Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pszichológia - Belső, Önbizalom, Siker, Boldogság 32

2018.03.22

Bölcsen cselekszel, ha imádod a nőt

Amikor Arjuna Ardagh írását először elolvastam, mélyen meghatódtam, és azonnal tudtam, hogy ezt egyszer lefordítom, hogy hozzád is eljusson. Egy őszinte írás egy férfi tollából, amely egyszerre szól a férfiakhoz és a nőkhöz. Mindketten jobban érthetjük önmagunkat és a másikat általa.

Íme:

„Néhány napja, miután egy különösen csodálatos estét töltöttem a feleségemmel, Chamelivel, az alábbiakat írtam a Facebook oldalamra, mielőtt ágyba bújtam:

Életem során számtalan kiváló mesterrel találkoztam. Bőven volt tanításaikban részem. Ám egyikük, egy pillanatra sem közelíti meg az asszonyt, aki most az ágyamban alszik. A házasságom lett a gurum, a megváltásom, a múzsám, az ajtó, melyen át beragyog az isteni fény.

Amikor másnap felkeltem, sok kedves hozzászólást találtam az oldalon, ahogy máskor is. Az egyik férfi elég bátor volt ahhoz, hogy sebezhetőségét is vállalva így fogalmazzon: Köszönöm Arjuna, hogy ezt leírtad. Most rajtam áll a döntés, hogy irigykedjek rád, amiért neked van, ami nekem nincs, vagy válasszam inkább azt, hogy „én is ezt akarom” – hiszen megmutattad, hogy lehetséges.

Nagyon megérintett ez a néhány szó.

A következő napokban több hasonló üzenetet kaptam őszinte, sebezhető, ritka és bátor férfiaktól. Különböző módon, de mindannyian ugyanazt kérdezték:

Olvastam, amit a Facebook-ra írtál. Én is el akarok jutni ide. Kérlek, mutasd meg, hogyan.

Így aztán nekifogtam, és most itt van. Egy rövid összefoglaló arról, hogyan imádjuk a nőt, és miért ez a legbölcsebb dolog, amit egy férfi tehet. Először is bánjunk el néhány nagyon is érthető kifogással, amelyek talán most felmerülnek benned. Én is ismerem mindegyiket. ….

….

Minden nő szívének mélyén az isteni nőiség rejlik.

Ott van minden, ami csodálatos, ami kedves, ami inspiráló – minden nőben, mindig, mindenhol.

Az összes nő szívének a közepén a bölcsesség, az inspiráció, a szexuális kívánatosság, a simogató, gyógyító szeretet esszenciáját találod. Az esszenciáját mindennek.

Ám mindezt – jó okkal – koncentrikusan elhelyezkedő falak védik.

Ahhoz, hogy a falakon egyre beljebb juss,

fokozatosan növelned kell az odaadásodat, és amint ez megtörténik, áldásban részesülsz.

Ez nem olyasmi, amit szóbeli megállapodások révén elintézhetsz egy nővel.

Ő nincs is tudatában annak, hogyan nyissa ki ezeket a belső kapukat.

Az imádatban kifejeződő láthatatlan varázslat tárja szélesre őket.

Ha a legkülső falon kívül állsz, pusztán azzal találkozol, amivel a többi szerencsétlen férfi: pornográfiával. Percenként egy bizonyos összegért, megpillanthatod a mellét, talán más testrészeit is, és kielégítheted magad, miközben szíved mélyén szerelemre vágysz.

Belépve az első kapun, már részesülhetsz valami másban.

Amikor rád néz majd, különös csillogást veszel észre a nő szemében. Szemérmesen válaszol a kérdéseidre. Finoman érezteti veled, hogy van itt még sokkal több is, ami rád vár.

Ha megajándékozod őt az

  • elköteleződéseddel,
  • a figyelmeddel,
  • és az imádat apró csíráival,

átléphetsz a következő kapun, és ő megnyitja neked a szívét.

Megosztja veled a bizonytalanságait, sebzettségét, és legmélyebb vágyait. Sok férfi visszalép ezen a ponton, mert felismerik, hogy az ár, amit fizetniük kell azért, hogy még mélyebbre menjenek, túl magas ahhoz képest, amit hajlandóak megfizetni. Elkezdik megérezni a felelősség súlyát.

Ám azok, akik vállalják, hogy átlépnek a következő kapun is, ajándékba kapják a nő

  • hűségét;
  • hajlandóságát arra, hogy kitartson mellettük, bármi is történik;
  • hajlandóságát arra, hogy felnevelje a gyerekeiket;
  • figyelmét a beszélgetésekben; és ha igazán szerencsések, talán még azt is, hogy néha összeszedje utánuk a piszkos zoknikat.

És ez így folytatódik. Talán most már érted a lényegét.

A középponttól számított második fal környékén a nő leereszti személyiségének fátylait, és megmutatja neked, hogy emberi lényként egyben átjáró is egy sokkal hatalmasabb világba.

Megmutatja neked a haragot, amely nem az övé, hanem minden asszonyé. Felfedi előtted a türelmet, amely szintén egyetemes.

Beavat bölcsességébe. Ezen a ponton megtapasztalhatod a női archetípusokat, melyek istenként és istennőként, minden hagyományban megjelennek.

Majd pedig a középpontban, a legbelső szentélyben odaadásod minden szintjén egyszerre csak elárasztanak az ajándékok.

Felfedezed a nőiség esszenciáját, és egy nem feltétlenül romantikus, mégis megszentelt módon

felismered, hogy bármelyik nővel eljuthattál volna ide, ha hajlandó lettél volna a beavatás minden lépcsőjét végigjárni.

Minden nőben ott van a többi, és az összes nőben ott van mindegyik.

Amikor teljes szívedből szeretsz egy nőt, és lényének esszenciájával kapcsolódsz, az egyetemes női isteni tűzzel találkozol. Ez tesz gyönyörűvé minden nőt, akit a történelemből ismerünk. Ez a ragyogás árad Mona Lisából, Dante Beatricéjéből, és igen, Penelope Cruzból és Heidi Klumból is. Felfedezed azt az összetevőt, amely minden férfit arra késztet, hogy beleszeressen egy nőbe.

Amikor megtanulod, hogyan figyelj oda erre a női esszenciára, leborulsz a földre, könnyek csorognak az arcodon és azon csodálkozol, hogyan történhetett, hogy akár csak egy pillanatig is azt hitted, hogy mindez automatikusan jár neked.

Szóval, kedves barátom, érted, amit mondok? Ha sikerült felfognod, akkor talán most felmerül benned a kérdés:

De hogyan jutok el onnan, ahol most vagyok, oda, amiről te írsz?

Ennek sokféle módja van, de megosztok veled két dolgot, amelyek mentén elindulhatsz.

Először is tedd, amit én, és – bármilyen furcsán hangzik is - az otthonodban készíts egy oltárt az isteni nőiségnek. Csak női szimbólumokat helyezz el rajta. Én kitettem az alábbi képet: Dante Gabriel Rossetti: Angyali üdvözlet. Keress rá az interneten, és érteni fogod, miért. Kitettem Quan Yin szobrát. Ott van egy yoni alakú kő, és Georgia O’Keeffe egy festménye.

Rendezd be az oltárodat csupa olyasmivel, ami a nőiségre emlékeztet,

és minden nap tölts el előtte pár percet azzal, hogy kifejezed a hódolatodat. Igen, minden nap, a hódolatodat. Az imádatodat, a csodálatodat, az odaadásodat. Szórd tele rózsaszirmokkal. Olvass fel verseket. Ajánlj fel mindent, és kérd meg őt, hogy fedje fel előtted legbelső lényegét.

Meglásd, mindez csodákat művel: akár egyedül vagy, és arra vársz, hogy találkozz végre az igazival; akár kapcsolatban vagy és szeretnél mélyebben kapcsolódni az asszonyoddal.

A másik lépés, amit megtehetsz az, ha kialakítod azt a szokást, hogy az asszonyodnak – vagy bármely nőnek – naponta tízszer elmondasz valamit, amit csodálsz benne. Például: Imádom, ahogy nevetsz. Tetszik a samponod illata. Gyönyörű színe van a szemednek. Természetesen a megfelelő helyen mondd a megfelelő dolgot. A kedvesednek egészen merész kijelentéseket is tehetsz, de mindenki mással meg kell húznod a határokat. Kommunikációdat az határozza meg, hogy melyik kapunál találod magad. Ha például az élelmiszerbolt pénztárosának azt mondod, hogy milyen szépen gömbölyödik a keble, az inkább minősül zaklatásnak, mint őszinte elismerésnek.”

(Forrás: www.arjunaardagh.wordpress.com.)

