Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pszichológia - Belső, Önbizalom, Siker, Boldogság 7

2018.03.15

 

Szerdai angyali üzenet - A szándék energiája

- B. Nagy Magdolna,

Szereted az angyalokat és te is érzed a szeretetüket? Az Örök Idők Angyali megérintenek és átölelnek angyali energiáikkal, amint erre kéred őket. Szerető támogatásuk leginkább abban nyilvánul meg, hogy segítenek tudatosabbá válnod, hogy jobban ki tudj állni önmagadért, és több önbizalmad legyen. A mai nap legfontosabb üzenete az Örök idők angyalaitól a szándék energiájának kihasználása. Hogyan használd ezt az erős energiát vágyaid megvalósítására? Útmutató az Örök Idők Angyalaitól. 

Amikor fáradt vagy és kedvetlen, talán csak annyit kérsz az angyaloktól, hogy nyugtassanak meg, és nyújtsanak segítséget. Ilyenkor az "elvárás energiáit" mozgatod meg, mert lelked mélyén elvárod a segítséget, szíved mélyén pedig tudod, hogy meg is kapod az angyali segítséget. Ez a fajta "elvárás" sok helyzetben van segítségedre, de amikor egy konkrét célt szeretnél elérni akkor ennél egy kicsit több energiát is érdemes megmozgatnod.

Képzeld most el azt az adott dolgot, helyzetet, amit életedben szeretnél megváltoztatni, jobb irányba terelni,

és a lehető legnagyobb örömmel megélni. Mi, az Örök Idők Angyalai mindvégig veled vagyunk közben.

Képzeld el... milyen lenne, ha már most azt a vágyott dolgot tapasztalnád meg, amit már nagyon régóta vársz.

Érezd át az esemény örömteli pillanatait (itt most a jelenben, mintha már megtörtént volna).

Érezd át ennek a kellemes élménynek az illatait.

Halld meg az eseményhez kapcsolódó örömteli hangokat...

Engedd, hogy az eseményhez kapcsolódó örömök át- meg átjárják a szívedet, testedet, lelkedet, szellemedet.

"Fürödj meg" ebben a sok szeretetet és örömöt hozó élményben, és most... tartsd meg magadban ennek az élménynek az energiáját.

Mi segítünk neked angyali energiáinkkal, hogy ez az örömteli "fürdőzés" az öröm élményének energiáiban minél tovább tartson, mert

minél tovább tudsz ebben a pozitív energiában "fürdeni",

     annál tovább tudod ezt az energiát tovább rezegtetni magadban.

Minél tovább tudod ezt az energiát tovább rezegtetni,

     annál gyorsabban tud a vágyott dolog megjelenni a valóságodban.

Tehát a mai napi üzenet: legyen meg benned a szándék,

hogy napjában akár többször is felidézd magadban ennek az örömteli élménynek a rezgését,

hogy többször és minél hosszabb ideig legyen ez a pozitív energia életed része.

A te feladatod ebben a helyzetben a pozitív rezgések és a hozzá kapcsolódó élmények megélése. Mi pedig angyali energiáinkkal segítünk a vágyott dolog megvalósulásához az éteri szálakat elrendeződni.

Ezért tartsd szem előtt az alábbi sorrendet:

  1. vizualizáld, lásd lelki szemeid előtt a vágyott dolgot,

         emellett éld át a vágyott dolog megérkezésének örömteli pillanatait,

               és a vágyott élmény rezgéseit örömmel fogadd el.

  1. a vágyott élmény rezgéseit napjában többször is éld át,

             mert ezzel segíted beépülni a mindennapjaidba vágyad tárgyát.

  1. legyen meg benned a szándék, hogy megteszed azt, ami ezzel kapcsolatban a Te dolgod.
  2. legyen meg benned az elvárás, hogy a vágyott dolog megvalósul.
  3. engedd, hogy mi az Örök idők angyalai segítsük a megvalósulást.

Engedd, hogy mi, az Örök Idők Angyalai segítsük a megvalósulást, mert gyakorta annyira szeretnéd megoldani az egyes helyzeteket, hogy nem figyelsz a belső hangodra. Ha pedig nem figyelsz belső hangodra, akkor az angyali üzeneteket sem hallod meg.

B. Nagy Magdolna http://ezoterikustanacsok.hu

 

Forrás: https://www.harmonet.hu/ezoteria/61890-szerdai-angyali-uzenet-a-szandek-energiaja.html

 

 

Szeretnél valamit? Vágyj rá, és megkapod!

Ha valamit nagyon szeretnél,

akkor meg kell tanulnod vágyni rá. Ezoterikus szakértőnk Diósy Katalin, most ebben segít.

A szándék fogalmát legtöbben úgy magyaráznák el, hogy az egy jövőbeni cselekvés elvégzésére irányuló elhatározás.

Azzal is egyet értenének, hogy ezt a bizonyos cselekvést mindig megelőzi egy gondolatban lejátszódó folyamat is, ami a cél megvalósításának, elérésének a megtervezésére irányul.

S e mellett kísérik még bizonyos érzelmek, amelyek lehetnek pozitívak pl. lelkesedés, eltökéltség, vagy negatívak pl. kétség, bizonytalanság, esetleg a kettő keveréke, amelyek vagy erősítik, vagy hátráltatják az illetőt abban, hogy a vágyott dolgot valóra váltsa.

Azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy a szándék sokkal több ennél.

Nagyon fontos energia bennünk, és körülöttünk,

azaz egy mindenhol jelen lévő energiamező.

Ennek a mezőnek a rezonanciája adja a hatóerőt ahhoz, hogy amit szeretnénk, az megváltozzon, megvalósuljon.

Energiát teremt hozzá.

Akik látják a különféle minőségű rezgéseket, azok aranyszínű fényként érzékelik.

Amikor szándékunkban áll valamit elérni, létrehozni,

akkor igazából egy energetikai folyamat lép működésbe.

Amikor leadod a rendelést

Nézzük, hogyan megy végbe mindez.

A tiszta szívből jövő szándékunk

csatlakoztat bennünket 

a Teremtő Forrás energiáihoz (az Isteni energiamezőhöz), és mindazon rezgésekhez, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az óhajunk megvalósuljon. Mert akár tudunk róla akár nem, akár elfogadjuk, akár nem, a Forrás révén, amelynek mi is a részei vagyunk, mindennel és mindenkivel kapcsolatban állunk.

Sőt energia formájában azzal is,

amivé válni akarunk,

aminek a birtokába szeretnénk jutni, amit meg szeretnénk valósítani, továbbá mindazokkal, ami, és aki az Univerzumban a segítségünkre lehet még ebben.

Így a szándékunkkal mozgósítjuk

 azt az erőt,

ami beindítja a fizikai megvalósuláshoz szükséges dolgokat,

s utána már csak az a feladatunk,

hogy fenntartsuk, tápláljuk, és erősítsük ezt, no meg, hogy megtegyük mindazt, ami cselekvést igényel.

És mindez a gyakorlatban...

Lássunk egy példát. Egyszerű, és világos szavakkal kifejezzük azt a szívből jövő igényünket arra, hogy a téli hónapokban egy szigeten szeretnénk üdülni, ahol meleg van.

(Elindul az energia, és kapcsolódik mindahhoz, ami segíti a szándékunk megvalósulást.)

Képzeletben már ott is vagyunk a tengerparton, a pálmafák alatt, felsejlik előttünk egy pár sziget neve, amelyekről már másoktól hallottunk, és pozitív érzések töltenek el bennünket, ahogy lelki szemeink előtt látjuk mindazt, amit ott átélhetünk.

(Gondolatainkkal és érzelmeinkkel elkezdjük táplálni a beindított folyamatokat.) Majd tovább folytatjuk az aznapi teendőinket.

Valamivel később, mondjuk úgy 1-2 nap múltán körbenézünk az interneten, hogy mely szigeteken van éppen január, február táján meleg.

