Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gondolatok - Ken Wilber 1

 

HAT ÉVVEL EZELŐTT, 1989-ben elindultam, hogy bejárjam egész Amerikát a bölcsesség nyomában. Utazásaim során több mint kétszáz pszichológussal, filozófussal, gyógyítóval, természettudóssal és misztikussal beszélgettem és dolgoztam együtt, akik mind azt állították. hogy náluk található a válasz a kérdéseimre. Amikor What Realiy Matters: Searching of Wisdom in America (Ami igazin számít. A bölcsesség nyomában Amerikában) című könyvemet irtam. Tony Schwarz

 

…nem jelenti azt, hogy a férfiak nem képesek érzékenyebbé válni, vagy nem kellene érzékenyebbé válniuk. Ma okvetlenül szükség van erre.

 

…betekintést nyerhetünk az evolúciós kibontakozás magasabb szintjeibe is, s ezt megkönnyítik a világ nagy bölcsöleti hagyományai – a segítségükkel rápillanthatunk a magasabb szintekre is, ahol a Szellem öntudatra ébred és felismeri önmaga igazi természetét.

Ezeket a magasabb szinteket sokan a ködös misztika vagy bizarr szélsőségek birodalmának tartják, pedig nagyon is konkrét, kézzelfogható valóságos fejlődési szakaszokról van szó, amelyeket te is, én is elsajátíthatunk, amelyek mindannyiunk számára potenciálisan elérhetők.

 

…a püthagoreusok vezették be a ,,Kozmosz” kifejezést, amelyet ma is használunk. Csakhogy a Kozmosz eredeti jelentése a lét összes tartományának mintázata, illetve folyamata, az anyagtól az elmén át egészen Istenig, tehát nem csupán a fizikai világmindenség, márpedig ma általában mind a ,,kozmosz”,  mind az ,,univerzum”  pusztán a fizikai világra utal.

 

 

K: Az evolúció titkos ösztönzése?

KW: A molekula meghaladja és megőrzi az atomokat. Meghaladja annyiban, hogy vannak újonnan keletkező, újszerű, kreatív tulajdonságai; a molekula nem pusztán a részeinek az összessége. A rendszerelmélet és általában a holizmus lényege épp ez: új szerveződési szintek jönnek létre, amelyek nem redukálhatók teljes egészükben az alacsonyabb szintekre, vagyis meghaladják azokat. Azonban meg is őrzik, hiszen az alacsonyabb szintű holonok az új holon részei. Egyszóval: meghaladás és megőrzés.

K: A magasabb tehát tartalmazza az alacsonyabbak lényegét, plusz még valami egyebet.

KW: Igen, így is mondhatjuk, s ezt először Arisztotelész fogalmazta meg — az alacsonyabb mindenestül megvan a magasabban, a magasabb viszont nincs meg mindenestül az alacsonyabban, s ezért kitétel nélkül mindig hierarchia, vagyis holarchia jön létre. A sejtek molekulákat tartalmaznak, de ez fordítva nem igaz. A molekulák atomokat tartalmaznak, de ez fordítva nem igaz. A mondatok szavakat tartalmaznak, de ez fordítva nem igaz. És mert mindez fordítva nem igaz, hierarchia, holarchia jön létre: a növekvő egészek rendje.
 


Mindegyik szint magában foglalja az azt megelőzőt, és újonnan keletkezett tulajdonságokkal egészül ki, amelyek az előzőszinten meg nincsenek meg. Vagyis minden új dimenzió „nagyobb", abban az értelemben, hogy többet ölel fel, nagyobb a mélysége, mint a megelőzőnek.
 


A legmagasabb szint a Szellem b i r o d a l m a.

KW: Minden szint meghaladja és megőrzi a megelőzőt. A Szellem mindent meghalad, tehát mindent megőriz. Teljesen felette áll ennek a világnak, de egyben tökéletesen felöleli a világ minden egyes holonját. Áthatja az egész megnyilvánult világot, de ő maga több, mint a megnyilvánult világ.

