Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Találmányok - az ipari forradalomtól napjainkig 5

 

1974 Rubik-kocka. Rubik-kocka egy háromdimenziós logikai játék, melyet ifjabb Rubik Ernő talált ki. Rubik Ernő 1975. január 30-án adta be igényét a kocka szabadalmaztatására, melyet végül 1977. december 31-én kapta ezt meg. Ezután a játék meghódította Magyarországot, majd az egész világot.

1975 az első otthoni számítógép a MITS Altair 8800. (1981-1982 IMB PC és Comodore 64 az első igazán világméretben legelterjedtebb, legsikeresebb személyi számítógépek)

1976 A Béres Csepp készítmény szabadalmi bejelentése Vitéz Dr. Béres József.
A nyomelemeket és ásványi anyagokat speciális összetételben tartalmazza, így a  - hiányzó - nyomelemek pótlásával erősíti az immunrendszert. 1972-ben alkotta meg Béres József a nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati készítményt, a későbbi Béres Cseppet. Elismertetéséért szélmalomharcot vívott. Bár sok ezren könyörögve fordultak hozzá a gyógyszerért, de a hatóságok börtönnel fenyegették végül 1978-ban kereskedelmi forgalomba kerül a Béres Csepp. 1982. Kifejleszti az állatok egészségvédelmét szolgáló, nyomelemtartalmú takarmánykiegészítő Stibol termékcsaládot.

1977 MRI. Raymond V. Damadian amerikai orvos, feltaláló kidolgozza a mágneses rezonanciás (MRI) képalkotó eljárást.

1977 Az első száloptikás kommunikációs rendszert tesztelik (Chicago).

1978 Az első teherszállító űrhajó, a Progresz-1 sikeresen összekapcsolódik a Szaljut-6 űrállomással.

1979 Az óceán hőenergiáját hasznosítja, először a világon, egy Hawaiiban üzembe helyezett erőmű, az OTEC (50kW).

1979 - A Föld belső termikus energiáját hasznosító gejzír erőművek kb. 1000 GW teljesítményt adnak le az Imperial-völgyben (USA)

1979 A Sony első walkman-je (kisméretű, hordozható kazettás magnetofont), , melyből az első évben 200 millió darabot adtak el. Összesen 200 020 000 darab.

1979 A világ első elektromos szintetizátorát megalkotta a Casio cég.

1980 Az első camcorder (Sony)

1981 Az első CATVLIB videokonferencia. Az Amerikai Vöröskereszt két órás élő programot szervezett 53 könyvtár részvételével a SATCOM I, 16-os  transzponderén keresztül.
1986-ban a University of Saskatchewan szervezett egész napos videokonferenciát a műszaki információ témakörében 180 résztvevővel, vizuális szemléltetéssel, előadásokkal, hozzászólásokkal. Magyarországon is sor került műholdas, konkrétabban VSAT-videokonferenciákra, pl. 1991 decemberében a Budapesti Műszaki Egyetem. http://ki.oszk.hu/kf/kfarchiv/1992/4/palvolgyi.html

1981 - 1982 Megfizethető árú, az első világméretben is elterjedt személyi számítógépek (de a maiakhoz képest mégis borzasztó gyenge ,,tudásúak” voltak). A személyi számítógépek robbanásszerű elterjedésével lehetővé válik a számítógépes automatizálás az irodákban és az otthonokban.

1938–1941: Konrad Zuse megépíti az első szabadon programozható gépet, a Z3-at. Felépítése hasonló a mai gépekhez: processzort (ALU), vezérlőegységet (CU), memóriát, bemeneti egységet (szalag) és kimeneti egységet tartalmaz. Az egytonnás gép néhány ezer elektromágneses reléből állt, repülők és rakéták tervezéséhez használták. Egy összeadást átlag 0.7 mp, szorzást 3 mp alatt végzett el. Az első szoftverrel vezérelt számítógép.
1942 John Atanasoff és Clifford Berry megépíti az első digitális elektronikus számítógépet.
1944 Howard Aiken matematikus vezetésével megépül az első automatikus digitális számítógép.
1946: Megépül John Presper Eckert és John W. Mauchly tervei alapján az első digitális elektronikus gép, az ENIAC, 18 000 vákuumcsőből, 70 000 ellenállásból, 5 millió forrasztással. 30 tonnás.
1949-ben megjelent az EDVAC (Electronic Discrete Variable Automatic Computer, elektronikus diszkrét változós automata számítógép), amely Neumann János elvei alapján, az ő közreműködésével készült. Ez volt az első, belső programvezérlésű, elektronikus, digitális, univerzális számítógép. Jelentős újítása, hogy (elődjétől, az ENIAC-tól eltérően) bináris számábrázolást és aritmetikát használt. Tárolt programú számítógép volt
1951 Megjelenik az első kereskedelemben kapható számítógép, az UNIVAC I..
1956 A merevlemezek alkalmazásának kezdete a számítógépeken.
Az elektroncsöveket tartalmazó, épp ezért költséges üzemű, ún. első generációs gépek kb. 1958-ig voltak forgalomban.
1961 Megjelennek a szilícium chipek.
1962 Megjelenik az első számítógépes játék (Spacewar).
A diszkrét félvezető-elemeket (diódát, tranzisztort) tartalmazó, nagyobb tárolókapacitású második generációs gépek az 1960-as évek első feléig uralták a piacot
1964 Az első, szilicium chipekkel rendelkező számítógépek.
1964: Megjelenik az első általános célú kereskedelmi gép, az IBM 360.

Az 1960-as években indítja útjára az IBM a 360-as sorozatot (1964: 360/40, az első integrált áramköri elemeket tartalmazó ún. harmadik generációs gép)
1968 Robert Dennard kifejleszti a félvezető memória áramkört - RAM (random access memory).
A harmadik generációs gépek kora 1971-ig tartott, ekkor jelent meg ugyanis az első mikroprocesszor, s néhány év múlva piacra kerültek az első (ún. negyedik generációs) számítógépek
. Ezt a generációt már átlagemberek is használták.
1971 Az Intel cég kifejleszti 4004 4-bit-es mikroprocesszorát fogyasztói használatra. 1969 Első Large-Scale Integration (LSI) áramkörök megjelenése. Mikroprocesszor kezdet.
1972 Kifejlesztik a számítógépes szövegszerkesztő programot.
1973-ra megjelent a merevlemez, a „winchester”, amit az IBM a 3340-es modelljében használt
1974-ben az Altair 8800 volt az első olyan gép, mely nagy számban eladható volt.

1974: IBM CLIP4.
1975: Az Altair számítógépre az első magas szintű programozási nyelvet Bill Gates és Paul Allen fejlesztette ki, így megalapítják a Microsoft céget.
1976-1981-ig számos cég rukkol elő fejlesztéseivel, például a NEC, a Zilog, az Apple, a DEC, a Datapoint, a CDC, a Next stb.
1977 Megjelenik az Apple II, az első óriási sikert arató személyi számítógép
1981-ben a Commodore bemutatja a VIC-20-as házi számítógépet (home computer), amelyet több mint egymillió példányban adnak el.
1981 Az MS-DOS operációs rendszer kifejlesztése az IBM PC-hez.
Az MS-DOS (Microsoft Disk Operating System – lemezes operációs rendszer). egy manapság már alig használt operációs rendszer. Régebben megtalálható volt szinte minden szerver, asztali számítógépen és laptopon. A DOS első változatát, a PC-DOS 1.0-t 1981-ben fejlesztették ki. Különböző változataival, ami a DOS 7.1-ig tartott, megnyerte a jogot, hogy a világ egyik legelterjedtebb operációs rendszere legyen és az évek során a kezdetben elérhető parancsok száma minden kiadásnál bővült. A Windows 95 operációs rendszer kiszorította.
1981 IBM PC – Personal Computer - személyi számítógép kifejlesztése.
1982-ben az év számítógépe lett a Commodore 64. Amikor piacra került, valóságos csodának számított
. E számítógépet akkoriban cseppet sem csak játékgépnek tartották, hanem sok helyen, Magyarországon kiváltképpen, komoly vállalati alkalmazásokra is használták. Ennek fő újdonsága a 64 Kbyte memória és a továbbfejlesztett grafikus chip volt. Az 1993-ban befejezett gyártásáig eladott 17–25 millió számítógéppel a C64 minden idők legtöbbet eladott számítógépmodellje lett és maradt.
1984 Apple Macintosh 128, A Mac OS az Apple Macintosh számítógépek hagyományos operációs rendszere. Az első üzleti sikert jelentő operációs rendszer volt, amely grafikus felhasználói felülettel rendelkezett. A korábbi Apple modelleket vagy saját operációs rendszerrel szállította az Apple (Lisa OS), vagy a korai DOS-ok valamelyikével.
1984 Párhuzamosan fejlesztették ki a CD-ROM-ot (compact disc read only memory), és a lemezt leolvasó meghajtót, a CD- lejátszót.
1984-ben mutatták be az „első színes, hordozható” számítógépet az Commodore SX-64-et.
1985-ben jelent meg Commodor 128, amely az új fejlesztéseken kívül egy „komplett” C64-et is magában rejtett, ezért a korábbi programokat is gond nélkül futtatta.
Az Amiga (jelentése spanyolul „barátnő”, arra utalva, hogy fejlesztője egy barátságos számítógépet akart létrehozni) az otthoni számítógépek/személyi számítógépek családjába tartozik. 1982-ben az Amiga Corporation kezdte el fejleszteni, a cél egy új generációs konzol volt. A fő hardvertervező Jay Glenn Miner volt. Jay Glenn Miner korább a nagy sikerű Atari 400/800 családot készítette. A Commodore International mutatta be az Amiga 1000-es számítógépet a piacnak 1985. július 24-én, miután megvásárolta az Amiga Corporation-t.
1985 Atari ST - Az első sorozat 130 ST és 520ST jelöléssel került piacra, Motorola 68000-es processzorral, 512 KB RAM-mal, és DS DD-s nagy floppy-val üzemelt, melyek egyenként 720 KB adat tárolására alkalmasak). Az első asztali számítógép volt, mely támogatta a MIDI formátumot, ezért nagy népszerűségnek örvendett a zenészek körében is. Majd 1986-ban jött az 1 MB RAM-mal rendelkező 1040ST. 1987-ben érkezett a Mega ST, mellyel már a professzionális felhasználói réteget célozták meg - különálló billentyűzettel, 1, 2, vagy 4 MB RAM-mal, merevlemezzel, és csatlakoztatható lézernyomtatóval.
1987 Amiga 500, a gép népszerű lett, főleg Európában. A C64 nagy testvérének is nevezik. Helyett kapott benne egy 880 Kbyte-os 3.5-es floppy disk drive is. Ebben a gépben már 512 Kbyte chip ram volt. Később a legtöbb amiga 500-ast a felhasználók felbővítették 1 Mbyte-osra (összesen 9 Mbyte-ig lehetett bővíteni).
1993 A Pentium az Intel ötödik generációs x86 architektúrára épülő mikroprocesszora. Vinod Dham fejlesztette ki. A Pentium volt a 486-os vonal utódja.
1995 A Microsoft Windows 95 operációs rendszer a Microsoft cég (,,Micro-soft” (a microcomputer [mikroszámítógép] és a software [szoftver] szavak összevonása) három általános célú operációs rendszerének – a Windows 3.1-nek, a Windows for Workgroupsnak és az MS-DOS-nak – az utódja.
1997 Pentium II.
1998 Az Apple iMac G3 az első hat hónapban 278 ezer darabot sikerült értékesíteni, majd az első év alatt 800 ezer kelt el. Ezen vásárlók 32%-nak ez volt az első számítógépe, 12% pedig korábbi PC használó volt. Az eredeti radírgumi vagy tojás alakú iMac G3 még katódsugárcsöves monitorral érkezett, színes, áttetsző műanyagból volt. 1984-es Macintosh-hoz hasonlóan egy monitort és gépet egybefoglaló, készre szerelt és azonnal használható egység volt.
A Pentium III az Intel 1999. február 26-án bemutatott, 32 bites, x86-os (egész pontosan hatodik generációs Intel P6) mikroarchitektúrára épülő asztali- és hordozható számítógépekbe egyaránt gyártott processzora.
2000 A Pentium 4 az Intel egymagos, nagyteljesítményű, asztali és laptop gépekbe szánt CPU-sorozata volt; a Pentium III-at követte.
Az Intel Core processzorok ugyanazt a mikroarchitektúrát használják, mint a Pentium M processzorok, csak más névvel. Az első Intel Core 2006 januárjában került piacra, Pentium M mikroarchitektúrával kiegészítve. Az Intel Core mikroarchitektúrával kiegészített Intel Core 2 2006 júliusában került piacra. A 2006. július 27-én megjelent Intel Core 2 processzorral az Intel végérvényesen nyugdíjba küldte a Pentium nevet.
Az Pentium Dual-Core egy Core 2 alapú, kétmagos processzor 1 vagy 2 megabyte másodlagos gyorsítótárral és csökkentett 200 MHz-es FSB-vel.
Források: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szem%C3%A9lyi_sz%C3%A1m%C3%ADt%C3%B3g%C3%A9p
http://hu.wikipedia.org/wiki/Atari_ST
http://hu.wikipedia.org/wiki/Amiga
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pentium

1982. augusztus 17-én készült el az első kereskedelmi forgalomba került CD. A Philips hivatalos adatai szerint a németországi Hannoverben található első gyártósorról az Abba-The Visitors című albumának példányai gördültek le elsőként. 1979-es év hangtechnikai szenzációja a Philips cég bejelentése volt, miszerint az év második felétől sorozatban gyártja új hanglemezét és lemezjátszóját, a lézeres letapogatású „Compact Disc"-et - Sony kapcsolattal fejlesztés. Az első CD lemezt 1981-ben a Berlini Rádiótechnikai vásáron mutatták be. A CD lemezen a lemez olvasásánál használt 780 nanométer hullámhosszú közel infravörös lézerfényt használnak. Először Ázsiában árulták, azért 74 perces mert ennyi a japánok kedvence Beethoven 9. szimfóniája. 2007 végére közel 200 milliárdra volt tehető a világon eladott CD-k száma.

Polikarbonátból készül, amelyre egy fényvisszaverő alumínium- vagy arany réteget visznek fel, és karcvédő lakkbevonattal is ellátják. A lemezen az információkat a polikarbonát-rétegbe égetett, átlagosan 100 nanométer (a milliméter tízezred része) mély gödröcskék tárolják, amelyek spirális alakban helyezkednek el rajta. Az olvasó lézersugara a polikarbonát-réteg mélyén fut végig a trackek mentén, és a gödrökből, illetve a gödrök közötti területről visszaverődő fény intenzitásának különbségéből olvassa ki az adatokat.

1983 - 1984 Terjed a mobiltelefon.