Kicsit beleolvasunk a róluk fellelhető információkba, és tovább ábrándozunk arról, hogy mit csinálnánk, hogy éreznénk magunkat, ha ott lennénk.

(Ezzel tovább erősítettük az energiákat.)

Majd rövidesen valaki a baráti körünkből felveti, hogy kapott egy infót, egy szuper nyaralóhelyen lévő x szobás házról, igen jutányos áron. Ami akkor a legolcsóbb, ha több fő együtt veszi ki, és megkérdez bennünket, hogy nincs-e kedvünk csatlakozni. Az már nem is meglepő, hogy pár napja az ábrándozásaink közepette, pont baráti társaságban képzeltük el a nyaralást, és az említett sziget is azok között volt, amiket nézegettünk az interneten.

(Lám az „Univerzum" sem tétlenkedett, összehozta azokat, akiket a legjobb végkifejlet érdekében kellett.)

Innentől bár a tervezgetéssel továbbra is fontos energiákat adunk a megvalósuláshoz, de a megfelelő időben szükséges cselekedni is (szállást lefoglalni, figyelni, és megvenni az akciós repülőjegyeket stb.)

Szeretni kell - ennyi az egész

Érdemes tudni, hogy jelenleg az ún. „új energia" korszakában (az 1989-től indult időszakot nevezik a spiritualitással foglalkozók így)

még nagyobb erővel, hatalommal lett a szándék energiája fölruházva, mint előtte.

Ez azt jelenti, hogy akik magasabb rezgésszinttel rendelkeznek,

azaz több a szívükben a szeretet,

azok bármire fordítják a gondolatenergiáikat, szándékukat, nagyobb erőt képviselnek, és tudnak mozgósítani, mint az alacsony energiaszintű (kevésbé szeretetteljesen működő) emberek. None

Miért nem sikerül mégsem?

Ha mindez így van, akkor miért nem tudja sok ember megteremteni mindazt, amit szeretne? Mik az akadályai annak, hogy ez mindenkinél, minden esetben működjön?

A legelső, hogy bár minden létező (emberek, állatok, növények, és az ásványvilág) egy soha el nem szakadó szállal kötődik a Teremtő Forráshoz és egymáshoz,

az emberek legtöbbjénél nem élő ez a kapcsolat.

Mivel az ego tévedései miatt (melyeket arról alkotott, hogy kik és mik is vagyunk valójában, és mire vagyunk képesek) elszakadtak a teremtő forrásbeli részeiktől, (Magasabb Én, Felsőbb Én, Lélek), és nem állították helyre még az együttműködést.

Emiatt sokan nem képesek a megfelelő energiákhoz csatlakozni. (Legközelebb arról írunk majd, hogyan lehet ezt az együttműködést helyreállítana Teremtővel.)

  • A másik probléma, hogy túl sok olyan negatív gondolatunk, és érzésünk van,

             amelyik csökkenti a szándékunk energiáját, pl. úgysem jön össze rá a pénz, ...nincs időm erre stb. ...nekem sosem sikerül...stb.- így az elindított óhajunk ellen kezdünk el energiákat termelni,

  • és túl kevés bennünk mindaz, ami növelhetné,

            mint pl. a szenvedély, lelkesedés, öröm, bizalom, hit.

Ráadásul sok esetben nem megfelelő a rezgésszintünk,

azaz

nem vagyunk eléggé szeretetteljesek, és pozitívak,

ill. amikor kibillenünk a harmóniából,

akkor nem tudjuk rövid idő alatt helyreállítani azt.

Ezek miatt nem vagyunk képesek

biztosítani

mindazt az erőt, és energiát, ami szükséges a kívánt dolog megvalósulásához. Forrás: http://www.blikk.hu/eletmod/szeretnel-valamit-vagyj-ra-es-megkapod/hhqjl1m

 

 

Számolj le a magánnyal! Tippek, tanácsok

Unod, hogy még mindig egyedül vagy?

Minden pasid egy katasztrófa? Talán érdemes lenne elgondolkodnod, miért mindig ugyanazt a típust vonzod az életedbe. Miért hűtlen hozzám a pasim? Nem értem, miért egy önző dög a férjem, amikor én kiteszem érte a lelkem is...

Mikor találom már meg a párom?

Diósy Katalin ezoterikus szakértőnk gyakran kap ilyen és hasonló kérdéseket. Ha arra nem is tud válaszolni, mikor érkezik el életedbe az igaz szerelem, abban segítséget nyújthat, hogyan készülj fel a fogadására, illetve min kell változtatnod életedben, ahhoz, hogy kedvesed is tisztelettel bánjon veled.

Ha már van párod

Először is, tudnod kell, hogy az a pár, aki épp melletted van, az az adott pillanatban a legmegfelelőbb számodra. Őt azért vonzottad be az életedbe, mert általa akarsz tanulni önmagadról, és neki is megmutatni bizonyos dolgokat róla. Ha valami nem stimmel a kapcsolatotokban, akkor magadon igyekezz változtatni, ne a másikon (ami nem is igen fog sikerülni).

Ha változtatsz hozzáállásodon a másikhoz, a közös életetekhez, ezzel javíthatsz kettőtök viszonyán.

Csakis ezzel tudsz más viselkedést előcsalogatni kedvesedből: a könyörgés vagy fenyegetőzés nem használ.

Egyébként, amennyiben a kapcsolatban mindig azzal vagy elfoglalva,

hogy a másiknak mindent megadj, amire vágyik,

akkor benne fel sem merül, hogy neked is lehetnek igényeid.

Ezt csak abból látja, ha te a magad szükségleteinek kielégítésére is gondolsz.

Ha még nincs pasid....

Ha épp hosszabb ideje nincsen párod, az azt jelenti,

hogy valamiért hárítod, blokkolod azt, hogy legyen.

Például azzal, hogy

- nem dolgoztad fel az előző kapcsolat okozta fájdalmadat,

- nem engedted el a múltban gyökerező félelmeidet (pl: én úgy sem kellek, mert... túl csúnya, túl kövér, túl sovány vagyok...stb.)

- leértékeled magad,

- vagy tartasz egy újabb csalódástól.

Vigyázz, kész...

Ezért az új kapcsolatra való felkészülés azzal kezdődjön,

hogy dolgozd fel az előzőeket.

Ez azt jelenti,

hogy keresd meg,

és engedd el az ezzel/ezekkel kapcsolatos maradék rossz érzéseidet (harag, csalódottság, fájdalom stb.)

Majd - ha szükséges - bocsáss meg.

Elsősorban a másiknak, de ha úgy érzed, akkor önmagadnak is.

Nem egyszer marad az emberben önvád azért,

hogy esetleg túl hosszú ideig maradt benne egy nem jól működő kapcsolatban, vagy túl gyorsan lépett ki belőle,

vagy, hogy valamit nem jól csinált és ezért romlott el, lett vége stb.

Végül a párkapcsolat tapasztalataiból vond le a tanulságokat. Például: Mit szükséges jövőben másképp csinálnod?

Szeresd magad!

Második lépésként azt tanácsolom,

kezdd el értékelni önmagadat, mint férfit, vagy nőt.

Fogaddd el, és szeresd önmagadat, a testedet, olyannak, amilyen.

Keresd meg,

hogy melyek azok a tulajdonságaid, testrészeid, amelyekkel elégedett vagy, amik különleges, szebb az átlagnál,

és ezek dicséretével, szeretetével erősítsd pozitív kisugárzásodat.

Mert ez az, amit a másik elsőként érzékel, felfog rólad.

Hogy mit közvetítesz magadról,

Ha te vonzónak és szerethetőnek tartod magad, akkor a másik nem képviselői is annak fognak látni, bárhogyan is nézel ki.

Kezdj el önmagaddal is úgy viselkedni,

ahogy szeretnéd, hogy a leendő párod viselkedjen veled.

Szeresd, becsüld, értékeld, kényeztesd stb. magad!

Ezzel kibocsátod azt azt az energiát magadból,

hogy mire van szükséged.

