Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pedagógiához - Cikkek és egyéb hasznos dolgok 3

2018.03.24

,,Néhány hete a 10 éves fiamat kivettük az iskolából és otthoni oktatásban részesül. Nagy örömömre ezt itt Angliában meg lehet tenni, és mi most éltünk ezzel a lehetőséggel. Egyébként – aki követi az oldalaimat, már tudhatja – nagyon rossz véleménnyel vagyok a hivatalos oktatásról, és ez vonatkozik a magyar, az angol oktatásra és világszerte majdnem az összes ország “oktatására” néhány kivétellel. Ezen a területen is komoly reformokra van szükségünk!

Szóval amint látjátok, egyik fő elfoglaltságom itthon a fiammal való együtt tanulás. Jó móka :-)

Antal Judit http://www.antaljudit.com/juditrol-vegre/

 

http://www.nlcafe.hu/szabadido/20170917/meg-csak-16-eves-de-elkepeszto-kalandokon-van-tul-a-magyar-lany

http://www.nlcafe.hu/ezvan/20160829/otthon-tanulas-sos-gyermekfalvak

 

 

 

Vádolom a modern iskolarendszert - Az iskolában több millió embert robottá változtatni mókás? Mi változott 150 év alatt?
"Ma olyan emberek kellenek, akik gondolkodnak. Kreatívan, együttműködve, kritikusan, függetlenül, nyitottan a tudásra."

PrinceEA ébresztő videója tökéletesen bemutatja a rendszer hibás működését, mely megöli a kreativitást és kiöli a gyerekek természetes érdeklődését a világ iránt.... (magyar felirattal)

https://www.youtube.com/watch?v=gMlviNuIrcs

 

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=vSh07r4yP88

Imre Anna Léna 11. osztályos diák, magántanuló, jelenleg jogra készül. Többször vállalt már gyerekekkel kapcsolatos diákállást, most is angol nyelvet tanít. Elsősorban a történelem, a jog, a művészetek és a társadalmi problémák iránt érdeklődik.

Társszerzője egy magántanulósággal foglalkozó könyvnek, és cikket is publikált ebben a témában.

Előadásában arról beszél, miért érdemes, illetve miként lehetséges magántanulónak lenni ma Magyarországon. This talk was given at a TEDx event using the TED conference format but independently organized by a local community. Learn more at https://www.ted.com/tedx

 

 

 

Miért nem játszanak a gyerekek?

http://tanulasizona.hu/miert-nem-jatszanak-a-gyerekek

https://www.facebook.com/katalizator.edu.rs/videos/1549345938432177/

 

 

 

Sok egyetemistának fogalma sincs róla, miért jár egy bizonyos szakra az egyetemen.
- Miért ön tudta, mi akar lenni fiatalon? - kérdez vissza Máté Gábor. - A mi feladatunk: sok csatornát megnyitni előttük, de legfőképpen megismertetni saját magukat önmagukkal. Ez legtöbbször 1-2 perc kérdése.

Feltárni, melyek az erősségei, mit szeret magában, hogyan tudott sikereket elérni: otthon, a munkájában, a környezetében. Ha nem ismerem a saját erényeimet, akkor folyton azért harcolok, hogy dolgozzak a gyengeségeim ellen, mert azt a világ az orrom alá dörgöli, miben vagyok gyenge. Ha ismerjük az erősségeinket, tudunk sikeresek lenni. (Máté Gábor)

Forrás és a teljes cikk: http://www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/a-sikernek-nem-titka-hanem-ara-van-veli-az-egyik-legsikeresebb-pecsi-vallalkozo-mate-gabor

 

 

 

Interjú: Nényei Pál, a Piarista Gimnázium magyartanára, akinek nemrégiben jelent meg Az irodalom visszavág című kötetének folytatása.

hvg.hu: Többször megjegyezte, hogy amikor az irodalomtanítással kapcsolatos vitákban a kötelező olvasmányokról beszélünk újra és újra, nem a lényegről esik szó. Mi a lényeg, amiről beszélni kellene?