Nos, mit érzel most? Hogyan hatott rád az írás? Milyen üzenetet hordoz számodra a nőkről? És a férfiakról? Éltél már át ilyet – fordult feléd már férfi ekkora odaadással? És a férfiakat is kérdezem: egyetértesz a leírtakkal? Van olyan nő az életedben, akinek sikerült legbelső lényegével kapcsolatba kerülnöd? Mit kellett ehhez megtenned vagy elengedned?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

Forrás és a teljes cikk:  http://igazabolszerelem.hu/blog/reszletek/30_bolcsen_cselekszel_ha_imadod_a_not/

 

 

Sokszor írtam már arról, milyen lépéseket érdemes megtenned annak érdekében,

hogy magadhoz vonzd ideális társadat.

Aztán persze az általam leírtakon kívül is számtalan ötletből válogathatsz: talán új tevékenységekbe fogsz, regisztrálsz néhány társkereső oldalon, elkezdesz sportolni, vagy új ruhákat vásárolsz, hogy még jobban nézz ki, és szólsz a barátaidnak, hogy szívesen megismerkednél néhány új emberrel.

Arról azonban még nem esett szó,

hogy mivel érdemes felhagynod ahhoz, hogy megérkezzen az életedbe a megfelelő partner.

Lehet, hogy már sikeresen leszoktál néhány károsnak nevezett dologról, mint például a dohányzásról, vagy a túlzott evésről.

Most azonban a hozzáállásról, a hiedelmekről és az érzésekről lesz szó.

Ha ugyanis ezen területek valamelyikén képes vagy felhagyni valamely régi szokásoddal,

máris sokkal közelebb kerülsz ahhoz, hogy összetalálkozz ideális társaddal.

Összegyűjtöttem számodra néhány olyan dolgot, amelyeket érdemes megfontolnod,

ha szeretnéd, hogy megszülessen benned és veled maradjon a szerelem.

1. Hagyj fel a másik nem iránt érzett haragoddal.

Az eddigi párkapcsolataiban átéltek hatására talán észrevétlenül alakult ki benned az az általános harag, amit most már minden férfi vagy minden nő iránt érzel. Talán úgy véled, csalódottságod és dühöd nem tűnik fel senkinek, mert jól elrejtetted magadban. Ám a helyzet az, hogy mindez jól érzékelhető. Valószínűleg a másik sem tudná megfogalmazni, hogy miért nem akar közelebbi ismeretségbe kerülni veled – egyszerűen csak nem akar. Szóval csípd fülön azokat a gondolataidat, amelyek így kezdődnek: A férfiak mindig …., Minden nő … , és ereszd szélnek őket. Engedd meg, hogy a férfiak és a nők felfedjék előtted valódi, pillanatnyi énjüket – így sokkal nagyobb esélyed lesz arra, hogy megleld az igazit.

2. Zárd le múltbéli kapcsolataidat.

Ha úgy próbálsz meg randevúzni, hogy egy még befejezetlen kapcsolatot cipelsz magaddal, a másik érezni fogja, hogy nem vagy teljesen elérhető; hogy még neked is kétségeid vannak arra vonatkozóan, hogyan tovább. Ha abban reménykedsz, hogy valamely régi partnered visszatér, ezt mások is megérzik.

Ideális társad viszont nyilvánvalóan egy olyan partnerre vágyik, aki teljes egészében elérhető.

Nehéz lesz bárki számára is vonzóvá válnod,

amíg nem állsz teljesen készen.

3. Hagyd abba a tökéletességre való törekvést.

Mindaddig egyedül maradsz,

amíg úgy véled, a testednek, a pénztárcádnak, vagy az érzelmeidnek

tökéletes formába kell kerülnie ahhoz, hogy szerethető légy.

A tökéletesség állapota ritkán érhető el, hiszen eredendően tökéletlenek vagyunk.

Viszont van néhány szerencsés ember odakint, akiknek így vagy tökéletes, és hamvas, és üde, és vonzó, ahogy vagy.

4. Többé ne védd magad a sérülésektől.



(Így nehéz lesz hozzád férni …)

Tudtad, hogy sokszor tudattalanul is sorozatos teszteknek vetjük alá lehetséges partnereinket, hogy kiderítsük:

biztosan nem fognak azon a módon megbántani, ahogy mások tették velünk a múltban?

Ám ez sajnos nem működik: a másik ugyanis – ha nincs is tudatában, de lelke mélyén – tisztában van vele, hogy próbára teszik, ezért vagy színlelni fog, vagy szándékosan elbukik a vizsgán.

Ehelyett egyrészt fogadd el, hogy a szerelemre is akkor vagy nyitott, ha nem vonod be páncélzattal a szívedet, és vállalod a sebezhetőséget.

Másrészt tiszteld magad eléggé ahhoz,

hogy mások is tiszteljenek, és határozottan, világosan húzd meg a határaidat.

5. Hagyd abba az ideális társ utáni kutatást.

Amikor a következő párkapcsolatodat „keresed”, az olyan, mint megtalálni egy tűt a szénakazalban. Bár, ha hirdetésekre válaszolsz, és társkereső oldalakon regisztrálsz, az hozhat némi sikert, és mindenképpen alkalmas arra, hogy nagy gyakorlatra tegyél szert a randevúzásban, mégis,

az emberek jó része ma is „véletlenül” találkozik a szerelmével – akkor, amikor készen áll rá.

Erre a legnagyobb esélyt azzal adod mindkettőtöknek, ha nem keresed, nem vársz rá, hanem már most csodálatos életet teremtesz magadnak.

6. Hagyd abba az arról való beszélgetést, mennyire nehéz megfelelő partnert találni, és milyen kevés azoknak a száma, akikből választani lehet.

Akik egyedül vannak, gyakran így panaszkodnak:
- Már nincsenek is jó pasik, vagy szép nők, akik függetlenek lennének!
- Ott, ahol én lakom, egyáltalán nincsenek egyedülálló férfiak vagy nők!
Nos, nyilván tisztában vagy már a törvényszerűséggel: azt látod, amiben hiszel.

Ugyanis egyáltalán nem arról van szó, hogy milyen férfiak és nők találhatók a környezetedben, illetve, hogy maradt-e néhány igazán jó pasi, és gyönyörű nő.

Egyáltalán nincs szükséged arra, hogy sok ilyen, meg olyan férfi vagy nő vegyen körül.

Amire szükséged van, és amire szíved mélyéről vágysz, az egy bizonyos ideális társ. Ő pedig már készen áll, és csak arra vár, hogy végre megváltoztasd a látásmódodat, és képes légy észrevenni őt.

Mindezek megvalósításában lehet segítségedre egy olyan módszer,

amelyben kikapcsolod hétköznapi gondolkodásodat, és a lelkeddel, a belső bölcsességeddel összefonódva veszed fel a kapcsolatot leendő ideális társaddal. Az Égi randevú című meditációs estről így írnak a résztvevők:

„Az egyik legszebb ajándék, amit a meditációban ideális társamtól kaptam, egy gondolat volt, amelyben megnyugtatott, hogy szereti és tiszteli minden eddigi kapcsolatomat más férfiakkal, és hálás értük, hiszen általuk fejlődhettem azzá, ami most vagyok.

Általuk tanultam meg úgy szeretni, ahogyan most szeretek.

Majd megkérdezte, hogy készen állok-e életünk legszebb és legnagyobb kalandjára? A válaszom igen volt ...

S miután egy gyönyörű, szív alakú mágnes dobog a mellkasomban, ami precíz radarként segít rátalálni a páromra a nyitott szemmel élt valóságban, az agyalással is felhagyhatok: a szívem ugyanis odavezet hozzá. Az elmém pedig jó szolgálatot tesz, hogy eligazodjak a közlekedésben ... (Sz. Ági)”

„Telepatikus úton kommunikálva jövendőbeli társunkkal nemcsak vele teremtettünk kapcsolatot s jöttünk rá, hogy sosem vagyunk egyedül, ha nem akarjuk magunkat a magányban elveszettnek érezni; hanem a bennünk lévő, vele kapcsolatos bizonyosság megvalósító erejét is engedtük végre teljes gőzzel működni, hatni. (Szabó Gabriella)”

Gyere hát el az Égi randevú című meditációs estre, és kezdd el magadhoz vonzani a párodat! E meditáció után többé nem kell azon gondolkoznod, vajon mit kell még tenned (vagy mit kell még elengedned) ahhoz, hogy végre rád találjon a szerelem – elég, ha belső hangod finom iránymutatásait követed.

