Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Stressz ellen 31

2018.03.15

,,A boldog házasság és a boldog élet egyik titka,

hogy az ember arra törekszik, hogy ajándékká váljon.

Nem szabadna magától értetődőnek lennie, hogy valakinek a szívét megnyerted, és most főz, mos, vasal rád, elrakja a szétdobált holmidat, hogy ápolt legyél, jól érezd magad.

Köszönd meg neki! Hálát adhatsz azért is, ha társad meghallgat és megért, nyugtató, bátorító szavai írként hatnak a sebeidre.”

 

 

AN Átalakítás

Az AN átalakítás egy hatalmas folyamat, amelyen az egész valóságunk keresztülmegy.

Ez a folyamat arról szól, hogy a Forrás, az Egy a teljes teremtést visszaviszi az Egységbe.
Az Univerzum az Egynek a saját maga általi kivetítéséből jött létre, ahol ő mindenütt jelen van és ugyanakkor mégis túl van az idő korlátain.

Az Univerzum csak egy tükörképe az Egynek, melynek a kvantumdinamika az alapja. (kvantumdinamika: ez a tudományág foglalkozik azzal a mozgással, energiával és pillanatnyi rendszerváltozásokkal, melyekre a kvantummechanika szabályai érvényesek – a szerk.)

A kvantumdinamika egy rendszer, ahol az Anyag az összes lehetőség, megvalósulás között rezeg.

A fő tényező, ami meghatározza, hogy melyik lehetőség jön létre, az az Akarat.

https://2.bp.blogspot.com/-4iBupLFVA_w/WdlslkmhX1I/AAAAAAAACgM/y-lcgemyWrUU3oebLFCEJf4SwmzD0sthwCPcBGAYYCw/s1600/h%25C3%25A9ts%25C3%25ADk.jpg

Ezen a képen látható, hogy minél magasabban van egy adott sík, annál kevesebb véletlenszerűséget tartalmaz.

Minden teremtés először mindig a legmagasabb síkon jön létre, majd egyenként "leszivárog" az alatta lévő síkokra.

Minden fizikai anyag végigjött az összes síkon mielőtt fizikaivá vált.

http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2016/08/an-atalakitas.html

 

Ha még nem is érzed magadban azt az erőt, amivel megszülettél és amivel most itt állsz a kapu előtt, ne csüggedj! Nem vagy egyedül! Mindent, amit tenni fogunk, együtt tesszük, Egységben és Szeretetben.

Mindegy honnan jöttél és mit képviselsz, ha szívedben szeretet van, elfogadás és béke... és ami a legfontosabb, a küldetés, hogy tenni akarsz másokért, mert feladattal érkeztél ide, hogy segítsd a több ezer éves álmot... Eljött az időd, lépj ki az árnyékból és mutasd meg Fényed, mely ott ragyog Benned... 

Világítótorony vagy/leszel azoknak, akiknek szüksége lesz rá.

De mindenekfelett önmagad lehetsz és teremthetsz egy olyan világot,

amiben mindig is szerettél volna élni vagy megmutatni másoknak, hogyan tudsz igazán szeretni, ha egységben élsz magaddal és másokkal is. 

Apró István (Steven Smaly) http://etcs-magyarorszag.blogspot.hu/

 

Szeretném megvitatni Fénymunkás, Fényharcos és Igazságtudó társaimmal, milyen fontos felismerni, hogy létezik egy bizonyos "Igazság Frekvenciája".

Számunkra, akik eléggé felébredtünk és képesek vagyunk megérteni azt a koncepciót,

hogy egy rezgésekből álló Univerzumban élünk,

kvantum szinten az anyag egészen le a fizikai szintig rezgésből áll...

Ezt a rezgést aszerint határozzuk meg,

amilyen energiára az emberek érzékenyek, amit éreznek, hallanak, látnak és amire rezonálnak, empatikus képességüket felhasználva. Életünk során mindannyian megtapasztaltuk, amikor valaki az arcunkba hazudott. Egyszerűen tudtuk, hogy a szavak, amiket mondtak, nem voltak valóságosak.

Ennek oka az, hogy van egy bizonyos frekvencia, amit az igazság kibocsát.

A megtévesztés és a hazugság is sajátos frekvenciával rendelkeznek.

Az igazság bizonyos magas rezgésen rezonál.

Mi, mint Isteni lények, akik emberi tapasztalattal rendelkeznek, teljes mértékben képesek vagyunk ezt értelmezni, bármelyik formában kerül elénk. Megtanulhatunk különbséget tenni a kettő között úgy, hogy különös figyelmet szentelünk annak, hogy hogy érzünk abban a pillanatban, amikor bármelyiket az arcunkba mondják.

Ahogy valószínűleg tisztában vagyunk vele, a sötét elit sokféle alacsony rezgésű frekvenciával bombáz minket, amit arra használnak, hogy eltorzítsák és elnyomják intuitív képességeinket, amivel rá tudunk jönni, meg tudjuk különböztetni az igazságot a kitalációtól. Ezek a negatív, zavaró frekvenciák kétségtelenül kellemetlenek. Zavarodottságot, fájdalmat, érzelmi zűrzavart okozhatnak, gátolják képességeinket, elterelnek az igazságtól és így tovább. Ezek lehetnek mikrohullámú, skaláris frekvenciák, WIFI, stb.

Sokféle módon legyőzhetjük vagy ellensúlyozhatjuk ezeket a negatív frekvenciákat, hogy a lehető legvilágosabban lássunk, amikor valamilyen információt kapunk anélkül, hogy negatív módon beindítsanak minket.

Legjobb, ha magasan tartjuk a rezgésünket és a szívünk terében maradunk.

A kristályok és orgonitok segíthetnek abban, hogy Fénymezőt teremtsünk magunk körül, ami segít leblokkolni a zavaró frekvenciákat.

Léteznek olyan technológiák és speciális eszközök, amelyek nagyon hasznosak lehetnek. Akit érdekel, megkeresheti, hogy számára melyik a legjobb.

Az is rendkívül fontos, hogy először is beismerjük és kijelentsük azt a tényt, hogy hatalmas mennyiségű információt rejtettek el előlünk szándékosan a sötét erők annak érdekében, hogy fenntartsák a Föld karantén státuszát. Döntsd el, hogy ítélkezés nélkül olvasod el és szívod be azokat az új információkat, amiket Cobra fog közzétenni a közzétételi folyamat részeként.

Mivel a felszíni lakosság körében lesznek információk közzétéve, meg kell értenünk, hogy nem mindegyik lesz kellemes. Már sok olyan atrocitásról tudunk, amit a sötétek követnek el ennek a gyönyörű bolygónak a felszínén és a felszíne alatt. Ezért rendkívül fontos meghozni azt a döntést, hogy legalább nyitottak legyünk, amikor meghallgatjuk az új információkat.

Ha egyszer úgy döntünk, hogy nyitottak leszünk az új információkra, akkor használnunk kell ítélőképességünket, hogy meglássuk, hogy az új információ hogyan rezonál lelkünk mélyén.

Az az igazság, hogy a legtöbb ember annyira erősen programozott, hogy inkább hajlandók elhinni egy nyilvánvaló hazugságot, mint hogy elhiggyék a valódi igazságot, amikor azt tényként közlik velük.

Ez a mátrix elmekontroll programozásának egy nagyon ravasz formája.

Létfontosságú, hogy képesek legyünk megérteni, hogy egy új információt a sötét elmekontrollált program/hitrendszer szűrőjén keresztül dolgozzuk fel vagy valójában a Felsőbb Énünk lencséjén keresztül.

Felismered a különbséget?

Képes vagy meglátni, hogy rászedtek-e vagy becsaptak?

Vizsgáljuk ezt meg...

Az elmekontroll alatt álló hitrendszer általában egy olyan ideológia,

amit már nagyon korai gyermekkorban belenevelnek az elménkbe a felsőbb oktatási intézmények.

