Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pszichológia - Belső, Önbizalom, Siker, Boldogság 54

2018.08.05
 

A szív teremtő ereje

SZERESS BELE A VÁGYAIDBA!

A szívet egy erőteljes, mintegy 2,5 méter átmérőjű erőtér övezi.

Ez azt jelenti, hogy a szív jóval nagyobb erőteret generál, mint az agy! 

A szív által sugárzott erőtér valószínűleg még a mértnél is sokkal nagyobb, mivel a mai, még tökéletlen mérőberendezések nem tesznek lehetővé igazán pontos méréseket.

Az emberi szívet körülvevő elektromágneses mező nemcsak a test sejtjeit zárja magába,

hanem a testen kívüli területeket is.

A szív által létrehozott elektromos és mágneses mezők kommunikálnak testünk szerveivel.

Még azt is sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szív és az agy összeköttetésben áll egymással, és a szív jelzi az agynak, milyen hormonokat, endorfinokat vagy más vegyületeket termeljen a testben.

Az agy nem önállóan cselekszik, hanem a szív jelzései alapján. Vagyis a szív osztja szét az információkat.

A további kísérletek során kiderült, hogy az információkat az érzelmek továbbítják.

Érzelmeink tartalmazzák tehát azokat az információkat, amelyek révén szívünk az agyat és a szerveket testünk pillanatnyi szükségleteiről tájékoztatja.

A szív mágneses mezeje 5x erősebb, mint az agy mágneses mezeje.

Szívünkből tehát sokkal nagyobb erő árad, mint az agyunkból.

Miért olyan fontos, hogy tudjuk ezt?    Egyszerűen azért, mert így végre megérthetjük, miért teljesülnek bizonyos vágyaink könnyedén, míg mások mindeddig nem váltak valóra, pedig rengeteget fáradoztunk értük, és a legjobb tudásunkkal, lelkiismeretesen magunk elé képzeltük őket.

Ha úgy mondogatjuk a megerősítéseket

vagy jelenítünk meg lelki szemeink előtt bizonyos képeket, 

hogy a szívünk mélyén nem vagyunk meggyőződve vágyunk valóra válásának lehetőségéről, akkor csak az agyunk bocsát ki elektromágneses hullámokat,

míg érzelmeink központja, a szív, sokkal nagyobb erővel sugározza valódi meggyőződésünket - többnyire kételyeinket és aggodalmainkat. Ennek következménye kézenfekvő: életünkben csakis az válhat valóra, amiben a szívünk mélyén hiszünk.

A szívből sugárzó mágneses és elektromos hullámokat érzelmeink és meggyőződéseink teremtik. Mindegy, hogy e hullámok jótékony hatásúak vagy ártalmasak: így is, úgy is hihetetlen erővel áradnak a világba.

Hasonló hasonlót vonz. Ami energiánkkal azonos hullámhosszú, az valósággá válik az életünkben. Vagyis a meggyőződéseink valóra válnak.

Ezért, ha kívánsz, a legfontosabb, hogy:

- szívből kívánj, ne csak gondolatban;

- ha azt akarod, hogy kívánságod teljesüljön, légy meggyőződve arról, hogy tényleg valóra válik;

- ha azt akarod, hogy kívánságod teljesüljön, először érezd boldognak magad.

Önmagunkról táplált véleményünk szab irányt földi életünknek.

Ez természetesen azt is jelenti,

hogy csak akkor lesz erőnk és hatalmunk sorsunkat alakítani,

ha megtanuljuk megérteni, hogy minden erő és minden hatalom belőlünk fakad, és nem a külvilágból ér minket. A külvilág ugyanis saját bensőnk tükre.

Az energia nem törődik a morállal, és nem hoz ítéletet. Az energia csupán az általad küldött impulzusokra reagál.

A rendelkezésünkre álló legnagyobb erő: a szeretet.

Szeress bele a vágyaidba! Ez gerjeszti a lehető legnagyobb segítő energiát.   

SZERESS BELE A VÁGYAIDBA!
 

A kutatásokat folytatva felfedezték,

hogy a szív által gerjesztett elektromos és mágneses mezőt

nem csupán érzelmeink alkotják.

Erejét egy további meghatározó forrásból, nevezetesen meggyőződéseinkből is meríti, vagyis mindazokból a dolgokból, amelyekben mélységesen hiszünk, és amelyek szerint az életünket irányítjuk.

Mindezt magába foglalja a szívből információként áradó energia,

amelyet testünk akkora erővel sugároz, hogy nemcsak agyunkig és a szerveinkig jut el, hanem messze kiterjed a környezetünkre.

SZÍVÜNK EGYFAJTA KÖZVETÍTŐ, AMELY MINDEN MEGGYŐZŐDÉSÜNKET ÉS ÉRZELMÜNKET ÉLEKTROMOS ÉS MÁGNESES REZGÉSEKKÉ ÉS HULLÁMOKKÁ ALAKÍTJA ÁT.

Ezek az elektromágneses hullámok pedig nem korlátozódnak a testünkre, hanem mélyen behatolnak a környezetünkbe, és kölcsönhatásba lépnek mindennel, ami minket körülvesz.

A HearthMath Institut vizsgálatai kimutatták, hogy mekkora ez a kisugárzott energia.

- Az EKG-val mért elektromos ingerület az agy elektromos ingerületének (EEG) akár a hatvanszorosa is lehet.

- A szív mágneses mezeje ötezerszer erősebb, mint az agy mágneses mezeje.

Szívünkből tehát sokkal nagyobb erő árad, mint az agyunkból.

Miért olyan fontos, hogy tudjuk ezt?

Azért, mert így végre megérthetjük, miért teljesülnek bizonyos vágyaink egyszerűen, míg mások nem válnak valóra.

 -   Ha úgy mondogatjuk az affirmációkat vagy jelenítünk meg lelki szemeink előtt bizonyos képeket,

      hogy a szívünk mélyén nem vagyunk meggyőződve vágyunk valóra válásának lehetőségéről, akkor csak az agyunk bocsát ki elektromágneses hullámokat,

      míg érzelmeink központja, szív, ötezerszer nagyobb erővel sugározza valódi meggyőződésünket, kételyeinket, aggodalmainkat.

-    Ha meggyőződéseinket érzelmeink ereje is alátámasztja, összehasonlíthatatlanul nagyobb lesz a kibocsátott energia. Ám ha szomorúak, levertek és erőtlenek vagyunk, kívánhatunk, amit akarunk, a sivár érzelmek ereje nagyobb lesz, mint az értelmünké.

-    Amiben hiszünk megvalósul, mert, a hitnek van a legnagyobb mérhető ereje.

-    A szív jelzi az agynak, milyen hormonokat, vegyületeket termeltessen a testtel.

-    A szív testünk legerősebb adója. Ez gerjeszti a legerősebb rendelkezésünkre álló mágneses és elektromos energiát.

-    A szívből sugárzó elektromos és mágneses hullámokat érzelmeink és meggyőződéseink teremtik. Mindegy, hogy a hullámok jótékony hatásúak vagy ártalmasak: így is úgy is hihetetlen erővel áradnak világunkba.

-    A szív egyfajta közvetítő.

      Meggyőződéseinket egy másik nyelvre,

      a hullámok kódolt nyelvére fordítja,

      és hihetetlen erővel sugározza szét.

      Ez annyit jelent, hogy meggyőződéseink sugároznak belőlünk,

     és a rezonancia törvényének értelmében hasonló rezgésű energiát keresnek.

     Hasonló hasonlót vonz. Ami energiánkkal azonos hullámhosszú, az valósággá válik az életünkben.

-    Csak akkor kerülhetünk egy hullámhosszra az életünkben megvalósítandó dolgokkal, ha tudatosan vonzáskörünkbe vonjuk azokat.

