Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A jót választanod kell! - György Lajos írásaiból

2011.07.14

A jót választanod kell! György Lajos írásaiból

 

…bennünk van a ter­mészet szeretete. Többszörösen is érdekünk, hogy támogassuk ezt az ösztönt. Ez érdeke az egyénnek, mert ha erősítjük, támogatjuk azt, amit magunkkal hoztunk, akkor kiegyensúlyozottabbak le­szünk, mintha elnyomjuk, visszaszorítjuk magunkban. Lelki egyen­súlyunk lesz jobb. Továbbá hallatlanul sokat kap az, aki nem csu­pán a művi környezetben, gépekben, szerkezetekben leli örömét, hanem a természetben, a madár énekében, egy fa árnyékában, a folyó tiszta vizében, a kabócák zenéjében is. (Amíg ezek léteznek!) lelkileg egészségesebbek azok, „akik szeretnek sétálni és megáll­ni, csodálni, gyönyörködni a Földben és az életben, amelyet hordoz, és elgondolkodni jelenlétünk következményein". Nekik alkotta Lovelock a Gaia-elméletet.

 

Mit jelent a nevelés? Szókratész szerint a ne­velő a bába, aki világra hozta a születendőt, de nem teremt sem­mit. Fel kell tehát szabadítani valamit példamutatással, magyarázat­ul. Gyermekeinknek alig lehet alkalmuk arra, hogy tapasztalják a természet folyamatait, körforgását. Meg kell mutatnunk nekik mindent.

Látni tanítsunk: a gyerekek gyorsan tanulnak. Aztán már csak kérdeznünk kell: mit láttál?

 

Hogyan tanítsunk meg gondolkodni? Úgy, hogy nem adunk mindent készen. Sem dolgokat, sem gondolkodási mintákat. Az a miénk, amit nehezen értünk, amit fel kell fedeznünk, aminek összefüggéseit fel kell ismernünk.

 

Fritjof Capra álláspontja. A fizika Taója című könyvében hivat­kozik a buddhizmus nézetére, amely szerint a racionális tudás csak viszonylagos, és intuíció nélkül haszontalan. Szerinte mind a fizi­kusok, mind a misztikusok észrevették, hogy semmiféle jelenség nem magyarázható meg tökéletesen. Az élet misztériumát több oldalról lehet megközelíteni: a tudomány, a misztika felől, de utat jelenthetnek a költők, a gyerekek, a bohócok, a sámánok útja. Ezek szavakkal, vagy szavak nélkül, más-más leírást adnak a világról.

 

       Teilhard monista, szerinte nincs külön anyag és lélek, hanem csak szellemanyag. A világ szükségszerűen, visszafordíthatatlanul megismételhetetlenül előre halad, egy úgynevezett Ómega-pont félé, egy belső hajtóerő, a radiális energia révén keletkezik a magasabb rendű létező.

Az evolúció a tudati, pszichés tartalom növekedését jelenti. Ki­alakulóban van Földünkön az úgynevezett nooszféra: a közös emberi értelem egyszer betölti majd a Földet, s ez minőségileg több lesz az egyes tudatok összegénél.

 

A görög mitológia része volt az életet hordozó, megóvó földis­tennő, Gaia tisztelete. Sok nép hitében található meg az a gondo­lat, hogy a Föld - él. James Hutton skót orvos közel 200 évvel ez­előtt úgy fogalmazott, hogy „a Föld élő világ, amely fenntartja az élő állatok és növények rendszerét." A bioszféra fogalmát Eduárd Suess osztrák geológus alkotta meg 1875-ben, s ezt a kifejezést Teilhard de Chardin tette ismertté.

Teilhard Párizsban megismerkedett Vladimír Vernadszki orosz természettudóssal, aki 1922 és 1925 között ott élt és dolgozott. Föltételezzük, hogy hatottak egymásra. Mindketten élő, evolválódó, hatalmas élőlénynek tartották a Földet. Vernadszki, ez a széles látókörű, zseniális tudós kifejtette, hogy a bioszféra, az élővilág te­remtette meg saját bolygói környezetét és folyamatosan ellenőrzi azt...

Lovelock munkássága

       Vernadszki intuitív és a negyvenes évek elején még kevéssé bizo­nyított megérzéseit James Lovelock nem ismerte. Az angol analiti­kus vegyész az amerikai Űrhajózási Hivatal tanácsadójaként segít­séget nyújtott a Mars felszínének műszeres vizsgálatához, megálla­pítandó: van-e, volt-e élet ezen a bolygón? A feladat késztette arra, hogy elgondolkodjék azon, mi is az élet, hogyan viszonylik az élő a nem élőhöz.

Lovelock jelentős mértékben hozzájárult a gázkromatográfia fejlesztéséhez, sok természetes eredetű vegyületet határozott meg a Föld légkörében, óceánjaiban. Sokat elmélkedett azon, miként jött létre és miként maradt fenn a földi élet. Vernadszkitól függet­lenül jutott arra a gondolatra, hogy bolygónkon nem azért van és van éppen ilyen élet, mert a környezet ilyen élet kialakulásához nyújtott lehetőséget, hanem fordítva: a földi élet alakította és alakí­taná ma is a saját maga számára a legkedvezőbbé földi környezetét.