Politikai, vallási, oktatási elmekontrollról van szó, amit gyakran családi vonalon adnak tovább.

Megtanítják, kit gyűlöljünk és kit szeressünk, és hogy mit higgyünk a világról.

Elferdített módon tanítanak minket az eredetünkről, a történelmünkről, a másvilágról és a felsőbb birodalmakról.

Mindez fondorlatra vagy az információk szándékos meghamisítására épül, hogy így teremtsenek hamis valóságot, hogy ily módon támogassák, amit a sötétek mondanak.

Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, mindannyian tisztában vagyunk ezekkel a hitrendszer típusokkal, melyek bekorlátozzák/kontrollálják a lakosság gondolkodási folyamatát és a sötétben tartják az embereket.

Mélyen magunkba kell néznünk, hogy megvizsgáljuk,

mit kell elengednünk, ami eltorzítja azt a képességünket, amivel meg tudjuk különböztetni a valóságot a kitalációtól.

Ily módon tényleg zavar nélkül tudjuk látni, érezni, hallani és érzékelni az igazságot.

Sokszor amikor valakinek megpróbáljuk elmondani a valódi/tényszerű igazságot a korrupt kormányokról vagy a hamis zászlós eseményekről, a földönkívüliekről és a titkos űrprogramokról, stb., programozásukból kifolyólag negatívan reagálnak ahelyett, hogy felsőbb logikából reagálnának.

Aztán tulajdonképpen a hitrendszerrel hadakozunk az adott személy valódi elméje helyett.

 Ezt magunkban is meg kell látnunk.

Amint rájövünk, hogy hol hordozunk még magunkban bizonyos programokat,

tudatos döntéssel felülkerekedhetünk rajtuk,

hogy ezzel is lehetővé tegyük, hogy az új információk beáramolhassanak és megláthassuk, mindezzel kapcsolatban hogyan érez a Felsőbb Énünk.

Néha eltarthat egy ideig, hogy ez teljes mértékben sikerüljön.

Úgy is jó, ha kis lépésekben próbáljuk meg, amíg képesek leszünk teljesen megemészteni az új és valószínűleg nyugtalanító információkat.

Az új és nyugtalanító információkra adott azonnali védekező és dühös reakció teljesen általános, ha az egyén még mindig a mátrix elmekontroll programozásából működik.

Ha úgy találjuk, hogy automatikusan így reagálunk, meg kell vizsgálnunk, hogy valójában miért is utasítunk el egy valószínűleg valóságos információt,

ami magasabb felébredést idézhet elő.

Időt kell rá szánnunk, hogy a Felsőbb Énünk belső szűrőjén keresztül megvizsgáljuk, hogy valóban együtt rezonál-e lényünk hiteles részével.

Így tudjuk eldönteni, hogy valóban igazságról van-e szó vagy komplett sületlenségről.

Amint eljutottunk arra a szintre, ahol hajlandóak vagyunk elfogadni annak a lehetőségét, hogy az új információ, amit hallani fogunk, hiteles, akkor megtehetjük azokat a lépéseket, melyek ahhoz szükségesek, hogy feldolgozzuk azt anélkül, hogy érzelmi traumát okoznánk magunknak vagy másoknak.

Lássuk be, hogy több olyan információ van a Föld sötét elfoglalásáról, amiről NEM tudunk, mint amiről valójában tudunk. Tehát amint megtörténik a közzététel, hajlandóknak kell lennünk elfogadni azt, hogy lesznek olyan igazságok, amelyek lehet, hogy nem fognak tetszeni, nyugtalanító tartalmuk miatt. Hogyan dolgozzuk fel mindezt, ha nagyon nyugtalanító?

Annak a ténynek köszönhetően, hogy sokunk már sok életet leélt itt a karantén Földön a sötét megszállás alatt, kétségkívül meg fogunk tapasztalni olyan negatív helyzeteket, amelyek lehetséges, hogy be fognak indítani bennünk valamit, ahogy egyre többet tudunk meg a sötét erők múltbeli és jelenlegi szörnyűségeiről.

A lelkünk emlékszik ezekre az életekre és helyzetekre, bár lehetséges, hogy tudatosan nem emlékszünk rájuk. Amikor Cobra közzé fog tenni egy bizonyos nagyon érzékeny információt, lehet, hogy be fog indítani bennünk néhány olyan traumát, amit más életekben tapasztaltunk meg. Lehet, hogy nagyon negatív reakciót fog bennünk kiváltani. Ez a reakció NEM feltétlenül azt jelenti, hogy nem igaz. Valójában az ellenkezőjét is jelentheti! Magas töltöttségű érzelmi reakciónk azt mutathatja, hogy bizonyos szinten nagyon is tudatában vagyunk annak, hogy ez igaz. Egyébként nem váltana ki belőlünk ilyen magas töltöttségű érzelmi reakciót. Ez az, amit meg kell értenünk. Nem az a legjobb, ha támadjuk azt, aki a hírt közzétette és nem fog senkit sem szolgálni, ha másokat támadunk az elnyomott érzelmekből fakadó reakcióból. Időt kell rá szánnunk, hogy feldolgozzuk és megértsük azokat az okokat, melyek miatt negatívan reagálunk. Nagy valószínűséggel ez amiatt van, hogy a lelkünknek tudatos emléke van egy előző életbeli traumáról.

Fontos lesz, hogy időt szánjunk arra, hogy mélyeket lélegzünk, meditáljunk, sétáljunk a természetben és végiggondoljuk az aktiválódott emléket.

Vagy találjuk meg a módját, amely személy szerint nekünk segít feldolgozni ezeket az érzéseket.

Mindenki más módon tud nyugodt maradni és befogadni az információkat.

Kérj meg másokat, ha szükséged van segítségre.

Természetesen az Esemény előtti közzétételről beszélünk, a fent említett cikk utolsó bekezdése alapján.

Az ilyen típusú információ valódi teszt lesz arra, hogy meglássuk, mennyit dolgoztunk magunkon eddig a pontig és min kell még dolgozni, ha van ilyen.

Sok lehetőség és mód van arra, hogy segítsen nekünk a nyomasztó információk feldolgozásában.

Kérlek, lépj kapcsolatba hasonló gondolkodású emberekkel, hogy segítsenek neked a folyamatodban.

Kérdezz meg másokat, nekik milyen módszerük van a stressz vagy a bánat feldolgozására.

Kommunikáljatok kedvesen és békésen, hogy támogassátok egymást kialakítani egy biztonságos teret, ahol megbeszélhetitek az érzéseiteket.

Itt található néhány iránymutatás, amit felhasználhattok, hogy megkönnyítsétek a folyamatot, ha úgy érzitek, érzelmileg beindítottak benneteket:

Próbáld meg észrevenni, hogy a hiedelmeid indítottak-e be vagy valamilyen előző életbeli emlék.

Egy hitrendszer beindítása azt fogja okozni, hogy elkezdesz vitatkozni attól való félelmed miatt, hogy a jelenlegi valóságod összeomlik. Ha valamilyen előző életbeli emlék indít be, az sokkal inkább szívvel kapcsolatos reakciót vált ki. Olyan érzés lesz, mintha egy mély tudás vagy tapasztalat indult volna be. Bár az érzelmi reakció lehet, hogy nem kellemes, nagyon eltér a hitrendszer/védelmi mechanizmus okozta reakciótól.

Szánj időt arra, hogy csendben leülsz, hogy hagyd, hogy az új információ ítélkezés nélkül áramoljon a lényedbe. Nézd meg, milyen érzés, ha hagyod, hogy lehet, hogy ez az igazság.

Ha azt érzed, hogy azonnal elutasító vagy, kérdezd meg magadtól, mit veszíthetnél, ha igazságként fogadnád el.

Kérdezd meg, miért rémít meg vagy miért zavar annyira.