1973. Az első utcai nem autós mobilhívás. A Motorola mérnöke, Martin Cooper a New York-i utcán sétálva (NEM autóban!) bonyolította le a világ első igazi utcai mobilhívását. A hívott fél a rivális cég, a Bell Labs egyik vezetője, Joel S. Engels volt. Az első mondatok pedig a következők: "Joel, Itt Marty Cooper, egy celluláris telefonról hívlak, igazi, kézi mobiltelefonról". A beszélgetés egy hosszú csönddel folytatódott, majd a rivális udvariasan reagált a hívásra. Az első kézi mobiltelefon feltalálójának Martin Coopert tartják, a Motorola egykori mérnökét. A készüléket a New York-i Hilton Hotelben tartott eseményen be is mutatták, ám akkor még nem volt hozzá fejlesztett mobilhálózat. Több mint 10 évig dolgoztak rajta, mire kereskedelmi forgalomba kerülhetett. De végül kiszorította az autós telefonokat is.
1979 Az első automatizált kereskedelmi mobilhálózatot Japánban indították Tokióban, majd azt kiterjesztve lett az legelső országos 1G hálózat.
1981 - Az Ericsson bevezeti az első modern mobiltelefon-rendszert, a Nordic Mobile Telephony-t (NMT). Ezzel döntő szerepet játszott a GSM-rendszer 1991-es világszabadalommá válásában. Ez a rendszer már képes volt nemzetközi roamingra is.
Ám a legnagyobb probléma ekkor még az volt, hogy a létrejövő első generációs rendszerek nem voltak kompatibilisek egymással, mivel a NMT 450 Mhz-en működött, az amerikai AMPS 800 MHz-en, és a pár országban bevezetett TASC rendszer 900 MHz-es volt.
A rendszer egyik jellemző típusa volt az 1982-ben piacra dobott Nokia Mobira Senator a maga 22 fontos súlyával és táskaszerű kialakításával.

10 évvel a prototípus, a Motorola DynaTEC után piacra dobták a kereskedelmi verziót is a Motorola DynaTAC 8000X-et. Nem volt éppen kicsi és könnyű eszköz, így a megalkotója a „The Brick” (tégla) becenevet adta neki. A készülék csaknem 2 fontot nyomott, majdnem 4000 $-ba került, ezért igen kevesen engedhették meg maguknak. A vezeték nélküli telefonok piacán már lehetett kapni az úgynevezett autós mobilokat, ám az 8000X úttörőnek számított és az autós telefonok szépen lassan eltűntek a színről.
1984 A Mobira Talkman biztosított hosszabb beszélgetési időt kicsit alacsonyabb áron. A DynaTEC-hez képest több órányi beszélgetést tudott biztosítani.
1989  A DynaTEC sikere után a Motorola kifejlesztette és piacra dobta a sokkal kisebb és sokkal könnyebb MicroTAC készülékét.
1991 Az igazi áttörést a 2. generációs (2G) hálózatok megjelenése jelentette, ugyanis ekkor vezették be a digitális technológiát a jelátvitelre, mely legelsőnek Finnországban került kiépítésre. Ez a második generációs mobiltechnológia a hangforgalom mellett már adatokat is képes volt továbbítani. A GSM kiváló minőségű hanghívásai, az egyszerű nemzetközi roaming és az olyan szolgáltatások támogatása, mint a szöveges üzenetek teremtették meg az alapját a mobiltelefon-használat világméretű, gyors elterjedésének.

1993 Valószínűleg a világ legelső okostelefonja az IBM Simon volt.
1999 Minden idők egyik legsikeresebb telefonja volt a Nokia 3210-es a maga 160 millió eladott példányával. Ez volt az egyik legelső telefon, amely képes üzenetek továbbítására is alkalmas volt.
2000 A Sharp ekkor dobta piacra Japánban az egyik legelső kamerás telefont J-SH04 néven. A kamera 0,1 megapixeles képet tudott készíteni. Bár többen az Olympusnak tulajdonítják az elsőséget a digitális képátvitel megoldásában a Deltis VC-1100-as miatt, de a valódi képátvitelt egy kereskedelmi hálózaton belül a Sharp készüléke oldotta meg.
2001 Megjelent az Ericsson T68-as, a legelső telefon, amelynek színes volt a kijelzője.
2002 Megjelent a Sony-Ericsson P800-as készüléke, amely érintőképernyőt használt és immáron 128 Mbyte (tovább nem bővíthető) memóriát is befogadott.
2005 Megjelent a Motorola ROKR E1-es, a legelső zenelejátszásra képes mobiltelefon
2007 Steve Jobs bemutatja az Apple iPhone-ját, egy forradalmi újdonságnak számító érintőképernyővel. Sikere megrengette a mobilvilágot. Bár nem ez volt a legelső okostelefon, de ez volt az első olyan kezelőfelülettel rendelkező telefon, ami teljes 3G-s technológiát alkalmaz, bár az már 2001-től elérhető. Az iPhone nem csupán egy mobiltelefon, hanem egy tényleges zsebben hordható miniszámítógép, egy játékkonzol és egy multimédia-lejátszó eszköz. További előnyként azonnali hozzáférést biztosít az internethez: e-mail, Facebook, Twitter, Youtube és minden más szolgáltatással bárhol, ahol elérhető az internet. A többi cég igyekszik követni a készülékeivel divatot is diktáló Apple-t.

2008 Az év újdonsága a Google Android operációs rendszerét futtató első okostelefon a HTC Dream szétcsúsztathatós típusú készüléke.
2009. december 14-én elérkezett a pillanat, mikor a mobil telekommunikációban új generációváltás veszi kezdetét (4G). Ezen a napon a TeliaSonera Oslóban és Stockholmban a világon elsőként indított el nyilvános LTE (Long Term Evolution) szolgáltatást, mely akár már HD multimédiás tartalmak megosztását is lehetővé tették a hálózaton keresztül.
2010 - A 4G rohamos előretörését jelzi, hogy a szolgáltatást használó HTC Evo 4G telefon volt az első, amely WiMax hálózaton működött WiMax - Óriási lefedettséget és kiváló internetezési sebességet nyújtó szolgáltatás, a WiFi közvetlen utóda. http://www.tferi.hu/mobilok-tortenete http://mobilgyujtemeny.hu/index.php?articles=mobiltelefonia_technologia__es_fejlodestortenete&page=cikk

1984 Megjelenik a hordozható CD-játszó – későbbi nevén a Discman.

1984 a DNS ujjlenyomatot Alec Jeffreys brit biokémikus kidolgozza.

1984 Tetris (Tetrisz) - Alexey Pajitnov orosz számítógép-mérnök találmánya. A Tetris egy ügyességi és logikai videojáték, melynek a neve a görög tetra kifejezés (minden egyes elem négy részből áll) és Pajitnov kedvenc sportja, a tenisz összevonásából ered. A Tetris számos változatban megjelent már a 80-as évek személyi számítógépeire, legnagyobb sikerét végül a 1989-ben kiadott Game Boy verzió hozta meg.

1985 Vizzel hajtott autó leírását Gróf Spanyol Zoltán elektromérnök beadta a Német Szabadalmi Hivatalba beadta. (1992 megkapta a szabadalmat).
Hosszú éveken át újra és újra elvégezte a számításokat, de mindig ugyanarra az eredményre jutott: a víz elég, nukleáris energiája hatalmas erő- és energiaforrás, és egyáltalán nem szennyezi a környezetet.
A gróf úrnak elektromérnökként ipari robotok vezérlése, programozása, tervezése volt a szakterülete, de egész életében foglalkoztatta a víz nukleáris energiájának kérdése. Azon törte a fejét, hogyan lehetne úgy megoldani a robbanómotorok energiaellátását, hogy hidrogén keletkezzen – ami úgy ég, mint a propánbutángáz, sőt sokkal jobban. Rájött, hogy az egész hidrogén technológia amit eddig alkalmaztak, hibás. Arra törekedett, hogy lecsökkentse azt a szükséges energiamennyiséget, ami a víz szétbontásához kell, hogy olcsóbb legyen az előállítás. Aztán felfedezte, hogy nem is fontos az egészet szétbontani, mert elő tud állítani vízplazmát (a negyedik halmazállapot), ami megoldja a problémát. A benzin esetében a szén, az én találmányom szerint a víz szállítja a szükséges hidrogént, ezért rendkívül olcsó, tiszta, és biztonságos.
Az égőtérbe vízplazma kerül, melyet a mindenkori fogyasztó paramétereihez igazodva kell beszabályozni, legyen az autó, kazán, repülő vagy fűnyíró. Tehát az üzemanyag víz, és az égés végterméke is víz. Az égvilágon semmi trükk nincs benne. http://www.vasynet.com/downloads/doc1/tertechnologia/vizenergia/www.anza.hu/vizenergia/cikk5.htm (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közleményben határolódott el a találmánytól.)

1986 Az első állandó űrállomás a MIR.

1987 Passzív Tumor-ellenes Védelmi Rendszer - Dr. Kulcsár Gyula. Többéves kutatómunkája során új tudományos felfedezést tett a szervezet daganatellenes védekezésével kapcsolatban: felismerte, hogy nem az eddig ismert immunrendszer, hanem egy speciális védekező rendszer az, amely elpusztítja a rendellenessé váló sejteket. Az elméletet megalkotta, majd 1987-ben megkezdett kutatásaival bebizonyította a Passzív Tumor-ellenes Védelmi Rendszer létezését, meghatározta összetevőit és mechanizmusát.

1988 GMR -Óriás mágneses ellenállás (giant magnetoresistance) jelenség. Peter Grünberg jülichi és a francia Albert Fert orsayi kutatócsoportja fedezte fel.
Régóta közismert tény, hogy az elektromos töltés mellett az elektron spinnel is rendelkezik. A napjaink technikáját meghatározó elektronika iparág olyan eszközökön alapul, amelyekben csak az elektron töltését használják ki. Az utóbbi években azonban megjelentek újfajta, nanotechnológiával készített eszközök is, amelyek működési elvét az elektron kétféle spinbeállási lehetősége biztosítja, megteremtve ezáltal egy új, perspektivikus iparág, a spinelektronika (vagy röviden spintronika ) alapjait. A 2007. évi fizikai Nobel-díjat egy ilyen elven működő jelenség, nevezetesen az óriás mágneses ellenállás (angolul: giant magnetoresistance = GMR) felfedezéséért ítélték oda
A Nobel-díjas Feynman egy 1959-es előadásában, melynek címe Rengeteg lehetőség van odalent (mármint az atomok világában), látnoki módon megjósolta, hogy “ha majd az anyagok előállítását atomi szinten leszünk képesek manipulálni, akkor az anyagtulajdonságoknak az addig ismertnél jóval szélesebb skálája fog feltárulni előttünk és előre nem várt fizikai jelenségeket fedezhetünk fel.
Egy ilyen esemény következett be, amikor 1988-ban a német Peter Grünberg jülichi és a francia Albert Fert orsayi kutatócsoportja - egymástól függetlenül - felfedezte az óriás mágneses ellenállás jelenségét nanoskálájú FM/NM típusú Fe/Cr rétegszerkezetekben. A mágneses nanoszerkezetekben megfigyelhető GMR-jelenség fizikai mechanizmusa jelentősen eltér a homogén FM-fémek és -ötvözetek mágneses ellenállásától (ez az anizotróp mágneses ellenállás = AMR), és bizonyos esetekben több mint egy nagyságrenddel felülmúlhatja az utóbbit (innen ered az óriás elnevezés). http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz0802/bakonyi0802.html
Az óriás mágneses ellenállás (giant magnetoresistance, GMR) jelenség leírása egy egyszerű megfigyelés eredménye: a két kutató észrevette, hogy a mágnesesség kisméretű változása jóval nagyobb változást okoz az elektromos ellenállásban. A merevlemezek tányérjain tárolt mágneses információk így konvertálódnak át a számítógép áramkörei által értelmezhető elektromos jelekké
Az asztali gépekbe szánt 3,5 colos merevlemezek napjainkra elérték az 1 terabájtos méretet, amihez nagy segítséget nyújtott a PMR, azaz Perpendicular Magnetic Recording (merőleges adatrögzítési) eljárás kifejlesztése. A jelenleg elterjedt kapacitásnövelő eljárás, a merőleges adatrögzítés elve 1976-ban pattant ki Shun-ichi Iwasaki professzor agyából, megbízható megvalósítására azonban csak az elmúlt években nyílt lehetőség: az első PMR technológiát alkalmazó merevlemezt a Toshiba mutatta be 2005-ben. Az első PMR technológiát alkalmazó merevlemezt a Toshiba mutatta be 2005-ben. Holland kutatók pedig a közelmúltban értek el komoly áttörést a HAMR (heat-assisted magnetic recording) adatrögzítés területén, egy speciális anyagból készült lemezre sikerült lézer segítségével adatokat írniuk.
http://www.hwsw.hu/hirek/34411/2007_fizikai_Nobel-dij_magneses_jelenseg_merevlemez_orias_magneses_ellenallas.html

1988 A világ első automata energia-termelő (AG.S.) kvarc karórája (Seiko), későbbi nevén "Kinetic", a világ első intelligens analóg kvarc karórája, CPU-IC vezérléssel (Seiko).

1989 Digitális fényképezőgép. Az első elérhető áron kereskedelmi forgalomba került digitális fényképezőgép a Fuji DS-X volt Japánban. Ezt a gépet megelőzően voltak természetesen próbálkozások és megoldások, de azok többnyire megmaradtak prototípusnak, vagy katonai célra használták. 1975 Digitális fényképezőgép prototípusa. Steven J. Sasson és munkatársai az első prototípust az Eastman Kodak cég rochesteri alkalmazott kutatási laboratóriumában készítették. 1977-ben benyújtott találmányt 1978-ban regisztrálták. A gép 3,6 kilót nyomott, és fekete-fehér képeket lehetett vele készíteni 0,01 megapixel felbontásban. 23 másodpercre volt szüksége egy-egy kép rögzítéséhez, és újabb 23 másodpercre ahhoz, hogy azt megjelenítse egy monitoron. Az első „digitális” felvételként számon tartott képen egy fiú látható, kutyával a karjában. 1986 a Kodak digitális gépe már egy megapixeles képek készítésére is alkalmas volt, azonban a körülményes előhívása és magas ára miatt alig voltak piaci forgalomban. 1988 Az első fényképezőgép, mely számítógépes fájl formátumban készített képet a Fuji DS-1P volt. 16 megabájtos memóriakártyával, amit egy külön elem működtetett. 1991-a Kodak piacra dobta a Kodak DCS 100-ast, a világ első digitális tükörreflexes fényképezőgépét, mely már az 1988-ban bevezetett JPEG sztenderdben készítette a felvételeket. http://classy.hu/index.php/fotozzunk-barmivel-fenykepezes-a-telefontol-a-professzionalis-gepekig-3-resz/

1989 Kifejlesztik a nagyfelbontású televíziót (HDTV) HDTV - High-Definition Television). Elterjedéséhez kellett a HDTV sugárzási forma – csatornák kialakítása. Japánban a  HDTV analóg változatát Hi-Vision néven már az 1980-as évek elején bevezették és az ezredforduló előtt elkezdték az átállást a digitális technikára. HDTV adás 1998 novemberében indult meg az Egyesült Államokban. 2004-ben az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) kiadta a HDTV sugárzási norma, - amely az eddigi analóg (PAL, SECAM, NTSC) szabványoknál jelentősen nagyobb felbontású képet tesz lehetővé - európai bevezetéséről szóló ajánlását.

1990 A világháló a World Wide Web (www). Az angol Tim Berners Lee létrehozza a World Wide Web/Internet protocolt (HTTP) és a WWW nyelvét (HTML).1991 az első weboldal.

1990 Az első írható CD-ROM (CD-R), (Sony/Philips)

1990 A világ első színes faxkészülékének a kifejlesztése (Sharp)

1990 Az első optikai tartományban (is) működő űrtávcső, a Hubble-űrtávcső pályára állítása az űrben. (1608 a holland Hans Lippershey megépíti az első lencsés távcsövet. 1609, Galilei saját távcsövével megfigyeli a napfoltokat, a Jupiter holdjait és a Tejút csillagait. 1668, Newton elkészíti az első tükrös távcsövet.)

