Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sok fantasztikus jó, nagyszerű, szép dolog vegyesen. 4

2014.02.20

 

"A boldogság alapja, a rendíthetetlen nyugalom." (Bakos Attila)

 

 

Két olyan női mosoly létezik, amit az angyalok elirigyelnének: az egyik, mellyel a nő a szerelmét fogadja, mielőtt szavak hagynák el az ajkát; a másik pedig, mellyel az elsőszülött gyermekét üdvözli, s biztosítja az anyai szeretetről. (Thomas Chandler Haliburton)

 

 

,,A történelem egyik legnagyobb felfedezése, hogy azzá válsz, amire a legtöbbet gondolsz.

A körülményeid a belső világodat tükrözik.

Egy felmérés során: 350 ezer embertől kérdezték meg, hogy mire gondol épp most?

A legnagyobb jövedelemmel rendelkezők felső 10%-a mind ugyanazt válaszolta:

Ők idejük nagy részében arra gondoltak, amit akarnak, és arra hogyan fogják elérni.

Ha arra gondolsz és arról beszélsz, amit elakarsz érni, határozottan a célod felé fogsz haladni.” (Brain Tracy)

http://www.youtube.com/watch?v=dnedkPiEMuo&list=PLoQ3wE9qU8q4To_f3jR0Q8AAzRsTa89u4

 

 

A tudatosságban rejlő ,,aranybánya"

Napjainkban kezdték el kutatni, kutatgatni a levegőben, éterben, illetve ismeretlen dimenziókban lévő információs mezőket.
Ma már tudjuk, ha egy csoport jó kedvű, vidám ember egy légtérben örül egymásnak, ezután pedig elhagyva a helyiséget, egy ismeretlen lép be ugyanide, ennek az embernek is megváltozik az érzelmi mutatója. Jobb kedve lesz, pedig nem is hallotta, nem is látta azokat, akik előtte bent voltak a teremben.

…rájöttek mi a módja annak, hogy egy ember kiteljesedett boldog életet élhessen. Kiteljesedhessen a kreativitása, elérhesse céljait, és kihozhasson magából mindent, ami fontos számára.
De a legfontosabb amit felfedeztek:
ha egy ember növeli személyes tudatosságát, az hatással van más, távolban lévő emberek tudatosságára is.
Ez pedig nagyon veszélyezteti mindenféle hatalom fennmaradását. Magas tudatosságú, boldog, kiteljesedett életet élő embereket nem lehet irányítani, médiával, reklámokkal manipulálni. Nem lehet rajtuk élősködni, nem lehet rájuk értelmetlen adókat kivetni és legfőképp nem lehet rájuk parancsolni, hogy énekelve-dalolva, menetelve, mások zsoldos katonájaként embereket megöljenek.

Az a lelkiállapot, ami ahhoz kell, hogy valaki az életét úgy irányíthassa, ahogyan szeretné, kizárólag a Szeretet, Hit, Hála, Ítélkezés mentesség állapotában tartható fenn.

Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatna elő, ha tudjuk, hogy a Hit, Szeretet, Hála, és Ítélkezés mentesség, mint lelkiállapot, olyan kémiai folyamatokat képes elindítani az emberi agyakban és kvantum szinten a világban, amelyek nagyban befolyásolják az életben való boldogulásunkat, hogy ne ez legyen a legfontosabb elsajátítandó tantárgy az iskolában. 
És ez teljesen független a vallásoktól is.

Indiában, amikor egy gyógyító mesterré válik, két utat választhat. Vagy elmegy az emberek közé és fizikailag gyógyítja őket, vagy felmegy a Himalájába egy barlangba és onnan gyógyítja a világot meditáción keresztül kvantum szinten.

A világ megváltoztatásával kapcsolatban egyetlen üzenetünk van:
Mindenki dolgozzon saját magán!
Soha ne hibáztassunk senkit. Még a politikusokat és a papokat se. (Sokan dolgoznak közülük is egy jobb világon)

Induljunk el befelé, és rövid időn belül, ha nem is a helyes válaszok, de a helyes kérdések elő fognak bukkanni. 
A legfontosabb kérdésekre pedig több ezer éve megvannak a helyes válaszok. Csak élni kell velük.

Tudom, hogy a villanyszámla meg a lakástörlesztő előteremtése teljesen eltereli az ember figyelmét a nemesebb gondolatokról, és azok sokkal nagyobb gondnak tűnnek pillanatnyilag, de az anyagi világban való boldogulás is a magasabb tudatosságban keresendő.

Ha van egy nagy álmod, higgy benne, higgy a Létezés bölcsességében a megvalósulás fontosságát illetően, kerülj a Szeretet, Hit, Hála állapotába, ne ítélkezz mások felett és az álmod a létező legnagyobb sebességgel indul el a megvalósulás útján.

Einsteintől átvéve: fogalmam sincs hogy ez az egész hogyan működik, csak azt tudom, hogy igaz.

Tarnóczy Vilmos (kvantumklub.hu) http://www.kvantumklub.hu/blog/albert_einstein.php

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=740884949278287=pcb.42818369&type=3&theater

 

 

http://jamtancmuhely.hu/argentin-tango

 

http://lelekpillango.blog.hu/2014/02/18/a_szeretet_szeretete

 

 

"Ha szeretetre van szükséged, próbáld megérteni: az egyetlen út, hogy szeretetet kapj, ha magad is adsz, és minél többet adsz, annál többet kapsz. Az egyetlen mód, hogy szeretetet adj, ha feltöltekezel vele, egészen addig, míg mágnessé nem válsz." (Charles Haanel)

 

 

,,LebenslangerSchicksalschatz” Végzetem..Örök..Kincse

https://vimeo.com/87133397

 

 

A szívemben vagy…
Benne vagy a csöpögő csap halk szavában, mely üzenetet küld,
Reggeli árnyas hajam mosolyba szökkenve téged köszönt.
Tele van vággyal, tenni akarással hittel az én lelkem,
Hogy benne vagy a sorban, mert ajkadon megszülettem.
S minden napban míg hátán hord még a jó öreg Föld,
Újraszületsz a hajnalokban, szívemben – mindenütt. (Kerner Mariann)

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=623664927707141=pcb.612999826&type=3&theater

 

"Ez az életérzés. Hogy van valaki, akinek boldogság adni, aki arra inspirál, hogy élj, hogy álmodj, hogy vágyj, hogy alkoss, szeress. Érzed az életet, az értelmét, a célját. Mert Ő célokat ad, lelkesedést, örömet.
Életérzést. " (Csitáry-Hock Tamás)

 

 

Ismerlek (egy párkapcsolat beteljesülésének lélektani vonulata)

,,Miért van az, hogy kattogok, és nem merek hinni abban, hogy szeretsz? Túl sok a negatív élmény? Talán már túl sokszor nem sikerült? Akkor sem tudtam semmit tenni, ahogy most sem. Csak bízni, mást nem. Hinni abban, hogy utunk végre egyszer beteljesülhet és nem csupán üres, magtalan vágyként hullik a semmibe.

Igyekszem nyugodt maradni. Bízni magamban. Bízni benned. Bízni a Jóistenben. Ki segíthet itt? Mi vihet bennünket előre? Miért félek annyira, hogy számomra oly kedves arcod, gyönyörű szemed soha nem fog rám mosolyogni? Birtokolni akarlak csupán? Lehet, hogy nem szeretlek igazán? Mond, miről mondjak még le, azért, hogy veled lehessek?

Már elhagytam mindazt, ami valaha számomra bármit is jelentett. Otthagytam az út során a becsvágyamat, az irányítási vágyam. Letettem, mert teher volt már az a hitem, hogy én mindent jobban tudok. Alázatos, várakozó állásponton vagyok. De oly régóta várok már… mióta is…? Fél éve? Ezer éve??... vagy az már több tízezer év is volt? Már nem is emlékszem.

Ember vagyok. Gyarló és gyenge. Talán meg sem érdemellek. De van bennem egy halvány remény. Megismerkedésünk talán mégsem történt cél nélkül. Talán tartogat valamit nekünk az élet, ha ennyi „véletlenen” keresztül pont téged hozott elém.

Nem szeretném, hogy „csak” egy tanulólecke legyél az életemben. Vágyom hús vér valódra, az illatodra, a kéjtől nedves bőröd érintésére. Telhetetlen vagyok. Enni, inni, érinteni akarlak. Nem csupán a lélek kielégülésére vágyom. Igen! Kimondom! Birtokolni akarlak! Legalább egyszer! Hogy elmondhassam, hogy az enyém voltál. Kinek? Csakis magamnak. Hogy sikerült. Végre sikerült, hisz annyiszor buktunk már el életeink során.

Sírok! Potyognak a könnyeim. Tódulnak elő előző életeink emlékképei, amikor még kezed sem érinthettem, amikor elszakított az élet minket egymástól. Oly mérhetetlenül éhes már a lelkem, annyira vágyja a kielégülést, hogy tudásom félretéve vállalom: AKAROM! AKAROM! AKAROM!

Aztán csillapul a harag, elenyészik a felhalmozott düh, és nem marad semmi más, csak az alázat. Talán most, talán szeret annyira a Jóisten, hogy most megad Téged Nekem. Talán értékeli, hogy hány körön keresztül mondtunk már le egymásról, hogy tanuljuk a lélek fájdalmát, azért, hogy ebből épüljünk és fejlődjünk. Csak bízni tudok benne, hogy kijártuk már az iskolát.