Nényei Pál: Nekem az hiányzik leginkább, hogy magukról az irodalmi művekről beszéljünk. Pedig például a filmekről sok szó esik a hétköznapokban is: mondjuk, hogy a Zsivány egyes jó-e, vagy nem. Ehhez képest az irodalom kapcsán csak a tanításról van szó, nem a művekről beszélünk. Ez olyan, mintha – a Zsivány egyesnél maradva –, csak arról folyna a diskurzus, hogy mennyibe került, és hol forgatták. Megírtam Az irodalom visszavág című humoros könyvemet, amiben szerintem van néhány fölháborító dolog, vannak benne ostoba hibák is, és ezekről nagyon szívesen vitatkoznék, szívesen szembesülnék akár még a saját hülyeségeimmel is, de lehetséges beszélgetőtársaimat, vitapartnereimet mintha sokkal jobban izgatná a művészetre jutó közpénz, a korrupció, vagy a PISA-felmérés eredménye okán politikai állást foglalni, mint Catullus. Akkor lehetne az irodalomtanítást átalakítani, ha téma lenne az irodalom. Mondjuk, az utcán is beszélgetnénk egy-egy könyv utalásrendszeréről.

hvg.hu: Ez azért nem kifejezetten életszerű. Ön sem gondolhatja komolyan.

N. P.: Pedig abszolút komolyan gondolom. Ameddig a művészi elitnek mondjuk Szőcs Géza verseinél fontosabb téma a politikai szerepvállalása, addig az irodalomoktatás ügye veszett ügy.

Szerintem az irodalomtanítás akkor tud megújulni, csak akkor tud szélesebb körben elterjedni a művészi, irodalmi gondolkodás, ha magukat az irodalmárokat is az irodalom fogja leginkább érdekelni.

hvg.hu: Matematikáról, logikai rejtvényekről még mindig inkább esik szó egy hétköznapi beszélgetésben, mint irodalmi művekről?

N. P.: Nem tudom. Azt azonban tapasztalom, ha benéz az ember matekdolgozat előtt egy osztályterembe, akkor látja, hogy pezsgő szellemi élet van, magyaráznak egymásnak a gyerekek. Irodalomdolgozat előtt pedig magolás van. Ez nagyon nagy különbség. Én óriási küzdelmet vívok a diákokkal, hogy az irodalmat se magolni akarják, de kissé szkeptikussá váltam, mert hiába tanítok egyes osztályokat már negyedik éve, sokan még mindig azt hiszik, hogy csak magolás kell ide! Beléjük van nevelve, hogy a matematikához gondolkodni kell, de az irodalomhoz erre nincs szükség. Egyébként ez a társadalmi közmegegyezés is; talán nem túl hangosan, de ki van mondva: vannak a komoly tárgyak, amihez gondolkodni kell, és vannak a megúszható, „beseggelendő” tárgyak. Mint az irodalom.

hvg.hu: Akkor az a cél, hogy az irodalom a matematika státuszába kerüljön?

Nem csak az irodalom, az összes tantárgy: tudatosítani kell, hogy a panelek, a konzervek fejbe töltése nem tudás. Egy konzerv nem megoldókulcs, hanem lehetőség a gondolkodásra. Az ember kinyitja, és esetleg néhány összetevőjét fölhasználva főz magának valami eredetit.

hvg.hu: Az irodalomtanítás legfőbb célja tehát a gondolkodni tanítás. De azt hogyan lehet meghatározni, hogy melyek erre a legalkalmasabb művek? Ön azt állítja, hogy kell a nehézség, nem feltétlenül a legkönnyebben fogyasztható könyvek a jók.

N. P.: Szerintem ebben a kérdésben is a tanár van kulcspozícióban. Nem azt mondom, hogy Zrínyi Miklóssal mindenkinek kötelező foglalkoznia, hanem azt, hogy én tudom tanítani, mert engem megérintett. Kívánok minden kollégának hasonló szerzőket és műveket!