Ha úgy találod, hogy az, hogy hagyod, hogy az elfogadott valóságod részévé kezdjen válni, még mindig zavar téged, csak légy türelmes és haladj apró lépésenként.

Újra visszatérhetsz rá, hogy ne nyomaszd magad.

Ha semmilyen szinten nem rezonál együtt a lényeddel, akkor dönthetsz úgy hogy elutasítod vagy később visszatérsz rá, amikor kevésbé vagy érzelgős.

Kérd meg Felsőbb Vezetődet, hogy lépjen be és segítsen neked a folyamatban.

Kérd szellemei vezetőidet és angyalaidat, Mihály Arkangyalt és más Felemelkedett Mestereket, Istennőket, Isteneket, hogy segítsenek neked feldolgozni és megérteni a színfalak mögött zajló nagyobb képet.

Kérd meg őket, hogy vigasztaljanak téged és nyugtassanak meg.

Meditálj, hogy kapcsolatba kerülj a Felsőbb Éneddel.

Kérd a legmagasabb szűrő felhasználását, amivel csak rendelkezel, hogy megfelelően tudd kezelni az információkat.

Fontos megérteni, hogy hatalmas különbség van az 'elmeprogramozott' mátrix által létrehozott és foganatosított logika, és a Felsőbb Én logikája között.

A Felsőbb Logika az a mód, amivel megérthetjük, és megvizsgálhatjuk a nagyobb képet, ahelyett az alacsonyabb logika helyett, amely csak a félelem szemein keresztül lát.

Nekünk a Forrás szemein keresztül kell látnunk, valamint a Felsőbb Énjeinkén ahhoz, hogy megszerezzük a megfelelő perspektívát, amely nem lehetséges az alacsonyabb félelem-alapú logika szemüvegén keresztül.

Ez tényleg segíthet abban, hogy a könnyebb feldolgozhatóság kedvéért részletekben olvasod és fogadod be az új információkat.

Annak érdekében, hogy éles tisztánlátással rendelkezzünk arról, hogy egy információ igaz, vagy kitaláció, a megkülönböztetés egy pontos folyamatával kell rendelkeznünk.

Csak akkor vagyunk erre képesek,

ha tiszta a fejünk és kiegyensúlyozott az érzelmi energiamezőnk.

 Tégy meg bármit, ami szükséges, hogy elérd ezt az egyensúlyt ahelyett, hogy kiakadnál, vagy másokat támadnál.

 Tégy egy sétát a természetben, menj el biciklizni,

 vagy találd meg a csendet és nyugalmat oly módon, amely számodra kényelmes.

Ha kreatív vagy, akkor énekelj, táncolj, fess, zenélj, vagy tégy bármit, amire szükséged van,

hogy megtaláld a Forrással való kapcsolatodat, hogy egyensúlyba hozd magad.

Az is alapvetően fontos, hogy leföldelj Föld Anya szívébe,

hogy egyensúllyal segítsd, mikor zavaró, vagy sokkoló helyzetekkel kell szembenéznie.

Kell, hogy közvetlenül rendelkezésünkre álljon a megoldó mechanizmusunk, annak érdekében, hogy helyesen tudjuk felhasználni ítélőképességünket.

Győződj meg róla, hogy a teljes arzenálod minden eszközét felhasználtad, mielőtt bármiféle durva ítéletet bocsájtanál ki, vagy olyan problémákat idéznél elő, amiket később megbánhatsz.

 

Célunk itt a Földön

Célunk itt a Földön sokoldalú.

Az egyik fő ok, amiért itt vagyunk, hogy emeljük a bolygó rezgésének szintjét, miután felébredünk. Hatással vagyunk az Emberiség kollektív tudatmezőjére is rezgésünk, gondolataink által, sokkal fokozottabban, erősebben, mint azok, akik alszanak. Ezt az erőt nagyban felhasználhatjuk a bolygó felszabadításának elősegítésére... ahelyett, hogy a sötétek bábjai lennénk, mivel megtalálják annak a módját, hogyan manipuláljanak, hogy a belharcok által, a felszabadítás ellen dolgozzunk.

Meg kell értenünk, hogy mint felébredett emberek, 1000-szer hatékonyabbak és erősebbek vagyunk, mikor szándékainkat manifesztáljuk, mint azok, akik alvó állapotban vannak.

Ahogy meditálunk, vagy kiküldjük szándékainkat az Univerzumba, az érzelmi energiánk közvetlenül a bolygó fényrácsába kerül kivetítésre, valamint a kollektív tudatba.

Képesek vagyunk komoly pozitív változást előidézni, amennyiben ezt megfontolt szándékkal tesszük.

Legfontosabb tehát, hogy jó dolgokra használjuk erőnket.

 Fontos, hogy a tudat tiszta áramlatával rendelkezzünk,

  mely mentes a negatív, alacsonyabb érzelmi, gondolati formáktól, mint amilyen a harag, gyűlölet, viszály, félelem és így tovább.

Azzal, hogy egyszerűen azt választjuk, hogy tiszteletben tartjuk azon felébredett emberek érzéseit is,

akikkel nem értünk egyet, hogy nem vitázunk velük, vagy nem támadjuk őket,

nagy lépést teszünk előre a megfelelő irányba. Kérlek, tartózkodjatok a belharcoktól.

Nem eshetünk áldozatul azoknak, akik szándékosan nyomkodják önműködő, negatív reakcióink indítógombjait.

Ki kell használnunk önvalónk belső hatalmát,

és el kell utasítanunk, hogy bármely ilyen szituációra reagáljunk.

Meg kell tanulnunk felelősséget vállalni

saját gondolatainkért, tetteinkért, valamint rezgésmezőnkért, amelyet kivetítünk a fényhálóba és az Univerzumba.

Ha így teszünk, az már önmagában meg fog bennünket védeni az alacsonyabb energiáktól,

és távol fog tartani azoktól a drámáktól, amelyek elvonják figyelmünket a célunkról és küldetésünkről.

 

A Cintamani kövek olyan eszközök, amelyeket felhasználhatunk arra, hogy visszatükrözzék árnyoldalainkat, mi pedig hatékonyan tudjuk irányítani őket. Ők a Felemelkedés kövei. Abban vannak segítségünkre, hogy rávilágítsanak, mi az, amin dolgoznunk kell magunkon.

Felfedik azokat a területeket, amelyeken lényünknek gyógyulásra van szüksége.

Fel kell dolgoznunk, és el kell engednünk mindazt, ami nem szolgál minket, hogy több Fényt tudjunk tartani.

Az eredmény pedig a tudat egy sokkal tisztább áramlása lesz.

Ez megengedi majd a magasabb Felemelkedési energiák aktiválódását lényünkben, és megnöveli a manifesztációs képességeinket.

Nem fog érdekelni, hogy részt vegyünk a sötétek negatív sugallatainak alacsony rezgésű akcióiban.

Nagyobb békét és örömet találunk azokban a dolgokban, amelyek magasabb frekvencián rezegnek.

A kövek megmutatják azokat a területeket, ahol még működhetnek bennünk elmeprogramok (árnyoldal is).

Valamint segít megtalálni azokat a módszereket, amivel eltávolíthatjuk programjainkat annak érdekében, hogy tiszta test/elme térből működhessünk.

Amikor arra használjuk a köveket, hogy bármely információval, vagy helyzettel kapcsolatos kérdésre rámeditáljunk, segíthetnek, hogy könnyebben hozzáférhessünk a tisztább, magasabb útmutatáshoz.

Nagyon fontos megértenünk gondolataink csodálatos erejét.

És megfigyelni, hogyan állunk azokkal az Univerzális energiákkal kölcsönhatásban, amelyek megteremtik világunkat.

Mindig kölcsönhatásban vagyunk ezzel a mezővel, mivel a részei vagyunk ennek. Az Univerzum részei vagyunk.

Közvetlenül kapcsolódunk ahhoz, amit egyesek a "Vonzás Törvényének" hívnak. Nem tudjuk megválasztani, mit küldünk ki, ha a pozitív gondolatok mellett negatívak is kiáradnak belőlünk. Az Univerzum mindkettőre reagál.

