Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idézetek new 10

 

Egyre kevesebb ember érti azt, hogy miről beszélsz, és fogalmuk sincs, hogy mit élsz át. Egyedül kell végigjárnod az utat, ami ritkán kellemes, hisz sok benne az akadály, a kétség, a magány, viszont fejlődést és egy olyan életet ígér, ahova tudatosan vagy tudattalanul, mindannyian tartunk. (JuditA)

 

„Ne utasítsd el könnyelműen a jó cselekedeteket, csak mert azt hiszed, kevéssé segítenek. Idővel a vízcseppek egy óriási edényt is megtelítenek. Számos szabad tettünk eredménye vagyunk, s ezekért egyedül mi magunk vagyunk felelősek. Csakis folyamatos gyakorlással.. (Buddha)

 

"Az élet olyan mint egy könyv,

 Nem lehet megítélni a borítójáról,

 De bánjunk minden egyes lapjával úgy,

 Mint egy ember életének egy napjával,

 És jussunk túl a fedélen a könyv belsejébe,

 Ahol a tudás és a felismerés található.

 És ahogyan minden könyvnek van egy utolsó oldala,

 Nekünk is lesz egy utolsó napunk,

 A könyveket tartalmuk szerint kell ítélnünk,

 Nem lapjainak száma alapján." (Lao-ce)
 

 


És ahogyan minden könyvnek van egy utolsó oldala,
Nekünk is lesz egy utolsó napunk,
A könyveket tartalmuk szerint kell ítélnünk,
Nem lapjainak száma alapján
"Alkalmanként állj meg egy kis időre - bárhol, bármikor. Csak nézz és figyelj, légy egyszerűen csak tanúja mindannak, ami körülötted folyik a világban, és annak, amit te magad csinálsz! Ne gondolkozz! Csak kívülről figyeld, hogy mi történik! Aztán terjeszd ki ezt a szemtanúságot az egész életedre: hassa át minden fizikai és mentális tevékenységedet, és aztán engedd, hogy ez a szemtanúság veled maradjon. Ha szemtanú vagy, az egód egyszerűen megszűnik létezni, te pedig megtapasztalod, hogy mi is vagy valójában. Az én meghal: helyette pedig meglátod az igazi önmagad." (Osho)

 

 

„Amikor az ember tanulni kezd, még nem lát tisztán, célja hibás, szándéka homályos. Jutalmakat remél, melyeket soha meg nem kap, mert a tanulás nehézségeiről semmit sem tud. Lassan tanulni kezdi a dolgokat – először apránként, aztán nagy tömbökben. Aztán a gondolatai hamarosan összezavarodnak. Amit tanul, az soha nem egyezik azzal, amit lát vagy elképzel, ezért félni kezd. A tanulás soha nem olyan, mint amire az ember számít. Minden lépés új feladat, és a félelem, amit az ember megtapasztal, könyörtelenül és makacsul halmozódik. Az élete csatamezővé válik. És így szembetalálja magát első természetes ellenségével: a félelemmel! Borzalmas ellenség – csalóka és nehezen legyőzhető. Az út minden kanyarulatánál elrejtőzik és lesben áll. És ha az ember a jelenlététől megretten és megfutamodik, az ellenség véget vet a tudás keresésének.És mit tehet azért, hogy félelmét legyőzze? A válasz nagyon egyszerű. Nem szabad megfutamodnia. Félelmével dacolnia kell, és a tanulásban újabb és újabb lépéseket kell tennie. Annak ellenére, hogy teljes rettegésben él, nem szabad megállnia. Ez az szabály! És eljön a pillanat, amikor az első ellenség meghátrál. Az ember bízni kezd saját magában. Szándéka megerősödik. A tanulás már nem olyan ijesztő feladat. Amikor ez az örömteli pillanat elérkezik, az ember bizton kijelentheti, hogy első természetes ellenségét legyőzte.

 Ha az ember a félelmét egyszer már legyőzte, akkor élete hátralevő részében megszabadul tőle, mert a félelem helyett tisztánlátásra tesz szert – a szellem világosságára, mely a félelmet eltörli. Ettől kezdve az ember ismeri a vágyait, s tudja azt is, hogyan csillapítsa ezeket a vágyakat.” (Részlet: Carlos Castaneda : A tudás embere)

 

Meg kell tanulnunk a tisztátalan viszonyokból tisztán kikerülni, és ha a szükség így kívánja, tisztára kell tudnunk mosakodni a mocskos vízben is. (Friedrich Nietzsche)

 

Próbálj jobb emberré válni, és ismerd meg önmagad, mielőtt megismernél valaki mást és tőle várnád, megmondja számodra, ki vagy." (Gabriel G. Márquez)

 

