Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Stressz ellen 19

2018.03.15

,,Igen hasznos megtanulnunk, miként formálhatjuk a gondolatainkat, a mentális beállítódásunkat úgy,

hogy ezek minél inkább segítsenek, ne pedig hátráltassanak bennünket az életünkben.”

 

,,Életünket döntéseink összessége határozza meg.

Ha szeretetteljesek és hálásak vagyunk életünk jó dolgaiért, elérhetjük azt, amire minden ambiciózus ember vágyik - a sikert." (Delma Neeley)

 

 

Akarni, akarni, szívből akarni…csinálni, csinálni, csinálni…cél. (mj)

 

 

,,Azok vagyunk, amit tanultunk!”

 

 

Ha nem fejlesszük magunkat, nem érhetjük el azokat a változásokat, amelyekre vágyunk és nem tudjuk megoldani azokat a problémáinkat, amelyekre megoldást kell találnunk. (Bagdi Bella)

 

,,Az érzelmeid nem véletlenszerűek, és nincsenek megírva a génjeidben.

Nagyrészt a napi cselekvéseidből és a megrögzött mentális szokásaidból származnak.

Megválaszthatod őket, sokkal inkább, mint azt valaha is gondoltad volna!

A pozitív érzelmi állapotok elérését, fenntartását és fokozását lehetővé tevő technikák és módszerek elsajátításával nemcsak a mentális egészséged fejlesztéséhez és kikezdhetetlenségéhez járulsz hozzá, hanem azt a képességedet is nagymértékben fejleszted, aminek a segítségével egyre több szeretet fogsz tudni átélni, ami hozzásegít, hogy sokáig élj kiegyensúlyozottan és egészségesen.”

Boldogság Mesterkurzus

Boldog és kiegyensúlyozott életre vágysz?

Közben viszont megbénítanak a szürke hétköznapok és a mindennapi problémák?

RÁZD LE A BOLDOGTALANSÁGOD TERHEIT!

Tanuld meg hatékonyan használni a boldogság összetevőit a Boldogság Mesterkurzuson és változtasd meg az életed, akár azonnal!

Tapasztald meg az igazi boldogság érzését, és vidd haza a bármikor és bárhol működő, konkrét és azonnal használható módszereket, hogy a boldogságod tartós is legyen!

Tapasztald meg, milyen érzés a szívből fakadó pozitivitás, mely megfiatalít, megszépít, egészségesebbé, kreatívabbá és boldogabbá tesz!

Tapasztald meg, milyen érzés, amikor tudatosan, a külső körülményeidtől függetlenül belső jóérzésekhez segíted magad!

Az érzelmeid nem véletlenszerűek, és nincsenek megírva a génjeidben.

Nagyrészt a napi cselekvéseidből és a megrögzött mentális szokásaidból származnak.

Megválaszthatod őket, sokkal inkább, mint azt valaha is gondoltad volna!

A pozitív érzelmi állapotok elérését, fenntartását és fokozását lehetővé tevő technikák és módszerek elsajátításával nemcsak a mentális egészséged fejlesztéséhez és kikezdhetetlenségéhez járulsz hozzá, hanem azt a képességedet is nagymértékben fejleszted, aminek a segítségével egyre több szeretet fogsz tudni átélni, ami hozzásegít, hogy sokáig élj kiegyensúlyozottan és egészségesen.

MIÉRT ÉRDEMES ELJÖNNÖD?
MIT TANULSZ MAJD ITT?

Ugyanúgy, ahogy egy szakma vagy bármilyen készség elsajátítása, úgy a boldogság is tanulható. A Boldogság Mesterkurzuson pedig a tudományos, elméleti alapoktól kezdve, a konkrét módszereken, technikákon, tanácsokon és praktikákon át minden apró részletet megtanulhatsz, ami a TARTÓS, fenntartható boldogsághoz kell.

A Boldogság Mesterkurzuson

  • megtanulhatod, hogy érheted el, tarthatod fenn és fokozhatod a pozitív érzelmi állapotokat,
  • megtudhatod, miért nem volt eddig tartós a boldogságod,
  • útmutatást kapsz, hogyan lábalhatsz ki a szenvedésből,
  • megismerheted a boldogságkutatás legfontosabb következtetéseit,
  • fejlesztheted a képességedet, hogy egyre több szeretetet élj át, és ezáltal sokáig kiegyensúlyozottan és egészségesen élhess,
  • megtanulod, hogyan lehetsz egyre sikeresebb a boldoggá válás útján,
  • megtudhatod, hogyan gyógyítsd meg magad, hogyan teremthetsz pozitív élményeket, hogyan enyhítheted a lehangoltságodat és fordíthatod pozitívvá a negatív érzelmeidet,
  • megtanulhatod leküzdeni a szorongást és felépíteni az önbecsülésedet,
  • boldogságot generáló, azonnal kipróbálható és bevált technikákra tehetsz szert,
  • megtanulod, hogyan tedd TARTÓSSÁ a boldogságélményeket,
  • közben sokat tanulhatsz önmagadról, és fejlesztheted a személyiségedet,
  • több száz boldogságra nyitott, hozzád hasonló emberrel ismerkedhetsz meg.

Ráadásként kapsz egy 108 napos Boldogságtervet, hogy otthon is alkalmazni tudd a Boldogság Mesterkurzuson tanultakat és kézben tudd tartani a boldogságodat.

Forrás: http://www.bagdibella.hu/boldogsag-mesterkurzus/

Mit gondolok a boldogságról és a bagdyságról:)

Bagdy Emőke egész életét a körülötte lévő világ jobbá tételére szentelte.

Az én életemet is erre ajánlottam fel. A bagdyság, ami bennünket összeköt, az a szolgálat. Példaképemként tekintek rá, mert az a hitelesség, tisztaság és alázat, ami belőle árad, az az én utamon is iránytű. Mindketten arra köteleztük el magunkat, hogy segítsünk, adjunk, utat mutassunk egy élhetőbb, fenntarthatóbb világ megteremtése felé.

Az idei Boldogság Mesterkurzuson kettőnkkel találkozhattok, ahol bemutatjuk nektek az első közös könyvsorozatunkat is, amire nagyon büszkék vagyunk,

mert ezeknek a könyveknek a használatával családoknak, gyermekeknek és szülőknek, továbbá iskolai és különféle speciális közösségeknek tudunk segíteni az örömre, szeretetre és belső békére való képesség fejlesztésében.


Őszintén hiszem, hogy lehetséges egy olyan világot létrehozni, amelyben nincs ennyi bánat. A probléma az, hogy a világunk kizárólag a külső, anyagi értékekre fókuszál. Nem törődünk eleget a belső értékeinkkel. Mindenki a boldogságát keresi, de külső dolgokban, pénzben, hatalomban, nagy autóban, nagy házban. Nem fordítunk elegendő figyelmet a boldog élet legfőbb forrására, ami belül van. Gondoljatok csak bele, még az egészség forrása is belül található, nem kívül.


A stressz és a szorongás gyakran a túlzott elvárások eredménye, és amikor nem sikerül ezeknek az elvárásoknak eleget tenni, megjelenik a frusztráció.
A külső célok nem hoznak valódi örömet és tartós boldogságot az életünkbe. A világnak nincs szüksége több sikeres emberre!
Mi az, amit tényleg érdemes hajszolni?
Mi az, amire valóban szükségünk van?
Hogyan lehet fejleszteni az örömre való képességünket, és még több jót befogadni az életből?
Hogyan vezethet egy trauma átalakuláshoz? Hogyan válhat egy negatív esemény végül pozitívvá?
Hogyan éljünk egy tartalmas, értelmes életet?
Mi az az egyetlen dolog, amit ha birtokolsz, az összes többi pozitív erényt is birtoklod?
A Boldogság Mesterkurzuson nemcsak választ kapsz ezekre a kérdésekre, de elmélyítő gyakorlatok segítségével új változásokat indíthatsz be az életedben.

Ha nem fejlesszük magunkat, nem érhetjük el azokat a változásokat, amelyekre vágyunk és nem tudjuk megoldani azokat a problémáinkat, amelyekre megoldást kell találnunk.

Mi olyan utat mutatunk a boldogsághoz, mely nemcsak TARTÓS változást hoz el, de minden életszakaszban segít az élet értelmére rátalálni ennek az útnak a követésével.

ÉLŐ HÁTTÉRZENÉVEL VÁRUNK!

Gyere, és találkozzunk!
Várunk Téged is!
Áldás legyen rajtad!
Bella

www.boldogsagmesterkurzus.hu

Forrás: https://www.facebook.com/bagdibella/photos/a.210113169016894.58775.114077335287145/1798010836893778/?type=3

 

 

,,A boldogság jóval több egyfajta kellemes érzésnél valójában siker elengedhetetlen eszköze.
A legtöbb ember sikeres akar lenni. És, persze, a boldogságra is mindenki vágyik. Sokan azt gondolják, kemény munkával sikeresek lesznek, ami elhozza a boldogságot is. Ám ez a képlet hibás.

Shawn Achor kutatásai a pozitív pszichológia területén bizonyították,

a munkahelyi boldogság vezet az üzleti eredményességhez.

A pozitív pszichológia hét alapelvének alkalmazásával kreatívabbak, motiváltabbak és eredményesebbek lehetünk. A könyv tanácsai alapján, felülírva rossz beidegződéseinket, hatékonyabban végezhetjük a munkánkat, és megtanulhatunk jobban élni a lehetőségeinkkel, hogy elérjük céljainkat egyéni, csapat és szervezeti szinten.”

https://bookline.hu/product/home.action?_v=_&id=276447&type=22

 

 

 

Amit a boldog emberek csinálnak

A boldogság egyértelműen hatással van az életed szinte minden területére: fizikailag egészségesebb leszel; ha megbetegszel, gyorsabban gyógyulsz; jobban működnek tőle a társas kapcsolataid; hatékonyabban oldasz meg problémákat, sőt jobb lesz az anyagi helyzeted

Most elmondjuk, mi az igazi boldogság titka! Ha ezeket betartod, akkor boldog lehetsz!

Az alapokat nyilván te is tudod,

mosolyogj sokat, mozogj többet, önkénteskedj.

Ahányszor megélsz egy-egy boldogságlöketet, annyiszor éled fel benned a kreativitás, annál jobb lesz a hangulatod, annál sikeresebb leszel a munkádban, és annál pozitívabban látod a jövőt. Ezért tegyél meg mindent, hogy még több boldogság költözzön be az életedbe!

Igenis tehetünk azért, hogy boldognak érezzük magunkat – ezek a szokások például segíthetnek! Jól bevált módszerek, melyet bármikor bevethetsz a hangulatod javítására. Ha ezeket a boldogsággyakorlatokat sikerül átültetned az életedbe, nemcsak jobban fogod érezni magadat, hanem hatékonyabbá és motiváltabbá válsz. És nem csak, hogy egészségesebb, de kiegyensúlyozottabb is lehetsz. A tudatosságnak meg lesz az eredménye.

Nem felejtenek el szünetet tartani
Borzasztó hajtás lehet így az év végén vagy az új év elején, de tarts néha egy kis szünetet, lélegezz mélyeket, relaxálj, így elkerülhet a felesleges stressz.

 

 

Nem lógnak panaszkodókkal
A negatív energiák, amik az örökké panaszkodókból ömlenek, hatással vannak ránk. Főleg ha olyan típusúak vagyunk, akik hajlamosak átvenni mások szenvedéseit. Ezért igyekezz a minimálisra csökkenteni az ilyen típusú emberekkel a kapcsolatot.

 

 

Sikerességre, eredményességre törekednek.

