Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pedagógia 3 - Vivés, Rabelais

Juan Luis Vivès (1492-1540)

Erasmus pedagógiai elveit több ponton továbbfejlesztette spanyol származású tanítványa, aki élete legnagyobb részét párizsi, németalföldi és angol humanisták körében töltötte.

Vivès több alkalommal házinevelőként is dolgozott, pedagógiai műveihez saját tapasztalatait is felhasználhatta.

Vivès alkotta meg a nevelés történetének elsõ didaktikai szintézisét 1531-ben megjelentetett művében.

Az oktatás folyamatát két nagy periódusra bontja:

-         a kezdettõl 14 éves korig tart a nyelvek elsajátításának időszaka;

-         a 15-25. évig tartó periódus a tudományok tanulmányozásáé.

Új vonás nála - s ebben a többi humanista felfogásától eltér -, hogy a növendékek anyanyelvének kiművelésére is nagy súlyt fektet.

Másik megkülönböztető jellegzetessége felfogásának, hogy a nyelvtanulást ki akarja egészíteni a tárgyi ismeretszerzéssel, a konkrét érzékszervi tapasztalatok gyűjtésével.

A világot feltáró tudományok közül főként a természettant, a földrajzot és a csillagászatot tartja fontosnak. (Ez nyilván nem véletlen: Vivès életében "tágult ki" a középkori ember világa: ez volt a nagy földrajzi felfedezések kora.)

Vivès szerint a két részbõl összeszövõdő oktatási folyamatnak - s ez is szokatlanul új gondolat a maga korában - a nevelés végsõ céljára kell irányulnia.

Pedagógiai eszménye: az egészséges, edzett testû, klasszikus nyelvekben és természettudományokban egyaránt jártas, erkölcsileg érett, világban érvényesülni tudó, õszinte, bensõséges vallásos hitû ember.

Szükségesnek tartja, hogy a nevelõ tervszerűen tanulmányozza a gondjaira bízott minden egyes gyermek képességeit, hajlamait, jellemvonásait - ezzel a pszichológiai szempont érvényesítésének indokoltságát fogalmazza meg elsõként a nevelés történetében.

A nevelő akkor jár el helyesen, ha módszereit, nevelési eljárásait a gyermek egyéni sajátosságaihoz hangolja: "Semmi sem visszásabb, mint érett gyümölcsöt kívánni a fáktól, mikor tavasszal még csak rügyeznek" - teszi szemléletessé ezt az elvet Vivès egy - Erasmus metaforáira emlékeztető - természeti képpel. [104]

Elítéli a tanárokat, akik kizárólag fenyegetéssel és "sűrű ütlegekkel" akarnak eredményt elérni, de a testi fenyítéket - a "fenyegetésre nem hajló" gyerekek esetében - mégis megengedhetőnek tartja.

A gyermekek megfigyelése ne ötletszerû akció legyen, hanem folyamatos pedagógiai tevékenység.

Az összegyűjtött ismeretanyagot a tanárok osszák meg egymással: "A tanárok évenként négyszer tartsanak zártkörű gyűlést, ezen tanácskozzanak a gondozásuk alatt levők szellemi tehetségéről és tegyék megfontolás tárgyává, hogy mindegyiküket azon tudományág felé irányítsák, amelyre alkalmasnak fogják ítélni".

Vivès emberközpontú pedagógiai felfogását summázza a következõ idézet: "Az emberi lélekben csodálatos vágy él a szabadság után. Engedi, hogy gyakorolják, de a kényszerítést nem tűri. Sokat el lehet nála érni kéréssel, ellenben keveset lehet kicsikarni tőle erőszakkal." [105]

 

Vives a gyermekről

 

—A gyermek adottságait, képességeit, jellemét meg kell ismerni és hozzá kell szabni a tanítást

—Pszichológiai szempontok (egyéni fejlesztés)

—A próbaidőszak beiktatása: a gyermek felmérése céljából

—Különböző módszerek alkalmazása

—A testnevelés fontossága, a szabadság

—A pedagógus atyai jó barát, nem haszonért tanít, tudományszerető

 

 

Francois Rabelais (1494?-1553) pap és orvos a legnagyobb francia humanista reneszánsz író.

