Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pozitív idézetek 4

 

A zene gazdagítja a kedélyt, nemesíti az ízlést, fogékonyabbá tesz más szépségek iránt. - Bárdos Lajos.

 

"Ha öt percig panaszkodsz, akkor csupán elvesztegettél öt percet az életedből. Ha viszont, nem hagyod abba a panaszkodást, nemsokára olyan sivár anyagi körülmények között fogod találni magad, ahol az önsajnálat porában fogsz fuldokolni." (Jim Rohn)

 

"Korábban azt szoktam mondani magamban reménykedve, * bárcsak megváltoznának a dolgok körülöttem*. Aztán megtanultam, csak akkor fognak megváltozni a körülményeim, ha én megváltozom." (Jim Rohn)

 

"A sikerben nincs semmi misztikus, vagy varázslatos dolog. A siker természetes következménye a sikerelvek következetes alkalmazásának." (Jim Rohn)

 

"Az álmokhoz hasonlóan a jól megfogalmazott célok is mágnesként viselkednek. A maguk irányába vonzanak bennünket, mégpedig annál erősebben, minél jobban meghatározzuk, leírjuk őket, és minél keményebben dolgozunk megvalósításukért." (Jim Rohn)

 

"Az iskolai, hagyományos oktatásban szerzett ismeretekből meg lehet élni, önképzéssel, viszont egy vagyonra tehetsz szert." (Jim Rohn)

 

"Hogy megváltozzanak a körülményeid, neked kell először megváltoznod. Ahhoz, hogy más legyen a helyzeted, neked kell másnak lenned. Az anyagi sikert mindig meg kell, hogy előzze, a személyiséged fejlődése." (Jim Rohn)

 

"Vigyázz a testedre. Ez az egyetlen hely, ahol élhetsz." (Jim Rohn)

 

"A menedzserek segítenek az embereknek olyannak látni önmagukat, mint amilyenek. A vezetők abban segítik őket, hogy még jobbnak láthassák magukat annál, mint amilyennek hiszik." (Jim Rohn)

 

A tudásunk és az érzéseink fontos tényezők, amelyek erőteljesen kihatnak életünk minőségére. De ne feledd, ezek csupán az alapot jelentik, amelyen felépíthetsz egy szebb jövőt! Ahhoz, hogy a kép teljessé váljon, cselekedned kell! (Jim Rohn)

 

Időnként mindnyájan óvatlanok vagyunk, és az ártalmas emberek, a kártékony alkalmak és a helytelen gondolatok már meg is találják az utat az életünkbe. A lényeg az, hogy megtanuljuk felismerni a negatív hatást, és megtegyük a szükséges lépéseket, hogy behatároljuk vagy kiküszöböljük annak forrását. (Jim Rohn)

 

Soha sem mások "dühítenek fel" minket. Mi magunk gurulunk dühbe, mivel lemondtunk a hozzáállásunk feletti ellenőrzés jogáról. (Jim Rohn)

 

Az önuralom, a fegyelem gyakorlása, a türelem, a tervezés, az intenzív erőfeszítés, eredményeink tekintélyes részének bölcs befektetése, egy szilárdan kiegyensúlyozott hozzáállás kialakítása, a következetes tevékenység, az ismeretek összegyűjtése, a sok olvasás és egy ésszerű személyes filozófia jól példázzák értékünk növelésének módjait. (Jim Rohn)

 


Személyiségünk értéke az a mágnes, amely minden jó dolgot az életünkbe vonz. Minél értékesebb emberek vagyunk, annál nagyobb a jutalmunk. Ha többre vágyunk, a megoldás az, hogy többé kell válnunk - tehát szüntelenül kutatnunk kell értékünk növelésének új és új módozatait. (Jim Rohn)

 


Mindnyájunknak szüntelenül kutatnunk kell olyan emberek után, akiket csodálhatunk és tisztelhetünk; olyan emberek után, akikről a saját viselkedésünk egyes elemeit megmintázhatjuk. Jelenlegi lényünk és viselkedésünk jelentős részben annak a számos embernek az elegye, akik az évek során befolyást gyakoroltak ránk. (Jim Rohn)

 


A vezetés egyik legjelentősebb sajátossága az eredményes kommunikáció, és csak azután tanulhatjuk meg, hogy mit mondjunk, miután már megtanultuk, hogyan hallgassunk meg másokat. (Jim Rohn)

 


A siker nem más, mint néhány egyszerű alapelv mindennapi gyakorlása.

