Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pedagógiához - Cikkek és egyéb hasznos dolgok 21

2018.05.28

Mentális lakberendezés

Ahogy megtanultuk kellemesebbé tenni életterünket, tudnunk kell azt is, hogy a gondolkodás és a belőle származó gondolatok is fontos és meghatározó környezetet alakíthatnak ki, hasonlóan ahhoz, amikor egy napfényes és tiszta szobát szép bútorokkal és ízléses dísztárgyakkal rendezünk be.

Ha egyetértünk abban, hogy a szép tárgyak szebbé és harmonikusabbá teszik a környezetet, akkor azt is tudnunk kell, hogy a harmonikus gondolatok is kedvező és kellemes környezetet alakítanak ki.

 

Ez egyetlen emberre éppúgy igaz, mint egész közösségekre, akik együtt élnek, és megosztják egymással közös és hasznos javaikat.

Ezek olyan helyek, ahol jól érzi magát az ember, amikor belép, bár maga sem tudja pontosan megmagyarázni, hogy miért. Az ártó gondolatok tömkelege viszont visszatetsző benyomást kelt, ami menekülési vágyat idéz elő bennünk. Ilyenkor sem tudjuk megmagyarázni, hogy mi az, ami nem tetszik, de érezzük, hogy van valami a levegőben, valami negatív, valami rossz, ami akár ártalmas is lehet…

Ma, amikor a világ igyekszik megerősíteni az ökológiai szemléletmódot, és a természet tisztaságának megőrzésére törekszik, el kellene sajátítani ezt a másik törekvést is, amely nemcsak a fizikai szintre vonatkozik, hanem az anyaginál jóval fontosabb mentális szintet is meg tudja tisztítani.

 

Megfelelően kell táplálni testünket és gondolatainkat is, mert ebből a kettőből születik az egészséges ember.

Hogyan tápláljuk jól az elmét? Hogyan őrizzük meg egészségét? Úgy, hogy követünk egy régi tanácsot, amely egy olyan embertől származik, aki megszabadult Mája hálóinak többségéből: gondolkodjunk mindig úgy, hogy gondolatainkat szégyenkezés nélkül elmondhassuk, ha rákérdeznek. (Delia Steinberg Guzmán - Mája játékai - A gondolkodás)

https://www.ujakropolisz.hu/cikk/mentalis-lakberendezes

 

 

,,Mint filozófusok és a helyes nézetek keresői, biztosan tudjuk, hogy a jó, a szép, az igaz és az igazságos ma is a boldogság elérésének nélkülözhetetlen feltételei.”

 

 

Légy önmagad tanácsadója!

 

Térj vissza az álmodhoz…és menj bele.

 

Gondold meg, hogy milyen gondolatot, ,,képet”, engedsz BE önmagadba, mert elindul a vonzás. A rosszat ne engedd be, maradjon kívül, a jót, a vágyottat viszont engeddbe, engedd magadhoz, vizualizáció.

 

,,A jó sors jó cselekedeteteknek, a rossz sors rossz cselekedeteknek a gyümölcse.”

 

,,Akik igazán jól ismerik a pszichológiát, azok tudják, hogy a szokások a legfontosabbak.”

 

Pozitív, jó cselekedetek, gondolatok felhalmozódása, pozitív, jó energiát hoz létre, ami változást hoz. (Molnár József)

Egész életünkben arra lettünk kondicionálva, hogy bizonyos gondolataink legyenek a dolgokról. A gondolatok tesznek bennünket boldogtalanná – de a gondolatainkat megváltoztathatjuk!

Az életszínvonaladon úgy javíthatsz, ha a gondolataidon javítasz, és gondolataid hatással vannak érzéseidre. (Andrew Matthews – Hallgass a szívedre)

A lényeg, hogy azzal foglalkozz, ami Te vagy, találd meg az életben a megfelelő segítőtársakat, és teremtsd meg a belső harmóniádat. (Szepes Mária)

,,Ha a saját világod nem hagy álmodni, keress olyat, ahol tudsz.”

Először az ember megérti, hogy szenvedései jórészét maga okozza szükségtelenül. Másodszor ennek az okait keresi saját életében. Keresni annyi, mint bízni önmagunkban, hogy képesek vagyunk véget vetni a szenvedésnek. Végül felébred a vágy, hogy utat találjunk a békéhez, mert minden, ami él, boldogságra vágyik. Mind szeretné megnyerni saját legtisztább lényét. (Tendzin Gyaco, XIV. dalai láma)

,,Próbálj olyan dolgokra gondolni, ami boldoggá tesz. Ez a pozitív gondolkodás csodája. Mikor olyan dolgokra gondolsz, amit szeretsz, a rezgéseid frekvenciája megváltozik, és a szervezet elkezdi önmagát gyógyítani. Még jobb, még több jó dolog történik az életed során, csak azért mert minden amire gondolsz valósággá válik, még azok a problémák is, amik zavarnak. Koncentrálj tehát arra, amit szeretsz és nézd, ahogy megváltozik körülötted minden."

Ha pozitívan kezdünk gondolkodni és sikeresnek látjuk magunkat, akkor sikeressé is kezdünk válni.

Ha egy sikeres élet gyümölcsét szeretnénk learatni, akkor úgy kell dolgoznunk, mint egy farmernek. Nem vethetünk el csak úgy egyszerűen néhány pozitív magvat azt várva, hogy a továbbiakban törődjön saját magával.

Folyamatosan öntöznünk kell a magvakat, és gondoznunk a növekvő növényeket. Ha elhanyagoljuk őket, akkor a negatív gondolatok gyomjai biztosan megerednek, elszívják a talajból a tápanyagot, és addig fojtogatják pozitív növényeinket, amíg azok meg nem halnak. Arra gondoljunk, ami pozitív és sikeres! Ne tápláljuk a gyomot!

Ahogy a biblia szerint Pál apostol mondta a filippiek-nek: "Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos." (Jim Dornan – A siker tízparancsolata)

,,A pozitív gondolkodás boldoggá tesz! Boldoggá, mert úgy nézhetsz majd magadra mindig, ahogy csodára nézni illik. A pozitív gondolkodás a boldogság mágnese. Ha valamire gondolsz, azt vonzani kezded. Ha gondolataid szépek, akkor szép dolgokat vonzol, míg ha pesszimistán látod a világot, akkor rossz lesz maga az életed. Változtasd meg, és boldog leszel!"

A győzelmek hozzásegítenek az újabb győzelmekhez. (Gianluigi Buffon)

Nagyszerű győzelmet arattunk. A kupának csak egy elhódítási módja van: ha megnyered a mérkőzéseidet, és ma ennek megfelelően teljesítettünk. (Petr Cech)

Mindvégig keménynek, elszántnak és motiváltnak kell maradnunk, hogy begyűjtsük a pontokat. (Antonio Conte)

Ha jól teljesítünk, elérjük a célunkat. Ez teljesen normális.

