Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pedagógia - Miért nem mindegy nekem az, ahogy más bánik a gyermekével?

 

 

https://www.babanet.hu/gyerek/szulok-es-gyerek/miert-nem-mindegy-nekem-az-ahogy-mas-banik-a-gyermekevel

Miért nem mindegy nekem az, ahogy más bánik a gyermekével?

Tényleg magánügy lenne a gyereknevelés? Mindenki neveljen úgy, ahogy jónak látja? Mindegy lenne, hogy anyatejet kap-e, vagy tápszert? Hogy felkelek-e hozzá éjszaka, vagy hagyom sírni? Hogy megválogatom-e,  mit és mikor vezetek be az étkezésébe? Hogy a gerincének, csípőjének, mozgásfejlődésének optimális hordozót, matracot, cipőt és játékokat veszek-e, vagy csak a saját kényelmemet és pénztárcámat veszem figyelembe? Hogy utána olvasok-e a kisgyermek fejlődésének, tisztában vagyok-e azzal, mire képes, mire van szüksége testileg és lelkileg, mi az elvárható viselkedés tőle, és mi az, ami túlzott elvárás, vagy "érzésből nevelek"? 

 

Persze, ez mind addig magánügy, amíg hajótöröttként Apa, Anya és Baba éldegélnek egy szigeten, ahol se másik ember, se óvoda, iskola, munkahely nincsenek.

 

Viszont mivel egy adott társadalomban élünk, óhatatlanul találkozunk egymással és függünk is egymástól.

 

Nem csupán egy gyermeket nevelünk, hanem egy leendő felnőttet.

 

Nem mindegy, hogy az a majdani felnőtt hogyan indul neki a kihívásainak mind lelkileg, mind testileg.

Egy lelkileg egészséges, boldog, saját magát helyesen értékelő, egészségesen élő fiatal könnyebben talál társat, felelőssen alapít családot, betartja a szabályokat, így többek között nem fog meglopni, kirabolni, átvágni, megbízható, munkájára igényes munkaerő lesz, aki odafigyel másokra is.

Egy ilyen ember elégedett az életével, tesz azért, ha változást szeretne és nem mások energiáját szívja el.

Tisztel másokat, de kiáll önmagáért, belátja, ha hibázik, képes változni, változtatni, megjavítani egy kapcsolatot, nem pedig eldobni. 

 

Nézz körbe a családodban, a munkatársaid között, nézd meg a szomszédaidat, a pénztárnál várakozókat!

Sok olyat látsz, akiről el tudod mondani a fentieket?

Vagy inkább olyanokat, akik fáradtak, idegesek, nem érzik jól magukat, bizalmatlanok, türelmetlenek, őszintétlenek? Bizonyára ismersz olyat, aki állandóan panaszkodik, de a megoldási javaslatokat hárítja, aki folyton úgy érzi, hogy mindenki róla beszél a háta mögött, vagy biztosan ismered azt, aki mindig a körülmények áldozata, olyat, akinek sorra mennek tönkre a kapcsolatai, de egyikből sem tanul igazán, olyat, aki azonnal ráakaszkodik bárkire, aki csak egy picit is figyel rá, vagy aki bármit képes feláldozni egy kis sikerért?

Ismersz olyat, aki állandóan fogyózik, vagy aki nem tud leszokni a cigiről, alkoholról? Hogy lehet, hogy ennyi cukorbeteg, szívbeteg, vérnyomás problémás, hormonzavaros fiatal felnőtt van, és, hogy talán nem is ismersz olyan embert, akinek ne fájna a háta, deraka vagy feje rendszeresen? Van még olyan ismerősöd, akinek ne lett volna lyukas foga 20 éves korára? 

 

Mondják, hogy mi is felnőttünk valahogy, meg, hogy semmi bajunk nem lett ettől-meg attól, de ha szétnézel a világban, valóban azt látod, hogy senkinek semmi baja nem lett? Ha most ránézel a gömbölyödő pocidra, vagy a szuszugó babádra, mégis milyen felnőtt kort szánsz neki? 

