Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Stressz ellen 33

2018.03.20

Banán

A benne lévő kálium és B-vitaminok segítik a nemi hormonok termelését.

A banán bufotenin alkaloidot tartalmaz, elsősorban a héjhoz közeli részekben. Ez az alkaloid befolyásolja az agy ingerületátvivőinek egyensúlyát, ezáltal növeli jókedvünket és önbizalmunkat.

A gyenge libidó gyakran összefügg a pszichikai állapottal, ezért azoknak, akik önértékelési zavarban szenvednek, gyakran kell(ene) banánt fogyasztaniuk.

 

 

 

A legmagasabb szintű elérhető elmeállapotot anahatnak hívjuk.

Intuíciót, belső erőt és a teljes nyitottság képességét hozza el, hogy azt tegyük, amit kell.

Ebben az állapotban örömteliek, igazak, könyörületesek és ellazultak vagyunk. http://gurnam.blog.hu/2015/06/11/mantrak_376
 

 

 

 

Legyen olyan csodaszép a napod, amilyet szeretnél, hangolódj rá!
Szeretettel.

 

 

 

,,Célom volt segíteni másoknak, és megmutatni az embereknek, hogy le lehet olvasztani a zsírt mennyiségi étkezés, illetve megfelelő, rendszeres testmozgás mellett.” 

,,Rengetegen követik az életmód blogodat, inspiráció vagy lányok, anyukák ezreinek.” …

- Mi volt a legnehezebb része az utadnak az egészséges életmód felé? A szembesülés azzal, hogy bizony kövér vagy, a biztatások mellett időnként megnyilvánuló bántó kritikák az interneten, egy-egy ismerőd, tapintatlan megjegyzése?

Igen, így volt, sokat sírtam ezek miatt. Aztán egyszer a férjem azt mondta:

azzal, hogy kitárulkozok a világnak az internetes naplóm révén,

el kell fogadnom, hogy vannak és lesznek gonosz emberek is, akik hátráltatni próbálnak. Ekkor elapadtak a könnyeim

és csak magamra figyeltem, a cél lebegett a szemem előtt:

tudtam, hogy képes leszek megváltoztatni az addigi szokásaimat. 

Utána már csak azokkal az emberekkel foglalkoztam, akiknek tényleg számított nekem a véleménye.

Nem engedtem, hogy visszatartsanak, ha bántottak is, utána csak erősebb lettem tőle. Lehet, hogy ők is kellettek ahhoz, hogy most az legyek, aki vagyok.

,,Nagyon boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, úgy, hogy közben a családom áll az első helyen az életemben, és marad időm rájuk. Számomra ennél fontosabb, nincs.” - Zólyomi-Zsirkai Noémi 

Forrás és a teljes cikk: https://szalmaszalak.webnode.hu/news/duci-anyukabol-aerobik-edzo

 

 

 

- Mi az, amit fontosnak tartasz a kicsiknek is már átadni a személyes példáddal? Nem csak a saját gyermekeidnek.

A gyerekek még nagyon jól formálhatóak. Nyitottak és mindent szeretnek, ami mozgás.

Olyan szépen lehet terelgetni őket. Én minden szülőnek azt tanácsolom, ahogy a gyermeke szeretné, vagy ő látja, hogy érett rá, vigye el sportolni.

Nagyon fontos a rendszeres mozgás testi, lelki és szellemi szempontból is. Rengeteg feszültséget vezet le vele a gyerek is.

Az óvodában való bezártság, az iskolában a sok ülés után, muszáj, hogy sportoljanak valamit. Nagyon sok gyermek küzd gerincproblémákkal, gyengék az izmaik, nem tudnak futni 200 métert.  Ez szomorú, és igenis a mi felelősségünk is, hogy ezen változtassunk.” - Zólyomi-Zsirkai Noémi 

Forrás és a teljes cikk:https://szalmaszalak.webnode.hu/news/duci-anyukabol-aerobik-edzo

 

 

 

Szalmaszalak

Segítő emberek, segítség embereknek

https://szalmaszalak.webnode.hu

 

 

 

A Jótékony hatásait minél szélesebb körben meg kell ismertetni.

 

Gyógymódot, csak meg kell ismertetni az emberekkel.

 

 

 

 

,,Az elmélet nem ér semmit, a bizonyíték nélkül.”

 

 

,,Ha az embert semmi sem csábítja másra, könnyebb koncentrálnia.”

 

 

,,Ne hagyd, hogy a múltad tönkretegye a jövődet”

 

 

,,Az emberi agy, ha hordozója jól ki tudja használni a kapacitását, szinte csodákra képes.”

 

 

 

A tudománynak is ez a lényege. Igaz?

Ami viszont tényeken alapul, és nem jövendőmondáson.

Aha. Kegyed szerint. Amire én akkor azt mondom: a racionalitáson; függvényeken, listákon, besorolásokon, csak épp a világ nem így működik, az agyunk meg pláne nem.

- Úgy érte, az emberek nem racionálisak?

- Nézze, a racionalitás egy eszköz, de nem az egyetlen, amivel élni lehet. Már jóval az előtt, hogy mi osztályozni kezdtük volna az intelligenciát, igaz ősibb, de gyakran szórakoztatóbb módszerekkel tették azt meg elődeink. (Mentalista)

 

 

 

Nappal telefonokat árulok,

de éjjel mindig arról álmodom, hogy megvalósítom azt, amire születtem. Mindig is énekelni akartam.

Amióta az eszemet tudom, mindig operaénekes szerettem volna lenni. (A hang ereje)

 

 

 

,,A tehetséged, a tudásod, az akaratod és az elméd utat fog törni magának.”

 

 

Túl sok a kérdésed, és túl sokat panaszkodsz.

Bízol? A vezetődben, bennünk?

Úgy érzed neked kellene vezetned, és nem..

Ha tényleg ez a vágyad, ne add fel. Bízz abban, hogy a tehetséged és rendkívüli elméd utat tőr magának. (Szemfényvesztők 2)

 

 

 

 

Kényeztetést szimatolok.

 

Érdekel a véleményem, vagy csak bólogassak? (Melissa és Joey)

 

Ne kímélj. De kímélj! (Melissa és Joey)

 

Látom, nyomja valami a lelked.

 

Már voltam egy-két ajtó túloldalán. Mondd neki:

Sajnálom.

Elena a világ másik feléről jött, de mi nők egy nyelven beszélünk: Bocsánatkérés.

Mondd neki: Fáj, ha sírni látlak Elena.

Tényleg?

Különleges vagy. Nem minden fán terem olyan lány, akivel megértjük egymást. Csak most ébredtem rá, milyen fontos vagy nekem. És hiányozni fogsz, ha elmész. (Melissa és Joey)

 

 

Ha ez kicsit vigasztal. Én nem megyek sehová, soha, bármilyen gond is merüljön fel köztünk, ilyenek a házastársak nem?. (Chuck)

 

 

Kényeztetést szimatolok.

 

Audrey Hepburn idézetei megnyitják a szívet

,,Engem a szívből jövő dolgok érdekelnek.

Egy nőt nem a ruhái tesznek gyönyörűvé, nem az alakjától, és nem is attól szép, ahogyan a haját fésüli. A szépség a nő szemében látszik, hiszen a szem az ajtó a szívhez, ahol a szeretet lakik. A valódi szépség a nő lelkét tükrözi.

Elhiszem, hogy erősnek kell lenni, amikor valami rossz dolog történik. Hiszek abban is, a boldog nők a legszebbek. Elhiszem, hogy holnap egy újabb nap következik, mert hiszek a csodákban is.

Amikor gondozod a kertedet, hiszel a holnapban.

Semmi sem lehetetlen (Impossible), a szó maga mondja, én vagyok (I’m possible) a lehet.

Mindig próbálok még jobbat tenni. Mindenkor előre tekintek. Próbálom túllépni a határaimat.

Adni maga az élet. Ha nem akarsz adni többé, nincs miért élned.

Ha a világom holnap összeomlana, visszagondolnék mindenre, ami örömet és izgalmat okozott, és szerencsésnek érezném magam, hogy megélhettem. Ennyi pontosan elég lenne.”

 

 

https://www.baumitlife.com/ Amikor építkezéskor, felújításkor színt választasz, nem is gondolsz arra, hogy a homlokzat színe elárulja egyéniséged: visszahúzódó vagy nyitott vagy, hogyan alkalmazkodsz környezetedhez, milyen a habitusod. A színválasztásban a színek jelentéstartamával, trendismertetővel, inspirációkkal segít a baumitlife.com, amely Európa egyik legszélesebb homlokzati vakolat és homlokzatfesték palettáját, a Baumit Life 888 színét mutatja be. Mielőtt döntesz, ismerkedj meg a színek jelentéstartamával és pszichológiájával, a stílusokhoz illő színharmóniákkal, nyerj inspirációt a természet színeiből a Baumit Life homlokzati színpalettájának segítségével.

Az égszínkék világos, középkék szín. Derűt és hűvösséget is jelképez. A kék homlokzatok hidegebbnek és tágasabbnak tűnnek, mint a szomszédos épületek. Az égszínkék is jól illik azokhoz a természetes színekhez, amelyek harmonikusak a kék többi árnyalatával. Vakolt felületen a szürkésebb kékek melegebbnek hatnak, az ilyen pasztell árnyalatok alkalmasak túl nagy építészeti tömegek könnyítésére, feloldására is az ég színében.

A vaníliasárga a sárga világos és meleg változata. Már a nevével is érzelmet kelt, a vanília színű homlokzatra pillantva olyan, mintha kisütne a Nap. Ezt a színt komor és komoly árnyalatok világosabbá tételére használják, mivel képes barátságosabbá és hangulatosabbá varázsolni a visszafogottabb tónusokat. Teljes cikk: ien.hu/otthon-kikapcsolodas/lakberendezes-dekor/milyen-legyen-a-hazam-szine/127292

 

 

http://ayurvedika.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=798%3Aa-mentarol-ayurvedikusan&catid=96%3Aayurvedaban-hasznalt-anyagok&Itemid=144&lang=hu

 

Tobozmirigy tónusok – egy ősi gyógyító technika a ma emberének

A hangok gyakorlatilag finom masszázsban részesítik a testet és az így kialakult meditatív állapot segít az összpontosításban és a relaxációban, a negatív érzelmek és a stressz elengedésében, a kitartás és a koncentráció fenntartásában. A tónusok zengetése szinkronizálja az agyhullámokat

és perceken belül segít enyhíteni a feszültséget, idegességet.

A tónus-technika remek eszköz a hang-fül kapcsolat fejlesztésére és a hangok útján történő érzékelés finomítására is.

De mindenekelőtt a tónus-technika helyreállítja a test és a lélek harmóniáját.

Segít ráébredni önmagunkra és az én mélyebb szintjeinek érzékelésére, összehangolódni a lélek és a szellem legmagasabb rezgéseivel.

A módszer kifejlesztése óta emberek ezrei tanulták meg a technika használatát az egészség és a mentális összpontosítás fejlesztésére.

