Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagyon jó tanmesék, tanulságos történetek

 

http://www.thesecret.hu/node/731 Békák példázata

 

 

http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=640 Melyik vallás az igazi – A három gyűrű meséje

 

 

http://www.webmabel.hu/tortenetek/id/a-kinai-idos

 

 

http://szeretet-forras.blog.hu/2012/03/20/buddha_utja

 

 

Milyennek látsz másokat?

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
– Milyenek itt az emberek? – tudakolódta.
– Hová valósi vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
– Athéni vagyok.
– És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
– Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
– Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
– Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
– Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
– Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
– Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

https://kozosgondolatok.wordpress.com/szep-gondolatok-gyujtemenye/tanmesek/

 

 

http://www.nemokap.hu/ir/ant.htm

 

 

,,Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: elmúlik...!"

http://gyongyhaz.tumblr.com/post/49081523519/egyszer-egy-indiai-hercegn%C5%91-az-%C3%A9desapj%C3%A1t%C3%B3l-kapott

 

 

Egy Jüan nevű szerzetes azt kérdezte:
- Mester, teszel-e valami komoly erőfeszítést, hogy gyakorold az Utat?
- Igen – mondta Huj-haj.
- Mit?
- Ha éhes vagyok, eszem – ha álmos vagyok, alszom.
- Hát nem ezt tesszük mindnyájan?
- Nem bizony.
- Miért nem?
- Ha esztek, közben száz dolgon jár az eszetek, és ha aludni tértek, ezer gondolattól terhes az elmétek – mondta Huj-haj. – Hát ezért nem.
(Zen anekdota)

 

 

Egy szerzetes a kolostor mezején sétált, amikor egy nap madárdalt hallott.
Megigézve hallgatta. Úgy tűnt neki, hogy igazából még sosem hallott madárdalt.
Amikor a madár elhallgatott, visszatért a kolostorba, és nagy döbbenettel tapasztalta, hogy társai teljesen idegenek voltak neki, és ő is nekik.
Csak fokozatosan jöttek rá, hogy évszázadok teltek el közben.
Annyira tökéletesen hallgatta a madárdalt, hogy az idő megállt, és ő átcsúszott az örökkévalóságba.
Az imádság akkor tökéletes, ha felfedezzük az időtlent.
Az időtlent az érzékelés tisztaságán keresztül fedezzük fel. Az érzékelés akkor tisztul meg, ha megszabadul minden előre kialakított véleménytől és személyes nyereségvágytól.
Akkor aztán meglátjuk a csodálatost, és a szívünk eltelik csodával.

(Anthony de Mello – Szárnyalás)

 

 

Boldogság

- Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian!
- Rettenetesen szükségem van egy kis segítségre, máskülönben megbolondulok. Egyetlen szobában élünk: a feleségem, a gyermekeim, meg az apósom és anyósom. Az idegeink kikészültek, egymással üvöltözünk. A szobánk maga a pokol.
- Megígéred, hogy megteszed, akármit is mondok neked'? - kérdezte a Mester.
- Esküszöm, bármit megteszek.
- Jól van. Hány állatotok van?
- Egy tehenünk, egy kecskénk és hat tyúkunk.
- Tartsd bent azokat is a szobában, ahol laktok. Aztán egy hét múlva gyere vissza.
A tanítvány megrémült. De mivel megígérte a Mesternek, hogy engedelmeskedik, bevitte az állatokat is. Egy hét múlva nyomorultan és siránkozva tért vissza.
- Boldogság? - Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán vagyunk mindannyian!
- Menj haza - mondta a Mester -, és tedd ki az állatokat.
Az ember egész úton rohant hazafelé. Másnap örömtől csillogó szemmel jött vissza.
- Mily gyönyörű az élet! Az állatok kint vannak. A szobánk maga a mennyország, olyan csendes, tiszta és tágas!
(Anthony de Mello)

 

 

A boldogság titka

Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta nagy titkot őriz egy varázsládikában, ami az élet minden területén sikeressé teszi és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát.
Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, meg is próbálták ellopni a ládikát, de hiába.
Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta őket élni.
Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett.
--Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta:
--Uram én is olyan boldog szeretnék lenni, mint Te. Megmutatod nekem hogyan érjen el a boldogságot?
A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt:
--Neked megmutatom a boldoggá válás titkát! Gyere velem és nagyon figyelj!!!
Valójában két ládában őrzöm a boldogság titkát: a szívemben és az eszemben.
A nagy titok pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat, amit követned kell egész életedben.
Az első lépés az:
--Tudd , hogy Isten mindig veled van és ezért szeretned kell Őt és hálát adnod neki , mindazért amid van.
A második lépés az:
--szeretned kell önmagad és minden lefekvéskor és felkeléskor ki kell jelentened:
--Én fontos vagyok, képes vagyok, értékes vagyok, okos vagyok, kedves vagyok. Sokat várok magamtól.
Nincs olyan akadály, amit le ne tudnék győzni.
Ezt hívják: MAGAS ÖNBECSÜLÉSNEK.
A harmadik lépés:
--Gyakorlatban is megvalósítod, amit magadról állítasz.
Vagyis, ha azt gondolod okos vagy, viselkedj okosan.
Ha azt gondolod képes vagy, tedd meg, amit kitűzöl magad elé.
Ha azt gondolod nincs akadály, amit le ne tudnál győzni, akkor tűzzél ki célokat és valósítsd meg őket.
Ezt hívják: MOTIVÁCIÓNAK.
A negyedik lépés:
--Ne irigyelj senkit azért amilye van, vagy ami ő maga.
Ők elérték céljukat, Te érdd el a sajátjaidat!!!
Ötödik lépés:
-- Ne őrizz a szívedben haragot senki iránt, mert ez az érzés nem engedi, hogy boldog légy!
Hagyd, hogy Isten törvényei tegyenek igazságot, te bocsáss meg és felejts!!!
Hatodik lépés:
-- Ne vedd el azt ami a tiéd , mert a természet törvényei szerint, ha valakitől elvesznek valamit, akkor holnap elvesznek tőled valami értékesebbet annál, amit te elvettél.
Fizesd meg a tartozásodat, add vissza ami nem a tiéd.
Kérj bocsánatot, add oda mindenkinek azt, ami megilleti.
Így biztosítod a békédet.
Hetedik lépés:
--Ne bánj rosszul senkivel. A világ minden élőlényének joga van, hogy szeressék és tiszteljék.
Nyolcadik lépés:
-- Mindig mosolyogva kelj fel, fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban. Gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van. Segíts a többieknek, anélkül, hogy arra gondolnál, hogy semmit sem kapsz cserébe. Figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat. Nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak, és így BOLDOGOK LEGYENEK!!!!

http://erzesterapia.hu/bolcskiraly.htm

 

 

 

Egy régi legenda szerint:
          Ha reggel felkelsz és meglátsz egy fehér pillangót, az hosszú boldogságot és örömöt hoz életedben.
 Ha ez eddig nem történt volna meg, kérlek engedd meg, hogy mint jó barátod segítsek ...

  Küldök neked egyet, hogy örömteljesebbé tegye a napodat...

common_white_butterfly_on_sea_side_daisyf.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

https://www.szepi.hu/irodalom/kedvenc/kt_077.html Max Lucado: Értékes vagy 

 

A Szél, a Nap, és a köpenyes ember
A Szél és a Nap Vitatkozott egy időben a Szél a Nappal. Azon folyt a vita, hogy melyikük erősebb.
Egyszer azután azt mondta a Nap Szélnek:
- Tegyünk próbát, amott megy egy köpenyeges ember, próbálkozzunk meg rajta, melyikünk az erősebb, melyikünk veszi le válláról a köpenyeget.
Hozzáfogott először a Szél, megragadta az ember gallérját, tépte, cibálta, előre-hátra a köpenyeget, de mentül erősebben rángatta, a szegény ember annál erősebben burkolta bele magát, s nem engedte elvetetni a köpenyeget. A Szél és a Nap (népmese)Mikor aztán a Szél hasztalan kifárasztotta magát, akkor hozzáfogott a Nap: elkezdett mosolyogni az utasra melegen, mindig melegebben. A jámbor lassanként kiburkolta magát a köpenyegből, azután levetette egészen, később levetette a kabátját és a mellényét is.

http://egyszervolt.hu/estimese/a-szel-es-a-nap-nepmese-20110303.html

 

Aesop egy ókori görög mesemondó volt, az általa írott "The Northwind and Sun" (Az északi szél és a nap) tanulságos mesét meghallgathatjuk angolul a Speakabooks verziójában, Alex McCord és gyerekei cuki felolvasásában.

A mese fordítása:

"Hosszú idővel ezelőtt, a Nap és az Északi szél arról vitázott, hogy ki volt a legerősebb az univerzumban.
Mindegyikük azt gondolta magáról, hogy ő volt a legerősebb és leghatalmasabb személy a világon.
A Nap azt mondta: "Én vagyok a leghatalmasabb, mert az egész világot fel tudom melegíteni."
De az Északi szél ezt vitatta: "Én vagyok a legerősebb, mert képes vagyok nagy hajókat elfújni az óceánon."
"Azt mondom döntsük el ezt egyszer és mindenkorra" - mondta a Nap.
És tehát a Nap minden erejével sütött, az Északi Szél pedig olyan erősen fújt ahogyan csak tudott, de
egyikük se tudta megmondani ki volt az erősebb, mert túlságosan világos és szeles volt mindkettőjüknek, hogy ezt lássák.
Együtt megegyeztek arról, hogy ezt egy teszttel fogják eldönteni.
Gyorsan körülnéztek, hogy találjanak valamit amin tesztelni tudnák az erejüket.
Alattuk az út mentén, egy férfi utazott a hegyeken keresztül.
Egy nagy kabátot viselt, amit szorosan begombolt.
A Nap és az Északi Szél eldöntötte, hogy az lesz a győztes, aki rá tudja venni az utazó férfit, hogy a kabátját levegye.
Az Északi Szél próbálta ki a hatalmát először, minden erejét összeszedve fúj le az útra.
De minél erősebben fújta a hideg és bömbölő szeleit, annál szorosabban fogta össze a didergő férfi a kabátját maga körül.
Végül az Északi Szél kimerülten feladta.

"Rendben, talán nem sikerült rávennem, hogy levegye azt a kabátot" - mondta az Északi Szél. "De miből gondolod, hogy neked sikerülne? Ha én nem tudtam, senkinek nem fogja tudni!"
"Azt majd meglátjuk." - mondta a Nap.
A Nap egy barátságos mosolyt sugárzott az utazó férfira, a fényével és a melegével sütött rá.
Az utazó azonnal levette a kabátját és sütkérezett a meleg napfényben.
Az utazó felnézett a napra és mosolygott a gyönyörű időre, amit a nap nyújtott.

Tehát a Nap egy fontos leckét tanított az Északi Szélnek:
"Mindig legyél kedves és szívélyes másokhoz."

http://zsirafangol.blog.hu/2015/03/23/the_north_wind_and_the_sun_az_eszaki_szel_es_a_nap_tortenete

 

 

http://www.csaladinet.hu/hirek/gyerekorszag/gyerekirodalom_hangos_mesek/11305/igy_jar_aki_irigy

 

 

,,Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött.
Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel, feljebb mászik. Ahogy a paraszt és a szomszédai tovább lapátolták a
földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést.
Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb."

http://teremtesmisztikaja.blogspot.hu/2011/12/paraszt-es-csacsi.html

 

 

Szerzetes                                  
A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:
- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:
- Saját arcunkat látjuk a kútban!
- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
A látogatók megértették a remete tanítását. 

http://mindennapjaink.hu/cimke/lelek

 

 

 

Az öt majom és a létra.

Elképesztő kísérlet, amiről neked is tudnod kell! – Az öt majom és a létra!

Az alaphelyzet a következő: öt majom be van zárva egy ketrecbe, melynek közepén egy létrát helyeztek el, ami felett jó pár banán lóg. Minden egyes alkalommal, amikor az egyik majom elindult a létrán felfele, hogy leakasszon egy banánt, a kutatók a lent tartózkodó négy majmot hideg vízzel locsolták le.

Ez egy ideig így folyt, majd egyik nap, mikor az egyik társuk elindult a létrán, hogy egy banánt szerezzen, a társai visszarángatták, és ellátták a baját. Pár próbálkozás után a majmok teljesen leszoktak a banánszerzési akciójukról, és egyikőjük sem indult fel a létrán többé.

A kutatók ezután úgy döntöttek, hogy az egyik majmot kicserélik egy másikkal. Ez egyből megindult a banánok felé, de a többiek nem hagyták, és megverték. Az újonc még párszor próbálkozott, de idővel ő is megtanulta, hogy mi a szabály, még akkor is, ha nem tudta az okát, amiért a többiek nem engedik őt fel a banánokhoz.

A kutatók még egy majmot kicseréltek, és a történet ugyanúgy megismétlődött, az először kicserélt majom is beszállt a másik megverésébe, pedig annak idején őt is jól elpüfölték a társai.

Az eset a harmadik és negyedik kicserélt majom esetében is megismétlődött. Végül pedig az ötödiket is kicserélték, így már egy állat sem volt a ketrecben, akit annak idején lelocsoltak volna hideg vízzel, de többé egy új társukat sem engedték fel a létrára.

Ha tudnánk kommunikálni velük, és megkérdeznénk tőlük, hogy mi az oka annak, hogy senki sem mehet fel a létrán, hogy levegyen egy banánt, a válaszuk feltételezhetően a következő lenne: “Nem tudjuk. A dolgok itt így mennek…”

Ismerős ugye a felfogás?

Forrás: http://filantropikum.com/elkepeszto-kiserlet-amirol-neked-is-tudnod-kell-az-ot-majom-es-a-letra/

 

 

 

A Buddha keresztülment egy falun, az emberek pedig körülvették és sértegették. Nem fukarkodtak a trágár szavakkal. A Buddha megállt, csendben hallgatta őket nagy figyelemmel, majd így szólt:

-Köszönöm, hogy idejöttetek hozzám, de most nagyon sietek. Oda kell érnem a következő faluba, ahol az emberek várnak rám. Ma nem szentelhetek nektek több időt, de holnap visszatérőben rá fogok érni. Holnap újra összegyűlhetek, és ha maradt valami, amit el akartatok mondani, de belétek szorult, elmondhatjátok. Ma azonban kérlek, bocsássatok meg!

Az emberek nem hittek a fülüknek: ez a férfi tökéletesen higgadt és zavartalan maradt. Az egyikük megkérdezte:

-Nem hallottál bennünket? Úgy ócsároltunk, mint a vízfolyás, és te még csak nem is válaszoltál rá!

A Buddha így szólt:

-Ha választ akartok, túl későn jöttetek. Tíz esztendeje kellett volna jönnötök, akkor megfeleltem volna nektek. De te tíz esztendő során véget vetettem annak, hogy mások befolyásolhassanak. Többé nem vagyok szolga, a magam ura vagyok. Önmagam szerint cselekszem, nem mások szerint. A belső szükségletem szerint cselekszem. Nem kényszeríthettek rá, hogy bármit is megtegyek. Tökéletesen rendben van a dolog: ócsárolni akartatok, hát ócsároltatok! Érjétek be ennyivel! Tökéletesen tettétek a dolgotokat. De ami engem illet, nem veszem magamra a sértéseiteket, márpedig ha nem veszem magamra, semmit sem jelentenek.

Ahhoz, hogy reagálj valaki sértésére, fogékonynak kell lenned rá, el kell fogadnod, amit a másik mond. Ám ha nem fogadod el, ha egyszerűen közönyös maradsz, ha távolságot tartasz, és megőrzöd higgadtságodat…

Buddha azt mondta:

- Beledobhat valaki egy lángoló fáklyát a folyóba. A fáklya mindaddig égni fog, míg el nem éri a vizet. Abban a pillanatban, amikor beleseik a folyóba, a tűz teljesen kihuny; a folyó hidege kioltja. Én folyóvá lettem. Sértéseket szórtok rám, melyek tüzesek, amikor a fejemhez vágjátok, de abban a pillanatban, amikor elérnek, a hidegvérem kioltja a tüzüket.

Ha valaki megsért téged, ezzel megnyom egy gombot, és te reagálsz. Megdühödsz, nekiesel az illetőnek-és ezt cselekvésnek nevezed? Ez nem cselekvés, hanem reakció. A másik személy manipulál téged, és te hagyod.

A másik megnyomott egy gombot, és te működésbe léptél, mint egy gép. …Jön valaki, aki dicsér, hogy az egód felfuvalkodjon, és ettől remekül érzed magad; aztán jön ezután jön másvalaki, aki kipukkasztja az egódat, és te egyszerűen a padlóra kerülsz, leeresztve. Nem vagy magad ura. Bárki képes megsérteni, és ezzel elkeseríteni. (Osho – A megértés könyve)

 

 

86 400 másodperc

"Képzelj el egy bankot, ahol minden reggel 86.400 forint kerül a számládra. Ez nem marad meg a holnapi napra. Minden este lenullázódik, akármennyit is használtál fel a nap folyamán. Hát akkor mit lehet tenni?