Nem az érdekel, hogy valaki mit magolt be, hanem az, hogy amit összeszed, abból össze tud-e rakni egy koherens gondolatmenetet. Egészen megdöbbentő, amikor egy intelligens ember, egy tizenkettedikes diák, komoly agyi potenciállal rendelkező leendő értelmiségi ahelyett, hogy saját maga gondolna valamit, és azt mondaná el, olyan dokumentumokból idéz szó szerint, amelyek bőven az ő intelligenciaszintje alatt vannak. Sokkal jobbat tudna összerakni magától, de nem teszi meg, mert még mindig benne van a reflex, hogy ami le van írva, az biztos jó.

hvg.hu: Ha a pedagógus kulcsszerepére visszatérünk, akkor azt mondhatjuk, hogy a tanár számára is fontos problémákat hozzon elő konkrét művek apropóján?

N. P.: Igen, és ha ügyes, akkor fel tudja kelteni a diákok érdeklődését is.

Van az iskola és van az élet. Ez a kettő számukra gyakran élesen elhatárolódik.

hvg.hu: De mi, felnőttek vagyunk felelősek azért, hogy középiskolás korukra abszolút megszokták és elfogadták, hogy ami az iskolában történik, annak semmi köze az élethez...

N. P.: Ez így igaz, de a matematika- vagy fizikaórán ettől még talán lehet dolgozni, viszont ha az irodalomórára a diák nem hozza be legalább minimális szinten az életét, a saját problémáit, akkor döglött az egész. Ha esze ágában sincs beengedni a tanárt az „intellektuális intimszférájába”. Ha az iskola csak az a hely, ahol jó jegyeket kell szerezni, azután érettségit, és másra nem való, akkor szerintem zárjuk be az iskolákat, és töltsük értelmesebb dolgokkal az időt.

hvg.hu: Nem az az oka ennek, hogy túlzottan ki vannak zsigerelve, egyszerűen túl fáradtak a középiskolások?

N. P.: Ez a túlterhelés dolog csak egy kifogás, eltereli a figyelmet a lényegről. A diákok terhelhetőek, ha érdekli őket valami. Iszonyú mennyiségű időt fordítanak azokra a dolgokra, amelyek érdeklik őket. Az iskola meg gyakran nem tudja, hogyan lehetne érdeklődést csiholni a gyerekekből, ezért aztán kötelezővé teszünk nekik mindenféle hülyeséget. Attól túlterhelt egy diák, ha minél többet foglalkozik számára érdektelen dolgokkal.

Óriási különbség van jelen pillanatban a munkaerőpiac és az iskola elvárásai között. Miközben egyre nagyobb szükség van kreatív agyakra, az iskola továbbra is csak magoltat. Informatikaórán a diákok általában csak felhasználói ismereteket tanulnak, szövegszerkesztést, táblázatkészítést, pedig a mai világban hihetetlen izgalmas dolgok történnek a programozók agyában. Hol van az igényes informatikaoktatás? Szerintem mindenkit megilletne ez. Olyan szinten állunk az informatikával, mintha a magyar ábécének csak az első két betűjét tanítanánk meg. Ha ez így megy tovább, 20 év múlva ott fogunk tartani, hogy egyáltalán nem lesz szükség az iskolára, egyetemet se kell majd végezni, a cégek elintézik az oktatást maguk.

vg.hu: Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium vezetője azt mondta egy interjúban: akkor lesz majd változás, amikor a szülők és a gyerekek kikövetelik. Egyetért?

N. P.: Teljes mértékben. De hozzáteszem: mindennél fontosabb, hogy a tanárok merjenek változtatni. A változásnak belülről kell elkezdődnie. Nem a kormányok vagy a miniszterelnökök felelőssége, hogy egy tanórán mi történik, hanem egyedül a tanáré. Ha a szülők támogatják a változást felvállaló tanárokat, az jó, de ha nem, mert ők egy magoltatós, poroszos rendszerben nőttek fel, és ezért gyanakvással néznek az újítóra... hát ez van. Attól még dolgozni kell. Jó lenne, ha a konzervatívabb szülők meg tanárok is megértenék, hogy az az iskola, ami régen jó volt, ma már nem az.

