Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Új jó versek

 

 

Angela Labonte - Egy jóbarát

Egy jó barát belülről lát
Ha a külsődet szemléli is
Egy jó barát mindent megbocsát
Nem mutat tükröt bűnödnek
Egy jó barát felsegít
Minduntalan lelkesít
Egy jó barát sírni kölcsönzi vállát
Elhúzni nem tudja
Egy jó barát céljaid elérésében segít
Gátolni nem tudja
Egy jó barát a legmélyebb éneid után kutat
Nem felejti egyetlen elhangzott szavad
Egy jó barát segítő kezet ad
Téged támogat nem másokat.

 

 

Sango Villagren: Reggeli Csoda

 Harmat cseppen a kerti virágról,

 majd megcsillan rajta a nap sugara,

 büszkén ontva a fényt magából,

 s csendül a reggelek víg madara.

 Még homályba olvad a tekintetem,

 már hallom e harsány éneket!

 Tisztul a kép, de még nehezen

 tompítja szemem a fényeket.

 Elmém vidáman ébredő árnya

 remélve köszönt egy szép új napot.

 

Szívem, mint mindig, most sem bánja

 azt, mit e fénnyel ismét kapott.

 Álmosan pillantok jobbomon az ágyra

 és megmosolyogtat, ami fogad.

 Illatok, érzések színes kavalkádja

 őrzi, mit szívem tartogat.

 

Tán álmodom még, de oly valósan,

 új képet szőtt a képzelet,

 a csendes lomhaságban eltelt óra

 mellettem új Csodát ébresztett.

 Barnásvörös haja a párnára omlott,

 s mint hűs patak, csörgedez tovább.

 Csodálva nézem tincseire bomlott,

 földig nyúló zuhatagát.

 .

 Ezernyi kérdéssel pillant fel rám

 a szeretetét ontó barna szempár.

 "Reggel van? Este? Vagy hajnal talán?"

 Időt nem ismerve tekintesz reám.

 Mosolyomtól megnyugszol és

 viszonzod azt,

 így nyújtod felém a két kezed.

 A napsütés lelkedben új dalt fakaszt,

 új Csodát szőtt a képzelet!

 

 

Elizabeth Barrett-Browning

Portugál szonett 43

Mennyire szeretlek? Hadd számolj csak!
Magosában, hosszában s széltében szeretlek.
A térnek, hova lelkem elér, ha száll s felkél
a lét határa az Úrhoz, ki elvesz s ad.
Szeretlek halk vágyában a köznapoknak,
mikor a nap ragyog s a gyertya ég.
Szeretlek lángra gyúló szenvedéllyel,
bánatom erejével, gyermekkorom hitével.

 


Elizabeth Barrett-Browning - Mondd újra
Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress.

 

 

Hajdu Sára: Úgy Ölelnélek

Úgy ölelnélek, mint szirmot a levél,

Mi a zord tél után egy lágy tavaszt remél.

Melyben a szellő újra járná hívogató táncát,

S lábad elé szórná újszülött virágát.

 

Úgy ölelnélek, mint felhő a holdat,

Mi az éjben már tudja, mit hoz a holnap.

Én álmodva remélem, hogy itt leszel velem,

Mikor az első napsugár könnyemen megpihen.

 

Úgy ölelnélek, ahogy mondat a szavakat,

Mint folyó, mi magába zárja az eltévedt tavakat.

És sodródnak tovább, egymás habjait karolva,

S fölöttük madár száll, boldogan dalolva.

 

Úgy ölelnélek, ahogy az óra a perceket,

Ahogy a hangszer életre kelti húrján a terceket.

Úgy ölelnélek, ahogy most e sóhaj a lelkemet,

Mely magához húz, s benne eltemet.

 

 

Tóth Éva - Vita és vallomás

Gyűlölöm a birtokon belüliek biztonságát,
az érdektelenség nyugalmát,
a közös megegyezések higgadt becstelenségét,
az okosságot, amely szemet huny az árulásra.
Én féltékeny vagyok!
Nekem van mit féltenem.
Nekem nem szerető kell és nem vitára,
kirándulásra és kiállításra,
szombat estére, vagy vasárnap délutánra,
időtöltésre alkalmas barát.
Emberre van szükségem!
Az őrültségben is társra,
aki előtt vetkőzhetek akármilyen ruhára
és felvehetem legdíszesebb meztelenségemet,
aki még jobban szeret, ha csúnya vagyok és elesett.
Akire nem kell tekintettel lennem
se utcán, se négyszemközt
a csendben közénk rakódó idő múlásában
megkeseredetten.
Aki bárhová eljönne velem és bárhol megmaradna.
Akinek párna helyett fejem alatt karja, akit én altatok,
aki felébreszt engem.

 

 

Lasztóczi Anna : Egy vidám vers NEKED is!