 

Attól a versenytárstól kell félned, amelyik egyáltalán nem foglalkozik veled. Csinálja a dolgát, méghozzá egyre jobban és jobban. (Henry Ford)

 

Olyan játékosokra van szükségünk, akik a játékra koncentrálnak és tisztában vannak azzal, hogy példaképnek számítanak. (Joachim Löw)

 

"Gondolkodj cselekvő emberként, és cselekedj gondolkodó emberként."

,,Legyenek pozitív gondolataink, hiszen a gondolatainkból lesznek a szavaink. Legyenek pozitív szavaink, hiszen szavainkból lesznek cselekedeteink. Legyenek pozitív cselekedeteink, hiszen cselekedeteinkből lesznek szokásaink. Legyenek pozitív szokásaink, hiszen szokásainkból lesz életstílusunk. Legyen pozitív életstílusunk, hiszen életstílusunk lesz a végzetünk.”

 

Az igazi bajnokok a célt látják maguk előtt, nem pedig az akadályokat. (Lionel Messi)

Ahhoz, hogy folyamatosan a legmagasabb szinten tudj játszani, mindenből motivációt kell merítened, legyen az bármilyen típusú üzenet. (Michael Jordan)

 Nem csüggedtem el, mert minden elvétett rossz próbálkozás egy újabb lépés előre. (Thomas Edison)

A siker jobbára azon múlik, hogy akkor is kitartsunk, amikor mások már feladták. (William Feather)

A változtatás titka, hogy az energiádat nem a régi elleni harcra, hanem az új felépítésére összpontosítod. (Szókratész)

 ,,Jegyezd meg: a győztesek azt csinálják, amit a vesztesek nem akarnak csinálni.”

„Ha nem tudsz változtatni a körülményeiden, meg kell tanulnod növekedni általuk.”

 

,,…képesek a nehézségekre és a problémákra úgy tekinteni, hogy azok álruhát öltött lehetőségek.”

 

… vegyük szemügyre, milyen fejlődési lehetőségeket rejtenek a jelen problémáink! (Dale Carnegie)

 

Ha nehézségekkel van dolgunk, konkrétaknak kell lennünk. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi a baj? Miért történt? Hogyan orvosolhatjuk? Ez a bölcs gondolkodás sorrendje: mi? Miért? Hogyan?

Mikor kell elkezdenünk? Mihez kell nyúlnunk először? Ki segíthet minket? Ez a józan ész útja. (David Seabury)

 

Kevesebb vagy semmi energiát, és érzést vigyél bele az olyan helyzetbe. Nemesítsd meg az érzést. Az is egy megoldás, hogy felülről, magasból, sokkal messzebbről szemléled a problémát, vagy éppen te sokkal nagyobb vagy, mint a kicsi probléma, vagy más időből pl. több évvel későbbről szemléled, vagy más anyagi helyzetből pl. milliárdosként. (Molnár József)

 

,,Az ellenséget lekicsinyítjük, hogy el tudjunk bánni vele."

 

Az akadályokat attól függően látod nagynak vagy kicsinek, hogy te magad milyen vagy: nagy vagy kicsi. (Orison Swett Marden)

 

Vidd másik síkra: vidd le a rossz érzést, képet le, le a tudatod képernyőjéről, s helyette szépet gondolj, érezz. (Molnár József)

 

Minden körülmények között nyugodt légy, akár eszel, akár iszol, akár beszélsz, lélegzel, gondolkozol, vagy bármi mást csinálsz, s akkor a siker nem marad el. (Molnár József)

 

Mikor újra éled a dolgokat nyugodtan tedd, mintha újra megtörténne csak nyugodtan, így fel tudod dolgozni.

 

,,Ne keverd össze az utadat a céloddal! Ha éppen vihar van, az még nem jelenti azt, hogy nem a napfény felé tartasz!”

 

,,Ha elemezed a hibáidat, kijavíthatod őket.”

 

,,Először tisztázzuk a helyzetet, azután cselekszünk.”

 

„Intelligensen közelítsük meg a problémát, aztán oldjuk meg."

 

A probléma arravaló, hogy megoldjuk. (Joseph Miller)

 

Egyszerre csak egy problémával foglalkozzunk.

 

„Magát a problémát kell orvosolni."

 

A változás irányából, ne pedig a pillanatnyi állapotból induljunk ki! (David Seaburty) 

 

,,Kezeljük kihívásként.”

 

,,A sikeresek és a sikertelen emberek között az, hogy a sikeresek előnyt kovácsolnak a hibáikból.” ,,Tehát ilyen esetben mondjad: Oké, mi előnyöm származik ebből az akadályból? Hogyan szolgál engem? Hogyan léphetek előrébb általa? Ha tudsz válaszolni e kérdésekre nincs előtted akadály. Akkor van akadály, ha csak a negatívumot látod a helyzetben.”

 

A legfontosabb teendő, ha valaki gödörben találja magát: hagyja abba az ásást! (Warren Buffett)

 

,, Engedd el!”

,,Mondj le róla! Többet nyersz.”

 

,,Magas rezgéslemezen maradni. – És így egyre kívánatosabb dolgokat vonzotok az életetekbe.”

        Maradj magas rezgés lemezen egész nap lehetőleg: kerüld a rosszat, negatívat, az alacsony rezgésű energiákat, s a pozitív magas rezgésűeket keresd, használd.

       Minden reggel, amikor felébredsz, gondolj jóra, kellemesre, ami kellemes érzést ad.

 

,,Életed körülményei csupán rezgésbeli állapotjelzők.”

 

Ha megváltoztatod a szemléletedet, megváltozik az, amit szemlélsz. (Dr. Wayne W. Dyer)

 

Először is tudnod kell, hogy a legmagasabb igazság a legmagasabb öröm.

Ezután külső szinten kerülnöd kell azokat a dolgokat, amelyek mindig problémákat okoznak.

Belső szinten látnod kell, ahogy a dolgok jönnek-mennek, mint egy álom, és az együttérzést kell kifejlesztened mások iránt.

A titkos szinten pedig a tolvajt üres házba engeded, nem adsz semmi energiát a zavaró érzelmeknek. Ha képes vagy csak arra koncentrálni, ami az orrod előtt van,

miközben a gondolatok, érzések megpró­bálnak mindenféle drámákat okozni, akkor ezek egyre inkább elveszítik az erejüket,

és végül nem térnek többé vissza.