Forrás és a teljes cikk: http://hvg.hu/kultura/20170113_nenyei_pal_irodalom_irodalomoktatas_tankonyv_iskola_oktatas

 

 

 

 

"El kell felejtenünk a bemagoltatást" - ez a titka a "zseniképző" szegedi iskolának

Nem magolni, hanem gondolkodni kell megtanítani a diákokat

– mondta a HVG-nek Gál Béla, a sajtóban zseniképzőnek titulált Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgatója, aki ma már megérti, ha diákjaik külföldön tanulnak tovább.

A szegedi középiskola idén végzett matekos osztályának fele külföldre ment, ketten vannak a cambridge-i Trinityben, amelyet ma a legjobb college-ok között tartanak számon Európában, de a másodikba-harmadikba is kerültek ezekből a diákokból, Londonban is vannak, Németországban is.

Gál Béla igazgató a HVG-nek azt mondta

"figyelünk arra, hogy a tanulók szeressék azt, amit csinálnak. Teljesen mindegy, hogy éppen kémiát tanítok, vagy óhéber órán vagyunk.

A lényeg, hogy én úgy dolgozzam velük, hogy ők élvezzék azt, amit csinálnak. A módszer másodlagos, és lehet teljesen egyéni is. Nincs sablon, a tanulóktól függ a folyamat.

A tanóráinkon történtek akkor eredményesek, ha a tanítványaink úgy jönnek ki az óráról, hogy „ez jó volt!”.

No, és persze nekem is jó, ha érezhetem: adtam át valamit a partnereimnek.

Hiszem, tudom, hogy ilyen viszonyok között a gyerekek megszeretik a tanulást.

Rólunk azt tartják itt a környékünkön, hogy túlhajtjuk, tönkretesszük a gyereket. De erről meg kell kérdezni bármelyiküket. Nem véletlenül mondja nekem a banketten az a fiatal, aki többször volt raporton nálam, hogy még az unokámat is ide hozom, tanár úr, mert olyan jó volt itt. Ezek a fiatalok nem akarnak elmenni".

Hozzátette: el kell felejtenünk a bemagoltatást, a szó nemes értelmében tanítanunk kell.

"Többször próbált változást elérni az oktatáspolitika. Minden kezdeményezés elhalt, kevés hatása volt, mert a változásnak azt a részét, ami a legfontosabb – mi történik a tanórákon –, már egyetlen esetben sem ellenőrizték. Az utóbbi években rengeteg papírt gyártottunk, de az órán nem változott semmi".

Forrás: http://eduline.hu/kozoktatas/2017/10/9/Radnoti_Miklos_Kiserleti_Gimnazium_ZAEGLK

 

 

 

,,Tanulóink többsége nem zseni, de okos és akar"

Nem magolni, hanem gondolkodni kell megtanítani a diákokat – mondja Gál Béla, a sajtóban zseniképzőnek titulált Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgatója, aki ma már megérti, ha diákjaik külföldön tanulnak tovább. Interjú.

HVG: Az iskola legutóbbi végzős matekos osztályában a 146 érettségi jegyből csak három volt négyes, a többi mind ötös. Ez az intézmény lenne az igazi zseniképző?

G. B.: A zseniosztály nevet az újságírók adták.

Én inkább zseniálisan teljesítő osztálynak tartom őket, ami persze a képességeiket mutatja.

Tehetségesek, okosak, de sok-sok olyan gyerek van még, akivel, ha jól foglalkozunk, akkor nagyon jól teljesít majd.

Ebben az osztályban egy erőskezű, tapasztalatokkal rendelkező tanár – Schultz tanár úr – volt az osztályfőnök,

aki nagyon direkten és határozottan terelte a nagyon ügyes és okos fiatalokat hat éven keresztül.

Tökéletesen egymásra találtak, és harmonikus együttműködés alakult ki közöttük, amit a tanulók jól kihasználtak.

Egyre jobbak lettek, elkezdtek egymással versenyezni, a közösség vitt előre mindenkit.

És az osztályban tanító kollégák is hozzátették a maguk nagyon fontos részét.

HVG: Akkor ez mégis zseniképző.