Néha egyedül kell lennünk ahhoz, hogy a szó legteljesebb értelmében újra önmagunkra találjunk. Időre van szükségünk, hogy gondolkodjunk, eldolgozzuk az elvarratlan szálakat, felfedezzük a kuszaság mögötti értelmet vagy egyszerűen csak szabadjára engedjük fantáziánkat. Tudjuk, hogy mindezt legjobban egyedül tudjuk megtenni. (Leo Buscaglia)

 

Magunkat szeretni annyit jelent, hogy őszinte érdeklődéssel, törődéssel és tisztelettel fordulunk önmagunk felé. Az önmagunkkal való törődés a szeretet alapja. Az ember akkor szereti, ha reálisan látja önmagát, és őszintén értékeli, amit lát, ugyanakkor különös izgalommal és bizakodással tölti el a lehetőség, hogy mi mindenné válhat. (Leo Buscaglia)

 

“Légy az, amivé felebarátaid akarod, hogy váljanak.

Ne szavad, hanem lényed legyen prédikációd.”

(Henri Frederic Amiel)

 

"Legyen ez életed alapszabálya, az egyik legfontosabb alapszabálya: amilyen önmagaddal szemben vagy, olyan leszel mások felé is. Ha szereted magadat, akkor szeretsz másokat is. Ha folyékony vagy lényedben, akkor folyékony leszel a kapcsolataidban is. Ha belül meg vagy dermedve, akkor kívül is meg leszel dermedve. A belső hajlamos megnyilvánulni a külsőben is, a belső előbb-utóbb kívül is megjelenik." (OSHO)

 

A szeretet türelmes, minden más türelmetlen. És amint egyszer megérted, hogy türelmesnek lenni annyi, mint szeretni, és türelmesnek lenni annyi, mint imádságban lenni, akkor mindent megértettél. Meg kell tanulnod várni.
(Osho)

 

"Ha képes vagy várni, akkor ígérem, minden eljön.

Egyszerűen csak várj velem, és aztán minden jön magától.

De ne siess, és ne kérdezz a titkokról, mert amikor kész vagy rá, azok úgyis feltárulkoznak előtted. Azok mindig feltárulkoznak.

Valójában ez így nem is pontos. Amikor készen állsz, hirtelen te magad rájössz, hogy ezek a titkok mindig is nyitva álltak előtted.

 Amikor készen állsz, hirtelen felismered, hogy minden, amit eddig megpróbáltál elérni, már eleve ott volt veled, benned. Mindig is ott volt, mindig is így volt.

 A mester csupán egy katalizátor: csak ül, csendben, nyugodtan, nem csinál semmit.

 A tavasz eljön, és a fű nő magától..." (Osho)

 

Találkoztál már az éjszakával és hallottad már a dalát? Láttál már gyönyörű napfelkeltét? Mi úgy viselkedünk, mintha vakok lennénk. Egy ilyen csodálatos világba születtünk, és mégis saját nyomorúságunk kis pocsolyájában tengetjük az életünket. Az már jó ismerősöd, így még ha valaki ki is akar rángatni onnan, te ellenállsz. Nem akarsz kikerülni a nyomorúságodból, a szenvedésedből. Pedig annyi öröm vesz körül mindenfelől. Mindössze annyit kellene tenned, hogy észreveszed és részt veszel benne, nem csak kívülről figyeled!" (Osho)

 

"Képesnek kell lenned arra, hogy egyedül is elérd a boldogságot, és képesnek kell lenned arra is, hogy emberek között légy boldog. Boldognak kell lenned a bensődben, és boldognak kell lenned a kapcsolataidban is. Gyönyörű otthont kell teremtened, belül és kívül egyaránt." (Osho)

 

Minél mélyebbre jutsz önmagadban, annál közelebb jutsz mások szívéhez. Ez a kettő ugyanaz, mert a te szíved és a másiké nem nagyon különbözik egymástól. Ha érted a saját lényedet , érted mindenki lényét. És akkor megérted, hogy te is voltál bolond, tudatlan, te is sokszor elbuktál, te is követtél el bűnöket önmagad és mások ellen. És ha mások még mindig ezt teszik, nincs semmi szükség a megítélésükre, a megbélyegzésükre. Nekik kell felismerniük és magukra kell hagyni őket; nem feladatod, hogy egy bizonyos forma szerint alakítsd őket. (Osho)

 

"Ne hallgass arra, hogy mások szerint milyennek kéne lenned. Mindig a belső hangra figyelj, arra, hogy te milyen szeretnél lenni."(Osho)

 

A béke azokra talál rá, akik rálépnek a szeretet útjára, akik a szeretet zarándokútját járják, nem pedig azokra, akik a hatalom és a pozíció útján próbálnak előrehaladni. (Osho)

 