Nem büntetés, ha valamiféle negatív dolog manifesztálódik, hanem a gondolatok eredménye, félelmek, aggodalmak, ahogy kivetítjük őket az Univerzális mezőbe.

Ezen oknál fogva meg kell gondolatainkat tisztítani, hogy csupán olyan dolgokat teremtsünk, amelyekre őszintén vágyunk.

Meg kell értenünk, hogy a gondolat és cselekvés úttörői vagyunk.

Ez az egyik része, amiért mi, mint felébredett lények, itt vagyunk a Földön jelen pillanatban.

Azért vagyunk itt, hogy kikövezzük az utat azok számára, akik nincsenek tudatában a bolygót érintő túszhelyzetnek. Azért vagyunk itt, hogy lehorgonyozzuk a Fényt.

Azért vagyunk itt, hogy világítótornyok legyünk; jelzőfények, akikre azért van szükség, hogy megvilágítsák az utat azok számára, akik nem látnak.

Azért vagyunk itt, hogy újfajta gondolkodásmódot és megértést teremtsünk, amely közvetlenül a bolygó rácsába és az emberiség kollektív tudatába kerül lehorgonyzásra. Ez pedig segít azoknak, akik most ébrednek, és egyfajta útmutatásként jelenik meg az ő útjukon.

Ezért nagyon fontos, hogy élesítsük képességeinket, hogy meg tudjuk különböztetni az igazságot a megtévesztéstől.

Hogy mindig együttérzéssel és megértéssel tudjunk lenni magunk és mások felé.

Hogy tiszteletreméltóan viselkedjünk, amely példa lehet azok számára, akiknek majd szükségük lesz a segítségünkre.

Képesnek kell lennünk ezt az információt nyugodtan és tárgyilagosan továbbítani a többiek számára, tisztességgel.

Pozitív és hatékony módokat kell találnunk mindannyiunk számára, hogy megbirkózzunk azokkal az információkkal, amelyek nem tetszenek, vagy amelyek mélyebben felzaklathatnak bennünket.

Meg kell tanulnunk nem úgy reagálni, ahogy azt a sötétek szeretnék, hogy reagáljunk.

 Támogatnunk és szeretnünk kell egymást ahelyett, hogy egymást támadjuk, vagy mind feladjuk a küldetésünket. Ha egymást támadjuk, akkor a sötétek nyernek.... kétségkívül.

Hogyan fogsz erre a küszöbön álló közzétételre reagálni?

Hogyan fogsz a teljes közzétételre reagálni?

Mindezt tisztességgel és méltósággal teszed majd, vagy negatív és támadó üzemmódra kapcsolsz?

Ez végeredményben a te döntésed. De értsd meg, hogy e döntések egyike sokkal nehezebb számodra, mint a másik. Ha engeded, hogy az új információk felforgassák a világodat, ki fogja azt ismét helyrebillenteni?

Megteheted a szükséges lépéseket ahhoz, hogy tartsd a Fényt, és az igazság fáklyáját.

És ezzel világítsd meg az utadat, és mások útját.... vagy bedobhatod a fáklyát a torzítás és káosz birodalmába.

Reméljük, hogy büszke fáklyahordozó válik belőled. 

COBRA Etheric Liberation Hungary FB Csoport

https://2012portal-hungary.blogspot.hu/2018/03/az-igazsag-frekvenciaja.html

 

 

"Hogyan lehetne az életed még ennél is jobb...?"

Rácz Anita - Meditációs egység tréner, Access Bars® kezelő, viselkedéselemző pszichológus

Hogyan tudunk egységben lenni magunkkal,

hogy a lelki nyugalmunkat megőrizzük.

A bennünk lévő tudás és szeretet kibontakoztatása és felhasználása a mindennapi döntéseinkhez,

 a teremtő erőnk megtapasztalása és fejlesztése,

az egység megteremtése másokkal egy boldog élethez vezető úton.

Hogyan hatnak és működnek, hogyan tudjuk irányítani ezeket az energiákat? 

Az Access Bars kezelések segítenek abban,

hogy könnyedén tudjunk változtatni az életünkön... 

 

Számos élethelyzetben jelenthet megoldást, így például: 

- egészségügyi problémák, 

- testsúly gondok, 

- pénz, karrier, 

- párkapcsolat, 

- szorongás, depresszió, pánikbetegség. 

és még rengeteg más területen.

https://4.bp.blogspot.com/-GvaTmj7Ozww/Vf8BSdUWGBI/AAAAAAAAAcE/ZOv_xkfUNSw/s640/plak%25C3%25A1t.jpg

 

Meditációs technikák és vezetett meditációk segítségével egységbe kerülhetünk önmagunkkal, elménk lecsendesítésével könnyebben megtaláljuk valódi életcéljainkat. (Egyéni és csoportos meditációs programok.)

 

Belső utaztatás…hogy hazatalálj valódi önmagadhoz.

 

Életvezetési tanácsadás…hogy a kihívások értelmet nyerjenek.

 

Minden kezelés egyénre szabott! 

http://www.raczanita.com/

 

 

Minden, ami létezik, a szeretetből fonta magát. A szeretet töméntelen szálából lettünk emberré, és ugyanezen szálakkal fonódunk egymáshoz – a földhöz, a levegőhöz, a tengerhez, valamennyi létezőhöz.

Senki nem független másoktól, még akkor sem, ha úgy érzi, egyedül van – a lélek láthatatlan jelekkel öleli magához az egész világot.

Hogyan? – Egy érintéssel, vagy csak egyetlen emberi szóval. A lélek sugárzásánál nincs nagyobb fény.

Ne félj a magánytól, sosem vagyunk egyedül. Milliónál milliószor többen kísérik bátortalan lépteinket, s enyhítik égő emberi fájdalmainkat, egy távoli világból, ahonnan valamennyien jöttünk. Ez az igazság.

TATIOSZ – A csillagok törvényei

Egy világ teremtését vállaltad életeddel, a saját világodét, amely a hatalmas világ parányi mása. Valamennyi cselekedeted – alkotás. Amit mondasz, ahogy szólsz, amit gondolsz és teszel, ahogyan szeretsz – a Te alkotásod. Így építed általa a világegyetem rád eső részét.

Ismered jól a csillagok törvényeit: a Hegy fölötti Égben örömmel fogadják jó szándékú szavaid és tetteid. A mi világunkban is megbecsülendők ezek a nagyságok. Minél többet adsz, annál közelebb kerülsz valódi önmagadhoz.

Higgy magadban! Nem bánom, ha csak annyira, amennyire én hiszek benned.

Nagy erő ez, mely a világot a jó felé mozgatja, ha őszinte és mélyről jövő. Ahogyan én érzem és küldöm feléd, úgy higgy magadban Te is.

TATIOSZ – A szeretet nyelvén

 

„A szeretet az az energia, amire mindenki lelkének szüksége van.

Ez az élet alapvető forrása.”

 

 

 

A szorgalom, az akarat, a tehetség és a kitartás előbb-utóbb kifizetődik.

 

 

Megfelelő szorgalommal, tehetséggel és kitartással jó eredményeket lehet elérni. - Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz-szövetség elnöke

 

 

Az a célunk, hogy a gyerekek fejlődése ne csak a szülők anyagi helyzetén múljon, hanem olyan rendszert alakítsunk ki, amelyben a tehetségeket úgy lehet gondozni, hogy minél kevesebb legyen a szülők anyagi jellegű kötelezettsége. - Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz-szövetség elnöke

 

 

A tartós sikerhez jó hangulat és jó közösség kell. - Kim Rasmussen BL-győztes kézilabda vezetőedző

 

 

 

Önbizalom, bátorság és szenvedély - három esszenciális összetevő, amiket ha Magadhoz veszel, a legjobb társaid lesznek az úton. - Siklós Katalin

 

 

 

A tehetséged, a tudásod, az akaratod és az elméd utat fog törni magának.

