Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Stressz ellen 9

 

Az eredményesség kulcsa abban rejlik, hogy a napjaid túlnyomó részében mi az, mi magasabb szerepet játszik. (Boros Bea)

 

 

Amekkora mennyiségű és minőségi energiát teszel bele a terveidbe, tevékenységeidbe, az meghatározza, hogy mit érsz el. (Molnár József)

 

 

 

Tudatos életvitel (Selfness)

Az élet nem csak úgy megtörténik veled. Minden a döntésekről szól, és arról, hogyan reagálsz az egyes helyzetekre. Ne feledd: aki sikeres, az nem csak úgy odasodródott a csúcsra. Koncentrált cselekvésre, fegyelemre és jókora energiára van mindennap szükség, hogy menjenek a dolgok. Végső soron azok a szokások határozzák meg, milyen lesz a jövőd, amelyeket mostantól kezdesz el felvenni

A harmónia eléréséért nekünk is tennünk kell.  A környezetünk irányában tanúsított felelősségvállalás, szolidaritás és jóra való törekvés a kellemes miliő létrejöttének alapja. A legfontosabb az önmagunk irányában tanúsított tisztelet és az önmegismerés vágya. Ha magunkkal jóban vagyunk és tisztán látjuk énünket, akkor a környezetünket is új szemszögből közelíthetjük meg.

Mit jelent tudatosnak lenni szellemi – testi – lelki szinten, a hétköznapokban, a gyakorlatban?
Azt, hogy törekszünk megérteni az emberi folyamatainkat, a test, a lélek és a szellem „működését”, hogy ami mindezekből nem szolgálja a javunkat a saját életünkben, azt képessé váljunk megváltoztatni. 
Forrás: http://www.harmonet.hu/ezoteria/65376-tudatosan-elni-az-eletet.html

 

 

Amilyen a gondolatunk, olyan a tudatosságunk, és amilyen a tudatosságunk, olyan az életünk.

Ha pozitív és tiszta magot ültetünk és erre a gondolatra koncentrálunk, akkor annak energiát adunk, mint ahogy a Nap a földbe vetett magot táplálja.

Ahogy a földben a mag felébred, kicsirázik és növekedni kezd, hasonlóképpen ezt teszik a gondolatok is, amikre koncentrálunk. (Anthony Strano - A szellemiség felfedezése)

 

 

·  Inspiráló környezet (pozitív kisugárzású terület, szeretett lakás, helyiség, szeretett bútor, háziállatok, gyerekek)
·  Inspiráló emberek (lélekemelő, örömteli beszélgetések)
·  Megfelelő táplálkozás, teljesértékű, tápanyagdús táplálékok, méregtelenítés, elegendő tiszta víz ivása  (ezzel nem csak az energiánk nő, hanem az érzékelésünk javul, kiteljesedik az életünk – függetlenül attól, hogy hisszük-e vagy nem)
·  Pozitív szellemi táplálék, pozitív könyvek, pozitív előadások, pozitív hanganyagok, szellemet pezsdítő beszélgetések pozitív emberekkel (minden, amitől jobban érezzük magunkat – a TV-híradót kapcsoljuk ki, az újságokban csak a jó híreket olvassuk – ha van bennük ilyen egyáltalán… Tájékozottnak kell lennünk, hogy tudjunk beszélgetni az emberekkel? Miről beszélünk velük? Örömet okoz nekünk a negatív hírek taglalása? Mi lenne, ha inkább örömet okozó dolgokról beszélnénk az emberekkel? Fel tudjuk adni a 100%-os tájékozottságot a boldogabb életért cserébe?)
·  Gondolatcsere (igaz, negatív érzést okozó gondolatok helyett igaz, de pozitív érzést okozó gondolatokat keresünk, hiedelmek változtatása, coach, EFT)
·  A tárolt töréseink, fájdalmaink kitakarítása az elménkből, izmainkból, sejtjeinkből / erre sokféle mód létezik: EFT, finom érzékeléses meditáció (Vipassana), belső utazás, spirituális választerápia, kineziológia, légzéstechnika, ma-uri masszázs, auditálás, - Újabb törések elkerülése.
·  Befejezett cselekvés /ha nem fejezzük be, csökken az energiánk.
·  Jóga (jó tartás, „pránalégzés”, légzés-mozgás szinkron, nem fáradunk el, másfél óra után annyira nő az energiánk, hogy egy hétig kitart. Csökkennek a fájdalmaink, felpezsdül a vérünk, öngyógyító folyamatok indulnak el a testünkben.)
·  Pihenés, olvasás, alvás, napozás.
·  Meditáció (Osho szerint ez pótolhatatlan energiát ad), agykontroll, amivel gyógyíthatjuk magunkat, önszuggesztió.

Forrás kivonat: http://www.krisztinews.com/energia-gyujtesi-modok/

 

 

 

Hogyan javíthatsz életed problémás területein?

Az egyik, a direkt mód: tudatosan jobb érzést keltő nézőpontokból tekintesz a kihívást jelentő területekre, keresed a megkönnyebbülést okozó gondolatokat. Egyszerűen fogalmazva mást gondolsz az adott területről, mint amit jelenleg megélsz. Kitalálsz történeteket, fantáziálsz, elképzeled, hogy már minden elrendeződött.

A másik, az indirekt mód: figyelmen kívül hagyod a problémás területeket, és olyan területekre figyelsz, amelyek már most is jól mennek, és jó érzésekkel tudsz viszonyulni hozzájuk – az így megszerzett pozitív rezgéslendületet fokozatosan képes leszel átvinni a korábban problémát jelentő helyzetekre is.

Csak úgy javíthatsz egy helyzeten, ha jobban érzed magad, amikor rá gondolsz.

Gondolataidat ne igazságtartalmuk alapján válogasd meg, hanem az alapján, hogyan érzed magad tőlük. Végső soron tehát érzéseidre kell figyelned. Ehhez pedig tudatos összpontosítás szükséges. Ha rosszul érzed magad, az mindig azt jelenti, hogy blokkolod a teremtőenergiát; ha jól, az pedig azt, hogy engeded, hogy áramoljon. (Abraham-Hicks)

 

 

Hormonok

Ízlelje meg az élvezeteket! - Jókedv,energia

Ön is észrevette már? Egyikünk egyfolytában jókedvű, kicsattan az energiától, mások pedig állandóan rosszkedvűek és nyavalygósak. Mi különbözteti meg a két embertípust? Talán csak hűtőszekrényük tartalma. Az elfogyasztott étel ugyanis nem csak testünkre, hanem lelkünkre is hatással van, befolyásolja viselkedésünket, gondolatainkat és érzéseinket.

 

Ahol az érzések keletkeznek

Vidámak vagyunk vagy épp szomorúak, nyugodtak vagy dühösek, siratjuk a régit vagy félünk az újtól - érzéseink mögött egy hihetetlen tökéletességgel működő biokémiai rendszer áll: az idegrendszer. Ennek középpontja az agy, mely az idegekkel karöltve képezi belső információs- és kommunikációs rendszerünket. Ez impulzusokat fogad, szállít és dolgoz fel. Impulzus lehet egy észlelés, zaj, illat, hideg vagy meleg, de akár egy kép is. Az idegrendszernek speciális összetevőkre, leginkább hormonokra van szüksége ahhoz, hogy impulzusokat, gondolatokat szállítson és észlelésekre reagáljon. Ezek az összetevők az ún. hírvivő anyagok.

A szállítás sebessége teljesen különböző: egyes reakciók pillanatok alatt végbennek, míg másoknak órákra, de akár napokra is szükségük lehet ahhoz, hogy elérjék hatásukat, azaz egy reakció kialakuljon, megváltozzon. Mára már köztudott, hogy érzelmi állapotunkért nem csak a hírvivő anyagok mennyisége, hanem egymáshoz való viszonyuk is felelős. Ha ezt valami megzavarja, az észlelés is rosszul működik. Gondolkodásból töprengés, örömből félelem, energikusságból akár gyengeség is lehet. Ha viszont a hírvivő anyagok mennyisége és viszonya megfelelő, akkor harmónikus állapotba kerülünk.

Hormonok tánca

Mi is történik testünkben? Mielőtt agyunkba érkezne egy információ és ott reakciókat vagy érzéseket vált ki, el kell jutnia a talamuszba. A limbikus rendszer átvizsgál és kiszűr mindent, amit hallunk, látunk, tapintunk, szaglunk és ízlelünk. Ha a limbikus rendszer “úgy dönt", akkor jelzést ad az irányító rendszernek, a hipofízisnek: “hozz létre hormonokat és táncoltatsd meg őket!" Ennek örülhetünk, hisz így jön létre egy hírvivő anyagokból álló boldogságkoktél, amely idegtől idegig továbbítja az eufórikus érzést. Ebben az esetben az öröm érzése testi reakciókban valósul meg, mint például erősebb szívverés vagy melegség érzés.