„Evés közben jön meg az étvágy".Ez a maga korában nagy hírű francia orvos elsősorban azért írta mulatságos regényeit (vagy ha tetszik összefüggő, tehát egyetlen műnek tekinthető regénysorozatát), hogy gyógyszerként felolvassa komorságban szenvedő betegeinek. Mivel nemcsak a gyógyfüvek felhasználásának, nemcsak az érvágásnak és beöntésnek, hanem a depresszió és a melankólia szavakkal való gyógyításának, a lelki betegségek szavakkal való gyógyításának is korai mestere volt.

Igazi humanista volt, ahogy a reneszánsz nemzedékek idején a mindenféléket megtanult tudósokat nevezték. Annyit tudott az emberi test titkairól, amennyit abban az időben tudni lehetett. Emellett azonban jártas volt az ókori görögök és rómaiak történetében, mitológiájában és költészetében. De otthonos volt a matematika, geometria és a csillagászat tudnivalói közt is. Levelezett távoli nagy hírű tudósokkal, többek közt a legkitűnőbbel, a Hollandiából származó, de leginkább Svájcban élő Rotterdami Erasmusszal.

Franciaországban a humanizmus hulláma jóval nehezebben tört utat magának, mint az "újításra mohó országban", Itáliában. Míg Olaszhonban a társadalmi környezet és az emberek észjárása már közelített a humanizmus célkitûzéseihez, addig francia földön még szilárdak voltak a társadalmi élet középkori alapjai.

Mindezt tudomásul kell vennünk, ha el akarjuk helyezni a szépirodalom történetében. Ha túlzás is Chateaubriand elragadtatott állítása, hogy „megalapította a francia irodalmat", hiszen francia költészet — igen magas színvonalon — a középkor derekától fogva volt, de már-már elfogadható az a vélemény, hogy a francia széppróza művészi színvonalon ővele kezdődik. És amiket írt, az félezer év óta regény a javából és olyan humor, amely egyszerre játék és világnézet. Jelmondata volt: „Éljetek vidáman!"

Rabelais "Gargantua" és "Pantagruel" címû, négykötetes szatirikus regénysorozatában maró gúnynyal tette nevetség tárgyává a korabeli nevelõk, a korabeli iskolák oktatási módszereit. Szatirikus regényeiben, éles gúnnyal ostorozta az álszenteskedést, a szellemi korlátoltságot, a tudományos nagyképűséget és a világi hatalom visszaéléseit.

A sorozat második kötete - mely a Gargantua címet viseli - egy francia úri gyermekről szól. A nagy reményekre jogosító Gargantua mellé hatéves korában egy nevelőt fogadtak szülei, egy "igen tudós embert" (un grand docteur sophiste), aki a hagyományos skolasztikus módszerek szellemében nevelte a gyermeket. Megtanította neki az ábécét, ehhez "mindössze" öt évre és két hónapra volt szüksége. Gargantuának ettõl kezdve sok-sok könyvet kellett szó szerint emlékezetébe vésnie olyan alaposan, hogy szövegüket a végüktől kezdve visszafelé is el tudja mondani. A gyerek rengeteget tanult, de - szülei legnagyobb megrökönyödésére - egyre butább lett.