Így olyan párt vonzhatsz be az életedbe, aki ezt szívesen meg is adja neked. Ezután már csak annyi a dolgod, hogy járj minél több helyre, ahol sok ember megfordul. Különféle programokra, és társaságokba, táncolni, kirándulni, moziba. Ami épp adódik.

Legyél nyitott, vidám, barátságos. Éld az életedet, úgy ahogyan éppen szeretnéd.

Ha önbizalmat, magabiztosságot,

„teljesen jó vagyok úgy, ahogyan vagyok" érzését

árasztod magadból amerre jársz,

akkor egyre több tekintetet fogsz magadra vonzani, és hamarosan válogathatsz a jelöltek közül.

Forrás: http://www.blikk.hu/eletmod/szamolj-le-a-magannyal-tippek-tanacsok/8ps7b6n

 

 

Szeretnél gazdag lenni? Teremtsd meg magadnak!

Pénz, szeretet, egészség...Bármi, amire vágysz, a tiéd lehet. Ezoterikus szakértőnk, Diósy Katalin, segít abban, hogyan érheted el mindezt.

Valójában a bőség ennél sokkal több. Nem csak az anyagiakban, hanem olyan dolgokban való bővelkedést is jelent, amit pénzen nem lehet megvásárolni. A jóléthez, a lét fenntartásához - az itt, és most -, pillanatnyilag szükséges dolgok meglétét. Ételt, italt, lakóhelyet, pénzt, de egészséget, tudást, szeretetet, figyelmet, kedvességet, törődést nyújtó embertársakat (családot, barátokat) stb. is, vagy az eszközt és lehetőséget, ezek megteremtéséhez.

A bőség tudás, és lelkiállapot.

Tudás - hogy minden, amire csak szükséged van, rendelkezésedre áll, elérhető számodra -, és egy örömteli lelkiállapot együttese, az az érzés, hogy minden, amire vágysz, a megfelelő pillanatban megérkezik hozzád.

Igazából tehát egy tudatállapotot jelöl, és az ebben a tudatállapotban való működésed tudja megteremteni. Lássuk, hogyan!

Minden a tiéd lehet!

Az Univerzum határ nélküli bőséget tud biztosítani számodra életed minden területén, mert ő maga a Bőség.

Az, hogy ebből mennyi érkezik el hozzád, nem a sorstól, a véletlentől, vagy magától a Jóistentől függ,

hanem tőled.

A mindenhol, és mindenkire egyformán ható Kozmikus Törvény, a Rezgés, vagy Vonzás Törvényének a megfelelő működtetésétől.

Mivel egy energiatérben létezünk mindennel, ami van,

így amit épp akarsz, az igazából folyamatosan itt van körülötted, mint fizikai megvalósulásra váró rezgés.

Ami éppen nincs "itt", az csupán fizikai nézőpontunkból nincs "itt".

A megvalósulásának a lehetősége azonban minden pillanatban létezik.

Az életedben azonban csak akkor fog tudni fizikailag megjelenni,

ha a számodra szükséges dolgot magadhoz vonzod.

Azaz az uralkodó gondolataid, és érzelmeid rezgésével azonos hullámhosszra kerül,

majd elegendő energiát kap a megvalósuláshoz.

Azaz fönntartod és táplálod az adott frekvenciát.

Milyen nyelven veszél az Univerzum?

Az Univerzum minden pillanatban veszi a rezgésedet, és garantáltan igazodik ezekhez a jelekhez.

Az univerzum nyelve az uralkodó rezgésekből (érzelmekből, gondolatokból) érzékelhető információ.

Ha érzéseid és gondolataid a „nincs" körül forognak, akkor a hiány teremtődik, azaz nem is lesz.

Tehát, ha sokszor mondogatod azt hittel és meggyőződéssel (mindegy, hogy magunkban, vagy hangosan), hogy már megint nincs elég pénzem, nem fogom tudni befizetni a számlákat, velem senki sem törődik ...stb. akkor

az Univerzum ezt fogja teljesíteni, ha a "mennyi mindenem van, és amire még vágyom, az biztosan megérkezik hozzám", akkor azt.

Ami meghozza, felerősíti a megfelelő rezgésszintet:

  • Annak a tudata, hogy az Univerzumban teljes bőség uralkodik,

           és ebből mindenkinek mindig jut bőven, mert ez a forrás végtelen, korlátlan és kimeríthetetlen.

  • Ha minden nap számba veszed, és örülsz annak, amink van, ami működik az életedben,

             sőt ezért köszönetet és hálát adsz.

  • Önmagad szeretete, megbecsülése, értékelése.
  • Törekszel mindenben a legjobbá válni, a legjobbat nyújtani magadnak, és másoknak, és az élettől a legjobbat elvárni, s erre érdemesnek is tartod magadat.
  • Mindenben meglátod, megtalálod a szépséget, a jót, az örömet.
  • Életigenlés, elégedettség, az élet szeretete, azaz értékeled, és megbecsülöd az életet.
  • A megvalósítandó célok kitűzése, és követése.
  • A tevékenységeidet lelkesen, örömmel végzed.
  • A dolgok (pénz, szeretet, figyelem stb.) folyamatos áramoltatása, az adok-kapok egyensúlya.
  • Jótékonyság: amid épp van, annak a megosztása másokkal

                      (ez nem csak anyagi dolgokat jelent, hanem pl. az örömnek, egy jó szónak, kedvességnek, a tudásodnak, az élményeidnek az adását is).

  • Örülsz mások sikereinek (mert ebből tudod, hogy ha valakinek már sikerült, akkor neked is menni fog).
  • Tapasztalatként, a fejlődéshez, és a legjobb megoldás, a leghelyesebb cselekedet megtalálásához vezető útként értékeled azt, amit eddig kudarcnak neveztél.
  • Minden nap igyekszel boldoggá tenni önmagadat, és a környezetedben lévőket.

Ami leginkább távol tart a bőségtől, blokkolja a működését:

-Negatív érzések és gondolatok a vágyott dologgal kapcsolatban, pl.: félelem a szegénységtől, a betegségtől, a hó végi számláktól, a szeretettől, ...stb.

  • harag és féltékenység azokra, akiknek van, akiknél működik,
  • a múlt sikertelenségein, kudarcain való rágódás.
  • Az önbecsülés, önszeretet hiánya, az értéktelenség tudata, a „nem vagyok rá méltó, és nem érdemlem meg" érzései.
  • A „minek", „jó nekem úgy ahogyan van", „igazából nincs is rá szükségem" gondolatai.
  • A hiányra összpontosítás: a nincs-csel és nem-mel kezdődő mondatok.
  • Korlátozó gondolatok, pl:- általánosítás, ítélkezés, minősítés pl. ebben az országban..., a mai emberek..., a korombeli férfiak/nők...,
  • hit és meggyőződés arról, hogy „nehéz ..., nem lehet a mai világban..., én már csak ilyen vagyok..., nekem soha sem..., lehetetlenség..., nekem a (szüleim, a jelenlegi politikai rendszer, a gazdasági válság stb.) miatt..., stb.

Ezek egyrészt felemésztik az energiádat, másrészt a hiány frekvenciáját, a negatív dolog megtörténtét erősítik. Forrás: http://www.blikk.hu/eletmod/szeretnel-gazdag-lenni-teremtsd-meg-magadnak/xz7w076

 

 

ENERGIAVÁMPÍROK. Miért vesznek el tőlünk energiát?

A pozitív emberek közelében jó lenni,

szinte érzed azt a melegséget, jóságot és szeretetet, ami belőlük árad – mellettük jókedvű és energikus leszel.

Szakértők szerint,

minden embere korlátlanul hozzájuthat az univerzum energiáihoz,

ám az energiavámpírok képtelenek erre,

mert negatív gondolkodásukkal blokkolták a forrást,

és így embertársaiktól próbálnak energiához jutni.

Ilyenkor a legrosszabb, amit tehetsz, hogy energiát adsz nekik azzal,

hogy sajnálod őket vagy megpróbálod helyettük megoldani a problémáikat.