A második agy

A legújabb tudományos kutatások az agy mellett felfedeztek egy másik, érzésekért felelős irányító központot, a gyomrot. Idegsejtjei hasonlóak az agyban lévőkhöz, ők is előállítanak hírvivő anyagokat, melyek érzéseinket befolyásolják. Így aztán értelmet nyer a “hasraütésszerűen dönteni" szólás is. Ma több, mint 40 féle hírvivő anyagot ismerünk. Némelyik a testünkben lévő építőelemekből áll össze, míg másoknak olyan anyagra van szüksége, amely táplálékunkból származik. Így valamelyest hatással lehetünk egyes hírvivő anyagokra, mint például a szerotoninra, dopaminra és a noradrenalinra. Jó kedvre deríthetjük magunkat, ha ételeink tartalmazzák az információ-szállításhoz szükséges építőanyagokat. Vagyis szó szerint azt mondhatjuk, hogy magunkhoz vehetünk egy jobb életérzést.

Szerotonin, a boldogság hírnöke

Ezt az összetevőt “jó-hangulat-hormonnak" is nevezik, mert övé a kémiai főszerep a boldogságérzés kialakulásában. Ha megfelelő mennyiségben képződik, kellemes hangulatunk lesz, magunkat kipihentnek, kiegyensúlyozottnak érezzük. Szerotonin szabályozza az étvágyat is és emiatt tudunk mélyen, ellazulva aludni. Ha szerotoninszintünk alacsony, hangulatunk is hirtelen romlani kezd és elkezdjük sötéten látni a dolgokat. Ha szervezetünkben ez a hírvivő anyag hosszú ideig nincs jelen, gyakran belső nyugtalanság, félelem és depresszió uralkodik el rajtunk.


Fehérje - szénhidrát kapcsolat

A szerotonin előállításához testünknek mindenekelőtt triptofánra van szüksége. Ezt a létfontosságú fehérjeépítő anyagot anyagcserénk nem képes egyedül előállítani, ezért étkezéseinkkel naponta kell azt magunkhoz vennünk. Egyszerű a képlet: triptofán található a tejben, tejtermékekben, halakban, a tenger gyümölcseiben, szárnyasokban, hüvelyesekben és a banánban. A triptofán önmagában azonban nem sok mindenre képes. Szerotonin szintünk csak szénhidrát segítségével fog turbóra kapcsolni. Tehát ahhoz, hogy vidámak legyünk, fogyasszunk fehérjében gazdag ételeket és kombináljuk őket szénhidrátban gazdag zöldségekkel, salátával, rizzsel vagy tésztával. Bár ezt jó esetben testünk maga is tudja. Nem ismerős önnek az érzés, amikor hús vagy hal fogyasztása után valami édesre vágyik? Feltette már magának a kérdést, hogy egy csokiszelet után miért vágyik ismét valami savanyúra? Neurobiológusok úgy vélik, hogy a cukor (szénhidrát) és a triptofán (fehérje) ösztönző váltogatása lehet a magyarázat.

Ketten felelősek a jó hangulatért

A dopamin és a noradrenalin hormonok szintén olyan összetevők, melyek a jó hangulatunkért felelősek, megmozgatják energiaraktárainkat és segítenek a stresszes helyzetek megoldásában. A dopamin szárnyakat ad fantáziánknak és fontos szerepet játszik a mozgáskoordinációban is. A noradrenalinnak eufórikus hatása lehet, képes a stresszt, feszültséget teljesen eltüntetni sőt akár örömmé változtatni. A tejtermékek, a hal, a tenger gyümölcsei, a szárnyasok, a piros zöldségek, a burgonya, az ananász és a mogyoró mind alapanyagul szolgál ezeknek a hírvivő anyagoknak. Az aktivitást és a teherbíró készséget tehát egész egyszerűen megehetjük.

Kanalazzuk be a koncentrációt

Az acetilcholin sokrétű hatásai közé tartozik a koncentráció, tanulás és emlékezet fejlesztése.
Ez a hírvivő anyag fontos szerepet játszik az ideg- és az izomsejtek közti információáramlásban is. Az acetilcholintól mentálisan fitté, optimistává és ellazulttá válunk. A felépítéshez cholin-ra van szükség, melyet ugyan májunk egyedül is képes előállítani, mégis az optimális acetilcholin ellátáshoz szükségünk van a cholinban gazdag táplálékokra. Fogyasszunk tehát teljes kiőrlésű gabonákat, hüvelyeseket, búzacsírát, tojást, sajtot, mogyorót, sörélesztőt és szójalecitint.

Egyszerűen kábító

Testazonos ópiumkészítményeink az endorfinok, melyek a kisebb örömtől akár az eufórikus érzésig, bármilyen örömmámort képesek kiváltani bennünk. Erősítik immunrendszerünket és segítenek a pszichés stressz, illetve az erős fájdalom elviselésében. A boldogság hírnöke, a szerotonin aktiválja az endorfinok villámgyors felépítését és a jókedvre derítő noradrenalin az, ami megakadályozza ezen ritka, érzékeny anyagok idő előtti szétesését. A magas endorfinszint segít a sportban is,
kitartó mozgásnál jó érzést biztosít. De vannak egyéb, kevesebb izzadással járó dolgok, mint pl. a nevetés, meditáció, kreatív tevékenységek, kellemes élmények, melyek szintén jó hatással vannak az endorfinokra.

A lélek balzsama

Az élelmiszerekben nagy mennyiségben található olyan anyag, amely növelheti a hírvivő anyagok hatását. Fűszerek tömkelege szolgál balzsamként a lélek számára. A sáfrány például segít a pozitív életérzés növelésében, a szerecsendióban és a fahéjban kis hangulatpetárdák bújnak. A “capsaicin (kapszaicin)", ami a paprika és a chili erősségét okozza, endorfinokat szabadít fel éppúgy, mint az édes vanília. De ne feledkezzünk meg a csokoládéról sem, melynek már az illata is megnyugtat és ellazít. Szinte mámoros hatást vált ki belőlünk, mivel egy marihuánához hasonló összetevőt tartalmaz. Ezt az anyagot anandamid-nak hívják. Mindenféle édes krém növelheti jókedvünket. Ám sajnos van egy bökkenő is a dologban: a túl sok édestől nem csak boldogok, hanem kövérek is leszünk. A megoldás a következő: nem kell lemondani az édességekről, ha egy körrel többet futunk. A mozgás nem csak a kalóriákat égeti el, hanem endorfint is felszabadít - kettős nyereség! A jó kedvhez hozzásegítő élelmiszerekkel persze nem lehet olyan gyors hatást elérni, mint egy fejfájás elleni gyógyszerrel. Habár egy darabka csoki pillanatok alatt emeli a hangulatot, mégsem elég a tartós jóérzés kialakításához. Ehhez több időre van szükség. Ellenőrizze étrendjét! Elegendő mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket, halat vagy szárnyast fogyaszt? Ha nem, legjobb, ha most rögtön egy tudatosan irányított étkezési programba kezd: dőzsöljön erőt, kanalazza magába a jókedvet! Higgye el, működik!

Forrás: http://www.shape.hu/eletmod/3476_izlelje_meg_az_elvezeteket.html

 

 

 

 

Alvás

Jobban egyenes úton tart - Gyakran a kamaszkornak tulajdonított depresszió és az elégtelen önértékelés valójában az alváshiánnyal állhat kapcsolatban.

A délutáni alvás alatt a szervezet stresszhormonjai megnyugodnak a sejtek megújulnak.

Forrás: Reader’s Digest

 

Amint ránk virrad, a melatonintermelés fokozatosan leáll. Apró trükk a reggel morcosan ébredőknek: amint csörög a vekker; engedjük be a fényt a szobába, ez „elűzi” a fáradtsághormont. A melatonin ellen ható stresszhormon, a kortizol termelődése kb. hajnali 3 órától fokozódik, és megkönnyíti a reggeli ébredést. Az alvás egyre felületesebbé válik, lassan világos lesz, a hormonok nappali „üzemmódra” kapcsolnak, végül felébredünk ideális esetben frissen, kipihenten.

Forrás: Reader’s Digest

 

Pihenés közben csökken a vérnyomás és a vérben lebontódnak a stresszhormonok.

 

Kialvatlanság rossz hangulat változást okoz.

 

 

 

 

a-zen-eletmod-szabalyai.jpg

 

 

 

Nevetés - A humor serkenti az agynak azokat a részeit, melyek a jó közérzetért felelős kémiai hírvivő anyagot a dopamint használják. Forrás: Reader’s Digest

Nevetés leküzdi, semlegesíti a stresszhormonokat.

 

Humor - játékos keretet szolgáltat a problémák megoldásához. A humor csökkenti az indokolatlan védekezőreakcióinkat, javítja a kommunikációnkat és semlegesíti a stresszt.

 

Tehát nem csak azért nevetünk, mert jó kedvünk van, hanem fordítva is: vidámakká válunk, mert nevetünk. • Tegyen az íróasztalára nevető embert ábrázoló fényképet! Nem szükséges, hogy ismerje a képen lévő személyt. Nevetése mégis magával fogja ragadni minden alkalommal, amikor ránéz.

