Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Harc a női és gyermek jogokért (a reformpedagógia előtt)

 

Mindenes Gyűjtemény, 1789:

„Felette nevetséges dolog az sok Férfijakban, hogy ők az Aszszonyokat örökös tudatlanságra büntetik, és nehezen szenvedik, mikor ők a tudományok által ékesítik elméjeket. Minthogy az Aszszonyok az ő kellemetes szépségekkel feljül-múlnak bennünket, attól félünk, hogy majd elméjekkel is meghaladnak.”

 

 

Bencsik József : „Hallgatva szép az aszszony. Kerűld a’ sok fecsegést; sérti ez a’ férj’ füleit. Mikor a’ szükség, vagy illendőség kívánnya, beszélly: de móddal, mértékkel, okossággal. […] A pompa-űzés erszény fejés. Ne nyűgölődj férjeden sok féle kivánságokkal, ’s kérelmekkel, hogy majd ezt, majd azt csináltassa, vagy szerezze meg. Szabd költségeidet jövedelmedhez, ’s csak addig nyújtózz, meddig a’ takaró ér. […] Emlékezzél meg, hogy az aszszony állat segítő társul adatott Istentől  a’ férjfiúnak. Légy tehát férjednek mindenben fele segétség, ha feleség vagy, és semmiben meg ne vond ezt tőle. […]

 

 

Takács Éva: „Hogy pedig asszonynak ne volna jussa valamely dologról ítéletet kimondani vagy leírni, azt én addig nem hiszem, míg a mennyből jött kirekesztő privilégiumot nem látom.”

 

 

Szép János: „Elmélkedés az Aszszonyi Nem Taníttatásáról” : „Testi és lelki, vagy elmebeli tehetségökre nézve nem alábbvalóak az Aszszonyok a férfiaknál.”

 

 

•A hibás nő nevelés okait  Fáy András a gáláns francia stílus terjedésében véli felfedezni. XIV. Lajos korát kárhoztatja, amely a nőt „lehizelgé méltósága’ trónjáról, kiskorúságra kárhoztatá, gyermeki bábot ada királyi pálcza helyett kezébe”.

•A „miveltségi mázzal megkent csalás”-nak ezt a divatját majmolják a magyar úri körök is leányaik nevelésekor. Ez a félrenevelés több kárt okoz, mintha a leányokat egyáltalán nem részesítenénk tudatos, tervszerű nevelésben.

•Rousseau-hoz csatlakozik, amikor azt írja, hogy a nő világi hivatása kettős: boldog legyen és boldogítson. Boldog pedig akkor lehet, ha sorsával megelégszik, teljesíti gazdasszonyi és anyai mivoltából fakadó kötelességeit, és nem feledkezik meg „polgári viszonyaiból” adódó kötelmeiről, magyarságáról, anyanyelvéről sem. 

•A nőnemhez tehát a „tartózkodás illik” és nem a nagyvilági életben való közszereplés. Szívesebben vonul vissza családi körébe, jól nevelt („vig, játékos, nyiltszívű, barátságos”) gyermekei közé. Tetteit a ráció és az egészséges érzelmek határozzák meg: „… józan ész és ép érzemény bélyegzik minden tevését és hatását”.

•Kritizálja a korabeli lánynevelő intézetekben oktatott tananyagot haszontalansága miatt: a francia nyelv csak a fényűzést szolgálja, a hímzés szemrontó, a muzsikában a rendelkezésre álló csekély idő alatt keveset lehet haladni.

•Helyettük a polgári élethez szükséges praktikus ismereteket és készségeket ajánl, amelyek a következők: „rövid diatetica, női élet-bölcsesség, józan háztartás, józan pénz-költés’ elvei, magyar haza’ ismertetése, nyelve, literaturája, egy magyar polgárné’ kötelességei, házi szükséges munkák, nemes társalgásnak és női illedelemnek szabályai és mi fő dolog, tiszta fogalmak női rendeltetésről, világ’ folyásrol, szoktatás ész’ okai’ követéséhez…”

 

• Brunszvik Teréz - A feleség legyen férje méltó társa a „magasabb műveltség köreiben” is. Lehetővé kell tenni a leányok számára a magasabb színvonalú tanulmányok végzését. A férfiak előtt évszázadok óta nyitva állnak a gimnáziumok és akadémiák kapui, el kell jönnie annak az időnek, amikor majd „az emberiség másik, fontosabb fele részére is ilyen rendszeres és alapos oktató rendszert létesítenek”.