Lovelock Gaia-elmélete szerint a bioszféra több, mint az élőlé­nyek és a környezet együttese: döntő fontosságúak a benne műkö­dő kölcsönhatások. Az élő anyag, a levegő, az óceánok, a talaj együttvéve összetett, önszabályozó kibernetikai rendszert képez­nek, s mindez együtt egyetlen élőlény! Ezen élőlénynek William Golding lett a keresztapja, ő ajánlotta számára a Gaia nevet. Gaia szabályozza a légkör összetételét, a földfelszín hőmérsékletét, a tengerek sótartalmát: önmaga és az ember életföltételeit.

 

EARTH FIRST! (ELSŐ A FÖLD!)

E tanulmány nem ad számot a zöld mozgalom sokféle csoportjáról, az Earth First! több ok miatt kivételt érdemel. Ezen érdekes és harcos amerikai természetvédő mozgalom alapja ugyanis a mély ökológia filozófiája, emellett közeli rokonságban áll a bioregionalítassal. (Ez utóbbi a biológiailag meghatározott területek, tájak, régiók együttes, önálló életét hirdető tanítás.)

 

Fontosnak tartják a vallást. Elutasítják az intézményes egyháza kat, s - úgymond - „spirituális" kapcsolatban vannak a természettel mélyen átélik minden élő szentségét és a velük való kapcsolatot. Rokonságban vannak a taoizmussal, buddhizmussal, hinduizmussal földimádattal, de vannak köztük keresztény misztikusok is. Legfontosabb csoportjuk valamiféle „amerikai indián spiritualizmus” alapján áll.

Rendszeresen megrendezik az „Összes Élőlény Tanácsa" nevű összejöveteleiket. Ezeken kapcsolatot akarnak létesíteni a nem emberi világgal, akár sziklákkal, folyókkal, s szavakkal adnak kifejezést azok emberek okozta sérelmeinek. Éjszakába nyúló ekszta­tikus szertartásos táncokkal fejezik ki a többi fajjal való egységüket. Egyik mitikus eszméjük Aldo Leopoldtól származik, aki egy ta­nulmányában írt arról, hogy milyen módon lehet „hegy módjára gondolkodni”.

 

Az evolúció összes ajándéka közül a tudat a legértékesebb. Mégis megengedtük, hogy mássá legyen, mint amit érdemelt volna. Nézz magadba. Mennyi szennyet töltesz naponta a tuda­todba? Figyeld meg, mennyi közhelyet engedsz belejutni. Ez nem a tudat helyes ökológiája. A tudatodban lévő hulladék je­lentéktelenné tette a létedet, aggaszt és zavarodottá tesz, nem engedi, hogy helyesen gondolkodj, s megfelelően cselekedj. Ha törődsz életed ajándékaival, ha törődsz tudatod ajándékaival, akkor ne engedd meg, hogy tudatod szeméttárolóvá legyen. Ez a tudat helyes ökológiájának első törvénye." Skolimowski

Skolimowski számára kulcsfontosságú az ökológiai tudat terjedése. Úgy látja, hogy a tudat zöldülése folyamatban van, de az nen megy önmagától, nagy energiát kell rá fordítanunk. A boldog cél az Ómega pont felé való evolúció sem jön létre önmagától és erőkifejtés nélkül, a segítségünk nélkül.

Keleten és Nyugaton egyaránt vannak igaz emberek, karizmatikus próféták. Ma is köztünk élnek, megtalálhatók. Léteznek olyan csoportok is, amelyek egy bolygói (ősi, hagyományos, esetleg be nem vallottan vallásos) etika alapján nemcsak saját közösségük üdvét, hanem minden ember és minden élőlény testi és lelki javát, üdvözülését-megvilágosodását akarják szolgálni.

BUDDHIZMUS ÉS ÖKOLÓGIA

A buddhizmus sok mindent átvett a hinduizmus fölfogásából tanításaiból. Aszerint ugyanis minden lény számtalan újjászületés folyamán juthat el a szanszára (világkörforgás) kötelékeiből való megszabadulásig (üdvözülés), s e folyamatban az állatok és növények is részt vesznek. Az ember nem azért él, hogy uralkodjék az alacsonyabb életalakok felett, hanem azokból evolválódott, és szoros kapcsolatban van a teremtés egészével.

Ebből következik minden, nem csupán az emberi élet tisztelete, becsülése - az ahímsza elve. Ez a szanszkrit szó a nem ártást jelenti, s ez az indiai vallások alapvető törvénye. A korai véráldozatok elleni tiltakozásból alakult ki, majd kiterjedt a halálbüntetések ellenzésére, a buddhista (és a dzsainista) vallásban a háború tiltására is. A buddhista parancsolatok, helyesebben szabályok között az első.

A vallásalapító történelmi Buddha (Gautamá, Sakjamuni) benareszi beszédében arról szólott, hogy nem az érzéki élvezetek  hajhászása, de nem is az önsanyargatás vezet az üdvösséghez, hanem a világról való mértéktartó lemondás középútja.

 

Azt tanította hogy minden létezés szenvedés, a szenvedés oka a vágy és a sóvárgás, és a szenvedés megszüntetése a vágyaktól való megszabadulás révén történik, ami a nyolcrétű nemes út követésével érhető el. Buddha a fokozatosságot tanította, a nyolcas ösvény ezt példázza a helyes fölismerés, helyes elhatározás, helyes beszéd, helyes cselekedet, helyes életmód, helyes gyakorlás, helyes gondolkodás és helyes elmélyedés folyamatát.