 

Biztos neked is van olyan barátod,

akivel ha találkozol,

mindig optimizmust, erőt sugároz,

és ha vele vagy, te is szebbnek látod a világot.

Az energiavámpírok pont az ellentéteik:

ha beszélgettek, ürességet és bágyadtságot érzel, rosszkedvűvé és ingerlékennyé válsz a találkozás után.

 

Bernstein használta az “érzelmi vámpír” kifejezést olyan személyekre,

akik különböző személyiség zavarokban szenvednek és gyakran érzelmi energiát csapolnak le másoktól.

 

Tudatosan, de legtöbbször tudat alatt, olyan helyzeteket teremtenek, mely során a te életerődből merítenek.

Erre azért van szükségük, mert az övék jelentősen megcsappant, tele vannak negatív érzésekkel.

Ezek az emberek sok problémával küzdenek,

de ahelyett, hogy magukba néznének, a világot tekintik minden gondjuk okozójának, és csak másokban látják a megmentőt, akinek pátyolgatásával, vagy azzal, hogy őt is szenvedni látják, ideiglenesen energetizálva érzik magukat.

 

Az energiavámpír kifejezés persze lehet túlzás, de arra mindenképp alkalmas,

hogy erőteljesen irányítsa a figyelmet azokra, akik gyengítenek téged.

Tudjuk, hogy az emberi szervezet folyamatos kapcsolatban áll a környezettel fizikai, biológiai és energetikai szempontból is. Ám kapcsolatban áll a többi emberrel is, akikkel egyféle energetikai „cserebere” zajlik.

Egészséges esetben a szervezet önszabályozó mechanizmusa képes egyensúlyra törekedni a felek között (és szervezeten belül is), sőt arra is képes, hogy megvédje a szervezet számára szükséges energiát.

Néhányan azonban képesek áttörni a védőbástyát,

mert vagy megtalálják a gyengeségeinket, vagy ügyes manipulációjuk hatására önként nyitunk kaput nekik.

Az energiaáramlás viszonylag egyszerű folyamat.

Energetikai terünket azok a gondolatok és érzések határozzák meg,

amelyek számunkra szimpatikusak,

amelyek közel állnak hozzánk,

amellyel azonosulni tudunk.

A pozitív érzések erősítik a teret, a negatív gondolatok gyengítik azt.

Az energiavámpírok sokszor öntudatlanul csapolják meg mások életenergiáit, ám az biztos, hogy csalhatatlan érzékkel választják ki áldozataikat.

És nem csak a náluk energetikai szempontból erősebb, „gazdagabb” személyek csábítóak, azok is, akik hasonló szinten mozognak, hiszen hozzájuk könnyebb közel kerülni, könnyebb becserkészni őket.

 

Áldozatnak tűnik- és néha áldozat is

Az energiavámpírok jó része azzal fordítja maga felé mások figyelmét, hogy az áldozat szerepét játssza. Nehéz sorsa van (vagy volt), ám életeseményeit felnagyítja, komorabbnak, fenyegetőbbnek, szomorúbbnak írja le a vele történteket. Ezzel ébreszt szimpátiát és érdeklődést személye iránt.

Néha valóban áldozat, és valóban elesett, ám más, szintén nehéz élethelyzetben lévő emberhez képest önmaga energiaforrásait nem működteti,

csakis másoktól vár figyelmet, érdeklődést, megoldást.

A kommunikáció nagyon fontos eszköz a kezében, ám ez soha nem kölcsönös.

Megoszt, ám be nem fogad.

Ő maga nem mutat érdeklődést beszélgetőpartnere sorsa iránt.

Nem mutat jó szándékot sem, nem érez együtt, nem segít.

Miközben a másik érzelmeit gátlástalanul manipulálja és persze gátlástalanul lopja is,

minden további nélkül kritizál és szapul másokat, akik – jellemzően- a ő vesztére törnek.

Sokszor panaszkodnak arra, hogy mások hibájából csupa kudarc az életük, mások vetettek gáncsot nekik, és tengernyi szenvedésük csakis mások rosszindulatának köszönhető.

 

 

Az energiavámpír nem különösen rosszindulatú ember,

csak éppen negatív gondolkodásával, állandó drámázásával, vagy azzal, hogy elvárja, hogy mindenki mindig rá figyeljen,

szinte kiszívja belőled az összes energiát.

Az ilyen emberel való találkozás után, úgy érzed,

szinte kifacsartak, fáradt vagy és kedvetlen és szinte erőd sincs semmihez.

Az ilyen ember, ha problémával szembesül, kétségbeesik, elmerül az önsajnálatban és hisztizni kezd,

ahelyett, hogy nekiállna megoldásokat keresni.

Gyakran okolja a körülményeket gondjaiért, és magát áldozatként mutatják be.

Folyamatosan panaszkodik, ahelyett, hogy megpróbálná megkeresni a rossz események okát vagy magyarázatát.

Ha esetleg megpróbálod valami pozitív témára terelni a beszélgetést, ők akkor is visszatérnek panaszáradatukhoz.

 

 

Gondolataink, érzéseink és életenergiánk nemcsak a testbe-elmébe zártan léteznek,

hanem a testet körülvevő energia térben is jelen vannak.

Normál körülmények között az energia is szabad áramlást mutat a magasabb koncentrációjú terektől a kevésbé energia dús terek fele.

Energetikai terünket elsősorban gondolataink és érzéseink határozzák meg,

amikkel azonosulunk.

A pozitív érzésekkel és gondolatokkal való azonosulás

erős energiateret hoz létre, míg a negatív érzések és gondolatok gyengítik ezt a teret.

 

Ha levegő után kapkod a lelked

Ha azt érzed, a környezetedből valaki folyton téged használ arra, hogy panaszáradatát rád zúdítsa, ha a vele való találkozás után úgy érzed, mintha egy félmaratont futottál volna le, ha „levegő” után kapkod a lelked, és érzed, valami nagyon nem jó dolog történt veled,

akkor legközelebb

  • légy nagyon határozott.

Mindegy, mire hivatkozol: munkára, kevés időre, vagy arra, hogy fáj a fejed, egyszerűen tartsd távol magadtól.

Nem kell tartani semmilyen következménytől, ezek az emberek rendszerint nagyon gyorsan találnak maguknak más „célszemélyt”, akit ugyanolyan közönnyel fognak energetikai és érzelmi fronton „megcsapolni”, ahogy azt addig veled tették.

 

Így védekezhetsz ellenük:

1. Jelöld ki a határaidat, és tudj nemet mondani!!! Ez nagyon fontos, nem lehet elégszer ismételni!!

2. Kerüld a negatív, drámát keltő személyeket. Tarts velük fizikai távolságot is!!! Szakítsd meg velük a kapcsolatot!

3. Maradj pozitív, ne engedd kibillenteni magad!! Ne foglalkozz a drámáikkal!

4. Légy együttérző, legtöbbször nincsenek tisztában azzal, hogy mit tesznek! 

A legfontosabb: emlékezz arra, hogy az energiavámpírok is emberek, akik életük egy negatív szakaszát élik.

Ne félj tőlük!

Az életed, az egészséged, az energiád a Tiéd,

és senki nem veheti el tőled, ha nem hagyod!!!

 

 

  • Könnyebb mondani, mint megtenni, de ne vegyél róla tudomást!

        Ne figyelj rá, ne vedd fel a telefont, udvariasan, de utasítsd el közeledését!

  • Ha fontos számodra, beszéld meg vele érzéseidet.

        Persze nem úgy, hogy közlöd vele vámpírságát, hanem onnan közelítsd meg, hogy miért van rossz kedve, miért viselkedik így, és hogy neked ez rosszul esik.

        Az energiacsapolók könnyen magányosak maradhatnak. Ha érzel magadban egy kicsi empátiát, akkor próbálj segíteni ezzel a problémával küzdő embernek.

  • Ha muszáj vele egy térben maradnod, gondolj magad köré egy burkot!