1990 Röntgenmikroszkópot készítenek az élő sejtek és szövetek vizsgálatára alkalmas.

1990 - 2006 Humán Genom Projekt
A Humán Genom Projekt (HGP) egy nagyszabású projekt volt 1990-től 2006 májusáig, mely feltárta a teljes emberi genomot egészen a nukleotidok (bázispárok) szintjéig, és azonosította a benne található összes gént. A Human Genom Project a humán genom eukromatinjának referenciaszekvenciáját hozta létre, melyet világszerte használnak az orvosbiológiai kutatásokban.
A teljes humán genom bázissorrendjét nagyjából 2001-re határozták meg. Ez mintegy 3 gigabyte-nyi betűt és körülbelül 30 ezer gént jelent. A gén szó a görög genos (eredet) szóból ered.
A humán genom a Homo sapiens genomja. 23 kromoszómapárból és kb. 3 milliárd DNS bázispárból áll.
24 különböző féle kromoszóma van, 1-22 autoszóma és kétféle gonoszóma (X és Y). Az autoszómák csökkenő sorrendben vannak számozva. A testi sejtek minden autoszómából tartalmaznak egy példányt mindkét szülőtől, illetve egy X kromoszómát az anyától, és vagy egy X-et, vagy egy Y-t az apától. Így jön ki az emberi 46-os kromoszómaszám.
A gének olyan nukleinsav-szakaszok a sejtek magjainak kromoszómáiban, melyek a szervezet működését és növekedését befolyásoló fehérjék szabályozásához és előállításához szükséges információkat tartalmazzák. A géneket az utódok szüleiktől öröklik a szaporodási folyamat során.
Molekuláris biológiai értelemben a gén a DNS olyan része, amelyet a sejt mRNS-be ír át, majd a fehérjeszintézis (transzláció) során, annak egy részéből származó információ alapján, fehérjét készít.
Valójában ritka, hogy egy gén önmaga határoz meg egy tulajdonságot. A legtöbb esetben a gén (illetve több gén) és a környezeti hatások közötti szoros összhang játszik ebben szerepet. Ennek az összhangnak az eredményét nevezzük fenotípusnak.
A DNS molekula két cukor-foszfát láncból és az ezeket összekapcsoló bázispárokból áll. A négyféle bázis: adenin, citozin, guanin, timin. Adeninnel szemben mindig timin, guaninnel szemben mindig citozin található. Előbbi kapcsolódást kettő, utóbbit három, ezáltal erősebb hidrogénkötés hoz létre
A banán és az emberi DNS 50%-ban egyezik.
Az 1970-es évek elején, Herbert Boyer a San Franciscó-beli California Egyetemről és Stanley Cohen a Stanford Egyetemről baktériumokba más baktériumtól (és később egyéb állati és növényi sejtekből) származó géneket juttattak és így klónozták azokat. Előbb hasítóenzimeket használtak, hogy a DNS-t széttördeljék a baktériumban. Arra is rájöttek, hogy hogyan alakítsák ezeket a géneket plazmidokká, amelyek révén a DNS egy másik sejtbe könnyen bejuthat.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hum%C3%A1n_Genom_Projekt http://hu.wikipedia.org/wiki/Hum%C3%A1n_genom

1991 A világ legelső (valóban) GSM telefonhívása a Nokia készülékéről. GSM a hangot digitalizált formában továbbító, és így a légköri viszonyokból eredő zavaroktól mentes mobil távközlési rendszer. Elődje az analóg mobiltelefon-hálózat volt. A mai mobiltelefonok egyik őse az 1895-ben az olasz Marconi által feltalált rádió/adóvevő volt. Megteremtette a valós idejű, zárt, kétirányú kommunikáció lehetőségét. GSM (Global System for Mobile Communications, eredetileg Groupe Spécial Mobile) az Európai Távközlési Szabványok Intézete (ETSI) által kifejlesztett szabvány a mobiltelefonok által használt második generációs digitális cellás hálózatok protokolljainak leírására. Egy olyan rendszerről van szó, ami jeleket sugároz földrajzilag meghatározott légtérbe, amiket „celláknak” neveznek. A cellák egymással határosak. E rendszer hatására globálisan nagymértékben elkezdett terjedni a mobiltelefonálás.

1992 SMSNeil Papworth küldte Richard Jarvis telefonjára a Vodafone hálózatán belül. Így szólt: "Merry Christmas".

1992 Viagra
Merthyr Tydfil nevű walesi falu férfijain tesztelték a szildenafil nevű gyógyszerhatóanyagot, melyet ma Viagraként ismerünk. A gyógyszer eredeti célja a vérnyomás csökkentése és a szívbetegségekkel összefüggő mellkasi fájdalom enyhítése volt. A kísérletben résztvevő férfiak azonban nem szívesen váltak meg a gyógyszertől – annak egy bizonyos hathatós (erekciót okozó) mellékhatása miatt. http://www.rd.hu/A_t%C3%ADz_legnagyobb_v%C3%A9letlen_felfedez%C3%A9s#sthash.N3T5p5nL.dpuf

1992 PDA. Zseb- vagy más néven kéziszámítógép. (Az okostelefonok elődje)
A PDA az angol personal digital assistant rövidítése, magyarul digitális személyi asszisztens, – másként kéziszámítógép vagy zsebszámítógép – egy kisméretű mobil eszköz, zsebben hordozható számítógép, főleg személyes információk tárolására és feldolgozására szolgál.
Már a nyolcvanas években megjelentek kézi számítógépek, amiket 1992-től PDA néven ismertünk Ezek zsebre vágható kis gépek voltak, hasznos programokkal ellátva, az emberek többsége notesz helyett használta őket.
A PDA-kon általában megtalálhatóak a személyes előjegyzési naptár, címjegyzék, számológép, óra, jegyzettömb, internetböngésző alkalmazások és játékok is.
1993 Apple MessagePad és EO Personal Communicator.
1996 márciusában jelentkezett a Palm Inc. az első valóban sikeres kéziszámítógép-modelljével, a Palm Pilot 1000 modellel. Ugyanebben az évben a Nokia bemutatta az első PDA-képességekkel bíró mobiltelefonját, a Nokia 9000 Communicator modellt, ami később a világon a legtöbb példányban eladott PDA-vá nőtte ki magát és elindította a smartphone / okostelefon termékvonalat.
A PDA-kat emlegetik még palmtop-ként is, mivel elfért a tenyér (palm) -ben.
Az okos telefonok kiváltották, mivel az okostelefonok, már mindazt tudják, amit a PDA-k tudtak.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Personal_Digital_Assistant

1993 A CERN bejelenti, hogy a világháló (world wide web) – az interneten egy tartalomkezelő platform - mindenki számára szabadon hozzáférhető és ingyenes - 1969 Az Internet kialakulása – 1973 Az első nemzetközi kapcsolat az ARPANET-hez (Anglia és Norvégia).

Az internet (Internet) egy katonai-egyetemi projektből továbbfejlődő számítógépes hálózat, aminek tömören a lényege az, hogy a végpontok dedikált felsőbbrendű irányítóközpont nélkül kapcsolódnak egymáshoz egy egyezményes kommunikációs protokoll segítségével. Az internet maga az infrastruktúra, a fizikai hálózat, amin különböző szolgáltatások futnak.

Az internet olyan globális számítógépes hálózatok hálózata, ami az internet protokoll (IP) révén felhasználók milliárdjait kapcsolja össze és lehetővé teszi olyan elosztott rendszerek működtetését, mint például a WWW (World Wide Web).

Az internet kifejezés nemzetközileg elterjedt szó, az angol eredetű internetwork szóból ered, mely magyarul leginkább ’hálózatok hálózata’-ként adható vissza, szó szerint hálózatok közötti-t jelent. Az internet az egész világot körülölelő számítógép-hálózat, hatalmas rendszer, amely kisebb számítógép-hálózatokat fog össze. Ennek eredménye egyfajta kibertér, amely a valódi világ mellett alternatív teret biztosít. Az internet a számítógépek összekötéséből jött létre, hogy az egymástól teljesen különböző hálózatok egymással átlátszó módon tudjanak elektronikus leveleket cserélni, állományokat továbbítani

’50es évek: ARPA (Advanced Research Projects Agency) – ügynökség, ami koordinálja az amerikai egyetemeken folyó tudományos-technikai kutatások összehangolását

A gyökerek az 1960-as évekig nyúlnak vissza, a történet katonai fejlesztések civil szférába való átszivárgásával kezdődött. Abban az időben merült föl ugyanis az USA-ban egy kevéssé sebezhető számítógép-hálózat szükségessége, amelynek egy esetleges atomtámadás után megmaradó részei működőképesek maradnak. Dwight D. Eisenhower elnök – a Szputnyik–1 ( a Föld első műholdja, az első űreszköz, amelyet a világűrbe juttattak, indításával kezdődött az űrkorszak) - .fellövésének hírére elrendelte a DARPA (Defense Advanced Research Project Agency) felállítását, Kidolgoztak egy többközpontú, csomagkapcsolt (ahol az adatok továbbítása kisebb csomagokban történik) hálózati kommunikációs rendszert (az NCP protokollt), mely a mai TCP/IP szabvány ősének tekinthető. Ezen az elven kezdett működni az ARPANET.

1969 az USA Hadügyminisztériuma telefonvonalon egy kísérleti jellegû, csomagkapcsolt hálózatot hozott létre (ARPANet: Advanced Research Projects Agency Network). A stratégiai fontosságú egyetemi kutatóközpontok számítógépeit kötötte össze. A hálózathoz egyre többen kapcsolódtak hozzá (pl. oktatási és kutatási intézmények). Az ARPAnet mellett létrehozták a hasonló technológiával mûködõ MILnet (Military Network) hálózatot.

1971 további oktatási és kutatási intézmények kapcsolódása

1972-ben megszületett az első e-mail program.

1973 az első nemzetközi kapcsolat az ARPANET-hez (Anglia és Norvégia). az Internet (Internetwork - Hálózatok között) kialakulása

1974-ben jelent meg először az „internet” kifejezés, egy a TCP protokollról szóló tanulmányban.

1982 további amerikai és európai hálózatok kapcsolódása.

Az ARPANET-et eredetileg csak az állományok átvitelére fejlesztették ki. A felhasználók azonban hamarosan elektronikus levelezést és levelezési listákat követeltek és kaptak. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ARPANET a tudományos együttműködés és haladás szempontjából nagyon fontos szerepet tölt be. Mivel azonban a hálózatot csak a Védelmi Minisztériummal szerződésben álló intézmények használhatták, ezért megoldást kellett keresni a többi egyetem számára is. 1983-ban, amikor a hálózatról leválasztották a katonai jellegű részt (ez lett a MILNET), egyfajta internet alakult ki, amelynek gerincét az ARPANET adta. Azonban a probléma továbbra is fennállt, mert az ARPANET eredetileg a Védelmi Minisztérium hálózata volt. Ezért az 1980-as évek vége felé a National Science Foundation létrehozta az NSFNET hálózatot, amely az ARPANET-et váltotta fel. Maga az ARPANET 1990-ben megszûnt.

A National Science Foundation felismerte hogy a gerinchálózat döntő fontosságú lehet a tudományos kutatásban, ezért igen nagy szerepet vállalt az internet bővítésében. 1985 és 1986 között építették ki az NSF 6 szuperszámítógép központját, és az így kialakult hálózatot (mely az NSFNET nevet kapta) összekapcsolták az ARPANET-tel. Az NSFNET (National Science Foundation Network) több bővítés után (optikai kábeleket fektettek le, újabb vonalakat hoztak létre, melynek eredményeként a hálózat sebessége a kezdeti 56 kbps-ról 45 Mbps-ra emelkedett.

A 80-as évek végén az NSFNET-hez hasonló elvek alapján számos országban szerveződtek gerinchálózatok. Mivel az ARPANET megszűnt, az amerikai kormány átadja a hálózat felügyeletét egy alapítványnak (National Science Foundation)

1989-ben a számítógépes hálózatok világa egy szinte teljesen szöveges univerzum volt, ami a könyvtári, akadémiai adatbázisokból, struktúrákból, műfajokból és gyakorlatokból indult ki.

90-es évek - megszületik a world wide web, az internet grafikus, felhasználóbarát felülete.

1989 márciusában egy tanulmány jelent meg, amely elindította napjaink pezsgő, honlapokkal, blogokkal, videómegosztókkal teli internetjének kialakulását. A svájci CERN korábbi számítástechnikával foglalkozó alkalmazottja Tim Berners-Lee látszólag a semmiből előhúzott egy indítványt, amiben a web alapjait rakta le.

A megoldási javaslatainak lejegyzésével a web atyjává váló kutató Tim Berners-Lee úgy gondolta, hogy a kattintható hivatkozásokkal egymásra mutató jegyzetek alkotta rendszer jobban kiszolgálná a CERN folyamatosan változó kísérleteinek lejegyzését, mit a korábbi naplószerű forma. Ráadásul, ha ezek a jegyzetek több számítógépről is elérhetőek lennének, akkor a dokumentációk utáni nyomozáshoz szükséges időt is le lehetne rövidíteni.

Tim Berners, mialatt konzultáns szoftvermérnökként dolgozott a CERN-ben (Centre Européen pour la Recherche Nucléaire - Nukleáris Kutatások Európai Központja, Európai Részecskefizikai Laboratórium, Genf, Svájc), magánjelleggel egy olyan információtároló programot írt, amely az agyhoz hasonlóan véletlenszerű asszociációk útján működik. Az "Enquire" program -- mely soha nem látott napvilágot -- volt a koncepcionális alapja Tim későbbi webes fejlesztéseinek.

A web a világ legnagyobb részecskekutató központjában, a CERN-ben folyó kutatások máig legnagyobb jelentőségű (mellék)termékeként jött létre, Tim Berners-Lee eredetileg a CERN kutatói közötti adat, hír és dokumentáció megosztására fejlesztette ki. Megalkotása - a feltaláló szerint - a kétségbeesés műve volt, mert nélküle a CERN-ben, Európa legnagyobb internet csomópontjában igen nehéz volt dolgozni. A webbel kapcsolatos technológiák többségét, mint az internetet, a hipertextet, a különféle betűtípusú szövegeket már létrehozták, neki csupán az volt a dolga, hogy egy absztrakt rendszerbe összerakja őket, hogy azok egy nagyobb, képzeletbeli dokumentációs rendszer lehetséges részei legyenek.

A web létrehozásához definiálta az alapfogalmakat (URL, http, html), megírta az első böngésző (web kliens) és webszerver szoftvert. A www-rendszer három szabványra épül: egy egyedi címre, az URL-re (Uniform Resource Locator), amely megjelöli az adott lap elérhetőségét, az átviteli protokollra, a http-re (Hyper Text Transfer Protocol), amely meghatározza, milyen módon kommunikáljon egymással a böngésző és a kiszolgáló, illetve a hipertextet leíró sztenderdre, a html-re (Hyper Text Markup Language), amely megmondja, hogy a böngésző hogyan jelenítse meg vagy dolgozza fel a szerverekről lekért adatokat.