Erre szülei elkergették a skolasztikus szobatudóst, s az új szellemben nevelõ Ponokratest fogadták fel mellé. Gargantua nevelése ettõl kezdve teljesen más mederbe terelõdött. Nevelõje sokat tartózkodott vele a természetben, megfigyelték annak jelenségeit, s kötetlen beszélgetés során dolgozták fel tapasztalataikat. De szerepet kapott az ifjú nevelésében a játék, a testedzés, a zene és a tánc is. Klasszikus szerzõk mûveit is olvasta, de nem a száraz grammatizálás kedvéért, hanem hogy tartalmukat saját tapasztalataival egybevethesse. Az antik auktorok mûvein túl francia nyelvû szépirodalmi mûvekre, lovagregényekre, költeményekre, dalokra is sort kerítettek.

Jól példázza Ponokrates nevelési stílusát Gargantua ebédjének leírása: "Ebéd kezdetén felolvastak valamely széphistóriát régi vitézi cselekedetekrõl, amíg csak a boroskancsót oda nem adták néki. Mostan (ha úgy tetszett) folytatták az olvasást vagy pedig jókedvûen társalkodtak együtt, szóllván az elsõ hónapokban mindannak hatalmasságáról, tulajdonságairól, eredményérõl és természetjérôl, amit asztaluknál felszolgálnak vala: kenyér, bor, víz, só, húsfélék, halak, gyümölcsök, füvek, gyökerek és mindezek elkészítésérõl. Ily módon kevés idõ alatt megtanult minden ezekrõl szóló passzust Plinius, Athenaios, Dioszkoridész, Julius Pollux, Galenus, Porpyrios, Appianus, Polybos, Heliodorus, Arisztotelész, Elianus és másoknak írásaikból. Ilyen beszéd közben, hogy jobban megbizonyosodjanak, az asztalhoz hozatják vala a fellyülmondott könyveket. És olly jól és tellyességgel emlékezetjében õrzi vala az elmondott dolgokat, hogy nem vala orvos azidétt, aki fele annyira tuda volna ezeket, hogynemmint õ." [106]

A délután testedzéssel: lovaglással, dárdavetéssel, labdázással, úszással telt el. De eközben is - megpihenve - rácsodálkoztak a természet végtelen gazdagságára: "...réten avagy más füves helyen átalmentükben megvizsgálták a fákat és növényeket, egybevetvén azokat a régieknek könyveivel, akik ezekrõl írtak vala..."

Esõs idõ esetén pedig "elmennek megnézni, miképpen nyújtják ki a metallunumokat, vagy miképpen öntik az álgyút; vagy pedig megnézék a kõmetszõket, ötvösöket és drágakõfaragókat; vagy az alchimistákat és pénzverõket; vagy a nyüstfelrakókat, szalagszövõket, bársonykészítõket, órásokat, tükör-készítõket, könyvnyomtatókat, orgonaépítõket, kelmefestõket és egyéb ez fajta munkásokat, és mindenütt borravalót osztogatván, megtanulták és megbecsülték a külömb-külömb mesterségeknek szorgalmatosságát és leleményességét." Ponokratész azt kívánta, hogy Gargantua maga is sajátítson el egy kétkezi mesterséget.

Rabelais - maga is orvos lévén - a medicinális ismereteket sem hagyta ki regényalakja neveléséből: "...ellátogatának a gyógyító szerek és füvek árusainak, a patikárosoknak boltjába, és gondosan megszemléllék a gyümölcsöket, gyökereket, leveleket, gyantákat, magvakat, idegen kenõcsöket, valamint azt is, miképpen hamisítják ezeket."

Gargantua napirendjébõl nem hiányzott a művészi foglalatosság: a festés, szoborfaragás vagy zenélés sem. Gyakran szórakozott a "négy öt hangra való" (tehát többszólamú) énekléssel, s több "egybecsengõ zeneszerszámon" is megtanult játszani.

Este, "lakomázás közben a kevert bortól elválaszták a vizet, miként azt Cato tanítja ..., valamint Plinius: borostyán kehelyben, teli vízmedencében tisztíták meg a bort, aztán tölcsérrel kivették belõle; a vizet egyik pohárból a másikba töltögették és külömb-külömb kis automatonféléket, vagyis maguktól mozgó gépezeteket szerkesztettek".

