Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Stressz ellen 15

2018.03.15

Elsősegély szorongás és pánik esetén

Még nem írtam arról a blogon, hogy például *mi az azonnali teendőd, ha nagyon rossz érzések, ijesztő negatív gondolatok törnek rád… *de tegnap egy olvasói levél (amit ezúttal is megköszönök) rádöbbentett, hogy ez

pedig fontos lenne. Hiszen napjainkban, ha nem vértezzük fel magunkat kellőképpen a külvilág egészségtelen befolyásai ellen, mindenkinél előfordulhat olyan helyzet, hogy rosszul lesz. Nekem is volt néhány ilyen esetem.

Tehát, ha rád tör a szorongás és a pánik, *hogyan tudsz azonnal könnyíteni magadon, kijönni a pácból? * Méghozzá az emberi lény mindennapi élettanát figyelembe véve, azt fejreállító vegyszerek nélkül,

nem hétköznapi és egészségbarát módon, *TERMÉSZETESEN*?

 

1. A képzelet használata

Pandóra szelencéje: bezárni a pánikot.

A fájdalmat és a félelmet képzeletben *zárd be egy erős dobozba* (vagy páncélszekrénybe, vagy hasonló helyre – ez lesz Pandora szelencéje), amit szintén képzeletben jó szorosan lakatolj le, hogy távol tudd

magadtól tartani őket addig, amíg oldva nem lesznek.

 

2. Szeretetmondatok

A félelem és a pánik legnagyobb elűzője az IGAZI szeretet.

Ezért mondogass magadnak ilyen és ehhez hasonló mondatokat:

  * Annak ellenére, hogy rossz állapotban vagyok,mégis megpróbálom elfogadni magamat.

  * Annak ellenére, hogy bekövetkezéstől való félelemem van, mégis megpróbálom elfogadni magamat.

  * Annak ellenére, hogy szívtáji fájdalom gyötör, mégis megpróbálom elfogadni magamat.

  * Annak ellenére, hogy mellkasi égés fájdalomtól is szenvedek, mégis megpróbálom elfogadni magamat.

  * Annak ellenére, hogy zsibbadás halálfélelem aggaszt, mégis megpróbálom elfogadni magamat.

  * Annak ellenére, hogy gerinc és fejfájásom van, mégis megpróbálom elfogadni magamat.

  * Annak ellenére, hogy ez mind egyszerre jön, és ez nagyon megrémít, és nem tudom mit tegyek, mégis megpróbálom elfogadni magamat.

  * Annak ellenére, hogy az idő már oly hosszú, és annyira elfáradtam, mégis megpróbálom elfogadni magamat.

  * És így tovább. Minden nehéz érzelmet, illetve testi tünetet

                            helyettesíts be *a saját szavaiddal,* ami előjön.

 

3. Masszázs, érintések

Elsősegély szorongás és pánik esetén: meridiánpontok kezelése

Az előbb felsorolt mondatok mondogatása közben a testednek az alábbi képeken bemutatott pontjain masszírozd magadat, a pontokat szépen sorba

véve, egymás után (alap: ÉFT).

 

4. Vízivás

Elsősegély szorongás és pánik esetén: vízivás.

Ilyenkor szinte biztos, hogy a tested kifogyott a vízből, dehidratált állapotban van. Ezért igyál egy pohár tiszta vizet! Az agysejtjeidnek szüksége van a vízre.

Ebbe a vízbe, ha nincs benne, tehetsz egy pici tengeri sót is, mert könnyen lehet, hogy a testedben felborult a kálium-nátrium egyensúly. Ugyanis a szorongás és pánik okozta izomgörcsök és szívzavarok a sót is felemésztik a szervezetedből.

 

5. Vitamin- és ásványianyag, tápanyag pótlás

Ilyenkor szinte biztos, hogy a tested kifogyott egy vagy több, számára fontos tápanyagból is.

Ezért ha tudsz, nagy adag (legalább 500 mg – nem tévedés!) organikus eredetű, lehetőség szerint vízben oldódó C-vitamint vegyél be, és a bevételét megismételheted két óra múlva. Ez támogatja az agysejtjeid regenerálódását és az izmaid feszültségének oldódását.

 

És még további tápanyagokra is szüksége lehet a testednek, például Omega 3-ra.

 

6. Torna

Végezz 100 vállkörzést, 100 bokakörzést, és szintén 100-szor szorítsd össze és engedd el a farizmaidat. Vagy más hasonló, egyszerű és biztonságos tornagyakorlatokat is kitalálhatsz. Ez is oldja a feszültséget.

 

Az előbbieket kitartóan ismételd addig, amíg a tünetek enyhülnek vagy elmúlnak.

      Forrás: http://www.lelkirendrakas.hu/elsosegely-szorongas-es-panik-eseten/

 

 

Vajon mit tudnak azok az emberek, akik, ha bántják őket, akkor

    például elszaladnak, és nem érzik szégyennek a futást?

Miért van az, hogy egyesek olyan egyszerűen képesek kezelni a

kötözködőket?

Sőt, hogyan lehetséges, hogy az ilyen embereknek olyan

tiszteletet parancsoló kisugárzásuk van, hogy másoknak még eszükbe sem jut, hogy beléjük kössenek?

Mit csinálnak ők, amit te talán önhibádon kívül nem, mert nem tanítottak meg rá, nem így neveltek?

Ezeket:

  * érzik, hogy tiszteletre méltóak, hogy van valaki, aki támogatja,

    megvédi és feltétel nélkül szereti őket.

  • a saját fejük után mennek,
  • hallgatnak a testük jelzéseire,
  • és ha azt súgja, hogy valahol nem biztonságos, oda csak akkor

        merészkednek, ha nagyon muszáj, és csak megfelelő védelemmel

  * igyekeznek minél kevesebb időt tölteni nemszeretem dolgokkal, és

     minél többet a szeretem dolgokkal,

     mert tudják, hogy a nemszeretem dolgok gyengítenek

  • ki tudják és ki merik fejezni az érzelmeiket.
  • Elfogadják a félelmek jelenlétét is,
  • minden állapotban tisztelik magukat,
  • kivédik és elengedik a negatív érzelmek káros hatásait.
  • Ha egy kivédési módszer nem válik be, akkor másikat keresnek.
  • Nem restek segítségül hívni akár még az Univerzumot is

  * ha ismeretlen és új helyen járnak, akkor is biztonságban érzik

    magukat, mert a pajzsuk megvédi őket.

    Forrás és a teljes cikk: http://www.lelkirendrakas.hu/gyakorlatok/stresszoldo-konyvek/hogyan_dobj_vissza

 

,,Az érzelmi intelligencia egyik jellemzője, hogy képesek vagyunk az ÉRZÉSEINKHEZ ÉPÍTŐ MÓDON HOZZÁÁLLNI. Nem uralkodnak el rajtunk, hanem kézbe vehetőek.”

 

Érzelmi Intelligencia

         A fejlett érzelmi képességű embernek nagyobb az esélye a megelégedett, termékeny életre, mert elsajátította azokat a lelki szokásokat, melyek teljesítőképességét fokozzák. Akinek semmi kontrollja sincs érzelmi élete felett, belső csatákban őrlődik, melyek elvonják a koncentrált munkától és a világos gondolkodástól. (Daniel Goleman)

Az érzések rendkívül sok energiát használnak és kötnek meg, amely azután más területeken hiányzik. Az érzelmi telítettség gátolja az összpontosítást. Miért? Mert így nem lehet összefogni, összpontosítani és a feladatra irányítani az erőket — elfolynak.

 

A negatív érzések gyengítik az energia-háztartását, megbénítják kreatív alkotóerejének áramát, felborítják szervezetének egyensúlyát, ártanak az egészségének! Bár veszélyes dolog válogatás nélkül követni negatív érzéseket, sokan újra és újra érzéseik játékszerévé válnak.

,,Nem neked kell követned az érzéseidet, hanem az érzéseidnek kell követniük téged!" (Roberto Assagioli, pszichoszintézis megalapítója)

Ennél találóbban nem lehetett volna megfogalmazni a dolgot. Az érzéseinknek kell követniük minket, nem pedig nekünk az érzéseinket. De a valóság, amelyben élünk, teljesen máshogy fest: a legtöbb ember követi az érzéseit, és hagyja, hogy azok eluralkodjanak rajta.

Aki nem akar érzései játékszerévé válni, és sikeres akar lenni az életben, annak jól kell bánnia az érzéseivel, és ismernie kell az „érzelmi ábécét", mondja Dániel Goleman, a Harvard Egyetem egykori pszichológiaprofesszora. Goleman vizsgálata során három éven át mintegy 500 céggel foglalkozott. Megfigyelte, hogy az érzelmi intelligencia kétszer olyan nagy szerepet játszik a cégek sikerében, mint az intelligencia és a szakértelem együttvéve.

 

Az érzelmi intelligencia „felfedezése" az amerikai Joseph Ledoux megfigyeléseire támaszkodik. A New York-i egyetem professzora 1990-ben felfedezte, hogy az érzéseket kiváltó ingerek egy részét nem az agykéregben dolgozzuk fel, hanem egy mandula alakú kis szervben, amely agyunk tekervényeinél mélyebben helyezkedik el. Peter Saloney (Yale Egyetem) és John Mayer (New Hampshire-i egyetem) ennek alapján kidolgozták az érzelmi intelligencia elméletét.

 

Az elmélet kimondja, hogy az érzelmi reakciók egy része úgyszólván kivonja magát a racionális ellenőrzés alól. Ezért tudunk olyan nehezen uralkodni magunkon negatív érzések, például harag, düh, féltékenység, félelem stb. esetén. De ahelyett hogy felizgatnánk magunkat, jobb lenne, ha figyelmet szentelnénk ennek a szereposztásnak, ha átalakítanánk és irányítanánk, tehát pozitív célokra használnánk az érzéseket - a mint a magánéletben és a hivatás terén egyaránt.

 

Természetesen nincsenek „intelligens" érzések, csupán arról van szó, hogy létezik olyan képesség, amelynek segítségével intelligensen bánhatunk az érzéseinket. Intelligens például, ha:

·  nem nyomjuk el az érzéseket, hanem kihasználjuk, illetve más irányba tereljük az energiájukat;

·  nem hagyjuk, hogy eluralkodjanak rajtunk az érzéseink, és problémás helyzetekben nem ingerülten és hirtelenjében hozunk döntéseket;

·  nem alkalmazunk hibás stratégiákat, például a „hídraulikus modellt" (kieresztjük a gőzt a „Jöjjön ki, ami ki akar jönni" elvet követve); ez a legbiztosabb út a katasztrófához.

·  Intelligens dolog az is, ha nem táplálunk magunkban negatív érzéseket, helyettük inkább a pozitívakat ápoljuk, hogy a kis „hajtásokból" virágzó „növényekké váljanak.

·  Intelligens az is, ha a mindenkori negatív érzéseket pozitívakra cseréljük, és konstruktív erőkké alakítjuk a negatív lelki energiák destruktív tartalmát.

    (Helene Walterskirchen - Energiaelv)

 

Erre módszerek ismertek például: „az érzelmi erők megnemesítése", „a negatív érzések alkímiája" és az „autogén imagináció". Nemesíts meg az érzelmeidet -, ha éppen negatív érzelmet élsz át, képzeld el magad annak az érzelemnek az ellenkező, pozitív érzésében, Vagy szívd be a pozitív energiát a levegőből, s érezd, hogy átformál, érezd, hogy a pozitív érzelemben vagy.

 

 

 

A pozitív érzések felfelé „vezetnek", „felemelnek" min­ket, azaz erősítik bennünk a pozitív erőket, míg a negatív érzések „lehúznak" minket.

Gondoljon csak egy elmúlt eseményre, amikor boldogság lett úrrá önön, és érezni fogja, ahogy öröm árad szét a belsejében, oldottá válik, és fel­derül az arca, és hirtelen valóban boldognak érzi magát. Azután gondoljon olyan múltbéli eseményre, amely felbőszítette, és érezheti, ahogy feltámad önben a düh és a harag, összerándul az arca, és lüktetni kezd a harag a solar plexusában.

 

Alapvetően minden érzésben ugyanaz az erő lako­zik, nevezetesen az érzelmi erő, amelyet lelki vagy pszi­chés erőnek is neveznek. Érezzünk akár szeretetet, akár gyűlöletet - az energia mindkét esetben egyforma; csak sík eltérő, amelyen az érzések mozognak.

 

Ha kifejlesztettük magunkban az érzelmi intelli­genciát, tetszés és igény szerint emelhetjük azt a lelki síkot, amelyen éppen mozgunk. Ez azt jelenti, hogy ha például haragot érzünk, felemeljük az ahhoz kapcsolódó érzelmi energiát, és átvisszük magasabb érzelmi síkra, ahol a harag derűs hig­gadtsággá alakul át. Ezt a folyamatot az érzések nemesítésének" nevezzük.

Minél intenzívebben és hosszabban végezzük az ,,érzelemnemesítő folyamatot", annál inkább erősítjük lényünk magasabb összetevőit. Lényünk ily módon meg­erősített magasabb összetevői e nemesítő folyamat követ­kezményeként fokozott erővel termelnek majd pozitív érzéseket. így nemcsak a negatív érzések romboló hatású tartalmát tudjuk alapvetően megváltoztatni, de pozitív irányba befolyásolhatjuk belső érzelemvilágunkat is

 

erzelemnemesito-folyamat-gyakorlata.jpg

 

Az érzelmi síkon zajló nemesítési folyamathoz úgynevezett nemesítő tényezőkre, például felemelő ingerekre van szükségünk. Ilyen felemelő inger lehet egy festői táj, egy hangulatos zene vagy egy szép műalkotás.

  

A negatív érzelmek alkímiája

Az „érzelmek alkímiája" kiváló módszer, amely megkímél minket attól, hogy küzdenünk kelljen a bennünk lévő negatív érzések ellen, vagy nagy fá­radságok árán ki kelljen irtanunk magunkból őket, ami nagyon sok erőt kívánna tőlünk. Ahogy koráb­ban az alkimisták arannyá változtatták az egyszerű fémet, úgy változtathatunk át ezzel a módszerrel negatív érzéseket pozitívakká. E cél eléréséhez a légzést használjuk.

 

Mint tudjuk, a kozmosz életenergiája, nullapont- vagy tachyonenergiája energiaforrás. Sőt még annál is több: olyan energiaforma, amely az ember visszatalálását szolgálja a rendhez. Ezen az érzelmi harmónia megtalálása is értendő. Szinte mindig pozitív hatást lehet el érni a nullapont- vagy tachyonenergia alkalmazásával.  A nullapont- vagy tachyonenergia segítségével visszafordíthatunk degeneratív folyamatokat, semlegesíthetünk zavaró mezőket, és egyesített energiamezőket hozhatunk létre.