 

 

Túrázás - Nyugtat, erősít.

 

 

Partnerkapcsolat

Máris boldogabb a nap, ha szeretettel kezdődik. Egy "Legyen szép napod!" csókkal párod vagy gyermeked jobb kedvűen indul el otthonról. Hidd el, a jó szokás ragadós, így adok-kapok alapon egyszer majd te is arra ébredsz, hogy egy kellemes, arcszesz illatú csókos száj közelít feléd...

Forrás: http://www.shape.hu/rovat/eletmod/220_eleted_legjobb__24_oraja.html

 

GYÓGYÍTÓ ÖLELÉS

A fájdalomcsillapítón élő betegeket kezelő egyetemi klinikán ezt teszi pl. Bresler doktor Kaliforniában. A Menninger Foundation vezető pszichiátere, dr. Harald Falk a következőképpen vélekedik: "Az ölelés csökkentheti a depressziót és normalizálhatja az immunrendszer működését. Az ölelkezés felélénkíti a kimerült testet, növeli a teljesítőképességet, fiatalít. A testi érintés stabilizálja a családi kapcsolatokat, a feszültségeket pedig egyértelműen csökkenti!"

Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/psych?article_hid=20724

 

Öleljétek át asszonyotokat! Csak 10 percen át tartsátok karotokban, aki hozzátok a legközelebb áll. Közben ne gondoljatok a tőzsdei árfolyamokra, az elbocsátásra, az emelkedő fűtési költségekre, a kocsi javítására és a legközelebbi futballmeccsre.

Tíz csendes percen át öleljétek párotokat. Nem rövidebb és nem hosszabb időn át. Szív a szíven! Életetek néhány hónapon belül gyökeresen megváltozik. Azt a 10 percet, amit szívetek hölgyére "áldoztok", ő maga tízszeresen, az élet pedig százszorosan fizeti majd vissza.

Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/psych?article_hid=20724

 

Partnermasszázs

Az érintés hatalmát tudósok tanulmányozzák, a floridai Miamiban a Touch Research Intézetben például műszerekkel mérik az agy működését és a hormonszintet, hogy a legmodernebb eszközökkel bizonyítsák azt, amit a kínai gyógyászat már több mint három évezrede hirdet: azt, hogy a masszírozás a test és a lélek gyógyszere.

 

BOLDOGSÁGHORMONT TERMEL

Mi is történik testünkben egy intenzív érintés alkalmával? Nos, a vérkeringés felélénkül, a feszültségek lazulnak és az anyagcsere fokozódik. A célzott gyúrásnak akár gyógyító hatása is lehet mondja egy, az USA-ban megjelent tanulmány, mert utána több ölősejt képződik, ennek következtében immunrendszerünk hatékonyabban háríthatja el a támadásokat.

Ismert az is, hogy a simogatások alkalmával miért kapcsolódunk ki olyan remekül, miért nyerünk az érintés kapcsán friss energiákat. Masszázs során mintegy ötmillió érzősejt ezek legtöbbje a háton és az ujjbegyeken helyezkedik el jelenti finoman elágazó idegpályák segítségével az agynak a testi érintést, amely azután jó érzést keltő hormonokat termel: boldoggá tevő endorphint és harmonizáló oxytocint. Ezek hatására csökken a vérnyomás és a stresszhormonszint, lassabban ver a szívünk.

 

ÉRINTÉS ENERGIACSERE

Felmerülhet a kérdés, hogy használhatjuk-e mindennapi életünkben ezeket az ismereteket? Nos, a Touch Life (érinteni az életet) egy új, szerves egységet alkotó "házilagos" módszer, melynek különleges filozófiája, hogy az érintések alkalmával leépül a stressz és a partnerek között energiacsere jön létre. Ezért fontos a simogatások közben a célzott, intenzív és egyenletes, orron keresztül történő ki- és belégzés. Tanuljunk meg kikapcsolódni, teremtsünk lehetőleg rendszeres testi kontaktust.

Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/partnerkapcsolat__szex?article_hid=21904

 

Szex

Heti 2x jó hatású, a nőknél viszont ,,a minőségi” a jó hatású szex csökkenti a feszültséget. Szex közben örömanyagok (bétaendorfinok) és fiatalító hormonok (pl. ösztrogén) szabadulnak fel, amelyek elalvás után, éjjel fejtik ki áldásos hatásukat. Simává teszik a bőrt, erősítik a hajat, gyorsítják a hajnövekedést is.

 

 

 

 

gondolatokrol.jpg

 

 

Muszáj őket elviselnem?

Nem. Egyáltalán, hiszen „idegölő” és kimerítő a kellemetlen dolgokat elviselni. Az immunológusok szerint a negatív kisugárzású emberek jelentős mennyiségű energiát rabolnak el tőlünk, tehát csökkentik ellenálló képességünket. Előbb-utóbb a szellemi fáradtság testi, fizikális fáradtságba fordul át, és tartós hatás esetén valódi betegség fejlődhet ki a legyengített immunrendszer miatt.

Ne tűrjük tehát összeszorított foggal mások butaságát, főleg, mert a fogcsikorgatás a fogzománcot is károsíthatja! Elutasítása legyen határozott, de udvarias. Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/comm?article_hid=28188

 

Mit tegyek, hogy ne szegjék kedvemet?

Figyelje önmagát, mikor, mire reagál fáradtsággal, idegességgel, mit reagál túl! Mindez ugyanis a stressz, a feszültség jele. Ha már megállapította, mik a források, el is jutott az első lépéshez, hiszen „felkészülten” várja az idegölő helyzeteket. Ha pedig kevésbé zavartatja magát, az azt jelenti, hogy képes távolságot tartani, egy idő után pedig kívülről szemlélni az eseményeket. Talán oda is eljut, hogy nevetni tud rosszallás helyett, vagy örül, hogy másfajta embereket is megismer.

Tippek:

Nem biztos a helyzetfelismerésben? A felhúzott váll és a 10%-kal nagyobb pulzusszám lehet jelzés: ilyenkor lélegezzen mélyeket, mondjuk, percenként 4-5-ször.

• A tízig elszámolás módszere is beválhat, mindkét esetben lényeg, hogy körülbelül öt percet koncentráljon magára.

• Ha a vitás kérdés megbeszélésekor közli a másik féllel, hogy az ő szempontjait is felfogta – még ha nem is ért vele egyet –, s próbál empatikus lenni vele, hatékonyan csillapítja a feszültséget.

Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/comm?article_hid=28188

 

Vannak helyzetek, amikor a keménységre van szükség, rövid időre. Azután hagyjuk, hogy magunktól meglágyuljunk, ne akadályozzuk ezt, a lágy legyőzi a keményt, ez a természet rendje.

Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/comm?article_hid=22103

 

Túlzott elvárások: Abból csak gondot csinál mindenki magának, ha a másiknak javaslatokat tesz - és a stressz marad. Ez természetes. Két ember, két világ. Nagyon nehéz a másikat teljes mértékben megérteni. De azért ne adja fel! Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/partnerkapcsolat__szex?article_hid=22131

 

 

A tartósan stresszállapotban lévők rázzák a lábukat, csúszkálnak a széken, és mindig olyan benyomást keltenek, mintha éppen menekülés közben lennének.

Kezelésük: a dicséretre oldódnak, ezt követően nyitottak a kritikára.

 

 

Csatlakozzunk lazítóművészhez!

Mindegy, hogy a barátnőnk vagy a nagymamánk-e az illető – töltsük a szabadidőnket olyan emberrel, aki maga a megtestesült nyugalom, és hagyjuk, hogy az érzés átragadjon ránk.

Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/psych?article_hid=28631

 

 

 

Személyiségünk értéke az a mágnes, amely minden jó dolgot az életünkbe vonz. Minél értékesebb emberek vagyunk, annál nagyobb a jutalmunk. Ha többre vágyunk, a megoldás az, hogy többé kell válnunk - tehát szüntelenül kutatnunk kell értékünk növelésének új és új módozatait. (Jim Rohn)

 

 

 

,,Ha szeretnél valaha is egymillió dollárt keresni, előbb el kell sajátítanod a milliomosok észjárását." (Jim Rohn)

 

 

 

,,Korábban azt szoktam mondani magamban reménykedve, " bárcsak megváltoznának a dolgok körülöttem".
Aztán megtanultam, csak akkor fognak megváltozni a körülményeim, ha én megváltozom."
(Jim Rohn)

 

 

 

A boldogság a belső harmónia, a belső egyensúly beállásának energia-állapota. Ennek az egyik alappillére, hogy tudatosak legyünk. http://www.athangolas.hu/a-legjobb-boldogsag

 

 

Hozd ki a jelenből a legtöbbet, és a jövőd jobb lesz. (Szepes Mária)

 

 

 

 

Akik jól használják az agyukat, akiknek jó az észjárásuk, akiknek megfelelő a szemléletük, azokból lesznek a kiemelkedően sikeres emberek, a milliomosok, a boldog és elégedett életet élők. (Braskó Csaba)

Mindez csupán megfelelő gondolkodás kérdése.