Csináld mind a hármat:

- kerüld el azt, ami kárt okoz,

- nézd a dolgokat úgy, mint egy álmot,

- és ne keveredj beléjük. (Ole Nydahl)

 

Az introvertált vagy beteg emberek csakrái gyakran csak egy pillanatra nyílnak meg, akkor is csak mérsékelten, így csak csekély mennyiségű energia tud beáramlani a testükbe. Ilyenkor a gyenge energiabevitel nemcsak az életenergia megrekedéséhez és meggyengüléséhez vezet, de akadályozza az energiaáramlás erősödését is. (Helene Walterskirchen)

 

,,Egykor azt mondta Buddha, hogy ha helyet adunk elménkben a negatív, keserű gondolatoknak, mások vádolásának és a velünk rosszul bánók iránt táplált gyűlöletnek, akkor nem lehetünk szabadok, és képtelenek leszünk megtalálni a boldogságot.” 

 

,,Próbálj meg minden zavaró, kedvezőtlen körülményt az életben átmenetinek tekinteni. Ahogy a víz színén fodrok keletkeznek, majd hirtelen eltűnnek, épp olyan a világon minden más is.” (A 14th Dalai Lama)

 

A stresszforrásokat kikapcsolni, megszabadulni tőlük, mert az energiát rabolják, csökkentik, miközben pont energiára van leginkább szükség a stresszkor.

 

Stressz, fáradtság esetén, több gyümölcsre, zöldségre, vitaminra, ásványi anyagra, folyadékra, energiát adó ételre-italra van szükség. (Joseph Miller)

 

Lacika – Lacikát mondtam többször régen….s az esztergomi házban egyszercsak azt mondtam: Lacika vigyázz, jó legyél, szépen kell viselkedni - a felső szomszádnak.

Ákossal végig szenvedni egy évet..sok duma..sok okítás..- s a végén a kapcsolata ugyis szétment..hiszen nem illtek teljesen egymáshoz, másrészt, a sok negatív energia, veszekedés, féltékenység amitt bele tettek, amivel táplálták a kapcsolatot. - tehát kár volt ilyen formábal, túl erővel, annyi energiát bele tennem.

A felbukkanó képek, emlékek csak az agy feldolgozása, - nem csak meditációkor – nem kell megítélni, nincs dolgod vele. (mj)

A rosszat tartsd visszaesésnek a konszolidáció előtt, de te tarts ki, s akár fokozd, még inkább nyomasd a jót, ami így egyre jobban megerősödik, növekszik. (mj)

Van, hogy engedni kell a jó áramlásnak..de ez akár a rosszon keresztül is vezet,..s akkor is engedni kell át rajta az áramlást, mert ha megrekedünk a rossznál, ha belemerülünk, akkor sok idő kijönni, tovább menni. Egyszerűen blokkoldás van, s a blokkokon át kel menni. De akár fájhat  is az a blokk, s leragadunk.. a fájdalom lehúz..de vissza kell térni a jó áramlásba, s haladni a jón. (mj)

Pozitív szavak bősége, a múlt átírása, vizualizáció (jó család, pozitivitás), affirmációk (pozitív megerősítések), testi-szellemi-lelki jó-hasznos táplálékok. (Mj)

Jó időben jó helyen lenni az érdem, képesség, megfelelő rezgés függvénye, s nem szerencse. (mj)

 

Mindenki úgy él, azt mondja, olyan, amilyen tudat rezgésen-frekvencián van…s nyilván zokon lehet venni, az éppen azon a frekvencián való rezgését, s az ezáltali kijelentéseit..de fölösleges. (mj)

 

 

A STRESSZ egy ébresztőóra, ami jelzi, hogy olyasvalamihez kapcsolódtál, ami számodra nem igaz. (Byron Katie)

 

Belső béke – Nyugalom. Légy csendes. Végezd el feladataidat a világban, de magadban maradj nyugodt. Akkor minden eljön hozzád. (Niszargadata Maharadzs)

,,Albert Einsteintől származik az a nagyszerű gondolat, hogy: „Egy problémát nem lehet megoldani azon a tudatszinten, amelyen létrehoztuk.” Ez a fajta tudati csend vagy nyugalom máris egy magasabb szint, pontosabban mélyebb, hiszen önmagadhoz kerülsz közelebb.Amellett, hogy elnyugszol és feltöltődsz energiával, ebben az állapotban képes lehetsz rálátni a probléma valós természetére - egy másik nézőpontból. Felfedezhetsz új összefüggéseket, amelyek addig nem voltak láthatóak. Ehhez nyugalom kell.”

Minden kép belülről érkezik - a (kreatív) erő a nyugalomban rejlik. (Rüdiger Dahlke)

Ha nyugodt vagy, sikeres leszel, s ha sikeres vagy, megnyugszol. (Molnár József)

Harmóniát csak olyan lélek tud maga körül teremteni, aki magában már megteremtette. (Müller Péter)

,,Ne adjuk oda a nyugalmunkat semmiért! Az életben megtanulható legfontosabb szabály: A lelki nyugalmunk legyen a fő célunk! És ha valami fenyegeti a lelki nyugalmunkat, akkor az a fő felelősségünk magunkkal szemben, hogy nézzünk szembe a helyzettel, foglalkozzunk vele, és vessünk véget neki!"

A boldogság a nyugodt elme gyümölcse.

 

A gondolatok csak úgy megjelennek. Kilépnek a semmiből és visszamennek a semmibe, mint ahogy a felhők mozognak az üres égbolton. Azért jönnek, hogy áthaladjanak, nem pedig azért, hogy maradjanak. Nincs bennük semmi „káros”, míg igaznak nem hisszük őket, és nem kezdünk el hozzájuk ragaszkodni. (Byron Katie)

 

,,Tehát: ha frusztráltak vagyunk. Tudnunk kell: ez normális és túljutunk ezen, ha kitartunk.” - The Opus - A Mű -

 

,,Elhatároztam, hogy minden, ami történik: siker. Mindig. Minden a tanulás része, még ha elsőre nem is úgy tűnik. De tanulok, fejlődőm és haladok általa.” - The Opus - A Mű -

  

A kudarcok egyik fő oka az idegesség
Nyugodtnak lenni és megoldódik, bármit is akarsz, légy nyugodt és megoldódik.
Mikor nehéz helyzetben vagy és nem tudsz dönteni, légy nyugodt és megjön a válasz. Azért vannak, maradnak mégis az emberek néha rossz helyzetben, kapcsolatban, mert nem tudnak megnyugodni. (Molnár József)

 

Ha igazán akarsz valamit, akkor nem ragadhatsz le a sérelmes, negatív dolgoknál, ki kell lépned belőle, tovább kell lépned, - a célod, a tiszta, boldog energiák felé. (Molnár József)

 

Ne engedd meg magadnak, hogy belemenj negatív, kellemetlen, nem építő, nem kiterjedést, nem szeretet érzését adó gondolatokba, helyzetekbe. Menj bele a pozitív, kellemes, építő, kiterjedést, kiteljesedést adó, érző gondolatokba, helyzetekbe. (Molnár József)