Egy vidám verset írok most Neked,

 hogy életedben a szépségeket észrevedd!

 Hogy meglásd mindent ami szép,

 hogy életedben boldog légy,

 Hiszen ezért élsz.

 Reggel mikor felébredsz,

Napodat soha ne bosszankodva kezdjed,

 Nyisd ki az ablakod, engedd be madarak dalát,

 Szívedbe, lelkedbe enged be a napot.

 Figyelj rám, vedd észre, hogy az élet szép,

 az élet maga csupa csoda,

 Az élet szép, értékes, és érdekes

 Gondolkozz el, ezeken,mert érdemes.

 Nem kell mosolyognod, ha ezt most te nem érzed,

 Na aszerint élj, mit mások mondanak rólad,

 Te csak mindig azt tedd, mit szíved mond,

 S legyél mindig önmagad, s az is .maradj.

 Mások ha rosszat mondanak, vagy tesznek ,

 Az istenért se vedd szívedre soha.

 Nézd meg ki mondta, s máris tudni fogod,

 milyen ő, s ha kell felejtsd el örökre őt,

 Mert szíved, tiszta, tele van élettel, szeretettel,

 ne engedd meg senkinek, hogy téged tönkretegyenek.

 Ha sietned, kell, vagy rohannod valahová,

 Időben indulj el, és sokat sétálj,

 Közben míg sétálsz,tégy pár csodát,

 Kiket szeretsz, s szívedhez közel vannak,

Lepd meg őket, egy csokor virággal,

Nem kell sok erőfeszítés ehhez,

 csak igaz őszinte szívből jövő szereteted.

 Örülj velük együtt, az életnek,

 És minden egyes napnak,

 Tudod te is, hogy minden ajándék mit kapunk,

 napról napra.

 Nem kérem én tőled, hogy napról napra élj,

 nem kérek én tőled sokat, csak annyit,

 olvasd el, mit írtam, neked

Őszinte szívvel kívánom hogy mindig boldog légy!

 Szeress, tedd mit szíved mond neked,

 Ez kell ahhoz, hogy boldog légy!

 

 

 

Sárhelyi Erika  - Napod leszek.

 

Magamra veszem a kelő Nap fényét,
szívembe rejtem, hogy aztán neked adjam.
Az éj sötétjéből indulok eléd,
engem láss örökké a lobbanó Napban.
Engem láss mindig téli hajnalokon,
mikor fázósan bújnak egymáshoz a fák.
Engem láss, ha csak dereng az ég alja,
s a tegnap tenyerén hozza elénk a mát.
Ott leszek majd az első napsugárban,
a horizont széléről küldöm mosolyom.
Ablakodra a dér virágot csókol,
én ott leszek, s szádra szívemet csókolom ...

 

 

Grigo Zoltán: 

Várlak

Az ajtóban foglak várni,
Úgy gyere hozzám, ahogy vagy,
Hozd el a szívedet, a lelkedet,
Hagyj ott mindent, ami nem te vagy.

Ha itt leszel, sírok neked,
Némán hulló tiszta könnyeket,
Lemosom rólad a bánatot,
A magány szántotta éveket.

Helyette arcodra simítom,
A fűszálon rezgő harmatot,
Hajnalt lehelek homlokodra,
Lecsókolom rólad a tegnapot.

Fonok hajadba napsugarat,
Szemeidre fénylő csillagot,
És lágy hangú melódiákat,
Hozok neked az ajkamon.

Elringatlak téged szelíden,
Ahogy tó vize a csónakot,
Itt alszol majd a szívemen,
Hisz a párnád is én vagyok.

 

 

 

Szilágyi Hajni:

Rajzolj körbe

Szeress …
de úgy szeress most,
ahogy nem szeretett még senki más.
Szeress önzőn, álmaidban és azokon túl,
ahol már az idő csak egy elhajló fénypont,
és a tér oly hatalmassá tágul a képzeletben,
hogy minden belém szeretett sóhajod
alkonnyá perzselődik a szétmálló nap körül.

 

Szeress csupasz szerelemmel,
ha mellém fekszik ruhátlan árnyékod,
meztelen testeddel takard be
testem hívó szavát.
Feszülj rám, tépd, szakítsd ki álmaimból
a néma hullámokat, és simítsd ajkamra
a hajnal lobbanó tüzét,
szórd hangtalan körém a hold nyugvó ezüstjét.
Fond hajamba szelíden a csillagok fényét,
fésüld bele illatát a kócos reggeleknek,
de most ints csendet a zuhanó fekete estnek,
szólj a zajra, ne zúgassa a messzi harangokat,
kiálts, üvölts a zord égre, ne kopogjon
hideg esőcseppeket nyíló ablakunkra.