Addig pedig írd meg a hozzászólások között: Mire emlékszel, neked miről kellett leszoknod ahhoz, hogy megérkezzen hozzád a partnered? Utólag hogy érzed: megérte? Ha végignézed a fenti, hatos listát, melyik az a pont, amelyik a leginkább elgondolkoztat? Mit gondolsz, melyik – a boldog, harmonikus párkapcsolatra vonatkozóan „ártalmas” – szokásodtól lenne most érdemes megválnod?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

P.S. Ha van kedved, olvass bele, miről írtam egy évvel ezelőtt: Zarándoklat a szerelem megszenteléséért. (Arról szól, miképpen lesz egy kirándulásból zarándoklat, és hogyan kapcsolódik mindez a szerelemhez …)

Forrás: http://igazabolszerelem.hu/blog/reszletek/63_ha_szerelemre_vagysz_hagyj_fel_nehany_regi_szokassal/

 

 

 

 

Így teremts boldog párkapcsolatot

A kedvenc padomon ültem éppen a napsütésben, amikor a szomszédos padra letelepedett egy idős férfi. Néhány percig szemlélte a tó, a fű, a virágok, a járókelők, az épületek, a gyerekek látványát, majd elővett egy rajztömböt, színes krétákat, és gyors mozdulatokkal rajzolni és színezni kezdett. Lopva, mégis csodálattal bámultam, ahogy pillanatok alatt megelevenedett az ujjai alatt a papír, és minden, amit a valóságban láttam, élethűen megjelent a képen.

Aztán egy fiatal fiú terelte el a figyelmemet: kényelmesen sétálva érkezett, az egyik kezében a telefonját tartotta a füléhez, a másikban egy szál vörös rózsát lóbált. Ő a másik oldalamon lévő padra ült le, így már jól hallottam, amint megbeszéli a randevú részleteit:
- Inkább te gyere ide, itt várlak a padon!

Érdeklődve néztem körül, kíváncsi voltam, kitalálom-e, ki érkezik meg a fiú szíve hölgyeként. Hamarosan meg is láttam két lányt: egy alacsonyabb, hosszú, fekete hajút, és egy magasabb, szőke, rövid hajút. Arra gondoltam, talán a „kisebb” lány lesz az, mivel a fiú sem volt sem testes, sem magas. Ám tévedtem: közeledtükre a fiú felállt, és a rózsát a magas, szőke lánynak nyújtotta:
- Ezt neked hoztam.
- Hülye vagy?! – volt a válasz – Mit kezdjek most ezzel a rózsával? Még egy csomó helyre megyünk, azt akarod, hogy végig cipeljem?!
- Jó, akkor máskor nem hozok – lehelte csalódottan a fiú, miközben mindhárman továbbindultak.

Ahogy a rajzolót figyelve a csodálattól, úgy e jelenetet átélve most a döbbenettől esett le az állam – hogy lehet ilyen durván visszautasítani egy ennyire kedves gesztust?

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez csak egy kiragadott pillanat kettőjük közös életének folyamatából,

és sok előzménye lehetett ennek, ami esetleg megmagyarázhatja a lány viselkedését.

Mégis, azon kezdtem el gondolkodni, vajon nem viselkedünk-e néha mindannyian így?

Vajon képesek vagyunk-e észrevenni az örömet és a kedvességet abban, ahogy mások hozzánk fordulnak?

Vagy annyira tele van a fejünk az elvárásainkkal,

hogy inkább rágódunk azok nem teljesültén,

mint hogy észrevegyük a körülöttünk megszülető apró csodákat?

Nyilván te is sokszor kijelentetted már, hogy a kedveseddel való kapcsolatodban

boldogságra, békére, és harmóniára vágysz, és nem akarsz több drámát, veszekedést, csalódottságot.

Észrevetted, hogy (szabotálva a saját vágyaidat) hányszor választod

mégis a drámát előidéző gondolatokat olyankor, amikor épp ilyen könnyedén érezhetnéd magad boldognak is? Hajlamosak vagyunk ugyanis kényelmetlenül érezni magunkat, amikor a dolgok jól sikerülnek, és az életünk könnyedén áramlik …

Nézzünk egy példát. Gondolkodhatnál azon, milyen csodálatos délutánt töltöttél el annak a frissen megismert férfinak/nőnek a társaságában a múlt hétvégén.

Milyen finom volt az ebéd, és milyen jót beszélgettetek közben!

Ám belső szabotőröd úgy dönt, hogy e helyett inkább újra és újra arra összpontosít, hogy az illető nem telefonált, és soha többé nem hallottál felőle.

Vajon ettől az együtt töltött idő nem volt ugyanolyan élvezetes és szórakoztató? DE IGEN!

Neked azonban szabadságodban áll félrelökni az örömteli pillanatokban való lubickolást, és azon elmélkedni, mennyi minden van, ami megzavarhatja a boldogságodat …



Vagy tegyük fel, hogy együtt autózol a pároddal valahová, így van egy kis időtök kettesben.

Ez alatt választhatnál olyan gondolatokat,

amelyek arról szólnak, mennyire szép helyen jártok épp;

milyen szerencsés vagy, hogy pont ő a társad; mennyi kalandot éltetek már át együtt; milyen sok lehetőség áll még előttetek közös életetekben.

Közben megsimogathatnád a kedvesed arcát, megérinthetnéd a kezét,

elmondhatnád neki, mennyire szereted.

Ehelyett az elménk hajlamos egy egészen más irányba terelni minket, valahogy így:

Nos, lássuk. Nézzük végig szép sorban,

mi az, amit az én párom nem úgy csinál, ahogy én szeretném?

Mi az, ami még nem működik tökéletesen a kapcsolatunkban?

Mi az, amit még nem teremtettünk meg?

Mi az, amit még nem kaptam meg tőle? Miért volt olyan pocsék a tegnap, és olyan rettenetes a múlt hét? Miért nem tud végre úgy viselkedni, ahogy szerintem kellene?

Persze, most kicsit eltúloztam, ám a helyzet az, hogy néha épp ennyire túlzásokba esünk.

Személyiségünk egy része mindig a negatívumokat fogja szemmel tartani,

épp azért, hogy a vágyott harmóniát és békét egyre távolabb tudja tőlünk.

Ám emlékezz: saját magadat csak TE tudod boldoggá tenni, és ennek a módja az, hogy elhatározod:

olyan dolgokra összpontosítod a figyelmedet, amelyek örömöt okoznak neked.

Az öröm és a boldogság már most is ott toporog párkapcsolatod küszöbén. Csak rajtad múlik, hogy ajtót nyitsz-e nekik, vagy még a lakatot is ráteszed, hogy örökre kint maradjanak. Nézz körbe, és mint egy profi detektív, kutass fel minden apró részletet, amely bebizonyítja neked, hogy már ma minden okod megvan a boldogságra!

Néhány ötlet arra vonatkozóan, hogyan csináld:

  • Válj tudatosabbá a párkapcsolatodat illetően.

Kezdd el megfigyelni, milyen gondolataid vannak kettőtökre vonatkozóan,

és hogy ezek azt a valóságot tükrözik-e, amit megteremteni szeretnél.

Vajon pozitív, támogató, és szeretetteli módon viszonyulsz a kedvesedhez?

  • Kezdj el egy listát írni arról, hogy mi az, amit szeretsz és nagyra becsülsz a társadban. Ha van kedved, mondd is el neki ezeket, és figyeld a hatást!
  • Amikor kritizálod őt valamiért, tedd fel magadnak a kérdést:

      Az, amit a másikban bírálok, hogyan vonatkozik rám is?

  • Vállald fel sebezhetőségedet, és kérdezd meg a párodat:

      Hogyan szerethetlek olyan módon, hogy az neked ténylegesen örömet okozzon?

     Kérlek, mondd el nekem, hogyan lehetnék ügyesebb abban, hogy kifejezzem az irántad érzett szeretetemet!

  • Gyere el az október 10-én (pontosan 10 nap múlva) induló, Vissza-Hozzánk című találkozó-sorozatra, és egy támogató, szeretetteli csapat részeként változtasd örömmel, boldogsággal és könnyedséggel telivé a párkapcsolatodat!

Összesen 30 órát töltünk együtt, és ez alatt részletesen körbejárjuk az összes fent említett témát, az új szokásokat alaposan begyakoroljuk, és mindennapi életed részévé tesszük. Így mindössze 10 hét alatt pont olyanná alakíthatod a pároddal való kapcsolatodat, amilyenné szeretnéd!

Addig pedig írd meg a hozzászólások között: A te párkapcsolatodnak milyen kríziseket és hullámvölgyeket sikerült már túlélnie? Mi segített ilyenkor? Mit figyeltél meg: mi az, ami közelebb visz, és mi az, ami eltávolít egymástól? És mi az, amit a hétköznapok színesítésére kitaláltatok?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

Forrás: http://igazabolszerelem.hu/blog/reszletek/73_igy_teremts_boldog_parkapcsolatot/

 

 

 

A szerelem egy csoda, egy ajándék. Az ajándékot kapjuk.