  • Világunkban csak az valósulhat meg, amiben mélységesen hiszünk.

     Főleg a tekintetben igaz ez, amit magunkról hiszünk.

     Önmagunkról táplált véleményünk szab irányt életünknek.

     Ez azt is jelenti, hogy csak akkor lesz erőnk és hatalmunk sorsunkat alakítani,

     ha megtanuljuk megérteni, hogy minden erő és minden hatalom belőlünk fakad, és nem a külvilágból ér minket.

-         Pierre Franckh

Childre és Martin kutatása sajátos technikák kidolgozásához vezetett, amelyek révén hozzáférhető a „szív koherens intelligenciája”, ahogyan ők nevezték.

Amikor a tesztalanyok

a szívükre összpontosítják figyelmüket,

és ezáltal mintegy aktiválják a benne fészkelő alapvető érzéseket,

amilyen  a szeretet, a megbecsülés vagy a törődés,

ezek az érzelmek nyomban megváltoztatják és koherensebb mintázatúvá teszik szívverésünk ritmusát.

E növekvő szívritmus-koherencia pedig olyan idegi és biokémiaia  folyamatok egész sorát indítja be, amelyek gyakorlatilag a test minden egyes szervére hatással vannak..

 

Tanulmányok bizonyítják, hogy a szív koherensebb működése

az intelligenciaszint megemelkedéséhez vezet,

ugyanis mérsékli a szimpatikus idegrendszer tevékenységét,

és egyidejűleg fokozza a paraszimpatikus idegrendszer növekedést elősegítő munkáját.

A koherensebb szívműködés által előidézett ellazulási reakció csökkenti a kortizol nevű stresszhormon termelését, és úgy állítja be a mellékvesét, hogy elővegyületeiből a dehidroepiandroszteron nevű öregedésgátló hormont állítsa elő.

Dr.Bruce Lipton

Forrás: http://angyalokhaza.hupont.hu/26/a-sziv-ereje-amivel-teremted-az#ixzz52juIUFHA
 

 

,,A Pozitív Gondolkodás egy eszköz ahhoz, hogy életét hatékonyan meg tudja változtatni, ha akarja.

A tudatalatti erejét használja fel saját maga építésére, és ekkor mindent elérhet, amit csak akar. Mindegy, hogy merről fúj a szél. A lényeg az, hogyan állítja be a vitorlákat.”

 

 

Vegyen mély lélegzetet! Amikor csak teheti, lélegezzen fel!

 

A hasi légzés

Ha azt akarod hogy vonzó legyél, hogy több barátod legyen, sikeres partner kapcsolatot élj át, és stabil legyen idegrendszered, hogy végre kidobj minden szedáló és nyugtató gyógyszer, és elemed feltöltve legyen a küzdelmes hétköznapokhoz, végezz hasi légzést !

Hasi légzés, töltsed föl a belső akkumulátort! Töltsed föl a belső akkumulátort, végezz hasi légzést, akár váltott orrlikú légzéssel is....a tan tiant, illetve a napfonatodat feltölti energiával kb 15-20-lélegzet vétel után ellenőrizd karhosszteszttel hogy a a köldököd alatti területet " edényt ", hogy meg telt -e? A megszerzett energiát, aztán szétoszthatod csak csupán azzal, hogy a nyelvedet a szájpadlásra rakod oda ahol fémes ízt érzel...olyan érzés mintha elemet nyalogatnál...abban a pillanatban az energia szétáramlik a testedben, a kormányzó és befogadó meridiánok összekötésekor...ugyanis a nyelved kapcsolóként működik.

Hasi légzés után a csókolózás hatása is erősebb lehet, sőt nem kizárt hogy orgazmust vált ki.                                               

Ha feszült ideges vagy, állj vagy ülj kényelmesen egyenesen, és gondolj a tan tianodra a köldök alatti területre, pillanatok alatt megnyugszol és feltölt.
de ennek előfeltétele hogy az aksi töltve legyen ...ha a karok teszteléskor egyformák , minden rendben , akkor töltve vagy ...amenyiben eltérők a karok hosszúsága, és minél nagyobb ez az eltérés, annál inkább itt az ideje légzéssel való feltöltésének.

"A hasi agy „magas fokú intelligenciával” rendelkezik –vezérli az energiaforgalmat, kémiai anyagok millióit elemzik. Szervezi a legveszélyesebb hódítók elleni harcot, azok a mikroorganizmusok, melyek béltraktust milliószámra ellepik, ugyanúgy nem jutnak be a szervezet belsejébe, mint azok, amikből naponta töménytelen mennyiséget nyelünk le. A bél a test legnagyobb védekező-szerve, itt található az immunsejtek 70%-a…. A hasban lévő gondolkodó szerv független lélek a testben – vibráló, modern adatfeldolgozó központ. Érzékelő-receptorainak adatait maga tudja generálni, feldolgozni. Reakciók egész sorát koordinálja. Utasítást ad a szomszédos szerveknek, irányítja a fertőzések kivédését és az izommozgást. Funkcionálisan szervezett keringési rendszerekkel dolgozik. Képes arra, hogy a különböző állapotokat feljegyezze és reagáljon rájuk. (dr Vargha Zoltán)"

Forrás: http://repaelixir.blogspot.hu/2015/03/dr-vargha-zoltan-irasa-ami-biztat-is.html

El kell érni, hogy a mindennapokban e légzésformával lélegezzünk ki és be.

 

A civilizált emberek többsége felületesen lélegzik, a rekeszizom teljes kihasználása nélkül.

Mozgásszegény életmódunk, a rohanás, a növekvő elvárások hatására légzésünk "ellaposodott", csupán gyengén "pihegünk". Mivel ez a légzésforma a szervezetre igen negatív hatást gyakorol, fontos hogy megértsük kihatásait!
Szervezetünk egyik legfontosabb méregtelenítő szerve a tüdő.

Amikor mélyen lélegzünk, használjuk a rekeszizmot, ezáltal oxigén jut a tüdő minden részébe, nyomást gyakorolva a hasra. Ez a nyomás hozzájárul a jó emésztéshez, a fokozott oxigén ellátottság pozitívan befolyásolja a vér összetételét és keringését, erősödnek a szívizmok és a tüdő.
A vér zsírtartalmának kiegyensúlyozása is javul, ami hosszú távon csökkenti a szívinfarktus és a szélütés előfordulását. Emellett megfigyelhetjük a légző gyakorlat pozitív hatását a máj, a lép és a hasnyálmirigy működésére is. A hasnyálmirigy jobb működésével a vércukorszint is kiegyensúlyozódik, csökkentve a késői cukorbetegség előfordulását.

Rendszeres sporttal, légző gyakorlatokkal és magas rosttartalmú táplálékok fogyasztásával azonban fel tudjuk gyorsítani az emésztési folyamatot, és gyorsabban el tudjuk távolítani a rákkeltő vegyületeket, megakadályozva, hogy káros hatást fejtsenek ki.

A helyes légzés hatással van a tudati folyamatokra is, nyugtatja az idegrendszert, csökkenti a vérnyomást.

Kilégzéskor eltávozik a sejtekből a felesleges széndioxid, ami a savtalanítás fontos eszköze.

http://prananadi-miskolc.hu/joga.html

 

A mélylégzés endorfint szabadít fel a szervezetben, amelynek jól ismert természetes fájdalomcsillapító és hangulatjavító hatása.

Figyeljük csak meg a gyerekeket! Számukra mi sem természetesebb, mint hogy a hasi légzést használják, ahogy alvás közben a felnőttek is ösztönösen erre a légzéstechnikára váltanak.

