Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

A munkát nem lehet megspórolni. Ha átlagon felüli eredményt akarsz, átlagon felüli munkát kell elvégezned. (Kormos Zoltán)

 

Ha valaki valamit meg akar tenni, fogjon hozzá! Az élet egyszerűbb, mint olykor hisszük. (Robert De Niro)

 

A gazdag szülő annyit hagyjon örökség gyanánt gyerekeire, hogy azok kezdhessenek vele valamit, de annál kevesebbet, hogy semmittevésre adhassák fejüket. (Warren Buffett)

 

A munka a legkevésbé fontos dolog, a család pedig a legfontosabb. (Jerry Seinfel)

 

,,Meg tudom csinálni” (Will Smith életfilozófiája)

 

Faültetésre a legjobb időpont 20 évvel ezelőtt volt. A második legjobb a most. (Kínai közmondás)

 

Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel. (Teréz anya)

 

A derűlátó és a borúlátó egyformán hasznos tagja a társadalomnak. A derűlátó feltalálja a repülőgépet, a borúlátó meg az ejtőernyőt. (Gil Stern)

 

A legjobb az, ha a nagy problémákkal már akkor foglalkozunk, amikor még kicsik. (Vető József)

 

A szülő legértékesebb tulajdonsága a következetesség. (Drew Barrymore)

 

Ha annak szenteled magad, amit tanulsz, ha teljesen átadod magad a gyakorlásnak, megszűnik minden félelmed. (Ustad Bismillah Khan)

 

Nem gesztusokkal, dumákkal, szabályokkal nevelünk, hanem azzal ahogy élünk. (Ákos)

 

Egy percet se fecsérelj el a boldogtalanságra! Ha egy ablak bezárul, fuss a következő ablakhoz - -vagy törj be egy ajtót. (Brooke Shields)

 

A kutyák felnéznek ránk, a macskák lenéznek minket. Inkább egy disznót kérek. Az egyenesen a szemembe néz, és egyenrangúnak tekint. (Winston Churchil)

 

Amit érdemes csinálni azt érdemes ezerrel csinálni. (Mick Jagger)

 

Mindig hálás vagyok a nevetésért, kivéve, amikor az orromon jön ki a tej. (Woody Allen)

 

A gyermek a legjobb befektetés, a szeretet ezerszeresen térül meg. (Szandi)

 

Kinek kell a legszebb nő is, ha rideg, befeléforduló, keserű? (Soma)

 

A nők valójában szeretnének pontosak lenni. Csak sajnos minden szörnyű korán kezdődik. (Sela Ward)

 

Nyugodt erővel elérhető az ami erőszakkal soha. (Vámos Miklós - Apák könyve)

 

Az összes házi csodaszer közül a legjobb orvosság a jó feleség. (Kin Hubbard)

 

A legfontosabb, amit az apa tehet gyermekeiért, hogy szereti az anyjukat. (Theodore Hesburgh)

 

Ismerni a jót könnyebb, mint követni. (Kölcsey Ferenc-Paraineisis)

 

A labda nem tudja, hány éves vagyok. (Martina Navratilova)

 

A valóság is lehet olyan szép-sőt szebb!- mint a hazug ábránd. (Fekete István – Tüskevár)

 

Semmit sem csinálni nagyon nehéz- az ember sohasem tudja, mikor készül el. (Leslie Nielsen)

 

Az alkotáshoz elengedhetetlen a nyugalom, a biztonságos háttér. (Illényi Katica)

 

Nem rettenek vissza semmitől, ami tudást ad és segít az önmegvalósításban. (Szabó Győző)

 

Dióhéjban: a szerelem az, ha adni akarunk, nem kapni. (Nicholas Sparks)

 

A hit fogalma csak a jövő fogalmában gyökerezhet; semmiben sem hisz, aki a jövőben nem hisz. (Osvát Ernő)

 

John Polanyi Nobel-díjas magyar származású kémikus ,,Megkérdezni a tudóstól, hogy vallott-e valaha kudarcot, olyan mintha a képzőművésztől megkérdeznék, készített-e valaha vázlatot. A válaszom: ezerszer. Ez a siker ára.

 

… egy tudós sohasem érhet el eredményt, ha retteg a kudarctól.