Minden szinten, minden dimenzióban jelen van, de ő maga nem azonos egyik szinttel vagy dimenzióval sem. Mindent meghaladva mindent megőriz, ő Minden megnyilvánulás alap nélkül való Alapja, maga az Üresség.
 


Ahogy Emerson mondja, a határtalan Értelem védő ölén nyugszunk, s ez a határtalan Értelem más néven a Szellem. A Kozmosz eredeti arcán ugyanaz az ősi motívum rajzolódik ki.

A Semmi falán ugyanaz az ősi minta áll. Minden rezdülés jelentést takar, minden pillantásból szépség árad.

Bennünket pedig - és minden teremtett lényt — teljesen áthat ez az értelem, folyamatosan sodor a gondoskodó figyelem, az igaz érték, a végső jelentés, a belső tudatosság áramlata. Mi magunk is részei vagyunk ennek a határtalan értelemnek, a Működő Szellemnek.

 

KW: Így van. A mi hivatásunk pedig az, hogy ráeszméljünk: ez a folyamat mi magunk vagyunk. A bennünk élő Szellem arra hivatott, hogy önmaga tudatára ébredjen, sőt – sokan így mondják — , hogy tudatfölöttivé váljék. A tudattalantól a tudatoson át a tudatfölöttiig a mélység egyre nő, s az út végén a megrázó felismerés vár, hogy tökéletesen egyek vagyunk a tündöklő Mindenséggel, s amint erre ráeszméltél, máris magad vagy az Egy.

Na, ehhez mit szólsz? Azt hiszed, őrültség, mi? És akkor a bölcsek, a misztikusok is mind őrültek? Mert ők is ugyanezt mondják, csak éppen különféle változatokban. Mindegyikük története nagyjából arról szól, hogy egy szép napon felébredtek, és rádöbbentek, hogy egyek a Mindenséggel, időtlenül, mindörökre, határtalanul.

…Csakhogy. Mi van, ha az evolúció tényleg anyagtól test, elme, lélek és végül Szellem felé vezet, amelyek mindegyike meghaladja és megőrzi a megelőzőt, amelyek mindegyike egyre nagyobb mélységek, egyre magasabb fokú tudatosság felé vezet, és egyre többet ölel fel? És mi van, ha az evolúció legmagasabb szintjén esetleg az egyéni tudat tényleg megérintheti a végtelent, átölelheti az egész Kozmoszt, kozmikus tudatra tehet szert, amely nem más, mint az önmaga igazi természetének tudatára ébredt Szellem?

Nekem ez legalábbis hihetően hangzik. És mondjuk meg őszintén: ez a történet, amelyet a bölcsek és a misztikusok mesélnek világszerte tényleg  vadabb, mint a tudományos materializmus sztorija, amely nem más, mint hogy az egész evolúció egy félkegyelmű meséje, zeng, tombolás, de semmi értelme nincs? Gondoljuk csak meg alaposan: melyik a hihetetlenebb a kettő közül?

Megmondom, mit gondolok én. Azt, hogy a bölcsek az evolúció titkos impulzusának a nyílhegyei. Azt, hogy bennük sűrűsödik össze az önmeghaladásra törő erő, amely mindig túllép azon, ami addig volt. Azt, hogy ők testesítik meg a Kozmosz nagyobb mélység és tágabb tudat felé hajtó erejét.

Szerintem is fontos, hogy elismerjük és megbecsüljük a világ egykori kultúráinak a vívmányait, és a bölcsességükből igyekezzünk annyit megtartani, illetve beépíteni, amennyit csak bírunk.
 


Mihelyst a férfiak lettek az élelem szinte kizárólagos termelői, akkor — láss csodát! — a női istenségek szinte egyöntetűen átalakultak férfi istenségekké. Az egész világon a földművelő társadalmak több mint kilencven százalékában kizárólag férfi főisteneket imádnak.

K: A könyvedben ezt így fogalmazod meg: „Ahol a nők kapálják a földet, az Isten is nő; ahol a férfiak szántják a földet, az Isten is férfi."
 