Az ember mindenféle szenvedésének oka tehát a vágyakozás a  világ örömei után. A szenvedés megszüntetésének módja a nemi kívánás megvalósítása. A vágyak sohasem elégíthetők ki, mert teljesedésük után újabb vágyak ébrednek. Korunkban, a fogyasztói társadalomban az újabb és újabb termékek, a fékevesztetten hirdetett árucikkek, birtokolni való játékszerek állandóan az ember vágya igyekeznek fölkelteni, hogy azok megszerzése titán azok rövidesen hulladékká váljanak. Az ipari társadalom működési alapelv alapvetően ellentétes a buddhista tanokkal, nem véletlen, hogy E F. Schumacher a mai gazdaságtant egy „buddhista közgazdaság tannal" akarta helyettesíteni. A buddhizmus filozófiája magával hozza, hogy forduljunk szembe a környezet rövid lejáratú előnyök érdekében való kifosztásával, a fogyasztói életmóddal.

A buddhizmus öt alapelve, „parancsolata":

1.       az ahimsza (az élőlények megölésének a tilalma) mellett,

2.       tartózkodás a lopástól,

3.       a hazugságtól,

4.       a kábító hatású anyagok élvezetétől és a

5.       tisztátalan élettől.

 

Sakjamuni fölismerte minden jelenség szétválaszthatatlan összefonódását. Azt tanította, hogy a vágyak fölszámolása során fokozatosan előre kell haladnunk a megvilágosodás, a nirvána felé, ahol megsemmisül a vágy, a gyűlölet, az elvakultság. A buddhizmus az emberi gondolkodás megváltoztatására törekszik, tudatosítani akarja a természettel való egységünket, és türelmet hirdet.

 

Az egyes buddhista iskolák (hinajána, mahajána) tanításai bizonyos vonatkozásokban eltérnek egymástól, de ezek az irányzatok egymással sosem küzdenek, egymást nem szidalmazzák vagy bántalmazzák, a kétféle irányzathoz tartozó buddhista békében élhet egymás mellett akár egy kolostorban is. Kozmológiai vitákat sem folytatnak,

 

A buddhizmus tanításai már igen korán a gyakorlatban is megvalósultak, megjelentek például Asóka indiai király előírásaiban, törvényeiben. Asóka (kb. i. e. 274-232.) India történelmének egyik legnagyobb alakja, Chandragupta Maurya unokája, aki megbánta hódító háborúit, áttért a buddhista hitre, és kőbe vésett erkölcsi törvényeket hagyott hátra az utókor számára. A mondák szerint anyja fájdalom nélkül szülte, innen a neve: „soka" pali és szanszkrit nyelven - fájdalom. Másik neve Piyadasi/Priyadarsi (pali/szanszkrit), ami emberségest jelent.

Törvénytáblái pali nyelvű, ma már jórészt lefordított, megfejtett szövegek: 16 (3-5 helyen is bevésett) sziklaediktum, 7 oszlopra vésett felirat és mintegy 8 kisebb töredék. Ezek erkölcsi tanítításokat tartalmaznak a szeretetről, a jótékonyságról, az alázatról, a szülők és az időskorúak tiszteletéről, az igazmondásról s arról hogy mások hitét sohasem szabad becsmérelni. A vallási türelem és vallásszabadság parancsa gyakorta visszatér e rendeletekben. A szövegek buddhista sugallatra született vallási tételek, amelyek előírják, hogy a költekezést és a javak halmozását a lehető legcsekélyebbre kell csökkenteni. Asóka kőbe vésette Kalinga országának elfoglalása miatt érzett lelkiismeret-furdalását is.

Fontosak az ahimszával kapcsolatos, „természetvédelmi" törvényei. Gyógynövényeket, fákat ültettetett, kutakat ásatott emberek és állatok számára. Asóka megtiltotta az állatviadalokat, az állatok föláldozását, s 23 féle „védett" állatfajt sorolt fel, amelyek egyedeinek elpusztítása mindenképpen tilos volt, továbbá tiltotta mindazon állatok elpusztítását, amelyeket „nem használunk és nem eszünk". Nem engedte a fiatal, terhes vagy szoptatós állatok megölését, s azt sem, hogy állatokat állatokkal etessenek... Szabály; szerint gyökeresen csökkenteni kellett az étkezésekhez megölt áélatok számát: udvarában naponta csak 2 pávát és 1 gazellát engedélyezett, s megírta: „majdan ezeket sem..."

A buddhista vallás tiltja az állatok megölését, sőt egy 14. századbeli tibeti szöveg szerint „Nem szabad az állatokat bántalmazni, megkötözni, csapdába ejteni, bebörtönözni, átfúrni az orrukat vagy erejükön felül megterhelni..." Azonban egyes helyeken, például éppen Tibetben az éghajlati körülmények, a gyümölcsök, magvak hiánya nem engedik meg a húsevéstől való teljes tartózkodást, ott a mások (például mohamedán hentesek által) megölt állatok: húsát - mértékkel - fogyaszthatják.

A buddhista hagyományok szerint a templomok területén lakó állatok sérthetetlenek, buddhista országokban, például Thaiföldön, Sri Lankán egyes veszélyeztetett madárfajok buddhista kolostorok környékén leltek menedékre és maradtak fenn. Néhány évtizeddel ezelőtt Tibetben a vad kék juhok, jakok és őzek csordái, a vándormadarak a nomádokkal együtt vonultak, a vad madarak leszálltak emberi településeken, mert védve érezték magukat, az emberek nem bántották őket. Ősi buddhista szöveg szól a „Gyönyőrűség kertjéről", ahol a fű mindig zöld, az erdőben minden fa él, ehető gyümölcsök vannak, a folyók vize tiszta és édes, majd a szöveg fölsorolja a füvek, virágok és állatok nagy gazdagságát. A buddhizmusban mindig fontosak voltak a fák, az erdők. Buddha erdőben született, s a legenda szerint, amint megszületett, a lépése nyomán lótuszok nőttek. Sakjamuni egy fügefa, bódhi fa alatt világosodott meg.