A siker, az előző ponttal szemben, rengeteg pozitív energiát hoz.

 

 

Tanuld meg a helyzetből azt, amire szükséged van.

A tapasztalás nem az, ami veled történik. A tapasztalás az, amit teszel, amikor az a bizonyos dolog történik veled.

 

 

Pozitív, segítő, építő, szeretetteljes kapcsolatok.

Mind a családi, mind a baráti kapcsolatokban nagyobb szerepet tulajdonítunk annak, ha nehézséggel kell szembenéznünk, akkor van kire számítanunk. És igen, sokszor a bajban mutatkozik meg, ki is a barátunk. De legalább ugyanilyen fontos, hogy amikor boldogok vagyunk, akkor meg tudjuk-e osztani az örömünket másokkal?

 

 

Írnak

A boldog emberek gyakran vezetnek naplót, vagy csak gyűjtik fontos gondolataikat egy füzetben. Sokszor elalvás előtt jutnak eszünkbe a legértékesebb gondolatok, ezért tartsunk egy füzetet és tollat az ágy mellett, hogy ne vesszenek a feledés homályába!

 

 

Hálát adnak

A nap végén ugyanilyen fontos, hogy értékeljük a napot, lehetőleg egy pozitív szemüvegen keresztül. Gondoljunk azokra, amik jók voltak, amikért hálásak vagyunk, és akár hangosan mondjuk ki ki, vagy írjuk le ezeket. Ez a szokás elképesztő erővel képes boldogságra programozni az agyat.

 

 

Legalább 20 percet a szabadban töltenek

Nagyon fontos, hogy még egy sűrű munkanapon is lecsillapodjunk kicsit, tegyünk egy sétát a szabadban, feltöltődjünk kicsit a természetben.

A növények között töltött idő tudományosan bizonyítottan áldásos hatással van az egészségünkre.

Egy vizsgálat kiderítette, hogy akik szép időben 20 percet a szabadban töltenek, azoknak nemcsak jobb kedvük lett, de kitágult a gondolkodásuk, és javult a memóriájuk kapacitása is.

 

 

A színeket tudatosan használják.

A zöld szín látványa nyugtató. A kék békét hozó, a sárga és a narancssárga jókedvre derítő. A rózsaszín, a lila, s a mélykék is pozitív hatású

 

 

Magukat teszik az első helyre

És ez nem összekeverendő az önzőséggel! Egyszerűen tudják, hogy semmi nem fontosabb az egészségünknél, annál, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Biztosan várhat még 5 percet az az e-mail, amíg kényelmesen befejezed a délutáni kávédat – garancia a stresszmentesebb életre!

 

 

Meditálnak!

Elég, ha napi 5 percet szánsz rá, hogy figyeld, hogyan áramlik a levegő a tüdődbe, és hogyan áramlik ki. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a meditációt követő percekben nyugalmat, elégedettséget, ugyanakkor megnövekedett tudatosságot és empátiát élünk meg. ,,Ráadásul egy 40 perces meditáláskor fantasztikus csodát tapasztalsz meg, ha kiürül, és békés, nyugodt a tudatod.”

 

 

Pozitív hangulatot sugározznak a környezeted felé!

Fizikai környezeted nagymértékben befolyásolja hangulatodat, közérzetedet. A környezetedet nem mindig te magad határozod meg, de bizonyos lépéseket megtehetsz, hogy pozitív hangulatot hozz bele. Idézd fel a munkahelyedet, irodai asztalodat! Milyen érzéseket kelt? Azok a munkatársak, akik szeretteik fotóival tapétázzák ki az asztaluk környékét, nem puszta dekorációs célból teszik: gondoskodnak róla, hogy ahányszor arrafelé néznek, egy löket pozitív érzést éljenek át. De ha csak annyit teszel, hogy egy derült napon pár percre kilépsz az irodából, az is nagyon sokat ér.

 

 

Sportolnak!

A fizikai igénybevétel számos csatornán keresztül javítja a hangulatot, és fokozza a munkateljesítményt, hiszen motiváltabbá tesz, kompetensnek és erősnek érzed magadat, ráadásul csökkenti a stresszt és a szorongást. A testi igénybevétel nemcsak hihetetlenül hatásos, de kimondottan tartós hangulatjavító. Sétálj, biciklizz, táncolj, fuss, játssz, nyújts, ugrókötelezz – mindegy: fő, hogy mozogj!

 

 

Sok vizet isznak

A dehidratáció nem csak hosszú távon károsíthatja szervezetünket, de aktuális közérzetünkre is hatással lehet: ha nem iszunk eleget, például kimondottan fáradtnak, megviseltnek érezhetjük magunkat. A boldogság napi 2,5 liter víznél kezdődik!

 

 

Költenek az élményekre!

A szólással ellentétben igenis lehet pénzen boldogságot venni, de csak akkor, ha arra használod, hogy csinálj valamit, ahelyett, hogy egyszerűen csak beszereznél valamit. Az is emeli a boldogságszintedet, ha másokra költesz.

 

 

Növények

A növények hozzájárulnak a jókedvhez és a harmóniához! A növények között töltött idő tudományosan bizonyítottan áldásos hatással van az egészségünkre.

 

 

Nagyon jóleső, szeretet tevékenység

Egy olyan elfoglaltság, amiben maximálisan örömünket leljük, hozzájárul a boldogságunkhoz.

 

 

Kellemes emlékű tárgyak.

Jólesik olyan tárgy közelében lenni, aminek - jó, kellemes, pozitív - története van a számunkra.

 

 

Gyakorolják az erősségeiket!

Mindenkinek van egy terület az életében, amelyben kiemelkedő. Lehet, hogy te nagyon jó tanácsokat tudsz adni, vagy remekül bánsz a kisgyerekekkel, vagy pillanatok alatt fantasztikus palacsintát dobsz össze. Ahányszor ezt a képességedet használod, bármi legyen is az, figyeld csak meg, valósággal elönt téged az ezzel járó pozitív érzés. Ha azt érzed, hogy nagyon rád férne egy kis boldogságlöket, vedd elő azt a képességedet, amelyet már rég nem használtál.

 

 

Felállítanak egy célt

Ez lehet egész kicsi dolog, sőt akár több apróság is, a lényeg, hogy struktúrát adjunk vele a napunknak. Mit szeretnénk elérni, mik azok a kis lépések, amiket megtehetünk, hogy a hosszú távú terveink is haladjanak?

 

 

A sikerre fókuszálnak, s tesznek a sikerért.

Nem véletlenül mondják, hogy minden fejben dől el! Ha valamit szeretnél elérni, akkor ne azon rágódj, hogy milyen akadályok gátolhatnak meg az elérésükben. Ne engedd, hogy kedvedet szegjék! Ne hallgass a pesszimistákra, csak a vágyott célokra koncentrálj!

Ha tudod, mit akarsz, akkor tegyél is érte! Legyél határozott, és vesd bele magad a megvalósításába. A karrierlehetőségek körbevesznek, csak meg kell ragadni őket

 

 

,,A tapasztalatok szerint két hét kell ahhoz, hogy az új élmények raktározódjanak a tudattalanunkban.”

 

 

Elalvás előtt olvasnak

Tudományos kísérletek bebizonyították, hogy az elalvás előtt olvasni jótékony hatással van az egészségre. Mindegy, hogy a választott olvasmány romantikus ponyva vagy szépirodalom, akár képregény, a lényeg, hogy olvasás közben nem stresszelünk, és a testünk is teljesen kikapcsol.

 

 

Szép dolgokra gondolnak elalvás előtt

Gondoljunk szép dolgokra! Akármilyen gyerekesen is hangzik, ha szép dolgokra gondolunk elalvás előtt, tényleg boldogabbak leszünk. Nem érdemes még lefekvés előtt is negatív gondolatokkal bombázni az agyat. Bármilyen, számunkra boldogságot jelentő dolog felidézése jót tesz, legyen az akár a kutyánk, a kedvenc nyaralásunk vagy a szerelmünk arca.

 

..és felébrdés után.

Ha az ember felkeléskor magas rezgés lemezen marad, vagy éppen magas rezgés lemezre viszi magát pozitív, szép, kellemes gondolatokkal, annak nagyon jó hatása van.

 

 

Csak a pozitív hozzáállás az, ami hosszú távon a nehézségekben segíthet.

Igen rapszodikusnak mondható életemben számtalan sorsfordító dolog történt már. Sokszor keseregtem, de mindig arra kellett rájönnöm, hogy a megoldás a pozitív hozzáállásban rejlik. A szemléleted mindent megváltoztat. Jó tanács tehát: légy pozitív! Stresszelj kevesebbet! Érezd magad szabadnak! Ez a te döntésed. Csak rajtad áll.

 

 

Nem felejtik el megünnepelni mások sikereit
A siker, az előző ponttal szemben, rengeteg pozitív energiát hoz. Mindegy, hogy ki sikeres közülünk, és az is, mi történt, nyert a lottón vagy egy nehéz vizsgán ment át, ha irigység nélkül tudunk örülni mások sikereinek, az nagyon jót tesz a hangulatunknak. Ennek az örömnek az alapja pedig az, hogy ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz. Ne érezzük magunkat kevesebbnek azért, mert nekünk esetleg valami nem sikerült, a másiknak pedig igen. Ha ez sikerül, akkor felhőtlenül tudunk örülni mások sikerének.

 

 

Van jó cselekedet napjuk!

Válassz ki egy napot a héten, és figyelj arra, hogy 5 jó cselekedetet végrehajts. Fontos, hogy ezek szándékos és tudatos tettek legyenek. Nem elég, ha pusztán végigtekinted az előző 24 órát, és utólag nevezed ki a jó cselekedeteket. Nem szükséges, hogy ezek igen nagy ívű gesztusok legyenek.

Tartsd be ezeket a szabályokat, és olyan boldog éved következhet, amilyen eddig talán soha nem volt.

Források: http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20151231/boldogsag-titka

http://www.nlcafe.hu/csalad/20151029/orom-boldogsag-muvszet/

http://www.nlcafe.hu/eletmod/20161223/boldogsag-lefekves-elott/ Forrás: Higher Perspectives

http://www.nlcafe.hu/horoszkop/20170916/3-mondat-amire-akkor-is-emlekezz-ha-rossz-napod-van/

http://www.nlcafe.hu/eletmod/20170227/5-dolog-amit-a-boldog-emberek-minden-nap-csinalnak/ Forrás: https://www.purewow.com/wellness/things-happy-people-do-every-day

http://www.nlcafe.hu/eletmod/cikk/boldogsag-tippek-shawn-achor-boldogsag-mint-versenyelony-konyv/

http://www.nlcafe.hu/eletmod/cikk/boldogsag-tippek-shawn-achor-boldogsag-mint-versenyelony-konyv/?logout=1

 

 

,,Az önámítás nem önismeret!

Valódi ÖNISMERET és igazi JELLEMFEJLŐDÉS nélkül valójában elvesztél!

 

Az igazi alapokat csak kevesen találják meg, de az életben ők tudnak előre haladni.”

 

,,A merő spekulatív gondolkodás nem lesz túl nagy segítségére.”

 

,,Csupán egyetlen dolog van, amire vágyom, ez pedig az igazság. És minthogy mindenkinek, aki birtokában van az igazságnak, kötelessége átadnia azt mindazoknak, akiknek hasznára válhat,”

 

A világgal is oszd meg a tudást.

Hiszen nem azt tartja-e a mondás:

„Ha tudsz valamit, tanítanod kell.”

 

,,Azáltal, hogy taníthatom, sokkal jobban, hatékonyabban megyek előre az életben, mert nem hagyom, hogy a hatása az elmúljék.”

