Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pedagógia-Pszichológia 2 szuper jó

 

Behaviorizmus (B. Frederic Skinner) - A környezeti ingerek optimális szabályozása elvezet a gyermek egészséges személyiség fejlődéséhez.

A helyes viselkedést a megerősítő jutalom, a helytelen viselkedést következetes megfelelő mértékű büntetés.

Inger - viselkedéses válasz – megerősítés - viselkedés rögzülés.

 

Freud olyan társas konfliktusokból vezette le a magatartási problémákat, amelyek egyetemesnek tartott. A traumák, a lelki zavarok az elfojtás miatt alakulnak ki, mert a felettes én túl erős, nem jut hozzá a tudatalatti energiához, és a dinamika elakad. Ekkor terápiához kell folyamodni.

 

Humanosztikus pszichológia - Maslow a 3. erőnek nevezte.

Az ember egészét vizsgálja: remény, szeretet, kreativitás, egyéné válás.

Szerinte a spontán fejlődés a pozitívumot hozza elő, a probléma ott van, ahol, nincs fejlődés.

 

Az érett személyiséget dominánsan ,,proszociális”  (önzetlen) értékek jellemzik.

 

Közelállótól negatív inger pszichoszomatikus zavart okozhat.

 

Ha egy viselkedést megakarunk előzni, praktikus, ha még a végrehajtása előtt adjuk a visszajelzést, különben nem elég hatékony a gátlás.

 

A megerősítések akkor hatékonyak, ha azonnal követik a viselkedést, különösen ha ezekhez megokoljuk tettünket.

 

Mind a jutalmazás, mind a büntetés viselkedésmódosító ereje nagyobb, ha a személyek közötti kapcsolat érzelemteli, (növeli a többi hatalomforrás erejét.)

 

Erősebb bennünk a másoktól kapott pozitív értékelés igénye, mint az önmegvalósítás, a fejlődés igénye.

 

 

Ha a gyerek ismeri magában a negatív tendenciákat, akkor képes azt önmagában felismerni és korrigálni.

 

Jobb iskolai eredmények = jó énkép = jobb kapcsolat (szülők, kortársak) = ezáltal jobb iskolai teljesítmény.

 

 

A szülő, a család és a gyermek kapcsolata a FEJLŐDÉSRE

Szülői gondoskodás, érzelem, kapcsolat minősége nagyon fontos, lényeges a fejlődéshez.

 

A gyermeki viselkedészavarok és lelki problémák hátterében legtöbbször a szülő-gyerek zavara áll.

 

Ha a szülő fogékony, gyorsan segítő, empatikusan, érzékenyen reagál a gyermekre, így okosabb, jobb kapcsolatok, irányítóbb, jobb tanulási kedv, hatékonyság.

 

Érzelmi biztonság, elérhetőség – növeli a biztonságérzést.

 

Az érzelmi tényező az egyik legfontosabb tényező a gyermek fejlődése szempontjából.

 

A bőr érintése fizikai szükséglet, serkenti az idegrendszert, jótékony a fejlődésre.

 

1-3 év Nemcsak a fizikai szükségletek, hanem a hanem a társas biztonsági szükségleteit is ki kell elégíteni, ahhoz, hogy a gyermekből elégedett, világra nyitott szeretni képes felnőtt legyen.

 

A szülő jólléte, magabiztossága jó minta a gyerek számára.

A problémákkal, nehézségekkel küzdő szülő nem tud elég jó érzelmeket adni.

 

Feltétel nélküli elfogadás

Az egészséges fejlődéshez a gyereknek szüksé­ge van arra, hogy tudja, mit csinál jól, és mit rosszul. De azt is éreznie kell, hogy jó, hogy él, hogy ő egy fontos és szerethető személy, akire szüksége van szüleinek, társainak. A szülői vi­szonyulás egyik leglényegesebb eleme, hogy tud­ja-e közvetíteni gyereke iránti pozitív érzelme­it.

 

A család önszabályozó rendszer. Valaki tette, mindenkire hatással van.

 

Az elfogadó, szeretetet, biztonságot és éssze­rű önállóságot nyújtó szülői gondoskodás ha­tására pozitív, sőt irreálisan pozitív önjellemzés jön létre a normális, egészséges fejlődés eredményeképpen.