Ezekbõl a részletekbõl is kitûnik, hogy Gargantua nevelésében milyen nagy hangsúlyt kapott a közvetlen érzékszervi tapasztalat. Ismereteinek forrása már nem a könyv - az elismert, tekintélyes szerzők által írt könyv - az egyedüli forrása. A világ, a természet, s benne maga az ember az amiből Gargantua tudást merít. Ezt hasonlítja össze a klasszikus szerző műeiben szereplőleírásokkal. Rabelais úgy véli: az így oktatott gyermek képes lesz arra, hogy majdan megtalálja helyét a világban. (Látjuk majd, hogy Rabelais nevelési eszménye kétszáz esztendővel később hogyan teljesedik ki Rousseau - több ponton megdöbbentően hasonló ihletésű - pedagógiai regényében, az "Émile"-ben.)

Rabelais nevelési eszményének csak egyik oldala fogalmazódik meg a Gargantuában. Ezt, a természet nevelõ erejét kiemelõ naturalisztikus felfogást kiegészíti egy másik szemlélet, amely a klasszikus tanulmányok szerepét helyezi a képzés középpontjába. Az 1532-ben megjelent "Pantagruel" közvetíti a szerzõ felfogásának ezt a kettõsségét (teletûzdelve - s ez is Rabelais - pajzán históriákkal, versezetekkel).

Az olvasó eligazodását az nehezíti meg, hogy a Pantagruel - vagyis a Gargantua fiának viszontagságos életét bemutató könyv - korábban keletkezett, mint maga a Gargantua. Ezért csak fenntartással fogadhatjuk el Fináczy Ernô véleményét, mely szerint "az elsõ korszak [azaz Gargantua neveltetése] rendezetlen és phantasztikus lázálmait a klasszikus kultúra humanizáló erejétõl létrehozott harmónia váltja fel" [107]. Lehet, hogy fordítva igaz: Pantagruel (a fiú) túlzsúfolt, az átlagos emberi képességek kereteit szétfeszítõ nevelési programja higgadt le, vált "emberléptékûvé" Gargantua (az apa) természetközeli neveltetésének leírásában.

Irdatlan terjedelmû ismeretanyag az, aminek elsajátítását az édesapa (Gargantua) fiától, Pantagrueltôl megköveteli. Mindez kiderül abból a levélbõl, melyet gyermekéhez intéz: "Ifjúkoromban még sötétség ülte meg a világot - írja fiának Gargantua -, és az ember szüntelen szembekerült azzal a kínos barbarizmussal, melyet a gótok [értsd: a skolasztikus szellemben tanító iskolamesterek] hoztak nyakunkra, akik tönkretették az oktatást és az irodalmat. Ám, isteni kegy következtében, a literatúra fénye és méltósága helyreállt és oly virágzásnak indult, hogy manapság már én, így élemedetten, a tanoda legalsó osztályába, éretlen gyerkõcök közé is hasztalanul remélnék felvételt. [...] Ezért, intelek fiam: használd ki fiatalságodat és szorgoskodj ismereteid szaporításában és erényeid gyakorlásában. Ahol most tartózkodsz, Párizsban, sok követésre méltó példát láthatsz magad elõtt. Azt akarom, hogy az idegen nyelveket tökéletesen elsajátítsd. Legelõször a görögöt, miként Quintilianus ajánlja; másodszor a latint, majd a Szentírás kedvéért a hébert és az utóbbival párhuzamosan, a perzsát és az arabust. Ha görögül írsz, vedd Platón stílusát példaképnek, ha latinul, úgy kövesd Ciceró irályát. A históriának ne akadjon olyan fejezete, melyet nem véstél agyadba. A történetírók egyúttal a geográfiában is eligazítanak. Ami a szabad mûvészeteket illeti, számtanból, mértanból és zenébõl már fiatal, öt-hat éves korodban ízelítõt adattam néked; folytasd tovább és ismerd meg a csillagászat minden ágazatát. [...] Szeretném, ha a jogtudomány szép szövegeit betéve ösmernéd, és tulajdon bölcselmi okfejtéseiddel kommentálnád. Ami a természet jelenségeit illeti, közeledj hozzájuk kíváncsisággal: ne legyen tenger, folyam avagy patak, melynek halfajait ne ösmernéd; sem madár a légben, sem bokor, fa, cserje az erdõn, növény vagy fû a réten, ásvány a föld beleiben, drágakõ Nyugat avagy Dél bazárjaiban, mely érdeklõdésedet fel ne keltette volna. Különleges gonddal böngészd a görög, arab és latin orvosok mûveit, és ne vesd meg a talmudistákat és a kabbalistákat sem. Szorgos bonctani gyakorlattal tégy jártasságra szert abban a különleges világban, melyet embernek nevezünk. És a nap bizonyos, elôre meghatározott óráiban kezdjed el a Szentírás tanulmányozását. Elõször az Evangéliumokat görög nyelven, meg az apostolok Leveleit, aztán az Ószövetséget héberül. Egyszóval tanulj, hogy a tudás valóságos tárháza légy." [108]