        Egy pajzsot, amiről leperegnek a negatívumok, és nem sérül meg a lelked. Semmiképp ne állj közel hozzá, mindig tartsd a két lépés távolságot.

  • Vágj vissza humorosan, vagy fordítsd magad javára a helyzetet.

   Mivel az energiavámpírok akkor támadnak, amikor nem számítasz rá,

        ez nem könnyű, de ne hagyd, hogy elérje célját, azt, hogy rosszul érezd magad.

 

Tehát hogyan védekezz ellenük?

1. Próbáld elkerülni az energiavámpírokat!

2. Amennyiben elkerülhetetlen a találkozás, korlátozd a velük eltöltött időt. Mondd például azt, hogy most csak 10 percem van!

3. Ne próbálj meg segíteni nekik, ne adj tanácsot és ne sajnáld őket.

4. Próbáld elkerülni a szemkontaktust!

5. Állj ki magadért és ragaszkodj határaidhoz

         és igyekezz pozitív maradni!

Maradj pozitív!

A negatív energia legnagyobb ellensége az optimizmus.

Minél pozitívabb vagy, minél magasabb a rezgésszinted,

annál több jó esemény történik veled,

és észre fogod venni, az energiavámpírok is elkerülnek. Hogyan csináld? Például légy hálás az életedért! Kattints ide és tudd meg, hogyan!

Hogyan segíts rajtuk?

Mondj áldást!

„Az áldás a mentális energia legtisztább, legfinomabb formája, az univerzum egyik leghatalmasabb ereje, az isteni szeretet mozgósítója"mondja ezoterikus szakértőnk, Diósy Katalin. –

„Megáldani, annyit jelent, hogy valami, vagy valaki számára jót kívánunk.

Szeretetet, gyógyulást, vagy bármilyen pozitív energiát küldhetünk neki. Kérhetünk számára Isteni támogatást, vezettetést, hogy ennek segítségével az illető megoldja élete aktuális problémáját."

 

 

  • Igyekezz minimális időt tölteni velük.

             Légyél határozott és kategorikus.

  • Maradj nyugodt és ne azonosulj az Ő negatív energiájukkal.

               Ha befolyásolható vagy és átveszed félelmeiket vagy azonosulsz frusztrációjukkal máris lecsapoltak.

  • Fókuszálj saját igényeidre.

            Ne próbáld jótanácsokkal ellátni és megváltoztatni Őket, nekik nincs önreflexiójuk.

  • Kerüld a zárt tereket és a hosszan tartó szemkontaktust velük.

          Az energia tér ilyen módon könnyebben lemeríthető.

  • Határozd meg energia teredet, amelyen belül nem engeded az ilyen embereket.
  • Legyél tudatában pozitív érzéseidnek, gondolataidnak és fókuszálj saját erőforrásaidra.
  • Egyes pszichológiai terápiák (imaginatív terápia, hipnózis), vagy spirituális gyakorlatok segíthetnek megőrizni érzelmi világod és életenergiád stabilitását.

 

használd a józan eszed és önérvényesítésed,

legyél tudatában belső pozitív erőforrásaidnak,

végy egy mély levegőt,

képzelj magad köré egy fényes védő energiaburkot

és egy kedves benső mosollyal tudasd velük ez nem az a nap amikor áldozatul esel nekik.

 

Források: http://tudnodkell.info/mirol-ismered-fel-a-mergezo-megbetegito-energiavampirokat-es-hogyan-vedekezhetsz-ellenuk

http://www.blikk.hu/eletmod/5-tuti-tipp-az-energiavampirok-ellen/62bfvwg

Forrás: http://filantropikum.com/hogyan-ismerheto-fel-az-energiavampir/

Forrás: https://femina.hu/ezo/energiavampir_jellem/

Forrás: http://www.life.hu/horoszkop/20140524-az-energiavampirokat-nehez-tavoltartani-magunktol-de-nem-lehetetlen.html

 

 

 

Tedd jobbá az életed! 33 mentális gyakorlat

Tipp, Önbizalom

Hurrá, végre boldog vagyok!

Egyeseknek mindig minden sikerül, folyton az élet napos oldalán állnak.

Neked sem kell kimaradnod ebből!

Egyszerű, ám annál hatásosabb trükkjeink segítségével megtanulhatod, hogyan érheted ezt el.

1. Szeresd magad!

Ébreszd fel szunnyadó optimista éned!

Ennek legkönnyebb módja: mormolj mantrát, és meglátod, valóra válik az álmod.

Reggelente állj a tükör elé, és mondogasd:

„Én vagyok a legfontosabb saját magam számára. Mindenért, ami történik velem, én vagyok felelős.” Ismételd rendszeresen – beválik.

A nap folyamán minden feladatot könnyebben veszel majd,

és ha kell, végre nemet is tudsz mondani.

További fontos mantrák: „Minden sikerül, amit eltervezek”, „Klassz és határozott nő vagyok!”, „Szeretem magam!”

Néhány nap elteltével lazábbnak, kiegyensúlyozottabbnak és erősebbnek érzed majd magad.

2. Fedezd fel a spiritualitást!

Gondoskodj fényterápiával belső nyugalmadról:

  • helyezkedj el kényelmesen, dőlj hátra, és hunyd be a szemed.
  • Vegyél hosszan, mély levegőt, hatszor egymás után.
  • Képzeld el, ahogy egy ragyogó fénynyaláb kellemesen átmelegíti a fejed tetejét.
  • Élvezd, ahogy rásüt a mellkasodra és megmelegíti a szíved, végigpásztázza a karjaidat és a gerincoszlopodat.
  • Hagyd, hogy elérjen egészen a combjaidig.
  • Ugye milyen felemelően jó érzés, ahogy „átjárja” a tested?
  • Mindeközben gondold végig, mire vágysz (pl. nyugalmasabb élet, több szabadidő, egy megértő társ stb.),
  • és képzeld el, ahogy elönt a nyugalom.
  • Maradj így tíz percig,
  • és tudatosan élvezd, ahogy minden porcikád feltöltődik energiával. Garantáltan úgy érzed majd, hogy szinte eggyé váltál az univerzummal.

3. Jókedv – azonnal

Eláruljuk neked a rosszkedv elűzésének leggyorsabb módját:

állj egyenesen,

lélegezz mélyeket, és közben mosolyogj!

Amikor legközelebb hatalmába kerítene a mélabús hangulat,

próbáld ki a következő trükköt:

szoríts egy ceruzát a fogaid közé, maradj így legalább egy percig, hogy az izmok jelzéseket adhassanak az agyadnak – rögtön vidámabb leszel, és mosolyra húzódik a szád.

4. Blokkold a negatív hullámokat!

Mihelyt felbukkannak a rossz érzések,

figyelmeztesd magad, hogy ebből már elég.

Ha egyedül vagy,

csapd össze a tenyered, és kiáltsd hangosan: „Stop!”

Lazítsd el a vállad,

az állkapcsod

és a nyakad,

rázd meg a tested egy kicsit.

Sóhajts mélyeket,

 húzd ki magad – ez elűzi a negatív energiákat.

Fontos, hogy miután megálljt parancsoltál,

valamilyen pozitív dologra tereld a figyelmed.

Olyasmire, ami örömet szerez.

Segíteni fognak a „Sikerülni fog!” vagy az „Úgy vagyok jó, ahogy vagyok!” típusú önbizalom-növelő mondatok.

5. Lásd be hibáidat!

Sokan hajlamosak vagyunk arra, hogy ha valami nem sikerül,

rögtön másokban keressük a hibát,

ahelyett hogy magunkba néznénk és

mi próbálnánk meg változtatni vagy javítani a kialakult helyzeten.

A jövőben légy erősebb és vállalj felelősséget a tetteidért.

Minden akadály előtt

kérdezd meg magadtól,

  • mit tanulhatsz ebből,
  • hogyan fordíthatod hasznodra a történteket.