Az ajándék csak akkor ér valamit, ha valóban tudjuk értékelni, ha önmagáért fogadjuk el, olyannak, amilyen.

A párkapcsolatban szükség van egymásra, de magunknak is magunkra. Szabadságra, de ugyanakor odaadásra. Odafigyelésre, de elvonulásra. Tiszteletre, de nem önfeláldozásra.
A hétköznapok okoznak nehézséget, a munka, a fáradtság, a pénzhiány, a ritkább találkozás. A türelem formál.

A kedvesség és a megértés továbblendít. A párom próbálja a karrierje és köztem megtalálni a helyes egyensúlyt. Nekem ezt kell megtanulni kezelni.

Amiért megéri, hogy odabújhatunk egymáshoz és csak mi létezünk. Elvonulunk a szürkeségből és magunkkal töltjük meg a teret. Tudni kell lemondani is ahhoz, hogy működjön.

Amikor minden természetes, de mégis tenned is kell érte. Bonyolult és mégis egyszerű. Ezért értehetelen az, amikor a boldogság megtalál, csak úgy, mert jönni akar. Szeretettel, Cs. Kata Forrás: http://igazabolszerelem.hu/blog/reszletek/73_igy_teremts_boldog_parkapcsolatot/

 

 

 

 

Bölcsen cselekszel, ha imádod a nőt

Amikor Arjuna Ardagh írását először elolvastam, mélyen meghatódtam, és azonnal tudtam, hogy ezt egyszer lefordítom, hogy hozzád is eljusson. Egy őszinte írás egy férfi tollából, amely egyszerre szól a férfiakhoz és a nőkhöz. Mindketten jobban érthetjük önmagunkat és a másikat általa.

Íme:

„Néhány napja, miután egy különösen csodálatos estét töltöttem a feleségemmel, Chamelivel, az alábbiakat írtam a Facebook oldalamra, mielőtt ágyba bújtam:

Életem során számtalan kiváló mesterrel találkoztam. Bőven volt tanításaikban részem. Ám egyikük, egy pillanatra sem közelíti meg az asszonyt, aki most az ágyamban alszik. A házasságom lett a gurum, a megváltásom, a múzsám, az ajtó, melyen át beragyog az isteni fény.

Amikor másnap felkeltem, sok kedves hozzászólást találtam az oldalon, ahogy máskor is. Az egyik férfi elég bátor volt ahhoz, hogy sebezhetőségét is vállalva így fogalmazzon: Köszönöm Arjuna, hogy ezt leírtad. Most rajtam áll a döntés, hogy irigykedjek rád, amiért neked van, ami nekem nincs, vagy válasszam inkább azt, hogy „én is ezt akarom” – hiszen megmutattad, hogy lehetséges.

Nagyon megérintett ez a néhány szó.

A következő napokban több hasonló üzenetet kaptam őszinte, sebezhető, ritka és bátor férfiaktól. Különböző módon, de mindannyian ugyanazt kérdezték:

Olvastam, amit a Facebook-ra írtál. Én is el akarok jutni ide. Kérlek, mutasd meg, hogyan.

Így aztán nekifogtam, és most itt van. Egy rövid összefoglaló arról, hogyan imádjuk a nőt, és miért ez a legbölcsebb dolog, amit egy férfi tehet. Először is bánjunk el néhány nagyon is érthető kifogással, amelyek talán most felmerülnek benned. Én is ismerem mindegyiket. ….

….

Minden nő szívének mélyén az isteni nőiség rejlik.

Ott van minden, ami csodálatos, ami kedves, ami inspiráló – minden nőben, mindig, mindenhol.

Az összes nő szívének a közepén a bölcsesség, az inspiráció, a szexuális kívánatosság, a simogató, gyógyító szeretet esszenciáját találod. Az esszenciáját mindennek.

Ám mindezt – jó okkal – koncentrikusan elhelyezkedő falak védik.

Ahhoz, hogy a falakon egyre beljebb juss,

fokozatosan növelned kell az odaadásodat, és amint ez megtörténik, áldásban részesülsz.

Ez nem olyasmi, amit szóbeli megállapodások révén elintézhetsz egy nővel.

Ő nincs is tudatában annak, hogyan nyissa ki ezeket a belső kapukat.

Az imádatban kifejeződő láthatatlan varázslat tárja szélesre őket.

Ha a legkülső falon kívül állsz, pusztán azzal találkozol, amivel a többi szerencsétlen férfi: pornográfiával. Percenként egy bizonyos összegért, megpillanthatod a mellét, talán más testrészeit is, és kielégítheted magad, miközben szíved mélyén szerelemre vágysz.

Belépve az első kapun, már részesülhetsz valami másban.

Amikor rád néz majd, különös csillogást veszel észre a nő szemében. Szemérmesen válaszol a kérdéseidre. Finoman érezteti veled, hogy van itt még sokkal több is, ami rád vár.

Ha megajándékozod őt az

  • elköteleződéseddel,
  • a figyelmeddel,
  • és az imádat apró csíráival,

átléphetsz a következő kapun, és ő megnyitja neked a szívét.

Megosztja veled a bizonytalanságait, sebzettségét, és legmélyebb vágyait. Sok férfi visszalép ezen a ponton, mert felismerik, hogy az ár, amit fizetniük kell azért, hogy még mélyebbre menjenek, túl magas ahhoz képest, amit hajlandóak megfizetni. Elkezdik megérezni a felelősség súlyát.

Ám azok, akik vállalják, hogy átlépnek a következő kapun is, ajándékba kapják a nő

  • hűségét;
  • hajlandóságát arra, hogy kitartson mellettük, bármi is történik;
  • hajlandóságát arra, hogy felnevelje a gyerekeiket;
  • figyelmét a beszélgetésekben; és ha igazán szerencsések, talán még azt is, hogy néha összeszedje utánuk a piszkos zoknikat.

És ez így folytatódik. Talán most már érted a lényegét.

A középponttól számított második fal környékén a nő leereszti személyiségének fátylait, és megmutatja neked, hogy emberi lényként egyben átjáró is egy sokkal hatalmasabb világba.

Megmutatja neked a haragot, amely nem az övé, hanem minden asszonyé. Felfedi előtted a türelmet, amely szintén egyetemes.

Beavat bölcsességébe. Ezen a ponton megtapasztalhatod a női archetípusokat, melyek istenként és istennőként, minden hagyományban megjelennek.

Majd pedig a középpontban, a legbelső szentélyben odaadásod minden szintjén egyszerre csak elárasztanak az ajándékok.

Felfedezed a nőiség esszenciáját, és egy nem feltétlenül romantikus, mégis megszentelt módon

felismered, hogy bármelyik nővel eljuthattál volna ide, ha hajlandó lettél volna a beavatás minden lépcsőjét végigjárni.

Minden nőben ott van a többi, és az összes nőben ott van mindegyik.

Amikor teljes szívedből szeretsz egy nőt, és lényének esszenciájával kapcsolódsz, az egyetemes női isteni tűzzel találkozol. Ez tesz gyönyörűvé minden nőt, akit a történelemből ismerünk. Ez a ragyogás árad Mona Lisából, Dante Beatricéjéből, és igen, Penelope Cruzból és Heidi Klumból is. Felfedezed azt az összetevőt, amely minden férfit arra késztet, hogy beleszeressen egy nőbe.

Amikor megtanulod, hogyan figyelj oda erre a női esszenciára, leborulsz a földre, könnyek csorognak az arcodon és azon csodálkozol, hogyan történhetett, hogy akár csak egy pillanatig is azt hitted, hogy mindez automatikusan jár neked.

Szóval, kedves barátom, érted, amit mondok? Ha sikerült felfognod, akkor talán most felmerül benned a kérdés:

De hogyan jutok el onnan, ahol most vagyok, oda, amiről te írsz?

Ennek sokféle módja van, de megosztok veled két dolgot, amelyek mentén elindulhatsz.

Először is tedd, amit én, és – bármilyen furcsán hangzik is - az otthonodban készíts egy oltárt az isteni nőiségnek. Csak női szimbólumokat helyezz el rajta. Én kitettem az alábbi képet: Dante Gabriel Rossetti: Angyali üdvözlet. Keress rá az interneten, és érteni fogod, miért. Kitettem Quan Yin szobrát. Ott van egy yoni alakú kő, és Georgia O’Keeffe egy festménye.