Az elhanyagoló, bántalmazó, na­gyon szigorú büntetést adó szülői bánásmód következtében, a fekete-fehér, illetve egydimen­ziós gondolkodás miatt a gyerekek úgy látják magukat, hogy ők „teljesen és mindenben rosszak".

 

 

 

Egyre fontosabbá válik a pszichológiába a pozitív érzelmek.

Mindennapi jóllétünk jelentős forrásai a hétköznapokban átélt pozitív élmények.

A negatív érzelmek támadásra, védekezésre, menekülésre szűkíti a cselekedeteinket.

A pozitív érzelmek kiszélesítik a gondolati-viselkedési repertoárt.

Fredrickson szerint a pozitív érzelmek, mint pl. az öröm, az érdeklődés, az elégedettség, a büszkeség, a szeretet és a szerelem, közös jellemzői abban látja, hogy egyrészt kiszélesítik a személy gondolati-viselkedési repertoárját, másrészt arra késztetik a személyt, hogy belső erőforrásaira alapozzon, ideértve fizikai, intellektuális, társas és pszichológiai erőforrásait egyaránt.

Pozitív érzelmek és affektusok pl. befolyásolják a kreatív tevékenységeket is.

Pozitív érzelmi állapotban a gondolkodás szokatlanabb utakat jár be, kreatív, integratív, nyitottabb az információkra és hatékonyabb.

Mindezek az eredmények arra utalnak, hogy a pozitív hangulat és érzelmek értékes eszközzé válhatnak a pedagógus kezében.

 

Pozitív érzelmek alkalmasak arra, hogy kijavítsák a negatív tünetek ,,mellékhatásait”. Pl. szívverés, idegesség, tehát nyugodtabb szervezet lesz.

 

A pozitív érzelmek átélése a mentális egészség fontos meghatározója. (Vaillant)

 

Újabb vizsgálatok szerint a pozitív érzelmek fontos hatással vannak a fizikai egészségre is.

 

Pozitív érzelmek segítenek a mindennapi nehézségek ellen, s ezek által kiváltott stresszel szemben, szélesebb perspektívát adnak, mint saját, mint társas erőforrásokat mozgósítanak.

 

Általánosítva a boldogsághoz 4 fő tényező kell:

-         Pozitív érzelmek gyakorisága és intenzitása

-         Életünk területén (iskola, család, munka) megélt elégedettség, siker.

-         Depresszió, szorongás, és más negatív állapotok viszonylagos hiánya

-         Az élet egészével való megelégedettségi szint

 

Amennyiben a gyermek jól érzi magát az iskolában, akkor javul a tanulmányi teljesítménye,

védettebb lesz azoktól a káros hatásoktól, amelyek rövid és hosszú távon veszélyeztetik a gyermek testi-lelki egészségét.

Kell az iskolában az önmegvalósítás és a jó társas kapcsolatok a gyermek általános jólléthez.

 

Gyermekkori, serdülőkori depresszió szerepet játszhat az iskolai hiányzások, rossz iskolai teljesítmény, drog, alkohol, dohányzás, evészavarok, fizikai egészség, érzékenyebb a fertőzések ellen.

 

A düh kiváltott helyzetekre adott természetes válasz az agresszió.

 

A viselkedések megfigyelé­ses tanulással is elsajátíthatók anélkül, hogy esetleg fájdalmas tapasztalatokat szereznénk.

A mo­dell, illetve a modellek és a megfigyelő jellem­zői egyaránt fontosak abban, hogy az utánzás milyen mértékű lesz.

Amennyiben a modell viselkedését jutalom vagy valamilyen megerősítés követi, akkor a megfi­gyelő hajlamosabb utánozni a viselkedést.

 

A kísérlet eredményei szerint szignifikánsan kevesebb agressziót mutattak azok a gyerekek, akik a modell büntetését látták.

 

A klasszikus vizsgálatokat számos további kö­vette, amelyek egybehangzóan támogatták azt a megfigyelést, hogy a médiában bemutatott erő­szak kiváltja a gyermekek agresszív viselkedését.

 

 

Az agresszió csökkenését 3 tényező: a környezet, a viselkedés, és a személy megváltoztatásával érhetjük el.