 

Ha bajban, gondban vagy, igyekezz úgy cselekedni, olyan dolgokat tenni, pl úgy elpakolni, úgy beszélni, úgy pihenni stb., mint amikor nem leszel bajban, s ez vonzza majd a jót. (Molnár József)

 

Csinálj úgy, mintha minden jó lenne - pakolj el úgy, viselkedj úgy, pihenj úgy, mosolyogj úgy, szeress úgy, mint ahogy valójában akarod, hogy ezek legyenek. Ha úgy teszel ,,mintha már..."..akkor elkezd az életed olyanná válni. (Molnár József)

 

A negatív érzelmek oka, az önmagunk vagy mások felé irányuló vádaskodás, hibáztatás, ítélkezés. (Molnár József)

 

,,Tudd mit vonzasz magadhoz ezzel a gondolattal, érzéssel.” (Molnár József)

 

Hozd ki magadból, s másokból is a legtöbbet, a legjobbat!! (Molnár József)

 

,,Az Univerzum hatalmas ereje a Szeretet. Használd”

 

,,Kövesd a boldogságod, és az univerzum ajtókat tár ki előtted ott is, ahol addig falak fogadtak." (Joseph Campbell)

,,Lelke mélyén mindenki érzi, hogy akkor élt teljes életet, ha úgy gondolhat magára, mint akinek az élete nem volt hiábavaló. Hogy ezt a helyet, ezt a bolygót, amelyikben éltem, jobbként hagyom el, mint amikor ideérkeztem. Hogy valakinek az életét mélységesen megérintette az én létezésem. Ezt mindannyian szeretnénk. Ennek semmi köze az életkorodhoz vagy önmagad megtalálásához. Bárki is lennél, bármennyi idős, csak egy gondolat választ el attól, hogy megváltoztasd az életed.”

Ha több a negatív dolog az életedben, mint a pozitív, akkor valami nagyon nincs rendben, te pedig tisztában vagy ezzel. Látod magad körül a boldog és elégedett embereket, és valami azt súgja, hogy mindezt te is megérdemelnéd. És igazad van: valóban olyan életet érdemelsz, ami túlcsordul a jótól. (Rhonda Byrne)

Az emberek mindig a körülményeket okolják azért, amit az életben elérnek. Én nem hiszek a körülményekben. Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban, olyanok, hogy reggel felkelnek és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket! (George Bernard Shaw)

Őrizd meg a fókuszod. ,,Ha a napod minden percében kristálytisztán a szándékaidra koncentrálsz azzal erős teremtő energiákat mozgatsz meg." "Ha egy gondolat folyamatosan jelen van az elmében, vagy koncentráltan foglalkozunk vele, gyakran bevonzza a hozzá tartozó tulajdonságokat is. (...) Egy gondolat olyan, akár a földbe vetett mag." (Napoleon Hill)

 

,,Ha teljes tudatoddal egyetlen dologra koncentrálsz, és az elméd nem áll ellen a gondolatod tárgyának, a gondolataid energiája anyaggá válik. Ez nem varázslat, pusztán koncentráció és vizualizáció. Lásd részletesen és higgy abban, amit meg akarsz valósítani. Vetítsd a gondolataid és érzelmeid erejét az elméd vásznára. Amikor elméd üres, mentes minden gondolattól, és csak egyetlen gondolatot eresztesz elé, óriási erőket szabadítasz fel. Ezért kell nagyon óvatosan bánni a gondolataiddal. A koncentrált gondolat hatalma gyakorolja a legerősebb befolyást az életedre.”

 

,,A tanulás aktív cselekvési folyamat. Alkalmazd ezeket az elveket minden lehetséges alkalommal. Ha nem így teszel, gyorsan el fogod felejteni őket. Csak a begyakorolt ismeret marad meg az ember agyában.”

 

,,A vesztes kifogást, a győztes lehetőségeket keres!”

 

https://vimeo.com/70304234 Gyönyörű Zöld (La Belle Verte)

https://www.youtube.com/watch?v=7AghiLIpJFE The Opus - A Mű (a teljes film)

https://www.youtube.com/watch?v=bmJTmhBJYcI A titok film magyarul

https://www.youtube.com/watch?v=FarF75_as7k Végtelen lehetőségek - a gondolat hatalma

https://www.youtube.com/watch?v=yPbQOrZnPik Élő mátrix (The living matrix)

https://www.youtube.com/watch?v=yNpUcb8iYeo Dogen Zenji Enlightenment

http://www.youtube.com/watch?v=7n678HwsZJU&feature=player_embedded Soha ne add fel. Ha akarsz valamit, tegyél érte. Ennyi!

http://www.youtube.com/watch?v=ueAQR5JBMC4&feature=related Nincs nem tudom! Nincs úgy se sikerül! Nincs lehetetlen!

https://www.youtube.com/watch?v=IpzUhemcm6A Brian Tracy - Ha akarod, akkor el tudod érni a céljaidat

https://www.youtube.com/watch?v=O9mvAWFeh0w Fantasztikus motiváló videó - Mi az amiért megéri     

https://www.youtube.com/watch?v=Sw3rSWG0vm8 Arnold Schwarzenegger - Ne térj el a célodtól!

https://www.youtube.com/watch?v=FC-gJfHYbPM Van egy ötletem - Motiváció minden reggelre

https://vimeo.com/147338843 Motivációs mix

https://www.youtube.com/watch?v=XtQctsIm1nU Abraham Hicks - Életed körülményei csupán rezgésbeli állapotjelzők

https://www.youtube.com/watch?v=S1CCIp8Ppps Abraham-Hicks - A lelkiállapotod megdöbbentő teremtőereje

https://www.youtube.com/watch?v=w6_05oywFx0 A gondolat hatalma (Végtelen lehetőségek - A gondolat hatalma filmrészlet)

https://www.youtube.com/watch?v=ngQWmkCPmog Pozitív, inspiráló, hasznos, fejlesztő képszövegek

https://www.youtube.com/watch?v=jadBqicePKc Prof. Dr. Bagdy Emőke  Miért fontosak a pozitív megerősítések az életünkben

https://www.youtube.com/watch?v=lvP6fF-qu1g Dr. Domján László: Meghökkentő változások pozitív megerősítésekkel

https://www.youtube.com/watch?v=OOE2w3ec7jM Neked is van kapuőröd! Gabrielle Bernstein személyes coaching videója

https://www.youtube.com/watch?v=ONg0a39AZIs Brian Tracy - A sikeres személyiség kialakítása

https://www.youtube.com/watch?v=zYANN3V-OY0&index=43 Brian Tracy - A negatív érzelmek kiiktatása

https://www.youtube.com/watch?v=T3_Lo6nWwrU Brian Tracy - A stressz és a feszültség kiiktatása

https://www.youtube.com/watch?v=_aNrypW93ds David R. Hawkins - A boldogság Forrása bennünk van.

https://www.youtube.com/watch?v=bexzWqMUjrs The Power of Words / A szavak ereje

https://www.youtube.com/watch?v=4hRjkhP2atc Respect

https://www.youtube.com/watch?v=Qjxk5oz25cg&feature=youtu.be Respect football

https://www.youtube.com/watch?v=nwAYpLVyeFU&list=PLD4970748C58F6B7D&index=4 Így kell szép világot építeni, a figyelmesség ereje.

 https://www.youtube.com/watch?v=7oYWqLcaUjw Érvényesítés 

 

https://www.youtube.com/watch?v=vNzf2QBlL0Q -MOTIVÁCIÓ- Hogyan maradj nyugodt egy feszült helyzetben? A "kukásautó törvény".