Néhány évvel ezelőtt jelent meg Az élet fája (Nancy Nach: Tree of Life, 1987.) címmel egy igen szép kiadású könyv angol, tibeti és tha nyelven a buddhista természetvédelmi hagyományokról és arról, hogy miként igyekeznek ezeket fölhasználni a buddhista országok környezeti nevelésében.

1986 őszén a Ferences-rend meghívására, a Világ Természetvédel­mi Alap (World Wide Found, WWF) megalakulásának 25. évfordu­lóján Assisi városában gyűltek össze az öt világvallás (buddhizmus, hinduizmus, iszlám, kereszténység és zsidóság) képviselői, hogy kétnapos lelkigyakorlaton tegyenek hitet a természeti környezet megóvásának ügye mellett. Ott elhangzott és későbbi nyilatkozataik, fölhívásaik azt mutatták, hogy az egyes vallások cselekedni kívánnak a földi élet megóvása érdekében. A buddhizmus neves személyisége és vallási vezetője, Tenzin Gyatso, a 14. dalai láma később több hasonló összejövetelen részt vett.

Egy helyen arról írt, hogy könnyű megbocsátani a múlt tudatlanságából eredő pusztításait. Ma azonban több a tudá­sunk, és lényeges, hogy erkölcsileg újraértékeljük: mit örököltünk, miért vagyunk felelősek, mit fogunk továbbadni a következő nemzedékeknek. ... Sok mai tragédia tudományos és műszaki csodáinkhoz kapcsolódik, például ilyen a világ egy részének éhezése, életformák eltűnése. Van képességünk és felelősségünk, cselekednünk kell, mielőtt túl késő lesz." Máskor egy angliai ökumenikus környezetvédelmi értekezleten azt fejtette ki,  hogy egymásra mutogatás helyett mindenkinek rá kell ébredni közös felelősségünk tudatára.

 

Vizi Szilveszter utolsó bekezdésével egyetértek. („Bízom, hogy korunk legnagyobb kihívása, önmagunk feltárása, az agyunk műkődésének, az ember igazi énjének legalább részleges felfedezése segítségével nyújt a tömegtermelés, a társadalmat uniformizáló törekvések, totalitárius rendszerek felszámolásához, és segítséget ad az emberközpontú, individuális különbözőségen alapuló és azt tiszteletben tartó társadalmak létrehozásában.") Mint fentebb írtam, egyetértek. De minek az alapján bízik abban, hogy „a vox humana mindig hangosabb lesz"? Ez magától nem megy, ezért keményen meg kell küzdenünk.

Harminc országból érkeztek résztvevők és érdeklődők. A házigazda Lanfranco Serrini fráter, a Ferences-rend generálisa volt. A résztvevők küldöttségét fogadta II. János Pál pápa, és áldását adta a munkához. Nem hiányzott Mekka jóváhagyása sem.

Istentiszteletek, szertartások, felvonulások, színjátszó csoportok bemutatkozása, tanácskozások: egymás megismerése folyt a két napon. Karan Singh így fogalmazta meg a célt: „meg kell állítani a Föld pusztulásához vezető öngyilkos menetelést". Mások új, globális tudat kialakítását sürgették. Fülöp herceg így vonta le a tanulságokat a konferencia végeztével: „Meg vagyok győződve arról, hogy itt a világi környezetvédelem megtanulhatta más szempontok szerint szemlélni a természetet, és remélem, hogy a vallási vezetők tudatosították magukban: a teremtett, természeti világ tevékeny közreműködésünk nélkül nem menthető meg."

Az Assisi konferencia csak kezdet volt: nehéz felsorolni a következő két év ilyen jellegű vallási kezdeményezéseit. Néhány héttel Assisiből való hazatérése után például Karan Singh Indiában szemináriumot szervezett hinduista, szikh, buddhista, dzsanista és WWI résztvevőkkel, amelyen szó volt az erőszakmentesség elvéről és gyakorlatáról, a vegetarianizmusról, az emberi önzésről, a material életszemléletről - s a keleti vallások szerepéről, hatásairól.

1987 júniusában az Egyesült Államokban egymással együttműködve, katolikus, zsidó, hinduista, protestáns, buddhista és mohamedán templomokban emlékeztek meg a környezeti gondokról. Ugyanezen év őszén az öt világvallás nyilatkozatához hatodikként csatlakozott a baha'i vallás, amelynek a világ minden részén vannak közösségei.