 

Súgd a világnak, forogjon lábujjhegyen
nyitott tenyerében lélegzetünket
Isten arca felé tartva,
míg szemérmes nászunk ring, szétdúlva
eget és földet, poklot és mennyet.
Lopj fény-szirmokat a felhőkön alvó csillagokról,
öltöztesd fel bűntelenné gyónt vétkeim,
karcold az éj fekete tükrére nevem,
betűzd ki hangosan a benned rejlő titkokat,
fejtsd meg a bennem rejtező álmokat.

 

Válladhoz bújó sóhajomba mártsd becéző ujjad,
s rajzolj körbe mezítelenül a világnak,
engedd takarónk alá kúszni
a lágy testű tavaszba vetkőzött árnyakat,
hagyd táncolni felettünk az angyalokat.
Vedd kezedbe szívem súlytalan némaságát
és tedd a tied mellé, hadd szóljon,
verjen, kiabáljon, sírjon, mint egy hegedű,
majd üvöltsön, mint kósza szélbe kapaszkodó
vad futam egy elhagyott zongorán.

 

Ártatlanná szeretkezett szerelmünknek
adj helyet a lángoló csillagvilág peremén,
hasíts rést, engedd belélegeznem az életet.
Legyen oltárod az eléd térdepelő bujaságom
és menedékem ölelő két karod.
Zuhanj velem, csókjainkkal,
fürössz meg örvénylő lavinák kékségében,
kéz a kézben kapaszkodva
test a testben összefonódva
fektess le óvatosan
az idő szétnyíló álomvölgyében.

 

Ájulj mellém ebbe a csupasszá satírozott fénybe
szeretve ölembe, ringva ringj a hajnallal.
Puhává ágyaztam köréd csendesedő vágyam,
arcodra csókolom ezt a meghitt csendvilágot.
Aludj kedves, ne mozdulj,
csak érezd hunyt szemmel,
a finoman játszó reggel édes illatát.
Testedben álmos szíved mellett
helyet kutat magzatszívem,
megrepedt burkában visszhangzik a szó…
szeress, szeress, szeress …
úgy, ahogy nem szeretett még senki más.

 

Tudod mit ér…

Tudod mit ér, ha két kéz, simulva összeér?
S lágyan öleli egymást, a két csupasz tenyér?
Ha ujjak játszadoznak, simítva szüntelen,
ha lángra gyújtja szíved, az álomnak tűnt jelen.
Incselkedő kis lépés, tétova mozdulat,
csiklandozó mosolygás,-a szív ekként mulat.
A bőr, a kézen érzi, vibrál a tiszta fény,
s az összeolvadásból feléled a remény...
 (Aranyosi Ervin)

 

 

 

Erdős Olga:
Ha...

Ha az éjszaka véget ér, de még napkelte előtt,
Ölelj át, vigyázz rám, mint soha azelőtt.

Ha hallgatsz, én is hallgatok,
nézlek, s beszívom illatod.

Ha beszélsz, iszom szavaid,
figyelem ajkad és kezed mozdulatait.

Ha hozzád bújok, veled biztonságban vagyok.

Ha szeretsz, nem kell úgy tennem, mint a nagyok;
lehetek az, aki vagyok.

 

 

 

Erdős Olga:

Láthatatlan kötelék

Űz hozzád, szorít,
nem ereszt.
Üvölteném, de csak
némán ejtem ki
nevedet.


Könnyek
fájdalmas szenvedélye

A ,,majd egyszer"
örök reménye.


Valami szép,
valami kék,
olyan, ami hív:
egy láthatatlan kötelék.


Csatok és kapcsok
nélkül -
lelkem lelkedbe
szédül. 

 

 

 

Hámory Lili - Ha akarod

Mit tegyek, hogy elérjek hozzád?

Ha akarod, leszek szél, ki mindig hosszan ölel.
Leszek álom, ki veled van minden éjjel.
Leszek napfény, ki melegen simítja arcod.
Leszek néma csend, ha nem akarsz több hangot.
Leszek csillagod sötét éjszakán,
Leszek virág, színes szivárvány.
Leszek tűz, forró, lángoló.
Leszek nevetés, szíveden táncoló.
Leszek dallam, ha nyomaszt a csend.

Ha akarod, leszek szív, aki boldoggá tesz.

 

 

  Komáromi János - Suttogj....


Szemem tüzében
olvad el a lelked.
Kezeim alatt
hajlik ívvé tested.

Szám szellőként
ébreszti parázsló vágyad.
Szerelmem felgyújtja
jéghideg ágyad.

Ne várj tovább a csodára.
Elhoztam Neked!
Ne gondolj most másra.
Itt vagyok Veled.

Ne félj attól,
ami lehet!
Szorítsd a testem,
élvezd a jelent!

Ne sajnáld azt,
ami volt.
Mindent eltakar
egyetlen csók.

Nem számít senki
ha karomban tartalak,
feledj el mindent,
suttogj:
"Annyira vártalak!"