Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gondolatok - Ken Wilber 2

 

Az a tudás, amelyre értelmezés útján teszünk szert, ugyanolyan fontos, mint az empirikus tudás. Sőt bizonyos tekintetben még fontosabb.

 

Amikor egy kutyával kommunikálsz, nem csak a külsőleges viselkedése érdekel. Mivel a kutyák az emberekhez hasonló limbikus rendszerrel rendelkezitek, közös bennünk az érzelmi világtér (tüphonikus). Az ember megérzi, ha a kutyája szomorú, ha fél, ha örül vagy ha éhes. És a legtöbb ember reagál ezekre a belső dimenziókra. Törekszenek arra, hogy megosszák az érzéseiket a kutyájukkal. Amikor a kutyánk örül, könnyű osztozni az örömében. De ehhez az kell, hogy jó érzékkel é r t e l m e z z ü k, mit érez a kutya.

Természetesen nem szavak által történő, a nyelv által közvetített kommunikációról van szó; hanem arról, hogy fogékonyan ráhangolódunk a kutyánk belsővilágára, mélységeire, tudatossági fokára, amely talán nem olyan magasszintű, mint a miénk, de ez korántsem jelenti azt, hogy nincs is neki.

Fogékony értelmezésre van tehát szükség. A kutya is így kommunikál velünk - mind a ketten igyekszünk r á h a n g o l ó d n i  a másik belső világára.

A sikeres kommunikáció pillanataiban közös világtérben mozgunk - ebben az esetben a közös érzelmi világtérben.
 
 


A szellemi tapasztalatok értelmezése

K: Mi az értelmezés szerepe a szellemi átalakulás, illetve a szellemi tapasztalatok esetében?

KW: Mire gondolsz?

K: Mondjuk, közvetlen, belső megvilágosodás élményben van részem - egy vakító, eksztatikus, elsöprő élményben, amelynek során megtapasztalom a belső fényt.

KW: Maga az élmény valóban közvetlen és nyilvánvaló, talán még azt is tapasztalod, hogy eggyé válsz a fénnyel. Utána azonban, amikor az eksztatikus állapot véget ér, nyilván beszélni szeretnél róla. Szavakba szeretnéd önteni, nekem, másnak vagy saját magadnak. És ekkor már értelmezned kell a tapasztalatodat. Mi volt ez a fény? Talán Jézus Krisztus? Esetleg a Buddha- tudat?…Mi a csuda volt ez? Isten? ... Az Istennő? …Értelmezni tehát muszáj! És ha arra a meggyőződésre jutsz, hol tényleg valódi szellemi tapasztalat volt, akkor milyen típusú? Allah? Keter? Kundalini? A szavikalpa szamádhi? Egy jungi archetípus? Vagy egy platóni forma?

 

Bizony. Ma is sokaknak van ilyen szellemi, elmén túli élményük, amelyek a tudatfejlődés magasabb, illetve mélyebb szintjeibe engednek bepillantást.

 

 

...ha nyugodtan megpihensz a megfigyelő tudatosság állapotában, amelyben az elme, a test és a természet ellebeg előtted, lassanként azt veszed észre, hogy egyszerűen a szabadság, a teljes elengedettség állapotába kerültél, amelyben egyetlen objektumhoz sem kötődsz, hanem nyugodtan szemléled őket. Semmit sem látsz, egyszerűen csak megpihensz a határtalan szabadság állapotában. Elvonulnak előtted a felhők, a gondolatok, a testi érzetek, de te egyikkel sem vagy azonos. Magad vagy a szabadság határtalan tere, amelyben az objektumok jönnek-mennek. Tisztás vagy, maga az Üresség, maga a tágasság. A felhők, az érzetek, a gondolatok jönnek-mennek — és egyik sem te vagy; te a határtalan szabadság, a határtalan Üresség, a határtalan tisztás vagy, amelyben a megnyilvánult dolgok felmerülnek, egy darabig időznek, majd elenyésznek. Lassanként tehát felismered, hogy a benned élő „Szemlélő ", aki mindezen dolgok Tanúja, maga is pusztán a határtalan Üresség. Nem dolog, nem objektum; nem megpillantható vagy megragadható.