1980-ban féléves szerződéssel a CERN-ben dolgozott, itt írta le először a hipertexten alapuló globális rendszer koncepcióját, amely a tudósok számára - legyenek bárhol a világon - lehetővé tenné az információmegosztást. Enquire néven megépítette a rendszer prototípusát is. 1984-ben Berners-Lee munkatársként tért vissza a CERN-be, ahol 1989 márciusában előterjesztést adott be főnökének, Mike Sendallnak - egy globális hypertext-projektre a CERN-ben,- az általa World Wide Webnek nevezett információkezelési rendszerről, amely a hipertext és az internet összeházasításával jön létre és lehetővé teszi a globális információmegosztást. Mike Sendall a tanulmánytervre a „Vague, but exciting” (Bizonytalan, de izgalmas) megjegyzést írta és hagyta a kutatót, hogy az intézetben folytatott fő munkája mellett tovább dolgozzon a projektjén.
1990-ben a fejlesztéshez csatlakozott Robert Cailliau francia kutató is, akivel létrehozták az első webböngészőt és webszervert.

1990 decemberében WorldWideWeb nevű programjával elsőként mutatott be sikeres együttműködést webes kliensek és szerverek között az Interneten. A teljes kód ingyenesen elérhető volt az Interneten 1991 nyarától.

Az első weboldalt Tim Berners-Lee hozta létre, és ez 1991. augusztus 6-án vált elérhetővé, a http://info.cern.ch/ címen. Arról szólt, hogy mi az a Világháló, hogyan használhatóak a böngészők, hogyan lehet webszervert létrehozni, és így tovább. (Tim Berners-Lee fogta a HyperCard ötletét, és hálózatba rendezett oldalakat hozott létre – így született meg végül az internet első weblapja.) Az oldal tartalmazta a világháló koncepciójával, a böngészők használatával és a webszerver létrehozásával kapcsolatos információkat. Négy évvel korábban, 1989-ben tette a brit kutató az első javaslatot információs rendszerhálózat kialakítására, melyből aztán a világháló kifejlődött.

A világháló megalkotása – a feltaláló szerint – a kétségbeesés műve volt, mert nélküle a CERN-ben, Európa legnagyobb internetes csomópontjában igen nehéz volt dolgozni. A webbel kapcsolatos technológiák többségét, mint az internetet, a hipertextet, a különféle betűtípusú szövegeket már létrehozták, neki csupán az volt a dolga, hogy absztrakt rendszerbe összerakja őket, és egy nagyobb, képzeletbeli dokumentációs rendszer részei legyenek. World Wide Web -- egy, az interneten elérhető szöveges és képi anyagok rendszerezésére, összekapcsolására és böngészésére szolgáló rendszer -- feltalálásért kapta a lovagi címet.

Ő alkotta meg a World Wide Web kifejezést (magyarul Világháló, angol rövidítésével WWW), készítette el az első WWW-szervert ("httpd" néven) és az első kliensprogramot (egy böngésző- és szerkesztőprogramot) "WorldWideWeb" néven, 1990 októberében. Megalkotta a hypertext-kapcsolatokat (kereszthivatkozásokat, ún. linkeket) is alkalmazó dokumentumkülalak-leíró (dokumentumformázó) nyelv első változatát, amely HTML (HyperText Markup Language) néven ismert.

Sir Timothy "Tim" Berners-Lee, angol informatikus, fizikus, programozó a Világháló (World Wide Web) pontosabban a HTML, a HTTP és több hasonló protokoll kifejlesztője (Robert Cailliau-val) és a World Wide Web Consortium vezetője, azé a cégé, mely a Web további fejlődését irányítja. 1994-ben Berners-Lee megalapította a World Wide Web Consortiumot (W3C) a Massachusetts Institute of Technology-n. Ennek különböző vállalatok is tagjai lettek, melyek az Internet minőségét akarták javítani sztenderdek és ajánlások elkészítésével.

1991-re üzembe állt az első webszerver a CERN-ben.

Amikor Genfben a CERN-nél kifejlesztettem a webtechnológiát, volt egy konkurens rendszer, aminek Gopher volt a neve. Nem találtam annyira jónak, mint a webet, de régebbi volt és többen használták. Valamikor azt mondta a Gophert fejlesztő Minnesotai Egyetem, hogy a kereskedelmi célú alkalmazásokért pénzt fog kérni. A Gopher forgalma azonnal lezuhant és az emberek a World Wide Webre váltottak. A CERN menedzsmentje erre közölte 1993. április 30-án, hogy a weben nem lesznek ilyen díjak. Ez egy fontos lépés volt, mert egy trendet indított el" - emlékezett vissza Tim Berners-Lee. http://sg.hu/cikkek/103978/tim-berners-lee-az-internet-sem-tokeletes

Bár az internet ekkor már évtizedek óta létezett, közösségek alakultak ki a hírcsoportokon, elektronikus hirdetőtábla-rendszereken (BBS), Gopher oldalakról olvastak az emberek információt, az új technológia mégis a régi módon indult terjedésnek.

A legegyszerubben megfogalmazhatni, úgy lehetne, hogy egy gép akkor van rajta az Interneten, ha a TCP/IP-protokollkészletet használja, van saját IP-címe, és tud más gépeknek IP-csomagokat küldeni az Interneten át.
Az 1990-es évek kezdetéig az internetet foleg oktatási és kormányzati intézmények, valamint ipari kutatóintézetek használták. Egy új alkalmazás, a Világháló (melyrol bovebben az 5. fejezetben lesz szó) ezt a helyzetet gyökeresen megváltoztatta, és több millió új, az oktatástól független felhasználót vont be a hálózatba.

1991 decemberében elinduló első amerikai webszerver a Berners-Lee által írt szoftvert használta, amelyet egy svájci kiküldetésből hazatérő tudós hozott magával.

Berners-Lee fejlettebb böngészőjével nemcsak olvasni lehetett weblapokat, hanem - a HTML nyelv elsajátítása után - írni is. Az egyszerű szerkeszthetőségnek hála gombamódra szaporodtak a honlapok, digitalizált katalógusok.

1991 októberében érkezett az elsõ internet-adatcsomag Magyarországra, az internetre ekkor kapcsolódott az elsõ hazai számítógép (a 192.84.225.1 „történelmi” IP-címen, sztaki.hu néven), amely az elsõ magyarországi doménnév-szerver, a .hu legfelsõ szintû domén kiszolgálója is volt egyben. Van, aki már a 80-as évek nemzetközi elektronikus levelezési lehetõségét is az internet elõfutárának tekinti.

1993. április 30-án jelentette be a CERN, hogy a világháló (world wide web) mindenki számára szabadon hozzáférhető és ingyenes. A technikát eredetileg arra fejlesztették ki, hogy segítségével a tudósok egymással kommunikálhassanak és kicserélhessék kutatási eredményeiket. Az ingyenes hozzáférés kutatóhálózatokon túli biztosításával, a web alkalmazási szoftverek létrehozásával lehetővé vált a világháló egyre gyorsuló elterjedése, mindennapjaink részévé vált, használjuk munkához, tanuláshoz, pihenéshez és szórakozáshoz egyaránt.

A WWW - interneten egy tartalomkezelő platform-, hatalmas előnye volt, hogy könnyen lehetett új oldalakat létrehozni. Bár az egyszerű írhatóság a kezdetektől fogva jellemzője volt a webnek, sokat kellett arra várni, hogy a felhasználók minden számítógépes tudás nélkül az internetre vihessék írásaikat, képeiket, ötleteiket. Igazán kényelmessé csak a Web 2.0-s címkével fémjelzett új szolgáltatásokkal vált az internet teleírása

A böngészők hiánya volt a születő új internetes szolgáltatás első problémája. Berners-Lee az Apple-t elhagyó Steve Jobs NeXT nevű cége által gyártott csúcskategóriás munkaállomást használt, így erre a rendszerre született meg az első browser is.

1993 Az első igazi böngésző, a Mosaic elkészült a szuperszámítógépes fejlesztésekért felelős NCSA központban. Ebben a programban jelentek meg a könyvjelzők, az ikonok, a mai böngészőkben már kényelmesnek számító gombok-címsor elrendezés is a Mosaic-kal debütál.A Marc Andreessen, az akkor 22 éves diák néhány társával együtt megalkotta MOSAIC böngésző megnyitotta és vonzóvá tette a kívülállók számára is a világháló használatát.

1993-ben már elkezdett felpezsdülni a World Wide Web, eddigre több mint ötszáz szerver működött világszerte, köztük az első magyar példány, a Budapesti Műszaki Egyetem Folyamatszabályozási Tanszékének gépe. (1992-ben webes próbaszolgáltatást indítottak a KFKI internet klub tagjai, ezt követte 1993 decemberében a Budapesti Műszaki Egyetemen egy www-szerver létrehozása Márai Tamás vezetésével.)

1994 – az első, szélesebb körben ismertté vált böngésző: Netscape Navigator

1995 – forradalmian új operációs rendszer: Microsoft Windows 95 saját böngészővel (Internet Explorer) A Windows 95 a Microsoft három általános célú operációs rendszerének – a Windows 3.1-nek, a Windows for Workgroupsnak és az MS-DOS-nak – az utódja.

1995-ben vehetett először bárki lakossági internetcsomagot Magyarországon.

2000-ben már 550 milliárd dokumentum volt található a világhálón, a Net több mint 7,3 millió web-oldallal bővül - naponta.

2010 nyarán jelentette be az MIT, hogy egy új technológiával, az ún. flow switching elve alapján százszorosára lehetne növelni az adattovábbítás sebességét.

2012 Ezer milliárd nyilvános weblap és 3,4 milliárd felhasználó.

Források: http://hu.wikipedia.org/wiki/Internet
http://www.webidomar.hu/content/huszeves-vilaghalo, MTI
http://www.blasiusinfo.hu/html_weblap_it_szotar/it_szotar_internet.php
http://users.atw.hu/plcweb/plc/int.htm

1994 Compact Flash-memóriával az addig kevésbé ismert SanDisk cég jelentkezett, melyen hang és bármilyen más adat (így kép) is tárolható digitális formában. A flashmemória ráadásul úgyszólván "hardverfüggetlen", hiszen csatlakozhat számítógéphez, videokamerához, digitális fényképezőhöz, de akár mobiltelefonhoz is.

1994 20bites K2 technológia. A világ akkori legkissebb és legkönnyebb HD kamerája JVC.

1995 Piacra kerül a "Citizen Óra" 10 év garanciával és egész élettartamra szóló javítással. november: Megjelenik az "Eco-Drive".

1995 ESP - (Electronic Stability Program) elektronikus menetstabilizáló-program bevezetése.
Először a Volvo W140-esben (1995), majd a Mercedes-Benz S-osztályában (1998) alkalmaztak. A technika kifejlesztését a BOSCH végezte. Szenzorok elemzik az autó mindenkori helyzetét,- a kormányzási szöget, a kerékfordulatszámot, a keresztgyorsítást, a gyorsulást és a tapadást ellenőrzi a program és olyan éles helyzetekben, megcsúszás, kifarolás, vagy bármilyen tapadásvesztés, a másodperc törtrésze alatt képes beavatkozni és gázelvétellel, illetve egy vagy több kerék különálló fékezésével segít megúszni a bajt. Az ESP 2014 november 1-től minden újonnan üzembehelyezett gépjármű esetében kötelező tartozék.

1995 a fényképezőgép és a videokamera első kereskedelmi forgalomban is elérhető digitális ötvözete megjelenik, a rövid videók készítésére is alkalmas Ricoh RDC-1.

1995 MP3. 1979-ben Seitzer prof. csapata kifejleszti az első zenei jelfeldolgozásra és az audio adatok tömörítésére képes processzort. A csapat egyik diákja, Karlheinz Brandenburg elkezd dolgozni a zenei kódolási sémák pszichoakusztikus elvein, hogy az emberi fül számára minél jobb hangzást tudjon létrehozni egy kódolt/tömörített fájl segítségével. Kettőjük által vezetett csoport folyamatosan javította a kódolási eljárást.
Az MPEG–1/2 Layer 2-es kódolás fejlesztése a Fraunhofer Intézet Digitális hangátviteli projektjének (DAB) keretében indult. Ezt a projektet az EU finanszírozta az EUREKA kutatási program keretében, mely 1987-től 1994-ig tartott.
Karlheinz Brandenburg a Suzanne Vega által szerzett Tom’s Diner című CD-t használta az MP3-as tömörítési algoritmus modellezésekor.
Karlheinz Brandenburg, Jürgen Herre valamint munkacsoportjuk a Musicamből és az ASPEC-ből valamint saját ötleteiből alkotta meg az MP3-at azzal a céllal, hogy elérjék azt a minőséget 128 kbps-on, amit az MP2 tudott 192 kbps-on.
1992-ben piacra dobták az MPEG-1 (videó)kódolót, amely akkor még 3 audió réteggel rendelkezett. Mivel a 3. réteg lett a leghatékonyabb, ezért annak használata rohamosan elterjedt az akkor még viszonylag kicsi merevlemezeken, valamint az akkor jellemző otthoni 28.8 kbps-os internetes modemeken. Az új zenei formátum (egyenlőre még az MP2) 1993 októberében jelent meg az interneten és rohamosan terjedni kezdett. 1995-ben a Fraunhofer Intézet munkatársai egy belső szavazáskor az MPEG Layer 3 rövidítésére egyhangúlag az „MP3”-ra szavaztak. Még ugyanazon évben a Fraunhofer Intézet shareware-ként levédette az MP3 szabadalmát.
1995 első felében MP3 fájlok kezdték elárasztani a hálót olyan programoknak köszönhetően, mint a Winamp.
Az első konkrétan MP3 lejátszónak nevezhető termék az Eiger Labs MPMan F10-e volt, mely 1997-1998-ban lett kifejlesztve.
MP3 egy veszteséges tömörítésen alapuló zenék tárolására használt fájltípus. Hivatalos neve: MPEG-1 Audio Layer 3. Mint a névből is látható, az MP3 az amúgy filmek kódolására használt MPEG-1 hármas számú zenei, illetve hangkódolási rétegét használja.
http://www.kocsis-kecskemet.sulinet.hu/Informatika/Anyagok/Sz%F3beli/21%20t%E9ma.doc

1995 DVD („Digital Versatile Disc” (digitális sokoldalú lemez) vagy még korábban a „Digital Video Disc” rövidítése) nagy kapacitású optikai tároló, amely leginkább mozgókép és jó minőségű hang, valamint adat tárolására használatos. A Warner Home Video vezetőjeként dolgozó Warren Liebfarb már a nyolcvanas években kijelentette, hogy a DVD hasonlóan fogja leváltani a VHS-t, mint ahogy a CD-k kiszorították a bakelitlemezeket. Libfarb a Philips-szel közösen kezdett dolgozni az új szabványon, majd a Toshibával folytatta a munkát, akik 1994-re készültek el a működő prototípussal. Azonban eközben a Sony saját szabványt dolgozott ki, de végül egységes szabvány alkottak 1995-re. Azonban a filmforgalmazók gördítettek újabb akadályt a DVD elé, a kalózkodástól való félelmüknek hangot adva. Ennek eredménye lett egy másolásvédelmi megoldás kidolgozása, amely bár nem teljesen biztos, elégnek bizonyult ahhoz, hogy a forgalmazók is támogassák a DVD lemezek megjelenését. Az 1995-ben megjelent DVD lemezek olvasásánál 650 nanométer hullámhosszú vörös lézerfényt használnak. Magas minőségű mozgóképek, filmek tárolására a CD kis tárolókapacitása miatt alkalmatlan, ezért új eszközt fejlesztettek ki, a DVD-t. Magyarországra 1998-ban kerültek az első feliratos DVD filmek. http://www.playdome.hu/cikk/26143/a_dvd_tortenete
1996 novemberében kerültek a boltokba az első DVD játszó készülékek.