Természetesen használd fel MINDET! Mindannyiunknak van egy ilyen bankja. Ez az IDÖ. Minden reggel 86.400 perccel gazdagabbak vagyunk. Minden este lenullázódik, elveszik, akármennyit is használtunk fel céljaink eléréséhez. Soha nem marad egyensúlyban. Soha nem lesz több, egy perccel sem. Minden új nap új számlát nyit nekünk, és minden új este újra felégeti a maradékot. Ha elmulasztod felhasználni az aznapi betéted értékét, elveszik. Soha nem kapod vissza. Nem íródik jóvá másnap. A jelenben kell élned a mai betétet használva. Befektetni, hogy a lehetö legtöbbet tudj vásárolni egészségböl, boldogságból és sikerböl! Az óra forog. Csináld ma, a lehetö legtöbbet! Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÉV, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell. Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÓNAP, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttett hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér EGY HÉT, kérdezd meg a hetilap szerkesztöjét. Hogy megértsd, mennyit ér EGY ÓRA, kérdezd meg szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér EGY PERC, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér EGY MÁSODPERC, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér EGY TIZEDMÁSODPERC,kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tiéd. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted. És emlékezz,hogy az idö senkire sem vár. A Tegnap történelem. A Holnap rejtelem. A Ma ajándék!"

http://bovitettbiblia.blogspot.hu/2012/10/86-400-masodperc.html

 

 

 

A szeretet mindent megold!

Egy asszony kijött a házból és három  szakállas öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt:

“Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek benneteket, gyertek be és egyetek valamit!”

“A ház ura itthon van?” – kérdezték.
Nem – válaszolta az asszony. – Nincs itthon.
“Akkor nem mehetünk be” – felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki, mi történt.
“Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!”
Az asszony kiment és újra behívta az öregeket.
“Együtt nem mehetünk be a házba” – felelték.
“Miért nem?” – kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett:

“Az ő neve: JÓLÉT.” – mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta:

“Ő SIKER és én vagyok a SZERETET.” Majd így folytatta:

“Most menj vissza a házba és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.”
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült.

“Ez nagyszerű!” – mondta. “Ebben az esetben hívjuk be JÓLÉTET! Hadd jöjjön be és töltse meg a házunkat jóléttel!”
A felesége nem értett vele egyet.

“Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a SIKERT?”
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával:

“Nem lenne jobb a SZERETETET behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel.”
Hallgassunk a menyünkre! – mondta a férj a feleségének.
“Menj, és hívd be SZERETETET, hogy legyen a vendégünk!”
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget:

“SZERETET, kérlek, gyere be és legyél a vendégünk!
SZERETET felállt és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte JÓLÉTET és SIKERT: “Én csak SZERETETET hívtam, ti miért jöttök?”
Az öregek egyszerre válaszoltak:

“Ha JÓLÉTET vagy SIKERT hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel SZERETETET hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.”

Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!

http://csillagvirag.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=1160106

 

 

 

Öt erény

                                               Az úton

                                               egyszer találkoztam egy bölccsel.

                                               Megkértem, árulja el nekem,

                                               hogyan járjam a fehér felhők útját.

                                               Azt felelte:

                                               Tedd gyakorlatoddá,

                                               hogy nem bántalmazol semmit, ami él;

                                               Tedd gyakorlatoddá,

                                               hogy nem veszed el, amit nem önként adtak;

                                               Tedd gyakorlatoddá,

                                               hogy erkölcsös életet élsz;

                                               Tedd gyakorlatoddá a helyes és igaz beszédet;

                                               Tedd gyakorlatoddá,

                                               hogy kerülöd a részegítő italokat és bódító szereket.

                                               Csak ennyit mondott, és ment tovább...

 

 

 

Rabia Basrihoz a fejfájós

"Úgy élj a világban, mint hattyú a vízben!" Úszkál, de bármikor száraz szárnyakkal repül fel.

A lehető legjobban használjuk ki az élettől kapottakat! Teremtsük elő testünk fenntartásához és megélhetésünkhöz a szükségeseket, teljesítsük családi és társadalmi kötelezettségeinket! De ragaszkodás nélkül! Egyaránt fogadjuk el, ami kijut, és amit elveszítünk.

Felismerjük, hogy minden Istené. Amit kapunk tőle, az csak kölcsön. A kölcsönzési idő lejártakor köszönjük meg, adjuk vissza, ne a sorsunkat átkozzuk. Örömmel és hálával fogadjunk el mindent. Ez szellemünk valódi volta.

Egyszer Rabia Basrihoz bekötözött fejjel érkezett barátja, és panaszkodott a fájdalmak miatt. A szent nő megkérdezte: "Mióta fáj a fejed?" "Néhány órája" - hangzott a válasz. "Hány évig nem volt fejfájásod?" - faggatta Rabia. "Több évig" - ismerte el barátja. "Látod! Néhány óra miatt panaszkodsz, de elfelejted megköszönni Istennek a sok fejfájás nélküli évet" - Emlékeztette barátját a hálaadásra: bármit kapunk Istentől, azt fogadjuk el.

 

 

A cserépedény

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az  egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó  hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap, a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni.. A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így,  mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk.Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, milyen  vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell  fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

 


A két angyal

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában  töltse el.
A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a  hideg pincében.
Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt.

Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt:

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludtak.  Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje  az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn. A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen.

Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.

A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, mondta az idősebb angyal.

Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévo lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa  meg.

Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

Ha bízol, csupán arra kell hagyatkoznod, hogy minden eredménynek  megvan  az előnye. Amíg nem telik el egy kis idő, ezt nem veszed észre....

Néhány ember eljön az életünkbe és gyorsan elmegy... Néhány ember  barát  lesz és marad egy kicsit... gyönyörű nyomokat hátrahagyva a szívünkön..  és mi eléggé hasonlóak vagyunk, mert barátságot kötöttünk.
A tegnap történelem. A holnap misztérium. A ma ajándék. Azért is hívják  Present-nek is. Úgy gondolom, hogy ez valami különleges...

Élj és élvezz minden pillanatot.

kollegium.aporisk.hu/dokok/menupontok/41/vii_2.pdf

 

 

 

,,Egy nap egy gazdag ember adott egy kosár szemetet egy szegény embernek. A szegény ember elmosolyodott, és elment a kosarakkal, kiürítette, megmosta...
Egy nap egy gazdag ember adott egy kosár szemetet egy szegény embernek. A szegény ember elmosolyodott, és elment a kosarakkal, kiürítette, megmosta és feltöltötte gyönyörű virágokkal, visszament a gazdag emberhez és visszaadta neki.
A gazdag ember meglepődött és azt kérdezte:
- Miért adsz nekem szép virágokat, ha én szemetet adtam neked?
- A szegény ember így válaszolt: Mindenki azt ad, ami a szívében van.”

 

 

 

 Egy koldus ült az út mentén, több mint 30 éven át. Arra ment egy idegen.
- Adna egy kis aprópénzt? - motyogta a koldus, és gépiesen tartotta oda kalapját.
- Nincs mit adnom, felelte az idegen. Aztán megkérdezte: - Min ülsz?
- Ó, ez csak egy régi láda. Amióta az eszemet tudom, ezen ücsörgők itt.
- Belenéztél már valaha is abba a ládába?
- Nem. Minek is néztem volna? Nincs benne semmi.
- Nézz csak bele!
A koldus nagy nehezen fölfeszítette a láda tetejét. Megdöbbenve, hitetlenkedve, majd megmámorosodva konstatálta, hogy a láda tele van arannyal.
Én vagyok az idegen, akinek nincs mit adnia, és aki azt sürgeti, hogy nézd meg, mi van belül. Ám ne valamilyen ládába nézz bele!

A kincs még közelebb van hozzád: önmagadban!
Szinte hallom, amint mondod: „Csakhogy én nem vagyok koldus!” Valójában mindenki koldus, aki még nem találta meg igazi gazdagságát - a Lét sugárzó boldogságát,
és az ezzel járó mély, rendíthetetlen békét -, bármilyen anyagi bőségben éljen is. Az emberek kívül keresik az élvezet és a kielégülés morzsáit - a megbecsülést, a biztonságot vagy a szeretetet -, miközben belül kincset őriznek, amely nemcsak hogy tartalmazza az előbbieket, hanem még mérhetetlenül hatalmasabb is, mint bármi, amit a világ kínálhat!

http://www.uj-fold.hu/page.php?21.6

 

 

 

 

A szerencsét hozó gyűrű történtét Schiller dolgozta fel "Polükratész gyűrűje" című költeményében. A történet hősének, Polükratész szamoszi királynak minden tettét szerencse kísérte. Vendége, az egyiptomi király figyelmeztette: nem végzi jól, akinek mindig minden sikerül. Szavai hatására Polükratész legnagyobb kincsét, aranyból öntött szerencsegyűrűjét a tengerbe dobta, hogy "az irigy ég haragját" ne vonja magára. De még most is szerencsével járt: a gyűrűt lenyelte egy hal, a halat kifogták, és az ékszer visszakerült a királyhoz. A vendég megrémült ettől a szerencsesorozattól: "...a végzet romlásod akarja" - mondta s elutazott Szamoszról, barátságát is megszakította a "sorsüldözött" Polükratésszel.

http://blogger42.com/a-szerencse-aldozata/

 

 

A király és a szent

Történt egyszer, hogy egy király megismert egy buddhista szerzetest, akinek
egyszerű és ártatlan életvitele nagyon mélyen megérintette. Szép lassan el
is fogadta mesterének a szerzetest. Mivel azonban nagyon gyanakvó és
számító király volt, folyton a jellemét fürkészte, sőt, figyeltette is
néhány udvaroncával. Biztos neki is van valami folt az életében!

De amikor a detektívjei is mind azt mondták róla, hogy ennek az embernek
azután semmi folt nincs az életében, teljesen tiszta és egyszerű, egy igazi
szent, egy valóságos Buddha, úgy érezte teljesen meggyőződött a szerzetes
ártatlanságáról. Ekkor odalépett hozzá, a lába elé borult és azt mondta:

- Uram, jöjj velem, és élj a palotámban! Miért maradnál itt, a fa alatt? -
A lelke mélyén azonban azt várta, hogy az majd visszautasítja a meghívást,
és azt válaszolja: "Nem, én egyszerű ember vagyok. Hogyan is élhetnék egy
palotában?"

Annak ellenére, hogy ő maga hívta meg, ezt a választ várta! Ugye milyen
komplikált az emberi elme? Meghívja, és közben azt gondolja, hogy ha a
szent elfogadja a meghívást, az nagy öröm lenne, mégis a felszín alatt úgy
véli, hogy a szent, ha valóban szent, akkor majd visszautasítja, és azt
mondja neki: "Nem, én egyszerű ember vagyok, itt élek a fa alatt; ez az én
egyszerű életem. Elhagytam a világot, lemondtam a világról, többé nem
mehetek már vissza." De a szent valóban szent volt, igazi Buddha, és így
felelt:

- Rendben. Hol a hintód? Hozd, és már indulhatunk is! Mert ugye aki
palotába megy, annak megfelelő kocsi is kell. Nem mehet gyalog! Hozd a
hintót!

A királynak a lélegzete is elakadt: "Ez a fickó egy szélhámos! Csak
megjátszotta a nagy egyszerűséget, közben pedig csak arra várt, hogy
beköltözhessen a palotámba!" De most már nem volt mit tenni, hisz ő maga
hívta meg. S mivel tartotta magát a szavához - szamuráj volt, nagy harcos,
hatalmas uralkodó - azt mondta magában: "Rendben. Így jártam. De ez az
ember fabatkát sem ér! Még csak meg sem próbált visszautasítani. Vissza
kellett volna utasítania a meghívásomat!"

Hozatta a hintót, de többé már nem volt boldog, egyáltalán nem. A szentnek
viszont nagyon tetszett a dolog. Úgy ült a hintóban, mintha ő lenne a
király, a király pedig egyre komorabbá vált, és nagyon ostobának érezte
magát. Az emberek meg csak bámultak az út mentén: "Oda nézzetek! A meztelen
fakír a király hintójában!"

És valóban úgy ült ott, mint egy született uralkodó, a király pedig nagyon
szerencsétlenül festett mellette. A szent közben nagyon jókedvű volt. És
minél jobb kedvű lett ő, a király annál komorabb és mogorvább lett. "Most
aztán hogyan szabaduljak majd meg ettől az embertől? Én magam sétáltam be a
kelepcéjébe. Az a sok detektív meg a sok kém mit sem ért - egyik sem látott
át a fickó tervén!" - tépelődött a király. Mintha csak azért ült volna ott az
a szerzetes fa alatt évekig, hogy ezzel elkápráztassa a királyt!

A király már előre berendezte a palota legjobb szobáját arra az esetre, ha
mégis elfogadná a meghívást. De persze egy percig sem hitte, hogy a szent
valóban eljön vele. Ugye milyen megosztott az emberi elme? Csinál valamit,
de közben az ellenkezőjére számít. Ha a fickó ravasz lett volna, akkor
egyszerűen visszautasítja azt mondta volna, hogy "Nem!"

A király tehát berendezte neki a legjobb szobát. A szent pedig bevonult -
ő, aki évekig egy fa alatt ücsörgött és azonnal nekiállt dirigálni: "Hozz
még ezt, hozz még azt! Ha az ember palotában lakik, úgy kell élnie, mint
egy királynak!" A király egyre jobban összezavarodott. Persze, ő hívta meg,
így aztán a vendég bármit is kért, azonnal megszerezte neki. De egyre
nehezebben viselte a szerzetes jelenlétét, és mindennap egyre mérgesebb
lett, mert a szent valóban úgy kezdett élni, mint egy király. Sőt, még
jobban is élt mint maga a király, hiszen a királynak megvoltak a maga
gondjai, a szent meg csak élt, mint hal a vízben. Ha úgy tartotta kedve,
egész nap csak aludt. Vagy sétálgatott a kertben, úszkált kicsit a
medencében, és csak pihent, csak pihent. A király pedig azt mondta magában:
"Ez a fickó egy igazi parazita!"

Egy nap aztán nem bírta tovább, és így szólt a szerzeteshez, aki éppen a
kertben sétálgatott:

- Szeretnék neked mondani valamit.

- Igen, tudom. Már akkor ez nyomta a szívedet, mielőtt még felkeltem volna
a fa alól. Már akkor ezt akartad mondani, amikor elfogadtam a meghívást. De
miért vártál vele ilyen sokáig? Feleslegesen szenvedsz. Látom, hogy
mennyire nyomorultul érzed magad. Nem is jössz már hozzám. Nem kérdezel
nagy metafizikai, vallási dolgokról, mint ahogyan akkoriban tetted, amikor
még a fa alatt üldögéltem. Tudom, mit akarsz kérdezni. De miért kellett hat
hónapot így elpocsékolni? Ezt nem értem. Ott helyben meg kellett volna
kérdezned, és azon nyomban tisztáztuk volna az egészet. Tudom, hogy mit
akarsz kérdezni, de azért csak kérdezz!

- Csak egy dolgot szeretnék tudni. Valójában mi a különbség most közted és
köztem? Nagyobb luxusban élsz, mint én! Sőt, nekem még dolgoznom is kell, és
az egész ország boldogulásáért én felelek, de neked még munkád sincs,
gondod sincs, semmiért nem vagy felelős! Féltékeny vagyok rád! És persze,
hogy nem jövök már hozzád, hiszen már nem hiszem, hogy* *bármi különbség is
lenne közöttünk. Gazdagságban élek, de ha úgy vesszük, te még nagyobb
gazdagságban
élsz, mint én. Mindennap azt mondod: "Hozzátok az aranyhintót! Kocsikázok
egy kicsit. Hozzátok ezt, hozzátok azt!" Finom étkeket eszel. És már nem is
vagy meztelen többé; a legjobb ruhákban jársz. Hát akkor mi a különbség
közted és köztem?

- Ezt a kérdést csak úgy válaszolhatom meg, ha velem jössz. Menjünk ki egy
kicsit a városból! - nevetett a szerzetes.

A király követte őt; mentek, mentek, hosszú ideig csak mentek, átmentek a
nagy folyón is, de csak mentek tovább. A király közben folyton azt kérdez
gette:

- Minek megyünk még tovább? Miért nem válaszolsz most?

- Várj egy kicsit! Megkeressük a legjobb helyet a válaszhoz.

Aztán amikor eljutottak az országhatárhoz, a király így szólt:

- Most már aztán tényleg álljunk meg! Ez itt a királyságom határa!

- Pontosan ezt a helyet kerestem. Én nem megyek vissza. Velem jössz, vagy
visszamész?

- Hogy mehetnék veled?! Itt van a királyságom, a vagyonom, a feleségeim, a
gyermekeim! Hogy mehetnék veled?!

- Most már látod a különbséget? Én továbbmegyek, és még csak hátra se
nézek. Ott voltam a palotában, élveztem a gazdagságot, de nem voltam
birtokló. Te birtokló vagy. Ez a különbség. Én továbbmegyek. -

Azzal levetkőzött meztelenre, visszaadta a királynak a drága ruhát. -
Tartsd meg a ruhádat, és légy újra boldog!

A király megértette, hogy milyen bolond is volt; most már látta, hogy ez az
ember valóban hatalmas kincs, igazi drágakő. A lába elé borult, és kérlelte:

- Ne menj! Kérlek gyere vissza velem! Nem értettelek. De most már mindent
értek! Igen, te egy igazi szent vagy!