1987. október 4-én, Szent Ferenc születésnapján több mint ezer vallási közösség képviselői vettek részt a Winchester Katedrális ünnepségén - az említett haton kívül a taoisták és a szikhek is jelen voltak. Az Egyházak Világtanácsa egy szervezetének kezdeményezésére 1988 elején, ugyancsak Nagy-Britanniában, Dorset városába a világvallások képviselői megkísérelték megfogalmazni, hogy a vallások természetfelfogása, természetfilozófiája miben egyezik és különbözik. Leszögezték, hogy a vallásoknak két különböző, de egymást kiegészítő álláspontjuk van. Mindkét felfogás képviselői egyetértenek abban, hogy a természetnek részei vagyunk és nem  külső szemlélői, felhasználói. A hinduista és a buddhista felfogás szerint minden élet a közös tudat révén kapcsolatos egymással, minden teremtmény vagy érző lény lelke azonos, a fizikai megnyilvánulások átmenetiek és másodlagosak. Minden bajunk oka a fizikai dolgokhoz való túlzott ragaszkodásunk. Ember voltunk nem több jog, hanem több jogot, kötelességet ró ránk. A zsidó-keresztény-iszlám-bahá’i hagyomány szerint a világ egy szerető Teremtő céltudatos alkotása.

Az 1998 áprilisában Oxfordban rendezett „Globális túlélés konferenciáján a világvallások képviselői, tudósok és amerikai, afrikai, szovjet stb. politikusok mellett dzsanaista, sintoista és egyes afrikai vallások is képviseltették magukat, sőt az amerikai ősi vallások képvisletében egy hopi Öreg is megjelent. Találkoztak például Carl Sagan és Jim Lovelock (a Gaia-elmélet megalkotója), és időt szakított egymással való beszélgetésre Teréz Anya és a dalai láma...

Még egy angol összejövetelről kaptunk hírt: 1988 júniusában a brit parlament két háza a hét vallás képviselőit fogadta, akik felekezeteik gyakorlati környezetvédő tevékenységéről számoltak be.

A vallások közti találkozókon túlmenően azonban az egyes egyházak önmagukban is sokat tettek a természeti környezet megőrzése.

A 4. század óta fennálló etiópiai ortodox keresztény egyház faültetési akciót szervez. Dominika katolikus püspöki karának pásztorlevele mélyen, filozofikusan foglalkozott az ember és a természet viszonyával, úgymond romboló ösztöneinkkel, s a közvetlen tennivalókkal. Sok hivatali vagy akár mozgalmi értékelés nem ér ennek a nyomába, és mind ökológiai szemlélete, mind erkölcsisége példamutató. A globális kérdések nagy súllyal szerepelnnek a már említett Sollicitudo enciklikában; továbbá a Pápai Akadémia 1987 novemberében egyhetes tudományos konferencián foglalkozott bolygónk környezeti gondjaival. Rómában Ferences-rendi Ökológiai Intézetet alapítottak annak a gondolatnak a jegyében, hogy a krisztusi filozófia sok igazságát tudatosítani kell a világi természetvédelemben. A példák egyre számosabbak.

Vannak népek, közösségek, emberek, akik más módon élnek, pl. az Amazonas-medence indiánjai, Ausztrália vagy Ázsia egyes népei. De vannak vallási közösségek Észak-Amerikáéban és Európában. S vannak, akik egyszerűen megcsömörlődtek a rohanástól, öncélú vetélkedéstől és kisebb közösségekben szellemileg-lelkileg tartalmas életet élnek, családjaikkal, barátaikkal.  Azt vallják, hogy nemcsak a vetélkedés, hanem az egymásért élés is emberi tulajdonság 1976-ban a Stanford Egye­tem tanulmánya 4-5 millióra becsülte azon felnőtt amerikaiak számát, akik csökkentették jövedelmüket, felhagytak korábbi fogyasztói életmódjukkal.

2550 évvel ezelőtt indiai remeték, koldusok várták új tanítójukat, aki egy fiatal nemes, Sakjamuni személyében eljött közéjük, vagy 2000 éve a zsidóság és nemcsak a zsidóság valamiféle más életeszményt igényelt, mint az uralkodó „ideológia" - és eljött hozzájuk a Názáreti? Mintha mi is, ma is a messiást várnánk: majd ha eljön, mi is követjük az új megváltót. De az új (vagy ősi) eszmék már itt vannak több ezer éve: a szeretet, a szolidaritás, a másokkal való azonosulás, az erőszakmentesség, a természettel való összhangban élés, a Mindenséggel való egység, az evolúció továbbvitelének eszméje.

Ha másként élünk, példát mutatunk. Ne csak a piacon kapható ponyvairodalom és vásári filmek alapján képzeljük el életünket, legyen más példa is. Az amerikai anabaptisták, a magyar Bokor-közösségek, az izraeli kibucok, a kis nyugat-európai közösségek példája, tanúságtétele...

Ma több a lehetőség, mint korábban, s megvan erre az igény. Olvasom a Kék Bolygóban, a Zöld Kör lapjában: „Elhagyom a várost. Hosszas szenvedés után (élet a fővárosban) döntő elhatározásra jutottunk: életünk hátralevő hányadát gyökeresen más viszonyok között kívánjuk megélni...a múlt értékeit és nyugalmát keressük…”

A lényeg, hogy el kell jutnunk az újfajta tudatossághoz. Ez nem csekélység és nem megy máról holnapra. Nem az a fontos, hogy, hol tartunk ezen az úton, hanem hogy elinduljunk rajta: a földi élet, a tudat kiteljesedésén munkálkodjunk. (Biokultúra, 1990)

Kialakultak a természeti vallások, ilyenekben gyökeredzik például a hinduizmus. Ezen vallás sok istenalakja nem egyéb, mint megannyi megszemélyesített természeti erő, vagy a Mindenség­ben ható tényező.

