Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Új-Szép világ - Emberi, polgári értékek 9

Nagyon-nagy szeretettel köszöntelek benneteket.

 

Itt a tavasz.

Remélem, hogy mindannyian nagyon örültetek a mai csodálatos napsütésnek, jó időnek, tényleg fantasztikus érzés, hogy már belekerültünk ebbe a gyönyörű, melegséges időszakban.

Márciusi hónapunk a boldogságról szólt.

Egész márciusban keresztbe-kasul jártuk Magyarországot.

11 településen, képzeljétek el, 10 EZER GYEREKET ÉNEKELTETÜNK MEG A BOLDOGSÁGÉRT.

Március 20-án volt a boldogság világnapja.

És ez alkalomból, kimentünk 11 városba, olyan városokba, ahol boldogság órákat tartanak. És képzeljétek el, volt olyan város, ahol 1300 gyerekkel koncerteztünk, és fantasztikus élményekben volt részünk. Még most is itt érzem magamban, azt az energiát, amit a gyerekekkel közösen létrehoztunk. Szóval..

Mai napig kapok a szülőktől olyan visszajelzést, hogy – videót is küldtek nekem, hogy képzeljem el, hogy a kislány a mai napig énekli a ,,pozitív gyerek vagyok” dalunkat. ,,Én pozitív gyerek vagyok, bármikor, bármire képes vagyok” – és hogy ez mennyire boldoggá teszi a kislányát.

Szóval fantasztikus érzés ezekben az élményekben benne lenni.

 

,,2017 - Magyarország sokkal feljebb lépett a boldogság ENSZ listán.”

És ez fantasztikus eredmény.

Én úgy gondolom, hogy ez mindenki érdeme, aki tesz azért, hogy az életét fenntarthatóbbá, élhetőbbé tegye a mindennapokban.

 

Szóval én innen is szeretnék gratulálni, mindannyiunknak.

Nagyon jó veletek együtt megélni, megtapaszatalni ezt a fejlődési folyamatot, és számomra azt üzeni, hogy igenis van értelme ennek a belső munkának, van értelme a fejlődésnek, és van értelme annak, hogy jobbá tegyük a világunkat, mert hogy az hatással van a környezetünkre is.

 

Igenis a világunk stabil, igazságos és békés is lehetne..

Vajon, mi emberek, meg tudunk e úgy változni, meg tudjuk e úgy változtatni a viselkedésünket, és a gondolkodás módunkat, hogy a jövőben a jelenlegi önző, anyagias és hataloméhes viselkedésünket az együttérzés és a fenntarthatóság jellemezze?.

Én határozottan úgy gondolom, hogy: Igen! Egy kritikus tömeg tudatváltásával ez a változás igenis bekövetkezhet.

 

Én azt gondolom, hogy mindannyiunknak nagyon fontos, hogy tudatosítva legyen, az hogy valójában mi - összetartozunk.

Valójában olyanok vagyunk, mint a tengeri szigetek, amelyek a felszínen különállnak, de a mélyben nagyon szorosan összetartoznak.

 

És ez azt jelenti, hogy a magánéletünk az egyáltalán nem magánügy, vagy nem csak magánügy, hanem igen, igenis közügy is.

Mert mindaz, ahogy élünk, mindaz, ahogyan gondolkozunk, mindaz, ahogyan cselekszünk hatással van mindenki másra is. És az, vagy segíti, vagy akadályozza egy jobb világba való átmenetelt. És lehet, hogy eddig nem volt tudomásod róla, de mindannyian a változás követei vagyunk. És a változás tudatos követeiként, igenis felelősségteljes életet kell élnünk.

 

Igenis, NAGYON FONTOS tényleg FELISMERNÜNK azt, HOGY FELELŐSSÉGTELJES ÉLETET KELL ÉLNÜNK,

mert a saját életünk nem csak mi ránk van hatással, hanem mindenki másra is, akivel kapcsolatban vagyunk.

 

És én most László Ervintől szeretnék idézni nektek, hogy mit is jelent valójában felelősen élni.

Nagyon foglalkoztat mostanában ez a téma, de hamarosan kiderül, hogy miért is.

Engedjétek meg, hogy felolvassam ezt a néhány pontot, és miközben felolvasom, azért vizsgáld meg magadban, hogy melyik az a pont, ami, amiben úgy érzed, hogy igen, te e szerint élsz, és ezt te meg tudod valósítani a mindennapi életedben.

 

Szóval, felelősen élni, azt jelenti, hogy:

  • Úgy éljünk, hogy ne szenvedjük semminek a hiányát, de ne is vonjuk el a hasonló élet lehetőségét másoktól.
  • Tiszteljük minden ember jogát az élethez, és fejlődéshez tekintet nélkül a lakhelyre, etnikai háttérre, nemre, nemzetiségre, és vallásra.
  • Biztosítsuk minden földi élőlény jogát az életre, és az egészséges környezetre.
  • Törekedjünk a boldogságra, a szabadságra, és a személyes kiteljesedésre. És vegyük figyelembe, hogy mindenki másnak is joga van mindehhez.
  • Olyan munkát és szakmát válasszunk, ahol időnket, tehetségünket a közösség szempontjából hasznos és értelmes tevékenységnek szentelhetjük.
  • És nem károsítunk más embereket, közösségeket, vagy a természetet.
  • Felelősen élni még azt is jelenti, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy a gyermekek és fiatalok felfedezhessék a gondolkodás és cselekvés felelősségteljes módjait.