A mélylégzésnek köszönhetően a rekeszizom fel és le mozgása méregtelenítő hatást fejt ki a szervekre és fokozódik azok vérellátása is. Amikor a tüdő legalsó területei telnek meg levegővel, finom nyomást gyakorolnak a rekeszizomra.

A rekeszizom mozgására a hasi terület is prés alá kerül, kifelé mozdul, ami az úgynevezett vagus idegre fejti ki hatását és kiváltja a szervezetben az úgynevezett relaxációs választ. A folyamat segít nyugalmi állapotra hangolni a harcra kész szervezetet.

Az oxigénnek köszönhetően testünk energiaellátása megnő.

Napi néhány perc gyakorlás hatékonyan csökkenti a stresszt, ellazítja az elmét és javítja az alvás minőségét is.

Szerotonint szabadít fel a szervezetben, amely közismert hangulatstabilizáló hatásáról, csökken a vérnyomás, és a pulzus, lecsillapodik a légzés ritmusa, az agy alpha hullámok kibocsátására hangolódik.

Néhány helyesen elvégzett hasi légzés mindössze húsz másodperc alatt képes elérni mindezt.

A felszínes, mellkasi légzés ezektől a jótékony hatásoktól megfoszt bennünket.

Ha a mellkasi terület vesz részt túlnyomó részt a légzésben, érzékenyít bennünket a „harcolj vagy menekülj” stresszválaszra, amelynek köszönhetően szervezetünket stressz hormonok, adrenalin és kortizol árasztja el.

Három-négy nap után idegrendszerünk krónikus stressz hatása alá kerül, amely nyugtalanná teszi az alvást, növeli a vágyat a zsíros és cukortartalmú ételek iránt, illetve gyengíti az immunrendszert, mivel a T-sejteket és az Killer-sejteket is pusztítja. Emésztési problémák jelentkeznek, megjelenik a fizikai és a mentális fáradtság érzése, csökken az állóképesség.

A tudatos légzés azonban kioltja a stresszválaszt, mivel nyugalmi állapotra hangol és a szervezet csak az egyik üzemmódban képes funkcionálni.

Ha a légzés felületessé válik, a kardiovaszkuláris rendszer kompenzációra törekszik, hogy minél több oxigént, minél rövidebb idő alatt igyekszik eljuttatni a szervekhez.

Ennek hatására a vörösvértest termelés is megnövekszik, ami szintén azt a célt szolgálja, hogy oxigén juthasson el a kapillárisokhoz. A szív is intenzívebb munkára van fogva, hogy meggyorsítsa az oxigénszállítást, habár a vörösvértestek megszaporodása miatta a vár sűrűbbé válik, tehát a szívre még nagyobb munka nehezedik. A belélegzett oxigén mintegy 25%-át hasznosítja a szervezet, ezért kifejezetten fontos, hogy minél nagyobb mennyiségben vegyük magunkhoz.

Tapasztalja meg a hasi légzés jótékony hatásait! Meg fog lepődni, hogy az indulatlevezetésben is milyen hatékony segítséget nyújt majd ez az egyszerű technika.

http://konfliktusklinika.blogspot.hu/2013/11/egyszeru-es-nagyszeru-erzelemkontroll.html

 

A légzés legtöbbünk számára egy tudattalan folyamat és pusztán funkcionális szerepet tulajdonítunk neki. Ez azért helytelen megközelítés, mert számos jó légzéstechnika tudatos gyakorlása

• képes feloldani benned a feszültséget,

• növeli a stressztűrő képességedet,

• fokozza a teljesítményedet, és

• erősíti az immunrendszert a fertőzésekkel, betegségekkel szemben.

 A helytelen légzés

• pánik hangulathoz,

• alvásproblémákhoz és

• depresszióhoz vezethet.

A helyes légzést sosem késő megtanulni, de a saját érdekünkben jobb minél hamarabb.

 

Az Úton járóknak a meditáció olyan, mint az anyatej!

A szellemi fejlődés egyik alapeleme az, hogy rendszeresen meditáljunk, így kötve össze testi, lelki és szellemi Önvalónkat.

Mindez megnyitja bennünk azt a Fénycsatornát, mellyel beengedhetjük magunkba tudatosan szellemi erőinket, lelkünkön át.

Az Új Tudatosság energiáinak befogadásához és az azokban való megmaradáshoz

fokozatosan ki kell fejlesztenünk azt a tudatossági állapotot, mely részünkké válva koordinálja testi átalakulásainkat is…

Hármas egységünk: test, lélek és szellem – harmóniában működve minden szinten egészségben tart minket, mégis mindegyiknek megvan a saját rezgése és fejlődési folyamata.

Ha szeretnénk megismerni és összehangolni Létezésünk aspektusait,

akkor elengedhetetlen, hogy tudatunkat rendszeresen a lelki és szellemi terekre is fókuszáljuk és kifejlesszük ezt a készségünket.

Forrás: http://www.kristalycsakra.hu/index.php/kristalycsakra-kozpont/373-meditaciok-kedd-estenkent

 

A víz üzenete - Egyrészt az embernek, hogy jól, igazán jól működjenek a szervei, a sejtjei, az idegrendszere, a bőre, a hormonrendszere,

          megfelelő energia-szintje legyen stb. rendszeres, megfelelő mennyiségű (napi 2-3 liter, de akár több is pl. stressz, fáradtság, munka, mozgás hatására.

          Kimondottan ionos és izotóniás italok, gyümölcs zöldséglevek, gyógynövényitalok, teák is,) folyadékpótlásra van szüksége.

 

,,Az East London Egyetemen nemrég 447 tanulóval készítettek egy felmérést, amiből a vízivás egyik újabb előnye derült ki: akik fogyasztottak a vizsgájukon jó minőségű ásványvizet, sokkal jobban teljesítettek, ráadásul az ő eredményeik 10%-kal javultak a korábbiakhoz képest! Ez azért van, mert a víz a rengeteg hasznos tulajdonsága mellett a szorongást is csökkenti. Az nem elég, ha sok jó minőségű vizet iszol, az is fontos, hogy ezt rendszeresen tedd!"

Jó az agynak, szemnek, a szerveinknek, a vér- és nyirokkeringésnek és az erőnlétnek, beindulnak a szerveink a jó kis ,,öntözésektől".

 

Másrészt kiderült, hogy a vízmolekulák reagálnak a szándékra, a gondolatra, a szavakra, kiderült, hogy a kedves, pozitív szavak, és érzések, a vízkristályokat szebbé teszik. S mivel az emberi test nagy hányada víz, ezért tudatosan kell vigyázzunk a bennünk lévő vízmolekulák szerkezetére, pozitív érzésekkel, szavakkal megtámogatva őket

 

A szavak erőteljes hatásáról Dr. Masaru Emoto publikálta azon felfedezését, hogy változik a vízcsepp kristály szerkezete, aszerint milyen szavakat használunk. Japánban használnak egy kifejezést a szavakban rejlő erő, energia kifejezésére, ez a Kototama.

 

,,Szeresd magad annyira, hogy odafigyelsz a testi, lelki és szellemi egészségedre!

Hogy vigyázol, milyen gondolatok telepednek meg benned, hogy nem engedsz a stressznek és a lehúzó erőknek.

Bánj úgy magaddal, mint ahogyan a számodra legkedvesebb emberrel tennéd!”

 

A múlt arra való, hogy tanuljunk belőle. Csakúgy, mint a saját hibáink. Nem tudod megváltoztatni, ez való igaz. DE tudsz tanulni belőle! Még utolag is. Sőt! Főleg utólag! A múlt hibái arra valók, hogy tudjam, mit ne kövessek el újra. (Dr. Csernus Imre)

 

 

"1. fejezet

Sétálok végig az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Beleesem.Elveszett vagyok… remény nélküli.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.

2. fejezet

Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.