- Visszamehetek, de ne feledd, akkor megint szomorú leszel! Nekem mindegy,
hogy itt vagyok, vagy ott vagyok, de te megint szomorú leszel. Engedd meg,
hogy boldoggá tegyelek! Nem megyek vissza veled.

A szerzetes minél inkább hajtogatta, hogy elmegy, a király annál jobban
ragaszkodott hozzá, hogy visszamenjen vele. Aztán a szent így szólt:

- Most már elég! Látom, hogy ostoba vagy! Visszajöhetek veled, de amikor
csak kimondom, hogy "visszajöhetek", a szemedben máris látom a régi félelmet.
"Lehet, hogy megint átver! Lehet, hogy csak színjáték volt az egész, hogy
itt a határon levetkőzött, és azt mondta, hogy elmegy, mert tudta jól, hogy
ezzel mély benyomást tehet rám"

Ha visszamegyek, megint nyomorultul fogod érezni magad, és én ezt nem
akarom.

Jegyezd meg jól, a kérdés nem az, hogy van-e vagyonod, vagy nincs, hanem,
hogy hatalmába kerített-e a birtoklási vágy, vagy sem. Nem az az egyszerű
ember, akinek semmije sincs, az az egyszerű ember, aki nem birtokló, aki
bármit el tud engedni könnyedén, aki soha nem néz vissza.

Az egyszerűséget nem lehet gyakorolni, az egyszerűség az ártatlanság
következménye. Ha elfojtod az igazi énedet - és ha megjátszol valamit,
akkor bizony el is fojtasz magadban valamit, akkor majd valahol máshol, más
formában fog visszaköszönni. Így csak egyre komplikáltabb, egyre ravaszabb,
egyre számítóbb, egyre fegyelmezettebb leszel; egyre inkább olyan, amiért
az emberek majd tisztelnek és becsülnek.

Ha élvezni akarod az egódat, a legjobb, ha szent leszel. De ha igazán
ünnepelni akarod a létezést, akkor csak légy teljesen szokványos, totálisan
hétköznapi, élj egy teljesen szokványos életet, mindenféle erőlködés
nélkül. Élj a pillanatnak! Ez az ártatlanság, és az ártatlanság elég. Ne
akarj egyszerűvé válni! Milliók próbálták már, és egyáltalán nem lettek
egyszerűek. Sőt, inkább csak komplikáltabbakká váltak, teljesen
belebonyolódtak a saját eszmerendszerük dzsungelébe.

Szabadulj ki az elméből - ez az ártatlanság. Légy elme nélküli - ez az
ártatlanság. Minden más magától következik majd. És amikor minden más
magától jön, annak hatalmas varázsa van. Ha tettetsz, ha megjátszol valamit,
az mesterkélt lesz, szintetikus, annak semmi köze nem lesz a természetességhez.
Ha magától jön, akkor azonban igazi boldogság és áldás lesz. (Osho)

http://szolgakurzus.blogspot.hu/2012/02/kiraly-es-szent-zen-tanmese.html

 

 

 

Csuang-ce 1/3. könyvében szó van Lie-ce-ről, arról az em­berről, aki képes volt „a szél hátán lovagolni".

Lie-ce megtanulta egy mestertől, hogyan kell a „szél hátán lovagolni"- majd hazatért.

Ezek után megkereste őt egy Jin ne­vű tanítvány, és kérte avassa be őt is a titokba.

Lie-ce hónapokig váratta őt, és nem szólt hozzá. (Mennyire hasonlít ez a| zen-mesterek történeteihez!)

Egyszer aztán így szólt hozzá:

„-Ülj le! Elmondom hát neked, mit tanultam a Mesternél.

Miután három évig voltam a szolgálatában, nem mertem különbséget tenni igaz és hamis között, a szájam nem mert beszélni a hasznosról és a haszontalanról. Csak akkor méltatott engem a Mester egy pillantásra. Öt év múlva kezdett az elmém ismét különbséget tenni igaz és hamis között és a szám beszélni mert, hasznosról és haszontalanról. Akkor először derült fel a Mester és mosolygott. Hét év múlva meg tudtam szabadítani gondola­taimat; nem volt már az elmémben nyoma sem igaznak és ha­misnak. Akkor a Mester maga mellé hívott. Kilenc év múlva szabad pályát adtam a gondolataimnak és szavaimnak; tudatom­ban nem volt már igazság és tévedés, haszon és kár. Igen, azt sem tudtam, hogy tanítómesterem van-e vagy csupán egy tanu­lótársam. Az Én és nem-én közötti különbség eltűnt, külső és belső összekeveredett, megszűnt a különbség az érzékek közt, nem tudtam, szemem van-e vagy fülem, orrom-e vagy szájam. Az volt az érzésem, hogy szellemem megmerevedett, testem széthullt, csontjaim és húsom felbomlottak. Már nem éreztem, hogy mire támaszkodik testem, érik-e lábaim a talajt, hagytam magam a szél által keletre és nyugatra hordani, mint a száraz csepü vagy falevél, és végül már azt sem tudtam, hogy én viszem-e a szelet, vagy az hord engem?

Na, lásd: még egy éve sem vagy tanítód házában. Remélheted-e, hogy beléphetsz az ürességbe, és lovagolni tudsz a szél hátán?"

Erre a tanítvány igen elszégyellte magát, és egészen csendes lett, és hosszú ideig szólni sem mert többé.

Forrás: Tábori László - A tao virágai

 

 

http://www.szolgakurzus.blogspot.com Sok jó dolog

 

 

http://eljunktudatosan.hu/category/kinai-tanmesek

 

 

http://filosz.hu/konyvreszletek/tanmesek/

 

 

http://tanmesek.hu/buddhista-tanmesek

 

 

LIE ZI: A gyanú

Egy ember nem találta helyén a baltáját. Bizonyos volt benne, hogy a szomszéd fia lopta el. Leste, hogy jár-kel a legény: pontosan úgy lépkedett, mint egy tolvaj. Figyelte az arckifejezését: éppolyan volt, mint egy tolvajé. Kihallgatta, amint beszélt: mintha egy tolvajt hallott volna. Egy szó, mint száz, a legény egész viselkedése arról árulkodott, hogy csakis ő lehetett a tolvaj.

Később a mi emberünk kiment ásni a kertjébe, és a kertben meglelte a baltát. Amikor pedig újra megnézte magának a szomszéd legény gesztusait, semmit sem talált már bennük, ami tolvajra emlékeztette volna.

Forrás: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=1vargaildyko&pid=118209&blog_cim=LIE%20ZI:%20A%20gyan%FA

 

A kórtermi ablak

Két, súlyosan beteg férfi ugyanabban a kórházi szobában feküdt.

Csak az egyikük volt képes ülni, és ő volt az egyedüli, kinek ágya az ablak mellett volt a szobában.

A másik férfi egész nap csak feküdni volt képes.

Mindennap ebéd után, a férfi, aki ült, leírta szomszédjának, hogy milyen a kilátás.

A másik férfi mindig izgatottan várta ezt.

Az ablak egy parkra nézett egy gyönyörű tóval!

A tóban hattyúk úszkáltak a háttérben látszó táj pedig elképesztően szép volt.

Az ablak mellett ülő férfi részletesen írta le a látottakat, így társa képes volt elképzelni a tájat.

A napok csak úgy teltek.

Egy reggel azonban, amikor a nővérek bementek a szobába, láttok, hogy az ablak mellett lévő férfi álmában meghalt, békében.

A másik férfi megkérte a nővéreket, hogy költöztessék ágyát az ablak mellé. A nővérek eleget tettek a férfi kívánságának, majd egyedül hagyták.

Erőlködve megpróbált felkönyökölni, hogy kinézzen az ablakon. Azonban nem látott semmi mást, csak egy téglafalat.

Behívta a nővéreket és megkérdezte tőlük:

,,Hogyan volt képes a szobatársam látni mindazt, amit nekem mesélt?”

A nővér azt válaszolta, hogy: ,,A férfi, aki meghalt, vak volt és még a falat sem láthatta.”

Egyszerűen csak annyit akart, hogy társa jobban érezze magát.

Nincs annál nagyobb boldogság, mint másokat boldoggá tenni, annak ellenére, hogy neked is van.

Az igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.

Forrás. https://www.facebook.com/Oszdmeg.hu/videos/173902483016342/?pnref=story.unseen-section Bruno Ferrero - Az ablak nyomán

 

 

http://egeszsegradtalalt.blogspot.hu/p/szep-versek-meghato-tortenetek-erdekes.html

 

 

Egyszer volt hol nem volt, egy gyerek megszületni készült.

Egy napon a gyermek így szólt Istenhez: Azt beszélik holnap leküldesz a Földre, de hogy fogok ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok.

Isten azt válaszolta: A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog téged és vigyázni fog rád.

De mondta a gyermek: Itt a Mennyországban nem csinálok mást, csak énekelek és mosolygok. Erre van szükségem, hogy boldog lehessek!

Isten így szólt: Az angyalod minden nap fog énekelni neked, élvezni fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel.

És mondta a gyermek: hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?

Az könnyű mondta az Isten: Az angyalod megfogja tanítani neked, a legszebb és legcsodálatosabb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz, és az angyalod türelemmel és gondoskodással, meg fog tanítani beszélni.

A gyerek felnézett Istenre és így szólt: És mit fogok tenni ha veled akarok beszélni?

Isten rámosolygott a gyermekre, és azt mondta: Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni.

A gyermek azt mondta: Úgy hallottam, a földön rossz emberek vannak, ki fog engem megvédeni?

Az Isten megölelte a gyermeket és azt mondta: Az angyalod óvni fog téged akkor is, ha ez az élete kockáztatásával jár!

A gyermek szomorúan nézett és így szólt: De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged.

Az Isten megölelte a gyermeket. Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni hogyan, juthatsz vissza hozzám, habár én mindig melletted leszek. Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi hangokat.

A gyermek sietve megkérdezte: Istenem ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét.

Isten így válaszolt: Az angyalod neve nem fontos….. Egyszerűen csak így fogod hívni: ANYUCI

http://bekesziget.hupont.hu/41/gyermeki-tapasztalatok

 

 

Mire figyelsz?
Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával.
A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon.
Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián: – Hallok egy tücsköt.
-Az nem lehet- mondta a barátja. – Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?
-Biztos vagyok benne. Hallottam egy tücsköt – mondta az indián
-Ez őrültség- mondta újra a barátja.
Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt.
Az ágak között tényleg megtalálta a tücsköt.
A barátja álla leesett: – Ez lehetetlen. Neked természetfölötti hallásod van.
-Nem- válaszolt a bennszülött -Az én fülem semmiben sem különbözik a tiedtől.
A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.
-Ez lehetetlen, én sose hallanék meg egy tücsköt ilyen zajban.
Nem, nem lehetetlen – hitetlenkedett tovább a barátja.
-Az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked.
Figyelj! Bemutatom.
Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette azokat.
Harminc méteres körzetben minden fej megfordult, hogy vajon az érme, ami csörrent, nem az övék-e.
-Látod már, hogy mire gondoltam?
Az egész azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra.
Segíts mindenkin, önzetlenül!
Egyik este, akár a többi napon, a kicsi árva lányka az utca sarkon állt és pénzt koldult, vagy bármi más egyebet, amivel az emberek megszánják. A kislány ócska ruhát viselt, piszkos volt és kócos a haja. Egy gazdag ember sétált el a kislány mellett, anélkül, hogy pillantásra méltatta volna. De amikor hazaért drága otthonába, boldog és jómódban élő családjához, gazdagon terített asztalhoz, vissza-visszatértek gondolatai a kislányhoz.
Nagyon megharagudott Istenre, amiért engedi, hogy ilyen körülmények között éljenek emberek.
Szemrehányást is tett Istennek, mondván:
“Hogy engeded meg, hogy ez történjen? Miért nem teszel valamit, hogy segíts ezen a kislányon?”
Aztán lénye legmélyéről meghallotta Isten válaszát:
“Már tettem! Megteremtettelek Téged!”
Segíts a bajbajutottaknak, amikor csak teheted, amivel csak tudsz.
Adni sokszor nagyobb öröm, mint kapni…

 

 

Volt egyszer egy kisfiú, aki feltétlenül találkozni akart az Istennel. Tisztában volt azzal, hogy az Istenhez vezető út nagyon hosszú, ezért az összes fellelhető dobozos kólát és csokoládét bepakolta hátizsákjába, elindult. Addig futott, amíg egy parkhoz nem ért, ahol megpillantott egy öreg nénit.

A néni egy padon ült, és a galambokat nézte, akik táplálék után kutattak a földön. A kisfiú leült a néni mellé a padra. Kinyitotta a hátizsákját, és már éppen ki akart venni egy dobozos kólát, amikor arra gondolt, hogy a néni biztosan nagyon éhes lehet. Ekkor fogott egy csokoládét, és odaadta a néninek. A néni hálásan elfogadta az édességet, és a fiúra mosolygott - csodálatos volt a mosolya.

A kisfiú még egyszer látni akarta a mosolyt, ezért kólával is megkínálta a nénit, aki újra rámosolygott, talán még sugárzóbban, mint előtte. A kisfiú majdnem kiugrott a bőréből. Egész délután a parkban maradtak, de egy szót sem szóltak egymáshoz. Amikor besötétedett, a kisfiú elálmosodott, és úgy döntött, hazamegy. Már ment néhány lépést, amikor megállt, és visszafordult. Visszasétált a nénihez, és átölelte. A néni legszebb mosolyával ajándékozta meg.

Amikor a fiú hazatért, édesanyja különös mosolyt látott az arcán és megkérdezte: "Mi jó történt ma veled, hogy ilyen boldog vagy?" A kisfiú így válaszolt: "Istennel ebédeltem, akinek csodálatos a mosolya."

 

 

A drágakő

Egy Indián bölcs asszony amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs Indián asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az Indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. 
Ám néhány nappal később a vándor visszatért az Indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ.
„Gondolkoztam…”– szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.

https://kozosgondolatok.wordpress.com/szep-gondolatok-gyujtemenye/tanmesek/

 

 

Gondolatod valóságot teremt

Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta. Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér.
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta.
Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.
„Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!” – gondolta meglepetten.
Most már hangosan mondta ki:
„Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!”
Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék. Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.
Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz:
”Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!”
Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt.
„Tudtam” – mondta, és megrázta a fejét.
Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.

https://kozosgondolatok.wordpress.com/szep-gondolatok-gyujtemenye/tanmesek/

 

 

Egyszer, a Mester így szólt tanítványaihoz:

Harc dúl bennem. Egy szörnyű háborúskodás két farkas között.

Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót.

A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.

Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.

A tanítványok pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte:

Melyik farkas fog győzni?

A bölcs Mester egyszerűen ezt felelte: Az, amelyiket tápláljuk. (Osho)

 

 

http://www.gyorgyigabor.hu/gondolatok_idezetek.php

 

 

Tanmese
Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl.
 Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette.
 Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába.
 Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.
 Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza.
 Az egész kunyhó lángokban állt!
 Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett.
 "Hogy tehetted ezt velem Istenem?
 Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat?
 Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?" - kiáltott Istenhez.
 Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó.
 Nem hitt a szemének!
 Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van.
 "Abból a nagy füstből, amit csináltál.
 Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten." - felelte a kapitány.
 Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De az életnek minden negatív történésre van egy pozitív válasza!

http://www.szepi.hu/irodalom/kedvenc/kt_087.html
 

 

Egy hajótörött hánykolódik az Óceánon
és közben így imádkozik:
Istenem én mindig szerettelek.
Nézd milyen helyzetbe kerültem,
kérlek, mentsd meg az életem…
Néhány pillanat múlva csobban mellette a víz
és egy csónakról egy kötelet dobnak felé,
A fuldokló mit sem törődve a kötéllel tovább imádkozik:
Istenem te látod a helyzetem.
Kérlek, segíts nekem, hogy megmaradjak.
Én mindig hittem benned kérlek, ments meg engem.
Néhány perc múlva megszólal egy hajó kürt mögötte
és a hajótörött mellé egy MENTŐŐVET dobnak
A fuldokló mit sem törődve a MENTŐÖV-vel tovább imádkozik:
Istenem miért hagytál el engem. Nem segítesz és itt meghalok.
Ezután néhány perc múlva a hajótörött elsüllyed az óceánban,
mellette a vízen ringatózó mentő öv.
Felkerül a mennyországba, ahol az Úr elé kerül és megkérdezi tőle:
Uram! Nem hallottad az imám?
Nem tudtad, hogy hiszek benned és szeretlek?
Elnézted, hogy belefulladjak a tengerbe?
Miért nem mentettél meg engem?
Mire az Úr így szól:
Én küldtem neked két hajót is!
Te nem vetted észre hogy meg akarlak menteni
és nem törődtél vele.
Akkor most miért reklamálsz?
Forrás: http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:CDKln26lOmAJ:www.hschuduloclub.hu/mentoov.pdf+&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a

https://m.facebook.com/MariaLovagrend/posts/833351253429896

 


Egy ateista leesett a szikláról. Zuhanás közben azonban elkapta egy kis fa ágát. Miközben ott lógott a felette lévő ég és az ezer lábnyi mélységben lévő sziklák között, látta, hogy nem lesz sokáig ereje kapaszkodni. Ekkor azonban eszébe jutott valami:
- Isten! - kiáltotta torka szakadtából.
Csend. Semmi válasz.
- Isten! - kiáltotta még egyszer. - Ha létezel, ments meg, és én megígérem, hogy hinni fogok benned, és másokat is a te hitedre fogok tanítani.
Ismét csak csend. Már majdnem elengedte az ágat kétségbeesésében, amikor egy hatalmas hang dörgött végig a völgyön:
- Mindegyik ezt mondja, amikor bajban van.
- Nem, Istenem, nem! - kiáltotta most már reménykedve. - Én nem olyan vagyok, mint a többiek. Látod, hallván a hangodat, én már el is kezdtem hinni benned. Most már csak szabadíts ki innen, és hirdetni fogom nevedet az egész földön.
- Na jól van - mondta a hang. - Megmentelek, engedd el azt az ágat.