Pantagruelnek - apja tanácsára - ezen kívül meg kell ismernie az állatokat, növényeket és ásványokat is. Testi nevelése a lovagi készségek gyakorlására korlátozódik. Művészeti neveléséről nem esik szó.

Meglehetősen túlzsúfolt pedagógiai terv ez, a kijelölt stúdiumok nem átlagos emberi képességekhez méretezettek. (Rabelais, aki maga is birtokolta a teljes klerikus műveltséget, klasszikus szerzőket eredetiben olvasott, jogi kérdésekben tájékozott volt, s ráadásul orvosi diplomára is szert tett, nyilván saját képességeit tekintette mérvadónak.)

Másrészt ez a műveltségeszmény nem kötődik olyan erősen a hétköznapi élet praktikus ismereteihez, készségeihez, mint amennyire Gargantuáé. Gargantuát nevelője sokoldalú képzéssel az életre készítette fel, Pantagruel viszont az elméleti tudományokban lesz jártas. Az előbbi egy sokoldalú reneszánsz ember eszményét testesíti meg (annak minden túlzásával együtt), az utóbbi pedig (bár a klasszikus nyelvek tanulását helyezi középpontba) több ponton a középkor teoretikus könyvműveltségét idézi fel.

Az óriási terjedelmű történethalmazt Gargantua kalandjaival kezdte. Ez a Gargantua életszerető óriás, mindenkinél nagyobb étvágya és korlátlanabb szomjúsága van. Egy-két ökör egy ültében nem sok neki, a bort pedig hordószámra issza. Ebben az élettúlzásban ismeri meg a különböző emberi jellemeket és magatartásokat, a változatos helyzeteket. — Ez a mulatságos regény később a nagy mu második kötete lett. Mert olyan nagy volt a sikere, hogy az olvasók többet kértek belőle. A korlátlan képzeletű orvos-író-mesélgető erre megírta Gargantua apjának, Pantagruelnek a történetét. Ez legalább olyan óriás, mint a fia, vágyai és kalandjai még elképesztőbbek. Ekkor már Pantagruel és Gargantua volt a végleges cím. De még mindig nem volt elegendő az olvasóknak, és Rabelais néhány év alatt további két kötetet írt a sorozathoz. (Sajnos csak az első kettőnek van magyar fordítása, de állítólag nyelvileg-stilisztikailag egyre nehezebb megtalálni az eredeti különösségek megközelítő magyar változatát. )