1996 plazma TV. A Philips cég ekkor mutatta be első plazma televízióját a nagyközönségnek. A plazma TV-k esetén két üvegtábla közé apró kamrák vannak beépítve, melyek nemesgázkeverékkel vannak megtöltve. Minden kamrához tartozik egy elektróda, mely elektromos impulzust bocsát ki, aminek hatására ezen gázkeverék plazmaállapotúvá válik és a töltött ionok a foszfor gerjesztésével fényt bocsátanak ki. A vékony kijelzők másik változata az LCD, mely a plazma technológiánál 30 évvel idősebb, a televíziózásban mégis később jelent meg. http://mibol-mive.blog.hu/2013/06/06/televiziok_fejlodese_a_nipkow-tarcsatol_a_led_tevekig

1996 Dolly (juh) a világ első klónozott emlőse.

1997 A Google internetes keresőrendszer. A Google.com domaint 1997 szeptemberében jegyezték be. 1998-ra eladható szintre fejlesztették a Google technológiát.
1996-ban két a Stanford Egyetemen tanuló két diák, Larry Page és Sergey Brin kifejlesztett egy olyan keresőrendszer, amely a weblapok közti kapcsolatok matematikai analízisén alapul, s jobb eredményekkel szolgál, mint a hagyományos társai. Ereje az egyszerű felület, átlátható találati oldal és releváns találatokban rejlik. A keresőrendszere mellett kiemelkedő a levelező rendszere (Gmail) is, de a térkép, kép és video (YouTube) szolgáltatása is piacvezető. Okostelefon operációs rendszere az Android. A keresőben rejlő üzleti lehetőséget kiválóan alkalmazta a weboldalakat üzemeltetők bevétele és hirdetők kiszolgálására kitalált rendszereivel. 2013 végére a napi keresések száma megközelítette a 6 milliárdot.

1997 Marson a marsautó a Sojourner. Bejczy Antal Magyarországról az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt fizikus, űrkutató, a Marsjáró egyik megalkotója. Az első közeli fényképeket a Mars felszínéről az amerikai Mariner–4 (1965) készítette el. A felszínre először a szovjet Marsz–3 (1971) lander szállt le. A Mars első műholdja a Mariner–9 (1971) volt.

1998 A Galileo űrszonda adatokat küldött a Jupiter Európé holdjáról, amelyekből kiderült, hogy a jég-kérge alatt folyékony óceán található.
A Galileo űrszondát 1989-ben indították el. A Galileo megközelítette 1991-bena 951 Gaspra kisbolygót és 1993-ban a 243 Ida-t. A 951 Gaspra megközelítése volt az első elrepülés egy aszteroida közelében. 1994 a Galileo megfigyelte a Shoemaker–Levy 9 üstökös darabjainak becsapódását a Jupiterbe. A Jupiter első műholdja volt és magával vitte az első légköri szondát, amely leereszkedett a gázbolygó légkörébe. A Jupiter egyik 3121 km átmérőjű Holdja az Európé. Felfedezését az olasz tudósnak, Galileo Galileinek tulajdonítják, aki 1610-ben egyszerű távcsövét a Jupiterre irányította, a felfedezést a német Simon Marius is magának vallotta. Bár az Európé felszíni hőmérséklete legfeljebb a −160 °C-ot éri el, feltételezhető, hogy a jégkéreg alatt egy, akár 90 km mély vízóceán található. A folyékony víz feltételezhető létezése spekulációkat indított el arról, hogy az Európé óceánjaiban létezhet-e élet. A Hubble űrtávcső segítségével 2013-ban első ízben vízpára kilökődését figyelték meg a hold déli pólusa közelében. http://hu.wikipedia.org/wiki/Galileo http://hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3p%C3%A9_%28hold%29

1998 az USA-beli Wisconsini Egyetem egy kutatócsoportja bejelentette. Hogy sikerült elkülöníteniük emberi embriók őssejtjeit, a genetika előtt új távlatok nyíltak meg. Valószínűleg az őssejtekkel olyan betegségek lesznek gyógyíthatók melyek eddig nem voltak azok.

1998 Seiko Thermic, a világ első testhővel hajtott karórája.

1999 Wi-fi mindennapi használatra elérhetővé válik.
A Wi-Fi (vifi), az IEEE által kifejlesztett vezeték nélküli mikrohullámú kommunikációt WLAN (wireless local area network rádióhullámot használó - vezeték nélküli helyi hálózat) megvalósító, széleskörűen elterjedt szabvány (IEEE 802. 11) népszerű neve. A WiFi rádióalapú vezeték nélküli, informatikai eszközök közötti kapcsolat. A Wi-Fi, az elterjedt nézetekkel szemben, nem az angol Wireless Fidelity kifejezésnek a rövidítése. Az elnevezést egy marketingcég találta ki játékosan utalva a Hi-Fi/hifi szóra
Olyan helyen szokás használni, ahol a számítógép, vagy egyéb hálózati eszköz kábelezése nem oldható meg, nehézkes lenne, vagy egyszerűen kényelmesebb a vezetéknélküli megoldás.
A WiFi-t legtöbbször arra használjuk, hogy internet-hozzáférést osszunk  meg az ilyen technológiával kapcsolódni képes készülékek között. WiFi képes eszköz lehet egy mobiltelefon, laptop, netbook, tablet, vagy külön erre a célra gyártott WiFi megosztó(router).
Ha telefonod képes  WiFi jelet fogadni, kapcsolódhatsz az ilyen otthoni hálózatokhoz, vagy számos vendéglátóhelyen elérhető nyilvános internet-hozzáférési pontokhoz.
A Wi-Fi vagy más nevén WLAN a gyakorlatban nem más, mint egy meglévő vonalas internetkapcsolat vezetéknélküli megosztása. Ha még inkább gyakorlatiasak akarunk lenni, akkor azt is mondhatjuk, hogy Wi-Fi internetről akkor beszélhetünk, ha a falból jövő internetkábelt nem egyből a számítógépünkbe dugjuk, hanem egy úgynevezett "Wi-Fi routerbe", amely innentől - hatótávolságtól függően - 200-500 méter hatósugárban rádiós úton megosztja az internetkapcsolatot.
A mobilinternet teljesen más, mint a Wi-Fi. A mobilinternet előnye, hogy SIM kártyával működik, így gyakorlatilag a világon minden olyan helyen elérhető, ahol van mobilhálózat. Míg a Wi-Fi egy kis hatótávolságú, lokális megoldás, addig a mobilinternet - legyen az GPRS, EDGE, 3G, vagy HSDPA - világszinten szabványosított, így bárhol is legyünk - kivéve egyes távol-keleti országok - biztosak lehetünk abban, hogy nem maradunk internetelérés nélkül.
A vezeték nélküli hálózatok története egészen 1985-re nyúlik vissza, mikor az Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottsága (FCC) licencmentesen felhasználhatóvá tette az ISM, azaz az ipari, tudományos és orvosi felhasználásra szánt rádiósávokat. A Wi-Fi szabvány első elődje ezután 1991-ben jött létre az AT&T és az NCR Corporation gondozásában WaveLan név alatt. A ma is használt Wi-Fi alapköveit 1997-ben tette le az IEEE (Institute of Electrical and Electronic Engineers), amikor meghatározták a számítógépek és létező hálózatok közötti vezeték nélküli kommunikációhoz szükséges szabványokat. A technológia mindennapi használatra aztán 1999-ben vált elérhetővé, ekkor alakult meg a protokollt "őrző" Wi-Fi Alliance kereskedelmi szövetség és még ebben az évben meg is jelentek az első vezeték nélküli routerek: a Wi-Fit, ekkor már a korábban is létező IEEE 802 vezetékes hálózati szabvány alá sorolták, innen jön az ismert 802.11 protokoll. Az 1999-ben még szakadozó vezeték nélküli kapcsolat után a szabványért felelős Wi-Fi Alliance 2016-ra több gigabites sebességet ígér.
Források: http://www.hwsw.hu/hirek/52830/wi-fi-alliance-evfordulo-vezetek-nelkuli-halozat-szabvany-protokoll.html
http://www.ikek.hu/tamogatas/gyik/
http://www.mobilport.hu/hirek/20070803/mi_a_kulonbseg_a_mobilinternet_es_a_wi-fi_kozott/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Wi-Fi

2000 ASIMO humanoid robot bemutatása.
Mesterséges intelligenciája lehetővé teszi már 2002 óta a gesztusok, hangok, tárgyak és arcok felismerését, de az óta mind a navigációs, mind tanulási képességei jelentősen javultak. 2011. A Honda Motor Co., Ltd. bemutatta a vadonatúj ASIMO - Advanced Step in Innovative Mobility - humanoid robotot, amelyben a világ első önálló, viselkedést szabályozó technológiája működik. E technológia révén ASIMO még önállóbban képes működni, külső operátor irányítása nélkül is. Jelentősen fejlettebb intelligenciájának és fizikai képességeinek köszönhetően ASIMO jobban alkalmazkodik a különféle helyzetekhez, így a robot újabb lépéssel került közelebb ahhoz, hogy a gyakorlatban is használhatóvá váljon közösségi vagy irodai terekben, ahol sok ember mozog. A Honda álma, hogy az ilyen intelligens, emberhez hasonló robotok a társadalomban hasznosan tevékenykedhessenek, megkönnyítve ezzel az emberek mindennapi életét – segítenek például kávét felszolgálni, csomagot vinni. A robot legfrissebb 2014-es változata gyorsabb és ügyesebb minden eddiginél. Testrészeivel összesen 57 féle mozgást tud végezni. Az új generációs ASIMO, a világ legfejlettebb humanoid robotjaként több nyelven képes kommunikálni. Képes például megállás nélkül lépcsőt is mászni és folyamatosan futni, az ujjak is ügyesebbek lettek pl. ki tud nyitni egy palackot vagy jelbeszéddel kommunikálni.
http://csillagpor.hu/remek/robot/asimo-humanoid-robot http://rmroyal.honda.hu/Hirek/1408

2000 „Clic” fúrók - Skill cég. 'Clic' mechanizmus, fúrókhoz a fúrás és a csavarozóbitek cseréjének a megkönnyítése érdekében.

2000 A pendrive árusítása. A pendrive egy USB-csatlakozóval egybeépített flash memória. Az első USB memóriakártya, amely radikálisan átalakította a számítógép használatát, az izraeli M-Systems vállalatnál dolgozó mérnökök – Amir Ban, Dov Moran és Oran Ogdon –nevéhez köthető (1999), de több más cég is tarja magát a megalkotójának. Az Universal Serial Bus (USB, magyarul: univerzális soros szállító) Az USB univerzális, nagyon sokféle eszköz csatlakoztatható rá. Soros - sorban tolja a biteket, nem egymás mellett. Egy nagyon elterjedt számítógépes csatlakozó, melynek kidolgozását a vezető számítástechnikai vállalatok által alapított USB Implementers Forum, Inc. kezdte 1994-ben. Előnyös tulajdonsága, hogy teljeskörűen Plug and Play, az összes modern operációs rendszer támogatja. Feladata: Adatátvitel két periféria közt.

2001 Elindul a Wikipedia. Az internetes Enciklopédia.
A Wikipédia magában foglalja a különböző nyelvi változatait is, köztük a magyar Wikipédiát.
Az angol változat 2012. július 13-án elérte a 4 milliós szócikkszámot, ez a világ legnagyobb enciklopédikus műve. A 286 különböző nyelvű változatban összesen több mint 30 millió szócikk olvasható és szerkeszthető, és több mint 39 millió felhasználó szerkeszti őket világszerte.

2001 Az iPod - zenei számok és videók lejátszására alkalmas, hordozható készülék, melyet az Apple Inc. tervezett és hozott kereskedelmi forgalomba. iPod Touch, a legújabb iPod, az iPhone mintájára érintőképernyővel rendelkezik és zene, video, fénykép, hangoskönyv és podcast lejátszás mellett már webböngészésre is használható a beépített WiFi antennának köszönhetően. http://hu.wikipedia.org/wiki/IPod

2002 megalkotta az első porszívó robotot az iRobot cég, amelyet Roomba-nak neveztek el.

2003 Légmotoros kerékpár - Gágyor János, Szöllősy János és dr. Vedres András találmánya. Olyan segédmotoros hajtás kerékpárokhoz, amelynél káros anyag kibocsátás nincs. Egy közönséges kerékpár első kerekét légmotor hajtja, melynek működéséhez szükséges sűrített levegő a kerékpárra szerelt könnyű palackban van tárolva.

2004 Agyhullámokkal irányítható számítógépes játékok
A Media Lab Europe által kifejlesztett headsettel a felhasználó közvetlen az agyával tudja irányítani a videojátékokat, közölte a BBC. A dublini bemutatón a Cerebus headset képességeit a csoport saját fejlesztésű játékával demonstrálta. Az egyszerű játékban egy béka két doboz között kifeszített kötélen egyensúlyozott át, ha valamelyik dobozra ráfókuszált a kísérleti alany.

2004 Elkészült az emberi agy kommunikációs portja
A német Fraunhofer Intézet bemutatja a Brain-Computer Interface (BCI) kommunikációs portját, amelyet a berlini Freie Universität neurológiai klinikájával közösen fejlesztettek ki. Az interfész az emberi agy és a számítógép közötti közvetlen kommunikációt szolgálja. A rendszer lényege: egy EEG felveszi az agyhullámokat, amelyeket egy tanulásra képes számítógép elemez, majd digitális jelekké alakít. Az alkalmazási területek gyakorlatilag határtalanok: például protézisek szervomotorjai válhatnak így vezérelhetővé. Lehetséges az újfajta számítógépes játékok közvetlen vezérlése, de akár a járműiparban is kamatoztatható lenne az új interfész. A BCI képességeit a CeBIT látogatói személyesen is kipróbálhatják a "Brain Pong" számítógépes játékkal. http://prohardver.hu/hir/elkeszult_az_emberi_agy_kommunikacios_portja.html

2004 MR-re (Mágneses Magrezonanca) alapozott vágás nélküli ultrahang sebészeti eljárás egészségbiztosítási pénztár által támogatottá válik Magyarországon.

2004 egy dél-koreai orvos csoport bejelentette, hogy olyan embrionális őssejteket fejlesztett ki, amelyek képesek arra, hogy a szervezet bármelyik sejtjévé átalakuljon.

2004 Facebook megalapítása
A facebook egy Interneten lévő ismeretségen alapuló hálózat, melyen az emberek megosszák az ismerőseikkel a fényképeiket, videóikat, üzeneteiket. Feltesznek, vagy a mások által feltett a számukra fontos képeket, szövegeket, idézeteket, inspiráló, kedves dolgokat megosszák. Vagy akár beszélgetnek írásban (chat - csetelnek), vagy videobeszélgetésen egymással.  2012 okt. 1 milliárd regisztrált felhasználó.

