Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Selfness 13

2018.03.15

 

 

A Nap éve sorsdöntő év lesz mindenki számára,

aki tudatosan tesz érte,

az 8 évig fogja élvezni áldásos hatását.

Mindenkiben, kivétel nélkül ez a Nap erő olyan energiákat fog áramoltatni, ahol ki tudja Önmagát bontakoztatni.

Mint ahogy mindenkire egyformán süt a Nap, mindenki élvezi majd áldásos hatását, de ki kell menni a Napra, átvitt értelemben 4 fal közül,

az életünk eddigi folyását kell felülbírálnunk, átnéznünk, dolgainkat lezárnunk, és Új lappal indítani az életünket. Fizikailag, lelkileg, testileg egyaránt.

Meg kell tisztítanunk magunkat a múlt terheitől, a fizikai testünket és a lelkünket.

Egy szennyezett, mérgekkel teli testtel, lelki terhekkel nem lehet újévet, életet kezdeni. 8 év az elég sok idő egy emberöltő szempontjából ezért fontos hogy megtisztuljunk előtte.

Ami másik fontos, hogy írjuk le egy naptárba, hogy mit szeretnénk elérni, készítsünk személyes „élettervet”,

pl, májusban beiratkozom angolra, kifestem a lakást, valamilyen képzésre jelentkezek, alázatot, elfogadást gyakorlok, odafigyelek tudatosabban az étkezésemre, lefogyok, többet mozgok, több időt fogok a családdal tölteni, stb.

Erre az élettervünkre rendszeresen nézzünk rá, vegyük elő, mert ezzel is segítjük Önmegvalósító céljainkat.

Tudom, hogy sok embernek főleg így év elején millió terve van, jönnek a fogadalmak, ami aztán csírájában el is fog hamvadni.

Ezért kell erre a tervre, naptárra ránézni, folyamatosan, hogy emlékeztessük magunkat és tegyünk erőfeszítéseket. Sok lelkesedés van így év elején, aztán majd holnap, aztán majd csak majd és el is múlt. A „majd a tettek halála”, „ amit megtehetsz, ma azt ne halaszd holnapra” mondja Ősi bölcs nyelvünk.

Ne csak korszakalkotó terveket írjunk le, hanem minden kicsi apróbb változtatást is, amit szeretnénk, mert sokszor a pici változások is nagy eredményekhez vezetnek. Erre mondják, hogy az „ Ördög a részletekben lakozik”.

Van pár olyan jegy, akinél csak apró lépéseket, változtatásokat lehet megtenni, és van olyan, akinél mennek a nagy drasztikus ugrások is.

Lényegében a változtatás kicsi vagy nagy lévén azt jelenti, hogy más szemszögből gondolkodom, cselekszem, és ez által másképp alakul az életem is.

 

Azt még előző írásaimban kihangsúlyoztam,

hogy a régi nem működő dolgainkat le kell zárnunk, tehát mindenképp szükség lesz új irányokra. Idén magvető évünk van, ami hosszútávon fog gyümölcsözni,

szabaduljunk meg minden olyan dologtól, helyzettől, ami már csak viszi az energiánkat, figyelmünket, és higgyétek el mindenre lesz megoldás, csak a szándékot kell kinyilatkoztatni a változásra.

 

Mint írtam a Sors nézi, hogy ki mit tesz és segíteni fog. „Tégy Isten felé egy lépést, és Ő tízet tesz feléd”. Most nem szólásmondás szöveggyűjteményt kívánok közzétenni, csak jelzem, hogy ősi nyelvünkben,

bölcsességünkben ott van minden tudás elrejtve, csak elő kell venni.

 

A Nap, mint férfias minőség, a tudatosság, a felébredés, teremtés, a határozottság, az életerő jelölője, a párkapcsolatokban, és mindennemű emberi kapcsolatokban, barátságokban, főnők (Nap, fensőbbség,

hatalom)-beosztott viszonyban is éreztetni fogja a hatását. A férfiak, még férfiasabbak lesznek, a nők is egy kicsit harciasabbak, dominánsabbak, szókimondóbbak. Ne feledjük, hogy minden nőben, férfiban

ott az ő ellentétes poláris kiegészülése is. Önmegvalósító év révén jobban érvényre fogjuk juttatni akaratunkat, vágyainkat…

írta: Clara Krull

Forrás: http://fenykert.net/2017/01/08/januar-8-a-nap-eve-sorsdonto-ev-8-evig-tart-aldasos-hatasa/#text-3-1

 

 

A gondolat és a szeretet kombinációja mentén alakul ki a Vonzás törvénye. (Charles Hammel)

 

Tartsd távol magadtól azokat az embereket, akik negatívan hatnak a törekvéseidre, ambícióidra. A kis emberek mindig ezt teszik, a nagy emberek viszont támogatni fognak, hogy te is nagynak érezhesd magad. (Mark Twain)

A boldogság nem egy célállomás. A boldogság egy életfilozófia. (Burton Hills)

Ami hasonlít egymásra, az vonzódik is egymáshoz. (Jerry és Esther Hicks)

Minden ami a gondolataidban, tetteidben, érzéseidben, szavaidban megnyilvánul, azokat a dolgokat fogod bevonzani az életedben. (Catherine Ponder)

Bármit is akarj megvalósítani, azt előbb a képzeletedben kell összerakd. (Tycho Photiou)

Egy embert azt határoz meg, amiről gondolkodik. (Ralph Waldo Emerson)

Légy hálás, mindazért, amid van, és gazdagabbá válsz. Ha viszont arra koncentrálsz, amid nincs, sosem fogod azt megkapni. (Oprah Winfery)

A hálaérzet kapcsolatot teremt köztünk és a bőség között. Minél hálásabb vagy, annál gazdagabb, annál kreatívabb, annál teljesebb leszel. Ez egy fenomenális dolog. (Bob Proctor)

 

 

 

 

 

Jen Selter sokaknak inspiráció a fitnesshez és saját állítása szerint életfeladata az emberek motiválása és inspirálása.

Milyen érzés, hogy inspirációként szolgálsz a nőknek?

Wow. Ha így tekintek rá, fantasztikus érzés. Megtisztelve érzem magam, hogy inspirációként tartanak számon. Hasonlóan mint bárki másnak, nekem is vannak rossz napjaim, de tudom, hogy inspirálhatok másokat – ha még csak egy embert is valahol kint a világban.

Úgy gondolom, mindenkinek arra kellene törekednie, hogy legyünk saját magunk legjobb verziója, kívül és belül egyaránt.

Milyen üzenetet szeretnél átadni az embereknek az Instagramodon?

Szeretném ha mindenki tudná – főleg a nők, hogy ez nem verseny. Úgy gondolom, közülünk mindenkinek fontos az önreflex, de az is, hogy elismerjük, hogy mindegyikünk egyedi szépséggel van megáldva.

 

Mindenkinek meg kellene tanulnia azzal élnie, hogy azok vagyunk akik vagyunk és ennek alapján a legjobbat kihozni magunkból.

Ezenkívül úgy gondolom, nem kell túl sokan foglalkoznunk azzal, mit gondolnak vagy mondanak rólunk mások. Fantasztikusak vagytok.

Mi tesz téged ennyire magabiztossá?

Nem volt ez mindig így, viszont sikerült megtanulnom, hogy az önbizalom csakis belülről fakad.

Túlságosan gyakran – főleg azokban a napokban, a szociális médiával és a kibernatikai zaklatással – azt hagyjuk, hogy a külvilág diktálja belénk, hogyan kellene látnunk saját magunkat.

Igyekeztem megtanulni megszabadulni ezektől a külső zajoktól és a figyelmemet saját magam felé fordítani.

Önbizalommal teli érzem magam, amikor tudom, hogy igazam van és hiszek az értékeimben, valamint érzem, hogy keményen dolgoztam, hogy amennyire csak tudok a legjobb legyek.

Nőtt az önbizalmad, amikor az Instagramod felkapott lett?

Igenis meg nem is. Egyik oldalról a figyelem nagyon hízelgő volt. A másik oldalról viszont a reflektorok bevonzották a legrosszabb fajta figyelem felkeltését is. Szélsőséges és kellemetlen kommentek. Senki sem tökéletes közülünk.

Tudom, hogy messze állok a tökéletességtől, de mindenkinek vannak hibái.

Ha valaki ezt nyilvánosságra teszi és emlékeztet titeket róla, nem egyszerű. Igyekszem ezért a pozitív dolgokra összpontosítani és a rajongóim támogatása is sokat segít.

Hogyan kezeled a negatív hozzászólásokat?

Mindig lesznek negatív kommentelők a közösségi oldalakon, amiket nem irányíthatunk.

A legjobb amit tehetünk ellenük, az, hogy figyelmen kívül hagyjuk és nem vesszük magunkra őket.

A pozitív hozzászólásoknak nagyobb ereje van, mint a negatívaknak. Szeretem a rajongóim interakcióit a Twitteren, Instagramon, Facebookon és snapchaten, az utálatot pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyom.

Forrás és a teljes cikk: http://fitnesslife.hu/jen-selter-edzesrol-celok-elereserol-es-magabiztossagrol.html

 

 

 

 

Ez elment..engedd el..Koncentrálj a következő pontra, és nyerj.

 

 

Győzött, mert jobban akarta, és tedd érte.

 

 

,,Jobb gyertyát gyújtanui, mint átkozni a sötétséget.”

 

„Jóval azelőtt kezdj el kutat ásni, mielőtt szomjas lennél!”

 

A cél: ,,Az általad megfogalmazott célok érdekében, az általad elvárt eredményeket tudd megvalósítani.

Ami ezt hátráltatja, azt tudd elhagyni, ami ezt erősíti, azt hozd elő magadból.

Képes legyél olyan eredményeket elérni, melyekhez a jelenlegi gondolkodásoddal, szokásaiddal, ismereteiddel nem tudsz eljutni.”

 

,,Minél intenzívebb érzéseket táplálsz, egy gondolattal kapcsolatosan annál hamarabb bekövetkezi.”

 

Válasz szándékosan jobb érzést keltő gondolatot, melynek segítségével jobb érzéshelyre mozdíthatód magad.

,,Ha tehát negatív érzelmet érzel, de nem tudod, hogy ez mit jelent,

és nem választasz szándékosan jobb érzést keltő gondolatot,

melynek segítségével a gondolati szokásaidat jobb érzéshelyre mozdíthatnád, a negatív érzelem egyre erősebbé válik. És ha ekkor sem csinálsz vele semmit, az érzelem egyre csak intenzívebb lesz. Ha még ezután sem teszel semmit, a visszajelzés még erősebb lesz. A visszajelzés egyre égetőbbé válik, és egyre erősebb lesz, melyet idővel egy fizikailag is megvalósuló visszajelzés fog követni.”

https://www.youtube.com/watch?v=XtQctsIm1nU&index=19&list=PLD4970748C58F6B7D

 

,,Ez a kiállítási anyag Japánból érkezett, Mr Masaru Emoto-tól.

Mr. Emoto-t borzasztóan érdekelte a víz molekuláris szerkezete, és az azt alakító hatások.

A 4 elem közül, a víz a legérzékenyebb.

Mr. Emoto elképzelése az volt, hogy a víz talán reagálhat nem fizikai jellegű hatásokra is. Ezért tanulmányokat kezdett, melyek során mentálisan stimulálta a vizet, és mikroszkóp alatt lefotózta.

Ez a kép a Fujuwara gát vizét ábrázolja, ez pedig ugyanannak a víznek a képe, miután egy zen buddhista szerzetes megáldotta.

A következő sorozatban Mr. Emoto szavakat nyomtatott ki, és desztillált vizes üvegekre ragasztotta őket, és úgy hagyta éjszakára.

Az első kép a tiszta desztillált vízről készült, az eredeti állapotát mutatja.

A következő képek, mint látják mind különbözőek – ez itt a szeretet chi.-je, ez pedig itt a köszönöm. És itt láthatják, hogy hova ragasztotta az üvegen.”

https://www.youtube.com/watch?v=w6_05oywFx0

 

 

,,A gondolatok kis energialények, amelyeket mi teremtünk meg, és folyamatosan energiával tápláljuk azzal, hogy kitartóan gondolunk valamire.”

