Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szent Bálint (Valentin-nap), Szent Miklós (Mikulás)

Szent Bálint napja (Valentin-nap), a szerelmesek ünnepe

Február 14-e az angolszász országokból mostanra hozzánk is eljutott Valentin, azaz Szent Bálint napja, amikor a szerelmesek kölcsönösen tudatják egymással érzéseiket, sok-sok szeretettel, ajándékkal, kellemes meglepetéssel.

 

Termékenységi-ünnepek

Február közepe már az ókortól bizonyíthatóan a szerelemmel és a termékenységgel kötődik össze.

Az ókori Athén naptárában a január közepe és február közepe közé eső időszak Gamelion hónapja volt, melyet Zeusz és Héra szent frigyének szenteltek.

Az ókori Rómában február 15-e Lupercalia napjaként Lupercus, a termékenység istenének ünnepe volt, aki félig meztelenül és kecskejelmezben jelent meg az ünneplők előtt.

Az ünnep előtti megtisztulási rítus kapcsán Lupercus papjai kecskéket áldoztak istenüknek, majd rituálisan bort fogyasztottak, végül a kecskebőrt a fejükre húzva, és a kecskebőrből hasogatott szíjakat lobogtatva meztelenül rohantak végig Róma utcáin, és igyekeztek miden arra járót megérinteni ezekkel a szíjakkal. Különösen a fiatal nők igyekeztek az útjukba kerülni, hogy ezzel is minél termékenyebbek legyenek, és hitük szerint így jóval könnyebben szülhették meg gyerekeiket is.

Tehát az ókori Rómában február közepén tartották Lupercus pásztoristen napját, - aki a nyájak és a termés védelmezője volt - és ilyenkor „szerelmi sorshúzással” boronáltak egymáshoz párokat. Az emberek dalolva és táncolva könyörögtek az istenhez, hogy megvédje nyájaikat és vigyázzon az emberek és az állatok egészségére és termékenységére. Az ünnep éjjelén a fiatal nők egy kerámia korsóban gyűjtötték össze a nevüket tartalmazó cédulákat. A férfiak pedig húztak egy-egy nevet, és az ily módon kiválasztott hölggyel az ünnepség és a táncok idejére párok lettek, sőt, gyakran egész évben együtt maradtak

Az egyház e szokás helyett Szent Bálint személyében kívánt védőszentet adni a házasságra készülőknek. Gelasius pápa 496-ban rendelte el, hogy Szent Bálint napját február 14-én ünnepeljék.

A történészek között abban azonban egyöntetű megállapodás van, hogy mindezt a Lupercalia ellensúlyozására rendelték el; illetve azért, hogy a két ünnep egybeolvasztásával az utóbbi átvegye a pogány szertartás szerepét.
Így vált a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé a 14. századtól Angliában és Franciaországban.

A középkorban Szent Bálint napja a romantikus szerelem fogalmával először a 14. században került ténylegesen összefüggésbe. Angliában és Franciaországban ekkor népszerű volt az a hit, mely szerint a madarak ezen a napon választanak párt maguknak, és hogy a természet megtermékenyülése és megújulása is ezen a napon történik. Ez az elképzelés jelent meg Geoffrey Chaucer Canterbury-i mesék c. munkájában is, ahol a Bolondok parlamentjében mindenki párt választ magának ekkor kártyák küldözgetésével. A korban így valószínűsíthetően már népszerű volt, hogy a szerelmesek üzeneteket küldtek egymásnak, és a másikat  az "ő Valentinjuk"-nak hívták. Az ilyen 14. századi valentine-okból (azaz üdvözlőlapokból) a londoni British Múzeum komoly gyűjteménnyel rendelkezik.

Az angolok már tehát 1446-ban ünnepelték ezt a napot, az 1700-as években pedig divatossá váltak a Valentin-verseskötetek is. A 19. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek ezen a napon. A II. világháború után Németországban elterjedt, hogy a szerelmesek virággal köszöntik egymást „Valentinkor”. Az utóbbi években pedig nálunk is hódít Valentin.