3. fejezet

Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Látom, hogy ott van.
Megint beleesem… ez már szokás.
Nyitva a szemem,
Tudom, hogy hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kikerülök onnan.

4. fejezet

Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Kikerülöm.

5. fejezet

Egy másik utcán sétálok."

https://www.facebook.com/kopogtass.hu/photos/a.283484811672138.67476.283038048383481/1292125750808034/?type=3 

 

 

Békák példázata

http://www.thesecret.hu/node/731

 

 

,,Ne vegyél semmit személyesnek! Semmit sem tesznek mások, mert miattad van. Amit mások mondanak vagy tesznek, egy vetülete a saját valóságuknak, a saját álmaiknak. Amikor immunis vagy mások véleményére és cselekedeteire, akkor nem leszel áldozata a szükségtelen szenvedésnek." (Don Miguel Ruiz)

 

,,Ha azt veszed észre, hogy az emberek együttműködőek a vágyaid megvalósításával kapcsolatban, az egy jelzés a számodra, hogy Te is együttműködsz a vágyaiddal. Ha viszont úgy tapasztalod, mintha az emberek nem segítenének, sőt még talán hátráltatnak is, akkor tud, hogy ez megint csak egy jelzés számodra, hogy Te nem vagy abban a pillanatban érzelmileg összhangban a vágyad megvalósulásával. A külvilág és a külső történések minden esetben csak a belső világodat tükrözik. (Abraham Hicks)

-

E szemlélettel élve könnyebben fordulunk minden életesemény felé, még ha problémás is, s ez a győzelmet is garantálni tudja. Mert a szeretet a legnagyobb és leghatásosabb erő, mellyel nem bír el senki és semmi. Nagyon jól jársz ha ezt a szemléletet meg tudod tartani s érzetét, élményét magadévá tudod tenni, mert így örök győztes leszel az élet viharában.

  • Megerősítésként mondd naponta 3-szor: szeretetteljes vagyok, vagy minden helyzetben szeretetteljes vagyok.

-Ha jogosan leszúrnak, akkor úgy is tudjuk, hogy mi mulasztottunk, békésen tegyük vagy beszéljük meg a teendőket, de mindig törekedjünk a békére, hogy más és mi is jól érezzük magunkat a bőrünkben.

-De vannak negatív irányultságú, direkt ellenséges támadások is, és ha szemmel láthatóan nincs igaza a korholó személynek pl. igazságtalanul támadnak, illetve felesleges vitába akarnak belerántani: akkor ne vedd fel a piszkos kesztyűt, amit direkt provokációból, csapdaként dobtak le neked. Ne vedd fel, nem méltó hozzád, hagy essen saját csapdájába az aki ki ásta neked (neki is szüksége van rá, hisz ebből tanul).

-De fontos tudnunk, hogy minden helyzetből, nekünk is mint mindenkinek tanulni kell.

-Mivel tudod - mert okos vagy - hogy az csak egy csel, így könnyedebb tudsz lenni, azaz ne vedd komolyan, ha lehet térj ki a téma elől és kérdezd meg mi a valódi problémája, tudsz-e ebben segíteni. Mert lehet, hogy azért ilyen igazságtalan veled, mert valaki vagy valami felidegesítette, ekkor nyugtasd meg őt, hisz ő van bajban ő érzi rosszul magát a bőrében, rajta kell segíteni. Például tereld a szót egy kellemes eseményre, vagy miután megkérdezted mi a gondja hallgasd is meg őt, mert az egymásra odafigyeléssel és törődéssel nagyon sokat adhatunk egymásnak.

-Fontos, hogy ideges negatív energiáját ne vedd át, inkább ilyen békés megoldásokkal vezesd le.

Tudd, hogy arra születtél, hogy lelkileg, szellemileg, anyagilag növekedj, fejlődj, kibontakozz és hogy boldogságban, sikerben és gazdagságban élj. S ha erre vágysz, közben megőrizheted lelki békédet, harmóniádat, tökéletes egészségedet és önmagad maradhatsz.

 

Hiszünk abban, hogy minden ember egészségre és boldogságra született, csak önmagán és környezetén múlik, hogy mindez meg is valósulhasson.

 

 

A gazdagság nem egyéb, mint az egyén tudatalatti meggyőződése. Illetve nem elég azt mondogatni, hogy milliomos vagyok, hanem a gazdagság és bőség eszméjét építsd be a szellemiségedbe. Töltsd fel elméd a gazdagság eszméivel, s így mindenhez hozzájutsz amit kívánsz, meg is gazdagodhatsz, mert szavaid elég hatalmasok hozzá, hogy megtisztítsák elmédet a helytelen (szegénységre beállított gondolatmenet) eszméktől, és helyükbe a kellő elképzeléseket ültessék.
A gazdagság tudatosságot úgy tudod elérni, ha naponta 3x vagy 4x (hangosan, vagy magadban) ismételgeted 5 percen át: "siker-gazdagság". Hatalmas e szavak ereje, így a körülmények s feltételek megadatnak a bőséghez, de légy türelemmel.

Képzeld el és éld bele magad a jó létbe, mert a gazdagság érzete gazdagságot szül, ezt sose felejtsd el. Tudatalattid olyan mint a bank, mert amit elhelyezel benne (a szegénység vagy gazdagság gondolatát) felnagyítva adja vissza. Válaszd a gazdagságot. Fontos, hogy a kijelentések, megerősítések amikor mondod ne gépiesek, monotonok, üresek legyenek, legyen hited benne, hogy az meg is valósul mert az adja a valóság megteremtéséhez az erőt, s mert tudatalattid csak azt fogadja el, amit tényleg igaznak érzel.

A félelmeket is engedd el a szívedből (te nem érdemled meg, neked nem jár stb.) mert a félelem minden kiteljesedés gáncsa. Sőt a félelem magához vonzza a félelem tárgyát, s amitől félsz az bekövetkezik, mert igy egyenesen bevonzod magad köré a rosszat, mivel a hasonló a hasonlót vonzza. Így a gondolatok egyszer csak materializálódnak, azaz anyaggá, valósággá válnak, így vonzod be pont azt a kellemetlenséget amitől félsz. http://www.napkapu.hu/olvas.php?c=10004&t=otletek_a_gazdagsaghoz

 

 

Képzeld el és érezd át, amire vágysz, mert ezek a képek köszönnek majd vissza az életedben. Adj annyi szeretetet, amennyit csak tudsz, érezd magad olyan jól, ahogy csak tudod, és a szeretet ereje olyan emberekkel, helyzetekkel és eseményekkel vesz körbe, akiket és amiket szeretsz. Bárki lehetsz, aki csak lenni akarsz. Bármi megtehetsz, amit csak akarsz. Bármit elérhetsz, amit csak akarsz. (Rhonde Byrne)

 

 

,,Boldog csak az, akinek szíve megtalálta a békességet.” (Buddha)

 

 

“A pesszimista nehézséget lát minden alkalomban, míg az optimista az alkalmat látja minden nehézségben” (Churchill)

 

 

"Ritkán találkozol „tudatára ébredt” emberrel. (ez van)
Ha magad sem vagy tudatos, minden esetben kiszolgáltatottá válsz a körülményeidnek, a másik tudatossági fokának, vagy éppen programjai szerinti reakcióinak." - L. N. –

 

,,Azt mondják, az a helyes döntés, amitől megnyugszik a szíved. Én ezt még kiegészíteném valamivel. A szíved már előre jelzi, amikor egy rossz döntést készülsz meghozni. Csak néha nem veszed észre.”