 

https://www.youtube.com/watch?v=2ZPWy-0HKHw Védened kell a tüzedet! - Will Smith motivációs videó

 

https://www.facebook.com/joszomagazin/videos/1981993548530316 Madarat tolláról, embert barátjáról. Válogasd meg, kiket engedsz közel magadhoz! Ezért szabadultam meg a barátaimtól.

 

https://www.facebook.com/peter.szabo.3956/videos/vb.230189540492437/495283927316329/?type=2&theater Minden emberben ott van az ő zenéje, az ő hívó szava… Nem engedem meg, hogy mocskos lábbal végig gázoljanak az elmémen. – Szabó Péter

 

https://www.youtube.com/watch?v=sSNcHCfAI-k Szabó Péter - Az egyedüllét fontossága és a Ferrari - Motivációs videó

 

https://www.youtube.com/watch?v=Oy-o8bybdzk Könyvajánló: Állj félre a saját utadból! Szabó Péter

 

https://www.youtube.com/watch?v=j5eoQpe0ces Te kitől tanultál meg élni? - Motivációs videó Szabó Pétertől

 

https://www.youtube.com/watch?v=YrDJP0rEWtI Jack Ma, Kína leggazdagabbjának tanulságos szavai

 

https://www.youtube.com/watch?v=qy2pGdrv2II Áttörés Egypercesek 3. rész - Hogyan zárd le a múltat?

 

https://www.youtube.com/watch?v=1LgVU5uPK60 Ha haragszol valaki(k)re... - Motivációs videó Szabó Pétertől

 

https://www.youtube.com/watch?v=k4PGCsC7XpI Mit kezdjünk a stresszel? (Homár)

 

https://www.youtube.com/watch?v=WtS1ooB6cHA Egy "hasznos" technika az elengedéshez

 

https://www.youtube.com/watch?v=j8-147-HMOo Almási Kitti - Miért ragaszkodom akkor is, ha nem kellek?

 

https://www.youtube.com/watch?v=UOslgppxNkQ Amire figyelsz, azt erősíted fel

 

https://www.youtube.com/channel/UCd-gjCjAVaL_x872wQL5Fcg/videos Szabó Péter motivációs, inspiráló, jó, hasznos videói

 

https://www.youtube.com/playlist?list=PLD4970748C58F6B7D&disable_polymer=true Szuperjó, pozitív, inspiráló, jókedv, és szerelem videók

 

,,Volt olyan idő amikor magam alatt voltam… De azt mondtam Oké, itt fekszel, de az nem jelenti azt, hogy itt is kell maradnod.”

 

,,Azt szoktam mondani: Eddig a szomorúságtól sírtam minden nap, most a boldogság miatt teszem.”

 

,,A titkos szó, amit minden győztes tud, az a: Gyerünk tovább!”

 

,,Csak lépj tovább. A szenvedélyed, az energiád, a kitartásod segít neked ebben.”

 

,,Csak járd az utat, és naggyá leszel”

 

,,A dolog, amit meg kell keresned, az a valami, ami nagyon szeretsz csinálni. Valami, ami energiát ad, valami, ami szenvedéllyel tölt el. Amitől úgy érzed önmagadra találsz.”

 

Tudom, hogy mekkora segítség, amikor hiszel önmagadban, és szereted önmagadat.

,,És a siker eléréséhez a jövőkép a lényeg. A legelső dolog, amit tenni kell: eredetinek, önmagadnak lenni. Nem konformizálódni, hanem megtalálni, a saját eredeti képességeidet, mert rengeteg ilyen van.- és hagyni, hogy ezek vezessenek.”

 

,,Ha megtalálod a szenvedélyed, az feltölt energiával.”

 

,,Egyetlen útja annak, hogy tudd, merre tartasz, és mit akarsz elérni az életben: le kell csendesítened az elmédet. Utána kérdezd meg magadtól: Mit akarok? Hogyan érzem magamat? Merre akarok menni?"

 

,,Először tisztázd le, mit szeretnél.”

 

,,Csak egy különbség van a boldog ember és boldogtalan között: a szokásaik. Egy nagyon egyszerű dolog dönt: milyen szokásokat választasz aznap.”

 

,,Minden döntésed minden pillanatban, meghatározza a szokásaidat, a következő napokra, s így az életedre is. Ezért, ha sikeres életet akarsz, válaszd a sikeres emberek szokásait, ha boldogat, akkor a boldog emberek szokásait.”

 

,,Bár nem ez volt a hely, ahol játszani akart, de beleadta a szívét az előadásokba. Mindegyik egy kis lépés volt a jó irányba.”

 

,,Amikor kiterjedést érezzük, az Univerzum üzeni, hogy jó úton járunk. Amikor beszűkülünk, az Univerzum üzeni, hogy letértünk az ösvényünkről. Tehát, mikor előre haladunk, mindig arra menjünk, ami a kiterjedés érzése felé vezet.”

 

,,Ha valamiben igazán hiszel, cselekedj!”

 

,,..eldöntötte: többet nem adja fel az álmait.”

 

,,Elhatároztam, hogy minden, ami történik: siker. Mindig. Minden a tanulás része, még ha elsőre nem is úgy tűnik. De tanulok, fejlődőm és haladok általa.”

 

,,Sosem találkoztam még sikeres emberrel, aki ne hibázott volna. …De a különbség a sikeresek és a sikertelen emberek között – pedig mindegyik hibázik – az, hogy a sikeresek előnyt kovácsolnak a hibáikból. Megértik, hogy el kell fogadniuk, és tanulniuk kell belőle. És ez így nem válik negatív élménnyé, hanem tanulni képesek általuk. Mintha ezzel fizetnék a tanulmányaikat.”

 

,,Tehát ilyen esetben mondjad: Oké, mi előnyöm származik ebből az akadályból? Hogyan szolgál engem? Hogyan léphetek előrébb általa? Ha tudsz válaszolni e kérdésekre nincs előtted akadály. Akkor van akadály, ha csak a negatívumot látod a helyzetben. .”