Pl. olyan modellek jelenléte fontosak, amelyek az agresszióval szemben alternatív  konfliktus- és problémamegoldási módokat nyújtanak, növelik a személy válaszkészletét.

+ az agresszív modellek kiiktatása (tv, számítógép)

 

 

Meditáció - az évek óta gyakor­ló meditálok beszámolóiban gyakori valamiféle észlelésélmények nélküli „boldog" élmény, azaz szokatlanul jó közérzet és tudatállapot.

 

A medi­tációs technikákat a terápiás gyakorlatban is használják, szorongásoldó, alvás- és közérzetjavító következményeik közismertek. Hatásme­chanizmusuk alapját az önszabályozás aspecifikus javulása adja, ami a viselkedés minden szintjére kihat (vö. alább homeosztázis).

 

 

 

FÁRADÁS ÉS OKTATÁSSZERVEZÉS, A FÁRADÁS CSÖKKENTÉSE AZ ISKOLÁBAN.

Külön hangsúlyozzuk az iskola és az otthont környezet tárgyi-környezeti feltét­eleit: a túlzsúfolt otthoni vagy iskolai környezet, az iskola és a lakókörnyezet struktúrája, a helyi­ségek berendezése, szellőztethetősége, megvi­lágítása, az udvar nagysága, a kornyék levegő-és zajszennyezettsége stresszforrásként nagyon megnehezíthetik vagy, épp ellenkezőleg, meg­könnyíthetik a tanulást.

 

A stressznek az ad különös jelentőséget az egészségünkkel és a betegségünkkel kapcsolat­ban, hogy mind a környezeti stressz, mind a stresszel szembeni védettségünk egyaránt befo­lyásolható, így a környezeti stressz csökkenté­se révén elérhetjük a bennünket érő stressz csök­kenését.

Ugyanakkor a stresszkezelési technikák és stratégiák elsajátításával védhetjük magunkat a stressz negatív hatásaitól. Ennek révén javít­hatjuk teljesítményünket és elégedettségünket, csökkenthetjük számos krónikus betegség ve­szélyét, valamint akár megelőzhetünk egyes egészségkárosító magatartásformákat is. Éppen ezért a stressz- és problémakezelési stratégiák minden életkorban központi elemei az egészség­fejlesztésnek.

 

A szervezet egyensúlyi állapota: homeosztatikus folyamatok és motiváció

Az élettani működések általános elve, hogy a szervezet igyekszik fenntartani belső viszonyla­gos egyensúlyi állapotát, ez a homeosztázís. Amennyiben eltérés keletkezik az optimális ér­téktől (ilyen pl. a vércukor csökkenése a vér­áramban, illetve a testhőmérséklet lecsökkenése), beindulnak a helyreállítási mechanizmusok. Elsőként fiziológiás szinten igyekszik korrigálni a szervezet (pl. cukortartalékok mozgósítása, fázásnál remegés). Amennyiben ez nem elegendő az egyensúly helyreállításához, úgy viselkedé­ses válaszok is szükségesek: ilyenkor jelentke­zik a szükséglet, amely cselekvésre motivál (evés, melegebb hely keresése vagy öltözködés).

 

 

 

A jutalom, díjazás, megerősítés eszközét szí­vesen alkalmazzák a pedagógusok (és a szülők is), mert az magát a teljesítményt látványosan növelni képes.

 

A visszajelzés, az értékelés szintén fontos alakítója a tanulási moti­vációnak. Az egyik fő feladata információt szol­gáltatni a munkavégzés pontosságáról („Ez nagyon jól sikerült"). Másrészről fontos motivá­ciós eszköz is: a haladás és a kompetencia él­ményét adja a diáknak („Jó úton haladsz, bizto­san meg tudod oldani"). Harmadrészt az ok-oko­zati viszonyok jelzésén keresztül (pl. „Ebben igazán jó vagy") is motivál.

 

 

A komoly, kihívást jelentő, de reá­lis elvárások fontosak, mert ezek motiválnak igazán!

 

 

Amennyiben a gyermek jól érzi magát az iskolában, akkor javul a tanulmányi teljesítménye, védettebb lesz azoktól a káros hatásoktól, amelyek rövid és hosszú távon veszélyeztetik a gyermek testi-lelki egészségét.