Orvosok, ápolónők, pszichológusok, terapeuták, masszőrök, tanárok és üzletemberek visszajelzéseikben egyaránt

megerősítették a tónusok pozitív hatásait

mind a személyes életükben, mind a munkájukkal összefüggésben.

A magánhangzók és az energiaközpontok

A tónusok ereje a magánhangzókban rejlik: a hangzók sokkal fontosabbak a tónus-technikában, mint a hangmagasság (akármilyen is az, alacsony vagy magas). Sok ember képes érzékelni az egyes hangzók eltérő energiáját, érzelmi színezetét és hatását is.

A tónusok különleges hatást gyakorolnak az emberi test energiaközpontjaira is, amelynek működését ma már a modern orvoslás és pszichológia is tanulmányozza (így a test mérhető elektromágneses mezejét, az izommozgató idegeken áthaladó elektromos impulzusokat vagy az agyi szinapszisokat).

Forrás és a teljes cikk: http://napielemozsia.hu/cikkek/tobozmirigy-tonusok-egy-osi-gyogyito-technika-a-ma-emberenek#.Wo61jH3IZzU

 

Elfeledett képességeink újra felélednek a tobozmirigy tónusok technikájával

A spirituális hagyományok és a tudomány közeledésének egyik kiváló példája dr. Todd Ovokaitys, a Baltikumból származó orvos-kutató munkája, aki a lézervezérelt őssejtterápiától kezdve a HIV-gyógyszerkutatáson keresztül a hangokkal történő gyógyításig számtalan különleges kezdeményezést felkarolt. Évtizedek óta az egyik legfőbb vizsgálódási területe az emberi DNS és annak felhasználási lehetőségei a gyógyításban, a sejt-, szövet- és szervregenerációban, az öregedés visszafordításában, illetve mérséklésében. Kutatói csapata jelenleg az őssejtterápiás innovációk területén a vezető kutatók közé tartozik, őt magát pedig meghívták az őssejtterápián dolgozó legjobb Harvard-orvosok sorába. Az egyik legkülönlegesebb projektje pedig a Tobozmirigy Tónusok Technika, amit 2017-ben Magyarországon is újra bemutat, ezúttal jó néhány új információval együtt.

A tobozmirigy – a halhatatlanság és az intuíció kulcsa

A tobozmirigy az egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb kis szerv a fizikai testünkben.

A finomfizikai test részeként ismert harmadik szemhez, a homlokcsakrához tartozó belső elválasztású mirigy, ez a csakra pedig az intuícióért, a tisztánlátásért felelős.

A gyermekekben jó néhány évig még tökéletesen működik a tobozmirigy, ezért ők még képesek „látni" a fizikai szem számára láthatatlan valóságokat, például a tündéreket, angyalokat, az aurát, az energiákat.

A beiskolázással kezdődően azonban működése fokozatosan romlik és a gyermekek jó része teljesen elveszíti ezt a képességét.

Azzal, hogy intuíciónkat és belső érzékelésünket egyre kevesebbet használjuk, és érzékelésünket csak a látható fizikai valóságra összpontosítjuk, felnőtt korra teljesen inaktiválódhat a tobozmirigyünk.

Vannak azonban olyan technikák, amelyekkel újra vissza lehet hozni ezt a belső látást, a tisztánérzékelést, de akár egy baleset vagy egy komoly trauma is kiválthatja ezt.

Az emberiség történelmében voltak olyan korszakok, amikor ez a mirigy is kifogástalanul működött, és a hozzá kapcsolt, ma extraszenzoriálisnak, vagyis érzékfelettinek (ESP) tartott képességeket természetesnek tekintették és megfelelően használták a mindennapokban.

A tobozmirigy a kulcsa a lelkünk céljával vagy a szellemi vezetőinkkel való összehangolódásnak is, ezen kívül – a DNS-sel való kapcsolata révén – összefüggésbe hozzák a fizikai test élettartamának meghosszabbításával, a hosszú élettel is.

Tobozmirigy Tónusok Technika

A tobozmirigyet aktiváló technikák közül a speciális mantrák és hangok rezgetése igen hatékony, ugyanakkor biztonságos módszer.

Dr. Todd tónus-technikája is a tobozmirigyet rezgésbe hozó hangokra, tónusokra épül, amelyek éneklése és zengetése különféle hatásokat hoz létre a fizikai és a szubtilis testekben. Ennél a módszernél nem számít a dallam, a ritmus, sem a szöveg, csak a kiáramló lélegzet által keltett hangrezgés.

Egyszerű, ám annál erőteljesebb technikáról van szó, amit bárki képes elsajátítani és használni mindenféle képzés és énekhang nélkül is.

A tónus-technika használatakor azonnal érezhetők a hangok fizikai, mentális, érzelmi és spirituális egészségünkre gyakorolt jótékony hatásai.

A nemzetközi szinten elismert médiumtól, Lee Carrolltól származó információk szerint ezeket az ősi tónusokat azokban az időkben használták, amikor az emberek a mostaninál magasabb tudatszinten élve még tisztában voltak a fizikai test DNS-en keresztül történő megfiatalodásának lehetőségeivel és alkalmazták is azokat a hosszabb élet elérése érdekében (Lemúria).

A sajátos módon képzett és zengetett hangok mélyen módosult tudatállapotokba juttatnak.

Ez a lemúriai technika emeli a tudatszintet, és hozzákapcsol a 12 DNS-szálhoz.

A tónusok erőteljes módon aktiválják a DNS-ben rejlő alapvető kódokat és emlékeket, amelyek segítenek újra felszínre hozni az ősi képességeinket,

helyreállítani a korábban már elért mesteri mivoltunkat, továbbá magasabb szintű létállapotokat létrehozni.

Ezek olyan transzcendentális állapotok, amelyeket egyébként csak évekig tartó meditációs gyakorlatokkal lehetne megtapasztalni.

A tónusok használatának egyszerű technikája erősíti a belső energiáinkkal és rezgéseinkkel kapcsolatos tudatosságunkat, belső érzékelésünket is.

Ezen a tudatosságon keresztül élőbbnek érezzük magunkat, elmélyül a kapcsolatunk a környezetünkkel és új, élőbb módon tudunk másokhoz is kapcsolódni.

Tudományos eredményeken alapuló ősi eljárások a modern ember szükségleteire szabva.

Dr. Todd Ovokaitys kétnapos tanfolyamán feltárulnak a DNS-ben rejlő titkok: a fiatalodás, az egészségmegőrzés és a tudatosság elérésének lehetőségei.  2017-ben Budapesten is lesz lehetőség a szemináriumon való részvételre, amely feljogosít arra, hogy jelentkezz a 2017 tavaszán Franciaországban, Chamonix-Mont-Blanc városában tartandó nagyszabású rendezvényre, a Lemúriai Kórus workshopra (amelynek előfeltétele a tobozmirigy tónusok ismerete).

Ha te is szeretnéd kiaknázni a hangokban rejlő gyógyító, fiatalító és tudatosságemelő potenciálokat a saját életedben, várunk szeretettel dr. Todd Ovokaitys A DNS evolúciója című szemináriumán! Kattintás után bővebb információhoz juthatsz: A DNS evolúciója

Forrás és a teljes cikk: http://napielemozsia.hu/cikkek/elfeledett-kepessegeink-ujra-felelednek-a-tobozmirigy-tonusok-technikajaval#.Wo61mH3IZzU

 

 

http://napielemozsia.hu/cikkek/napi-elemozsia-saturday-session-006-relax-es-meditacio#.Wo61p33IZzU

 

 

Így változtasd át a magányt hasznos egyedüllétté

 

 

"A hit azt jelenti, hogy az ember elhiszi, amit még nem lát - ennek a hitnek pedig az a jutalma, hogy látni fogja, amiben hisz." - Szent Ágoston

 

Viszont a tudomány világában a hit azt jelentheti, hogy elhiszed azt, amit még nem láthatsz működni csak kigondoltad, hogy megvalósítható és működő képes lesz!

 

„Tudományban a hit azt jelenti, hogy az ember elhiszi, amit még nem lát, de bízik a tudásában - ennek az a jutalma, hogy látni fogja működni azt, aminek a működésében hitt."

 

 

Szikszay Csaba - TUDATOS ÉLETMÓD feketén fehéren

A könyv ami megtanít a kezedbe venni a sorsodat, érthetően és egyszerűen rávezet, hogyan alakíthatod tudatosan az életedet!

Mindannyian szebb, kiegyensúlyozottabb, minőségibb életről álmodozunk, ám kevesen hiszik azt, hogy ennek a megvalósításnak kulcsa a mi kezünkben van. Szikszay Csaba (mester coach) könyvéből megtudhatod,

hogyan érheted el a megérdemelt életminőséget és miképpen alakíthatod tudatosan az életedet.

Felvértez azzal a tudással és magabiztossággal, amely önmagad és a saját világod újrateremtéséhez szükséged van!

Mit kaphatsz a könyvből?

1. Példákat amik beváltak, működnek ( a magyar embereknek is) és ami neked ötleteket fog adni, a saját tudatos életed kialakításához.

2. Lépésről lépésre magyarázatokat ad, mit érdemes és mit nem érdemes megtenned.

3. Gyakorlati tanácsok és elvek, közérthetően, tömören megfogalmazva, sallangok és misztikus félrebeszélések nélkül.

http://tudatosan.hu/tekonyv/

 

Köszönlek

By VG 

 

Mióta a sors összehozott bennünket, más ember lettem. Vagy igazán általad lettem önmagam? Én... Te... Mi... Ugyanarról beszélek. Hiszen ami egyszer EGY volt, újra EGGYÉ válik. Ami összetartozik, azt földi erő nem választhatja szét. 

 

Bárhol is jársz, bármit is teszel, efogadom azt. ELFOGADLAK. Mi mást is tehetnék? Hogyan utasíthatnám vissza lényem tükörképét? 

 

Köszönöm, hogy megmutattad, mit jelent feltétel nélkül szeretni. Köszönöm, hogy magamra hagytál, mert megértettem, hogy a szeretet önmagammal kezdődik. Köszönöm, hogy megmutatod azon erősségeimet, amikről eddig tudomást sem vettem, s árnyoldalaimat, melyek gyógyításra várnak. Amennyire vonzol, annyira taszítanak lelkünk diszharmonikus részei. 

 

Még ha sokszor nem is értem mi történik, de lelkünk tudja az okot és a célt, így hát rábízom magam. Én most egyet teszek: hű maradok Önmagamhoz és az érzéseimhez. Hiszen az élet nagy ajándéka vagy, aki segít a magamra ismerésben. Segít az emlékezésben. Köszönöm, hogy feltétel nélkül szerethetlek, igazán, csak Téged, Önmagadért! Köszönöm!

 

Mohácsi Viktóriahttp://elozoeletek.blogspot.hu/2015/07/koszonlek.html

 

Bizony ;) <3

Mindent megkapsz a legelső alkalmas pillanatban! Csak magadban juss el odáig.

- Mohácsi Viktória

 

 

 

- ASZTA KÉPZELD TUDOD, HOGY KI A KIRÁLY EGYRE JOBBAN NÁLATOK?