2005 Youtube-on az első videó.
A Youtube egy Inerneten lévő tárlóhely, melyre az emberek feltöltenek, felraknak különféle videókat. Mindenfélét, ami nincs jogvédelem alatt, s nem törvénybe ütköző. (Rajzolás, sminkelés, pozitív videók, zenék, emlékek, saját videók, bulik, történelmi dolgok (pl. Holdra szállás), stb. 2010-ben naponta már több mint 2 milliárd videót játszik le.

2006 Blu-ray. Nagy tároló kapacitású digitális optikai tárolóeszköz-formátum. Sokáig formátumháborúban állt a HD-DVD-vel. Ezalatt mindkét formátumnak megközelítőleg ugyanannyi támogatót sikerült gyűjtenie. A háborút végül a Blu-Ray nyerte. Az 50 GB-nyi tárhely tökéletes Full HD-s filmek tárolására. A Blu-ray névben a „blue” (kék) a lézer színére utal, amit ezen technológia használ, a „ray” pedig az optikai sugárra. Az „e” betű a „blue” szóból azért lett szándékosan kihagyva, mert egy mindennapi szó nem lehet védjegy. A hagyományos DVD lemezek továbbfejlesztett változata. 405 nm hullámhosszú ibolya színű lézer fénnyel lehet írni/olvasni.

2007 Az iPhone, az Apple cég által tervezett és gyártott okostelefon. Mindeddig nyolc kiadásban készültek iPhone-ok. Az iPhone iOS Apple operációs rendszerű, míg más gyártmányú okostelefonok általában Windows vagy Android (Google csoport fejleszti) operációs rendszerűek. Az első androidos telefon 2008 októberében jelent meg (Google és HTC közös fejlesztésével készült T-Mobile G1). Az okostelefonokban van fényképezőgép, videokamera, GPS helymeghatározó, játékok, képnézegető-, zenelejátszó-, videolejátszó program, Internet, szöveg és képszerkesztő, szövegolvasó, + rengeteg különböző applikációt - alkalmazást lehet letölteni rá pl. gitár, tükör, mértékegység átváltó, zongora, lejátszó programok, játékok, zenék, könyvek, szerkesztő programok stb. stb stb.

2007 Gondolattal irányított művégtag.

2008 Metanol előállítása kommunális hulladékból technológia leírása - Raisz Iván és Barta István. A jövő hajtóanyaga a kőolaj után a metanol lesz egyesek szerint. A miskolci üzem évente 2000 tonna lakossági kommunális hulladékot tud majd feldolgozni. Ebből az üzem működtetéséhez szükséges energiát és 600 ezer kilogramm metanolt, cseppfolyósított szén-dioxidot és útszórásra használt kálcium-kloridot tudnak előállítani.

2009 Házi szélenergia-hasznosító - Mátraházi János találmányát  - bemutatják a Géniusz-Európa Nemzetközi Találmányi Vásáron. A szélenergia-hasznosító eszköz azt a fizikai jelenséget használja ki, hogy a tetőgerinc felé haladva felgyorsul a légáramlat, ez megpörgeti az odatelepített lapátokat, amelyek mozgása elektromos árammá alakul.

2010 Öko-müanyag. Az IBM kutatói forradalmi felfedezést tettek: a Stanford egyetem kutatóival együttműködve megtalálták a módját annak, hogyan állíthatnak elő műanyagot kőolaj helyett növényekből. Ez a műanyag környezetbarát mivel, többször is újra lehet hasznosítani, és ha eldobásra kerül, lebomlik.

2010 Kifejlesztik a nagy sebességű fedettívű hegesztést, amivel magas minőségű hegesztés végezhető nagy termelékenységgel. 2012 Bevezettik az ICE™-et, a Twin subarc eljárásán alapuló új generációs fedettívű hegesztési technológiáját.

2010 Már kapható az a technikai újdonság, amelynek segítségével kipróbálhatjuk, milyen a virtuális szex a sztárokkal. A RealTouch nevű készüléket egy NASA-mérnök fejlesztette ki. a programmal Pamela Anderson vagy Paris Hilton partnerei lehetünk.
Különleges programot fejlesztett ki a NASA egykori mérnöke, így bárki testközelbe kerülhet álmai nőjével. A szoftver lényege az, hogy miközben az ember Pamela Anderson vagy Paris Hilton szexvideóját nézi. úgy érezheti, mintha ő is ágyba bújna a főszereplő hírességgel. A technikai szenzáció a "RealTouch” névre hallgat, és a cég reklámja szerint egy USB-csatlakozás révén a számítógépen keresztül valóságos virtuális élményben lehet része bárkinek a kedvenc sztárjával.
A szenzációs újítás olyan erotikus érzéseket kelt, mint melegség, nedvesség vagy súrlódás. A NASA egykori szakembere által feltalált programot természetesen azonnal levédették. Most a vizuális élményen túl át is élhetik az eseményeket" - mondta el Suzann Knudsen igazgató. Forrás: http://www.playboy.hu/playboy_vilaga/11248_hihetetlen_szexelhetsz_a_kedvenc_sztaroddal.html

2010 Bionyomtató

Magát a technológiát egy magyar kutató, Forgács Gábor biológia professzor fejlesztette ki a Missiouri Egyetemen. Forgács az 1980-as években vándorolt ki az Amerikai Egyesült Államokba, az Organovo céget pedig 2007-ben alapította több mint 1 millió dolláros tőkével, amelyet csendestárs befektetők biztosítottak San Diegóból és szerte a világból. A professzor a csirkeembriók gondos tanulmányozásából kiindulva jutott el annak megértésére, hogyan lehetséges emberi szerveket mesterségesen létrehozni. Ő a társszerzője a Fejlődő embrió biofizikája című tankönyvnek.

Nagy utat tett meg a szövetépítés az 1980-as évek óta, amikor Robert Langer módszerével lehetségessé vált bizonyos típusú szervek sejtjeinek tenyésztése műanyag állványzaton.

Az elmúlt években számos kutató kezdett kísérletezni azzal, hogy módosított tintasugaras nyomtatókkal precíz mintákat nyomtassanak sejtekből, hogy azok aztán szövetté nőjenek. Anthony Atala, a Wake Forest Institute for Regenerative Medicine igazgatója három hónappal ezelőtt sikeresen demonstrálta, hogy miként használ a Wake Forrest hasonló technológiát emberi fül, húgyhólyag és szívizom növesztésére.

Forgács még 2005-ben sikeresen bemutatta, hogyan lehetséges élő szövetből álló csövet nyomtatni, a hörcsög petefészkéből származó viszkózus biológiai anyag cseppjeiből (vagy inkább gömbjeiből). Körben és rétegesen egymásra nyomtatták a sejtgömböket hidro-gél vázanyag támogatásával, amelyek összekapcsolódtak és csőszerű struktúrát alkottak 24 órán belül.

Forgács továbbfejlesztette a technológiát a Nemzeti Tudományos Alapítvány 5 millió dolláros finanszírozásával, amely finanszírozza a regeneratív orvoslás kutatóit az ország számos egyeteméről és intézményéből. Ahogy Keith Murphy, az Organovo vezérigazgatója megjegyezte, "a [technológia] arról szól, hogy megindul a sejt ön-összeszerelés, amikor a sejtek egymás mellé kerülnek. Már tudják, hogy miként kell viselkedniük, és csak úgy egyesülnek."

Murphy kifejtette, hogy a kezdő vállalkozás azzal a kifejezett távlati céllal költözött San Diegóba 2008 végén, hogy a technológiát májak, vesék és más létfontosságú szervek előállítására használják. Ezekből a szervekből szenvednek hiányt a transzplantációs páciensek.

A rövidtávú cél véredény oltóágak előállítása, amelyeket végtag-artériás bypass-műtétekhez használhatnak fel. Komoly előny, hogy mivel az előállításhoz a páciens saját vérsejtjeit használják, nem jelentkezik kilökődés. Még hosszú az út, évekbe telhet még a törvényi szabályozás megalkotásának kilobbizása is. Addig is maga a bio-printer is kereskedelmi forgalomban értékesíthető eszköz.

Az Organovo az ausztráliai Invetech tervezőcég együttműködésével fejlesztette ki az eszközt, mert az Invetech kiterjedt tapasztalattal bír a biomechanikai automaták fejlesztése terén.

A bio-printer néhány hónapja elkészült prototípusa elfér egy sterilszobában és két nyomtatófejet használ. Az egyik magukat a sejteket helyezi el precízen, míg a másik a gélszerű támaszanyagot adagolja, amely nemcsak tartást ad a szövetnek, de tápanyaggal is ellátja a sejteket.

Az organovo 200 ezer dolláros áron tervezi eladni nyomtatóit a világ érdeklődő kutatólaboratóriumai számára. A konstrukció ugyan emlékeztet egy sejtekkel dolgozó tintasugaras nyomtatóhoz, de koncepciójában közelebb áll a 3D prototípus nyomtató masinákhoz.

Majdnem minden sejttípust képes elhelyezni a készülék, természetesen az operátor számítógép programon keresztül vezérli a lézerkalibrációs nyomtatófejeket. Egy 5 centiméteres érszakasz előállítása egy órát vesz igénybe. Forrás: http://computerworld.hu/computerworld/bio-printer-technologiat-fejleszt-az-organovo.html

2010 Apple új táblagépének, az iPadnek az árusítása, az Apple Store előtt. Az első napon háromszázezer darab kelt el belőle.
A táblagép vagy tablet PC – egy lapos, palatáblára emlékeztető formai kialakítású és ezzel együtt az igen nagy kijelzőfelületű (hordozható számítógép) eszköz. Mérete leginkább 7–14 hüvelyk (1″ = 2,54 cm) hasznos képátló közé tehető. A táblagépek pontos definícióját nehéz megadni, mivel több cég párhuzamosan és több irányból megközelítve fejlesztett olyan modelleket évtizedeken át, amely részben ebbe a szegmensbe sorolható. (A feljegyzések szerint az első tablet Matt Jeffries tervei alapján a Star Trek sorozatban jelent meg 1966-ban)
1989 - Grid Systems GRiDPad – a leginkább táblagépszerű korai modell, beépített tollal működött, de az akkori technológia még gyenge volt az elterjedéséhez, ami kétezres években viszont már meg volt.
Az első mai értelemben vett táblagépet a Microsoft cég jelentette be 2001-ben, ami 2002-ben került forgalomba, de magas ára miatt nem lett sikere és gazdasági bukás volt, több cég is kiadta a maga táblagépét, de az igazi sikert és áttörést az Apple iPad megjelenése hozta 2010-ben. Az iPhone sikere után aztán újraindult az új termék szegmens fejlesztése, - amit az iPhone-ra való koncentrálás, fejlesztés miatt 2002-ben félbehagytak - köszönhetően a tudatos tervezésnek és marketingnek - páratlan áttörést hozott. A 2002 és 2010 közötti időszakban csak szórványosan jelent meg egy-egy új modell, de az iPad sikere után 2010-ben a főbb hardvergyártók piacra dobták a maguk modelljét.
http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1blag%C3%A9p

2010 Az első 3D tévék piacra dobása. 2012 elindul az első Magyarországi 3D-s tévécsatorna.

2011 LG ,,okos” TV-je - CINEMA 3D Smart TV. Az LG Smart TV-vel az egész család internetezhet, játszhat, olvashat, zenét hallgathat, vagy épp tanulhat − mindezt a lakás legnagyobb kijelzőjén. A tévékészülékünk mostantól több mint egy egyszerű tévé: sokoldalú információs- és szórakozási központ szerepét töltheti be. Smart Share (Intelligens Megosztás) funkciónak, ami internet alapon köti össze számítógépünket vagy okostelefonunkat okostévénkkel, végleg száműzve a kábeleket lakásunkból. Emellett egyszerűen megoszthat kép- és hanganyagokat más kompatibilis eszközökkel, például okostelefonokkal, táblagépekkel és laptopokkal! A könnyű használat érdekében az LG Smart TV-ket a hagyományos távirányító mellett okostelefonnal, vagy az LG mozgásérzékelős távirányítóval (LG Magic Remote) is használható. Applikációk, Skype, Youtube, Facebook, Twitter − szintén helyet kaptak az LG okostévéiben. OkosTV-én kívül van Okostelefon, okosóra, okosteniszütő, okosserpenyő stb.

2011 A kórházi és otthoni betegellátásban az ápolókat helyettesítő robotokat- HOSPI-Rimo (Remote Intelligence and Mobility) névre elkeresztelt, önálló helyváltoztatásra is képes robot - mutatott be a Panasonic Tókióban a Nemzetközi Otthoni Ápolás és Rehabilitációs Eszköz Kiállításon szakkiállításon.

2011 Kínai űrállomás Tienkung-1 (Mennyei Palota)
2012 Az első kínai nő az űrben (pl. Rubik kockázott), a 2. 2013-ban egy tanárnő fizika órát tartott. 2003 - Az első kínai ember az űrben. (Az űrhajós az amerikai terminológiában asztronauta, az oroszban kozmonauta, kínai nevük alapján néha tajkonauta)  

2012 Az első OLED TV bemutatása LG. A képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont még annál is kevesebb áramot fogyaszt.

2012 Curiosity űrszonda a Marsra egy távirányított járműre szerelt önálló mintázó berendezést és tudományos műszereket (Mars Science Laboratory) szállított.

2012 Mesterséges hasnyálmirigy kifejlesztése. Egy kicsiny hordozható eszköz, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy elvégezze egy egészséges hasnyálmirigy funkcióját a vércukorszint szabályozásában. Az eszköz rendszer három egységből áll: egy folyamatos glükózmérőből és egy vele összeköttetésben lévő inzulinpumpából, valamint egy számítógépes algoritmusból, amely az inzulindózis számítását végzi.

2012 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákjai  foglalkoznak a jövő technológiájának tartott agy-számítógép interfésszel.
A jövő az agy-számítógép interfészé, amelynek segítségével a teljes háztartástól egy robotig bármi vezérelhető. A BME-n fél éve foglalkoznak aggyal irányítható dolgokkal, a virtuális autóvezetésig már eljutottak. Egy ilyen eszköz már ötvenezer forintért is beszerezhető, és ha van hozzá megfelelő szoftver, nemcsak PC-s játékok irányíthatók vele, hanem fizikai tárgyak is mozgathatóak a segítségével.

2012 Gondolattal irányított lakást mutattak be Japánban.
A lakásban elhelyezett készülékeket egy fejen hordható szerkezettel lehet irányítani.

2013 Gondolatokkal vezérelt helikoptert teszteltek Amerikában.
Sikeresen leküzdötte a különböző akadályokkal telített pályát a Minnesotai Egyetem tornatermében az a távirányítású helikopter, amely amerikai tudósok kísérletében emberi gondolatok erejével emelkedett a magasba és hajtotta végre a feladatot. Minnesotai Egyetem műszaki kutatóintézetének csapatának az volt a célja, hogy a gondolatok elektromos mintáit mozdulatokká alakítsák át mind a mindennapi életben, mind a virtuális világban: az alkalmazások az idegi degenerációval küzdők segítésétől a videojátékok legújabb modelljeiig terjednek.

2013 A tudósok megsütötték a világ első, laboratóriumi marhahúsból készített burgerét. Az in vitro (nem élő test teremtette) környezetben készült szarvasmarha őssejtekből készült húsból. Ezen eljárás támogatói szerint az in vitro előállításához kevesebb energia kell, és kevesebb üvegházhatást okozó gáz termelődik, s megoldhatja az élelmiszerhiányt a Földön.