Rendezd be az oltárodat csupa olyasmivel, ami a nőiségre emlékeztet,

és minden nap tölts el előtte pár percet azzal, hogy kifejezed a hódolatodat. Igen, minden nap, a hódolatodat. Az imádatodat, a csodálatodat, az odaadásodat. Szórd tele rózsaszirmokkal. Olvass fel verseket. Ajánlj fel mindent, és kérd meg őt, hogy fedje fel előtted legbelső lényegét.

Meglásd, mindez csodákat művel: akár egyedül vagy, és arra vársz, hogy találkozz végre az igazival; akár kapcsolatban vagy és szeretnél mélyebben kapcsolódni az asszonyoddal.

A másik lépés, amit megtehetsz az, ha kialakítod azt a szokást, hogy az asszonyodnak – vagy bármely nőnek – naponta tízszer elmondasz valamit, amit csodálsz benne. Például: Imádom, ahogy nevetsz. Tetszik a samponod illata. Gyönyörű színe van a szemednek. Természetesen a megfelelő helyen mondd a megfelelő dolgot. A kedvesednek egészen merész kijelentéseket is tehetsz, de mindenki mással meg kell húznod a határokat. Kommunikációdat az határozza meg, hogy melyik kapunál találod magad. Ha például az élelmiszerbolt pénztárosának azt mondod, hogy milyen szépen gömbölyödik a keble, az inkább minősül zaklatásnak, mint őszinte elismerésnek.”

(Forrás: www.arjunaardagh.wordpress.com.)

Nos, mit érzel most? Hogyan hatott rád az írás? Milyen üzenetet hordoz számodra a nőkről? És a férfiakról? Éltél már át ilyet – fordult feléd már férfi ekkora odaadással? És a férfiakat is kérdezem: egyetértesz a leírtakkal? Van olyan nő az életedben, akinek sikerült legbelső lényegével kapcsolatba kerülnöd? Mit kellett ehhez megtenned vagy elengedned?

Átadom a szót neked …

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta

Forrás és a teljes cikk:  http://igazabolszerelem.hu/blog/reszletek/30_bolcsen_cselekszel_ha_imadod_a_not/

 

 

Mondj áldást - légy boldogabb!

Megáldani valakit annyit jelent: jót kívánsz neki.

Bármit kérhetsz és elérhetsz így, akár saját magad számára is.

„Az áldás a mentális energia legtisztább, legfinomabb formája, az univerzum egyik leghatalmasabb ereje, az isteni szeretet mozgósítója" – mondja ezoterikus szakértőnk, Diósy Katalin. –

„Megáldani, annyit jelent, hogy valami, vagy valaki számára jót kívánunk. Szeretetet, gyógyulást, vagy bármilyen pozitív energiát küldhetünk neki. Kérhetünk számára Isteni támogatást, vezettetést, hogy ennek segítségével az illető megoldja élete aktuális problémáját."

Ami van, és ami még nincs

Amit tiszta szívünkből megáldunk, az azonnal áldott lesz, azaz pozitív, erősítő, segítő energiákat kap.

Az áldásban az a különleges, hogy a kimondása után visszaszáll a küldőjére is, azaz a küldő is pozitív energiákban részesül általa.

Megáldhatunk minden létezőt pl. embert, tárgyat, családot, házat, saját magunkat, a testünket (egyes testrészeinket, vagy szerveinket), tulajdonságainkat.

Megáldhatunk bárkit és bármit azért, amivel már rendelkezik, (hogy még többje legyen belőle),

és azzal amivel nem, amire éppen ezért szüksége van.

„Használatával csodálatos változások érhetők el, mind magunkban, mind másokban – magyarázza tovább Katalin. –

  • „Először is mondjuk ki az illető nevét: Péter, megáldalak téged,..majd amit szeretnénk kérni számára: ... jó egészséggel, boldogsággal...stb.
  • és ezt fölerősíthetjük azzal, hogy még többször elismételjük, hogy ... megáldalak, megáldalak, és megáldalak!

Ha valamilyen tulajdonságra van szüksége az illetőnek, pl. a gyermekednek, mert fél a másnapi szerepléstől, akkor erősítsd azt az áldással. Pl. ...megáldalak téged nyugalommal, magabiztos előadásmóddal..."

Tiszta szívvel

Használd az áldást a hálával együtt minden nap, és számos jót vonzhatsz be az életdbe: 
könyebben átléphetsz az élet nehézségein, emellett pedig csodás változások és gyógyulások indulnak el benned. 
Erősődik a teremtéseidet segítő és a szeretet-képességedet fejlesztő energia.

Az áldást ráadásul az életünkben megjelenő problémás helyzetekkel, emberekkel kapcsolatban is használhatod:

„Ilyenkor azért a dologért áldd meg, amit szeretnéd, ha a jövőben a másik viselkedésében, vagy egy helyzetben megváltozna: ...megáldalak téged, amiért kedvesen beszélsz velem...

vagy, azért mert munkát találtam, megáldom magam..."- említ egy példát a szakértő.

Próbáld a kimondott szavak közben azt érezni,

mintha a szívedtől a másik szívéig egy szeretetfény indult volna el, és beburkolná őt.

Ha önmagadat áldod meg, akkor a saját szívedből elinduló energiákkal vond be saját magad.

Fontos, hogy tiszta szívből kívánj!

Az áldástól - azon kívül, hogy másokat segítesz, erősítesz vele –

elsősorban saját magadat fogod jobban érezni, lélekben emelkedettebb és boldogabb leszel.

Az érzelmeid átalakulnak azokkal az emberekkel vagy helyzetekkel kapcsolatosan,

amelyek eddig nem igazán tűntek szerethetőnek számodra.

Ezáltal az emberi kapcsolataid pozitív irányba változhatnak.

Ha önmagadra is használod, erősíted az önelfogadás és önszeretet képességedet, hitedet.

Forrás: http://www.blikk.hu/eletmod/mondj-aldast-legy-boldogabb/4h4pcqp

 

Értelmező kéziszótár nőkhöz. Íme a férfiak bibliája

Írta: Berényi Nóri, 2017.11.20.

Kedves Nőtársaink!

Úgy éreztük, hogy

már ideje lenne a férfiaknak megismerniük minket, nőket, de úgy igazán.

Ezért ezt a cikket elsősorban nem nektek, hanem párjaitoknak ajánljuk.

Lehet, ha ezeket a mondatokat nem csak tőletek hallják, akkor könnyebben befogadja majd az agyuk. Bár férfi legyen a talpán, aki a nőket meg tudja fejteni, azért most adunk hozzá egy kis mankót.

1/5 A nem az sokszor igen és az igen az sokszor nem

Biztos van pár férfi, akit már most elveszítettünk, de nem baj, a szorgalmasak maradjanak csak velünk.

Tehát a nők gyakran alkalmazzák

az igen-nem rafinériát,

gyakorlatilag azért,

hogy mögöttes szándékkal megfigyeljék párjaik reakcióját.

Vagyis, mikor te óvatosan elújságolod a barátnődnek, hogy a fiúk megint elhívtak egy hétvégi buliba és felteszed a kérdést, amivel a vesztedbe rohansz, vagyis, hogy mit szólna hozzá, ha velük tartanál, akkor jobb, ha tudod, hogy az a boldogító igen korántsem biztos, hogy igen.

Sokkal inkább egy: „te tényleg inkább a haverjaiddal szórakoznál péntek este, mintsem velem filmeznél itthon?”

Uraim, legközelebb így menjetek nyugodtan szórakozni.

2/5 Nem tudom = Dehogynem tudom

Még, hogy a nők ne tudnának valamit?

Ugyan, ezt senki nem hiheti el.

De mikor egy kényelmetlen kérdést teszel fel egy nőnek, akkor ez tűnik a legjobb megoldásnak.

Ezzel is lehetőséget adva arra, hogy párja változtasson a kérdésen.

Például, ha egy olyan programra vinnéd el, amihez semmi kedve,

akkor előfordulhat, hogy unottan csak odavág eléd egy „nem tudom”-ot, pedig közben arra gondol, hogy hagyd már őt békén az ostoba kérdéseiddel.

3/5 Beszélnünk kell = Neked véged!

Ha egy nő napközben felhív egy olyan mondattal, hogy este beszélnünk kell, akkor gyakorlatilag már áshatod is a sírodat, mert tuti, hogy rossz fát tettél a tűzre.

És az sem véletlen, hogy az a telefonhívás napközben érkezett,

ugyanis imádott hölgyed szeretné, ha egész nap észben tartanád és stresszelnél miatta.

De meg is könnyíti a dolgodat, ugyanis, ha tudod, hogy mi rosszat tettél, akkor konkrét szöveggel is készülhetsz az esti magyarázkodásra.

4/5 Semmi = Itt a világvége!

És elérkeztünk a férfiak kedvenc, egyszavas mondatához, a semmihez. Ez az a mondat, amivel szerintünk a legjobban ki lehet őket kergetni a világból.