Az ember mindenért felelős, ami vele történik. A bölcs ennek tudatában van, és nem veti el többé a szenvedés magvait. Inkább az öröm magvait veti el. Előbb-utóbb mindent le kell aratnod, amit elvetettél. Ezt jelenti a menny fogalma: a bölcs elveti az üdvösség, a szeretet, a könyörületesség magvait, melyek egy napon kertté fejlődnek. (...) Ha egyre csak az öröm, a szépség, a tánc, a dal, a meditáció, az ima magjait hinted szét, akkor hamarosan létrehozol egy várkertet az igazság virágaiból - létrehozod a Paradicsomot. (Osho)

 

Ha bármikor üdvöt, áldást érzel, akkor bízz benne, és indulj el annak irányába... és akkor Isten irányába indulsz el. Az elragadtatás Isten illata. Ha az üdvözült boldogságot követed, sosem tévedsz el. Ha e végső boldogságot követed, akkor a természetet követed. És a természetességből, üdvösségből, ellazultságból emelkedik elő a bölcsesség.
A bölcsesség egy nagyon ellazult létállapot. A bölcsesség nem tudást, nem információhalmazt jelent; a bölcsesség belső lényed ébrenléte, ébersége, figyelme, tanúsága, fényessége. (Osho)

 

 

,,Ha meggyötör az élet,

És azt hiszed, nincs tovább,

Tanuld meg feledni a rosszat,

És mindenáron lépj tovább.

 

Ha azt érzed, kitépték a szíved,

És nem érted, mi történik veled,

Ne hullajts több könnyet értük,

Ne sírj, csak éld a saját életed.

 

Mondják az élet egyszer, majd

Még kárpótol Téged mindenért,

Felejts el hát minden rosszat,

S ezek után élj a holnapért!"

 

 

Gondolatban ölelj mindenkit,

 Ne hagyj ki belőle senkit.

 Érzed, hogy mi van a szívedbe.

 Add tovább az érzésed,

 Attól lesz jó tenéked.

 

Lehet, hogy meg nem értenek,

 Mégis másképp nézhetnek.

 Mások talán követnek,

 Utánuk is jöhetnek.

 Végtelen a szeretet,

 Láthatod a szemeket.

 Fénylenek, mint csillagok

 Szeretettől ezt kapod.

 Dugasz István - GONDOLATBAN

 

 

,,Ne legyél szomorú, mert az nem Te vagy.

 Ha bánt is az élet, ne csapd be önmagad!

 Te bátor vagy, kedves, szeretetet adsz,

 Ne félj! Az élettől, minden jót visszakapsz.

 Az egyik nap rossz, a másik még rosszabb,

 de ne felejtsd el, a holnap is jót hozhat!

 Oly sokan szeretnek legyél ettől boldog.

 Te akkor vagy szép, ha szemed mosolyog."

 

 

 Aki meg akar tenni valamit, talál rá módot, aki nem, az talál kifogást... (Stephen Dolly)

 

 

“Őrizkedjünk azoktól, akik lekicsinylik törekvéseinket!
A törpék mindig így tesznek, míg az igazán nagyok azt éreztetik velünk, hogy mi is azzá válhatunk.” (Mark Twain)

 

 

Azért jöttem, hogy szívetekben meggyújtsam a Szeretet lámpását, és lássam napról napra egyre fényesebben ragyogni. Nem jöttem semmilyen vallás nevében, sem azért, hogy új felekezetet, egyházat teremtsek, vagy magam köré híveket gyűjtsek. Azért jöttem, hogy beszéljek nektek, a Szeretet útjáról, a Szeretet erényéről, a Szeretet kötelességéről, a Szeretet iránti elkötelezettségről. (Sai Baba)

 

 

"Bízz Istenben annyira, hogy tudd, pontosan ott vagy, ahol lenned kell.

 Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket, amelyek a hitből erednek.

 Használd az adottságokat, amelyeket kaptál, és add tovább a szeretetet, amely megadatott számodra.

 Légy elégedett abban a tudatban, hogy Isten gyermeke vagy.

 Legyen ez a tudat teljesen a tiéd, és adja meg lelkednek a dal, a tánc, a hála és a szeretet szabadságát.