 

Amikor a tiszta Látó, a tiszta Tanú nyugalmi állapotába kerülsz, láthatatlan vagy. Egyetlen részed sem látható, mert nem vagy objektum. A tested látható, az elméd látható, a természet látható, de egyik sem te vagy. Magad vagy a tudatosság tiszta forrása, nem pedig olyasvalami, ami ebben a tudatosságban felmerül. Vagyis: tudatosság vagy. A dolgok felmerülnek a tudatosságban, egy darabig ott maradnak, majd ahogy jöttek, úgy el is mennek.

 

A Tanú tudatában van térnek és időnek, így nem fog rajta tér, sem idő. Időtlen és tértelen — a legtisztább Üresség, amelyen az idő és a tér dolgai nyomtalanul átvonulnak.

 

Tudatában van az időnek, ezért szabad tőle — tökéletesen időtlen. És mivel időtlen, ezért örök — ami nem azt jelenti, hogy örök időkig, hanem azt, hogy teljességgel szabad az időtől.

 

A Szabadság határtalan térségében pihenni annyit jelent, hogy ebben a hatalmas Nem Születettben, a határtalan Ürességben nyugszol.

 

Tér, idő, tárgyak: jönnek és mennek. De te magad vagy a Tanú, a tiszta Látó, aki maga a tiszta Üresség, tiszta Szabadság, tiszta Nyitottság, a nagy Üresség, amelyen minden átvonul, téged sohasem érintve, soha egy pillanatra meg nem kísértve, megbántva vagy vigaszt nyújtva.

 

A Tanú maga a kauzális szint megnyilvánulásoktól való mentessége, maga a tiszta Üresség. Es ha azt a jógagyakorlatot végezzük, hogy egyre mélyebbre hatolunk magának a forrásnak a megismerésében, a Szemlél ő tiszta szubjektivitásának a megismerésében, akkor az objektumok es a szubjektumok egyszerűen nem is bukkannak fel többé a tudatban.

 

Mivel ebben az állapotban a lehetséges tárgyak nem is merülnek fel, ez a tiszta Üresség megnyilvánulásoktól tökéletesen mentes állapota, amelyben tulajdonképpen a végtelen semmit „látod", ami valójában annyit jelent, hogy ami ott van, az túlságosan is teljes ahhoz, hogy bármely objektum, szubjektum, látvány vagy hang tartalmazhassa. Ez pedig a tiszta tudat, amely előbb való minden megnyilvánulásnál — minden objektumnál és szubjektumnál, minden jelenségnél, minden holonnál, minden dolognál: az égvilágon mindennél. Tökéletesen időtlen, tértelen, tárgytalan. S mint ilyen, végtelenül szabad a tér, az idő és a dolgok korlátaitól és szorításától, és attól a kíntól, amely ezekkel a csonka létezőkkel óhatatlanul együtt jár. Nem szükséges, hogy a Tanút pontosan a jógagyakorlatok által javasolt módon kövessük nyomon, de mindenesetre lehetséges, és a kísérlet eredményeképpen magának a Látónak a megnyilvánulásoktól mentes forrása mutatkozik meg. Ezért némelyik hagyomány, mint például a jógácsára buddhizmus, egyszerűen azonosnak tekinti az Ürességet és a Tudatot.

 

Az Üresség maga azonban nem újonnan keletkezik, hiszen ő az időt megelőző teremt ő alap, amely mindvégig jelen volt, s amely végül áttetszővé válik önmaga számára egyes holonokban, amelyek tudatára ébrednek az Ürességnek, a Szellemnek, az alap nélkül való Alapnak. Ugyanez az Üresség mindvégig jelen volt mint Tudat, mint minden holon belső mélysége, amely fokozatosan levedlette alacsonyabb rendű formáit, míg végül kivetkőzött minden formából - s ekkor mélysége a végtelenhez közelít, időbeli léte az örökléthez, belső tere a világmindenség teréhez tágul, s aki cselekszik benne, az maga az Isteni: az Üresség, mindennek az alapja, amelyhez minden út vezet, s amely itt végre beteljesül.