Ha az előbb elmondottakat negatív lelkiállapotokra vonatkoztatjuk, akkor a kozmikus életenergia vagy nullapont-, illetve tachyonenergia olyan anyag, amellyel semlegesíthetjük és egyesíthetjük negatív érzéseinket, rendet, harmóniát teremthetünk bennük. Ez pontosan a következőket jelenti: a düh vagy a félelem állapotát ellensúlyozzuk, és a normális lelkiállapotba billenünk át.

A népnyelv találóan a következő szavakkal írja le ezt a folyamatot: „Vegyél jó mély levegőt, mielőtt beszélsz vele." Ez a mondás embertársaink heves izgalmi állapotaira vonatkozik, amelyek köztudomásúlag nagyon gyakran azt eredményezik, hogy az érintettek indulatból cselekednek, ezzel károkat okoznak maguknak él másoknak — ilyen esetekben szoktuk azt tanácsolni valakinek, hogy először vegyen mély levegőt.

Ez a módszer gyakran valóban segít abban, hogy valamelyest megnyugodjon az ember, de nem igazit hatékony, mivel valami hiányzik belőle, mégpedig az, hogy tudatosan pozitív érzéssé transzformáljuk a negatív érzést. Csak akkor szabadulhatunk meg a negatív erőktől, ha azok pozitívvá alakulnak.

 

A mágikus iskolának köszönhetően köztudott, hogy a lélegzet elektromos és mágneses folyadékot tartalmaz. A tudatos belégzés során magunkhoz vehetünk és továbbíthatunk bizonyos elképzelést vagy érzést — először a testnek, azután a szellemnek és a léleknek. Kilégzéskor pedig ugyanígy kilélegezhetünk a szellemből, a pszichéből és a testből valamilyen gondolatot, vagyis megszabadulhatunk tőle, és kivezethetjük a kozmikus energiakeringésbe.

Az is lehetséges, hogy a pozitív lélegzetárammal pozitív és építő hatású gondolatokat és érzéseket vegyünk magunkhoz (a kozmikusenergia-körforgásból).

Az érzelmi alkímia alkalmazásához nem kell sok energiát elhasználnunk.

 

Elég, ellazult állapotban visszatükrözzük a negatív energia pozitív ellenpólusát. Olyan, mint amikor közvetlenül napfénybe tartunk egy zsebtükröt, és egy sötét pontra irányítjuk, hogy oda érkezzenek a visszavert napsugarak. És a pont hirtelen már nem is sötét, hanem világítani kezd a fényben.

 

erzelmi-alkimia-gyakorlat.jpg

 

Embertársaink átformálása

Minél gyakrabban és minél hosszabb ideig végzi ezt a gyakorlatot, annál könnyebben tud majd átalakulni, sőt még ennél is többre lesz képes: embertársait is át tudja  majd formálni. Valahányszor csak látja, hogy egy embertársa valami negatív dolgot élt át, és negatív érzések befolyása alatt áll, segíthet neki abban, hogy visszataláljon a normális állapotba. Mutassa meg neki a „tükrével" a po­zitív tulajdonságait, tükrözze vissza neki azokat a pozitív érzéseket, amelyeket ő maga nem lát, és küldjön harmonizáló erőket a felindultságába és a diszharmóniájába.

 

 

Ha alkalmazza az érzelmi alkímia és a helyes légzés elvét, gyorsan és hatékonyan szabadulhat meg a negatív érzésektől.

A kilégzéssel átadja negatív érzéseit a kozmikus energiatengernek, a be légzéssel pedig magához veszi a kívánt pozitív érzéseket. Azután más em­bernek érzi majd magát.

Forrás: Helene Walterskirchen  - Az energiaelv - Koncentrációs gyakorlatok a munkahelyen

 

 

,,Alakíts ki jó szokásokat, amelyek építenek Téged.”

 

11 jele annak, hogy fejletlen az érzelmi intelligenciád

szerző: Jobline

Ha ezekből legalább 5 illik rád, az baj, de le tudod dolgozni a hátrányt, mert az érzelmi intelligencia tanulható.

Az átlagos IQ-val rendelkező emberek az esetek 70%-ában jobban teljesítenek, mint a magasabb IQ-val rendelkezők.

Ez a felfedezés megrengette azt a képzetet, hogy az IQ a siker egyetlen forrása.

Az érzelmi intelligencia (EQ) és a jó teljesítmény szoros kapcsolatát az is bizonyítja, hogy

a legjobban teljesítők 90%-a magas érzelmi intelligenciával rendelkezik.

Az érzelmi intelligencia azonban kicsit megfoghatatlan, mégis ez befolyásolja, hogyan kezeljük a viselkedésünket, hogyan navigáljuk magunkat az összetett társas helyzetekben, és milyen személyes döntéseket hozunk a pozitív eredményekért.

Hiába jelentős tehát az EQ-szint, annak megfoghatatlan természete miatt igen nehéz eldöntenünk, milyen szinten állunk, illetve hogyan dolgozhatunk a hiányosságainkon. A most következő tulajdonságok alacsony EQ-ról tanúskodnak, ezért ha szeretnénk nagyobb sikereket elérni, ezeken a hiányosságainkon kell változtatnunk.

1. Könnyen stresszessé válsz
Amikor elfojtjuk az érzelmeinket, azok könnyen feszültség, stressz és szorongás képében kezdenek gyötörni, és eltorzítják testünket és lelkünket.

Az érzelmi intelligencia fejlesztésével sokkal jobban kezelhetővé válik a stressz, mert képesek leszünk azonnali válaszokat adni a nehéz helyzetekre, mielőtt a dolgok túlnőnének rajtunk.

Azok az emberek, akik nem használják az érzelmi intelligenciájukban rejlő lehetőségeket, sokkal nagyobb valószínűséggel fordulnak más, kevésbé hatékony eszközökhöz hangulatuk javításáért; kétszer nagyobb valószínűséggel tapasztalnak meg szorongást, depressziót, esnek függőségbe vagy szenvednek öngyilkossági gondolatoktól.

2. Nehezen érvényesíted magad
A magas érzelmi intelligenciával rendelkező emberek képesek a jó modort, az empátiát és a kedvességet egyensúlyban tartani az önérvényesítés és a határaik meghúzásának képességével.

Ez a kombináció ideális a konfliktusok kezeléséhez, azonban ennek hiányában viselkedésünk passzívvá vagy túlságosan agresszívvá válik.

Az érzelmileg intelligens emberek megtartják az egyensúlyt, és képesek távol tartani magukat a kontrollálatlan érzelmi reakcióktól. Ez lehetővé teszi számukra, hogy semlegesítsék a nehéz, energiavámpír szerű embereket anélkül, hogy ellenséget gyártanának belőlük.

3. Korlátozott az érzelmi szókincsed
Minden ember megtapasztalja az érzelmek széles skáláját, ám csak kevesen tudják pontosan azonosítani őket. A Business Insider kutatása kimutatta, hogy a válaszadók csupán 36%-a volt képes erre, ami azért baj, mert a címkézetlen érzelmek gyakran félreérthetőek, ezért irracionális döntésekhez és kontraproduktív cselekedetekhez vezethetnek.

A magas érzelmi intelligenciájú emberek mesterei az érzelmeknek, mert megértették őket, és kiterjedt szókincsük van a meghatározásukra.

Míg a legtöbb ember szimplán csak azt mondaná, hogy rosszul érzi magát, addig az emocionálisan intelligens emberek pontos különbséget tudnak tenni aközött, hogy éppen frusztráltnak, nyomottnak vagy idegesnek érzik-e magukat. Minél specifikusabb a szóhasználatunk, annál nagyobb betekintést nyerünk abba, hogyan érezzük magunkat, mi okozta ezt, és mit kell tennünk vele.

4. Hamar ítélkezel, és utána vehemensen véded az álláspontodat
Az alacsony EQ-jú emberek gyorsan alkotnak véleményt, és csak azokat a bizonyítékokat veszik figyelembe, amelyek alátámasztják a véleményüket, az ellenérveket pedig figyelmen kívül hagyják. Akár orrvérzésig is kiállnak helytelen véleményük mellett, ami különösen veszélyes a vezetők esetében, amint átgondolatlan ötleteik a csapat stratégiájává válnak.

A magas EQ-val megáldott emberek hagyják ötleteiket „pácolódni”, hiszen tudják, hogy az első reakciókat érzelmek okozzák. A gondolataiknak is időt adnak, és megvizsgálják a lehetséges következményeket és ellenérveket is. Ezután megbeszélik az ötletüket másokkal, és számításba veszik a többiek véleményét is.

5. Nem tudod elengedni a negatív érzelmeket
Gondolj egy olyan fenyegető helyzetre, amitől a tested harci üzemmódba került, ami küzdelemre vagy menekülésre kényszerített. Amikor veszély fenyeget, ez a reakció nagyon fontos a túlélés szempontjából, de amikor ez a veszély már rég elmúlt, a stresszhez való ragaszkodás rombolja a testet, és akár olyan egészségügyi következményei is lehetnek, mint a magas vérnyomás vagy a szívelégtelenség.

6. Nem tudsz megbocsátani
Az érzelmileg intelligens emberek távolságot tartanak a hibáiktól, de nem feledkeznek meg róluk. Azáltal, hogy biztonságos távolságban tartják őket, képesek reflektálni rájuk, és a jövőbeli sikerekhez igazítani őket. Ha túl sokat időzünk a hibáinkon való rágódással, idegesek és bátortalanok leszünk, míg ha teljesen megfeledkezünk róluk, ugyanabba a hibába eshetünk újra.

7. Gyakran érzed úgy, hogy nem értenek meg
Érzelmi intelligencia hiányában gyakran érezheted magad meg nem értettnek, mert nem tudod úgy közvetíteni a gondolataidat, hogy mások számára is világos legyenek. Az érzelmileg fejlett emberek tudják, hogy nem mindig lehetséges tökéletesen visszaadni egy-egy ötletet. Azonban amikor látják, hogy a többiek nem értik a mondandójukat, igazítanak a megközelítésükön, és olyan módon kommunikálnak, hogy üzenetük megértésre találjon.

8. Nem ismered a gyenge pontjaidat
Mindenkinek vannak gyenge pontjai– olyan helyzetek és emberek, amelyek és akik impulzív válaszokra sarkallnak minket. A magas érzelmi intelligenciával rendelkező emberek ismerik ezeket a gyenge pontokat, és arra használják ezt a tudást, hogy kikerüljék azokat a szituációkat és embereket, akik nem a legjobbat hozzák ki belőlük.

9. Sosem vagy mérges
A magas érzelmi intelligencia nem a kedvességről szól, sokkal inkább arról, hogy képesek vagyunk kezelni az érzelmeinket a legjobb eredmény elérésének érdekében. Néha ez azt is jelenti, hogy nem titkoljuk, ha levertek, szomorúak vagy frusztráltak vagyunk. Ha folyamatosan maszkot hordunk, boldognak és pozitívnak állítjuk be magunkat, hiteltelenné válunk. Az érzelmileg intelligens emberek negatív és pozitív érzéseket is alkalmaznak a helyzeteknek megfelelően.

10. Másokat hibáztatsz az érzéseid miatt
Az érzelmek belülről jönnek. Csábító lehet mások cselekedeteinek tulajdonítani őket, pedig felelősséget kell vállalnod értük. Senki sem írhatja elő neked, hogyan érezd magad, ha te nem szeretnéd.

11. Könnyen megsértődsz
Ha tudod, ki vagy, magabiztos és nyitott vagy, mások nem tudnak egykönnyen feldühíteni. Az sem jelenthet gondot, ha mások ugratnak, hiszen képes vagy mentálisan vonalat húzni a humor és a lekicsinylés között.

Ellentétben az IQ-val, az EQ igencsak képlékeny, ezért folyamatos gyakorlással, új, érzelmileg intelligens viselkedéssel utat építhetünk az új szokásokhoz is. Amint az agyunk is megerősíti ezeket az új viselkedéseket, a régi, destruktív szokásaink lassan kikopnak, és helyükbe érzelmileg intelligens válaszok kerülnek még a nehezebb helyzetek esetén is.

A Business Insider cikke nyomán

Forrás: https://karrierplusz.jobline.hu/allaskeresok/20170203_11_jele_annak_hogy_fejletlen_az_erzelmi_i

Bármi legyen is az álmod, így érd el te is!

http://egyensulyakademia.com/barmi-legyen-az-almod-igy-erd-el-te/

 

Képes Anita A gondolat ereje, Életmód tippek, Immunerősítés, Lélek, Mozgás, Tudatosság

 

Egészség coach, életviteli tanácsadó, az Egyensúly Akadémia alapítója és vezető trénere.

Több mint 14 éve foglalkozom az emberi test egészségével, a test-szellem-lélek egészség-teljesség kapcsolatát kutatja.

Miben segíthetek Neked?

Tudatos testsúlykontroll -fogyás- programok kialakítása, figyelembe véve az egyén táplálkozási szokásait, igényeit, egyéni életvezetési tanácsadás, testanalízis után

Lelki kibillenések egyensúlyba hoztala, korlátozó hitrendszerek lecserélése, új életpálya kialakítása Theta Healing technika segítségével

Életviteli problémák kiküszöbölése, testi-lelki támogatással. Mivel az életviteli problémák hátterében, az esetek többségében lelki okok húzódnak meg, így azon okok feltárása nagyon gyorsan a probléma megszűnéséhez vezet, ha a testi folyamatokat is megtámogatjuk!

Komplex programjaimat (legyen az akár csoportos, akár egyéni), gyakorlati módszerekkel segítem alkalmazni.

Tudásomat Magyarországon, Európa több országában, Amerikában és Srí Lankán szereztem, ötvözve a keleti és nyugati elméleti és gyakorlati tudásanyagot.

Theta Healing konzulensként kifejezetten fontosnak tartom, hogy hozzásegítselek Téged azon képességed kibontakoztatásában, ami az elégedett élet megteremtését szolgálja, bármely területen.

 

FILOZÓFIÁM

A test minden megnyilvánulása tükröt tart az életmódunknak, a lelki beállítottságunknak.

Személyes indíttatásom az egészséges test felépítésére irányul, hiszen üres testben nem fakadhatnak egészséges gondolatok sem, és nem jön létre egykönnyen a cél megvalósításához szükséges erő.

Élénken támogatom a a tudatos táplálkozást és prevenciót, mint életformát.

Speciális 15 (7+8) hetes tréning sorozatom a Ragyogó Nő Születik életmódváltó tréning, amely a tudatos testformálást, stressz kezelést, gondolatminták átprogramozását, lélek emelést, kiteljesedést tartalmazó gyakorlatorientált, egyedülálló programsorozat.

EGYENSÚLY AKADÉMIA

Az Egyensúly Akadémia képzéseinek, rendezvényeinek, egyéni tanácsadásainak célja, hogy segítse, támogassa résztvevőit, ügyfeleit egy teljesebb életvitel megteremtésében.

