Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Keleti vallásokról érdekességek

2011.10.12

Az árja népek honfoglalásával (i.e. második évezred dereka), új szakasz kezdődött India vallástörténetében. Ezt a hitrendszert, amelyet ma a hinduk többsége követ, általában Hinduizmusnak nevezik. E név mögött valójában egységes, de három korszakra tagolódó fejlődési folyamat áll. A védikus periódus (az i.e. hatodik századig), a brahmanizmus a tizedik századig), és a Hinduizmus (máig tartó) szakasza.

Az Indiát meghódító nomádok vallási képzeteinek középpontjában, istenített természeti erők álltak. Az Ásurák, és Dévák, segítő, és ártó lények csoportja. Diausz az Ég, Szurjá, a Nap, Agni pedig a Tűz istene volt, akik felett a személytelen Sors, Ritá uralkodott.

A pantheonba hamarosan bekerültek ősi Indiai istenek is (Lahami, a Szerencse, Szárászvati, a Tudás, vagy Durgá, a Természeti Erők Úrnője).

E fejlődés dokumentumai a legősibb Indiai Szent Könyvek, a Védák, ősi himnuszok, dalok, szertartási és varázsszövegek gyűjteményei. E szövegek szerint a Világ, Diausz-pita és a Földanya nászából származik. Az istenek társadalmának élén, a harcos király, Indra, Mithra Napisten, és Varuna, a Pusztulás Ura áll. Az istenek egész világa felett pedig a kifürkészhetetlen Világtörvény, a Dharmá parancsol.

E fogalom az indiai vallási világkép alapja. , az örök, kozmikus körforgás elve. Eszerint a világ végtelen és örök. Története a káosz és a kozmosz állandó változása, az istenek, a természet és az ember szakadatlan születése, pusztulása és újjászületése.

E folyamatban az emberek sorsát a jó- ill. a rossztettek által meghatározott végzet, a karma irányítja. Már ebben a korszakban kibontakozik a lélekvándorlás hite, aminek következtében az indiai vallásban nincs túlvilághit.

Az emberek világában, az állandóság, és a változás alapja a kasztrendszer (a papok, kézművesek és szolgák osztálya örök, s csak a türelem és belenyugvás ad némi esélyt, hogy az ember következő életében magasabb kasztba szülessen).

A végzetnek az istenek sem parancsolnak, ők is csupán segíthetik az embert a boldogulásában.

Az i.e. hatodik századtól új szakasz kezdődik az indiai vallásfejlődésben. Új Szent Könyvek (Upanisadok) születnek, megszilárdul a kasztrendszer, megerősödik a papi rend szerepe. Ebből az időből őriz emlékeket a két nagy eposz, a Máhábhátára, és a Ramajána. A régi istenek elvesztik vezető szerepüket, s helyükbe egy sajátos istenháromság, (trimurti) lép. Brahmá, a Világ Teremtője, Visnu, Világ Fenntartója, és Siva, a Pusztulás Ura. E három isten tevékenységeinek sajátos körforgása a világfolyamat ciklikus, ismétlődő rendje.

A klasszikus indiai vallásosság soha nem ismerte az egységes (dogmatizált) hitrendszer, vagy a szervezett egyház fogalmát. Kialakult a számtalan istenség szentélyének a kultuszát ápoló papság, a remeteség, a és szerzetesség. A mai Hindu életét is kultikus (étkezési és magatartási) szabályok sokasága alakítja. Ugyanakkor az alapvető rituális és teológiai elvek közül ki - ki kedvére választhatott magának szemléletmódot, iskolát, sőt istent is.

Így alakulhatott ki az utóbbi, mintegy 500 évben az a vallási sokféleségbe vesző Brahmanizmus, amit Hinduizmusnak neveznek. A mai Hindu vallási világában Brahmá kultusztalan isten, csupán mitológiai, filozófiai fikció.

Vannak, akik Visnut, mások Sivát tisztelik főistenként. Ismét mások pedig archaikus kultuszoknak hódolnak. Ami közös, az a karma-tan és a lélekvándorlás hite, a meditációra és az aszkézisre való hajlandóság.

Sokoldalúan hatott a Hinduizmusra a Buddhizmus, majd az Iszlám. Ezeknek sok elemét magába fogadta, mitológiájába, és rítusába építette be.

Képlékenysége ellenére (vagy éppen ezért) a Hinduizmus, korunk egyik legtöbb hívőt számláló vallási rendszere, annak ellenére, hogy a Hinduizmus nem volt, és ma sem misszionáló vallás. FORRÁS: http://www.freeweb.hu/beluard/index7_5.htm

Bráhmanizmus

•Bevándorlás ÉNy-ról: a pásztorkodók magukkal hozzák a vallásukat, a szent szövegeket szóbelileg hagyományozzák.

•Kr.e.1000 után kezdik lejegyezni a védikus vallás iratait: a 4 védát (Rig, Száma, Jadzsur, Atharva)

•A helyben talált kultuszokat beépítik az ind hagyományba, ezzel a védikus panteon lassan átalakul.

•Elkülönülő papi réteg, a szertartások tudói, a tudás birtokosai, filozófusok A Védák India legrégibb irodalmi emlékei. Sok hindu úgy hiszi, hogy a Védák öröktől fogva léteztek. A véda szó tudást vagy szent ismeretet jelent. A Védák mai formájukban négy fő részből (gyűjteményből, szamhitá) állnak.

A szent iratok típusai:

Sruti: a kinyilatkoztatott szövegek, ember feletti eredetűek

•A sruti kategóriájába tartozik a 4 véda (véda=tudás). Minden véda 4 részből áll:

 

1. a szamhiták (tényleges védák, himnusz gyűjtemények)

A himnuszok és imák az istenekhez szólnak, többek között az ősi Áditjákhoz (Varunához, Mitrához és Arjamanhoz), Agnihoz, Indrához, a Mennyhez és a Földhöz, a Naphoz, a Szélhez s még számos istenhez. A himnuszok körülbelül negyedét Indra istennek szentelték.

 

Rigvéda: az áldozat vagy más szertartások során recitált himnuszok az istenekhez

 

Számavéda: az áldozat során énekelt himnuszok

 

Jadzsurvéda: az áldozatra, a szertarásra vontakozó szövegek

 

Atharvavéda: az áldozattól független, magánimák, varázslások, gyógymódok, stb.

 

2. bráhmanák (a szertartásra vonatkozó kommentárok), az 1.és a 2. a rituális rész

 

3. áranjakák (=erdei könyvek): a bráhmanák kommentárjai, az áldozattól távolabb eső, filozofikusabb írások

 

4. upanisadok (=a mester lábához ülés): az áranjakákat magyarázó, a rítustól független több, mint 100 filozofikus könyv, a 3. és a 4. a tudás részt alkotják

 

 

 

 

Smriti: szövegek, amelyekre „emlékeznek”

 

 

eposzok:

-         Mahábhárata, teljes címe Mahábháratajuddham. Jelentése: „Bharata leszármazottainak nagy küzdelme” vagy „Bharata nagy nemzetségének harca”) ősi, mintegy háromezer éves, szanszkrit nyelvű hindu eposz. Alaptörténete – egy gigantikus testvérháború – köré számtalan monda és elbeszélésfüzér társul. Legnagyobb jelentőségű betéte a Bhagavad-gíta („A magasztos éneke”), amelyre egyfajta szentírásként tekintenek a hívők, mivel ebben meséli el Krisna a vallás lényegét, az élet értelmét, és feltárja a világmindenség legfőbb törvényét (dharma).