Mi a jobb? Az édes „tudatlanság”, amiben te vagy, vagy a tudás, aminek terhét én cipelem. Nekem könnyebb, azért, mert tudom ki vagy, és én ki vagyok! Érzem, hogy a találkozásnak célja van, ismerem utunkat, amit együtt jártunk be. Nekem „csak” türelmesen kell várni, hogy benned is megérjen az, ami a közös utunkhoz kell. De hidd el, így sem könnyű. Újra és újra elkap a kétség, hogy vajon mindent tisztán látok? Vajon tényleg ezt terveztük el? Vajon ennek most itt, és így kell a végére érni?? Akkor miért ilyen nehéz? Miért nem megy ez könnyebben.

Te pedig Édes Szívem. Ha élném a fájdalmat, amit élsz, lehet, összeroppannék. Egy dolgot tudsz csupán, hogy nem tudsz felejteni. De hogy miért, mi célból, arról nincs információd. Érzel valami érthetetlen vonzást, ami minden logikának ellentmond, és épp darabokra akarja tépni az életed. Persze, hogy félsz! Hogy ne félnél! Félnék én is. De nem mondhatom el neked, ami számomra „nyilvánvaló”. A harcod magadban, neked kell megharcolnod. Ez a te gyönyörű lelkednek az útja. Kiállni, felvállalni, megharcolni azt, amit szeretnél. Tisztába jönni azzal ki vagy, és mire vágysz igazán. Én csupán elindítani tudtalak azzal, hogy létezem.

Várok. Az idő megmutatja mit szánt nekünk a Teremtő. És ahogy Te is, Én is emberként viselkedem. Félek, aggódom, türelmetlen vagyok, majd reménykedek és örülök. Hisz minden, amit kaptam már eddig is tőled, több mint, amit valaha kérhettem volna. És amikor végre egymás karjaiban leszünk, zokogok az örömtől, hogy a Jóisten mennyire szeret bennünket….!!" (Horváth Gabriella Tek Kineziologus)

 

 

A férfi... felébreszti a valódi egyéniségedet. A lelkedet. Lényednek azt a részét, amelyik mindig is arra vár, hogy megélhesd. A férfi mellett azt veszed észre, hogy több vagy, mint korábban. Hogy mellette színesebb a világ. Édesebb a méz. Határtalan a lét. Végtelen a gyönyör.

 - A. J. Christian -

 

 

"Nem az számít, ki mit gondol – rólad…

Az számít, ki szeret – téged. Nem az a fontos, aki arcával mosolyog csak Rád, az a fontos, aki lelkével teszi. Nem az számít, aki mindent tud rólad, az számít, aki szívedet ismeri. Nem az a fontos, aki szemével néz téged, csak az, aki szívével lát. Ne törődj azzal, aki csak kapni akar tőled, azzal foglalkozz, aki adni is akar. Nem az a fontos, aki a hiányt nézi benned, csak az, aki kincseidet látja. Ne azzal foglalkozz, aki saját képére akar formálni…

…csak azzal, aki a sajátodra."

 

 

Mindig ott volt velem, biztatott, nem hagyott lazsálni. (A megvalósult álom) 

A következő néhány hét során, ki kell választanom, azt a 3 lányt, aki képviseli a csapatot. De tisztázunk valamit most rögtön: én győzteseket akarok. (A megvalósult álom)

 

Aki indulni akar a versenyen, csak egy dolgot bizonyítson be nekem: azt hogy profi. (A megvalósult álom)

 

-         Egyszer se szólítottál apának.

-         Sosem adtál rá lehetőséget. (A megvalósult álom)

 

Ez fogja meghatározni a további életemet. Ha most meghátrálok, soha nem tudnám megbocsátani magamnak. (A megvalósult álom)

 

 

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=665697260138662=pcb.453765162&type=3&theater

 

 

"A Teremtés folyamata (bármilyen vágyról legyen is szó) valahogy a következőképpen néz ki: Először az Érzés jelenik meg Benned. Tartsd fent ezt az érzést, csak lazán, mindenféle erőlködés nélkül. Merülj bele a megvalósulás érzésébe. Ha ezt fenntartod egy ideig, észreveszed, hogy egyre több -az érzéssel összhangban lévő- gondolat, emlék, megfigyelés jelenik meg benned. Ez még mindig legyen elég, ne siettesd a folyamatot! Fürödj ezekben a gondolatokban és érzésekben! Aztán egyre több hasonló gondolat érkezik meg Hozzád, ötletek, és egyre intenzívebb érzés kíséri őket. Közben erőfeszítés nélkül csúszol olyan beszélgetésekbe, helyzetekbe ami a vágyad megvalósulását jelképezik. Az érzés fokozatosan erősödik, a gondolatok gondolatformákká alakulnak át szinte maguktól, érzed magadban a növekvő lendületet, megjelenik az inspiráció, az Univerzum Rajtad keresztül kezd cselekedni (ez ilyenkor már örömteli cselekvés lesz). A következő logikus lépések maguktól kirajzolódnak előtted, lépteid erőfeszítésmentesek és boldogságot sugároznak... És mielőtt észbe kapnál, a vágyad a szemed előtt teljesül be, míg Te az egész folyamatot örömtelinek élted meg.
Emlékezz vissza, hogy minden az Érzésből indult el! Egy Érzésből, amit hagytál növekedni, fejlődni; nem csaptad le, nem fojtottad el, hagytad, hogy életre keljen. Nem erőlködtél, nem akartál megtörténtté tenni semmit, csak hagytad, hogy a dolog beinduljon és élvezted a kibontakozást. A folyamat közben pedig nem csak Te, de az egész Univerzum felébredt. Ha megfigyeled ezt a folyamatot, és visszaidézed, hogy Te hogyan teremtesz meg bármit is az életedben ami igazán örömöt ad, meg fogod látni, hogy mindig ez volt a folyamat - és ez a folyamat hatalmas boldogságot ad minden esetben." (Abraham-Hicks)


 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=562832900471335=pcb.574846526&type=3&theater

 

 

 

" Egy koldus ült az út mentén, több mint 30 éven át. Arra ment egy idegen.

- Adna egy kis aprópénzt? - motyogta a koldus, és gépiesen tartotta oda kalapját.
- Nincs mit adnom, felelte az idegen. Aztán megkérdezte: - Min ülsz?
- Ó, ez csak egy régi láda. Amióta az eszemet tudom, ezen ücsörgők itt.
- Belenéztél már valaha is abba a ládába?
- Nem. Minek is néztem volna? Nincs benne semmi.
- Nézz csak bele!
A koldus nagy nehezen fölfeszítette a láda tetejét. Megdöbbenve, hitetlenkedve, majd megmámorosodva konstatálta, hogy a láda tele van arannyal.
Én vagyok az idegen, akinek nincs mit adnia, és aki azt sürgeti, hogy nézd meg, mi van belül. Ám ne valamilyen ládába nézz bele! A kincs még közelebb van hozzád: ön- magadban! " (Eckhart Tolle)

 

 

Öntevékeny vagy – képes arra, hogy önmagad motiváld
Olyan gyerek voltál, aki mindig szorgalmas, ambiciózus, még akkor is, ha nem jutalmaznak érte? Amikor valaki képes önmagát motiválni, nem függ mások szándékától, akaratától. Képes saját céljait követni – s valószínűleg magas érzelmi intelligenciával bír.
Bízol a világban
A magas EQ-jú emberek rendszerint bíznak a világban és bíznak önmagukban. Goleman szerint, ha tudsz bízni a világban és az érzelmeidben, nincs okod nem hallgatni a megérzéseidre is, egy csendes belső hangra – vagy egy érzésre a gyomorban – és mindig tudod, merre kell menned, hol, mikor vagy biztonságban.

http://nlp-coach.tumblr.com

 

"Minden reggel nagy elszántsággal, bizonyossággal, tisztasággal kelj, azzal az önmagadnak tett ígérettel, hogy a mai nap mérhetetlenül csodálatos lesz, és te mérhetetlenül át fogod élni. És minden éjszaka, amikor lefekszel az ágyadba, emlékezz újra arra, mennyi csodálatos dolog történt veled a nap folyamán. Maga az emlékezés is segít, hogy a másnap újra áldott legyen. Csak emlékezz, azután merülj álomba, azokra a csodálatos dolgokra emlékezve, amelyek aznap történtek. Az álmaid még csodálatosabbak lesznek. Magukban hordják a lelkesedésedet, és az álmaidban is új energiával kezdesz élni. Tégy szentté minden pillanatot." (Osho)

 

Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg. (Konfuciusz)

 

 

Milyen higgadtak! Szerintem ez jobban zavarja az oroszokat, mint minden más. (Spiller István)

 

„Hiszünk benne, hogy meg tudjuk csinálni, csak rajtunk múlik. Erős a csapatszellem, ez biztos, egységesek vagyunk.” (Arsene Wenger.)

 

,,A siker receptje: kell egy álom, s hinni kell abban, hogy ez valóra válik. Kitartóan kell haladni a cél felé, és soha nem szabad feladni."

 

 

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=672773629447450=pcb.1601091499&type=3&theater

 

,,- Baby, tudom, hogy ez túl gyors, de én tényleg akarlak, most nem csak eljátszom, szeretném ha tényleg tudnád, hogy törődöm veled, szeretlek és akarlak.
- Óóó, én is szeretlek, és én is komolyan, de egy kicsit félek...
- Mitől te drága?
- Hogy egy napon más lányt fogsz szeretni, és én csak egy leszek a volt barátnőid közül.
- Óóó, hát persze, egyszer majd egy másik lányt fogok szeretni, 10 év múlva, és ő úgy fog téged hívni, hogy "Anyuci"
- Nálad, 15 perc múlva!
TANULSÁG: Nem a terméket kell eladni, hanem ismerni az ügyfél legtitkosabb vágyait."