A nagy regénysorozatnak még mulatságos kalandjainál és gúnyos kritikájánál is izgalmasabb és fontosabb a nyelvezete. Francia nyelv már régóta volt. A hajdani lovagköltőknek, majd Villonnak és Charles d’Orléans-nak költészetében fejlett és változatos volt már a nyelvezet. De a francia széppróza irodalmi nyelve Rabelais tolla alatt született meg. Többen mondották már, hogy egészen Victor Hugóig Rabelais a leggazdagabb, legváltozatosabb és legszínesebb nyelvezetű francia írástudó. A francia reneszánsz nagy filozófusa, Montaigne évtizedekkel később lép fel, esszéinek nyelve máig stilisztikai hatóerő. De már ő is főleg Rabelais-tól tanulja a mondatok lehetőségeit.

A regény műfaját ókori és középkori tapogatózások után a XVII. és XVIII. században bontakoztatták ki a legáltalánosabban keresett olvasmánnyá. A köztudat igen indokoltan Cervantesben, Swiftben és Defoe-ban ismeri a nagy kezdeményezőket. De mégis, a kezdeteknek is kezdete az évszázaddal korábbi Rabelais és regényciklusa, a „Gargantua és Pantagruel". Fel lehet tenni a többféle választ váró kérdést, hogy ezek a regények mesék vagy tudomány és fantázia keverékei? Abszurd viccek sorozatai? Vagy talán gúnyos társadalomkritika? — Mindegyikre igennel válaszolhatunk, és minden válasz igaz lesz. Rabelais doktor nyilván magamagát is elszórakoztatta, amikor lelki betegeit akarta vigasztalni, de legalábbis nevettetni.

 

 

—1532, Gargantua és Pantagruel

—Gargantua skolasztikus neveltetésének eredménytelensége: a butaság

—Fia: Pantagruel új nevelést kap

—A tudás forrása: maga a természet

—Az új nevelő: Ponokratész a megfigyelést alkalmazza, mozgás, munka, zene, tánc, látogatás a mestereknél, a patikában, kísérletek (borfejtő automata konstruálása)

—Tökéletes szabad nevelés (magánnevelés keretein belül)

 

Rabelais először a Seuilly-apátságban, majd a távolabbi Angers-ban nevelkedett. Fontenay-le-Comte-ban, a ferences szerzetesek körében kedvelte meg a görög nyelvet, Hérodotoszt fordította latinra. 1520 körül görögül kezdett el levelezni a kor egyik legkiválóbb francia humanistájával Guillaume Budéval, akit mestereként tisztelt. Szellemi barátságot kötött másokkal is, Rotterdami Erasmus-szal, André Tiraqueau-val. A ferences szerzetesek eretneknek vélték Rabelais-t, elkobozták görög könyveit, ezért 1523-ban a ferenceseket elhagyva átlépett a bencés rendbe.

A bencéseknél Rabelais mint titkár elkísérte püspökét Périgord- és Poitou-beli útjaira. Alkalma nyílt megismerni más vidékek és emberek szokásait, nyelvhasználatát. Beiratkozott a Poitiers-ben az ottani egyetem jogi fakultására, alaposan elsajátította a jogi szakzsargont, s később nagy tehetséggel alkalmazta szatíráiban. 36 éves korában, mint világi pap[1] orvostudományi tanulmányokat folytatott a Montpellier-i egyetemen, ahol egy kurzus keretében Hippokratész és Galénosz eredeti görög nyelvű szövegeit magyarázta, sőt régészettel és botanikával is foglalkozott.

Jó hire volt Lyonban a latin nyelven kommentárokkal kiadott Hippokratesz aforízmák révén, megbíztak benne, 1532-ben kinevezték orvosnak a lyoni Hôtel-Dieu kórházba, orvosi hivatását kis megszakításokkal majdnem élete végéig gyakorolta.

Az 1530-as években nagy példányszámban terjedt el egy máig ismeretlen szerzőtől egy népi ponyvaregény Arthur király legendás óriásáról, Gargantuáról, megtetszett ez Rabelais-nak, s tovább folytatta a művet Pantagruel címen.