 

,,Azt érdemes észben tartanunk, hogy nincs rossz cél, csak rosszul hozzárendelt idő.”

 

,,Berögzült hitrendszereink tudattalanul is irányítják életünket. Ugyanúgy, ahogy tudatos hitrendszereink is.

Mindenkinek az nyilvánul meg az életében, amit elhisz. Aki a világot rossz, szenvedéssel és gonoszsággal teli helynek látja, azt fogja megtapasztalni.”

 

,,Egy ember megértése a saját megértésre való képességétől függ.”

,,Jól vigyázz: az ember csakis a saját megértésre való alkalmasságának és a felkészültségének megfelelő választ kaphat a kérdésére.”

 

,,Ha van egy álmod, amit el szeretnél érni, meg szeretnél valósítani,

megkönnyíti számodra a kivitelezést, ha a víziód nagysága meghaladja a külvilág visszahúzó kritikáját.”

 

 

,,,Önbizalom és alázat, ezek kellenek a sikerhez.”

 

,,A lélegzetet hídnak mondjuk tudat és test között.”

 

,,Ha igyekszünk fizikai állapotunkon javítani, az kihat lelki egyensúlyunkra, és fordítva: a lelki stabilitás felgyorsítja a betegségek gyógyulásának lefolyását.”

 

Elengedni csak azt tudjuk, amit elfogadtunk, (nem harcolunk ellene, mert azzal erősítjük azt). A valóságos tapasztalatot saját belső világunkból teremtjük.
Öntudatunk kiszélesedik, megteremtődik a test-lélek-szellem egysége, harmóniája.”

 

,,Ez is olyan, mint az összes többi módszer, hogy ha nem gyakorlod folyamatosan, leépül.”

 

,,Lényegében a változtatás kicsi vagy nagy lévén azt jelenti, hogy más szemszögből gondolkodom, cselekszem, és ez által másképp alakul az életem is.”

 

,,A globális életminőség-emelkedés úgy érhető el, ha az egyén szintjén gyakorlunk hatást a tudatos gondolkodásmód kialakítására.”

 

,,Selfness - hogy tehetek azért, hogy én alakítsam az életem. Nagyon sok mindent beépítettem.”

 

 

 

 

 

 

,,A tapasztalatok szerint két hét kell ahhoz, hogy az új élmények raktározódjanak a tudattalanunkban.”

 

Fókuszálj a sikerre!

 

Nem véletlenül mondják, hogy minden fejben dől el!

Ha valamit szeretnél elérni, akkor ne azon rágódj, hogy milyen akadályok gátolhatnak meg az elérésükben.

Ne hallgass a pesszimistákra, csak a vágyott célokra koncentrálj!

 

Ha tudod, mit akarsz, akkor tegyél is érte! Legyél határozott, és vesd bele magad a megvalósításába.

 

Ne engedd, hogy kedvedet szegjék!

 

Mindenből tanulhatsz valamit, ami akkor nem esik jól, de a későbbiekben, akár a kulcsfontosságú pillanatokban a hasznodra válhat.

 

Ahhoz, hogy képes legyél az erősségeidből profitálni, az első lépés, hogy felismerd, melyek is ezek a tulajdonságaid. Előfordulhat, hogy a társadalmi nyomás, a szülők elvárásai vagy épp mások véleménye miatt rosszul ítéled meg a képességeidet. Fontos, hogy jól válaszd meg, kiknek a szavára adsz! Ha botfüled van, ne zeneművészeti főiskolára jelentkezz! Ha rossz a helyesírásod, ne legyél magyartanár. Ezek persze extrém példák, de a lényeget jól mutatják.

Mindenképp olyan területen próbálj elhelyezkedni, ahol tudod az erősségeidet kamatoztatni! Ugyanis így tudsz előre lépni, és az önbizalmadnak is hatalmas löket, ha jó vagy abban, amit csinálsz.

 

Nem elég, ha mi tisztában vagyunk a képességeinkkel, arról másoknak is tudniuk kell.

Menedzseld magad, koncentrálj az erősségeidre és készségeidre! Az álláskeresés során magunkat kell „eladnunk”.

Legyél magabiztos és őszinte, domborítsd ki azt, amiben a legjobb vagy. Tökéletes ember nincs, de egy pozícióra igazán alkalmas jelölt annál inkább.

Tudni kell kommunikálni azt, amiben jó vagy. Ez nem nagyképűséget, hanem magabiztosságot sugall. Azt se felejtsd el, hogy mindez akkor lesz igazán hiteles, ha konkrét példákkal tudod alátámasztani!

Fejleszd a gyengeségeidet is. ,,A jóból még jobbat, a gyengéből átlagosat, jót, jobbat!”

 

Törekedj arra, hogy céljaidat mindig képességeidhez és élethelyzetedhez mérten állítsd fel. Ahhoz, hogy reális elvárásokat támaszthass magaddal és a munkáltatóddal szemben, érdemes tájékozódni és akár szakmai segítséget is kérni.

A tanulás iránti vágy és önmagad fejlesztése egy értékes tulajdonság.

A tudatosságnak meg lesz az eredménye.

A sikeres emberekkel készített interjúkban mindig felteszik a kérdést, hogy vajon mi is az ő titkuk. Általában a következők hangzanak el:

„Mertem nagyot álmodni! Mindig csak előre néztem! Hittem a képességeimben!” Talán érdemes megfogadni a tanácsukat.

 

Források és a teljes cikkek: http://www.nlcafe.hu/ezvan/20170217/hvg-allasborze-siker/

http://blog.hvgallasborze.hu/onismeret/igy-profitalj-az-erossegeidbol-5-hasznos-tipp/?utm_source=nlcafe&utm_campaign=201701&utm_medium=prcikk&utm_term=szovegkozi_profitalj_erossegeidbol&utm_content=0221

 

 

Azt hiszem, az az ember igazán fontos a számodra, akit elsőként hívsz, ha valami baj, bánat ér. Aki előtt nem szégyenled a fájdalmad, akiről tudod, hogy támaszt nyújt, vigasztalást ad..aki egyszerűen ott van akkor is, amikor a világ darabokra hullik körülötted. Igen, vannak emberek, akiket földi őrangyalnak kapunk, lelkünk, szívünk őrizőjeként. (Jurák Kata)

 

 

,,Szingliként is lehetsz boldog, és házasként is nyomorult - Házasként is lehetsz boldog, és szingliként is nyomorult.”

 

 

,,Az életerőnk, tetterőnk, és a kreativitásunk egy folyamatosan, hol kisebb, hol nagyobb amplitúdóval áramló energia.

Csakrához is köthetjük ezt az energiát, mégpedig a második, avagy szakrális csakrához.

Azonban az életerő, és kreativitás abban az értelemben, ahogy szerintem megélni érdemes, nem köthető egyetlen csakrához.

Sokkal inkább a csakrák egyensúlyához, vagyis mindegyik csakrának jelentős szerepe van benne.

Az energiarendszerünk megértését még érthetőbbé teszi a kundalini jógában ismert tíz test tana. Az emberi lény tíz testből áll, melyek a következők: a fizikai test, három mentális test és hat energiatest.

1.Lélektest

2.Negatív elme

3.Pozitív elme

4.Semleges elme

5.Fizikai test

6.Fényív/ Glória

7.Aura

8.Pránatest

9.Finomtest

10.Sugárzó test

A tíz test a psziché erőteljes képességeit jeleníti meg. Minden test rendelkezik bizonyos képességekkel, melyek akkor jelentkeznek, ha az adott test erős, de ha gyenge, az hiányosságokat okozhat. Átütő erődet a tíz test kiegyensúlyozottsága határozza meg.”

Forrás: http://www.teljessegviraga.hu/blog/mi-az-ami-elore-visz/

Szívcsakra betegségei

Korszakunkban sok olyan betegség van, ami összefügg a szívcsakrával. Idetartoznak, például az allergiák és az immungyengeségek, amelyek száma egyre növekszik. A szívcsakrával döntjük el, hogy mit fogadunk el és mit nem.

Fizikai síkon ennek az antitestképzés felel meg. Ahogyan az antitestek eldöntik, hogy mi használ nekünk, és mi árt, úgy teszünk mi is ilyen különbséget a szív és a szeretet síkján.

A szívcsakránál gyakran kell feloldani egy bizonyos keserűséget. Ideális esetben ezzel megtanuljuk, kezelni a szomorúságot és a megbocsátást. A betegségek fő okai olyan fel nem dolgozott érzések, amelyek a szívcsakra körül páncélt képeznek.

A porosz testtartás, ahol csak kihúzott mellel és behúzott hassal lehet közlekedni, e páncél kulturális megjelenése. Ezt a testtartást tudatosan sulykolták a katonákba, mivel elősegíti a nem kívánatos érzések kontrollját.

A zárt szívcsakra megmutatkozik a hajlott testtartásban is, ami a mi kultúránkban sokszor jellemző.

Ez megrövidíti a gerincet, ami szűkíti a szívcsakra területét,

így az energiák nem tudnak megfelelően áramlani, és ez az érzelmi gátak létrejöttében nyilvánul meg. A hajlott testtartás a mellkas páncéljára is utal, amit a kialakulásakor még könnyű helyrehozni.

Ilyenkor fontos, hogy olyan gyakran hajlítsuk hátra a gerincet, amilyen gyakran csak lehet. Ezt nem elég néhányszor elvégezni, hanem szokássá kell tenni: olvassunk például a hasunkon fekve, könyökölve. Meglepő, hogy mennyi mindent tudunk elvégezni ilyen testtartásban.

Ha rendszeresen gyakoroljuk ezt a testtartást, akkor különösebb erőfeszítés nélkül aktiválhatjuk és megnyithatjuk szívcsakránkat. Ha nyitottabb a szívcsakra, akkor több levegő kerül a mellkasba, ami kedvez az olyan érzéseknek, mint a szeretet és az együttérzés.

Autoimmun betegségek: Számuk szinte napról-napra növekszik, egyre újabb kórképek jelennek meg. Ezeknél a betegségeknél a saját test ellen ható antitestek jönnek létre.

A beteg szimbolikusan és fizikailag is önmaga ellen harcol.

E mögött mártír viselkedés, a saját szükségletek megtagadása áll. Az ilyen típusú betegségeknél különösen figyelni kell arra, hogy a beteg megélje szükségleteit.

Ez világosan utal a szívcsakrára, aminek a fő problémája

a másoktól való elhatárolódás, valamint a kapcsolatok és a gyengédség iránti szükségletünk kifejezése.

A szív jelképezi az anyát az emberi testben, és a szívcsakra minden problémája arra késztet bennünket, hogy gondoljuk át alaposan az anyánkkal való kapcsolatunkat.

A szívcsakrához tartozó lelki problémák elsősorban azzal függnek össze, hogy mennyire vagyunk képesek szeretetet adni és elfogadni.

A válasz megmutatkozik azokban a formákban, amelyekkel a szeretet ellen védekezünk: a megkeseredettségben, az egoizmusban és a keménységben, amelyet mások és önmagunk ellen egyaránt kifejleszthetünk.

Forrás és a teljes cikk: http://kinai-medicina.tienshoni.hu/kinai-medicina/csakrak--energiakoezpontok-/szivcsakra-betegsegei.html

 

 

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/a-csakrak-es-szinek-jotekony-hatasai.html

 

A ,,Gyermek”, ,,Felnőtt”, és a ,,Szűlő” éned-et szeretni, bíztatni, dicsérni, ..és kedvesnek, gyengédnek kell lenni vele. Puszilni, ölelni, kedvesen-szeretetteljesen érinteni, kedveskedni neki, jól szeretni, ahogy jól esik neki, ahogy kell, ahogy szereti.