Az ősi hindu írásokat átitatja az élet iránti tisztelet. A hinduista tanítás szerint a természet erői és minden életforma, a növények, fák és állatok szorosan egymáshoz kapcsolódnak a természet nagy összhangjában. Az istenség a természeti folyamatokban fejeződik ki. A vaisnava hagyomány szerint a földi evolúciót egy sor isteni megtestesülés jelképezi, a halaktól a hüllőkön és emlősökön át az emberig. Minden lény számtalan újjászületés folyamán juthat el a szanszára (világkörforgás) kötelékeiből való megszabadulásig (üdvözülés), s e folyamatban az állatok és növények is részt vesznek. Az ember nem azért él, hogy uralkodjék az alacsonyabb életalakok felett, hanem azokból evolválódott és szoros kapcsolatban van a teremtés egészével. Ebből következik az állati élet iránti tisztelet. Senki nem ölhet meg állatot, hanem inkább azokat szolgálva lehet eljutni a boldogsághoz.

Sok rokon vonást mutat ezzel a buddhizmus tanítása, amely alapján gyakorta nevezik a buddhizmust ökológiai vallásnak.

(Miként a hinduizmusnak, a buddhizmusnak is alapvető tanítása az ahimsza: semmilyen lénynek nem szabad szenvedést okozni. A többi keleti vallás, így a taoizmus és dzsainizmus tanítása is alapvetően ökolőgiai) A zsídó-keresztény hagyomány kevésbé hirdeti az ember és természet egységét, mint a keleti vallások. Magyarázzuk bármiként is a ,,Hajtsátok uralmatok alá a Földet" parancsot (Ter 1,28), az biztos, hogy a kereszténység nem tiltotta például az állatkínzást, átvette a római cirkuszi szokásokat, és sok katolikus országban ma is napirenden vannak a véres bikaviadalok. Mégis a krisztusi tanítások vonatkozásban ökologikusak: az egyik a szeretet, sőt ellenségszeretet tanítása, az erőszakmentesség (amelyet a kereszténység Nagy Konstantin után korántsem tartott meg), a másik a mai fogyasztói magatartással merőben ellentétes mértékletesség. („Vigyázzatok és óvakodjatok minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete"  Lk 12:15,21; vagy: „Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész vi­lágot; ha a lélek kárát vallja?" Mk 8:36).

Skolimowski szerintMinden változik ezen a világon. A kereszténységnek meg kell változnia, hogy életben maradjon, és hogy életben maradjon az emberiség. Létre kell jönnie az ökológia és a kereszténység bizonyos összeolvadásának. Ma az ökológiai szükségesség mindenekfelett áll." Az 1986-ban rendezett Assisi konferencia óta kialakulóban van egy szélesen értelmezett „zöld ökkumenikus folyamat", amely kapcsolatot teremt a teológia és az ökológia között. A vallások és a filozófiai tanítások jelentős szere­pet játszhatnak az emberiség új ökológiai szemléletének, tudatá­ig kialakításában.

 

Te magad akkora vagy, amekkorák a célok, amelyeket el akarsz érni. A nagy célok felemelnek téged, és lehetővé teszik, hogy túllépd kicsiny énedet. A nagy célok tisztelettel töltenek meg és méltóságot adnak, amely egy értékes élet szükséges összetevője. …Mi a boldogság? Léted egyensúlya, amelyet mások sugalmazó, fölemelő derűként, nyugalomként észlelnek; amit te magad belső nyugalomnak érzel, amely erőt és elhatározást ad; nem érzéki (szenzuális) elégedettség vagy fizikai jólét állapota, hanem egy belső sugárzás. Ezt egyre inkább tudatosítani fogod amint közelebb és közelebb kerülsz hozzá. A boldogság - önmagaddal békében élni, mialatt az ész egyesül a dolgok nagyobb rendszerével. Henryk Skolimowski

Valaha minden pszichológia „ökopszichológia" volt - írja Roszak. Aki a lélek gyógyítására törekedett, az természetesnek vette, hogy az emberi lélek szorosan a világunkba ágyazott, amely osztozunk az állatokkal, a növényekkel, az ásványokkal és a kozmosz összes láthatatlan hatalmával. Miként a régi időkben mind orvoslás „holisztikus" volt - a test, a tudat és a lélek együttes gyógyítása, úgy valaha minden pszichoterápiának kozmikus kapcsolatai voltak. A nyugati pszichiátria ezzel szemben elszakítja a „belső világot a „külső" világtól.

Fontos célunk összekötni a létezés két birodalmát.

Számunkra hallatatlanul fontos hogy mit teszünk a gyerekekkel Thomas Traberne így fogalmaz.„A gyerekek a világ örökösei, és látják azokat a titkokat, amelyeket a tanultak könyvei sosem tárnak föl.”

Nem építünk a gyerekek természet iránti belső ragaszkodására, ellenkezőleg, kételyeket ébresztünk bennük. A tudatalatti énünket megfosztjuk a veleszületett ökológiai bölcsesség jelentős részétől.

Nem képes kezelni a fő bajokat az a pszichiátria, amelyik a szexre, családra, társadalmi viszonyokra korlátozza magát, de nem foglalkozik a tudattalan ökológiai szintjével. Minden pszichológia a neurózis gyökereit keresi, és azokat az erőket, melyek gyógyítják a zavart pszichét. De csak a Gestalt-iskola keres mélyebb biológiai összefüggéseket a gyógyításhoz,  csak ők használják az ökológia folyamatát.