 

Kell az iskolában az önmegvalósítás és a jó társas kapcsolatok a gyermek általános jólléthez.

 

Nem kétséges, hogy az a gyerek, aki szeret iskolába járni, nagyobb kedvvel tanul.

 

Természetesen nagyon sok tényezőtől függ, hogy egy gyerek szeret-e iskolába járni, ez nem­csak a tanárokon, az iskolán múlik. Ám sokat jelenthet a megfelelően kialakított tanulási kör­nyezet, a jó társas légkör, a személyes tanár-di­ák kapcsolat. Az iskola mint szervezet normái, értékei (lásd rejtett tanterv!), az irányítási és ve­zetési struktúra, a szabályok, az értékelési rend­szer szintén olyan tényezők, amelyek hatással vannak (Pintrich és Schunk, 1996).

A pozitív klíma, az együttműködés, az elfoga­dó közösség, a társas támogatás és facilitáció, a csoport motiválóereje olyan háttértényezők, melyek a tanulási motivációt képesek növelni. Mindezek kialakításában a döntő szerep a tanáré.

 

 

Gazdag „bemenet"  A megismerés minden mai elméletének közös üzenete, hogy a kognitív képességek fejlődésének szempontjából igen fontos az, hogy a gyermek változatos ingerekben gazdag környezetben fejlődhessen.
 

Gazdag „kimenet" • A gazdagság és a sokfé­leség fontossága azonban nemcsak a gyermeket érő tapasztalatok, hanem azok megnyilvánulá­sának oldalán is igaz. Akár érésnek, akár a ta­pasztalatra épülő konstruktív folyamatnak te­kintjük a megismerés fejlődését,

minél több al­kalmat kell biztosítanunk a gyermeknek, hogy aktívan használhassa tudását, és azt a lehető legtöbb formában nyilváníthassa meg. Ahhoz, hogy a gyermek által sokféle formában elsajátított tudás igazán jól al­kalmazhatóvá váljék, nem egyszerűen gyakor­lásra, hanem minél változatosabb, sokfélébb megnyilvánulási lehetőségre van szükség.

 

 

...az eredmény arra utal, hogy az információ stabil beépülése a HTM-be (Hosszú-Távú-Memória) konszolidációs időszakot igényel.

Ezért érdemes az intenzív tanulás után pihe­nést beiktatni.

 

Tanulási módszerek

Az elmúlt évtizedekben több tanulási módszert is kidolgoztak, amelyek a tankönyvből való ta­nulás segítését célozzák. Ezt a megtanulandó anyag megszervezésével, feldolgozásával és gya­korlásával érik el. A különböző kutatatók által kidolgozott módszerek nagyon hasonlítanak egymáshoz, legfeljebb egy-egy lépésben található közöttük eltérés.

Az SQ3R módszer az írott tananyag megta­nulásának folyamatát a következő szakaszokra bontja:

·         Betekintés (Survey) - először az új tananyag vázát kell áttekinteni, hogy a címek, alcímek elolvasásával kialakítsunk egy első benyomást a tananyagról, így ennek segítségével aktiválód­hatnak a témáról már meglévő ismereteink.

·        Kérdés (Question) - a következő lépés egy lis­ta összeállítása azokról a kérdésekről, amelyekre választ akarunk kapni a fejezet áttanulmányozá­sa után. Idetartoznak, ha vannak, a fejezet átte­kintő kérdései, illetve a magunk által feltett kér­dések.

·        Olvasás (ReadJ - most következhet a fejezet alapos elolvasása, közben érdemes a kulcspon­toknál megállni, elgondolkodni rajtuk, és rövid jegyzeteket készíteni.

·        Felmondás (Recite) - ezen nem a mechani­kus ismétlés értendő, hanem az olvasás után a korábban feltett kérdésekre próbálunk választ adni.

·        Összefoglalás (Review) - az utolsó lépés az egyes részek, fejezetek újbóli áttekintése, az összefoglalók, illetve a saját jegyzetek átnézése.