G. B.: Nem.

A tanulóink többsége nem zseni, de okosak és akarnak. Ugyanolyanok, mint a harminc meg az ötven évvel ezelőttiek.

Mi pedig akarjuk őket tanítani, nevelni.

Nagyon fontos az osztályfőnökök szerepe. Az ő feladatuk, hogy közösséget alakítsanak ki, megszabják az irányt. Ezen azt értem, hogy elérjék, senki ne akarjon külön úton járni, együtt oldják meg a feladatokat, egymást segítve haladjanak a céljuk felé.

Lehet, hogy nem látszik, de a közösség iszonyatosan nagy erő, viszi magával a gyöngébbet is.

Az a baj, hogy a mai magyar közoktatásban mi, pedagógusok nem figyelünk megfelelően erre.

Sokszor ehelyett csak azt a munkát végezzük el, amit nagyon muszáj.

Sokszor találkozhatunk azzal, hogy kötelességként szinte szó szerint tanítunk.

Ez jelentkezik a tanítványoknál, akiktől

ha azt kérdezzük a következő órán, ami a könyvben van, akkor a harmadik órára már csak azt fogja megtanulni, bemagolni – és visszamondani. A gyerekek nagyon alkalmazkodók. A módszer kedvelt, hiszen a cél: „A lehető legkevesebbel legyek nagyon sikeres.”

HVG: A mai közoktatásra jellemző központosítás nem éppen inspiráló közege a kreativitásnak. Ma valóban az a sikeres tanár, aki a legjobban tud alkalmazkodni a kötelezően előírtakhoz.

G. B.: S ettől kezdve ez bemagolós tanítás lesz, amely tényleg eredményes lehet rövid távon. Legalábbis abból a szempontból, hogy a pedagógusnak nem lesz sok munkája. És persze a diák is tudja, hogy mit kell tennie. A bemagolt és visszakérdezett ismeret ötöst eredményez. A szülő boldog lesz, mert a gyermeke jól tanul, viszi az ötöst haza. Az igazgató is elégedett lesz, mert nincs konfliktusa a szülőkkel meg a tanárral. Mindenki boldog.

Egy marad ki: a tanuló, aki mindeközben semmi kreatív, használható tudást nem szerez. Ezzel rendszeresen megküzdünk mi is, régebben – 25 évvel ezelőtt – egy-két hónap kellett ahhoz az új tanítványainknak, hogy megszokják a Radnótit, ma ehhez másfél-két év kell.

Pedig mára hozzánk a Dél-Alföld legjobb gyerekei jönnek, s nem azért, mert mi elit iskola vagyunk, hanem

azért, mert azt mondják egymásnak a gyerekek, hogy ide érdemes jönni.

HVG: Mit tudnak itt a szegedi Radnótiban, amit máshol nem?

G. B.: Semmi olyat, ami máshol ne működne.

Például figyelünk arra, hogy a tanulók szeressék azt, amit csinálnak. Teljesen mindegy, hogy éppen kémiát tanítok, vagy óhéber órán vagyunk.

A lényeg, hogy én úgy dolgozzam velük, hogy ők élvezzék azt, amit csinálnak. A módszer másodlagos, és lehet teljesen egyéni is. Nincs sablon, a tanulóktól függ a folyamat.

A tanóráinkon történtek akkor eredményesek, ha a tanítványaink úgy jönnek ki az óráról, hogy „ez jó volt!”.

No, és persze nekem is jó, ha érezhetem: adtam át valamit a partnereimnek.

Hiszem, tudom, hogy ilyen viszonyok között a gyerekek megszeretik a tanulást. Rólunk azt tartják itt a környékünkön, hogy túlhajtjuk, tönkretesszük a gyereket. De erről meg kell kérdezni bármelyiküket.

Nem véletlenül mondja nekem a banketten az a fiatal, aki többször volt raporton nálam, hogy még az unokámat is ide hozom, tanár úr, mert olyan jó volt itt. Ezek a fiatalok nem akarnak elmenni.

HVG: És azzal mi lesz, aki nem akar tanulni?

G. B.: Ő is itt marad.

A következetes munka, a társak hatása csodákra képes.