Kicsoda?

Tudom

Már nem annyira örült, már lehet hozzászólni, mindent intézkedik.

- Aha

- Meg tette a hatását a 3-4 év olyan munkahely,

ahol naponta dicsérik, kedvesek vele, elismerik a munkáját, biztatják, szépen beszélnek vele.

- Igen. De ha jobb helyen lett volna. Akkor nagyobb változás lett volna.

- Igen, ez így van, hogy írod. Pontosan!!

 

 

 

 

- Szereted a KITTIT?

- Aha

- Szép név a Kitti illik hozzád.

- Köszi

- miért szereted? mi jó benne?

   mi jó vele?

- Más mint a többi lány.

Megismertem és rájöttem hogy nagyon hasonlítunk egymásra külsőleg belsőleg valamilyen értelemben.

Pont az én stílusom.

Pont amilyen kell.

Nem veszekszik soha velem.

Meghallgat.

Megért.

Szeret.

Vele el tudom képzelni a jövőmet.

Röviden, amik most eszembe jutottak éppen.

- AHHH. EZ IGEN!!

Ja, így nem csodálom, hogy szereted.

Tök jók ezek, amiket írtál--- ezek kellenek a jó kapcsolathoz.

- Pontosan.

 

 

 

Aranyalma Lélekmentor Egyesület

Az ARANYALMA Lélekmentor Egyesület 2013-ban alakult.
Hiszünk abban, hogy mindenki képes tenni egy jobb világért!

Programjaink 0-100 éves korig mindenki számára tartogatnak izgalmas, új dolgokat, tanulást, tapasztalatszerzést, fejlődést, az önismeret mélyítését és mindenki találhat bennük valamit, ami hozzásegíti a lelki egyensúly megtalálásához.

Alapelveink:

- Mindannyian egyediek vagyunk, tele értékekkel, melyeket fel kell fedeznünk magunkban

 Az élethosszig tartó tanulás a 21.század velejárója és mindenkinek joga van hozzá

- Tudatosságra nevelünk - legyen ez egészség-, környezet-, életvezetési tudatosság.

https://www.facebook.com/pg/Aranyalma-L%C3%A9lekmentor-Egyes%C3%BClet-363094970472948/about/?ref=page_internal

 

 

 

E.T.E-hatodik érzék spirituális, ezoterikus oktatások, önfejlesztő képzések

Professzionális spirituális, önfejlesztő képzések.

RÓLAM néhány mondatban.

Albecz János, Spiritual instructor

Miért kellene velem tartanod?

Mert a hasonló hasonlót vonz. Én is, mint te kerestem az utamat. Néha jól, de néha úgy tűnt másképp döntöttem bizonyos élethelyzetekben. Sok mindenen keresztülmentem már az életemben, de a kivezető utat mindig sikerült megtalálnom.

Sokszor küzdöttem olyan erőkkel, akik szerettek volna eltántorítani a helyes útról.

Idővel beismertem én is, hogy segítség nélkül már nem megy.

Ezért elkezdtem tájékozódni könyvek, előadások majd tanfolyamok, iskolák által.

A tanult módszereket mind ki is próbáltam, gyakoroltam. Későbbiekben már saját ötleteim voltak, a tanultakat továbbfejlesztettem és azokkal kezdtem el komolyabban foglalkozni, amiket úgy láttam működnek is.

Egyszer az egyik barátom azt mondta: „Jani szeretném, ha megtanítanál engem is”. Először saját otthonom nappalijában kezdtem el tanfolyamokat tartani, de amikor már többen voltunk elgondolkodtam, és mára már meg is valósítottam. Önálló spirituális, önfejlesztő iskolát alapítottam E-T-E (érzékszerveken túli érzékelés) hatodik érzék, spirituális tanfolyamok© néven.

Miért pont spirituális iskolát? Mert láttam a saját tanítóim lelkesedését, meghatódottságát azon, amikor a tanítványok megköszönték a tanultakat.

Ez egy igen hálás és felelősségteljes munka. Miután megtudtam, hogy a sorsfeladatomat is akkor tudom  beteljesíteni, ha információval látom el a nyitott szívű embereket, akkor már nem volt semmi kétségem.

Miből látom azt, hogy jó úton járok? Röviden és egyszerűen, egyetlen szóval tudnám kifejezni. Ez pedig az, hogy „áldás” van azon, amit csinálok. A tanítás és az, hogy segítő kezet nyújthatok az életem része. Azt a munkát végezhetem, amivel teljesen be tudok azonosulni. Maga a munka az életem.

Ha szeretnéd elsajátítani az elméleti és a gyakorlati tudást, amiket összeállítottam, akkor jelentkezhetsz képzéseinkre, iskoláinkra. Vagy gyere el egy előadásra, hogy személyesen is megismerkedjünk.

Egy dologra rájöttem, hogy csak úgy jutunk előbbre, ha tanulunk és tapasztalunk.

Milyen utakat tettem meg eddig?

  • A Szent Biblia tanulmányozása, oktatása
  • Feng shui, majd később a vaszati tanítása kötötte le a figyelmemet
  • Agykontroll (ami szerintem mindennek az alapja)
  • Radiesztézia
  • Reiki
  • Angyalkommunikáció
  • Bioenergetika
  • Tarot
  • Kvantumgyógyászat
  • Kristályterápia
  • Sorselemzés, karmikus feladatok elemzése
  • Számmisztika
  • Kronobiológia (személyiség elemzés)
  • Spirituális Választerápia (SVT)
  • Spirituális test Újjáépítés (SPU)
  • Ábrás gyógyítás
  • Izomteszt blokkoldó módszer
  • Rajzteszt

Jelenleg is folyamatosan képzem magam, mert a folyamatos tanulás mindig közelebb visz a megértéshez.

Az a célom, hogy a tapasztalt információkat, tanulmányokat át adhassam olyanoknak, akik az értéket keresik.

Időközönként kapok égi üzeneteket, melyeket hírlevél formájában küldöm ki azoknak, akik kérik tőlem.

 Kérd ingyenes, önfejlesztő módszereinket a jobb oldalon lévő űrlap segítségével.

Kérdésed van? Keress bátran!

Telefon: +3670/329-4960, +3620/500-2291

Üzenet küldés: http://szellemszive.hu/bemutatkozas/

Ismerd meg szemléletmódunkat!

Érzékszerveken Túli Érzékelés= E.T.E

Küldetésünk az, hogy segítsük a Spirituális út kiszélesítését, minden embertársunk számára.

Célunk: az önismeret magasabb szintjének a megtalálása, elérése.

Logónk azt jelképezi, hogy mindannyian a szabadságra születtünk, a legmagasabb energetikai minőség a FORRÁS/ SZELLEM gyermekeként spirituális lények vagyunk.

Életünk fő célja, hogy szeretetben fejlődjünk, tanuljunk és ismerjük meg a bennünk lévő bölcsességet.

Kinek ajánljuk oktatásainkat?
NEKED

A szeretetünk, tanulmányaink és tapasztalataink alapján összeállított tananyagok mindenki számára egyszerűen alkalmazható a mindennapi életben.

Indulj el a neked készített útvonalon!

Segítségünkkel megtanulhatod a Benned lévő/élő Magasabb Éneddel kommunikálni, mindennapi teendőidet végezni.

Minden egyes tanfolyamunk, olyan elemeket tartalmaz, amelyek a KERESŐ, Fejlődni VÁGYÓ emberek számára könnyen elsajátítható.

A nálunk végzett tanítványok, megtalálták az életük célját, tapasztalataikkal javítják a saját maguk megértését, érzelmi + lelki fejlődésüket.

Örömmel nyugtázzuk a növekedést a sikereket, köszönetet mondunk minden tanítványunknak, minden résztvevőnek.

Jelentkezz oktatásainkra és alternatív gyógykezelésekre!
Kristályterápia-kristályokkal való gyógyítás.
Sors – lélektisztítás a Sorsátalakítás módszerrel.
Kronobiológiai – pszichogenetika elemzés.
AURA mély tisztítás – csakrák harmonizálása.
Izomteszt – blokkoldó módszer.
Spirituális Választerápia (SVT)
Spirituális test Újjáépítés (SPU)

http://szellemszive.hu/

 

Spirituális Tanácsadás

Terápia a lelkednek!

Mit tud nyújtani neked egy általam közvetített tisztító energia?

Blokkolt energiák, traumatikus élmények, konfliktusok, stresszhelyzetek oldása.Tanulási nehézségeknél, koncentráció képesség előhívása.

Fáradtság, álmatlanság, erőtlenség, magányosság érzése, létbizonytalanság, félelem oldása. Szorongások, fóbiák, depresszió. Allergiás reakciók pl: élelmiszer allergia, szénanátha, asztma, bőrproblémák és hasonlók.Hosszan fenálló fájdalom okának kiderítése.

Rokonokkal, családdal, munkatársakkal való kapcsolatok javítása, a blokkoló energiák átalakítása. Lezáratlan kérdések, traumatikus élmények feltárása, tisztítása elmúlt életekben, amelyek gátolják a mai életed fejlődését és részt vesznek a betegség kialakulásában.

Kitesztelhető, hogy milyen tápanyagok, ásványi anyagok és vitaminok szükségesek a tested számára, mi hiányzik ezekből, vagy melyikből van többleted.

Blokkolt csakrák tisztítása, helyreállítása megfelelő szintre. A fennakadt energiák tisztítása a szervezetben, a testet befolyásoló pozitív rezgések betöltése szimbólumokon keresztül is, amelyek beindítják a regenerálási folyamatot, ezáltal javul a közérzeted és helyreáll benned a harmónia, hogy egészségesebb és boldogabb, elégedettebb élelet élhess.

Hogy mennyi energiára van szükséged ezt te döntöd el, mennyi időre van szükséged a változáshoz ezt a te lelked dönti el, hogy mikor, milyen helyzetben, melyik általam ismert módszert alkalmazzuk a problémád megoldásához ezt a Felső Énünk együttesen és a Magasabb tudatosságon lévő vezetőink döntik el.

Egyet kell csak tenned- kipróbálni- megismerni- akarni változtatni! Ebben tudok én segíteni!

Tegyél rendet az életedben!

Eszközök, amelyekkel dolgozom

  • Izomteszt- blokkoldó módszer
  • Sorsátalakítás ingás módszer
  • AURA mélytisztítás-regenerálás-
  • Spirituális testÚjjáépítés (SPU)
  • Spirituális Választerápia (SVT)
  • Sorselemzés

http://szellemszive.hu/cevent/spiritualis-tanacsadas/

 

Spirituális Újjáépítés (SPU)

A Spirituális Újjáépítés az élet három fő formáját érinti: test; lélek; szellem. A lélek és annak genetikai programjai felelősek a fizikai test rendellenességeiért és az élet kifejeződéséért, amikor leszületünk (inkarnálódunk).

A módszer alkalmazása közben Spirituális Vezetőinkkel, Felső Énünkkel dolgozunk, tőlük jön az útmutatás és az információ. A genetikai kódok és az elő-programozásoknak nagyon erős pozitív vagy negatív hatása lehet életünkre, világunkra nézve.