 

"Az első nőnek, az első igazi nőnek, aki lenyűgözi a férfit..., az ilyen nőnek nem lehet vetélytársa." (Honoré de Balzac)

 

Egy napon megjelenik... és ami addig lét volt, egy pillanat alatt életté válik. Egy varázsütésre. A keret képet kap, a fű között pipacs nyílik, a ház otthonná válik. A kávénak íze lesz, az évszakok rügyekké, napsütéssé, lombhullássá, hópelyhekké válnak, és a madárszóban meghallod a dallamot. (Csitáry-Hock Tamás)

 

,, Én azzal, hogy hűséget fogadtam Neki, azt fogadtam meg, hogy egy életen át kitartok mellette, jóban-rosszban. Hogy nem fogom hagyni, hogy bármiféle probléma megkeserítse a kapcsolatunkat, hogy túllépek az önzésemen. A házassággal arra határoztam el magam, hogy egy életre lekötöm magam mellette.”

https://www.facebook.com/124083964320487/photos/a.170476979681185.46150.124083964320487/753513471377530/?type=1

 

"Ha jobbá akarod tenni a világot, szeress egy Nőt...úgy igazán...Találd meg azt, aki a lelkedet szólítja meg. Akit nem ésszel választasz. Dobd el az ideálisról alkotott listát. Csak figyelj. Figyeld a szemét. Hallgasd a szívét.
Ha jobbá akarod tenni a világot, szeress egy Nőt...Szeresd őt észérvek, indok nélkül. Önmagáért. Ne azt mondd, hogy meghalnál érte. Azt mondd, hogy élnél érte. Mondd el neki, hogy boldoggá tesz a lénye. Öröm, hogy melletted van.
Ha jobbá akarod tenni a világot, szeress egy Nőt...Szeresd minden arcát, és ő meggyógyít. Gyógyítja sebeidet, mely magányossá tett és elkülönít mindentől és mindenkitől. Visszavezet elhagyatott lelkedhez, gyógyítja megtört szívedet.
Ha jobbá akarod tenni a világot, szeresd a Nőt, kit lelked hívott."

 

http://4.bp.blogspot.com/-2MgBuA9kyDQ/Ub5WCIHAj3I/AAAAAAAAAJ0/K7vSKmY1XVA/s1600/love+quotes-a-true-love-store11.jpg

 

http://www.love-wallpapers.com/bulkupload/wallpapers/Flowers/love-and-heart.jpg

 

http://images5.fanpop.com/image/photos/31700000/love-love-31705046-1280-800.jpg

 

https://luvandromance.files.wordpress.com/2014/05/my-love-for-you-keeps-increasing-every-second1.jpg

 

 

Bástyák

Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő. Erős bástyaként áll a férfi önbizalmát erősítve, és tanácsokkal ellátva nélkülözhetetlen támaszt nyújt neki a hétköznapok harcaiban. Nézzük csak meg jól, az ilyen nők a férfit nem túlragyogni vágyják, hanem elfogadni, kiegészíteni, színesíteni, segíteni. Bizony, az ilyen asszonyok rendíthetetlen bástyák, akik hisznek, bíznak, kitartanak és támogatnak, még akkor is, ha erejük fogytán van. S cserébe nem kérnek mást: csak hogy szeressék őket. Hiszem, hogy a nők alapvetően arra vágynak, hogy nők lehessenek egy erős, boldog, sikeres férfi oldalán. Hiába karrier, szakmai siker, mindez mit sem ér anélkül, hogy egy szerető társ azt mondja: szeretlek!
Ez az, amitől a napi hajszában megrogyott váll újra meg újra kiegyenesedik, és a szív megint hevesebben dobogni kezd. (
Szalai Vivien)

 

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=eVz5207GcCw Guilin a mesebeli táj

 

https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/t31/q77/s720x720/1497994_476664069036722_1991038052_o.jpg https://www.facebook.com/photo.php?fbid=476664069036722=pcb.1991038052&type=3&theater

Ban Gioc, Detian vízesés – Vietnám

 

 

http://www.mercedesamgf1.com/en/car/f1-w05-360-video

Mercedes Formula–1-es csapata fantasztikus interaktív videót tett fel.
A néző megtehet egy kört Silverstone-i pályán Nico Rosberggel, s közben a néző irányítja, hogy mit látjon az autóra szerelt forgatható kamera segítségével.

 

 

Fantasztikus!!!! :) ,,Azt akarom tőled, amit te akarsz magadtól…tegyétek azt, amit igazán szerettek”

Beszélgetések Istennel filmrészlet

http://www.youtube.com/watch?v=KHmOnO5kKdo&feature=youtu.be

 

 

Igenis van olyan helyzet, amikor ki kell állnunk maguk mellett és döntésünk meghozatalakor nem állíthatunk mást a középpontba, nem szabad mások érdekeit előrébb helyezni saját igényeinknél. Természetesen fontos, hogy másokra is tekintettel legyünk, de ne a saját boldogulásunk kárára. (Nagy Ágota)

 

 

https://www.facebook.com/Ideafashion/photos/pcb.711507402253820/711507252253835/?type=1&theater

 

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=520668364713607=pcb.496067806&type=3&theater

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10152335857770769=pcb.1698970857&type=3&theater

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=646185458751956=pcb.1119336696&type=3&theater

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=668548053179594=pcb.1657989337&type=3&theater

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=711507635587130=pcb.7450284057662003579&type=3&theater

 

https://www.facebook.com/berussacan?fref=photo&sk=photos

 

 

 

https://scontent-a-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-prn1/t31/q71/s720x720/1614524_10151996604876840_1882345067_o.jpg ommm ohhmm nom nom( nyamm-nyamm) https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10151996604876840=pcb.1882345067&type=3&theater

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=723224604376540=pcb.1857081694&type=3&theater

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=692226910801516=pcb.1990318891&type=3&theater

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=780701181960030=pcb.855242532&type=3&theater

 

 

http://www.amegoldas.eoldal.hu/fenykepek/pozitiv-szerelem-kepek--inspiraloak-3/a-csodalatos-szeretkezes-azzal--akit-szeretsz-igazan.html

 

,,...ha valamit tudok, hát azt tudom, milyen egymásra mosolyogva, egymás bőrét cirógatva összebújni egy jó szerelmeskedés után azzal, akit igazán szeretsz. Hogy milyen szeretkezés közben őszintén rámosolyogni, megsimogatni, hogy milyen elfeledkezni magadról és azt keresni, ami neki jó. Hogy milyen hevesen csókolózni, szerelmeskedni azzal a lénnyel, akit a világon legjobban szeretsz és tisztelsz, akivel élményeid vannak, akivel a legjobb a világon beszélgetni. Meg hogy milyen vasárnap reggel a tea és a pirítós illata, a csendes együttlét hangulata. "

http://regi.merengo.hu/indiannaplo/?id=347;nyomtato=barat

 

 

,, Én azzal, hogy hűséget fogadtam Neki, azt fogadtam meg, hogy egy életen át kitartok mellette, jóban-rosszban. Hogy nem fogom hagyni, hogy bármiféle probléma megkeserítse a kapcsolatunkat.”

-         Szóval szereti őt?

-         Igen. Nagyon is.

-         Nos, az a legfontosabb.

-         Holnap elutazik, 2 hétre, és elakar vinni.

-         És, ha nem jön vissza?

-         Ez meg milyen kérdés?

-         Képzelje el. Elbúcsúzik tőle a reptéren, ő felszáll a repülőre, és nem látja többé. Feltudná dolgozni?

-         Nem. Nem. Tuti..

-         Tudja, mit tegyen? Értékelje őt, és amije van. Szeresse őt!  (Bárcsak filmből)

 

-         Gondolkodtam, hogy mit tegyek, és beszélgetni kezdtem egy, egy taxissal.

-         Taxissal?

-         Furán hangzik, de tényleg nagyon jó volt.

-         Ráébresztett, hogy noha vannak gondjaink, jók vagyunk együtt. Jól érezzük magunkat együtt, és ezt értékelnem kell. Mert egy ilyen katasztrofális nap után is Csodállak! (Bárcsak filmből)

 

Sok sikert, de persze úgy is tudom, hogy ügyes leszel. (Bárcsak filmből)

 

Déja vu - véletlenszerű neurológiai jelenségnek tartják, de egy üzenet a lelkünk mélyéről, ha a lelked kopogtat az ajtón, akkor: Engedd be! (Bárcsak filmből)

 

,,-   A múlt nem számít, a jelennel kell foglalkozni.

-     Ma nagyon furcsán viselkedsz. Nyugodj meg szívem.

-         Kérdezhetek valamit?

-         Persze.

-         Ha úgy éreznéd, hogy nincs sok időd, akkor …

-         Már mint ma?

-         Nem. Az életben. Ha csak egy napod lenne. Mit tennél?

-         Ez nagyon fura kérdés.

-         Csak kiváncsi vagyok.

-         Lássuk csak ah..: Az utolsó napon? Cipőt vennék ..úhhhh és megennék 10 jégkrémszendvicset és van az a Calvin Klein férfimodell..jó lenne egy kicsit jobban megismerni. ..Könnyű a válasz! Egyértelmű. Veled lennék.

-         Tényleg?

-         Igen, persze. Együtt lennénk, úgymint most. És csak lennénk.

-         Ennyi? És..nincs más?

-         A közelség. A teljes bizalom. Megosztani egymással dolgokat. Butaságokat..és komoly dolgokat. Mindig is ezt akartam, és ha megtennénk, sosem válnánk el.

-         Szeretlek. (Bárcsak filmből)

 

,,Alábbhagyott az eső, fel megyünk a hegytetőre?” (Bárcsak filmből)

 

-         A halállal nem ér véget a szeretet.

-         Gondolod?

-         Tudom.

 

-         Köszönöm.

-         De mit?

-         Ezt a csodás napot!

 

A mai lesz az a nap, Szeretlek.

 

,,A szerelem ad választ.”