-         Rámájana a Ráma és ajana (=„megy, halad”), azaz Ráma utazása. 24 000 versből áll, hét könyvet (kándas) tesz ki és összesen 500 éneket (sargas) tartalmaz. Az eposz Ráma történetét meséli el, aki Visnunak a hindu „megtartó” istennek a hetedik földi reinkarnációja (avatárja). Ráma feleségét Szitát elrabolta a Lanka (Sri Lanka) démonkirálya Ravana, és a hős, szövetségeseivel keresésére indul, majd egy végső összecsapás során kiszabadítja. Témájában az eposz az emberi létezés erkölcsi tanításait vizsgálja, és megvilágítja a dharma fogalmát. A történet erősen szimbolikus-allegorikus, egészében egy spirituális utazás.

puránák: az istenek történeteit, királylistákat, valós és mítikus történeteket egyaránt tartalmazó verses szövegek: Bhágavata purána, Visnu purána, Matszja purána, Szkanda purána

szútrák: tanköltemény: jógaszútrák stb.

• sásztrák: tankönyvek: törvénygyűjtemények (pl. Manu, Nárada stb.), orvosi tankönyvek (ájurvéda: Csaraka, Szusruta), építészeti, művészeti tankönyvek

 

Az árja népek honfoglalásával (i.e. második évezred dereka), új szakasz kezdődött India vallástörténetében. Ezt a hitrendszert, amelyet ma a hinduk többsége követ, általában Hinduizmusnak nevezik. E név mögött valójában egységes, de három korszakra tagolódó fejlődési folyamat áll. A védikus periódus (az i.e. hatodik századig), a brahmanizmus a tizedik századig), és a Hinduizmus (máig tartó) szakasza.

Az Indiát meghódító nomádok vallási képzeteinek középpontjában, istenített természeti erők álltak. Az Ásurák, és Dévák, segítő, és ártó lények csoportja. Diausz az Ég, Szurjá, a Nap, Agni pedig a Tűz istene volt, akik felett a személytelen Sors, Ritá uralkodott.

A pantheonba hamarosan bekerültek ősi Indiai istenek is (Lahami, a Szerencse, Szárászvati, a Tudás, vagy Durgá, a Természeti Erők Úrnője).

E fejlődés dokumentumai a legősibb Indiai Szent Könyvek, a Védák, ősi himnuszok, dalok, szertartási és varázsszövegek gyűjteményei. E szövegek szerint a Világ, Diausz-pita és a Földanya nászából származik. Az istenek társadalmának élén, a harcos király, Indra, Mithra Napisten, és Varuna, a Pusztulás Ura áll. Az istenek egész világa felett pedig a kifürkészhetetlen Világtörvény, a Dharmá parancsol.

E fogalom az indiai vallási világkép alapja. , az örök, kozmikus körforgás elve. Eszerint a világ végtelen és örök. Története a káosz és a kozmosz állandó változása, az istenek, a természet és az ember szakadatlan születése, pusztulása és újjászületése.

E folyamatban az emberek sorsát a jó- ill. a rossztettek által meghatározott végzet, a karma irányítja. Már ebben a korszakban kibontakozik a lélekvándorlás hite, aminek következtében az indiai vallásban nincs túlvilághit.

Az emberek világában, az állandóság, és a változás alapja a kasztrendszer (a papok, kézművesek és szolgák osztálya örök, s csak a türelem és belenyugvás ad némi esélyt, hogy az ember következő életében magasabb kasztba szülessen).

A végzetnek az istenek sem parancsolnak, ők is csupán segíthetik az embert a boldogulásában.

Az i.e. hatodik századtól új szakasz kezdődik az indiai vallásfejlődésben. Új Szent Könyvek (Upanisadok) születnek, megszilárdul a kasztrendszer, megerősödik a papi rend szerepe. Ebből az időből őriz emlékeket a két nagy eposz, a Máhábhátára, és a Ramajána. A régi istenek elvesztik vezető szerepüket, s helyükbe egy sajátos istenháromság, (trimurti) lép. Brahmá, a Világ Teremtője, Visnu, Világ Fenntartója, és Siva, a Pusztulás Ura. E három isten tevékenységeinek sajátos körforgása a világfolyamat ciklikus, ismétlődő rendje.

A klasszikus indiai vallásosság soha nem ismerte az egységes (dogmatizált) hitrendszer, vagy a szervezett egyház fogalmát. Kialakult a számtalan istenség szentélyének a kultuszát ápoló papság, a remeteség, a és szerzetesség. A mai Hindu életét is kultikus (étkezési és magatartási) szabályok sokasága alakítja. Ugyanakkor az alapvető rituális és teológiai elvek közül ki - ki kedvére választhatott magának szemléletmódot, iskolát, sőt istent is.

Így alakulhatott ki az utóbbi, mintegy 500 évben az a vallási sokféleségbe vesző Brahmanizmus, amit Hinduizmusnak neveznek. A mai Hindu vallási világában Brahmá kultusztalan isten, csupán mitológiai, filozófiai fikció.

Vannak, akik Visnut, mások Sivát tisztelik főistenként. Ismét mások pedig archaikus kultuszoknak hódolnak. Ami közös, az a karma-tan és a lélekvándorlás hite, a meditációra és az aszkézisre való hajlandóság.

Sokoldalúan hatott a Hinduizmusra a Buddhizmus, majd az Iszlám. Ezeknek sok elemét magába fogadta, mitológiájába, és rítusába építette be.

Képlékenysége ellenére (vagy éppen ezért) a Hinduizmus, korunk egyik legtöbb hívőt számláló vallási rendszere, annak ellenére, hogy a Hinduizmus nem volt, és ma sem misszionáló vallás.

 

 

Kasztok - A kaszt szó végső soron a ’nem, nemzetség; faj, fajta’ jelentésű portugál casta szóból vált nemzetközi kifejezéssé, s így került be a magyar nyelvbe is.

Ezek legnevezetesebbike a négy kasztra (szanszkrit szóval varnára) – bráhminokra, ksatrijákra, vaisjákra, sudrákra – és a kaszton kívüliekre tagozódó indiai kasztrendszer.