,,Mindannyiunknak vannak céljai: A sikertelen ember az első akadálynál, megáll és azt mondja: Ez nem megy mindig kudarcot vallok. És ezzel feladja az álmait. A sikeres ember ezzel szemben ezt: Ez így nem megy, módosítani kell. A következő akadálynál, újra ezt teszi. ..és így cikk-cakkban haladva éri el a célját.”

,,Olvastam egy történetet Thomas Edisonról, akinek valaki azt mondta, az izzólámpa előállításakor az 1000.-ik kísérlet után, hogy: - Belebuksz.

Erre ő: Nem, sikerül, csak egy 1000 lépéses folyamat.”

,,Van néhány nehézség, akadály az életedben. Meg kell állni és megvizsgálni őket. …Ha valami nem tetszik az életedben, változtasd meg. Ha nem sikerül, változtass a hozzáállásodon. Ezért fontos, hogy változtass a hozzáállásodon, és kiszűrd, amire igazán szükséged van.”

 ,,Elhatároztam, hogy minden, ami történik: siker. Mindig. Minden a tanulás része, még ha elsőre nem is úgy tűnik. De tanulok, fejlődőm és haladok általa.”

 

,,Megkaptad az eszközeidet. Van egy látomásod. Elhiszed, hogy meg tudod csinálni. Tisztában vagy vele, hogy miért akarod csinálni. Megtetted az első lépést…tudod, hogy a kudarc nem állít meg, csak lelassít.”

 

,,..És csak egyszerű dolog van közted és az álmod megvalósulása közt: cselekedned kell” ,,Csak ülj be a repülődbe, kapcsold be az utánégetődet és sikeres leszel”

 

,,…követtem az álmaimat csak ,,nyomtam” a dolgot."

 

,,Ami a legfontosabb dolog a siker útján: van egy álmod, vizualizációd, terved: akkor tegyél érte.”

 

,,Ha valamiben igazán hiszel, cselekedj!”

 

  ,,..Volt aki azt mondta: lehetetlent akar, Soha nem éri el az álmát…. de emlékezett az öreg mester szavaira: Tényleg hiszel benne, hogy meg tudod csinálni? Mert ez a kulcs. … Bátorságot gyűjtött és haladt tovább az útján."

 

,,Ahogyan gyakorolt, tudása egyre gyarapodott és finomodott.. és a hangszere énekelni kezdett.”

 

,,Az álma beteljesedett.”

- The Opus - A Mű -

 

 

Az ember legyen ura szavainak és gondolatainak, és tetteivel se sértsen mást. Ha ezek tiszták, akkor haladhat a bölcsek útján. (Buddha)

 

,,A férjem nem szereti pazarolni az idejét.”

 

Könnyű magának, anyám..., mert maga varázsló. - Ilyen szamárságot még gyerekkorodban sem mondtál. Nem vagyok varázsló, hanem csak azt tudtam, mikor kell valamiről lemondani ahhoz, hogy később mást megnyerjek. (Salamon Pál) 

 

,,Tudj különbséget tenni, mikor kaptad azért az akadályt, hogy megküzdj vele és mikor azért, hogy kikerüld, és más utat válassz.”

 

,,Kifogásaid a legnagyobb visszatartó ereje a fejlődésednek!”

"Akkora marhaságokat tudtok kitalálni arra vonatkozóan, hogy miért nem kapjátok meg azt amit akartok!

Hivatkoztok előző életekre, korábbi bűnökre, Isten bosszújára, a karmára, hivatkoztok a gyerekkorotokra, a neveltetésetekre, a kormányra, a gazdasági helyzetre vagy egyszerűen csak a szerencse hiányára... - holott valójában arról van szó csupán, hogy régóta gyakoroltok magatokban bizonyos ellenállást szülő gondolatokat a vágyaitokkal kapcsolatban...

 

Olyan gondolatokat, amelyek már szinte megkövültek bennetek és amelyek távol tartják tőletek azt amit akartok.

Nincs karma, nincs gyerekkor, nincs semmi ami megakadályozza azt, hogy vágyatok teljesüljön -

Ti vagytok az egyetlenek akik ezt meggátolhatjátok, senki más!" (Abraham-Hicks)

 

 Sikerélmények – A boldogság kulcsai

,,Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a boldogság több tényezőtől is függ. Az egyik legfontosabb ezek közül a sikerélmények átélése. Ha valakit több sikerélmény ér, mint kudarcélmény, az kiegyensúlyozottabb lesz. A sikerélmény a személyiség kibontakozásának és fejlődésének alapvető összetevője minden gyermek számára. A gyakran sok kudarcot és rengeteg énkép-romboló élményt átélt tanulási és / vagy magatartászavaros gyermekek személyiségfejlesztésében pedig kulcsszerepet tölt be.

A sikerélmények hatására lassan megváltozik a viselkedés is.

A feladat nem más, mint örömet és sikerélményt szerezni a gyerekeknek – mindennap, ha lehet.”

 

A változás (szokás) állomásai.Tervezés/Elhatározás – Cselekvés – Konszolidáció – Visszaesés – Konszolidáció…. Szokás (Megváltozás). (Egyszerűen az új dologhoz való hozzászokás, hozzá ,,rezgés” miatt. A múlt ,,rezgései, még elmúlóban vannak.)

 

,,A hibák visszajelzések a teljesítményünkről. …Az egyik legnagyobb baj a vesztesekkel az, hogy hibáikat túl komolyan veszik, és nem veszik észre a bennük rejlő lehetőségeket.” (Andrew Matthews)

 

,,Egy emlékre kell gondolnod, nem akármilyenre, egy vidám emlékre, egy boldogító emlékre.”

 

A jó dolgok mint pl. a meditáció, a pihenés, a nyugalom, a nyugodt cselekedetek minden egyes és a sok, változást hoznak, megváltoztatnak. (Molnár József)

 

Sokat TETTÉL azért, hogy elérd az álmod?
Sokat TETTÉL azért, hogy ne érd el az álmod? (Molnár József)

 

Először helyet kell csinálni a vágyadnak, álmodnak az életedben. (Van hogy az embernek ,,ezer” dolga van, s az álmainak, vágyainak már csupán néha a gondolataiban van helye, s az elfoglalt életében már nincs akkora hely, idő, űr, mint ami kellene, hogy beengedje oda az álmait, céljait, elképzeléseit)… Ha van hely, jön minden, amire vágyunk…Persze, ha nincs ellenállás - amit meditációval megszüntethetünk…minden akadályt, akadályozót, falat eltüntethetünk meditációval önmagunkban,…s olyan elengedettnek, olyan..tisztának érezzük a lelkünket, hogy az akaratunk és a vágyunk most már egyszerűen, akadályok nélkül ,,elhozza” mindazt az életünkbe, amit igazán akarunk. (Molnár József)

 

Minden alapja az energia

Nyugalom – hogy nem mozgósítasz energiákat.