 

…az elvek csak akkor segítenek neked, ha alkalmazod őket. (Harry Lorayne)

 

 

Természetesen nincsenek „intelligens" érzések, csupán arról van szó, hogy létezik olyan képesség, amelynek segítségével intelligensen bánhatunk az érzéseinket. Intelligens például, ha:

·   nem nyomjuk el az érzéseket, hanem kihasználjuk, illetve más irányba tereljük az energiájukat;

·   nem hagyjuk, hogy eluralkodjanak rajtunk az érzéseink, és problémás helyzetekben nem ingerülten és hirtelenjében hozunk döntéseket;

·   nem alkalmazunk hibás stratégiákat, például a „hídraulikus modellt" (kieresztjük a gőzt a „Jöjjön ki, ami ki akar jönni" elvet követve); ez a legbiztosabb út a katasztrófához.

·   Intelligens dolog az is, ha nem táplálunk magunkban negatív érzéseket, helyettük inkább a pozitívakat ápoljuk, hogy a kis „hajtásokból" virágzó „növényekké váljanak.

·   Intelligens az is, ha a mindenkori negatív érzéseket pozitívakra cseréljük, és konstruktív erőkké alakítjuk a negatív lelki energiák destruktív tartalmát. (Helene Walterskirchen)

 

 

Erre módszerek ismertek például: „az érzelmi erők megnemesítése", „a negatív érzések alkímiája" és az „autogén imagináció". Nemesíts meg az érzelmeidet -, ha éppen negatív érzelmet élsz át, képzeld el magad annak az érzelemnek az ellenkező, pozitív érzésében, Vagy szívd be a pozitív energiát a levegőből, s érezd, hogy átformál, érezd, hogy a pozitív érzelemben vagy.

 

A negatív érzelmek alkímiája

Az „érzelmek alkímiája" kiváló módszer, amely megkímél minket attól, hogy küzdenünk kelljen a bennünk lévő negatív érzések ellen, vagy nagy fá­radságok árán ki kelljen irtanunk magunkból őket, ami nagyon sok erőt kívánna tőlünk. Ahogy koráb­ban az alkimisták arannyá változtatták az egyszerű fémet, úgy változtathatunk át ezzel a módszerrel negatív érzéseket pozitívakká. E cél eléréséhez a légzést használjuk.

 

Mint tudjuk, a kozmosz életenergiája, nullapont- vagy tachyonenergiája energiaforrás. Sőt még annál is több: olyan energiaforma, amely az ember visszatalálását szolgálja a rendhez. Ezen az érzelmi harmónia megtalálása is értendő. Szinte mindig pozitív hatást lehet el érni a nullapont- vagy tachyonenergia alkalmazásával.  A nullapont- vagy tachyonenergia segítségével visszafordíthatunk degeneratív folyamatokat, semlegesíthetünk zavaró mezőket, és egyesített energiamezőket hozhatunk létre.

Ha az előbb elmondottakat negatív lelkiállapotokra vonatkoztatjuk, akkor a kozmikus életenergia vagy nullapont-, illetve tachyonenergia olyan anyag, amellyel semlegesíthetjük és egyesíthetjük negatív érzéseinket, rendet, harmóniát teremthetünk bennük. Ez pontosan a következőket jelenti: a düh vagy a félelem állapotát ellensúlyozzuk, és a normális lelkiállapotba billenünk át.

A népnyelv találóan a következő szavakkal írja le ezt a folyamatot: „Vegyél jó mély levegőt, mielőtt beszélsz vele." Ez a mondás embertársaink heves izgalmi állapotaira vonatkozik, amelyek köztudomásúlag nagyon gyakran azt eredményezik, hogy az érintettek indulatból cselekednek, ezzel károkat okoznak maguknak él másoknak — ilyen esetekben szoktuk azt tanácsolni valakinek, hogy először vegyen mély levegőt.

Ez a módszer gyakran valóban segít abban, hogy valamelyest megnyugodjon az ember, de nem igazit hatékony, mivel valami hiányzik belőle, mégpedig az, hogy tudatosan pozitív érzéssé transzformáljuk a negatív érzést. Csak akkor szabadulhatunk meg a negatív erőktől, ha azok pozitívvá alakulnak.

A mágikus iskolának köszönhetően köztudott, hogy a lélegzet elektromos és mágneses folyadékot tartalmaz. A tudatos belégzés során magunkhoz vehetünk és továbbíthatunk bizonyos elképzelést vagy érzést — először a testnek, azután a szellemnek és a léleknek. Kilégzéskor pedig ugyanígy kilélegezhetünk a szellemből, a pszichéből és a testből valamilyen gondolatot, vagyis megszabadulhatunk tőle, és kivezethetjük a kozmikus energiakeringésbe.

Az is lehetséges, hogy a pozitív lélegzetárammal pozitív és építő hatású gondolatokat és érzéseket vegyünk magunkhoz (a kozmikusenergia-körforgásból).

Az érzelmi alkímia alkalmazásához nem kell sok energiát elhasználnunk.

 

Elég, ellazult állapotban visszatükrözzük a negatív energia pozitív ellenpólusát. Olyan, mint amikor közvetlenül napfénybe tartunk egy zsebtükröt, és egy sötét pontra irányítjuk, hogy oda érkezzenek a visszavert napsugarak. És a pont hirtelen már nem is sötét, hanem világítani kezd a fényben.

„Érzelmi alkímia" gyakorlat (időtartam: 2-5 perc):

  •  Üljön le nyugodt helyen, ahol nem zavarják. Hunyja le a szemét, és néhányszor szívja be jó mélyen, majd fújja ki a levegőt, azután lélegezzen egyenletesen. Közben összpontosítson a légzésére. Képzelje maga elé a kozmikus ősenergia-tengert, amelybe kilélegzik, és amelyből friss levegőt léleg­zik be.
  •  Most irányítsa a figyelmét arra a negatív energiá­ra, amelyet át akar alakítani. Tükrözze vissza a pozi­tív energiát, amelyet ezzel a gyakorlattal el akar érni.
  •  Most fújja ki jó mélyen a levegőt. Közben fújja ki a negatív energiát is. A tudata a solar plexusban van. Adja át a negatív energiát a kozmikus energia­tengernek, amely felveszi ezt az energiát. Folytassa a kilégzést egészen addig, amíg egy csepp levegő sem marad a tüdejében.
  •  Most szívja be jó milyen a levegőt. Közben szívja be a pozitív energiát is. A tudata a homloka magasságában van. Lássa maga előtt a kozmikus energiatengert, amely táplálja önt. Érezze, ahogy beáramlik önbe a pozitív energia és átformálja önt. Érezze, ahogy hirtelen nyugodttá, derűssé, higgadttá stb. válik.
  •  Most pár másodpercig tartsa a tudatát a pozitív érzésben, és összpontosítson erre az érzésre (közben normálisan lélegezzen tovább).
  •  Szívja be és fújja ki a levegőt a leírt módon legalább háromszor, de legfeljebb hétszer.

 

Embertársaink átformálása

Minél gyakrabban és minél hosszabb ideig végzi ezt a gyakorlatot, annál könnyebben tud majd átalakulni, sőt még ennél is többre lesz képes: embertársait is át tudja majd formálni. Valahányszor csak látja, hogy egy embertársa valami negatív dolgot élt át, és negatív érzések befolyása alatt áll, segíthet neki abban, hogy visszataláljon a normális állapotba.

Mutassa meg neki a „tükrével" a po­zitív tulajdonságait, tükrözze vissza neki azokat a pozitív érzéseket, amelyeket ő maga nem lát, és küldjön harmonizáló erőket a felindultságába és a diszharmóniájába.

 

 

Ha alkalmazza az érzelmi alkímia és a helyes légzés elvét, gyorsan és hatékonyan szabadulhat meg a negatív érzésektől.

A kilégzéssel átadja negatív érzéseit a kozmikus energiatengernek, a belégzéssel pedig magához veszi a kívánt pozitív érzéseket. Azután más em­bernek érzi majd magát.