„De ha a férfiak továbbra is meg akarnak maradni tudós tanulmányaik és szánalmas absztrakcióik mellett, úgy minden emberi boldogság végleges tönkretételére mint legcélszerűbb eszközt azt ajánlanám, engedjék a nőket is ilyen fajta tanulmányokban részesedni, mert nem találnám méltányosnak, hogy csak a nők legyenek a józan emberi ész birtokában; mindenesetre kevesebbet gyötörnék őket félbolond férjeik. A műveltségen én tehát nem a nonsense-t s körmönfont okoskodásokat értek.”

•Ami pedig a nevelés legfőbb szempontját illeti, a műveltség igazi, legvégső tartalma nem lehet más, mint a „megnemesbedés”, az ember erkölcsi fejlődése.

 

 

•A leendő családanyák szükségleteit vette figyelembe Karacs Teréz is, amikor a lányokat elsősorban a női kézimunkákra, szabásra-varrásra, fehérnemű- készítésre tanította.

•De nemcsak a „kéz” ügyesítésére törekedett. Pestalozzi hatására a „fej” és a „szív” kiművelését is szorgalmazta. Segédnevelőnőivel együtt francia nyelvre, zenére, szépírásra és táncra is oktatta növendékeit.

 

 

•A forradalmi eszmék iránt elkötelezett Teleki Blanka intézete egyre inkább elkötelezett híve lett a nők számára szavazati jogot követelő emancipációs törekvéseknek is.

•Emellett határozottan szorgalmazta az intézményes leányoktatás fejlesztését. A nők „örökös kiskorúsága” nem tartható tovább, lehetővé kell tenni számukra a felsőfokú egyetemi tanulmányokat is.

•A radikális nézetek, a forradalmi eseményekben való szerepvállalás, majd a szabadságharc bukása után az üldözöttek rejtegetése mellett következetes nőemancipációs törekvései is hozzájárultak ahhoz, hogy Teleki Blankát a hadbíróság tízévi várfogságra ítélte.

•Ebből öt esztendőt kellett letöltenie segítőtársával, Leövei Klárával együtt.

 

•az elkülönített leánynevelésre elsősorban továbbra is a katolikus nőnevelő szerzetesrendek, mindenekelőtt az angolkisasszonyok vállalkoztak.

•A lánynevelés legelső célja továbbra is a családanyai és gazdasszonyi szerepre való felkészítés volt.

•Különösen magas színvonalon oldotta meg ezt Tessedik Sámuel (1742-1820), aki szarvasi szorgalmatossági iskolájának leányosztályaiban a lányokat bizonyos mezőgazdasági és ipari munkák elvégzésére is megtanította.

•A századelőn már egyre több szaktanfolyamot hirdettek, ahol ipari munkásnők képzése folyt. Az egyre szaporodó kézimunka tanfolyamok és kézműipari iskolák célja elsősorban az volt, hogy a szegény sorból származó nőket kenyérkereső munkához juttassa.

 

 

1868. évi népoktatási törvény: előírta a 6-12 évig tartó egységes tankötelezettséget, és megteremtette a 6 osztályos, mindennapi oktatást nyújtó elemi népiskolát.

•Előírta, hogy „a fiú- és lánygyermekek elkülönözve, s a mennyire csak lehet külön termekben oktatandók”, de a két a tanítás anyaga egységes volt a két nem esetében. Az egységes művelődési anyag előírása – legalább az elemi szinten – korszakalkotó jelentőségű fejlemény volt a magyar leányoktatás történetében.

 

1828. Első óvoda Brunszvik Teréz, Angyalkert néven, édesanyja budai házában, 1829-ben cselédlányoknak cselédiskola.

Unokahúga Teleki Blanka 1846-ban az első magyar leánynevelő intézetet Pesten.

 

       Veres Pálné, Beniczky Hermin a magyar nőnevelésügy egyik élharcosa, 1867-ben megalapította a Nőképző Egyletet azzal a feladattal, hogy egyesületi úton lehetővé tegye a nők alaposabb képzését és a vagyontalanok számára kenyérkereső pályák megnyitását. 1869-ben megnyitotta nőnevelő intézetét, amely rohamosan fejlődött.