…A,,Felnőtt” énedet szeresd jól! Tegyél meg neki mindent most! Legyen boldog, segítsd. Most tegyél meg mindent (érte), hogy boldog legyen - Boldog legyél. Felelős vagy érte. Kötelességed jól bánni vele. Kötelességed boldoggá tenni. A boldogsága a te kezedben van. Te vagy a felelős a boldogságodért,-nem más. Te vagy a felelős a boldogságodért.

 

„Minden ember hercegnek és hercegnőnek születik, amíg szülei, a környezetük, békává nem változtatják őt”

 

Gyermekként, nem a te felelősséged volt a boldogságod -a testi-szellemi-lelki nagyon jóléted, a növekedés, a kiteljesedés megteremtése és fenntartása, de felnőttként te vagy a felelős a boldogságodért, a testi-szellemi-lelki nagyon jóléted megteremtéséért és fenntartásáért, a növekedésért, a kiteljesedésért.

 

Pozitív szavak bősége, a múlt átírása, vizualizáció (jó család, pozitivitás), affirmációk (pozitív megerősítések), testi-szellemi-lelki jó-hasznos táplálékok. (Mj)

 

 

Ek Ong Kar Sat Gur Prasad,

Sat Gur Prasad Ek Ong Kar (A pozitivitás mantrája – A mágikus mantra)

 

Ez a Mágikus Mantra, melyet az ereje és szentsége miatt neveztek így el.

 

Egy mantra, amely képes leállítani a fejünkben zakatoló negatív gondolatokat és erősíteni a pozitív elmét. Magic Mantra, reverse negative to positive.

 

Yogi Bhajan „Indra szemének” is hívta ezt a mantrát, ami alapján a tested a templom, amin keresztül beárad életedbe a tudás és a boldogság.

 

Figyelmeztetés: Ez a mantra olyan erős, hogy miután recitálod, énekeled, hallgatod, figyelned kell a gondolataidat és a tetteidet. Ezután a mantra után igazán erős teremtő képességgel rendelkezel majd, így ügyelj arra, hogy mire gondolsz, és ezáltal mit teremtesz!

http://satnamjoga.hu/a-pozitivitas-mantraja

 

https://www.youtube.com/watch?v=B2XkzZR4R0U

 

 

Destruktív rokoni kapcsolataink – mérgező szülők

Forrás és a teljes cikkek, ajánlott: http://mindset.co.hu/gerhatreka-destruktiv-rokoni-kapcsolataink-mergezo-szulok-i-resz1/ http://mindset.co.hu/mergezo-szulok-az-alkalmatlansagtol-a-tokeletes-szulo-mitoszaig/

http://mindset.co.hu/mergezo-szulok-a-rivalizalas-a-maximalizmus-a-szenvedelybetegseg-es-a-vegso-arulas/ http://mindset.co.hu/mergezo-szulok-hogyan-nyerjuk-vissza-eletunket/

 

Susan Forward szerint szüleink mentális és emocionális magvakat ültetnek el bennünk, melyek velünk együtt fejlődnek. Egyes családokban ezek a szeretet, a kölcsönös elfogadás és a függetlenség magvai. Sok más családban azonban a félelemé, a szégyené, a bűntudaté, a keserűségé és a kényszeré. Ha te a második csoportba tartozol, cikksorozatunk, valamint a Mérgező szülők című könyv neked szól! Gerhát Réka pszichológus írása.

Kiket nevezünk mérgező szülőknek?

Egy szülő sem tökéletes, azonban fontos látnunk, hogy ez nem is lehet elvárás, hiszen a szülők is emberek. Donald Woods Winnicott brit pszichoanalitikus úgy fogalmazott, hogy a csecsemőknek, kisgyermekeknek „elég jó” anyai gondoskodásra és egy „elég jó” környezet biztosítására (itt nagy szerepet kap az apa) van szükségük az egészséges érési folyamatokhoz.

Az elég jó szülő legfőbb ismérve, hogy aktívan képes alkalmazkodni gyermeke szükségleteihez, ezáltal megfelelő támaszt nyújthat a kicsi fejlődéséhez, explorációjához (Avis, Pauw és Van Der Spuy, 2009).

A gyerekek fel tudják dolgozni az alkalmankénti dühöt, ha alapvetően sok szeretetben és megértésben részesülnek.

Sérüléseket azok a szülők okoznak, akiknek túlnyomórészt a negatív megnyilvánulásaik vannak jelen a gyermek életében.

Susan Forward (2014) a cikk alapját képező könyvében ezeket a szülőket a mérgező jelzővel illeti. Az általuk okozott érzelmi károsodás ugyanis a méreghez hasonlóan terjed szét a gyermekben, s az idő előrehaladtával (a felnőtté válással) az elszenvedett sérelmekből táplálkozó fájdalom egyre csak fokozódik.

Mit tesznek gyermekükkel a mérgező szülők, és van-e ellenszer?

,,A mérgező szülők felnőtt gyermekeiben közös, hogy meglehetősen hasonló tünetektől szenvednek: sérült önértékeléstől és bűntudattól (tudatosan vagy tudattalanul önmagukat hibáztatják azért, mert a szüleik bántották őket), valamint az alkalmatlanság marcangoló érzésétől. Ezek pedig az önutálat és a destruktív viselkedésformák előidézői. Azonban van ellenszer!

Noha az előállítása meglehetősen időigényes, fáradságos és komplex folyamat, de kitartó és tudatos munkával minden ember képes átírni a sorskönyvét.”

Az ellenszer első összetevőjeként azt szükséges megvizsgálnunk, hogy vajon milyen mértékben formálta érzéseinket, gondolkodásunkat, életmódunkat az a családi rendszer, melyben éltünk.

Ám míg az egészséges rendszer önállóságra, egyéniségre, személyes felelősségvállalásra bátorítva ösztönzi a kompetencia és az önbecsülés érzésének kifejlődését, addig az egészségtelen elfojtja az egyéni megnyilvánulásokat.

Mérgező hiedelmek

A családi hiedelmek határozzák meg morális értékeinket, kapcsolatainkat, szexualitásunkat, pályaválasztásunkat, nevelési stílusunkat és a pénzhez való viszonyunkat is.

A megfelelően érett és gondoskodó szülők hiedelmei például, hogy „a gyerekek érezzék azt, hogy szabad hibázniuk” vagy „helytelen szándékosan fájdalmat okozni a gyereknek”.

Ezzel szemben a mérgező szülőket olyan hiedelmek vezérlik, mint „a gyereknek minden körülmények között tisztelnie kell a szüleit”, illetve

„csak kétféleképp lehet csinálni a dolgokat: úgy, ahogy én gondolom vagy rosszul”.

 

 

A mérgező szülők általában nem képesek eleget tenni kötelezettségeiknek, és sok esetben épp azzal okoznak fájdalmat, hogy nem tesznek meg bizonyos dolgokat. Az ilyen jellegű láthatatlan hatások és a felnőttkori problémák közti összefüggéseket a legnehezebb felismerni.

A bajt tetézi, hogy általában a mérgező szülők maguk is súlyos lelki sérüléseket szenvedtek el gyermekkorukban, így gondjaikkal sajnálatot ébresztenek.

Akár arról van szó, hogy „nem akartak rosszat”, akár arról, hogy „mindent megetettek, amit tudtak”, ezek a mentségek elködösítik a tényt, hogy megfosztották gyermeküket az elég jó szülői neveléstől (vö. Avis, Pauw és Van Der Spuy, 2009), a biztonságos kötődés kialakulásának lehetőségétől (Ainsworth, Blehar, Waters és Wall, 1978), illetve attól, hogy pozitív példaképük legyen.

 

 

Az elvált szülők gyermekei szinte mindig úgy gondolják, hogy ők a hibásak, s ez óhatatlanul önutálatot vált ki belőlük.

Amennyiben a szülő részben vagy teljesen eltűnik a gyermeke életéből, azzal gyakorlatilag elhiteti vele, hogy nem méltó a szeretetre.

Válás esetén gyakori továbbá, hogy az egyik szülő szövetségesévé teszi gyermekét a másik szülővel szemben (háromszögalkotás). Mindkét szülő felelős azért, hogy fenntartsa a kapcsolatot a gyermekével, ne terhelje őt a válás nehézségeivel, valamint megfelelő segítséget nyújtson (és szükség esetén keressen) számára a fájdalom feldolgozásához.

 

 

Az istenszerű szülők

A tökéletességükbe vetett hit segít a biztonságérzetünk kialakításában és fenntartásában.

Két-három évesen érvényesíteni kezdjük függetlenségünket, amit a mérgező szülők valóságos szenvedésként élnek meg.

Személyes támadásnak veszik az egyéni különbségeket és a lázadást. Ezért aláássák a gyermek egészséges fejlődését és kárt tesznek önbecsülésében.

Teszik mindezt abban a hitben, hogy az ő érdekében cselekszenek. Ahogy a gyermek önértékelése sérül, úgy válik fokozatosan függővé.

 

Az ,,istenszerű” szülőkbe vetet hit alapjai:

  1. ,,Én rossz vagyok, a szüleim pedig jók.”

2.,,Én gyenge vagyok, a szüleim pedig erősek”

 

Az alaptételek lehetővé teszik, hogy elkerülhessük a fájdalmas igazságot: szüleink cserbenhagytak, mikor teljesen kiszolgáltatottak voltunk.

A tagadás akár azt is elfeledtetheti, hogy mit tettek velünk, azonban érzelmi feszültséget generál.

 

 

Az irányító szülők – „Te képtelen vagy bármit is jól csinálni!”

Az „üres fészek szindrómától” való félelem sok szülőt kényszerít arra, hogy gyermekében állandósítsa a tehetetlenség érzését. Ha egy anya irányítja a kisgyermekét, óvatosnak tartjuk. Az irányítás akkor válik túlzottá, ha tíz évvel később is visszafogja.

Azok, akiket nem bátorítanak kockáztatásra, gyakran érzik magukat elégtelennek, és nem képesek kinőni az útmutatás igényét.

Ezért szüleik továbbra is „birtokolják” őket.

Az irányító szülő akarata rendszerint az aggódás köntösébe bújva jelenik meg („a javadat akarjuk”, „csak azért, mert annyira szeretlek”), de mindig ugyanazt jelenti: azért csinálom, mert

„az elvesztésedtől való rettegés miatt még arra is kész vagyok, hogy boldogtalanná tegyelek.”

A manipuláció sarokba szorítja az embert: ha szembeszegülünk, meg kell bántanunk valakit, aki „csak kedves akar lenni”. Végtére is „mi rossz van abban, ha egy anya segít a fiának, mert szereti?”

 

 

Az irányító szülő olyan helyzeteket teremt, amelyekben felnőtt gyermekének „szüksége van rá” (pl.: kéretlenül ebédet visz felnőtt gyermekének, mert szerinte nem eszik rendesen). A nem kért segítség miatt keletkezett frusztráltság bűntudatot, majd dühöt szül, végül gyakran depresszióban, teljesítménykényszerben vagy épp étkezési zavarokban talál levezetésre

Fontos megjegyezni, hogy a „mérgezés” különböző formái csak az átláthatóság érdekében lettek élesen elkülönítve egymástól (vö. Forward, 2014). A valóságban nincsenek tiszta típusok.

A kegyetlen szavak hatalma

Sok mérgező szülő sértegeti gyermekeit „nevelő célzattal”, és racionalizálásokkal igazolja mindezt:

„Csak azt akarom, hogy jobb ember légy!”