- Hogy elengedjem az ágat? - kiáltotta tébolyultan az ember. - Hát azt hiszed, hogy megőrültem? (Anthony de Mello)

 

 

 A hitvalló kimegy a hegyekbe sétálni és elmélkedései közben hirtelen kibukkan
a sűrűből egy grizli medve. Elkezd rohanni, a medve utána. Látja, hogy semmi esélye már, ezért letérdel és elkezd imádkozni:
- Istenem add, hogy ez a medve irgalmas keresztény legyen!
Isten meghallgatta imáját.
A medve letérdelt és elkezdett magában beszélni, miközben az égre nézett:
- Édes Isten légy vendégünk, áldd meg amit adtál nékünk!

 

 

Az ember hajt az országúton, és meglát egy kígyót, mozdulatlanul az úttest közepén. A fickó megállt, és látta, hogy a kígyó megsebesült. Ezért hazavitte, ápolta, meggyógyította. Amikor a kígyó fölépült, kinyitotta neki a bejárati ajtót, hogy elmehessen. Ahogy a csörgőkígyó kifelé tekergődzött, megmarta a lábán. Mielőtt a méreg végzett volna vele, még odaszólt a kígyónak: "Befogadtalak, etettelek, meggyógyítottam a sebeidet, és most azzal fizetsz, hogy megmarsz?" A kígyó megállt, és azt válaszolta: "Ez mind igaz. De mindeközben végig tudtad, hogy én kígyó vagyok." -Steve Berry

 

https://www.facebook.com/AngelicHumana/posts/10207255319732682 A három kapu

 

http://www.eromerito.eoldal.hu/cikkek/tanitas/a-sargarepa--a-tojas-meg-a-kaveszem.html

 

A pénz körforgása (tanmese):
Franciaországi, kis hegyvidéki szállodába érkezik egy turista, megkérdezi van-e üres szoba kiadó, és letesz egy 100 euróst a pultra. A szálloda tulajdonosa megörült, mert mostanában igen pangott az üzlet, és a legjobb szoba kulcsát adta a vendégnek, aki el is indult fölfele a lépcsőn, hogy elfoglalja a szobát.
- A tulaj fogta a 100 euróst, átrohant a henteshez, kifizetni az előző heti adósságát, és visszament a szállodába.
- A hentes fogta a 100 eurót, és elrohant a gazdához, hogy kifizesse a hitelbe kért disznót, és visszament a boltjába.
- A gazda rohant Jennyhez, a helyi örömlányhoz, hogy kifizesse annak szolgálatait, és ment vissza a farmjára.
- Jenny rohant a szállodába, hogy kifizesse a múlt héten kivett szobák árait, és letette a 100 euróst a pultra.
Ebben a pillanatban jön le a lépcsőn a turista, és közli, hogy a szoba nem felel meg. Visszakapja a 100 euróst, és ezzel elment.
Senki nem csinált semmit, és mégis mindenki kifizette az adósságát!
Ennyit a pénzmozgásról, a hitelekről, és a gazdaság fellendüléséről.
https://www.facebook.com/eek.kisszekely.hu/posts/842138432546593

 

 

A halász és a piackutató szakember
A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piackutató azt kérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
- Mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember.
- Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk egy kicsit - feleli a halász.
A piackutató itt közbevág, és ezt mondja:
- Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal meg több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálós flottára.
- És azután? - kérdezi a halász.
- Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Cotonouba, Párizsba vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Meg azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődik a halász.
- Úgy 15-20 év alatt - válaszolja a piackutató.
- És azután? - folytatja a kérdezősködést a halász.
- Ekkor kezd érdekessé válni az élet - magyarázza a szakember. - Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatna a városi rohanó életformát, és egy távol eső faluba költözhetne.
- És azután mi lenne? - kérdezi a halász.
- Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a barátaival zenélgetni kicsit.
http://www.csendespercek.hu/anekdotak/1623-tanmese-3249897

 

 

Létezik egy hihetetlenül bölcs afrikai törzsi szokás.
Amikor a törzsből valaki rosszat tesz a törzs egy másik tagjával, vagy
fájdalmat okoz neki, akkor az illetőt kiállítják a falu közepére, és
az egész törzs köré gyűlik.
De ahelyett, hogy valami nyilvános büntetésben részesítenék, két napig
folyamatosan sorolják neki mindazokat a jó dolgokat, amiket valaha is tett.
Hogy miért?
Mert a törzs hisz abban, hogy minden egyes ember jónak születik, és
szeretetre, békére és boldogságra vágyik. Csak néha, a mindezekre való
törekvés közben hibákat vétünk.
És mivel a rossz cselekedeteket segélykiáltásként értelmezik, a törzs
összegyűlik a társukért, és segítenek neki újra megtalálni önmagát, a
jó természetét. Emlékeztetik őt arra, hogy ki is valójában. És erre
néha mindenkinek szüksége van!
http://www.norszeko.hu/index.php/gondolkodasmod-eletszemlelet/74-a-bennszulottek-bolcsessege
 

 

 Ubuntu=Vagyok, mert vagyunk
*Egy antropológus egy afrikai törzs gyermekeinek javasolt egy játékot: letett egy kosár gyümölcsöt egy fa mellé, majd így szólt:
- Aki előbb odaér az nyeri a gyümölcsöt!
Erre a gyermekek mind felálltak, kézenfogták egymást, és együtt szaladtak érte.
Az antropológus megkérdezte, hogy miért nem versenyeztetek?
Mire ők: Ubuntu! Hogyan tudna valamelyikünk is boldog lenni, ha bármelyikünk szomorú?
E törzs nyelvén Ubuntu annyit tesz: Vagyok, mert vagyunk...*

 

 

A LÉLEK ÉNEKE

Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyermek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától számítják. E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a leendő anya először gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja gyermeke énekét.
Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujába, és megtanítja az éneket a leendő apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket. Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel köszöntik a gyermeket.

A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik neki, amikor valami baja esik, ezt éneklik győzelmek, szertartások, felavatások alkalmával, vagy a házasságkötési ceremónián. Amikor élete végén szerettei összegyűlnek a halálos ágyánál, utoljára hangzik fel a dal.

http://tanitoikincseim.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1198985

 

A bölcs titkos ládája

 
Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, hogy egy nagy titkot őriz egy varázs ládában, ami az élet minden területén sikeressé teszi, és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát. Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, még meg is próbálták ellopni a ládát, mind hiába. Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta élni őket. Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett. Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta:

- Uram, én is határtalanul boldog szeretnék lenni, mint te. Megmutatod nekem, hogyan érjem el a boldogságot?
A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt:
- Neked megmutatom a boldoggá válás titkát. Gyere velem és nagyon figyelj: Valójában két ládában őrzöm a boldogság titkát, a szívemben és az eszemben. A nagy titok pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat, amit életed végéig követned kell.

  • Az első lépés azt, hogy tudd: Isten minden dologban ott van és ezért szeretned kell őt, és hálát adnod neki, mindazért, amid van.
  • A második lépés, hogy szeresd önmagad és minden nap lefekvéskor és felkeléskor ki kell jelentened: Én fontos vagyok, képes vagyok, értékes vagyok, okos vagyok, kedves vagyok, sokat várok magamtól, nincs olyan akadály, amit le ne tudnék győzni. Ezt hívják magas önbecsülésnek.
  • Harmadik lépés, hogy a gyakorlatban is megvalósítod, amit magadról állítasz. Vagyis ha azt gondolod, hogy okos vagy, viselkedj okosan; ha azt gondolod, hogy képes vagy, tedd meg amit kitűzöl magad elé; ha azt gondolod hogy nincs akadály amit ne tudnál legyőzni, akkor tűzzél ki célokat az életedben és harcolj értük amíg el nem éred. Ezt a lépést motivációnak hívják.
  • Negyedik lépés, hogy ne irigyelj senkit, azért amije van, vagy ami ő maga, ők elérték a céljukat, te érd el a sajátjaidat.
  • Ötödik lépés, hogy ne őrizgess a szívedben haragot senki iránt; ez az érzés nem fogja hagyni, hogy boldog légy. Hagyd, hogy Isten törvényei tegyenek igazságot, te bocsáss meg és felejts.
  • Hatodik lépés, hogy ne vedd el azt, ami nem a tiéd, emlékezz, hogy a természet törvényei szerint, ha valakitől elveszel valamit, akkor holnap elvesznek tőled valami értékesebbet annál, amit elvettél. Fizesd meg a tartozásodat, add vissza, ami nem a tiéd, kérj bocsánatot, add oda mindenkinek azt, ami megilleti. Így biztosítod a békédet.
  • Hetedik lépés: Ne bánj rosszul senkivel. A világ minden élőlényének joga van ahhoz, hogy tiszteljék és szeressék.
  • És végül a nyolcadik lépés. Mindig mosolyogva kelj fel, és fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban, gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van, segíts a többieknek, anélkül, hogy arra gondolnál, hogy semmit sem fogsz kapni cserébe; figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat, nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak, és így boldogok legyenek. 

          http://velunkazisten.hu/small_story/A_bolcs_titkos_ladaja

 

 

Egy ember éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton. Jelenetek villantak föl az életéből.
Minden egyes jelenetnél két, párhuzamos lábnyomsort látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré.
Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat.
Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egyetlen lábnyomsort lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog, és megkérdezte az Urat:
"Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. Mégis, azt látom, hogy épp a legnehezebb időkben csak egyetlen lábnyomsor maradt a fövényen! Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád?"
Az Úr így felelt: "Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen lábnyomsort, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek."

 


A fodrász és Isten
Egy ember elment levágatni a haját, és megigazíttatni a szakállát. Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Sok mindenről szót ejtettek, különféle területeken. Végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan kijelentette :
– ,,Én nem hiszem, hogy Isten létezik.”
– ,,Miért ilyen biztos ebben ?” – kérdezte a vendég.
– ,,Nos, csak ki kell nézni az utcára, hogy mindenki megértse, miért nem létezhet Isten. Most mondja meg őszintén, ha Isten létezne, hogy lehetne annyi beteg ember a világon ? Hogy is hagyhatnának el szülők gyerekeket ? Ha Isten létezne, se szenvedés, se fájdalom nem lenne. El nem tudok képzelni egy szeretettel teli Istent, aki lehetővé teszi mindezt körülöttünk.”
A vendég gondolkodott egy kis ideig, aztán úgy döntött, hogy nem válaszol a fodrász feltevésére, mert nem akart vitába keveredni.
Miután a fodrász befejezte a dolgát, a vendég fizetett, majd elbúcsúzott tőle és kilépett az utcára. A következő pillanatban szemébe ötlött egy ember, akinek hosszú, gondozatlan haja és loboncos szakálla volt. Piszkosnak és kultúrálatlannak tűnt. A vendég visszafordult, és megint belépett a fodrászüzletbe, ahol megszólította a fodrászát :
– ,,Tudja mit mondok ? Nem léteznek fodrászok a világon !”
– ,,Hogy mondhat ilyet uram ? – kérdezte meglepetten a fodrász.
– ,,Hiszen itt vagyok én, én fodrász vagyok, nem ? Épp most fejeztem be az ön hajának és szakállának a rendbetételét.”
– ,,Nem, nem ! – erősködött a vendég.
Fodrászok márpedig nem léteznek, hiszen ha léteznének, akkor nem lennének olyan hosszú, gondozatlan hajú és szakállú emberek az utcán, mint az az ember ott, látja ?”
– ,,Ah, de hát attól még léteznek fodrászok !” – válaszolt a mester.
Tehetek én arról, hogy az az ember nem jön be hozzám ?”
– ,,Hát ez az ! – bólintott rá a vendég.
Éppen erről van szó! Isten is LÉTEZIK !
Tehet Ő arról, hogy az emberek nem fordulnak Hozzá, hogy nem keresik meg Őt ?
Ezért van olyan sok fájdalom és szenvedés a világon.”

https://kozosgondolatok.wordpress.com/szep-gondolatok-gyujtemenye/tanmesek/

 

 

A valódi gazdagság
Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre hétéves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
- Nos, mit gondolsz erről az útról?
- Nagyon jó volt, apa!
- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
- Igen.
- És mit láttál meg mindebből?
- Azt apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékre pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csendben, mire a kisfiú hozzátette:
- Köszönöm apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.

http://docplayer.hu/1593085-Ii-janos-pal-papa-az-angyalfoldi-szent-laszlo-plebania-lapja-2013-szent-mihaly-havanak-8-napjan-53-szam.html
 

 

"„Utazó: Milyen időnk lesz ma? Juhász: Olyan, amilyet én szeretek. Utazó: Honnan tudod, hogy olyan időnk lesz, amilyet szeretsz? Juhász: Miután rájöttem, uram, hogy nem lesz mindig olyan idő, amilyet szeretek, megtanultam szeretni azt, amit kapok. Így aztán biztos vagyok benne, hogy olyan időnk lesz, amilyet szeretek." A boldogságunk vagy a boldogtalanságunk attól függ, ahogyan az eseményeket fogadjuk, és nem az események természetétől. (Anthony de Mello)

 

 

 

Kövek, kavicsok, homok...
Egy filozófusprofesszor előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzervesüveget és feltöltötte kb. 5 centiméter átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg...
,,Igen'' - volt a válasz.
Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt tele homokkal és azt kezdte beletölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis részt kitöltött.
,,És most - mondta a professzor - vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok. A családod, a partnered, az egészséged, a gyermekeid. Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok az összes többi apróság. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel is. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod érdekében. Játssz a gyermekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj - azokra, amelyek igazán számítanak. A többi csak homok.''
Forrás: Szentkirályi hírmondó http://www.szepi.hu/irodalom/vallas/tima/tima_224.html

 

 

"Egy pszichológia professzor az egyik konferenciáján a hallgatók előtt elmondott egy viccet, és mindenki nevetett.
Egy kis idő múlva ismét elmondta ugyanazt a viccet, és már alig nevettek.
Addig mesélte ugyanazt a viccet, amíg már senki nem nevetett..
Akkor az alábbi kérdést tette fel:
- Ha nem tudnak nevetni többször egy dolgon, miért képesek az emberek sírni, és megemlékezni egy dologról több alkalommal?
Szeretném azt mondani – folytatta – hogy nem érdemes ragaszkodni ahhoz, ami szenvedést okoz, vagy ahhoz, amit nem lehet megoldani.
És tudják miért? Nincs visszaút!!!! Az élet megy tovább, csak szeress, bocsáss meg, értékelj át dolgokat, és szeress újra!!!
Érdemes boldognak lenni!"

 

 

Történet a megbocsátás fontosságáról

"Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével.

Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.

A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben...

Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.

Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a karton doboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét.

Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt spirituális nehézség súlyát képviseli, akkor amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban. Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva.

A valóságban azonban, ez a legnagyobb szívesség, amit ÖNMAGUNKNAK tehetünk!"

Forrás: http://oriah-morzsai.blogspot.hu/2011/12/tortenet-megbocsatas-fontossagarol.html

 

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=701177603293226=pcb.3381749224330386474&type=3&theater Milyen nehéz ez a pohár víz?...tedd le a pohár vizet.

 

 

"Elképzeltem egy Serpát, aki...
… egy kis ember, nagy málhával a hátán. Bízom benne, követem, hiszek benne, Ő tudja/ismeri az utat. Épp az én málhás zsákomat cipeli, benne az összes terhemmel, amit magammal hoztam az útra. Mindezt teszi azért, hogy nekem könnyebb legyen az utam, hogy könnyedén érjem el célomat. Hogy én közben élvezhessem az engem körülölelő világ szépségét.


De akkor miért nem tudom élvezni a tájat?
Miért nem suhanok a széllel?
Miért lesznek lépteim egyre nehezebbek?

Figyelmem egyre többször az előttem haladó Serpámra kalandozik. Figyelem Őt, amint cipeli a terheim, s közben töretlenül mutatja az utat. Egyre nehezebben követem.

Pedig olyan törékenynek tűnik, hozzám képest. Mégis oly könnyed. Nem tudom vele tartani a lépést. Szép lassan a Serpa végleg eltűnik a látóhatáron, az én terheimmel, és én egy lépést sem tudok tenni tovább, hogy kövessem. Hogy van ez? Hisz elvitte a terheimet.

Nem értem! Mit nem veszek észre?
Egyre biztosabb vagyok benne, hogy amit az út mutat az több, mint amit valaha is gondoltam.

Már végképp nem bírom erővel, térdre rogyok, s mikor felnézek a káprázat eltűnik, a Serpa elhagyta a horizontot!