Az Egyensúly Akadémia tréningjei, eseményei, vagy egyéni foglalkozásai a résztvevők, testi-lelki-szellemi fejlődését és az egyéni harmónia megteremtését szolgálják, hiszen az egyén a társadalom alapegysége és jól-lététől függ az Őt körülvevő közeg életminősége. Legyen ez család, munkahely, barátok stb.

Hiszünk benne, hogy a változás lehet könnyű és élvezetes is, ha felismerjük előnyeit és megragadjuk lehetőségeit.

Módszereink gyakorlat orientáltak, törekszünk a könnyedség megteremtésére úgy az egyéni, mint a csoportos foglalkozások alkalmával. Hiszünk abban, hogy mindenki egyedi és minden ember, egyedi elbírálást igényel, így a csoportos foglalkozások alatt is, van mód az egyéni konzultációkra.

Alkalmazott technikák: imagináció, meditáció, Theta Healing technika, Belső utazás, mozgások, kreatív feladatok

 

Forrás: http://egyensulyakademia.com/kepes-anita/

 

 

 

A Tudatos Életmódváltás Sikerelvei Online Tréning

 

Egy csodás 31 napos kaland, hogy az életed új fordulatot vegyen!

 

Ez a tréning egy gyors módszer az életmódod javítására.

 

Szeretnél végleg megszabadulni a sikertelenségektől és a csalódásoktól?

 

Csináld végig és könnyedén felülemelkedsz a téged érintő kihívásokon!

 

Ne hagyd, hogy a problémák uraljanak!

 

Ne engedd meg magadnak azt, hogy belekényelmesedj a rossz helyzetekbe!

 

Ideje lenne, ha a kiábrándultság helyébe az örömteli élet lépne!

 

Most lehet, hogy felhúztad a szemöldököd, mondván: „Én már mindent kipróbáltam, mégis boldogtalan/magányos vagyok.”

 

Bevallom, az életedet én sem tudom helyetted megváltoztatni. De Te igenis képes vagy rá!

 

Ez a tréning neked való, ha boldogságra vágysz, de nem tudod, hogy kezdj bele.

 

Nem nagyon hiszel nekem, mert: Neked (most) semmi sem sikerül.

 

Úgy érzed, hogy az életed tömény katasztrófa. Próbálsz naponta túlélni, miközben egyre több és több probléma üti fel a fejét.

 

-Párkapcsolati nehézségek

-Elhízás

-Munkahelyi gondok

-Evés zavarok

-Káros szenvedélyek

-Anyagi problémák

-Betegségek

-Depresszió

 

Ezrek boldogok ma, akik úgy gondolták, hogy már soha nem lesznek azok!

 

Ahhoz, hogy igazán boldog legyél fontos, hogy elérd a test-lélek-szellem egyensúlyát.

 

Mit is jelent ez a gyakorlatban?

 

⇒ Azt, hogy jól érezd magad a bőrödben, ne kelljen a túlsúlyod miatt pironkodnod..

 

⇒ Azt, hogy megtanuld a lelked tehermentesíteni, kezelni a rossz dolgokat és megélni az örömteli pillanatokat

 

⇒ Azt, hogy harmóniában legyél önmagaddal: önostorozás, önsanyargatás, lelkifurdalás nélkül…

 

Ehhez az első lépés, hogy megismered Önmagad, felfedezed, hogy mi nincs rendben az életedben, majd tudatosan változtatsz ezen.

 

Erre dolgoztam ki egy autodidakta programot, amellyel 31 nap alatt Te is megtanulhatod, hogyan érd el a boldogságot:

 

⇒ az elméleti alapokat arról, hogyan is működsz: test-lélek-szellem szinten,

 

⇒ hogyan alakíts ki jó szokásokat, amelyek építenek Téged,

 

⇒ hogyan válthatsz tudatosan életmódot,

 

⇒ mitől fogod jól érezni magad a bőrödben és,

 

⇒ hogyan tudod elérni, hogy a tükörből az a csinos, sikeres, vidám nő nézzen vissza Rád, akit ott szeretnél látni!

A program felépítése:

 

31 nap alatt összesen 11 leckét fogsz kapni: 3 naponta 1-1 fejezetet, gyakorlati feladatokkal és elmélettel. Hiszen mit sem ér a tudás, ha nem próbálod ki!

 

Éppen ezért a leckék rendkívül interaktívak, tartalmaznak feladatokat, elvégzendő gyakorlatokat, technikákat, amelyeket végig kell csinálnod.  Ezekre mindig 3 napod lesz, hogy a következő lecke előtt megcsináld.

 

A leveleket mindig este fogom küldeni 7 óra után, amikor már túl vagy az egész napos hajtáson, végre van magadra is néhány perced.

 

Egy-egy fejezet elolvasására 3-5 percre lesz szükséged, azonban az átgondolására és a feladat megcsinálására adja magadnak még nagyjából 20 percet.  Azaz akkor nyisd meg majd az új fejezetet, ha van 25-30 perced ÖNMAGADRA.

 

A program kiemelten foglalkozik azzal, hogy a túlsúly miatt hogyan billenhetsz ki az egyensúlyodból, és ad is rá megoldást, hogyan tudsz hatékonyan, egészségesen, biztonságosan lefogyni.

 

A Tudatos Életmódváltás Sikerelvei program egy online tréner, aki segít Neked abban, hogy rendszeresen és kellő ideig foglalkozz egy témával, hogy be tudjanak épülni a  jó szokásaid közé az életmódváltás alapelvei.

 

Nem egy e-book, amit vagy elolvasol, vagy nem.. amit egyszer átfutsz, majd ezzel a lendülettel el is felejtesz..

 

Ez egy olyan megoldás, ami VALÓBAN segít, hogy mély és gyakorlatias tudást szerezz, hogy VALÓBAN meg tudd változtatni az életed, TÁMOGAT, abban hogy KITARTS a jó cél érdekében!

Semmi szükséged a tréningre, ha

 

– nem akarsz őszinte lenni magadhoz, és azt gondolod, hogy a világnak kell változnia, nem neked

– nem szeretnél tenni azért, hogy belátható időn belül jobb legyen az életed

– megelégszel az ideig-óráig tartó látszatmegoldásokkal

 

Nem árulok zsákbamacskát! Ez a mini tréning akkor való Neked, ha:

- meguntad, hogy gyakran kudarccal végződnek az életed fontos dolgai, és most már tényleg sikeresnek akarod magad érezni

- egy életre be akarod fejezni a kísérletezgetést, egy olyan módszert akarsz a kezedbe, ami garantáltan megváltoztatja az életed

– stresszmentesen, a saját tempódban szeretnéd elérni a vágyott testi-lelki harmóniát, amiben kiegyensúlyozott és boldog vagy

– készen állsz arra, hogy legyőzd a beidegződött mérgező szokásaidat, melyek kiválóan akadályoztak a sikerekben

Forrás: http://www.egyensulyakademia.com/a-tudatos-eletmodvaltas-sikerelvei

 

 

 

 

,,Kedves Olvasóm...Ma ,,A Szeretet gyöngyszemei - Tedd életedet ajándékká!" c. kiskönyvet olvasgattam.

Mong-Dsi (Kr.e. 372--289) kínai filozófus, Kung Fu-ce követőjének írását osztom meg veletek,

kinek élete a kölcsönös tisztelet és megbecsülés jegyében telt.

Hitt az ember eredendő jóságában, az emberszeretet egyetemes kötelezettségét tanította.

Olvasd oly nagy szeretettel, ahogy ő lejegyzte mindannyiunk okulására. Gondolkodj el az életeden. Megtisztelve ezzel a Mestert és Önmagadat.

 

MONG-DSI - Mit tégy ellenségeddel?

A jó lelkű embert az különbözteti meg a többi embertől, amit szívében táplál. Jóságot növeszt a szívében és tisztességet.

Aki jóságos, az szereti az embereket. Aki tisztességes, az megbecsüli őket. Aki másokat szeret, viszontszeretik.

Ha mégis akad valaki, aki barátságtalanul bánik velem, magamba kell szállnom, és meg kell kérdeznem magamtól:

,,Bizonyára nem voltam jó, bizonyára megsértettem a tisztességét. Hogyan eshetett ez meg velem?"

Ha magamba szállva nem találtam sértőt a viselkedésemben, és úgy találtam, tisztességes voltam vele, ám ő továbbra is barátságtalan irányomban, magamban ismét megkérdezem:

,,Talán nem voltam lelkiismeretes? Talán nem legbenső lelkiismeretem szerint jártam el?"

És ismét magamba szállok, mélyen elgondolkodom. Ha lelkem szerint helyesnek találom minden cselekedetem, ám a másik továbbra is ellenséges velem, így kell szólnom:

,,Ez az ember nem tudja, mit cselekszik. Nem tehetek többet érte. Szabad-e nehézségeket okoznom magamnak valaki miatt, aki nem tudja, mit mond, és mit tesz?

"Válaszolok is magamnak rögtön:,,Nem szabad."

(forrás: Angelisz Irini (szerk). A Szeretet gyöngyszemei – Tedd életedet ajándékká, Kassák Kiadó)

Forrás: http://xmagazin.hu/ShowCikk.php?CikkID=5ec85dc2d85f92c6a130b8f3b120518d

 

 

 

Mengzi (Meng-ce, latinosan Menciusz) kínai filozófus, Kung Fu-ce követője, és továbbfejlesztette Konfuciusz tanításait. Mengzi (Meng-ce), a tanításait tartalmazó mű.

 

,,Meng-ce leghíresebb tétele az, hogy az ember alapvetően jó, s csak a rossz társadalmi hatások torzítják el. Minden emberben potenciálisan benne rejlik az erény, a tanítás célja tehát ezen potencialitás aktualitássá tevése.

Menciusz erősen hangsúlyozza, hogy a család egyfajta előképzés a későbbi erények kifejlesztésére, azaz a családon belül lehet elsőként megtanulni az emberség és a méltányosság alapját képező szeretetet és tiszteletet."

 

 

 

 

,,Szükséged lesz az örömökre, nagyobb, mintsem gondolnád. Ezért vágyik örökösen minden ember a gyönyörűségre.

De mi is a gyönyör valójában?

A test egészsége és a lélek zavartalansága -- minthogy ez a boldog élet célja. Hogy testünk ne szenvedjen, és lelkünk nyugalmát ne zavarják. A test jó érzése beszivárog a lélekbe -- a lélek minden testi történésről tud, ahogy a test is fellélegzik a békés lélek által.

A gyönyörűség, amelyre oly áhítattal vágyunk, az első velünk született jó. Nem minden örömöt veszünk észre, vannak olyanok, amelyek csak úgy megtörténnek. Vannak olyan örömfélék is, melyeket inkább mellőzünk, mert megélve, nagyobb kellemetlenséget hoznak, mint a hiányuk. És vannak fájdalmak, amelyeket egyenesen örömként élünk meg, ha elviseljük őket. Hiszen nincs nagyobb öröm annál, ha valaki kiállja a próbát; sokszor a fájdalom elmúlása nagyobb gyönyörűség, mint maga a felhőtlen öröm. Minden öröm jó, de mégsem kell valamennyit megélnünk; ahogy minden fájdalom rossz, és mégsem természetes, hogy a fájdalmakat mindig kerülnünk kell.

Vedd elő a mérleget, és látni fogod: a jót bizonyos pillanatokban rossznak tekintjük, a rosszat ellenben jónak.


Az élet célja a boldogság. Mindenek kezdete: a legfőbb jó, vagyis a valódi örömök után vágyó élet. De lehet-e élvezni az életet anélkül, hogy megfontoltan, becsületesen és igazságosan cselekednénk? Ha ezt a hármat -- a megfontoltságot, a becsületet, az igazságosságot -- kiemeled, előkelőbb helyet foglalnak el az istenek mérlegén, mint bármilyen testi kellem, vagy lelki kiemelkedés.

Megfontoltsággal, becsülettel és igazságossággal élni -- tiéd a kellemes élet.”

Forrás. http://www.lelekvilag.hu/archive/index.php/t-39.html



„Kedves vagyok Hozzád,
  mert kedves vagy nekem.”

 

,,Mi dolgunk a világon?

A nevetés, a megértés és a szeretet."

,,Azért éltek, hogy megtanuljatok szeretni. Azért szerettek, hogy megtanuljatok élni.”

,,TEDD AZ ÉLETED AJÁNDÉKKÁ!”

,,A jó lelkű embert az különbözteti meg a többi embertől, amit szívében táplál. Jóságot növeszt a szívében és tisztességet.

Aki jóságos, az szereti az embereket. Aki tisztességes, az megbecsüli őket.”

 

 

,,Rajtam múlik, hogy miként élem a mindennapjaimat. Aktív előidézője vagy passzív elszenvedője vagyok az életemnek.”

Epikurosz a boldogságot határozta meg a legfőbb jóként.

Epikurosz szerint akkor vagyunk boldogok, ha kellemes érzeteink vannak, és mentesek vagyunk a kellemetlenektől.

,,A boldogság nem más, mint az öröm és a fájdalommentesség.

John Stuart Mill kifejtette, hogy a boldogság nem más, mint öröm és fájdalommentesség, és hogy az örömön és fájdalmon túl nem létezik jó és gonosz. Aki bármi másból (például isten szavából vagy a nemzeti érdekből) próbálja levezetni a jót és a gonoszt, az becsap bennünket, és valószínűleg saját magát is.

 

Az élettudományok szerint a boldogság és a szenvedés nem egyéb, mint testi érzeteink eltérő aránya.

Soha nem a külvilág eseményeire reagálunk, hanem a testünkben jelentkező érzetekre.

Senki nem amiatt szenved, hogy elvesztette az állását, elvált, vagy a valami absztrakció. Hő- és feszültségérzetként jelentkezik, és éppen ettől annyira őrjítő. Nem véletlenül mondjuk, hogy valakiben „lángol" a harag. És megfordítva: a tudomány szerint senki nem attól lesz boldog, hogy előléptetik, nyer a lottón, vagy megtalálja az igaz szerelmet. Az embert egyvalami, és csakis egyvalami teheti boldoggá: a kellemes érzetek a testében.”

(Yuval Noah Harari – Homo Deus)

,,Kívánom, hogy megtaláld azt a gondolatot, ami a boldogabb életedet hozza el számodra!”

Az alábbi mondatokkal (vagy hasonló építő tartalmú mondattal) pozitív hangvételű beszélgetést indíthatunk, kifejezhetjük általa a megbecsülést, a szeretetet, a hálát, vagy a tiszteletet. Természetesen csak akkor, ha valóban azt gondoljuk, és érzünk, amit mondunk.

1, Kívánom, hogy ma jól sikerüljön a napod, és sok vidám és elégedett pillanatod legyen!