 

Én azt gondolom, hogy a Jobb veled a világ alapítványnak a Boldogság óra programja az például pont egy olyan program, ami ezt erősíti, és ebben szeretné segíteni a fiatalokat.

 

  • És továbbá felelősen élni, még azt is jelenti, hogy hasonló gondolkodású emberekkel szövetkezünk arra, hogy megőrizzük, hogy megőrizzük vagy helyreállítsuk a környezet épségét, és ezzel megteremtsük a lehetőséget az emberi élethez, és jó léthez szükséges források előállítására és újratermelésére.

 

Istenem, ezek olyan fontos gondolatok.  (Bagdi Bella)

 

https://www.youtube.com/watch?v=37JUDApcVVg Az Összetartozás dala

 

 

Remélem, hogy örülsz ennek a bejelentésnek.

 

Egy olyan lekezdeményezésre szeretném felhívni a figyelmeteket, amely egy lehetőség arra, hogy az összetartás, összetartozás jelképeként tegyünk egy lépést egy szebb jövő irányába így mindannyian, együtt. Erősítve azt, hogy igenis szükségünk van erre a váltásra.

 

Április 22.-én van a Föld napja.

És a mára már világméretű mozgalom több évtizede szólít fel a környezetvédelemre, és különféle eseményeken keresztül hívja fel a figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra. És a Jobb veled a világ alapítványunk is csatlakozik idén a Föld napja mozgalomhoz az Énekelj a Földért kezdeményezéssel.

Iskolák, közösségek, baráti társaságok, rádiók csatlakoznak.

val

https://www.facebook.com/bagdibella/videos/1619878791373651/ Bagdi Bella Mit jelent felelősségteljes életet élni

 

,,Bízom benne, hogy számíthatok rátok is, ti is velünk tartotok majd.

Ti is hallatjátok a hangotokat ebben a világban egy szebb jövőért.

 

A fenntarthatóságról szól, és emellett az új gondolkodás mellett való elköteleződésről. Én nagyon hiszek abban, hogy nekünk embereknek sokkal többre van szükségünk, mint élelemre, vízre, vagy ugye lakóhelyre. Hiszek abban, hogy nekünk embereknek sokkal többre van szükségünk annál, mint hogy legyen egy munkahelyünk, vagy önbecsülésünk, társadalmi elismerésünk legyen. Hiszek abban, hogy kell valami, amiért élhetünk. Kell egy eszme, amiért élhetünk, amit elérhetünk, amit megvalósíthatunk, és kell egy felelősség, amiért felelősséget vállalhatunk.

 

És minden ember függetlenül attól, hogy hol él és mit csinál, felelősök vagyunk a tetteinkért, és nagyon fontos fölébredni ennek a tudatára.

Felelősek vagyunk a tetteinkért, mint magánember.

Felelősök vagyunk a tetteinkért, mint az ország állampolgára.

Felelősök vagyunk a tetteinkért, mint a közösség tagja,

vagy, mint a gazdasági élet résztvevője.

És nagyon fontos, hogy vállaljuk a felelősséget, és tegyünk azért, hogy a világunkat egy fenntartható pályára állítsuk. …

Ha megtörténik bennünk a tudatváltás, ha megváltoztatjuk a gondolatainkat, és a gondolataink által megváltoznak a cselekedeteink, és a döntéseink, akkor igenis tudunk tenni azért, hogy egy szebb jövőbe vezető útra tereljük életünk pályáját. És nemcsak a saját életünkét, hanem az utánunk érkező generációkét is.

És azok az emberek, akik behunyják a szemüket, hogy engem ez nem érint, én rám ez nincs hatással, mit tehetnék én a világért. Az olyan, mintha azt mondaná a csepp, hogy rám nincs hatással a tenger. De igenis nagyon fontos, hogy fölébredjünk annak a tudatára, hogy tényleg olyanok vagyunk, mint a tengeri szigetek, fent a felszínen bár különállunk, de a mélyben nagyon szorosan összekapcsolódunk. És hát legyünk mi a változás.” - Bagdi Bella

 

 

Bagdi Bella - életmódfejlesztő énekesnő, a Jobb veled a világ alapítvány elnöke, a Kórházmisszió megálmodója, készségfejlesztő tréner, életvezetési tanácsadó.

Bella nevét ismeri az ország, a missziós karitatív tevékenység előtt is számos olyan megmozdulás köthető hozzá, ahol gyerekek vagy betegek százainak tette, tették munkatársaival, segítőivel szebbé a mindennapokat vagy az ünnepeket. Nevelőotthonok, idősek otthona, egészségügyi központok. Olyan helyszínek és olyan emberi sorsok, ahol elkél a segítség.

Tudományos kutatások eredményeit használom fel, azokat írom, szabom át egy kicsit a saját nyelvemre és az emberek nyelvére, akiknek - hamar észrevettem - nem kellenek a nagy szavak. Mindig megpróbálok úgy szólni a közönséghez, hogy olyanok is megértsék az üzenetemet, akik talán először hallanak ilyen jellegű önismereti előadást.