 

 

 

,,A üzleti és a magánéletben egyaránt igaz, hogy sikered nyolcvanöt százalékban azon múlik, hogy képes vagy-e hatékonyan kommunikálni embertársaiddal.

Az úgynevezett "szociális intelligencia", azaz annak képessége, hogy másokkal kölcsönhatásban élj, társalogj, tárgyalj, és embereket meggyőzz, a létező legelismertebb és legjobban fizetett intelligenciatípus az összes közül. És mint olyan, fejleszthető.

Azaz bizonyos kommunikációs módszerek és technikák elsajátításával és gyakorlásával kedves, barátságos, szerethető és vonzó egyéniséggé fejlesztheted saját magadat.”

 

 

 

Meggyőződések és az identitás megváltoztatása a felsőbb én segítségével - Az öt testen kívüli csakra

 

Kérésetekre, ma egy technikát fogok bemutatni nektek Richárd Gordontól. Mielőtt rátérnénk a technikára, tekintsük át az öt testen kívüli csakrákkal kapcsolatos információkat.

AZ ÖT TESTEN KÍVÜLI CSAKRA

NYOLCADIK CSAKRA: kb. 30 cm-rel a talp alatt helyezkedik el. Ide kapcsolódik a VALÓSZÍNŰSÉGEK BIRODALMA. Energetikailag ez az a pont, ahol a valószínűség valósággá változik. Ez a csakra hozza létre a testet alkotó energiamezőt. A lábakon keresztül szökőkúthoz hasonlóan energiát jutat a testünkbe, így hozva létre az állandó fizikai aurát.

KILENCEDIK CSAKRA: 30 cm-rel a korona csakra felett található. Ide kapcsolódik a LEHETŐSÉGEK ÉS A VALÓSÁG OK-OKOZATI SÍKJA. Minden lehetséges dolgok energiája itt lép be az ok-okozati síkra. Ez az a hely, ahol minden ok már azelőtt létezik, hogy a fizikai valóságban megjelenne.

TIZEDIK CSAKRA: 60 cm-rel a korona csakra felett található. Ez a csakra testesíti meg a FELSŐBB ÖNMAGUNKAT. Ez az a hely, ahol a megértésünkön túli birodalomból az információk, a lehetőségek és a bölcsesség átlépnek a fizikai mezőbe. A hétköznapi tudatosságunkhoz képest az itteni energia ezerszer erősebben kapcsolódik a Forráshoz. Bár megérteni nem tudjuk, képesek vagyunk érzékelni.

TIZENEGYEDIK CSAKRA: 90 cm-rel a korona csakra felett helyezkedik el. Ez a lelkünk, szellemünk csakrája.

TIZENKETTEDIK CSAKRA: 120 cm-rel a korona csakra felett található. Ez a csakra a végtelen, az isteniség és a mindenség energiájához kapcsolódik.

(M.j.: Richard Gordon az öt testen kívüli csakrával kapcsolatos leírást, Lazaristól, www.lazaris.com, vette át.)

A tizenegyes és a tizenkettes csakra nem érintettek a beidegződések megváltoztatásában. A nyolcas, kilences és a tízes azonban nagyon is. Ezek az energiaközpontok kevésbé ismertek és ritkán foglalkoznak velük a testalapú terápiákban. Pedig erőteljes energiaközpontok.

Különösen fontosak a beidegződésekkel kapcsolatos alkalmazásban, amelyben magas szintű információt, lehetőséget és bölcsességet gyűjtünk a tizedik csakrából és integráljuk azt a kilencedikbe, az alatta elhelyezkedő csakrába.

Az életben három fő témával kapcsolatban vannak aggodalmaink: az egészség. az emberi kapcsolatok és a siker. Most megmutatom, hogyan férj hozzá a legzavaróbb témákhoz és miként alakítsd át őket.

Szavakkal nem kifejezhető információkat szerzel a tudatosság magasabb szintjeiről, amelyeket csakráidon keresztül integrálsz, hogy kényelmesen és hatékonyan elérhesd őket. Amint magadba építetted a felsőbb önmagadtól szerzett információkat, az adott témával kapcsolatos hited és hozzáállásod megváltozhat.

Problémák akkor merülnek fel, ha olyanná akarjuk tenni magunkat amilyenek sosem voltunk. Ennek oka, hogy az új állapottal kapcsolatban nem rendelkezünk önképpel, vagy ismerős értelmezéssel. Másképp fogalmazva nem tudjuk, milyen lenne valaki másnak lenni. Ez az a pont, ahol a tizedik csakra különös jelentőséget nyer.

A tizedik csakra az a hely, ahol a felsőbb önmagunktól kapunk üzeneteket, ám ezek olyan formában érkeznek, amelyeket nem értünk. A tizedik csakra lehetőséget és bölcsességet közvetít, ám ezt nem olyan szavakba kifejezhető formában teszi, amelyet érthetnénk. A tizedik csakrába lépve feltett kérdéseidre valószínűleg nem kapsz használhatónak tűnő válaszokat, hiszen nem egy nyelvet beszéltek. Képes vagy azonban érzékelni és érezni a válaszokat.

A következő gyakorlatban olyan technikáról lesz szó, amellyel hozzáférhetsz a tizedik csakrában elérhető felsőbb önmagad információihoz, és a többi csakrán átszűrve integrálhatod ezeket, hogy érthető formát nyerjenek.

ÍME A GYAKORLAT:

Képzeld el hogy belépsz a tizedik csakrába, mely 60 cm-rel a korona csakra felett található. Tágas megszentelt térként képzeld el, amely talán valahol távol van. Képzeld el ezt a lélegzetelállítóan lenyűgöző teret. A tizedik csakrából pedig tedd fel a következő kérdést:

Mi az energiája és lényege annak, ha (valamilyen vagyok, valamit teszek, valamivel rendelkezem, valamiben hiszek)………………? (a témádnak megfelelően egészítsd ki a mondatot.)

Kerüld a tagadó formában megfogalmazott kérdéseket. Pl. ne azt a kérdést tedd fel, hogy: „Mi az energiája és lényege annak, ha nincsenek anyagi gondjaim?”, hanem fogalmazz inkább úgy, hogy „Mi az energiája és lényege annak, ha örömteli jómódban élek?” A vágyott végeredményt szerepeltesd a kérdésben.

Akár érzékelsz valamilyen választ, akár nem, az információt helyezd el egy energiagömbben és mozgasd át a kilencedik csakrába. Áramoltass bele szívenergiát mindaddig, amíg azt nem érzed, hogy készen állsz továbblépni a hetes csakrába. (nem a nyolcasba!!!)

Úgy nagyjából egy perc múlva, ha úgy érzed, hogy készen vagy és minden rendben van, vidd a tízes csakra információs buborékját a kilences csakrából a hetedikbe.

Majd így haladj tovább minden csakrán egészen az egyes (gyökér) csakráig.

Az egyes csakrában tedd fel magadnak a kérdést, hogy továbbra is inkább lehetőségnek érzékeled azt a dolgot vagy hitet, amellyel dolgozol, vagy már inkább valószínűségnek?

Lehetőségnek azt tekintem, aminek a bekövetkezésére 50 százaléknál kisebb esélyt látsz, valószínűség alatt pedig azt értem, aminek a megvalósulására 50 százaléknál nagyobb az esély.

Amennyiben inkább valószínűségnek érzed, mozgasd át az energiabuborékot a nyolcas csakrába (30 cm-rel a talpad alatt) és ide áramoltasd a szívenergiát.

Képzeld el, ahogyan a nyolcas csakra a valószínűségből fizikai testet és valóságot hoz létre. Jelenítsd meg belső képként, amint az ide irányított energia lángként belobbantja az összes többi csakrát. A nyolcas csakrába irányított energia valamennyi csakrát táplálja. Ez a lépés valóban segít abban, hogy a felsőbb önmagadtól érkező információ valamennyi csakrában, a fizikai testedben és az életedben integrálódhasson.

A gyakorlat végére értünk.

Jó gyakorlást kívánok mindenkinek! :)

 

Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1180289455403595&set=a.310431705722712.67695.100002676540364&type=3

 

 

A szakrális hangok, eredeti szanszkrit mantrák és dháranik a rejtett tudás hordozójaként használunk.

A dhárana azt jelenti, hogy gondolatainkat és érzéseinket képesek vagyunk egy objektumra összpontosítani.

Amíg nem tudunk bárhol, bármikor egy gondolatra vagy tárgyra összpontosítani, addig nem uraljuk a dháranát.

Az összpontosító képesség fejleszthető. www.yogaindailylife.org/system/hu/a-négy-jógaút/rádzsa-jóga http://mahamaitri.mindenkilapja.hu/html/18087594/render/a-kozosseg

 

 

 

 

Mabel Katz  - Felnőni a legkönnyebb úton. - Üzenetek, melyek nagyon boldoggá tesznek téged. Gyermekkönyv a Ho'oponopono alapján. Ez az inspiráló üzeneteket tartalmazó könyv, angol és msgyar nyelven, 45 perces CD-melléklettet is tartalmaz.

Mabel ezt a könyvet 3-100 éves gyermekeknek írta.

Egyszerű üzeneteket használt minden kisgyermek számára, azoknak,

akik a nagy gyermekek szívében élnek, a kisgyermekes felnőtteknek és a belső gyermeknek, amely tudatalatti elménkben él.

A könyv igyekszik megtanítani a gyermekeket, hogyan találhatnak rá valódi lényegükre és hogyan élhetnek "tiszta szívből", azért, hogy soha ne veszítsék el az örömöt és a békét, amelyhez születésük óta joguk van.

Tanuld meg azokat az egyszerű igazságokat, amelyek megmutatják a gyermekeknek, hogy találják meg valódi lényegüket, és hogyan maradjanak „tiszta szívűek”.

,,A gyermekek jelentik a jövőt, és az én vágyam az, hogy megváltoztassuk a világot, azáltal, hogy segítjük őket az öröm és a belső béke megtartásában az élethez, még mielőtt az idő elhódítja őket ezek elől. ’’

 

,,Kedves Barátaim!

Amikor megszülettünk, kapcsolatban álltunk a forrással, és tiszta szívűek voltunk. Az ittben, a mostban, a pillanatban éltünk. Ártatlanok voltunk, nem fertőződtünk meg az élettel, sem az emlékeinkkel.

Minden egyes születésnappal aggodalmakkal, félelmekkel és bizonytalansággal töltődtünk fel. Utána elkezdtünk programokat kialakítani, értékítéletek és vélemények formájában. Elkülönültünk attól, akik vagyunk és kezdtük elveszíteni a kapcsolatunkat a természettel és Isten (az igazi forrás) univerzumával.

Az vagy, amire mások tanítottak?

Megtanultuk, hogy nem jó másmilyennek lenni, így elkezdtük magunkat úgy meghatározni, hogy összhangban legyünk azzal, amit mások gondolnak rólunk. Majd a vélemények, az értékítéletek és az elvárások hiedelmeinkké váltak; nem csak saját magunkról, hanem a bennünket körülvevő világról is. Amint elveszítettük, hogy kik is vagyunk, elveszítettük ártatlanságunkat, majd az utunkat is.

Amikor gyermekek voltunk, szívünk nyitva állt, de nagyon hamar megtanultunk bezárkózni. Programjaink irányítanak bennünket, és megengedjük, hogy mások határozzák meg kilétünket, ami a biztos boldogtalanság útjára vezet bennünket.

 

A könyv igyekszik megtanítani a gyermekeknek, hogy találják meg valódi lényegüket és hogyan maradjanak „tiszta szívűek”, hogy soha ne veszítsék el az örömöt és a békét, amihez születésüknél fogva joguk van. Ily módon megengedi, hogy önmaguk legyenek, és a maguk részéről hírvivői legyenek ezeknek az egyszerű, forradalmi igazságoknak, amelyek mindig jelen vannak, de gyakran nem veszünk róluk tudomást.

Minden gyermeknek egyedi tehetsége, természetes adottsága és tökéletes ritmusa van.