Ők általában a saját alkalmatlanságuk (karrierjük meghiúsulása, egy félresiklott házasság stb.) érzésével küszködnek.

Mindig találnak ürügyet a gyermekük kritizálására, hiszen ezzel próbálják leplezni a problémáikat.

A gyermek külsejét, intelligenciáját, képességeit vagy emberi értékeit gyalázó, rendszeres verbális támadás túlérzékenységet és az emberekkel szembeni bizalmatlanságot szül.

 

A rivalizáló szülők – „Nem lehetsz sikeresebb / vonzóbb / boldogabb, mint én!”

A rivalizáló szülőket úgy érinti gyermekük tehetségének kibontakozása, mintha ők veszítenének valamit.

Gyakran éreznek szorongást, és sokszor ugyanazt a versengést élik át újra gyermekükkel, amelyet saját szüleikkel vagy testvéreikkel megéltek. A legtöbb rivalizáló szülő nincs tudatában annak, hogy mi táplálja a negatív érzéseit, csak annyit tud, hogy a gyermeke felkavarja.

 

A szenvedélybeteg szülők – „Ebben a családban nincsenek alkoholisták.”

Az alkoholizmus (más szenvedélybetegségekhez hasonlóan) olyan, mint egy elefánt a szoba közepén: egy kívülálló számára lehetetlen nem észrevenni, de a vele együtt élőket az eltávolítás kilátástalansága arra kényszeríti, hogy úgy tegyenek, mintha nem is létezne.

Emellett gyakran felüti a fejét a szabotázs is: a problémákkal küzdő szülő mellett a többi családtag magára ölti a megmentő, gondoskodó szerepét.

Az alkoholista szülők felnőtt gyermekei közül minden negyedik alkoholista lesz, de még az absztinens személyek is gyakran házasodnak alkoholistákkal.

Él ugyanis bennük egy olyan hajtóerő, amely a patológiás érzelmi minták megismétlésére ösztönzi őket: rekonstruálni akarják a korábbi konfliktusaikat,

azt remélve, hogy ezúttal más lesz a kimenetelük.

A múlt helyrehozásának mítosza eredményezi az ismétlési kényszert,

amely sokkal erősebb, mint bármilyen tudatos fogadalom. Klasszikus tüneteik az önbizalomhiány, az érzelmi láthatatlanság, a kritikátlan hűség, a túlzott felelősségérzet, a szülők megmentésére irányuló szükséglet, a bizonytalanság, az elfojtott harag és a társfüggőség.

A fizikai erőszaktevők

A testi erőszakot elkövető szülők gyakran maguk is olyan családban nőttek fel, ahol az erőszak volt a minta. Sok szülő még mindig azt vallja, hogy a testi fenyítés az egyetlen módja az erkölcsi és viselkedésbeli szabályok tanításának.

 „Én is fakanálon nevelkedtem, ettől lettem ilyen jó ember!”

A fizikai bántalmazás katalizátora nem ritkán a munkahelyi stressz, egy családtaggal való konfliktus vagy az élettel való általános elégedetlenség.

A testi erőszaktevők mindezek mellett a gyermekeiket gyakran saját pótszüleiknek tekintik, akiktől elvárják, hogy kielégítsék érzelmi szükségleteiket (ahogyan a valódi szüleik sosem tették meg).

Ha a gyermek nem tud megfelelni az igényeknek, az erőszakos szülő feldühödik, s noha tulajdonképpen a régen elszenvedett sérelmek elevenednek fel újra, mindez az „itt és most”-ban, a gyermeken csattan.

A bántalmazást elszenvedett gyermekek elhiszik, hogy rosszak, hogy megérdemlik a verést.

Általában a legrosszabbra számítanak másoktól, ezért érzelmi páncélba burkolóznak, amely azonban inkább bizonyul emocionális börtönnek, mint védelemnek.

 

A családi dráma harmadik szereplője: a passzív társ

Az a szülő, aki saját félelmei, függősége vagy a családi status quo fenntartása érdekében megengedi, hogy az erőszak megtörténjen, passzívan követi el az erőszakot.

A passzív társ hagyja magán úrrá lenni a tehetetlenséget, hogy könnyebben letagadhassa az erőszakban való bűnrészességét.

A gyermek racionalizálja a passzivitást, és ez segít neki letagadni azt a tényt, hogy tulajdonképpen mindkét szülője cserbenhagyta.

 

Azonban bármennyire nehéznek is tűnik, el lehet szakadni a múltban elszenvedett traumák hatásától, és

 meg lehet változtatni a jelenbéli önsorsrontó viselkedési formákat!

El lehet szakadni a múltban elszenvedett traumák hatásától, és meg lehet változtatni a jelenbéli önsorsrontó viselkedési formákat.

Nem vagy felelős azért, amit védtelen gyermekként veled tettek!

Felelős vagy azért, hogy most kezdj valamit ezek hatásával!

Első lépésként azt vizsgáltuk meg, hogy milyen mértékben formálta érzéseidet, gondolkodásodat, életmódodat az a családi rendszer, melyben éltél.

Ha rosszul bántak veled, most dolgozz azon, hogy belásd: megfosztottak a gyermekkorodtól, jogtalanul kényszerítettek arra, hogy túl korán nőj fel, és rengeteg energiád ment veszendőbe a méltatlanul rád ruházott felelősség miatt.

 

 

 

  1. Önmagad definiálása

Amikor úgy érzed, függetlenül másoktól jogodban és szabadságodban áll önállóan gondolkodni, érezni, viselkedni, „definiáltad” önmagad.

2  „Képtelen vagyok” helyett „még nem tettem meg”

Ha azt mondod, hogy „még nem tettem meg”, kinyitsz egy ajtót, amely az új viselkedésformák felé vezet. Az átfogalmazás segít átkeretezned a véglegeset megváltoztathatóvá, s ezáltal reményt ad.

  1. A konfliktusok kontrollja: reflexszerű reakciók helyett átgondolt válaszok

Ha nyugodt tudsz maradni, képes leszel megtartani a kontrollt. Ha nem védekezel, nem adsz támadási felületet.

Valós helyzetekben nehéz átgondoltan reagálni, ezért végezz el néhány szituációs gyakorlatot:

„Képzeld el, hogy veled szemben áll az egyik szülőd, és eleveníts fel egy feszültségkeltő párbeszédet köztetek. Gondold át az egymáshoz intézett szavakat.

Helyezkedj bele akár mindkét szerepbe, majd reagálj másképp a szülő negatív szavaira,

ahelyett, hogy a megszokott módon belemennél a játszmába.”

Ezt követően érzelmileg kevésbé telített helyzetekben (kollégákkal, barátokkal stb.) próbálj meg minél gyakrabban olyan kifejezéseket alkalmazni, melyek segíthetnek kivédened a konfliktusok elfajulását. Végül próbáld ki ezt a szüleiddel. Ne a legnagyobb problémával kezdj, hanem egyszerű szituációkkal.

  1. Megszabadulás a felelősség béklyójától

Mondd el (akár tükör előtt) a benned élő sebzett gyermeknek, hogy „Nem Te voltál a felelős…”, és az alábbi ábra, valamint saját élményeid alapján egészítsd ki ezt olyan állításokkal, melyekkel kapcsolatosan úgy érzed, mélyen legbelül hibáztattad magad.

Majd ismételd meg az állításokat, de kezdd azzal a mondatot, hogy „A szüleim voltak a felelősek…”

  1. Megszabadulás a haragtól

Ismerd be a haragot. A harag beismerése növeli a teljesítményt. Semmisem annyira kimerítő, mint az elfojtott harag.

Mozogj, püfölj párnát, beszélgess - enged ki a gőzt - jó emberekkel, képzeletben beszéld meg jól a dolgot, a haragot okozóval.

,,Jogom van haragudni”

 

 

5.   Eközben írj egy tíz tételből álló listát olyan örömteli dolgokról, amelyek hetente elvégezhetőek, s amelyekkel túljuthatsz a gyászon (pl. társasjáték a barátokkal, habfürdő vagy egy könyv elolvasása).

Kérj segítséget olyan emberektől, akik törődnek veled.

 

Forrás és a teljes cikkek, ajánlott: http://mindset.co.hu/gerhatreka-destruktiv-rokoni-kapcsolataink-mergezo-szulok-i-resz1/

 

http://mindset.co.hu/mergezo-szulok-az-alkalmatlansagtol-a-tokeletes-szulo-mitoszaig/

 

http://mindset.co.hu/mergezo-szulok-a-rivalizalas-a-maximalizmus-a-szenvedelybetegseg-es-a-vegso-arulas/

 

http://mindset.co.hu/mergezo-szulok-hogyan-nyerjuk-vissza-eletunket/

 

 

Eric Berne és a tranzakcióanalízis

A tranzakcióanalízis (TA) személyiség- és szisztematikus pszichoterápiás elmélet, amely a személyiség fejlődésével és a személyes változással foglalkozik. Eric Berne a tranzakcióelemzés megalapítója. A személyiség elméleteként a TA képet ad arról, hogy az emberek pszichológiailag hogyan strukturálódnak → három részből álló én-állapot-modellként ismert modellt használ fel.

Eric Berne neve milliók számára vált ismertté „Emberi játszmák” című könyvének 1964-es megjelenését követően. Steiner (1990) szerint ez a könyv hozta meg neki ugyan a világhírt, de Berne egész munkásságával érdemelte azt ki.

Eric Berne egy korát meghaladó úttörő gondolkodó, a pszichiátria területének radikális tudósa volt (Steiner, 1990). Stewart (1992) egyetért Steinerrel és úgy gondolja, állítása a mai napig érvényes. Berne radikálisnak nevezhető, mert a pszichiátria tudományának alapvető feltevéseit vizsgálta újra, és vizsgálódása eredményeképpen olyan megállapításokra jutott, amelyek szöges ellentétben álltak korának tudományosan elfogadott felfogásával (Steiner, 1990).

Tranzakcióanalízis (TA) elméletének születése egyidős a „Humanizmus a behaviorizmus ellen” elnevezésű, Carl Rogers és Burrhus Frederic Skinner nevével fémjelzett, 1956-ban zajló nagy pszichológiai vitával (Járó, 2011).

Gyakorlott szakmabeliek, főként a pszichoanalízis területén jártasak, nem fogadhatták el Berne koncepcióját anélkül, hogy ne kelljen megváltoztatniuk gyökeresen (azaz radikálisan) a korábban tanultakat arra nézve, hogy

 

Mi az, ami az embereket boldogtalanná teszi, ami diszfunkcionális működést okoz és mi az, ami megváltoztathatja mindezt (Steiner, 1990).

Az alábbi három fogalom együttese választja el az 1970-es évek mainstream pszichiátriájától a TA-t (Steiner, 1990):

  1. Az emberek eredendően lelkileg egészségesek, rendben vannak, ahogy Berne fogalmaz OK-nak születtek. Az „én oké vagyok, te oké vagy” pozíció alapvetése a minimum feltétele a jó pszichiátriai állapotnak és a tartós érzelmi és szociális jóllétnek.
  2. Az érzelmi zavarokkal küszködő emberek mindennek ellenére teljes, intelligens, gondolkodó emberi lények. Képesek felfogni és megérteni problémáikat és átlátni nehézségeiket.

3.Minden érzelmi zavar gyógyítható, ha rendelkezésre áll az adekvát tudás és a megfelelő megközelítési mód. A betegségek (pszichés zavarok), amelyekkel a pszichiáterek találkoznak (skizofrénia, alkoholizmus, depresszív pszichózis, stb.), leginkább a pszichiátriai hozzá nem értés és alkalmatlanság vagy tudatlanság eredményei, semmint a gyógyíthatatlanságé.