Akik boldogságra és sikerre vágynak, azoknak először annyi készséget kell tökéletesen elsajátítaniuk, ahányat csak össze tudnak gyűjteni, és mindegyik készséget egybe kell olvasztaniuk az összes többivel, míg végül ki nem bontakozik belőlük egy egyedülálló tehetség. Készségeink és tehetségeink felhalmozott értéke révén minden lehetségessé válik számunkra. (Jim Rohn)

 

A vágy, a tervezés, az erőfeszítés és a kitartás egyedülálló elegye mindig ki fogja fejteni a maga varázserejét. A kérdés nem az, hogy működni fog-e a siker formulája, hanem az, hogy az illető fogja-e működtetni a formulát. Ez az ismeretlen változó. Ez a kihívás, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Mindnyájan képesek vagyunk a jelenlegi helyzetünkből eljutni bárhová, ahová csak akarunk. Egyetlen álom sem képtelenség, feltéve, hogy először van elég bátorságunk hinni benne. (Jim Rohn)

 

Bármennyi időt és áldozatot megér azoknak az embereknek a tanulmányozása, akik jól boldogulnak az életben. Gyűjtsd össze a sikerrel kapcsolatos gondolatokat és információkat minden rendelkezésre álló forrásból! Olvass könyveket! Végy részt szemináriumokon! Szánj időt azoknak az ismereteknek az összegyűjtésére, amelyeket a siker megkövetel! Tanulmányozd azoknak a szokásait, nyelvhasználatát, öltözködési stílusát és irányelveit, akik kivívták a sikert! (Jim Rohn)

 

A jobb életre törekvőknek először jobb emberré kell válniuk. Szüntelenül törekedniük kell az önuralomra azzal a céllal, hogy kiegyensúlyozott életfilozófiát alakíthassanak ki, azután pedig e filozófia parancsai szerint éljenek. Az olvasás szokása az egyik legfontosabb lépcsőfok egy egészséges filozófiai alap lerakásához; a siker és a boldogság megvalósításának egyik nélkülözhetetlen alapeleme. (Jim Rohn)

 

Ha valaki arra a következtetésre jut, hogy nem engedheti meg magának egy könyv megvásárlását, várja csak meg, milyen drága árat kell majd fizetnie hogy nem vette meg! Várja csak meg, amíg benyújtja neki a tartós és meghosszabbított tudatlanság árát az élet. (Jim Rohn)

 

"Mi a milliomossá válás legnagyobb haszna? A megszerzett milliók? Nem hiszem. Sokkal inkább az a tudás, és fegyelem, azok a készségek és vezetői tulajdonságok, amelyeket a magasabb szint elérése érdekében kifejlesztettünk magunkban. A tapasztalat, amire tervezés és a stratégiák kialakítása közben szert teszünk. A belső tartás, a bátorság, elszántság és akaraterő, amely ahhoz kellett, hogy összegyűjtsük azt a milliót." (Jim Rohn)

 

"Ha tudjuk, hogy mit akarunk, és azt eléggé akarjuk, akkor találunk módot a megszerzésére. A menet közben adódó problémák leküzdéséhez szükséges válaszok, módszerek és megoldások majd feltárulnak előttünk." (Jim Rohn)

 

"A siker elérésének nincs semmiféle misztikus, vagy varázslatos titka. A siker valójában nem más, mint a sikerelvek kitartó és következetes alkalmazásának eredménye." (Jim Rohn)

 

"A siker nem más, mint a sikerelvek naponkénti következetes alkalmazása, míg a kudarc, egyszerűen néhány tévedés naponta ismételt elkövetése. A helyesen alkalmazott sikerelvek és téves döntések halmazatának eredményeként leszünk gazdagok, vagy szegények." (Jim Rohn)

 


"Tanuld meg a bölcsességedet és az erős érzelmeidet munkává átalakítani! A magban rejlő csodához is, nem jelszavak hangoztatásával, hanem munka árán juthatsz hozzá." (Jim Rohn)

 


"Az elkötelezettség, a kiválóságra törekvés egy adott területen, valamint a rendületlen kitartás, ezek a siker elérésének legfontosabb feltételei.” (Jim Rohn)

 

"Ha megváltoztatod a beállítottságodat, meg fognak változni az életkörülményeid is." (William JAMES)

 

 "A múltban izomerőnket megsokszorozó eszközöket használtunk, ma pedig olyanokat, amelyekkel az elménket sokszorozzuk meg." (Bill GATES)

 

"Aki sajnálja a pénzt a tudás megszerzésére, az nem számol a tudatlanság költségeivel." (TONK Emil)

 

"Azon járjon az eszed állandóan, amit el akarsz érni,
ne pedig amitől félsz." (Brian TRACY)

 

 "A cselekvésre motiválás feltétele: A jövőtől való rettegésnek felül kell múlnia a változ(tat)ástól való félelmet." (L. J. PETERS)

 

 "A siker nem a tehetségesek kiváltsága,hanem azoké, akik megküzdenek érte."