Itt tanítom meg a gyermekeknek, hogy maradjanak tiszta szívükből a természetes frekvenciára hangolva, hogy értékelni tudják azt, akik ők valójában, megtalálják a tehetségüket, a természetes adottságaikat és a tökéletes ritmusukat. Megtanulják, hogyan találják meg a bátorságot, hogyan kövessék a szenvedélyüket és engedjék el azt, amik nem ők maguk, a szívükre hallgatva, hittel haladva előre és minden napot hálával megélve.

Megmutatom nekik, hogy Isten mindig körülöleli őket a fényével, megtanítom nekik, hogy mindig magukat tegyék az első helyre, a többieket mindig olyannak lássák, amilyennek Ő látja őket, megtanítom elengedni és hagyni, hogy Ő hozza el nekik a megfelelőt és tökéletest.

Ugyancsak megtanítom nekik az értelem fölötti hatalmukat, például: ha azt mondod, hogy képes vagy, képes is vagy, ha azt mondod, hogy nem vagy képes, akkor nem is vagy az; és hogy hogyan teremtenek a saját gondolataikkal és választják meg a saját sorsukat.

Képzeld el, hogy a gyermeked tudja, hogyan alakítsa át a kihívásokat lehetőségekké

Megértetem velük és megadom a szükséges eszközöket ahhoz, hogy meglássák: a problémáik egy-egy lépést jelentenek a szabadságuk felé. És azt, hogy egyszerűen „köszönöm”-öt mondva a problémáknak és a környezetükben levő rossz energiáknak, azok el fognak tűnni.

Amikor mi magunk jól vagyunk, 100%-os felelősséget vállalunk a valóságunkért és mindent és mindenkit áldásnak látunk az életünkben, tehát megtanulunk elengedni és Istennek engedélyt adni, hogy elhozza nekünk azt, ami tökéletes és megfelelő az adott pillanatban.

Ez a könyv az ősi hawaii művészeten, a Ho’oponoponon alapul. Mesteremnél, Dr. Ihaleakalá Hew Lennél 12 évig tanultam, és most teljes körű felhatalmazásom van a Ho’oponoponora. Ennek a művészetnek nagyon egyszerű az alapja: elengedni és Istennek engedélyt adni. Ki tudja jobban, mint Isten, hogy mi a megfelelő és a tökéletes a számunkra?

Ebben a gyermekeknek szánt könyvemben minden rajz egy fura történet, amelyet 12 év alatt hallottam, amikor is  Dr. Ihaleakalá Hew Len mellett éltem, dolgoztam, utaztam és tanítottam. Ugyanezek a fura történetek nyitották meg az elmémet, és tették lehetővé, hogy újra kislány legyek, alázatosabbá váljak és mindenek előtt rájöhettem, hogy nem tudok annyit, mint gondoltam, hogy tudok. Most ezt mind egy helyen találod és bárhol élvezheted, akár a saját otthonod kényelmében. Emlékezz, hogy a történetek 3-100 éves gyermekeknek szólnak. Élvezd őket! Videókönyv

Ezt a könyvet 3-100 éves gyermekek számára írtam. Egyszerű üzeneteket használtam a kisgyermekeknek, azoknak, akik a nagy gyermekek szívében élnek, a felnőtteknek, akiknek kisgyermekeik vannak valóban, és a belső gyermeknek, aki a tudatalatti értelmünkben él.
A gyermekek jelentik a jövőt, és az én vágyam az, hogy megváltoztassuk a világot, azáltal, hogy segítjük őket az öröm és a belső béke megtartásában az élethez, még mielőtt az idő elhódítja őket ezek elől.

Kívánok minden gyermeknek Békét, túl azon, ami felfogható.

Források: http://hooponoponoway.hu/gyermekkonyv

http://webaruhaz.mabelkatz.com/184/4/5/feln-ni-a-legk-ouml-nnyebb-uton-videok-ouml-nyv

 

 

 

Mi a Védikus Alkímia?

A Védikus Alkímia egy új önálló szellemi irányzat, amely korszerű és gyakorlatias formában ötvözi a Védikus szakrális hagyományt és a nyugati alkímia szemléletét.

A Védikus Alkímia célja megegyezik az alkimisták egykori céljával, az emberi tudat arannyá nemesítésével, eszköztára pedig a védikus tanokra épül.

A Védikus Alkímia a Védák több ezer éves kódját tárja fel és annak alkimista esszenciáját ülteti át a gyakorlatba a ma embere számára, vallásos és mitikus színezettől mentesen.

Céljaink

  • A Védikus Alkímiával a célunk egy jobb, szattvikusabb világ megteremtése, ahol az emberek szellemileg szabadok, lelkileg egészségesebbek, jó szándékúak, felelősségteljesebbek, igazabbak és boldogabbak.
  • A Védikus Alkímia filozófiája és eszköztára arra irányul, hogy az emberek felszabadíthassák saját mentális-, teremtő és életerejüket, előhozzák rejtett képességeiket és tágíthassák tudatukat.
  • Szeretnénk alkimista gondolkodókat képezni, akik kitörtek a tömegtudatból és nem csupán befogadói mások gondolatainak, hanem aktív részesei az emberiség szellemi fejlődésének.

Mi érhető el a Védikus Alkímia segítségével?

  • Felszabadítható a lekötött mentális- és életerő
  • Felerősíthető a teremtőerő és a kreativitás
  • Elháríthatóak a képességeket és a személyiséget akadályozó belső és külső okok
  • Lelkileg egészségesebbé, harmonikusabbá és boldogabbá válik az ember
  • Az emberi tudat kitágítható, a tudatossági szint emelhető
  • Kifejleszthető a szubtilis érzékelés és a szuper-intuíció
  • Aktivizálhatóak az emberben rejtőző isteni én-részek
  • Feloldható a személyes karmikus teher
  • Az élet minden területén sikeresebb működés valósítható meg

Az utóbbi néhány évtizedben az ezotéria piaccá nőtte ki magát, ahol rengeteg könyv és szellemi út gazdagítja a kínálatot. A kereső könnyen ráakad egy-egy érdekességre, amely óriási reményeket ébreszt benne. Eközben azonban mindinkább belekeveredhet egy olyan szellemi labirintusba, amelyből nehéz megtalálni a kivezető utat, élete problémái pedig továbbra is megoldatlanok maradnak. Az élet tele van traumatikus fordulópontokkal, amelyek az emberek többsége szerint egyáltalán nem befolyásolhatók. Ezért sokan tehetetlennek érzik magukat, és úgy gondolják, hogy az egyetlen lehetőség a kudarcok elkerülésére, illetve a belőlük történő kilábalásra az, ha felsőbb erők segítségét kérik.

A Védikus Alkímia szerint a spirituális úton haladás egyik sarokpontja, hogy ráébredjünk saját teremtőképességünkre, és elkezdjük azt eredményesen használni.

A nyugaton mára kialakult vallások túl sok korlátot állítottak fel ezen a téren, és megfosztották az embert a teremtőképességétől, mondván, hogy az egyetlen teremtő az Isten, és az általa létrehozott világban az ember csupán résztvevő. Az mai New Age és ezoterikus hitrendszerek ennek a korábbi sémának a továbbgondolásai, amelyek a hatáskeltés lehetőségét továbbra is külső forrásokba helyezik, ─ mint például az angyalok vagy a napjainkban divatossá vált entitások kezébe ─ ezzel megfosztva az embert eredeti teremtőképességétől.

A Védikus Alkímia éppen abban rendhagyó szemlélet, hogy ezekből a sémákból teljes mértékben kitörést jelent. Azon alapszik, hogy az ember képes meghaladni a korlátait és akár istenivé válni, ha kellő bátorsága van ahhoz, hogy a tudatát rendhagyó módon használja.

Források: http://lifesutra.hu/mi-a-life-sutra

http://lifesutra.hu/mi-a-life-sutra/mi-erheto-el-life-sutra-segitsegevel/

 

 

RECALL HEALING  - A betegségek titkainak a megfejtése

A Recall Healing® egy önismereti rendszer, amelynek segítségével sajátos nézőpontból érthetünk meg bármely élethelyzet (beleértve a betegségek és viselkedések) hátterében álló érzelmi okokat és azok összefüggéseit.

A módszer az önmagunkkal, valamint embertársainkkal (családunkkal, élettársunkkal, barátainkkal) való kapcsolódásunk belső ellentmondásait vizsgálja, ezek feltárásával és feloldásával segíti hozzá az érintettet egy jobb életminőség eléréséhez.

"Akár egyedül dolgozol a problémádon, akár a segítőd támogatásával, adj időt magadnak a felismerésekre, legyél türelmes magaddal. Senki sem várhatja el magától, hogy a hosszú évek, évtizedek alatt rögzült tudatalatti programok és mintázatok varázsütésre változzanak meg benne.

A Recall Healing önismereti rendszerével való munka, ha igazán komolyan veszed magadat, sokkal inkább egyfajta életmód, mintsem egy-egy ülésre korlátozódó, kampányszerű lelki tisztítókúra. Voltak olyan kérdéseim, amikre több évnyi kitartó önmunka eredményeképpen kaptam csak választ, és olyanok is vannak, amikre mind a mai napig keresem.

Az egyik legemlékezetesebb feltárásom során 'véletlenül' éppen 33 éves, 3 hónapos koromban értettem meg, mi miért történt velem életem 333. hónapjában.

Másfél évnyi kitartó, ám eredménytelen munkát követően derült égből csapott belém a felismerés, majd minden korábbi feszültség távozott, mintha csak egy rossz álom lett volna, amire minden egyes azóta eltelt pillanattal egyre tompábban tudok visszaemlékezni."

(Vajai Márta, a Recall Healing Hungary független intézményének vezetője)

A betegségek titkainak megfejtése – Élve eltemetett érzelmeink nyomában

https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/17990951_1294641023950818_7500954151058593966_n.jpg?oh=2404bf9e49c03dad5d4209a8e61aee62&oe=5A7B3BF8

Ha tetszett, feltétlenül oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Ha pedig szeretnél többet tudni a Recall Healing módszerről, még 9 napig élhetsz a kedvezménnyel. Minden lényeges információt az egyes hivatkozásokra kattintva olvashatsz:
1. szint: http://www.recallhealing.hu/recall-healing-i-modul/
2. szint: http://www.recallhealing.hu/recall-healing-ii-modul/
párkapcsolat: http://www.recallhealing.hu/rh-kapcsolatok-triadok/

Dr. Gilbert Renaud több, mint 30 év tapasztalattal rendelkezik a holisztikus gyógyászat területén. Életművét – Recall Healing® – Dr. Hamer és Dr. Sabbah (Total Biology) munkássága inspirálta.

Recall Healing ingyenes oktatóvideók, végre, Magyarországon: http://video.recallhealing.hu/

Az új medicinát továbbgondolva Gilbert Renaud térképet ad a kezedbe.

Ugye, Te is észrevetted már, hogy mindannyiunk életében ugyanazok a megélések ismétlődnek, ciklikusan? Most kiszámolhatod és megértheted, honnan hozod ezeket a mintákat, és az ősök energiáival összekapcsolódva lehetőséged nyílik azok feloldására, ha szeretnéd. Ha a Biologika nagy felismeréseket hozott, a Recall Healing is hasznos lehet számodra.

Feloldhatod általa saját érzelmi blokkjaidat vagy segíthetsz vele szeretteidnek és a hozzád fordulóknak.

A Recall Healing ismeretével mindenki a saját tempójában haladhat előre az önismeret útján. Térj be hozzánk máskor is, mindig szeretettel látunk!

Recall Healing oktatóvideók: http://video.recallhealing.hu/
Választ kaphatsz kérdéseidre: http://csoport.recallhealing.hu/

Források: https://www.facebook.com/recallhealinghu/photos/a.524359890978939.1073741828.510115255736736/1450650018349917/?type=3

https://www.facebook.com/pg/recallhealinghu/about/?ref=page_internal                         

http://www.recallhealing.hu/recall-healing-i-modul/

 

 

 

,,Ezen alkalmakkor felszínre bukkanhatnak fájó emlékek.