Az életpozíciók

Ahogy Berne fogalmaz „Minden ember hercegnek és hercegnőnek születik, amíg szülei békává nem változtatják őt” (idézi Steiner, 1990, p. 2.)

Berne radikális gondolatait gyakran bújtatja aforizmákba.

Az emberek OK-nak születnek” elméletének alapvetése, hogy az érzelmi zavarok, a boldogtalanság és az őrület magjai nem bennük találhatók, hanem szüleikben, akik ezt továbbadják nekik (Steiner, 1990). Ezt a radikális álláspontot sokan elutasították.

 

  1. A központi pozíció szerint „én oké vagyok, te oké vagy”. Ez az egészséges életérzés. „Én és mások is alapjában véve szeretetreméltók vagyunk, konstruktívan tudunk problémákat megoldani, képesek vagyunk társainkra és feladatainkra odafigyelni, együttműködni. Ismerjük mind magunk, mind mások jó és rossz tulajdonságait, tudomásul vesszük ezeket és ez nem zavar abban, hogy megbecsülésünket kifejezésre juttassuk. A kimenet a siker.” (Járó, 2011, p. 76.) Amennyiben az egyéni életkörülmények miatt ettől elmozdulás következik be az alábbi pozíciók jöhetnek létre:
  2. „Én oké vagyok, te nem vagy oké.” Jellemzője az én túlértékelése, mások lebecsülése. „Gyakran ilyen az életpozíciója a túlzottan ambiciózus embereknek, akik céljaik elérésében senkire és semmire nincsenek tekintettel. Magukat tartják a helyes út egyetlen ismerőinek. A kimenet fölényeskedő durvaság vagy megmentés.” (Járó, 2011, p. 76.) Paranoid pozíció (Tudor & Hobbes, 2007).
  3. „Én nem vagyok oké, te oké vagy.” Ebben a pozícióban az egyén magát másokkal összehasonlítva alsóbbrendűnek, tehetetlennek éli meg. Úgy érzi csak vesztes, áldozat lehet. Ez az állapot visszavonulásra készteti, letörtséget vált ki. A kimenet lehangoltság (Járó, 2011). Depresszív pozíció (Tudor & Hobbes, 2007).
  4. „Én nem vagyok oké, te nem vagy oké.” Az egyén úgy hiszi, hogy nem lehet őt szeretni, fél az elutasítástól, emiatt védekezésképpen minden közeledést elutasít. Kétségbeesetté válik, öngyűlölő, önpusztító gondolatai támadnak, az élet értelmét veszti. A kimenet kiúttalanság, fölöslegesség érzése (Járó, 2011). Skizoid pozíció (Tudor & Hobbes, 2007).

Berne utolsó munkájában (1972) kiterjesztette a négy két tagból álló pozíciót egy harmadikkal: ők. Ez egy jelentős és fontos változtatás volt, amelyet azóta sem fejlesztettek tovább sem TA-n belüli, sem azon kívüli körökben (Tudor & Hobbes, 2007).

A 2-4. pozíciók diszfunkcionális, zavart, boldogtalan állapotot eredményezhetnek (Steiner, 1990).

Az „én oké vagyok, te oké vagy” életpozíció az a pozíció, amelyre az embernek szüksége van ahhoz, hogy teljes értékű, egészséges életet éljen.

Ebben az egzisztenciális pozícióban a „hatalomtól és cselekedetektől” elvonatkoztatott álláspont kell, hogy érvényesüljön ahhoz, hogy egy bensőséges, szoros kapcsolat alakulhasson ki és ezen keresztül az érzelmi és a szociális jóllét megvalósulhasson (Steiner, 1990).

Amikor egy pszichiáter ebből a pozícióból néz a többi emberre (én oké vagyok, te oké vagy, de oké az édesanyád, az édesapád, a nővéred, a bátyád, a szomszédod), akkor azonnal elszakítja magát a többi pszichiáter pozíciójától és mindattól, amit korábban tanult (Steiner, 1990).

Többé már nem a neurózist, a pszichózist, a személyiségzavart, vagy egyéb pszichopatológiai kórképet keres a páciensben (ezek Berne szerint mind sértőek), hanem azt vizsgálja, aminek az adott egyén ki van téve, azokat a körülményeket, szociális interakciókat, szociális nyomásokat próbálja feltárni, amelyek viselkedését és érzelmeit nehezen megmagyarázhatóvá teszik (Steiner, 1990).

Ahelyett, hogy az egyénre úgy nézne, mint valaki, aki pszichiátriai segítségre szorul, mindegy mennyire zavart, mennyire „nem oké”, azt gondolja, hogy nem a belső gyengesége, hanem a külső körülmények miatt válik pszichiátriai pácienssé az illető (Steiner, 1990).

Ez a megközelítés nem új a pszichiátriában, korábban már Wilhelm Reich és Carl Rogers is értekezett róla, mégis pszichiátriai körökben kevéssé elfogadott és még kevésbé támogatott gondolat.

 

Szerződés és közös felelősségvállalás

Berne második radikális nézőpontja azzal kapcsolatos, ahogy azokkal az emberekkel bánt, akikért dolgozott.

Berne élénken próbált olyan kapcsolatokat kiépíteni klienseivel, amelyben egyenrangú félként kezelte őket.

A páciens ugyanakkora felelősséggel tartozik, mint a pszichiáter, a pszichoterápia sikeressége közös céljuk (Steiner, 1990).

„A szerződés, amely a szakértő és a kliens közös Felnőtt-Felnőtt felelősségvállalása a változásért, a tanulásért, az egyenlőség elve alapján (50-50%). A kliens kötelezettséget vállal a változás érdekében egy világosan megfogalmazott konkrét tevékenység teljesítésére, a szakértő pedig arra, hogy elkíséri, orientálja és támogatja őt ezen az úton.” (Járó, 2011, p. 30)

A TA-t egy szerződéses terápiás technika céljából találta fel Berne (Steiner, 1990). Gyanakvó volt az egyoldalú helyzetekkel szemben, amelyekben az egyik félnél volt az összes kártya. Berne például nagyon szerette a pókert, ahol mindenki egyenlő esélyekkel indulhat. A TA-t tehát úgy alkotta meg, hogy az egy kétoldalú, kooperatív, szerződéses folyamat legyen (Steiner, 1990).

Ez az álláspont azon a hiten alapszik, hogy mindenki, azokat az embereket is beleértve, akiket páciensnek nevezünk, birtokában van egy funkcionális Felnőtt énállapotnak, amelyet bizonyos esetekben aktiválni, bátorítani kell (Steiner, 1990).

Álláspontjának logikus következményeképp Berne például behívta betegeit azokra a kollégákkal folytatott szakmai konzultációkra, amelyek róluk szóltak.

Ahogy Berne fogalmazott: „Bármi, amit nem szabad kimondani egy páciens előtt, azt nem szabad kimondani egyáltalán.” (idézi Steiner, 1990, p. 5.).

Nem meglepő módon sok szakember meglehetősen kellemetlenül érezte magát az ilyen helyzetekben. Rá kellett, hogy jöjjenek, mennyire másképp, értelmetlenül és kivagyiskodó hangnemben beszélnek szakmai értekezleteken azokról az emberekről, akiket elvileg „szolgálnak” (Steiner, 1990).

Nyelvezet

A Berne által bevezetett nyelvezet és a kommunikációs mód olyannyira szokatlan és unortodox volt, hogy emiatt azonnal összeütközésbe került a szakma képviselőivel (Steiner, 1990).

Berne úgy gondolta, hogy páciensei képesek megérteni azt, amit ő gondol róluk és hogy tud velük beszélni anélkül, hogy „kioktatná” őket.

Elutasította azt a megszokott pszichiátriai gyakorlatot, hogy egyfajta nyelven beszél az emberekkel és egy másfajtán a pszichiáter kollégákkal (Steiner, 1990).

Ahogy kidolgozta elméletének új fogalmait, minden egyes pillanatban olyan szavakat használt, amelyek teljes mértékben érthetőek voltak a legtöbb ember számára.

 

Például, amikor megfigyelte, hogy az emberek három teljesen elkülönülő módon cselekednek, ezt a három módot Szülőnek, Felnőttnek és Gyermeknek nevezte el, ahelyett, hogy valamilyen tudományos elnevezést adott volna nekik, mint az exteropsziché, neopsziché és archeopsziché (Steiner, 1990).

Amikor az emberi kommunikációról és elismerésről értekezett, az interakciós egységet nem „interperszonális kommunikációs egységnek” nevezte el, hanem sztróknak[1] (Steiner, 1990).

Az emberek által generált problémás szociális és interakciós helyzeteket nem „szociális diszfunkcionális mintázatnak” hívta, hanem játszmáknak.

 

Azt, ahogy az emberek korai tapasztalataik alapján élik meg életüket nem „élettartam (lifetime) ismétlési kényszernek”, hanem sorskönyvnek definiálta (Steiner, 1990).

Berne üzenete a mindennapi terminológiával világos és egyértelmű.

Nem szakmatársainak elismerését kívánta kivívni, akik egyébként többségében egyetemlegesen elhatárolódtak tőle és koncepciójától, hanem azokét, akikkel együtt dolgozott, és akiknek ezáltal egy kommunikációs csatornát tudott biztosítani a kölcsönös megértés céljából (Steiner, 1990).

Ez a nyílt kommunikáció, a mindennapi terminológia, és az, ahogy a freudi „ismétlési kényszer” elmélete „pszichológiai játszmává” válik Berne teóriájában, képviselik a legnagyobb hozzáadott értéket a TA-en belül (Tudor & Hobbes, 2007).

Gyógyítás

Berne további radikális tézise szerint minden pszichiátriai zavar gyógyítható (Steiner, 1990).

Ez azt jelenti, hogy nemcsak az enyhén neurotikus, hanem a drogfüggő, a súlyos depressziós, a skizofréniás, bármilyen funkcionális pszichiátriai zavarral küzdő ember (amennyiben nincs azonosítható fizikai betegség vagy kimutatható kémiai egyensúlymegbomlás a betegség hátterében) gyógyítható (Steiner, 1990). Ez a felfogás, miszerint a pszichiáterek „meg tudják gyógyítani” a súlyos érzelmi zavarokkal küzdő embereket, valószínűleg a pszichiátria történetében az egyik legradikálisabb és legnyomasztóbb gondolat (Steiner, 1990). Berne, ettől függetlenül, hajthatatlan maradt. Az a tény, hogy a pszichiátereknek nem sok sikerük volt az alkoholisták, a skizofréniások és a depressziósok gyógyításával, Berne számára nem azt jelentette, hogy ezek a zavarok ne lennének orvosolhatók, hanem egyszerűen azt, hogy a pszichiáterek számára még nem áll(t) rendelkezésre egy hatékony megközelítési mód (Steiner, 1990).

„Gyógyítani, mindig csak gyógyítani” (idézi Stewart, 1992, p. 67.). Ez volt Eric Berne, a pszichoterapeuta célja.

 Számára a pszichoterápia egy aktív folyamat, melynek egyetlen valódi célja a gyógyítás.

A pszichoterapeuta felelőssége, hogy szakmai képességeit a legteljesebb mértékben arra használja, hogy minél hatékonyabban és gyorsabban gyógyítson (Stewart, 1992).

Berne három alapvető tanítást tartott a legfontosabbnak, amelyre minden terapeutának gondolnia kell, mielőtt nekikezd egy foglalkozásnak (Berne, 1966: 62-3, idézi Stewart, pp. 70–71.).