Ez azért van, mert ők az egyszerűség hívei, ha megkérdezik, hogy mi a bajunk, akkor azt várják, hogy egyből kezdjük el sorolni.

Milyen kis naivak…de persze ilyen is van, általában akkor, mikor roppant mód felidegesítenek minket.

Az esetek többségében viszont egy ártatlan „semmi” gondolkodásra ösztönzi őket és arra, hogy nézzenek önmagukba, vajon mivel verhették ki nálunk a biztosítékot.

Életmentő tipp férfiaknak:

Ilyenkor a legjobb, ha nem kérdezitek meg percenként a párotoktól, hogy mi a baja, inkább hagyjátok, hogy kicsit csituljanak az indulatok és tényleg gondolkozzatok el magatokon.

5/5 Csinálj, amit csak akarsz = Te tényleg elhitted? De cuki vagy!

Amikor eldöntöd, hogy egy nőt beengedsz az életedbe,

akkor ezzel együtt vállalnod kell azt is, hogy bizony sokszor nem az lesz egy-egy esemény végkifejlete, amit te szeretnél.

De cseppet se aggódj,

mert a párod pontosan tudja,

hogy mi a legjobb neked.

Így, ha kapcsolatotok elején előadja a laza, szabadságtudatos csajt, akkor élvezd ki azt az egy-két hónapot, amíg tart, mert utána vége a szabadságnak ban.

Legalábbis abban a formában, ahogy eddig te értelmezted. De összességében biztos, hogy sokkal unalmasabb lenne az életetek nélkülünk, szóval tanuljátok meg a leckét és minden rendben lesz.

Forrás: https://www.bien.hu/szerelem-es-csalad/szerelem/ertelmezo-keziszotar-nokhoz-ime-a-ferfiak-bibliaja/127728

 

 

Mindig jót mosolygok magamban azon, amikor emberek azt mondják: „minek ebbe ennyi energiát tenni, hisz a másik se tesz semmit.” Vagy: „ennyi év után törvényszerű az ellaposodás.” Vagy: „úgyis megy ez magától, minek így megtervezni.” Vagy: „a házasság, főleg, ha gyerekünk is van már, nem a szenvedélyről és a vad szexről szól…”

Ők bizonyára nem tudják, hogy a párkapcsolat halála az unalom, ami aztán egyértelműen boldogtalansághoz vezet. Szóval dobd be magad alkalom adtán, a Valentin nap pedig erre egy kiváló alkalom.

 

A tökéletes Valentin nap 5+1 lépése

Nézd meg a teljes bejegyzést ITT, már csak azért is, mert Valentin nap alkalmából készültem Neked egy meglepetéssel, ami a blogbejegyzés alján található.:-)

Szeretettel:
Pirner Alma
Absolutely Woman

A tökéletes Valentin nap 5+1 lépése - Persze ezeket nem csak Valentin napon lehet megtenni.

Február a szerelem és szenvedély hónapja, és pont itt az idő, hogy az év vége után, ami leginkább az őrült hajtással és a családdal telt, végre egy kicsit a párkapcsolatunkkal is foglalkozzunk. 

Persze ezt nem csak azon a bizonyos Valentin napon lehet megtenni, de miért ne köthetnénk ehhez az alkalomhoz azt, hogy egy kicsit feltüzeljük magunkat és a másikat egyaránt, és lángra lobbantjuk a szenvedélyt.

Mindig jót mosolygok magamban azon, amikor emberek azt mondják: „minek ebbe ennyi energiát tenni, hisz a másik se tesz semmit.” Vagy: „ennyi év után törvényszerű az ellaposodás.” Vagy: „úgyis megy ez magától, minek így megtervezni.” Vagy: „a házasság, főleg, ha gyerekünk is van már, nem a szenvedélyről és a vad szexről szól…”

Ők bizonyára nem tudják, hogy a párkapcsolat halála az unalom és egyhangúság, ami aztán egyértelműen boldogtalansághoz vezet. Szóval dobd be magad alkalom adtán, a Valentin nap pedig erre egy kiváló alkalom.

·         0. LÉPÉS

Szervezzétek meg az estét jó előre (a gyerekfelügyeletet is)

Ha nem terveztek előre, nem is fog összejönni.

Ne előző nap kezdd el megszervezni ezt az estét, hanem hetekkel előre, hogy mindenki fel tudjon rá készülni. Így sokkal kevesebb az esélye, hogy bármi közbe jöhet. Oldjátok meg aznap estére a gyerekfelügyeletet is, hogy nyugodtan kikapcsolódhassatok kettesben. Ha pedig nem jön össze ez pont Valentin napkor, bármikor szervezhettek „randinapot”, sőt kötelező is bizonyos időközönként!

·         1. LÉPÉS

Hangolódjatok egymásra

Szánjatok időt az egymásra hangolódásra is, hiszen ha alapvetően nincs meg az intimitás kettőtök között, és el vagytok távolodva, sokkal több idő mire újra egy hullámhosszra kerültök. 

Szánjatok időt arra, hogy figyeljetek ebben az időszakban tudatosan egymásra, járjatok egymás kedvébe, tudatosan érintsétek, öleljétek, csókoljátok egymást többet, mint egyébként szoktátok.

Képzeld el, hogy milyen volt az első találkozásotok, amikor bele szerettél, elevenítsd fel magadban ezeket a pillanatokat. És Te milyen voltál az elején?

Szenvedélyes, csábító, szexi, figyelmes? Próbáld meg újra élni ezeket az érzéseket, mintha újra el kellene csábítanod Őt!

·         2. LÉPÉS

Minőségi idő együtt

Aznap este tegyétek félre a telefonjaitokat, ne menjen a háttérben a televízió, maximum valami jó kis zene, és figyeljetek csak egymásra.

Beszélgessetek egymást meghallgatva, simogassátok, csókolgassátok egymást, tervezzetek. Készíthetsz pár finom falatot is, és hűts be egy minőségi száraz pezsgőt. Csináljatok valami olyat, amit egyébként nem szoktatok, fő a változatosság. 

Találjatok ki közösen valami olyan tevékenységet, ami nem a mindennapi életetek része. Nem kell nagy dolgokra gondolni.

Lehet ez egy vacsora kettesben egy új étteremben, egy bor vagy pezsgőbárban tett látogatás, egy SPA vagy egy törökfürdő. A lényeg, hogy új élményekkel gazdagodjatok.

Olyat válasszatok, ami romantikus, és tudtok közben egymásra figyelni.

Akár randira is hívhatjátok egymást, ennek is van egy frissítő izgalma, pikantériája. Külön érkezzetek a helyszínre, készülj rá csinosan és szexisen, éljétek meg újra a kezdeteket.

·         3. LÉPÉS

A hangulat megteremtése – Intim környezet

Hass minden érzékszervre, és teremts a lakásból otthont, intim környezetet, érzéki hangulatot.

Ha van gyermeketek, nem kérdés, hogy a gyerekjátékokat, mesekönyveket redukáljuk a gyerekszobára, a háló és nappali most legyen csak a Tiétek!

Válassz egy kellemes illóolajat, ami fokozza az érzéki hangulatot, ilyenek például az ilang-ilang, narancs, rózsa, vanília, ámbra és a szantál.

Tudtad, hogy szakértők szerint az egyik legerotikusabb illat Yves Saint Laurent Opium nevű parfümje, mely ezeket az illatokat mind tartalmazza? 

Vegyél egy pár mécsest, a gyertyafénynek mindig nagyon erotikus hangulata van. Készíts be valami jó kis erotikus zenei mixet, melyből rengeteget találsz a Youtube-on, például “erotic lounge” címmel.

Öltöztesd az ágyatokat is “díszbe”, a megszokott és kényelmes pamut ágynemű helyett most bedohatsz valami erotikusabbat, piros szatén vagy fekete lakk lepedőt is akár, mely kiválóan alkalmas olajos masszázshoz és játékokhoz..

·         4. LÉPÉS

Vedd fel a legszebb fehérneműdet

Kár ez ellen tiltakozni, a férfiak vizuális típusok.

A legtöbben szexinek tartanak egy szép fehérneműt harisnyatartóval, hiszen ez hozzá tartozik a nagybetűs NŐ ismérvéhez.

Miért ne vehetnél most egyet magadnak, amit bedobsz este fürdés után?

Nem csak Te fogod magad jobb nőnek érezni, ha “feldíszíted” ilyen módon a testedet, de a férjed is szívesen elnézeget majd, mielőtt lehámozná rólad.