A honfoglaló őshindik első állomásukon, India északnyugati sarkában, a Pendzsáb (..ötvíz-köz") vidékén, hasonló viszonyokat találhattak, vagy legalább is nem kellett még élet-halálharcra kelniük a bennszülöttekkel, mert ezek a félelmes betörők elől visszahúzódtak a Gangesz vidékére. Éppen ezért a védakor a Kr. e. 1500-ik vagy 2000.-ik év körül még semmit sem tud az igazi kasztokról. Ekkor még törzsszervezetben éltek és noha náluk is megvoltak már a társadalmi rangfokozatok s a nemzetségek (gentes) szerint való tagoltság, mégis tulajdonképpen csak egyetlen kasztot alkottak: a harcosok osztályát, mert mindenki náluk, éppen úgy mint a rómaiaknál vagy a spártaiaknál, katona. A papirend is ehhez tartozónak érezte magát és nem tartott igényt külön kiváltságokra. Ez az állapot azonban megváltozott, amikor az árják annyira elszaporodtak, hogy új hazát kellett keresniük. A Gangesz termékeny völgyeit iszonyú harcok között, sőt testvérháborúk árán sikerült csak elfoglalniuk, újonnan szerzett birtokaikat pedig állandóan veszélyeztették a vad, kultúrálatlan őslakók. Ám de végre is helyreállottak a békés viszonyok s a leigazoltak a hódítókkal egy társadalmi szervezetben igyekeztek elhelyezkedni. És ekkor kezdődött meg a kasztok alakulása, mint a mozdulatlan folyadékban a kristályképződés. Az utolsó) és a legalsó kasztnak az alapja már önmagától meg volt adva. A védakorban már csírázni kezd az a mag, melyből a kasztrendszer olyan terebélyes fává nőtt. Osztályokat különböztettek meg a védák, melyeknek rendkívül jellemző neve: varna, ami szint jelent, születési kasztok, társadalmi osztály.

Már ez is egymagában elég annak a bizonyítására, hogy a kasztrendszer anthropologiai okokból indult ki: a honfoglalók világosszínű s a mai hinduknál sokkal fehérebb bőrű emberfajhoz tartoztak, míg az ott talált bennszülöttek egészen a feketéig menő különféle sötétszínű néptörzsekhez tartoztak.

 

A bráhmanok, mint a védák sruti (szanszkrit) – kinyilatkoztatás), és a hagyomány szati (szanszkritül smriti) -emlékezet- beláthatatlan birodalmának egyedüli ismerői, végre mégis a királyok és nemesek föle emelkedtek és azóta többé kétségbe nem vont joggal háborítatlanul élvezték az elsőség minden kiváltságát. A leigázott, műveltségben sokkal alacsonyabb, sőt hozzá még egészen más embertípushoz tartozó törzsek sohasem remélhették, hogy a magasan feleltük álló árjákkal egy egységes népet alkossanak. Így léhát megvolt a súdrák kasztja.

Másrészről pedig magukból a hódítókból is természetes úton egy új osztálynak, kasztnak kellett kiválnia. A békés polgári élet feleslegessé tette, hogy minden épkézláb ember katona legyen. Ellenkezőleg, a népesség elszaporodása, a műveltség s vele párhuzamosan az igények emelkedése elkerülhetetlenül szükségessé tették, hogy új foglalkozások után lásson a lakosságnak egyik, még pedig tetemesebb része. Mindenekelőtt földművesekre és iparosokra volt szükség. Ez az osztály tehát mintegy önmagától, természetes úton vált ki, és így megalakult a vaisják kasztja.

 

abhidnyá (szanszkrit, írott tibeti mngon par shesz pa) - természetfeletti képességek (sziddhi), felsőbb isme­re­tek, rendkívüli tudás (1. isteni szem (divja csaksu), 2. isteni fül (divjas rota), 3. mások gondolatainak meg­értése (pracsitta­ dnyána), 4. emlékezés a korábbi születésekre (púrvani vászánuszmriti), 5. mások halálának és születésének ismerete karmájuknak megfele­lően (csjutju­papatti dnyána); a szerzés vágya, nem üdvös cselekedet

Abhidnyá Buddha (szanszkrit) - a Felsőbbrendű Tudások Ismeretének Legfőbb Mes­tere, a törté­nelmi Buddhát megelőző buddhák egyike.

shamana (szanszkrit) - szerzetes, így nevezték a muszlim hódítók a buddhistákat

Sziddhattha (Sziddhártha (szanszkrit)) Gótama Szakja (páli, írott tibeti don grub, szanszkrit Sziddhártha Gautama Szakja) - a Buddha teljes neve;

sziddhártha (egyéni név) = sikerhez érke­zett, fehér mustárvirág,

gautama (törzsi név) = egy régi tűzdinasztia,

szakja (nem­zet­ségnév) = Iksváku leszár­mazottjának, Viruddhaka rá­dzsának 4 fia, tehetséges.

sziddhi (szanszkrit, írott tibeti dngos grub) - eredmény, megvalósulás, létesülés, siker, bizonyság, igazolás, bizonyí­tás, létezés, Ganésa egyik társa, rendkívüli erő, hatalom, amit például a jógi elér, személy, aki különleges erőkkel ren­delkezik, köz­névként termé­szet­feletti erő: atomnyivá, könnyűvé, sú­lyossá valamint határtalanná válás, ellenáll­ha­tatlan akarat elnyerése, uralom a test és az elme fölött, uralom az elemek fölött és a vágyak beteljesedése; a fő-sziddhik tárgyai: 1. a démonok fölötti hatalmat biztosító kard, 2. a bű­vös szemkenőcs, melynek segítségével elrejtett kincseket lehet meg­­ta­­lálni, 3. a gyors és akadálytalan közlekedést le­hetővé tevő csiz­ma, 4. a közönséges fémet arannyá változtató tinktúra, 5. a betegsé­gektől és a haláltól megóvó elixír, 6. labdacsok, melyekkel tetszőleges alak ölthető fel, 7. kenőcs vízen járáshoz, 8. pátála, segít­ségével el le­het tűnni a föld alá, 9. lát­hatatlanná tevő antardhána stb., az egyik sziddha

Hinduizmus

•Kr.u. kb. 400: új brahmanikus tanítók – sokat átvesznek a buddhizmustól (kolostorok, szent helyek, iskolák)

 

•Visszaállítják a szamszárába vetett hitet: az út végén az istenséggel való azonosulás vár az emberre.

Hinduizmus főbb fogalmak:

Ásramák – az élet 4 szakasza: tanulás, családalapítás, visszavonulás, az élettől való teljes elvonulás

Déva: isten (ld. deus stb.)

Dharma – etika, kötelességek, maga a vallás (Buddha is így használta), világi értelmezésben : a törvények összessége.

Karma – cselekvés, az ember tettei, amelyek meghatározzák a későbbi újraszületések minőségét

Májá – illúzió (a világ csupán illúzió)

 

Móksa – megszabadulás a lét körforgásától, azonosulás a világszellemmel

Óm: A-U-M az istenséget, a világ egységét kifejező meditációs szócska

Szamszára – az újraszületések sora

Szamszkára: 16, az emberi életszakaszoknak megfelelő hindu „szentség”

Szanáthana dharma – az örök törvény, az örök út

•3-4000 hindu kaszt

A hinduizmus tipikusan indiai vallás. Rendkívül változatos és sokrétű, röviden összegezni szinte lehetetlen. A helyi hagyományok kusza szövevényéből gyakran nehéz kibogozni, mi az összekötő kapocs a különböző hindu irányzatok között.
A hinduizmus a lélek felszabadítására törekszik és ennek számtalan útja lehetséges. A híveknek vallási tanítók, ún. guruk segítenek, a szertartásokat pedig a papok végzik. A hindu istenvilág sokarcú és rengeteg helyi isten is létezik. Két nagy csoportot azért el lehet különíteni a hinduizmuson belül is: Visnu és Siva követőit. A két főisten mellett, a teremtés utáni csöndes meditációba visszahúzódott legfőbb isten, Brahmá kevesebb hírt ad magáról, külön kultusza nem alakult ki. Visnunak és Sivának viszont ezer meg ezer különböző megtestesülése ismert, rengeteg ünnep és házi szertartás kötődik hozzájuk. A hinduizmus nagy tiszteletnek örvendő bölcsei az aszkéták (szádhuk).http://www.sulinet.hu/tart/cikk/ac/0/18508/3

Szvasztika = egyenlő szárú kereszt, aminek a szárai derékszögben megtörtek. Ősi jelkép, kül. kultúrkörben használták. Ázsiában, Polinéziában és Amerikában (indiánok) napszimbólum + termékenység hívó jel. A hindu Ganesa istennel is összefüggésbe hozható (utána lehet nézni).