Tanításokat adok át. A szövegek egy-egy egyszerű tanítás üzenetét közvetítik, gyakran csak egy vagy két mondat ismétlődik, ami mögé hol meditatív, keleties, hol meg nagyon vidám, dinamikus zenét illesztünk be zenésztársaimmal. Komoly kutatási eredmények igazolták, hogy az egyik leghatékonyabb boldogságfokozó technika a hála. Rengeteg történetet lehet olvasni arról, hogyan változtatta meg emberek millióinak az életét a hála gyakorlása. A hála számos jótéteménye közül az egyik legfontosabb adománya, hogy azonnal képes semlegesíteni a negatív érzéseket belőlünk és azt kezdjük el meglátni az adott helyzetben, ami a javunkat szolgálja

 

Gyakorlatilag öt boldogságfokozó technikát tanítok meg, amelyekhez mind kapcsolódik egy-egy dal is, ezzel segítve a gyakorlatok beépülését. Az előadásokon életkortól függetlenül vehetnek részt betegek, orvosok, egészségügyi személyzet, hozzátartozók.

 

A Kórházmisszió célja: felhívni a figyelmet a belső béke megteremtésének a fontosságára és ehhez gyakorlati útmutatókat adni, hogy hogyan kezdjék el a mindennapi rutintevékenységeikbe beépíteni

Dr. Varga Péter, az Ózdi Kórház gyermekgyógyásza egyik lelkes támogatója így beszélt a Life.hu-nak Bella missziós tevékenységéről: "Ötvenkét éves vagyok, elvált, egy tizenkét éves kisfiú édesapja. Nemcsak orvosként, de emberként, édesapaként is meggyőződéssel állítom, hogy ez a misszió, amivel Bella érkezett közénk, olyan szemléletváltást idézhet elő, ami alapvetően változtatja meg az életet. Az embereknek, a betegeknek egyszerűen kell ez a derűlátás, életöröm, életigenlés és optimizmus, ami a dalokból árad. Elgondolkodtat és megváltoztat, olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, ami természetes lehetne, de nem az, és segít, hogy a boldogság vezérelje a gondolkodást, az életet."

 

http://www.life.hu/drlife/20130625-bagdi-bella-eneklessel-gyogytja-az-embereket.html

http://bagdibella.hu/

http://bagdibella.hu/cikkek/bagdi-bella-lelekben-hozzad-emelkedem-eger

https://www.facebook.com/bagdibella?fref=nf

https://www.youtube.com/watch?v=N2rc4JqDSGU

 

 

BoldogságMesterkurzus -  Mit gondolok a boldogságról és a bagdyságról:)

Bagdy Emőke egész életét a körülötte lévő világ jobbá tételére szentelte.

Az én életemet is erre ajánlottam fel. A bagdyság, ami bennünket összeköt, az a szolgálat. Példaképemként tekintek rá, mert az a hitelesség, tisztaság és alázat, ami belőle árad, az az én utamon is iránytű. Mindketten arra köteleztük el magunkat, hogy segítsünk, adjunk, utat mutassunk egy élhetőbb, fenntarthatóbb világ megteremtése felé.

Az idei Boldogság Mesterkurzuson kettőnkkel találkozhattok, ahol bemutatjuk nektek az első közös könyvsorozatunkat is, amire nagyon büszkék vagyunk,

mert ezeknek a könyveknek a használatával családoknak, gyermekeknek és szülőknek, továbbá iskolai és különféle speciális közösségeknek tudunk segíteni az örömre, szeretetre és belső békére való képesség fejlesztésében.


Őszintén hiszem, hogy lehetséges egy olyan világot létrehozni, amelyben nincs ennyi bánat.

…A Boldogság Mesterkurzuson nemcsak választ kapsz ezekre a kérdésekre, de elmélyítő gyakorlatok segítségével új változásokat indíthatsz be az életedben.

Ha nem fejlesszük magunkat, nem érhetjük el azokat a változásokat, amelyekre vágyunk és nem tudjuk megoldani azokat a problémáinkat, amelyekre megoldást kell találnunk.

Mi olyan utat mutatunk a boldogsághoz, mely nemcsak TARTÓS változást hoz el, de minden életszakaszban segít az élet értelmére rátalálni ennek az útnak a követésével.

Bagdi Belláék Boldogságórája.

2016-ban az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriuma Prof. Oláh Attila vezetésével tudományosan mérte a Boldogságóra program hatékonyságát. A végeredmény: Tudományosan bizonyított, hogy a Boldogságórák hozzájárulnak a gyermekek pozitív lelki fejlődéséhez és belső jóllétéhez.

A Boldogságórákat Magyarországon 2014 szeptemberében indította el a Jobb Veled a Világ Alapítvány szervezésében Bagdi Bella, az alapítvány elnöke.

Egyre nő a boldog intézmények száma. Azóta több mint 350 iskola és óvoda csatlakozott 7 országból.

2016-ban az országban először a Csécsei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde vehette át a Boldog Óvoda címet.

 

Bagdi Bella vagyok, személyiségfejlesztő tréner, előadó, író és énekes.