Mentális, érzelmi és fizikai problémákat okoznak, míg a lélek fizikai testben tanul, tapasztal. A Spirituális Újjáépítés (SPU) egy olyan eljárás, melynek segítségével hozzáférhetünk a negatív genetikai programozáshoz, kitörölhetjük azt, hogy beépíthessük helyette a pozitív programokat. Ez nagyon jótékony változásokhoz vezethet egy személy életében. Fontos, hogy megszabadítsuk magunkat az összes negatívhulladéktól, amit sok életen keresztül gyűjtöttünk össze.

Az Újjáépítési Rendszer

Sok alkotóelemet és folyamatot tartalmaz az SPU. Ez a rendszer több szinten is dolgozik, mentális, érzelmi, fizikai és spirituális szinteken.

Test beállítása – A kineziológia (izomtesztelés) arra szolgál, hogy megtalálja és helyrehozza a csigolyák, bordák, izületek, és izmok közül azokat, amelyek el vannak mozdulva. 

Izommunka – Az elszigetelt izmok megtalálása és helyreállítása. 

Táplálkozási tanácsadás, Érzelmi stressz feloldása – Meditációk és Agy Újjáépítés használatával, feloldjuk a stresszt, eltávolítjuk a hozzájuk társult fájdalmakat. 

Az Agy és Elme Újjáépítése, 

Légzési Hibák, 

Atlasz Ék – migrénes, arcüreg problémák. 

Nyak Korrekciók – nyaki sérülések. 

Kloakális Üregek – Helyrehozza az agy üzenetek kiegyensúlyozatlanságát a végtagok felé. 

Ez a rendszer különösen hatásos a hát problémákra.

Térd, csípő, nyak váll problémák helyreállítására, megszüntetésére.

Izületi gyulladás alkalmával gyakran kimozdul egy izom a helyéről és helyreállítható.

Szülés közben gyakran a farkcsont vagy a szeméremcsont elmozdul a helyéről, ezáltal érzelmi, és fizikai problémákat okoz.

Az SPU rendszer képes ezek beazonosítására és helyreállítására. 

Az SVT-vel (Spirituális Választerápia) együttműködve, felgyorsított és kibővített eljárást nevezzük Spirituális Újjáépítésnek (SPU).

Az SPU alkalmazásakor nem érzékelsz fájdalmat, nem dolgozunk közvetlenül a testen. A korrekciók segítségével, Felső Én – Spirituális Vezetők – Szellemi energia – dolgozik és teszi helyre a dolgokat.

Válaszd az Újjáépülést!

Rólam néhány mondatban/bemutatkozás Albecz János Spiritual instructor

http://szellemszive.hu/spiritualis-ujjaepites-spu/

A spirituális újjáépítés terápiával

például a negatív genetikai kódjaink és tulajdonságaink ellen tehetünk határozott lépéseket. A kezelés során a rossz programok helyett, pozitív programokkal láthatjuk el genetikai tulajdonságainkat.

Negatív energiák minden nap érhetnek minket, és ezekre a rossz genetikai programok csak még jobban rásegítenek. Fontos, hogy életünk ezen területével is rendszeresen foglalkozzunk, ha nem akarunk teret adni a minket körülvevő negatív energiáknak.

A spirituális fejlődés ezen módszere egyaránt hatással van a mentális, érzelmi, fizikai és végül, de nem utolsó sorban a spirituális énünkre.

A spirituális újjáépítés tehát egy kifejezetten hasznos módja az egészségügyi, lelki és életviteli problémák megoldásának, ezért érdemes kipróbálnunk, ha szeretnénk valóban tenni a harmonikusabb és probléma mentesebb hétköznapokért.

http://szellemszive.hu/mi-mindent-adhat-nekunk-egy-spiritualis-tanfolyam/

 

 

Sorstisztítás

A sors átalakítás módszertana alkalmazása

A SORSátalakítás Módszertana egy olyan technika, ami a spirituális energiákat használja fel arra, hogy a tudatalatti blokkokat, negatív emlékképeket és az előző életekből átszivárgó, a lélekben lenyomatként őrző zavarokat gyógyítsa.

A módszer végcélja, hogy rábukkanjunk és elengedjük a negatív, korlátokat, blokkokat, akadályokat, majd átalakuljanak ezek az energiák pozitívakká.

A Mindent Tudó Egy Egyetemes Elmével együttműködve van lehetőségünk arra, hogy a módszert alkalmazni tudjuk. A MTEEE érzékeli a lélekben található diszharmónikus programokat, lenyomatokat, emlékeket, és ha megtalálja az elakadást akkor képes azt kérésünkre megszüntetni.

Szabad akarattal születtünk, ezért van lehetőségünk beleszólni saját életünkbe.

A SORS átalakítás Módszertana segítő szándékkal lett fejlesztve, nem azért, hogy belepiszkáljunk saját vagy mások lelkébe.

Ezzel a spirituális gyógyító eljárással olyan területeken tudunk nagytakarításokat, átalakításokat végezni amire a léleknek szüksége van. Engedély nélkül soha nem dolgozunk a technikával.

A Felsőbb hatalmak adnak felhatalmazást, és annyiban engedik meg az átrendezést, ameddig azt a lélek el tudja viselni és amennyire szüksége van.

Nemcsak a testet kell megfürdetni mindennap, hanem a lélek is kér a tisztaságból!

Válaszd te is ezt a lehetőséget!

Szeretettel várlak terápiára vagy a tanfolyamra!

Albecz János

http://sorstisztitas.hu/

http://szellemszive.hu/sorstisztitas/

 

 

Mi mindent adhat nekünk egy spirituális tanfolyam?

Életünk folyamán számos módon képezhetjük magunkat és fejlődhetünk, gondolva itt az egyszerű szakmákra és iskolákra, de a tapasztalati úton való tanulás is elhanyagolhatatlan része a fejlődés folyamatának.

Viszont egyes tulajdonságainkat és készségeinket csak a megfelelő segítséggel vihetjük tökélyre, és ezek is pontosan ugyan olyan fontosak a boldog és vidám élethez, mint az imént felsoroltak.

spirituális fejlődés nélkülözhetetlen mindennapjaink során, hiszen e nélkül csak nehezen érhetjük el, hogy a lelkünk is képes legyen harmóniában lenni a hétköznapok ritmusával.

A spirituális fejlődés alapjait legkönnyebben tanfolyamokkal tehetjük le, hiszen az ilyeneken olyan ismeretekkel lehetünk gazdagabbak, melyek egész életünkre kihatással lesznek.

A spirituális újjáépítés terápiával

például a negatív genetikai kódjaink és tulajdonságaink ellen tehetünk határozott lépéseket. A kezelés során a rossz programok helyett, pozitív programokkal láthatjuk el genetikai tulajdonságainkat.

Negatív energiák minden nap érhetnek minket, és ezekre a rossz genetikai programok csak még jobban rásegítenek. Fontos, hogy életünk ezen területével is rendszeresen foglalkozzunk, ha nem akarunk teret adni a minket körülvevő negatív energiáknak.

A spirituális fejlődés ezen módszere egyaránt hatással van a mentális, érzelmi, fizikai és végül, de nem utolsó sorban a spirituális énünkre.

A spirituális újjáépítés tehát egy kifejezetten hasznos módja az egészségügyi, lelki és életviteli problémák megoldásának, ezért érdemes kipróbálnunk, ha szeretnénk valóban tenni a harmonikusabb és probléma mentesebb hétköznapokért.

Ha szeretnél a spirituális fejlődés útjára lépni, akkor válassz minket!

Cégünk munkatársai profik a spirituális tanfolyamok levezetésében,

és abban, hogy megadják a kulcsot a problémák megoldásához,

így Számodra is választ jelenthetnek a nálunk tanultak, illetve kezeléseink megannyi problémára.

Látogass el a www.szellemszive.hu internetes oldalunkra, és tájékozódj részletesebben szolgáltatásainkról!

Ha kérdéseid merülnének föl tanfolyamainkkal és kezeléseinkkel kapcsolatban, elérhetsz minket   telefonszámon, illetve az info@szellemszive.hu e-mail címen!

Eredeti forrás: http://noipont.hu/mi-mindent-adhat-nekunk-egy-spiritualis-tanfolyam/

http://szellemszive.hu/mi-mindent-adhat-nekunk-egy-spiritualis-tanfolyam/

 

Tégy hatékonyan egészségedért és sikereidért!

Nagy szüksége van a pozitív változásra életében,

és igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy egészségesebb, sikeresebb legyen?

Ha mindezt elhatározta, akkor már jó úton jár,

és megfelelő segítséggel akár rövid időn belül tapasztalhatja a kiváló eredményt.

Érdemes komolyan foglalkoznia a spirituális fejlődés témájával, ugyanis ez által szebb jövőnek örülhet, élete bármilyen területén várja a változásokat.

Egyáltalán nem könnyű nézeteinket megváltoztatni, és más irányba terelni gondolatainkat.

Abból a célból, hogy egyre több nehézségünket a hátunk mögött hagyhassuk,

folyamatosan sikereket könyvelhessünk el,

és mindenekelőtt szervezetünk is kiválóan működjön,

célszerű minél hatékonyabban tennünk.

A spirituális fejlődésutat nyit ennek megoldásaként, amely során legfontosabb önmagunk megismerése. Rengeteg érdekességet hallhatunk, majd saját magunkon is tapasztalhatunk, ha részt veszünk egy spirituális képzésen, ahol felkészülten, tapasztalatokkal rendelkezve vezetnek be bennünket az öntudatos és felvilágosult világba.

Amennyiben érdeklődik a spirituális fejlődés iránt, és szeretne mélyebb betekintést nyerni ezt a területet tekintve, akkor érdemes minél előbb részt vennie spirituális képzésünkön.

Itt olyan módszereket sajátíthat el,

amelyekkel könnyedén rendbe teheti életét, és ezután egészséges, sikerekben gazdag életvitelt folytathat, bárhol él.

Spirituális képzésünk időpontjáról, és a spirituális gyógyítással kapcsolatos tudnivalókról részletesen olvashat honlapunkon. Látogasson el Ön is minél hamarabb a www.szellemszive.hu –ra!

Nézzen szembe problémáival, és küzdje le őket, hogy csodálatos élet részese lehessen!

Annak érdekében, hogy sikerülhessen a gondoktól való megszabadulás,

és pozitív irányba terelődjenek gondolatai, sajátítsa el az ehhez szükséges, spirituális gyógyítási ismereteket spirituális képzésünkön!

Kérdései esetén hívjon minket a 06-70-3294960 –as telefonszámunkon, vagy küldjön üzenetet számunkra az info@szellemszive.hu –ra!