•Jelentése Indiában: jó szerencse >< Kínában halhatatlanság volt.

•A magyar népművészetben neve: tekerőlevél.

•A hindu változatban gyakran egy-egy pöttyöt is tesznek a szárak közé. Politikai és antiszemita töltését a 20. sz. elején kapta.

Hinduizmusban: szent jel, templomokon, oltárokon, képeken, esküvőkön, fesztiválokon, ceremóniákban, házakon és átjárókon, ruhákon és ékszereken, járműveken, ételdíszítésekben.

•A szvasztika két alakja Brahma, a teremtő isten két formáját szimbolizálja: jobbra nézve az univerzum fejlődését (Pavritti), balra nézve a visszafejlődését (Nivritti) jelöli. A 4 égtáj irányába mutat: stabilitás, megalapozottság. Napszimbólumként Surya, a hindu napisten jelképe.

Buddhizmusban

Gautama Buddha szobrok mellén vagy talpán. A jobbra néző szvasztika és a nácizmus kapcsolata miatt a buddhisták (kivéve az indiaiakat!) a 20.sz. közepe óta majdnem kizárólag csak a balra forgó szvasztikát használják. Pl. kínai élelmiszerek csomagolásán, ahol azt jelzi, hogy a termék vegetáriánus, tehát ortodox buddhisták is fogyaszthatják. Gyakran hímzik kínai gyerekruhák gallérjába, hogy megvédje viselőjüket a gonosz szellemektől

 

Tajpeji metrótérképen szvasztikával jelölik a buddhista templomokat

 

Heinrich Schliemann archeológiai munkássága révén vált ismertté >Trója romjai között fedezte fel a jelet, és az ősi indoeurópai (árja = ‘uralkodó kaszt’) bevándorlókkal hozta kapcsolatba. A korai német népi nacionalista mozgalmak számára az árja eredet szimbólumává vált

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt óta a szvasztika nyugaton összeforrt a fasizmussal, rasszizmussal, a nácikkal és a holokauszttal. A vallási jelentése ekkor szorult háttérbe. A nácik azt állították, hogy az árják a németek ősei voltak, és hogy ez alapján a német világuralmi törekvések jogosak. A szvasztikát ennek a mitikus árja-német kapcsolatnak a kihangsúlyozására használták.

 

 

 

 

 

 

 

 

•Ma a hinduk úgy tekintenek Buddhára, mint a hindu isten Visnu egyik reinkarnációjára. Észak-India buddhista központjai továbbra is célpontjai a zarándokoknak.

 

 

Az indiai vallások lényege az ahimsza (= nem ártás) elve.

 

Az egyes buddhista iskolák (hinajána, mahajána) tanításai biz. vonatkozásokban eltérnek egymástól (az 1. szerint csak igen kevesen jutnak el a megvilágosodáshoz, a 2. szerint mindenkinek buddha-természete van), de ezek az irányzatok egymással sosem küzdenek, egymást nem szidalmazzák, békében élhetnek egymás mellett akár 1 kolostorban is.

 

 

Guru - szellemi atya

 

Baba - Indiában nőttem fel, ahol a baba egyfajta tiszteletteljes kifejezés, bölcsnek vagy szentnek tartott embereket szólítunk meg így. (Deepak Chopra)

 

•A népességet 13 etnikum alkotja, melyek közül a hindi a legnépesebb.

•1988-ban indították el az Országos Írástudó Programot > siker: 1988 és 1990 között kb. 20 millió ember vált írástudóvá.   

•1991: az első olyan év, amikor az írástudók száma (7 éves kor) meghaladta az írástudatlanok számát.

 

Szári - Eredete: a mitológiai ősidők. A szép Draupadi egykor csak azért őrizhette meg tisztaságát, ártatlanságát, mert Krisna isten egy végtelen hosszú szárit ajándékozott neki, amelyből a kéjsóvár hódolók nem tudták kihámozni.

 

 

Bindi -A szanszkrit bindu szóból származik: pont. Higany-szulfát porral festett cinóberpiros illetve narancsvörös színű pötty. Mivel Párvati istennő szimbólumnak tartják, a bindi az asszonyi, illetve a női energiát jelzi, és úgy vélik, hogy viselete az asszonyt és az urát egyaránt védelmezi.

•1. A bindi eredetileg a férjezett nők szimbóluma volt. A homlok közepén elhelyezve azt jelezte, hogy a nő házasságban él és a férje is életben van (nem özvegy).

•2. Manapság divatcikké vált és hajadon lányok is felteszik a homlokukra, összehangolva a ruhájuk színével.

 

 

                                                            Namaste

Tisztelet, hódolat az emberben lévő isteni lélek előtt.

 

A mantra szó két szanszkrit szótagból származik: man "elmét" jelent, "tra" pedig felszabadítani. Más szavakkal, a mantra olyan hangrezgés, amely segít megszabadítani az elménket az anyagi világ befolyásától és aggodalmaitól. A mantra segítség az elme koncentrálásához, megnyugtatásához, a béke és a harmónia hullámait küldi.

A Hare Krisna mantra transzcendentális rezgése az a felséges módszer, amely újra felébreszti az eredeti tudatunkat. Az éneklés az Urat és lelki energiáját szólítja, hogy védelmet adjon a feltételekhez kötött léleknek. A Krisna és Ráma szavak magát az Urat jelentik. A Krisna név jelentése, "a legvonzóbb", Ráma "a legnagyobb öröm.". Így a Hare Krisna mantra ezt jelenti: "Ó mindenkinél vonzóbb Úr, minden öröm eredete! Ó Úr lelki energiája, kérlek, légy olyan kegyes, foglalj el engem a Te odaadó szolgálatodban!"