Észak-Amerikába valószínűleg a 19. században került át a Valentin-nap, méghozzá angol bevándorlók közvetítésével. Az első komolyan szervezett Valentin-napot, nem sokkal 1847 után szervezte meg a massachusettsi Worcesterben lakó Esther A. Howland. Apja ugyanis egy nagy könyv-és papírkereskedést vezetett, és lánya a Valentin-napi kártya ihletét egy Angliából kapott valentinus alapján kapta. Ezért 2001 óta az amerikai Üdvözlőkártya-Szövetség (Greeting Card Association) minden évben kiosztja a legjobb üdvözlőkártya számára az Esther Howard-díjat.

Valentin napja ma is élő ünnep az angolszász országokban, nálunk főleg az elmúlt pár évben erősödött fel ennek ünneplése.

 

Ki volt Szent Valentin?

A Valentinus-szal, és személyével kapcsolatos történetek legtöbbje minden bizonnyal ebben a történelmi periódusban született meg. Ezek közül a leginkább hihetőnek gondolt, ám valójában ekkor megszülető történetek közül a következő sztorik lettek a legnépszerűbbek:

Az egyik római pap volt, a másik a Rómához közeli Terni város püspöke. Feltehetőleg az előbbi, a 269. február 14-én kivégzett római pap lett a szerelmesek védőszentje, akinek szokása volt, hogy a római ifjú házaspárokat saját kertjéből szedett virágcsokorral örvendeztette meg.

Valentinus megkeresztelkedése miatt börtönbe került, és mielőtt kivégzésére vitték volna, a börtönőre lányának (akibe korábban beleszeretett) a következő aláírással küldte el üzenetét: "a Te Valentinusodtól".

Nos, egyszerû áldozópap volt Rómában, a 3. században uralkodó II. Claudius idején, aki épp azon fáradozott, hogy minden addiginál nagyobbra növelje hadseregét. A sokat tapasztalt katonák azonban már belefáradtak a harcba, haza akartak térni feleségükhöz, gyermekeikhez. Claudiust ez olyan méregbe gurította, hogy egy õrületig fokozódott dührohamában törvényben tiltotta meg a házasságkötést a birodalomban, abban a reményben, hogy a férfiak, ha nincs családjuk, könynyebben beállnak katonának. Ám hiába toborzott új harcosokat, önként nemigen álltak be a seregbe, s akiket kényszerrel sorozott be, azok is elszökdöstek. A házasságot tiltó törvénnyel sem ment sokra. A fiatalok szövetségesre leltek Valentinban, a papban, aki az éjszaka leple alatt titokban összeeskette a hozzá forduló párokat. Claudius, midőn hírét vette a dolognak, elfogatta és halálra ítélte őt. Őrének lánya azonban tiszta, szűzi szerelemre lobbant iránta, és lopva beengedte hozzá ifjú híveit, akiknek szeretete megkönnyítette utolsó óráit. Közvetlenül halála előtt még arra is maradt ideje, hogy őre lányával írott üzenetet küldjön minden barátjának.
„Szerelemmel Valentinodtól” – ennyi volt az üzenet, amely minden késõbbi Valentin-napi üdvözlet elindítója lett. E baráti szavakban azt kívánta kifejezni a rab, hogy pártfogója volt és maradt az igaz, Isten elõtt is kedves szerelemnek.

A legtöbb történetben azonban van egy közös motívum: február 14-e mindenhol Bálint mártírhalálának időpontja lett.

Valentint ma vértanúként tiszteli a katolikus egyház, hisz azért vesztette életét, mert nem tagadta meg az elibe járulóktól a házasság szentségét. Halála napján, február 14-én – amelyet egyben mennyei születésnapjának tartanak – az õ emlékére cserélnek szívet hívõk és hitetlenek. Igaz, csak papírszívet, de örök jelkép az is. S nemcsak a szerelmeseknek jár ki, hanem a jó barátoknak is. Mindenkinek, aki felé szeretettel fordulunk.