1.Primum non nocere – mindenekelőtt ne árts. A pszichoterapuetának mindenáron el kell kerülnie, hogy ártson páciensének.

2.Vis medicatrix naturae – a Természet gyógyító ereje. Minden ember egy belékódolt mentális és fizikális egészség drive-val rendelkezik. A pszichoterapeuta feladata, hogy elhárítsa azokat az akadályokat, amelyek útjában állnak a páciens saját magának megfelelő irányba való természetes fejlődésének.

3.Je le pensay & Dieu le guarit. – én kezelem, Isten gyógyítja. Berne szerint a terapeuta nem gyógyít, csak a tudása legjavának segítségével kezeli, vigyáz, hogy ne ártson és várja a természet segítségét, hogy véghez vigye a gyógyulási folyamatot.

Látszólag ellentmond a 2. és 3. pont Berne alaptézisének, miszerint a terapeuta dolga a gyógyítás.

Berne maga ezt így magyarázta:

gyógyítani a pácienst annyit tesz,

hogy késszé tesszük őt arra, hogy a gyógyulás bekövetkezzen (Stewart, 1992, p. 71.). Berne egyértelműsítette, hogy a vis medicatrix naturae nem szolgáltathat kifogást elnagyolt vagy inaktív terápiás munkára.

A „pácienst késszé kell tenni”, feladata megköveteli, hogy a terapeuta minden szakmai képességét felhasználja. A terapeutának kitartónak, elhivatottnak, lelkiismeretesnek és éles elméjűnek kell lennie (Stewart, 1992).

 

Tranzakcióanalízis – Az elmélet

Történeti kontextus

A TA személyiségelméleti, fejlődéslélektani és pszichopatológiai aspektusai komprehenzív terápiaelméletet kínálnak, míg kommunikációelméletre vonatkozó részei, melyeket szociális (interperszonális és extrapszichikus), illetve pszichológiai (intraperszonális és intrapszichikus) rendszerekben alkalmaznak, a csoportok és szervezetek vizsgálatához és analíziséhez kínálnak keretet (Tudor & Hobbes, 2007).

Berne játszmaelméletének gyökerei

Gyógyító munkájának középpontjába a játszmákat állította, mint olyan kommunikációs zavarokat, amelyek képesek végzetesen is megmérgezni az emberi kapcsolatokat (Járó, 2011).

Freud „ismétlési kényszer” koncepciója csupán az általános hátteret szolgáltatta Berne játszamelméletéhez (Stewart, 1992). Huizinga munkájának volt a legnagyobb hatása erre az elméletre, amely rávilágított, hogy az emberi „játék” a legkevésbé sem játékos

Énállapot

A TA három fő énállapotot különít el, ezeket a nagy kezdőbetűvel írt Szülő, Felnőtt és Gyermek elnevezésekkel jelöli.

Az énállapot modell egy strukturális modell, amelynek segítségével feltárhatók a személyiség különböző aspektusai.

A TA-ban strukturális megközelítésnek minősül, amikor az elemzés az énállapotok tartalmára, eredetére irányul és funkcionálisnak, amikor a cél annak a folyamatnak a megfigyelése, ahogy az énállapotok alkalmazása történik, azaz, hogy milyen a jelenben zajló viselkedés jellege és hatása (Járó, 2011).

Amikor az egyén úgy viselkedik, érez és gondolkodik, ahogy azt a szüleitől, vagy számára szülőfigurát jelentő személytől látta, akkor Szülő énállapotban van.

Amikor az egyén viselkedését, gondolkodását és érzéseit tekintve azt éli meg, mint gyermekkorában, akkor Gyermek énállapotban van.

Amikor az egyén úgy viselkedik, gondolkodik, érez, hogy az arra válaszol, ami éppen körülötte történik itt és most és minden rendelkezésére álló forrást úgy használ fel, mint egy felnőtt ember, akkor Felnőtt énállapotban van (Járó, 2011).

Ahogy a fent vázolt személyiségstruktúra és a fenomenológiai realitások tükrözik, mind a Szülő (az Introjektált Szülő), mind a Gyermek (az Archaikus Gyermek) énállapotok a múlt visszhangjai, míg a Felnőtt (Integrált vagy Integráló Felnőtt) a jelenbeli, vagy jelenközpontú állapot (Tudor, 2001).

A TA irodalomban nagy figyelmet fordítottak a múltra (a Szülővel és a Gyermekkel való munkára) strukturális és fejlődési modellek, módszertan és technikák viszonylatában, azonban meglehetősen kevéssé kidolgozott terület a Felnőtt énállapot (Tudor, 2001).

Stewart szerint (idézi Tudor, 2001, p. 11.) az egyén gyökerei a jövőből erednek (nem a múltból), a cselekvés és a változás a jelenben megy végbe, a múlt pedig csupán információhordozó.

„a hagyományos TA során elfogadjuk azt az elképzelést, hogy a múlt meghatározza a jelent, a jelen pedig a jövőt. Ugyanakkor, szintúgy elképzelhető – és klinikailag gyakran egyértelmű –, hogy a jelen kiszínezheti múltbeli emlékeinket. Ahogy a jelenünk változik, úgy változhatnak vele emlékeink és a múlt megértésére való törekvéseink. A múlt nem egy állandó, változtathatatlan, monolitikus struktúra.”

Sorskönyv

Fritz egy szakmai tréningen beszélt hosszasan arról, hogy a sorskönyveket miként alakítják megélt tapasztalatainkon, megszokásainkon, beidegződéseinken alapuló attitüd- és viselkedési mintázataink (Erskine, 2010).

 

A sorskönyv-koncepció azonban a TA elmélet része volt már a kezdetektől fogva. A TA-ról szóló első könyvében (Berne, TA in Psychotherapy, 1961, idézi Steiner 1990, p. 13.) így ír:

Berne úgy vélte, a sorskönyvek az ismétlési kényszer eredményei. Az ismétlési kényszer pszichoanalitikai fogalom, amely szerint az emberek hajlamosak arra, hogy rendszeresen megismételjenek boldogtalan gyermekkori eseményeket (Steiner, 1990).

 

Berne úgy érezte, a sorskönyvanalízis feladata,

hogy felszabadítsa az embereket ezen események újraélési kényszere alól

és elindítsa őket egy másik úton (Steiner, 1990).

 

 

Berne azon a véleményen volt, hogy a csoportterápia a legalkalmasabb eszköz arra, hogy információt szolgáltasson a sorskönyvről. Egy néhány hetes csoportterápia több információval látta el az egyénről, mint több hónapos kanapén fekvés (Steiner, 1990).

 

 

A sorskönyv a tudattalan kapcsolati mintázatok komplex összessége, amely pszichológiai túlélési reakciókon, implicit tapasztalati konklúziókon, explicit döntéshozáson és/vagy önszabályozó introjekciókon alapul (Erskine, 2010).

Ezek jellemzően stresszhelyzetben kerülnek elő, bármely fejlődési szakaszban.

A stresszhelyzetek gátolják a spontaneitást és korlátozzák a megoldóképesség rugalmasságát, az egészség fenntartását és a szociális kapcsolatokat (Erskine, 2010).

Az egyén a sorskönyv segítségévél küzd meg azokkal a jelentős, függőségi kapcsolatokban bekövetkező problémákkal (törésekkel, zavarokkal), amelyek hatására sorozatosan kudarcot vall lényegi fejlődési szükségletei területén (Erskine, 2010).

A sorskönyvek tehát jelentős, függőségi kapcsolatok területén megjelenő sorozatos (kumulatív) kudarcok eredményei (Erskine, 2010).

A sorskönyvek a pszichológiai szerveződés és az önszabályozás tudattalan rendszerei, amelyeket az implicit emlékek formálnak és pszichológiai diszkomfortban, hangulati maximalizálásban vagy minimalizálásban, és a mindennapi élet transzferenciáiban nyilvánulnak meg (Erskine, 2010).

Ezek a tudattalan kapcsolati mintázatok, sémák, vagy élettervek befolyásolják a reakcióinkat és elvárásainkat, amelyek meghatározzák világunkat, azt, hogy milyen emberek vagyunk, de a másokkal folytatott interperszonális kapcsolatok minőségét is (Erskine, 2010).  

Az általános pszichológiai irodalom ezeket a sémákat, tudattalan terveket, sorskönyveket „kognitív struktúráknak” írja le, amelyek az egyén szerveződésén keresztül annak hiedelmeinek, gondolatainak, attitüdjeinek és elvárásainak összességét tükrözik (Lewin, 1951, idézi Erskine, 2010, p. 3.)

 

A TA pszichoterápia célja: sorskönyv-gyógyítás

A pszichoterápia célja, hogy a „sorskönyvet gyógyítsa”.

A pszichoterápiának ötvöznie kell a pszichoterápia affektív, viselkedéses, kognitív és fiziológiai dimenzióit, hogy a tudattalan tartalmak felszínre kerüljenek és ezáltal orvosolhatók legyenek (Erskine, 2010).

A tudatos ember mind tapasztalatilag, mind kognitívan tisztában van vele, hogy regresszív élményei a Gyermek énállapothoz köthetők, az introjektált élmények a Szülő énállapothoz, és tudja, hogy a Felnőtt énállapot részeit azok az élmények képzik, amelyek az itt és mostban történnek (Tudor & Hobbes, 2007).

A tudatosság tehát az énismeret, öntudat. A tudatosság azt jelenti, hogy képesek vagyunk a valóságot az itt-és-most-ban megélni, közvetlenül az érzékeinkre hagyatkozva, előfeltevések és értelmezés nélkül. A spontaneitás, az autonómia második összetevőjének lényege, hogy az egyén, növekvő tudatosságának következtében, szabadon váltogathatja énállapotait.

A spontaneitás tehát az, amikor képesek vagyunk tetszésünk szerint választani az elvileg lehetséges érzések, gondolatok és viselkedésmódok közül, és szabadon választjuk meg azt is, hogy az adott pillanatban melyik énállapotba helyezkedünk.

Az intimitás azt jelenti, hogy kommunikációs partnerünkkel nyílt, hátsó célok és titkos üzenetek nélküli tranzakciókat váltunk, őszintén és cenzúrázatlanul kifejezve érzéseinket és szükségleteinket (Tudor & Hobbes, 2007).

A sorskönyv gyógyítása az elemzésére kialakított számos eredeti módszer révén az egyén autonómiájának elérését veszi célba, hogy kiszabadulhasson sorskönyvének rabságából (Járó, 2011).

Tranzakcióanalízis – TA irányzatok

Klasszikus iskola

A TA klasszikus megközelítése erőteljesen hangsúlyozza a páciens közvetlen megfigyelésének fontosságát a pszichoterápiában (Widdowson, 2009).

A klasszikus TA terapeuták az intuíciójukat is használják a diagnózishoz.

A megfigyelést és az intuíciót kombinálták az elmélettel és a világos terápiás alapokkal.

Berne-t továbbá a humor terápiás használata is érdekelte, amely mint eszköz a Felnőtt énállapotot hozza elő a páciensből, hogy újraértékeljen egy szituációt vagy egy hiedelmet (Widdowson, 2009).

A terápia strukturális analízis, játszmaelemzés és sorskönyvelemzés sorozatából áll.

A terápia kezdeti célja, hogy a Felnőtt énállapotot „fertőtlenítsék” és azonosítsák a páciens különböző gondolatainak, érzelmeinek, hiedelmeinek strukturális eredetét (Widdowson, 2009).