 

 

A siker kellékei: türelem, nyugalom és minőségi munka. (mj Pe-chi-ce)

 

 

Ha ez élet dögunalom, nézd meg, mennyi energiát fordítasz rá! Soha sem hallod, hogy valaki azt mondaná: “Hajnalban kelek, edzem a testem, tanulok, ápolom a kapcsolataimat, teljes gőzzel dolgozom – és SEMMI JÓ nem történik az életemben.” Életünk egy energiarendszer. Ha semmi jó nem történik benne, az a te hibád. Ha majd egyszer felismered, hogy a befektetett energia alakítja a körülményeidet, akkor már nem leszel áldozat. (Andrew Matthews – Hallgass a szívedre)

 

 

Ráfordított energia + Türelem = Eredmények

Az emberek gyakran figyelmen kívül hagyják ezt az elvet. Azt kérdezik: “Mit kaphatok holnap, ha ma elvetem a babszemeimet?” A válasz: “Nedves babszemecskéket” A mag törvénye így szól: “Ma ültetsz, és KÉSŐBB aratsz!” (Andrew Matthews – Hallgass a szívedre)

 

 

Haladni, fejlődni...s minden jó eljön, ha minden jó az életünkben,..minél értékesebbek vagyunk, annál értékesebbet kapunk. (Molnár József)

 

 

 

Egyetlen dologról kell mindig gondoskodnod, ez az egyetlen kötelességed: legyél boldog.

Legyen ez a vallásod: boldognak lenni!

Ha nem vagy boldog, valami bizonyára elromlott, és drasztikus változtatásra van szükség.

Engedd, hogy a boldogság döntsön!

És a boldogság az emberiség egyetlen ismérve. Nincs más ismérv.

A boldogság tájékoztat arról, hogy jól mennek a dolgok. A boldogtalanság azt jelzi, hogy a dolgok elromlottak, és valahol nagy változtatásra van szükség. (Osho)

 

 

,,Lelkünk rendkívül erős dolog. Ha megtöltjük pozitív gondolatokkal, az életünk elkezd megváltozni.”

 

 

,,A pozitív gondolatok pozitív érzéseket hoznak létre, amelyek pozitív eseményeket vonzanak magukhoz.”

 

 

Sok sok sok pozitív gondolat, élmény, energia, cselekedet, szó - összeadódik, s összeadódva, összesűrűsödve változást hoz, ha eléggé telítődött, kisugározza magából a test és elme, amit beletett az ember. (Molnár József)

 

 

Koncentrált tett, akarat - ,,Annyit kapsz vissza, amennyit egy tevékenységbe belefektettél. Amennyi koncentrált figyelemmel, odafigyeléssel fordultál a feladat felé. Ha az 40 % volt, akkor nem lepődhetsz meg majd azon, hogy az eredményed is kb. 40 %-os lesz.” (Sághy Zsuzsanna)

 

 

Az életben nincsenek megoldások, csak mozgásban lévő erők, ezeket kell előidéznünk, s a megoldások követni fogják őket. (Antoine De Saint-Exupéry)

 

 

Minden hosszú távú jó eredmény a jó okok felhalmozódásának köszönhető. Ugyanígy igaz az is, hogy ha hathatós eredményekre kívánunk jutni, hathatós okokra van szükségünk. (Tendzin Gyaco, Őszentsége a XIV. Dalai Láma)

 

 

Rövid szünetek

Valósággal csodát tesz, erősít és stimulál. Időről időre engedélyeznie kell magának egy rövid szünetet.

A hatékony munkavégzéshez elengedhetetlenek a beiktatott, aktívan eltöltött rövid szünetek. Az alváson és a szabadságon kívül az ellopott tízpercek is segíthetnek a teljesítmény szinten tartásában.

A rövid szünetek segítik a tanulást.

Egy amerikai kutatás szerint a rövid pihenés, illetve szünetek az alváshoz hasonlóan hozzájárulhatnak a frissen szerzett tudás szűréséhez és tárolásához. Egy tanítási órát követő kávészünet segíthet rögzíteni az épp tanult információt - magyarázta Lila Davachi, a New York-i egyetem professzora. Kollégáival a Neuron című szaklapban tették közre kísérleti eredményeiket.

Tartson szünetet - Ön nem egy gép. Agyának és testének is szüksége van pihenésre. Ezzel mindannyian tisztában vagyunk. A legtöbb ember azonban nem tudja, hogyan kell jól pihenni. Próbáljon ki újabb meg újabb módszereket agyának és testének pihentetésére. Minél megfelelőbb módját választja a pihenésnek, annál több ereje lesz újra belevágni a teendőkbe.

Források: http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/7289/rovid-szunetek-hatekonyabb-tanulas

http://www.hrportal.hu/telkes/index.phtml?page=article&id=18973

Helene Walterskirchen  - Az energiaelv - Koncentrációs gyakorlatok a munkahelyen

http://www.energy.sk/hu/menu_x4486x.asp

 

 

 

 A sportban és az életben is arra kell összpontosítanod, amit akarsz! (Andrew Matthews)

 

 

,,Ha teljes tudatoddal egyetlen dologra koncentrálsz, és az elméd nem áll ellen a gondolatod tárgyának, a gondolataid energiája anyaggá válik.

 

Ez nem varázslat, pusztán koncentráció és vizualizáció.

Lásd részletesen és higgy abban, amit meg akarsz valósítani.

Vetítsd a gondolataid és érzelmeid erejét az elméd vásznára. Amikor elméd üres, mentes minden gondolattól, és csak egyetlen gondolatot eresztesz elé, óriási erőket szabadítasz fel. Ezért kell nagyon óvatosan bánni a gondolataiddal.

A koncentrált gondolat hatalma gyakorolja a legerősebb befolyást az életedre.”

 

 

 

,,Mindig megkapod azt, amire tartósan összpontosítasz. Ha a bőségre, akkor azt; ha a hiányra, akkor azt. Az Univerzum mindig igazságos, következetes, törvényei megkerülhetetlenek, a kifogások senkit nem érdekelnek. Próbálj meg vitatkozni a gravitációval... legalább olyan értelmetlen, mint a Vonzás Törvényével vitába szállni." - Abraham-Hicks

 

 

 

Mi a koncentráció törvénye? Akármire gondolunk, az megnő! Akármire gondolunk, az megnő, megerősödik, és életben marad! (Brian Tracy)

 

 

 

Ha az egyik pillanatban hiszel, a másikban nem: a hitetlenség kioltja a hit erejét. Ha bízol a győzelemben, de közben a kudarctól is tartasz, veszíteni fogsz. (Müller Péter)

 

 

,,Tudd mit vonzasz magadhoz ezzel a gondolattal, érzéssel.” (Molnár József)

 

 

Meghökkentő változások pozitív megerősítésekkel.

 

 

Vamos! Come on! You can do it!

 

 

,,A felkészülés, a felkészültség, és a hozzáértés kulcsfontosságú a sikerhez. Amilyen mértékű a felkészülés, a felkészültség, és a hozzáértés, olyan mértékű lesz a siker is.” (Molnár József)

 

 

Rendelkezz az adott képességgel, ami ahhoz a sikerhez kell, amit el akarsz érni, s tiéd lesz az a siker. (Molnár József)

 

 

Pozitív, sikeres jövőkép.

 

 

Haladni, fejlődni...s minden jó eljön, ha minden jó az életünkben,..minél értékesebbek vagyunk, annál értékesebbet kapunk. (Molnár József)

 

,,Az önbizalom a kulcsa minden sikernek. legyen az párkapcsolat vagy éppen munkahely. Önbizalom alapja viszont a biztos tudás és képesség, készségek." (Molnár József)

 

Hidd el, hogy meg tudod, csinálni, hidd el hogy képes vagy rá, mert meg van hozzá a tudásod, a képességed, ha meg nincs, akkor szerezd meg.

 

 

,,Aki jót tesz, ismételje újra és újra. Találjon örömet a jó cselekedetben. A jó tettek felhalmozódnak és örömet adnak.”

 

 

Csinálj úgy, mintha minden jó lenne - pakolj el úgy, viselkedj úgy, pihenj úgy, mosolyogj úgy, szeress úgy, mint ahogy valójában akarod, hogy ezek legyenek. Ha úgy teszel ,,mintha már..."..akkor elkezd az életed olyanná válni. (Molnár József)

 

 

Hozd ki magadból, s másokból is a legtöbbet, a legjobbat!! (Molnár József)

 

 

,,Minden hosszú távú jó eredmény a jó okok felhalmozódásának köszönhető."

 

 

 

,,A sikerélmény ad önbizalmat.”

 

 

 

,,Boldogabb a nap, ha szeretettel kezdődik.”