2, Nagyon jól esett az ölelésed, örömmel tölt el, ha veled lehetek.

3, A legjobb választás vagy az életemben.

4, Értékesnek és megbecsültnek érzem magam melletted. Köszönöm.

5, Köszönöm és nagyra értékelem azt a sok energiát, amit a kapcsolatunkba fektetsz.

6, Az első randinkon gondolkoztam. A mai napig örülök, hogy megtörtént.

7, Nagyon jól nézel ki, és értékes, megbízható embernek tartalak. Megtiszteltetés, hogy a párod lehetek.

8, Sok minden történt azóta, mióta összejöttünk, de a szeretetem irántad ugyanúgy megvan.

9, Csodálattal tölt el, amikor látom, hogy milyen tehetséges vagy … -ben.

10, Ha újrakezdeném az életemet, megint téged választanálak.

Forrás. http://laskainelli.blog.hu/2017/05/25/10_mondat_amivel_jo_hangulatu_beszelgetest_indithatunk_otthon

+ Pozitív tartalmú, építő, kellemes, pezsdítő beszélgetések.

 

 

Hogyan érhetjük el, hogy olyan emberekké váljunk, amilyenek lenni szeretnénk?

Sokan nem érzik magukat vonzónak, szerethetőnek, társasági embernek. Vágynak arra, hogy vonzók legyenek mások számára, szeretnének baráti összejövetelekre járni, mégis inkább begubóznak, és nehezen válnak nyitottá mások barátsága számára. Ami nem feltétlenül jelentene problémát, de mégsem  érzik jól magukat így.

Mit tehetünk, hogy vonzók legyünk mások szemében?

A külső szempontot nem említem ebben a cikkben, inkább csak a belső támaszt, ami segít abban, hogy a helyünkre kerüljünk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Önmagunk szeretete rendkívül fontos a jól-létünk szempontjából. Mindennek az alapja, hiszen csak azt tudjuk adni, ami bennünk van, olyan szemüvegen keresztül tudjuk szemlélni a világot, amilyen gondolataink a fejünkben vannak, pontosabban, amelyekre hangsúlyt fektetünk.

A siker fontos eleme a vágy, az önfegyelem, a tudatosság, az elhatározás, hogy merjünk dönteni, és szemléljük pozitív szemüvegen keresztül a világot. A mások számára vonzó emberek nem azt nézik, hogy őket kik segítik, hanem azt keresi, hogy miként segíthet másoknak, hogyan adhatja vissza a tudását a világnak.

Hogyan érhetjük el, hogy olyan emberekké váljunk, amilyenek lenni szeretnénk?

Fizikailag és a gondolatainkkal is tehetünk azért, hogy a vágyott életet élhessük.

1, Szülessen meg a vágy, hogy milyen életet szeretnénk élni.

2, Gondoljunk magunkra és az életünkre úgy, ahogyan élni szeretnénk. Eleinte lehet, hogy nehezen fog menni, de teremtsük meg a képzeletünkben újra és újra a vágyunk teljesülését.

3, Használjunk megerősítéseket, egyes szám első személyben, ha lehetséges. Kedves vagyok, szeretetteljes vagyok, szeretem, hogy erős vagyok, hogy bátran állok a feladataim előtt…stb.

4, Használjuk a szavak teremtő erejét! Érdemes hangosan kimondani mindazt, amit szeretnénk, hogy megvalósuljon.

Álljunk a tükör elé, és nézzük meg, milyen testtartással, arckifejezéssel köszönünk másoknak, hogyan érdeklődünk a hogylétük felől! Tanuljunk meg hangosan, érthetően, egyenes testtartással, magabiztosan beszélni! Ha valakivel beszélünk, legyünk vele kedvesek, őszinték, és szeretetteljesek.

5, Csináljunk úgy, mintha… Ha azt hiszed, nyugodtabb lennél, ha lenne pénzed, ha már meglenne az új állásod, akkor tegyél úgy, mintha megtörtént volna. Ha örömmel élnéd a mindennapjaidat, mert lenne egy jófej társad, akkor tegyél úgy, mintha már meglenne, és éld örömmel a mindennapjaidat!

6, Figyeljünk, hogy milyen gondolatokat választunk magunknak! Az agyunkban cikáznak a negatív és a pozitív gondolatok. Van köztük félelem által generált, de szeretet vezérelt is. Te döntöd el, hogy melyikre fektetsz hangsúlyt, melyikről beszélsz, és melyik szálat futtatod tovább!

7, Nyissuk pozitívan a napot! Mindegy, hogy hánykor kelsz fel, legyél hálás azért, hogy egy újabb nap újabb lehetőségeket kínál neked.  

Nem nehezebb a kívánt életet élni annál, mint nap mint nap azt a mindennapot élni, ami szembe megy azzal, amit szívesen megélnénk. A bátorság, kreativitás, hit és önbecsülés mindig támogatóan áll mellettünk az utunkon.

Ha úgy látjuk, hogy nem visz sikerre a megoldó-készletünk, akkor itt az ideje új módszereket, technikákat, gyakorlatokat elsajátítani.

Laskai Nelli, házassági tanácsadó, életöröm és motivációs tréner, a Boldognak Lenni életmód könyv szerzője (önbizalom, párkapcsolat, kommunikáció, céltervezés)

Forrás: http://laskainelli.blog.hu/2017/05/22/7_tipp_hogy_vonzo_legyel_masok_szamara

 

 

 

Energy-breathing
    Egy stresszel teli, kiborító nap után újratölthetjük lemerült
    akkumulátorainkat egy egyszerű és igen hatékony módszer
    segítségével: vegyünk három mély lélegzetet!

    Ez a kis oxigéntöbblet nem csak a testünket látja el új erővel, hanem növeli az összpontosító készségünket, és a hangulatunkat is javítja.

    És ha ezt nem csak véletlenül tesszük, akkor a légzésgyakorlatok célzott
    alkalmazásával sohasem tapasztalt magasságba röpíthetjük az
    életenergia-szintünket.

 

Ha feltöltekezünk friss levegővel, akkor minden szervünk optimális mennyiségben jut oxigéndús vérhez.

A vérkeringés ismét lendületbe jön. Fittnek érezzük magunkat - és úgy is nézünk ki, mert a bőr vérkeringése is javul. Ezzel egyidejűleg pedig 70 százaléknyi káros anyagot (főleg szén-dioxidot) lélegzünk ki.

Persze mindez csak akkor valósul meg, ha mélyen lélegezzük be - egészen a rekeszizomig - és ki (a kilégzés kétszer annyi ideig tartson, mint a belégzés).

 

/Mély légzéssel szellemi erőinket is aktivizálhatjuk,

/az orr felső járataiban ugyanis nem csak a szaglásközpont található,

hanem az asszociációért, az összpontosításért, a beszédért és a gondolkodásért felelős egységek is.

 

A közérzet tudatos légzés útján történő befolyásolása nem új felfedezés.

Indiában, Kínában és Japánban már évszázadok óta ez képezi a naponta

végzett egészségügyi és meditációs gyakorlatok alapját.

Legyen szó jógáról, tai-chiról vagy makahóról,

/a cél mindig az, hogy az életenergia, a prana, chi - vagy ki - szabadon áramolhasson a testben./

 

A Zen követői nem manipulálni akarják a légzést, hanem eggyé akarnak válni vele.

"Fordulj a légzésedhez, és a szétszórtságod eltűnik!" - vallotta már Buddha is.

Ugyanígy a fejünkben köröző gondolatoktól is megszabadulhatunk.

Aki csak a légzésére összpontosít, az nem tud egyszerre valami másra is figyelni.

Egy bizonyos ponton túl ez a folyamat önállósul, és megnyugtatja a testet.

 

 

Hosszú lélegzetvétel - legjobb trükk stressz ellen

Mivel manapság mindent gyorsan kell végeznünk, sokak számára a lassú légzés a luxus kategóriájába esik.

Nem engedik meg maguknak a lélegzetvételnyi szünetet, és csak a mellkasukba szívják be a levegőt, nem pedig a rekeszizomig.

 

Ez duplán rossz, mert a rekeszizom egyenletes mozgása masszírozza és stimulálja a többi szervet. Emellett pedig, aki felületesen lélegzik, az 0,5 liter helyett csak 0,2 liter oxigént tud feltankolni. Így az oxigén nem jut el az alsó tüdőhólyagocskákig.

TIPP: ezen gyakran már azzal is segíthetünk, ha lazítunk az övünkön; így mintegy 30%-kal megnő a légzéstérfogatunk.

Jó TUDNI: ha a szervezetünk folyamatosan oxigénhiányban szenved, ez hosszú távon görcsökhöz, fejfájáshoz, vérkeringési zavarokhoz és összpontosítási nehézségekhez vezet.

 

 

Ahogy lélegzünk, olyanok vagyunk

Fontos az egyenes testtartás is, mert csak úgy tud a levegő akadálytalanul áramolni.

A légzés és az érzelmek szorosan összefüggenek. Egyesek minden félelmüket és dühüket lenyelik, mások pedig mesterségesen felfújnak minden helyzetet.

A magatartás és az érzelmek a testtartáson is meglátszanak. Például: valaki leereszti a vállát, és behorpasztja a mellkasát.

Ebből következtetni lehet az érintett személy jellemére és életenergia-tartalékaira.

 

Légzésünkkor azt vesszük magunkhoz, amit az életünktől várunk: aki felületesen lélegzik, és nem vesz magához elég oxigént,

az az élet más területein is korlátok közé szorítja magát - aki pedig nem tud rendesen kilélegezni, annak egyébként sincs sok adnivalója.

 

Már kis többletoxigén is sokat tehet annak érdekében, hogy pótoljuk elhasznált energiánkat.

"Energy-breathing"-programunk hatására meg tudjuk változtatni a légzésritmusunkat,

éberek, fittek, ugyanakkor nyugodtak és ellazultak leszünk.

Jobban fogjuk magunkat érezni, és a kisugárzásunk is egészen más lesz. És még egy előny: a gyakorlatokat minden felhajtás nélkül bárhol, egyszerűen elvégezheti.

 

Mi az energy-breathing?

Az energy-breathing gyakorlatai nem csak új erővel és energiával töltik fel, de az egész kisugárzását is megváltoztatják.

TIPP: végezze el őket minden alkalommal, amikor fáradtnak és lomhának érzi magát, mégpedig rendszeresen mindennap, azonos időben. Meg fogja látni, a hatás döbbenetes lesz!

A legfontosabb alapszabály: vegyen fel mindig egyenes testtartást, mert csak így áramolhat a levegő akadálytalanul! Az orrán át lélegezzen be (ez megszűri és melegíti a levegőt), és a száján lélegezzen ki! Sohase tartsa vissza a lélegzetét, hanem engedje egyenletesen áramolni!

A legjobb, ha minden gyakorlatot kipróbál, hogy megérezze a különbséget. Meg fogja látni, teljesen más érzés, ha a hasával, a rekeszizmával, vagy az oldalával lélegzik. A 3-6. alapgyakorlatok segítik a mélyebb légzést, és oldják a stresszt. Ezek különleges gyakorlatok, amelyek segítségével azonnal feltöltheti lemerült akkumulátorait.

Ha rendszeresen gyakorol, teljesen új életérzés alakul ki önben. Ne várjon addig, amíg teljesen kimerül, kezdje a tankolást most, mindjárt!

Forrás és a teljes cikk: http://www.informed.hu/?tPath=/print/betegsegek/gyacs/application&article_print=yes&article_id=87928

 

 

 

Hasi légzés - Hőhullám, meddőség, stressz, depresszió ellen nagyon hatásos.

Ezt csinálják a csecsemők, sportolók, zenészek.

,,Az emberek többsége nem tudatosítja, és nem megfelelő hatékonysággal lélegzik.

         

        Annak ellenére, hogy minden kisbaba születése után hasfali légzést követ, ez a légzésmód fiatal felnőttkorra mellkasi légzéssé válik, mivel a stressz miatt a hasfal izmai megfeszülnek, és többé nem adnak teret a kiegyensúlyozott egészséges légzésre.

A felnőttek esetében a megfeszített hasfali izmok miatt a légzés mellkasi légzéssé válik, amely rövid és felszínes – közli Jane Pernotto Ehrman, a Cleveland Clinic Center for Lifestyle Medicine viselkedéskutatója.

Abban a pillanatban, amikor elkezd tudatosulni és megváltozni a légzés, akkor a test csodálatos módon kezd reagálni és beindít különböző öngyógyító folyamatokat.”

A hasi légzés nyugtat, erősít, több oxigén áramlik be, jót tesz a testünknek, s pozitívan módosítja az érzelmi világunkat is.

 

 

hasi-legzes-nyugtato.jpg

 

Hasirekeszizom-légzés technikák

Feküdjön le, emelje fel a térdét, a talpát pedig fektesse szilárdan a talajra! A kezét tegye a hasára! Belégzéskor a hasa elődomborodik, kilégzéskor pedig visszasüllyed. Ismételje 10-15 alkalommal!

Hanyatt feküdni hasra könyvet tenni, és a has emelkedjen, kifújáskor süllyednie kell.

Vagy felülni, egyik kéz a hason, a másik a mellkason, a mellkas nem mozog. 5 másodperc ki- és be, napi többször, és stressz közben.

 

,,Attól még nem leszel kicsivel sem rosszabb ember, ha nem szolgálod ki válogatás nélkül az összes embertársad igényeit. Nem leszel rosszabb, csak életképesebb.
Mert vannak, akiket sem a jóságod, sem a szereteted, sem az erkölcsi értékeid nem érdekelnek, és ha nem áldozatként szeretnéd leélni az egész életedet, akkor falat kell építened az ilyen emberek ellen. Egy olyan falat, amelyen egy zárható ajtó is legyen. A legtöbben ugyanis itt rontják el: vagy körbefalazzák magukat, és senkit sem engednek be, vagy nem zárják az ajtajukat, ezért betörnek olyanok is, akik csak rabolni jöttek.
Legyen ajtód, és legyen kulcsod.” (Kocsis Gábor)

Alkalmazd a "tégy úgy, mintha" …törvényét.

 

Legjobban úgy hozhatsz létre magadban érzéseket, amelyek egyébként nincsenek jelen szívedben, hogy minden alkalommal, amikor az érzés ottléte kívánatos lenne, úgy cselekszel, mintha valóban úgy éreznél. Meglásd, az érzés hamarosan be is költözik a szívedbe.

-  ARISZTOTELÉSZ

 

William James, az amerikai pszichológia atyja jelentős felfedezést tett. Azt állította, hogy egy érzést, amely valójában még nincs meg bennünk, úgy élhetünk át legbiztosabban, ha úgy teszünk, mintha éreznénk. Egészen addig, amíg végül valóban szívünkbe költözik.

 

,,A szeretetben adni akarás van.”