 

 

„A pozitív és a negatív kritikákat is figyelembe veszem, ezeket megpróbálom beépíteni az életembe, ezeken dolgozhatok, szóval köszönöm mindenki idejét.

Swaney elmondta, nem zavarják az őt bírálók,

 a pályán és a versenyeken pozitív hangulat veszi körül, a síelőkkel biztatják egymást, és ő a pozitív tényezőkre figyel oda leginkább.

Egyszerűen csak szeretem a kihívásokat, és imádom, hogy a síelés egy más, teljesen új világot ad.

Nyolc évvel ezelőtt, amikor megtanultam síelni és felfedeztem ezt a világot, rájöttem, szeretném megosztani másokkal is, ezért lettem síoktató, majd beleszerettem a szabad stílusú síbe” – felelte Swaney, amikor arról faggatták, mi motiválja őt.

A Reuters hírügynökség a kanadai Cassie Sharpe-ot kérdezte Swaney teljesítményéről.

„Ha beleteszed az időt és beleteszed az erőfeszítést, akkor megérdemled, hogy itt legyél, ugyanúgy, mint én.”

 

 

Swaney Elizabeth nem hajlandó foglalkozni a negatív véleményekkel, sokkal inkább arra hívja fel mindenki figyelmét, hogy semmi sem lehetetlen.

 

Továbbra sem gondolom, hogy nekem mások véleményével kellene foglalkoznom – válaszolta Swaney Elizabeth,

–Amikor valaki elindul egy versenyen, mindig próbál a lehető legjobban szerepelni, s ezzel én is így voltam. Mindig megkísérlem kihozni magamból a legtöbbet, de tisztában vagyok azzal is, hogy van még hová fejlődnöm.

 

Lehet, hogy sokan nem értenek egyet velem, ám talán akadnak olyanok is, akik igen: az én példám, az én utam egyértelműen megmutatja, hogy soha semmi sem lehetetlen.

Swaney: Hiszek abban, hogy vannak olyanok is, akiknek példát mutattam

Ezzel tulajdonképpen ön vezette fel mindazt, ami a szereplése óta sokakat foglalkoztat: nyilván eljutottak önhöz is Magyarországról a negatív vélemények is a pjongcsangi teljesítményével kapcsolatban.

Persze, hallom és olvasom a kritikákat.

Elfogadom, hogy sokaknak ez a véleménye, de azt hiszem, nekem nem ezzel kell foglalkoznom.

Egyébként sem szoktam mások véleményével foglalkozni, csak akkor, ha az engem előbbre visz.

Hiszek abban, hogy vannak olyanok is, akiknek példát mutattam: nem feltétlenül az olimpiai szereplésemmel, sokkal inkább azzal, hogy elértem a kitűzött célomat, hiszen mindig is az volt az álmom, hogy egyszer ott lehessek egy olimpián.

Ez mind szép és jó, viszont nem gondolja úgy, hogy nagyon kilógott a mezőnyből, és hogy sokan inkább mosolyogtak a csúszásain, mintsem megtapsolták azokat...?

Én nagyon sok mindent feladtam azért, hogy egyszer ott lehessek egy olimpián.

Sokat áldoztam ezért, és rengeteget dolgoztam. Próbáltam minél gyorsabban fejlődni, s hogy megtanuljam a trükköket, gyakran tartottuk vízen az edzéseket, ott pedig már egészen jól is mentek bizonyos elemek. Azt azonban elismerem, hogy ebből olyan sokat nem láttak viszont a szurkolók... De még egyszer megismétlem: megpróbáltam a legjobb tudásom szerint teljesíteni az olimpián.

 

 

Elise Christie brit rövid pályás gyorskorcsolyázó közel állt pályafutása első olimpiai érméhez Pjongcsangban, de elesett a döntőben – a szurkolók viszont a szívükbe zárták. A 27 éves sportoló az őt ért kritikákra csattanós választ adott, majd a pozitív üzenetek hallatán könnybe lábadt a szeme.

Elise Christie-t többen kritizálták, amiért két olimpián is helyezés nélkül fejezte be a szereplését, ő azonban a BBC-nek nyilatkozva csattanós választ adott:

„én világbajnok vagyok, ti meg otthon ültök a számítógép előtt és vitatkoztok".

A vegyes zónában aztán később az Eurosport a szurkolóktól érkező rengeteg pozitív üzenet közül olvasott fel néhányat Christie-nek, aki széles mosollyal az arcán, örömkönnyekkel küszködve próbált meg reagálni rájuk.

„Keményen dolgoztam, hogy túltegyem magam a sérülésen. Megígérem, hogy még többet fogok dolgozni és Pekingben remélhetőleg büszkévé tehetem az országot – mondta a brit gyorskorcsolyázó. – Frusztráló, hogy megint négy évet kell várni.

Szeretném megköszönni mindenkinek a kedves üzeneteket, sokat segítettek és inspiráltak. Nem is tudják, mennyire sokat jelentenek ezek nekem. Az, hogy a gyerekek példaképként tekintenek rám, könnyeket csal a szemembe."

 

 

 

 

Tudom, mik a céljaim, és hogy mit kell tennem, hogy elérjem őket. Meg is fizettem a tanulópénzt, az biztosemlékezett vissza Planéta a küzdelmes évekre.

 

Mindig úgy voltam vele, hogy ha eleget dolgozom, annak előbb-utóbb biztosan meglesz az eredménye. Muszáj volt hinnem ebben, hiszen ha én nem bízom magamban, hogyan várhatnám el, hogy az edzőm bízzon bennem…

Azt gondoltam, Győrben elég lesz, ha mindent beleadok az edzéseken, de a mai eszemmel már tudom, hogy többre lettem volna képes, és ezért én is tehettem volna még többet.

Itt, Franciaországban mindennap arra gondolok, hogy ha nem adok ki magamból úgymond száztíz százalékot, kár volt kijönnöm, magam mögött hagynom a barátokat, a családot. Ez visz előre. Megtanultam, milyen igazán küzdeni.”

 

A kapitány elmondta, hogy olyan játékost keres, aki védekezik is, úgyhogy kértem is az edzőimet a klubban, hogy ott is adjanak lehetőséget, és mostanában, hogy nem kellett támadásban végig a pályán lennem, teljesítették is ezt a kérést. Nagyon hiányzik a válogatott, az, hogy felvehessem a magyar mezt, újra együtt lehessek a lányokkal – decemberben, a világbajnokság alatt egészen elveszettnek éreztem magam.

De azért küzdök mindennap, hogy ha megkapom a lehetőséget, meg tudjam mutatni, mire vagyok képes. Ez most a legnagyobb célom.” - Planéta Szimonetta a francia Chambray Touraine jobbátlövője

 

 

 

Lina, a magyar férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó edzője:

„Ádó (ez Liu Shaoang beceneve) is nagyot futott. Mondtam is neki, hogy »Szia, Ádó! Félelmetes, fantasztikus voltál. Tökéletes munkát végeztél!«” 

„Shaolin utolsó két köre is fantasztikus volt. Amit elterveztünk, az be is jött. Hosszú volt az idő az első naptól az utolsóig. Hihetetlen, amit elértünk. Az elmúlt években napi 12-14 órákat dolgoztunk, hogy itt lehessenek.”

„Ha jó gyorskorcsolyázókat akarsz nevelni, az nagyon kemény munka.

Nekünk négy jó gyorskorcsolyázónk volt, akiket tökéletes fizikai és mentális állapotban kellett tartani akkor is, amikor veszítettek.”

„Shaolin az ötszáz után egy kicsit összetörve ült az öltözőben, mert A-döntőt akart menni, és érmet szeretett volna nyerni.