Meditáció – hogy ne csinálj semmit, lenyugtatjuk tudatunkat és légzésünket, és most már érted miért fontos, hogy azzal foglalkozz amit csinálsz. És a legfontosabb, hogy ne adj energiát a nem kívánt dolgoknak. Ezért van az hogy a meditációnál a gondolatokat ne ítéljük meg.

Ezért az egyre nyugodtabb ember egyre energikusabb és egyre több kihívást akar megvalósítani, ezért lehetett Einstein is zseni.

Ezért károsak a negatív emlékek, dolgok, mert túl sok energiát igényel az elhárításuk.

 

 

Keress okot arra, hogy szeress! Minden napszakban keress valamit, ami a szeretet érzését hozza elő belőled!

Keresd azt, ami lelkileg fölemelő!

Azt keresd, ami a boldogság, békesség, szabadság, lelki tisztaság, szeretet, áhítat, tiszta tudás, tisztelet, megbecsülés, hála, öröm, lelkesedés, magabiztosság, derű érzését, magasszintű rezgését ébreszti benned.

És kerüld, ami a bosszankodás, türelmetlenség, aggodalom, stressz, szemrehányás, harag, bosszúvágy, gyűlölet, irigység, bűntudat, kisebbrendűségi érzés, félelem, fájdalom, kétségbeesés érzését, alacsonyszintű rezgését kelti benned. (Tormási Kati) http://www.bosegmindenteren.hu/cikkek/az-oromteli-elet-receptje/ még több…is jó itt

 

 

„A reziliens ember

A reziliens ember és szervezet pozitívan gondolkodik, és az erőforrásokat keresi a hiányosságok helyett. Ismerd meg a módszert.

A reziliencia azt a tulajdonságunkat jelöli, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a terhelő, nehéz élethelyzetekben is képesek legyünk megőrizni belső egyensúlyunkat, és krízis helyzetben is fel tudjunk állni. A reziliens ember pozitívan gondolkodik és erőforrásokat keres a hiányosságok helyett.

Szervezeti értelemben a reziliencia a gyors és sikeres alkalmazkodási képességet jelöli egy folyamatosan változó belső és külső környezethez.”

 

 

A pozitív gondolkodás segít hozzá legjobban a sikeres és boldog élethez.

Dunai Amina

A pozitív gondolkodás rendkívül fontos. Talán semmi se hat ki úgy az életminőségünkre, és arra, hogy elérjük-e a céljainkat. Ha pozitív gondolatokkal táplálod a tudatod, és optimista emberekkel beszélgetsz, a személyiséged is derűsebbé és pozitívabbá válik. Többen megkedvelnek, ezáltal pedig nő a magabiztosságod, javul az önbecsülésed.

 

Csakhogy a pozitív gondolkodás nem mindenkinek megy magától. Hacsak nincs olyan szerencsés természeted, hogy mindenben meglátod a jót, akkor tudatosan kell törekedni rá. Ha elhatároztad, hogy legyőzöd a pesszimizmust, itt van néhány tipp, ami segíthet.

 

1. Beszélj magadhoz kedvesen, használj pozitív kifejezéseket!

Belső dialógust minden ember folytat magával. Arra viszont kevesen figyelünk oda, hogy mit és milyen hangnemben mondunk. Pedig 90%-ban ezen múlik, milyen hangulatban fog eltelni a napunk!

Sokszor észre se veszed, milyen keményen kritizálod, szidod és bünteted magadat. Például folyton a kudarcaidra emlékezel. Vagy azt mondod magadnak, „jaj, de béna vagyok!” Ezzel még akkor is ártasz az önbecsülésednek, ha nem gondolod komolyan.

Neveld rá magad, hogy amikor egy feladat előtt állsz, azt mondd: „meg tudom csinálni!” Idézd fel gyakrabban a sikereidet! Amikor rossz a kedved, próbálj elmosolyodni, és gondold azt: „csodásan érzem magam!” Emlékeztesd magad rendszeresen, hogy ügyes és szeretetre méltó vagy.

 

Az agyad soha nem marad üresen, mindig támad benne valamilyen gondolat. Ha nem törekszel rá, hogy pozitív gondolatokkal töltsd meg, akkor automatikusan megtelik negatív gondolatokkal. Akár egy kert, amit ellep a gaz, ha nem ülteted tele virágokkal.

 

2. Vesd be a képzelőerőd!

Belső mozink az egyik leghatékonyabb fegyverünk a pozitív gondolkodásért vívott harcban. Vizualizáld a jó dolgokat! Képzeld el azt az életet, amit élni akarsz! Újra és újra jelenítsd meg agyad vetítővásznán azt, amit el akarsz érni!

 

Mert minden pozitív változás, ami az életedben történik, a fejedben kezdődik el. Előbb-utóbb hasonlítani fogsz arra, amilyennek belül látod magadat. Mint amikor az igazi arcunkká válik egy álarc.

 

3. Keresd pozitív gondolkodású emberek társaságát!

Nem is hiszed, milyen sokat számít, hogy kikkel töltöd az idődet. Miért? Azért, mert ők fogják befolyásolni a belső dialógusodat és a belső mozidat. Ha szorongóak és mindent negatívan látnak, azzal megölik az összes jó ötletedet és pozitív gondolatodat. Ám ha derűsek, optimisták, vannak céljaik, és tudják, merre tartanak, akkor rád is jó hatással lesznek. Mint amikor a jó tanuló felhúzza a gyengébbet a suliban.

 

4. Pozitív szellemi termékeket fogyassz!

Az is sokat számít, hogy mit olvasol, mit nézel a tévében, mit hallgatsz! Olyan könyveket, magazinokat, zenéket, filmeket, tévéműsorokat válassz, amik feltöltenek, motiválnak, megnevettetnek, növelik az önbizalmad, értéket adnak!

Lehetőleg minden nap tanulj valami újat, bármilyen kis dolog legyen is az! Ugyanis amikor új dolgokat tanulunk, az agyunk endorfint termel, amit boldogsághormonnak is neveznek. Utána jóleső elégedettséget érzel majd.

 

5. Alakíts ki pozitív szokásokat!

Ez a felgyorsult, stresszes világ, amiben élünk, nem kedvez a lelki egészségnek. Ezért nagyon fontos olyan életstílust kialakítani, ami ellensúlyozza a negatív külső hatásokat. A legtöbb gondot két dolog okozza: a mozgáshiány és a fáradtság.