K: Tengelykorszak?
K W: Karl Jaspers nevezi így a történelemnek ezt a kimondhatatlanul jelentős korszakát, amelyik a Kr. e. VI. évszázad körül kezdődött Keleten és Nyugaton egyaránt és amelyik a nagy „tengelybölcseket" adta a világnak, Gautama Buddhát, Lao-cét, Parmenidészt, Szókratészt, Platónt, Patandzsalit, Konfuciust, az Upanisadok bölcseit és így tovább.
 


A posztmodern világ egyik legnagyobb feladata épp az, hogy a férfiak által meghatározott szellemiséget női elemekkel egészítse ki, illetve ellensúlyozza. Nem az a célunk, hogy mindent kidobjunk a szemétbe amit ezek a nagy bölcseleti hagyományok tanítottak, hiszen az katasztrófát eredményezne. Nem zárkózhatunk el a kerék használatától sem csupán azért, mert férfiak találták fel.
 


Nem arról van szó, hogy a nők egy csapásra okosak, erősek és határozottak lettek, és lerázták az egymillió éves elnyomó igát, kibújtak birkabőrükből. Sokkal inkább arról, hogy a társadalom szerkezete a történelem során először jutott el arra a fejlettségi fokra, ahol a kultúrában megszűnt a testi erő döntő szerepe.
 


A tudat nem más, mint a belülről szemlélt mélység. Igen, mindenhol van mélység, mindenhol van tudat, mindenhol ott van a Szellem.

S ahogy nő a mélység, a tudat is egyre jobban felébred, a Szellem egyre jobban kibontakozik. Az az állítás, mely szerint az evolúció egyre nagyobb mélységet hoz létre, egyszerűen azt jelenti, hogy az evolúció során egyre jobban kibontakozik a tudat.
 


A világkép a Szellem elméjének, az alap a Szellem testének felel meg. A „test-elmék" fejlődnek, és ezenközben újvilágokat hoznak létre, ahogy a Szellem kibontja a benne szunnyadó lehetőségeket, és életre hívja a kozmikus tavasz egyre tündöklőbb virágát.
 


Hogy szabadon idézzem a mester: „Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem világképetek álmodni képes."

(Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes. (Hamlet, I.5.)


 
A holonok kultúráján vagy világterén azt a teret értem, amelyet érzékelnek, s amelyre képesek reagálni: a kvarkok nem reagálnak az összes környezeti ingerre, mivel rendkívül kevés az olyan ingerek száma, amelyeket felfognak, amelyek számukra értelmet hordoznak, amelyek hatnak rájuk.

A kvarkok (mint minden holon) csak arra reagálnak, ami a világterükön belül van: minden más mintha idegen nyelven lenne számukra, minden más térben kívülállók. Amikor azt tanulmányozzuk, hogy a holonok mire képesek reagálni, akkor valójában a világterüket tanulmányozzuk — azt a világot próbáljuk körülhatárolni, amelyre az azonos mélységű holonok reagálnak.

Ez tehát a holonok kultúrája.

K: Na jó, azért egy példát mondhatnál.

KW: Nem csak az emberi kultúrák lehetnek sokrétűek. A farkasok világterében például az érzelmek is helyet kapnak. A farkasoknak van limbikus rendszerük, s a limbikus rendszer belső megfelelője (bal felső negyed) az alapvető érzelmekre való képesség. Egy farkas tehát az alapvető é r z e l m e k birtokában tájékozódik a világban — nemcsak szenzomotoros képességei vannak, és nemcsak ösztönkésztetései, mint a hüllőknek, hanem affektív funkciói is.

A falka igen bonyolult, érzelmeken alapuló jelrendszer segítségével szervezi meg a vadászatot. A farkasfalka tehát osztozik a közös, érzelmi világtérben.

De mindaz, ami ezen a világtéren  k í v ü l e s i k, semmit sem jelent nekik.