A lényeg, hogy ne nagyon zavarjanak, ez jel lehet, hogy tisztulunk.

Folytassuk a gyakorlatokat tovább, és ezek a zavaró érzelmek egyre jobban elvesztik a jelentőségüket, majd végül eltűnnek.”

 

 

 

 

 

 

Életed egy tükörkép, melyben láthatod belső világod.

Az egyéni meghatározások, hozott- és öröklött családi minták, előző életekben szerzett élmények teremtik meg tapasztalataidat. A fizikai családból hozott és átvett karmikus terhek által okozott kötöttség okozza az ember életében a legtöbb szenvedést.

Párkapcsolataink nagymértékben függnek attól, milyen mintákat hordozunk a családból, még ha ez nem is tudatosodik bennünk.
Szüleink párkapcsolata/párkapcsolatai adják főként azt a mintát, ami útmutatóul szolgál felnőtt korunkban.

Sokszor nem értjük azt, miért nem működnek a kapcsolataink. Miért vonzzuk be újra meg újra ugyanazt a szituációt, ugyanazt az embertípust.

Milyen összefüggés van az édesanyáddal való kapcsolatod és a párkapcsolataid között, hogyan hat Rád, amit gyermekkorodban érzékeltél azon kapcsolatokból, melyek a közvetlen környezetedben voltak.

Érdemes megérteni, mit hoztak a szülők magukkal, hogy lásd, csak azt adhatták, ami bennük is volt.

A karmikus kapcsolatokban sokszor figyelhető meg harc és feszültség, legyen akár párkapcsolat, akár egy szülő-gyermek viszony. Együtt érkeztetek vissza ebbe az életbe, hogy megoldjátok a problémákat, és a köztetek lévő energia megtisztuljon.

Azért vagytok most együtt, hogy meg tudjatok egymásnak bocsátani. Méregteleníted a lelked azáltal, hogy elengeded az iránta érzett negatív érzéseket.

Azt gondolom, ha valaki tudatosan akarja élni az életét, és kezébe venni az irányítást, mindenekelőtt a legfontosabb feladat karmikus- és családi kapcsolatainak megértése, megtisztítása, blokkjainak oldása.

Míg nem történt meg az elfogadás, megbocsátás, megértés édesanyád felé,

addig nem tudod működtetni a női teremtő energiákat, a párkapcsolatot, az anyaság energiáit. Míg nem történik meg ugyanez a megértés az édesapáddal való kapcsolatodban, addig nehézkesen boldogulsz a fizikai világban, a pénz és anyagiak világában.

Ha megtörténik a múlt megbocsátása és elfogadása, egyenes az út a boldogság felé.

Születésünk óta meghatározza hitrendszerünket az a család, melybe beleszületünk. Szüleinktől kaptuk szokásainkat, hiedelmeinket, sokszor pedig félelmeinket, fájdalmainkat is.

Azonban rengeteg felesleg, negatív hitrendszer, félelem és fájdalom akadályozza előrejutásod, amiknek szinte nem is vagy tudatában.
Egész egyszerűen nem tudod, miért vonzod újra és újra ugyanazt a helyzetet. Mintha tudatalatt követelnéd magadnak a szenvedést…
Újra megaláztak… Újra becsaptak… Újra elhitették velem, hogy szeretnek… Újra reménykedtem… Újra ugyanaz a bajom… - mondogatod magadnak, s nem érted, mi történik körülőtted. Önbüntető programjaid folyamatos figyelmet követelnek Tőled. Azt akarják, hogy észrevedd, valamit meg kell gyógyítani.
Ezen mintákat mind elmúlt életeidből, mind a családból hordozod magadban. Addig fognak akadályozni a boldogulásban, míg el nem távolítod őket az útból.

Ezen blokkok kerülnek oldásra a nap folyamán, hogy megszabadulhass gyermekkorod fájdalmaitól, a folyamatos önbüntetésektől, félelmektől, hogy szabadabban élhesd meg a szerelmet, és rátalálhass valódi önmagadra.

Alakítsd úgy az életed, hogy az a környezeted javát is szolgálja.

Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy belső, lelki gazdagsága és bősége idővel anyagi formát öltsön.

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com

Szép napot kívánunk! Viki, Márti

https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/posts/333305037108942:0

 

A bőség napja: A család és az életfeladat, anyagi helyzet összefüggései. Családi átkok, létbizonytalanság és anyagi illúziók oldása

Vajon miért vonzom be újra és újra ugyanazt a helyzetet? Miért nem tudom azt az életet élni, amit megálmodtam magamnak? Mintha lenne egy hatalmas erő, ami visszahúz, ami nem engedi, hogy haladjak - mondják sokan.

A nap folyamán arra kaphatunk választ, miféle összefüggések vannak a családunk (amibe beleszülettünk) és életünk feladatai között.

Hogyan öröklődnek a családi minták, melyekkel újra és újra megteremtjük ugyanazokat a helyzeteket, a szegénységtudatot, az áldozatszerepet.

Találkoztam már több olyan emberrel, ahol egy családi átok hatott már sok generáción át, és ez akadályozta meg, hogy a bőség testen öltsön a fizikai valóságban. És most bőség alatt nem csupán a pénzt értem, hanem mindent, amitől az ember gazdagnak érezheti magát (sikeres karrier, szerelem, család).

Ha nem érted életed történéseit, ha úgy érzed, mindig csak kihasználnak, ha nem tudsz bánni a pénzzel vagy elveszettnek gondolod magad, hasznos lehet Számodra az oldás.

Bőség, gazdagság, életfeladat és annak családi összefüggései a fő témája a napnak. Életed egy tükörkép, melyben láthatod belső világod. Legkáprázatosabb iróniája, hogy amire mindannyian vágyunk, azzal mindannyian rendelkezünk.

Az egyéni meghatározások, hozott- és öröklött családi minták, előző életekben szerzett élmények teremtik meg tapasztalataidat.

Azon blokkokat oldjuk, melyek a családból öröklődtek, és elválasztanak a lelki és fizikai bőség megtapasztalásától.

Úgy érzed, munkahelyed, karriered nem nyújtja azt a belső szabadságot, elismerést és lelki gazdagságot, melyre vágysz?

A nap többi része pedig arról szól majd, hogy miként találhatjuk meg valódi hivatásunkat, és hogyan teremthetjük meg belső és külső gazdagságunkat a kozmikus törvényszerűségek segítségével.

Hogyan gondolkodjunk spirituálisan a gazdagságról?

Mi módon teremthetünk magunknak olyan gazdagságot és hitet, amely boldoggá teszi életünket? (pénz, karrier, egészség, szerelem, párkapcsolat, család)

Alakítsd úgy az életed, hogy az a környezeted javát is szolgálja.

Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy belső, lelki gazdagsága és bősége idővel anyagi formát öltsön.

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com

 

Párkapcsolati sérülések oldása, elengedése, a család és a párkapcsolat összefüggései (és ennek tisztítása)

A fizikai családból hozott és átvett karmikus terhek által okozott kötöttség okozza az ember életében a legtöbb szenvedést. Párkapcsolataink nagymértékben függnek attól, milyen mintákat hordozunk a családból, még ha ez nem is tudatosodik bennünk.
Szüleink párkapcsolata/párkapcsolatai adják főként azt a mintát, ami útmutatóul szolgál felnőtt korunkban. Míg nem értjük meg, miért pont az ő gyermekei akartunk lenni, milyen megoldandó feladatokat hoztunk elmúlt életünkből (amiben a szülők mutatják a tükröt), addig a megoldás is lehetetlennek tűnik.
Sokszor nem értjük azt, miért nem működnek a kapcsolataink. Miért vonzzuk be újra meg újra ugyanazt a szituációt, ugyanazt az embertípust. Nem értjük, miért nem szeretnek viszont. Miért csak olyan társakba szeretünk bele, akik foglaltak, vagy nem vállalnak fel. Vajon miért nem tudok kilépni ebből a szenvedéskényszerből?
Az ember mintha tudatalatt szinte követelné magának a megalázást, a szenvedést. Amikor úgy érzi, már sínen van, történik valami, ami miatt romba dőlnek a tervei, szertefoszlanak a reményei. Teljesen felemészti a szeretetlenség és a várakozás. Mintha megállt volna az élete, és nem tudja, hogyan indíthatná újra.

Ez a nap abban segít, hogy megérts az okokat, és újra meg tudj nyílni a szerelemre. Ahhoz, hogy fel tudd oldani a szenvedésed, ki kell bújnod a mártírszerepből. Ehhez viszont szükségesek a megértések.

Ha megtörténik a múlt megbocsátása és elfogadása, egyenes az út a boldogság felé. Főként azonban magunknak kell megbocsátani, amiért bevállaltuk ezt az életet, ezeket a megtapasztalásokat.
Ezenkívül jó tisztában lenni vele, milyen programok futnak a vérvonalon, milyen összefüggés van az édesanyáddal való kapcsolatod és a párkapcsolataid között, hogyan hat Rád, amit gyermekkorodban érzékeltél azon kapcsolatokból, melyek a közvetlen környezetedben voltak.
Érdemes megérteni, mit hoztak a szülők magukkal, hogy lásd, csak azt adhatták, ami bennük is volt.

Ezen energiák megtisztítását végezzük, hogy a családból erőt meríthess, ne szenvedést. Hogy kiegyenlítődhessen Benned az az energia, amit édesanyádtól és édesapádtól töltésként kapsz, így megteremtődhessen a harmónia, amivel aztán képes vagy szeretni önmagadat, és beengeded a szerelmet életedbe.

Észreveheted, hogy ezzel az egyenesági rokonok is tisztulnak (szülők és kapcsolataik, testvérek, gyermekek, és a párunk).

Ezen a különleges napon 3 lélek-oldás meditáció lesz a témában, tehát egy elég intenzív tisztulásra lehet számítani.

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com

 

Párkapcsolati önbüntető programok oldása, ezek összefüggései a családból hozott mintákkal

Születésünk óta meghatározza hitrendszerünket az a család, melybe beleszületünk. Szüleinktől kaptuk szokásainkat, hiedelmeinket, sokszor pedig félelmeinket, fájdalmainkat is. Bár nem véletlenül választottuk őket, és akartunk a gyermekük lenni. Tudtuk, hogy pontosan ezen megtapasztalásokra van szükségünk a fejlődéshez.

Azonban rengeteg felesleg, negatív hitrendszer, félelem és fájdalom akadályozza előrejutásod, amiknek szinte nem is vagy tudatában.
Egész egyszerűen nem tudod, miért vonzod újra és újra ugyanazt a helyzetet. Mintha tudatalatt követelnéd magadnak a szenvedést…
Újra megaláztak… Újra becsaptak… Újra elhitették velem, hogy szeretnek… Újra reménykedtem… Újra ugyanaz a bajom… - mondogatod magadnak, s nem érted, mi történik körülőtted. Önbüntető programjaid folyamatos figyelmet követelnek Tőled. Azt akarják, hogy észrevedd, valamit meg kell gyógyítani.
Ezen mintákat mind elmúlt életeidből, mind a családból hordozod magadban. Addig fognak akadályozni a boldogulásban, míg el nem távolítod őket az útból.

Édesanyád érzései meghatározták magzati korodat, így ha ez egy “problémákkal” teli időszak volt számára, akkor azóta is azt érezheted, hogy az élet csupán problémákból és szenvedésekből áll. Ha nem tervezett gyermek voltál, esetleg más neműnek vártak, szintén gyötörhet a bűntudat, sokszor magad sem tudod, miért. Azóta is mindenkinek próbálsz megfelelni, és azt érzed, kevés vagy.

Ezen blokkok kerülnek oldásra a nap folyamán, hogy megszabadulhass gyermekkorod fájdalmaitól, a folyamatos önbüntetésektől, félelmektől, hogy szabadabban élhesd meg a szerelmet, és rátalálhass valódi önmagadra.