 

http://www.youtube.com/watch?v=SNW_7Ffvvdk Bárcsak film

https://www.youtube.com/watch?v=m8eHYCPt3o4 Music - Love Will Show You Everything +

 

 

,,Aki majd büszkén fogja meg a kezed...
Hinned kell benne, hogy egyszer jön valaki, aki többnek lát majd. Aki meglátja benned a csodát és felnéz rád. Akinek több leszel bárkinél és ő is bármire képes lesz azért, hogy mosolyogni lásson, és boldognak.
Ez a hited meg kell maradjon, és egy percig sem szabad elhinned, amit a kétségbeesés kattogtat az agyadban: hogy benned van a hiba. Ugyanis, aki tényleg szívéből fog szeretni, az nem fogja benned látni a hibát. Vagy nem fogja annak érzékelni és azzal együtt fogad el és szeret.
Aki gyönyörűnek fog látni, mert a lelkével lát majd.
Aki majd büszkén fogja meg a kezed a nagyvilág előtt. Akitől nem kell kicsikarni egy ölelést, hanem szívből adja, mindig, amikor úgy érzi, hogy boldog, hogy a kincse lehetsz. Aki sosem ártana neked, és támaszod lesz a nehéz időszakokban.
Aki egy pillantásodból tudja, hogy mit érzel, s a ki nem mondott kérdésre is tudja a választ.
Aki nem hagy cserben, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá.
Aki azt fogja érezni: Igen, Te vagy az!!!
Hinned kell, hogy eljön. Úgy, ahogy hajnalban feljön a Nap, eljön a holnap.
Hiszen ha nem hiszünk a holnapban, nem fogjuk megélni.
Hinned kell!"

 

 

HÜGE = A NAP ÖRÖME

"Jó, ha életünk nehéz periódusaiban is gondoskodunk örömökről. Tanultam egy szót, amikor Dániában voltam: hüge. Ez azt jelenti, hogy a nap öröme. A dánok úgy tartják, hogy nem múlhat el úgy nap, hogy ne legyen meg a nap öröme. Ha például tavasszal megyek haza a munkahelyemről, leülök egy padra, és süttetem az arcom a nappal. Vagy iszom egy kávét egy barátommal. A lényeg a tudatosság, hogy átadjam magam az örömnek. Hogy tudjam: most ez az öröm. Minél szomorúbb helyzetben van valaki, annál inkább szüksége van a nap örömére." (Singer Magdolna)

 

 

"Reggel, mielőtt kinyitjuk a szemünket, állítsuk be az agyunkat arra, hogy ma egész nap jó dolgok történnek majd velünk. Mondjuk végig magunkban ezt a rövid szöveget: 'Jó reggelt kívánok magamnak és mindazoknak, akiket szeretek, és akikkel ma csak találkozni fogok. Odavezetek egy fénysugarat a lábujjaimhoz, végigvezetem az egész testemen, és mosolyog minden pici sejtem, örül a mai napnak. Ma valami jó történik!' Próbáljuk ki – és tényleg valami jó fog történni!... Ezt mindenki kipróbálhatja saját kísérlet keretében is. Egy hétig minden reggel tegyük be a teremtő tudatunkba, hogy ma valami jó történik, közben figyeljük a közérzetünket, a lelkiállapotunkat, a velünk történt eseményekről pedig írjunk naplót - és rá fogunk jönni, hogy ez így igaz. Ha nem hiszünk másnak, higgyünk önmagunknak, a saját tapasztalatainknak!"

Prof. Dr. Bagdy Emőke
https://www.facebook.com/281095648709327/photos/a.281152208703671.1073741827.281095648709327/455139061304984/?type=1

 

http://szabadonebredok.info/a-sziv-vonzastorvenye-osi-tudasunk-eletrol-a-termeszetrol-istenrol-emberi-kapcsolatokrol/

 

Egy lélek állt...

Egy lélek állt az Isten közelébe'
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a "miért",
Mikor az Isten intett neki: "Készülj!

Valaki ott lenn meg akar születni,
Neked szőtték e színes porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat;
És most hiába, le kell szállanod,
Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
Hogy e testet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.
Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!"

S szólt a lélek: "Én nem akarok menni!
Én boldog vagyok Veled, Istenem;
Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S elhagynom búsan és reménytelen
Az angyalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,

A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?!"

És szólt az Isten szigorún: "Elég!
A törvény ellen nincsen lázadás!
Ha milliók mentek panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint a fiókát az atyamadár:
Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,
S jobban becsülni meg az örök fészket!"

S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: "Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot."
S felelt az Úr:
"Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod."
(Reményik Sándor)

 

 

,,Meggyőződése szerint mindenkiben elegendő jó lakozik ahhoz, hogy szabadon, félelem nélkül élje az életét. Szerinte ahhoz, hogy boldogok és sikeresek legyünk, meg kell tanulnunk minden kötöttségtől mentesen gondolkodni. És mindegy, hogy élsportoló, igazgató vagy éppen háziasszony vagy, ha a lelked szabadon szárnyal, képes leszel jól teljesíteni.” Kjetil Kristoffersen mondta barátjáról Karl Erik Böhnről.

 

http://tudnodkell.info/dobbenetes-infok-a-szeretetrol-es-albert-einsteinrol

 

Eurosport TOP 10 AMAZING SKILLS

http://www.youtube.com/watch?v=mrrOXII_Hhc

  

http://www.youtube.com/watch?v=HhtqjdUi0nw&sns=fb

 

http://zacc.cafeblog.hu/2014/02/14/eneklessel-gyogyitja-a-betegeket-a-ferfi-apolo-video

 

http://eswalls.com/wp-content/uploads/2013/12/Wallpaper-Background-Blue-Nature-Backgrounds-654211.jpg

http://freedwallpaper.com/wp-content/uploads/2014/03/3-wallpaper-nature-photos-1vyx3ctn.jpg

 

 

Kép és szöveg

https://www.facebook.com/120680488015381/photos/a.157724847644278.39586.120680488015381/578617492221676/?type=1&relevant_count=1

 

"Aki a családban nem kap pozitív mintát arról, hogy miként lehet a szeretetet adni és elfogadni, az a saját életében is mindig küszködni fog ezeknek a gyakorlásával." (Simon András)

 

https://www.facebook.com/AntalVali.kozosseg/photos/a.10151345049020693.818833.408166265692/10153834843095693/?type=1

 

 

A barátságról....
Tudod- a barátok nem hozhatják meg helyettünk a döntéseket, és nem oldhatják meg a dolgainkat, nem láthatnak a szemünkkel, és nem érezhetik át a fájdalmainkat. Nem élik meg a mélységeket, és a fenteket- de ott vannak, mint kocsin az ablaktörlő, és ha ömlik a jégeső...pucolják az ablakot, hogy mi tisztábban lássuk az utunkat. Ha pedig süt a nap; nem dolgoznak, de ott maradnak, ott a helyük. A kormányzás mindig a Te dolgod marad, de az élet elküldi a megfelelő kezeket, hogy a megfelelő időben megérinthesd őket…
(Kerner Mariann)

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=619189214802115=pcb.2100925126&type=3&theater

 

 

A szinglik irigykednek a párkapcsolatban élőkre,
a párkapcsolatban élők irigykednek a házasokra,
a házasok pedig irigykednek a szinglikre...



... előbb utóbb mindenki rájön, hogy a boldogság egy belső állapot és semmi köze a körülményekhez...

 

"Nem az a fontos, mit mondasz, hanem az, kedvesem, hogy ők mit hallanak meg." (Darvasi László)

 

"Láss, légy, élvezz: csak ez a pillanat létezik." (Osho)

 

 

Buddha azt mondja: úgy mozogj az életben, mint egy méh - örvendezve, ünnepelve, táncolva, énekelve, de úgy, mint egy méh - egyik virágról a másikra. Legyen mindenről saját tapasztalatod, mert csak tapasztalatokon keresztül lehetsz érett. De ne birtokolj semmit és senkit, ne ragadj le sehol. Áramolj, mint egy folyó - ne légy állóvíz. Belül - természetesen - telepedj le, nyugodj el, kristályosodj ki, de kívül maradj egy vándor.
(Osho)

 

 

Mikor a tudatosodás lépcsőjén felfelé halad az ember, minden lépés után egy kis pihenő következik. Ez a pihenő, a beépítés időszaka, amikor látszólag nem történik semmi, de belül, az Ember lényében nagy változások zajlanak.
Egy beavatást kap az ember saját szellemén, Felsőbb Énjén keresztül: meg-érik arra, hogy az a tudás, ami benne rejtezik feltáruljon és használhatóvá váljon. A szívében bimbózó virág kibontja szirmait és kinyílik lényében egy olyan kapu, melyen keresztül a Bölcsesség Fényei beáramlanak, és tudássá érlelik benne a hitet. Ekkor isteni Létünk tárul fel előttünk, és már tudjuk, a megértés nem más, mint lehetőség arra, hogy meglássuk mindenben az isteni tartalmat, a létezés lehetőségét. (Pusztai Orsolya)

 

 

 

-         … mi a történet lényege?