 

Az ismétlődő kudarcok jelzőtáblák az eredményekhez vezető úton – az ember, ha elbukik, előre bukik, előre bukik, a siker felé. (Charles Kettering a modern elektromos gépkocsi-gyújtószerkezetek atyja)

 

Művészként az ember annyi kihívással szembesül, hogy egy ponton rájöttem, amit kudarcnak hívnak, voltaképpen nem is létezik. Csak tapasztalat van. (Chris Haddock)

 

A legfontosabb teendő, ha valaki gödörben találja magát: hagyja abba az ásást! (Warren Buffett)

 

Önmagában semmilyen szépség nem elég. Csak kitartással és rátermettséggel teremthet sikert. (Pataki Ági)

 

Soha nem éred el a 100%-ot, ha a 99 is megfelel. (Will Smith)

 

Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy az ember pesszimista legyen. (Oláh György)

 

Senki sem kelthet bennünk kisebbrendűségi érzést a jóváhagyásunk nélkül. (Eleanor Roosevelt)

 

A jokerre nem szabad várni, sem a kártyában, sem a hétköznapokban. (Korda György)

 

Lindsay Lohan- ,,És melyik a legbölcsebb tanács amit édesanyádtól kaptál?- Az, hogy igyekezzek jó emberekkel körül venni magam, és hogy legyek hálás mindenért. E szerint próbálok élni, a családom pedig gondoskodik róla, hogy mindig szerény maradjak.”

 

,,A hatalom a legjobb szerelmi ajzószer” (Henry Kissinger)

 

,,A hit és a munka mindig megelőzi a sikert!” (Béres Alexandra)

 

,, A csoda bennünk rejlik” (Béres Alexandra)

 

Fanatizmus, alázat, sok-sok munka és szerencse, de ha az előző három meg van jön a szerencse is. (Oliver Kahn)

 

A kételkedés kárbaveszett energia. (Martine Muncaster profi táncos)

 

Türkiz - Segíti a tudat kiteljesedését és a kreativitást. Nyitottságot közvetít, elősegíti, hogy tanuljunk a hibáinkból, feloldja a keserűséget.

 

Minden természetes élelmiszer önmagában is értékes, ám ha változatosan táplálkozik felerősítik egymás hatását.

 

Védelmező tejsavó - Létfontosságú szubsztanciák hordozója

 

Zab - Új energiával tölt fel.. Rengeteg magnéziumot, vasat, cinket tartalmaz melyek életerőssé tesznek. Jó minőségű fehérjéje fontos aminosavakkal látja el a szervezetet, melyek növelik a teljesítőképességet. Növeli az izomerőt.

Kiváló energiaforrás, ezért teljesítménysportot űzőknek természetes doppingszer.

 

Kipihenten jobban fogy - Akik többet alszanak 30%-kal kevesebbszer hajlamosabb a súlygyarapodásra. A pihentető éjszakai alvás mellett több kalóriaégető hormon szabadul fel.

 

Pozitív gondolkodó: jobban irányítja az életét, immunrendszerét erősíti, mivel a gondolatok erősen befolyásolják a hangulatot, aki optimista: hatékonyabb tervei megvalósításában és stressz hormon szintje is alacsonyabb.

 

"Meg van a hatalmatok ahhoz, hogy változtassatok körülményeiteken. Csak élnetek kell vele." Jane Roberts: Seth könyve

 

…képesek a nehézségekre és a problémákra úgy tekinteni, hogy azok álruhát öltött lehetőségek.

 

Ha azt akarod, hogy álmod valósággá váljon, ne aludj tovább. Közm.

 

Nem vagyok hajlandó szellemi párbajra egy fegyvertelen emberrel!

 

„A nő szépsége nem az arcápolásból ered, hanem a lelkéből tükröződik.
Az a törődés, amit szerető szívvel ad és a szenvedély amit mutat.”
/Audrey Hepburn/

Vigyázzunk mindig arra, akit szeretünk. Ne hagyjuk, hogy rossz legyen neki mellettünk. Ha valakit igazán szeretünk, csak akkor vagyunk boldogok, ha Ő is boldog…” (Syradan)

Minden gyerek zseninek születik, de hogy azzá lesz-e, az függ a körülményektől is. Polgár László

“Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat,
ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet,
ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat,
ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és
ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat.
Azok a kifejezések, amelyekkel másokat jellemzünk, keveset mondanak róluk, de nagyon sokat mondanak rólunk.” (C. Houghton)

Nézni – egy dolog.