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com

Szép napot kívánunk! Viki, Márti

https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/posts/333305037108942:0

 

 ,,A teljes lények olyan mélységes derűben léteznek, amelyet senki más el nem érhet. - Hua hu csing

Amit te­szel, azonos azzal, ami vagy. Ez szellemi igazság. - Hua hu csing

A taoisták mindenütt nyugodt jövőt érdemelnek, hiszen a kí­nai kultúrát megteremtő gondolkodásuk lényege az egyetemes szeretet és a béke.

Csak egyetlen vallás üdvözít, bármilyen nevet is adunk neki:

a jó gondolat, jó szó és jó cseleke­det: akkor a béke és igazság megmutatja önmagát...

A vallások által emlegetett „örök élet" nem a túlvilágon vagy egy más világon van, hanem bennünk.

Ez maga az élet és az egyetemes szeretet.

Más néven: Tao.

Forrás­vízként ömlik szakadatlan, és minden lényt megtölt, amely igényt tart rá...

A taoizmus olyan tan, amely elvezet bennünket az önma­gunkkal és a környezetünkkel való teljes harmóniához.

Ahol a Tao érvényre jut, ott csak fény lehet. A Tao forrás­vízként ömlik szakadatlan, és minden lényt megtölt, főleg azt, aki igényt tart rá.”

 

 

 

„Ismerd meg Önmagad, és tudni fogod sorsodat! Ha megismered önmagad, tudni fogod, mi okozza bajaidat, és tudni fogod szabadulásod útját is!” (Delphoi)

 

 

Változtass a szokásaidon és megváltozik az életed.

A tény az, hogy a szokásaid uralnak mindent az életedben. A gondolataidat, a tetteidet, az eredményeidet!

A sikeres életnek ugyanis nincsenek titkai, hanem elvei vannak,

amelyeket ha megértesz és használsz, az életed megváltozik örökre.

Ez azt jelenti, hogy felismered, és alkalmazod a természeti törvényeket, valamint a legnagyobb harmóniára törekedsz általuk.

kifejlesszen egy olyan hatékony módszertant, amellyel tudatosan jobbá, és tartalmasabbá teheted az életedet.

Abban segítünk neked, hogy felismerhesd a régi, és a téged visszatartó szokásaidat, berögzült viselkedésmintáidat, majd rámutassunk a módra, ahogyan újakat fejleszthetsz ki a legnagyobb örömödre, és a te, valamint a környezeted testi-lelki javára. http://holloszabojulianna.com/

 

GHV (Gondolat, Hit, Vonzás) Lélektudatosságfejlesztő központ és Szellemi Tanműhely (Klub),

Személyiségfejlesztő programok

Ízelítőül kukkants be Youtube csatornánkra, és kövess minket ott is!

Itt megkapod a fogódzókat és kivilágítom Neked a leszállópályát!

,,Szép napot Neked! Szeretettel üdvözöllek a tudatos életmódot kedvelők egyre népesebb táborában.

Csatornánkon olyan utravalókat, ötleteket, gondolat ébresztőket osztunk meg veled hetente több ízben is, amelyek megkönnyítik az életedet a mindenapokban. Rendszeresen friss anyagokal bővül a csatornánk, úgy hogy ha érdekel a téma, ne felejts el feliratkozni, hogy ne maradj le a legrissebb útravalókról sem.” Hetente új videókkal, tippekkel, gondolatébresztőkkel várom mindazokat az útkereső Társaimat, akiket érdekel a téma. Érdemes a csatornára a jobb felső sarokban feliratkozni – még hozzá úgy, hogy értesítést is küldjön a Youtube minden új feltöltésről a saját e-mail fiókodba.

MIT KAPHATOK, A GHV ELŐADÁSOK ÁLTAL?

Naphosszat sorolhatnánk az élet azon gondjait, amelyekkel a legtöbb ember él. Ha velünk tartasz on-line az éteren keresztül, akkor garanciát vállalunk arra, hogy az életed megváltozik!

  • Megrekedtél az életedben, és nem tudod, hogyan tovább?
  • Visszautasítottak a munkahelyeden, vagy a kapcsolataidban?
  • Állandó szorongást jelent a mindennapokban való boldogulás?
  • Végre jó lenne, ha megmondaná valaki, ki lehet az a másik ember, aki mellett már talán jó néhány éve élsz?
  • Nem tudod, hogyan töltsd meg az idődet értelmesen úgy, hogy haszna is legyen és mégse fáradj bele?
  • Jó lenne végre szeretni önmagadat?
  • Szeretnéd, ha végre a világ is feléd fordulna?

HA VELÜNK TARTASZ:

  • Tudni fogod, ki vagy Te, és ki a másik ember
  • Minden holtpontról ki fogsz tudni lendülni az új tudásod és a megfelelő új készségeid által
  • Az anyagi oldal üzeneteit érteni fogod és boldogulsz
  • Érted majd a tested üzeneteit
  • Megszűnnek félelmeid
  • Megszűnik a hiábavalóság-érzet és hasznosnak fogod ítélni magad

A GHV Szellemi Tanműhely már hatodik éve működik eredményesen, és számos barátunknak, követőnknek változtatta meg az életét, szemléletét. Most klubtagsággal csatlakozhatsz hozzánk.

Várunk nagy-nagy szeretettel!

http://holloszabojulianna.com/termekeink/ghv-klub https://www.youtube.com/user/GHVkozpont

 

Hogyan válhatok rendkívüli személyiséggé? Hol találom meg az emberi nagyság titkát? - Kérdéseidre nálunk választ kapsz! Gyere velünk! GHV klub on-line tagsággal!

Változtass a szokásaidon! Megváltozik a világ!

Személyiségfejlesztő programjaink nyomán elérkezett a pillanat, hogy

  • valóra váltsd az álmaidat
  • elérd a  céljaidat
  • formába öntsd a gondolataidat

 és felkerekedj,

  • ha valami többet akarsz az életben, de még nem jöttél rá, hogy mi az
  • ha már próbáltál változni, de nem sikerült
  • ha van egy csodálatos álmod, de nem tudod hogyan érd el

A nap híre, hogy mindent megvalósíthatsz, amit igazán komolyan akarsz!

Mi lenne, ha minden reggel úgy ébredhetnél, hogy pontosan azt teheted az életedben, amihez csak kedved van, - legyen az bármi, - méghozzá szemernyi bűntudat nélkül, örömmel, lelkesen, ahogyan megálmodtad önmagadnak?

Most talán azt gondolod, mindez túl szép, hogy igaz legyen! Pedig pontosan tudod, hogy élnek így emberek, talán pont körülötted is.

A sikeres életnek ugyanis nincsenek titkai, hanem elvei vannak, amelyeket ha megértesz és használsz, az életed megváltozik örökre. Ez azt jelenti, hogy felismered, és alkalmazod a természeti törvényeket, valamint a legnagyobb harmóniára törekedsz általuk.

Ha belegondolsz, nincs egy mozdulatod sem, amely ne szokásaidon alapulna, attól a perctől fogva, ahogy kikelsz az ágyadból és elindul a napod. Még a gesztusaid is hasonlítanak a tegnapiakhoz…

A tény az, hogy a szokásaid uralnak mindent az életedben.

A gondolataidat, a tetteidet, az eredményeidet!

A GHV Tudatosságfejlesztő Intézet azért jött létre, hogy kifejlesszen egy olyan hatékony módszertant, amellyel tudatosan jobbá, és tartalmasabbá teheted az életedet.

Abban segítünk neked, hogy felismerhesd a régi, és a téged visszatartó szokásaidat, berögzült viselkedésmintáidat, majd rámutassunk a módra, ahogyan újakat fejleszthetsz ki a legnagyobb örömödre, és a te, valamint a környezeted testi-lelki javára.

MÓDSZERÜNK AZOKNAK ÍRÓDOTT, AKIK MONDTAK MÁR HASONLÓKAT AZ ÉLETÜKBEN:

  • Többet akarok az életemtől, de nem tudom, mit tegyek
  • Vannak céljaim, de annyira messzinek tűnnek
  • Annyi jó ötletem van, de soha nem tudom megvalósítani őket
  • Úgy érzem több van bennem, és nagy dolgokra lennék képes
  • Megrekedtem, elakadtam
  • Nem igazán tudom, mit akarok, de többre vágyom
  • Nem tudok igazán összpontosítani, és állandóan késésben vagyok

 Tehát!

  • Ha javítani szeretnél az életeden
  • ha vissza szeretnéd venni az ellenőrzést az életed minden területe fölött
  • ha többet szeretnél tenni, több szeretnél lenni és mindenből többre vágysz
  • ha boldog, szenvedélyes és beteljesedett életre vágysz, akkor

Tarts velünk! Várunk nagy szeretettel!

Holló-Szabó Julianna és a GHV Csapata

http://holloszabojulianna.com/

Honlapunkon találkozhatsz Júliával: http://holloszabojulianna.com/ https://www.facebook.com/holloszabojulianna Gyere, iratkozz fel a heti INGYENES hírlevelünkre, újdonságokért, és Júlia legújabb tanításaiért: http://holloszabojulianna.com/ http://holloszabojulianna.tumblr.com/ Válaszd az életút elemzést, amelyből megtudható, mi a küldetésed, és az, hogy milyen módon érdemes tovább haladnod az életutadon: http://holloszabojulianna.com/konzultaciok/eletut-elemzes

 

 

Iránytű a Léleknek program

Nyitott vagy az új világokra, de mindenki csak rébuszokban beszél körülötted, homályos és egymásnak ellentmondó dolgokat?

  • Megelégelted a módot, ahogy a dolgok alakulnak körülötted?
  • Szereted a szépet, de nincs meg a rávaló?
  • Van ugyan munkád, de nem érzed magad a helyeden?
  • Régen a biztonság érzete volt uralkodó benned, most sokkal inkább a bizonytalanságé
  • Szeretnéd tudni, ki lehet a másik ember és mik a szándékai?

Iránytű a Léleknek programunk segít a kérdések megválaszolására!
Látogass el weboldalunkra, ahol minden bővebb információt meglelsz a képzéssel kapcsolatban!
http://holloszabojulianna.com/rendezvenyek/iranytu

 

http://edithgmaya.wixsite.com/terapeuta

Személyes Konzultáció - Edith G. Maya – Oyun, Dharma tanító

Egy csésze tea mellett beszélgetünk, ami igény szerint (45 - 60 perc).

Ez idő alatt közösen megtaláljuk azokat a pontokat, mely nehezítette eddigi életét. Ilyenkor sok a kérdés a megoldandó feladat, de  valahonnan elindul és  valahová megérkezik a kérdező. Idővel megkapja a helyes válaszokat, hogyan közelítse meg saját énjét, ebben tudom segíteni.

Több tapasztalási forma van, ilyenkor jó egy szakember meglátása. Hogy mire gondolok?

Jelleme erős, de kicsi az akarata a mindennapi élethez és ezt  megérzi környezete.

Okozhatja:

  • szorongás
  • stressz
  • megfelelési kényszer
  • függőség
  • helytelen szociális énkép
  • helytelen szellemi énkép
  • beilleszkedési problémák
  • negatív önértékelés

Itt a személyiség újabb jeleit hozza elő, – a tapasztaló megreked, újból ismétel – nem látja át a feladatát. 

Idővel a fájdalom blokkot képez a testben és létrejön a betegségtünet.

Az embernek létkérdés, hogy boldogságra törekedjen és tartós elégedettségre. Ezért fontos a magunk megismerése, hogyan működünk és gondolkodunk a világban.

Az elmúlt 20 évben, spirituális segítőként (terapeuta) dolgoztam és tanácsadással foglalkoztam  napi szinten. ​Kutatásomban megtaláltam azt a területet, ami mindig is érdekelt és kinyílt számomra egy olyan világ, melyet szeretnék megosztani másokkal. Ezzel kapcsolatban írom a  következő könyvem... Munkámban szeretném segíteni az embereket és  a felismerés része lenni.

Fontosnak tartom a személyes konzultációt és a csoportos foglalkozást - meditációt.
A gyakorlásra nagy szükség van!
Hatalmas erő rejlik abban, ha csendben - békében vagyunk önmagunkkal és ezzel az erővel tartjuk a középpontot.
Ez lehet a gyakorlásunk célja és eredménye.

A jelentkezés folyamatosan megújul és időrendi sorrendben van az oktatás.