5.1. Lelkileg se lehetsz jól, ha a tested beteg. Ezért ügyelj a rendszeres mozgásra! Nemcsak egészségesebb és vidámabb leszel tőle (az agy edzés közben is termel endorfint), de a feszültséget is le tudod vezetni. Kocogj, vagy járj el úszni, biciklizni, esetleg tornázz otthon egy fitness videóra!

5.2. A szakadatlan munka többet árt, mint bármi más! A legtöbb negatív gondolatunk akkor támad, amikor fáradtak vagyunk. Ha hirtelen nagyon elszomorodsz, lehet, hogy csak egy kiadós alvásra van szükséged. Tehát fordíts annyi időt a pihenésre, amennyit csak tudsz! Az emberi test olyan, mint az akkumulátor: újra és újra fel kell tölteni.

 

6. Mindig jót várj!

Biztos hallottad már az önbeteljesítő jóslat kifejezést. Ha számítunk egy rossz eseményre, az jó eséllyel be is következik. Fontos, hogy jót várj az élettől! 

Aki magabiztosan áll egy kihívás elé és hisz a sikerben, az nagyobb eséllyel eléri a célját, mint az, aki kételkedik magában és kudarcra számít. Ezért állj úgy hozzá minden feladathoz, hogy sikerülni fog! Gondold azt minden új ismerősről, hogy meg fog kedvelni! Legyél bizakodó, várj jót, mert a hit, a pozitív energia kisugárzik, megérzik mások, és nagyobb az esély, hogy a jó, amit vártál, megvalósul.

Forrás:  http://onmagad.blog.hu/2016/05/29/6_tipp_hogy_pozitivan_gondolkodj?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

 

 

A tudatosságban rejlő ,,aranybánya"

Napjainkban kezdték el kutatni, kutatgatni a levegőben, éterben, illetve ismeretlen dimenziókban lévő információs mezőket.
Ma már tudjuk, ha egy csoport jó kedvű, vidám ember egy légtérben örül egymásnak, ezután pedig elhagyva a helyiséget, egy ismeretlen lép be ugyanide, ennek az embernek is megváltozik az érzelmi mutatója. Jobb kedve lesz, pedig nem is hallotta, nem is látta azokat, akik előtte bent voltak a teremben.

 

…rájöttek mi a módja annak, hogy egy ember kiteljesedett boldog életet élhessen. Kiteljesedhessen a kreativitása, elérhesse céljait, és kihozhasson magából mindent, ami fontos számára.


De a legfontosabb amit felfedeztek:
ha egy ember növeli személyes tudatosságát, az hatással van más, távolban lévő emberek tudatosságára is.
Ez pedig nagyon veszélyezteti mindenféle hatalom fennmaradását. Magas tudatosságú, boldog, kiteljesedett életet élő embereket nem lehet irányítani, médiával, reklámokkal manipulálni. Nem lehet rajtuk élősködni, nem lehet rájuk értelmetlen adókat kivetni és legfőképp nem lehet rájuk parancsolni, hogy énekelve-dalolva, menetelve, mások zsoldos katonájaként embereket megöljenek.

Az a lelkiállapot, ami ahhoz kell, hogy valaki az életét úgy irányíthassa, ahogyan szeretné, kizárólag a Szeretet, Hit, Hála, Ítélkezés mentesség állapotában tartható fenn.

Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatna elő, ha tudjuk, hogy a Hit, Szeretet, Hála, és Ítélkezés mentesség, mint lelkiállapot, olyan kémiai folyamatokat képes elindítani az emberi agyakban és kvantum szinten a világban, amelyek nagyban befolyásolják az életben való boldogulásunkat, hogy ne ez legyen a legfontosabb elsajátítandó tantárgy az iskolában. 
És ez teljesen független a vallásoktól is.

Indiában, amikor egy gyógyító mesterré válik, két utat választhat. Vagy elmegy az emberek közé és fizikailag gyógyítja őket, vagy felmegy a Himalájába egy barlangba és onnan gyógyítja a világot meditáción keresztül kvantum szinten.

A világ megváltoztatásával kapcsolatban egyetlen üzenetünk van:
Mindenki dolgozzon saját magán!
Soha ne hibáztassunk senkit. Még a politikusokat és a papokat se. (Sokan dolgoznak közülük is egy jobb világon)

Induljunk el befelé, és rövid időn belül, ha nem is a helyes válaszok, de a helyes kérdések elő fognak bukkanni. 
A legfontosabb kérdésekre pedig több ezer éve megvannak a helyes válaszok. Csak élni kell velük.

Tudom, hogy a villanyszámla meg a lakástörlesztő előteremtése teljesen eltereli az ember figyelmét a nemesebb gondolatokról, és azok sokkal nagyobb gondnak tűnnek pillanatnyilag, de az anyagi világban való boldogulás is a magasabb tudatosságban keresendő.

Ha van egy nagy álmod, higgy benne, higgy a Létezés bölcsességében a megvalósulás fontosságát illetően, kerülj a Szeretet, Hit, Hála állapotába, ne ítélkezz mások felett és az álmod a létező legnagyobb sebességgel indul el a megvalósulás útján.

Einsteintől átvéve: fogalmam sincs hogy ez az egész hogyan működik, csak azt tudom, hogy igaz.

Tarnóczy Vilmos (kvantumklub.hu) http://www.kvantumklub.hu/blog/albert_einstein.php

 

Vamos! Come on! You can do it!

  

,,Ha az ember tiszta elmével szól vagy cselekszik, az öröm úgy követi, mint saját árnyéka."

 

 

Azt mindig mi választjuk, hogy kitől kapjunk.

 

Követünk el hibákat, a kérdés az, hogy mihez kezdünk vele.

 

Az elme ereje látod? Így kell megoldani a problémákat.

 

-         Mi az a TERV?

-         T-E-R-V, türelem, elszántság, ruganyosság, végrehajtás.

-         T-E-R-V

-         Igen, így könnyebb emlékezni, ez egy, hogy is nevezik…

      -         Emlékezeterősítő.

Mindenki azt teszi, azt mondja, úgy viselkedik, ahol éppen tudatosságában, fejlettségében tart. (mj)

Nem várhatod, hogy a másik ember másként viselkedjen, mint amilyen a pillanatnyi érzelmi állapota, tudat-szintje, képességei. Egy krokodiltól nem várhatod, hogy cicaként viselkedjen - vicaverse

,,Eljön majd az idő, amikor már nem akarsz játszmákban részt venni, és elfordulsz mindazoktól, akiket ez éltet. Azok társaságában leszel, akikkel jól érzed magadat. Akikkel örömöket élsz meg. Akik megnevettetnek. Engedd el, ami nem boldogít. Szeresd azokat, akik jól bánnak veled, és mondj egy imát azokért, akik nem. Az élet túl rövid ahhoz, hogy boldogtalanságban élj...”