Addig gyűrjük őket, amíg elkezdenek tanulni – valamilyen szinten.

Ha nem hajlandó változni, na, akkor van baj. Nagyon-nagyon kevés az elmenőnk, a 800 gyerekből évente egy-kettő, általában ők sem a tanulásuk miatt.

Most meg már úgy néz ki, hogy gyakorlatilag kéthetente át akarnak jönni hozzánk más iskolákból.

Sajnos érezhető különbség a felkészültségben meg a gondolkodásban. Ezért ez nem egyszerű.

Nagyon fontos lenne, hogy a magyar közoktatásban gondolkodni tanítsuk meg a gyerekeket.

Már az óvodától kellene figyelni erre.

El kell felejtenünk a bemagoltatást, a szó nemes értelmében tanítanunk kell. Többször próbált változást elérni az oktatáspolitika. Minden kezdeményezés elhalt, kevés hatása volt, mert a változásnak azt a részét, ami a legfontosabb – mi történik a tanórákon –, már egyetlen esetben sem ellenőrizték. Az utóbbi években rengeteg papírt gyártottunk, de az órán nem változott semmi.

HVG: Miben más itt egy óra, mint máshol?

G. B.: Alapvetően azt remélem és tapasztalom, hogy a tanáraink zöme a gondolkodást helyezi előtérbe, gondolkodtatni szeretnénk

A tanulóink első éve, a mi közös első évünk során a gyerekek szinte vért izzadnak, a tanáraink pedig küzdenek.

Miért? Mert nem tanulnak meg a gyerekek gondolkodva tanulni.

Meg kell tanítanunk ezt, ami ebben a korban már nem egyszerű. Később majd a gyerekeink jelentős része versenyezni kezd. Nem kötelezzük őket, ez lehetőség a számukra.

És azért élnek vele sokan, mert a gondolkodással elkezdenek önmagukban bízni.

Ha csak azt tudom, hogy visszamondom önnek a hallott sztorit, akkor valószínűleg nehezen fogom önnek elmesélni. Mert hátha tévedek, nem vagyok biztos a dolgomban.

De ha már ismerem, hogy az agyam hogyan működik, és gondolkodom, akkor bőven belemegyek abba, hogy szabadon beszélgessünk, akár vitatkozzunk. Lehet ma az iskolában vitatkozni?

HVG: Kinek van esélye ide bekerülni?

G. B.: Inkább azt mondom, kik jönnek. Akiknek a tanulás nem szitokszó.

Annak, aki bízik abban, hogy képes jó teljesítményre.

Szegeden megvan az együttműködés az iskolák között.

Az általános iskolák segítik a tanulóikat a jelentkezésben aszerint, hogy kiben milyen lehetőséget látnak. Néha még túl szigorúak is.

Aki akarja, annak meg kell próbálnia a megméretést. A felvételi mérést direkt úgy csináljuk meg, hogy a fiatal ne csak az általános iskolai teljesítménye alapján léphessen előre. Megcsináljuk a központi írásbeli felvételit, és van még szóbelink is. Az utóbbi csak 25 százaléka az összpontszámnak.

De alapvetően azt vizsgáljuk, hogyan gondolkodik a fiatal.

A kollégáim, akik a felvételit csinálják, azt nézik, megvan-e gyerekben az a képesség, készség, amivel lehet, tudunk vele együtt dolgozni.

HVG: Az jó hír, büszkeség az iskolának, hogy a zseniálisan teljesítők többsége nem Magyarországon tanul tovább, hanem a világ legjobb egyetemein?

G. B.: Hogyne!

Egyébként is nagyon jó a hírük a magyar diákoknak külföldön.

Olyannyira, hogy a magyar tanulóközösség az utóbbi években például Cambridge-ben a legjobb a nemzetek között.

Az idén végzett matekos osztály fele külföldre ment, ketten vannak a cambridge-i Trinityben, amelyet ma a legjobb college-ok között tartanak számon Európá-ban, de a másodikba-harmadikba is kerültek ezekből a diákokból, Londonban is vannak, Németországban is.