Hare Krisna Hare Krisna
Krisna Krisna Hare Hare

Hare Ráma Hare Ráma
Ráma Ráma Hare Hare

 

A Haré szó az Úr energiájának megszólító esete, a Krisna és Ráma szavak pedig Magát az Urat szólítják meg. Krisna és Ráma egyaránt a legfelsőbb örömöt jelenti, a Hará szó pedig az Úr legfelsőbb örömenergiájára utal, s megszólító esetben (vocativus) Haréra változik. Az Úr legfelsőbb örömenergiája segít abban, hogy elérhessük az Urat. Ez a három szó, Hará, Krisna és Ráma alkotják a mahá-mantra transzcendentális magjait

 

A Magyarországon is ismert Krisna hit, az Indiából származó hinduizmus, vagy más néven a Brahmanizmus egyik irányzata. Míg a brahmanizmus Szentírása a szanszkrit nyelven íródott Védák könyve, addig a Krisna hívők Szent könyve a Bhagavad-Gita, amely a Védák könyvére épül. A Krisna-tudatú emberek, Istennek Krisnát tisztelik, minden cselekedetüket, így a táplálkozásukat is neki ajánlják fel, ezért csak olyan ételt fogyasztanak, amelyet istenük áldozatul megjelölt. A Krisna hívő emberek nem esznek tojást húst és halat, azonban fogyaszthatnak zöldségeket, gyümölcsöket, gabonaféléket és tejterméket is. A Bahavagad- Gita három csoportra osztja az ételeket. 1. A jóság körébe tartozó élelmiszerek, a legegészségesebbek, ezek lédúsak, táplálók és zsírosak; 2. A szenvedély körébe tartozó ételek boldogtalanságot és szenvedést okoznak, ilyenek a keserű, száraz, savanyú ételek; 3. A tudatlanság ételei pedig tisztátalanok, mint a hús, a hal, vagy a tojás. A Krisna-tudatúak szerint a szakács, aki az ételt készíti, főzés közben belefőzi abba szellemét, ezért előírás, hogy az étel főzése közben énekelje, vagy felvételről hallgassa a Hare Krisna mantrát. A szakáccsal szembeni további elvárás, hogy fokozottan figyelnie kell a tisztaságra, ruhája legyen frissen mosott, haját fogja össze, az ételbe pedig ne kóstoljon bele készítés közben, hiszen azt Krisna főzi, ezért őt illeti meg az első falat. Az étkezés előtt külön Krisna számára fenntartott étkészletből fel kell ajánlani az ételt a Krisna oltáron. A felajánlás a Hare Krisna mantra háromszori eléneklését jelenti, majd a szellemi vezető tapsa után, más tányérba áthelyezve lehet enni az ételből.

Allah arab kifejezés Isten megnevezésére. Az Allah kifejezést elsősorban az iszlám használja, de az arab anyanyelvű keresztények és zsidók is ezt a szót használják a bibliai Isten megjelölésére, a muzulmán és keresztény araboknak sincs más szavuk istenre, mint Allah.[1]

Az Allah szó etimológiailag az arab iláh (istenség, isten) szóból származik. Az iláh kifejezéshez az al határozott névelő csatlakozik. Így az Allah szó konkrét jelentése „az Isten”. A szó távolabbról a sémi lh – Istent, istenséget jelölő szógyökből ered. (ld. még a héber Eloah, az arámi Elah vagy a szír Alaha szavak)

Allah kifejezés a pre-iszlamikus időszakban

Bár a köztudat az Allah kifejezést általában az iszlámhoz kapcsolja, a szó a pre-iszlamikus időszakban is a teremtő Istent, istenséget jelölte az Arab-félszigeten, a zsidók, keresztények, illetve a politeista arabság körében. Az politeista arab vallásban Allah, mint világot termető fő-isten szerepelt, mindazonáltal számos más istenséget és félistent tiszteltek. Ezek közül Hubal, illetve Allah lányai (al-Lát, al-Uzzá és Manát) voltak a legfontosabbak. Több zsidó-keresztény tradícióból ismert személyt, így Ábrahámot, Ismaelt, Jézust és Máriát is tisztelték, és Mekkában bálványokat emeltek a tiszteletükre, számos további istenalak vezethető le Noé leszármazottainak nevéből.

•‘iszlám’: (arab): ‘Allah akaratába való belenyugvás’. Ered: Arab-félsziget, a jelenlegi Szaúd-Arábia.

•Muzulmán/muszlim: az iszlámban hívők.

•Muhammad bin Abdullah = Mohamed (Mekka, 570/1 – Medine, 632 mi i.sz. után)

-kereskedő

-Hira hegyen jelent meg neki Gabriel Aa > 114 szútrába, fejezetbe jegyzi le tanításait = Korán.

-epifánia: megvilágosodás

-moslimun: ’aki átadja a lelkét Allahnak’ = követői

- >< a többisten hívő Mekka lakóival

-622: Medinába menekül: ettől számítjuk a muzulmán időszámítást = hidzsra/hedzsra

-630: győztesen tér vissza Mekkába

-lerombolta a régi jelképeket és méltó helyre állította a Kába kövét, amelyet áll. Ábrahámtól kapott.

A szunniták onnan kapták a nevüket, hogy szerintük a szunnát (Mohamed és társainak Koránban nem rögzített hagyományait, a hadíszokat) ők követik a leghívebben. A síiták (síat Ali, azaz „Ali pártja”) is követik a hagyományokat, azonban azokat újabbakkal egészítették ki (például Ali példabeszédeivel és leveleivel), illetve ők a szunniták egyes hagyományait nem tartják hitelesnek.

A szakadás okai eredetileg utódlási kérdésekre vezethetők vissza. A síiták a Próféta családjának leszármazási vonalát követve tesznek hitet vallásuk autentikus folyamatossága mellett, míg a szunniták a „társak”[J 15] döntéseire helyezik a hangsúlyt ebben a kérdésben. A háridzsiták a legjámborabb és istenfélőbb muszlimot tartották a közösség vezetésére a leginkább alkalmasnak,[36] szerintük Isten akaratát földi hatalmi harcok nem befolyásolhatják.[37]

A síiták elutasítják az első három kalifa legitimitását, egyedül Ali (fenséges, fennkölt) (Mohamed unokatestvére és veje) és felesége, Fátima leszármazási vonalát ismerik el jogosnak. Az emberi hatalom által trónra ültetett kalifákkal (legfőbb vallási vezető) (legyenek bár Mohamed közvetlen társai) szemben a Próféta spirituális szellemi örökösének a mindenkori imámot (arab-,,vezető”) tartják, aki felhatalmazását Mohamed és elődei közvetítésével, egyenesen Istentől kapta.[37] Az első imám Ali.[J 16] Alit a szunniták is elismerik és nagy becsben tartják, a síiták azonban titkos ismeretek tudójaként tartják számon és kiválasztottként tisztelik. Ezt a lehetőséget a szunniták határozottan elutasítják. Szerintük Mohamed nem jelölt ki utódot, az utódválasztás joga a muszlim közösségé.

Fátima (Allah legyen vele elégedett) Mekka városában született 605 körül. Fátima Az-Zahra Mekka városában született egy pénteki napon Dzsumádi Al-Ákhir hónap 20-án, szinte apja Mohamed (S) prófétai meghívatásával egy időben. Ekkor a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) 35 éves volt. Azon a napon született, amikor a mekkaiak nem tudták eldönteni hogyan építsék újra a megrongálódott Kaabát, és Allah küldötte bölcs megoldást talált a Fekete-kő áthelyezésére. Lepelre helyezte a követ, majd arra kérte a törzsek vezetőit, hogy fogják meg a lepel egy-egy sarkát és úgy vigyék a helyére. Ezt követően saját kezével helyezte vissza a követ eredeti helyére.
Fátima gyermekkorát azonban a hit és a hitetlenség közötti elkeseredett harc közepette töltötte, hiszen öt éves korábban kezdődött el a kinyilatkoztatás, és a mekkai bálványimádók hamarosan üldözőbe vették a muszlimokat. Ezek a súlyos események egész életére kiható mély benyomást tettek rá. Mohamed Próféta egy alkalommal a Ka’abában imádkozott, majd amikor leborult az egyik mekkai pogány rádobta egy tevének a belsőségeit. Addig ebben a helyzetben maradt amíg nem jött Fátima, és el nem távolította róla a szennyeket.