 

Hogy jut el egy tágra nyílt szemű anyjához simuló kisbaba odáig, hogy "csak olyan ne legyek, mint az anyám"?!

Hogy lehet az, hogy egyes emberek apró dolgoknak is képesek örülni, tartós és minőségi emberi kapcsolatokat ápolnak, sikeresek, kiteljesítik önmagukat, de ha kell, képesek háttérbe vonulni, meghallgatni, másokat bíztatni, míg másokat senki nem ért meg, szenvedésként élik meg a világot, nyűgként a munkát, családot? Miért van az, hogy valaki akkor lyukaszt a buszon, amikor fölszáll, míg más megvárja, hogy arra járjon egy ellenőr? Miért tanul valaki rendesen a vizsgára, míg más puskát ír, vagy súgást vár másoktól?

 

Persze minden pici baba más, már 5 percesen is különbözünk társainktól.

Azonban ekkor még nagyon hasonlítunk egymáshoz. Minden újszülött ragaszkodik az édesanyjához, bízik benne feltétel nélkül, állandóan a közelében lenne. Vágyaink, mozgásfejlődésünk és személyiség fejlődésünk is hasonló fázisokon megy át. Minden pici baba előbb tartja a fejét, aztán forog, utána kúszik-mászik, feláll, és csak azután indul el. Előbb gügyög, játszik a hangjával, és csak aztán beszél. Minden pici baba átmegy a szeparációs szorongáson és a dackorszakon. Mindenkinél van egy "mi ez korszak" és egy "miért korszak" is. Minden kisgyerek törekszik arra, hogy kapcsolódjon a felnőttekhez, utánzással, tapasztalatokból tanul. Minden kisgyerek felnőtt akar lenni. 

 

Azonban mi az, ami kölönbözik? Mi formálja igazán a személyiséget?

A megélt tapasztalatok.

Az, hogy hogyan reagálnak rám. Bízhatok az emberekben? Fontosak a vágyaim? Ha nevetek, visszanevetnek? Ha félek, megvigasztalnak? Fáj valamim, segítenek? Hiányzik anya, jön, és megölel, időt tölt velem, vagy nyűgnek tart? Szabad felfedeznem, vizsgálódnom, megfogni, számba venni, eldobni, vagy minden tilos, mert kicsi vagyok, és veszélyes a világ?

Szabad nekem kifejeznem és megélni az érzelmeimet? Reakcióikkal megtanítják, hogyan kezeljem a dühöt, csalódottságot, de vajon az hasznos technika számomra? Azt tapasztalom, hogy a világ érdekes, felfedezésre váró, törvényszerűségekkel rendelkező valami, amiben nekem helyem és értékem van, vagy egy veszélyes hely, amihez kicsi vagyok?

Fontos vagyok, értékes vagyok, szeretnek velem időt tölteni, vagy jobb, ha meghúzom magam és nem zavarok nagyon? Vannak határok, szabályok, ezek kiszámíthatóak számomra? Mindezen tapasztalatok alapján alakul ki alapvető személyiségünk már három éves korunkra. 

 

A ma még anyjukon csüngő kisbabákból lesznek a kisfiam csoporttársai az óvodában, osztálytársai az iskolában, kollégái, főnökei,  barátai, szerelmei. 

 

Számomra nem mindegy, hogy boldog, egészséges emberek veszik majd körül, akikkel jó játszani, dolgozni, élni, vagy egy megkeseredett, lehúzó, önértékelési problémákkal küzdő erőszakos tömeg, aki nem kapott kellő figyelmet és törődést abban a korban, amikor szüksége lett volna rá.

 

A jövőt mi alakítjuk most, mégpedig a gyermekeink nevelésével.

Ha azt szeretnénk, hogy jobb világba nőljenek fel, mint amit most látunk, akkor tegyünk érte. Gondolkozzunk előre!

Ahogyan most reagálok, abból mit tanul, hogy hat rá? Amit most enni adok neki, az jót tesz, vagy egészségtelen életmódhoz vezet?

Nem kell mindent magunktól tudni. Szabad , sőt, feladatunk utána olvasni.