Ez jó hír nekünk,

viszont nagyon rossz a magyar felsőoktatásnak.

Itt óriási a baj, nemcsak a tömegtermelés miatt, hanem mert a jó diákok eltűntével a minőségi felsőoktatás kerül bajba.

Már többször, több helyen is mondtam, észre kellene venni, hogy ez így nem megy. A gyerekek nagyon jól vagy kevésbé jól tanulnak a középiskolában. A felvettek között biztos, hogy ilyen is van, meg olyan is. Ehhez pedig alkalmazkodni kellene,

a legjobbakat ki kellene emelni. Mindenki ugyanazt a diplomát kapná természetesen, mert arra nincs jogunk, hogy megváltoztassuk,

viszont az a 20-30 tehetségesebb hallgató is tudna szárnyalni.

Ha többet adnánk nekik, nem mennének annyian külföldre.

A mieink zöme ma azért megy ki, mert azt mondja: ott az egyetemen személyesen velem foglalkoznak, egy professzor 2-4 egyetemistával dolgozik. Ez érdekes, izgalmas, hatékony! Nem azonos azzal, hogy 150-200 hallgatóval ülök a padban.

HVG: A 18 éves gyerek ezt tudja, vagy ezt mondják neki? Ők maguk találják ki, hogy Cambridge-ben akarnak tanulni, vagy inkább a tanáruk, esetleg a szüleik?

G. B.: Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a gyerekek kommunikálnak egymással, remélem persze, hogy nem csak a közösségi hálón. Nem hiszem, hogy az osztályfőnökök, a tanárok „aknamunkája” miatt mennek külföldre a tanítványaink.

Inkább a szakmai beszélgetések befolyásolják a döntésüket.

Más a világ! Sose felejtem el, amikor először jelentkezett a középiskola után egyenesen külföldre az egyik tanítványunk, akkor éppen Oxfordba. Gondolkodtam, hogyan kell majd a felvételit megcsinálni: hova fogjuk elzárni a tételeket, milyen ellenőrzésekre és biztonsági intézkedésekre lesz majd szükség. Ehhez képest kaptam egy levelet, hogy tisztelt igazgató úr, írja alá ezt a papírt, hogy vállalja, a diákja tisztességesen dolgozik. Küldje vissza ezt a levelet – írták –, és majd fél órával az írásbeli időpontja előtt kap egy e-mailt, azt kinyomtatja, odaadja a jelöltnek. A megfelelő körülmények között megíratja a felvételit, majd elküldi nekünk.

Ott ez így működik. Van bizalom. Ők sem gondolják, hogy csalunk, s nekünk sem jut eszünkbe. A gyerekkel szúrnék ki. Mostanában már több neves egyetem is tart nálunk felvételi tájékoztatót.

HVG: Felvették végül azt az első tanulót, tudja, mi lett vele?

G. B.: Persze, azóta már végzett Oxfordban és most kint dolgozik. Sokat beszélgetünk erről is a gyerekekkel.

Nagyon sokáig azt képviseltem, hogy magyarok vagyunk, ne menjetek ki, a mi egyetemeink is jók.

De meg kellett tanulnom,

hogy az egyetemeink jók ugyan,

de nem képesek azonos, vagy közel azonos lehetőségeket kínálni.

Nem ugyanazt kaphatják a tanulni vágyó fiatalok.

A mai élet már arról szól,

hogyan tudok a legjobban megélni, a legtöbb pénzt szerezni, hogyan tudok a legsikeresebb lenni.

A mi gyerekeinket már nem lehet meggyőzni arról, hogy maradjanak, annyival több a lehetőségük külföldön.

Ha a beszélgetéseinkkel legalább azt el tudjuk érni, hogy a diploma után elgondolkodjon a hazatérésen, az már jó.

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20171008_A_kozosseg_iszonyatosan_nagy_ero

 

 

 

Zseniosztály végzett Szegeden - a harmada külföldre megy

Az osztály harmada európai topegyetemeken tanul tovább.