 

 

Először az akarat dönt, aztán az energia/fáradság/rezgés. (Molnár József)

 

 

 

,,A bölcs megválogatja, hogy milyen tapasztalatokra akar szert tenni."

 

 

Ami ma vagy, tegnapi gondolataidból ered, és amit most gondolsz, holnapi életedet formálja. Életünk az elménk teremtménye.

Egyszerre csak egy gondolatot lehet az elménkben. Vigyázzunk rá hát, hogy az az egy pozitív legyen.

Jó gondolat helyébe jót várj. Sokkal nagyobb ereje van a gondolatoknak, mint ahogyan azt sokan gondolják!

Tudatosan oda kell rájuk figyelni.

Ha az ember tiszta elmével szól vagy cselekszik, az öröm úgy követi, mint saját árnyéka.

A cél: uraljuk gondolatainkat és a gondolatokon keresztül az érzelmeket. Ezzel egyensúlyt teremtünk és életpályánk szépen ívelő szakaszba jut, egészségünk stabil nyugvóponton állapodik majd meg.

Gondolataiddal és ezáltal az érzéseiddel átírhatod a jövődet. A jó tettek felhalmozódnak és örömet adnak.

 

 

Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más. (Buddha v. Tendzin Gyaco, XIV. dalai láma)

 

 

A boldogsághoz vezető út titkai voltaképpen az elhatározás, az erőfeszítés és az idő. (Tendzin Gyaco, XIV. dalai láma)

 

 

Élj helyesen, gondolkodj helyesen, beszélj helyesen, cselekedj helyesen, meditálj helyesen. Légy jó, szeretetteljes, ne árts se magadnak, se másoknak - engedd a jó energiákat magadban, és másokban. S nem menj bele semmi rosszba....hagyd el az okoskodókat!!!.. Buddhát kövesd...világosodj meg...!! (Molnár József)

 

 

,,Azt az alapvető tényt kellene tudatosítani és elfogadni, hogy minden gondolat energiával rendelkezik, ezeket pedig folyamatosan kibocsájtjuk magunkból, és ezek az energiák mindig vissza is térnek hozzánk, ez egy állandó körforgás.

Ezért sem mindegy, hogy milyen polaritású a gondolkodásunk, milyen érzetekkel tápláljuk őket!…

 

Minél többször gondolunk ugyanarra a dologra, annál erősebb lesz és annál nagyobb hatást gyakorol ránk visszatérve."

 

 

A negatív érzelmek oka, az önmagunk vagy mások felé irányuló vádaskodás, hibáztatás, ítélkezés. (Molnár József)

 

 

Az ember legyen ura szavainak és gondolatainak, és tetteivel se sértsen mást. Ha ezek tiszták, akkor haladhat a bölcsek útján. (Buddha)

 

,,A Buddhák az utat tanították. Kerülni az erkölcsi sértéseket, jót tenni, és megtisztítani a saját szívünket: ez minden Buddha tanítása.”

 

 

Azokat az embereket, akiknek nyitott a szív-csakrájuk áthatja a szeretet. Az ilyen emberek melegszívűek, együttérzőek, és intenzíven ki is sugározzák. (Helene Walterskirchen)

 

 

 

,,Mindenki az igazságot látja a saját nézőpontjából. Az, hogy milyen tudatszintről szemléled a dolgokat, meghatározza, hogy mit látsz. Senki nem képes a jelenlegi tudatszintjétől eltérő módon gondolkozni, érezni, cselekedni.”

 

 

 

A meditáció az egyetlen módszer, mely tudatosítja benned, hogy nem vagy azonos az elméddel; és ez roppant hatalmat ad a kezedbe… Képes leszel eldönteni, mi helyes és mi helytelen az elmédben, hiszen távoli megfigyelővé, szemlélővé válsz. ...

Másoknak mindenki tud jó tanácsot adni, de ha vele történik a dolog, minden bölcsességét elveszíti, mert elveszti a távolságot.
Ne feledd tehát, hogy amikor tanácsokat osztogatsz másoknak, ostobának tűnhetsz. A meditáció révén felülemelkedhetsz köznapi léteden. …Távlatra teszel szert. …Immár magadnak is tudsz jó tanácsot adni.

A megvilágosodott személy hatékonyabban tudja használni elméjét, mint a legragyogóbb intellektus. (Osho)

 

 

,,A megvilágosodás a legmagasabb szintű öröm. Nincs semmi kielégítőbb vagy teljesebb, mint minden dolog, minden idő, minden lény és minden irány egységének állapota."

 

 

A meditáció azt jelenti, hogy önmagad vagy, a szeretet pedig azt jelenti, hogy megosztod magadat valaki mással. A meditáció adja a kincset, amelyet a szeretet segítségével osztasz meg másokkal. Ez a két legalapvetőbb dolog, minden más lényegtelen. (Osho)

 

,,…a meditáló ember társaságában, ha vele vagy, úgy érzed, hogy erőt merítesz belőle. Szívesen találkozol vele csupán azért, hogy a társaságában légy.” (Osho)

 

,,Azt is észre fogod venni, hogy amint egyre meditatívabb leszel, minden gesztusod, lágyabbá és békésebbé válik, finomság költözik beléjük. És ezt nemcsak te fogod észre venni, hanem mások is kezdenek majd felfigyelni rá. …A járásmódod, a beszédmódodat és egész lényedet bizonyos kellem, csend, békesség lengi körül. Az emberek szívesen lesznek veled, mert erőt meríthetnek belőled.” (Osho)

 

 

Az élet igazi művészete a meditációval kezdődik. És meditáció alatt az elme csöndjét, a szív csöndjét értem; azt, hogy eljutsz lényed legbensőbb középpontjába és megtalálod a kincset: saját vajóságodat. És ha megtaláltad, akkor sugárzik belőled a szeretet, sugárzik belőled az élet, a kreativitás. (Osho)

 

 

Legyél ajándék annak, akinek az életedbe lépsz. Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte. Tégy valami jót ma valakiért.

 

 

 

,,Amikor reggelente felkelsz, a szívednek csordultig kell telnie boldog izgalommal, hiszen tudod, hogy napközben csupa jó dolog történik veled. Nevetned kell és örvendezned. Erősnek kell lenned, és tudnod kell, hogy biztonságban vagy. Jól kell érezned magad a bőrödben, abban a biztos tudatban, hogy felbecsülhetetlenül értékes vagy. Természetes, hogy az élet számodra is tartogat kihívásokat, és szükség is van rájuk, mert segítenek a fejlődésben, ugyanakkor tudnod kell, hogyan nézz szembe a problémákkal és nehézségekkel. Győztesnek születtél! Boldognak születtél! Csodálatos életre születtél!

Nem arra születtél, hogy küszködj. Nem arra születtél, hogy olyan életet élj, amelyben az öröm pillanatai ritkák, és csak elvétve bukkanhatsz rájuk. Nem arra születtél, hogy heti öt napot gürizz a munkahelyeden, és csak hétvégenként legyen egy-egy boldog pillanatod. Nem arra születtél, hogy energiahiánytól szenvedj, és a nap végén kimerülten ess össze. Nem arra születtél, hogy aggódj és félj. Nem arra születtél, hogy szenvedj.

Hogy mi az életed értelme? Az, hogy a lehető legtöbbet hozz ki belőle, és mindened meglegyen, amit csak akarsz, miközben túlcsordul benned az öröm, az egészség, az életerő, a lelkesedés és a szeretet, hiszen mindez hozzátartozik a csodálatos élethez!" - Rhonda Byrne -

 

 

 

Amilyen a gondolatunk, olyan a tudatosságunk, és amilyen a tudatosságunk, olyan az életünk.

Ha pozitív és tiszta magot ültetünk és erre a gondolatra koncentrálunk, akkor annak energiát adunk, mint ahogy a Nap a földbe vetett magot táplálja. Ahogy a földben a mag felébred, kicsirázik és növekedni kezd, hasonlóképpen ezt teszik a gondolatok is, amikre koncentrálunk.

A tisztaság olyan pozitív látásmódot teremt, hogy miközben tudatában vagyunk a negativitásoknak, képesek vagyunk átlépni rajtuk vagy semlegesíteni őket. A tisztaság nem áll meg kritizálni, panaszkodni, de könyörületes és átalakít ott, ahol tud. Ha tiszták vagyunk, akkor boldogok vagyunk. A boldogság azt jelenti, hogy elégedettek vagyunk azzal, akik valójában vagyunk.

A tisztasága azt jelenti, hogy nincsenek rossz érzéseink és negatív reakcióink a kritikák idején. A tiszta érzésekkel bekapcsolódhatunk és kiléphetünk egy-egy helyzetből anélkül, hogy káros irányba befolyásolnánk őket, esetleg mi magunk károsodnánk. A tisztaság átadja a függetlenség lehetőségét. Amikor túl sok az egonk, akkor könnyen megbántódunk, azzal reagálunk, hogy visszahúzódunk vagy agresszívvá válunk.