Nos, szerintem a szeretet és az egymásban való hit. … Ez lehet egy lehetőség. Hadd kérdezzek valamit: Ha valaki türelmet kér, akkor Isten azt ad neki, vagy lehetőséget arra, hogy türelmes legyen? Ha bátorságot kér, Isten bátorságot ad, vagy lehetőségeket, hogy bátran viselkedjék? Ha valaki összetartó családért könyörög, Isten egy kellemes meleg érzést ad neki, vagy lehetőségeket arra, hogy szeressék egymást? (Evan, a minden6ó)

 

http://true-love.in/wp-content/uploads/2012/05/beautyful-girl-guy-kiss-love.jpg

 

,,Lábujjhegyre álltam, hogy megcsókolhassam. Lassan, lágyan csókolt. Ez különleges volt. Aztán egy puszit nyomott a homlokomra. A mellkasához hajtottam a fejem, hogy halljam a szívdobogását. - Már csak érted dobog. - suttogta. - Ha értem dobog.. akkor ez a kedvenc dalom. És ha értem dobog, ha rajtam múlik, halálomig lesz oka dobogni! - mondtam halkan. Elmosolyodott, majd magához húzott gyengéden. Behunytam a szemem, és magunkat láttam. Egy boldog örökkévalóságot.

https://hu-hu.facebook.com/doriioldala95/posts/445170905551414

 

Minden tanít, és többé tesz: erősebbé, bátrabbá, és még kitartóbbá. Nincs olyan, hogy valami majd pont téged pécéz ki, mert jól össze akar törni. Egyszerűen csak próbára tesz az Élet: vajon mennyit vagy hajlandó eltűrni, feladod vagy egyszerűen megrázod magad és tovább haladsz az utadon? És nyilván az utóbbi a célszerű.

 

Én egy normális, felnőtt kapcsolatra vágyom. Olyan társra, aki gyermekeim apja lesz és társam akár egy életen át. Akire számíthatok, akinek számítok. És aki rám is számít, bármi is történik vele. Aki számol velem. Aki egyenrangúnak gondol, de aki mellett gyenge nő lehetek. Akire felnézhetek, mint egy igazi férfira. Minden szempontból. Akit inspirálok. Aki mellett élményekkel gazdagszom. Aki mellett kiteljesedhetek, mint nő, pár, barát, szerető és gyermekeink anyja. És egyáltalán az élet minden területén. Mert bármennyire is lerombolódtak az ilyen fajta álmaim, bármennyire is nehéz tervezni már, de én akkor is, hiszek még a csodákban.

 

Csak az lehetek, amit kihozol belőlem. Rád reagálok, a szavaidra, a viselkedésedre, arra, ami vagy, és igen, akárhogy is legyen, ha nem a legjobbat hozod ki belőlem, azt, akit szeretek, én bizony arrébb állok, te meg nem fogod érteni, hogy mi van. Pedig csak annyi, hogy ragaszkodom magamhoz. Igen. Veszélyes vagyok. Kockázatos játék, de csak akkor, ha nem tudsz bánni velem!

Bár az élet hétköznapokból áll, amiben ott van a munka, ott vannak a harcok, de ha van Valaki ezekben a hétköznapokban, akkor egészen más a világ. Romantikus. És akkor van értelme mindennek, akkor szép a szép és jó a jó. Akkor szebbek és illatosabbak a virágok, akkor édesebbek az ízek, akkor süt fényesebben a Nap, és akkor érzi az ember, hogy miért is született valójában.

A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztráltság, a csalódottság, a depresszió, a bűntudat és a meg nem felelés érzéseit kiűzze az életedből. Azon a napon éred el a vidámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülötted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvű.

 

Meg voltam róla győződve, hogy csak vele lehetek boldog, de nem azért, mert jobban szerettem, mint bármi mást ezen a földön. Hanem mert azt gondoltam, hogy csak ő ért meg, ő ismeri a szokásaimat, a mániáimat, a világnézetemet. Hálás voltam azért, amit értem tett, és úgy éreztem, hogy neki is hálásnak kéne lennie azért, amit én tettem érte.

http://www.nethirlap.hu/subshow2.php?m=2022315

 

 

" A lányok már csak ilyenek: még ha rondák is, még ha buták is, amikor valami aranyos dolgot csinálnak, félig beléjük szeret az ember, és akkor vége.
A lányok. A kurva életbe! Tisztára meghülyítik az embert.
Semmi más nem hülyiti meg ennyire. De tényleg. (J.D.Salinger - A szív-csapda)

 

,,Kell az otthon, ahol átölel a szeretet gyengéd karja. Kell a család, aki válaszol a mosolyodra. Kellenek a barátok, kik melletted állnak, hogy jobban tudj örülni a világnak. Mindig kell Valaki, aki el nem taszít soha, akinek mindig őszinte a mosolya. Kellenek a vidáman csillogó szempárok, amelyek szinte csalogatják a boldogságot. Lépjél hát, mindig csak előre, gondolj egyfolytában a szebb jövőre! Míg van ember, ki megfogja a kezed, szíved - lelked addig nyugodt lehet."

„A szeretet éltet és átölel”

 

https://www.youtube.com/watch?v=IIkBVFm4GU4

https://www.youtube.com/watch?v=f5Z3ARZxDUg

https://www.youtube.com/watch?v=v3UyBkkWMBs

https://www.youtube.com/watch?v=hG4uIE_yzlI

https://www.youtube.com/watch?v=feuuah_0DtY

https://www.youtube.com/watch?v=JjgbD0KRCAU

 

 

,,Szeretni annyit jelent: adok, nem pedig kapok. Adom önmagamat, adom örömöm, bánatom, érdeklődésem, együttérzésem, barátságom, hálám, értelmem...

A szeretet lényege a másik-centrikus gondolkodás és cselekvés. A szeretet törődő és felelősségteljes. Figyel a másik ember kimondott és kimondatlan igényeire. Szükséges hozzá a másik ember tisztelete. Akit szeretek, annak tisztába vagyok egyéniségével. Őt szeretem, nem egy illúziót, egy képet, és nem azt, akinek szerintem lennie kéne. Ehhez pedig ismernem kell őt. Szent Ágoston mondta, nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek, és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek. A szeretet lényege, hogy nem függ semmitől. A szeretet elfogadás. A szeretet elfogadja a másikat, ahogy a másik van. Nem akarja megváltoztatni. Megváltoztatni csak önmagunkat lehet. Lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül. Szeretni azt jelenti, fény és melegség vagyunk a másik számára. Minél inkább szeretünk és odaajándékozzuk magunkat, annál értékesebb lesz életünk."  (Hermann Hesse a szeretetről)

http://judit-kavicsok.blogspot.hu/2011/10/hermann-hesse-szeretetrol.html

 

 

“A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztráltság, a csalódottság, a depresszió, a bűntudat és a meg nem felelés érzéseit kiűzze az életedből. Azon a napon éred el a vidámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülötted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvű.” (Anthony Robbins)

 

,,Légy pozitív, ha negatív ember vesz körül, mosolyogj, ha megbántanak. Ez az egyszerű módja annak, hogy ne bújjunk a rosszindulatú emberek cipőjébe, mert ha ugyanazt tesszük velük, semmiben sem vagyunk különbek, mint ők. Soha ne hagyjuk, hogy valaki gondja a mi gondunkká váljon. A keserű emberek általában irigyek, egyetlen céljuk pedig az, hogy elvonják a pozitív energiáidat, és ugyanolyan boldogtalannak lássanak téged is, mint ők maguk.”

http://lelek-enterier.blogger.hu/2014/07/08/epp-jokor

http://www.tudasfaja.com/8-igazsag-amit-ne-felejts-el-ha-minden-osszeomlik-korulotted/

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=734373849906331=pcb.771685752&type=3&theater

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=618551808198131=pcb.1935105163&type=3&theater

 

http://www.tudasfaja.com/7-dolog-amit-az-iskolaban-kene-tanitsanak/

 

http://www.tudasfaja.com/valts-eletet-30-nap-alatt/

 

https://www.youtube.com/watch?v=oQAiis2H0ss

 

 

 

http://www.hazipatika.com/taplalkozas/vitamin_abc

 

http://www.hazipatika.com/psziche/pszichiatriai_betegsegek/cikkek/a_panikroham_okai/20120920111332?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_content=hazipatika&utm_campaign=20140218

 

http://socialhealth.biz/bejegyzes/almaecet-es-mez-koktel

 

 

Agavé szirup

Az agavé egy gyönyörű mediterrán pozsgás növény, amely már hazánkban is nagy népszerűségnek örvend. Ám eredeti élőhelyén, pl. Mexikóban ez a növény akár 4méter magasra is megnőhet.

Agavé szirup- az egészséges édesítő. Természetes? Igen! Ajánlott fogyókúrázóknak, gyermekeknek ? Igen! Vegán termék, ami sokkal egészségesebb, mint a fehér cukor? Igen! Használható ételekbe, italokba, nyersen és hőkezelve is? Igen!Ez nem más, mint az agavé szirup!Az agávé a spárgafélék családjában tartozik. Az USA déli részéről, Mexikóból, Közép-Amerikából és az Antillák szigetvilágából származik. Mexikóban egyes források szerint már 9000 éve termesztik az agávét.

Ma is használnak olyan recepteket, amelyekről azt állítják, hogy azok az aztékoktól származnak.A XVII. századtól portugál és spanyol hajósoknak köszönhetően az agavé megjelent a mediterrán éghajlatú európai országokban is. Hazánkban csak az elmúlt évtizedben kapott szélesebb ismertséget. Az agavé tőlevélrózsás évelő. Levelei lándzsásak, szúrósak, különösen  a hegyük tövisesen szúrós. Szárából csapolják le azt a koncentrált nedvet, amiből az agavé szirup készül. Préselés után hőkezelik, ezzel hidrolizálják a cukrot. Minél idősebb a növény, annál több nedvet ad. Ez a koncentrátum fruktózt és glükózt tartalmaz.  100 ml agavé szirupban 300 kalóriát találunk, de csak kis mennyiségre van szükség belőle, így ajánlják fogyókúrázóknak is.Glikémiás indexe 30 alatt van, így az alacsonyabb GI értékű élelmiszerek közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy lassabban szívódik fel, ezáltal nem emeli meg annyira az inzulin szintet.Íze édesebb, mint a kristálycukoré, így kevesebb is kell belőle, azonban hosszabb ideig tartó felszívódása miatt nem törnek ránk evési rohamok, ha éppen diéta alatt alkalmazzuk. Így a zsírpárnáktól is könnyebben is egészségesebben szabadulhatunk meg, mint ha mesterséges édesítőt, vagy kevés fehér cukros ételt fogyasztanánk. Míg a fehér cukor egyetlen értékes vitamint vagy ásványi anyagot sem tartalmaz, az agavé szirupban vasat, kálciumot, káliumot, foszfort és magnéziumot is találunk. Nem hiába,  a növényi szirupok az emberi szervezet számára a legkedvezőbb édesítőszerek.