 

Tanulási stílusok

Jelentős egyéni különbségek vannak abban, ki hogyan tud a leghatékonyabban tanulni. A ta­nulási stílusok csoportosítására is többféle meg­oldást dolgoztak ki az elmúlt évtizedekben. A leg­fontosabbak Sziló (1987) nyomán a következők: a diák által preferált érzékleti modalitás, társas környezet és a reagálási vagy gondolkodási tí­pus. Az egyes kategóriák mentén leírhatók a ta­nulás adott egyénre jellemző módozatai. Vegyük ezeket sorra.

    Az érzékleti modalitás alapján három nagyobb csoportba sorolhatók a diákok.
- Az auditív tanu­lási stílus azokra jellemző, akik inkább a hangos feldolgozást részesítik előnyben,
- szemben a vi­zuális stílusúakkal, akik pedig a látványra tá­maszkodnak inkább.
- A harmadik csoportba tar­tozókra a cselekvés, a motoiitás jellemző, ők azok, akik a tanulást mozgással kísérik.

 

    A társas környezet szempontjából lehet valaki

      - egyéni stílusú, aki a nyugalmat, csendet kedve­li, legjobban egyedül tud tanulni, mások jelen­létében ez nehezebben megy neki.

      - A társas stí­lusú diákra viszont az jellemző, hogy szereti menetközben megbeszélni a tananyagot mások­kal, a barátok vagy szülők jelenlétében hatéko­nyabb.

 

    A reagálási típus alapján beszélhetünk im­pulzív, illetve reflektív stílusról.

      - Az impulzív diákokra az intuitív megközelítés jellemző, gyor­sabban reagálnak, mint végiggondolták volna mondanivalójukat, így gyakrabban hibáznak.

      - Ezzel szemben a reflektív stílusúak hajlamosak a szisztematikus elemzésre, logikus rendszerbe foglalásra, s csak azután adják meg a választ.

 

A tanulási stílus önmagában nem jó és nem rossz, viszont pozitív és negatív irányban egy­aránt befolyásolhatja a diák teljesítményét. Ezért érdemes ismerni a diákjaink - és önmagunk - tanulási stílusát.

 



A tanításban sokkal fontosabb cél, hogy a diá­kok megtanuljanak tanulni, mint az, hogy nagy mennyiségű információt sajátítsanak el.

 

Ahhoz, hogy a rendszeres tanulás hatékony legyen, nem elég a képlékeny, tanulóképes elme (azzal már az újszülött is bőven rendelkezik), hanem kifejezetten tisztában kell lenni a tudás és a tanulás természetével. Mindenekelőtt pe­dig azzal a ténnyel, hogy tudásra és tanulásra az embernek elkerülhetetlenül szüksége van" - ál­lapítja meg Gopnik, Meltzoff és Kuhl (2001,64.).

 

Az iskolai tanulás követelményeket támaszt, amelyekhez tudatosan alkalmazkodni kell.

 

A nagymozgások fejlesztését szolgáló játékok hozzá­járulnak az iskolaéretté váláshoz, az idegrendszer éréséhez.
 
 

Bizonyos játékok, mint például a sakkozás kifejezetten serkentik a gondolkodás fejlődését.

 

A negatív érzelmek [magas félelmi reaktivitás, impulzív agresszivitás) és a felada­tokkal kapcsolatos negatív érzelmi értékelés a feladatok abbahagyásához vezethet, amíg a sze­rencsésebb érzelmi értékelés és elvárás a feladat­ba való belemerülést és kitartást eredményez.

 

Tanároknak, és a szülőknek észre kell venni, hogy a gyerekek számára mennyire követhe­tő és érdekes az, amit mondanak.

 

  • A tanulás alapfeltétele a szorongásmentes légkör.

 

A tanárok úgy hatnak ránk, hogy nemcsak tudást sajátítunk el tőlük, hanem személyiségünket is döntő mó­don alakítják.

 

 

A hatékony kommunikáció eszközei

Mit használjunk tehát a kommunikációt gátló közlések helyett? Milyen megnyilvánulások se­gítik az őszinte, elfogadó, érzelmileg támogató légkör megteremtését?

Olyan közlések célravezetőek, amelyek feltárják a tanár és a diák valós érzéseit, nem mérgezik a tanár-diák viszonyt, és nem tartalmaznak negatív értékelést a gyerekről. Gordon az ilyen közléseket énközléseknek ne­vezi.