Rekordot döntött a Radnóti Miklós Gimnáziumban a végzős matekos osztály: a 146 érettségi jegyükből csak három volt négyes, a többi mind ötös, ezzel 4,98-as átlagot értek el - írja a Délmagyar.hu. Valószínűleg nemcsak a szegedi, hanem az országos átlagot is megdöntötték. A 28 fős osztályból 10 diák megy tovább külföldre, egy részük az angol elitegyetemekre - a többi között Cambridge-be és Oxfordba -, de a többiek sem állnak meg a 20 legjobb egyetem alatt.

A diákok egyike, Williams Kada egyébként idén megnyerte az Amerikai Matematikai Diákolimpiát, amelyen 300 ezren indultak. Ő Cambridge-be, a Trinity College-be jelentkezett, "mert a világon ott a legerősebb a matematikaoktatás, és így ősztől a világ legjobbjaival tanulhatok együtt." A 12. M osztályfőnöke, Schultz János azt mondja, volt már jó osztálya, de ilyen erős diákjai még soha nem voltak. Egyik tanítványa, Incze Attila korábban a finn Nokia-központban dolgozott, jelenleg pedig az Egyesült Államokban dolgozik a kaliforniai Facebook-központban szoftverfejlesztő mérnökként.

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20170702_Zseniosztaly_vegzett_Szegeden__a_harmada_kulfoldre_megy

 

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=qOzV-ZnmYIA Tanulj akár egy zseni! - A Legjobb Tanulási Technikák

 

 

 

Aranyásónak érzem magam, akkora gazdagsággal vesz körül mindennapjaimban a kollégium… Csiszolgatjuk kollégáimmal a rögöket, hogy egy szép nap megcsillanjon az arany, az ígéretes tehetségcsíra. Dédelgetjük, ápolgatjuk, bátorítjuk őket, a tehetség hordozóit. Az embert, a jó szakembert, a majdani édesanyát neveljük. Nagy felelősség. Csodálatos hivatás. Több mint 30 éve a pályán,- ma is ezt az utat választanám. - Vámosi Irén

 

http://norinautazasai.blogspot.hu/p/aki-engem-inspiralt.html

http://vacimkoll.hu/index.php?page=tanarok

 

 

 

,,Vesszőparipám a zene és a pedagógia párhuzama. Mindkettőben perdöntő az adottság, ami kiterjed az improvizációra is. Nem hiszek a szabályozás görcsös mechanizmusaiban, de hiszek a művészetek gyógyító erejében. Nem kapkodnék a „guruló gyógyszerek” után, én az immunrendszert erősíteném. Miképpen ezt Kodály Zoltán elképzelte: test és lélek. Zenész-fotográfusként a művészetek szemüvegén keresztül látom a pedagógiát, s ezt a finomra csiszolt optikát próbálom a fiatalok elé tartani.

 

Legyünk részesei aktívan vagy passzívan az esztétikai-művészeti élménynek! Mert abban benne van a szabály, a logika, a jó, a szép, a kreativitás, az akarat, a gondolat, a katarzis, ezért a morál is.  No, akkor ki is pipáltuk az erkölcstant…   Hobbi: gondolkodni, láttatni minden nap valamit, valamilyen formában alkotni. Ezek nélkül nekem nem megy.” (Wéber Gábor)

http://vacimkoll.hu/index.php?page=tanarok

 

 

 

Az alkotás örömforrás. Az esztétikai oktatásnak és az alkotásban megtapasztalt örömnek óriási szerepe van a kisgyermekkori személyiségfejlődésben. A művészet általi nevelés komplex képességekre hat; a kreativitás, a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése a felnövekvő ember számára fontos életszemlélet-formáló erő. Az alapvető ismeretek tanítását és elmélyítését összetett művészeti közegben lehetne a leghatékonyabban megvalósítani. Az alkotás élménye szinte észrevétlenül fejleszti az érzelmi intelligenciát, mely elengedhetetlen tényezője a társadalmi beilleszkedésnek. A kisgyermekkori és alsó tagozatos korosztályban például a színtapasztalatoknak és az önkifejezés más formáinak igen fontos szerepük van az érzelmi-lelki egyensúly megteremtésében. (Dr. Somodi Ildikó)