Íze is és színe is a mézhez hasonlítható. Rendkívül  sokoldalúan használható édesítőszerről van szó, szirup lévén remekül oldódik. Mivel nincs kellemetlen utóíze, így italokhoz is adagolhatjuk. Sütésnél, főzésnél egyaránt alkalmazható. Hőre nem bomlik, így megőrzi édes ízét.

http://www.nadcukor.hu/index.php/15-a-nadcukorrol/29-agave-szirup

 

 

A stresszről

A stressznek rengeteg fizikai jele van, ilyen például a fejfájás.

A fejfájást a stressz okozza, két fontos fiziológiai változás által. Az egyik az izmok megfeszülése, a másik a véredények összeszűkülése a szív és egyéb életfontosságú szervek jobb vérellátása érdekében. Általában véve a fejfájás szinte minden betegség velejárója lehet.Mégis, az összes fejfájás kb. 95%-a vagy migrén vagy izomfeszültség.

Az izomfeszültségből eredő fejfájás:

A túlfeszített (hipertóniás) izmok a nyakban, fejben, állkapocsban és a vállban gátolják a helyi és a fejbe történő véráralmlást. A hipertóniás izmok fájnak, sajognak. A folyamatos oxigén és tápanyaghiány a koponyában fejfájást eredményez.

Ennek leggyakoribb oka az érzelmi stressz, ami lekapcsolódást eredményez az izom ellenpárjában! Hiszen a legtöbb izommal kapcsolatos fájdalom az izom ellenpárjának gyengeségéből ered.

Tehát nem a hipertóniás izmok, hanem az érzelmi distressz (negatív stressz) ami legyengíti az elülső nyakizmokat, ez az elülső vagy hátsó agyterületeken jelentkező fejfájás igazi oka!

A hosszantartó negatív stressz kiégettséget okozhat. Egy szindrómát, amit pszichológiai, fizikai, érzelmi és szellemi kimerültség jellemez. Először a munkából eredő levertség állapotaként azonosították.

Tünetei:

Növekvő feszültség, étvágybeli változások, növekvő hátfájás, fejfájás, kudarc, frusztráció, az irányítás elvesztésének érzése. Az egyén egyre elfoglaltabb, mégis egyre kevesebbet végez. Koncentrációs nehézségek jelentkeznek és döntésképtelenség. Egyre inkább elkülönülve érzi magát az emberektől, visszahúzódik a jelentőségteljesebb kapcsolatoktól. Csökken az önértékelés, a magabiztosság, változások az alvási szokásokban. (Az alvási problémák a biológiai és a szervóra eltolódásához, egyenlőtlenségéhez vezetnek. Korrekciós technikáját lejjebb találod meg.)

Mi okozhatja a kiégettséget?

• kielégítő pihenés hiánya
• megfelelő szórakozás és relaxáció hiánya a munka megszakítására
• hosszú munkával töltött órák
• többet adni, mint amennyit kapni

http://manna-masszazs.webnode.hu/rolam

 

 

Libertarianus

A libertariánus szót először szabadgondolkodók használták a szabad akarat híveire, megkülönböztetve a determinizmusétól őket.

A libertarianizmus vagy libertarizmus a liberalizmusban és az individualista anarchizmusban gyökerező politikai ideológia. A libertárius nézetek szerint az egyén minden tekintetben megelőzi az államot, vagy emberek bármilyen csoportját. Vagy teljesen meg akarja szüntetni az államot, vagy csak egészen minimális szerepre akarja szorítani (éjjeliőr állam). Ezeken túl egy nagyon széles spektrumú nézetrendszerről van szó, nem lehet őket egységesen leírni,

Valóban az amcsik már eltávolodtak a "Libertarianizmustól"!
Az ugyanis a kisebbségek egyenlőségét jelenti a többséggel!

https://hu.wikipedia.org/wiki/Libertarianizmus

 

A libertarianizmus olyan politikai filozófia, amely az önrendelkezési jogra épül, miszerint mindenki birtokosa saját testének és életének, így munkája gyümölcseinek is. Az önrendelkezés alternatívája az, hogy egyesek uralkodnak mások élete és munkája felett (vagy – bár ez meglehetősen irreális – mindenki uralkodik mindenki felett). A libertáriusok szerint ez igazságtalan. A libertarianizmus arra az elvre épül, hogy az egyéneknek nem kötelességük feláldozni magukat a közösségért, ahogyan az elvárt a szocializmusban, a fasizmusban és a demokráciában.

A szabadság azt jelenti, hogy mindenki azt teheti saját életével és tulajdonával, amit akar, amíg mások életében és tulajdonában nem tesz kárt. A libertáriusok tehát a fizikai erőszak kezdeményezése ellen vannak.

A libertárius igazságszolgáltatás elsődleges célja az egyén védelme az erőszak minden formájával szemben. A libertáriusok minden olyan szabadságjogot támogatnak, amelyik az önrendelkezés elvéből következik. Például támogatjuk a vallásszabadságot, az eutanáziát, a kábítószerek legalizálását, a szólásszabadságot, és így tovább. Támogatjuk a szabad piacot, azt, hogy az emberek szabadon társulhassanak, működhessenek együtt és kereskedhessenek.

A libertarianizmus nem valamilyen újdonsült filozófia, hanem évszázados hagyományokra épül. A XVII. és a XVIII. század nagy liberális gondolkodóinak eszméi nagyon közel állnak a libertárius gondolatokhoz. Filozófiájukat ma „klasszikus liberális” gondolkodásnak nevezzük, hogy megkülönböztessük a mai „liberalizmus”-tól, ami valójában a szociáldemokrácia egy változata és nem a szabadság filozófiája.

 

A libertarianizmus az egyetlen politikai filozófia, amelyik elvből elutasítja az erőszak kezdeményezését, azaz mindenféle erőszakot az önvédelem kivételével. Ezen az alapon a libertarianizmus ellenzi a gyarmatosítást, az imperializmust és a külföldi beavatkozást is.

Forrás:http://libertarius.info/beydem/post

 

 

 

Poénos szólások:

Azt gondolnám, hogy hízelegsz, de tudom csak őszinte vagy!!

 

Rosszkedv oszolj, jöjjön egy mosoly.

 

Jaj, de kis vicces vagy. Bekented magad nevetGÉLLel? :-)

 

Van Fenistiled?

Miért?

Mert leégtél.

 

Ki kell nyitni az ablakot.

Miért?

Mert túl tömény az öntömjén illat.

 

Anya program. Józsi program.

 

Igen, elmés vagyok, okos. S mivel ezt a jót mondtad, ezért még adhatsz valami jót nekem.

 

Jaj, ne túlozz..folytasd kérlek!!!

 

Ha már egyszer elkelt, nem kell a marketing

 

Kapható ez párnára hímezve?

 

      -Gyerekeid vannak?

-Nem.

-De számítok a segítségedre.

 

Jó kislány voltál az idén? S meg is esküdnél rá?

 

Használd a képzelőerődet!... (ah...aszta wow :) )

 

Monet nem tudna szebbet festeni.

 

 

,,Természetes dolog van benne, mondjuk a macskahúgy is természetes.”

 

 

- Ilyen szájjal akarsz megcsókolni?

- Miért?

- Mert jó lenne. :)

 

 

Elnézést szeretnék kérni,

- Felesleges, de elnézem.

 

-Ciara! Olaszul, azt jelenti szépséges királylány.

-Nem.

-Hát akkor felhívom a szótárszerkesztőket.

 

Tenni kéne közétek egy könyvjelzőt, hogy tudjuk, hol hagytuk abba.

 

Szebb vagy, mint az összes többi lány összegyúrva. …Figyelj csak, nehogy még szebb legyél, mire visszajövök, jó?! :)

 

Jól nézel ki. Szerelem?

 

Különös nem szoktam így kitárulkozni…szeretnélek megismerni. (Pom-pom srácok)

 

 

Köszönöm az agyserkentő társalgást, igen tanulságos volt.

 

Oh nincs mit. Én tartozom hálával.

 

Egy elbűvölt főhadnagy.

 

Felettébb pezsdítő.

 

Boldogan állok a rendelkezésére, jelezze, hogy miről hallana leginkább.

 

 

Elmondom szerintem, mi a szerelem. A szerelem az hogy beszélsz hozzám. A szelídség a hangodban, ami ..a szerelem az hogy hozzám érsz, és vezetsz, hogy merre menjek. És mikor megcsókollak, mikor megcsókollak, az egészen a lelkemig hatol.

 

A szerelem… hozzá tartozik a kötelesség, a hűség, a felelősség.

 

A szerelem teljesen természetes dolog.

 

A szerelem a legcsodálatosabb dolog a világon.

 

-A szerelem a legcsodálatosabb dolog a világon.

-Igen, igen azt hiszem.

 

Azt hittem, hogy lefoglal a színes világ, és majd elfelejtem őt, de nem tudom kiverni a fejemből.

 

      -Én nő vagyok.

-Észrevettem.

-És egyszer szeretnék férjhez menni, és családot alapítani,

-És nem megy a dolog?

-Nem. Megértő férj nélkül nem megy.

-Akkor ki kell választani a megfelelőt.