Egy valamit látok magam előtt heverni a sárban. A málhámat, minden terhemmel együtt. Megpróbálom a hátamra venni, de nem megy! Bárhogyan erőlködöm, egy idő után már megemelni sem tudom. Elkeseredésemben a földet bámulom.

De mikor újra felnézek. A Serpám ott áll, velem szemben, egész közel és csak mosolyog. Olyan szívből jövő – szívig hatoló mosollyal. Olyan, még mindig nem érted? Mosollyal. Megölel, be kell csuknom a szemem, szeretet árad át testemen. Mikor újra kinyitom, már nem látom, de érzem, hogy itt van. Érzem a mindent átitató szeretetet és erőt, magamban.

Sokkal könnyebnek érzem magam. Kinyitom az előttem heverő zsákot, a mosoly már az én arcomon is megjelent. Elkezdem kipakolni a zsákot és rájövök, mennyi felesleges dolgot cipeltettem eddig a Serpámmal. Így hát leteszem amire nincs szükségem. Már fel tudom emelni a zsákot, s a testembe is visszatért az erő, folytatom az utam. Most már tudom, hogy ott van a vállamon a zsákom. Viszem. Én. De már sokkal könnyebb a járásom.

Egyszer csak feltűnik előttem egy Serpa, hogy lehet ez? Hisz az előbb...
Utolértem, valakit aki zsákot cipel a vállán, már nem málha, csak egy zsák.

Körülnézek és körülöttem megannyi embert látok, zsákkal a vállán. Ki nagyobb ki kevesebb terhet visz.

És azt is érzem, hogy valaki jön mögöttem.
Megfordulok, és látok valakit magam mögött, aki meggyötörten, fáradtan térdel előttem, előtte egy hátizsák hever a sárban. Én csak mosolygok rá, úgy szívből, s érzem hogy meg kell ölelnem.
Felsegítem, majd folytatom az utamat.

S azon tűnődöm, vajon minek láthatnak a mögöttem jövők? Lehet, hogy egy, az Ő zsákjukat cipelő Serpának?

A kérdés az, hogyan él bennem a Serpám?

Mindannyian Serpák vagyunk, elöl kisebb, hátul nagyobb terhekkel. Nézzünk hátra és segítsünk letenni a mögöttünk jövőnek azokat a terheket, amit már mi tudjuk, hogy nem kellenek.
És mi már tapasztaltuk, tudjuk, hogyan kell letenni.

És ha már felismertük a bennünk élő Serpát, nézzünk már bele időnként abba a zsákba, hogy mit kell belőle kipakolni. A hegy tetején már nem lesz szükségünk a zsák tartalmára.

Tegyük le feleslegessé vált terheinket, hogy mikor visszaindulunk, már tisztán, minden teher nélkül tehessük azt."

Harcsa Tomaj
http://serpaportal.net/

 

Egy professzor felmutat egy 10.000 Ft-os bankjegyet az osztálynak, majd megkérdi a tanulókat: 
"Ki szeretné ezt a bankjegyet?" minden gyerek felemeli a kezét. 
Összegyűri a kezében a pénzt, majd újból felteszi a kérdést az osztálynak: 
"Továbbra is szeretnétek?" a kezek ismét az égbe emelkednek. 
Majd eldobja a gyűrött bankjegyet, ráugrik és eltapossa. 
Ezután újból megkérdi: 
"Még mindig akarjátok a pénzt?" a gyerekek újból jelentkeznek egytől egyig. 
A professzor ekkor így szól: 
" Kedves barátaim, ma tanultatok egy nagyon fontos leckét az élettől.
Habár ezt a 10.000 forintot összegyűrtem, rátapostam és eldobtam, ti továbbra is szeretnétek ha a tiétek lenne, mert a bankjegy értéke nem változott, még most is 10.000 forintot ér!
Sokszor az életben ellenkeznek veletek, emberek visszadobnak és elutasítanak titeket. Azt érzitek, hogy már nem ér semmit a létetek, de a ti ÉRTÉKETEK nem változik SOHA azoknak az embereknek, akik valóban szeretnek titeket.
Még akkor sem, amikor a legrosszabb passzban vagytok, az emberi ÉRTÉKEITEK, TOVÁBBRA IS UGYANANNYIT ÉRNEK."

SOHA NE KÉTELKEDJETEK magatokban, mindig ugyanannyit értek, sőt többet, de SOHA KEVESEBBET!"

http://sikerutja.hu/ertekes-vagy soha ne kételkedjetek önmagatokban

 

 

 

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy szép kert, néhány almafával, narancsfával, körtefával, szépséges rózsákkal. Mindenki boldog és elégedett volt, és mindenki jókedvű, kivéve egy fát, ami mély szomorúságban élt.
„Ami neked hiányzik, az a koncentráció”, mondta neki az almafa. „Ha valóban akarod, a legízletesebb almákat teremheted. Meglátod, milyen könnyű”.
„Ne hallgass rá”, toporzékolt a rózsafa. „Rózsát teremni sokkal egyszerűbb, és ráadásul szép is”. És a fa kétségbeesetten próbálkozott mindennel, amit javasoltak neki, de mivel nem tudott olyanná lenni, mint a többiek, egyre reményvesztettebb lett.

Egy nap bagoly érkezett a kertbe, a madarak legbölcsebbike, és amint látta a fa kétségbeesését, magyarázni kezdett:
„Ne aggódj! A te problémád nem olyan súlyos. Ugyanaz, mint sok más lényé a Földön. Megmondom neked, mi a megoldás: ne annak szenteld az életed, hogy olyan legyél, amilyennek mások akarnak. Légy önmagad.
Ismerd meg és érd el, hallgasd meg a belső hangodat.” És azon nyomban eltűnt a bagoly.
„Az én belső hangom? Legyek önmagam? Megismerni magam? Kérdezgette a fa kétségbeesetten, amikor hirtelen megértette. Lezárta a hallottakat, kinyitotta a szívét, és végül meghallhatta a belső hangját. Ezt mondta neki: „Te soha nem fogsz almát teremni, mert nem vagy almafa, nem is fogsz virágozni tavaszonként, mert nem vagy rózsafa. Tölgyfa vagy, a te dolgod naggyá és fenségessé nőni. Azért vagy itt, hogy menedéket nyújts a madaraknak, árnyékot az utazóknak, szépséget a tájnak! Küldetésed van! Töltsd be azt!”
És a fa erősnek érezte magát, biztos volt magában, és kész volt mindarra, ami az ő dolga. Hamar megtalálta a helyét, mindenkit bámulatba ejtett, mindenki tisztelte. Csak ekkor vált tökéletesen boldoggá a kert”.
És én azt kérdezem, amikor a környezetemre nézek. „Hányan lehetnek a tölgyfák, akik nem engedik saját magukat megnőni? Hányan vannak a rózsafák, és félve a fenyegetettségtől, csak tüskét teremnek? Hányan vannak a narancsfák, akik nem tudnak virágot teremni?” Az életben mindannyiunknak megvan a magunk célja,
aminek meg kell felelnünk, megvan a helyünk, amit be kell töltenünk. Ne engedjük, hogy valami vagy valaki megakadályozzon abban, hogy megismerjük és megosszuk saját lényünk csodálatos lényegét. (Mabel Katz: A legkönnyebb út)

 

 

 

Igazi filozófus lévén, Szókratész szentül meg volt győződve arról, hogy a bölcs ember ösztönszerűleg igénytelen életet él. Ő maga még cipőt sem hordott; de ugyanakkor a piac szelleme sokszor rabul ejtette, és kiment, hogy az árukban gyönyörködjék. Amikor egy barátja aziránt érdeklődött, hogy miért teszi ezt, Szókratész ezt válaszolta:

Azért szeretek odamenni, mert ott fedezem fel, hogy annyi minden nélkül is tökéletesen boldog vagyok. (Anthony De Mello)

 

 

 

Sok olyan ember van, aki nagyon kevéssel is gazdaggá tenni a saját és a mások életét.

Japánban idősebb úriemberek egy csoportja rendszeresen összejött, hogy megbeszéljék a híreket, és teázgassanak. Egyik szórakozásuk az volt, hogy igen drága teafajtákat kutassanak fel, hogy azokból újabb ínycsiklandozó keverékeket állítsanak össze.

Amikor a legidősebbre került a sor, hogy megvendégelje a többieket, a legnagyobb ünnepélyességgel szolgálta fel a teát: aranydobozból mérte ki a leveleket. Mindannyian a legnagyobb elragadtatással dicsérték teáját, és tudni szerették volna, hogy milyen különleges kombinációból állította össze ezt a keveréket. Az idős ember mosolyogva így szólt:

- Uraim, a tea, amit Önök oly nagy élvezettel isznak, ugyanaz a tea, amit a parasztjaim isznak a birtokomon. Az élet legfinomabb dolgai egyáltalán nem drágák, és nem is nehéz őket megtalálni. (Anthony De Mello)

 

 

 

Egy kvéker a háza melletti üres területen táblát állított fel, a következő felirattal: "EZT A FÖLDET ANNAK ADOM, AKI TELJESEN MEGELÉGEDETT."

Egy gazdag farmer hajtott el arra, megállt, hogy elolvassa a táblát, és így szólt magában:

- Ha kvéker barátunk ilyen könnyen megválik a földjétől, jobb lesz, ha én jelentkezem érte, még mielőtt valaki más elvenné. Gazdag vagyok, mindenem megvan, amire szükségem van, így hát megfelelek a feltételének.

Azzal be is kopogott az ajtón, és elmondta, hogy miért jött.

- Aztán te tényleg elégedett vagy? - kérdezte a kvéker.

- Tényleg az vagyok. Megvan mindenem, amire csak szükségem van.

- Ember - kérdezte a kvéker -, ha valóban elégedett vagy, akkor mi szükséged van még erre a földre is? (Anthony De Mello)

 

 

 

(Egy történet Dan Millman – A békés harcos útja könyvből)

“Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
- Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.”

Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz.

https://idezet.wordpress.com/2010/05/04/2498/#comments

 

 


Volt egyszer egy király, akinek vára egy magas hegy tetején állt, és a birodalmára nézett. Az uralkodó annyira népszerű volt, hogy a közeli város lakói mindennap ajándékokat küldtek neki, és születésnapját az egész királyságban megünnepelték. Az emberek szerették, mert közismerten bölcs és igazságos volt az ítéleteiben.
Egy napon tragédia sújtott le a városra. A város vize beszennyeződött, és minden férfi, nő és gyermek megőrült. Csak a király nem, akinek saját kútja volt.
Nem sokkal a tragédia után, a bolond városlakók beszélni kezdték, hogy a király “különösen” viselkedik, az ítéletei nem helyesek, és a bölcsessége színlelés csupán. Néhányan az is feltételezni merészelték, hogy a király megőrült. Népszerűsége hamarosan szétfoszlott. Az emberek már nem hoztak neki ajándékokat, nem ünnepelték a születésnapját.
A hegy tetején élő magányos királynak nem maradt senkije. Egy nap elhatározta, hogy lemegy a hegyről és ellátogat a városba. Meleg nap volt, ezért ivott egyet a város kútjából.
Aznap éjjel hatalmas ünneplés volt a városban, az emberek boldogok voltak, hogy imádott királyuk “visszanyerte a józan eszét”.

(Dan Millman – A békés harcos útja)

https://idezet.wordpress.com/category/dan-millman/

 

 

“Egy építkezésen, amikor megszólalt a jelződuda, a munkások egy kupacba letelepedtek, hogy megebédeljenek. Sam minden alkalommal kinyitotta az ételhordóját és panaszkodni kezdett.
- Hogy a ménkű verje meg! Ez nem lehet igaz, már megint mogyoróvajas-lekváros kenyér. Utálom a mogyoróvajas-lekváros kenyeret!
Sam minden nap siránkozott a szendvicse miatt. Teltek a hetek, és a többi munkást már kezdte idegesíteni ez a nyafogás. Végül az egyik társa így szólt:
- Az ég szerelmére, Sam! Ha utálod a mogyoróvajat és a lekvárt, miért nem mondod meg az asszonynak, hogy valami mást készítsen?
- Milyen asszonynak? – felelte Sam. – Nincs feleségem, magam készítem a szendvicseimet.”
Mindannyian magunknak készítjük a szendvicseinket ebben az életben.”

(Dan Millman – A békés harcos útja)

 

 

Élt egyszer egy nagy tanító, akinek számos odaadó követője volt. Egy napon felkereste őt egy nagyon elcsüggedt fiatalember, és így szólt:
- Oly magasan felettem állsz, hogy sosem érhetek a nyomodba. Éjjel az agyamban fekve Jézusra, a Buddhára és a többi nagy tanítómesterre gondolok. Miként juthat el egy hozzam hasonló gyarló ember a megvilágosodásig?
A tanító egy pillanatig töprengett, majd így szolt: - Azért latod magad olyan aprónak és gyengének, mert a testi szemeiddel nézel, nem a lelki szemeiddel.
Én latom benned a fényt, és ez ugyanaz a fény, ami Jézusban, a Buddhában és az összes szentben világlott.
Ma talán meg aprócska ez a fény, de nem a nagysága számít, hiszen általa eggyé válsz a megvilágosodottakkal. Csak munkálkodj tovább, míg dicsfényed telje betölti a világot! (Deepak Chopra - Mesteri útmutatás tanítványoknak)

 

 

Baba a menetelést megszakítva megállt. Egy vízzel telt kis agyagkorsót szedett elő. Odanyújtotta nekem, és figyelte, ahogy mohón nyeldekeltem.
- Te nem kérsz? - kérdeztem.
- Nem, üresen van szükségem a korsóra. - Baba kivette a kezemből. - Nézd csak meg alaposabban! Latod a korsó agyagfalat? És latod a belsejében lévő teret?
Hirtelen a másik kezével felmarkolt egy követ, és darabokra zúzta a korsót.
Összezúztam a belső teret is? - kérdezte.
Nem.
- Most láthatod, hova ment Isten. Eltörölhette ugyan a látható bizonyítékait annak, hogy valaha járt e világban, de azért most is éppúgy jelen van, mint az edény belsejében lévő tér. Bármerre nézel is, teret látsz a szellem számára. Isten azért hagyja, hogy mi hozzuk meg az összes döntést, mert bármit teszünk is, nem tüntethetjük el a szellemet. (Deepak Chopra)

 

 

A főpap és az imádkozó
Volt egyszer egy ember, aki annyira szerette Istent, hogy elhagyta az otthonát a templomi életért. Indiában az Isten lehet atya és anya is. Ez a férfi az Isten-anyát szerette minden másnál jobban a világon, ezért hat azzal töltötte napjait, hogy virágokat rendezgetett az oltárán, és imádkozott a szobra előtt. Mindig álmodozó mosollyal járt-kelt, és az emberek gyakran vitatkoztak a háta mögött: egyesek azt állították, hogy lenyűgözően ájtatos, mások csúfolódva azt mondtak, hogy teljesen hibbant.
Egy napon az országrész legfőbb papja állt meg a templomnál, amely egy folyó partján épült. A főpap a bárkájából kilepve éppen az ájtatos férfiba botlott.
- Azt mondjak, hogy minden áldott napot az Isten-anya imádatával töltesz - mondta neki a pap.
- Úgy van - felelte az ájtatos férfi, aki izgatottan és elfogódottan állt a nagy ember színe előtt.
- Ismered a megfelelő imádságokat? - kérdezte a pap szigorúan.
- Nem, azokat a szavakat éneklem az Anyának, amelyek a szívemben zsongnak - felelte a férfi.
A pap összevonta a szemöldökéket.
- Ismered a megfelelő rituálékat és áldozatokat?
- Nem, soha nem tanították meg nekem őket - ismerte be az ájtatos férfi, aki percről percre idegesebb lett.
A főpap így szolt:
- Aggódom érted. Ülj le mellém, és én megtanítalak, hogyan kell helyesen imádni az Istent!
Leültek tehát együtt, és bár a férfi lassú elméjű és iskolázatlan volt, egy idő után a pap elégedetten nyugtázta, hogy megtanította az imádat megfelelő módjára.
A nap véget ért, és a pap beszállt a barkájába, hogy visszavitorlázzon, le a folyón. Már százméternyire volt a parttól, amikor meghallotta, hogy a legénység kiáltozik.
- Mi ez a felfordulás? - kérdezte bosszankodva.
Akkor megpillantotta az ájtatos férfit, aki a vízen sétált a barka fele. Odaért a pap melle, és alázatos hangon így szolt:
- Ne haragudj, de meg tudnál tanítani újra, hogyan kell helyesen imádkozni? Azt hiszem, elfelejtettem.
A főpap pedig áhítattal térdre borult Isten igaz imádója előtt. (Deepak Chopra - Mesteri útmutatás tanítványoknak)

 

 

A kívánságfa
A szemhatárt kezdte fürkészni, ahogyan a vén tengerjáró kapitányok kémlelik a kikötőt.
- Valahol itt kell lennie. Ó! - mondta a legmagasabb fára mutatva a messzeségben. - Rá van szükségünk.
Letértünk az útról, és átvágtunk egy réten, míg el nem értük a fát. Baba így szolt:
- Ez egy kívánságfa. Megadja az embereknek azt, ami után réges-régen vágyakoznak.
A kívánságfáknak Indiában sok évszázados hagyománya van, jóllehet a mai ember szamara inkább legendát jelentenek, mint valóságot. Az országnak ezen a részen mindenki hallott meséket a kívánságfákról a nagyanyjától, és errefele talán erősebb volt az emberek hite.
Egy szép napon egy falubeli ember egyedül ballagott, a jövőjéről ábrándozva. Egy fa alatt megállt pihenni, és arra gondolt, hogy bárcsak gazdag lenne.
Amikor hazaért, nagy meglepetésére egy udvarházat talált a kunyhója helyen, az udvarházban pedig a legkülönfélébb kincseket. Rögtön tudta, hogy rátalált a kívánságfára. A fiatal férfi senkinek nem árulta el, honnan ered a gazdagsága. Meg aznap éjjel elhagyta a falut, hogy sose lássák ott többet.
Egy év múltán azonban egy fejszével tért vissza, és nekiállt kivágni a fát, miközben egyre átkozódott.
- Azt nem mondtad nekem, hogy az emberek elirigylik a pénzem, és ilyen szerencsétlen leszek - kiabált. - Senkiben nem bízom, és nem tudom megmondani, van-e, aki önmagamért szeret, nem a gazdagságomért. Éjt nappallá téve aggódom, hogy mindenemet elveszítem, hiszen semmit sem tudok arról, hogy miként kell a pénzzel bánni. Addig csapkodta a fát, míg bele nem fáradt. A fa azonban nem dőlt ki.