 

"Ha valamiről még nem hallottunk, vagy valamit nem értünk, az attól még működik..." (KAJÁRIK Béla)

 

 "Az emberek mindig a körülményeiket teszik felelőssé sorsuk alakulásáért. Én nem hiszek a körülmények hatalmában.
Hiszem viszont, hogy ebben a világban csak azok boldogulnak,
akik megkeresik a megfelelő körülményeket, és ha nem találják,
megteremtik azokat. (George Bernard SHAW)

 

"Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni.
Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami a kezedbe kerül,hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni." (Napoleon HILL)

 

"Amit élvezettel tanulunk, azt nehezen felejtjük el." (Luis MERCIER)

 

 "Kiválasztom és az agyamban elraktározom a kedvenc idézeteimet. Így vértezem fel magam ebben a gyorsan változó világban elkerülhetetlen, védekezésekben és támadásokban bővelkedő helyzetek megoldására." (Robert BURNS)

 

 "Ha mindazt megtennénk, amire képesek vagyunk, szó szerint saját magunkat is elkápráztatnánk." (Thomas A. EDISON)

 

 "A legnagyobb szívesség, amit magadnak megtehetsz az, hogy kiderítsd, mihez van leginkább tehetséged!" (KAJÁRIK Béla)

 

 "Nem lehetetlen, ami hihetetlen." (Dr. BAKANEK György)

 

 "Ha az ember a pénztárcája tartalmát a saját fejébe tölti, akkor azt már senki sem veheti el tőle.
A tudásba fektetett pénz hozza a legnagyobb nyereséget. (Benjamin FRANKLIN)

 

"Az Internet korszakban nincs nagyobb kockázat annál, mint kimaradni a lehetőségből." (Newsweek)

 

 "Egy bölcs emberrel folytatott beszélgetés többet ér, mint tíz év tanulás." (Kínai közmondás)

 

"Ezentúl nem a nagy hal eszi meg a kis halat, hanem a gyors hal a lassúbbat." (Rupert MURDOCH)

 

"Azért nem jut olyan sok ember sehova az életben, mert amikor a lehetőség kopogtat az ajtajukon, éppen a hátsó kertben keresgélik a négylevelű lóheréket." (Walter CHRISLER)

 

 "Ha képességeid kifejlesztése mellett döntesz, és mesterfokon elsajátítod a magadhoz értés tudományát, ha kitűzött céljaidat teljes odaadással igyekszel megvalósítani, jutalmul olyan helyekre juthatsz el, amelyekről még álmodni sem mernél." (Les GIBLIN)

 

 "A legjobb barátunk az, aki a legtöbbet hozza ki belőlünk." (Henry FORD)

 

"Először azt csináld, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és hirtelen azon találod magad, hogy megcsináltad a lehetetlent,"
(ASSISI SZENT Ferenc)

 

 "Minden vállalkozásnak megvannak a költségei és kockázatai, de ezek jóval csekélyebbek a kényelmes semmit tevés hosszú távú költségeihez és kockázataihoz képest." (John F. KENNEDY)

 

"Az emberek gondolkodását nem az érvelés, hanem a megfigyelés változtatja meg. Úgy viselkednek, ahogyan azt másoktól látják." (Will ROGERS) 

 

"A félelmeidet tartsd meg magadnak, a bátorságodat viszont, oszd meg másokkal." (Robert Louis STEVENSON)

 

 "Soha nem késő azzá válnod, ami lehetnél" (George ELLIOT)

 

"A nyertesek olyan átlagemberek, akik az egyszerű dolgokat
rendkívül jól csinálják." (Mike LEMIRE)

 

 "Ne várj az ihletre, az munka közben szokott megjönni." (Henri MATISSE)

 

"Az átlagemberek az életben igyekeznek mindent megúszni.
A sikeresek pedig, arra törekednek, hogy boldoguljanak." (Jim ROHN)

 

"Legfőbb szükségletünk az életben az, hogy valaki segítsen kihozni belőlünk a maximumot." (Ralph Waldo EMERSON)

 

 "A siker receptjének legfontosabb hozzávalója az a tudás, hogy miként jöjjünk ki az emberekkel." (Theodore ROSEVELT)