Beszélgettünk öt percet, és mondtam neki, hogy

»menjünk neki a következőnek! Nem kell ezen gondolkodni, keménynek kell lenned, mert te vagy a kulcsfigura ebben a váltóban«.

Ha mentálisan leeresztesz, akkor a többiek sem tudják, hogy mit kell tenni.

Tökéletes munkát végzett négy perc alatt. Elkezdett zenét hallgatni.

Fantasztikus, hogy ebből felállt, és nyert mindenkiért.”

 

 

 

"A valódi életbölcsesség abban van, hogy a mindennapokban észrevegyük azt, ami csodálatos." - Pearl Sydenstricker Buck

 

 

 

„A szenvedés nem a tényben, hanem a tényhez való hozzáállásunkban van".

 

 

 

Minden egyes gondolat, vagy mondat, ami arról szól, hogy miért nem valósulhatnak meg a legnagyobb vágyaink,

a saját negatív hitrendszerünk tükre, mely valamikor, a múltban belénk égett.

Minden elszomorító, lehúzó, lemondásra vagy megalkuvásra késztető idea téves.

Ám mindegyik könnyen feloldható, ha dolgozunk magunkon.

Amint elhárítjuk a belső akadályokat, a vágyaink testet öltenek.
-Zentai Anna-

 

 

Taníthat-e ember egy másikat arra, hogyan fejlessze a képzelőerejét, hogyan gondolkozzék alkotó módon? Nos, az egyetlen számomra ismert módszer, hogy a ,,tanító” arra bírja a ,,tanítványát”, lásson neki, és csinálja!

Képzelőerőnk fejlesztésének ugyanaz a titka, mint bármely más képességünk fejlesztésének – a gyakorlás.

Ha gyakoroljuk a kedvességet, kedvesebbek leszünk.

Ha gyakoroljuk az alkotó gondolkodást, idővel egyre hatékonyabban fogjuk működtetni képzeletünket. (Harry Lorayne)

 

 

SZÍV-AGY

A legtöbb ember azt gondolja, hogy a szív csak egy elektromos pumpa, ami biztosítja, hogy a vér (információ) keringjen a testben,

de ennél sokkal többről van szó.

Az USA-beli HeartMath intézetben és más forrásból származó kutatások is megállapították,

hogy a szív alapvető fontosságú az érzelmek stabilizálásában és destabilizálásában.

Szintén alapvető fontosságú a szív és az idegrendszer (azon belül az agy) közötti

kölcsönhatások harmonizálásában vagy a harmónia megszüntetésében. Amikor nincsenek összhangban, akkor mi sem...

A sziven és a szívcsakrán keresztül intuíciót érzékelünk. Az agy gondolkodik; a szív tud és megismer.
Amikor megérzésünk van valamiről, nem kell leülnünk és az elménket használni, hogy átgondoljuk. Csak tudjuk.
Az elmének gondolkoznia kell, mert nem tudja.

Ma az emberek nem a megérzéseik, hanem a fejük után mennek... Ez azonban hosszú távon szolgasorba taszít, olyanba, ahol a beilleszkedés és az ismétlődő viselkedés a jellemző.
Amiben most élünk, az az elme társadalma.

A szív-társadalomban szeretet, béke, harmonia lenne és hihetetlen szintű intelligencia.
A szív dekódoló rendszerünk egy valódi géniusza, és kapcsolat egy még nagyobb géniuszhoz.

Hogy mi a feladat?

Harmónizálni a szivet az aggyal. Ha valamit szívből érzed, hogy meg kell tenned, de az agyad mindenféle érveket felhoz, hogy miért ne tedd, akkor itt a pillanat.

Tedd!!! És tedd legközelebb is és utána is. Idővel az agy megszokja, hogy ha a szívre hallgatunk, akkor minden rendben lesz és onnantól kezdve egységként dolgoznak.

Világunk manipulátorai éppen ez ellen dolgoznak. Nekik nem érdekük a felébredésed, azt szeretnék, ha az öt-érzék börtönében maradhatnál szolgáló.

De Te csak tedd! Hozd létre magadban a szív és az agy harmóniáját!Tedd!

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1730866470285269&set=a.202719503099981.46730.100000857992760&type=3&theater

 

 

Siklós Katalin - Nőnek lenni jó·

Légy a saját életed hőse

Önbizalom, bátorság és szenvedély - három esszenciális összetevő, amiket ha Magadhoz veszel, a legjobb társaid lesznek az úton.

Hogy hova vezet ez az út? Amilyen banálisan hangzik, annyira létfontosságú, hogy ezt megértsd: A boldogság felé.

A Hétköznapi Hősnők hisznek, mernek és cselekednek, utat mutatva ezzel utat mutatva nők tízezreinek, akikben mélyen ott lakoznak féltve őrzött ötleteik.

Megkeressük és bemutatjuk azokat a szenvedélyes, elkötelezett és lelkes női vállalkozókat, akik méltó példaképeink lehetnek.

Mi inspirálunk, támogatunk, s egy olyan közösségbe adunk Neked belépőt, ahol Hozzád hasonlóan különleges, bátor és sikeres Hősnőket ismerhetsz meg! S hogy mi lehet az első lépés a saját utadon?

Találd meg legbelül a MAG-a-biztosságot, azokat a saját alap értékeidet, amik segítenek abban, hogy önbizalommal telve, bátran és egy hatalmas mosollyal légy a saját életed hőse.

Töltsd le ehhez a teljesen ingyenes Határtalan Önbizalom című ebook-ot ide kattintva: http://info.hetkoznapihosnok.com/hatartalanonbizalomebook Nyomj egy lájkot az oldalra és tart velünk hétről hétre! Várlak szeretettel a Hétköznapi Hősnők közösségében :) Barátsággal: Kata, Siklós Katalin - Hétköznapi Hősnők alapító

https://www.facebook.com/HetkoznapiHosnok/

 

 

 

Boudoir - Stílus, érzékiség, humor

Minőségi, stílusos ruhák, igényes zene, jó hangulat.

Boudoir - Stílus, érzékiség, humor

Egy könnyed, szórakoztató női oldal mindenkinek!

https://www.facebook.com/pg/Boudoir-St%C3%ADlus-%C3%A9rz%C3%A9kis%C3%A9g-humor-1216925361729691/about/

 

 

Van valami, amire az egyes ember a kerek világon bárki másnál különb módon képes. Minden egyedülálló érték és annak egyedülálló érvényre jutása szintén páratlan igény.

Amikor ezek az igények az érték alkotó kifejeződésében összeilleszkednek, a szikrából kipattan a bőség.

Értékeink igényeket betöltő kibontakozása határtalan bőséget és gazdagságot teremt.

Ha egészen kezdettől ezzel a gondolattal bocsátunk útjukra gyermekeket, láthatóvá válik életükön a hatás. Én megtettem ezt a saját gyermekeimmel. Újra és újra elmondtam nekik, hogy nem véletlenül vagyunk itt, és mindegyikünknek fel kell fedeznie a célját a maga számára. Négy éves koruk óta hallják ezt.

Megtanítottam őket meditálni is körülbelül ugyanabban a korukban, és elmondtam nekik: "Azt akarom, hogy soha ne aggódjatok a megélhetésetek miatt. Ha képtelenek lesztek eltartani magatokat, amikor felnőtök, gondoskodom rólatok, ne aggódjatok. Nem akarom hogy az iskolai előmenetel, a minél magasabb osztályzat elérése és a legjobb intézetbe bejutás kösse le a figyelmeteket.

Amire igazán szeretném ráirányítani a figyelmeteket, az az, hogy kérdezzétek meg magatokat, hogyan tudnátok szolgálni az emberiséget, és hogy melyek a páratlan értékeitek. Hiszen olyan egyedülálló értékeitek vannak, amelyek másnak nincsenek, és olyan sajátos utatok ezeknek az értékeknek a kibontakoztatásához, amely másokéval nem hasonlítható."