Telt-múlt az idő, és egy nap egy fiatal falusi nő barangolt az erdőben. Leült a fa alá pihenni, és egy kívánság ötlött fel benne:
- Bárcsak híres lennék! Olyan csodálatos lenne, ha én volnék a legnépszerűbb nő a világon.
Amikor hazatért, a házában tévékamerák és riporterek hemzsegtek. Hatalmas tömeg gyülekezett, és amint észrevettek a fiatal nőt, a sikoltozó rajongok maris megostromoltak. Lélegzet után kapkodva sikerült bejutnia a házba. Másnap, amikor felébredt, látta, hogy a kamerák és a riporterek továbbra is ott vannak. Integetett, beszállt egy limuzinba, és többe soha nem látták a faluban.
Egy esztendő múlva azonban fejszével a kezében lopakodott vissza a kívánságfához. Elkezdte csapkodni a fát, és közben egyfolytában átkozódott.
- Nem mondtad el, hogy soha egy perc nyugtot nem hagynak majd nekem. Nem mehetek sehova úgy, hogy meg ne bámuljanak, a legapróbb balszerencsémet is tragédiává fújjak fel az újságok, és nap mint nap emberek százai kérik a segítségemet, amikor a saját életemet is alig tudom kézben tartani. Olyan szerencsétlen vagyok! Addig csapdosta a fát, míg ki nem merült bele. Ám a fa nem dőlt ki. Ismét telt-múlt az idő.

Történt egyszer, hogy egy ifjú várandós anya koszalt az erdőben. Megpihent a fa alatt, a csecsemő születésének örömeiről ábrándozva.
- Semmi mást nem kívánok ezen a világon, csak a gyermekem és a férjem szeretetet - gondolta magában. - Bárcsak örökké szeretnének!
Amikor hazatért, a férje nagy ölelésekkel és csókokkal fogadta. Két héttel később megszületett a gyermekük, és abban a pillanatban, ahogy felnyitotta a szemét, imádattal nézett az anyjára.
Hosszú-hosszú idő telt el, mire az anya visszatért az erdőbe.
Öt esztendővel később a nő visszajött, rongyos ruhafoszlányokba burkolózva, es tébolyodottan átkozódva hasogatta a fát egy fejszével.
- A férjem annyira szeret, hogy meg a munka kedvéért sem bír magamra hagyni. Most már egy fillérünk sincs. A gyermekem végeérhetetlenül sir, ha nem vagyok mellette minden éber pillanatban. Bár igazan szeretnek, nincs békességem. Én vagyok a föld legszerencsétlenebb asszonya.
Ő is addig csapkodta fejszéjével a fát, míg bele nem fáradt, ám a fa csak nem dőlt ki.

Baba végigsimította kezével a sebeket, amelyeket a nő hagyott hatra.
- Tudod, mi sikerült felre? - kérdezte. – Mindnyájan külsőségeket kívántak, és a fa ezeket adta meg nekik.
Mindhármukban élt egy felszínes kép a gazdagságról, a hírnévről és a szeretetről, de a lelked nem képzetekkel akar megajándékozni. Kívánságodnak a bensődből kell fakadnia, és akkor a legfőbb bölcsesség áll majd a rendelkezésedre.

A TANULSÁG Ez a lecke a hasznos és a kártékony kívánságok közötti különbségről szolt. Mindhárom embernek teljesült a kívánsága, akik rátálaltak a kívánságfára, és ezáltal az életük megváltozott, de csak a felszínen. Nem jutott eszükbe, hogy belső változást is kívánjanak. Bármennyi pénze is volt, a gazdag ember legbelül szegény maradt. Bármilyen ismertté vált, a híresség legbelül nem erezte értékesnek magát. Bármennyire szerettek mások, az anya nem tudta, hogyan szeresse önmagát.
Baba arra tanított, hogy a lelkem minden kívánságot meghall, ami a bensőmből fakad. A lelek azt hallja meg, amit az ember igazán, vagyis a szíve legmélyén akar. (Deepak Chopra - Mesteri útmutatás tanítványoknak)

 

Már később, felnőttként hallottam ezzel kapcsolatban egy érdekes tanulmányról. Megkérdeztek az embereket, hogy mire vágynak. Ezután bármilyen választ is kaptak, megkérdezték tőlük, hogy miért. A kérdésfeltevés tehát nagyjából így történt:
Kérdés: Mit gondol, mire vágyik e pillanatban? VÁLASZ: Csodálatos testet szeretnék.
K: Miért?
V: Hogy vonzóbb és magabiztosabb legyek.
K: Miért?
V: Mert az emberek felfigyelnének rám, és ez fontos dolog.
K: Miért?
V: Mert ez boldoggá tenne, és én boldog akarok lenni!
A kísérlet vezetői rájöttek, hogy ha elég gyakran teszik fel a „miért" kérdést, végül mindenki a következő válasznál lyukad ki: „Mert boldog akarok lenni." Nem számit, mi volt az eredeti kívánságuk - pénz, népszerűség, hírnév vagy jobb állás. Végeredményben mindenki boldogságot kíván. (Deepak Chopra)

 

 

Sok évvel később egy csodálatos kísérletről olvastam, ami épp idevág.
Egy csapat laboratóriumi nyúl szerepelt benne. Ketrecekbe zárták őket, és saláta és répa helyett rendkívül egészségtelen étrenden tartottak, hogy megfigyeljek, vajon éppen úgy megnő-e a koleszterinszintjük és el-meszesednek-e az ereik, mint a hasonlóan egészségtelen étrenden elő embereknek.
Idővel a nyulak a kutatók várakozásainak megfelelően betegek lettek - egyetlen csoportot kivéve. Senki sem értette a dolgot, hiszen az a csoport ugyanazt a táplálékot fogyasztotta, mint az összes többi. Azután rájöttek, hogy velük valami más is történt. Az egyik egyetemi hallgató, akit a nyulak e csoportjának etetésével bízták meg, etetés előtt mindig megsimogatta és megölelgette a nyuszikat. A kísérlet vezetői kénytelenek voltak belátni, hogy az érintés és dédelgetés formájában megnyilvánuló szeretet ténylegesen képes megváltoztatni a szervezet vegykonyháját. (Deepak Chopra)

 

 

Az igazság elrejtése (Isten és az angyalok)
Midőn Isten megteremtette a világot, összehívta az angyalait, és így szólt:
- Emberi lényeket teremtek a saját képmásomra. Kreatívak lesznek, eszesek és jók. Minden isteni tulajdonságnak birtokában lesznek a születésük jogán.
Az angyalok így feleltek:
- De ha ismerik az igazságot önmagukról, az életük túl sima és unalmas lesz.
- Akkor az igazságot elrejtem a legmagasabb hegycsúcsra - mondta Isten.
- Az emberi lények könnyen kitalálják, hogyan másszák meg a legmagasabb hegyet - feleltek az angyalok.
- Akkor lesüllyesztem az óceán legmélyére - mondta Isten.
- Az emberi lények ki fogjak találni, hogyan merüljenek le az óceán legmélyére - mondtak az angyalok.
Fellángolt a vita, hogy hol lehetne elrejteni az igazságot ilyen eszes teremtmények elöl. A felhőkben? A Holdon? A távoli galaxisok között? Azután Istennek támadt egy ragyogó ötlete.
- Tudom mar - mondta. - Az emberi szívbe plántálom az igazságot. Ez a legutolsó hely, ahol keresni fogjak.
Az angyalok helyeseltek, és Isten pontosan így cselekedett.
A történet egyszerre mulatságos és szomorú. Mindaddig, amíg az emberek álruhákat viselnek, az igazság melyen el lesz rejtve a szívükben. (Deepak Chopra)

 

 

Vakok és az elefánt
- Ismered a vakok és az elefánt történetet? - kérdezte.
Ismertem. Indiában minden gyereknek elmondjak a tanmesét arról, hogyan próbált meg leírni egy elefántot hat bölcs vak ember.
Az első vak kitapogatta az elefánt oldalát, és azt mondta:
- Tudom mar, mi az elefánt; nagyon hasonlít egy falra.
A második vak kitapogatta az elefánt agyarat, és így szólt:
- Nem, az elefánt inkább olyan, mint egy lándzsa.
A harmadik vak az ormányát ragadta meg, számára tehát az elefánt kígyóhoz volt hasonlatos. És így tovább. A farok tapintása kötélre emlékeztetett, a fül legyezőre, a láb fatörzsre. Egyikük sem tálalta el a teljes igazságot, a tanulság tehát a következő: ha csak kevéssé ismersz valamit, azt valójában egyáltalán nem ismered.
- Így is maradt azonban egy talány - mondta Baba.
- Sejted, miért választottak a hatos számot? Miért nem hét vak ember volt, vagy három? A hatos szám az őt érzéket és az elmét jelképezi. Mi ezt a hat dolgot használjuk, hogy kitaláljuk, milyen az univerzum. Mert az univerzum az elefánt, és a mese igazi tanulsága a következő: nem hihetsz benne, hogy az érzékeid eláruljak neked, mi valóságos, bármilyen keményen törőd is rajta a fejed. Valami másra van szükség - a lelki szemeidre -, hogy igazan meglásd az elefántot. (Deepak Chopra - Mesteri útmutatás tanítványoknak)

 

 

Miért kiabálunk, amikor dühösek vagyunk? - "Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól."
Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:
- Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?
... A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:
- Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.
- De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz - mondta a tanító.
A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta:
- Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság. Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretet van.
A tanítványaira nézett, és így folytatta:
- Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg a visszavezető utat...
http://www.szepi.hu/irodalom/vallas/tima/tima_654.html

 

 

Hogyan látunk...?

Egy fiatal pár új házba költözik.
Első reggel, reggelizés közben a fiatalasszony kinéz az ablakon, és látja, hogy a szomszéd teregeti a ruhákat.
„Milyen koszosak azok a ruhák”
- mondja a férjének, „lehet, hogy nem tudja, hogyan kell rendesen mosni.
Talán mosószappanra lenne szüksége.”
A férj végighallgatja, és csendben fogyasztja a reggelijét.
Ez így megy a következő napokban is: amikor a szomszéd kiteregeti a ruhákat, a fiatalasszony ugyanazokat a megjegyzéseket teszi rá.
Egy hónappal később a feleség meglepődve veszi észre, hogy a szárítókötélen tisztára mosott ruhák sorakoznak, és meg is jegyzi a férjének: „Nézd, végre valahára megtanulta a szomszédasszonyunk, hogyan kell rendesen kimosni a ruhákat!
Vajon ki taníthatta meg rá?”
A férj ekkor felnéz, és így szól:
„Ma korán reggel felkeltem, és megtisztítottam az ablakokat.”

Így van ez az életben is...
Az, hogy hogyan látunk embereket, mindig azon múlik, hogy mennyire tiszta az ablak, amin keresztül nézzük őket.

https://www.facebook.com/246357335452228/photos/a.246409005447061.62075.246357335452228/958805314207423/?type=3

 

 

"A tudós mindig csak dolgozik. A fia ahogy nőtt érdekelte, hogy az apja mit csinál. De az apa állandóan csak elzavarta, hogy hagyja békén dolgozni. Telt az idő de a fiú csak nem hagyta békén az apát. Erre az apjának az jutott eszébe hogy lefoglalja fiát, amíg ő "dolgozik" és békén hagyja. Levett egy világatlaszt a polcról és összetépte. Na fiam ragaszd ezt össze. Nem telt bele pár óra és a fiú kopogtatott az ajtón. Az apja nem akarta elhinni, hogy a kisfiú ilyen hamar összerakta. De fiam te még kicsi vagy nem ismerheted a világot! Igen apám a világot nem ismerem de mielőtt összetépted a térképet észrevettem, hogy egy ember van a hátulján. Azt gondoltam ha az embert meg tudom javítani, talán a világ is megjavul..."

 

 

Szókratész bölcsessége - A három rosta

Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudása miatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:
„Figyelj Szokrátesz! El kell neked mondanom valamit…”
„Állj csak meg egy kicsit” – szakította félbe a bölcs. „Azt, amit te nekem mondani akarsz, átszitáltad-e már a három rostán?”
„Milyen három rostán?” – kérdezte a hírhozó elcsodálkozva.
„Igen, barátom, három rostán! Nézzük csak, az, amit te mondani akarsz átmegy-e a három rostán: az első rosta az IGAZSÁG. Ellenőriztél-e valóban mindent, amit el akarsz nekem mondani, hogy igaz-e?”
„Nem, én így hallottam, illetve úgy gondolom, meg azt mesélték, hogy…”
„Jó, jó, de bizonyára a második rostával már próbálkoztál: a JÓSÁG rostájával. Mindaz, amit nekem el akarsz mondani, ha nem is bizonyítottan igaz, de legalább jó és szívderítő dologról van szó?”
Tétovázva jött a válasz: „Nem, nem, sőt ellenkezőleg…”
„Hát akkor” – szakította félbe őt a bölcs – „nézzük csak a harmadik rostát: lássuk SZÜKSÉGES-e nekem ezeket a dolgokat hallanom vagy tudnom, ami téged ennyire felzaklatott?”

„Hát, tulajdonképpen szükségesnek sem mondható igazán …”
„Tehát,” – mosolygott Szokrátesz - „ha az, amit el akarsz nekem mondani, se nem igaz, se nem jó, és még ráadásul nem is szükséges, akkor felejtsd el gyorsan, és ne mérgezd vele se a magad életét, se az enyémet.”

http://www.kincseslada.hu/kozmikusember/content.php?article.287

 

 

A szufik azt tanácsolják, hogy csak azután szólaljunk meg, miután a szavaink áthaladtak három kapun.
Az első kapunál azt kérdezzük magunktól:
"Ezek a szavak igazak?"
Ha azok, továbbengedjük őket, ha nem, mehetnek vissza.
A második kapunál azt kérdezzük:
"És szükségesek?"
Az utolsó kapunál azt kérdezzük:
"És kedvesek?"
(Eknath Easwaran)

 

 

Newton mélyen hívő ember volt. Egyszer valaki gúnyosan megkérdezte tőle:
- Aztán hogyan szedi össze életre az Isten egyszer a halottakat?
A nagy tudós benyúlt egy fiókba, kivett egy dobozt, abból egy marék vasreszeléket és szétszórta az asztalon.
- Szedje össze - mondta az idegennek.
- Nem tudom - felelte az.
Erre a tudós kivett a zsebéből egy mágnest, és a vasreszelék fölé tartotta.
Mind hozzácsapódott egy szempillantás alatt, az utolsó szemig.
- Nos, valahogy így! - felelte szerényen a tudós.

http://www.szentkeresztplebania.hu/Sir_Isaac_Newton.html

 

 

Igazság és hamisság elmentek fürödni…
http://www.erdekessegek.cerberusallatorvos.eu/wp-content/uploads/2015/04/kontos.jpg

 

 

,,Szeretnék elmondani valamit a stresszről, és arról hogy hogyan tekintsünk a stresszre.

A fogorvosnál ültem, amikor a kezembe akadt egy újság arról, hogy hogyan nőnek a homárok. „Nem érdekel, hogyan növekednek a homárok” - gondoltam.

De elolvastam. Azt írta, hogy egy homár egy puha állat, ami egy kemény páncélban él. Ez a kemény páncél sohasem növekszik.
De akkor hogyan tud maga a homár növekedni?

Ahogyan a homár növekszik, a páncél egyre szűkebb lesz a számára.
Ettől a homár kényelmetlenül, nyomás alatt érzi magát.

Elbújik egy kő alá a ragadozók elől, leveti a régi páncélt és növeszt egy újat. Ami végül ugyanúgy szűk lesz neki, ekkor újra bemászik egy kő alá és így tovább. A homár sokszor megismétli ezt élete során.
Mi ösztönzi arra a homárt, hogy növekedjen?
Az, hogy kényelmetlenül érzi magát!