 Ez mindannyiunké." (LISIEUX-I SZENT TERÉZ)

 

 

"Ha csak a fejünket műveljük, és a szívünket elhanyagoljuk, bizonyosan több gond és több szenvedés lesz majd a világban. Viszont ha csakis a szívvel törődünk és sutba dobjuk az eszünket, akkor mi különbözteti majd meg az embert az állattól? Tehát e kettőnek együtt kell fejlődnie, és akkor az anyagi jólétet megfelelő szellemi fejlődés fogja kísérni. Szív és ész harmonikus együttműködése pedig létrehozza majd a békében és barátságban élő emberiség nagy családját." Viszont ha csakis a szívvel törődünk és sutba dobjuk az eszünket, akkor mi különbözteti majd meg az embert az állattól? Tehát e kettőnek együtt kell fejlődnie, és akkor az anyagi jólétet megfelelő szellemi fejlődés fogja kísérni. Szív és ész harmonikus együttműködése pedig létrehozza majd a békében és barátságban élő emberiség nagy családját." (A DALAI LÁMA ÜZENETE)

 

 

,,Hozzon a mai nap belső békét számodra.

Bízz Magadban annyira, hogy tudd,

pontosan ott vagy, ahol lenned kell.

Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket,

amelyek a hitből erednek. Használd az adottságokat,

 amelyeket kaptál, és add tovább a szeretetet, amely megadatott számodra.

 Légy elégedett abban a tudatban, hogy az Isten gyermeke vagy.

 Legyen ez a tudat teljesen a tiéd, és adja meg lelkednek a dal,

 a tánc, a hála és a szeretet szabadságát. Ez mindannyiunké.” (SZENT TERÉZ IMÁJA)

 

A csend gyümölcse az ima.
Az imádság gyümölcse a hit.
A hit gyümölcse a szeretet.
A szeretet gyümölcse a szolgálat.  (
Kalkuttai Teréz anya)

  

"Ragadj meg minden alkalmat, ami Önmagad megismerésére ad lehetőséget!
A legtöbbet akkor nyerünk, ha tudjuk, kik is vagyunk, milyen érzelmeink is vannak, hova visznek minket gondolataink."

 

 

Kicsit több békesség, jóság, szelídség,

 Kevesebb erőszak, gyűlölet, irigység,

 Kicsit több igazság úton, útfélen,

 Kicsit több segítség bajban, veszélyben.

 Kicsit több "mi" és kevesebb "én",

 Kicsit több erő, szeretet, remény.

És sokkal több virág az élet útjára,
Mert a sírokra már úgyis hiába
. (Bryan Adams)

 

 

„A saját magunk iránt érzett könyörület képessé tesz bennünket arra,
hogy a neheztelést megbocsátássá változtassuk,
a gyűlöletet barátsággá és a félelmet minden lény iránti tiszteletté.” (Buddha)

 

Ha végre önmagadra találsz, nem állítom, hogy mindenki rajongani fog érted. Akik az álarcaidért "szerettek", akik azért kedveltek, mert kényükre-kedvükre használtak Téged, akik azt mondták, hogy önző vagy, ha valamit megtagadtál tőlük, le fognak válni rólad. Örülj neki! Eddig sem lett volna rájuk szükséged. Nekik volt szükségük Rád. Lehet, hogy hirtelen űr lesz körülötted, de ettől ne félj. A sors, az élet, az Isten, nevezd, ahogy akarod, olyan embereket küld majd, akik őszintén kötődnek Hozzád. Mindenféle szerepjáték nélkül.

 

,,A szeretet egy vendég, aki mindenképpen eljön azokhoz, akik készen állnak, és felkészültek a fogadására. De te még fel sem ismernéd a vendéget... Hiába jönne el hozzád a szeretet, nem ismernéd fel. Ha az ajtódon kopogtatna, akkor ezer és egy kifogást találnál; az gondolnád, hogy biztosan csak a szél rázza az ajtót, vagy valami más zajnak tulajdonítanád. És az ajtót nem nyitád ki. De ha véletlenül ki is nyitnád az ajtót, akkor sem ismernéd fel a szeretetet, mert még sohasem találkoztál vele ezelőtt."

 

 

Tudod-e mit jelent, Önzetlen szeretni?

 Mindenkinek adni, sohasem elvenni!

 Szeretetet szórni az egész világra,

 a szíved mélyéről, viszonzást nem várva!

 Ápolni a lelkét, a rászorulónak,

 Biztatni, hogy szép lesz, ha eljön a holnap.

 Szeretet vizével öntözni a lelket,

 érezze az ízét meg, akit szeretetnek.

 Ahogy átmelegszik szívedtől a szíve,

 ő is tovább adja, tovább közvetítve.

 S ne hidd azt hogy elfogy, forrása végtelen,

 ha kell végig kísér, az egész életen.

 (Aranyosi Ervin)

 

 

,,Bejártam hegyeket völgyeket,
átúsztam a tengereket.
Szálltam égen a madarakkal,
szememben a tüzes nappal.
Utamon az Ég és Föld fénye kísérjen,
Szívemben a Szeretet tüze égjen!
"

 

 

,,Én felhoztam a napot, hogy arcod melegítse,

Hogy hervadó lelkedet, a fény megérintse,

 És felhoztam a holdat, hogy világítson néked,

 Hogy az élet sötét útján,  végleg, el ne tévedj.