Kinek ajánlom? Mindenkinek!
Ez kortól független, hiszen a tapasztalásnak annyi oldala van és bizony jó egy segítő...

http://edithgmaya.wixsite.com/terapeuta/rolam

 

 

#napiegyhalafoto

https://www.instagram.com/explore/tags/napiegyhalafoto/?hl=hu

 

 

Hogyan írjunk könyvet?

Gyakorlati kalauz fogalmazáshoz, szakmai és irodalmi szövegek írásához

Az írást meg lehet tanulni?

Igen!

Kreatív írás, novellaírás, könyvírás, blogposzt, levél, iskolai fogalmazás, esszé írása – a kiadvány minden kérdésre válaszol. Ez az egyedülálló szakkönyv bevezeti az olvasót nemcsak a regényírás, hanem az általánosságban vett írás titkaiba is. Nádasi Krisz író, szerkesztő azt vallja, hogy a fogalmazás is egy olyan készség, ami gyakorlással és tanulással fejleszthető.

Krisz megmutatja, hogyan nézzünk a műveinkre madártávlatból, mondandónkat hogyan tagoljuk részekre, majd elrepít bennünket a szavak, betűk világába is.

Könyv vagy egyéb fogalmazás tervezése!

Műfaji tanácsok!

Írástechnika!

Írói gyakorlatok, feladványok, példák!

Saját kéziratunk szerkesztése!

Könyvcím és fülszöveg írása!

Gyakorlati tippek!

Végiggondoltam magát az írás folyamatát, és az ötlettől ennek kidolgozásán át a szavakkal való zsonglőrködésen keresztül egészen a kész mű szerkesztéséig haladok veled és súgom a füledbe, mit és hogyan tegyél ahhoz, hogy  egy igazán klassz könyvet tegyél össze. Még arra is adok tippeket, mire figyelj a különböző műfajoknál. Nemcsak regény, hanem szakmai és tudományos könyv, novella, blogposzt, újságcikk, vers és levél írásához is elméleti tudást és gyakorlati segítséget kapsz. Rengeteg példa szerepel ebben a könyvben, valamint feladatok, gyakorlatok is bőven vannak benne.

http://www.krisznadasiwrites.hu/hogyan-irjunk-konyvet

 

Nádasi Krisz

Író vagyok. Írástechnikai rovatot vezetek a Könyv.Guru oldalon, irodalmi rovatot a Bájoló Magazinnál, mentornak kértek fel egy állami program keretében. Jelent már meg könyvem hagyományos kiadónál, és szeretem a magánkiadást is.

Az írás, mint szakma azonban független a megjelenési formától. Akár internetes blogot, akár szakácskönyvet, tudományos értekezést, iskolai fogalmazást, novellákat vagy regényt írsz, megérdemled a bátorítást és támogatást – és a tudást. Hogy hogyan kell írni.

Ez az az ok, ami miatt blogot indítottam, ami miatt pályázatokat írok ki vagy szerkesztést vállalok. Ez az az ok, ami miatt e-könyveket adtam ki fogalmazásról, írástechnikáról, könyvkiadásról, könyvmarketingről. Hiszem, hogy a munkámra szükség van – különben nem kerültek volna a könyveim igen hamar az eladási listák élére.

http://www.krisznadasiwrites.hu/hogyan-irjunk-konyvet/

Krisz vagyok. Neked hogyan segíthetek?

Mindennel foglalkozom, ami írással és könyvkiadással, marketinggel kapcsolatos:

Igen. Hozzám minden kérdéssel fordulhatsz, ami a fogalmazással, könyvírással kapcsolatos. A blogon nagyon sok információt találsz, de a weboldal mögött tényleg itt állok én, és tényleg minden tudásommal támogatlak.

Az írás a szenvedélyem. És az, hogy Te is legyél író!

http://www.krisznadasiwrites.hu/fejlodni-akarok/

 

Szeretsz szerelmesnek lenni? – Sarkadi Kriszta könyvét szerkesztettem

Sarkadi Kriszta 2017 márciusában keresett fel azzal a kéréssel, hogy segítsek a könyve kiadásában. Akkoriban szerveztem az első könyvkiadás-könyvmarketing workshopot, így Krisztának alapból ezt ajánlottam: hogy jöjjön el, mert a legtöbb kérdésére választ fog kapni, és eldöntheti, hogyan tovább.

Krisztának nagyon érdekes foglalkozása van: abban segít hölgyeket és urakat, hogy megszeressék magukat, és hogy elhiggyék, mások által is szerethetőek. Krisztához egyedülálló vagy problémás kapcsolatban élő emberek látogatnak el, és aki megfogadja a tanácsait, egy éven belül az igaz szerelem is megtalálja. Ez a könyv is pontosan ezzel a céllal íródott: ha mindennap elolvasol belőle egy oldalt, végiggondolod és beépíted az életedbe, boldogabb leszel.

Hiheted azt, hogy ez humbug. De nem az. Kriszta könyvéből látom, hogy az ő alapfelfogása a kulcs, ami tényleg nem varázslat és nem ezotéria és nem pszichológia: mindössze elfogadtatja veled, hogy értékes ember vagy és alapvető jogod, hogy szeress és viszontszeressenek.

A Szerelmeskönyv lépésről lépésre felkészít a szerelmes életre. Elegendő naponta egy oldalt elolvasnod belőle ahhoz, hogy gyökeresen átalakuljon az, ahogyan önmagadra, az emberekre, a szerelemre és a párkapcsolatra tekintesz. Ez egy igazi gyakorlati útmutató, amelynek hatására ragyogó, energikus, jókedvű emberré válsz, aki ellenállhatatlan vonzerőt gyakorol a környezetére.

Felkeltettem az érdeklődésedet? Klikkelj át Kriszta oldalára, ott még többet megtudhatsz a könyvről!

A szerkesztésről

Kriszta könyve tehát készen volt, amikor felkeresett, és amikor beleolvastam, azt láttam, hogy szépen fogalmaz és nemigen vét helyesírási hibát. Azt javasoltam tehát, hogy egyből elkezdem szerkeszteni, de ahol logikai ugrást vagy bakit látok, oda megjegyzést írok. (Ez azért különleges, mert általában először egyben elolvasom a teljes könyvet, amit kapok, külön dokumentumban írok róla véleményt, és csak utána nyúlok hozzá a szöveghez.) Kriszta elfogadta a javaslatot, így a nyár folyamán kialakítottuk a végleges szöveget. A könyv 365 anekdotából (vagy tanácsból, fohászból) áll. Volt olyan téma, ami nagyon hasonló módon ki lett dolgozva többször is, ezeket kihúztuk. Volt olyan útravaló, ami két témát is érintett – ezekből két szöveg készült. Változtattunk a sorrenden is, mert bizonyos témák jobban érthetőek voltak, ha közelebb kerültek egymáshoz. Azt is javasoltam Krisztának, hogy keressen illusztrátort, mert képekkel még szebb lenne a kiadvány. A könyvet végül Vonnák Fanni illusztrálta (lásd a képeket lejjebb), a borítót pedig Orosz Adél tervezte.

A kézirat korrektúrázását és tördelését is én intéztem, segítettem Krisztának nyomdát keresni (azaz több ajánlatot is bekértem és ő döntötte el, kivel szeretne dolgozni), és könyvterjesztőhöz is beajánlottam a kiadványt. A könyvben a Libri, Líra is akkora fantáziát látott, hogy az általam gondozott könyvekhez képest majdnem háromszoros mennyiséget kértek be.

Kriszta ezt írta nekem a közös munkáról:

Egy furcsa paradoxonra figyeltem fel az életemben: imádok új dolgokat tanulni, és utálok kezdő lenni. Ez a kettősség sokszor egy helyben toporgáshoz vezet, mert hiába van ott előttem az új lehetőség, nem indulok el, mert akkor meg újra kezdőnek kell lennem. Ez a helyzet állt elő akkor is, amikor eldöntöttem, én fogom kiadni a könyvemet, hiszen ezzel még egy új mesterséget (az íráson kívül a könyvkiadást) is el kellett sajátítanom, így duplán lettem kezdő. Az írással már 2016 októberében kész voltam, és egészen addig nem történt semmi, amíg 2017 tavaszán Kriszt meg nem ismertem. Onnantól végre mozgásba lendültek a dolgok, mert Krisz kedves, támogató energiájában nyugodtan lehettem kezdő. Minden kérdésemre türelmesen válaszolt és számtalan jó tanáccsal látott el – nem csak a szövegre, hanem a kiadás mikéntjére, sőt a marketingre vonatkozóan is. Nem csak a Szerelmeskönyv szerkesztője és lektora volt, hanem az én mentorom is. Nélküle nem lett volna bátorságom kiadni a Szerelmeskönyvet – az ő szakértelme és tapasztalata volt az, amire támaszkodhattam, valahányszor elbizonytalanodtam. Krisz nekem olyan, mint egy bába, aki könyvek és írók születését kíséri szeretettel, odafigyeléssel, nyugodt hozzáértéssel. Mélységesen hálás vagyok, hogy rátaláltam.

Ha te is szeretnéd, hogy véleményt mondjak a kéziratodról, szerkesszem, segítsek benne, hogy könyvvé váljon és a boltok polcaira jusson, keress bátran! A szerkesztésről itt olvashatsz, írni pedig ezen a címen tudsz

És felkeltettem az érdeklődéset a könyv iránt? Remélem! Ha kíváncsi vagy rá, milyen egy-egy ilyen útravaló, mutatok néhányat!

Ha szükséged van plusz szeretetre az életedben, a könyvet itt tudod megrendelni!

Ha egy barátodnak kívánsz szerelmesebb életet, lepd meg őt karácsonyra!

Forrás: http://www.krisznadasiwrites.hu/blog/szerelmeskonyv-sarkadi-kriszta/

 

 

 

KÉRJ EGY CSODÁT

Ahogy látod, elkészült, elindult, megszületett weboldalunk, a www.igazabolszerelem.hu!

Ez már önmagában egy csoda! Képzeld – utánaszámoltam – pontosan kilenc hónappal ezelőtt fogant meg a gondolat, hogy ebben a formában, ezzel a témával szeretnénk foglalkozni!

Én nagyon sokszor megnyitom az oldalt, csak azért, hogy gyönyörködjek benne – nem hiába az én "gyermekem", nekem nagyon tetszik! Remélem, te is így leszel vele!

És most pedig jöjjön, amit a szerelemben megtapasztalható csodákról szeretnék megosztani veled.

Azóta, hogy elkezdtem önmagammal ismerkedni, nagyon sokféle felismerésre jutottam. Sőt, azt is megtapasztaltam, hogy egy-egy ilyen felismerésnek több rétege létezik – ahogy egyre inkább készen állok rá, úgy tudhatok meg egyre többet ugyanazon oldalamról.

Az egyik ilyen – önmagamra vonatkozó – megállapítás felszíne az, hogy

cselekvő, megoldás orientált ember vagyok.

Szeretem kézben tartani a dolgokat, és ha valahol elakadok, gyorsan megtalálni, hogyan léphetek tovább.

Később kiderült, ez még azt is jelenti, hogy igazából csak akkor érzem biztonságban magam, ha kézben tartom a dolgokat. Ha tudom, hogy mi a következő lépés; ha tudom, hogy a szeretteim közül ki, hol van éppen, és mivel foglalkozik; ha tudom, hogy pontosan mivel töltöm a holnapi napot, stb.

Ez így első hallásra nem olyan borzasztó, ám én mégis azt kezdtem el érezni, hogy mindezzel korlátozom is magam. Kevés teret engedek az intuíciónak, a kreativitásnak, a kalandnak, a váratlan események izgalmának, a meglepetés erejének, a rácsodálkozás örömének. Így elszántam magam arra, hogy fokozatosan csökkentem a szoros ellenőrzést életem eseményei felett, és arra törekszem inkább, hogy átadjam az irányítást egy nálam hatalmasabb teremtő erőnek, ami (vagy aki) úgyis jobban tudja, hogy adott helyzetben mi lenne a helyes lépés.