A cikk eredeti forrását ide kattintva találod >>>

http://szellemszive.hu/tegy-hatekonyan-egeszsegedert-es-sikereidert/

 

Spirituális fejlődés, boldog élet

Sok ember nem ismeri a spiritualitás törvényeit, és nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy a változásban önmaga is jelentősen kiveszi a részét. Ameddig a környezet változását várja valaki, addig teljesen más életet él, mint azok, akik saját tetteikre figyelnek és próbálnak változtatni…

http://szellemszive.hu/spiritualis-fejlodes-boldog-elet/

Spirituális fejlődéssel a boldog életért

Sok ember nem ismeri a spiritualitás törvényeit, és nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy a változásban önmaga is jelentősen kiveszi a részét. Ameddig a környezet változását várja valaki, addig teljesen más életet él, mint azok, akik saját tetteikre figyelnek és próbálnak változtatni.

Napjainkban elég elterjedt az a szó, hogy spiritualitás. Erről eltérő képek juthatnak eszünkbe, de biztos, hogy valamilyen különleges, misztikus ábra tárul elénk – a spiritualitás valódi lényegéről, az ennek megfelelő életről azonban már kevesebb ember tud részletesen beszélni. Szemléleti formát jelent, a világnak egy nem látható részét, amely az egyes emberek életét befolyásolja.

Mindenki szeretne elégedett lenni, örömteli életet élni, azonban sokan kizárólag a külső hatásokra hagyatkoznak, és nem látják be, hogy

az önmaguk által hozott döntések befolyásolják életüket.

A spirituális fejlődés hét egymásra épülő törvény működése. Ezek teljes mértékben áthatják az élet egészét, és ha ezt tudatosítjuk magunkban, sikerül megérteni a működésüket, így pedig képesek leszünk az irányítást a kezünkben tartani.

A www.szellemszive.hu oldalon rengeteg hasznos információhoz juthat a spirituális fejlődés világával kapcsolatban, valamint spirituális képzések, tanfolyamok indulásáról, és különféle előadások megtartásáról is értesülhet.

A spiritualitás széles körű témát foglal magába, ám mindegyik részébe betekinthet egy kicsit, ha ellátogat weboldalunkra, sőt, a képzéseken részt vett tanítványok sikereiről, tapasztalatairól is olvashat.

Tudjuk, hogy milyen nehéz a mai világban jól boldogulni, így minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy minél több embernek tudjunk segíteni – ezért ha nem tudja megoldani, hogy személyesen vegyen részt tanfolyamaink valamelyikén, jelentkezhet online képzésre is.

Nem szabad semmilyen helyzetet kilátástalannak ítélni,

és annak érdekében, hogy eredményes és kiegyensúlyozott életet éljen, minél hamarabb célt kell kitűznie saját maga elé, és tenni érte.

Fejlődjön folyamatosan, és valósítsa meg boldog életét a spiritualitás erejével! Vegye fel velünk a kapcsolatot a 06-70/329-4960-as telefonszámon, valamint az info@szellemszive.hu e-mail címen!

Forrás: http://noipont.hu/spiritualis-fejlodessel-a-boldog-eletert/

 

"Spirituális fejlődés hét törvénye" program

A boldog és kiegyensúlyozott élet, amire vágysz nem a véletlen műve

Tanuld meg, hogyan élj tökéletes összhangban az életedet irányító spirituális törvényekkel

Hogyan működnek a spirituális törvények?

Ahogy léteznek természeti törvények, amik láthatatlanul vezérlik a körülöttünk lévő valóság működést, úgy léteznek spirituális törvények is, amik pontosan meghatározzák, hogy a születésedtől egészen a távozásod pillanatáig mit kell tenned annak érdekében, hogy folyamatosan fejlődj, betöltsd az életed küldetését és ezáltal megvalósítsd a boldog és kiegyensúlyozott életet, amire vágysz.

A spirituális törvények a természet törvényeihez hasonlóan működnek. Az egyik legismertebb természeti fizikai törvény a gravitáció, vagyis a tömegvonzás törvénye. Ha nem ismered a gravitáció törvényét és a tudatlanságod miatt kiugrasz egy 10.000 méter magasan száguldó repülőgépből, akkor nem valószínű, hogy épp bőrrel megúszod a dolgot.

A spirituális törvények úgy működnek, mint a gravitáció, vagyis ha nem tudsz a létezésükről és úton-útfélen szembe mész ezekkel a törvényekkel, akkor nem csoda ha az életedben soha semmi nem úgy történik, ahogyan szeretnéd.

Az életed legtöbb problémáját a spirituális törvények ismeretének hiánya okozza

Ha nem ismered a spirituális törvényeket, akkor folyton megszeged az élet íratlan játékszabályait, ami végeredményben úgy jelenik meg az életedben, hogy egyszerűen ki vagy szolgáltatva a "véletlen" és "váratlan" események hatásainak és folyton csak sodródsz az árral.

A legtöbb ember a törvények ismeretének híján tökéletesen kifordított életet él. Ha folyton a külvilágból várod a változást, ha a környezeted határozza meg, hogy mikor mit teszel és hogyan élsz, akkor biztos lehetsz benne, hogy te is kifordított életet élsz.

Ha ismered a törvényeket, akkor Te magad irányítod az életed

A boldogság, az elégedettség, az öröm az életedben annak a mértéke, hogy mennyire vagy képes irányításod alatt tartani az életed törvényszerűségeit.

Az irányítás azt jelenti, hogy mások véleményétől vagy az életed körülményeitől függetlenül önállóan hozod meg a döntéseid, aminek segítségével az életed egy jól meghatározott cél felé, a küldetésed betöltésének irányában halad.

Van az életednek hét rendkívül fontos spirituális törvénye

Ez a hét törvény egymásból következik és egymásra épül és megmutatja számodra, hogy miként tudod a kezedbe venni az életed irányítását. A hét törvény kódolva van a születési dátumodban is, aminek elemzéséről részletesen olvashatsz a Használati útmutató az életedhez című személyre szóló születési elemzésből.

1. Törvény: A gondolkodás törvénye

A gondolkodás törvény megmutatja számodra, hogy az életed alapvetően a gondolkodásod, a világról alkotott képed határozza meg. Minden, amit az életedben érzel, cselekszel, vagy történik veled, alapvetően a saját gondolkodásoddal hoztad létre.

2. Törvény: Az érzelmek törvénye

Az érzelmek törvény megmutatja számodra, hogy a gondolataidat képes vagy megerősíteni, vagy legyengíteni pusztán az érzelmi állapotod segítségével. A szenvedély a pozitív életcélt és jövőképet felerősítve segít megvalósítani az, de a félelem ugyanígy képes útját állni a megvalósulásnak.

3. Törvény: A cselekedetek törvénye

A cselekedetek törvénye megmutatja számodra, hogy ahhoz, hogy az életben bármilyen álmod, célod valósággá váljon konkrét lépésekre van szükséged. Ami a gondolataidban megjelenik, mint kép, azt a konkrét cselekedeteiddel változtathatod valósággá. A tetteid csakúgy, mint az érzelmeid segíthetnek, támogathatnak téged, de meg is akadályozhatják az előrelépésedet.

4. Törvény: Az erőforrások törvénye

Az erőforrások törvénye megmutatja számodra, hogy mik azok a belső erőforrások, pozitív támogató energiák, amikre mindenképpen számíthatsz, a céljaid megvalósítása során. Az erőforrások, olyan belső adottságok, amikkel készség szinten rendelkezel.

5. Törvény: A lehetőségek törvények

A lehetőségek törvénye megmutatja számodra, hogy hol van az életedben a legnagyobb tanulási lehetőség. Az életedben számtalan nehézség adódik, amivel szembenézve hatalmas fejlődési lehetőség áll előtted. Igazából ezek a nehézségek tartogatják számodra  a legnagyobb ajándékot számodra, hiszen a céljuk, hogy több és erősebb legyél általuk.

6. Törvény: Az életút törvénye

Az életút törvénye, megmutatja számodra, hogy az életed akkor van egyensúlyban, ha egy jól meghatározott cél felé halad, ez a cél pedig nem más, mint az életterved megvalósítása és a küldetésed betöltése.

7. Törvény: Az életfeladat törvénye

Az életfeladat törvénye megmutatja számodra, hogy egy jól meghatározott küldetés megvalósítására születtél le, ami az életed végső célja és értelme. Ezt a küldetést egy egész élet folyamatos fejlődésére kaptad, vagyis soha nem ér véget, hanem mindig magasabb és magasabb dimenzióban teljesedik ki újra és újra.

 

A spirituális fejlődés az életed hét törvényének egymásra épülő útja

Ha elkötelezted magad a spirituális fejlődés és a tudati dimenzióváltás mellett, akkor az oda vezető utat nem kell egyedül felfedezned, hiszen a spirituális törvények utat mutatnak számodra, segítenek és támogatnak minden lépésedben.

Ahhoz, hogy ezt a nemes feladatot betölthessék arra van szükség, hogy megismerd és megértsd ezeknek a törvényeknek a működését.

A spirituális fejlődés hét törvénye 

Egy Online Oktatócsomag segítségével bevezetlek az életedet meghatározó hét spirituális törvény működésébe

 Hogyan működik a "Spirituális fejlődés hét törvénye" című program?

Ezt a programot kifejezetten a "Használati útmutató az életedhez" című személyre szóló születési elemzés kiegészítő tananyagának fejlesztettem ki azzal a céllal, hogy a születési dátumban kódolt hét törvény működésének hátterét  mélyebben is feltárjam számodra.

Az életed hét törvénye teljes egészében áthatja az életed minden pillanatát. Minden pillanatban hatással van rád, akkor is, ha nem veszel róla tudomást.

Abban a pillanatban, ahogy tudatosítod magadban ezeknek a törvényeknek a létezését, megérted a működésüket és azok hatásait az életedre képes leszel a kezedbe venni az életed irányítását.

Az életed hét törvénye a születési dátumodban teljesen egyedi színezetet kap azáltal, hogy a születésed pillanatának energiáival töltekezik fel megmutatva számodra, hogy a hét spirituális törvény mit jelent személyesen a Te életedben. Ennek a programnak a célja, hogy a hét spirituális törvény általános értelmezését összekapcsoljam számodra a születési dátumod egyedi értelmezésével.

Hogyan segíti ez a program a spirituális fejlődésemet?

Ez a program azáltal segít számodra, hogy az életedben talán most először egy rendszerben fogod látni a spirituális összefüggéseket, ahelyett, hogy egy-egy elszórt spirituális bölcsességet próbálnál meg a gyakorlati életben alkalmazni.

Ez a program konkrét gyakorlati feladatokkal fog ellátni téged annak érdekében, hogy ne csak egy passzív befogadója, hanem aktív használója is legyél a kapott tudásnak.

A spirituális törvényének konkrét és megfogható módon vannak jelen az életed mindennapjaiban.

Ennek a programnak a segítségével rá fogok mutatni, hogy hol találhatod meg őket és hogyan vonhatod az irányításod alá a működésüket.

Mit tartalmaz "A spirituális fejlődés hét törvénye" című oktatócsomag?

#1 Online videós előadás

Az oktatócsomag gerincét az a többrészes videós előadás képezi, aminek a segítségével bevezetlek téged a spirituális fejlődés hét törvényének működésébe. A videós előadás lehetővé teszi az elő előadások alkalmával használt vizuális eszközök használatát, valamint a sokkal személyesebb kapcsolatot. 