§                 Dalaimmal, írásaimmal, motivációs koncertjeimmel és a pozitív pszichológia kutatási eredményeire épült Boldogságprogrammal ösztönzöm az embereket az önfejlődésre, a lelki békére és a pozitivitásra.

§                 A Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke vagyok,

§                 a Boldogság Intézet vezetője

§                 és az oktatási-nevelési intézményekbe bevezetett Boldogságórák elindítója.

,,2016-ban az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriuma Prof. Oláh Attila vezetésével tudományosan mérte a Boldogságóra program hatékonyságát. A végeredmény:

Tudományosan bizonyított, hogy a Boldogságórák hozzájárulnak a gyermekek pozitív lelki fejlődéséhez és belső jóllétéhez.

Egyre nő a boldog intézmények száma. Több mint 350 iskola és óvoda csatlakozott 7 országból.

2016-ban az országban először a Csécsei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde vehette át a Boldog Óvoda címet.

Jelenleg több, mint 3000 pedagógus tart Boldogságórákat Magyarországon és határon túli magyar iskolákban, több, mint 100 iskola nyerte el ebben az évben a Boldog Iskola címet.”

§                 Rendszeresen tartok ingyenes, karitatív koncerteket fogyatékkal élőknek, gyermekotthonokban, idősek otthonában, kórházakban.

§                 Több mint 7 éve segítek az embereknek kilábalni életük nehéz időszakaiból vagy épp feltöltődni a stresszes hétköznapokban.

 

Segítek Neked, ha…

·                Plusz energiára van szükséged a mindennapokban
·                Érdekel az önismeret és a személyiségfejlesztés
·                Szomorú vagy, ki akarsz lábalni egy nehéz időszakból

Miért kéne pont rám hallgatnod?

Azért, mert közel 30 éves koromig folyamatos kudarc volt az életem: vagy nem volt párkapcsolatom, vagy boldogtalan párkapcsolatban éltem, nem voltam boldog a munkámban és folyamatos gyomorgörccsel ébredtem minden reggel. Nem tudtam mit akarok, és állandóan gyötörtek a negatív gondolataim, de egy nap arra ébredtem, hogy :

  • Szeretnék Boldog lenni!
  • Jól akarom érezni magam a bőrömben!
  • Szeretném megtalálni a helyemet a világban!
  • Békében és szeretetben szeretnék élni magammal!
  • Szeretnék boldog párkapcsolatot!
  • És szeretném az egzisztenciális életem egy biztonságos szintre emelni!

Mindezt egyetlen egy dologgal értem el: tudatos önfejlesztéssel!

Tudatos önfejlesztéssel képes lettem hasznosítani a képességeimet, 
és egy olyan életet teremteni magamnak, 
amelyben a belső béke, a megelégedettség, a kiteljesedés és a boldog párkapcsolat szeretetteli hatásait élvezhetem.

 
Ha keresed a módját annak, hogyan tudnád magad és az életed még jobbá tenni, 
ha szeretnéd visszanyerni önbecsülésedet, 
ha szeretnéd rendbe tenni az életed, 
ha szeretnél egy problémádat hatékonyan megoldani, 
vagy csak egyszerűen feltöltődésre, inspirációra, motivációra van szükséged, akkor az Életformáló pozitivitás 7 alapelvét és a 333 önbecsülés növelő megerősítéseket mindenképp érdemes megismerned.

Amiben nagyon hiszek

Hiszek abban, hogy a világ jobb hely lenne, 
ha mindenki ötven százalékkal magasabb önbecsülésre tenne szert 
azáltal, hogy tudatosabban élne, felelősséget vállalna, elfogadná magát és másokat, és ennek megfelelően viselkedne. Igen, a világ akkor egy nagyon jó hely lenne!

 

Amit nagyon szeretek magamban

Képes vagyok az esendőségemet, a tökéletlenségemet is szeretettel elfogadni.

Nem bántom magam, ha nem tudok 100%-osan teljesíteni, vagy ha nem tudok mindig minden helyzetben a lehető legjobban reagálni. 
Így is szerethetőnek érzem magam. 
És szeretem magamban azt is, hogy törekszem arra, hogy egyre jobbá váljak.

 

http://bagdibella.hu/

Ezen az oldalon olyan írásokat, dalokat és videókat osztok meg veled,

amelyek a segítségedre lehetnek abban,

  • hogyan javíts az életminőségeden,
  • hogyan birkózz meg a problémáiddal,
  • hogyan élj egy tartalmas életet
  • és hogyan valósítsd meg a benned lévő legjobbat.

Jó böngészést kívánok az oldalamon!

Szeretettel: Bella

 

MIRE KERESEL MEGOLDÁST?

ÖNFEJLESZTŐ HÍRLEVÉL

Tanulj és fejlődj velem! Iratkozz fel az önbecsülés növelő hírlevél sorozatra, ami segít, hogy boldogabb és teljesebb életet élhess!

Feliratkozom a hírlevélre

 

Hogyan tudok neked segíteni?

1. Írásaimmal

Mindegyik könyvemben arra törekedtem, hogy a legjobb és leghatásosabb önfejlesztő gyakorlatokat ismertessem meg veled, azokat, amelyek az én életemben is áttörést hoztak.