 

Egyetlen leányának a legjobb nevelést akarta adni. Ezért kezdett foglalkozni a pedagógiával, Rousseau és Pestalozzi elveivel. Madách Imre 1864-ben tartott akadémiai székfoglaló beszéde adta az utolsó lökést, hogy a nők oktatásával behatóbban és intenzívebben kezdjen foglalkozni. Első lépésként közzétette Felhívás a nők érdekében c. tanulmányát a Hon című lapban.Javaslatára ült össze 1867 májusában a magyar nők egy csoportja, hogy a nők képzésének ügyében egyesületet hozzanak létre.
 
Munkájuk eredményeként jött létre 1868. március 23-án az Országos Nőképző Egyesület, jelszavuk: "Haladjunk!" Célkitűzésük a leányok, nők tanulásának segítése volt. Az első évkönyvben írták: "Egyesülésünk főindoka: A nőnevelés hiányain segíteni s a vagyontalan nők számára önfentartási módok előmozditásán munkálni. ... a nőnek is szükséges közhasznú ismeretek alapos megszerzése, értelmének s itélő tehetségének nagyobbmérvű fejlesztése, ... hogy az életben reá váró sokoldalú feladatnak, - mint gyermekei műlegvalódibb nevelője, háztartásának vezetője és gyakran mint özvegy, gyermekeinek egyedüli fenntartója - kellő és czélszerű szellemi kiképeztetés által megfelelni képesitve legyen."

http://www.vpg.hu/page/2011szep10/veres-palne-eletrajza

 

    

Veres Szilárda folytatva anyja törekvéseit, megalapította az első lánygimnáziumot, ahonnan sikeres érettségi után már nők is beléphettek az egyetemre. 1896-ban átvette anyjától a Nőképző Egyesület teendõit Édesanyja halála után (1896) az egyesület megalakította az elsõ magyarországi leánygimnáziumot, és 1900-ban nyilvánossági joggal megtartották az elsõ érettségi vizsgálatot. Ugyanebben az évben I. Ferenc József az I. osztályú Erzsébetrenddel tüntette ki. 1919-ben a vörös diktatúra lefoglalta az Országos Nőképző Egyesület épületét és vagyonát.

 

A XIX. század derekán a zürichi egyetem megnyitotta kapuit a nők előtt. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, 1872-ben lett az egyetem hallgatója férje beleegyezésével, de anyagi támogatást nem kapott, ezért nagyon nehéz körülmények között élt. 1879-ben védte meg disszertációját és orvossá avatták. Az egyetem sebészeti klinikáján dolgozott, majd egy alapítványi kórházban töltött egy évet. 1880 februárjában tért haza, diplomájának elismertetése viszont akadályokba ütközött. 1881-ben letette a hazai egyetemi tanulmányokhoz feltétlenül szükséges érettségi vizsgát, 1882-ben pedig kérte orvosi oklevelének elismertetését. Kérelmét a pesti orvostanári kar támogatta, de Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter érvényes törvényekre hivatkozva elutasította. Ekkor letette a szülésznői vizsgát, és akként működött tovább. 1895-ben királyi rendelet tette lehetővé, hogy Magyarországon is egyetemi tanulmányokat folytathassanak nők is. 1896-ban újból kérte az uralkodótól zürichi oklevelének elismertetését, ami 1897-ben Budapesten orvosdoktorrá avatták. Ezután már hivatalosan is végezhetett magángyakorlatot, elsősorban női és szegény betegekkel foglalkozott. Lelkes kezdeményezője volt a leánygimnáziumok szervezésének, a nők szellemi képzésének.

 

 

 

Magyarországon a nők egyetemi tanulmányait a filozófiai, orvosi és gyógyszerészi karokon először az 1895. évi Királyi Rezolúció tette lehetővé. Minden nőnek, aki egyetemi tanulmányokat óhajtott folytatni, ilyen értelmű kérvényt kellett benyújtania a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz. Az érettségi bizonyítvány alapfeltétel volt. Több, mint 50 évnek kellett eltelnie az első csatározásoktól a határozat elfogadásáig és még egyszer 50 évnek addig, amíg minden világi egyetemi kar megnyílt a nők előtt.

 

 

 

 

 

Német ideggyógyászok egyik konferenciáján, 1880-ban Paul Hasse egész sor olyan esetről számolt be, amelyekben az iskolai túlterhelés pszichiátriai tüneteket eredményezett.

A kultuszminiszter mégsem vette figyelembe az egyre hangosabb kritikákat, jelentős óraszám-csökkentésre ekkor még nem került sor.

A nyolcvanas években Németország egyre több városában alakultak iskolai reformokat sürgető egyesületek. Poroszországban 22 000 aláírást gyűjtöttek a túlterhelés ellenzői, akik a probléma megoldását a klasszikus stúdiumok óraszámának csökkentésében látták.