 Neked adom a napot, hogy fénye benned éljen

 Hogy melegítse lelked, finoman és szépen.

 És neked adom a holdat, hogy minden éjszakán,

 Elmerengj az édenkertnek mézes illatán."

 

 

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács:

igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.”
(Weöres Sándor: Szembe-fordított tükrök)

 

Oly könnyen tudok már szeretni,
a szívem tágas, olyan ép:
én mindenkiben megkeresem,
és meg is lelem, ami szép. (Páskándi Géza)

 

"Sok bölcsesség és bátorság kell ahhoz, hogy tudjuk, melyik az az út, amelyen járni akarunk, és melyik az, amelyiket azért választjuk, hogy másoknak örömet szerezzünk." (Danielle Steel)

 

"A Föld egy 'iskola' ahol a legfontosabb 'tantárgyak' a bölcsesség, a szabadság és a szeretet. Mindannyian azért születünk a Földre, hogy ezekben fejlődjünk. Égi és földi tanítóink, mestereink segítenek abban, hogy minél jobban elsajátítsuk a főtantárgyakat. " (Váradi Tibor)

 

,,A szeretet lényege: kilépek önmagamból, hogy már ne én legyek önmagam számára a központ, hanem te légy az én központom. A szeretet lényege az elfogadás és az ajándékozás. Szeretni annyi, mint a másikért élni. A szeretet annyi, mint lemondani arról, hogy az ember önmagában, önmagáért és önmaga által éljen.” (Váradi Tibor)

 

"Az ember (valószínűleg) a szeretetre van kódolva, és akármit is gondol, ha szeretetet kap, akkor a gyógyító folyamatok mindenképpen beindulnak a szervezetében. "(Váradi Tibor)

 

"Fontos megértenünk, hogy a szellemi fejlődés nem automatikusan történik, nap mint nap tudatos erőfeszítéseket kell tennünk érte!" (Váradi Tibor)



"A megvalósítás útja a gyakorlás. Reggel, délben, este. És másnap reggel és délben és este. És így tovább egész héten, egész hónapban, egész évben.
Egész életedben. Ez így van hivatással, sporttal, művészettel, mindennel. Először nehéz, mert a gyakorlatra „nem áll rá" sem tested, sem lelked.
Erőt kell venned magadon. Később, a gyakran megismételt cselekvések lassan - nagyon lassan - elkezdenek szokássá változni. A szokás már megkönnyíti a gyakorlatozást, mert megtanítottad testedet-lelkedet arra, hogy odaadja magát a rendszeres munkának. Már nincs benned tiltakozás és lázadás. " (Müller Péter)

 

,,A tegnap csupán álom,

A holnap nem több, mint látomás,

Minden tegnap a boldogság álma,

Minden holnap csak remény csillogása.

Vigyázz ezért, hogy mit kezdesz a máddal!"

 

Ne tekints hátra, ne vájkálj a múltban, mert ami elmúlt, elmúlt. És ne aggodalmaskodj a jövő miatt, mert az messze van. Élj a jelenben és tedd olyanná, hogy érdemes legyen visszaemlékezni rá. (Tuti gimi c. film)

 

“Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viszonyulnak majd hozzád, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél.” (Anthony de Mello)

 

“Élni annyi mint szeretni. Szeretni látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és felröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni – és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás.” (Tatiosz)

 

"Azok a leckék, amiknek a tanulásába belefogtunk, reménnyel töltenek el. Bízom abban, hogy az emberi lények egyre barátságosabbak, egységesebbek, ártalmatlanabbak lesznek. A béke és az együttérzés majgai így szárba szökkenhetnek. Ugyanakkor minden egyes ember felelős azért, hogy a megfelelő irányba terelje globális családunkat. A jókívánság önmagában nem elég; felelősséget kell vállalnunk. A történelem nagy humanista mozgalmai egyéni kezdeményezésekből születtek." (Őszentsége, a XIV. Dalai Láma)

 

Úgy látom, hogy a nyugalom leginkább a szeretet és az együttérzés gyakorlásának eredménye. Minél többet törődünk másokkal, annál jobban érezzük magunkat. Jó szívvel lenni mások iránt, hűséget, melegséget érezni, a lélek megkönnyebbülését jelenti. Ez az enyhet adó érzés a nyugalom, a sikerült élet bizonyítéka.
(Tendzin Gjaco, Őszentsége, a XIV. Dalai Láma)

 