Ezt a videós előadássorozatot a weboldalunk zárt felületét az "Online tanulószoba" segítségével tesszük elérhetővé számodra, ahol semmi más dolgod nem lesz, mint a videókat az egyszerű kezelőfelület segítségével elindítani.

#2 Az előadás hanganyaga letölthető MP3 formában

Ha az előadásokat a számítógépedtől függetlenül is szeretnéd meghallgatni, akkor erre is lehetőséget biztosítok számodra és rendelkezésedre bocsátom az előadások leltölhető MP3 hanganyagát, amit bármilyen kompatibilis lejátszó meghallgathatsz a számítógépedtől függetlenül. Így akár utazás, főzés vagy takarítás közben is tanulhatsz 

#3 Az előadáshoz tartozó munkafüzet letölthető PDF formában

"A spirituális fejlődés hét törvénye" című előadáshoz gyakorlati feladatokat is adok számodra annak érdekében, hogy ne csak passzív hallgatója legyél az előadásnak, hanem az aktív cselekedeteiddel azonnal átültethesd a gyakorlatba a tanultakat. A letölthető és nyomtatható munkafüzet azért is praktikus eleme a csomagnak, mert később újra és újra előveheted és elvégezheted a segítségével a teljes programot.

http://ebredoeroakademia.hu/het-spiritualis-torveny

 

Harits László

A siker jobbára azon múlik, hogy akkor is kitartsunk, amikor mások már feladták.” (William Feather)

MINDANNYIAN EGYEK VAGYUNK
SZERETETBŐL ÉS ENERGIÁBÓL VAGYUNK ITT A FÖLDÖN !!

���� Szeretettel ♥ ( Add Tovább )
Ősi Szivárvány Terápia : Ez egy Ősi Energia , Atlantiszon , És Medulia Szigetén használták a Druidák.

Az Univerzum energiáját feltöltjük a meridián hálózaton keresztül, tiszta fényt jutattunk az aurába, lélekcsatornába.

Minden negatív energia átalakul  kötések és blokkok megszűnnek, majd egy rendkívül magas rezgésű Szeretet energiával, Delfin "hang" rezgéssel töltjük fel a csakrákat és az aurát!

Ez a Csodálatos Terápia, Belső változást indít el a lelkedben, öngyógyító folyamatokat a testedben!

♥ Hála, Szeretet, ♥ Mindenkinek. ♥

Szeretnénk minél több embernek segiteni, ráébredni arra, hogy mindenki képes mindenre, felismerni képességeinket, teremteni és fejlődni.

Mi magunk vagyunk a csoda élvezzük ki életünk minden pillanatát, és varázsoljuk szebbé világunkat.

Arra születtetek, hogy életeteket szabadon, bőségben, szerelemben töltsétek. Ha hiszel magadban, mindenre képes vagy!

♥ Áldás Áldás Áldás ♥ Namaste �Satnama � Nesua�� Bejelentkezés Szükséges ! :D Elérhetőség: +36304495713
Lélek Mentor ����

Gyere Velünk a "Szeretet Szigetére"

  • ,, Jól csak a szívével lát az ember.
    Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.''
    Saint- Exupéry

    Nézd, veled leszek...

    Nap leszek, sugárzó reggeleken.
    Vörösben játszó mesés csoda.
    Ott leszek minden napkezdeten,
    s leszek estéid bíboralkonya.

    Langy eső leszek nyári délután.
    Simogatom borongós homlokod,
    mosdatlak tikkasztó hőség után,
    aszályban, lásd, enyhülést hozok.

    Mezőkön fű leszek lábaid alatt,
    lágyan bársonyos, simogató.
    Kacagón csiklandozom a talpadat.
    Ágyad leszek: selymes, nyugtató.


    Bódító, virágos réted leszek.
    Derűm sugárzón marad veled.
    Heverj le! Átölel szerető karom.

    Zöld lombok halk susogása leszek,
    cirógatlak, mint az esti szél.
    Smaragdcsillogással körülveszlek,
    s tóként, csobogó vizem mesél.

    Ezüstös holdként dúdolok neked
    altatót, mélykék, bársonyos égen.
    Ágyadba osonok, levetkezek...
    s tündérként ölellek bűvös éjjen. (Harcos Katalin)

https://hu-hu.facebook.com/laszlo.harits

 

Mondd el, amit érzel...

By VG

Szeretnélek bíztatni, hogy mondd el, amit érzel… Az őszinteség hangján szólni sosem bűn… 

Nem arra kérlek, hogy kritizálj vagy bírálj, hanem oszd meg a másikkal legbensőségesebb érzéseid… Azokat, amiket sosem mertél. Talán féltél attól, hogy kinevetnek, vagy nem viszonozzák majd. 

Nézd most a helyzetet a másik szemszögéből. Ha nem mondod, talán sosem fogja tudni. Ne feledd, hogy egy mondat, egy szó, megváltoztathatja egész életedet. Sőt, akár 2 emberét is. 

Ha érzed, tedd meg! A kis belső hangod, talán már évek óta ordítja. 

Honnan tudod, hogy akinek vallomást készülsz tenni, nem erre vár hónapok óta? Talán úgy gondolkodik mint Te, és évek rohannak el szélsebesen fejetek felett. Benneteket vonszol az élet ezzel a teherrel a lelketekben. 

Az érzéseinket megosztani azzal, aki irányába vannak, valóságos csoda.

Építi mindkét lelket.

És hidd el, attól függetlenül, hogyan reagálnak majd rá, megkönnyebbül a szíved.

Igen, tudom, vannak emberek, akik nem tudnak mit kezdeni a szeretettel. De bármennyire rideg is a világ, egy őszinte szó, egy tiszta szívű vallomás megmelengeti a legjegesebb szívet is.

Ha valaki azt érzi, feltételek nélkül szeretik, elfogadják, az az ember előbb-utóbb megnyitja a szívét és törekszik jobbá válni.

Számtalanszor jutsz majd eszébe hideg éjszakákon, s talán a szereteted ad majd neki reményt.

Ne feledd! Ha jön az érzés, hogy kimondd, amit érzel, ne késlekedj, mert lehet, hogy az élet nem fogja újra megteremteni annak a lehetőségét, hogy megtedd! S talán megváltozik tőle mindkettőtök élete örökre…

Mohácsi Viktória http://elozoeletek.blogspot.hu/2017/12/mondd-el-amit-erzel.html

 

 

Lelkeink találkoznak

By VG

Vannak emberek életünkben, akik hiába igyekeznek közel kerülni hozzánk, idegennek érezzük őket. Bármit is tesznek, nem érintik meg szívünk. Mintha más nyelvet beszélnénk, nem értjük egymást.

Két ember kapcsolatát mindig a lélek határozza meg, a fizikai világ csupán kifejezi azt.

Vannak azonban olyan szívet melengető találkozások, amikor azt érzed, hazataláltál.

Két lélek között megteremtődik a földön a mennyország.

Szavak nélkül is értitek egymást, a szívetekkel kommunikáltok.

Számodra mindent elárul egyetlen pillantása, simogatása, ölelése, nyitott könyvvé váltok egymás számára.

Sosem az a valódi, amit az ember kiejt a száján, hiszen szavainkat az egó formálja.

A valódi az, amit a két lélek beszél.

Még ha távol is vagytok, lelkeitek bármikor találkozhatnak egymással.

S ez az érzés soha el nem múlik, az igazi szerelem örök...

Mohácsi Viktória http://elozoeletek.blogspot.hu/2016/02/lelkeink-talalkoznak.html

 

 

A szerelem tudja...

By VG  2 comments

Hidd el, a szerelem sokkal jobban tudja, mint Te, éppen kire van szükséged. Jelenlegi társad/párod/szerelmed/ a lehető legtökéletesebb tükör Számodra. Ő az, aki megmutatja a palástolni vágyott igazságot önmagadról (önmagadnak). Akkor is, ha ez jelenleg egy beteljesületlen szerelem.

Lényével tanít Téged. Türelemre, elfogadásra, alázatra.

Megmutatja azon részeid, amik még diszharmonikusak Benned.

Ha Ő nem tisztel, Te sem tiszteled önmagad. Ha nem vesz Rólad tudomást, Te sem veszel magadról.

Lehet, hogy másokért élsz. Légy hálás, hogy megmutatja gyengeségeid.

Általa sokkal gyorsabb a fejlődés. Egymáson keresztül gyógyulnak sérült részeitek.

Egyre drasztikusabb leckéket kapsz mindaddig, míg rá nem érzel,

mi a megoldandó feladat. Talán az elengedés? Az elfogadás? 

HIDD EL! A szerelem tudja, mire van szükséged! Láss bele végre a saját életedbe.

Ne áldozatként tekints magadra, hanem királyként vagy királynőként, aki most építi királyságát. S hogy ez milyen lesz és mekkorára nő, csak Tőled függ.

Amint meggyógyultak sérült lélekrészeid, a valódi, tiszta, igaz szerelem talál Rád. Mivel a hasonló a hasonlót vonzza, sohasem a másik megváltoztatására kell törekednünk, hanem saját lényünk megértésére. Amint rátalálsz önmagadra, lehetőséget adsz a másik embernek is, hogy Rád találjon.

Mohácsi Viktória http://elozoeletek.blogspot.hu/2014/10/a-szerelem-tudja.html

 

Chardi (vagy Cherdi) Kala - vagyis Felemelkedő Szellem. Chardi Kalaa (Nagy Szellem)

Az indiai „chardi kala” azt jelenti, megemelem az energiaszintem, azaz felvértezem magam erővel, hogy legyőzzem a félelmeket és a fájdalmat.

Figyelek arra, hogy lendülettel kezdjem a napjaimat.

Megosztom tapasztalataimat a körülöttem lévőkkel, és ezáltal igyekszem fellelkesíteni őket is. Mindig előre elképzelem az előttem álló fontos eseményeket – ennek hatására a napom nemcsak jól alakul, hanem a tudatos jelenlétem is fokozódik.

A szüleim Pandzsábból származnak, ez India északi része.

Ők a Chardi Kala hagyományai szerint neveltek fel, ami megemelt energiaszintet jelent, - és ők maguk is gyakorolták azt, nyitottak voltak az emberek felé, így az én boldogságfelfogásom nagyban támaszkodik arra, amit gyerekkoromban láttam -

Azt is jelenti, hogy amikor nehézségek érnek, akkor emelkedsz, felülemelkedsz a félelmeiden és a fájdalmadon,

hogy várakozással tekintesz a napod elébe,

és ha vége van, megünnepled az elmúlt napot,

a nap során pedig kedvességgel fordulsz az emberek felé, és segíted a nehézségekkel küzdőket.

Engem tehát így neveltek – az angolszász Angliában.

Meg aztán, ha a Chardi Kaláról hallasz, akkor rájössz, hogy nem annyira különbözik a pozitív pszichológiától.

A szikhek egy kisebbség Indiában,

akik pozitív mentális állapotban élnek, a teremtő felé mutatott tiszteletként. Ezt úgy hívják, hogy “Chardi Kala”.