Mohamed, a legenda szerint, közvetlen leszármazottja volt Ábrahám prófétának, a három világvallás ősatyjának, elsőszülött fián, Iszmáelen keresztül. Mohamed tehetős családba született, a kurajs törzsbeli Abdallah és Amína fiaként, Mekka környékén, a mai Szaúd-Arábiában). Főleg a karavánok ellátásából éltek. Korán árvaságra jutott, nagybátyja, Abu Tálib nevelte fel.

Mohamed foglalkozása kereskedő volt. Huszonöt évesen feleségül vette munkaadóját, a 40 éves özvegyet, Hadídzsát, attól kezdve rengeteget utazott. Tőle hat gyermeke született: két fiú (Abdalláh és al-Kászim), akik mindannyian fiatalon hunytak el, továbbá négy lány (Rukajja, Umm Kulszúm, Zajnab és Fátima). A lányok közül Fátima volt a kedvence, akinek a férje, Ali később kalifa lett. Hadídzsa halála után még tíz felesége volt, többségüket politikai szövetségek érdekében vette el. A legkedvesebbet Ajsának hívták, ő az egyik legfontosabb szövetségesének, Abu Bakrnak a lánya volt.

Tizenöt év elteltével egyre gyakrabban tért vissza a Hira hegyre, itt jelent meg előtte Gábriel arkangyal, hogy 20 éven keresztül ismertesse vele Isten szavait. Ez 114 szúrát (fejezetet) kapott, és összességét Koránnak nevezzük. Ekkor már jelentős csoport alakult körülötte, melynek tagjai moslimunnak (aki átadja lelkét Allahnak), azaz muzulmánnak nevezték magukat. Összeütközésbe kerültek a többistenhívő Mekka lakóival, így 622-ben Medinába menekülnek (hidzsra). Ettől számítják a muzulmán időszámítást. 630-ban Mohamed győztesen tért vissza Mekkába.

Lerombolta a régi jelképeket és helyre állította a Ka'aba (Kába szentélyt), melyet állítólag Ábrahám épített. Életrajzai kiváló tömegszónokként és kivételes képességekkel megáldott hadvezérként emlékeznek rá.

Mohamed cselekedetei, tanításai

A legenda szerint magányt kereső, töprengő ember volt, gyakran voltak álmai és látomásai. 610 körül, tehát negyven éves korában, egy ájuláshoz hasonló rohamban megjelent neki Gábriel arkangyal. Rohamai és látomásai sorozatosan ismétlődtek. Mohamed sokat szenvedett tőlük és saját ördögi megszállottságának tulajdonította ezeket az időszakokat. Egy roham alkalmával, az elsőtől hat hónapra, Gábriel arkangyal azt a parancsot adta neki, hogy álljon ki az emberek elé és óvja a őket Allah haragjától, a pokol tüzétől s mindattól, ami ezt felidézheti. Gábriel tanította meg imádkozni és mutatta meg neki, mikor és hogyan kell elvégezni a rítusokat. Rohamait felesége és környezete tartotta először isteni kinyilatkoztatásnak, hívei száma azonban nagyon lassan gyarapodott.

 

Mohamed Mekkában

Mekkai nyilvános fellépése, ahol a világ végét és a paradicsombeli boldogságot hirdette, valamint megtérésre és jócselekedetekre hívta fel honfitársait, hogy ezáltal szabaduljanak a kárhozat veszedelmétől, nemhogy hívei számát szaporította, hanem ellenségeket szerzett neki. Kigúnyolták a régi istenektől való szakítása miatt, amiben városuk kultuszára (→Kába) nézve veszedelmet láttak. Mohamed ellenséges indulatukat azzal viszonozta, hogy az isten ítéletét még félelmetesebbnek hirdette. Szodomát és Gomorrát vette példának, magát Noénak nevezte, akit szintén kigúnyoltak az özönvíz előtt, és Mózessel hasonlította össze, aki szintén megátalkodott és konok embereknek volt kénytelen prédikálni. Az ellenségeskedés odáig fajult, hogy első hívei közül egy csapat 617 tavaszán kivándorolt Abesszínába (Etiópia), ahol a keresztény uralkodónál menedéket talált, Mohamedet pedig családjával, a hasimita ággal együtt, kiközösítették honfitársai. Követői közül ekkor újabb csapat vándorolt Abessziniába, de Mohamed nem engedett tanításaiból. Prófétai igényekkel lépett fel, politikai terveket szőtt és vallásos rendszert igyekezett kiépíteni.

Vallását, Ábrahám vallása megújításának mondta, melynek Jézus (Isa) és János (Jahja) azaz Keresztelő Szent János a kiemelkedő prófétái.

Poligámia - Legális választási lehetőség – max 4! –, amely segíti a családok összetartását, elkerülve ezzel a nőkkel szembeni méltánytalanságokat. A nőkről való gondoskodást szolgálja, mert akik özvegyen/ elhagyatottan maradtak, mindenféle segítség nélkül, azokat elvehették. Az arab férfi megy elől, mögötte

 a nő, mert a férfi feladata a nő megvédése.

A szúfikat fukará („szegények”, egyes számban: fakír) néven, vagy perzsa eredetű szóval dervisekként is emlegetik, leginkább a világról való lemondásuk, önként vállalt nincstelenségük miatt.

Megjelenésének és kialakulásának története 4 időszakra osztható:

1. A korai aszketizmus megjelenése;

2. Az „isteni szereteten” alapuló klasszikus miszticizmus kifejlődése;

3. Az Ahl asz-Szunnah wal-Dzsamáah (a szunnita ortodoxia) és a szúfizmus kettéválása;

4. A keresztény és buddhista szerzetesrendekhez hasonló misztikus testvériségek megjelenése és elterjedése.

 

 

A szúfi rendek, misztikus testvériségek

 

•A Saría (jogrendszer) rendszerének kiegészítéseként egyre jobban kialakították a maguk útját és célját. A szerzetesrenden belül a szúfi mester („vén”) köré számos tanítvány („kereső”) gyűlik össze, hogy tanuljon.

A szentkultusz azért ellentétes az iszlám tanaival, mert azok nem ismernek el semmiféle közvetítőt Isten és ember között. A hatalmasabb szúfi vezetőknek sokszor csodatévő képességet is tulajdonítottak. A szúfi út végső célja, a hakíka: a már említett faná, azaz az én teljes megsemmisülése; beolvadás Istenbe.

 

 

•Szunna (a Próféta életmódja, hagyománya) pontos követése. Amikor például az egyik prófétai társ unokájáról kitudódott, hogy egész évben folyamatosan böjtöl, édesapja rögtön emlékeztette, hogy a Próféta két legnagyobb társa nem tett ilyet.