2013 ChefJet - A 3D ételnyomtató. A ChefJet-nek köszönhetően mindenki elkészítheti saját egyedi kinézetű cukorkáját. http://www.pto.hu/nincs-otthon-edesseg-nyomtass-magadnak/  https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=zu40dboApcw

2013 Felhő öntöző/csepegtető - ,,Rainy Pots” - Jeong Seungbin koreai feltaláló, egy olyan felhő alakú csepegtető rendszert tervezett, amely esőcseppszerűen adagolja a növényekre vizet.

2013 Műszív, mely az emberi szívet helyettesítheti (Franciaországban beültetés), és megoldhatja az átültetésre alkalmas szívek hiányát. (1964 első ideiglenes műszívet Domingo Liotta fejlesztette ki. Dr. Robert Jarvik 1982 az első tartós műszív, Sőt már laboratóriumban előállítottak állati élő szívet valamikor)

2013 Működő májat nyomtattak. A San Diego központtal működő Organovo szervezet bejelentette az áttörő jelentőséggel bíró hírt, miszerint működőképes májat, illetve annak egy szeletét sikerült 3D-s nyomtató segítségével megalkotniuk. A szervezet célja, hogy 2014 végére egy teljes egészében működő májat nyomtassanak. Jelenleg arra a problémára keresik a megoldást, hogy a nyomtatott szerv 40 napnál hosszabb időt is kibírjon, ezt azonban jelenleg akadályozza, hogy nem tudja magába integrálni a véráramlást. Ha siker megoldást találni rá, hihetetlen távlatok nyílhatnak meg az emberi életek mentésében.
Forrás: http://mosaiconline.hu/mukodo-majat-nyomtattak/
A magyar származású Forgács Gábor vezette amerikai kutatócsoport azt reméli, hogy olyan szerveket bioprintelhetnek, amelyek jobban működnek majd, mint az igaziak.- mondta 2015-ben
A kutatók régóta próbálkoznak beültethető protézisek nyomtatásával. Az elmúlt években komoly áttöréseket értek el: fém, műanyag és kerámia felhasználásával nyomtattak már fogat, légcsövet és koponyacsontot is. Igen ám, csakhogy működő szerveket nem lehet ezekből az anyagokból előállítani – ezért is kezdtek egyre többen foglalkozni az élő sejtek felhasználásával készült biotinták kifejlesztésével.
Szarvasmarhasejtekkel kezdték
A bionyomtatás az utóbbi időben elképesztő fejlődésen ment keresztül. Az első bioprintert még 2000-ban építette Thomas Bloand, a Clemsoni Egyetem biomérnöke, egy hagyományos tintasugaras nyomtatóból. Boland speciális oldatba kevert szarvasmarhasejtekkel töltötte meg a nyomtató festékpatronjait. A sufnituning-technológia működött, munkatársaival együtt sikerült kétdimenziós mintákat nyomtatniuk egy kollagénből és különféle fehérjékből készült biopapírra. Sőt, néhány év alatt annyira felfejlesztették a megoldást, hogy már háromdimenziós struktúrákat is ki tudtak kinyomtatni.
Forrás: http://24.hu/tudomany/2015/03/17/3d-nyomtatott-szervekkel-tunnungolnak-az-emberi-szervezetet/

,,Ami 40 éve még sci-finek tűnt, nemsokára valósággá válik. Három dimenzióban épít mesterséges szerveket egy magyar kutató, Forgács Gábor találmánya, a bionyomtató. Az eljárás új reményt adhat azoknak a betegeknek, akik a halállal farkasszemet nézve hónapokat, éveket várnak a megfelelő donorra. Mivel a szervek előállításához a beteg saját szöveteit használják fel, megakadályozható azok kilökődése. Szerencsére a fejlesztés olyan jó ütemben halad, hogy az alapvető szövetek nyomtatására már most képesek. A véredényépítéshez például a páciens saját vértestjeit használják fel. Ha a kísérletek sikerrel járnak, a sejteket az adott szövet szerkezetének megfelelő formába rendező bioprinterrel később komplex máj- vagy veseszövetet is előállíthatnak.
– Abban reménykedünk, hogy valamikor képesek leszünk arra, hogy az eljárásunk donorszerepet töltsön be. Most ott tartunk, hogy véredényeket, ereket tudunk nyomtatni. Ezeknek a beültetése élő szervezetbe most történik. Emellett úgynevezett ideggraftokat tudunk csinálni – nyilatkozta a Duna Tévének a biofizikus, Forgács Gábor. Az utóbbi azért is fontos, mert ha valaki egy baleset miatt 3 centiméternél hosszabb idegszakadást szenved, az spontán soha nem regenerálódik. A graftokkal azonban össze tudják kötni az idegeket.
– A beültetése állatokba már megtörtént, jelen pillanatban folyamatban van a kísérletek kiértékelése. Úgy tűnik, hogy ezek nagyon kedvezőek – tette hozzá a Missouri-Columbia Egyetemen tanító biofizikus, aki egy nemzetközi kutatócsoporttal dolgozik a fejlesztésen. De vajon mit szólnak itthon az áttöréshez?
– A haldoklóknak most van szüksége segítségre, de a végső megoldás valóban az lesz, hogy élő szerveket állítanak elő mesterséges úton – vélte dr. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója.”

2013 Élethű játék babát készíthetnek magukról a japán nők.
Egy japán cég háromdimenziós, úgynevezett klónbabák készítését vállalja. Esküvői fotó helyett vagy mellett 3D-ben is megörökítik a menyasszonyt.

2014 24 óra alatt 3D nyomtatóval 10 házat készített egy kínai cég.
A sanghaji központú építőipari vállalat, a WinSun Decoration Design Engineering Co. sikeresen megépített 10 darab, egyenként 200 négyzetméteres házat 24 óra alatt egy hatalmas 3D nyomtató segítségével.
Sok éve léteznek már nagyméretű 3D nyomtatók, amelyeket repülőgép-alkatrészek és -prototípusok készítésére használnak. A WinSun Decoration Design Engineering kínai cég olyan 3D-nyomtatót készített, mellyel naponta 10 darab házat lehet kinyomtatni, méghozzá újrahasznosított alapanyagokból. A nyomtatott ház költséghatékony és környezetbarát, az anyagokat pedig színezni is lehet, így az ügyfél ízlésének megfelelő színű házat tudnak nyomtatni. A nyomtatóval a házak falai készülnek, a tetőt a megfelelő technikai lehetőségek hiányában egyelőre nem lehet még nyomtatni. Az eddig kinyomtatott házakat irodának fogják használni Sanghaj egyik hi-tech ipari parkjában. A cég azt reméli, hogy a jövőben akár felhőkarcolókat is építhetnek majd a 3D nyomtató segítségével.
Források: http://www.autodeskforum.hu/?p=4923 http://www.nlcafe.hu/otthon/20140419/haz-3d-nyomtatas/ businessinsider.com
A jövőben nem fogunk majd úgy búsulni, ha valamink eltörik, a melegszendvicssütőt sem kell kihajítani, ha csak a létfontosságú műanyag pöcök törött le róla: otthon nyomtathatunk újat helyette. Még távolinak tűnik, de a 3D nyomtatás legalább akkora változást hozhat az életünkben, mint mondjuk az autók elterjedése.
Nyomtatnak sportcipőt, fehérneműt, tésztát (A Barilla 3D-s nyomtatót fejleszt tésztagyártáshoz.), csinos gipszet törött karra, sőt, emberi szervet is (máj), de fegyvert is.
A hétköznapjainkba nem holnap fog berobbanni, ehhez egyelőre túlságosan lassan nyomtatnak a gépek és drágák is.
Az első 3D nyomtatót már a nyolcvanas években megépítették, és használták is őket prototípusok gyártására, de csak mostanában kezdte el izgatni igazán az emberek fantáziáját ez a műfaj.
Forrás: http://www.nlcafe.hu/otthon/20131128/3d-nyomtatas-video-gyerekek/

2014 Fürdővíz WC-öblítésre
A Gris nevű magyar találmány díjat nyert Hannoverben a iF Design Award pályázaton. A találmány Alberto Vasquez fejlesztette ki, aki a MOME (Mohohy-Nagy Művészeti Egyetem) hallgatója, és nem ez az első fejlesztése, amire felfigyel a közvélemény. A mostani díjnyertes Gris képes a fürdővizünk 90 százalékát összegyűjteni, hogy azt majd a WC lehúzásához használjuk fel. Ugye nem mindegy, hogy egy nap alatt WC-öblítésekre 40 liter tiszta, vagy 40 liter szürkevizet használunk fel? A Gris egyébként egy iskolai feladatra készült.

2014 A világ első beépített SAT>IP klienssel rendelkező televízióját (Panasonic VIERA) bemutatta a Panasonic cég. A felhasználók ezen innovatív technológia segítségével, bárhol az otthonukban vezeték nélkül tévézhetnek egyszerre akár több IP-eszközön kábel bevezetése nélkül.

2014 Philae - Az első ember által alkotott eszköz, mely leszállt egy üstökösön és fényképeket küldött a felszínéről. 10 éves, 6 és fél milliárd kilométeres utazás után a Rosetta űrszonda eleresztette a magával vitt leszállóegységet (Philae), hogy az leereszkedjen a 67P/Csurjumov-Geraszimenkó üstökösön.

2015 19 nap alatt kész az 57 emeletes felhőkarcoló Kínában.
Egy kínai építőipari cég 19 nap alatt húzott fel egy 57 emeletes épületet a Kína középső részén fekvő Csangsa városban, Hunan tartomány fővárosában – írja az MTI. A Broad Sustainable Building nevű, előregyártott elemekből álló épületek építésére szakosodott, csangsai székhelyű cég munkásai naponta 3 emeletet építettek,  ezt felvették videóra is, aztán felrakták a Youtube-ra.  Az összesen 186 ezer négyzetméteres területű felhőkarcolóban 800 lakást, és négyezer főnek munkát biztosító irodahelyiségeket alakítottak ki. Csang Hszian-min, a vállalat egyik építésze rámutatott: az előregyártott elemekből való építkezés nemcsak gyors, hanem a hagyományos technológiákhoz képest fenntarthatóbb is, mivel jelentősen csökkenti a felhasználandó cement mennyiségét. Hozzátette, hogy az építkezés során szinte nem is keltenek port, ami a légszennyezés által sújtott Kínában fontos szempont.Ez a legmagasabb épület, amelyet a felhőkarcolók gyors építéséről már jól ismert cég eddig felhúzott.
Korábbi rekordja egy 30 emeletes szálloda volt, azt 15 nap alatt szerelték össze.
A vállalat 2010-ben 48 óra alatt állított össze egy 15 emeletes szállodát. http://index.hu/tech/2015/03/11/19_nap_alatt_kesz_a_felhokarcolo_kinaban/

2015 Önmegkötő cipőfűző - Egy cipő, ami saját magát köti be; ki az, akinek egyből a Vissza a jövőbe című film jutott eszébe? Ez viszont nem csak filmes trükkökkel valósítható meg, a Nike ugyanis már elkészítette a cipőt, ami egy gombnyomásra megköti a fűzőket! 2016-ban tényleg sorozatgyártásba kerül a Vissza a jövőbe-filmek által ihletett lábbeli, a HyperAdapt 1.0.

2015 A „világ első digitális sminkművésze” - MODA (3D smink nyomtatás).
Egy friss brit felmérés szerint a nők átlagosan napi 28 percet töltenek sminkeléssel. Ezt az időtartamot csökkentené drasztikusan az életmód-termékekre specializálódott svéd Foreo szépségipart és 3D nyomtatást kombináló MODA technológiájával, a „világ első digitális sminkművészével.”
A rendszer 3D szkennelés, printelés és egy okostelefonos app összekombinálásával éri el, hogy a sminkelés ne tartson tovább fél percnél.
A felhasználó az óhajtott smink kiválasztásával kezdi – ha talál valahol egy tetszetős fotót, rögtön fel is töltheti a MODA alkalmazásra. Bárhonnan, divatmagazinokból, Instagramról és más közösségi hálózatokról, de a MODA gyűjteményéből is válogathat. Az app Bluetoothon keresztül közvetlenül továbbítja a képet a rendszernek.
Maga a gép egy nagy kerek doboz. A felhasználó a kerek résszel szembehelyezkedik, a rendszer részletesen leszkenneli az arcát, valós időben, másodpercenként 90 képkocka tempóban térképezi fel teljes „geometriáját és topológiáját.” Mihelyst elkészült a szkenneléssel, azonnal az arcra nyomtatja a kiválasztott sminket. http://energiaoldal.hu/fel-perc-alatt-nyomtatott-smink/

http://hvg.hu/enesacegem/20140513_9_meglepo_dolog_amit_nyomtatni_lehet_3Db

2015 Visszatükröződésmentes/Kevésbé visszatükröződő fotózás ablakon keresztül. Az ablakon keresztüli fotózás egyik nem kívánt hatása, hogy a fényképet készítő alakja visszatükröződhet, és így megjelenik a képen. Ezt kiküszöbölendő, egy olyan algoritmust készítettek a MIT (Massachusetts Institute of Technology) Számítástudományi és Mesterséges Intelligencia Laboratóriumának végzős hallgatói, mellyel elhárulhat ez a probléma.

2015 Szabad az út az önvezető teherautók előtt az USA-ban.
A Daimler autógyár bemutatta önvezető tehergépjárművét az Egyesült Államokbeli Hoover Dam-ben, amiből kitalálhatjuk, elsőként az amerikai utakon fog bemutatkozni.
Az Inspiration névre keresztelt robotjármű kevesebb balesetet, alacsonyabb üzemanyagköltséget és pihentebb sofőröket jelenthet a jövőben a teherfuvarozási üzletágban. A hasonló önrendelkezésű teherjárművek már foglalkoztatják a cégek fantáziáját egy ideje, különösen azokban az esetekben, amikor az adott jármű folyamatosan egy adott útvonalon közlekedik, vagy kevés emberrel, illetve más járművel találkozik. Több farmgazdaság használ önrendelkezésű arató-, vagy vetőgépeket, míg a Rio Tinto bányavállalat több mint 50 önvezetésű járművel szállítja a kitermelt vasércet Nyugat-Ausztráliában.
Az Inspiration azonban más, arra tervezték, hogy a főutakon, hagyományos autók és teherautók között közlekedjen. Nevada állam engedélyével ezt most már meg is teheti, ami nagy előrelépést jelent a szállítmányozó cégeknek, akik az államban nehezen találnak munkaerőt erre a kimerítő munkára. Ha beválik, újabb nagyméretű önvezető járművek követhetik, például szemétszállító teherautók és városi buszok. http://sg.hu/cikkek/112457/szabad-az-ut-az-onvezeto-teherautok-elott-az-usa-ban

2015 Már a kínaiaknak is van gondolattal irányítható autójuk.
A németek után a kínaiak is gondolattal irányítható autót fejlesztenek. Az önjáró autók mellett talán ez lehet a jövő másik nagy trendje.
Egy fejre illeszthető érzékelő segítségével, kizárólag gondolatokkal vezérelt autó. A Nankaj Egyetemen fejlesztett jármű az első gondolatvezérlésű autó Kínában és Ázsiában, de nem az első a világon. A berlini Freie Universität kutatói már 2011-ben előrukkoltak Brain Driver (képünkön) nevet viselő projektjükkel, amely hasonló elven, egy 16 érzékelővel ellátott, fejen viselendő, számítógéphez kötött szenzorrendszerrel működik.