A Chardi Kala egy mindennapi realitás, ami optimizmusra és örömmel teli mentális állapotra vonatkozik.

Ilyen állapotban nagyon kevés félelem és irigység létezik.

Ez a hozzáállás segít abban, hogy szembenézzünk a nehézségekkel, a lehető legkevesebb negatívummal.

Ez magában foglalja azt is, hogy fogjunk össze és segítsünk azoknak akiknek erre szükségük van. A szikhek a templomukban, az úgynevezett gurdwárában tartanak istentiszteletet, amit teljesen önkéntes alapon működtetnek. A helyiek ételt és hozzávalókat hoznak a gurdwárába, amit egész évben, minden nap háromszor elkészítenek a közösség számára. A szikhizmus egyik alapelve, hogy szolgáld a helyi közösséget. Egyébként, az ételből bárki ehet, akinek szüksége van rá, függetlenül vallási hovatartozásától.

Források és a teljes cikkek: http://noklapja.nlcafe.hu/psziche/2017/07/24/10-eletbolcsesseg-paul-pahiltol/ http://feelingmagazin.hu/boldogsagbomba-avagy-beszelgetes-paul-pahil-nemzetkozi-optimalitas-coach-al/

A szüleim pozitív hozzáállásra neveltek, amit a szikhek úgy hívnak, hogy „chardi kala”.

Mindennapi szokásokkal tartják fenn az optimizmus és az öröm állapotát. Korán kelnek, és kifejezik a Teremtő iránt érzett hálájukat,

minden nap meditálnak, mindenkit szívből jövő mosollyal üdvözölnek, együtt készítik és fogyasztják el az ételeket, és adnak belőle a rászorulóknak is. Ebben a létállapotban alig van helye a félelmeknek, az irigységnek, viszont segíti őket abban, hogy a lehető legkevesebb lelki sérüléssel jussanak túl a nehézségeken. http://ridikulmagazin.hu/cikk-a-boldogsag-eletmodvaltast-kovetel.htm

Nagyon hálás vagyok Hardeep-nak és Sarabjit- nak. Sokat tanultam tőlük elköteleződésről, hűségről, hitről, egymás szolgálatáról. Megváltoztatták a világlátásomat a családdal, a gyermekekkel kapcsolatban. Eddig is ugyanezt gondoltam és hittem, mint ők, de teljesen más szemszögből láthattam rá általuk a párkapcsolatra, házasságra, nőiségre, anyaságra, férfi erőre. Olyan erős hitük és erkölcsi alapjaik vannak, amelyek megtartják az életüket.  Hálásan köszönöm nekik az őszinteségüket, és a ránk fordított időt és figyelmet.

Úgy élnek, amit Yogi Bhajan tanított, és ahogy a legtöbb szikh ember is él. A Chardi Kalat élik.

A Chardi (vagy Cherdi) Kala egy emelkedett szellemiséget,

és ezzel együtt egy emelkedett energiaszintet jelent.

„Van egy koncepció a szikh dharmában. Ez egy nagyon szokatlan elgondolás. Cherdi Kala- vagyis Felemelkedő Szellem. Más szavakkal, ha például keresztény háttered van, ezt úgy mondhatjuk, feltámadás. Folyamatos feltámadás. Nem csak egy, hanem folyamatos, állandó, minden pillanatban jelen lévő. És ha semmilyen vallásos hited, tudásod, vagy érintkezésed nincs mindehhez, akkor tudd, hogy ez egy nagyon egyszerű nézőpont. Nincs dualitás benne. Azt jelenti, hogy felnősz a feladathoz, amivel szembesülsz. Felemelkedsz hozzá. Felette vagy! „– Yogi Bhajan

Ez a találkozás Hardeep-pel és Sarabjit-tal egy egészen emelkedett hatást hozott. Többen is azzal az erős meggyőződéssel tértünk haza, hogy létezik az az EGYség, amiben hiszünk, amit lélekszinten érzékelünk, és ez a hatás a kapcsolataink átformálását és felemelését is hozza.

Létezik az a Férfi erő, Női bölcsesség, és megszentelt kapcsolódás, amit érzékelünk. A feladat ezzel kapcsolatban az, hogy bár próbáljon bedarálni az élet, és annak össze kihívása, ha megemelkedett lélekszinten vagyunk, akkor fölé emelkedhetünk mindennek, és élhetjük azt, amiben hiszünk, valósággá álmodhatjuk mindazt, amit valóságnak érzékelünk. Nem kell lemondani az álmainkról, mert ez a fajta szeretet és egység létezik.

Cherdi Kala – Felemelkedett lélek. Érezd, hogy részese vagy. Örülj annak, hogy élsz, éld át az áldott élet minden pillanatát.

Hallgasd meg a Cherdi Kala mantrát, és éld át a zene segítségével emelkedett önvalódat!

https://www.youtube.com/watch?v=saauOJlnbqI Cherdi Kalaa - Snatam Kaur

Forrás és a teljes cikk: http://www.simratyogaworld.com/blog/az-egyben-rejlo-hatalmas-ero/

 

 

ENERGIA

Az indiai „chardi kala” azt jelenti, megemelem az energiaszintem,

azaz felvértezem magam erővel, hogy legyőzzem a félelmeket és a fájdalmat.

Figyelek arra, hogy lendülettel kezdjem a napjaimat.

Megosztom tapasztalataimat a körülöttem lévőkkel,

és ezáltal igyekszem fellelkesíteni őket is.

Mindig előre elképzelem az előttem álló fontos eseményeket – ennek hatására a napom nemcsak jól alakul, hanem a tudatos jelenlétem is fokozódik.

 

ÉRTÉKEK

Amikor néha előfordul, hogy feszült, ideges vagy mérges vagyok,

átgondolom és megerősítem magamban,

hogy melyek a számomra fontos értékek.

Például mindennap, mielőtt találkozom a klienseimmel vagy a kollégáimmal,

emlékeztetem magam a számomra legfontosabb normákra: a szenvedélyre, a kihívásra és a küldetésre.

Azáltal, hogy felismerem és megerősítem a belső értékeimet,

csökkenteni tudom a stresszre adott reakció mértékét. (Paul Pahil)

Forrás és a teljes cikk: http://noklapja.nlcafe.hu/psziche/2017/07/24/10-eletbolcsesseg-paul-pahiltol/

 

A Chardi Kala hagyományai szerint neveltek fel, ami megemelt energiaszintet jelent, - és ők maguk is gyakorolták azt, nyitottak voltak az emberek felé, így az én boldogságfelfogásom nagyban támaszkodik arra, amit gyerekkoromban láttam.

Azt is jelenti, hogy amikor nehézségek érnek, akkor emelkedsz, felülemelkedsz a félelmeiden és a fájdalmadon,

hogy várakozással tekintesz a napod elébe,

és ha vége van, megünnepled az elmúlt napot,

a nap során pedig kedvességgel fordulsz az emberek felé, és segíted a nehézségekkel küzdőket.

 

A valóságban az élet minősége nem függ közvetlenül attól,

hogy mink van

vagy mit gondolnak rólunk mások.

Ha van valaminek egyáltalán szerepe ebben, akkor annak,

hogy mi hogyan érezzük magunkat

és mit gondolunk arról,

ami történik velünk.

 

Hogy az életünket jobbá tegyük, az élményeinket kell jobbá tenni.

 

Rájöttem, hogy a pozitivitás a legtöbb ember számára olyan, mint “új nyelvet tanulni”.

Mindenki tud tanulni, de időbe telik kifejleszteni a pozitivitás igazi „gondolkodásmódját”.

 

Hasonlóképpen gondolhatod azt is, hogy jók a kilátásaid

és megláthatod a fejlődés lehetőségeit.

Választanod kell, és az elméd fogja kialakítani azt,

hogy hogyan alakuljanak az események, és nem fordítva.

Az legyen középpontban,

hogy miként fejleszd az elméd és a készségeidet,

hogy mutass törődést mások irányába,

alakíts ki társas kapcsolatokat, tekints magadra és az életedre új szemszögből.

Továbbá fontos, hogy érdeklődőbb legyél és legyen benned remény, inspiráció és érezd magad egynek világgal.

Azt is lényeges, hogy átjárjon a hála érzése és jobban tudd értékelni azokat a dolgokat amelyek jelen vannak az életedben.

A legfontosabb dolog az, hogy rájöjjél arra, hogy szükséged van a változásra,

hogy létrehozd te magad azt a változást, amit látni szeretnél.

Ahelyett, hogy panaszkodnál a rossz dolgok miatt, hozd létre és tápláld a hajlandóságot a változtatás szükségessége iránt.

Például, én brit karate bajnok akartam lenni és végül ez hozzásegített ahhoz, hogy gyerekeknek és felnőtteknek segítsek abban, hogy ők is bajnokok legyenek. Az első, célt adott nekem, a második pedig életcélt és értelmet adott az életemnek.

Olyan tevékenységeket kell űznünk,

amelyek értelmet és célt adnak az életünknek,

amelyek érdekelnek bennünket, amelyek által használjuk az intelligenciáinkat és tehetségünket,

mert ezáltal tudjuk kifejleszteni a “pozitivitás gondolkodásmódját”.

 

Azt akarjuk elérni, hogy egyre több és több egyén és közösség

használja azt a belső erőt, amivel rendelkezik.

 

Így újfajta éberséget hozhatunk létre, amit megtaníthatunk az embereknek egy élvezetesebb, non-lineáris módon – és a visszajelzések azt mutatják, hogy a magyarok nyitottak a holisztikus jóllétre.

 

 

Pozitív Pszichológia” tudománya egy fejlettebb tudomány mint a többi megközelítés.

Például, más megközelítések inkább deficit megközelítést alkalmaznak,

és inkább arra fókuszálnak, hogy mi a baj.

Sajnos ez a folyamat túl sokáig tart és legtöbbször eredménytelen.

A pozitív pszichológia arra koncentrál,

hogy megvizsgálja a pozitív érzelmek és állapotok jótékony hatását.

Időről időre megmutatják, hogy

a nagyobb pozitivitás idővel számos tartós belső erőforrást fejleszt ki

  • (kognitív flexibilitást,
  • érzelmi ellenállóképességet,
  • jobb szociális kapcsolatokat
  • és egészséget,
  • valamint kreativitást).

A kutatások azt mutatják, hogy az emberek jobban élvezik az életüket és így akár kilenc évvel is tovább élhetnek.

 

 

Miközben a legtöbb ember egészen rendben van,

miért koncentráljunk tehát a gyengeségeikre az erősségeik helyett?

Ha arra figyelsz, mi a rossz,

attól nem fogsz virágozni.

 

Mert valaki gyengeségeit felismerni nagyon könnyű,

míg ahhoz, hogy észre vedd

és értékelni tudd valakinek az erősségeit, a jelenben kell lenned, figyelned és kérdezned kell

– jóval élvezetesebb folyamat ez.

Ha valakinek a gyengeségeire koncentrálunk, 25%-kal rosszabbul teljesít,

míg ha az erősségeire, akkor jobban, mégpedig 35%-kal!

Nem kell atomfizikusnak lenni, hogy felmérjük, melyik a jobb.