Ha felolvasod nekik a H a m l e t e t, csak az idődet pocsékolod. Azt jól érzékelik, hogy ott állsz a könyvvel a kezedben, csakhogy az ő értelmezésükben ez  annyit jelent, hogy megjött az ebéd, és van nála valami, amit majd ki kell köpni.

A lényeg tehát az, hogy egy holon csak azokra az ingerekre válaszol, képes válaszolni, amelyek az ő világterében, az ő világképe szerint értelmezhetők. A többi dolog számára egyszerűen: nincs.

K:  És ez az emberekre is vonatkozik.

KW: Igen. Mire az evolúció elérkezik az újagykéreg, illetve a bonyolult, háromrétegű agy kialakulásáig, amelynek belső megfelelője a képzet-, szimbólum- és fogalomalkotás képessége, az addig igen kezdetleges világterek helyébe meglehetősen bonyolult kognitív struktúrák lépnek. Az újonnan kialakuló világterek magukban foglalják a korábbi világterek alapelemeit — a sejtek ingerérzékenységét, a hüllők ösztöneit és ősemlősök érzelmeit —, de új elemeket is tartalmaznak, amelyek új, amelyek új világképek kibontakozásához vezetnek.
 


Miközben a gondolat átfut bennem, természetesen az agyamban is változások mennek végbe — növekszik a dopaminszint, acetilkolin ugrik át a szinapszisokon, a béta agyhullámok felerősödnek, és más effélék. Mindezek az agyműködésem észlelhető változásai közé tartoznak. Empirikusan megfigyelhetők, tudományosan leírhatók. Ez tehát a jobb felső negyed felségterülete.

Azonban a bennem megjelenő gondolatnak csak az én adott kulturális közegemben van értelme. Ha más nyelvet beszélnék, a gondolat más szimbólumokból állna, és más jelentéssel bírna. Ha egy ősi törzsközösségben éltem volna egymillió évvel ezelőtt, a sarki bolt felkeresésének a gondolata tökéletesen idegen lett volna számomra. Ehelyett adott esetben valami olyasmi merült volna fel bennem, hogy: „Medvére kéne menni." A lényeg az, hogy a gondolataim egy adott kulturális közegben merülnek fel, amely meghatározza egyéni gondolataim szerkezetét, jelentését és kontextusát; mi több, egyáltalán nem is lennék képes „magamban beszélni", ha nem egymáshoz beszélő egyének közösségében élnék.

A kulturális közösség alkotja tehát mindenkori saját gondolataim belső hátterét. A gondolataim nem a semmiből születnek, hanem egy adott kulturális közeg teszi lehetővé, hogy megszülessenek; és bármennyire léptem is túl azon a kulturális közegen, amelyben felnőttem, sohasem leszek képes tökéletesen elszakadni tőle. Kulturális közeg nélkül eleve gondolataim se lehettek volna: az a néhány eset, amikor embergyerekeket vadállatok neveltek fel, azt bizonyítja, hogy az emberi agy kulturális közeg híján nem hoz létre verbálisan megfogalmazódó gondolatokat. Az egyén korántsem az az autonóm, önteremtő monász, amilyennek a felvilágosodás képzelte.

Röviden tehát azt mondhatjuk, hogy gondolataink csakis a kulturálisan meghatározott szokások, nyelvi szimbólumok és jelentések háttere előtt jöhetnek létre, amelyek nélkül gyakorlatilag egyáltalán nem lennének egyéni gondolataink. Ezt a közeget hívjuk kultúrának, kulturálisan meghatározott világképnek, világtérnek, ez tehát a bal alsó negyed világa.


 
Milyen lesz az új világ?

K: Ezt a beszélgetést azzal kezdtük, hogy az átalakulásokról beszéltünk, úgy általában, és különösen arról az átalakulásról, amely talán nemsokára végbemegy.