 

A tanútudatosság állapota egy bizonyos érzéssel jár - a szabadság, az eloldódás, a határtalanság érzésével.

 

Más szóval a valós világ nem kettőződik meg — egyik kinn, másik benn; ugyanis a „kettősség" ezt jelenti. Egyszerre, közvetlen módon kapod meg a valós világot — egyetlen érzés, Egy Íz, de abban az Egy Ízben benne van minden.

Ha ily módon teljesen a jelen pillanat tapasztalatának engeded át magad, a különálló énérzés lassan eltűnik; egy pillanatra megállsz és kilépsz az életből; nem egy bizonyos tapasztalatot élsz át, hanem te magad vagy a tapasztalatok összessége; nem „bentről" tekintesz „kifelé" — a benn és a kinn eggyé válik, többé nem a „benn" foglya vagy. És egyszer csak a test-elmén kívül találod magad. A test-elme mintegy lehullik rólad.csupán ez a ragyogó megnyilatkozás, amely spontán módon, pillanatról pillanatra keletkezik.

A „súly" érzése is megszűnik, hiszen nem a Kozmoszban vagy, a Kozmosz van benned, s te magad vagy a legtisztább Üresség.

Ilyen az éneklő rigó hangja. Ilyen a vízesés hangja egy kristálytiszta napon

 

Hát, az még önmagában nem nagy ügy, hogy valaki előtt felcsillan a nemkettőség fénye, hogy egy pillanatra ráérez az ízére. Ám, ahogy a nem kettős hagyományok vallják: ez még csak a kezdet. Ha a tiszta közvetlenség, a romlatlan szabadság mesterségesen el ő nem idézhet ő nyugalmi állapotában időzöl, előbb-utóbb furcsa dolgok történnek. A szubjektív hajlamokat, amelyekkel korábban azonosultál, a kis éneket, a kis szubjektumokat, akik a látó és a látott között húzódó szakadék áthidalását megakadályozták —, a nemkettősség szabadságának tüze lassan felemészti. Sikoltozva a felszínre törnek, majd egyenként elpusztulnak, szóval ez egy igen érdekes időszak.

 

Neked pedig semmit sem kell tenned, egyszerűen csak kitartani — vagy éppenséggel elengedni magad —, de végül is ez is mindegy. Az őseredeti szabadság határtalan terében minden spontán módon történik meg.

 

Azonban át kell látnunk rajtuk, tekintetünkkel egyre mélyebben beléjük kell hatolnunk, amíg el nem érkezünk a Forrásukig, az Ilyenségükig. Egy röpke pillantás sajnos nem elég. Az Egy Íznek át kell hatnia minden szintet, minden negyedet, az egész megnyilvánult világot.

 

Általában, mint például a théraváda buddhizmus hagyományában és a szánkhja-jóga iskolák szerint, amikor valaki belép a megnyilvánulásoktól mentes feloldódás állapotába, az állandósult szenvedések És a tudatlanság egyes forrásai mintegy elégnek. Valahányszor tökéletesen belép ebbe az állapotba, a szenvedés egyre több formája ég el. Végül, bizonyos számú és típusú belépés után (szám szerint többnyire négy belépés után) az illető már mindent elégetett, ami éghető, így bármikor újra eljuthat ebbe az állapotba, ha akarja, s őt örökre benne is maradhat. Azaz végleg eljut a nirvánába, s a szanszára többé nem jelenik meg előtte, vagyis a Formák világa úgy, ahogy van, megszűnik számára.

 

A kauzális hagyományokban határozottan megállapítható, hogy valaki ebben a bizonyos állapotban van-e, hiszen ez az állapot nyilvánvaló és félreismerhetetlen. Tehát van egy világos mérce, amelynek a segítségével megállapítható, hogy egy ember megvilágosodott-e, vagy sem. A nem kettős hagyományokban azonban a tanítványt gyakran mar a gyakorlás kezdetén rávezetik a nemkettősség állapotának a felismerésére.