 

-Tu sol comandi amor - ezt énekli Mimi a Bohéméletben Szerelem, csak te vezényelsz bennünket. De idő kérdése az egész.

-Mennyi idő?

-Ne tőlem kérdez, én csak anyádat szerettem, ezer évet is vártam volna rá.

 

Elmondom szerintem, mi a szerelem. A szerelem az hogy beszélsz hozzám. A szelídség a hangodban, ami ..a szerelem az hogy hozzám érsz, és vezetsz, hogy merre menjek. És mikor megcsókollak, mikor megcsókollak, az egészen a lelkemig hatol.

 

Olyan vagy, mint a lótuszvirág a napfényben. (Vak-randi film)

 

 

 

Azt vallom, hogy az ember akkor szerelmeskedjen, ha tényleg szerelmes, s akkor szeretkezzen, ha tényleg szeret. (Molnár József)

 

Azért cselekszik az ember, mert egy megfelelő erejű, mértékű, s helyű ,,gondolat” az agy bizony területén ingert okozott,  - ,,megszállta a gondolat”. (Molnár József)

 

Más helyről és időből nézve a világunk nagyon kicsi. Mindenki a testében él. A testében gondolkozik. Bent van. Ha felrepülnénk a világűrbe a bolygó már csak egy kis kő…a galaxisunkból, a tejútrendszerből nézve 1 a sok milliárd kis porszem közül…az univerzumból nézve mikroszkopikus porszem…s a multiverzumból nézve?…2015-ben élünk…de ahogy azoknak, akik i.e 15 ezerben a jégkorszak végén éltek, s mamutra vadásztak, i.u. 15 ezerből nézve, mi akik 2015-ben élünk sincs nagy jelentőségünk. (Molnár József)

 

Minden, amit tudunk, hiszünk, az azért van, mert megtanultuk életünk folyamán, babaként, fiatalként, felnőttként. A hiedelmeink, a gondolataink, a szavaink mind tapasztalat, utánzás, tanulás eredménye. Régen megtanulta az ősember a tűzgyújtást, régen a sok istenben hit az ember, manapság már csak egy Istenben vagy egyben sem, és meg kell tanulnia az internetet, az autóvezetést, okostelefont, és a tudományban hiszünk. De vajon mit fogunk tudni 1000 év múlva, s miben hiszünk? (Molnár József)

 

Segíteni másokat, boldoggá tenni, boldognak látni, egészségesebb, boldogabb, elégedettebb, mosolygós, sikerekben, örömben gazdag élethez segíteni, növelni a jó érzéseiket, álmaikhoz hozzásegíteni. (Molnár József)

 

Mi emberek itt élünk a 3D világban, ..de létezik itt a Földön a 4D vagy az 5. Dimenzió, és élnek ott is lények? Át lehet járni a dimenziók között? (Molnár József)

 

Lásd magad a buddhaként vissza, abból a buddha állapotból.

 

Ezen keresztül, ez vezet oda

 

 

 

,,Miattad akarok, jó ember lenni.”

 

Csodálatos ember vagy

 

Te biztonságot adsz

 

Milyen lehetséges módon gazdagítaná az életemet?

 

Fogalmazd meg az érzésedet.

 

Az én személyes véleményem

 

Könyvolvasó lettem általad

 

Felhevültünk

 

Szóval csak azt akarom, hogy tud…

 

Rosszkedv oszolj, jöjjön egy mosoly. Na ne sírj minden rendbe jön.

 

Bírom, azt a nőt, akinek humorérzéke van

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=9w9dXWU5nMI Prince Royce - Back It Up (Official Video) ft. Jennifer Lopez, Pitbull

https://www.youtube.com/watch?v=CpkCWs2zSNY New Kids On The Block - Summertime

https://www.youtube.com/watch?v=OFetWQmfXvI Fehérvári Gábor Alfréd - Mary Joe - Official Music Video

 

 

Antonio Banderas tánc film jelenet

https://www.youtube.com/watch?v=GSsfP8nRvYg Vezet a ritmus tangó jelenet

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=NvQIhT-esMI Hédy&Muky- Egy szó csupán

 

https://www.youtube.com/watch?v=eo5YzA-U4PY Delta - Süt a nap (Official Music Video)

 

https://www.youtube.com/watch?v=wO_uIgXVqFQ Andy Williams - I Think I Love You

 

https://www.youtube.com/watch?v=YFFpD5aCjxc Perry Como - I THINK OF YOU (Lyrics)

 

https://www.youtube.com/watch?v=WQIvhotZSUw Marilyn Monroe - I Wanna Be Loved By You

 

https://www.youtube.com/watch?v=z59EVHU8MjI The four tops - I Can't Help Myself (Sugar Pie, Honey Bunch)

 

https://www.youtube.com/watch?v=CMCIHUy4oDw&index=1 Carlos Macias - Tu perfume

 

https://www.youtube.com/watch?v=0qHlVyQRX_k Belmondo – Mikor

 

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=o4iE5NSi2bI Nayer Ft Pitbull Mohombi Suavemente Besame Official Video Lyrics YouTube

 

https://www.youtube.com/watch?v=WXxV9g7lsFE Iyaz - Replay (Prequel) [Music Video]

 

https://www.youtube.com/watch?v=H3samZDs0ak Iyaz - So Big [Official Music Video]

 

https://www.youtube.com/watch?v=JLorMgzd440 SAD feat. Kyara - warriors of love (Original Mix)

 

 

 

,,Ha mindig különlegesként kezelnek, akkor egyszercsak elhiszed, hogy az vagy!”

 

 

,,A legerősebb harcosokban két dolog van meg: az idő és a türelem!”

 

 

http://bloggingnetworkonline.com/Gabymoksha/ingyenes-interaktiv-persze-hogy-jo/

 

http://szabadonebredok.info/engedd-szabadon-a-rombolo-erzelmeket-hogy-te-is-szabadda-valj

 

 

Néha igenis önzőnek kell lenni... mert nem lehet úgy élni, hogy senkit ne bánts meg, de közben mégis valóra váltsd az álmodat. (Gaál Viktor)

 

http://www.youtube.com/watch?v=D9KYIRVHlLI

 

Az sem kevésbé szeretetteli, ha az ember felszámol egy olyan kapcsolatot, amely megalázó vagy kiüresedett. Nem az az igazán fontos, hogy kilépünk-e egy ilyen kapcsolatból vagy sem, hanem az, hogy milyen szeretettel és tiszteletteljesen cselekszünk, miután meghoztuk a döntésünket. (Stephanie Dowrick: A szeretet ajándéka)

 

http://lelekebredes.blogspot.hu/2013/01/gyogyul-lelek.html

 

http://www.atalakulas.net/tudat-harmonizalas

 

http://www.fenyorveny.hu/2014/07/a-spiritualis-ebredes-12-jele.html

 

 

·  Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

·  Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

·  Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.

·  Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

·  Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

·  Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

·  Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.

·  Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.

·  Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.

·  Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.

·  Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.

·  Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

·  Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.

·  Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.

·  Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.

·  Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

 - Dr. Gyökössy Endre: A Boldogmondások margójára (Máté ev. 5. rész 1-12. versekhez) -

http://www.szepi.hu/irodalom/vallas/tima/tima_134.html

 

 

"Aki tudja, hogy varázslat van benne, a lelkében, a lényében, a sorsában, annak nincs ideje arra, hogy korlátokat építsen magának. Ő hisz abban, hogy különleges anélkül is, hogy bárki elmondaná neki. Mosolyog, mert érzi, hogy van benne valami, ami mindent képes elindítani, ha nagyon akarja. És ez bőven elég. Bízik a sorsában, tudja, hogyha elég ideig csinálja a dolgát, valóra tudja váltani az álmát. Hiszen egyetlen álom sem születik meg benned véletlenül, semmit sem jön csak úgy. Ha akarod, ha érzed, hogy szeretnéd, annak oka van. Tegyél érte. Higgy a varázslatban, ami átjárja a porcikáidat, és élvezd, ahogy az élet visszatükrözi."
(Oravecz Nóra
)

 

Ha hiszed, hogy többre születtél, figyelj befelé, csöndesedj el, ne hallgasd okos bolondok fecsegését, ismerd meg, teremtőd mit árul el. Ha az örökkévaló emel fel téged, megérted, isten vagy te is, megérzed, mit jelent az élet, megtudod, igazi nagyság van benned is.

- Kurt Tepperwein -

 

 

A szeretet irdatlan erő, amely mindent képes átváltoztatni, amit megérint. Úgy tudjuk edzeni a szeretetre való képességünket, hogy gyakoroljuk, miként tudunk a lehető leginkább megmaradni a szeretetben minden élethelyzetben, amelyben részünk van. A toleranciától az elfogadáson át eljutunk a szeretet átváltoztató erejéhez.

- Kurt Tepperwein -

 

 

Ha tudnád, hány jól alakuló dolgot rontottál el életedben csupán azért, mert türelmetlen és számítgató énedre hallgattál, aki nem bírja, ha "nem történik semmi!" - megdöbbennél. Angyalok munkáját tetted tönkre, mert nem hagytad beérni a dolgokat.
 - Müller Péter -

 

 

Az a baj, hogy fiatalok többnyire elégedettek magukkal. Úgy gondolják, elég az, amit nyújtanak. Hát nem. Nézzünk meg egy szerb, horvát, szlovák futballistát, a lelkét kihajtja, nem problémázik, mindig többet és többet akar. Mi, magyarok valahogy mindig megelégszünk a langyos vízzel is."
(Kenesei Krisztián)

 

,,Ha NB2-es szintű játékosak igazolsz, akkor egy idő után NB2-es szinten leszel.”