KW: Ez az átalakulás már megkezdődött. tekintet nélkül arra, h o g y te vagy én mit szólunk hozzá, de ha mi is fel akartunk szállni hajóra, ha tudatosan keresésére akarunk indulni azoknak az evolúciós áramlatoknak, amelyek bennünk is működnek — azaz ha tudatosan a Működő Szellem szolgálatába szeretnénk lépni —, akkor a négy negyed ismerete segíthet a hatékonyabb tájékozódásban, illetve a körülöttünk, rajtunk keresztül és bennünk már egyébként is működő áramlatok ismeretében.

A Szellem mind a négy negyedben megnyilvánul.
 


Mikor elkészül az agyadat ábrázoló objektív kép, a laboráns vajon az igazi valódat pillantja-e meg? Lát-e egyáltalán t é g e d ?

Nem, hiszen nem kommunikációs alanynak tekint téged, hanem csupán a monologikus tekintet tárgyának —éppen ez az, ami miatt az empirikus orvostudomány önmagában annyira embertelen. A laboráns csak a jobb oldali aspektusaidra kíváncsi, a bal oldaliakra — a tudatosságodra, az érzéseidre, a véleményedre, az értékeidre, a szándékaidra, a reményeidre, a félelmeidre— nem. „Kérem, szorítkozzunk a tényekre!"
 


De az elmét, senki elméjét nem pillanthatja meg így soha senki.

K: A feministák sokat panaszkodnak amiatt, hogy a nő gyakran csupán a férfi tekintet tárgya.

KW: Ez pontosan ugyanaz, mint amiről eddig beszéltünk. A nők gyakran panaszkodnak, hogy a férfi tekintete tárgyként kezeli őket, szexuális tárgyként. Ugyanarról az általános jelenségről van itt is szó, vagyis a monologikus tekintet hatalmáról, amely kommunikációs alanyból a megfigyelés tárgyává, hústömeggé, minden mélységet nélkülöző objektummá fokozza le a megfigyeltet. „Sose beszélget velem" - hangzik a jól ismert vád. Nem csoda, ha a nők fellázadnak ez ellen.
 


K: Akkor hogyan juthatunk el ezekhez a belsődimenziókhoz, hogyan „láthatjuk meg őket?

KW: Itt jön segítségünkre az é r t e l m e z é s. A jobb oldali utak az észlelésre, a bal oldali utak az értelmezésre támaszkodnak.

Az ok pedig egyszerű: a felszín látható, ám a mélység értelmezésre szorul. Miközben beszélgetünk, nem csupán a felszínt látod, egy mosolygó arcot, egy empirikus objektumot. Arra vagy kíváncsi, m i m egy végbe bennem. Nem csupán azt nézed, mit csinálok, azt is tudni akarod, mit érzek, mit gondolok, mi játszódik le bennem, a tudatomban.

Ezért kérdéseket teszel fel: „Mit gondolsz erről? Mit érzel most?" Én válaszolok - beszélgetni kezdünk -, s neked meg kell fejtened, é r t e l m e z n e d kell a mondottakat. Minden új mondat értelmezésre szorul. „Ezt most hogy értette? Aha, már értem!" És i g y  t o v á b b .

Egyedül értelmezés útján férhetsz hozzá a bensőmhöz. M u s z áj beszélgetnünk, és muszáj értelmezned; ez egyszerűen elkerülhetetlen. Még ha kivételes képességekkel megáldott médium vagy, és tökéletesen olvasod a gondolataimat, akkor is meg kell fejtened, hogy mit jelentenek a gondolataim - vagyis értelmezned kell, amit az elmémből kiolvasol. K: Hát ez egészen más, mint a monologikus tekintet.

KW: Bizony, egészen más, mint amikor csak nézed az egyszerűen lokalizálható felszínt - a követ, a sejtet, az ökoszisztémát, az agyat jelented, hogy mit látsz. A mélység nem ül ki a felszínre, hogy minden arra járó észrevegye. Ami a mélyben van, azt meg kell osztani. A h a l l o t t a k a t pedig értelmezni kell.
 


KW:  pszichoanalízis alapvetően értelmező, vagyis bal oldali, a klasszikus behaviorizmus viszont jobb oldali, vagyis empirikus megközelítés.