A tiszta lehetségesség mezője isteni a maga lényegében, és isteni emberi formát ölt, hogy célját betöltse. E törvény szerint páratlan érték és páratlan út áll rendelkezésre a cél beteljesítéséhez.

Deepak Chopra: Az élet hét törvénye - HETEDIK FEJEZET: A Dharma avagy az Élet céljának törvénye

 

Detlef Koenig, Susanne Roth, Lothar Seiwert - Hasznos tudás mindenkinek 30 percben – 10. Életszervezés

Este azzal a nyomasztó érzéssel megy haza a munkából, hogy semmit sem intézett el abból, amit aznapra tervezett. Önnek is ismerős ez a szituáció? Szeretné megtanulni, hogyan szervezheti meg jobban a munkáját, mégpedig különösebb erőfeszítés nélkül?

Megmutatjuk,

• hogyan lehet kevesebb idő alatt több feladatot elvégezni;

• mi a különbség fontos és sürgős között;

• hogy lehet profi módon értekezletet szervezni;

• mik az áttekinthető időterv készítésének titkai.

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/4323/hasznos-tudas-mindenkinek-30-percben--10-eletszervezes

 

 

 

Peter Heigl - Hasznos tudás mindenkinek 30 percben – 7. Retorika

Beszédet vagy előadást kell tartania? Tudni szeretné, mitől függ, hogy a hallgatóság érdeklődve „issza” a szónok szavait vagy unatkozik és el-ellankad a figyelme? Ha magabiztosan szeretne beszélni mások előtt, jó hírünk van: ez a tudás – a retorika, azaz az ékesszólás művészete – könnyebben elsajátítható, mint gondolná.

Olvassa el,

• hogyan tud felkészülni egy megszólalásra;

• milyen retorikai eszközökkel lehet felkelteni és fenntartani a közönség érdeklődését;

• miképp reagálhat magabiztosan váratlan kérdésekre, közbevágásokra, sértésekre.

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/4227/hasznos-tudas-mindenkinek-30-percben--7-retorika

 

 

 

Fodor László, Kriskó Edina - A hatékony kommunikáció alapjai

A kommunikáció tudományának kialakulása a 20. század folyamán és különösen a második világháború idején vett óriási lendületet. Ebben fontos szerepet játszott a háborús propaganda, a meggyőzési technikák alkalmazása, valamint a tömegtájékoztatás és a tömegkommunikáció – főleg a rádió – hatása.

A második világháború után megalakultak az első kommunikációkutatással foglalkozó tanszékek, és a kommunikáció tudománya fokozatosan vált egyre önállóbb kutatási területté, főleg az 1970-es évek hoztak előrelépést. Napjainkra a kommunikáció önálló tudománnyá vált, melyet a gondolatok, eszmék és módszerek izgalmas forrongása jellemez.

A kommunikáció interdiszciplináris, tudományközi kutatási területnek tekinthető több okból is. Eredete és története visszavezethető olyan tudományokra, mint a filozófia, a biológia, az antropológia, a pszichológia és a szociálpszichológia, a szociológia, a szemiológia vagy az információ- és rendszerelmélet. Interdiszciplináris tudomány a kommunikációs jelenségek vizsgálata és értelmezése alapján is, és ebből adódóan integráló jellegű tudomány is.

„Az embernek a világon a legkiválóbb teljesítménye, hogy az egyes személyek egymással kommunikálni tudnak.”

„Csak a kommunikációban teljesedik ki minden igazság, csak a kommunikációban lesz életünk nemcsak élet, hanem teljes élet is.” (Karl Jaspers)

„Meg kell állapítanunk, hogy az állami közösség az erényes cselekedetek ápolására áll fenn, nem pedig a puszta együttélés kedvéért.” (Arisztotelész)

A demokratikus állam tehát az erényes cselekvési elvekre alapozható, mivel csak általa biztosítható „a társadalmi igazságosság, amely minden demokrácia cementje”. Másképp fogalmazva azt is mondhatjuk, hogy a hiteles kommunikációs folyamatok és a bizalom jelentik a társadalom és a gazdaság cementjét.

A könyv a kommunikáció alapmodelljéből kiindulva tárgyalja a kommunikáció tudományának a kialakulásában fontos szerepet játszó tudományelméleti tradíciókat, a kommunikációkutatás alapfogalmait, a személyes kommunikáció alapvető dinamika modelljét és a humán kommunikáció alapvető kódjait.

A szakkönyv fontos újdonsága a sikeres és hatékony kommunikáció elemeinek a tárgyalása.

A kommunikációs kompetencia komplex fogalmából kiindulva elemzi a munka és az üzleti élet világában fontos kommunikációs készségeket – az empátiát és a határozott önérvényesítést, a befolyásolás és meggyőzés modelljét és sajátosságait, a konfliktuskezelést és a kríziskommunikációt.

A személyközi kommunikáció alapvető törvényének tükrében két fontos fejezetben mutat rá a kapcsolatápolás és vonzalom jelentőségére, valamint az emberi kapcsolatok dinamikájának legárnyaltabb sajátosságaira és törvényszerűségeire.

A személyközi kommunikáció sajátos terepét jelenti a csoportos és szervezeti kommunikáció. A csoportjelenségek gazdag világából kiemelten foglalkozik a társas befolyásolás fontosabb jelenségeivel – konformitás, társas innováció, csoportgondolkodás –, illetve a csoport hatalmi és kommunikációs struktúráival, a vezetés dinamikájával és sajátosságaival. A befejező fejezet a társadalmi kommunikáció és a médiaretorika sajátosságait elemzi.

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/3026/a-hatekony-kommunikacio-alapjai

 

 

 

Monika Matschnig - Hasznos tudás mindenkinek 30 percben – 1. Testbeszéd

Hasznos tudás mindenkinek 30 percben című sorozatunk kötetei rövid idő alatt, egy lélegzetvétellel elolvashatók, s kiválóan kamatoztatható ismereteket nyújtanak olyan, elsősorban a munka világában kiemelt jelentőséggel bíró területeken, mint a kommunikáció, a karrier és az önsegítés. 21. századi, modern életvitelünk elengedhetetlen része az ezeken a területeken való tájékozottság. A könnyen áttekinthető, olvasmányos, informatív és kompakt kivitelű kötetek segítségével nem szükséges sok időt és energiát áldoznunk arra, hogy olyan hasznos tudásra tegyünk szert, amely által a munkahelyünkön sikeresebbek, személyes kapcsolatainkban pedig boldogabbak lehetünk. Az eredetileg német nyelven írt sorozat köteteiből világszerte több mint 5 millió példány kelt el.

Az önfejlesztő sorozat első két kötete a testbeszéd és a siker témája köré épül, és hasznos tanácsokat ad annak könnyebb megértéséhez.

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/4071/hasznos-tudas-mindenkinek-30-percben--1-testbeszed

 

 

 

Jörg Löhr, Ulrich Pramann - Hasznos tudás mindenkinek 30 percben – 2. Siker

Hasznos tudás mindenkinek 30 percben című sorozatunk kötetei rövid idő alatt, egy lélegzetvétellel elolvashatók, s kiválóan kamatoztatható ismereteket nyújtanak olyan, elsősorban a munka világában kiemelt jelentőséggel bíró területeken, mint a kommunikáció, a karrier és az önsegítés.

21. századi, modern életvitelünk elengedhetetlen része az ezeken a területeken való tájékozottság.

A könnyen áttekinthető, olvasmányos, informatív és kompakt kivitelű kötetek segítségével nem szükséges sok időt és energiát áldoznunk arra, hogy olyan hasznos tudásra tegyünk szert, amely által a munkahelyünkön sikeresebbek, személyes kapcsolatainkban pedig boldogabbak lehetünk. Az eredetileg német nyelven írt sorozat köteteiből világszerte több mint 5 millió példány kelt el.

Az önfejlesztő sorozat első két kötete a testbeszéd és a siker témája köré épül, és hasznos tanácsokat ad annak könnyebb megértéséhez.