Ismerd meg a könyveimet, amelyekbe bele is olvashatsz

Sorsfordító önbecsülés könyv

Imaterápia könyv

Boldogságnapló napi megerősítésekkel

Kívánság kontroll könyv

Sorskönyv

Boldogságóra csomag: 7 kézikönyv és munkafüzet

 

2. Dalaimmal

Olyan dalokat írok, amelyeknek a szövegei pozitív megerősítések, vagy motivációs üzenetek.

Ezek a pozitív dalok azért annyira hatásosak, mert a zene a limbikus rendszerre hat, ami közvetlenül az érzelmeinkért felelős, és azonnal előhívja belőled azokat az érzelmeket, amelyek összhangban vannak a dalok szövegével. 1x-es platinalemezes és 1x-es aranylemezes énekesnő vagyok, rengetegen adnak visszajelzést a dalaim gyógyító, feltöltő és nyugtató hatásairól.

Előttem legyen mindig út – PLATINALEMEZ

Ezen a lemezen hallható dalok előhívják belőled a pozitív érzelmeket, megerősítenek, inspirálnak, bátorítanak és általánosságban hozzájárulnak ahhoz, hogy jól legyél és kioldódjon belőled minden negatív feszültség.

Ezzel a CD-vel különféle élethelyzetek, életszakaszok megoldásaihoz, problémáihoz kapsz megerősítéseket és útmutatókat a zenén keresztül. Legyen szó akár célok eléréséről, elengedésről, akár gyógyulásról.

Életigenlés és felemelkedés

Fontos, hogy minden nap a megfelelő irányba állítsuk az elménket. …Ezek a dalok nagy segítségedre lesznek ebben: bíztatnak, erőt adnak, gyógyítanak és felemelnek téged….

Lélekben hozzád emelkedem

Ezen a cd-n hallható imadalok feloldják a nyugtalanságot, lecsendesítik az elmét, és egy békés jelenlétbe vezetnek bennünket….

Belső béke dalok CD

Ha gyors kiutat keresel a stressz, a nyugtalanság, a fáradtság, a belső békétlenség világából, ha szeretnéd lecsendesíteni az elméd,

akkor tedd be ezeket a dalokat, dőlj hátra és engedd, hogy hassanak rád ezek a lelket gyógyító dalok, amelyek békét hoznak belső világodba.

A belső béke a legértékesebb dolog, amit el tudsz érni. Aki békében tud élni önmagával, az békében tud élni a világgal is. Sohasem túl késő békét lelni. Ennek mindig itt van az ideje. Találj rá a békédre ezeknek a daloknak a segítségével!

Egy jó szó CD

Bagdi Bella Egy jó szó c. albuma, képes megváltoztatni az érzelmi állapotodat, képes áthangolni, hogy jobban érezd magad, segít ellazulnod és a gyógyulásban is nagy támaszod lehet.

Mindezt azért, mert az életedet megváltoztató technikák egyik legsikeresebbikét alkalmazza a dalaiban – a pozitív megerősítéseket.

Mantravilág

Ez a CD ideális azoknak, akik őszintén többet akarnak elérni az életben, és jól akarják érezni magukat a bőrükben! Bagdi Bella dalait hallgatva és énekelve, feloldhatjuk azokat a gondolat-korlátainkat, amelyek megakadályozzák, hogy úgy éljük az életünket, ahogyan szeretnénk. Segítségével szert tehetünk azokra a gyakorlati módszerekre, amelyekkel kezünkbe vehetjük életünk irányítását.

Csodadalok – Bella legelső CD-je

Ezen a Cd-n belső béke és boldogság énekek hallhatóak.

Jobb Veled a Világ Boldogság – Válogatás CD

Bagdi Bella dalainak a célja, hogy segítsék az életbúsulás, a depresszió, a csalódottság, a reménytelenség, a megkeseredés és a sérelmek érzéseinek lelki feloldását.

Mindezt azáltal éri el, hogy a dalaiban elhangzó szövegek a figyelmünket arra irányítják, ami jó, ami szerethető, amiért hálásak lehetünk. Erre a CD-re összeválogattuk a legörömtelibb dalait.

Lépj tovább csomag

Lépj tovább önfejlesztő és motivációs CD

Eredményes élet csomag

Gyerek csomag

Repülj velem gyerek CD

A Repülj velem CD 14 fantasztikus, pozitív megerősítésekkel teletűzdelt dalt tartalmaz, amelyeket pillanatok alatt megszeretnek és megtanulnak a gyerekek. A dalok segítenek fejleszteni a gyerekek énképét és önbizalmát, hogy nyitottabbak, optimistábbak és kiegyensúlyozottabbak legyenek.

Világomban minden rendben van

Ez az első olyan zenei cd magyarul, melynek segítségével a gyerekek elsajátíthatják a pozitív gondolkodás alapjait.

 

3. Megénekelt tanításokkal

Azokat a tanításokat, amelyek az életemre hatást gyakoroltak, megzenésítettem. Ilyen pld. Eckhart Tolle A Most hatalma c. könyve, vagy a Ho’oponopono ősi hawai gyógymód, vagy Deepack Chopra A bőség megteremtése című könyve. Nagyon sokat köszönhetek nekik abban, hogy sikerült az életemet és a személyiségemet átformálni, mely formálódás a mai napig is tart.