Ami a pszichoanalízist illeti, Freud első jelentős könyvének a címe mindent elárul: Álomfejtés. Az álmok belsőtörténések. Szimbólumokból állnak. A szimbólumok csak értelmezés útján fejthetők meg. Mit jelent egy álom? Freud egyik óriási felfedezése az volt, hogy az álom korántsem összefüggéstelen zagyvaság, hanem rejtett értelme van, amely értelmezés útján napvilágra hozható.

Tehát a legegyszerűbben ügy foglalhatjuk össze a freudi felfedezést, hogy a — nem monologikus, hanem dialogikus — „beszédkúra" — sőt, párbeszédkúra! —lényege az, hogy tulajdon mélységeinket is meg kell tanulnunk helyesen értelmezni. Életünket megkeseríti a szorongás, a depresszió és más egyéb tünetek, amelyek előtt értetlenül állunk. Miért vagyok depressziós? Mit jelent a depresszióra? A pszichoanalízis során értelmet adok az álmaimnak, a tüneteimnek, a depressziómnak, a szorongásomnak.

Megtanulom ügy értelmezni őket, hogy az értelmezés fénye mintegy bevilágítsa a bensőmet.

Mondjuk, kiderül, hogy titkon haragot táplálok magamban az apám iránt, aki elhagyott, ám ez a harag a depresszió álruhájában jelentkezett, vagyis tudattalanul f é l r e  é r t e l m e z t e m a haragomat, depressziónak véltem.

A terápia során megtanulom, hogyan értelmezzem újra ezt a depressziót; onnantól kezdve már tudom, hogy nálam a „szomorú" sokszor azt jelenti, hogy „dühös". Megismerkedem a dühös énemmel, aki a mélyben lakozik, és akit mind ez ideig igyekeztem elrejteni magam elől azáltal, hogy félreértelmeztem, félrefordítottam, álruhába öltöztettem.

Minél helyesebben értelmezem tulajdon mélységemet  — minél világosabban látom, hogy a „szomorú" nálam „dühöset" jelent —, annál ritkábban jelennek meg a tüneteim, annál kevésbé leszek depressziós. Mélységem azzal honorálja a valósághűbb értelmezést, hogy nem küld többé fájdalmas tüneteket, amelyek szabotálják a működésemet.

K: Ez tehát az egyénekre vonatkozó értelmező (bal oldali) megközelítés példája, vagyis a bal felsőnegyed birodalmába tartozik.

KW: Igen. És nem csak a pszichoanalízis tartozik ide. A „beszédterápiák" — a kognitívtól az interperszonális terápiákon át a jungi terápiáig, illetve a Gestaltig és a tranzakcióanalízisig — egytől egyig ezen az elven alapulnak, vagyis azt tűzik ki célul, hogy a pácienstulajdon belső mélységeinek a korábbinál helyesebb értelmezéséhez jusson el. Jobban megértse az álmai, a tünetei, a mélységei, az élete, a léte értelmét.

Az életünk nem csupán egysíkú, objektív történések sorozata, amelyek úgy hevernek előttünk, mint megannyi egyszerűen lokalizálható kő, amelyeket addig kell bámulnunk, amíg tökéletesen ki nem ismerjük a felszínüket.

Az életünknek szubjektív összetevője is van, amelyet saját magunknak kell megértenünk, értelmeznünk.

Az élet nem csupán a felszínen zajlik, hanem a mélyben is. Minél helyesebben értelmezem tulajdon mélységeimet, annál áttetszőbbé válik számomra az életem. Annál kevésbé érzem úgy. hogy értetlenül állok előtte, hogy sötétben botorkálok.

 

KW: A jobb felső negyedhez tartozó megközelítések — például a behaviorizmus vagy a biológiai pszichiátria… Kizárólag a megfigyelhető, empirikus, külsőleges viselkedés érdekli őket.

