Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Reformpedagógia - Newschool

2011.07.05

Új Iskola-mozgalom

 Az Új-iskola mozgalom a századforduló után kibontakozó reformpedagógiai mozgalom, mely Európa különböző országaiban jelentkezett. A New School a gyermeki sajátosságokat helyezte előtérbe, törekedett a gyermeki individuum önállóságának, szabadságának megvalósítására. A gyüjtőfogalom Reddie 1889-ben Abbotsholme-ban létesített vidéki bentlakásos intézetének nevéből származik. Az alapító, Cecil Reddie angol középiskolai tanár, szakított a hagyományos herbarti zárt iskolák tradícióival, az új iskolák elvetik a merev tantervi és órarendi kötöttséget, az évfolyamosztályt. Ehelyett az öntevékenységet, a növendékek természetes fejlődését, érdeklődését és játékos módszereket részesítettek előnyben.

Az első new school mintájára számos francia /Edmond Demolins/, német, svájci iskola jött létre. A német változat megteremtője a ’Landerziehungsheim” megteremtője, Hermann Lietz egy évet töltött vendégként Reddie intézetében. Első intézetét 1898-ban nyitotta meg Ilsenburgban, ezt követte még két német iskola.

Az intézetek létrejöttével egy új iskolatípus született, amelyek pedagógiai koncepciójában sokan a jövő iskolájának kívánatos formáját vélték felfedezni. Legjellegzetesebb elemeit a Lietztől származó elnevezés fejezi ki legteljesebben: a Landerziehungsheim szó „vidéki nevelőotthont” jelent. Az iskolák ugyanis távol a várostól, szép természeti környezetben helyezkedtek el. Tevékenységük középpontjában a tudatosan felvállalt sokoldalú nevelési funkció állt, amit az intézmények bentlakásos, otthon jellege mélyített el.

Az alapítók azt vallották, hogy a gyermeket természetben, annak ősi test-és lélekformáló ereje által lehet igazán harmonikus, cselekvőképes felnőtté nevelni. Arra törekedtek, hogy növendékeikben kialakítsák mindazokat a készségeket, és továbbfejlesszék azokat a képességeket, amelyek a felnőtt élet változatos viszonyai között is lehetővé teszik nekik a helytállást, megteremtik az ehhez szükséges tulajdonságokat. Számos korszerű nevelési módszert vettek fel pedagógiai eszköztárukba: gyermekek egész életének rugalmas kereteket nyújtottak, szabályokat nyújtó napirend, új tanár-diák kapcsolat, öntevékenység.

 

Napirend

Felkelés után közös fürdés a szabadban, majd futás és torna. Ezután következett a reggeli ájtatosság a kápolnában. A bőséges reggeli utána tanulmányi munka következett, a szünetekben játék, sport a szabadban. A tanulás ebédi tartott, ennek befejeztével a különböző műhelyekben, kertben és földeken dolgoztak. Közös munka végeztével sport, majd ismét tanulás következett. Ezután vacsoráig zenekari, kórus vagy színjátszó próba, zenehallgatás, olvasás töltötte ki a növendékek idejét. A napot esti ájtatossággal és közös énekléssel fejezték be.

 

Önkormányzati-öntevékeny munka

Az intézetek „iskolaállamként” működtek, az állam feje az igazgató miniszterei a tanárok, állampolgárai a növendékek voltak, akik életkoruk alapján 6-10 fős csoportokat alkottak. Mindenkinek személyre szóló megbízatása volt, külön megbízottjai voltak a könyvtárnak, szertáraknak, állatok és növények gondozásának. Mindenki elmondhatta véleményét, kiállhatott álláspontja mellett. A közös teendőket előre megbeszélték, megtervezték.

 

Tanár-diák kapcsolat új elemei

A tanár ezekben az intézményekben nem mindent tudó, csalhatatlan parancsnok, hanem a növendékek segítőtársa, idősebb barátja volt. Széles körű ülhetőséget teremtett az önálló gyermeki tevékenységre. A tanulóknak ugyanakkor viselniük kellett döntésük, tetteik következményeit és felelősségét. Senki sem kényszerült a felnőttek parancsainak elvtelen, gondolkodás nélküli, vak végrehajtására. A helytelen viselkedésért természetes büntetés járt, melynek kiszabása a megfelelő gyermekismereten alapult. A kiemelkedő munka jutalma valamilyen személyre szabott ajándék (könyv, sporteszköz) volt.

 

Esztétikai-művészeti nevelés

A harmonikus személyiséggé válás fontos eszközének tekintették a művészetet. Gyakoriak voltak az előadóestek, báb- és színjátszás, kiállítások rendezése, hangversenyek. Mindezekhez szervesen hozzátartozik a felkészüléshez szükséges zene-és énektanulás, az egyes képző. És iparművészeti technikák elsajátítása. Fontos szerepet tulajdonítottak a gyermeket körülvevő esztétikus környezet nevelő hatásának is. Az épületben számos szobrot, festményt helyeztek el, nem hiányozhattak a virágok, és odafigyeltek az esztétikus terítékre is.

 

Az oktatás didaktikai-metodikai elemei

Az elitképző középiskolai jelleghez igazodott a tantárgyak rendje és a tananyag is. Az alsóbb évfolyamokban az anyanyelvi-irodalmi műveltség és a modern nyelvek oktatása állt előtérben (heti 6-8 óra). Latint csak felsőbb osztályokban tanítottak, de nagyon magas óraszámban (heti 10 óra). A nyelvoktatás középpontjában a beszédkészség fejlesztése állt, amit az anyanyelvű nyelvtanárok alkalmazása segített elő.

A történelmet eredeti források elemzése alapján, a természettudományokat az élő és élettelen természet megfigyelésére építve, önálló tanulói kísérletek segítségével oktatták. A matematikánál is a szemléletesség és hasznosság dominált: a geometriát az asztalos műhelyben vagy a szabadban gyakorolták, számtani ismereteik nagy részét pedig a termelőmunkával kapcsolatos számítások segítségével sajátozták el. A diákok nem kényszerültek értelmetlen magolásra, csupán azt kellett kívülről megtanulniuk, ami felkeltette az érdeklődésüket: egy-egy verset, dalt, prózai részletet.

 

Forrás: www.etk.pte.hu/files/tiny_mce/File/oktatas/OktatasiAnyagok/Didaktika/newschool.doc

 

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/reformpedagogia-1---ellen-key_-cecile-reedlt_-john-dewey.html

 

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/neveles---pedagogia-38-osszegzes.html