 

A tudatodban minden megvan, ami a megfejtéshez kell. Ott a válasz az orrod elött, hiszen egyenesen az elnökök arcát nézed, mégsem ismered fel őket. Ha ekkor valaki rábök az egyik arcra, rögtön a fejedhez kapsz: Hat persze, ott volt az orrom előtt! Az Egy Íz nemkettős hagyományai éppen ilyenek. Most, ebben a pillanatban is Ott van az orrod előtt, amit keresel. Mindaz, ami a nemkettösség állapotához tartozik, egy az egyben megvan a tudatodban most is, ebben a pillanatban. De tényleg: minden. Nem szinte minden, hanem az égvilágon minden megvan a tudatodban ebben a pillanatban is, csak nem ismered fel. Ekkor valaki egyszerűen rámutat, mire a fejedhez kapsz: Hát persze, hiszen végig az orrom előtt volt!

K: Ez is a gyakorlás része?

KW: Igen. Néha már a kezdetek kezdetén sor kerül rá, néha kicsit később, de az efféle átadásnak mindenképpen döntő szerepe van.

 

A legtöbb hagyomány szabályai szerint először át kell esni a transzperszonális fejlődés első három szakaszán (okkult, szubtilis, kauzális), mielőtt egyáltalán szóba hozhatnánk a negyedik állapotot, a nemkettősséget. „örült bölcsességre" nagyon is szigorú erkölcsi keretek között lehet csak szert tenni. De a lényeg az, hogy a nemkettős hagyományok gyakorlásának alapja az a szent fogadalom, miszerint a gyakorló nem fog megszűnni — nem rejtőzködik el nirvánában, nem tűnik el a niródhában, nem fészkeli be magát a nirvikalpába, egyszóval nem hagyja el a világot. Megígéri, hogy addig lovagol a szanszára tajtékán, míg végül minden hullámok közt hányódó lény ráeszmél, hogy a hullámok pusztán az Üresség megnyilvánulásai.

 

Whitehead híres megjegyzése - mely szerint: a nyugati hagyomány tulajdonképpen nem más, mint a Platón műveihez fűzött lábjegyzetek sora

 

Schelling (valamint barátja és tanítványa, Hegel) szerint tehát a Szellem kiárad önmagából, és megteremti az objektív természetet, önmagára ébred a szubjektív elmében, majd újra önmagára talál a tiszta, nemkettős tudatosságban, amelyben szubjektum és objektum egyetlen tiszta közvetlenséggé válik, amelyben természet és elme egyetlen egységet alkot a megvalósult Szellemben.

 

Schelling azért tudta összeegyeztetni az egót és az ökót — Fichtét es Spinozát, az autonómiát és a teljességet —, mert, ahogy rámutat: amikor ráismersz végső identitásodra, a Szellemre, akkor vagy a legteljesebb értelemben véve autonóm, hiszen nincs semmi rajtad kívül, ennélfogva akkor vagy a legtökéletesebb értelemben véve teljes, illetve egységes is, hiszen nincs semmi rajtad kívül. A végső identitásban a tökéletes autonómia és a teljesség ugyanazt jelenti.

 

Az „utolsó lépés" abból áll, hogy kilépünk az idő körforgásából, és rátalálunk az Időtlenre, amely a kezdetektől fogva és az út minden egyes pontján ott volt, és sohasem lehetett tőle eltérni.

„A Jó — mondja Hegel —, az abszolút Jó örökké megvalósítja magát a világban; s az eredmény az, hogy nem kell ránk várnia, hanem már maga a tökéletesen megvalósult aktualitás."

 

„A valós ésszerű, és az ésszerű valós" — és „ésszerű " alatt Hegel a víziólogikát érti. Márpedig az így nem működik. A víziólogika csupán a kentaurszinten megmutatkozó Szellem. 1796-ban Hegel írt egy verset Hölderlinnek, amelynek egy részlete így hangzik:

„Mert a gondolat nem képes megragadni a lelket, mely magáról elfeledkezve kiszakítja magát térből és időből a végtelenség sejtelmébe, és újra fölébred. Aki másoknak kíván szólni erről, bár ha angyalok nyelvén beszélne is, érezné, hogy a szavak szegényesek."