A behaviorizmus esetében tehát egyszerűen meg kell keresni azt az ingerre adott, megfigyelhető választ, amit erősíteni vagy gyengíteni akarunk, és szelektív módon megerősíteni, illetve kioltani azt.
A behaviorista terapeuta célja, hogy olyan működő kondicionálást hozzon létre, amely megerősíti a kívánatos válaszreakciót, és kioltja a nem kívánatosakat. 

 

A tisztán biológiai pszichiátria esetében hasonló a helyzet: az orvos felír egy gyógyszert — Prozacot, Xanaxot, Elavilt —, amelynek eredményeképpen a páciens viselkedési mintái stabilizálódnak. Sok pszichiáter már az első találkozáskor felírja a gyógyszert, és utána csak időnként, mondjuk havonta egyszer hív be kontrollra, hogy ellenőrizze: valóban előidézte-e a gyógyszer a kívánt hatást. Természetesen van olyan pszichiáter is, aki egy kicsit el is beszélget a pácienssel, de sokuk egyáltalán nem;
 
A tisztán biológiai pszichiátria és a behaviorizmus extrém változata esetében tehát a páciens jelenlétére nincs szükség. Vagyis a terapeuta nem tesz kísérletet arra, hogy megértse a tünetek jelentését. Szó sincs arról, hogy alapos elemzésnek vetné alá a páciens baját. Nem történik kísérlet arra, hogy gyarapítsák a páciens ismereteit önmagáról, feltárják a belsővilágát, hogy a terápia végeztével világosabb képet alkothasson önmagáról.

K: Ennek ellenére feltételezem, hogy önmagukban nem ítéled el ezeket a külsőleges megközelítéseket.

KW: Valóban nem, hiszen akkor a másik csapdába esnék bele
 


A baj velük csak az, hogy a hatáskörük igencsak korlátozott. Ezért sok esetben még ugyanazzal a lélegzetvétellel ítéletet is kell mondanunk fölöttük, még pedig azért, mert többnyire tagadják a többi negyed fontosságát, sőt még  létét is. Szerintük nem azért vagy depressziós, mert nincs értelme az életednek, mert szenvedsz az értékek vagy az erények hiányától, hanem azért, mert kevés az agyadban a szerotonin. Pedig hiába tömik tele az agyadat szerotoninnal, attól m ég nem jelennek meg az életedben értékek.

 

Egyszóval: ha a depresszióm belső oka az, hogy az apám elhagyott, az „külsőleg" esetleg ügy nyilvánul meg, hogy az agyamban alacsony lesz a szerotoninszint, és a Prozac bizonyos mértékben képes arra, hogy újból egyensúlyba hozza a szerotoninszintet. Ez eddig rendben is van, és az efféle elsősegély néha rendkívül hasznos. Csakhogy a Prozac mit sem ér, ha megakarom érteni, ha é r t e l m e z n i akarom a belsőleg átélt kínokat, hogy jelentést hordozzanak számomra, s hogy áttetszővé válhasson előttem a saját életem. Akit ez nem érdekel, aki nem kíváncsi a tulajdon bensőjére, annak egyedül a Prozac kínál megoldást

De amennyiben bele kívánsz pillantani a saját mélységeidbe, és helyesen szeretnéd értelmezni, amit ott látsz, akkor beszélgetned kell valakivel, aki már előzőleg belepillantott ezekbe a mélységekbe, és másoknak is segített az értelmezésben. A segítőterapeutával folytatott párbeszéd során kéz a kézben haladtok az egyre helyesebb értelmezések felé, s ahogy a létrejövő interszubjektív mélység vonzáskörében egyre tisztábban értelmezed, egyre világosabban meg tudod fogalmazni, mit rejt a mélység, ügy oszlik az addigi köd, úgy válik egyre áttetszőbbé az életed.

Míg végül talán tulajdon végtelen mélységedbe pillantva szabaddá válsz, és olyan áttetsző leszel, hogy magát az Istenséget is megpillantod.

De az biztos, hogy bármelyik szinten állsz is, semmi sem nyílik meg előtted mindebből, ha görcsösen ragaszkodsz a felszínhez.