Látni, amit nézünk – másik dolog.

Megérteni, amit látunk - harmadik dolog.

Tanulni abból, amit megértettünk – még ennél is több.

De cselekedni annak alkalmazásával, amit tanultunk – ez az, ami valóban számít.

 

Gyakran a kamaszkornak tulajdonított depresszió és az elégtelen önértékelés valójában az alváshiánnyal állhat kapcsolatban.

 

Amin a siker múlik, az valójában az a képesség, hogyan használjuk fel a jelent, hogy előkészítsük a jövőt.

 

Soha ne tekintsünk a másokat elszigetelt egységnek. Nézzünk úgy azokra, akiket megakarunk győzni, mint egy központi magra, ami körül ott keringnek mások. Nyerjük meg a többiek támogatását, és befolyásolni fogjuk a mag helyzetét és mozgását.

 

Ahhoz, hogy előrébb jussunk a nap alatt, mindig el kell tűrnünk néhány hólyagot – azokat, akik megkérdőjelezik jogunkat a haladásra.

 

…a legtöbb ember megsérti a szabályt, amit a bizalomépítésről mondtunk és arról, hogy a tárgyalást azzal kell kezdenünk, hogy megállapodunk a megoldandó problémában. Ehelyett úgy kezd neki a gondolati ellenféllel való tárgyalásnak, hogy bejelenti a saját megoldását vagy válaszát.

 

A történet tragikus, de rámutat azokra a hihetetlen illúziókra, amelyeket képesek vagyunk valóságként előadni, hogy megvédjük a formátumunkat azoknak a szemében, akik számunkra fontosak.

 

David Seabury - Az ​önérvényesítés művészete

 

Beszéljünk tízszer kevesebbet, mint amennyit teszünk! Az emberek több energiát pocsékolnak felesleges szavakra, mint bármilyen más ostobaságokra.

 

Ha nehézségekkel van dolgunk, konkrétaknak kell lennünk. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi a baj? Miért történt? Hogyan orvosolhatjuk? Ez a bölcs gondolkodás sorrendje: mi? Miért? Hogyan? Mikor kell elkezdenünk? Mihez kell nyúlnunk először? Ki segíthet minket? Ez a józan ész útja.

 

Ismét csak: ha valaki tudja, hogy mit akar, van reménye, hogy megtalálja a módokat, ahogy része lehet benne. Ha valaki nem tudja mit akar, nem teheti fel a kérdést sem magának, hogyan érheti el.

 

Ha egy férj úgy bánik a feleségével, ahogyan szeretné, hogy vele bánjanak, nem jár el túl bölcsen, hiszen még azt sem veszi figyelembe, hogy a hitvese a másik nemhez tartozik. Szándékai állandóan ütközni fognak hitvesének személyes preferenciáival. Ugyanez elmondható arról a feleségről is, aki a saját női értékrendjéből kiindulva bánik a férjével.

 

Az unalom valójában figyelmeztetés, hogy veszedelmes folytatnunk az eddigi életmódot.

 

Norbert konzultált egy pályaválasztási tanácsadóval, aki azt javasolta, gondolják végig közösen, mi az, amit szeret, és mi az, amit nem, alakítsa ki egy olyan életforma koncepcióját, amelyhez sikerrel tudna alkalmazkodni.

 

… a feladatot kell az emberhez alakítani, nem pedig az embert a feladathoz. Valójában ez az egyetlen olyan mód, amely garantálhatja a tartós sikert.

 

Tegyük fel magunknak a kérdést: ,,Mi a rendeltetése ennek a problémának? Csak azért jött, hogy bosszantson, vagy szükségem van rá, hogy fejlődjem, és jobban megértsem a világot?

Az embernek ritkán van része olyasmiben, amire nem szolgált rá.

 

… vegyük szemügyre, milyen fejlődési lehetőségeket rejtenek a jelen problémáink!

 

Egy válság kezelésének csak egy eredményes módja van: ha szemtől szembe fogadjuk és felvesszük vele a harcot. Minden más csak nem működő kompromisszumok sorozatára vezet.