Mindemellett soha senki nem lesz kimagasló semmiben,

ha nem használja az erősségeit.

 

  • Aztán meg kell értenünk, ki ez az ember, ki az „autentikus én”.

Majd szükségünk van egy célra,

aminek köze van az autentikus énhez, ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy

rá kell jöjjünk, ki ez az ember valójában,

és kivé akar válni – ez nem feltétlenül az, amit először állít.

 

  • Ez után létre kell hoznunk a támogatás hálóját, mert az ellenállóképesség, a lelki állóképesség kulcsfontosságú.

A lelki állóképesség alatt az összes belső és külső forrást értem, amivel egy ember rendelkezik:

az energiája, az intelligenciája, a szív- és érrendszere, de a környezete is, mind olyan forrás, ami segít megküzdenie az élet kihívásaival.

A jó lelki állóképességű emberek, ha valami rossz dolog történik velük, ugyanúgy mélyre tudnak zuhanni, megtapasztalják a szomorúságot, a depressziót, a negatív érzelmeket, de képesek hamar újra visszatérni ebből. Akiknek viszont nincs meg ez a fajta állóképessége, az lent marad.

 

  • A következő dolog a growth mindset, azaz fejlődő szemlélet: a képesség, hogy amikor valami negatív történik, azt át tudd keretezni és azt mondani, „jó, hogy ez így történt, mert most megtanulhatok valami újat”. A fejlődő szemlélet elfogadja, sőt üdvözli a kihívásokat.

 

  • A következő dolog, hogy azt akarjuk elérni, hogy az emberek rendszeresen használják az erősségeiket.

Nem csak esténként, vagy hétvégente, hanem minden egyes nap.

Mert ha az erősségeidet használod, akkor jobban teljesítesz, és gyorsabb is vagy.

Így képes leszel a sikereidre építeni, ami szintén kulcstényező az optimalitáshoz, csakúgy, mint a jelenben lét.

Magyarországon nem erősségalapú rendszer működik, ezt adatokkal tudom alátámasztani.

 

 

Tudtam, hogyha használom ezeket az erősségeket, hiteles, teljes és ellenálló leszek,

ezenkívül fejlődik a személyiségem is,

illetve elérem a céljaimat.

 

 

Mit ért virágzás alatt?

 

A virágzás állapota az, amikor gyakran élünk át pozitív érzelmeket, és ritkán negatívakat.

 

Ez akkor történik, amikor az emberek rendelkeznek azzal az „érzelmi üzemanyaggal”, ami ahhoz kell, hogy

  • értelemmel és céllal bíró tevékenységekben vegyenek részt,
  • hogy bevonódjanak, amikor olyan környezetben vannak, ahol értékelik őket,
  • és alkalmuk van konstruktív módon fejleszteni az önbizalmukat.

 

A virágzás öt elemből áll:

  1. pozitív érzelmek,
  2. bevonódás,
  3. támogató kapcsolatok,
  4. értelem,
  5. és vágy a teljesítményre.

 

A nem virágzók többször élnek át undort, szomorúságot, gyűlöletet, bűntudatot, félelmet és megvetést, mint virágzó társaik,

 

Rengeteg bizonyíték támasztja alá, hogy az emberek,

akik pénzzel, idővel, munkával támogatnak másokat, azok elégedettebbek az életükkel.

 

A pozitív pszichológia kutatói felfedezték, hogy azok az egyének,

akik úgy érzik, célja és értelme van az életüknek,

kevesebb fájdalmat és szorongást élnek át,

mint azok, akik nem látnak ilyen célt vagy értelmet, illetve ritkábban lesznek depressziósak vagy szerhasználók.

Az előnyök pedig nem csak a testi egészségről szólnak: ez a fajta „küldetéstudat” energiát ad az embereknek, erősíti a kreativitásukat, az intellektuális bevonódást és a kíváncsiságot.

Természetesen tudom, hogy

a boldogságunk ötven százalékban a genetikán múlik, ám a genetikát nagyon nagyban befolyásolja a környezet, mindkét irányban.

 

 

A gond az, hogy amikor negatív érzelmeink vannak, akkor az állati agy, a hüllő agy nagyon aktív lesz, és képzelheti, hogyan kezdjük látni magunk körül a világot. Fenyegetést, potenciális veszélyt látunk mindenütt, miközben, amikor az agyunk nem állatként működik, akkor nyugodtak vagyunk, biztonságban érezzük magunkat és a jelenben vagyunk – egészen más világ ez.

A biokémiánk határozza meg, hogyan látjuk a világot, a propagandát, vagy a gyűlölet bátorítását.

 

Mindannyiunknak vannak eszközök a kezében, és ez adja meg a lelki állóképességünket.

 

Van egy „boldogságtemplomom”,

  • melynek egyik oszlopa természetesen a lelki állóképesség,
  • egy másik pedig az életem értelme: hogy miért vagyok itt, miért teszem azt, amit teszek, hogyan bánok az emberekkel.
  • Egy harmadik oszlop az erény,
  • az utolsó pedig a jóllét, ami nélkül nem lehetek boldog.

 

 

Azt is észrevettem, hogy a magyarok, akikkel találkozom,

              nem kezelik túl jól az érzelmeiket,

  • szigorúak magukhoz és másoknak is nehezen bocsátanak meg,
  • túlságosan a múltba révednek, vagy hamis reményeket kergetnek.
  • A környezetet negatív légkör uralja, és a legtöbben félnek hibázni.
  • A legtöbb magyar alulértékeli saját magát,

            mivel túl sok negatív visszajelzést kapnak

                 és közel sem elég pozitívot mind a vezetőik, mind a szüleik, mind a párjuk, mind a tanáraik részéről.

  • Az oktatási rendszer messze túl deficitalapú, ami negatívan befolyásolja a diákok önbizalmát és jóllétét.
  • A diákok túl sok időt töltenek a gyengeségeik erősítésével, ami rontja a teljesítményüket, önhatékonyságukat és rombolja a lelki állóképességüket.

 

Sajnos egy Európa boldogságszintjét vizsgáló kutatás szerint a magyarok 92%-a nem „virul”.

Aki „virul”, az gyakran él meg pozitív érzelmeket, és jól működik a mindennapokban.

Azaz önálló, ért valamihez, világos céljai és minőségi kapcsolatai vannak.

Úgy tűnik, a magyarok nagy része külső tényezőkre figyel, mint például a történelmük, a jelenlegi politikai kérdések és az anyagi dolgok.

Nagyon sokan arra fókuszálnak, ami hiányzik. Amikor beszélgettem velük, gyakran mondták, hogy „nincs tengerünk”, „mi valaha egy nagy ország voltunk”, „birodalmunk volt”, „nem keresünk eleget”,  „másoknak könnyebb”, „nekem sokkal nehezebb”.

Ez a gondolkodásmód még nehezebbé teszi, hogy elégedettek és nyugodtak legyenek.

–        Ezzel azt mondja, hogy lehetünk boldogok akkor is, ha az életünk egy problémahalmaz? Elviselhetetlen a főnök, a párkapcsolatunk épphogy döcög, és a gyerekek is próbára teszik az idegeinket. Lehet így elégedettnek lenni?

 

Mindenkinek vannak gondjai,

         a kérdés csak az, hogyan látjuk és hogyan kezeljük őket.

Az kell, hogy elsajátítsunk egy másfajta,

azaz értékelő hozzáállást.

Minden helyzetben meg kell találni a pozitív kivételeket. Például gondoljuk végig, mikor nem elviselhetetlen a főnökünk.

Ha feltárjuk ezeket a helyzeteket, azzal már részben meg is oldottuk őket, hiszen máris megjelenik bennünk egy pozitív érzelem, a remény. Ez már elég lehet ahhoz, hogy meglássuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel javíthatunk a viszonyon.

Szemléletmód-váltás szükséges:

hogy a probléma helyett a megoldásra fókuszáljunk.

–        Tehát csak annyi a baj, hogy rossz helyen keressük a jót, az örömtelit?

–        Egy kutatás szerint a boldogság 50%-ban a genetikától függ. A jó hír az, hogy a további 50% a mi kezünkben van.

Ebből 40% a tudatos pozitív cselekedeteknek tudható be, 10% pedig az életkörülményeinknek (például az anyagi helyzetünknek).

Sajnos a legtöbb ember erre a 10%-ra koncentrál, pedig a boldogságnak ez csak egy apró szelete.

–        Milyen tudatos pozitív cselekedetekkel tehetjük magunkat boldogabbá?

–        Egy módja, ha megtaláljuk az életfeladatunkat.

Ilyenkor úgy érezzük, hogy a valódi énünk cselekszik.

A munka, amit végzünk, könnyűnek tűnik, és elveszítjük az egónk irányítását.

Mély elégedettséget érzünk, és bármeddig tudnánk végezni az adott tevékenységet, mivel az feltölt minket.

Mindezt másokkal is meg akarjuk osztani, egy részét akár ingyen is. Én például a Budapesti Boldogság Hetet saját költségemre szerveztem 2014-ben és 2015-ben.

–        Ez alapvetően rólunk szól: de mi a helyzet a kapcsolatainkkal? Közeledik a karácsony, amikor egyre több figyelmet fordítunk a hozzánk közel álló emberekre is. Hogyan őrizzük meg ezt az odafigyelést az év többi időszakában?

Először is törekedjünk jobban önmagunk szeretetére,

és időnként szánjunk időt az elcsendesedésre.

A virágzó kapcsolatokban 5:1 a pozitív és a negatív kölcsönhatások aránya.

Ez azt jelenti, hogy minden negatív kölcsönhatást ötször több pozitív kölcsönhatással kell ellensúlyoznunk.

Ha egy párkapcsolatban kritizálják egymást,

folyamatosan negatív visszajelzéseket adnak a másiknak,

nem támogatják a párjukat, nem fejezik ki az iránta érzett szeretetüket és megbecsülésüket, vagy érdektelenek a partnerükkel szemben, a kapcsolat kibillen az egyensúlyából.

Az én személyes tapasztalatom, hogy a legtöbb párnál 2:1 a pozitív és a negatív megnyilvánulások aránya.

–        Tehát mondhatjuk azt, hogy a boldogság egy szokás? Egy napi cselekvés?

–        A boldogság életmódváltást követel. Rendszeresen, kis adagokban kell belevinnünk a jó dolgokat az életünkbe.

A kis dózisú pozitív érzelmek idővel nyitottá tesznek minket, és megváltoztatják a világlátásunkat.

Ha minden nap csinálunk valami olyasmit,

ami előhozza belőlünk a hála, az inspiráció, az öröm és a szeretet érzését,

az békésebbé, örömtelibbét teszi az életünket.

Források: http://ridikulmagazin.hu/cikk-a-boldogsag-eletmodvaltast-kovetel.htm

http://24.hu/kultura/2017/11/02/a-magyarok-kivaloan-tudnak-kritizalni-de-ennek-nem-kell-igy-maradnia/

http://feelingmagazin.hu/boldogsagbomba-avagy-beszelgetes-paul-pahil-nemzetkozi-optimalitas-coach-al/