A bőség megteremtése CD

Ezen a cd-n hallható zenés alapelvek és magatartásformák a bőség megtapasztalását hívják be az életedbe. Rendszeres hallgatásával észre fogod venni, hogy életed spontán módon jobbra fordul és látni fogod, milyen könnyedséggel ölel körül a jólét.

A most hatalma CD – Eckhart Tolle megzenésített tanítása

A Cd-n hallható Életformáló pozitivitás 8 alapelve megmutatja neked, hogyan javíthatsz az életminőségeden, miként birkózz meg a problémáiddal, hogyan élj tartalmas életet és hogyan valósítsd meg a benned lévő legjobbat.

Életformáló pozitivitás CD

A Cd-n hallható Életformáló pozitivitás 8 alapelve megmutatja neked, hogyan javíthatsz az életminőségeden, miként birkózz meg a problémáiddal, hogyan élj tartalmas életet és hogyan valósítsd meg a benned lévő legjobbat.

Ho’oponopono

Gyógyító énekek és problémamegoldó meditáció Joe Vitale és dr. Hew Len ho’oponopono tanításai nyomán

A hoponoponó azt jelenti: „jól tenni”, ill. „hibát kijavítani”. Segít megtisztítani a tudattalant. Segít azoknak a rejtett programoknak a semlegesítésében, amelyek megakadályoznak céljaid elérésében.

Út a csodákhoz

A csodák megéléséhez csak arra van szükség, hogy a belső teredet tisztán tartsd. Tisztán az elvárásoktól, a félelmektől, aggodalmaktól, sérelmektől.
Ez a CD arról szól, hogyan tisztíthatod meg és tarthatod meg tisztán a belső teredet annak érdekében, hogy életedben természetessé váljanak a csodák.

A Cd-n szereplő zenés, mantrás meditáció különlegessége, hogy egy deeksha – áldásadó – meditációs állapotban lett felmondva megszakítás nélkül. Autóban, vezetés közben is lehet hallgatni.

 

4. Meditációimmal

Ha minden nap meditálnánk 20 percet, sokkal egészségesebbek, békésebbek és boldogabbak lennénk. Kioldódnának belőlünk a lelki mérgek, és lehetőséget adnánk a testünknek és a lelkünknek arra, hogy újra és újra egyensúlyba kerüljenek egymással. Meditálj az életedért!

 

Áthangoló, agyad boldogságra hangoló hangoskönyve

Az Áthangoló, agyad boldogságra hangoló hangoskönyve kiadvány célja, hogy segítséget nyújtson, miként tudod ebben a pillanatban úgy alakítani a gondolataidat, hogy a boldogságot válaszd, bárhogyan is érezd magad. Olyan élmény, mintha részt vennél egy terápiás beszélgetésen Bagdi Bellával.

Ez a CD segít áthangolni magad a szeretetre, az elfogadásra, a megértésre. Lelket önt beléd.
Továbbá tartalmaz egy önbátorító megerősítések meditációt, ami kifejezetten csüggedés idején föléleszti a hitet és a reményt benned.

Boldogság gyakorlat CD

A Boldogság Gyakorlat a lelked C vitaminja!

A boldogság keresésének útján könnyű eltévedni. A világban annyi minden ígéri a gyors és tartós boldogságot, ám ezek az örömök többnyire csak pillanatnyiak. Fedezd fel a boldogságot magadban ezeknek a gyakorlatoknak a segítségével!

Megtanulhatod, tudományos vizsgálati eredmények alapján, hogyan huzalozhatod át az agyad a boldogságra, és a CD-n lévő 3 boldogság gyakorlat segítségével azonnal el is kezdheted az áthuzalozást. A gyakorlatok segítségével csökkentheted a benned található negatívumokat, valamint növelheted a pozitívumokat.

Elengedés gyakorlat CD

Sok embernek nehezen megy az elengedés, mert nem tudják, hogyan csinálják. Ez az első olyan gyakorlatias hanganyag magyar nyelven, ami megtanít elengedni a testi feszültséget, a fizikai fájdalmat és a negatív érzéseket.

Minden, amit nem tudsz elengedni, az akadályozza az előrejutásodat.

Képes vagy rá, meg tudod csinálni CD

Önbizalom CD motivációs szövegekkel, meditációval, dalokkal, megerősítésekkel

Megtanulhatod, hogyan növelheted az önbizalmadat, és egy olyan technikát is elsajátíthatsz, amelynek a segítségével konkrét helyzetek előtt pár perc alatt képes vagy növelni a magabiztosságodat, amikor csak szükségét érzed.

Szeresd a tested, hogy egészségesen élhess CD

Testszeretet Cd motivációs szövegekkel, meditációval, dalokkal, megerősítésekkel.

Megtanulhatod, hogyan szeresd meg a tested és hogyan folytass gyógyító kommunikációt vele az egészséged védelmében.

Hiába vágysz bármire, ha nem élnél, nem tudnád megtapasztalni. Hiába szeretnél boldog lenni, ha közben nem fogadod el a testedet, nem fogod jól érezni magadat sehol.

Az egészség olyan testben tud virágozni, ahol a test szeretve van.

Szeresd magad, hogy gyógyuljon az életed CD

Sokan állandóan elégedetlenek magukkal.