Ennek eredményeképpen rendre olyan helyzetekbe kerültem, ahol a végletekig tehetetlennek éreztem magam, és nem is volt más választásom, mint átadni az irányítást. Az ilyen esetekben jött jól Chuck Spezzano: If It's Heartbreak It Can Be Healed (Az összetört szív gyógyítható) című könyvének utolsó fejezete, melyet le is fordítottam:

KÉRJ EGY CSODÁT

Minden pár - akiket valaha is ismertem - találta már magát olyan helyzetben, amely látszólag a kapcsolat végét jelentette. E nehéz szituációk oka nyilvánvalóan valamilyen félreértés, hatalmi harc, élettelenség, rossz irány választása, vagy egy tudattalan törés. Fontos tudni, hogy még az ilyen helyzetek mélyén sem vagyunk tehetetlenek, és nem maradunk vigasz nélkül.

Munkám során első kézből tapasztalhattam meg, hogy az emberek elsősorban spirituális lények, és a személyes, valamint a kollektív fejlődés eredményeképpen mindannyian felismerjük ezt. Egyáltalán nem szükséges, hogy mindent mi magunk végezzünk el, mivel – bennünk vagy rajtunk kívül – létezik egy erő, amely irányt ad utazásunknak. Talán egy bizonyos vallás hívei vagyunk, talán egyszerűen csak tudatában vagyunk mélyen spirituális és békés lényegünknek – lényünk középpontjának -, így képesek vagyunk egy magasabb hatalomra támaszkodni, hogy vezessen minket. Néha félre kell állnunk és abba kell hagynunk a harcot azért, hogy e spirituális béke kecsesen megalkothassa a maga csodáit.

Amikor nehéz, vagy megoldhatatlannak tűnő helyzetbe kerülünk, kérhetünk egy csodát.

Amikor így teszünk, meghívjuk az összes olyan segítő erőt, amelyet az univerzum nekünk tart fenn.

Semmi vesztenivalónk nincs, viszont megnyerhetünk mindent azzal, hogy magasabb erőink kezébe helyezzük a dolgokat.

Amikor hitünket a spirituális szeretet tiszta energiájába helyezzük, csakis a siker melegen átölelő ragyogását tapasztalhatjuk meg.

Megoldhatatlan konfliktusok terhe alatt sok kapcsolat meghajol és eltörik.

Így ilyen helyzetekben ne habozz segítséget kérni a minket körülvevő erőktől – a szellem vagy az univerzum tiszta szeretetétől.

Ha egyelőre nem tartozik mindennapi szokásaid közé az, hogy csodáért folyamodsz, talán érdemes kipróbálnod, és adnod ennek a lehetőségnek egy esélyt. Semmit nem veszíthetsz, viszont mindent elnyerhetsz.

Amikor abbahagyod az ítélkezést, és inkább a szeretetet vagy a megbocsátást választod; amikor a hitedet és a bizalmadat arra használod, hogy végre megpillantsd az igazságot; amikor figyelmen kívül hagyod a bizonyítékokat, amelyeket a valóság illúziója kínál neked, akkor nyitottá válsz a befogadásra, és lehetővé teszed egy csoda megtörténtét. Tiéd lehet egy csoda pusztán azáltal, hogy kérsz egyet.

Mondd hát el magadnak: Csodákat kérő képességemet most elkezdem megismerni, hogy elkezdhessem megváltoztatni életem megoldhatatlannak tűnő helyzeteit.

Akár kezdd minden napodat ezzel: válaszd ki a legkínzóbb problémát, amivel éppen most szembesülsz (vagy a környezetedben valaki),

és szíved legmélyéről kérj egy csodát!

Kíváncsian várom a tapasztalataidat, akár gyakorlott „csodakérő” vagy, akár ennek az írásnak a hatására kezdtél bele. Írd meg a hozzászólások között!

Az elmúlt hetekben sokszor kértem csodát egy bizonyos helyzetre, ami a kedvesemmel kialakult - és a csoda megérkezett! De ezt inkább majd személyesen mesélem el, ha valamelyik csoportomban találkozunk …

Jut eszembe! Találkozhatunk előbb is! Holnap, a Pozitív Gondolkodók Napján, ahol arról beszélgetünk, mi a nők és mi a férfiak felelőssége a párkapcsolati kommunikációban; illetve mi az az érzelmi kockázatvállalás, és miért van rá egyáltalán szükség; valamint hogyan vezet mindez az örömteli, boldog párkapcsolathoz.

Gyere el, és töltődjünk fel együtt a sok hasonlóan gondolkodó ember, és a remekbe szabott előadások energiájában!

A részletekért kattints ide: Pozitív Gondolkodók Napja – az örömteli emberi kapcsolatokért.

Forrás: http://igazabolszerelem.hu/blog/reszletek/15_kerj_egy_csodat/

 

Villányi Péter - Kapcsoskönyv

E könyvet elolvasva képessé válsz arra, hogy kialakítsd saját "boldogságreceptedet",

és megtudd, vajon hogyan, mitől leszel boldog és kiegyensúlyozott a párkapcsolataidban. Jó olvasást kívánok ehhez. http://igazabolszerelem.hu/blog/reszletek/73_igy_teremts_boldog_parkapcsolatot/

Jómagam pszichoterapeuta vagyok, húsz éves gyakorlatom alatt sok száz emberrel beszélgettem. Ismerem a területet, és meggyőződésem, hogy a férfiak és nők valóban boldogok lehetnek egymással.

… ha valaki ezeket a gondolatokat elfogadja, nagy esélye van arra, hogy kapcsolatai tartósan boldogok és harmonikusak legyenek.

Általános elvek megállapításán túl (lásd: jobb egymást szeretni mint utálni) a kiadvány konkrétan megmutatja, miként lehet elérni, hogy párkapcsolatában bárki boldog legyen, és abból haszna származzon. A hasznot úgy értem, hogy gazdagodjék a személyisége, hogy érzelmileg differenciáltabbá, mélyebbé váljon, tudatossága nőjön, testileg és lelkileg egészséges legyen, és a szexben is öröme teljék.

http://villanyipeter.hu/eddig-megjelent-konyveim/kapcsoskonyv/

 

Villányi Péter - A jólét kútja

A gazdagság elérése a gondolkodás áthangolásával

TARTALOM
1.1 Bemutatkozás 5
1.2 Bevezetés 9
1.3 A pénz 11
1.4 A munka 21

2.1 Hogyan szeretnél élni? 29
2.2 A cél 37
2.3 Hit 47
2.4 Fantázia 59

3.1 Negatív gondolatok 67
3.2 Negatív érzelmek 77
3.3 Van-e kudarc? 85
3.4 A rossz helye 89

4.1 Változás 101
4.2 A belső korlátok lebontása 111
4.3 Hogyan legyünk jól? 119
4.4 Mi a helyes? 129

5.1 Gondolat, valóság, gondolat 143
5.2 A lélek célja a szeretet 151
5.3 Az élet célja a boldogság 165
5.4 No még! 171

MUNKAFÜZET

Forrás és a könyv: http://villanyipeter.hu/a-jolet-kutja

 

,,Minden Nőnek joga van ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében, kortól és külső adottságoktól függetlenül, hogy boldog életet éljen, és kihozza magából a maximumot! Szerintem minden Nő megérdemli, hogy megvalósíthassa Önmagát az élet minden területén."

 

Aykanna - I love you, I thank you https://www.youtube.com/watch?v=l0mcMoIyJ7o

AYKANNA will be playing live in yoga classes at http://TadasanaFestival.com April 20-22, 2012 in Santa Monica,…

 

Köszönöm József ,az összes többi Nő nevében ,ugyanúgy fordítva is igaz :) 

 

Hallom a köszönetedet kedves Ildikó, hálás vagy ezért az igaz, jó idézetért nekem. :) Nagyon szivesen. Namaste. ...És Igen, igazad van neked, és egyetértek én is veled, hogy fordítva is igaz. ...Azt gondolom, hogy jó tudatni, éreztetni a másik emberrel, hogy mennyire jó, tökéletes, fontos és csodálatos. És, ha kell bátorítani is kell, lehet, hogy legyen önmaga bátran, mert joga van megélnie Önmagát. Jó megajándékozni a másikat és önmagunkat az elköteleződéssel, a szeretettel, odaadással, a figyelemmel, törődéssel,

és az imádat apró csíráival is....  ..és aztán.még ..biztatni, megérteni, reptetni, segíteni, dicsérni, értékelni, megbecsülni, elismerni, boldoggá tenni és lenni, szeretve lenni és szeretni, IGAZÁN SZÍVBŐL SZERETNI <3

 

 

 

http://www.simratyogaworld.com/blog/szent-hazassag

Szent Házasság

A múlt év novemberében írtam egy blogot, ami az Egyben rejlő hatalmas erőről szólt. Indiai tapasztalataink, és egy szikh házaspárral való beszélgetésünk ihlette az írást.

A házaspárral való beszélgetés vezetett el ahhoz, hogy utánanézzek a szikh házassági ceremóniának, amely a szent házasság alapját adja.

A szikhek az Anand Karaj házassági ceremónián adják össze a házaspárt,  és az ekkor énekelt himnuszok, amit Guru Ram Das alkotott meg, a Siri Guru Grant Sahib- ban (a szikhek szent könyvében) megtalálhatóak. ” Erről a ceremóniáról hamarosan részletesebben írok!”- írtam akkor, novemberben. Most jött el a folytatás ideje, mikor magam is megértem minderre.

A szikh házasság nem csupán egy fizikai és hivatalos kapcsolat,

de egy szent egység is két lélek között, ahol fizikailag két individuális testként jelennek meg, de valójában Egyként egyesülnek.

A szikh házassági ceremóniát Anand Karaj- ként ismerik, ami „gyönyörteli egységet” jelent. 

Az Anand Karaj abból áll, hogy a pár négyszer megkerüli az oltáron lévő Guru Granth Sahib Ji- t (a szikhek Szent Könyvét), miközben a Laavaa- t, a házassági himnuszt recitálják. A megkerülés a Gurunak való elköteleződés jele, aki tanúja az eseménynek.

A szikhek úgy kezelik a Szent Könyvet, mint egy élő személyt, egy valóságos Gurut, hiszen tíz élő guru után az 1700- as évek elején úgy döntöttek, hogy a tizenegyedik guru maga a Siri Guru Granth Sahib legyen, és több élő gurura nem lesz szükség.

A Könyv megkerülése a ceremónián azt is jelenti, hogy a Guru a pár életének középpontja, ő adja a házasság szentségét és stabilitását.

A megkerülési szertartás a lélek utazásának megértését is jelenti, amely átkel a világon, hogy Eggyé váljék Istennel. A házassági ceremónia alatt a Guru Granth Sahib Ji jeleníti meg a forrást, míg a jelenlevő közösség (Sadh Sangat) jeleníti meg a támogatást.

Első Laavaa (a Könyv első megkerülése)- hangsúlyozza a család és a közösség kötelességeinek teljesítését 

Az első körben az Úr elmondja utasításait a házasélet napi feladataira vonatkozóan.

A Védák Brahmahoz szóló himnuszai helyett a dharma becsületes életmódját választja, és lemond a bűnös tettekről.

Meditálj Isten Nevein, öleld át és őrizd kegyelettel a Névre való kontemplatív emlékezést. Imád és rajongd a Gurut, a Tökéletes Igaz Gurut, aki minden bűnödet eloszlatja.

A jószerencse által eléred a mennyei gyönyört, és az Úr, Har, Har, Har, édesnek tűnik az elme számára. Az Úr szolgálója, Nanak hirdeti ezt, és így az első körben a házassági ceremónia elindul.

Második Laavaa (a Könyv második megkerülése)- leírja a vágyódás szintjeit, és az egymás iránti szeretetet hangsúlyozza

A második körben az Úr elvezet az Igaz Guruval való találkozáshoz, az Elsődleges Létezéshez. Isten félésével, a Félelemnélküli Úrral az elmében, az önteltség szennye eltörlődik. Az Istenfélelemben, a szeplőtlen Úr dicséretét zenged, és megpillantod az Úr Jelenlétét.