Számos kutatáson alapuló pszichológiai tanulmány, pedagógiai szaklapok, fejlődéslélektani könyv áll rendelkezésünkre nevelés, személyiségfejlődés témakörben. Mozgásfejlődéssel, helyes táplálkozással kapcsolatban is találhatunk megbízható forrásokat.

Nyilván nevelési stílusok, családi értékek, határok eltérhetnek, de az nem szubjektív, hogy milyen ételek ártanak az egészségnek, mivel ártunk a mozgásfejlődésnek, mivel segítünk az agy és idegrendszer fejlődésének? 

Amikor sütit sütsz, elolvasod a receptet, ha idegen helyre mész, segítségül hívod  térképet, akkor friss anyaként annál inkább tájékozódj, és nevelj tudatosan, hogy boldog, önmagára és környezetére igényes, érett felnőtt legyen gyermekedből. 

Csercsa-Kincses Anita

 

A régi és az Új nevelési szemlélet

Egy Új Gyermek szülőjeként tudatossá kell válnod arra, hogy mi motiválja az általad választott nevelési mintát.

 

A régi szemlélet főként a Hatalmon és a Félelmen alapult. A szülő kötelezettségként tekintett a gyermekre, amit elvállalt, és a szülői kötelesség arról szólt, hogy biztosítsa a gyermekről való anyagi gondoskodást és ellátást, és hogy tanítassa és felnőtté formálja a gyermeket, a többi felnőtthöz hasonlóvá. A gyereket arra nevelték, hogy féljen a büntetéstől, és hogy a szülőket, tanárokat és a többi felnőttet hatalmi figuráknak lássa. A gyereket arra tanították, hogy elfogadja a társadalmi normákat ezektől a hatalmi figuráktól, még akkor is, ha azok nem voltak összhangban a természetes hajlamaikkal. A szülők és a nevelők úgy gondolták, hogy a gyermek irányítása és kontrollálása a szerepük. Ezért úgy érezték, joguk van megbüntetni a gyermeket, akár erőszakos módokon is, ha a főként szabályok és tilalmak formájában gyakorolt kontrollt a gyermek megszegte vagy figyelmen kívül hagyta. A szabályok és regulák azt a célt szolgálták, hogy a gyermek „beilleszkedjen” a társadalomba, hogy alkalmazkodjon hozzá. A régi nevelési szemléletű szülők gyakran mondanak ilyesmiket: „Márpedig ezt fogod csinálni, mert én vagyok az anyád/apád!” vagy „Ezt fogod tenni, mert mindenki ezt teszi.”

A régi nevelési szemléletű szülő tekintélyelvű, és szolgálatkészséget és tiszteletet követel a gyermektől a ráruházott hatalomnál fogva, melyet ő birtokol a szülő/gyermek kapcsolatban. E szerint a hiedelemrendszer szerint a szülő „birtokolja” a gyermeket, és joga van szolgálatkészséget követelni. A szülők úgy gondolják, hogy többet tudnak és bölcsebbek, és ezért joguk van megkövetelni bizonyos viselkedési mintákat és a gyermek életét érintő döntéseket a „gyereküktől”.

 

Az új nevelési szemlélet

Az új nevelési szemlélet a Szereteten alapszik és a Szívközpontból fakad.

E szerint az új szemlélet szerint minden gyermek egy ajándék és megtiszteltetés.

A nevelést a szív tapasztalatának tekinti, ahol a szülő feladata, hogy felneveljen és támogasson egy újonnan érkezett lelket a Földön. Ez a feladat egy partnerkapcsolat, amelyben a szülő és a gyermek osztoznak a növekedés és tanulás tudatos tapasztalatának megteremtésében, annak kalandjában.

Ebben az új szívközpontú nevelési modellben a gyermeket annak tekintik, aki – egy magasan fejlett léleknek.