A teljes énközlés három elemet tartalmaz:

 - a bennünket zavaró viselkedés pontos megne­vezését,

 - ennek következményeit ránk nézve,

 - és azt az érzést, amelyet ez belőlünk kivált.

 

*     Feltétlenül konkretizálni kell a viselkedést, amelyről a visszajelzés szól.

      Az általános dicsé­retek („Ügyes vagy", „Jól van, szépen dolgoz­tál"), kevésbé hatékonyak, mert a címzett nem tudja meg, hogy pontosan mi az, amit a tanár megdicsért.

      Az általános dicséretek könnyen elveszítik hatásukat, ha uniformizálttá válnak.

*     A dicséret gyakoriságát a helyzet és a gyerek sajátosságai határozzák meg fontos, hogy olyan teljesítményért járjon dicséret, ami a gyerektől erőfeszítést követelt.

A dicséretet időnként kérdés formájában is megfogalmazhatjuk. Pl.: „Mit gondolsz, mi tet­szett legjobban az órai munkádban?" „Nagyon szépen dolgoztál. Tudod, miért mondom ezt?" Az ilyen típusú kérdéseket nehezebb figyelmen kívül hagyni, aminek különösen az alacsony önértékelésű gyerekeknél lehet jelentősége, akik hajlamosak az önértékelésükkel inkongruens dicséretet figyelmen kívül hagyni.

 

A dicséret hangsúlyozza a fejlődést, hasonlít­sa a jelenlegi teljesítmény a korábbiakhoz.

 

 

Amikor a gyerek küzd valamilyen problémá­val, neki van szüksége segítségre, akkor a tanár szerepe a meghallgatás és megértés.

Ennek két szintje van: a passzív figyelem és az értő figye­lem.

Az aktív hallgatás (vagy értő figyelem) annyival több ennél, hogy ilyenkor a hallgató visszajelzéseket küld arról, hogy hogyan értet­te, amit a másik elmondott. Tulajdonképpen visszatükrözi a beszélő közléseit.

 

 

A humanisztikus szemléletű alapüzenet: a hatékony tanítást és tanulást a kölcsönös tiszte­leten és elfogadáson alapuló tanár-diák viszony alapozz a meg.

 

 

A konfliktusmegoldó stratégiák rendszere

Mindkét fél nyílt kommunikációja, amelyben nem leplezi el valódi igényeit.

Minden ember él szinte mindegyik megol­dásmóddal, amelyek közül nem lehet egy uni­verzális megoldást választani. Fontos, hogy az egyén, a szituáció és a partner sajátosságaiból ki­indulva képesek legyünk a legalkalmasabb mó­dot megtalálni.

 

 

Alapelvek • Carl Rogers a humaniszti­kus szemlélet alapján feltételezi, hogy megfelelő légkört teremtve, a személyek hozzásegíthetők ahhoz, hogy személyiségük optimális irányba fejlődjön. (vö. a 3. fejezettel).

 

A terápiás tapasz­talatokból indult ki, és úgy találta, három visel­kedési alapelv fogalmazható meg:

- a hitelesség,

- az elfogadás és

- az empátia.

Ezek azok az alapve­tő jellemzők, amelyek a terapeuta viselkedésé­ben szükségesek ahhoz, hogy a kliens számára megfelelő légkört teremtsen.

 

Nemcsak a terápi­ás helyzetben, hanem a tanár-diák viszonyban és a mindennapi érintkezésben is ezek azok a tulajdonságok, amelyek segítik a partnert az optimális önfejlesztés elérésére.

 

Az elfogadás - Ez talán a leg­izgalmasabb pontja a rogersi szemléletnek. Az elfogadás azt jelzi a másik számára, hogy nem kell félnie. A másik fél a viselkedésével lehet, hogy nem ért egyet, de képes elfogadni, hogy a másik személy az adott helyzetben erre a reak­cióra volt képes, ez tűnt számára célszerűnek.

Ugyanakkor a másikba vetett bizalom azt is jel­zi, hogy a legközelebbi alkalommal képesnek tartjuk a személyt arra, hogy sikeresebben old­ja meg a helyzetet, így az elfogadás éppen viselkedésváltozáshoz vezet el. Ha nem akarjuk kívülről megváltoztatni a személyt, hanem rá tudjuk bízni, hogy a saját dolgaiban felelős dön­téseket hozzon, akkor hozzá is segítjük ahhoz, hogy változzon.