 

 

A vita nem nélkülözte a szélsőséges véleményeket: egyesek a fogak romlását is a túlterhelés számlájára írták, és a rekruták sorozáskor tapasztalt fizikai alkalmatlanságáért is a középiskolákat tették felelőssé.

A kritikus hangok, az iskolával kapcsolatos kellemetlen érzések természetesen nem csak Németországban erősödtek fel.

Egyre többen vették észre, hogy az iskola körül valami nincs rendben, már egyre kevésbé felel meg az elvárásoknak.

Mindehhez hozzájárult az is, hogy időközben átalakult az emberek gondolkodásmódja.

Megváltozott a mentalitás, az emberről, az ember feladatáról, az életről, a társadalomról alkotott felfogás.

Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a pedagógiának követnie kell az értékek, a gondolkodásmód változásait.

 

 

„Gyermekek! Gyermekek! Mély vonzalommal szeretünk mi titeket és még sem tudjuk, mily drága kincseink vagytok ti nekünk! Titeket nemcsak azért adott az Isten minekünk, hogy legyetek számunkra az örömnek kiapadhatatlan forrásai; hanem azért is, hogy legyetek nevelőink; őszinte kérdéseitek felnyitják szemeinket; hogy tanítsunk titeket, magunk is kényszerülünk tanulni vagy ismételni: mindent nektek köszönünk, még azt is, a mit nektek adhatunk!” Példa erre egy francia író, Ernest Legouvé „Atya és fiú a tizenkilencedik században” című könyvéből vett részlet, amely 1867-ben látott napvilágot, (s melynek magyar fordítása, egy foktői pap, Feleki József műve):

 

Kötelező iskoláztatás „Sok szülő éppenséggel nem törődik gyermeke iskoláztatásával, mert a ki maga sem tanult, az ritkán tudja  a hasznos ismeretek értékét fölfogni és megbecsülni” (Népnevelők Lapja, 1868/31.)  „kényszer-iskoláztatás behozatala” (Tanodai Lapok 1868/46.)

 

„Család és iskola azon kettős műhely, mely a leendő embert gyártja. E kettő idomító  kezei adnak irányt a  leendő embernek…” (Család és Iskola, 1878/8. 68.)

 

„Fegyelem alatt értjük mindazon eljárást, mely által a tanítás rendes menete biztosíttatik, s a tanuló egészsége és erkölcsisége előmozdíttatik… fegyelem az, ami a tanulót a szó szoros értelmében tanulóvá teszi…célja…hogy a gyermek tanulja meg magát helyes törvények alá rendelni és tudjon bizonyos elvek szerint…helyesen élni.” (Népnevelők Lapja 1876/36. 564.)

 

„A tanító  oktatási és a nevelői eljárása tegye az iskolát kellemes tartózkodási helylyé;  de mind e mellett is legyen  ottan bizonyos  k a t o n á s  rend. Épp ezért czélszerű, ha gyermekek egyes ténykedését vezényszó mellett végeztetjük, így pld. a  könyvek, irkák elővételét, eltevését, a felállást, a leülést, a padokból való kimenetelt stb.”  (Népnevelők Lapja 1888/15. 241.)

 

 

„Egyetemes emberi érték, hogy minden emberi élet értékes. Nem görcsös áldozatként, hanem belső meggyőződésből fakadóan hinnünk kell, hogy sérült gyermekünk felnevelése, a társadalomba való integrációja nem lehetetlen.”  (Fatalin Andrea: A sajátos nevelési igényű gyermekek integrált neveléséről – Új Pedagógiai Szemle, 2004. március)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A gyermekség mitikus elemekkel való felruházása figyelhető meg egy több mint hatvan esztendővel később írt könyvben is, amely a „Gyermek őfelsége” (Seine Majetät: das Kind) sokat mondó címmel jelent meg 1928-ban.

„Az évezredek során előbb népek és rendek szabadultak fel, majd a nők rázták le a szolgaság igáját. A gyermek azonban még sokáig sínylődött a felnőttek zsarnoksága alatt. … Mi elismerjük a gyermek tegnap még kárhozatra ítélt egyéniségét, amelyet a szülői ház és az iskola nevelés útján erőszakkal száműzött; mi támogatjuk a gyermek lázadását az elnyomás ellen.” (Schur, Eberhard – Thomalla, Kurt (Hrsg.): Seine Majestät das Kind. Berlin, 1928. 13. o.)