 

Rengeteg pozitív változás van, különösen a körülményekben, de a magyar foci, kár lenne tagadni, beteg. Az elmúlt évtizedek kiölték belőle a lelket, kikezdték a tisztességét, elvették a tartását és a morális iránytűjét. (...) Tisztában kell lennünk azzal, hogy a gyógyulás nem megy majd egyik napról a másikra. A közeg megtisztulása, az értékrend újrafelfedezése hosszú folyamat" - mondta el az MLSZ elnökségi tagja, Török Gábor

 

"Hozzánk is gyakran jönnek olyan fiatalok tesztelésre, akik pocsék fizikai állapotban vannak. A válasz erre az: mester, egy hónapja nem edzettem. Ilyenkor széttárom a karom, és értetlenül állok a dolgok előtt. Ahogy egy bajnoki mérkőzésre, egy próbajátékra is készülni kell, olyan állapotban kell odautazni, hogy ne érhesse szó a ház elejét.” Török László, a KTE utánpótlás-igazgatója.

 

"Annak idején Brémában Otto Rehhageltől tanultam meg, hogy a családos labdarúgók sokkal felelősségteljesebb, kiszámíthatóbb, megbízhatóbb sportemberek, mint a legényemberek. Edzés után nem a plázába vagy a kocsmába veszik az irányt, hanem haza, a feleségükhöz, a gyerekeikhez."
(László Csaba)

 

"Az MLSZ-t olyan műbútorasztalosnak tartom, aki fejszével dolgozik, s most az ország nagy részéről kiirtotta az NB I-es futballt."
(Dr. Hargitai János, a PMFC elnöke)

 

"Nagyon gyenge szakemberek dolgoznak a magyar futballban, kezdve az utánpótlás kiválasztástól a képzésig, a feltételrendszer megteremtéséig."
(Vincze Ottó)

 

"Nagyobb körültekintéssel választottam volna a labdarúgásba edzőt."
Kubatov Gábor elnök válasza arra a szurkolói kérdésre, hogyha egy dolgot választhatna, mi az, amit másképpen csinálna az elmúlt 4 évből.

 

"Jó lenne újra a futballban is kamatoztatni a felhalmozott tapasztalatomat, mert sajnos még mindig túl sokan vállalnak szerepet olyanok, akik szakmailag alkalmatlanok.” (Kőszegi Géza, az MLSZ fegyelmi bizottságának korábbi elnöke)

 

,, "Ott vannak ezek a fiatal srácok összezárva, vattába csomagolva élnek, mindent megkapnak, kaját, fűtött szobát, csillogó-villogó futballcsukát, simogatást. El vannak zárva a csajoktól, aztán csodálkozunk, hogy belőlük is csajokat nevelnek."
(Lendvai Miklós az akadémiákról)

 

"Amikor a madarak alacsonyan szállnak, az emberek orbitális baromságokat mondanak."
George F. Hemingway, az M1 Sport 7 című műsorában reagált így a menesztett nemzetközi igazgató Fabio Cordella szavaira, aki nyáron örült Csábi József kinevezésének, míg pár napja már rossz edzőnek nevezte.

 

"Nem vitás, bármennyire is tartja magát valaki magyarnak itt, a szlovák válogatott nagyobb lehetőségeket kínál. A szlovák futball respektje lényegesen magasabb a magyarénál. A menedzsereknek is könnyebb a dolguk, ha egy szlovák klubból ajánlanak másoknak a figyelmébe valakit. A válogatottság nagyon összetett kérdés. Egy játékos elsősorban egoista, a saját boldogulásáért futballozik. Szlovákiával könnyebb érvényesülni. Ettől még magyar marad, magyarul gondolkodik, tiszteli az anyaországot. De azért nem ő a hibás, hogy a magyar foci most gyengébb, a szlovákok pedig többet tudnak adni. Az Eb-szereplés például kézzelfogható. Kozák kapitány Eb-részvétellel kecsegtet, Dárdai csak pótselejtezővel. Azért, ha valaki a szlovák válogatottat választja, még nem kell elítélni. Inkább azt a kérdést kell feltenni, megtettek-e mindent azért a magyarok, hogy ne a szlovákot válassza."
Németh Krisztián, a dunaszerdahelyi DAC sportigazgatója arról, miért választja egy-egy magyar nemzetiségű játékos északi szomszédunk válogatottját a miénk helyett.

 

Ki szeretett itt lenni egy olyan csapatban, aki kettőt nem passzolt egymáshoz. Amikor én ide igazoltam, engem a Vidi után olyan amatőr dolgok fogadtak, ami nekem meglepetés volt. Olyan dolgok voltak itt, ami miatt nem véletlen, hogy nem ment Rudolfnak sem a játék, meg ő sem tudott nagyon azonosulni azokkal a dolgokkal, amik itt voltak. Mi a Gyuri bánál, a Mezeynél megtanultuk azt, hogy rend van, ki volt nyalva a hátsónk. Gyuri bá’ – amellett, hogy szakmailag a top kategória - abban látta a sikert, hogy a játékosnak minden meg legyen adva. Tudta azt, hogy ha meg van neki adva minden, ő akkor tud követelni. Ha mindent megkaptok, de nem megy a csapatnak, akkor veletek van a probléma. Ebben igaza is van, szerintem. Nekünk abban az évben mindennel, minden hülyeséggel kellett foglalkozni, csak a focival nem. Csak egy dolog: magunknak vittük a szerelést a meccsre. Én az első meccsemen nem vittem zoknit, abban a zokniban játszottam, amiben mentem. Nekem természetes volt az, ha bemegyek az öltözőbe idegenben, akkor az én cuccom ki van készítve. Hidd el, ha játékosként bemész egy ilyen öltözőbe, más a hangulata az egésznek, más az érzésed. Itt viszont mindent magadnak kellett vinni. Fél év kellett ahhoz, hogy elérjük azt, legyen egy ember, aki bepakolja a szerelést a táskába, és elhozzák idegenbe. Addig én mentem a szertárba, összepakoltam a cuccomat és vittem magammal. És akkor mondják a barátaim Putnokon, hogy náluk van valaki, aki kihajtogatja idegenben meccs előtt a szerelést. Ilyen dolgokból volt több is és erre jöttek még a rossz eredmények is."
A már Kínában futballozó magyar válogatott középpályás, Elek Ákos az amigeleken.hu szurkolói portálnak adott intejújában arról is beszélt, hogy igaz-e, hogy amikor Diósgyőrbe igazolt, nem szeretett ott játszani.

Forrás: http://www.csakfoci.hu/node/95030

 

„Nehéz magamról beszéljek, de olyan boldog embernek érzem magam, aki igyekszik a lehető legtöbb időt a családjával, a barátaival, a szeretteivel eltölteni. A legnagyobb szenvedélyem is az, mármint a futballon kívül, hogy velük legyek. És persze a kisfiammal, ők a legfontosabbak számomra. Ezen kívül jellemző rám, hogy próbálok az élet minden pillanatában vidám maradni, nemcsak a pályán belül, hanem azon kívül is” – nyilatkozta Neymar a Barcelona futballistája, aki számára a szülei jelentik a legnagyobb inspirációt. ,,Ők azok az emberek, akikre eddig és ezután is mindig csodálattal nézek majd fel. Már eddig is rengeteg dolgot megtanítottak nekem, és nyilván még ezután is sok tapasztalatot adnak át nekem az életről.”

http://www.nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/barca-nem-gondolok-egesz-nap-a-futballra-neymar-2434929

 

 

,,Ne félj elveszíteni valakit ,aki nem érzi magát szerencsésnek, hogy veled lehet.”

 

 

http://kettosmerce.blog.hu/2015/08/28/mikor_rendel_el_a_fidesz_valsaghelyzetet_peldaul_a_tomeges_korrupcio_miatt

 

 

Az igazság egészen egyszerű. Sem nem jó, sem nem rossz, egyszerűen csak van! Minden úgy van, ahogy van, függetlenül attól, hogy kellemes-e számodra vagy sem, elfogadod-e vagy tiltakozol. Ha nem fogadod el, szenvedsz. Ám ha feltétel nélkül igent mondasz, felfedezed a boldogság titkát.

- Kurt Tepperwein -

 

 

A tökéletes ember olyan, mint a nap, amely jóra, rosszra egyaránt süt. Bárhol tűnjék is fel, a világ fényesebb és szeretetteljesebb lesz létezése által.

- Kurt Tepperwein -

 

 

Sohase tedd más kezébe a sorsodat. A középpont benned van, nem függhet másoktól sem örömöd, sem bánatod.

- Müller Péter -

 

 

"Hidd el hogy lehetséges. Amikor valamiről igazán elhiszed, hogy lehetséges, az elméd megtalálja az utat a megvalósításhoz. A megoldáshoz vezető utat ez a hit kövezi ki."

 - Dr. David Schwartz -

 

 

 

Gámentzy Eduárd: Legyen ma

Legyen ma szép napja a világnak,

S ki életében nem hordott csak rongyot,

Öltözzön fel ünneplő ruhába,

Mondjon imát, ki eddig sose mondott!

Bocsásson meg aki még haragszik!

Felejtse el, nem érdemes cipelni!

- Nem kell sok, egy könnyű öleléssel,

Most el lehet az egészet temetni.

- Látod én is mindent megbocsátok.

Ablakaim az új napnak kitárom.

Harmatcseppek gyűlnek tenyerembe,

Lemossák rólam boldogtalanságom.

- Engem már a méhek is szeretnek,

Nem szúrnak meg, s úgy örülnek ha látnak.

- Annyi mézet csináltunk mi együtt,

Kis virágaiból az elmúlásnak...

 

 

,,Gábriel arkangyal, aki az elrendelés éjszakáján és azt követően eljuttatta Mohamed prófétához Isten szavát, a Koránt."

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=yeF37JlYdSk&feature=youtube_gdata_player

 

https://www.youtube.com/watch?v=-MdhS2Fw_n8