 

Ha tanulmányozunk egy átlagosan önzetlen személyt, azt látjuk, hogy folyamatosan szűkülő személyiség, aki szelleme és lelki ürességénél fogva kiszívja mások életerejét… Az ilyen valaki a szentéletűség nevében bilincsbe verte érzéseit, elnyomta vágyait, eltörpítette gondolkozását. Felháborodik, hogy hiszel a dinamikus életben. Retteg életerőd térhódításától, attól, hogy tiszteled az emberi természet erőit és képességeit.

Minden erejével igyekszik akadályozni, korlátozni téged, elapasztani az életerődet. Gyűlöli a lelkesedésedet, ami – mint tudjuk – görög szó (enthuzaizmus), ami valami ilyet jelent: ,, a bennünk lévő isten.”

A növekvő, táguló személyiségek viszont semmit sem vesznek el másoktól. Szert tesznek arra a jártasságra, mely lehetővé teszi, hogy értéket teremtsenek.

 

Könnyű az önző cselekedeteket erényesnek mutatni, és azokat hibáztatni, akik egy jobb, egy tisztségesebb életért harcolnak, bűnbakot keresni és valaki mást hibáztatni saját bűnökért.

Az ilyen haszonlesők nem hajlandók csupán azzal beérni, amiért megszolgáltak…Láthatjuk ezt azoknál az anyáknál, akik örök hálát várnak el a gyermekektől, mert világra hozták őket.

 

Visszaemlékezett azokra a csatákra, amikor megmondta a véleményét, és vesztett. Igen. Nem a becsületessége okozta a csődjét. Elképzeléseit akaraterővel, erőszakossággal próbálta érvényre jutatni. A módszer azonban nem működött.

 

Aki dühöng a problémái miatt, az áldozatukká válik.

 

A kicsinyes lelkek boldogtalanok akarnak lenni. Idegesíti őket ha vidámak, hatékonyak és szabadok vagyunk.

 

A klinikai pszichológia egyik fontos tanítása, hogy az elveket kell megmagyarázni, nem pedig pontos utasításokat adni a személynek, hogy mit tegyen. A bölcsesség sosem viselkedik diktátorként.

 

Aki többé nem hajlandó elárulni önmagát, többé kimeríteni sem hajlandó önmagát. Távozik onnan, ahol a rá nehezedő nyomás elviselhetetlen.

 

Aki becsüli a higgadtságot, tiszteli az idegeit is.

 

Ne feledjük: ahhoz, hogy jól tudjunk aludni, a nap folyamán nem szabad több energiát elfogyasztanunk, mint amennyi a szervezetünkben újraképződik. Maradjunk mindig a teljesítőképességünk határain belül!

 

A beteg testet és a beteg elmét kezeljük megértéssel!

 

Ha nehézségekkel van dolgunk, konkrétaknak kell lennünk. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi a baj? Miért történt? Hogyan orvosolhatjuk? Ez a bölcs gondolkodás sorrendje: mi? Miért? Hogyan?

Mikor kell elkezdenünk? Mihez kell nyúlnunk először? Ki segíthet minket? Ez a józan ész útja.

 

Alkalmazzuk a mintha „filozófiáját.”

Gondolataink hatnak a cselekedeteinkre.

A nyugodt viselkedés és a határozott cselekvés fertőz. Ha ezt tesszük hamarosan higgadtan fogunk gondolkozni és bátran fogunk cselekedni.

Ne feledjük, ha tettetjük a vonást, amivel spontánul is rendelkezni szeretnénk – például nehézségek láttán higgadtak akarunk maradni -, egy idő múlva akaratlanul is képesek leszünk erre. Ha valamit tudatosan csinálunk, az később ösztönössé válik. Ez a szokások kialakításának mechanizmusa és a személyes önfejlesztés egyik legfontosabb módszere.

 

Ezért aztán a bölcs ember nem támadja a ragadozó természetet, nem próbálja erőszakkal eredményessé formálni. Tudja, hogy ez a személyiség fejlődésének kérdése. Megvizsgálja, hol tart az illető: még barbár, vagy már nem. Ha még barbár, a beszéd nem sokat fog segíteni…Ha társaságukba kell maradnunk, ügyeljünk alapvető szükségleteink kielégítésének csorbíthatatlanságára!

 

 

A kevés önbizalommal rendelkező fiatal számára a kollektív sportok (csapatjátékok) ajánlottak, míg a nyugtalan, ,,örökmozgó" gyereknek az egyén fokozott koncentrációját igénylő sportágakat kell javasolni - ilyen az atlétika, a torna, a biciklizés.