 

,,És az élet mindig kárpótol. Mindig kiegyenlít. Mert nem vagyunk egyedül. Most sem. Én veled, Te velem. Hogy nem volt véletlen. Hogy megérhetjük, fogom a kezed és te is az enyémet. Mert egymást kaptuk a múltért, amit most még nem értesz. De egyszer elfogynak majd a kérdések, és akkor eljön az az idő, amire vártál. És akkor végre kitisztul a kép, hogy lásd nem véletlen volt…”

 

 

Minden embernek vannak nehezebb, rosszabb napjai. És ezeken a napokon hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy semmi olyan nincs az életünkben, ami éppen kirántana a jelenlegi, kicsit sem szerethető állapotunkból.
Belemegyünk a saját magunk által generált spirálba, és a végén ott találjuk magunkat, hogy a padlót csókolgatva, utáljuk a világot. Holott valójában akármennyire is nehéz egy élethelyzet, mindig rajtunk áll, hogy mit hozunk ki belőle. Álszent dolog lenne, ha azt mondanám, én soha nem szoktam ilyen állapotba kerülni. Dehogynem. Szörnyű leszek és utálom magamat is. Hiszen pontosan tudom jól, hogy ez nem egy örökké tartó állapot. Ennél több vagyok. És igen, valóban. Ilyenkor kicsit magunkra is haragszunk, amiért megengedjük azt a luxust, hogy befordulva bántsuk magunkat. Hiszen ezt tesszük ilyenkor. De szerencsére egész hamar felnyílnak a szemek, és rájövünk arra, hogy tulajdonképpen semmi baj nincs.
Átadtuk magunkat a fájdalomnak kicsit, és most itt az ideje, hogy a gondolatainkat, a szemléletmódunkat megváltoztassuk. Hogy nyitottabban, nyitottabb szívvel és lélekkel tudjuk venni az élet adta lehetőségeket. Hogy hálásabbak legyünk azért, ami minket körülvesz. Azokért, akik még mindig ott vannak. Ha kifelé szeretünk csak, az sem elég. Ugyanakkor, ha a befelé szeretetből áramoltatunk ki a világnak, akkor az igazi lesz. Esélyt kell adnunk saját magunknak, és akkor a világ tényleg visszamosolyog ránk <3

https://www.facebook.com/mounajibarbi/photos/pb.564682283709813.-2207520000.1498293490./851571761687529/?type=3&theater

 

 

,,Mindenki a szíve tisztaságának arányában látja a láthatatlant, és ez attól függ, hogy mennyire sikerült kifényesítenie.
Aki kifényesítette, az mind többet és többet lát – több láthatatlan forma manifesztálódik számára.”

A BÉKE ÁTALAKÍTÓ HATÁSA - Dr. David R. Hawkins tapasztalatai a béke átalakító erejéről

"A mélységes béke pillanatait mindannyian megtapasztaltuk már, midőn úgy tűnt, hogy az idő és vele a világ hirtelen megáll, és mi kapcsolatba kerülünk a Végtelennel. Az elmúlt években számos könyv jelent meg halál közeli élményekről. Ez az élmény olyan emberekkel történt meg különféle körülmények között, akik a halálukat követően visszatértek a testükbe. Jellemző, hogy a tapasztalat után az életük gyökeresen megváltozott, és ők maguk sosem feledik azt. A világlátásuk, a világ jelentősége és az abban betöltött személyes szerepük is teljesen új irányt vett.

A Kék Hold völgye című filmben a főhős hiába tér vissza a világba, a Shangri Lában tett látogatása után, már teljesen másképp látja azt. Mindennél jobban vágyik Shangri Lába, a béke állapotának birodalmába. Amint megjelenik bennünk a béke, többé nem vagyunk a világ áldozatai, és nem állunk a hatása alatt sem úgy, mint egykor, mivel megpillantottuk a világ és önnön valónk igazságát.

Kitartó önátadással, egyre gyakrabban kezdjük átélni a béke ezen állapotait, amelyek időnként egészen elmélyülnek, és egyre tovább tartanak. Amint a felhőket eltávolítottuk, felragyog a nap, és felfedezzük, hogy mindvégig a béke volt a valóság. Az önátadás az a mechanizmus, amely felfedi létezésünk igaz természetét.

Ha valaki a béke ezen állapotában van, akkor a kineziológiai tesztje erős lesz, és semmi nem gyengíti őt el, legyen az mentális, érzelmi vagy fizikai hatás. Felhagyunk azzal, hogy a testet saját énünkként azonosítsuk. Az hogy vajon a fizikai betegségek meggyógyulnak-e vagy sem, már teljességgel lényegtelen, mivel értelmét veszti a fizikai lét felett érzett aggódás.

A belső békével hatalmas erő jár együtt. A tökéletes béke energiamezeje megrendíthetetlen, és aki erre magában rálel, azt többé nem lehet sem megfélemlíteni, sem irányítani, sem befolyásolni, sem pedig programozni. Ebben az állapotban a világ fenyegetéseivel szemben sebezhetetlenek vagyunk, mivel úrrá lettünk a földi léten. Ha a béke állapota megszilárdul, a hétköznapi értelemben vett emberi szenvedés sem lehetséges többé, hiszen a sérülékenység alapját teljes mértékben elengedtük.

A csendes áldás

Úgy mondjuk, hogy aki a béke állapotát elérte, az „megvilágosodott”, és a Kegyelem állapotát élvezi. Ebben az állapotban, illetve azon túl találjuk az illumináció és az igazságra ébredés különböző szintjeit, amelyekről a misztikusok, a bölcsek, a szentek és az avatárok beszámoltak.

Csendes, szavakkal kimondhatatlan jótétemények kísérik azt, ha egy megvilágosodott ember jelenlétében tartózkodunk. Hagyományosan ők a magas szintet elért spirituális tanítók, szentek vagy bölcsek, akiket a keresők akár hosszú utazások árán is meglátogatnak azért, hogy fizikailag is az energiamezejük jelenlétében időzhessenek. A hívek és a keresők a tanító magas rezgésű aurájának csendes áldásában részesülnek, amit úgy is szoktak nevezni, hogy „a nem-elme átadása”, „a guru kegyelme” vagy „a tanító áldása”. Ezen átadás magától történik, és nem személyes jellegű. A végtelen béke a tanító vagy a szent energiamezejéből magától, feltételek nélkül sugárzik. Az energia átadását volt hivatott szimbolizálni az is, amikor a Buddha egy virágot nyújtott át az egyik tanítványának. Ha csak egyszer is találkozunk egy olyan nagy tanítóval, aki ezt az energiát ragyogja, örökre megváltozunk. A legüdvözítőbb, ami történhet velünk, az, ha lehetőségünk nyílik egy nagy tanító jelenlétében időzni, mert a fizikai közelség révén lenyomat képződik bennünk a béke és a teljes önátadás állapotának rezgéseiről. E felébredett állapot csendes átadása egy olyan nem verbális energetikai jelenség, amelyet sem a logika, sem a nyelv nem korlátoz. A tanító aurájában lévő rezgés közvetítőként működik, amely elősegíti a kimondott szavak megértését. Ám az elhangzó szavak helyett mégis az energia az, ami a fejlődésünkre nézve jótékony hatást fejt ki. A csendes áldáson keresztül a magas szintet elért tanítóból vagy szentből sugárzó energia egybeolvad az auránkkal, az agyműködésünkkel és az egész lényünkkel.

Az emberiség annak köszönheti az életben maradását, hogy a béke ezen energiája kisugárzik a világba. Ha ez az energia nem ellensúlyozna, az emberiség már réges-rég elpusztította volna önmagát. Éppen ezért szolgálja saját fejlődésünk az emberiség egészét. Oltalmazó jelenlétté leszünk a világban azzal, ha elérjük magunkban a szeretetteljesség és a béke magasabb állapotait."

/Dr. David R. Hawkins - Elengedés: Az önátadás útja/

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1315576065208266&set=a.310431705722712.67695.100002676540364&type=3

 

 

Dr. David R. Hawkins - A kapcsolatokról

"ÉRZÉSEINK ÉS GONDOLATAINK - AKÁR KIFEJEZZÜK ŐKET AKÁR NEM - MINIDIG HATÁSSAL LESZNEK MÁSOKRA ÉS BEFOLYÁSOLJÁK A KAPCSOLATAINKAT!"

"Felismerjük, hogy az emberek egyáltalán nem a testünkre reagálnak, hanem a belső hozzáállásunkra, az energiánkra, a tudatszintünkre.

Egy nap majd elkezdjük megérteni, hogy A VILÁGON MINDENKI ÉS MINDEN A TUDATSZINTÜNKRE, A SZÁNDÉKAINKRA ÉS AZ IRÁNTUK ÉREZETT ÉRZÉSEINKRE REAGÁLNAK. Megértjük az olyan szent életű emberek vonzerejét, mint amilyen Teréz anya, a dalai láma, vagy Mahátma Gandhi, stb. Láthatjuk, hogy nem a fizikai megjelenésükért szerették őket, hanem a belőlük áradó szeretet és béke ragyogásáért."

 

 

,,Tudod mi a különbség köztünk?                                

Ha az élettől citromot kapok, limonádét csinálok. Amikor te kapsz citromot, dühösen beleharapsz, és jól megszívod magad savval.”

 

 

Rövid szünetek – Pihentető elemek.

Időről időre engedélyeznie kell magának egy rövid szünetet. Valósággal csodát tesz, erősít és stimulál.

 

Irodájának és a munkahelyének nem csak a mun­kát kell szolgálnia, így a berendezésnél sem szabad csak ezt a szempontot szem előtt tartani: A munkahelyén is gondoskodnia kell valamilyen „pihentető elemről".

Ez lehet például nagy kép vagy poszter, amelyen hegyi táj és vízesés vagy virágzó kert látható.

Lehet néhány kő vagy ásvány, amely az íróasztalán kap helyet.

Lehet szí­nes kendő, amelyet díszítőelemként rátesz az irattartó szekrényre.

Szükség esetén aztán kapcsolatot létesíthet ezzel a „pihentető elemmel":

- képzelje el például, hogy egy pillanatig valóban ott van annál a hegyi pataknál vagy kint van a kertben. Ráteheti a kezét a kövekre, feltöltekezhet az energiájukkal. Vizualizálhatja a színes kendőt, és átveheti a szín energiáját.

 

Általánosságban a következő szabály érvényes:

Ha intenzív munkafolyamat részese, amelynek során folyamatosan és erősen kell koncentrálnia, hozzon létre kis „oázisokat", ahol ellensúlyozást, nevezetesen lazítást és oldottságot biztosít magának.

 

Akkor a legjobb a teljesítőképessége, ha az összpontosítást/feszültséget többször lazítás/oldottság váltja fel.

 

Ha viszont állandóan az összpontosítás/feszültség állapotában van, előbb vagy utóbb csökkenni kezd a teljesítménye. A szelleme és a teste ilyenkor úgymond ,,erőszakkal" biztosítja magának az oldottság/lazítás szakaszát, amelyre szüksége van.

 

Jobb, ha önként biztosítja szellemének és a testének ezeket az időszakokat, és így együtt rezeg velük.

Figyeljen, mikor kezd fáradni a szelleme és a teste, mikor kezd gyengülni az összpontosít és a teljesítőképessége, és azonnal iktasson be a programjába rövid pihenő és lazító időszakot.

Forrás: Helene Walterskirchen  - Az energiaelv - Koncentrációs gyakorlatok a munkahelyen

 

 

A szellemi és a lelkierők kölcsönösen befolyásolják egymást.

Az érzések rendkívüli erejűek. A negatív érzések, mint a harag, a düh, a féltékenység vagy a csalódottság, teljesen felboríthatják belső egyensúlyunkat, negatívan befolyásolhatnak, és indulatok vezérelte cselekedetekre ragadtathatnak el minket. Azok az embertársaink, akiken negatív érzések uralkodtak el, rendkívül kellemetlen, nehéz emberek. Kiszámíthatatlanok, szeszélyesek, akaratosak, részrehajlók, kontrollálatlanok, és mérhetetlenül fel tudják izgatni magukat mindenen, pedig miközben ahhoz nagyon értenek, hogy másokat bántsanak, cl tűrni semmit nem képesek.

 

A pozitív érzések, például a szeretet, az öröm, a biza­lom vagy a bátorság a bennük lévő erő révén derűssé tesznek, motiválnak, pozitívan stimulálnak minket. Kedvezően befolyásolják eszmevilágunkat és intuíciónkat, és bizonyos színt kölcsönöznek cselekedeteinknek és életünknek.

Emellett a pozitív érzések megkönnyí­tik a másokkal folytatott kommunikációt és interakciót.

Azok az emberek, akik pozitív érzelemvilágban élnek, rendszerint kellemes, megértő, objektív, kiegyensúlyo­zott és derűs emberek.

 

Minden ember „érzelemreflektor", a legkülönfélébb érzések befolyásolják és irányítják attól függően, hogy mit él át és kivel találkozik.

Az ember kedélyállapota óráról órára változhat. A hangulatoknak ez a változé­konysága és gyors hullámzása az ember érzelmi termé­szetének jellemzője.

Előfordulhat például, hogy ma vidámak és bizakodók vagyunk, holnap viszont boldogtalanok és bo­rúlátók. Az érzések nyugtalan áramának játékszerei vagyunk, amely szellemi tevékenységek és pszichikai reakciók révén jön létre. Mindez egyértelművé teszi, hogy mennyire fontos az iskolázott és edzett szellem, amely nem öntudatlanul és kontrollálatlanul termeli a gondolatokat és váltja ki az érzéseket, hanem objektíven és fegyelmezetten működik.

 

Ahogy a fej felső részét a szellem székhelyének tartják, úgy a szívet az érzések székhelyének nevezik. Ez azonban csak bizonyos érzések, például a szerelem ese­tében igaz. Ha szerelmet érzünk, hevesen verni kezd a szívünk, ha megsebzik szerelmünket, szorító fájdalmai érzünk a szívünkben. Ha viszont negatív érzések, pél­dául felindultság, bosszúság vagy harag lesz úrrá rajtunk, ezen érzések székhelyeként a solar plexust azo­nosíthatjuk.

 

Az érzelmi erők minőségüktől függően „gyorsító­ként" vagy „fékként" hatnak az ember cselekedeteire. Ha például munka közben arra gondol, hogy sikerrel fog járni, és gazdagon megjutalmazzák majd, ez az elkép­zelés boldogságérzetet vált ki önből. Ez a pozitív érzés arra fogja ösztönözni, hogy még lelkesebben végezze a munkáját. (Ha viszont munka közben arra gondol, hogy csődöt fog mondani vagy hibázni fog, és talán a főnöke is jól lehordja majd, ez az elképzelés a kedvetlenség és a félelem érzését váltja ki önből. Ezek az érzések pedig demotiválják és megbénítják önt, és ezáltal realizálják képzeletbeli kudarcát.