 

 

Aki nem akar érzései játékszerévé válni, és sikeres akar lenni az életben, annak jól kell bánnia az ér­zéseivel,

 

A pozitív érzések felfelé „vezetnek", „felemelnek" min­ket, azaz erősítik bennünk a pozitív erőket, míg a negatív érzések „lehúznak" minket.

Alapvetően minden érzésben ugyanaz az erő lako­zik, nevezetesen az érzelmi erő, amelyet lelki vagy pszi­chés erőnek is neveznek. Érezzünk akár szeretetet, akár gyűlöletet - az energia mindkét esetben egyforma; csak sík eltérő, amelyen az érzések mozognak.

Ha kifejlesztettük magunkban az érzelmi intelli­genciát, tetszés és igény szerint emelhetjük azt a lelki síkot, amelyen éppen mozgunk. Ez azt jelenti, hogy ha például haragot érzünk, felemeljük az ahhoz kapcsolódó érzelmi energiát, és átvisszük magasabb érzelmi síkra, ahol a harag derűs hig­gadtsággá alakul át.

Ezt a folyamatot az érzések nemesítésének" nevezzük.

Minél intenzívebben és hosszabban végezzük az ,,érzelemnemesítő folyamatot", annál inkább erősítjük lényünk magasabb összetevőit. Lényünk ily módon meg­erősített magasabb összetevői e nemesítő folyamat követ­kezményeként fokozott erővel termelnek majd pozitív érzéseket. így nemcsak a negatív érzések romboló hatású tartalmát tudjuk alapvetően megváltoztatni, de pozitív irányba befolyásolhatjuk belső érzelemvilágunkat is.

 

Az „érzelemnemesítő folyamat" gyakorlata (időtartam: kb. 15 perc)

  • Fogjon egy darab papírt, és ossza fel két oszlop­ra. A bal oldali fölé írja fel, hogy „negatíérzések", a jobb oldali fölé pedig hogy „nemesített érzések".
  • Most sorolja fel mindazon negatíérzéseket, amelyek gyakran feltámadnak önben, és mindunta­lan gondokat okoznak önnek.
  • Most vegye szemügyre az egyes negatíérzé­seket, és definiálja mindegyikük nemesített párját, írja a fogalmakat a jobb oszlopba (például türelmet­lenség — türelem, kétkedés — önbizalom, levertség - derűs bizakodás, szeretetlenség — szeretetteljes magatartás stb.).
  • Azutászentelje a figyelmét az egyes ellentét­pároknak, és képzelje maga elé például a türelmet­lenséget és a türelmet. Lássa magát türelmetlennek, és nemesítse türelemmé ezt az érzést. Milyen érzést kelt önben? Ismételje meg ugyanezt a többi érzés­sel.

 

Az érzelmi síkon zajló nemesítési folyamathoz úgynevezett nemesítő tényezőkre,

például felemelő ingerekre van szükségünk. Ilyen felemelő inger lehet egy festői táj, egy hangulatos zene vagy egy szép műalkotás.

    Forrás: Helene Walterskirchen - Az energiaelv - Koncentrációs gyakorlatok a munkahelyen

 

 

,,Abban a pillanatban, hogy helyesen kezdesz gondolkodni, az a valami ott belül, a benned lévő erő, ami nagyobb, mint a világ, feléled és átveszi életed irányítását. Éltet, felruház, vezet, véd, irányít, biztosítja az életet, ha hagyod."

 

,,A legtöbb ember abban a tévedésben él, hogy azt gondolja: Magamhoz vonzom mindazt amire szükségem van az életben! Az egyik dolog amiben mélyen hiszek:hogy nem azt vonzod magadhoz amit akarsz, hanem azt, ami vagy! Ami vagy!" (Dr. Wayne W. Dyer)

 

,,Tényleg azt vonzod, aki vagy.”

 

,,Egy élő mágnes vagy

Olyan embereket, helyzeteket és körülményeket vonzol be életedbe, melyek összhangban állnak domináns gondolataiddal.
A vonzás törvénye azzal reagál bármely általad kibocsátott rezgésre, hogy még többet ad belőle. Legyen szó pozitív vagy negatív rezgésről. Egyszerűen a rezgésedre reagál!
Ha tetszik neked amit észlelsz, akkor ünnepeld meg, s ezzel még többet kapsz belőle!”

 

,,Rajtam múlik, hogy miként élem a mindennapjaimat. Aktív előidézője vagy passzív elszenvedője vagyok az életemnek.”

Epikurosz a boldogságot határozta meg a legfőbb jóként.

Epikurosz szerint akkor vagyunk boldogok, ha kellemes érzeteink vannak, és mentesek vagyunk a kellemetlenektől.

,,A boldogság nem más, mint az öröm és a fájdalommentesség.

John Stuart Mill kifejtette, hogy a boldogság nem más, mint öröm és fájdalommentesség, és hogy az örömön és fájdalmon túl nem létezik jó és gonosz. Aki bármi másból (például isten szavából vagy a nemzeti érdekből) próbálja levezetni a jót és a gonoszt, az becsap bennünket, és valószínűleg saját magát is.

 

Az élettudományok szerint a boldogság és a szenvedés nem egyéb, mint testi érzeteink eltérő aránya.

Soha nem a külvilág eseményeire reagálunk, hanem a testünkben jelentkező érzetekre.

Senki nem amiatt szenved, hogy elvesztette az állását, elvált, vagy a valami absztrakció. Hő- és feszültségérzetként jelentkezik, és éppen ettől annyira őrjítő. Nem véletlenül mondjuk, hogy valakiben „lángol" a harag. És megfordítva: a tudomány szerint senki nem attól lesz boldog, hogy előléptetik, nyer a lottón, vagy megtalálja az igaz szerelmet. Az embert egyvalami, és csakis egyvalami teheti boldoggá: a kellemes érzetek a testében.”

(Yuval Noah Harari – Homo Deus)

 

Figyelj mire koncentrálsz, fókuszálsz..ne szűkülj be..tág fókusz..nézd az egészet..vedd le a fókuszod a ,,fekete pontról”…

https://hu-hu.facebook.com/plussfotel/videos/1314833555306501

 

Egy helyzeten úgy változtathatsz, úgy jöhetsz ki belőle, vagy emeled nagyobb szintre, ha vizualizációk vagy éppen a való életben sokkal jobban érzed magad. Sokszor, sok olyat teszel, amit szeretnél, szeretsz, - s így úgymond átállítod a vonzáspontod, átváltozol, rád ragad, és ezáltal pont ilyen dolgokat fogsz vonzani. (Molnár József)

 

 

,,Minden ember olyan, mint egy mágnes.
Magához vonzza saját maga tükörképeit.” (Dr. David Hawkins pszichiáter, fizikus és kutató)

 

 

,,Csak azt mondd ki, ami erényedre válik." (Guru Nanak)

 

,,Minden ember céljai között első helyen szerepel, hogy szeretteit boldoggá tegye – ehhez pedig tudni kell, hogy mi az, ami a másiknak örömet okoz.”

 

Rajöttem, hogy ha mindenben megkeresem a jót, és megpróbalom azt előterbe helyezni a rosszal szemben, sokkal boldogabb lehetek. (CS.A.)

 

„Mézzel több legyet fogsz, mint ecettel!… Marhatrágyával még többet.”

 

,,Az elfogadás szerintem nem azt jelenti, hogy szarunk bele, vagy rá, már bocsi, hanem, hogy megértjük, hogy az a másik valamiért úgy viselkedik, úgy él, úgy cselekszik. És itt jön az elfogadás - hogy akkor is elfogadjam azt az embert, nem azért mert kell, hanem mert egyébként jó barát, de ő másként éli meg, vagy másként fejezi ki, mint ahogyan én azt gondolom.” (H. J.)