A tisztaság függetlenség és ennek a bizonyítéka a szeretni tudás képessége és az, hogy másokhoz közel kerülünk. Ahol tisztaság van, ott mások nem félnek tőlünk és mi sem félünk senkitől, mert nem lehet veszteség vagy bánat, csak tiszta szeretet.

A jelenlegi időben a legpozitívabb és legszükségszerűbb gondolatok a béke és a nyugalom gondolatai. Minden reggel mielőtt elkezdjük az egész napos utazásainkat, üljünk csendben és nyugodtan és ültessük el a béke gondolatát.

A béke harmónia és egyensúly. A béke szabadság, ami szabaddá tesz a negativitás és haszontalanság terhétől. Találjuk meg önmagunkban a béke otthonát. A béke a mi eredeti erőnk, lényünk örökkévaló nyugodtsága

A nap első gondolata legyen egyszerűen békés. Ültessük el ezt a magot és locsoljuk figyelemmel és erőt fogunk felhalmozni. (Anthony Strano - A szellemiség felfedezése)

 

 

 

..A gondolatok kis energialények, amelyeket mi teremtünk meg, és folyamatosan energiával tápláljuk azzal, hogy kitartóan gondolunk valamire.

 

 

Minél intenzívebb érzéseket táplálsz, egy gondolattal kapcsolatosan annál hamarabb bekövetkezi.

Ha az amire gondolsz kellemes érzéssel tölt el, az egy pozitív gondolat számodra.

JÓL GONDOLD MEG, HOGY MIT GONDOLSZ!!!”

 

 

A gondolatok ellenőrzése 

,,Elhatározta, hogy összeszedve magát elmélyed egy szabadon választott gondolatban, és azt szilárdan megtartja, hogy ezáltal a tiszta gondolati képesség erői acélozzák meg."

A gondolkodás, gondolatvilág ellenőrzésével a lélek uralmat szerez saját gondolatvezetése felett, az "átsuhanó" gondolatok helyett pontos, világos, rendszerezett gondolkodás, a koncentráció elsajátítása a gyakorlat célja. 

Az embernek benső világa teljes csendjében kell a kívülről rárohanó gondolatokat az értelem irányába, a logika rendszere felé szeretettel terelnie. Egy gondolatot teljes belső szabadságából lelke középpontjába állít a gyakorló, aztán megkísérel távol tartani minden érzést és gondolatot, ami kívülről tolakodna oda. 

A központi gondolattal csak azt kössük össze, amiről azt akarjuk, hogy oda tartozzon! A gyakorlás során elérjük azt, hogy foglalkozásunk, a hagyományok, a társadalmi viszonyok, a napszak bizonyos tevékenységei, vagyis a külső körülmények nem befolyásolják a gondolatok menetét. 

A gyakorlási időben lelkünkből szabadon ki kell ürítenünk a szokásos, mindennapi gondolatmenetet. Kezdetben ehhez egy tárgy adhat segítséget, amelyről felépített, előre meghatározott módon gondolkodunk. Az adott időszakban önmagunkon erőt véve, naponta legalább öt percig gondolatainkat egy egyszerű tárgyra koncentráljuk, kizárva az oda nem illő gondolatokat.

Forrás és a teljes cikk: Gera Olga Megjelent a Manifesztum 9. számában  http://www.napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/a-szivcsakra-felelesztese/az-1-asztralis-szirom-gondolatkontroll

 

 

 ,,Minden pozitív gondolat a jó irányba hajt."

 

 

,,Ha arra gondolsz és arról beszélsz, amit el akarsz érni, határozottan a célod felé fogsz haladni.”  

 

 

,,A siker sikert szül.”

 

 

,,Ha nagyon jó teljesítményt nyújtasz, nagyon jó lesz az eredmény.”

 

 

Abban a pillanatban hogy elkötelezed magad a célod mellett, és nem halogatsz tovább, mindenféle véletlen esemény, találkozás és dologi segítség jelenik majd meg, hogy támogasson téged.

Az elköteleződés egy nagyon erős mágnese a segítségnek. (Napoleon Hill)

 

 

Megkaphatsz bármit, ha eléggé akarod.

Csak olyan túláradó lelkesedéssel kell akarnod, amely kitör a tested fogságából és eggyé válik a mindenséget teremtő erőkkel. (Sheila Graham)

 

 

Az élet során bekövetkező pozitív változás kiindulópontját mindenki önmagában hordozza.

Boldogulásunk titka abban rejlik, hogy miképpen bánunk értelmünkkel, érzelmeinkkel és tudatunkkal.

…A jó vitorlázónak mindegy, hogy honnan fúj a szél, megőrzi uralmát (életének) hajója felett, és el fogja érni a célját. …

A siker nagysága egyedül annak a vágynak az intenzitásától függ, amellyel célja elérését kívánja.
(Erhard F. Freitag -  Az erő benned van)

 

 

 

A sikeresek arra gondolnak, amit el akarnak érni.

 

A sikeresek lejátsszák magukban a sikert.

 

A sikeresek látják a sikereik következményét.

 

Ha elég sokszor teszed, akkor meglesz.

 

A siker kulcsa a céltudatosság.

 

Mit szeretnél? Arra koncentrálj.

 

A felkészülés kulcsfontosságú a sikerhez.

 

Általában, azt kapjuk meg, amire összpontosítunk.

 

Azok az emberek, akik jól teljesítenek, állandóan fejlesztik magukat, készségeiket.

 

 

 

,,Tudom, hogy mekkora segítség, amikor hiszel önmagadban, és szereted önmagadat.

És a siker eléréséhez a jövőkép a lényeg."

 

 

 

Bízunk abban a hosszabb távú építkezésben, amely a konkrét célok eléréséhez vezet.

 

 A cél: egy működő, eredményes stratégia kidolgozása.

 

,,A jövőnk attól függ, hogy kik vagyunk és hogy kivé, mivé akarunk válni.”

 

 

,,Aki sikert ér el, hisz magában, és még több sikert ért el."

 

 

,,A jól végzett munka, elnyeri méltó jutalmát.”

 

 

,,TUDTAD, HOGY HOVA KELL SEGÍTSÉGÉRT FORDULNI. EZ A SIKERES ÉLET KULCSA."

 

 

A társaság, amellyel körülvesszük magunkat, meghatározó. …

Állatorvosoktól nem lehet teniszezni tanulni. Lehet mindkettőben sikeres valaki, de azoktól kell tanulni, akik igazán értenek hozzá. (Máté Gábor)

 

 

,,Én nagyon hálás vagyok annak, aki segített az első lépéseimnél, mert ő meggyőzött, hogy képes vagyok rá. Először bízik benned valaki, megkeresi a pozitív tulajdonságaidat, ezeket erősíti, mert a környezet pont nem ezt keresi, folyton azt ismételgetik, amit nem tudsz, amire nem vagy képes.

A segítőd egy új szintre visz azzal, hogy minden jót felerősít benned. Önbecsülésed növekszik, alakul a jövőképed.” (Máté Gábor)

Forrás és a teljes cikk: http://www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/a-sikernek-nem-titka-hanem-ara-van-veli-az-egyik-legsikeresebb-pecsi-vallalkozo-mate-gabor

 

 

 

,,Ahhoz, hogy az életben az akadályokat sikeresen le tudd küzdeni, illetve az életfeladatokat megoldani, csak úgy lehetséges ha pozitívan állsz hozzá és pozitívan gondolkodsz, s így pozitív rezgést bocsájtasz ki magadból.


Mivel a hasonló a hasonlót vonzza, így vonzod be pozitív gondolkodásoddal a pozitív azaz jó dolgokat, s így biztosítva lesz számodra az élet minden gazdagsága, lelki, szellemi, anyagi lehetőségek, siker és boldogság.


Fontos, hogy tudd, TE VAGY SORSOD IRÁNYÍTÓJA, ne mások ötletére, véleményére hallgass (kivéve, ha összecseng belső meggyőződéseddel, s ha az illető ötletével maga is sikeres lett) bár még ez sem biztos siker, mert mindenki más és mindent másképp csinál.”

 

 

,,Ne barátkozz olyanokkal, akik nem érdemlik meg."

 

,,A tettei teszik naggyá a tudóst."

 

,,Gondolni nem elég, bizonyítsd."

 

,,A ,,patrónus”, egyfajta pozitív energia, a mágus. aki megigézi pajzsként használhatja, hogy dementor azt eméssze el, ne pedig őt. Ehhez a varázslathoz, egy emlékre kell gondolnod, nem akármilyenre, egy vidám emlékre, egy boldogító emlékre....Idézd fel egy igazán eleven emlékedet, a legboldogabb emlékedet, és engedd, hogy átjárjon."

 

,,Őrizzük meg, ami megőrzésre méltó, és javítsunk ott, ahol van mit javítani."

 

,,A rossz szokásokat gyomláljuk ki könyörtelenül."

 

,,Ha jól tanultok, nem marad el a jutalom."