 

Zuhhád: önmegtartóztatók, aszkéták: a Próféta azon társait, akik előnybe részesítették a túlvilággal való törődést, az evilággal szemben, és lemondtak az evilági élettel járó örömök egy részéről. Nappal önkéntes imádkozással, böjtöléssel, Korán-recitálással, és folytonos istenemlegetéssel, éjszaka pedig önkéntes virrasztással, hosszú éjszakai imádkozásokkal, bűnbánattal, sírással és könyörgéssel kívántak közeledni Allahhoz.

A szúfizmus nem tekinthető egységes irányzatnak. Misztikus, spirituális tanainak kialakulása számtalan rendhez és mesterhez köthető, jellemzően mindegyik saját tanításokat és gyakorlatokat követett.

A nagy tudású, az ezoterikus útra rátalált mestereket (seik) tanítványok vették körül a mester házában, vagy egy erre a célra szolgáló, adományokból fenntartott épületben (kolostorban). A mester a tanítványokat fokozatosan vezette be az isteni megtapasztalás általa gyakorolt formáiba (tariq), a saját misztikus módszerével. Többnyire Allah nevének vagy a Korán sorainak ritmikus ismétlései, éneklés, tánc és zeneszó mellett révedtek el a transzcendens megtapasztalás élményében. A seiknek a tanítvány felett teljhatalma volt, minden körülmények között engedelmeskednie kellett, még akkor is, ha az ellenkezett az iszlám törvényeivel, a saríával.

A tanító kinevelte követői közül azokat, akik majd halála után továbbviszik művét és terjesztik azt (kalifák[1]). Ezzel a szúfik, az ortodox jogi iskolákhoz hasonló, tanítványi láncolatot (szilszila) alakítottak ki, amely szervezeti felépítéséből adódóan is, komoly vetélytársa lett az ulemának. Szentként tisztelték mind a mestereket haláluk után, mind mesterré lett növendékeiket, a kalifákat.

Az iszlám misztikusait valí ("szent") néven is emlegetik. Minthogy a szó eredeti jelentése "közelálló" vagy "barát", a valík „Isten barátai, kiknek nem kell félniük és sohasem szomorúak”. A szentkultusz tulajdonképpen ellentétes az iszlám tanaival, hiszen azok nem ismernek el semmiféle közvetítőt Isten és ember között, de az élő, és főleg a már halott szentek kultusza mégis vonzó volt a nép számára, így sok iszlám előtti szokás a misztika köntösében került át a muszlim néphitbe. A hatalmasabb szúfi vezetőknek sokszor csodatévő képességet is tulajdonítottak.

A szúfi utat a muszlim többség gyakorlatát jellemző külsőségek és vallásjogi előírások (saría) mellett, alapvetően a befelé fordulás, azaz Allah személyes megtapasztalásának igénye jellemzi. A hétköznapi előírásokon túlmenően, valamely meditációs eszköz (leggyakrabban a meditatív ima (dhikr), illetve ennek részeként esetleg zene, tánc) segítségével kívánják megtapasztalni az Allahban való feloldódást.[2] Az egység felé vezető úton megkülönböztetik a tudást és az ismereteket, előbbi alatt értve az Allahról alkotott igazságot (Allah igazságát), utóbbi alatt pedig az emberi (másodlagos, lényegtelen) ismereteket, létrehozva ezáltal a misztikus irányzatokra jellemző ezotéria-exotéria kettősséget.

A szúfizmus legfontosabb lelkigyakorlata a dhikr, vagyis Isten nevének és bizonyos Korán-részleteknek a recitálása, valamint a "kerengő dervisek" (lásd mavlavíja) táncos szertartásai és ezek továbbfejlesztése.

Az ún. "üvöltő dervisek" (lásd rifáíja) zajos dhikr alatt az eksztázist elérve gyakran önmagukat is megsebzik, más rendek viszont a néma szertartást (dhikr khafí) részesítik előnyben, amelynek során a hívő magában ismétel bizonyos formulákat, illetve testének bizonyos pontjaira összpontosítva meditál.

A szabályok betartásával és az isteni jóindulat segítségével, a "kereső" egyre inkább lazítani próbálja alantasabb énjének béklyóit, mígnem teljesen megszabadul tőlük és lelke végre megismerheti az igazi hakíka állapotát, amely felé mindig is törekedett. A szúfi út végső célja a faná, az én megsemmisülése. Ez ugyan elsősorban etikai kategória, ám lassan elvezet az emberi én teljes kioltásához.

A misztikusok a személyes istenélménytől mentes, külsőségekre összpontosító vallásjognak igen kevés értelmét látták, így a saría, vagyis a hagyományos vallásjog rendszerének kiegészítéseként egyre jobban kialakították a maguk útját (taríka, "az út") és célját (hakíka, "a valóság"). Mindazonáltal a szúfik legtöbb csoportja az ortodoxia keretein belül kívánt maradni és hangsúlyozta, hogy a saría betartása elengedhetetlen feladat, és már a kezdetektől fogva megpróbáltak kialakítani egy egymást kölcsönösen kiegészítő ellentétpárokból fölépülő teológiai rendszert(például „megsemmisülés és visszatérés”, „megrészegülés és kijózanodás”), amellyel összhangba hozhatnák vallásosságuk külsődleges és lelki oldalát. A két oldal szembeállítása mindig is jellemző maradt.

A szúfizmus és az iszlám

Rabia al-Adavíja, az első szúfik egyike

 

A szúfi tanítások többsége besorolható szunnitaként vagy síitaként, ugyanakkor van néhány tanítás, mely elkülönül az iszlám ortodox tanításaitól (esetleg magától az iszlámtól is, amennyiben a szúfi út az iszlám felett áll).

A muszlim és szúfi közösségek (emlékezve arra, hogy a szúfik majdnem mindig muszlimnak vallják magukat[3]) kapcsolata nem felhőtlen. A hivatalos muszlim álláspontot képviselők nem ritkán szektásnak, eretneknek tekinti a szúfikat, illetve a szúfik gyakorta dogmatikusnak (és ebből eredően tévesnek) az előbbieket.

 

Az ellentét alapja az, hogy a szúfik szerint Allah megismerése egyéni tapasztalatszerzés útján is lehetséges, míg az ulema (vallástudósok) szerint Allah csak a Korán, a hadísz és a saría tanulmányozásával ismerhető meg

Hadísz – jelentése hírek, elbeszélés. Mohamed próféta életéről, személyéről és tanításairól, illetve más korabeli muzulmánok tetteiről és szavairól összegyűjtött elbeszélések gyűjteménye. Az iszlám legtöbb irányzatában az isteni kinyilatkoztatás hiteles forrásának tartják, a Koránt követően, másodikként (de például a koraniták csak az utóbbit). A hadíszokat a Mohamed halálát követő két évszázadban gyűjtötték össze és szájhagyomány útján terjedtek mielőtt lejegyezték és kodifikálták azokat.

Saria - jelentése "út", vagy " vízhez vezető ösvény".

A sharia terminusnak az iszlám vallással kapcsolatban több jelentése is használatos

1.      legtágabb értelemben elvont teológiai fogalom, amely az Isten által alkotott a világ harmonikus működését megszabó törvényeket jelenti, beleértve a természeti törvényeket is.