 

"Térj le a kitaposott útról! Indulj el abba az irányba, amerre még senki sem járt előtted, és hagyj nyomokat magad után!" (Ralph Waldo EMERSON)

 

 "Építs az erősségeidre, és kovácsolj előnyt a gyengeségeidből." (KAJÁRIK Béla)

 

"A kishitű emberek a szerencsében, és a körülményeik kedvező alakulásában bíznak. Szerintük az emberek csak a protekciónak, vagy a véletlennek köszönhetik, hogy jól alakulnak körülöttük a dolgok. Ha egyszer valami kedvező élményben van részük, a másik alkalommal egyáltalán nem biztosak abban, hogy hasonló ismét megtörténne velük.

A nagy egyéniségek viszont, mindig bíznak az ok és okozat törvény érvényesülésében." (Ralph Waldo EMERSON)

 

"Egyesek, amikor olyannak látják a dolgokat amilyenek, felteszik magukban a kérdést, hogy miért?
Én olyan dolgokról álmodom, amilyenek még nem voltak, és azt kérdezem, hogy miért nem? (Robert F. KENNEDY)

 

 "A bölcs ember képes a szerencséjét vagyonra átváltani." (Thomas FULLER)

 

 "Ingyen sajtot, csak az egérfogóban lehet találni." (Big AL)

 

"Nincs igazi üzleti siker, az élet nevű üzletben elért sikerek nélkül." (Malcolm FORBES)

 

 "Amikor egy ajtó bezárul előttünk, egy másik mindig ki szokott nyílni.
A gond az, hogy bánatunkban gyakran túl sokáig vesztegetjük az időnket a bezárult ajtó előtt, és nem vesszük észre, melyik ajtó tárult ki és várja beléptünket." (Alexander Graham BELL)

 

"Általában nem az tartja vissza az embert, aminek hiszi magát, hanem az, aminek nem." (Denis WAITLEY)

 

"A jövedelemre szert tevőknek nem szokása a kifogások keresése.
A kifogásokat keresők viszont, nem szoktak jövedelemre szert tenni." (Dale CALVERT)

 

 "Rövidebb időbe telik valamit jól csinálni, mint megmagyarázni, hogy miért nem sikerült." (Henry Wadsworth LONGFELLOW)

 

 "A jövő azoké, akik meglátják a lehetőségeket, mielőtt azok mindenki számára nyilvánvalókká válnak." (Theodore LEVITT)

 

 "A tudatlansággal az a baj, hogy idővel önbizalommal párosul."
(Zig ZIGLAR)

 

"A döntésképtelenségből gyakran több kár származik, mint egy hibás döntésből." (Gerald R. FORD)

 

"A jövőnk megjóslására a legjobb módszer az, ha azt mi alkotjuk meg." (Leland KAISER)

 

"A siker egyik fontos feltétele az önbizalom. Az önbizalmat pedig felkészüléssel lehet megteremteni." (Arthur ASHE)

 

 "A legnagyobb hiba, amit az életükben az emberek általában elkövetnek az, hogy ki sem próbálják, miként tudnának megélni abból, amit legszívesebben csinálnának." (Malcolm S. FORBES)

 

 "Ha sikeres akarsz lenni az életben, csak a következőket kell tenned. Tudd, hogy mit akarsz! Kedveld, amit csinálsz!
És higgy abban, amit megvalósítasz." (Wil ROGERS)

 

 "Ha még nem csináltál egy dolgot, próbálkozz vele háromszor.
Először, hogy legyőzd a félelmedet. Másodszor, hogy megtanuld, hogyan kell csinálni. Harmadszor, hogy kiderítsd, szereted-e csinálni." (Virgil THOMSON)
 

 

"Aki a tömeget követi, soha sem fog előbbre jutni a többieknél.
Aki viszont egyedül vág neki az utazásnak, olyan helyekre jut el, ahol még senki sem járt." (Alan Ashley - PITT)

 

 "Senki sem gazdagodhat meg, aki nem teszi mások életét gazdaggá." (Andrew CARNEGIE)

 

"Az előítélet messzebb áll az igazságtól, mint a tudatlanság" (Kínai közmondás)

 

"Úgy tűnik, az emberi természet olyan, hogy nehezen teszi túl magát azon, ha valami rosszul sikerül, a jót azonban természetesnek veszi. Ennek az a következménye, hogy ha bármilyen kis dicséretet kapunk, arra évekig visszaemlékezünk." (Dough DeVOS)

 