Az empátia, a másik fél helyzetének átérzése segíti az elfogadást, és lehetővé teszi a tanár szá­mára is, hogy támogatni tudja a diákot, amikor segítségre szorul. Ezt nem csupán belülről kell érezni, hanem ki is kell azt fejezni, hogy meg­értjük a másikat.

 

                 A tanulás alapfeltétele a szorongásmentes légkör.

                  

A harmonikus tanár-diák viszony feltétele a tanár részéről az empátia, a hitelesség és az elfo­gadás.

A jó viszony kialakításához a tanév ele­jén pár napos kommunikációs tréningen vesz­nek részt együtt a tanárok és a diákok, ami segíti az őszinte, kölcsönös tiszteleten alapuló viszony kialakulását.

AZ EGÉSZSÉGES FEJLŐDÉS FELTÉTELEI

Az ember egészséges fejlődésmenetének ered­ménye, hogy megfelelő szintű ALKALMAZKODÓ (adaptációs) képes­séggel rendelkezik egy-egy adott életkori szin­ten. Ez az adaptációs képesség teszi lehetővé számára, hogy környezetével viszonylagos har­móniába kerüljön.

Külső feltételek

Az egyén biológiai öröksége azokkal a környe­zeti befolyásokkal kölcsönhatásban határozza meg a fejlődést, amelyekkel az ember élete során találkozik. Egyrészt adekvát környezeti hatások szükségesek az öröklött tulajdonságok érvénye­süléséhez, másrészt a kedvező vagy kedvezőtlen környezeti feltételek módosíthatják is az örök­lött adottságokat. A fejlődést befolyásoló külső környezeti tényezők spontán vagy tudatos me­chanizmusokon keresztül fejtik ki hatásukat.

 

A legjelentősebb befolyásolt kifejtő környezeti tényezők:

·   elsődleges szocializációs közeg (család),

·    másodlagos szocializációs közegek (óvoda, iskola, barátok, rokonok, kortársak),

·    életmód, életstílus, tevékenységek, aktivitá­sok köre.

Az elsődleges szocializációs közeg általában a család, az a legjelentősebb közösség, amely a legkorábbi életszakasztól kezdve és a legtartósabban fejti ki hatását az egyén életére és annak fejlődésére. A család különböző formában és mértékben biztosítja az egyén biológiai létét, a fejlődéshez és éréshez szükséges feltételeket. A biológiailag beépített menetrendet legkoráb­ban ez a szocializációs közeg befolyásolja, ala­kítja, formálja tovább. Az itt megélt körülmé­nyek, kapcsolatok, kötelékek, hiányok, érzelmi labilitások mély lenyomatokat, mintákat képeznek az egyénben, amelyeket mint hajlamosító ténye­zőket (diszpozíciókat) visz tovább az életébe (Bagdy, 1986). A család értékrendjén átszűrve jut el a gyermekhez más közegek, a társadalom értékrendje, a világ jelenségeihez való viszonyu­lás mintája.

A gyermek születésétől kezdve mint a szivacs szívja magába, hogy mire reagáljon, mire ne, mire milyen erővel és módon reagáljon, hogyan viszonyuljon önmagához, másokhoz, múlthoz, jelenhez, jövőhöz. Megtanulja, ho­gyan oldjon meg problémákat, hogyan kommu­nikáljon, hogyan szelektáljon az élet pozitív és negatív dolgai között, s egyáltalán, mit nevezzen pozitívnak és negatívnak.

A mintának, modell­nek kiemelt jelentősége van a fejlődés során. Ez a hatás a szociális tanulás folyamatában valósul meg, spontán jelleggel. Ez azt jelenti, hogy ak­kor is tanulunk a környezetünktől, amikor nem tudatosan gondolunk rá.

A tudatosan közvetített családi hatás a neve­lés folyamatában érvényesül.

 Forrás: (szerk. N. Kollár Katalin, Szabó Éva) - Pszichológia pedagógusoknak, Osiris Kiadó, Bp.