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/4026/hasznos-tudas-mindenkinek-30-percben--2-siker

 

 

 

Markus Hornig - Hasznos tudás mindenkinek 30 percben – 6. Flow

Tudja, milyen érzés erőfeszítés nélkül koncentráltnak lenni, önfeledten feloldódni a munkában, és lazán, félelem nélkül megfelelni egy kihívásnak? Ebbe az állapotba – a flow-ba – néhány tudatos lépés segítségével könnyebben eljuthat, mint gondolná.

Olvassa el,

• milyen játékszabályok szerint működik a flow-elv;

• mennyi flow rejlik a munkájában;

• hogyan teheti munkahelyét a boldogság forrásává.

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/4211/hasznos-tudas-mindenkinek-30-percben--6-flow

 

 

 

Lothar Seiwert - Hasznos tudás mindenkinek 30 percben – 12. Munka és magánélet

Van, hogy úgy érzi, nem tud kitörni a mindennapok taposómalmából? Már megint egy új feladat, egy új kötelesség? A könyv megmutatja önnek a több időhöz és a kiegyensúlyozottabb élethez vezető utat.

Olvassa el,

• miként határozhatja meg saját maga, hogy milyen irányt vegyen az élete;

• hogyan menekülhet el napjaink sürgősségi tébolya elől;

• milyen módon tanulhat meg élete fő céljaira összpontosítani.

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/4402/hasznos-tudas-mindenkinek-30-percben--12-munka-es-maganelet

 

 

 

Jörg Wurzer - Hasznos tudás mindenkinek 30 percben – 3. Érzelmi intelligencia

Hasznos tudás mindenkinek 30 percben című sorozatunk kötetei rövid idő alatt, egy lélegzetvétellel elolvashatók, s kiválóan kamatoztatható ismereteket nyújtanak olyan, elsősorban a munka világában kiemelt jelentőséggel bíró terlületeken, mint a kommunikáció, a karrier és az önsegítés. 21. századi, modern életvitelünk elengedhetetlen része az ezeken a területeken való tájékozottság. A könnyen áttekinthető, olvasmányos, informatív és kompakt kivitelű kötetek segítségével nem szükséges sok időt és energiát áldoznunk arra, hogy olyan hasznos tudásra tegyünk szert, amely által a munkahelyünkön sikeresebbek, személyes kapcsolatainkban pedig boldogabbak lehetünk. Az eredetileg német nyelven írt sorozat köteteiből világszerte több mint 5 millió példány kelt el.

Az önfejlesztő sorozat harmadik kötete az érzelmi intelligencia témakörét járja körül.

A könyv segítséget nyújt a saját érzelmei felismeréséhez és elfogadásához; példákkal illusztrálva mutatja be, hogyan célszerű viselkedni a különböző személyiségtípusokkal; és tanácsokat kínál ahhoz is, hogy tartós kapcsolatokat építhessen ki másokkal.

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/4052/hasznos-tudas-mindenkinek-30-percben--3-erzelmi-intelligencia

 

 

 

Moritz Boerner - Hasznos tudás mindenkinek 30 percben – 9. Harag és frusztráció

A könyv olyan módszereket mutat be, melyek segítségével mindenféle haragot és frusztrációt maradéktalanul megszüntethetünk. Olyan egyszerű kérdezési technikák ezek, melyeket bárki könnyedén elsajátíthat.

Olvassa el,

• miként alakíthatja át a frusztrációt pozitív energiává;

• hogyan fordíthatja át lehetőséggé a legkülönfélébb kríziseket;

• miképpen kovácsolhat előnyt a „hibákból” és nőhet fel a „problémákhoz”.

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/4287/hasznos-tudas-mindenkinek-30-percben--9-harag-es-frusztracio

 

 

 

Antony Fedrigotti - Hasznos tudás mindenkinek 30 percben – 11. Stresszkezelés

Úgy érzi, nincs semmire elég ideje és folyamatosan stresszhatás alatt áll?

Szeretné az életét nyugalomban élni?

Bár a külső tényezők megmásíthatatlanok, az csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki belőle.

Ne engedjen teret a stressznek az életében, és jegyezze meg: csak ön tehet ellene.

Olvassa el,

• milyen technikák léteznek a stressz legyőzéséhez;

• hogyan javíthat egyszerűen az életminőségén;

• mely gyakorlatok segítségével érhet el rövid idő alatt is látványos eredményeket.

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/4387/hasznos-tudas-mindenkinek-30-percben--11-stresszkezeles

 

 

 

Sylvia Löhken - A személyiség ereje - Intrók és extrók. Hogyan boldogulunk egymással?

Sylvia Löhken legújabb könyvének középpontjában az úgynevezett intro-, extro- és centrovertált személyiségek jellegzetes tulajdonságai és igényei, illetve az ezekhez kapcsolódó gyakori viselkedésmódok állnak. A szerző az egyes személyiségtipusok leírását az újabb tudományos kutatások tükrében, ugyanakkor a munka világából vett számos gyakorlati példa segítségével tárja olvasói elé.

E kötet kommunikációs kézikönyvként számtalan tanáccsal támogatja az olvasókat, hogy az üzleti élet, az oktatás és a kereskedelem területén tőkét kovácsoljanak személyiségtulajdonságaikból és professzionális módon küzdjenek meg a szakmai együttműködés során gyakori kihívásokkal. 

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/3925/a-szemelyiseg-ereje

 

 

 

Tom Jackson - Agyunk titkai

86 milliárd idegsejt, közöttük sokbilliónyi rejtélyes kapcsolat! Bár az emberi agy tömegét alig másfél kilónyi fehérje és zsír alkotja, ez a legösszetettebb és legbonyolultabb rendszer, ami az általunk ismert univerzumban létezik.

A történelem során számos tudós kutatta megszállottan, hogy ez a csodálatos szerv miként irányítja a testet, észleli a világot, hogyan hozza létre az érzelmeket, gondolatokat, és alakítja ki személyiségünket.Kötetünkben az agykutatás történetének legizgalmasabb felfedezéseiből, találmányaiból válogattunk.

Mindegyikük kiinduló pontja egy-egy megválaszolandó kérdés, megfejtendő probléma, amely elvezetett minket ahhoz, hogy többet tudhassunk meg az agy működéséről, s ezáltal jobban megismerjük saját magunkat is.

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/4095/agyunk-titkai

 

 

 

 

Dr. David Perlmutter – Agyépítők - Hogyan gyógyítja és védi agyunkat az egészséges bélflóra – egy életen át

Új kötetében a The New York Times bestseller-listáját vezető Gabonaagy szerzője

bebizonyítja, hogy milyen óriási szerepet játszik a bélrendszerünk agyunk állapotának alakulásában. Napjainkban az idegrendszeri rendellenességek – az ADHD-tól kezdve az életminőséget jelentősen rontó szorongáson át a depresszióig és a demenciáig – előfordulási aránya az egekbe szökött.

A kötetben szereplő forradalmian új ismeretek alapjaiban változtatják meg az olyan – sokszor súlyos tünettekkel járó – betegségek kezelését, mint a viselkedési és hangulati zavarok, krónikus fejfájást, sclerosis multiplex, Parkinson-kór, autizmus vagy az Alzheimer-kór. Lenyűgöző új kutatási eredmények bizonyítják, hogy agyunk egészségét leginkább az adott szervezet mikrobiómjának (mikroba-populációjának) állapota határozza meg! Az Agyépítők kulcsfontosságú klinikai és laboratóriumi vizsgálatokra, valamint orvosok és betegek figyelemre méltó eredményeire támaszkodva ad konkrét tanácsokat.

A kötet az egészséges mikrobiom helyreállítására szolgáló, hat alapvető tanácson alapuló programmal, valamint egyszerű étrendi ajánlásokkal segít abban, hogy minél tovább őrizhessük meg agyunk egészségét.

http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/4272/agyepitok