Forrás: Helene Walterskirchen  - Az energiaelv - Koncentrációs gyakorlatok a munkahelyen

 

- Old fel - nemesítsd meg a negatív érzést a szeretetben.

 

- Old fel - nemesítsd meg a negatív érzést a légzéseddel.

 

Az negatív érzések nemesítése, alkímiája, légzés transzformáció.

A negatív érzelmek alkímiája

Az „érzelmek alkímiája" kiváló módszer, amely megkímél minket attól, hogy küzdenünk kelljen a bennünk lévő negatív érzések ellen, vagy nagy fá­radságok árán ki kelljen irtanunk magunkból őket, ami nagyon sok erőt kívánna tőlünk.

Ahogy koráb­ban az alkimisták arannyá változtatták az egyszerű fémet, úgy változtathatunk át ezzel a módszerrel negatív érzéseket pozitívvakká. E cél eléréséhez a légzést használjuk.

Mint tudjuk, a kozmosz életenergiája, nullapont- vagy tachyonenergiája energiaforrás. Sőt még annál is több: olyan energiaforma, amely az ember visszatalálását szolgálja a rendhez. Ezen az érzelmi harmónia megtalálása is értendő.

Szinte mindig pozitív hatást lehet el érni a nullapont- vagy tachyonenergia alkalmazásával. A nullapont- vagy tachyonenergia segítségével visszafordíthatunk degeneratív folyamatokat, semlegesíthetünk zavaró mezőket, és egyesített energiamezőket hozhatunk létre.

Ha az előbb elmondottakat negatív lelkiállapotokra vonatkoztatjuk, akkor a kozmikus életenergia vagy nullapont-, illetve tachyonenergia olyan anyag, amellyel semlegesíthetjük és egyesíthetjük negatív érzéseinket, rendet, harmóniát teremthetünk bennük. Ez pontosan a következőket jelenti: a düh vagy a félelem állapotát ellensúlyozzuk, és a normális lelkiállapotba billenünk át.

A népnyelv találóan a következő szavakkal írja le ezt a folyamatot: „Vegyél jó mély levegőt, mielőtt beszélsz vele." Ez a mondás embertársaink heves izgalmi állapotaira vonatkozik, amelyek köztudomásúlag nagyon gyakran azt eredményezik, hogy az érintettek indulatból cselekednek, ezzel károkat okoznak maguknak él másoknak — ilyen esetekben szoktuk azt tanácsolni valakinek, hogy először vegyen mély levegőt. Ez a módszer gyakran valóban segít abban, hogy valamelyest megnyugodjon az ember, de nem igazit hatékony, mivel valami hiányzik belőle, mégpedig az, hogy tudatosan pozitív érzéssé transzformáljuk a negatív érzést.

Csak akkor szabadulhatunk meg a negatív erőktől, ha azok pozitívvá alakulnak.

A mágikus iskolának köszönhetően köztudott, hogy a lélegzet elektromos és mágneses folyadékot tartalmaz.

A tudatos belégzés során magunkhoz vehetünk és továbbíthatunk bizonyos elképzelést vagy érzést — először a testnek, azután a szellemnek és a léleknek. Kilégzéskor pedig ugyanígy kilélegezhetünk a szellemből, a pszichéből és a testből valamilyen gondolatot, vagyis megszabadulhatunk tőle, és kivezethetjük a kozmikus energiakeringésbe.

Az is lehetséges, hogy a pozitív lélegzetárammal pozitív és építő hatású gondolatokat és érzéseket vegyünk magunkhoz (a kozmikusenergia-körforgásból).

Elég, ellazult állapotban visszatükrözzük a negatív energia pozitív ellenpólusát. Olyan, mint amikor közvetlenül napfénybe tartunk egy zsebtükröt, és egy sötét pontra irányítjuk, hogy oda érkezzenek a visszavert napsugarak. És a pont hirtelen már nem is sötét, hanem világítani kezd a fényben.

„Érzelmi alkímia" gyakorlat (időtartam: 2-5 perc):

  • Üljön le nyugodt helyen, ahol nem zavarják. Hunyja le a szemét, és néhányszor szívja be jó mélyen, majd fújja ki a levegőt, azután lélegezzen egyenletesen. Közben összpontosítson a légzésére. Képzelje maga elé a kozmikus ősenergia-tengert, amelybe kilélegzik, és amelyből friss levegőt léleg­zik be.
  • Most irányítsa a figyelmét arra a negatív energiá­ra, amelyet át akar alakítani. Tükrözze vissza a pozi­tív energiát, amelyet ezzel a gyakorlattal el akar érni.
  • Most fújja ki jó mélyen a levegőt. Közben fújja ki a negatív energiát is. A tudata a solar plexusban van. Adja át a negatív energiát a kozmikus energia­tengernek, amely felveszi ezt az energiát. Folytassa a kilégzést egészen addig, amíg egy csepp levegő sem marad a tüdejében.
  • Most szívja be jó milyen a levegőt. Közben szívja be a pozitív energiát is. A tudata a homloka magasságában van. Lássa maga előtt a kozmikus energiatengert, amely táplálja önt. Érezze, ahogy beáramlik önbe a pozitív energia és átformálja önt. Érezze, ahogy hirtelen nyugodttá, derűssé, higgadttá stb. válik.
  • Most pár másodpercig tartsa a tudatát a pozitív érzésben, és összpontosítson erre az érzésre (közben normálisan lélegezzen tovább).
  • Szívja be és fújja ki a levegőt a leírt módon legalább háromszor, de legfeljebb hétszer.

 

Embertársaink átformálása

Minél gyakrabban és minél hosszabb ideig végzi ezt a gyakorlatot, annál könnyebben tud majd átalakulni.

Sőt még ennél is többre lesz képes: embertársait is át tudja majd formálni. Valahányszor csak látja, hogy egy embertársa valami negatív dolgot élt át, és negatív érzések befolyása alatt áll, segíthet neki abban, hogy visszataláljon a normális állapotba. Mutassa meg neki a „tükrével" a po­zitív tulajdonságait, tükrözze vissza neki azokat a pozitív érzéseket, amelyeket ő maga nem lát, és küldjön harmonizáló erőket a felindultságába és a diszharmóniájába.

 

Ha alkalmazza az érzelmi alkímia és a helyes légzés elvét, gyorsan és hatékonyan szabadulhat meg a negatív érzésektől.

A kilégzéssel átadja negatív érzéseit a kozmikus energiatengernek, a belégzéssel pedig magához veszi a kívánt pozitív érzéseket. Azután más em­bernek érzi majd magát.

 

 

Az érzések rendkívül sok energiát használnak és kötnek meg, amely azután más területeken hiányzik. Az érzelmi telítettség gátolja az összpontosítást. Miért? Mert így nem lehet összefogni, összpontosítani és a feladatra irányítani az erőket — elfolynak.

A negatív érzések gyengítik az energia-háztartását, megbénítják kreatív alkotóerejének áramát, felborítják szervezetének egyensúlyát, ártanak az egészségének! Bár veszélyes dolog válogatás nélkül követni negatív érzéseket, sokan újra és újra érzéseik játékszerévé válnak.

,,Nem neked kell követned az érzéseidet, hanem az érzéseidnek kell követniük téged!" (Roberto Assagioli, pszichoszintézis megalapítója)

Ennél találóbban nem lehetett volna megfogalmazni a dolgot. Az érzéseinknek kell követniük minket, nem pedig nekünk az érzéseinket. De a valóság, amelyben élünk, teljesen máshogy fest: a legtöbb ember követi az érzéseit, és hagyja, hogy azok eluralkodjanak rajta.

 Aki nem akar érzései játékszerévé válni, és sikeres akar lenni az életben, annak jól kell bánnia az ér­zéseivel,

 

A pozitív érzések felfelé „vezetnek", „felemelnek" min­ket, azaz erősítik bennünk a pozitív erőket, míg a negatív érzések „lehúznak" minket.

Alapvetően minden érzésben ugyanaz az erő lako­zik, nevezetesen az érzelmi erő, amelyet lelki vagy pszi­chés erőnek is neveznek. Érezzünk akár szeretetet, akár gyűlöletet - az energia mindkét esetben egyforma; csak sík eltérő, amelyen az érzések mozognak.

 

Ha kifejlesztettük magunkban az érzelmi intelli­genciát, tetszés és igény szerint emelhetjük azt a lelki síkot, amelyen éppen mozgunk. Ez azt jelenti, hogy ha például haragot érzünk, felemeljük az ahhoz kapcsolódó érzelmi energiát, és átvisszük magasabb érzelmi síkra, ahol a harag derűs hig­gadtsággá alakul át.

Ezt a folyamatot az érzések nemesítésének" nevezzük.

Minél intenzívebben és hosszabban végezzük az ,,érzelemnemesítő folyamatot", annál inkább erősítjük lényünk magasabb összetevőit. Lényünk ily módon meg­erősített magasabb összetevői e nemesítő folyamat követ­kezményeként fokozott erővel termelnek majd pozitív érzéseket. így nemcsak a negatív érzések romboló hatású tartalmát tudjuk alapvetően megváltoztatni, de pozitív irányba befolyásolhatjuk belső érzelemvilágunkat is.

 

Az „érzelemnemesítő folyamat" gyakorlata (időtartam: kb. 15 perc)

  • Fogjon egy darab papírt, és ossza fel két oszlop­ra. A bal oldali fölé írja fel, hogy „negatív érzések", a jobb oldali fölé pedig hogy „nemesített érzések".
  • Most sorolja fel mindazon negatív érzéseket, amelyek gyakran feltámadnak önben, és mindunta­lan gondokat okoznak önnek.
  • Most vegye szemügyre az egyes negatív érzé­seket, és definiálja mindegyikük nemesített párját, írja a fogalmakat a jobb oszlopba (például türelmet­lenség — türelem, kétkedés — önbizalom, levertség - derűs bizakodás, szeretetlenség — szeretetteljes magatartás stb.).
  • Azután szentelje a figyelmét az egyes ellentét­pároknak, és képzelje maga elé például a türelmet­lenséget és a türelmet. Lássa magát türelmetlennek, és nemesítse türelemmé ezt az érzést. Milyen érzést kelt önben? Ismételje meg ugyanezt a többi érzés­sel.

 

Az érzelmi síkon zajló nemesítési folyamathoz úgynevezett nemesítő tényezőkre,

például felemelő ingerekre van szükségünk. Ilyen felemelő inger lehet egy festői táj, egy hangulatos zene vagy egy szép műalkotás.

    Forrás: Helene Walterskirchen - Az energiaelv - Koncentrációs gyakorlatok a munkahelyen

 

 

Mentális képek

Amennyiben nincsenek a környezetében sem színe kendők, táblák, sem pedig vitalizáló képek vagy fényképek - például ha idegen irodában van, vagy épp utazik valahová hozzon létre „szellemi" vagy „mentális" képeket, amelyeket bármikor elő tud hívni. Legjobb, ha eltérő minőségű képeket hoz létre, például egy olyat, amely bátorsággal és erővel stimulálja önt, egy olyat, amely megnyugtatja és harmonizálja, és egy olyat, mely jobb kedvre deríti. A képeknek nagyon pontosan és intenzíven jelen kell lenniük a memóriájában, hogy mikor lehívja őket, valódi, eleven képekként jelenjenek meg a lelki szemei előtt.

Összpontosítási gyakorlat:

■   Intenzív alkotófolyamat közepén tart, és a helyzettől függően feszült, ingerült, dekoncentrált, gátolt, diszharmonikus stb.

■      Szakítsa félbe a munkát egy rövid időre. Dőljön halra a székében, hunyja le a szemét, és irányítsa a figyelmét kívülről befelé. Lélegezzen jó mélyeket.

■      Most idézze fel lelki szemei előtt azt a képet, amely megadja önnek azt a minőséget, amire épp szüksége van, például nyugalmat, oldottságot, bátorságot, erőt stb. Vizualizálja a képet, és hagyja, hogy hasson önre az energia egészen addig, amíg úgy nem érzi, hogy már jó a közérzete és megerősödött.

■      Utána nyissa ki a szemét, és lásson neki megújult lendülettel a munkának.

     Forrás: Helene Walterskirchen  - Az energiaelv - Koncentrációs gyakorlatok a munkahelyen

 

 

Csakrák által felvett energiák bizonyos szerves és finomanyagú folyamatok, valamint gondolatok és érzések létrejöttéhez szüksége­sek. Ha a csakrák fejlettek, akkor nyitottak és intenzíven sugározzák ki az energiájukat. A fejlett csakrákkal rendelkező embereket erőteljes kisugárzás jellemzi.

 

A csakrák körülbelül megfelelnek a belső elválasztású mirigyeknek.

Jelentős szerepet játszanak az indiai ájurvédikus orvostudományban, ahogy a jógában is.

 

Minden csakra bizonyos minőségért felelős, mint például szellemi tisztaság, kreativitás, szeretet, vitális vagy szexuális erő.

 

Azokat az embereket, akiknek nyitott a szív-csakrájuk áthatja a szeretet. Az ilyen emberek melegszívűek, együttérzőek, és intenzíven ki is sugározzák.

 

Hogy milyen intenzitással tudnak beáramlani az energiák az egyes csakrákba, az adott embertől függ. Egyes emberek nagyon érzékenyek, és annyira nyitottak a csakráik, hogy akadálytalanul és szűrés nélkül beléjük áramolhatnak az energiák.

 

Az introvertált vagy beteg emberek csakrái viszont gyakran csak egy pillanatra nyílnak meg, akkor is csak mérsékelten, így csak csekély mennyiségű energia tud beáramlani a testükbe. Ilyenkor a gyenge energiabevitel nemcsak az életenergia megrekedéséhez és meggyengüléséhez vezet, de akadályozza az energiaáramlás erősödését is.

Valamennyi csakra friss energiát (ki, csi, prána stb.) vesz fel a Világegyetemből, és továbbítja a fizikai testhez. A két energiatest - a finomanyagú és a fizikai úgyszólván „együttműködik" egymással az ember jóléte és egészsége érdekében)!

A csakrákat, illetve energiaközpontokat energia- pályák, illetve (a fizikai test vérpályáihoz hasonló) energiaerek kötik össze egymással, amelyeket meridiánoknak is nevezünk.

A meridiánok energiaáramlásában fellépő blokádok a teltség és üresség poláris ellentétéhez vezetnek.

Ha az emberben csak takaréklángon áramlik az energia, az abban mutatkozik meg, hogy hamar elfárad, vagy nincs elég erő a hátában, és így nehezen tudja egyenesen tartani magát. Ha azonban teltség uralkodik, az ember késztetést érez arra, hogy valamivel ellensúlyozza a feszültségi állapotot, például a szeretetigényt evéssel, a bizonytalanságot izomépítéssel.