 

,,Ott van. Márcsak az a kérdés, hogy jutunk el oda."

 

,,Mert elnyerik méltó jutalmukat, akik kitartóak és ügyesek."

 

,,A jó ízlés és a stílus olyan tulajdonságok, amelyek elbűvölik az embereket."

 

,,Nálunk nem az kerül a csapatba, aki eleget fizet, hanem az, aki tehetséges."

 

 

,,Milyen hatása van annak, ahogy gondolkodom?

Az, ahogy most gondolkodsz, segít-e neked, hogy elérd ezt a célt vagy inkább az utadban áll?

,,A gyengeségeimre koncentrálok és elfeledkezem az erősségeimről? Amikor az emberek depressziósak, gyakran elfelejtik a múltbeli sikereiket, és elfeledkeznek azokról az erőforrásaikról és erényeikről, amelyek segíthetnének megbirkózni a jelenlegi szituációval."

 

 

Rendszeresen fel szoktam tenni ezt a kérdést, noha igazából csak kevesen értik.
Ön hogyan szereti önmagát?

– dr. Csernus

 

 

,,Pontosan mit is akarsz?”

 

 

,,Az okos emberek maguk válogatják meg, milyen tapasztalatokra kívánnak szert tenni." (Aldous Huxley)

 

 

A pozitív gondolkodás segít hozzá legjobban a sikeres és boldog élethez.

Dunai Amina

 

A pozitív gondolkodás rendkívül fontos. Talán semmi se hat ki úgy az életminőségünkre, és arra, hogy elérjük-e a céljainkat.

 

Ha pozitív gondolatokkal táplálod a tudatod, és optimista emberekkel beszélgetsz, a személyiséged is derűsebbé és pozitívabbá válik. Többen megkedvelnek, ezáltal pedig nő a magabiztosságod, javul az önbecsülésed.

 

Csakhogy a pozitív gondolkodás nem mindenkinek megy magától. Hacsak nincs olyan szerencsés természeted, hogy mindenben meglátod a jót, akkor tudatosan kell törekedni rá. Ha elhatároztad, hogy legyőzöd a pesszimizmust, itt van néhány tipp, ami segíthet.

 

1. Beszélj magadhoz kedvesen, használj pozitív kifejezéseket!

Belső dialógust minden ember folytat magával. Arra viszont kevesen figyelünk oda, hogy mit és milyen hangnemben mondunk. Pedig 90%-ban ezen múlik, milyen hangulatban fog eltelni a napunk!

 

Sokszor észre se veszed, milyen keményen kritizálod, szidod és bünteted magadat. Például folyton a kudarcaidra emlékezel. Vagy azt mondod magadnak, „jaj, de béna vagyok!” Ezzel még akkor is ártasz az önbecsülésednek, ha nem gondolod komolyan.

 

Neveld rá magad, hogy amikor egy feladat előtt állsz, azt mondd: „meg tudom csinálni!” Idézd fel gyakrabban a sikereidet! Amikor rossz a kedved, próbálj elmosolyodni, és gondold azt: „csodásan érzem magam!”

Emlékeztesd magad rendszeresen, hogy ügyes és szeretetre méltó vagy.

 

Az agyad soha nem marad üresen, mindig támad benne valamilyen gondolat.

Ha nem törekszel rá, hogy pozitív gondolatokkal töltsd meg, akkor automatikusan megtelik negatív gondolatokkal.

Akár egy kert, amit ellep a gaz, ha nem ülteted tele virágokkal.

 

2. Vesd be a képzelőerőd!

Belső mozink az egyik leghatékonyabb fegyverünk a pozitív gondolkodásért vívott harcban. Vizualizáld a jó dolgokat! Képzeld el azt az életet, amit élni akarsz! Újra és újra jelenítsd meg agyad vetítővásznán azt, amit el akarsz érni!

 

Mert minden pozitív változás, ami az életedben történik, a fejedben kezdődik el.

Előbb-utóbb hasonlítani fogsz arra, amilyennek belül látod magadat. Mint amikor az igazi arcunkká válik egy álarc.

 

3. Keresd pozitív gondolkodású emberek társaságát!

Nem is hiszed, milyen sokat számít, hogy kikkel töltöd az idődet. Miért?

Azért, mert ők fogják befolyásolni a belső dialógusodat és a belső mozidat. Ha szorongóak és mindent negatívan látnak, azzal megölik az összes jó ötletedet és pozitív gondolatodat.

Ám ha derűsek, optimisták, vannak céljaik, és tudják, merre tartanak, akkor rád is jó hatással lesznek. Mint amikor a jó tanuló felhúzza a gyengébbet a suliban.

 

4. Pozitív szellemi termékeket fogyassz!

Az is sokat számít, hogy mit olvasol, mit nézel a tévében, mit hallgatsz!

Olyan könyveket, magazinokat, zenéket, filmeket, tévéműsorokat válassz, amik feltöltenek, motiválnak, megnevettetnek, növelik az önbizalmad, értéket adnak!

Lehetőleg minden nap tanulj valami újat, bármilyen kis dolog legyen is az! Ugyanis amikor új dolgokat tanulunk, az agyunk endorfint termel, amit boldogsághormonnak is neveznek. Utána jóleső elégedettséget érzel majd.

 

5. Alakíts ki pozitív szokásokat!

Ez a felgyorsult, stresszes világ, amiben élünk, nem kedvez a lelki egészségnek. Ezért nagyon fontos olyan életstílust kialakítani, ami ellensúlyozza a negatív külső hatásokat. A legtöbb gondot két dolog okozza: a mozgáshiány és a fáradtság.

5.1. Lelkileg se lehetsz jól, ha a tested beteg. Ezért ügyelj a rendszeres mozgásra! Nemcsak egészségesebb és vidámabb leszel tőle (az agy edzés közben is termel endorfint), de a feszültséget is le tudod vezetni. Kocogj, vagy járj el úszni, biciklizni, esetleg tornázz otthon egy fitness videóra!

5.2. A szakadatlan munka többet árt, mint bármi más! A legtöbb negatív gondolatunk akkor támad, amikor fáradtak vagyunk. Ha hirtelen nagyon elszomorodsz, lehet, hogy csak egy kiadós alvásra van szükséged. Tehát fordíts annyi időt a pihenésre, amennyit csak tudsz! Az emberi test olyan, mint az akkumulátor: újra és újra fel kell tölteni.

 

6. Mindig jót várj!

Legyél bizakodó, várj jót, mert a hit, a pozitív energia kisugárzik, megérzik mások, és nagyobb az esély, hogy a jó, amit vártál, megvalósul.

 

Forrás és a teljes cikk, sok jó itt:  http://onmagad.blog.hu/2016/05/29/6_tipp_hogy_pozitivan_gondolkodj?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

 

 

 

,,Keress okot arra, hogy szeress! Minden napszakban keress valamit, ami a szeretet érzését hozza elő belőled!

 

Keresd azt, ami lelkileg fölemelő!

Azt keresd, ami a boldogság, békesség, szabadság, lelki tisztaság, szeretet, áhítat, tiszta tudás, tisztelet, megbecsülés, hála, öröm, lelkesedés, magabiztosság, derű érzését, magasszintű rezgését ébreszti benned.

És kerüld, ami a bosszankodás, türelmetlenség, aggodalom, stressz, szemrehányás, harag, bosszúvágy, gyűlölet, irigység, bűntudat, kisebbrendűségi érzés, félelem, fájdalom, kétségbeesés érzését, alacsonyszintű rezgését kelti benned."

(Tormási Kati)

http://www.bosegmindenteren.hu/cikkek/az-oromteli-elet-receptje/ még több…is jó itt

 

 

,,A fejlődő gondolat először virágot hajt, aztán gyümölccsé érik."

 

 

,,Láss távolabb, ne csak azt, ami a szemed előtt van. Nem vesztem szem elől a végcélt.”

 

 

,,A célra figyelj!"

Ez az egyik legfontosabb dolog, amit a sikeres emberek és sikeres trénerek vallanak. Arnold Schwarzenegger is azt mondta, hogy még mindig Ausztriában jódlizna, ha nem lebegett volna a szeme előtt a vízió, a cél. Hogy ő legyen a legnagyobb, a legsikeresebb, a legnépszerűbb.

 

 

,,A cél elérése előtt felmerülő problémákat bizony meg kell oldani.”

 

 

,,Ne csak a célra figyelj, hanem mindig a következő méterre!”

Aki lesikló sízés közben a célra néz, és nem a következő kanyarra, az nem biztos, hogy végig fog menni a pályán. (Ozsváth Miklós)

 

 

,,A negatív emberek csak elveszik a kedvünket a sikertől, sőt bizonyos esetben kész sikerpiócának is tekinthetők.”

Szabó Péter sikertréner eltávolítja az életéből a negatív kisugárzású embereket. S ki ne értene egyet vele. "Nehéz a belső sávban gyorsítani, ha 80-nal mennek előtted" - mondta Schobert Norbert, aki szerint ilyenkor bizony nincs mit tenni, jobbról kell elévágni a béna, lassan haladó arcoknak az autópályán.”