Az Úr, a legfőbb Úr, az Univerzum Ura és Mestere átitat és betölt mindent, teljesen eltölt minden teret. Mélyen bent és kívül is, csak az Egyetlen Úr létezik. Isten odaadó szolgái összegyűlve, az öröm dalait éneklik. Az Úr szolgálója, Nanak hirdeti ezt a házassági ceremónia Második Körében, a Shabad zengésének szüntelen áramában.

Harmadik Laavaa (a Könyv harmadik megkerülése) – leírja a lélek szabadságának szintjeit

A Harmadik Körben az elme eltelik az Isteni Szeretettel.

Találkozva az Úr alázatos Szentjeivel, már megtaláltam az Urat, a jószerencse által. Már megtaláltam a hibátlan Urat, és éneklem az Őt dicsőítő énekeket. Elmondom az Úr Énekeinek szavait.

A jószerencse által megtaláltam az alázatos Szenteket, és kimondom az Úrral való Kimondhatatlan Beszélgetést.

Az Úr neve, Har, Har, Har, vibrál és visszhangzik a szívemben; az Úron meditálva már felismerem a sorsomat a homlokomra írva.

Az Úr szolgálója, Nanak hirdeti ezt a házassági ceremónia Harmadik Körében, és az megtelik az Úr iránti szeretettel.

Negyedik Laavaa- ( a Könyv negyedik megkerülése)- leírja a harmónia végső szintjét és az Egységet a házaséletben, ahogyan az emberi szeretet összeolvad az isteni szeretettel

A Negyedik Körben az elmém csendes lesz, és megtalálom az Urat.

Tanítványként intuitív könnyedségben találkozom Vele, az Úr oly édesnek tűnik az elmémnek és a testemnek.

Az Úr oly édesnek tűnik, és én örülök az Istenemnek. Éjjel és Nappal, szeretettel az Úrra fókuszálom a tudatosságomat.

Elértem az én Uramat és Mesteremet, az elmém gyümölcseinek vágyát.

Isten neve zeng és rezeg. Az Úr Isten, az Uram és Mesterem, egyesül az Ő Mennyasszonyával, és a Mennyasszony szíve kivirágzik a szent Névben.

Az Úr szolgálója, Nanak hirdeti ezt a Negyedik Körben, és megtaláltuk az Örökkévaló Urat.

Laavaa, Guru Granth Sahib Ji, 773 – 774. oldal

Ahogyan mélyültem az Egység megtapasztalásában Istennel, és ezzel párhuzamosan a Kedvesemmel,

úgy születettek meg az EGY ERŐ tanítások, amelyeket Veres Krisztával együtt kezdtünk el megalkotni éppen egy évvel ezelőtt. Ennek a folyamatnak, és Krisztának is nagyon sokat köszönhetek.

 

A soron következő EGY ERŐ szakrális zarándoklatra február 20-án indulunk Egyiptomba.

A zarándoklat egy útban kapcsolja össze Siwa Oázisát, a Fáraó beavató helyét és Abu Simbelt, a Királynő beavató helyét, majd a két erő a phileai Ízisz Templomban egyesül EGY ERŐVÉ, a Király és Királynő Szent Házasság Templomában.

A zarándoklat alatt együtt utazunk:

  • szertartásokkal,
  • az ősi helyek meditációs hangolódással való bejárásával
  • az ősi Egyiptom mitológiájával, gyógyító eszközeivel és archetípusaival,
  • az egyéni és páros tudatosságot emelő, tantrikus kundalini jóga gyakorlatokkal. Gyakorlás szinte minden nap lesz pl. a Szfinxnél, a sivatagban, a Nílusnál, szakrális helyek közelében.

Kiknek ajánljuk ezt az utazást?

Nőknek és férfiaknak, egyéneknek és pároknak, akik érzik a hívást. Az elvonulás semmilyen előképzettséget nem igényel.

Ha szeretnél beavatódni A Szent Házasság energiájába, és részt venni az utazáson, akkor jelentkezz most!

Az út részletes programjáról olvass itt bővebben!

 

Egyiptom, szerelem, a jóga, csodák és én…

A hajnali gyakorlásomban összeállt a nagyobb kép, hogy mit is csinálok én valójában mostanság.

Először is végtelenül hálás vagyok, hogy a kundalini jóga rám talált. Nem én találtam rá, ő választott ki magának.

Az „Ő” ebben az esetben egy hatalmas erővel rendelkező tudatosság-energiafolyam, amely beszippantja azokat, akik előtt felsejlik, hogy az emberi élet több csodát tartogat, mint amit valaha is képzeltünk, és amit meg szeretnénk tapasztalni a saját életünkben.

Hálás vagyok, hogy egy olyan eszköz jött el hozzám, ami hűen szolgál abban, hogy megtaláljam, megéljem és tapasztaljam a lélekfeladatomat.

Köszönöm, hogy összekapcsol az önvalómmal, ezért minden válasz belülről érkezik.

Olyan, mintha én lennék a festőművész, aki az élete képét megalkotja, és ő lenne az ecset, aminek segítségével a képet a vászonra álmodom. De nem akármilyen ecset! Inkább varázspálcának tűnik, ami az isteni erőt koncentrálja egy pontba, és segítségével a szándékom erőteljesebben kivetül.

Néha olyan érzésem van, mintha a kundalini jóga egy végtelen medence lenne, ahonnan mindig épp azok az eszközök bukkannak fel, amelyek az aktuális tovább lépésemet elősegítik.

Most, hogy egy februári elvonulással Egyiptomba készülünk, nem is csodálkozom, hogy olyan kriját gyakorlok napi szinten, amiben van egyiptomi fáraó kéztartás (ilyen krijából kettőt is gyakorlok, az egyik, amit még máshol nem mutattam meg, a Mesterprogram online kurzus tematikájában szerepel) is, és hogy superman pózban álldogálok percekig.

Megszoktam azt is, hogy nemcsak a kriják és meditációk vonzódnak be, hanem a témák is, amiket tanítok. Ezek a témák sok embert megszólítanak, akikkel éve óta együtt szörfölünk ezen az enegiaáramlaton, és akiknek végtelenül hálás vagyok, hogy tanulnak tőlem, hogy én is tanulhatok tőlük, és hogy láthatom az életük kiteljesedését.

A lélekfeladatom egy része az (amiben egyre jobban megerősödöm), hogy olyan ősi helyszínekre kísérjek embereket, amelyek segítenek abban, hogy visszavegyünk magunkhoz olyan képességeket és erőket, amelyek számos vaskori életben elvesztek.

Az indiai elvonulásunk a hit megerősítésére és a bátorság magamhoz vételére tanított.

Ott találtam meg az önzetlenség, az örömből és tudatos szolgálatból vállalt áldozat, a nemes férfienergia és a szent házasság energialenyomatait. Emlékezni tanított, hogy mindez valamikor a miénk volt.

Egyiptomban már jártam 2011-ben. Akkor éppen a Kedvesemmel a kapcsolatunk hajnalát éltük.

Az érte és a kapcsolatért elmondott ima a Nagy Piramisban azóta is tartja a teret számunkra. Pár évvel az egyiptomi utazásom után egy karmaoldáson az az információ is eljutott hozzánk, hogy volt már egy egyiptomi közös életünk, ahol a tökéletes párkapcsolatot tapasztalhattuk meg.

A kapcsolat olyan gyönyörű és olyan tökéletes volt, mint egy csipkeköltemény. Ezt a csipkét az utána következő vaskori közös életeinkben elszaggattuk. Ebben az életünkben azonban (némi, vaskori hibák újra tudatosításában eltelt időszak után) lehetőségünk van helyreállítani.

Az egyiptomi utazás célja, ami alkotótársamban, Veres Krisztában, bennem és számos velünk utazóban lélekhangként megszólalt az,

hogy visszakapjuk saját elveszett királyi ragyogásunkat, és ezáltal felemeljük a kapcsolatainkat, és azok újra királyi nemességükben, ragyogó ékkőként legyenek jelen az életünkben, egy erős alapot képezve a lélek szárnyalásához.

Ez egy egyedi, és nagyon értékes utazás (ami ebben a formában valószínűleg többet nem áll fel, hiszen a fejlődésünk újabb irányok felé fordít), amely során olyan szakrális helyszínekre jutunk el, ahol a királyi erőnket, a ragyogásunkat újra magunkhoz vehetjük.

Az utazás egyik pólusa (a nemes férfi vagy király ereje) Siwa Oázisa, a Fáraók Beavató helye, ahol Nagy Sándor Királlyá szentelődött, és ahol megfordult Kleopátra és Magdaléna is.

A másik, királynői pólus az abu simbeli Hathor Gyógyító Templom és Misztérium Iskola, a Királynők Beavató Helye.

A két erő egyesülése pedig a philai Ízisz Templomban, a Király és Királynő Szent Házasság Templomában történik meg.

Ma hajnalban megérkezett hozzám a következő varázslatos helyszín energiája is, amit majd Egyiptom után járok be, valamikor az elkövetkező években.

A kundalini jóga és a tantrikus numerológia vezetett el ahhoz is,

hogy tudatosítsam, hogy ki vagyok valójában, és milyen ösvényt kell bejárnom a boldogságomhoz és teljességemhez.

Az eredeti kreatív frekvencia számom alapján született tanár vagyok, akit Isten erre a feladatra teremtett. Az ösvényem pedig a gyógyítás ösvénye. Ha hozzám kapcsolódsz, gyógyul az életed (bocs, a gyógyulás néha fáj, de a vége mindig jó), és az örömhöz jutsz közelebb. A sorsszámom pedig az erős aura, mely emelkedést és inspirációt ad azoknak, akik hozzám kapcsolódnak. Az ajándékom az ima és a fókuszálás képessége.

Az is csoda számomra, hogy az élet összekapcsolt minket újra Veres Krisztával, aki a papnő iskolában a mesterem volt, és akivel együtt álmodtuk meg az egyiptomi EGY ERŐ zarándoklatot.

Kriszta is emlékezik. Oly annyira, hogy követte a lelke hívását, és Egyiptomban él 2010 óta.

Számos csodás szakrális helyszínre vezetett már elvonulásokat, és magába szívta Egyiptom erejét.

Ezért tudja olyan hitelesen közvetíteni a királyi és királynői lét, a ragyogás és a szent kapcsolódás, az egy erő energiáját. Közös életeink és ez életbeli tapasztalásaink pedig azt mutatják, hogy segítenünk kell emlékezni másoknak is ezen az úton.

„ Alexander és Kleopátra, azzal, hogy a Lelküket követték, szélesebbre tárták az átjárót Lemúria és az éppen élt földi valóság között. Mária Magdaléna és Jézus testben is kiteljesedő szerelme és küldetése minden nőben és férfiben elültette a magot, melyből megszülethet a Királynő és a Király. Akkor, ha nő és férfi lépnek a Lélek választásaival.” - Veres Kriszta: Az amazigh hercegnő című regényéből.

 

Ha benned is rezonál valami Egyiptom bölcsességéből és emlékezéséből,

ha vágysz az igaz, tiszta szerelemre,

ha kapcsolatod (akár már létező, akár még vagy már nem) legmagasabb minőségét szeretnéd élni,

ha magadhoz kívánod újra venni királyi erődet, ragyogásodat és bátorságodat,

akkor tarts velünk az EGY ERŐ szakrális zarándoklatra Egyiptomba 2018. február 20-tól március 2-ig!

 Az elvonulásról olvass tovább itt, tedd fel a kérdéseidet nekünk, és jelentkezz most!

Szeretettel várunk!

http://www.simratyogaworld.com/blog/egyiptom-szerelem-a-joga-csodak-es-en

 

 

 

10 pozitív érzelem, ami képes jobbá tenni az életed

 

Boldogság 10 lépésben

 

Boldogságdiétán Rachel Weisz

 

Varázsfa – Tedd vele jobbá az életed és mások életét!

http://www.thesecret.hu/blogok/kleopatra/varazsfa-tedd-vele-jobba-eleted-masok-eletet

 

https://www.joy.hu/14968_sztarok_es_gurujaik_-_es_neked_ki_a_gurud