 

 

 

Aki helyessé [példamutatóvá] teszi a saját viselkedését, az miért ne vegyen részt a kormányzásban? Aki azonban nem tudja jól irányítani önmagát, hogyan tudna jól irányítani másokat? (Kung fu-ce)

 

Aki szereti (a fiát), megtehetné-e, hogy ne ösztönözze szigorúsággal? Aki hűséges (fejedelméhez), megtehetné-e, hogy ne lássa el tanácsaival? (Kung fu-ce)

 

Egy vezető a mintáin keresztül vezet, akár akarja, akár nem. (Assisi Szent Ferenc)

 

 

,,A bölcs ember tudja, miképpen élhet békében és boldogan, mert élete összhangban van Istennel. Mindent értve, mindennel együtt érez; minden önzést maga mögött hagyott, és csak azért él, hogy segítsen és áldjon."

 

Csak aki önként jön, az tartozik hozzád. Semmiféle befolyás (rábeszélés, ígéret, fenyegetés, csábítás, lelki "ráhatás", térítés stb.) nem helyes.
Így jön létre az igazi közösség, ahová úgy tartozik mindenki,
hogy megőrzi saját egyéniségét. Ez a sokszólamú harmónia titka.
Aki nem ide tartozik: menjen el.
„Ha nem tudsz szeretni - mondja Nietzsche -, menjél tovább!" – (Müller Péter: Jóskönyv)

 

AZ ÍTÉLET SZÉTSZED, A SZERETET ÖSSZERAK. ...

Ha hozzányúlsz bárki hibájához, csakis akkor teheted, ha nem csupán könyörtelenül szétszeded, de össze is tudod rakni.

Az ítélet szétszed, a szeretet összerak.

De ha ott hagyod, ízekre szedve, olyan, mintha megölted volna.

(Müller Péter)

 

Egy baráti jó szó elűzheti a depressziós lelkiállapotodat. Egy szép zene is néha.

S főleg egy ölelés. Megváltoztathatja rossz hangulatodat, amelyben sokáig benne maradhatsz.

Néhány jó szó felébreszthet, megváltoztatja lelked időjárását.

Áldottak a jó barátok! A derűs emberek. A fölemelő zenék! A jó akaratú emberek, akik segítenek élni.

Dobd el azt a könyvet, bármilyen okos is, ha lever, és ne hallgass olyan zenét, amely nem ad örömöt, eksztázist.

Ne hallgass semmire, ami nem emel fel, nem visz át egy rossz valóságból a jó valóságba. (Müller Péter)

Hidd el, az idő a legértékesebb kincsed. Ha rájössz, mekkora csoda vagy, és micsoda erő rejlik Benned, nem fogod az idődet pazarolni méltatlan emberekre és helyzetekre.
Amikor tudod, hogy a legjobbat érdemled mindenből, meg is fogod kapni.
Nem arra születtél, hogy mások életét éld. …
Te egy különleges, egyedi tapasztalásokkal rendelkező lélek vagy. Aki nem látja Benned a csodát, és a pótolhatatlanságot, azt engedd tovább sétálni.
Annál az embernél állj meg, aki tudja, hogy mindig melletted akar lenni, mert Téged senkivel és semmivel pótolni nem lehet.
Akinek már az is maga a csoda, hogy létezel. Neki adj az értékes idődből!

-Mohácsi Viktória-

 

 

- Magának főképp az kell, hogy szeressék, és ki is mutassák (...).
- Ez igaz. Azt imádom. De a szívemnek is kell egy titkos társ. Az a hiú örömöm, ami a nyilvános hódolatban telik, nem gátol meg benne, hogy odaadó és hű legyek, se abban, hogy egy férfinak olyat adjak, amit senki másnak: szívem rendíthetetlen szeretetét, őszinte ragaszkodását, lelkem teljes és titkos bizalmát, és cserébe megkapjam tőle szerető szerelmét, meg azt a nagyon ritka és nagyon édes érzést, hogy nem vagyok egészen egyedül. (Guy de Maupassant)

 

 

Kedve van hozzá. Jókedve.

Ezért a kedv szóért hívjuk is a csodálatos anyanyelvünkön kedvesemnek azt, akit nagyon szeretünk.

És ha valakinek a kedvében jársz, azt jelenti, hogy nagy örömet okozol neki. Kedvesség nélkül nem tudok elképzelni szeretetet. (Müller Péter)

 

 

,,A legfontosabb a Tisztelet. A tisztelet ölel át mindent. A szeretetet, az odafigyelést, a szerelmet, az empátiát, a kedvességet, az alázatot.
Egy Felnőtt Férfi és Nő között ez a legfontosabb. Ez által tudnak úgy egymásra nézni, úgy egymáshoz szólni, úgy vigyázni, úgy egymáshoz érni, úgy egymásért tenni, úgy közeledni, úgy szeretni, ÚGY....
Ez csak akkor lehetséges, ha SAJÁT MAGAMAT teljes mértékben képes vagyok tisztelni, csak akkor tudom a másikat is.
Ahogy magammal bánok, pont úgy fogok a másik emberrel is bánni, és pont úgy fog a másik ember is velem bánni, amilyen mértékben tisztelem saját magamat, és ezáltal ŐT.”

https://www.facebook.com/231683500354839/photos/a.231697830353406.1073741828.231683500354839/432811073575413/?type=3&theater

 

 

,,Azt mondják, ott az otthon, ahol a szív. Igaz, de hozzáteszem: ott az otthon, ahol lehet szépen, szeretetben, boldogságban élni, vállalva azt, aki vagy, törekedve a közös jóra.”

 

 

 

,,Rudolf Steiner szerint a felnőttek feladata, hogy gyermekeiket rózsabimbó módjára, vigyázva neveljék, megteremtve nekik mind a fizikai, mind a lelki és szellemi feltételeket ahhoz, hogy csakraszirmaik kibontakozhassanak.”

 

 

Már fáradt vagyok

megbocsátgatni - kérlek:

inkább ne bánts meg.

(Fodor Ákos)

 

,,Nem szeretem, ha nem szeretnek.”

 

Úgy hallgasd meg, hogy

így emlékezhessen rá:

"jót beszélgettünk".

(Fodor Ákos)

 

 

Híven szeretni a jót,
Gyűlölni vesztig a gonoszt,
Eszköze lenni az isteni kéznek,
Egy nem haszontalan tagja az Egésznek,
Férfiak! ez gyönyörű jutalom. (Kazinczy Ferenc)

 

 

Szólj! s ki vagy, elmondom. - - Ne tovább! ismerlek egészen.

Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés. (Kazinczy Ferenc)

 

 

A szépet csodálni,
Az igazat óvni,
A nemeset tisztelni,
A jót körülölelni,
Ez vezeti az embert
Az életben célokhoz
(Rudolf Steiner)

 

 

Nem kívánunk-e inkább olyan emberek köriben lenni, kiktűl élni tanulhatunk, mintsem olyanokéban, kik nevetséges tanácsok s faragatlan dicséretek által belsőnket nem kevésbé sértik, mint részrehajló vagy tán alaptalan okoskodásikkal untatnak? (Széchenyi István)

 

Valami közérdekűt tettem? Hiszen akkor nekem is hasznom van belőle! Tartsd ezt az elvet mindig kéznél, s ne téveszd soha szem elől.    