Hasonlóan a Gestalt terápiához, a TA klasszikus iskolája is azt vizsgálja, hogy a páciens énállapotai és sorskönyve hogy nyilvánulnak meg az itt és mostban.

A 3P (protection, permission, potency) a TA klasszikus megközelítésének alapelemei (Widdowson, 2009). (megj. protection, permission, potency - védelem, engedély, potencia)

A terapeutának folyamatosan ellenőriznie kell saját munkáját annak érdekében, hogy elégséges védelmet, hozzájárulási lehetőséget és hatalmat biztosítson a páciens számára ahhoz, hogy az elköteleződjön a terápiás munka irányában. Ez elengedhetetlen annak érdekében, hogy megtörténhessen a sorskönyv-gyógyítás (Widdowson, 2009).

A klasszikus iskola nyomdokaiban számos TA elméletet továbbfejlesztő irányzat, illetve iskola alakult ki, ebből négyet mutatunk be.

Újradöntési Iskola (Redecision school)

Berne szerint egy „új életről való döntést” (újradöntést) a Felnőtt énállapotban kell meghozni, ezzel szemben az Újradöntési Iskola azt vallja, hogy mivel a sorskönyvről gyermekkorunkban, Gyermek énállapotunkban döntünk, ezért az újradöntést is abban kell meghoznunk (Widdowson, 2009). Terápiás módszereiket tehát ez irányban fejlesztették tovább.

Újraszülősítési iskola

Új terápiaelméletének lényege, hogy „megengedi” a páciensnek a visszatérést a Gyermek énállapotba és azt, hogy ezen keresztül új Szülő énállapotokat dolgozzon ki magának (Widdowson, 2009).

Ez az iskola úgy véli, hogy a pszichopatológia természete kétoldalú: a problémák 1. fejlődési deficitekből / rendellenességekből alakulnak ki és / vagy 2. egy defektív vagy patologikus Szülő énállapot meglétéből (Widdowson, 2009).

Módszereiket úgy fejlesztették ki, hogy mind a Gyermek énállapotban megjelenő fejlődési deficitre, mind a szisztematikusan érzelmi energiát nem hordozó Szülő énállapotra megoldást nyújtson.

Cél, hogy az egyén egy új, pozitív Szülő énállapotot reintrojektáljon (Widdowson, 2009).

Schiffék nem alkalmaztak gyógyszeres terápiát, csak pszichoterápiát, illetve reaktív környezetet teremtettek, amelyben a kliensnek lehetősége volt saját problémáiról gondolkodni és azokra reflektálni (Widdowson, 2009).

A pszichoterápia a Gyermek énállapotban működő mágikus Szülőiben halmozódó feszültség csökkentésére, az ún. detektálásra irányul. Törekvése az itt koncentrálódó energia átirányítása a terápia során kiépülő új Szülői tartományba (Járó, 2011).

Radikális Pszichiátria (RP)  - „A RP az emberi érzelmi zavar elmélete és az annak kezelésére kifejlesztett módszerek összessége.”

Integratív tranzakcióanalízis (ITA)

Az érzelemgazdag kapcsolatok hiánya, a kapcsolati érintkezés megszakadása, illetve kapcsolati traumák a pszichopatológia fő forrásai (Widdowson, 2009).

A kapcsolatok (kapcsolati problémaként) a fájdalom elsődleges forrásának tekinthetők, ugyanakkor azok (főként a terápiás kapcsolatok) egyben a változás és a gyógyulás alapvető eszközei is (Widdowson, 2009).

A terapeuta próbál érzelemmel teli (contactful) kapcsolatot kiépíteni a pácienssel, amely biztonságos környezet biztosít neki, így abban megnövekedhet tudatossága.

Berne a Gyermek és a Szülő énállapotokat fixált énállapotoknak jellemzi (Widdowson, 2009). Erskine ezt a nézetet megtartja és úgy véli, a változás folyamatában az egyénnek meg kell küzdenie azzal a traumával, amely kiváltotta a fixációt és ezt az élményt integrálnia kell a Felnőtt énállapotba (Widdowson, 2009).

Mind a belső, mind a külső kapcsolatok esszenciális részei az egészséges emberi működésnek.

 

Napjainkra egyre hatékonyabban érvényesül az a szemléletváltás, amely a pszichológiában a pozitív erőforrások kibontakoztatásának lehetőségét látja (pozitív pszichológia).

A pszichológia eszköz az élet minőségének javítására, a testi és lelki egészség megőrzésére, a fejlődésre.

A „depatologizált” pszichológia egy jelentős fordulat, szemléleti nyitás, paradigmaváltás.

Ez volt Eric Berne egyik nagy álma, melyet úgy fogalmazott meg: a „pszichológia mindenkié” (Járó, 2011).

Az eredeti és újszerű abban, amivel Eric Berne és iskolája gazdagította a pszichoterápiát főként az, hogy a figyelmet a szocializáció korai negatív hatásainak kialakulásában az emberek közötti rejtett tranzakciókra irányította.

Felfedezései és módszerei közel sem csak a rendelőben, mint a pszichológiai gyógyítás eszközei alkalmazhatók,

hanem hatékonyabbá tehetik az emberek közötti kommunikációt (Járó, 2011).

 

Forrás és a teljes cikk, ajánlott: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tranzakci%C3%B3anal%C3%ADzis

 

 

 

Parazita terheltség

Az emberek 32%-ának a szervezete parazitával terhelt!

A paraziták hatást gyakorolnak a szerveinkre, azáltal, hogy méreganyagokat bocsátanak ki, amelyek megterhelik a májat és a vesét.

Így a szervek lassúvá válhatnak, ami viszont súlygyarapodást,

fáradtságot és ingerlékenységet okozhat.

 

A paraziták *toxikus anyagcseretermékei* a központi idegrendszert is érinthetik.

Az eredmény gyakran nyugtalanság, depresszió és félelem.

 

Kimutatták, hogy bizonyos gyógynövények megölik a parazitákat a szervezetben.

,,A természet a paraziták elleni harcban további csodálatos segédeszközöket ad a kezünkbe.

Egészítsük ki diétánkat például kókuszolajjal, amely erősíti az immunrendszert.

A közvetlen támadásra a nyers fokhagyma és a hagyma is alkalmas. Naponta 6 teáskanál kókuszolaj, 1 fokhagymagerezd és 1 hagyma mellett a parazitáknak semmi esélyük.

Az oregánó illóolaja is megfutamíthatja a parazitákat. Adjunk 2-3 cseppet egy pohár vízbe, tegyünk hozzá frissen facsart citromlevet, és ezt a keveréket igyuk naponta háromszor. Hasonlóan erős hatás érhető el szegfűszegolajjal. További parazita elleni szerek: gyömbér, olajfalevél-kivonat, tárnicsgyökér, borókabogyó, papayalevél, feketedió. Segítsük kúránkat e növények igen hatékony tinktúráival.

A bélparazitáknak semmi esélyük megtelepedni a szervezetben, ha a bélrendszer egészséges, és elegendő hasznos bélbaktérium népesíti be. Ezért nagyon fontos a béltisztítás és az egészséges bélflóra felépítése. Szedhetünk még grapefruitmag-kivonatot vagy ezüstkolloidot is, mivel mindkettő természetes antibiotikumként ismert, a bélflórában viszont nem tesznek kárt.

Sok természetgyógyász javasol egy kalóriaszegény, 3-21 napos diétát túlnyomórészt fermentált élelmiszerekkel, mint a savanyú káposzta, a kombucha és az almaecet. A fermentáció során keletkezett tejsavbaktériumok hasonlóan hatékonyan pusztítják el a parazitákat, mint a probiotikus étrend-kiegészítők.

Pozitív mellékhatásként a hasznos baktériumok nemcsak elűzik az élősködőket, hanem elősegítik a bélflóra helyreállítását is.”

http://gyogyszernelkul.com/termeszetes-kuzdelem-a-belparazitak-ellen/

http://grapefruitmag-csepp.biomax.hu/?gclid=CKbvqZ2TwtUCFQyeGwod2Y4O8g

 

Az ok nélküli ingerültség, idegesség sokszor paraziták jelenlétére vezethető vissza, ezek toxikus ürüléke ugyanis ingerelheti az idegrendszert.

(Jó példa erre Maria Callas esete: sokáig nem is gondolták, hogy a világhírű operaénekesnő szervezetében paraziták lehetnek, de miután eltávolították a testében élősködő galandférget, egycsapásra lefogyott, bőre megszépült, addig szeszélyes természete megszelídült.)

https://www.meregtelenites-beltisztitas.com/parazitak-nema-gyilkosok?gclid=CMjdiMOGwtUCFY8Q0wodhNEAvA

 

http://www.apoteka.hu/Hirek/mi-mindenre-jo-a-grapefruit-mag-kivonat.html

 

Ezüstkolloid + Grapefruitmag kivonat http://biopatika.eu/?modul=shop&reszletes=54955

 

http://www.toxinok.hu vizsgálat

 

 

 

Nano Gold Aranykolloid

  • Javítja az agy, illetve az idegrendszer állapotát. Az Aranykolloid az agyműködést javító hatással rendelkezik, enyhíti a depressziót és a szorongást, a frusztrációt és az öngyilkosságra való hajlamot. Idegrendszer erősítő hatás. Depresszió ellenes hatás.

      Az Aranykolloid nyugtató, pozitív hatással van az agyra és az érzelmekre.

      Használata javasolt depresszió, félelem, csökkent stressztűrő képesség esetén.

      Fogyasztása nyomán oldódik a félelem és a levertség, az   

általános közérzet javul, mely nemcsak idegrendszeri gondok, de lelki betegségek során is hasznos. http://aranykolloid-ezustkolloid.biomax.hu/

 

  • A szívre kiegyensúlyozó hatása miatt van jótékony hatással, mivel a szívritmust szabályozza. Kutatók az aranyat arra is használták már, hogy a szívre kiegyensúlyozó és harmonizáló hatással legyen, mivel a szívritmust kiegyensúlyozza, a vérkeringést javítja, illetve megújítja a renyhén működő szerveket.
  • Elhízás ellenes hatás. Az Aranykolloid az első helyre sorolt orvosság az elhízás ellen egy Materia Medica - Sao Paulo, Brazília, 19. kiadás, 1965 – című bestsellerben (szerzők: Dr. Nilo Carioés és Dr. A Brinkmann).
  • Izzadás ellenes hatás.
  • A Kolloidok kórokozó pusztítók, másodlagos immunrendszerként működnek, tisztítják és szépítik a bőrt, a hajat.
  • Az aranykolloidot sikerrel alkalmazták alkoholizmus kezelésére is, illetve az emésztési zavarokra.
  • Az Aranykolloid a mirigyek és az idegrendszer hatékony megújítója is egyeben, a korábban már emlíett agyműködésbeli képességeket fokozva.
  • Egy tanulmányban igazolták, hogy az arany javítja az agy teljesítményét a koncentráló képesség fokozásán keresztül, illetve élesíti az elmét.. Az ősi egyiptomiak már több mint 5000 évvel ezelőtt használták az aranyat mentális és testi tisztítás érdekében.

Betegség Táblázat

Kattintson ide, ha betegségek szerint csoportosítva szeretné átnézni a termékeket. http://www.biomax.hu/betegseg-tablazat

Termék Rendelés

Kattintson ide, ha döntött már a minőségi Táplálékkiegészítők mellett, és rendelne. http://www.biomax.hu/rendeles

 

Javasolt fogyasztás: napi 20-50 ml közötti mennyiség, étkezés előtt.

 

Forrás: http://m.aranykolloid-ezustkolloid.biomax.hu/