·         5. LÉPÉS

Próbáljatok ki valami olyat a szexben, amit még nem csináltatok

Azt gondolod ennyi év után már mindent próbáltatok? Nagyon tévedsz! Ha életetek végéig gyakoroltok, akkor sem fog minden beleférni. Ha tudod, milyen titkos vágyai vannak, valósíts meg egyet. Ha nem, kérd meg, hogy írja fel egy papírra, te tedd ugyanezt, és cseréljétek ki a cetlit. Utána már csak annyi dolgotok van, hogy váltsátok valóra a legmerészebb álmait a másiknak. Persze ehhez kell kellő önismeret, hogy tudd, mire vágysz, és kellő nyitottság, hogy ezt el is merd mondani. A jó házassághoz pedig mindkettő elengedhetetlen!

 

+1 EXTRA MEGLEPETÉS

Van egy extra tippem, amivel garantáltan feldobhatod ezt az estét, vagy bármelyik másikat is! Szerinted melyik az a férfi, aki egy forró ölbetáncnak vagy sztriptíznek nem örülne? Vagy akár ötvözhetnéd a kettőt is!

Vedd végre kezedbe az irányítást, használd ki, hogy NŐNEK születtél, és élj a nőiességeddel, szexualitásoddal.

Kattints az alábbi gombra, és nézd meg, én hogyan csinálom! Minden részletet megosztok veled a koreográfia betanítása mellett, mely ahhoz szükséges, hogy igazán magabiztosan és profin csábítsd el újra párodat!

Érdekel, hogyan csábíthatom el profin a páromat!

Forrás: https://absolutelywoman.hu/otthoni-csabitas/a-tokeletes-valentin-nap-51-lepese/

 

 

 

 

 

Tudom, hogy időnként fontos kipanaszkodni magunkat valakinek, aki értő füllel és együttérzéssel hallgat minket.

Arra kell csak figyelned, hogy miután kipanaszkodtad magad, elmondod-e ugyanezt (talán addigra már indulatok nélkül) az érintettnek is.

Miért fontos ez?

Tegyük fel, hogy van valami, ami a kedveseddel kapcsolatban bosszant, vagy akár mélységesen felzaklat.

Ha nem mondod el neki, akkor nem tud róla, és nem áll módjában változtatni rajta.

Talán most azt gondolod: de tudnia kellene, hiszen ez természetes dolog!

Ám sajnos tévedsz.

Különbözőek vagyunk, mert különböző élettapasztalatok formáltak minket.

Ami neked természetes, az másnak nem az. Ami másnak természetes, az neked nem az.

Sőt, nem is vagyunk gondolatolvasók, így amit nem hozol szóba, annak nincs lehetősége a felszínre kerülni és átalakulni.

Ráadásul mindaddig,

amíg ezen a felzaklató dolgon tartod a figyelmed, és panaszkodsz róla másoknak,

energiát adsz neki,

és ezzel megnöveled. Egyre rosszabb és nehezebb lesz a helyzet, a változásnak pedig esélye sincs.

Kattints a linkre, és olvass tovább arról, mit tehetsz annak érdekében, hogy februártól mindez másképp legyen. Link

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta
szeretetterapeuta,
a Szerelmeskönyv írója


PROGRAMAJÁNLÓ

Az élet szerelmesei találkozósorozat

Ez a különleges program neked szól, ha

  • egyedül vagy és ezzel együtt szeretnéd jól érezni magad a bőrödben, miközben lehetővé teszed, hogy megérkezzen a párod is;
  • párkapcsolatban vagy, és tudod, ha te jól érzed magad, akkor a kapcsolatotok is egyre harmonikusabbá válik;
  • nem csak a párkapcsolat terén, hanem életed többi területén is szeretnéd felismerni, mi is az, amire valójában vágysz, majd pedig megteremteni azt;
  • már annyit hallottad tőlem (vagy mástól) ezt a „szeretem magam” dolgot, hogy szívesen kiderítenéd, hogyan is kell ezt csinálni és megtapasztalni;
  • örömmel kipróbálod a boldogságot hozó módszereket, amiket javaslok;
  • szeretnél hozzád hasonlóan gondolkodó emberek társaságában jókat nevetni, és könnyedén, szórakozva önmagadról, valamint a párkapcsolati boldogságról tanulni;
  • kíváncsi vagy rá, milyen ez a Sarkadi Kriszta közelről; milyen hatással van rád és az életedre az, ha hetente egyszer eltöltesz vele néhány órát.

Kattints ide a részletekért: Az élet szerelmesei találkozósorozat >>>

HA KÉRDÉSED VAN ... Sarkadi Kriszta ugyfelszolgalat@igazabolszerelem.hu

 

Az élet szerelmesei találkozósorozat

Minden, ami az életedben veled történik, a visszatükröződése annak,

ahogyan gondolkodsz; annak, ahogyan érzed magad.
 
Furcsa egy állítás ez, de megtapasztaltam, hogy igaz.

Sokáig én is azt gondoltam, mint mindenki: majd, ha a körülményeim megváltoznak (mert lesz pénzem, lesz boldog párkapcsolatom, lesz jó munkahelyem), na, majd akkor jól érzem magam.

El sem tudtam volna képzelni, hogy ez éppen fordítva van:

először jól „kell” érezzem magam,

és ez majd fokozatosan átalakítja a körülményeimet.
 
Aztán elkezdtem beengedni ezt a gondolatot, és ezt mondtam:
- Rendben, tegyük fel, ez igaz. De hogyan csináljam? Hogyan érezzem jól magam, amikor minden olyan nehéz, visszahúzó és kiábrándító az életemben?
 
A válasz, ami érkezett, még tovább bonyolította a helyzetet: rájöttem,

hogy nem a látszólagos valóságom megfigyelésével kell töltenem az időmet, hanem azzal,

hogy arra fókuszáljak, amit szeretnék; arra, ami jó érzést okoz.

Ez egy egyszerű dolog, de beletanulni egyáltalán nem volt könnyű! Időnként úgy éreztem, kettészakadok: az elmém egyik része a megszokott, régi, az aktuális helyzet megfigyeléséből fakadó, korlátozó hiedelmeket hajtogatta, a másik része pedig már az új, örömet okozó gondolatokra figyelt.
 
Rendszeres, tudatos, folyamatos éberséget igénylő tevékenységeken és szokásokon keresztül jutottam el oda, hogy ma már el sem tudom képzelni, hogyan érezhettem valaha is terhesnek, hiányosnak, boldogtalannak az életet, amit élek.

Mostanra sikerült kialakítanom azt a belső hozzáállást, amely lehetővé teszi, hogy mindaz, ami történik velem, a legszebb álmaimat is felülmúlja. És nem csak időnként. Minden egyes napon szerencsésnek, boldognak, erőtől sugárzónak és elégedettnek érzem magam.
 
Ide foglak elvinni téged is, ha velem tartasz Az élet szerelmesei találkozósorozat résztvevőjeként.
 
Az egyik kérdés, ami ezzel kapcsolatban egy olvasómtól érkezett, ez volt:
De miért kell ehhez egy találkozósorozat? Miért nem elég, ha minden nap elolvasom a Szerelmeskönyvből a soron következő fejezetet? Miért nem elég, ha egy előadás keretében elmondod nekünk a lényeget?
 
Tudom, hogy a Szerelmeskönyv olvasása rengeteget jelent, hiszen számtalan kedves visszajelzést kaptam erről.

Tudom, hogy egy előadás meghallgatása kivételes inspirációt jelent, és új ötleteket ad, amit aztán szabadságunkban áll kipróbálni a gyakorlatban is.
 
Ám Az élet szerelmesei találkozósorozat esetében sokkal többről van szó. Olyasmiről, amihez egy szöveg elolvasása, vagy egy előadás meghallgatása nem elegendő.

  • Az örömteli, boldog élethez vezető, valódi és tartós változáshoz új szokásokat kell kialakítanod, néhány régit pedig el kell engedned.
  • Meg kell tanulnod az elmédet egészen másképp használni, mint eddig.
  • Ehhez pedig rendszeres, folyamatos gyakorlásra van szükség.
  • Ezt lehet, egyedül is elkezded, de inspiráció és támogatás nélkül nagy valószínűséggel hamar abbahagyod. 

Új dolgok elsajátítása közben az elején rendkívül lelkesek vagyunk, de aztán észrevétlenül elkezdünk visszacsúszni a megszokottba. Hogy állsz például a január 1-én tett elhatározásaiddal? Mindegyik megvalósulásáért teszel, minden nap? Vagy van már köztünk néhány, amely eltűnt a süllyesztőben?
 
Ha a résztvevője vagy Az élet szerelmesei találkozósorozatnak, az azt jelenti, hogy heteken át ott állok melletted.

Folyamatosan arra inspirállak, hogy amit megmutatok neked, azt valóban átültesd a gyakorlatba, és életed szerves részévé tedd.