A szülő szerepe gyakran az, hogy segítse a gyermeket, hogy eljutassa ezt az üzenetet a világnak. Hogy ezt megtehesse, a gyermeknek szeretetre, táplálásra van szüksége, bátorításra, hogy teljesen kifejezze azt, aki és ami ő valójában, és lehetőségekre, hogy kifejlődhessen teljes potenciálja egy szerető környezetben.

Ahhoz, hogy ilyen szülő vagy nevelő legyen valaki, a Szeretetnek, a Türelemnek, a Tiszteletnek és a Feltétel Nélküli Elfogadásnak szerepelnie kell az alapvető szülői vagy nevelői képességei között. Szükség van arra is, hogy az új szülő megtanulja és megértse a Megbeszélés, Kommunikáció és a Fegyelem képességeit is.

 

SZERETET

Ez A LEGFONTOSABB szülői készség mind közül. Sokan úgy gondolják, hogy ez „természetesen jön”. Ám a szülők gyakran lemásolják a saját tanult szülői mintáikat, anélkül, hogy elgondolkodnának azon, hogy ezek a szívből jönnek-e vagy sem.

Valójában nem tudod szeretni és tisztelni a gyermekedet, ha nem szereted és tiszteled önmagadat. Oly sokunkat neveltek fel „nem vagy elég jó” üzenetekkel, amik az alacsony önbecsülést táplálják, és nehézségeket okoznak önmagunk szeretetével és önmagunk elfogadásával kapcsolatban. Mindenkinek, aki gyerekekkel dolgozik, szükséges megfigyelnie, hogy a feloldatlan önelfogadási problémáit hogyan vetíti ki a gyermekre. Ilyen esetekben a gyermeket „rossznak”, „kezelhetetlennek” tekinti a szülő, vagy a számos „nem elég jó” címke valamelyikével illeti.

A szülő feloldatlan haragja vagy konfliktusai is visszatükröződnek a szülő felé a gyermek viselkedésében. Gyakran előfordul, hogy egy haragos és szeszélyes gyerek a szülő elnyomott érzéseit éli ki.

Nehéz gyermeket nevelni, amíg keresztül nem dolgoztad magad a belső problémáidon, és nem vagy képes szeretni önmagad, hatalmadat újra magadhoz venni és kifejezni legmagasabb lehetőségeidet.

Meg FOGOD tanulni, hogy visszavedd saját hatalmadat, és értékeld és becsüld önmagad – ahogy megtanítják neked ezeket a képességeket. Ám sokkal egyszerűbb, ha már rendelkezel ezekkel a képességekkel, ekkor ugyanis a gyermeked nevelése az egymást képessé tevő növekedés kölcsönös kalandjává válik.

 

FELTÉTEL NÉLKÜLI ELFOGADÁS

Ez egyike a legnehezebb dolgoknak a szülő számára. A szülői büszkeség gyakran azt követeli, hogy a gyermek megfeleljen bizonyos elvárásoknak, vagy bizonyos szerepeket töltsön be.

Nagyon különleges szülőnek kell lenni ahhoz, hogy képes legyél azt mondani: „Elfogadom azt, aki vagy” és „Nem kell olyannak lenned, mint én vagyok”.

Egy bizonytalan szülő a gyermek nagymértékű különbözőségét fenyegetésként élheti meg, és azt követelheti a gyermektől, hogy alkalmazkodjon.

Ám az új szülő megengedi a gyermeknek, hogy kibontakozzon és az legyen, aki, sőt, bátorítja a gyermek lényének azon aspektusait is, melyek távol esnek saját gondolkozási módjaitól vagy létformájától, ha a gyermek tehetsége ezekben az aspektusokban rejlik.

 

TISZTELET

Ez szorosan összefügg a feltétel nélküli elfogadással. Ha a szülő el tudja fogadni, hogy ki és mi a gyermek, akkor ezen az elfogadáson egy kölcsönös egymás iránti tiszteletet jöhet létre.

Ez a kölcsönös tisztelet a szükséges alap, amelyre a szülő-gyermek kapcsolatot fel lehet építeni.