 

2015 Jön a gondolatvezérelt televíziózás.
Olyan headsetet mutatott be a BBC, amelynek viselője a gondolataival irányíthatja a televíziót.

 

2016 A párizsi E- Formula 1 verseny fan zónájában ki lehetett próbálni gyermekeknek és felnőtteknek, hogy hogyan tudnak csupán a gondolatukkal játék versenyautókat iránytani.

 

2016 Jól sikerült a Hyperloop futurisztikus közlekedési rendszer első nyilvános tesztje.
Az elektromágnesekkel hajtott autóméretű tesztjármű több mint 160 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott a nevadai sivatagban felépített pályáján.
Először tesztelte nyilvánosan az általa fejlesztett meghajtó-technológiát a Hyperloop One néven újjáalakult Hyperloop Technologies, amely Elon Musk ötletére alapozva tervezi forradalmasítani a tömegközlekedést. A SpaceX és a Tesla alapítója 2013 augusztusában vázolta elképzelését, amely gyakorlatilag egy óriási csőpostához hasonlít. A csőben közlekedő kabinokkal és konténerekkel rövid idő alatt óriási távolságokat lehetne letudni, például fél óra alatt meg lehetne tenni a San Francisco és Los Angeles közti 552 kilométeres távolságot. Musk időhiány miatt nem vállalkozott az elképzelés kivitelezésére, de szabadon hozzáférhetővé tette tervezetét, amelynek megvalósításába azóta többen is belevágtak.
A legígéretesebb jelöltnek a Hyperloop tényleges megvalósítására jelenleg a Hyperloop One tűnik, amelynek munkatársai decemberben Las Vegas szomszédságában elkezdték megépíteni a cég első, nagyjából 1 kilométeres tesztpályáját, amit 540 km/órás sebességet elérni képes elektromos motorokat kívánnak kipróbálni. Az első teszt során használt jármű 480 km/órára gyorsult fel, és a teszt első másodpercében elérte a 160 km/órás sebességet.
A startup szakértői a közeljövőben más potenciális helyszíneket is elkezdenek vizsgálni az újfajta szállítási rendszer pályái számára. A Hyperloop One ennek keretében többek közt tárgyalni kezdett egy finn céggel is, amely egy Helsinkit Stockholmmal összekötő pályát szeretne megvalósítani. A másik lehetséges csőpálya Long Beach és Los Angeles kikötői között húzódhatna, jelentősen lecsökkentve a két helyszín közti teherforgalmat és az ebből adódó légszennyezést. Forrás. https://ipon.hu/hir/tul_van_elso_nyilvanos_tesztjen_a_hyperloop_one/37167


2016 Mesterséges intelligenica ,,tanársegéd”.
A Georgiai Műszaki Egyetem hallgatóinak fel sem tűnt, hogy egy az IBM Watson szoftverre épülő valójában egy mesterséges intelligencia volt az egyik tanársegéd, aki öt hónapon keresztül intézte az ügyeiket, amit tesztelési céllal vetette be az egyetemen Ashok Goel professzor. E-mailes és fórumos üzenetekre válaszolt, és még időpontokra is figyelmeztette a hallgatókat. A diákok elmondása szerint a digitális asszisztenstől érkező levelek hétköznapi és pontos üzeneteknek tűntek, sokszor még szlenget is használt.

 

2016 Egereket klónoztak a saját vizeletükből
Egereket klónoztak a rágcsálók saját vizeletéből (a vizeletben víz és anyagcseretermékek mellett, különböző testi sejtek is vannak, a kutatók izoláltak egyes sejteket az egerek vizeletéből)  nyert sejtek felhasználásával japán tudósok.

 

2016 Ókori gabonából főztek olyan sört, amit Jézus korában fogyasztottak.
A Tel-avivi Egyetem kutatói a Ros Pina nevű falu melletti földeken talált ősi gabonafajta segítségével elkészítették az évezredekkel ezelőtti “ősgabona” genetikai térképét, és birtokukban vannak a korabelihez hasonlatos gabonaszemek. Az egyetem kutatói átadtak öt kiló ősgabonát a kísérlethez, amiből a sörfőzdében húsz liter kétezer éves sör készült az ősi gabonából. a kóstolók szerint más sörökhöz nem hasonlítható, erős méz- és áfonyabogyó-íze lett a nagyon száraz, erős illatú és sziruphoz hasonló italnak.

 

2016 Lebegő villanykörte -A villanykörtét már nem csak becsavarni lehet, hanem az elektromágneses fejlesztésnek köszönhetően ugyanis képes a levegőben lebegni.

 

2016 Érintésmentes lázmérő - Egy kicsi gyerek lázát megmérni nem mindig könnyű feladat, ezen segít az érintésmentes lázmérő ugyanis infravörös technológiával méri meg a testhőt, pontosan és gyorsan.

 

2016 Okos kontaktlencse. Pislogással fényképezhetünk.
Még alig törtek be a piacra a virtuálisvalóság-szemüvegek és sisakok, máris újabb forradalmi újítás van a küszöbön. A Samsung levédette az okos kontaktlencsét, amivel szó szerint egy szempillantás alatt készíthetünk fényképeket.

 

2016 Sisak melyben olyan hőtartó anyag van, amely hűsíti a sportolót a nagy melegben.

A tízpróbázók versenyszámai között a londoni bajnok az amerikai Ashton Eton különleges, a fej vonalaira tapadó, fémes hatású kék fejfedőt viselt, amely leginkább arra hasonlít, amelyet Magneto hordott az X-Menben. A sisakban olyan hőtartó anyag van, amely hűsíti a sportolót a tűző napon. A riói hőséget próbálta meg elviselni sportszergyártó cége találmányában.

„A tökéletes tízpróbaverseny az, amely során minden számnál azt érzed, hogy az az első, teljesen frissen állsz oda. De ahogy halad a tízpróba, fárad a tested és az elméd. Ez az eszköz a tested nem frissíti fel, de segít mentálisan jó formában maradni” – mondta a sportoló a fejvédőről, amely szerinte olyan, mintha valaki folyamatosan egy frissítő zuhany alatt állna.

https://i.ytimg.com/vi/mgsOdn3GAWk/hqdefault.jpg http://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/52/8/59/cikk_2520859/eaton750.jpg

 

2016 AutoRobot

https://www.youtube.com/watch?v=2e6BlH_SP7k#t=163

 

2016 Már Szingapúrban van robot taxi…bár most még ül ott egy figyelő technikus is, de két év múlva már nem http://www.automotor.hu/hirek/sofor-helyett-technikus-van-az-onvezeto-taxi-fedelzeten-680662

 

2016 ,,Hétszázötven millió infravörös pontforrás adatait elemezték a „gépi tanulást” felhasználva, mely manapság az iparban és az informatikában is teret hódít. Korszerű matematikai eljárások segítségével, megfelelő „tanítás” után, a számítógép nagy biztonsággal tud „önálló” döntéseket hozni, akár ilyen hatalmas adatmezőket feldolgozva."

 

2017 ELTE-s kutatók az egészségesebb vizekért - Csökkenhet a mikroszennyeződések koncentrációja, ezáltal javulhat a felszíni vizek minősége az ELTE Természettudományi Kar Környezettudományi Kooperációs Kutatóközpont szakembereinek közreműködésével fejlesztendő víztisztító berendezés és új víztisztítási technológiák kidolgozásával.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal segítségével támogatott projektben a kutatók olyan technológiát dolgoznak ki, mely alkalmas a biológiai úton tisztított szennyvizekben visszamaradt, potenciális környezeti veszélyt jelentő szerves mikroszennyezők koncentrációjának csökkentésére. A hároméves projekt konkrét eredményeként konténeres víztisztító berendezés készül el, amely lehetővé teszi a kistelepülések szennyvíztisztító telepeiről például a patakokba juttatott, tisztított szennyvizek utókezelését, a szerves mikroszennyezők hatékony eltávolítását. A rendszer a későbbiekben akár ivóvizek fertőtlenítésére és további tisztítására is alkalmazható majd. https://www.elte.hu/content/elte-s-kutatok-az-egeszsegesebb-vizekert.t.13295

 

2017 A kínai Huaewi cég a mesterséges intelligencia és az ember-gép közötti interakció forradalmi fejlődésére összpontosítva a felhasználói élményt új szintre emelő "szupertelefonok" kifejlesztését tűzte ki célul.

A cég a Sencseni 14. Huawei Global Analyst Summit fórumon mutatta be a digitális okoskorszakra vonatkozó készülékstratégiáját.

A Huawei prognózisa szerint 2025-re már a felhasználók kilencven százaléka élvezheti majd a szupertelefonok személyre szabott intelligens szolgáltatásait.

A vállalat már jelentős eredményeket ért el az észlelés-intelligenciával, kognitív-intelligenciával és számítási-intelligenciával rendelkező hardver eszközök, valamint nagy teljesítményű mesterséges intelligenciával bíró szoftverek kifejlesztésében, illetve a szoftver-hardver és a készülék-felhő kapcsolatot biztosító technológiai megoldások terén.

 

2017 Drón, ami megsétáltatja a kutyát - sőt még fel is takarít utána, Kéz nélkül használható esernyő, “Intelligens Vezetőkutya”.

Több száz innovációval neveztek be Utolsó Mérföld Mobilitási Versenyre, pl. Drón, ami megsétáltatja a kutyát – sőt még fel is takarít utána, de más drón ötletek is előkerültek. Pl. Kéz nélkül használható esernyő, azaz a felhasználó fölött lebegő “Szárazon Tartó Drón”, vagy az “Intelligens Vezetőkutya”, ami a vakoknak és a gyengén látóknak segítene, figyelve előttük az utat, és fülhallgatón át irányítva őket.

 

2017 Elkészült a világ első orálszex-robotja.
https://www.youtube.com/watch?v=A_0iFOtmPoE

 

2017 Megalkották a világ legélethűbb szexbabáját. Lenyűgöző a csaj és mindenre igent mond.
Beszél, mosolyog, s néhány dalt is énekel, ha arról van szó, vagy ha akarod, éppen kéreti is magát.
A mozgatható testrészekkel rendelkező, szilikonbőrű baba okostelefonnal irányítható. "Hall" és képes válaszolni is bizonyos kérdésekre. Tervezik, hogy a jelenlegi kínain kívül elkezdik angol és japán nyelvű szoftverrel is gyártani. https://www.thesun.co.uk/wp-content/uploads/2017/07/nintchdbpict000341581439.jpg http://www.exdoll.com/upload/S1/2017/5/12/453517ea-77b8-4ae8-aef2-e2315a4e6884.jpg  https://www.thesun.co.uk/wp-content/uploads/2017/07/nintchdbpict000341581523.jpg?strip=all&w=641&quality=100
https://www.exdoll.com Mindenféle típus kapható https://www.youtube.com/watch?v=uDCaCKYVvZc Videó(k)

 

2017 3D nyomtatóval készülő híd – A holland MX3D projektje, melyet a tervek szerint 2017-ben adnak majd át.

 

2017 ,,Kabát”, ami felismeri a tüdőgyulladást. Brian Turyabagye ugandai mérnök egy biológiai "okoskabátot" tervezett, hogy gyorsan és pontosan lehessen diagnosztizálni a tüdőgyulladást, mellyel lehet mérni a test testhőmérsékletét és légzését. 3-4-szer gyorsabban képes diagnosztizálni a tüdőgyulladás tüneteit, mint az orvos és a legtöbb emberi hibát is kiküszöböli.


2017 Rawlemon – Nagyon hatékony Fényelem kollektor. André Broessel egy állványra szerelt tökéletesen gömb alakú lencsét álmodott meg, mely egy nagyítóhoz hasonlóan képes a nap sugarait egy fókuszpontba összegyűjteni. Az energia átalakításához ugyanúgy szükség van a hagyományos kollektoroknál jól ismert fényérzékeny lapocskákra, de jóval kisebb méretben. A lapocskákat a gömb által létrehozott fókuszpontba helyezve sokkal hatékonyabb módon hasznosítható a nap energiája. Így akár felhős napokon, sőt éjjel a Hold sugarait befogva is képes energiát termelni. A speciális szerkezet a nap járást képes követni és állítólag annyi energiát tud összegyűjteni, hogy a továbbfejlesztett változatok egy egész kisváros áramellátását fedezni tudják a napenergia segítségével. Ez alapjaiban lenne képes átalakítani az energiaipart, ugyanis ha ekkora energiatermelésre képes, könnyen kiszoríthatja majd az energiaipari cégeket a piacról.  http://www.pto.hu/rawlemon-gyujtsd-holdat-is/


2017 Line-us Rajz robottechnika - A Line-us egy internethez csatlakoztatott robottechnika, amely képes megrajzolni bármit, amit megparancsolunk neki.
 

https://www.facebook.com/bencido/videos/811393085703375/?pnref=story Ablaktisztító robot szerkezet

https://www.facebook.com/craftconference/videos/1179134482195007/ Táncoló kis robot a CRAFT Street of the Future - A Jövő Utcája kiállításon 2017

http://rejtelyekszigete.com/atirta-newton-torvenyet-sajat-urhajot-tervezett-feltalalo

 

Sok mindent elért már az emberiség, én még 8 területen tudok elképzelni óriási változást:
Mindennapos bárki számára elérhető űrutazás. Virtuális valóság – (,,egy sisak és kesztyű” felvételével), olyan érzés, élethű élmény kelthető-érezhető, mintha az ember pl. a Himaláját mászná, vagy éppen a legszebb tengerparton élne, tehát a világ és az univerzum legcsodálatosabb helyére eljuthat az ember virtuálisan, sőt bármilyen korban, bárkivel – akár híres, ismert személyekkel, pl. Einsten. Ariana Grande - találkozhat virtuálisan. Mindenkinek lesz mindennapos használatú repülőszerkezete. Egy olyan szerkezet, mely megfőzi-megsüti bármilyen ételünket - kiválasztjuk-beállítjuk a kedvenc ételünket, - egy gombnyomás és a szerkezet (Sütő-főző automata) máris elkészíti, akár a legfinomabb sütinket, levesünket, sültünket. Eljön az a kor, amikor tudjuk már pontosan, hogy hogyan zajlik a tanulás, az emlékezés, a memória, az értelmezés folyamata az agyban/a testben, s ezután megtanuljuk, kikísérletezzük, - ezáltal eljön az idő, amikor tudjuk azt, hogy hogyan ,,írjunk” bármilyen információt az agyra/agyba gyorsan, akár egy szótár tartalmát, vagy bármilyen könyvet, pl a 6. osztályos történelemkönyv anyagát akár 1 perc alatt. E technikával, mindenki hatalmas tudással és annak értelmezésével fog rendelkezni, s bármilyen nyelven tud beszélni. Nem órák, napok, hónapokba fog kerülni a tanulás ideje, hanem pár perc lesz. Olyan egyszerű és gyors módszer lesz az ,,agyra írás - a tanulás”, mint, ahogy most egy DVD-re írunk. Mindenkinek lesz saját automata autója, melynél csak beírja a kívánt címet, s az autó elviszi oda. Továbbá személyreszabott testrészek kialakítása laboratóriumokban, pl. szív, tüdő, kéz, vese stb. S legfőképpen a személyi, segítő robotok elterjedése.


 https://data.hu/get/11130190/Talalmanyok_-_az_ipari_forradalomtol_napjainkig.doc

 

(Molnár József)
 
(mj)