 

    Miként a terápiák célja a tudattalan elnyomott/elfojtott tartalmának felfedése volt, az ökopszichológia a bennünk rejlő környezeti érzésnek, az ökológiai tudattalannak a felébresztését jelenti. Más terápiák gyógyítani akarják a személy-személy, személy-család, személy-társadalom közti elidegenedést. Az ökopszichológia meg kívánja gyógyítani azt a sokkal alapvetőbb elidegenedést, ami a személy és a természeti környezet között van.

    Az ökopszichológia számára az élet fejlődésének döntő szakasza a gyerek fejlődése. Az ökopszichológia helyre akarja állítani a gyerek veleszületett animisztikus minőségét. Forrásai: az ősi népek gyógyítási hagyományai, a vallásokban és a művészetekben kifejeződő természeti misztika, a természet tapasztalása.

    Bármilyen kis lépés erősítheti az ökológiai ént.

    Az ökopszichológia azt tartja, hogy szinergizmus van a bolygói és az egyéni jólét között. A szinergizmus kifejezés szándékos, mert hagyományos a teológiai kicsengése. Azt tanítja, hogy az emberi és az isteni együttműködő módon össze vannak kötve a megváltás érdekében.

A fogalom jelenkori ökológiai fordítása lehet: a bolygó szükséglete azonos az egyén szükségletével, az egyén jogai azonosak a bolygó jogaival.

KISEBBÍTS

         LASSÍTS

                DEMOKRATIZÁLJ

                                  DECENTRALIZÁLJ – tanít mindannyiunkat Roszak

 

 

Az igazi tudás: nem elemi ismeretek felhalmozása, hanem fölismerni az evolúció irányát. Az utat, a TAO-t. Margaret Mead írt arról, hogy azon népeknek, amelyeknek van elképzelésük a Mindenségről, azoknak van biztonságérzetük is. … ökológi­ai tudatunk: annak felismerése, hogy a Kozmoszban Rend van, s ha ezt felborítjuk, belepusztulunk. Ez persze tulajdonképpen val­lásos hit, s igazából mindegy, milyen vallás révén jut el ide az em­ber. Mert erre vezet az ősi hagyomány, Lao Ce, Buddha, Jézus is.

 

Asóka indiai király több mint 2200 évvel ezelőtt kőtáblákra véset­te: „Tiszteletet kell tanúsítani mindenki más hite iránt. Mások hité­nek tiszteletével saját hitünket tesszük nagyobbá... Ha másként cselekszünk, másoknak rosszat akarva - saját hitünket káro­sítjuk..." (12. sziklaediktum).

 

„A kulturális sokféleség az emberi faj gazdagságát jelenti, és be kell látni, hogy a kultúrák között nincsen alacsonyabb és magasabb rendű. A párbeszéd és az együttműködés előfelté­tele a kultúrák egyenlőségének a felismerése." (Marc Nerfin)

 

Az iskola legfőbb feladata elősegíteni a képességek kifejlesztését, az örökletes adottságok kibontakoztatását, a gyerek vágyainak betel­jesülését.

 

A mozgalomnak - azon túlmenően, hogy lent, magától kell keletkeznie, kapcsolatát az alul lévőkkel, az egyszerű emberekkel mindvégig meg kell őrizni. Az „élenjárók" meg kell hogy hallgassanak mindenkit a táborukban (és azon kívül is), s a döntéseket beszélgetésekkel, vitákkal, meggyőzéssel kell kialakítani, más eszköze egy mozgalomnak nincs és nem is lehet.

 

Érdemes volna megfontolni Anagarika Govinda, egy tibeti lá­ma tanítását, aki a művészeti szintek elérhetőségéről írt. Kifejtet­te, hogy a színvonalat fokozatosan és állandóan emelni kell. Akkor fejlesztjük a tudatot, ha az alkotás gondolkodásra késztet, ha dolgoztatja az agyat. Túl nehéz sem lehet a mondanivaló, mert akkor igen kevesen értenék meg, ha viszont túl könnyű, szó sem lehet művelődésről, pusztán az üres órák tartalmatlan elütéséről.

Nagy öröm az ember számára a gondolkodás, ha fölismerések­re jut, fölfog, és megért valamit. Az értékes műsorok a tévében egyre többek számára jelentenének gyönyörűséget, és föltétlenül emelnék a lakosság 57,5 százalékának kulturális szintjét. (Élet és Tudomány, 1995.)

 

Oregon államban pangott a gazdaság, ezért fölmérték, hogy milyen árucikkeket hoznak be más államok­ból [„külföldről"]. Gyártókat, termelőket kerestek azokra a cikkek­re, a vállalkozókat hitelekkel támogatták, a helyben előállított áru­cikkek ára alacsonyabb lett a behozottakénál, s csökkent a munka­nélküliség. Ezt a példát más államokban is követték.)

 

 

A harmadik világ tönkretételében igen nagy szerepe volt an­nak, hogy a táj és éghajlat jellegének megfelelő ősi termelési mó­dokat és eljárásokat idegen nyomásra monokultúrákkal cserélték fel, s biológiai-kulturális sokféleségük elveszítése fő oka volt elsze­gényedésüknek, eladósodásuknak, éhezésüknek. Ebből az a tanul­ság, hogy helyünket a világban nem másoknak kell kijelölni, azt magunknak kell meghatározni. Minél inkább elfogadjuk a reánk erőltetett, tőlünk idegen gazdasági, termelési szokásokat, módo­kat, feladatokat, annál inkább kiszolgáltatottak leszünk, annál in­kább megerősítjük gyarmati helyzetünket. Egy nemzeti egyetértés és összefogás alapja csak egy jól megfogalmazott harmadik út föl­vázolása és követése révén valósulhat meg. (Magyar Szemle, 1994.)