Sok régi típusú szülő tapasztalatlannak és meglehetősen butának tekinti a gyermekeket, míg tapasztalt és bölcsebb felnőttek meg nem tanítják őket mindenfélére. Az új szülők tudatában vannak annak, hogy gyermekük egy fejlett létező kicsi testben, és kapcsolatukban az elképzelések és tapasztalatok kölcsönös cseréje van jelen. A szülő megtanítja a gyermeknek/léleknek az élethez szükséges készségeket, melyekre szüksége van a bolygón. A gyermek pedig az élet új nézőpontjaira, perspektíváira tanítja a szülőt, ami abból fakad, hogy szorosabb kapcsolatban van a Szellem világával.

Ez a kölcsönös tisztelet azt jelenti, hogy mindenki megengedi a másiknak, hogy az legyen, ami, és nincs szükség kritikára és ellenségeskedésre, ha különbségek vannak.

Valójában az új szülő ezeket a különbségeket ünneplésre okot adó dolognak fogja tekinteni, ahogy elkezdjük megérteni az emberi létben jelen levő óriási változatosságot és különféleséget a bolygón jelenleg.

 

TOLERANCIA

Ez a terület szintén összefügg az előző két témával. Ha elfogadás, szeretet és kölcsönös tisztelet van otthon, akkor szintén jelen van a tolerancia a családban levő személyek különbségei és különböző igényei iránt.

Ezt a tolerancia ki tud később terjedni a szélesebb társadalomban is az otthonon kívül. Ha arra tanítod a gyermekedet, hogy minden rendben van veled, és minden rendben van velük is, akkor sokkal valószínűbb, hogy ezt a mintát fogják továbbvinni, ha kapcsolatba kerülnek különböző gyerekekkel és emberekkel az iskolában, és egyéb otthonon kívüli szituációkban.

Az új szülők megmutatják a gyermeküknek, hogy kapcsolatba tudnak lépni tőlük „különböző” emberekkel is, ha tisztelet van jelen. És képesek megbecsülni a különbözőséget és ünnepelni a változatosságot, nem pedig fenyegetésnek és veszélynek megélni azt, ahogy ezt sok régi típusú szülő tette.

A fent említett aspektusok hatásossága az új nevelési szemléletben gyakran azon múlik, hogy a szülő mennyire képes megosztani az élethez szükséges készségeket a gyermekkel. Ezt leghatékonyabban a Kommunikáció, a Megbeszélés és a Fegyelem képességeinek segítségével lehet megtenni.

 

KOMMUNIKÁCIÓ

A gyermekeddel való kommunikáció az egyik kulcsfontosságú módja annak, ahogy kimutathatod a szereteted és a tiszteleted.

A kommunikációs folyamat adás és fogadás egyben. A beszélő átadja vagy megosztja az elképzeléseit, a hallgató pedig fogadja ezeket. Mindkét folyamat „aktív” abban az értelemben, hogy a fogadás vagy „hallgatás” szintén egy képesség.

Szülőként a régi szemlélet mögé kell húzódnod, miszerint parancsokat és utasításokat adsz a gyermeknek, elvárva, hogy kérdés nélkül, engedelmesen elfogadja ezeket. És mindenekfelett sose veszítsd el a türelmedet, és sose kiabálj a gyermekeddel a kommunikáció folyamatában.

Ha haragot és erőszakot alkalmazol a kommunikációban, az csak arra tanítja a gyermeket, hogy ahhoz, hogy elérd, amit szeretnél, neked kell a leghangosabbnak és legagresszívabbnak lenned. Hasonló módon a fizikai büntetés arra tanítja a gyermeket, hogy ahhoz, hogy az legyen, amit szeretnél (szolgálatkészség/engedelmesség), agresszívnak és erőszakosnak kell lenned. A kommunikáció ezen mintáit a gyermek elraktározza magában, és később ki is fejezheti, amikor interakcióba lép a korosztályának tagjaival.

Sokkal jobb ennél, ha a gyermekedet arra tanítod, hogy hatékonyan, ám tisztelettel kommunikáljon. És ehhez a kulcs mindkét fél részéről az, hogy MEGHALLGASSA, hogy a másik mit szeretne mondani. És a hallgatásnak ebben a folyamatában valóban fogadja és megértse, hogy a másik mit érez, és mire van szüksége.