Különbséget kell tenni azonban a piócák, és azok között, akiknek segíteni kell, ha valaki elakad valamiben, amiben te tanácsot tudsz adni, ne habozz.

 

,,Akkor kezdhetjük meg visszaadni a javakat, ha már felhalmoztunk magunknak elég sikert.”

 

 

,,A kudarc igazából egy lehetőség, amiből megtanuljuk a sikert, hiszen ezek azok, amikből megtudjuk, hogy mit kell majd máshogy, jobban csinálni. A kudarcból vezet az út a sikerbe, a siker gyakorlatilag a kudarc eredménye.”

 

 

,,Ha igazán akarsz valamit, akkor nem ragadhatsz le a sérelmes, negatív dolgoknál, ki kell lépned belőle, tovább kell lépned, - a célod, a tiszta, boldog energiák felé.”

 

 

,,Ne pazarold az időd fölöslegesen olyan emberi kapcsolatokra, amelyek nem építő jelleggel hatnak rád!

Hidd el, az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsd el a drága időd, akik csak elszívják energiádat.

 

Soha, de soha ne ragaszkodj azokhoz az emberekhez, akik figyelmét elkerüli, milyen értékeid is vannak valójában. És emlékezz mindig arra, hogy az igaz barátok nem azok, akik csak akkor állnak melletted, ha épp csúcsformában vagy az élet minden területén, hanem azok, akik a nehézségek ellenére is melletted maradnak és kiállnak érted.”

 

Ne hagyd, hogy mások lenyomjanak az ő szintjükre!

Mindig te légy az erősebb! Neked kell „magasabb frekvencián”lenned ahhoz, hogy gond nélkül fogadd az alacsonyabb szintű energiákat, és alacsonyabb rezgésű embereket.”

Forrás és a teljes cikk: http://joportal.hu/johirek/578/

 

 

,,A sikernek nem titka, hanem ára van.”

 

Az önmagadba vetett hited, sokkal fontosabb, mint a pillanatnyi körülményeid. (Szabó Péter)

 

 

,,Fontos, hogy ne csak a következő lépést lásd, tudnod kell azt is, hogy hogyan néz ki az út vége.”

 

 ,,Győzött, mert jobban játszott, és többet tett érte.”

 

 

,,Nincs női és férfi logika, csak egyesek képesek helyesen gondolkodni, mások nem."

 

Az éretlen emberek sokszor tudnak, de nem cselekszenek.

Az érett emberek tudnak is és cselekszenek is. Az éretlenek kritizálnak, az érettek megvalósítanak. (Mihail Litvak)

 

 

,,Gondoljunk példaképünkre. Idézzük lelki szemeink elé őt, miközben olyat tesz, amit mi is szeretnénk megtenni.”

 

 

 A győzelmek hozzásegítenek az újabb győzelmekhez. (Gianluigi Buffon)

 

 

,,Amin a siker múlik, az valójában az a képesség, hogyan használjuk fel a jelent, hogy előkészítsük a jövőt."

 

 

,,A sikeres jellem nem jön máról holnapra. Fejleszteni kell. Gyakorold a barátaidon, a munkatársaidon, a hivatalnokon, a buszsofőrön, vagyis mindenkin, akivel érintkezel.

Gondolj ki egy olyan embert, akire szerinted jellemzőek a fenti tulajdonságok.

Felejtsd el a saját magadban kialakított képet, és élj úgy, ahogy az az illető tenné."

 

 

A sikeres és a sikertelen emberek között az a különbség, hogy milyen szokásaik vannak.

,,Ezért, ha sikeres életet akarsz, válaszd a sikeres emberek szokásait, ha boldogat, akkor a boldog emberek szokásait.”

 

 

A tanulás aktív cselekvési folyamat. Ha tehát el akarod sajátítani a könyvben megismerhető elveket, valamit meg kell tenned.

Alkalmazd ezeket az elveket minden lehetséges alkalommal. Ha nem így teszel, gyorsan el fogod felejteni őket. Csak a begyakorolt ismeret marad meg az ember agyában. (Dale Carnegie)

 

 

…az elvek csak akkor segítenek neked, ha alkalmazod őket. (Harry Lorayne)

 

 

20 perc kellemes napfény kimondottan a homlokunkra, a szerotonin ,,boldogsághormon" termelődésnek jó.

 

szinek-hatasa.jpg

 

Buddha tanítása teljes mértékben az élet tisztaságát hangsúlyozta az élet minden területén – a látás, a gondolatok, a beszéd és a tettek tisztaságát. (Sri Sathya Sai Baba)

 

,,A tisztaság kétféle lehet: külső és belső. A külső tisztaság, a test tisztán tartását jelenti. Piszkos külsejű ember sohasem lehet jógi. Ez vonatkozik a belső tisztaságra is. Magától értetődően a belső tisztaság sokkal fontosabb, de mindkettő szükséges.

A külső testi tisztaság egymagában nem ér sokat, de a belső tisztasággal karöltve fontos követelmény. A mosdás, fürdés, tisztálkodás megilleti a testet, sőt elengedhetetlenül fontos, hiszen a szellemileg fejlett ember tisztában van azzal, hogy testére, mint szellemének burkára, kifelé forduló közegére és eszközére, szüksége van, s éppoly kevéssé hanyagolhatja el, mint a gondos munkás a szerszámát. A test belső tisztasága visszahat a szellemre, hiszen rajta keresztül éri a szellemet minden kívülről érkező hatás. A szennyes, elhanyagolt test rossz szűrő és hiányosan, fertőzötten közvetíti a külső hatásokat.

A kétféle tisztaság közül a belső tisztaság - a szív és az elme tisztasága - a fontosabb. A belső tisztaság vidámságot, örömöt, harmóniát, nyugalmat, békességet ad.

A kívül-belül tisztán tartott test, az egyidejűleg tisztán tartott szellemmel együtt, tökéletesen egészséges lesz, minden működése hibátlanná válik, a szattva tiszta eleme túlsúlyra jut benne, az így előállt egyensúlyérzés zavartalan derűt eredményez az elmében, ez megkönnyíti az összpontosítást, amely viszont az érzékeken való uralomra s ezen át az önvaló megismerésére vezet.

A belső tisztaság tiszta gondolatokat eredményez. Ha egyszerű, tiszta táplálékokon élünk, akkor tiszta lesz az elménk. A test és a gondolatok között nagyon szoros kapcsolat van. Egy tiszta testű embernek tiszta gondolatai vannak és fordítva is igaz: egy beteg, önmérgezésben levő testnek beteg gondolatai vannak. A tisztaság a jóság kötőerejének egyik alapvető megnyilvánulása.”

"A belső tisztaság mossa le a tudat tisztátalanságát” (Vjásza)  https://hu.wikipedia.org/wiki/Saucsa

 

,,A megfelelő Igyekezet, és Elmélyülés megköveteli az erkölcsileg tiszta elme művelését, a cselekvés tudatosságát, és a meditációval történő összpontosítás képességét. A Megszabadulás tíz Támasza: Az energia, a cselekvés, az akarat, a tudatosság, a törekvés, a bölcsesség, a tisztaság, a békesség, az összpontosítás, a meditáció. A végső szint, sodorja az embert a nirvána felé, megszabadulva minden tisztátalanságtól, tudatlanságtól.”

 

 

,,A megoldás egyszerű. Nem a látható dolgokban kell keresni, hanem a láthatatlanokban. A láthatatlanból adódik a látható. Hiába szidod az eget-földet, saját magadat vagy másokra teszed a súlyt, attól még nem lesz szebb a gyümölcs, a végeredmény.

Nézz a föld alá, nézd meg a gyökereket, vizsgáld meg az érzelmeidet. A bosszúságból és fájdalomból, csak is fájdalmas élet következhet. Nem a pozitív gondolatokról írok, mert gondolkodhatsz pozitívan a rothadó eredményről, attól még nem lesz zamatos.

Nézz mélyen az érzelmeidbe, mert a gyökerek azok amik a fádat táplálják. Ne a gyümölcsökkel legyél elfoglalva, ne az legyen minden figyelmed középpontja.

Tudd, a gyümölcsöket a gyökerek hozzák létre.”

 

 

 

,,A megfelelő vitaminok és ásványi anyagok nélkülözhetetlenek. Az egészség megőrzésében, az aktív és teljes élet megvalósításában az egészséges táplálkozás sokat segíthetnek.”

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/stressz-ellen-11.html

 

 

,,Tápláld az agyad nagyszerű gondolatokkal."

 

 

,,Használd tudatosan és pozitívan a teremtő erődet - a gondolataidat és az érzelmeidet!”

 

 

,,Szeretettel teli gondolatok, szeretettel teli tetteket hoznak létre.”

 

,,A szeretettel teli gondolatok szeretettel teli életet és szeretettel teli kapcsolatokat hoznak létre."