 

Bálint és a magyar népszokások

Bálint már középkori naptárakban, misekönyvekben előfordul, ünnepét tehát őseink is számontartották. Népszerűségét a középkor végén kereszt- és családnévként való sűrű előfordulása is mutatja. 1522-ben a legkedveltebb szegedi keresztnevek közé tartozott. Ebből arra kell következtetni, hogy a magyar nép körében is liturgikus hagyomány vagy néphiedelem fűződött hajdan Bálint alakjához.

Cserszegtomaj gazdái Bálint-napkor napkelte előtt megkerülik a birtokukat, hogy a tolvajokat és a madarakat távoltartsák a szőlőtől.  Balatongyörökön hasonló szándekkal megmetszik a szőlő négy sarkán a tőkéket. Hangonyban úgy vélik, ezen a napon jönnek vissza a vadgalambok, ez már a tavaszt jelenti. A rábaközi Szil faluban Bálintot a verebek védőszentjének tartják, mert már nekik is kezd kedvezni az időjárás. A horvát néphit szerint a madarak ezen a napon tartják mennyegzőjüket.

Ábrázolása a hazai németség templomaiban gyakori volt. Bálint/Valentin freskó ékesíti ma is a baranyai Töttös Szent Erzsébet-templomának mennyezetét, és a közeli Bolyban áll Magyarország mai területén az egyetlen Szent Bálint tiszteletére szentelt kápolna. Bálint képe található Bélakorompa, Kassa, Zsidve, Szászbogács szárnyasoltárain más gyógyító szentek társaságában. Bálintot tiszteli védőszentjéül a besztercebányai, kiskőszegi, szajki, németbólyi kápolna, illetve Szentkereszt, Györke, Lédec, Krempach temploma.

Források: Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium 2. köt. Bp. 1997.

http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=728

http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2003/7/91

 

Hogyan lett Miklós püspökből Mikulás?

 

A Mikulás csodaszép története

Ki volt Szent Miklós?

 

Szent Miklós a keleti egyház, máig a legtiszteltebb szentje. Krisztus után született 245-ben, Patara városában egy gazdag család gyerekeként. Már kisgyerek korában árva maradt, szüleit egy járvány vitte el. Szüleitől örökölt vagyonával, nagybátyjához - aki érsek volt - Patara város kolostorába költözött. Már kisgyerek korában megszerette az ottani életet és végül a papi hivatást választotta. Szent Miklós az életét mindvégig az emberiségnek és a gyerekeknek szánta.

Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Ember szeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét.

270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált! Zarándokútról visszafelé, betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városba, ahol legendás körülmények között püspökké választották.

Égi jel hatására Myra városa megválasztotta püspökének. Amikor a myrai püspök meghalt, a környék püspökei összegyűltek, hogy megválasszák az utódot. Éjszaka egyikük egy szózatot hallott: ,,Holnap délben állj a templom kapujába! Az első embernek, aki akkor belép, Miklós lesz a neve, őt szenteljétek püspökké.'' És valóban, Miklós, aki Isten hűséges szolgája volt, miként előre megmondatott, eljött a templomba, és az égi szózat szerint -- ámbár eleinte tiltakozott -- megválasztották, és fölszentelték püspökké.

270-ben Szent Miklós Jeruzsálembe ment zarándokútra. Vihar kerekedett és a mellettük haladó hajónak elszabadult az orrvitorlája. A háromfős legénységből, akik vissza akarták tenni, már kettőt a vihar a vízbe sodort, akik ilyen esetben általában odavesznek. Látva ezt Miklós a vízbe vetette magát, és magához ragadta a két fuldoklót, kimentette, majd az árbochoz kötötte őket a köpenye övével. Ezt követően pedig helyére tette az orrvitorla árbocrudját, ezzel megfeszítve a vitorlát, így a hajó egyenesbe jött. Miklós letérdelt és Istennek egy hálaimát mondott, majd a tengerbe vetette magát, hogy visszatérjen a hajójára. Amikor a hajósok a myrai templomban hálaimát mondtak megmenekülésükért, megismerték Miklóst és megköszönték neki a segítséget, s visszadták neki a köpenye övét, amit szent ereklyekénk hordtak magukkal a megmenekülésük óta. A viharba keveredett hajósok vészhelyzetben Szent Miklóshoz fohászkodtak.