"Az megfelelő adottságokkal és intelligenciával rendelkezés még nem jelent számunkra semmilyen megoldást. A megoldást csak akkor kapjuk meg, ha adottságainkat felismerésük, bevallásuk és elismerésük után, elkezdjük kamatoztatni." (Zig ZIGLAR)

 

"Tudjátok, az egyetlen oka annak, hogy én állok itt a pódiumon, Ti pedig a nézőtéren ültök az, hogy én megvalósítottam azokat a gondolatokat, amelyeket Ti elvetettetek." (Les BROWN)

 

 "Az ember életének legsötétebb órája az, amikor leül és eltervezi, hogyan fog pénzt keresni anélkül, hogy megérdemelné." (Horace GREELEY)

 

"Mindenki annyi örömet talál az életben, amennyit hajlandó benne észrevenni." (J.R. SHERMAN)

 

 "Ne engedd, hogy tetteid megakadályozzanak a tehetséged kibontakoztatásában." (James A. RAY)

 

"Ha szeretnél valaha is egymillió dollárt keresni, előbb el kell sajátítanod a milliomosok észjárását." (Jim ROHN)

 

"Aki VEZETŐ egyéniségnek hiszi magát, de nincsenek követői,
az nem más, csupán egy gyalogos." (Kínai közmondás)

 

"Amit érdemes csinálni, azt addig rosszul is megéri végezni,
amíg meg nem tanuljuk jól csinálni." (Zig ZIGLAR)

 

"A sikeres életvitel megvalósítása céljából,
a következő két dologra lehetsz igazán hatással:
1. Mit akarsz elérni az életedben?
2. Mit vagy hajlandó megtenni mindezért?" (Michael WILSON)

 

 "Ha csak módszereket tanulsz, a módszernek a foglya leszel,
míg ha ELVEKET sajátítasz el,akkor saját magad gondolhatod ki a módszereidet." (Ralph Waldo EMERSON)

 

"A dolgok azokhoz jönnek el, akik várnak rájuk, feltéve, ha szorgalmasan dolgoznak várakozás közben." (Thomas A. EDISON)

 

 "Minden igazság három szakaszon megy keresztül.
Először kinevetik.
Azután erőszakosan szembe szállnak vele.
Végül pedig elfogadják, mint magától értetődő dolgot." (SCHOPENHAUER)

 

"Kevesen tudják higgadtan kifejteni a mások előítéleteitől eltérő nézeteiket. A többség még az ilyen nézetek megalkotására is képtelen." (Albert EINSTEIN)

 

"Ha valami megakadályozhat álmaid megvalósításában, az nem más, mint az a személy, aki a ruháidba öltözve, megalkotja a negatív gondolataidat." (Les BROWN)

 

"Kend be magad nevetéssel, az élet okozta leégések ellen!" (Zig ZIGLAR)

 

 "Tartsuk távol magunkat az olyan emberektől, akik megpróbálják lekicsinyelni ambícióinkat. Ez a kicsinyes emberek szokása, de az igazán nagy emberek azt éreztetik velünk, hogy mi is lehetünk nagyok." (Mark TWAIN)

 

 "Ahogyan erősebb lesz az AKAROM, úgy lesz könnyebb a HOGYAN." (Jim RACO)

 

"Korábban azt szoktam mondani magamban reménykedve, " bárcsak megváltoznának a dolgok körülöttem".
Aztán megtanultam, csak akkor fognak megváltozni a körülményeim, ha én megváltozom." (Jim ROHN)

 

"A bolond elcsodálkozik az események láttán, a bölcs pedig, kérdéseket tesz fel." (Benjamin DISRAELI)

 

 "Semennyi kísérlet nem elegendő az igazam bebizonyításához, viszont egy is elég, hogy meggyőződjek a tévedésemről." (Albert EINSTEIN)

 

"Ha egy év távlatában tervezel, akkor ültess el magadnak egy magot!
Ha évtizedekben gondolkozol, akkor ültess fát!
Évszázados elképzeléseid esetén pedig, taníts embereket!" (CONFUCIUS)

 

"A valódi siker az, ha abban a munkában leled meg a hivatásodat,
amit szívesen csinálsz." (David Mc CULLOUGH)

 

 "Inkább vállalkozzak valami nagyra, és valljak kudarcot, mint vállalkozzak a semmire, és legyek sikeres." (Robert SCHULLER)

 

Források:

http://www.karriertipp.hu/jimrohn-idezetek-1.htm

http://www.karriertipp.hu/jimrohn-idezetek-2.htm

http://mlmkisokos.atw.hu/aforizmak.html

Internet