 

Hadd fejtsem ki itt röviden gondolataimat az eljövendő Magyarországról. Úgy látom, hogy politikusaink legnagyobb része, pártál­lásuktól függetlenül igen gyakorlati módon csak a közvetlen föla­datokról, a közeli jövőről vesz tudomást, egyik pártnak sincs vala­miféle jól megfogható jövőképe.

 

Ha az ember tudja, mi a baj, s ha igaz értékeket, célokat lát maga előtt: sokra képes.

 

Csak az a fontos, hogy állandóan előre haladjunk, ne maradjunk meg például az elhatározásnál, a célokról való puszta beszédnél.

 

hosszú folyamat eljutni egy célba. Először fölismerjük azt, majd el­határozzuk, hogy feléje tartunk, ezt követően egyre többet beszé­lünk róla, s csak ezután következik a cselekvés. Lassan kialakul új­fajta életmódunk, ennek állandó része a jóra való törekvés. Kiala­kul egy másfajta gondolkodásunk, s lassan talán célba jutunk. Te­hát minden cselekedetnek van értelme, ha utunkon előre visz.

 

kikerülni ebből az országból: nem érzékszerv, hanem akarat kérdése. Rajtunk múlik, ha ki akarunk törni a bűvös körből. Felszabadulásunk, megvilágosodásunk, üd­vözülésünk: magunkon múlik. Segítséget kérhetünk és kaphatunk, de más nem végzi él helyettünk.

 

Fini Straubinger egy gyerekkori balesete miatt - lezuhant a lépcsőről - elvesztette előbb a látását, majd fokozatosan a hallását is. Évtizedeken át feküdt az ágyában, egyre kevésbé kötődve a kör­nyezetéhez, amelyik már morfiummal igyekezett „csökkenteni szenvedéseit". Egy napon Fini - ki tudja e késztetés, sugallat vagy megvilágosodás indokait - elhatározta, hogy segít önmagán, segí­teni fog más hozzá hasonlókon is: felkelt az ágyából. (Jegyezzük meg: Fini későn vesztette el a hallását, beszélni nem felejtett el, a világgal való ezen kapcsolatát tehát megőrizte.)

Fini megtanulja a süketek-vakok érintkezési módját, a tenyeret simogató-tapintó „morze"-rendszert, s másokat is tanít erre. Cso­portot szervez, s létével, simogatásával, ölelésével önt lelket az ön­magukba zárkózókba, az elveszettekbe. Feltárja számukra az élet sokféle, az ő számukra is létező örömeit. Összejöveteleket szervez, amelyeken a Finihez hasonlók vagy sokkal nehezebb helyzetben lévők „tolmács" és kézmorze segítségével beszélgetnek, társalog­nak, verseket és történeteket „hallgatnak": kommunikálnak. Ki­rándulni járnak, például az állatkertbe, ahol simogatják, etetik, ér­zékelik az állatokat, vagy a botanikus kertbe, ahol beszívják a virá­gokillatát, simogatják a növények leveleit és érzékelik, hogy a kak­tusz - szúr. Repülőgépre ülnek, ahol nevetve, örömmel, izgalom­mal telve élik át életük nagy kalandját. A szomorú, ráncos, élet nélküli arcok vidámak lesznek, szinte megszépülnek. … Látjuk, miként képes Fini kapcsolatot létesíte­ni születésük óta vak és süket, s természetesen néma gyerekekkel: érintéssel, simogatással, szeretettel, hittel és valami különös Tudással.

Sok minden elérhetetlen ezen emberek számára, a zene bizto­san az. Abban a formában, ahogyan az ép hallású ember átéli, bi­zonyára. Azonban Herzog, Finit elkísérve, bennünket is elvisz egy összejövetelre, ahol kamarazenekar muzsikál, s látjuk, hogy egy halló a mellette ülő s örök csendben élő társa kezét fogva és moz­gatva igyekszik átadni neki a zene ütemét... Ezen az összejövetelen mondja egy szónok: „Többel tartozunk nektek, mint pénzzel..."

 

Hackettet egy alkalommal az élelemiszer áruházban különös él­mény éri, látja, hogy a mosóporok közelében a földön 5-6 benn­szülött üldögél csendesen a földön. Az áruház vezetője így kom­mentálja: „Sökmérföldes körzetben itt volt az egyetlen fa, s azt ki kellett vágnunk. Azelőtt ennek a fának a tövében álmodták meg az apák születendő gyermekeiket. Szent helynek tartják és most is ide járnak álmodni."

 

Két kultúra. Yin és yang. Világos és sötét, cselekvő és eltűnő. Van-e, lehet-e, kell-e egybemosódás? Mindkettőnek tanulnia kell a másiktól, átvenni a legigazibb, legemberibb értékeket. Dél tanul­jon Északtól szakértelmet és szelíd technológiát, de nem giganto- mániát és pazarlást. Észak tanuljon a Déltől több türelmet mások iránt és a természet mélyebb szeretetét, de ne akarja átvenni a né­pességrobbanást vagy például a nők elnyomását. Egyik sem maga­sabb rendű, egyik sem fejlettebb a másiknál.

György Lajos

A jót választanod kell

Föld Napja Alapítvány, Bp., 1996