Ha a homároknak lennének orvosaik, sohasem növekednének! Mert akárhányszor kényelmetlenül éreznék magukat, csak elmennének az orvoshoz, kapnának valami nyugtatót, és sohasem bújnának ki a páncéljukból. Fel kell ismernünk, hogy a stresszes időszakok egyben jelzések arra, hogy itt az ideje növekedni!
És ha jól fogjuk fel az élet viszontagságait magunk javára fordíthatjuk azokat.”

- Abraham J. Twerski

https://www.facebook.com/weloveencounter/videos/585487194948125

 

 

"Jézus azt mondta: "... legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem...". Ha a fény harcosa felelősséget vállal valamiért, megtartja a szavát.

Aki csak ígérget, de nem tudja betartani az ígéreteit, elveszíti az önbecsülését, és szégyelli a tetteit. Az ilyen ember állandóan menekül, és sokkal több energiát fecsérel az örökös magyarázkodásokra, mint amennyi energia ahhoz kellene, hogy állja a szavát.

Néha a harcos is elvállal ostobaságokat, amiket később megbán. Ilyenkor elhatározza, hogy többet nem esik ebbe a hibába, de ha már egyszer ígéretet tett, tartja a szavát."

 

"A harcos nem mindig tudja megőrizni a hitét.

Vannak pillanatok, amikor egyáltalán nem hisz semmiben. Ilyenkor megkérdezi a szívét:

-Megéri ennyit fáradozni?

De  a szíve nem felel. A fény harcosának egyedül kell döntenie.

Ekkor elkezd gondolkodni, hátha talál valami példát. És eszébe jut, hogy Jézussal is hasonló történt. Hogy a maga teljességében tapasztalhassa meg az emberlétet.

"Múljék el tőlem e keserű pohár!"

- mondta Jézus. Ő is elvesztette a lelkesedését és a bátorságát, de nem állt meg.

A harcos sem adja fel. És ha elég kitartó, visszatér a hite."

 

 

"A harcos olyan, mint egy gyerek.

Az emberek meghökkennek: már elfelejtették, hogy egy gyereknek arra van szüksége, hogy szórakozzon, játsszon, néha kicsit pimaszkodjon, illetlen és gyerekes kérdéseket tegyen fel, és olyan butaságokat beszéljen, amikben maga sem hisz.

És rémülten kérdezik:

- Ez lenne a spirituális út? Hiszen ez az ember olyan gyerekes!

A fény harcosát büszkeséggel töltik el az ilyen megjegyzések. Ártatlanságán és önfeledt örömén keresztül továbbra is kapcsolatban marad Istennel, de nem feledkezik meg a küldetéséről."

 

,,Amikor egy harcos elhatározza magát valamire, mindent meg kell tennie érte, de felelősséget kell vállalnia azért, amit csinál. Akármit is tesz, először is azt kell tudnia, hogy miért teszi, majd cselekednie kell, anélkül, hogy kétkedne a tettében, vagy megbánná azt."

 

A fény harcosa nem vesztegeti az idejét ostoba támadásokra: tudja, hogy megvan a maga sorsa, amit be kell töltenie.

A fény harcosának szüksége van a szerelemre. A szeretet és a gyöngédség éppen olyan elemi szükségletei, mint az evés, az ivás, és a Jó Harc. Ha a harcost nem teszi boldoggá a naplemente, tudja, hogy valami baj van. Ha így érzi, leteszi fegyverét, és elindul, hogy társat keressen magának, akivel együtt gyönyörködhet az alkonyatban.

Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked.

 

A fény harcosának erős akaratra és rettenetesen nagy türelemre van szüksége az álma eléréséhez.

 

A fény harcosa abban a pillanatban, hogy elindul rajta, felismeri az Ösvényt. Minden kő, minden kanyar üdvrivalgással köszönti. Azonossá válik a hegyekkel és a patakokkal, a saját lelkét látja a növényekben, állatokban és a mező madaraiban. Aztán, elfogadva az Isten és Isten Jeleinek segítségét, engedi, hogy Személyes Története elvezesse a feladatokhoz, amelyeket az élet tartogat a számára.

...

A fény harcosa átadja magát a benne lévő szenvedélyeknek és teljes átéléssel élvezi őket. Tudja, hogy nem kell lemondani a győzelmek boldogságáról, mert azok az élet részei, és örömet szereznek mindenkinek, aki részt vesz bennük.

 

A fény harcosa (...) tudja, hogy minden csata során tanult valami újat. De a legtöbb lecke túl sok szenvedést okozott neki. Többször is fölöslegesen vesztegette az idejét, hogy hazugságukért harcoljon. És sokszor szenvedett olyan emberek miatt, akik nem érdemelték meg a szeretetét. A győztesek nem követik el kétszer ugyanazt a hibát. Ezért a harcos csak olyasmiért teszi kockára a szívét, amiért érdemes.

,,A fény harcosa tudja, hogy megvan a maga sorsa, amit be kell teljesítenie.

A fény harcosa tudja, hogy senki nem ostoba: mindenki tanul az élettől, csak van, akinek több időbe kerül.

Mindig a legjobbat adja magából, és másoktól is a legjobbat reméli.

A fény harcosát semmi nem ingatja meg hitében. És továbbra is biztatja embertársait, mert ezáltal magát is ösztönzi.”

 

A fény harcosa tudja, hogy szívének csöndjében egyfajta rend rejtőzik, amely utat mutat neki.

A harcos arra törekszik, hogy minél jobban megismerje képességeit. Mindig ellenőrzi fegyverzetét, ami három dologból áll: hitből, reményből és szeretetből. Ha mindhárom megvan, nyugodtan megy tovább. A fény harcosa megtalálja az egyensúlyt a magány és a másokra utaltság között. Használja a magányt, és nem hagyja, hogy a magány használja őt. A fény harcosa tudja, hogy nem élhet örökös nyugalomban. A fény harcosa mindig megtalálja az egyensúlyt a Szigor és a Kegyelem között. Ahhoz, hogy megvalósíthassa az álmát, erős akaratra és óriási odaadásra van szüksége, mert nem mindig az az út vezet a célhoz, amit elképzelt. Ezért a harcos egyszerre fegyelmezett és szenvedélyes. …

Néhány ismerőse egész életében arról panaszkodik, hogy nincs választása, mások pedig a többiek döntését kritizálják. De a harcos mindig tettekre váltja gondolatait.

 

Ha már meghozott egy döntést, ahhoz tartja magát. Nem kételkedik benne, hogy helyesen döntött, és nem tér le a választott útról csak azért, mert nem úgy alakulnak a körülmények, ahogy elképzelte.

A világ tükör, és minden embernek a saját arcvonásait tükrözi vissza…  Az a legnyomorultabb, aki közönnyel szemléli mások nyomorát….A szeretet összegyűlve jószerencsévé válik, a harag összegyűlve balsorssá alakul….

 

A harcos - akaratlanul - tesz egy rossz lépést, és lezuhan a szakadékba.

Kísértetek fenyegetik, magány lengi körül.

Mivel mindig a jó ügyért harcolt, nem gondolta volna, hogy ez megtörténhet vele, de megtörtént. A sötétben megszólítja a mesterét.

- Mester, szakadékba zuhantam - mondja. - Sötét és mély a víz.

- Vésd jól az eszedbe - feleli a mester -, hogy akit vízbe fojtanak, az nem alámerül, csak lesüllyed a víz alá.

És a fény harcosa összeszedi minden erejét, hogy kijusson a gödörből, amibe belekerült."

A fény harcosa tudja, hogy egy angyal és egy ördög vitatkozik a keze fölött, amely a kardot tartja.

 Az ördög azt mondja:

- Elgyengülsz. Nem ismered fel a megfelelő pillanatot. Félsz.

Az angyal azt mondja:

- Elgyengülsz. Nem ismered fel a megfelelő pillanatot. Félsz.

 A harcos meglepődik. Mindketten ugyanazt mondták.

 Aztán az ördög folytatja:

- Hadd segítsek neked.

 Az angyal pedig azt mondja:

- Segítek neked.

 A fény harcosa ekkor megérti a különbséget. A szavak ugyanazok, de a szövetségesek különböznek.

 És elfogadja az angyal kezét.

 (Paulo Coelho – A fény harcosának kézikönyve)

http://jakoskata.hu/kedvencek_/kedvenc_konyvek_idezetek/paulo_coelho_a_feny_harcosanak_kezikonyve_reszletek-c124.html

http://vitaminbiblia.com/index.php/tanmesek/352-idezetek-paulo-coelho-a-feny-harcosanak-kezikoenyveb

 

 

A szent ember és Isten (Pokol és Paradicsom)

Egy szent ember egy nap Istennel beszélget...

Mondja neki:

          - Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.

Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek, hogy betekintsen......

A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.

A szentnek elkezdett csorogni a nyála.

Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.

A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.

Isten ekkor azt mondta:

          - Amit most láttál az a Pokol volt.

Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.

A szent ember ekkor azt mondja Istennek:

          - Én ezt nem értem!

          - Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak `képesség´ kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak. `A Pokol gyakran itt van a Földön.´

 

 

Menny és Pokol

- Kérlek beszélj nekem mennyről és pokolról!
Kanzaki mester felnézett az ifjú szamurájra, mosolyra húzta a száját, majd mosolygása rekedtes kacagásba fordult. Úgy mutatott ujjával az ifjú szamurájra, mintha az valami roppant nevetségeset mondott volna.Az ujját az ifjú felé rázva, és még mindig hangosan kacagva, Kanzaki így szólt:
- Te tudatlan ripők! Engem a bölcs mestert mersz kérdezni mennyről és pokolról? Ne vesztegesd az időmet, ostoba! Túl buta vagy ahhoz, hogy felfoghatnád ezeket a dolgokat!
A szamuráj majd' felrobbant a méregtől. Bárki mást megölt volna, ha csak így emeli rá az ujját, de most a sértés ellenére küzdött, hogy legyűrje indulatát.
Kanzaki mester azonban még nem fejezte be. Hanyagul odavetette:
- Világos számomra, hogy nincs egyetlen ember sem a te faragatlan, ostoba fajtádból, aki egy szót is értene abból, amit mondok...
Most már tényleg gyilkos düh szállta meg az ifjú harcost. Megragadta kardját, talpra ugrott, és felemelte a pengét, hogy leszedje a zen mester fejét...
Ebben a pillanatban Kanzaki mester a szamurájra mutatott, és nyugodtan ennyit mondott:
- Íme a pokol kapuja.
A harcos kővé meredt. Az elméje abban a pillanatban megvilágosodott, és megértette a pokol természetét: azt, hogy a birodalma nem az életen túl terül el, hanem benne magában, akkor és ott. Térdre borult, maga mögé fektette pengéjét, és mélyen meghajolt a tanítója előtt:
-Mester, határtalan hálával tartozom ezért a bátor leckéért, amit adtál nekem. Köszönöm! Köszönöm!
Kanzaki mester elmosolyodott, ismét rámutatott a szamurájra, és azt mondta:
-Íme a menny kapuja.
(Dan Millman: Szókratész utazásai)

 

 

,,Fontos, hogy megtanuld: Nem szerethet téged mindenki! Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett...,zamatos.., kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd:lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát. Meg kell értened: hogy te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és valaki akit kedvelsz nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán légy. De tudd ha ezt választod, hogy banán leszel,csak középszerű banán lehetsz, s lesznek emberek akik nem szeretik a banánt. Töltheted az életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni, ami lehetetlen hisz te szilva vagy, de próbálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni.....” (Lucius Annaeus Seneca)

 

 

Mantra (tanmese)
A tanítvány odament a mesterhez, és szorongva ecsetleni kezdte.
– Mester, elsajátítottam egy technikát, melyben pozitív szavakat mantrázok, azt mondták biztosan használni fog, de úgy érzem, mintha rajtam nem segítene. Mond meg, én csinálok valamit rosszul vagy a technikával van a baj?
A mester csak csendben figyelt, majd egy virágra mutatott.
– Látod azt a virágot? – kérdezte.
– Látom.
– Szépnek látod?  
Erre ő bólintott.
– Van valami szándékod azzal a virággal?
Nem értette a kérdést. – Nincs, de miért kérded, én csak arra vagyok kíváncsi, miért nem működik a módszer, amit elsajátítottam.
– Ha szavaid és érzéseid között nincs kapcsolat, mindegy milyen szavakat használsz, hazugság lesz mind. Ha azért gyönyörködsz a virágban, hogy birtokba vedd, nem gyönyörködsz benne igazán, figyelmed másra irányul. Amíg szavaid és érzéseid nincsenek összhangban, addig erőtlenek és hatástalanok maradnak, bármi is legyen a szavak eredeti jelentése. Mit gondolsz miért van az, hogy ha ugyanazt a bölcs mondatot mondja két különböző ember, az egyiktől elfordulunk, a másikhoz meg túlcsorduló bizalommal odafutunk és igazat adunk neki? Ezutóbbi megéli, amit mond, a másik csak beszél valamit, amivel magára vonhatja a figyelmet. Amikor pozitív szavakat mondogatsz magadban, felejtsd el, hogy azért teszed, hogy jobban legyél. Fordulj bizalommal az élethez, hálád jeleként mond a mantra szavait, és ha ez nem megy, mond ezt: „sajnos most képtelen vagyok erre”. Az élet meghálálja az őszinteséget, és érzéseidet gondolataiddal összhangba állítja. Ha vágyaid és tetteid nincsenek összhangban, nem érsz célt. Ha gondolataid és érzéseid nincsenek összhangban, nem érsz célt. Ezért mondom, először légy őszinte és csak utána tulajdoníts jelentőséget a tapasztalataidnak…

https://davidgergo.wordpress.com/2015/11/20/mantra-tanmese/
 

 

,,– Későre jár. Feküdjünk le.
 Későre jár - bólintott a mester.- Ébredjünk föl."

 

 

Az Élet vize

Volt egyszer egy kislány, szép volt, tündöklően szép, még a Napnál is ragyogóbb, mert tiszta szívével soha nem bántott meg senkit.
Egy napon aztán apja kiküldte őt a kútra az élet vizéért:
- Menj, vidd ezt a vödröt, és merítsd bele a kútba... Amikor megtelik vízzel, gyere vissza hozzám...
Úgy tett a lány, ahogy az apja kérte, mikor a vödör színültig telt a kút friss vizével, elindult hazafelé. Ám mire hazaért, egy üres vödröt tartott a kezében.
- Mi történt? - kérdezte az apja.
- Ó, semmi... a vödröt, ahogy kérted belemerítettem a kútba, és megtöltöttem az élet friss vizével...
- Hiszen ez a vödör üres - mondta az apja, és nevettek mindketten. - Hová lett, gyermekem, az élet vize?
- Mindent úgy tettem, ahogy tanácsoltad. Ám ahányszor csak belemerítettem a vödröt a tiszta vizű kútba, megjelent egy ember, s mert szomjas volt, neki adtam az utolsó csöppig... Így ment ez végtelenségig, míg a kút ki majdnem száradt. Végül épp annyi vizet adott, amennyivel az utolsó vödröt telemertem.
Az apa mosolygott:
- És hol van az a víz?
- Mindenfelé... amerre jártam, mindenkinek adtam belőle, aki kért. ♥

 

 

Az állandóan imádkozó tanítványhoz így szólt a Mester:
- Meddig fogsz még Istenre támaszkodni, ahelyett, hogy a saját lábadra állnál?
A tanítvány megdöbbent.
- De hiszen te tanítasz bennünket arra, hogy Istenre mint Atyára tekintsünk.
- S mikor fogod megtanulni, hogy egy apa nem azért van, hogy rátámaszkodjunk, hanem azért, hogy önállóságra neveljen? (Anthony de Mello)

 

 

Volt egyszer egy férfi, aki azon volt, hogy feladjon mindent.
Otthagyta az állását, a párját és el akarta dobni az életet magától.
Elment az erdőbe, hogy még egyszer utoljára elbeszélgessen Istennel.
- Istenem! — szólította meg. – Tudnál nekem mondani valami jó okot arra, hogy ne szálljak ki ebből az egészből?
Isten meglepő választ adott:
- Nézz körül itt. Látod a páfrányt és a bambuszt?
- Persze! – válaszolta a férfi.
- Amikor elültettem a páfrányt és a bambusz magot, nagy gondot fordítottam rájuk. Biztosítottam számukra a fényt, a vizet. A páfrány gyorsan kihajtott. Ragyogó levele befedte a talajt. A bambusz magjából azonban semmi sem hajtott ki. Mégsem hagytam magára a bambuszt.
A második évben a páfrány még gyönyörűbb és dúsabb lett. A bambusz magjából még mindig nem hajtott ki semmi sem. Mégsem hagytam magára a bambuszt.
A harmadik és negyedik évben se hajtott ki a bambusz. Mégsem hagytam cserben.
Aztán az ötödik évben egy pici hajtás nőtt ki a földből. A páfrányhoz képest parányinak és jelentéktelennek tűnt. Hat hónap alatt a bambusz harminc méteresre nőtt. Öt évet töltött a gyökérzet növesztésével. A gyökerek tették erőssé és biztosították számára azt, amire a túléléshez szüksége volt. Egyetlen teremtményemet sem állítom olyan próbatétel elé, amellyel nem tudna megbirkózni.
Ezután így folytatta:
- Tudtad, hogy amíg küszködtél, valójában gyökeret növesztettél? Nem hagytam magára a bambuszt. Téged sem foglak cserben hagyni. Ne hasonlítgasd magadat másokhoz. A bambusznak más a célja, mint a páfránynak. Mégis mind a kettőnek a jelenléte megszépíti az erdőt. Eljön majd a te időd, amikor magasan szárnyalhatsz.
- Milyen magasan? – firtatta a férfi.
- Milyen magasra nő a bambusz? – kérdezett vissza Isten.
- Amilyen magasra csak tud?
- Igen. – felelte. – Emelkedj olyan magasra, amilyen magasra csak tudsz.
A férfi otthagyta az erdőt, és mindenkinek elújságolta a történteket.
- Ne hajtogassátok az Úrnak, hogy milyen nagy kelepcébe jutottatok, inkább dicsőítsétek őt azért, hogy mindenkit képessé tett arra, hogy beteljesítse a saját sorsát.

http://utonjarok.blogspot.hu/2013/07/kiszallok.html

 

 

A Paradicsom étke

Dervistörténetek http://filosz.hu/a-paradicsom-etke/

 

 

A kormányzó egyik utazása során belépett a Mesterhez, hogy tiszteletét tegye nála.
- Az állam ügyei nem hagynak nekem időt hosszabb értekezésekre - mondta. - Össze tudná foglalni a vallás lényegét néhány mondatban egy olyan elfoglalt embernek, mint például én?
- Egyetlen egy szóval megmondom Önnek, méltóságos uram.
- Hihetetlen! Mi az a szó?
- Csend.
- S hogyan érhetem el a csendet? - Elmélkedéssel.
- És ha szabad kérdeznem, mi az elmélkedés?
- Csend. (Anthony de Mello)

 


A tanítvány zsidó volt.
- Mi jót kell cselekednem, hogy Isten elfogadjon?
- Hogyan tudhatnám én azt? - mondta a Mester.
- A te Bibliád azt mondja, hogy Ábrahám vendégszerető volt, és Isten vele volt. Illés szeretett imádkozni, és Isten vele volt. Dávid az országot uralta, És Isten őt is kedvelte.
- Van valami mód arra, hogy kitaláljam, Isten milyen munkára szánt engem'?
- igen. Kutass szíved legmélyebb hajlandósága után, és kövesd azt!
(Anthony de Mello)

 

 

- Mivel kezdjem a zen tanulmányozását?- kérdezte egy szerzetes Hszüan-sától.
- Hallod a patakcsobogását?
- Hallom.