 

K: Mi a véleményed a túlnépesedésről, az ózonszint csökkenéséről és más efféle problémákról? Ezek közvetlenül fenyegetik Gaiát — és mindannyiunkat —, s az ökoromantikusok elsősorban ezek ellen harcolnak.

KW: Gaia legnagyobb bajai nem az iparosodásból, az ózonszint csökkenéséből, a túlnépesedésből vagy az erőforrások kimerüléséből származnak.

Gaia fő baja a kölcsönös megértés és a kölcsönös egyetértés hiánya, amely a nooszférában uralkodik a bajok orvoslását illetően. Nem lehet hatalmunk az ipar fölött, ha nem vagyunk képesek arra, hogy világcentrikus erkölcsi szemléleten alapuló kölcsönös megértésre es egyetértésre jussunk a globális javakról. Ehhez a világcentrikus erkölcsi szemlélethez azonban csak a belső növekedés, a korábbi szintek meghaladásának igen nehéz, küzdelmes folyamata árán juthatunk el.

 

- találd meg igazi önmagad, a többi majd megoldódik magától.

 Ennek az elgondolásnak a lényege az, hogy amennyiben kapcsolatba tudok kerülni a felsőbb Énemmel, akkor minden egyéb magától is megoldódik.

 ...ha valóban tisztán ráérzek a Szellemre, akkor felébred bennem a vágy, hogy minél több lényben elősegítsem ezt a szellemi kibontakozást.

 

Nem építhetjük a holnapot a tegnap sebeire. Számos egyéb dolog mellett ez az átalakulás azzal jár majd, hogy egy társadalomtípusnak kell létrejönnie, amely képes a tudat, a kultúra és a új természet integrálására, ennélfogva a művészet, az erkölcs és a tudomány- vagyis a személyes értékek, a kollektív bölcsesség és a technikai tudás egyaránt helyet kap majd benne. De ez csak akkor valósulhat meg, ha kitörünk a síkvilág szorításából.

A Jó, az Igaz és a Szép csak akkor egyesülhet, ha elutasítjuk a síkvilágot. Csak ha elutasítjuk a síkvilágot, akkor hangolódhatunk rá a minden tartományban megnyilvánuló Szellem ragyogó jelenlétére.

 

,,...mielőtt javaslatokat tehetnénk a probléma megoldására, előbb fel kell ismernünk."

 

Ken Wilber: A működő szellem rövid története

 

Könyvajánló:

Bevezetés a transzperszonális pszichológiába

Válogatás Abraham Maslow, Roberto Assagioli es Ken Wilber írásaiból

Az Emberközpontú pszichológia sorozat ötödik kötete a transzperszonális pszichológia néhány évtizeddel ezelőtti zászlóbontásának és kibontakozásának időszakába vezeti el az olvasót. Annak a három szerzőnek a mára mar klasszikusnak számító cikkeiből és tanulmányaiból mutatunk be néhányat, akik már a kezdetekkor pontosan jelölték ki ennek az új irányzatnak a legfontosabb témáit.

A transzcendens tudatállapotokat, a „csúcsélményeket" napjainkban már az akadémikus pszichológia is intenzíven kutatja. A transzperszonális pszichológiának azonban kezdettől fogva a legfőbb célja volt az, hogy ezeknek a jelenségeknek a megismerésével az emberi lét teljesebbé válását és az egészségesebb életet segíthesse elő.

 

,,...Eleddig felfedezetlen képességeinkre derítünk fényt, rátalálunk igazi hivatásunkra, önmagukat kifejezni akaró magasabb képességeinkre, amelyeket viszont gyakran elutasítunk vagy elfojtunk a megértés hiánya és a félelem előítéletei miatt. Felfedezzük a mindannyiunkban ott szunnyadó differenciálatlan pszichés energiát is, vagyis a tudattalanunknak azt az alakítható részét, amely a rendelkezésünkre áll és határtalan kapacitást biztosít a tanulásra meg az alkotásra." Roberto Assagioli