Ennek az eredménye az lesz, hogy

  • alapvetően megváltozik a gondolkodásod: képes vagy a figyelmedet folyamatosan a pozitív és örömteljes dolgokon tartani;
  • új módon kezdesz el önmagaddal és a környezeteddel kommunikálni: így azt teremted meg, amire vágysz, nem pedig azt, amit elkerülni akarsz;
  • a vágyaid szinte maguktól, könnyedén valósulnak meg;
  • a találkozóinkon garantáltan jól érzed magad: ez pedig azonnal elindít afelé, hogy a körülményeid is átalakuljanak;
  • egy csodálatos, vidám, örömteljes közösség részévé válsz: új barátaid lesznek, akik támogatnak, felemelnek, bátorítanak.

Igen, javulnak a kapcsolataid. Igen, ha még nincs melletted, akkor valószínűleg hamarosan megérkezik a párod is. Igen, egészségesebb, élettel telibb leszel. Igen, egyre nagyobb lesz a bőség az életedben.
 
De mindez csak a következménye annak a mélyreható, pozitív változásnak, amely a gondolkodásodban, valamint a hozzáállásodban történik, és amely egész további életedet meghatározza.
 
Gyere, várlak!

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta


Ezt írják róla, akik már részt vettek:

Amikor elkezdtem Az élet szerelmesei találkozósorozatot,

akkor 4 éve szingliként éltem, alacsony önértékeléssel és bűntudattal, amiért én vetettem véget a nem működő párkapcsolatomnak. Úgy éreztem, hogy nem vagyok szerethető, és hogy a számomra vonzó férfiak elérhetetlenek.

A csoport csodás teret biztosított a gyógyulásra. Új barátaim lettek, akikkel erős szeretetkapcsolat alakult ki. Sokat nevettünk, beszélgettünk és játszottunk, jól szórakozunk együtt.

A napi olvasmányok szélesítették a látókörömet, a gyakran mondogatott mantrák erősítették az önbizalmamat és a pozitív életszemléletemet.
Sokat nőtt az önbizalmam, már elhiszem, hogy szerethető vagyok. Gyengédebben bánok magammal, nyitottabb vagyok az új dolgokra, könnyebb, örömtelibb életet élek.
És ami az egyik fontos eredménye ennek az időszaknak, hogy a férfiakkal való kapcsolat az elérhetetlenből természetessé változott.

Hálás köszönet mindezért!
Mindenkinek ajánlom, aki boldogabb életet szeretne élni! Judit, 32

A találkozósorozat kezdetekor mélyponton volt az életem. Hosszú évek óta  nem volt már párkapcsolatom, bezárkóztam. Plusz rossz döntéseket hoztam, amelyek még jobban lehúztak. Egyetlen öröm és siker forrásom a munkám volt.

Felismertem hogy változnom  és változtatnom kell az életemen! Kriszta már korábban segített sikeresen feldolgozni a szüleimmel való kapcsolatomat így és nem volt kétségem, hogy ott a helyem Az élet szerelmesei csoportban.

Itt fokozatosan ismertem meg önmagamat, a berögzült hiedelmeimet, a megoldásokat a változásra. Ebben a folyamatban a Szerelmeskönyv napi  "tanításai " voltak a segítségemre, változatos gondolatokkal, történetekkel  segítve  a fejlődésemet.

A találkozók alkalmával - amiket Kriszta fantasztikus  módon épített fel - a gyakorlatok, a megosztások, a feladatok, a beszámolók, a meditációk szeretetteljes légkört teremtettek. Minden alkalmat hol megkönnyezve, hol önfeledt nevetésben éltünk meg. Rám nagy hatást gyakorolt a csoport támogató ereje, felszabadultan kimondtam a gondolataimat, az érzéseimet. Már a való életben is képes vagyok ezt megtenni. Kinyíltam a továbbfejlődésre és a párkapcsolatra.

A Szerelmeskönyv pedig továbbra is az útitársam! Vali


HA KÉRDÉSED VAN ...
Sarkadi Kriszta
ugyfelszolgalat@igazabolszerelem.hu

 

 

 

Zárkózott vagy? Íme néhány tipp, amivel nyitottabbá válhatsz a világra

Írta: Stumpf Bea, 2016.11.16. Kiskorom óta szeretek írni, bár akkor még csak napló formájában vetettem papírra a mindennapjaimat. Valahol itt kezdődhetett minden. Ha épp nem dolgozom, imádok utazni, világot látni. A hétköznapokban a jóga és a futás frissít fel, ilyenkor teljesen feltöltődök, mind testileg, mind szellemileg.

A te környezetedben is biztosan nagyon sok zárkózott ember van, még akkor is, ha elsőre nem ezt gondolod róluk. Sőt, lehet, hogy vannak olyan szituációk, amelyekben te is hirtelen bezárkózol és kényelmetlenül érzed magad. Ha nagyobb társaságban nehezen tudsz csak feloldódni, próbáld ki, hogy az alábbi néhány apróságon változtatsz – meglátod, sokkal komfortosabban fogod utána érezni magad!

1/5 Billentsd ki magad

Első lépésként nem árt, ha nem mindig a biztonságos területeken belül mozogsz, tehát nem csak a saját társaságoddal mész ide-oda, hanem keresed az újat, az ismeretlent.

Persze nem kell az egészet egyedül csinálnod, könnyebb, ha van egy társad, aki egy biztonsági hálóként melletted áll és biztat.

Tipp: Keress olyan eseményeket, amik érdekelnek, és fogadd meg, hogy minden hónapban kipróbálsz valami újat, mondjuk elmész egy számodra ismeretlen helyre, ahol új emberekkel találkozhatsz.

2/5 Nyiss a világra

Az persze nem elég, hogy elmész egy rendezvényre, egy buliba vagy egy összejövetelre, hogyha végig egyedül álldogálsz, a mobilodat nyomkodod vagy azokkal beszélgetsz, akikkel odamentél.

Fontos, hogy még ha zárkózott is vagy,

próbálj meg egy kicsit nyitni a külvilágra

és tudatosan figyelni a metakommunikációdra, hiszen ez, ha nem is gondolnád, nagyon sokat számít.

Tipp: Néhány perc mobilozás után tedd el a telefonod, a keresztbe tett kezek és lábak védekező pozíciójából pedig zökkenj ki egy kicsit, és keresd a társaságot a tekinteteddel.

3/5 Közelíts okosan

Amikor egy helyiség tele van számodra ismeretlen, egymással beszélgető emberekkel, akkor elsőre lehetetlennek tűnik az, hogy te is odamenj, beszélgess és jól mulass a többiekkel.

Hogyan kellene elkezdened?

Jó taktika, ha nem a nagyobb társaságokkal kezded, hanem olyan körökbe próbálsz becsatlakozni, ahol hárman-négyen állnak, hiszen itt könnyebb lesz az ismerkedés és az érvényesülés is.

Így biztosan komfortosabban érzed majd magad ismerkedés közben, mintha egy olyan társaságba próbálnál becsatlakozni, ahol mindenki ismeri egymást és egyébként is annyian vannak, hogy a nevekkel is bajba kerülsz.

4/5 Érdeklődj!

Minden társaságban sikered lesz, ha nem folyamatosan magadról beszélsz, de nem is mindig csak hallgatsz, hanem megtalálod az arany középutat.

Mit is jelent ez? 

Hagyd, hogy mások magukról beszéljenek, és kérdezz is tőlük miért vagy hogyan kezdetű kérdéseket, amik jobban előreviszik a beszélgetést és azt mutatják, hogy tényleg érdeklődsz.

A jó hallgatóság mindig szimpatikus – ha alapvetően egy kicsit introvertált vagy, akkor ezzel biztosan nem lesz majd problémád. Hidd el, minden percben jobban fogod magad érezni társaságban, és lépésről lépésre egyre inkább megnyílsz majd.

5/5 Tartsd fenn!

Első lépésként szuper, ha élőben ügyesen kezeled a kommunikációt, társasági életet élsz és egyre több új emberrel megismerkedsz,

de az is fontos, hogy a számodra értékes kapcsolatokat fenntartsd és időről időre ápold.

Ha például egy rendezvényen új emberekkel találkozol, akkor kérd el az elérhetőségüket, jelöljétek be egymást Facebookon, vagy keressetek egy olyan csatornát, ahol továbbra is tudtok kommunikálni.

Tipp: Szuper, ha mindig egyeztettek egy következő találkozót is, így több az esély arra, hogy nem kopnak el a frissen kötött ismerettségek.

Forrás: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/lelki-harmonia/zarkozott-vagy-ime-nehany-tipp-amivel-nyitottabba-valhatsz-a-vilagra/125115