Lelked megtisztulásában segítségedre lesz

az ún. „erőltetett menet”:

  • Állj egyenesen, bal lábaddal lépj előre, majd jobb karod lendítsd jó magasra.
  • Nézz felfelé, hunyd be a szemed, és nyújtózkodj, amíg csak bírsz.
  • Gondold végig, milyen hibát követtél el, mi az, amit helyre kell tenned.
  • Végy egy nagy levegőt, és koncentrálj arra, hogy megbocsáss magadnak.
  • Tartsd vissza a lélegzeted legalább tíz másodpercig, majd fújd ki.
  • Végezd el ezt a gyakorlatot a másik karoddal és lábaddal is.
  • Ismételd meg az egészet háromszor.

6. Tanuld meg elengedni a problémát!

Annak, ami a fejünkben jár, néha tényleg semmi köze a valósághoz.

Ha például félresikerül valami, hajlamosak vagyunk kedvezőtlenebb színben látni a világot.

Amikor megszólalnak a vészharangok, állítsd le őket.

Gondűző gyakorlat:

koncentrálj a problémára, és engedd szabadjára az érzéseidet.

Kérdezd meg magadtól:

Meg tudok válni ettől? Készen állok rá?

Szabad akarok lenni, vagy továbbra is hagyom, hogy lehúzzanak a sötét gondolatok?

Tedd fel magadnak annyiszor a kérdéseket,

amíg végül azt nem érzed, hogy megkönnyebbültél és elégedettebb lettél.

7. Legyél hálás!

Aki a kisebb dolgokat is képes értékelni,

sokkal boldogabb, optimistább és életvidámabb lesz.

Apró trükk, nagy hatás:

Esténként elalvás előtt sorolj fel öt dolgot, amiért hálát adhatsz aznap (pl. a kedves fickó, aki előreengedett a pénztárnál a sorban, a főnök dicsérete, a napsütéses idő).

Ismételd meg a gyakorlatot mindennap:

elégedettebben alszol majd el

és kiegyensúlyozottabban ébredsz másnap reggel.

8. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa

Emlékezz vissza életed valamelyik boldog pillanatára (pl. amikor megismerkedtél a pároddal).

Amikor intenzíven feltörnek az emlékek, tégy valami szokatlant – fogd be az orrod, vagy húzd meg a füled – a lényeg, hogy valami olyan legyen, amit amúgy nem csinálsz.

Ismételd meg néhányszor, így a jövőben elég lesz pl. meghúzni a füled, és már el is áraszt az örömérzet!

9. Ontsd te is mások felé a szeretetet és a jóságot!

Egy buddhista bölcsesség szerint: „Aki szeretetet ad, az szeretetet és barátságot kap vissza!” Ezt könnyen kipróbálhatod.

Egy nyugalmas helyen hunyd be a szemed,

ismételgesd magadban a következő mondatokat:

Szeretnék biztonságban, gondtalanul és egészségesen élni. Szeretnék boldog lenni.

Bővítsd ki a kívánságok sorát vágyaidnak megfelelően, terjeszd ki a családtagjaidra és a barátaidra is.

Addig koncentrálj ezekre a vágyakra,

míg meg nem érzed

a lelkedet melengető szeretetet.

10. Ász hármas

Ezek a dolgok

garantáltan mindig és mindenhol beválnak rossz hangulat ellen.

Felszabadítóan ható gyakorlatok:

  • lélegezz mélyeket,
  • énekelj hangosan vagy
  • végezz intenzív mozgást.

Legjobb, ha legalább kettőt ezek közül egyszerre csinálsz.

                              Meglátod, milyen könnyedén elszáll belőled minden feszültség!

11. Önértékelés!

Aki semmibe sem veszi magát,

akár egy méregdrága Armani ruhát is felvehet, akkor sem mutat sehogy.

Minden reggel nézz bele a tükörbe – mit látsz? Figyeld meg, mit veszel észre először.

A magadról alkotott kép megmutatja, milyen az önértékelésed.

Szánj időt a megjelenésedre, vedd górcső alá az összes testrészedet – lehetőleg elfogulatlanul.

Légy pozitív, ahelyett hogy azon keseregnél, hogy mondjuk utálod a hézagos fogsorodat.

Gondold azt, hogy szereted a mosolyod, mert kihangsúlyozza a szexi gödröcskéidet a pofidon.

Háromnaponta ismételd ezt meg, és minden alkalommal légy pozitívabb. Nyugodtan fogalmazd meg, ha valami nem tetszik, de aztán koncentrálj a kellemesebb részekre.

Az új, pozitív látványnak köszönhetően jobban szereted majd magad, s ez megerősíti az öntudatodat.

12. Lelki tisztulás

Harag, düh és mérhetetlen gyűlölet. Valaki alaposan megbánthatott téged!

De csak akkor nyugodhatsz le, ha megbocsátasz.

Gyakorlat:

hunyd be a szemed, gondolj arra az emberre, aki feldühített vagy megbántott. Fogadd el, hogy a történtek visszafordíthatatlanok. Tudatosítsd magadban, hogy a kialakult szituáción nem lehet változtatni. Lásd be, hogy csak akkor sebezhetnek meg, ha hagyod magad. Szemléld az illetőt teljes együttérzéssel – sajnáld.

Érezd, ahogy egyre jobban kitárul a szíved és elönti a megbocsátás.

13–16. Pörgesd fel a szervezeted!

Az egészséges sejtek

  • életerősebbé tesznek,
  • energiával (kínaiul: csí) töltenek fel,
  • gyógyító folyamatokat indítanak el benned,
  • feloldják érzelmi gátlásaidat.

- Víz

Ahhoz, hogy

az élelmiszerekben található értékes tápanyagok

teljesen fel tudjanak szívódni a szervezetben,

bőséges folyadékbevitelre van szükség.

Naponta igyál meg a testsúlyod harmincadrészének megfelelő mennyiségű vizet (60 kiló esetén pl. 2 litert). Tipp: minden reggel tegyél két liter vizet az íróasztalodra. Így esténként könnyedén ellenőrizheted, hogy eleget fogyasztottál-e.

- Táplálkozás

Kerüld az egészségedre káros, „üres” kalóriákat: ilyen a cukor (ahogy felszívódik, úgy csökkenti az energiáidat) vagy a szénhidrát (a teljes kiőrlésű termékeken kívül) és a koffein (csak rövid időre dobja meg az energiaszintet, aztán hirtelen álmos leszel, úgy érzed, elhagy minden erőd).

- Sport

A szervezetben olyan anyagokat, hormonokat szabadít fel (pl. endorfin, tesztoszteron), melyek serkentik a sejtek növekedését.

Mozgás közben sokkal több oxigént szállítanak a vörös vértestek,

ami salaktalanítja és méregteleníti a szervezetet – így sokkal egészségesebb leszel, lassabban öregszel, és a bőröd is megszépül.

- Alvás

A sejtmegújulás leginkább alvás közben valósul meg.

Egy ájurvédikus bölcsesség szerint: „Éjfél előtt egy óra alvás felér két éjfél utánival.”

 Japán kutatók szerint azoknál az embereknél, akik rendszerint még éjfél előtt lefekszenek, nagy arányban csökken a szívbetegségek kialakulásának kockázata.

- Extra tipp

Ha boldogtalannak vagy feszültnek érzed magad,

három egymást követő este bújj ágyba 22 óra (ideális esetben 21 óra) előtt –

meg fogsz lepődni,

mennyivel energikusabban és vidámabban ébredsz reggel!

17. Ereszd el a múltat!

Adj helyet új dolgoknak, érzéseknek – rendkívül felszabadító.

Apró lépésenként kezdd: minden héten nézz át egy fiókot, vagy szelektálj a ruháidból, rakj rendet az irodai dolgaid között. Ha a kezed ügyébe kerülő holmit nem használtad az utóbbi egy évben, gondolkodás nélkül válj meg tőle. Ha valami kincsre bukkansz, amiről már elfeledkeztél – add olyan embernek, akinek még értékes lehet.