Tapasztalatom szerint az igazi boldogság legfőbb jellemzője a béke: a belső béke. Ez nem valamiféle "elszállt" érzés. Nem is az érzelem hiánya. Ellenkezőleg, a béke, amiről beszélek, a másokkal való törődésben gyökerezik, és nagyfokú érzékenységet és érzelmet foglal magába. (...) A boldogság legfőbb jellemzője tehát a belső béke. Ez megmagyarázza azt a paradoxont, hogy míg vannak emberek, akik minden anyagi jólét ellenére elégedetlenek, addig mások a legnehezebb körülmények között is boldogok maradnak. (Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma)

 

Ha valaki nem ismeri még a feléje áradó szeretet érzését, az nagyon nagy baj. Amikor viszont megtapasztalja, hogy mit jelent a feltétlen szeretet (akár az egyszerű elfogadás, vagy együttérzés), amikor érzi, milyen nagyszerű dolog valaki más szeretetének, ragaszkodásának céljaként létezni, akkor az egészen biztosan nagy hatással lesz rá. Nagyon meg fogja becsülni ezt az érzést. Van bennünk egy mag, amelyet a felé irányuló szeretet csírázásnak, fejlődésnek indít, s aztán megérlel. (Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma)

 

A valódi együttérzés nemcsak érzelmi viszonyt jelez. Szilárd, az értelmen alapuló meggyőződésből ered. Ezért az igazán együttérző viselkedés még akkor sem változik, ha éppen negatívan fogadják. Az egyetemes önzetlenségből kifejlődik bennünk a másokért érzett felelősség, és ez akként jelenik meg, hogy segíteni akarunk társainknak gondjaik leküzdéseben. (Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma)

 

A Dalai Lámát, mikor arról kérdezték, hogy mi az, ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt válaszolta:
„ Az ember! Azért, mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. Olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent. Az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben. Úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán. ”

 

Ebben az örökké változó világban van két fontos dolog, amit mindig érdemes szem előtt tartanunk. Az egyik az önvizsgálat. Mindenkor, minden helyzetben felül kell vizsgálnunk a viselkedésünket, állandóan ellenőriznünk kell magunkat, hogy vajon helyesen, megfelelően cselekszünk-e. Mielőtt másokra mutogatunk, figyeljünk magunkra. A másik fontos dolog az, hogy mindig készen kell állnunk a hibáink beismerésére és kijavítására. (Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma)

 

A belső béke a kulcs: ha megtartod a belső békéd, a külső nehézségek hatástalanok lesznek a belső békédre és nyugalmadra. Ebben az elmeállapotban bármilyen helyzetet nyugalommal és értelmesen tudsz kezelni, míg megőrzöd a belső boldogságodat. Ez nagyon fontos. Nem számít anyagilag mennyire kényelmesen élsz, belső béke nélkül még aggódhatsz, zavart vagy boldogtalan lehetsz a külső körülmények miatt. (Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma)

 

Élj jó, becsületes életet, így amikor öregebb leszel és felidézed az emlékeidet, képes leszel másodszor is élvezni azokat! (Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma)

 

Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma Instrukciók az élethez:

1 Vedd számításba, hogy a nagy szerelem és a nagy siker nagy kockázattal jár

2 Mikor veszítesz, legalább a leckét tanuld meg.

3 Kövesd a három T-t;

  Tiszteld önmagadat, tisztelj másokat és tetteidért vállalj felelősséget.

4 Ne felejtsd el, hogy nem megkapni azt, amit kívánsz, néha csodálatos szerencse.

5 Ne hagyd, hogy egy kis nézeteltérés tönkre tegyen egy családot.

6 Mikor rádöbbensz, hogy hibát követtél el, azonnal tégy lépéseket a kijavításra.

7 Tölts minden nap egy kis időt magaddal.

8 Tárd ki karjaidat a változásnak, de ne engedd el értékeidet.

9 Emlékezz, hogy néha a csend a legjobb válasz.

10 Élj jó, becsületes életet, így amikor öregebb leszel, és visszagondolsz, képes leszel másodszor is élvezni azt.

11 A szeretettel teli légkör otthonodban is megalapozza életedet.

12 Szeretteiddel való nézeteltéréseid alkalmával foglalkozz csak az adott problémával, ne hánytorgasd fel a múltat.

13 Oszd meg tudásodat, ez az egyik út a halhatatlansághoz.

14 Légy gyengéd a Földhöz.

 

 

Buddha nyolc nemes ösvénye segítségével az emberek könyörületesebb, bölcsebb életet élhetnek:

 1. Helyes megértés  (Buddha tanításain keresztül)

2. Helyes hozzáállás  (pozitív gondolkodás)

3. Helyes beszéd  (a hazugság kerülése)

4. Helyes cselekvés  (mások segítése)

5. Helyes megélhetés  (hasznos munka végzése)

6. Helyes erőfeszítés  (jócselekedetek) 

7. Helyes törődés  (gondolkodás a beszéd vagy cselekvés előtt)

8. Helyes elmélkedés  (a higgadt, boldog elme kialakítása)

 

Elmélkedéseim során nagyszerű felfedezésre tettem szert. Mindenki vágya és célja jelen életében, és minden életében a boldogság megtalálása és megélése. Szűntelen keressük a lehetőséget, a "módszereket", az "irányzatokat", nekünk melyik is jön be, melyik lehet a mi utunk.