Beszélj a gyermekeddel minden olyan családi dologról, ami őt is érinti. Ne gondolod azt, hogy mivel ő még kicsi, egyszerűen csak el kell fogadnia azt, amit szeretnél. A gyermekeknek is vannak érzelmi szükségleteik, amiket figyelembe kell venni, ha olyan döntéseket hoztok, amik az egész családot érintik.

 

MEGBESZÉLÉS

A megbeszélés a kommunikációs folyamat része. Ha szeretnéd, hogy a gyermeked egy bizonyos utat kövessen, vagy hogy bizonyos dolgokat megtegyen, akkor el kell magyaráznod neki, hogy miért kéred ezt tőle.

Ha nem különösebben vonzó számára, amit szeretnél, akkor lehetséges, hogy jutalmat helyezz kilátásba arra az esetre, ha megteszi, amit kérsz tőle. Ebben az esetben egy „nyertes-nyertes” szituáció áll elő, amelyben mindkét résztvevő kap valamit, amit szeretne.

Ennek inkább az a lényege, hogy a kölcsönös kényelem egy terét érjétek el, ahol mindkét fél összhangban van azzal és elégedett azzal, amit meg kell tennie. Például, ha a játékok elpakolása gondot okoz nálatok, akkor beszéld meg a gyermekkel, hogy ha a játékokat egy héten keresztül minden este elpakolja, akkor hétvégén meglepitek valamivel. Ha nem pakolja el, akkor elmarad a meglepi. A legtöbb gyerek hajlandó egy ilyen javaslat hatására együttműködni, sokkal inkább, mintha az anyja egyfolytában kiabálna vele, hogy miért nincsenek elpakolva a játékok.

 

FEGYELEM

Bár ezt hagytam utoljára, általában ez a legtöbb érzelmet kiváltó terület a szülőkkel való beszélgetéseim során. Hogy büntessük-e a gyermeket vagy „elpáholjuk-e”, vagy kikényszerítsük-e a határokat. Személyes véleményem az, hogy soha ne használjunk erőszakot. Ez csak arra tanítja a gyermeket, hogy az erőszak egy eszköze annak, hogy megszerezd azt, amit akarsz.

Másrészről úgy gondolom, hogy a „fegyelem” fogalmát félreértelmezzük a társadalmunkban. Egyenlővé tesszük a szabályokkal, regulákkal és a büntetéssel. Valójában a fegyelem (discipline) és a tanítvány(disciple) szavaknak közös a gyökere, és a fegyelem összefügg a tanítással és a tanulással. És nem az a leghatékonyabb tanár, aki kiabál és erőszakos, hacsak nem a seregben vagy. A hétköznapi életben akkor a leghatásosabb a tanítás, ha a szívből jön, és kedves és figyelmes módon közlöd a másikkal.

A gyermekeknek szükségük van arra, hogy tudják, hogy hol húzódnak a határok, és hogy mit várunk el tőlük a családon belül. Ez segít biztosítani a biztonság érzését, ami elősegíti a nyugalmas viselkedést. Ám ezt az információt szerető és csendes módon is lehet közölni, a kommunikáció és a megbeszélés készségeit használva.

A kommunikáció és a megbeszélés képességei nagymértékben részei a fegyelem képességének.

 

Szülőként az a feladatod, hogy megtanítsd a gyermekedet – példamutatáson és szavakon keresztül -, hogy mit kell tennie, hogy hatalmának birtokában lévő és szeretetteljes felnőtté váljon. Te vagy a tanító, ő a tanítvány. És néha ő a tanító, és ti, szülők vagytok a tanítványok. Hagyd, hogy kapcsolat olyan szeretetteljes és tápláló legyen köztetek, mint Krisztus és a tanítványai között volt.