Egy legenda szerint püspöksége idején Lyciában hatalmas éhínség tombolt. Szicíliában (ahol viszont bőséges volt a termés) ekkor egy kereskedő olyan álmot látott, hogy menjen Myrába, s adja el ott terményeit. Mikor felébredt, rádöbbent, hogy mindez nemcsak álom volt, hiszen tenyerében három aranyat talált előlegként. Elhajózott tehát Myrába, ahol a város jótékony püspöke felvásárolta tőle rakományát, s szétosztotta a szegények között.

52 évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspökük, de még vezetőjüknek is tartottak.

Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította.

Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hírdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az Egyházzal, halála után, ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból!
Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is, ami valójában megtörtént:

A Mikulás története meseszerűen kezdődik: volt egy ember, akinek a három lányát senki sem akarta feleségül venni, mert túl szegények voltak ahhoz, hogy hozományuk legyen. Mikor már ennivalóra sem futotta, az édesapa napszámba adta a gyermekeit.

Az első munkanapjuk előtti éjszakán a lányok keservesen sírtak, majd letérdeltek egymás mellé és fohászkodni kezdtek Istenhez. Panaszaikat meghallotta az éppen arra járó Miklós püspök, aki éjszakánként nyakába vette a várost, hogy alamizsnát osszon a koldusoknak, akik a híd alatt laknak. Egyrészt elszomorodott a sorsuk miatt, másrészt pedig örült, hogy van Isten iránt bizalmuk. Visszatért a kolostorba, s felnyitotta azt a ládát, amelyekben a hívők ajándékait őrizte. Kivett egy marék aranyat, és visszament a házhoz.

Visszatérve Miklós püspök az aranyat  bedobta azt az ablakon, majd elsietett. A lányok azt hitték csoda történt. Másnap a három nővér elment a templomba, megköszönték Isten kegyelmét, a csodát, ami velük történt és megkeresztelkedtek. Egy évvel később a csoda ismét megtörtént. A másik lánynak is adott egy marék aranyat. A lányok lépteket hallottak az ablak alatt, ezért kisiettek, ekkor látták meg, hogy egy piros köpenyes ember rohan el az ablak elől. Harmadik évben az ablak zárva marad, mert kint nagyon hideg volt. Miklós püspök felmászott a tetőre és a nyitott kéményen át beszórta az aranyat.
A harmadik lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját száradni a kandallószerű tűzhelyre. A keszkenőbe rakott arany épp belehullott a harisnyába.

Ezután terjedt el a hír, hogy Tél-Apó minden évben megajándékozza a szegényeket. Egy idő után kitudódott, hogy ki is valójában a Mikulás, ugyanis az aranyat  amit a legkisebb lány kapott a helyi aranykereskedő adott régebben  Miklós püspöknek. De ez alkalommal az is kiderült, hogy Miklós püspök minden évben december 5-én, névnapjának előestéjén rendszesen megajándékozza a gyerekeket.

A keresztényüldözések idején elfogták, de kivégezni nem merték.

Erre a jóságos püspökre emlékezünk minden december 6-án, amikor is az ablakba állítjuk fényesre pucolt cipőinket, hogy másnap reggel ajándékokkal telve találjuk.