Mi a mesterséged? Hogy jó ember légy! Miképpen sikerülhetne ez, ha nem volna világos fogalmad a mindenség természetéről és az ember sajátos alkatáról. (Marcus Aurelius)

 

Mindennap mutasd ki családodnak a szeretetedet: szavakkal, simogatással, gondoskodással. (H. Jackson Brown - Kis útmutató az élethez)

 

   Alkalom nélkül is lepd meg szeretteidet apróságokkal. (H. Jackson Brown - Kis útmutató az élethez)

 

   Úgy élj, hogy amikor a gyerekeid a szeretetre, a becsületre és a tisztességre gondolnak, te juss az eszükbe. (H. Jackson Brown - Kis útmutató az élethez)

 

,,Az ember csak annyit ér, amennyi hasznot hajt embertársainak, hazájának s  ezáltal az egész emberiségnek.” (Széchenyi István)

 

 

,,A Három Világot beragyogó

Legfelsőbb Fény

Világítsa meg tudatunkat

és irányítsa értelmünket

az erényesség útjára!”

 

 

Minden virág elmond valamit a földről, mely őt növekedéshez segítette,

s a fényről, mit beleszőtt önmagába.

Ugyanígy vallanak tetteink is magunkról. (Szent-Gály Kata)

 

 

Boldogságot teremt, ahogy a másik emberre nézel, mosolyogsz, és másokról gondoskodsz. (Nhat Hanh Thich)

 

 

Találkoznak valakivel, s az illető felébreszt lelkükben egy érzést. Megnyílik a szív, és rögtön szebbnek látják a világot. Hirtelen minden színes lesz, élettel teli. Boldogság illata terjeng a levegőben. Boldognak lenni pedig jó dolog. Ilyenkor szeretjük önmagunkat. - Mohácsi Viktória -

 

 

 

 

,,Minden ember, aki Téged bánt, Önmaga boldogtalanságát nyilvánítja Feléd.

Az ember, aki harmóniában van Önmagával, nem érez belső kényszert mások megalázására.

Ezek az emberek saját egykoron elszenvedett, és fel nem dolgozott sérüléseiken próbálnak revansot venni.

Ahelyett, hogy Önmaguk gyógyításán fáradoznának, igyekeznek beteggé tenni környezetüket is. Ez mind saját félelmeikből és boldogtalanságukból fakad.

Hidd el, ezeknek az embereknek van a legnagyobb szükségük arra, hogy szeressék őket. Hiszen ők gyűlölik magukat.

Azok, akik önmagukat szeretik, képesek szeretni embertársaikat is.

Tiszteld a lényed annyira, hogy nem hagyod Magad megalázni. És higgy annyira a másikban, hogy képes Önmaga sérüléseit begyógyítani.

Bocsáss meg, hogy eddig sebezhető és támadható voltál.

Kiállni Önmagadért, nem hagyni, hogy kizökkentsenek a harmóniából, és megbocsátani! Ebben van az igazi szabadság!"

 

,,Legyen jólét, béke, egészség és nyugalom, mindenki érje el a boldogságot és a bőséget.”

 

A Buddha keresztülment egy falun, az emberek pedig körülvették és sértegették. Nem fukarkodtak a trágár szavakkal. A Buddha megállt, csendben hallgatta őket nagy figyelemmel, majd így szólt:

-Köszönöm, hogy idejöttetek hozzám, de most nagyon sietek. Oda kell érnem a következő faluba, ahol az emberek várnak rám. Ma nem szentelhetek nektek több időt, de holnap visszatérőben rá fogok érni. Holnap újra összegyűlhetek, és ha maradt valami, amit el akartatok mondani, de belétek szorult, elmondhatjátok. Ma azonban kérlek, bocsássatok meg!

Az emberek nem hittek a fülüknek: ez a férfi tökéletesen higgadt és zavartalan maradt. Az egyikük megkérdezte:

-Nem hallottál bennünket? Úgy ócsároltunk, mint a vízfolyás, és te még csak nem is válaszoltál rá!

A Buddha így szólt:

-Ha választ akartok, túl későn jöttetek. Tíz esztendeje kellett volna jönnötök, akkor megfeleltem volna nektek. De te tíz esztendő során véget vetettem annak, hogy mások befolyásolhassanak. Többé nem vagyok szolga, a magam ura vagyok. Önmagam szerint cselekszem, nem mások szerint. A belső szükségletem szerint cselekszem. Nem kényszeríthettek rá, hogy bármit is megtegyek. Tökéletesen rendben van a dolog: ócsárolni akartatok, hát ócsároltatok! Érjétek be ennyivel! Tökéletesen tettétek a dolgotokat. De ami engem illet, nem veszem magamra a sértéseiteket, márpedig ha nem veszem magamra, semmit sem jelentenek.

Ahhoz, hogy reagálj valaki sértésére, fogékonynak kell lenned rá, el kell fogadnod, amit a másik mond. Ám ha nem fogadod el, ha egyszerűen közönyös maradsz, ha távolságot tartasz, és megőrzöd higgadtságodat…

Buddha azt mondta:

-Beledobhat valaki egy lángoló fáklyát a folyóba. A fáklya mindaddig égni fog, míg el nem éri a vizet. Abban a pillanatban, amikor beleseik a folyóba, a tűz teljesen kihuny; a folyó hidege kioltja. Én folyóvá lettem. Sértéseket szórtok rám, melyek tüzesek, amikor a fejemhez vágjátok, de abban a pillanatban, amikor elérnek, a hidegvérem kioltja a tüzüket.

Ha valaki megsért téged, ezzel megnyom egy gombot, és te reagálsz.

Megdühödsz, nekiesel az illetőnek-és ezt cselekvésnek nevezed?

Ez nem cselekvés, hanem reakció. A másik személy manipulál téged, és te hagyod. A másik megnyomott egy gombot, és te működésbe léptél, mint egy gép. …Jön valaki, aki dicsér, hogy az egód felfuvalkodjon, és ettől remekül érzed magad; aztán jön ezután jön másvalaki, aki kipukkasztja az egódat, és te egyszerűen a padlóra kerülsz, leeresztve. Nem vagy magad ura. Bárki képes megsérteni, és ezzel elkeseríteni. (Osho – A megértés könyve)

 

 

Gyönyörű szó a megértés. Meditáció közben mindent mintegy felülről, a magasból szemlélsz; ebben rejlik a megértés lényege. …A megértés csak akkor következik be, ha te magad a probléma síkja felett helyezkedsz el. Ha ugyanazon a síkon működsz, amelyen a probléma van, nincs lehetőség a megértésre. (Osho)

 

 

Maradj csak szemlélődő. Csak távoli szemlélődő, megfigyelő legyél! Ne ítéld meg. Ne adj neki energiát. Ne menj bele.

 

 

Azt is jegyezd meg, hogy aki emlékezetébe vési a múltat, csak azért teszi így, mert képtelen a feldolgozásra. Ha feldolgozod a múltat, megszabadulsz tőle. …Miután feldolgozod a táplálékot, nem kell hogy emlékezz rá. (Osho)

 

 

Kisgyermekként másfajta problémáid voltak, de amikor nagyobb lettél, ezek egyszerűen eltűntek. …Soha nem oldottad meg őket, egyszerűen csak megszűntek. …Hová tűntek a problémák?…egyszerűen csak továbbfejlődtél. Azok a problémák egy bizonyos fejlődési állapothoz tartoztak. Hasonló a helyzet, amikor a tudatosságod mélységében fejlődsz. Ekkor folyamatosan tűnnek el a problémáid. És eljön a pillanat, amikor annyira tudatossá válsz, hogy többé fel sem merülnek problémák. (Osho)

 

 

Egyszer, a Mester így szólt tanítványaihoz:

Harc dúl bennem. Egy szörnyű háborúskodás két farkas között.

Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót.

A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.

Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.

A tanítványok pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte:

Melyik farkas fog győzni?

A bölcs Mester egyszerűen ezt felelte: Az, amelyiket tápláljuk. (Osho)