 

Források alapján: https://www.uj-elet.info/kristalygyerek-indigok-es-feladatuk

http://www.fenyorveny.hu/2016/06/kristalygyerek-es-feladatuk.html

http://csillaggyerekek.blogspot.hu/2010/05/kristalygyerekek.html

 

 

 

 

,,Az érzelmi intelligencia egyik jellemzője, hogy képesek vagyunk az ÉRZÉSEINKHEZ ÉPÍTŐ MÓDON HOZZÁÁLLNI. Nem uralkodnak el rajtunk, hanem kézbe vehetőek.”

 

 

Az intelligencia fogalmának nincsen pontosan elfogadott definíciója.

Maga a szó a latin intellego igéből eredeztethető, jelentése megismer, felfog, megért. Hétköznapi értelemben használják a műveltség, az értelmesség, a szellemi képességek átfogó szinonimájaként. Iskolai körülmények között gyakran alkalmazzák ezt a kifejezést a jólneveltségre, a logikus gondolkodásra, a világos okfejtésre stb. Ez a fogalom, úgy tűnik, egyfajta jolly joker a pedagógiában. Hol szűkítik, hol tágítják, hol rosszul értelmezik.

 

Az intelligencia egyfajta értelmezési, helyzetfelismerési képesség, a megfelelő viselkedés megválasztásának a képessége.

Mivel globális képességről van szó, nehezebben tudjuk megmondani, mi az intelligencia, mint megítélni, hogy milyen az intelligens viselkedés.

A józan ítélőképesség, a gyakorlati érzék, a dönteni tudás, a jó felfogóképesség, a környezethez való hatékony alkalmazkodás és problémamegoldás mind e fogalomkörbe sorolhatók.

Az intelligencia fogalma nem fedi az iskolázottságot. Mindannyian ismerünk többdiplomás embereket, akiket a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetnénk intelligensnek.

Sternberg (1986) dolgozta ki az intelligencia háromrétegű elméletét.

  • Az első réteg a környezeti (kontextuális) intelligencia, mely a kulturális elvárások szerinti megfelelő viselkedést tartalmazza.
  • A második réteg a tapasztalati (experimentális) intelligencia, melyet az adott helyzet értékelésekor, az adekvát cselekvés megválasztásakor, gyakorlatban elsajátított készségeink előhívásakor tudunk kamatoztatni.
  • A harmadik réteg pedig az ún. komponenciális intelligencia, melynek három összetevője van:
    • tudásra, tanulásra való képesség,
    • problémamegoldó készség,
    • tervezési, döntési képesség.

A kutatók körében korábban erősen tartotta magát az intelligencia örökletességének gondolata.

Ma már tudjuk, hogy a pszichikus fejlődés az öröklés és környezet bonyolult interakciója nyomán jön létre.

Az öröklés és a környezet kölcsönhatását, a környezet és a nevelés szerepét bizonyítja, hogy az örökbefogadott gyermekek intelligenciája - kedvező szociokulturális körülmények között - nem a vér szerinti, hanem az örökbefogadó szülőkéhez hasonlít jobban. Az eleven, ingerekben gazdag, inspiráló környezet - nyelvi, érzelmi gazdagsága által - kiemelt szerepet játszik a gyermek intelligenciájának alakulásában.

 

 

A lelki élet dinamikája szerint megismételjük ezeket a történéseket, az ismétlés szerepe, hogy tudattalanul visszatérjünk korai frusztrációink színhelyére, remélve, hogy "életsebeink" gyógyítása eredményes lehet.

 

Család és iskola

A gyermek körüli feladatok megoszlanak a család és az iskola között. Az iskolának szocializációs, kultúraközvetítő szerepe betöltéséhez, szüksége lenne a család intenzívebb támogatására. Az iskolával szembeni szülői elvárások növekedtek, ugyanakkor az iskola a szociális zavarok jelenlegi mértékű válságkezelésére nincsen felkészülve. A megsokasodott problémák, feladatok megoldása csak akkor lehetséges, ha az iskola is képes szemléletében változni. Jól hasznosítható a problémák kezelésében az ökológiai szemléletmód, mely egységes egészként tekint az egyénre és környezetére. A gyermek gondjait, nehézségeit a környezeti rendszer függvényeként vizsgálja, s mind az egyén, mind a szervezet számára kidolgozhat beavatkozási stratégiákat. Célja, hogy segítse a gyermeket korának megfelelő kompetenciák kialakításában, hogy sikeres lehessen az iskolai életben, de az iskolát is érzékenyebbé tegye a gyermekek szükségleteire. Ha az intézmény jól működik, a gyermek is pozitívan fejlődhet, a segítő eljárásokat a környezeti tényezők ismeretében hatékonyabban tudják szervezni.