Egyszer a vidéken éhínség volt, Myra kikötőjében pedig gabonával megrakott, nagy hajók horgonyoztak, és rakományuk a császári tárházak feltöltésére volt szánva. A püspök tárgyalni kezdett a hajósokkal, és azt javasolta nekik, hogy minden hajóról csak száz mérőnyi gabonát adjanak a városnak, bizonyára nem fogják észrevenni a hiányt a császári ellenőrök. A kapitányok hajlottak a szóra, és átadták neki a kért gabonát, de amikor megérkeztek rendeltetési helyükre, a rakomány éppen annyi volt, amennyit Alexandriában behajóztak

Miklós kiválóan teljesítette püspöki feladatait, s részt vett a niceai zsinaton is. Mikor pedig egy napon viharba került matrózok hívták segítségül, megjelent a hajón, kezébe ragadta a kormányt, és a szükséges manőver után -- lecsillapítván a vihart is -- biztonságban hagyta ott őket.

Legendája legrégibb rétegéhez tartozik az az elbeszélés, mely szerint megmentett három ártatlanul vádolt katonatisztet. Ezeket koholt vádak alapján bebörtönözték és halálra ítélték. Miklós azonban Nagy Konstantinnak megjelent álmában, és a katonákat megmentette a hóhértól.

Megszámlálhatatlan azoknak a történeteknek a száma, amelyek a segíteni siető Miklósról szólnak, különösen gyermekek esetében.

 Mikor hosszú öregség után 343-ban vagy 350-ben meghalt, angyalok fogadták és vezették be a Paradicsomba. A legenda szerint lelkét (342 december 6-án ) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást.

Innen hirdeti azóta is a Mikulás a szeretetet a gyerekeknek.

 

 

A mai Mikulás-alak kialakulása

Az eredeti Szent Miklós legendához kapcsolódó szokásokat (Sinter Klaas, Saint Nik-klaas) az Új-Amszterdamba (New-York) bevándorló holland telepesek honosították meg az Újvilágban a XVII. században.
Az amerikai Mikulás-imázs (Santa Claus) azonban csak később, egy vers illusztrációjának nyomán született meg. Clement Clarke Moore 1823-ban íródott "Szent Miklós látogatása" című verséhez Thomas Nast rajzolt képeket a Harper's magazinba 1860 és 1880 között. Nast fantáziájának köszönhetően olyan titkos részletek kerültek a köztudatba a Mikulás életéről, mint hogy a műhelye az Északi-sarkon található. Moore verséből pedig az ajándékszállításban segédkező rénszarvasok nevei is ismeretessé váltak.

 

A Finn rádió népszerű "Gyermek Óra" című műsorának vezetője, Márkus bácsi (Markus Rautio) 1927-ben oszlatott el minden félreértést. Bejelentette, hogy a Mikulás a Lappföldön, Korvatunturiban lakik. Ott található a Fül-hegy, melynek gyomrában van a szupertitkos játékkészítő manufaktúra. Maga a kopár hegyoldal nyuszifülre hasonlít, és ezen keresztül hallgatja a Mikulás egész éven át, hogy az egyes gyerekek jók voltak-e avagy rosszak. Feleségével és a skandináv népmesék legendás alakjaival, a szorgos manókkal éldegél itt réges-rég óta

A Mikulás szó a Miklós név cseh fordításából eredeztethető.Mikulás: cseh eredetű szó, ajándékozást jelent

Szent Miklós legendájának jelenetei 1476 körüli oltárképen, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

 

Források:

http://www.irodalommindenkinek.eoldal.hu/cikkek/a-mikulas-csodaszep-tortenete.html

http://www.katolikus.hu/szentek/1206.html

http://www.mikulasbirodalom.hu/myra/legenda.htm

Világirodalmi kisenciklopédia I–II. Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1976.

http://www.kzs.hu/tudastar/emberestarsadalom/mikulas/A%20Mikul%C3%A1s%20Lappf%C3%B6ldre%20k%C3%B6lt%C3%B6zik.htm

http://www.kzs.hu/tudastar/emberestarsadalom/mikulas/A%20mai%20Mikul%C3%A1s-alak%20kialakul%C3%A1sa.htm