2.      Az emberek számára Isten által előírt helyes életmód, viselkedés tkp. az iszlám életforma, életmód

3.      az iszlám vallásjog, vallásjogi hagyomány

 

•A Korán és a Prófétai hagyományok egyértelműen tiltják a következőket:

- bármilyen fa kivágását háború esetén az ellenség földjén,

-a föld és a haszonjószágok elpusztítását,

-az ellenséges területek gyermekeinek, asszonyainak, öregjeinek és nem fegyveres férfiak legyilkolását,

-a papok és szerzetesek megölését!
 

A muszlimok számára a harc csak abban az esetben engedhető meg, amennyiben őket megtámadják, vagy a nem muszlim államokban a muszlim vallásúakat üldözik. S a harc is csak addig tarthat, amíg az ellenség vagy meg nem adja magát, vagy a kiűzésük meg nem történt, egy béke feltételével együtt.
Tilos megszegni a békét, amelyet kötött egy muszlim állam, akár nem muszlimokkal is!

 

Meditáció alatt szintén lehetséges egyenesen ülni egy széken, a lábakat kényelmesen széttárva, lent szilárdan egymás mellett. (Ez a tartás az Eljövendő Buddha Maitreya)

 

Budai ( kínai  táska,zsák ) hangsúlyos Hotei a japán , a kínai népi istenség. One of Japan's Seven Lucky Gods. Laughing Buddha with the Big Belly. A neve azt jelenti: "Cloth Sack", és jön a zsákból, hogy hagyományosan ábrázolja a könyv. Ő általában azonosítja (vagy inkarnációja) Maitreya Buddha , olyannyira, hogy a Budai kép egyik fő formája, amelyben Maitreya Buddha ábrázolja Kelet-Ázsiában. Ő szinte mindig látható mosolygós, vagy nevetve, így az ő beceneve a kínai, a Nevető/Mosolygó Buddha, Budai hagyományosan ábrázolták, mint egy kövér kopasz férfi viselt ruhát és kopó vagy egyéb hordozó ima gyöngyök. Ő hordozza a kevés vagyona egy ruhával zsák, hogy szegény, de tartalmát. Ő gyakran ábrázolt szórakoztató, vagy követi a rajongó gyerekek. Alakja jelenik meg, az egész kínai kultúra képviselete a megelégedettség. Az ő képe kegyelmeket számos templomok, éttermek, amulettek, és a vállalkozások.

A kínai történelem, Budai volt különc Chan szerzetes, aki élt Kínában alatt a késői Liang-dinasztia (907-923 CE). Ő volt a született Fenghua , és a buddhista neve Qieci, qie tett, ci - szerető, jóságos, kedves, elmegy, a, ez

Ő hozza a jó szerencsét, hogy teremtsen Budai/Hotei alak a hasa. Sok képviseletek látta a gyermekek csoportja - egyfajta ázsiai Miklós vagy a Mikulás.

Miután meg tudtuk ki volt Budai nézzük a Hung (aria)-t

 

Om mani padme hum

Om Ma Ni Pe Me Hung (tibeti)

,,Tisztelet a Lótuszkelyhében rejlő drágakőnek”

A hat szótagból álló Om mani padme hum mantra (imádság; szanszkrit nyelven) a tibeti buddhizmus legismertebb bódhiszattvájához, Csenrézihez (szanszkritül Avalókitésvara; a szeretet és együttérzés bódhiszattvája) kapcsolható.

A „Mani” a tibetiek leggyakrabban használt imádsága. A tibeti buddhisták szerint ha az Om mani padme hum mantrát (imádságot) hangosan vagy magukban ismétlik, azzal felhívják magukra a szeretet és határtalan együttérzés megtestesítőjének tekintett Csenrézi (Avalókitésvara) hatalmas és jóindulatú figyelmét, és megkapják áldását.

Mani padme annyit jelent, mint lótusz ékszer. Ez a lótusz ékszer az emberi tudat. A lótuszvirág a világtér; benne a gyémánt az én. A beavatottak szerint a lótusz az öröklét jelképe, a ragyogó ékszer pedig az üdvözült ember.

Hum először annyit jelent, hogy: úgy legyen. De tulajdonképpen tevékeny szó, amely az Omot még egyszer és erőteljesen hangsúlyozza. Vannak, akik úgy magyarázzák, hogy harci kiáltás: hadüzenet az ostobaságnak, hitetlenségnek, haragnak, szenvedélynek és a gonosz sötétségnek.

„Nagyon jó, ha gyakran ismételjük az Om Mani Padme Hung mantrát, de miközben ezt tesszük, figyelnünk kell a jelentésére is. Arra a hat szótagra, amely nagyszerű és egyben hatalmas is.

Az első az Om szótag, amely az imádkozó tisztátalan testét, beszédét és gondolkodását szimbolizálja, de egyben Buddha tiszta testét, beszédét és gondolkodását is. Az igaz utat a következő négy szótag mutatja meg.

A Mani ékszert jelent és a módszert szimbolizálja: a megvilágosodás, a könyörület és a szeretet ősi szándékát.

A Padme jelentése lótusz, és a bölcsességet szimbolizálja. Az egyszerűséget a rendszeresség és a bölcsesség osztatlan egységével lehet elérni.

Az osztatlanságot az utolsó, Hung szótag szimbolizálja.

Tehát az Om Mani Padme Hung hat szótaga azt jelenti, hogy az osztatlan rendszeresség és bölcsesség útjának gyakorlásával saját tisztátalan testünket, beszédünket és gondolkodásunkat Buddha tiszta testévé, beszédévé és gondolkodásává változtathatjuk át. (Őszentsége,a Dalai láma)

 

 

Mitől szabadít meg

  OM- büszkeség

  MA - féltékenység

  NI - szenvedély / vágy

  PE - butaság / előítélet

  ME - szegénység / birtokolni akarás

  HUNG - agresszió / gyűlölet

 

A hat szótag hatása:

  • az Om megtisztít a boldogsághoz és a büszkeséghez való neurotikus ragaszkodástól, amely az istenek világában élőket sújtja.
  • a Ma szótag áldása a nagylelkűség gyakorlásában segít elérni a tökéletességet, a tiszta etika gyakorlásának megvalósulását segíti elő.
  • a Ni ,a türelem(a várakozás)és a türelem(mások elviselése) gyakorlását mozdítja elő.
  • a pad a negyedik szótag a kitartásban segít tökéletesedni.
  • a Me a koncentrálásban segít
  • az utolsó hatodik szótag,a Hum a bölcsesség gyakorlásában segít.

E hat erény (tökéletesség) útja az, amelyez a három idő (jelen, múlt, jövő) minden Buddhája bejár. Forrás: www.wikipedia.hu, www.nadishop.hu,

 

 

Források: Szarka Emese ELTE, Manu törvénykönyve, www.sulinet.hu -a hinduizmus étkezési szokásai;  http://govindaszvami.vrinda.hu/honlap/index.php?option=com_content&task=view&id=16&Itemid=32 http://www.mantra.lapok.eu/hare_krisna_mantra; mindenkilapja.hu/users/veszali/uploads/vallsisztr.rtf, www.wikipédia.hu;