Túlzott önbírálatot gyakorolnak, bűntudatuk van vagy elutasítják magukat.

Boldogtalanok, mert állandó háború zajlik bennük. Keserűségük pedig rengeteg problémát okoz életükben.

Ez a CD abban segít, hogyan ne tartozz ezek közé az emberek közé!

Válj azzá, aki lenni szeretnél CD

Énképfejlesztő Cd motivációs szövegekkel, meditációval, dalokkal, megerősítésekkel

Megtanulhatod, hogyan alakítsd át az önmagadról kialakított képet olyanná, amely támogat téged az előrejutásban, a problémáid hatékony megoldásában, az álmaid megvalósításában

Azt is megtanulod, hogyan tedd szokássá a pozitív belső párbeszédet, mely sorsodat formálja.

333 pozitív megerősítés önbecsülésed növeléséhez CD

Ha folyton negatív gondolatokkal táplálod magad, nagyban rontod az esélyeidet egy elégedett, boldog, sikeres életre. Az önkritika ugyanis kortizolhormont, azaz stresszhormont szabadít fel a szervezetedben, az állandó stressz pedig depresszióhoz vezethet.

Használj önmegerősítéseket. Olyan mondatokat, amelyek pozitívak és ismételgesd őket magadban, kondicionáld át a gondolkodásodat egy másik, pozitív frekvenciára! Idővel ezek a pozitív önmegerősítések semlegesíteni fogják a negatívat, azáltal, hogy nem kapnak figyelmet, ami életben tartaná őket. Ebben lesz segítségedre ez a CD!

Érdemes ezeket a megerősítéseket háttérként hallgatnod a munkád során, vezetés közben, esténként elalvás előtt vagy bármikor, amikor jól esik.

 

5. Koncertjeimmel

A koncertjeim mindig valamilyen téma köré épülnek fel, és a dalok segítségével építjük be az adott témakörhöz kapcsolódó tudást az elménkbe. Ezért önfejlesztő, motivációs esték ezek, mert a zene lehetőséget ad arra, hogy fölébresszük magunkban az életerőt és a tetterőt, mialatt belül gyógyulunk a zene szeretetétől.

Legközelebbi koncertjeimet itt tudod megnézni >>

Ha szeretnél részt venni az Önfejlesztő Kórus foglalkozásokon, akkor ezt mindenképp érdemes elolvasnod >>

 

6. Képzéseimmel

Évente 2 nagy önfejlesztő napot szervezek, ahol lehetőséged van arra, hogy egy egész napot eltölts velem, és az általam kidolgozott önfejlesztő technikákat kipróbálhasd.

Kis létszámú képzésünk, a 30 órás Boldogságóra akkreditált képzés, amelyre folyamatosan lehet jelentkezni.

Képzések megtekintéséhez kattints ide >>

 

7. Ingyenes Boldogságprogrammal

2014-ben indítottam el a 10 hónapos ingyenes Boldogságprogramot felnőtteknek és a Boldogságóra programot gyerekeknek. A program a pozitív pszichológia módszereire épül, amelyről 2016-ban az ELTE Pozitív Pszichológiai Laboratóriuma hatásvizsgálatot végzett, mely vizsgálat kimutatta, hogy a programban résztvevőknek magasabb a boldogságszintjük, mint az átlag populációnak, és akik elvégzik ezt a programot, mentálisan sokkal jobban érzik magukat, mint korábban.

www.boldogsagprogram.hu
www.boldogsagora.hu

 

Elért siker, amire a legbüszkébb vagyok

A szüleimmel való kapcsolatom átalakulása: 15 éves koromban elszöktem otthonról, mert nem akartam olyan szülőkhöz tartozni, amilyeneknek akkor gondoltam őket. Egy hónapig utazgattam Erdélyben pénz nélkül, és nem azért kerültem haza, mert a szüleim kerestek. Meg voltam róla győződve, hogy apám tönkretette az életemet azáltal, hogy semmi önbecsülést nem kaptam tőle. Sok mindenen túl vagyunk, de mára sikerült egy meghitt, szeretettel és megbocsátással teli kapcsolatot kialakítanunk, amelyben számíthatunk egymásra.

Emberek, akik hatással voltak rám

Teréz anya, Gandhi, Dalai Láma, Joel Osteen, Kurt Tepperwein, László Ervin

A legfontosabb 3 dolog az életemben

  • A hála
  • A megbocsátás
  • Akkor is cselekedni, ha félek

Amiben nagyon hiszek

Hiszek abban, hogy a világ jobb hely lenne, ha mindenki ötven százalékkal magasabb önbecsülésre tenne szert azáltal, hogy tudatosabban élne, felelősséget vállalna, elfogadná magát és másokat, és ennek megfelelően viselkedne. Igen, a világ akkor egy nagyon jó hely lenne!

Amit nagyon szeretek magamban:

Képes vagyok az esendőségemet, a tökéletlenségemet is szeretettel elfogadni.

Nem bántom magam, ha nem tudok 100%-osan teljesíteni, vagy ha nem tudok mindig minden helyzetben a lehető legjobban reagálni. Így is szerethetőnek érzem magam. És szeretem magamban azt is, hogy törekszem arra, hogy egyre jobbá váljak.