 

Az úton mindenkinek mutatják az irányt. Ha életed boldog területeire koncentrálsz, meglátod a jeleleket. De ha csak arra fókuszálsz, ami nem működik, akkor nem fogod meglátni azokat az útmutató táblákat, amik a boldogság felé visznek.

 

Keresd magadban a csendet, mert akkor találod meg a lelked, és csak ebben a csendben hallhatod meg igazán azt, amit mondani akar neked!

 

Van ideje a cselekvésnek, és van ideje a mozdulatlanságnak is. Néha a legnagyobb bátorságot, türelmet és bölcsességet akkor tanúsítod, ha nyugton maradsz - még akkor is, ha a kényszerítő vágyak és késztetések cselekvésre ösztönöznek.
(Dan Millman)

 

 

CSAK AZ SZÁMIT, HOGY TE MIT GONDOLSZ MAGADRÓL!

Ne foglalkozz a bírálókkal és ítélkezõkkel!

Amikor valamire vágysz, valamit szeretnél megvalósítani, elérni az életedben, higgy benne, hogy a Magasabb Intelligencia ösztönöz erre. Téged választott erre a feladatra, mert tudja, hogy képes vagy rá, célja van veled és a terveiddel. Soha ne fojtsd el magadban ezt a vágyat, fõleg akkor nem, ha mások nem hisznek benne, hogy meg tudod csinálni, esetleg (többnyire a hátad mögött) gúnyolódnak, bírálnak vagy elítélnek miatta. http://www.gyornet.eu/

 

Az igazi szeretet semmire sem hivatkozik. Nem a tegnapokban, és nem a holnapokban gondolkozik. Az igazi szeretet a benned lévő öröm spontán felbugyborékolása... és annak megosztása... minden ok nélkül, minden érdek nélkül, egyedül a megosztás öröméért.
(Osho)

 

A szeretet művészet. Csodálatos képesség arra, hogy valaki kincseket hozzon elő a másikból és önmagából. Képesség arra, hogy az egység csodáját újrateremtsék, két élet harmóniáját megalkossák.
Székely János (teológus)

 

Amikor a föld, és az ég egybe ér, minden álmunk valóra válik,

hidd el vár egy másik világ,

hinned kell abban ami most még láthatatlan......(Mester Tamás)

 

,,Sokan úgy gondolják, hogy a boldogságunkat rajtunk kívülálló események sorozata határozza meg. A boldogság elsősorban tőlünk, életszemléletünktől, hitünktől és tetteinktől függ."

 

Ha a motivációd tiszta, és őszinte, akkor a másokhoz való jó hozzáállásod alapja a kedvesség, a részvét, szeretet és tisztelet. (Tendzin Gjaco, Őszentsége, a XIV. Dalai Láma)

 

 

A vallásom igen egyszerű. A vallásom a kedvesség. (Tendzin Gjaco, Őszentsége, a XIV. Dalai Láma)

 

 

,,Amikor valaki nagy hatással van ránk, mindig találunk okot azt hinni, hogy ő az igazi számunkra. Teljesen mindegy, hogy mi az ok. Jelen esetben például az éj fényei ragadtattak el. …De abban az elvarázsolt pillanatban úgy érezzük, rátaláltunk arra, akit egész életünkben kerestünk.”

 

 

"Soha ne mond, hogy szeretsz, ha nem igazán érdekel, soha ne beszélj érzésekről, ha igazából nincsenek is ott, soha ne fogd meg a kezem, ha össze fogod törni a szívem, soha ne mond, ... nézz a szemembe, ha minden amit teszel hazugság, soha ne mondd, hogy Szia, ha valójában Viszlát-ot mondanál. "

 

 

Amikor azt mondom: 'Tudok vigyázni magamra', azt várom, hogy fogd meg a kezem, nézz a szemembe, és azt mondd: 'Tudom... de azért itt vagyok, ha mégsem...'"

 

"A süketnek a zenét, a vaknak a színeket megmagyarázni épp olyan nehéz, mint a hitetlenek a hit örömét elmagyarázni." (Uwe Martin Schmidt)

 

"Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ...Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. ...S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!...