18. Zárd le függő ügyeidet!

Ne hagyj befejezetlenül semmit: ha nem intéztél el valamit, az Damoklész kardjaként lebeg feletted mindaddig, amíg a végére nem jársz. Ráadásul valószínűleg tudat alatt is állandóan ezzel foglalkozol majd. Minél tovább tart ez az állapot, annál nagyobb lelkiismeret-furdalásod lesz.

Így csak energiát veszítesz, ami máshonnan is elvonja az erőd. Mindennap készíts pontos listát az elintéznivalókról.

Kezdd a könnyebb feladatokkal, így hamar rájössz majd, nem is olyan nehéz elvégezni azokat.

Idôvel kellemes érzés lesz úrrá rajtad, és a jövőben gyorsabban megoldod a problémákat!

19. Összpontosíts a pozitív dolgokra!

A következő bevásárlás során vedd szemügyre a körülötted lévő embereket. Számold meg, hány elégedetlen alakot láttál az üzletben, és azt is, hányan tűntek felhőtlenül boldognak, akik nyugodtan nézelődtek. Ha eddig csak a morcos embereket vetted észre, ezentúl koncentrálj azokra, akik mosolyognak: lassan magadban is észreveszed majd a jót.

Hogy működik a teremtő gondolat? Tudj meg többet a vonzás törvényéről!

20. Keresd a jót mindenben!

Ha szeretnél könnyebben megbirkózni a gondokkal, segít a következő egyszerű – elcsépelt, ám annál hatásosabb – mondat: „Minden rosszban van valami jó!” Ültesd át ezt a filozófiát a hétköznapjaidra, és mindig biztasd ezzel magad, ha csalódás, kellemetlenség ér. Így lelkesebben nézel majd a jövő elé.

21. Kapcsold ki a világot!

A tudatos semmittevés igazán kellemes dolog.

Az ilyesmi közelebb hoz minket önmagunkhoz.

Gyakorlat:

naponta egyszer hagyj fel – lehetőleg ugyanabban az időben – egy pillanatra azzal, amit éppen csinálsz. Ülj le és csukd be a szemed. A következő negyedórát töltsd azzal, hogy csak a lélegzetvételedre koncentrálsz.

Csinálj rituálét ebből a gyakorlatból.

Látványosan jobban leszel.

22. A barátok nagyon fontosak

Roppant fontos gyakorlat:

üsd fel a címtárad.

Ki az, akivel nevetni, sírni, beszélgetni tudsz? Tegyél egy piros karikát a neve mellé. Nem muszáj túl sokat bejelölnöd.

Ezzel a módszerrel azonban rögtön kiderül az is,

ki az, aki már nem fontos számodra és nincs helye a szívedben.

Zárd ki azokat, akik az utóbbi években nem kerestek, vagy folyton csak kifogásokat találtak, ha össze akartál futni velük.

Ők egyszerűen lehúznak és nem visznek előre.

23. Távozz a csúcson!

Daniel Kahneman Nobel-díjat kapott azért,

hogy az elégedettség mértékét az agyunk két féltekéjének tanulmányozásával határozta meg.

Az esemény csúcspontját és végpontját is figyelembe véve megállapította a középértéket.

A végeredmény:

minél gyorsabban követi a csúcspontot a végpont, annál szebb képek maradnak meg bennünk.

Ha azonban túl sok idő telik el a kettő között,

csak a kellemetlenségre emlékszünk vissza.

A legközelebbi randin vagy a soron következő bulin figyeld meg, milyen az utolsó benyomásod az adott alkalomról – azonnal tudni fogod, milyen emléket kreál belőle az agyad.

24. Sose unatkozz!

Amikor legközelebb idegesen téblábolsz a pályaudvaron a vonatodra várva, sorban állsz a pénztárnál vagy késik a találkozóról a partnered, kösd le magad: mozizz – figyeld meg a körülötted lévő embereket. Tedd fel magadban a kérdést: vajon az öltönyös pasinak mi a foglalkozása, kivel telefonál olyan ingerülten az a srác? Nemsokára azon kapod magad, hogy nyoma sincs az unalomnak – remekül szórakozol!

25. Szerezz örömet!

Havonta egyszer tarts ajándéknapot:

minden embernek, akivel aznap dolgod van, adj valamit.

Elég egy kedves apróság is: egy szem finom keksz a délutáni kávé mellé a kolléganődnek, nagyvonalú borravaló a pincérnek az étteremben, egy tábla csoki a szerelmednek stb.

Hamarosan rájössz, hogy milyen jó érzés jót cselekedni,

és milyen gyorsan jönnek feléd a pozitív visszajelzések.

26. Edzd a tudatalattid!

Légy pozitív, és fogalmazd meg konkrét vágyaidat.

Ha azt mondod magadban: „Tulajdonképpen szívesen élnék egy szebb és világosabb lakásban”, semmilyen változás nem fog történni, mert a tudatalattid úgy értelmezi majd, „Nincs szükségem új lakásra, a jelenlegi is megfelel”.

Sokkal jobb így: „Megérdemlem, hogy egy szebb, világosabb lakásban éljek”, így a tudatalattid azt érzékeli majd: „Változtatnom kell az életemen, mert megérdemlem. Már pakolok is!”

Minél konkrétabb kívánság lebeg a szemed előtt, annál inkább módosul majd a hozzáállásod.

27. Állítsd feje tetejére az életed!

Indítsd új lendülettel a napjaidat: ha mindig ugyanazon a helyen eszel, kivételesen ülj be máshová. Munkába menet válassz más útvonalat vagy közlekedési eszközt (ne ülj kocsiba, menj bringával, vagy szállj villamosra busz helyett). Beszélgess olyanokkal, akikkel nem szoktál. Munka után – ahelyett, hogy a tévét bámulnád – menj sportolni, bulizni. Így lassan változtathatsz megrögzött szokásaidon, melyek eddig meghatározták az életed. Következmény: nyitottabb leszel.

28. Szimatold ki a szerencséd!

Nemcsak a gondolatok és az érzések határozzák meg az életünket – az illatok is befolyásolják a pszichénket.

Gondoskodj napfényes hangulatról:

használj finom illóolajokat, füstölőt, gyertyát.

Derítsd ki, melyik illat tesz jót a lelkednek, a közérzetednek.

29. Engedd ki a fáradt gőzt!

Ha a munkából dühösen, ingerülten érkezel haza,

próbáld ki villámgyors és igen hatásos stresszűző tréningünket:

bömböltesd hangosan a zenét és közben püföld a párnáidat.

Hatás: kiadod magadból a feszültséget, és előbb-utóbb eljön az a pillanat,

amikor elkezdesz nevetni magadon és a gondjaidon!

30. Aktiváld az agyad!

A test ebéd után elfárad, leereszt, a koncentráció lankad, úgy érzed, mozdulni sem bírsz, kimerült vagy.

Tenned kell valamit ez ellen.

Kiváló erre a szemtorna (kicsit jojózz a szemeddel, írj le nyolcasokat vele), mert összeköti a két agyféltekét,

így nemcsak a kreativitást szabadítja fel,

de önbizalmat és tiszta gondolatokat is ad.

31. A feszültségnek fújtak – végérvényesen!

Ha hatalmába kerít a félelem

(pl. vizsgázol, előadást kell tartanod kisebb-nagyobb közönség előtt, fogorvoshoz mész, vagy először találkozol szerelmed szüleivel),

segít a hasi légzés:

  • Szorítsd erősen a tenyered két centivel a köldököd alatt a hasfaladra.
  • Lélegezz mélyeket, képzeld el, hogyan áramlik lefelé a levegő a testedben, majd emeld fel a kezed.
  • Aztán képzeld el, hogy hogyan áramlik visszafelé a levegő a mellkasból indulva az orron át, kifelé.
  • Koncentrálj közben arra, hogyan emelkedik és süllyed a kezed.
  • Ismételd a gyakorlatot mindaddig, amíg ténylegesen felszabadultabbnak és nyugodtabbnak nem érzed magad.