Az esélyegyenlőtlenség miatt sok hátrányos helyzetű gyermek nem tudja megfelelően hasznosítani az iskolát, ezeknek a gyerekeknek a családban is alig tudnak segíteni az iskolai kudarcok leküzdésében. Gyakran látjuk az érzelmi érdekeltség hiányát ezeknél a családoknál. A tudás, a kultúra, a tanulás mint érték nem jelenik meg, gyakori a szidás, az elmarasztalás, és nem ritka a testi fenyítés sem. Itt az iskola csak fokozott érzelmi támasznyújtással tudna segíteni, de a "ne csináld, hanem csináld jobban" iskolai irányzat nem ad lehetőséget a tanulónak, hogy átélhesse a teljesítés örömét.

Néhány iskola próbál a kihívások elébe menni, a kevésbé kockázatvállalók őrzik tradícióikat, lassabban alkalmazkodnak. Sokszor szembetűnő az iskola és a szülői ház értékrendjének különbsége, főként a morális értékorientáció szempontjából. A család értékrendjében az anyagiasság, a gyors "boldogulás" a kívánatosnál nagyobb teret kap, a diákok többsége a hedonisztikus életfelfogást részesíti előnyben. A szülők jelentős része a család megszokott életszínvonalát csak többletmunkával tudja fenntartani, ezért a családi nevelés hatóereje csökken.

A szülők lojalitása alkalomszerű az iskola értékrendjével szemben, sokszor csak a fogadóórákról és a szülői értekezletekről hazatérve próbálnak nyomást gyakorolni a gyermekre a jobb teljesítmény reményében. Az effajta lelki kényszer és szülői perfekcionizmus inkább ártalmas, mint hasznos. A sikertelen, gyenge önértékelésű tanulóknak elsősorban önbecsülésük visszaszerzésére, kudarctűrésük, tanulási motivációjuk javítására van szükségük; csak utána várható lassú javulás a teljesítményükben.

Forrás és a teljes cikk: http://ofi.hu/tudastar/erzelmi-intelligencia.

 

 

!!! :) BOLDOG GYERMEK = BOLDOG FELNŐTT :), ezt vallom már régóta, s ezért nagy élmény az ilyen felszólalást olvasnom, amit Emőke írt. Mert tudom hogy általa is egyre többen vagyunk, s még még többen leszünk. ....Egyre többen vagyunk, akik felemeljük a hangunkat, mert kiállunk a gyermekek lelki-testi-szellemi egészségéért, s teszünk a jobb, még jobb, még szebb jövőért!!! :) Örülök, hogy egyre többen csatlakoznak, szót emelnek, hogy boldog, lelkileg-szellemileg és testileg egészséges, megbecsült, szeretetben gazdag, energikus gyermekeket neveljünk, növeljünk, s legyen részük a gyermekeknek az igazán jóban, boldogságban, értékekben, életre tanulásban, pozitív-kellemes élményekben, pozitív példákban, s ezáltal boldog, lelkileg-szellemileg és testileg egészséges, megbecsült, szeretetben gazdag, energikus felnőttek lesznek, akik magasabb tudatszinten lesznek, ami kell, a jobb, még jobb, még szebb belső és külső világhoz.!!! :) Újabb kis földi mennyország ez nekem...a csodás jövőkép miatt WOWW

https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/1569826489749978

https://www.facebook.com/katalin.hegedus.35/posts/1403980526337447

Egy középiskolás lány jól kiosztotta az Oktatási Hivatalt!
Emőke keményen beolvasott a kormánynak!