[A Második Könyv] Első jelentős irodalmi alkotását, a Pantagruelt 1532-ben jelentette meg Lyonban Alcofribas Nasier[2] álnéven.

A főhös neve, Pantagruel görögből van átvéve, örökké szomjazót jelent. Pantagruel egy hatalmas erejű, étvágyú és örökké szomjazó ember. Mintegy megtestesíti a humanizmus embereszményét. A könyv egyik részlete Pantagruel atyjának, Gargantuának fiához írt levelét tartalmazza, meghatóan összefoglalja a humanizmus és a reneszánsz emberideálját. Rableais kigúnyolja az egyházi vaskalaposságot, az áltudományos semmittevést és az értelmetlen háborúskodást. Pantagruel Episztémon nevű kisérője megjárta a poklot is, s elmondja ottani tapasztalatait, azt látta, hogy az evilági hatalmasok megbűnhődnek odaát, az evilági szegényekre pedig véget nem érő vigalom vár.

Művének nagy sikere lett, felülmúlta a népi ponyvaregény sikerét. Irói karrierje nem ártott orvosi hívatásának, sőt társadalmi megbecsültsége csak nőtt. Unokatestvére, Párizs püspöke, Jean du Bellay kíséretében alkalma volt többször is Rómába látogatni, sőt huzamosabb ideig tartózkodott Torinóban (1540-1543), majd megint Rómában (1548-1550). Itália múltjának megismerése nagy élményt jelentett a humanista költő számára, a korabeli pápai udvar megismerése inkább gúnydalainak eszköztárát gyarapította.

 

[Az Első Könyv] Első római útjáról hazatérve, 1534-ben jelentette meg Gargantua c. könyvét, témájában és kronológiájában valójában ez az első könyv, az 1532-ben megjelent Pantagruel a második könyv. A Gargantuában Pantagruel atyjának viselt dolgait adja elő, egyben szó esik e könyvben Pantagruel taníttatásáról is, mely egyben a humanizmus neveltetési eszményeit foglalja magában, sőt a mű végén leírja egy apátság belső életét is, melyben otthonra lel a tudomány és a művészet,

 

[A Harmadik Könyv] (Tiers Livre) 1546-ban jelent meg a király engedélyével Rabelais saját neve alatt. Az aktuálus protestáns üldöztetések miatt tartózkodik az egyházellenes szatírától, a közerkölcsök és a társadalom visszáságait veszi célba. A főhős Panurge, aki már nem óriás, normál reneszánsz ember, aki filozófikus nyugalommal figyeli a világ fonákságait. Kísérőjének, Pantagruelnek, mai szóhasználattal élve, interjút ad a házasság intézményéről.

[A Negyedik Könyv] (Quart Livre) 1552-ben jelent meg, Rabelais kigúnyolja a protestánsok és katolikusok ellentéteit, hangot ad az egyházi és világi hatalom különválasztása szükségességének. Amikor véget ér a könyv, megszakad a tengeri út, folytatását ígéri a szerző a következő könyvben.

[Az Ötödik Könyv] (Le Cinquième Livre) 1562-ben posztumusz jelent meg, egyes kutatások szerint már csak részben Rabelais alkotása. A könyv befejezése az teljesen Rabelais elképzelései szerint való, a hosszú út végén a főhőst és kísérőit, kik tanácsra szomjaznak, várja az Isteni Butykos, „Igyál!” hívó szóval. A befejezés Rabelais szándékai szerint a reneszánsz életöröm és a sohasem csillapodó tudásszomj dicsérete.

 

Források:

Wikipédia - Rabelais

Pukánszky Béla – Németh András – Neveléstörténet http://mek.niif.hu/01800/01893/html

Hegedűs Géza – Rabelais http://www.literatura.hu/irok/renesz/rabelais.htm

Vincze Beatrix