 

"Ha egy ostoba ember szégyelli, amit csinál, mindig a kötelességére hivatkozik." (G. B. Shaw)

 

"Minél bensőségesebb az ismeretségem Istennel, annál szilárdabb alapon nyugszik békességem." (C. H. Mackhintos)

 

"A bensőséges imádságban eltöltött idővel lesz arányos életed gyümölcsöző volta." (M. Basilea Schlink)

 

"Nincs olyan helyzet, amelyben ne mutathatnánk meg emberségünket. Bárcsak mindenki azon igyekezne, hogy emberségesen viselkedjék embertársával ott, ahol éppen van. Ettől függ a világ jövője!" (Schweitzer Albert)

  

"A Krisztussal való közösség, az emberi közösséget is befolyásolja."

"Akik Krisztussal kapcsolatba kerültek, azok kapcsolata egymással szemben sem lehet akármilyen."

(Herczeg Pál)

 

"A könyvre kiadott pénz látszólag kidobott pénz. Mint a vetőmag." (Gárdonyi Géza)

 

” A zene nemcsak megnyugtat és szórakoztat, hanem jóval több annál: világnézet. Az embereket meg lehet ismerni a zenén keresztül, amit hallgatnak. ” ( Coelho )

 

"El kell felejtenünk a napok és az órák fogalmát, hogy jobban odafigyelhessünk a percekre." (Lao-ce)

 

 

"Harmóniát csak olyan lélek tud maga körül teremteni, aki magában már megteremtette." (Müller Péter)

 

 

” Tudom, hogy féltek. Féltek tőlünk. Féltek a változástól. Nem ismerem a jövőt. Nem azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan fog végződni a háború. Azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan kezdődik. Leteszem ezt a telefont, és megmutatom az embereknek, amit eltitkoltok előlük. Megmutatom nekik milyen a világ, nélkületek. A szabályok, ellenőrzés, határok, és korlátok nélküli világot. Egy olyan világot, ahol minden lehetséges.” (Matrix)

 

,,Cél nélkül nem létezhetnénk, mert a célunk hozott létre minket. Az motivál, az irányít. A célunk határoz meg minket.” (Matrix)

 

,,Üríts ki magadból mindent; félelmet, kétséget, hitetlenséget. Szabadítsd fel a tudatod!” (Matrix)

 

,, Neo: Tudom mit akarsz elérni..
Morpheus: Próbálom felszabadítani a tudatod.. de csak az ajtót mutatom meg.. aztán neked kell belépni rajta.." (Matrix)

 

"Neo, előbb utóbb rájössz Te is amire én.. más dolog ismerni az utat, és járni rajta.." (Matrix)

 

"Kiválasztottnak lenni olyan, mintha szerelmes lennél.. senki sem tudja megmondani Rólad, csak Te tudod. Az egész lényed.. Tetőtől talpig." (Matrix)

 

 

“Hasított már beléd az érzés valakit megismerve, hogy “Ő az”? Érezted azt, hogy egy láthatatlan kapocs köt össze valakivel? Egy olyan kapocs, mely nem az ismeretségen alapul… nem azon, hogy régóta öszetartozol valakivel és megtanultad szeretni… nem… Arról az érzésről beszélek, mikor úgy érzed, mintha a másik feledet találtad volna meg… mintha szíved meglelte volna elszakított darabját. Ő az az ember, aki mindig is hozzád tartozott, csak eddig nem találtál rá… ő az, akit nem kell megimserned ahhoz, hogy szeress, mert a szíved már ismeri őt… Nem kérdezel, nem gondolkozol… csupán érzel. Nem félsz letenni kezébe lelkedet, nem félsz rábízni magadat, mert tudod, ha téged bánt, önmagát bántja… mert egyek vagytok… talán már azóta, hogy megszületett lelketek. Te Ő vagy, és Ő te! Két test, egy lélek… Ő az IGAZI!”

 

A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés választás dolga. (Buddhista mondás)

 

A szerzetes, aki az éberség örömét élvezi, és tartózkodik a világ esztelenségétől, úgy megy útján, mint a futótűz, felperzselve a kisebb és nagyobb akadályokat. (Buddha)

 

Aki ébren van, az az állandó csodálat állapotában van. (Buddha)

 

Aki fejlődik a hitben, aki sohasem felejti el legfőbb célját, akinek cselekedetei tiszták, s aki gondosan ügyel cselekedeteire, aki önuralomban tökéletesedik, és aki mindig, örökké éber, az megdicsőül. (Buddha)

 

Az egészség a legnagyobb ajándék, az elégedettség a legnagyobb gazdagság, a hűség a legjobb kapcsolat. (Buddha)

 

"Mind a szellem, mind a testi egészség titka az, ha nem siránkozunk a múlt miatt, nem aggódunk a jövőért, hanem bölcsen és komolyan éljük a jelen pillanatot" (Buddha)