A tartós stressz okozta túlzott ener­getikai igénybevétel menthetetlenül kimerültségi szindrómához, sőt akár kiégettséghez is vezetheti.

A blokkolt vagy negatívan stimulált solar plexus- csakra hányingert vagy gyomorpanaszokat okoz.

A finom- anyagú energiatestben cirkulál az energia, központja a Solar plexus  (napfonatnak vagy köldök-csakrának is nevezik). Ez a csakra kétujjnyival a köldök fölött található.

Ez az egyik legerősebb csakra az emberi testben, és az életerő székhelyének is tartják.

Itt jelentkeznek a külön­féle hangulatok és érzelmi állapotok, például a félelem, a szorongás, az öröm stb.

Forrás: Helene Walterskirchen  - Az energiaelv - Koncentrációs gyakorlatok a munkahelyen

 

 

Nemcsak azért lélegzünk, hogy a levegőt, az oxigént vegyünk fel, hanem azért is, hogy magunkhoz vegyük a kozmikus energiát.

          Az energiában gazdag levegő úgyszólván a mi „büfénk, melyből kiszolgáljuk magunkat.

Ha rendíthetetlenül a tudatában vagyunk ennek a kozmikus energiatengernek, és követjük az ener­giaelveket, kimeríthetetlen energia áll a rendelke­zésünkre.

Sok ember túl felületesen lélegzik, túl rövid ideig lélegzi be és nem szívja be elég mélyen a levegőt. Ilyen esetekben túl gyenge a „légzés útján zajló táplálékfelvétel”. Ennek következtében a kozmikus energia is csak mérsékelt mennyiségben oszlik el a testben. Az ember gyakran csak annyi „légzéstáplálékot" vesz fel, amennyi a fennmaradásához szükséges. Így azonban nem erősödhet az ­életenergia.

Csak akkor áramlik belénk bőséges mennyiségű kozmikus energia, ha tudatosabban és mélyebben lélegzünk, és nemcsak a felsőtestünkbe áramlik be a levegő, hanem a hasüregünkbe is, lehetőleg megtöltve az egész tüdőnket. Innen az erekbe kerülnek a ,,tápanyagok", ahonnan továbbjutnak fizikai testünk minden egyes szervébe. Ezáltal nemcsak a testünket tartjuk életben, de gazdagítjuk életenergia-tartalékainkat is.   

,,A légzés életerő bevitel, főleg energia gazdag levegőnél.

Egyébként a legjobb minőségű kozmikus energiát a szabadban, az érintetlen természetben találjuk.

Szabad természetben a legjobb az energia.

 

Hogy „fel tudjuk-e tölteni magunkat ezzel az energiával, és ha igen, hogyan, az tőlünk és a mindenkori állapotunktól függ. Ha például gondolatban aggodalmakkal vagy félelmekkel gyötörjük magunkat, ha érzelmi gondokkal küzdünk vagy dühösek vagyunk, erőművünk csak korlátozott mértékben vagy egyáltalán nem képes működni, így nem tudunk felven­ni nullapont- vagy tachyonenergiát, illetve csak nagyon keveset tudunk befogadni belőle, ennek következtében hamar kimerülünk, és kedvetlennek érezzük magunkat.

 

Ha tudatában vagyunk annak, hogy úgyszólván csak ki kell nyújtanunk a kezünket, és máris kiszolgálhatjuk magunkat a kozmosz mérhetetlen „energiabüféjénél", bármikor, amikor csak szükségünk van rá, „feltölthetjük magunkat" nullapont- vagy tachyonenergiával. Ez a szó tulajdonképpeni értelmében véve nem is feltöltődés, mivel ez a kozmikus energia állandóan körülvesz és áthat minket, hanem azt jelenti, hogy kiengedjük az antennáinkat, és tudatosan befogadjuk az energiát fizikai és finomanyagú testünk minden részébe.

              Forrás: Helene Walterskirchen  - Az energiaelv - Koncentrációs gyakorlatok a munkahelyen

 

 

 Éljünk magunkért, éljünk a vágyainkért, éljünk addig, amíg még lehet. Mindig a megoldás jusson eszünkbe. Ha rosszat kapunk, akkor is mi adjunk jót, adjunk tiszteletet, adjunk mosolyt, kedvességet és higgyük el, hogy a jó mindig megtérül. Mindig visszarepül hozzánk.

https://www.facebook.com/pg/norinatravells/about/?ref=page_internal

 

 

Sajnálom, hogy mostanában elmaradtak a szösszenetek, mert lett volna miről írni. Csak a téma önmagában nem elég. Van az a pillanat amikor annyira fáradt vagy, hogy már minden mindegy, amikor már amit szeretsz, az sem ad plusz töltetet. Beleestem egy hibába, felemésztet a mókuskerék, felemésztett a rohanás, beleszoktam a szürke élet, szürke hétköznapjaiba, úgy hogy észre se vettem. Hiba volt, de még mekkora hiba. Nem azért vagyunk, hogy robotoljunk.. Sokkal inkább azért, hogy fejlődjünk.

http://norinautazasai.blogspot.hu/2017/06/minden-nap-valentin-nap-124365.html

 

 

A fő örömforrásaim…. Mik az örömforrásaid?

 

Az én példaképeim… Kik a te példaképeid, s miért?

 

 

Tudsz e jót, szépet, értéket, kellemest hozzá adni az életemhez?

Ha többé, értékesebbé, jobbá teszel, ..teszed az életem, ..ha szebbé teszed az életem…ha tudsz adni az életemhez, …ha értéket, jót, kellemest, szépet adsz az életemhez, akkor gyere. Tudsz e jót, szépet, értéket, kellemest hozzá adni az életemhez? De ha nem tudsz kellemességet, értéket, jót, szépet adni - az életemhez hozzátenni, akkor minek jönnél? Akkor ne is gyere. mj

 

 

TÁMOGATÓ-SZUGGESZTÍV KOMMUNIKÁCIÓ TRÉNING - Támogató-szuggesztív kommunikáció (TSzK) technika

Kommunikációs eszközök saját terápiás módszered még hatékonyabb alkalmazásához

“Az, hogy hogyan beszél a terapeuta a klienshez, nagyban befolyásolja a terápia sikerét.
De nem arról van szó, hogy valaki “kedvesen” vagy “szeretetteljesen” kommunikál-e, hanem arról, hogy úgy kommunikál-e, ami támogatja a klienst a felépülésben.”

TÁMOGATÓ-SZUGGESZTÍV KOMMUNIKÁCIÓ TRÉNING

El fogom mondani, mi is ez a TSzK technika, miért érdemes megtanulni és alkalmazni, hogyan lehet megtanulni, és bemutatom működés közben is.

Ott, a helyszínen, élőben, valódi kliensek valódi problémáin fogom demonstrálni, mekkora különbséget is jelent az, ha megfelelően kommunikál a terapeuta a klienssel.

“Olyan, hogy ellenálló kliens, nem létezik.
Az ellenállás csupán reakció a terapeuta kommunikációjára.”
(Milton Erickson)

Ha valaha is volt már olyan, hogy egy kliens nem csinálta azt amit javasoltál neki a jobbulása érdekében, akkor már te is megtapasztaltad a fenti idézet bölcsességét.
Ezen a tréningen olyan kommunikációs “trükköket” fogsz tanulni, melyek alkalmazásával a legellenállóbb kliensnek is képes leszel segíteni.

Amikor segítségről beszélek, azt értem alatta, hogy támogatni a klienst abban, hogy elkezdjen változni.
El fogom magyarázni neked, hogy egyes klienseid ellenállása nem a te hibád,
de bizonyos kommunikációs “trükkökkel” segíthetsz nekik feléd és önmaguk felé is.

Megmutatom neked, hogy amit a kliens mond, gondol vagy akár érez, csak a jéghegy csúcsa.

A lényeg a mélyben rejtőzik, nem csak számodra, de a kliens számára is láthatatlanul.

Speciális eszközökre van szükség ahhoz, hogy kapcsolatba léphessünk vele.
Ezeket az eszközöket tanítom meg neked a tréningen.
Így képes leszel a saját módszeredet sokkal hatékonyabban alkalmazni, hogy segíts.

Hiába érti egy kliens, mit kéne tennie, az még kevés ahhoz, hogy meg is tegye. Ha képes lenne rá, már megtette volna.

A kérdés: Hogyan érjük el a tudatalattit, a kritikus elme aktiválása nélkül?

Miért nem csinálják, amit kéne, ha egyszer jobban akarnak lenni?

Az üzeneted meg sem érkezik az illető azon részéhez (a tudatalattihoz), mely képes lenne valóban tenni valamit, mert egy másik rész, (a kritikus elme) közbelép és valami igaznak hangzó hárítással blokkolja az üzeneted útját.

Freud azt gondolta, hogy ha valaki megérti, mi okozza a problémáját, akkor képes lesz változtatni rajta. Ez nagyon jól hangzik, elvégre is intelligens emberek vagyunk. Gyorsan át is vette a koncepciót a gyógyítás tudomány és erre alapozva született meg számtalan különböző terápiás módszer.
A baj csak az, hogy ez a koncepció nem működik.

 

Elég, ha csak a dohányzásra gondolsz.
Mindenki érti, hogy a dohányzás halát okoz. Rá is van írva a dobozokra. (Ausztráliában még horror képeket is ragasztanak rájuk és mindegyik márka egyformán van csomagolva.) Nincs olyan dohányos, aki ne tudná. Mégis évente egyre többen halnak meg dohányzás okozta betegségekben.
Az elhízás is egyre nagyobb probléma, pedig mindenki érti, hogy kevesebb és egészségesebb táplálkozással és több mozgással orvosolható lenne.
 

És mégis arra fókuszálnak a terapeuták, hogy a kliens megértse, mi a problémája és mi lenne a megoldás. Ahelyett, hogy belső változást generálnának.

Nem megmagyarázni kell a tudatalatti tartalmakat, hanem megváltoztatni.

Az “Én nem bírom ki cigi nélkül” meggyőződést “a cigi nem része az életemnek” meggyőződéssé alakítani.
Az “én megérdemlem azt a hamburgert” önértékelést “Én megérdemlem, hogy minőségi tápanyaggal kényeztessem a testem”-mé.
 
És nem szükséges megérteni, mitől alakult ki a gondokat okozó káros meggyőződés. Mert amíg csak értjük, mi a probléma, mindig találunk ürügyet, hogy fenntartsuk.

Végül is intelligensek emberek vagyunk, nem?

Hogyan lehet hát megváltoztatni a tudatalatti tartalmakat?
Hogyan lehet belső változást generálni?

Gerely Miklós (Nicolas Gerey MABNLP, MAACHP), nemzetközileg ismert klinikai hipnotherapeuta, NLP Master Practitioner és tréner megtanítja:

Hogyan legyél mestere a támogató-szuggesztív kommunikáció alkalmazásának, hogy soha többé ne legyen gondod ellenálló, a saját jobbulásukat szabotáló kliensekkel.

Két napos intenzív tanulás és gyakorlás!
Az alábbi témakörökben:

  • Hogyan nyerheted meg egy új kliens teljes bizalmát percek alatt
  • Hogyan segíthetsz a klienseidnek PERCEK ALATT ellazulni, BÁRMILYEN STRESSZESEK is
  • Hogyan csendesítheted el CSUPÁN PÁR SZÓVAL valaki elméjét
  • Hogyan altathatod el a kritikus elmét, hogy amit mondasz, azt a kliens ellenkezés, hitetlenkedés, okoskodás nélkül elfogadja
  • Hogyan állapíthatod meg másodpercek alatt, hogy valaki béta, alfa vagy théta szinten van
  • Hogyan teheted könnyebbé a saját dolgodat „ankerek” használatával
  • Hogyan beszélhetsz direktben a tudatalattival
  • Hogyan kezelhetsz váratlan, drámai érzelem kitöréseket – biztonságosan, egyszerűen, gyorsan
  • Hogyan adhatsz pozitív, fejlesztő szuggesztiókat, melyeket a tudatalatti végre is hajt
  • Hogyan érheted el, hogy kliensed boldogan, energiával telve, ELÉGEDETTEN távozzon (és visszajöjjön, ajánljon téged)

 

Forrás:http://www.szuggesztio.sikeressegito.hu

Gondolatainknak sokkal nagyobb ereje van, mint hinnénk. Képesek vagyunk vele saját életünkre kihatna, sőt, meg is változtatni azt.

Talán már te is tapasztaltad, hogyha egy adott dologra koncentráltál, akkor az a dolog valahogyan belépett életedbe, vagy megvalósult.

A vonzás törvényének szoros kapcsolata van a gondolatok erejével. A fejünkben kigondolunk dolgokat, és a gondolatok ruházódnak fel teremtő energiával. Így tudunk hatni a körülöttünk lévő világra pusztán azzal, hogy érzünk és gondolkodunk.

Egyes tibeti szerzetesek olyan dolgokra képesek a gondolat erejével, amikre egy átlagember nem lenne képes.

Vannak, akik képesek a földtől elemelkedve levitálni, míg mások apró köveket és egyéb anyagokat manifesztálnak a semmiből tenyerükben

Éppen ezért - mert a tudatnak és a gondolkodásnak ereje van - érdemes tudatosan gondolkodnunk. Ugyanis optimista életfelfogással segíthetünk saját életünk alakulásán.

Egy férfi Amerikában úgy nyerte meg álmai autóját, hogy minden nap a kezébe és zsebébe képzelte a slusszkulcsot. Azt állította, hogy ez az egyszerű gyakorlat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy teljesüljön az álma.

És a te álmod, vágyad is teljesülni fog? Csak rajtad áll, és azon, hogy milyen erősek a gondolataid!

Forrás és a teljes cikk: http://avilagtitkai.com/articles/view/mi-a-titka-a-vonzas-torvenyenek-megmutatjuk

 

 

,,Sokan mondják, hogy aki a karma (ok-okozat) szerint él, az teljes, és boldog életet él, mert tisztában van a karma törvényei által önmagával, és a világgal.”

 

 

,,Az ősi időkben az emberek egy sokkal magasabb tudati szinten léteztek.

Képesek voltak bármiből energiát nyerni. Gyakorlatilag eggyé tudtak volna válni a minket körülvevő végtelen energiamezővel.”

 

,,Ha megfelelő önismereted van, képes leszel az önmegvalósításra is.”

 

A meditáció képes újrarendezni az agyat és megváltoztatni a szerkezetét!

A meditációs folyamat során bámulatos módon új idegsejtek jönnek létre, a tudomány korábbi álláspontját meghazudtolva.

A meditációról eddig is sokan tartották, hogy képes olyan folyamatokat elindítani az agyban, amire a tudomány jelenleg még nem áll készen, és nem tudja megmagyarázni, de mégis működik, és szemmel látható, érzékelhető az eredmény.