Néhány szakmai eredmény

  • Országos ingyenes Boldogságprogram elindítása 2014-ben.
  • Boldogságórák elindítása – jelenleg több, mint 3000 pedagógus tart Boldogságórákat Magyarországon és határon túli magyar iskolákban, több, mint 100 iskola nyerte el ebben az évben a Boldog Iskola címet és Böjte Csaba gyermekotthonaiban is elindítottam a programot.
  • Magyarország Boldogságtérképének az elkészítése is a nevemhez fűződik, amit közösen az ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportjával, Prof. Oláh Attila vezetésével és a Jobb veled a Világ Alapítvány csapatával készítettünk el.
  •  Rendszeresen tartok ingyenes, karitatív koncerteket fogyatékkal élőknek, gyermekotthonokban, idősek otthonában, kórházakban, de meghívtak már a miskolci börtönbe is.
  •  1x-es aranylemezes és 1x-es platinalemezes énekesnő vagyok.
  •  Több, mint 700 önfejlesztő, motivációs koncertet tartottam az elmúlt 7 évben felnőtteknek és gyerekeknek.

Lenyűgöző. Számomra egy jelenség, igen széles érzelmi amplitúdók között. Visszafogott, nőies és kedves, majd a másik pillanatban kirobbanóan energikusan kiadja a feszültségeket, tombol és mint egy tini képes bulizni és jó hangulatot teremteni. Segítőkész, önzetlen és fantasztikus kisugárzása van. Számomra fontos az autentikusság, Ő hiteles nekem! – Héjj Timi, Pákozd, 50 éves

Boldogság, felszabadultság jut eszembe Belláról és számomra igazi példakép a fejlődésben, gyógyulásban. Valóságos kép arról, hogy honnan (gyerekkor, megélt sérelmek, blokkok) hova lehet fejlődni, megérkezni. Pálfi Rozália, Budapest, 35 éves

Bella olyan csatornát nyit meg az emberben, ami nélküle sokkal több időbe tellene. Belláról a SZERETET jut eszembe. Fehér Lenke, Kőszeg, 66 éves

Több ismerősöm és barátom ismerte meg általam Bellát, mindenkinek nagyon tetszik , sokat segít nekik a fejlődésükben, és az élet nehézségein való túljutáson. Farkas Zsolt, Győr, 49 éves

Nagyra becsülöm őt. Tisztelem és szeretem mindazért, amit tesz, mindazért, amit a dalaival bennem elindított, és minden csodálatos pillanatért, amit nekem okozott. Az jut eszembe róla hogy, ő egy igazi tanító, akinek az élete remény és bizalom mindenki számára. Gyenes Zsolt, Arnót, 43 éves

Ő egy CSODA!!! Életével, Dalaival, kisugárzásával, munkásságával számomra egy követendő példa!!! Szamosvári Antia, Békéscsaba, 45 éves

Nem tudom kifejezni azt a hálát, amit érzek azért, mert Létezel!!! Áldás kísérje minden lépésedet!!! Csitári Nikoletta, Zalaegerszeg, 36 éves

Források:http://bagdibella.hu

http://bagdibella.hu/rolam/

 

 

Drága Nőtársam!
Szánd rá az időt, hogy megnézd ezt a videót és nézz körül a környezetedben.
Dicsérd meg egy munkatársadat, az anyukádat, a lányodat vagy a boltban dolgozó nőt, ha meglátsz rajta valami különlegeset és dobj felé egy mosolyt. Kezdjük ezt az évet békében és hozzuk vissza az életünkbe a fényt és a boldogságot.
Áldás Ránk!

Oldalam: fb.com/barbaba.masszazs/

https://www.facebook.com/barbaba.masszazs/videos/147701845931992/?hc_ref=ARQDZY6RlonIchC6YvXQgnA7vnsaCn5ja7rn3HC2ky_NNurtlAUnmQykfKfOCpTVXHk

 

 

A biztonságot nyújtó Férfi!

Ha megkérdezünk 100 Nőt, hogy mit szeretne egy Férfitól, 95-en első helyre a biztonságot teszik. Mire gondolnak? Mit tehet a XXI-ik századi Férfi? Megérthető-e a Nők igénye, vágya? Teljesíthető-e? Milyen helyzetben van, milyen folyamatokon megy át és milyen lehetőségei vannak a mai Férfinak? Milyen utat kell bejárni, mibe kell beavatódni? Megtudhatjuk, hogy mindez hogyan áll össze a biztonságot nyújtó Férfivá, mi a teendő ma férfiként, illetve hogyan segíthetik a Nők ezt a folyamatot. És hogyan nem. A felismerések és kézen fekvő megoldások segítenek, kapaszkodókat nyújtanak a mindennapokban.

Boldogulásunk közös ügy, hisz egy boldogtalan társadalomban sem a párok, sem a családok, de még az egyének sem maradnak egészségesek. Nem csak otthon, a munkahelyükön sem!

A Férfiak Klubja új egyezség megteremtését tűzte célul Férfi és Nő között. Ezért KEZDEMÉNYEZÜNK Férfi ágon! A Nőkért, a családokért és a jövő generációkért.

https://www.facebook.com/events/543417889375594/?notif_t=event_calendar_create&notif_id=1520640039346772