Ezt a mozdulatsort este elalvás vagy közvetlenül vizsga előtt próbáld ki.

A titok:

hasi légzésnél csak a légzőizmok egy kis része aktív,

ezáltal kevesebb energiát használsz fel a készleteidből.

32. Ellenkezz!

Emberi tulajdonság, hogy állandóan kritizáljuk társainkat.

Aki viszont valamire is tartja magát, nem tesz ilyesmit!

Tehát amikor következő alkalommal egy kolléganőd elcsíp a folyosón és odasúg: „Már megint felszedtél egy-két kilót?”,

azonnal szólj vissza neki: „Jobban érzed magad, ha sértegetsz?”

Az emberek nagy része szeret epés megjegyzéseket tenni, és kicsit megkönnyebbül, amikor másokon csámcsoghat.

Ha ellenvéleményed van, megakadályozhatod, hogy az illető belegázoljon az érzéseidbe.

Húzd meg világosan a határvonalakat,

és minden visszaszólással erősítsd az önbecsülésed.

33. Süsd ki a szerencsédet!

Recept olyan napokra, amelyeken egyébként nem lenne kedved sütni.

Hozzávalók:
3 tojásfehérje,
80 g porcukor,
1 csipetnyi só,
45 g olvasztott vaj,
60 g liszt

Elkészítés: verd fel habosra (ne keményre!) a tojásfehérjét, majd óvatosan dolgozd bele a többi hozzávalót. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra, bélelj ki sütőpapírral egy tepsit, és tegyél rá egy-egy evőkanálnyi masszát, majd simítsd kb. 8 centi átmérőjű kör alakúra. A kekszeket legalább 5 percig süsd, míg a szélük aranybarna nem lesz. Míg a tészta sül, készíts szerencseüzenetet (pl. „Légy büszke minden nevetőráncra a szemed körül!”). A még meleg kekszek közepébe tedd bele a papírokat, és hajtsd össze a tésztát.

Ha valamilyen helyzetben elbizonytalanodnál – csak vegyél egyet.

Talán épp a saját üzeneted lesz a megoldás kulcsa.

Forrás: https://www.joy.hu/15561_tedd_jobba_az_eleted_33_mentalis_gyakorlat

 

 

A Szeretet 10 lépése

Azok találnak rá gyorsan a szerelemre, és azok élnek harmonikus párkapcsolatban,

akik ugyanolyan mértékben tudnak adni és elfogadni is.

Nem csúsznak át az áldozat szerepébe, aki mindig csak ad, de nem veszi észre, amit felé nyújtanak, és nem válnak olyanokká sem, akik mindig csak elvesznek, de önmagukból adni képtelenek.

Mindez persze ott kezdődik, hogy az adás és az elfogadás egyensúlyát fenn tudjuk-e tartani önmagunkkal kapcsolatban:

ugyanis, ha rendszeresen adsz magadnak, és azt lelkiismeretfurdalás nélkül, sőt örömmel el is fogadod, akkor ez a párkapcsolatodban sem fog nehézséget okozni.

Ezért arra gondoltam, a karácsonyig még hátralévő 10 napban az önmagadra fordított figyelemmel ajándékozlak meg.

Így lehetőséged lesz szereteted jeleként könnyedén adni magadnak, és mindezt könnyedén el is fogadni magadtól.

Ha megteszed mindazt,

amit egy-egy napra lebontva leírtam neked,

rendkívüli módon megemeled a rezgésszintedet,

és pozitív energiával feltöltődve, jókedvűen, szeretetet sugározva éled át az ünnepeket! (Arról nem is beszélve, mekkora vonzerőt gyakorolsz ezzel meglévő, vagy leendő kedvesedre!)

  • December 15.

Ma írj egy listát mindarról, amid már most is van!

Légy hálás az eddigi szerelmekért, barátságokért és karácsonyokért, az eddigi ünnepekért, ajándékokért és élményekért!

Nézz körbe, és vedd észre, mennyi szépség és mennyi ajándék vesz körül máris!

  • December 16.

Ha örülni tudsz más emberek sikerének, akkor a te életedben is egyre több lesz a megvalósult cél, a beteljesült álom.

Válassz ki valakit a környezetedben, és mondd el, vagy írd meg neki, mennyire boldoggá tesz mindaz, amit már elért, és mennyire felnézel rá ezért.

  • December 17.

Észrevétlenül mérgezzük magunkat, amikor sérelmeket őrzünk a múltból.

Dönts ma úgy, hogy megbocsátasz valakinek,

aki valamilyen módon bántott téged. Nincsenek "kis" és "nagy" megbocsátani valók,

ezért bármit választasz, azzal a saját érzelmeidet tisztítod, a saját boldogságra való képességedet növeled.

Tedd ezt meg gondolatban, vagy írj neki egy levelet, amit nem is szükséges elküldened.

  • December 18.

Ma segíts valakinek,

akinek látszólag kevesebbje van, mint neked.

Mire van szükségük azoknak, akik körülvesznek?

Figyelemre? Mosolyra? Ételre? Ruhára? Nevetésre? Együtt töltött időre? Biztatásra?

Mi az, amit könnyedén adsz magadból, és valaki másnak éppen szüksége van rá?

  • December 19.

Belső hangod mindig tudja, mire van szükséged,

és merre lenne jó menned.

Folyamatosan beszél hozzád kedves, gyengéd hangján, neked pedig csak annyi a dolgod, hogy elcsendesedj, és meghalld őt.

Ebben lesz segítségedre a Belső béke meditáció >>>. Szánj rá 6 percet, és hallgasd meg most!

  • December 20.

Ma ajándékozd meg magad egy fél órával, ami csak rólad szól.

Mit szeretnél tenni?

Üldögélni és álmodozni? Egy forró fürdőt venni? Sétálni a természetben? Beülni egy kávéra vagy egy teára? Nézelődni a vásárlás kényszere nélkül? Újraolvasni kedvenc verseidet?

  • December 21.

Valahányszor aggodalmaskodni kezdesz azon, vajon minden rendben lesz-e az ajándékokkal, a családtagokkal és az ünnepi vacsorával,

idézz fel egy képet,

amelyben azt látod, hogy minden remekül sikerül. Lásd magad előtt, amint mindenki mosolyog, örül, és boldogan, szeretettel fordul egymás felé.

  • December 22.

Ma határozd el, hogy csak azzal foglalkozol, amire ténylegesen hatással lehetsz.

Ez pedig az, ahogyan te érzed magad és amiről te gondolkodsz.

Tudd, hogy minden pillanatban minden tőled telhetőt megteszel, és ez elegendő.

Nem a te dolgod azzal foglalkozni, hogy mások mit gondolnak, és hogyan éreznek.

Mindenki maga felelős a saját gondolataiért és érzéseiért.

  • December 23.

Ma szánj rá néhány percet, és vedd fel a kapcsolatot azokkal, akik igazán fontosak neked.

Lehet, hogy a következő napokban néhányukkal találkozol is, de

ma beszélj velük, vagy írj nekik csak azért, hogy érezzék:

itt vagy, szereted és támogatod őket, bármivel is foglalatoskodjanak éppen.

  • December 24.

Vedd észre, mekkora bőségben élsz máris! Van otthonod, van ételed, vannak ruháid, és vannak szeretteid, akikkel együtt töltheted ezt az estét.

Amíg készülődsz, hallgass szép zenét,

és gondolatban vedd végig az elmúlt 10 nap történéseit.

Hogyan érzed most magad? Mit vettél észre? Mi történt másképp, mint eddig? Milyen új élmények értek? Mit tanultál magadról?

Örömmel veszem, ha a tapasztalataidat megírod a hozzászólások között! Kíváncsi vagyok rá, mi az, amit kipróbáltál ebben a 10 napban, és mindez hogyan hatott arra, ahogyan önmagadhoz és az életedhez viszonyulsz, valamint arra, ahogyan a többi emberhez kapcsolódsz.

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

http://igazabolszerelem.hu/blog/reszletek/605_a_szeretet_10_lepese/