Forrás és a teljes cikk: http://avilagtitkai.com/articles/view/elkepeszto-a-meditacio-kepes-ujrarendezni-az-agyat-es-megvaltoztatni-a-szerkezetet

 


Megtanultam, hogy a harmonikus élet rengeteg olyan lehetőséget tartogat számomra, melyek megerősítik bennem a szeretetet és az életkedvet. (Victoria Moran)

 

 

 

,,Az ember a saját sikerének a kovácsa legyen, mert senki nem fogja tálcán nyújtani.”

 

 

 

Boldogságot teremt, ahogy a másik emberre nézel, mosolyogsz, és másokról gondoskodsz. (Nhat Hanh Thich)

 

 

Minden virág elmond valamit a földről, mely őt növekedéshez segítette,

s a fényről, mit beleszőtt önmagába.

Ugyanígy vallanak tetteink is magunkról. (Szent-Gály Kata)

 

 

Engedd el, lépj tovább, zárd le, felejtsd el.... Hány és hány alkalommal hallottad már ezeket a "jó" tanácsokat, amikor beleragadtál egy fájdalmas, múltbéli eseménybe.

De mégis hogyan engedd el?

Addig, amíg negatív vagy pozitív érzelmi töltet van benned egy személlyel, helyzettel, történéssel kapcsolatban, ez nem fog menni. Meg kell látnod, mivel és miért kötődsz még mindig az adott emlékhez, miért táplálod és éled át újra és újra?
Amint ez az érzelem - legyen az harag, fájdalom, bűntudat, csalódás stb. - kioldódik, és meg tudsz a másiknak és/vagy magadnak is bocsátani, akkor tud a lelkedben minden a helyére kerülni és tudsz valóban továbblépni.

https://www.facebook.com/events/1873361582939662/?notif_t=event_calendar_create&notif_id=1493654476167253

 

 

Légy tudatos, - a gondolataiddal is.

Gondolataidat tudatosan irányítva képes vagy megváltoztatni agyad működését.

Az egykor túlélésre berendezkedett alsóbbrendű tudatosság pusztán a külső impulzusokra reagált, így nem maradt hely a magasabb tudatosság kiszélesítésére. Abban a pillanatban, amikor képessé válsz felülemelkedni azon az aggodalmon és félelmen, hogy „mi lesz ha...?”, megteremted a lehetőségét, hogy agyad ráhangolódjon a magasabb tudatosságra. A félelem ősi ösztön, egykor a túlélést szolgálta. Ma már nincsen rá szükség.

- Gabriel Norman -

 

 

A gondolatok a tudatosság hatására képesek felépülni és leomlani.

A tudatos gondolkodás művészetének az elsajátítása korunk egyik legfontosabb feladata, ha meg akarjuk változtatni életformánkat egy jobb és teljesebb életéért.

Vajon tényleg a munkáról kell szóljon az élet? Vagy életünk kiteljesedhet egy másik formában, ami segít kilépni a mókuskerék okozta fásultságból és depresszióból. A társadalmi berendezkedés a látszólagos szabadságról szól, de mélyen a felszín alatt ott maradt az emberi rabszolgaság és kiszolgáltatottság, ami évezredek óta kíséri az életünket. Az érzelmek harca ez, ahol a vágy rabságba ejti a tudatot! - Gabriel Norman

 

 

A modern kvantumfizika kimondja, hogy minden energia. Az egész valóság egy nagy energiaóceán.

Az idő nem lineáris, és az anyag nem szilárd. A tér pedig, amelyben a dolgok megjelennek, tartalmazza a végtelenséget. A magyar származású amerikai elméleti fizikus, László Ervin megalkotta a tudatos tér elméletét, amelyben minden benne van. 

Ez az elképzelés áll legközelebb a buddhista életfilozófiához, ahol is minden a tudatban keletkezik és múlik el. A tudat pedig nem más, mint a tér.

Az ősök tudták, hogy a tér nem üres, hanem tartalmaz minden információt, ami valaha volt, van és lesz.” A gondolat nem más, mint energia ebben a kvantumtérben.

 

Ezt az energiát felhasználva tudatosan alakíthatod át életedet és építheted újjá saját valóságodat.

Az első lépés, hogy megvizsgálod, mennyire is vagy tudatos? Mennyit vagy képes felfogni tested rezdüléseiből, és hogyan érzékeled a környezetedben megjelenő dolgokat? Miként érzékeled magad körül a teret? Fontos, hogy tisztában légy önmagaddal és képességeiddel, mert viselkedésed, magatartásod és érzelmeid sikerességed minden aspektusát meghatározzák. Ez megmutatkozhat a magánéletben és a munkahelyeden egyaránt. A fókuszáltság hiánya kibillenthet az irányból és befolyásolja döntéseidet. Fontos, hogy a tudatosság útjára lépve mindig minden pillanatban megtartsd a figyelmedet.

 

 

 

Fontos megemlíteni, hogy a gondolatokat felépítő érzelmek, benyomások, amelyeket gyakran nem is tudsz megfogalmazni, erősen befolyásolják életed minden pillanatát. Érzelmi beállítottságod szabja meg, hogy reggel, ha esik az eső, az ablakon kinézve szitkozódsz, hogy már megint esik, és ez mennyire rossz! Ezzel az egész napot megbélyegzed, pedig a nap, amely felvirrad, ugyanaz. A város, ahol élsz, szintén nem változott, de az esőhöz kapcsolódó negatív érzelmek mintegy magukkal sodornak és mágnesként fogva tartanak. Ezután mindegy, mennyire szép dolgok történnek körülötted – amiknek máskor mindig örülsz, ez alkalommal nem érik el a hatásukat. A tudat számára meghatározó lesz az eső ereje. A külső impulzushoz társított érzelem mindent elnyom.

A tudatban rejlő érzelmi töltés ereje láthatatlanul telepszik rá mindenre, te pedig elfogadod az érzelmek alapján megélt valóságod kézzelfoghatóságát. Ott van előtted, hiszen az eső tartalmazza mindazt, amit érzel.

Ezzel meg is teremtetted a gondolatok mentán a saját valóságodat.

A tudat fókuszáltsága az, ami meghatározza, hogy az adott térből mit veszel észre, és azt hogyan éled meg. Ha első gyermeki éveidben az eső élménye kellemes volt, akkor az emlékek hatására újból vidámság tölt el. Ebből is látszik, mennyire meghatározó erejük van a gondolatoknak és az érzelmeknek együttesen. Ezek a valóság apró kis építőkövei. Amennyiben megtanulod ezeket tudatosan használni, úgy képes leszel irányítani életed minden részletét. - Gabriel Norman

 

„Gondolat értékességét a felismerés adja meg.”

 

 

Gondolatod olyan, akár a nyílhegy. Célra tartva fókuszáltan képes elérni a legtávolabbi célpontot is. Ehhez gyakorlásra és kitartásra van szükség. - Gabriel Norman

 

 

A gondolati energia nagysága a cselekvésben teljesedik ki. Ezt úgy hívjuk: manifesztáció: Első lépésként tehát érdemes felhangolni a tudatot, és ezzel megteremteni a motiváltságot. - Gabriel Norman

 

 

Ne felejtsd el, hogy minden csak tapasztalat! Ha nem sikerült az első kísérlet, akkor nézd meg, miként lehetne másképpen. Siker magától sohasem adódik! - Gabriel Norman

Forrás: http://www.gabrielnorman.org/a-gondolkodas-muveszete/

 

 

A Buddha keresztülment egy falun, az emberek pedig körülvették és sértegették. Nem fukarkodtak a trágár szavakkal. A Buddha megállt, csendben hallgatta őket nagy figyelemmel, majd így szólt:

-Köszönöm, hogy idejöttetek hozzám, de most nagyon sietek. Oda kell érnem a következő faluba, ahol az emberek várnak rám. Ma nem szentelhetek nektek több időt, de holnap visszatérőben rá fogok érni. Holnap újra összegyűlhetek, és ha maradt valami, amit el akartatok mondani, de belétek szorult, elmondhatjátok. Ma azonban kérlek, bocsássatok meg!

Az emberek nem hittek a fülüknek: ez a férfi tökéletesen higgadt és zavartalan maradt. Az egyikük megkérdezte:

-Nem hallottál bennünket? Úgy ócsároltunk, mint a vízfolyás, és te még csak nem is válaszoltál rá!

A Buddha így szólt:

-Ha választ akartok, túl későn jöttetek. Tíz esztendeje kellett volna jönnötök, akkor megfeleltem volna nektek. De te tíz esztendő során véget vetettem annak, hogy mások befolyásolhassanak. Többé nem vagyok szolga, a magam ura vagyok. Önmagam szerint cselekszem, nem mások szerint. A belső szükségletem szerint cselekszem. Nem kényszeríthettek rá, hogy bármit is megtegyek. Tökéletesen rendben van a dolog: ócsárolni akartatok, hát ócsároltatok! Érjétek be ennyivel! Tökéletesen tettétek a dolgotokat. De ami engem illet, nem veszem magamra a sértéseiteket, márpedig ha nem veszem magamra, semmit sem jelentenek.

Ahhoz, hogy reagálj valaki sértésére, fogékonynak kell lenned rá, el kell fogadnod, amit a másik mond. Ám ha nem fogadod el, ha egyszerűen közönyös maradsz, ha távolságot tartasz, és megőrzöd higgadtságodat…

Buddha azt mondta:

-Beledobhat valaki egy lángoló fáklyát a folyóba. A fáklya mindaddig égni fog, míg el nem éri a vizet. Abban a pillanatban, amikor beleseik a folyóba, a tűz teljesen kihuny; a folyó hidege kioltja. Én folyóvá lettem. Sértéseket szórtok rám, melyek tüzesek, amikor a fejemhez vágjátok, de abban a pillanatban, amikor elérnek, a hidegvérem kioltja a tüzüket.

Ha valaki megsért téged, ezzel megnyom egy gombot, és te reagálsz.

Megdühödsz, nekiesel az illetőnek-és ezt cselekvésnek nevezed?

Ez nem cselekvés, hanem reakció. A másik személy manipulál téged, és te hagyod. A másik megnyomott egy gombot, és te működésbe léptél, mint egy gép. …Jön valaki, aki dicsér, hogy az egód felfuvalkodjon, és ettől remekül érzed magad; aztán jön ezután jön másvalaki, aki kipukkasztja az egódat, és te egyszerűen a padlóra kerülsz, leeresztve. Nem vagy magad ura. Bárki képes megsérteni, és ezzel elkeseríteni. (Osho – A megértés könyve)

 

Gyönyörű szó a megértés. Meditáció közben mindent mintegy felülről, a magasból szemlélsz; ebben rejlik a megértés lényege. …A megértés csak akkor következik be, ha te magad a probléma síkja felett helyezkedsz el. Ha ugyanazon a síkon működsz, amelyen a probléma van, nincs lehetőség a megértésre.(Osho)

 

 

Maradj csak szemlélődő. Csak távoli szemlélődő, megfigyelő legyél! Ne ítéld meg. Ne adj neki energiát. Ne menj bele.

 

 

Azt is jegyezd meg, hogy aki emlékezetébe vési a múltat, csak azért teszi így, mert képtelen a feldolgozásra. Ha feldolgozod a múltat, megszabadulsz tőle. …Miután feldolgozod a táplálékot, nem kell hogy emlékezz rá. (Osho)

 

 

Kisgyermekként másfajta problémáid voltak, de amikor nagyobb lettél, ezek egyszerűen eltűntek. …Soha nem oldottad meg őket, egyszerűen csak megszűntek. …Hová tűntek a problémák?…egyszerűen csak továbbfejlődtél. Azok a problémák egy bizonyos fejlődési állapothoz tartoztak. Hasonló a helyzet, amikor a tudatosságod mélységében fejlődsz. Ekkor folyamatosan tűnnek el a problémáid. És eljön a pillanat, amikor annyira tudatossá válsz, hogy többé fel sem merülnek problémák. (Osho)

 

 

Egyszer, a Mester így szólt tanítványaihoz:

Harc dúl bennem. Egy szörnyű háborúskodás két farkas között.

Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót.

A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.

Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.

A tanítványok pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte:

Melyik farkas fog győzni?

A bölcs Mester egyszerűen ezt felelte: Az, amelyiket tápláljuk. (Osho)

 

 

 

,,Azonban ha egy órán át meditálsz, huszonhárom órán át pedig nem, akkor nem juthatsz el a meditatív tudatosságig. …Szerintem tehát a meditációnak olyannak kell lennie, mint a légzésnek.

 

 

A meditáló ember társaságában… ha vele vagy, úgy érzed, hogy erőt merítesz belőle. Szívesen találkozol vele csupán azért, hogy a társaságában légy. (Osho)

 

 

Azt is észre fogod venni, hogy amint egyre meditatívabb leszel, minden gesztusod, lágyabbá és békésebbé válik, finomság költözik beléjük. És ezt nemcsak te fogod észre venni, hanem mások is kezdenek majd felfigyelni rá. …A járásmódod, a beszédmódodat és egész lényedet bizonyos kellem, csend, békesség lengi körül. Az emberek szívesen lesznek veled, mert erőt meríthetnek belőled.” (Osho)

 

 

…férfi megteszi a végső nagy ugrást, és pillangóvá válik. Ekkor lép be a képbe a függőleges. A lárva egy helyben áll; a hernyó mozog, ismeri a mozgást, a pillangó repül, megismeri a magasságot, kezd felfelé törni. A pillangó szárnyakat növeszt-e szárnyak jelentik a célt. Ha nem növesztesz szárnyakat, és nem válsz repülő teremténnyé, nem lesz lelked sem. (Osho)

 

 

 

A gyerekek megértőbbek…mint az öregek….bizalommal teltek, közelebb állnak a buddhákhoz. Hogy miért? Mert az energiáik túláradnak. A kisgyermekek gyorsan tanulnak. Miért? Mert tele vannak energiával, s ebből felfogóképesség fakad. (Osho)

 

 

,,A szeretet tesz téged egésszé. Olyan, mint a ragasztó - egyben tartja az embert.” (Osho)

 

Még a növények is gyorsabban nőnek, ha törődsz velük, ha csupán szeretettel nézel rájuk. (Osho)

 

A szeretet olyannyira nélkülözhetetlen szükséglet-pontosan a lélek tápláléka. (Osho)

 

 

Ha az ember szeret, még több értelme van mindennek. (Paulo Cuelho)

 

 

Minél több embert tudsz boldoggá tenni, annál boldogabbnak fogod érezni magad. (Osho)

 

 

Szeretettel gondolni másokra? ah...kimondottan..ténylegesen tudatosan szeretettel gondolni rájuk?!..ah..ez...húúú elkezdtem..:) libabőr...:köszi..igyekszem, így , ezt tenni.!!

Szeretettel gondolok rád....ah..ez klassz..ez csodás..woww..:)