- Akkor kezd azzal. (Zen buddhista anekdota)

 

 

Nan-in, a Meiji korban élt (1868 - 1912) japán mester vendégül látott egy egyetemi professzort, aki a Zen után érdeklődött. Nan-in teával kínálta. Már csordultig volt a látogatója csészéje, de Ő csak öntötte tovább. A professzor egy darabig türelemmel figyelte, hogy mi történik, de aztán nem tudta fékezni magát és kifakadt.
- Már csordultig van. Nem fér bele több!
- Csak úgy mint a csésze - mondta Nan-in -, te is csordultig vagy a saját véleményeddel és bölcselkedéseddel. Hogyan mutassam meg neked a Zent, hacsak nem üríted ki előbb a csészéd?

http://nirmala.hu/tudatossag/web-shop

 

 

J. D Salinger novellájában a Magasabbra a tetőt, ácsok! -ban van egy buddhista mese a házalóról, akit Mu hercegnek, Csin fejedelmének ajánlanak azzal, hogy képes megtalálni a hercegnek való igazi paripát.

Mu herceg, Csin fejedelme, így szólt Po Lóhoz: „Te magad tisztességben megöregedtél. Tudsz-e ajánlani valakit a fiaid közül, akit helyetted elküldhetnék lovat vásárolni?” Po Lo így felelt: „a jó lovat meg lehet ismerni a tartásáról meg a külsejéről. De az igazi táltos – amelyik nem veri fel a port, s nyom sem marad utána –, az olyan felismerhetetlen, olyan megfoghatatlan, akár a levegő. Az én fiaim tehetségéből erre nem futja; van annyi eszük, hogy meg tudják különböztetni a jó lovat a rossztól, de nem ismerik fel az igazi táltost. Van azonban egy barátom, Csiu Fang-kao a neve, tüzelővel és zöldséggel szokott házalni. Hát ő mindenképpen ért annyit a lovakhoz, mint jómagam. Kérlek, beszélj vele.”

Mu herceg megfogadta a tanácsot, és megbízta a házalót, keressen neki egy jó paripát. Három hónap múlva megjött a házaló a hírrel, hogy talált egyet. „Sa-csiuban bukkantam rá” – tette hozzá. »S miféle az a ló?« – kérdezte a herceg. „Hát egy pej kanca” – hangzott a válasz. Ám amikor elküldtek valakit a lóért, kiderült, hogy egy hollófekete mén. A herceg igen megharagudott, és magához hívatta Po Lót. „A te barátod – mondta neki –, akit megbíztam, hogy lovat vásároljon nekem, szépen elintézte a dolgot. Hiszen ez még azt sem tudja, hogy kanca-e vagy mén, s azt sem, hogy milyen a színe! Mit érthet az ilyen ember a lovakhoz?” Po Lo elégedetten sóhajtott fel: „Hát csakugyan, idáig jutott volna? – kiáltotta. – Ó, hiszen akkor ő tízezerszer többet ér nálamnál. A nyomába sem léphetek. Kao csak a lelki dolgokra figyel. Miközben a lényegről meggyőződik, megfeledkezik a hétköznapi részletekről; a benső tulajdonságok érdeklik, s így szem elől téveszti a külsődlegeset. Amit látni akar, látja, és amit nem akar, azt nem látja. Csak azokra a dolgokra figyel, amelyekre figyelnie kell, és nem törődik mindazzal, amivel nem is érdemes törődni. Kao a lovak ügyében olyan bölcsen ítélt, hogy ő lovaknál különb ügyekben is bátran ítélkezhet.”

Amikor a ló megérkezett, csakugyan táltosnak bizonyult.

Kiderül, hogy a paripa tényleg az igazi, s a házaló igaz bölcsé lett. Mert az igazi bölcs képes arra, hogy csakis a lényeggel foglalkozzon.

http://terebess.hu/keletkultinfo/acsok.html

 

 

Egy nap az egyik szerzetes megkérdezte a mestert, hogy hallott e már a keresztények Bibliájáról. "Soha sem hallottam róla," mondta a mester, "kérlek, olvass fel belőle!"
A szerzetes felnyitotta a könyvet Máté evangéliumánál, és olvasni kezdte: "Azt mondom ezért néktek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek, vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket."
"Bárki mondta is ezt, közel volt a megvilágosodáshoz" válaszolta a mester.

 

 

- Várj amíg senki sem lesz körülöttünk, akkor megmondom - felelte Cui-vej, amikor egy szerzetes a buddhizmus értelméről faggatta.
Valamivel később a szerzetes újra odament hozzá:
- Most nincs itt senki, válaszolj légyszives.
Cui-vej kivitte őt a kertbe egy bambuszligethez, de nem mondott semmit. A szerzetes most sem értette, végül is Cui-vej megszólalt:
- Az egyik nád rövid, a másik hosszú.

 

 

Egy nap Chuang Tzu és egy barátja a folyó mellett sétált.
- Nézd, ahogy úsznak a halak! - mondta Chuang Tzu - Igazán jól érzik magukat!
- Te nem vagy hal - válaszolta a barátja - így nem tudhatod, hogy jól érzik e magukat.
- Te nem vagy én. - mondta Chuang Tzu - Honnan tudod hogy nem tudhatom, hogy a halak jól érzik magukat?

 

 

Két szerzetes a város felé menvén egy folyóhoz ért. A sekély gázló mellett ott állt egy gyönyörű lány, aki hosszú, fodros szoknyája miatt nem tudott átkelni, ezért megkérte a szerzeteseket, hogy vigyék át őt. Az egyik szerzetes nem tudta mitévő legyen, de a másik gyorsan karjába vette a lányt, és átvitte a túlpartra. A lány kedvesen megköszönte, és távozott. Estére, mire a város határához értek, a másik szerzetes nem bírta tovább, és megkérdezte:
- Testvér, szellemi vezérelveink nem engedik, hogy nőkkel kerüljünk kapcsolatba, hiszen kísértésbe vihetnek minket. De te felvettél egyet és a karjaidban hordoztad!
- Testvér - válaszolta a másik - én letettem azt a lányt a parton, de te még mindig cipeled?

 

 

Két tanítvány beszélgetett a mestereikről. Az egyik állította, hogy az ő tanítója egy csomó mágikus dologra képes, például tud a levegőbe írni, és papírokra, melyek messzire vannak tőle.

És, a te mestered mit tud?- kérdezte a másiktól.

Ó, az én mesterem is csodálatos dolgokra képes! - válaszolta a másik - Például, amikor fáradt, alszik, amikor éhes, eszik.

 

 


Miközben a remete tűzifát gyűjtött az erdőben, egy tolvaj belopódzott a kunyhójába. Mivel nem talált semmit, éppen indult volna, amikor a remete hazatért. A tolvaj váratlan esemény hatására mozdulni sem tudott, a remete viszont vidáman így szólt:
- Nahát, az mégsem lehet, hogy üres kézzel küldjelek el! Milyen vendéglátó volnék akkor? - azzal levette összes ruháját, s a tolvajnak adta, aki zavarodottam távozott.
Aznap este a remete a közeli tó partján üldögélt töprengve, ruhátlanul a holdfényben.
- Szegény tolvaj, bárcsak neki adhattam volna ezt a csodálatos holdat is!

 

 

Volt egyszer egy kőbányász kőfaragó, aki elégedetlen volt magával és helyzetével. Egy napon egy vagyonos kereskedő háza mellett haladt el. A nyitott ajtón keresztül benézve számtalan értékes dolgot és fontos látogatókat látott. "Milyen hatalmas is a kereskedő!" gondolta magában a kőfaragó. Irigy lett és azt kívánta, hogy ő is kereskedő lehessen. Nagy meglepetésére, hamarosan kereskedő lett belőle, és több luxust és kényelmet élvezett, mint addigi egész életében, de mindenki irigykedett rá, akinek kevesebb vagyona volt. Hamarosan egy magasrangú hivatalnok haladt el háza előtt, akit szolgái gyaloghintóban vittek. Kísérők serege haladt mögötte, és katonák sokasága előtte, akik gongokat vertek, mivel mindenkinek meg kellett hajolnia a hivatalnok előtt, legyen az bármily vagyonos is. "Micsoda hatalmas is ez a tisztviselő!" - gondolta - "Bárcsak magasrangú tisztviselő lehetnék!" És magasrangú tisztviselő lett, akit mindenhova gyaloghintóban hordoztak, és akit mindenki félt és gyűlölt. Forró nyári nap volt, és kellemetlenül érezte magát a nyitott gyaloghintóban. Feltekintett a napra. A Nap büszkén trónolt az égen, nem zavartatva magát senkitől és semmitől. "Micsoda hatalma is van a Napnak!", gondolta, "Bárcsak a Nap lehetnék!" És a Nappá lett. Könyörtelenül bocsátotta sugarait a földön mindenre, perzselve a mezőket, átkozva a parasztok és munkások szavától. De egy hatalmas, fekete felhő került elé, és sugarai nem jutottak el többé az alant levőkre. "Mily hatalmas is a viharfelhő!", gondolta, "Bárcsak viharfelhő lehetnék!" És viharfelhő lett. Eláztatta esőjével a földeket és a falvakat, mindenki reá kiáltozott. De hamarosan észrevette, hogy valami hatalmas erő eltolja helyéből, és rádöbbent, hogy a szél az. "Micsoda hatalma van!", gondolta, "Bárcsak szél lehetnék!" És széllé vált. Lefújta a házak tetejét, kicsavarta a fákat, mindenki rettegett és félt tőle. De egy kis idő után nekiszaladt valaminek, ami meg sem mozdult bármily erősen is próbálta ellökni - egy magas kőszirt volt. "Milyen hatalmas is a szikla!", gondolta, "Bárcsak sziklává lehetnék!" És szikla lett, mindennél erősebb, ami csak a földön létezik. De ahogy állt ott, egy furcsa, fémes hangot hallott, és érezte hogy teste megváltozott. A távolban egy kőfaragó alakja bontakozott ki.

http://szamszara.blogter.hu/281472/koanok

 

 

Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak az apáthoz a szerzetesek.

- Mondd, apát! Mi az a tanítás, mely túlmutat Buddhán és az összes pátriárkán?

- Egy szezámmagos pogácsa – felelt azon nyomban Lin-csi, aztán nagy nyugalommal fürkészte szerzetesei arcát. A hívek zavartan fészkelődtek, majd az egyik megkérdezte.

- Tréfálsz, apát?

- Nem tréfálok, ez a valóság – állította Lin-csi, majd látva a szerzetesek tanácstalanságát, így folytatta. – A szezámmagos pogácsa valóban túlmutat Buddhán és a pátriárkák minden tanításán. A szezámmagos pogácsa semmit sem szimbolizál, pogácsa csupán, talányok és magyarázatok nélkül. Nem így a Tanítás, mely tökéletlen mesterek tökéletlen szavaiból áll, s az utódok örökké ezeket magyarázzák. Hívek! Ha tökéletes tanításra vágytok, nézzétek meg jól a pogácsát! Ne vesződjetek többé szent könyvek betűivel, ne kínlódjatok szikkadt agyú mesterekkel, ne erőlködjetek, ne akarjátok érteni az írást. Vessétek el az írott hagyományt, vessétek el a példát. Nem ezekben van a teljesség, a megnyugvás. A Tanítás harsogó hívság, a szezámmagos pogácsa maga a csendes valóság – szólt Lin-csi apát, s már sarkon fordult volna, amikor utánaszólt az egyik tanítvány.

- Mester! Téged se hallgassunk ezután?

- Akik a pogácsa valóságos természetét már föltárták, kiálltak minden próbát – válaszolta az apát. – Azok felém se nézzenek többé! De akik még nem tudják, mennyire terhes minden titok, minden tudás, és akik még nem tudják, hogy nem érdemes az Úton cipelni mást, csak egyetlen szezámmagos pogácsát, azok kolostoromban megvárhatják, míg lekopik róluk a sok régi okosság. Akkor aztán ők is mehetnek tovább – válaszolt szerzeteseinek Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.

http://www.csupaszon.eoldal.hu/cikkek/masok-tolla/lin-csi-apat-tortenetei.html

https://www.youtube.com/watch?v=CCmQmFc8J50

 

 

Lin-csi apát cellájába egy nap váratlanul betoppant az egyik tanítvány.

- Mester! – szólította meg izgatottan. – Kerek egy évet töltöttem a kolostorodban a Tanítás tanulmányozásával. Megismertem a Tanítás Három Kocsijának eszméit, a Hármas Világ régióit, a Létezés Hat Világának lényeit, bejártam a tíz állapotot és a tízezer dolog birodalmát, túl vagyok immár a négyes tételen és túl a száz tagadáson, mégsem tudok válaszolni a kérdésre, „ki vagyok én?” Felelj nekem, Mester, ki vagyok én!

Lin-csi a szerzetesre emelte tekintetét, majd elfordult tőle. Így kérdezte, hosszabb szünet után, halkan.

- Megetted a zabkásádat, szerzetes?
- Megettem, Mester.
- Elmostad az étkezőtálkádat?
- Elmostam.
- Kitakarítottad a celládat?
- Kitakarítottam.
- Kisöpörted az udvart?
- Kisöpörtem.
- Szálltak a falevelek, mikor söpörtél, mi?
- Szálltak, Mester.
- De azért összeszedted őket.
- Összeszedtem, Mester.
- És láttad a nagy ciprusfát az udvaron?
- Láttam, Mester.
- Szép tornyos növésű, igaz?
- Igaz, Mester.
- S finom, balzsamos illatú. Érezted?
- Éreztem, Mester.
- Aztán bejöttél hozzám.
- Bejöttem, Mester.
- És azt kérdezted, ki vagy te?
- Azt kérdeztem, Mester, ki vagyok én?

- Nos, tudd meg, szerzetes, az vagy te, aki reggel megette a zabkásáját, aztán elmosta az étkezőtálkáját, kitakarította a celláját, kisöpörte az udvart, nézte, hogyan szállnak a falevelek, és érezte a tornyos növésű ciprusfa balzsamos illatát. Majd bejött hozzám, és megkérdezte, kicsoda ő. Ez vagy hát, szerzetes, semmi más. Ám ez épp elég, hidd el. Nem lehet több az ember – mondta most már a szerzetes felé fordulva Lin-csi, s lassan a szemébe nézett. Hallgattak. A szerzetes érezte, hogy az apát őszintén szólt hozzá. Hosszan meghajolt előtte, s csendesen visszatért cellájába.

http://bookline.hu/product/home.action?_v=Su_La_Ce_Sari_Laszlo_Reggeli_beszelgetesek_Lin_csi_apat_kolostoraban&id=29687&type=22

http://www.csupaszon.eoldal.hu/cikkek/masok-tolla/lin-csi-apat-tortenetei.html

 

https://data.hu/get/11134621/Nagyon_jo_tanmesek_tanulsagos_tortenetek.doc

(mj)