Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egészség - Betegség ellen 9

2018.03.15

A lelki élet dinamikája szerint megismételjük ezeket a történéseket, az ismétlés szerepe, hogy tudattalanul visszatérjünk korai frusztrációink színhelyére, remélve, hogy "életsebeink" gyógyítása eredményes lehet.

A vese a kínai hagyomány szerint a születésünkkor kapott életenergiát is tárolja, így valójában az összes többi szerv és a teljes test megfelelő működése a vesék állapotától függ. Nem meglepő tehát, hogy a vesék energetizálása, karbantartása alapvető fontosságú.

 

A vesék kormányozzák továbbá a nemi szervek működését, szétoszlatják a szervezetben a tüdőből érkező csit (életenergiát), de a vese uralja a hajat, a fogakat, fület (hallást) és a csontokat is.

Az alacsony hőmérséklet és a nyirkos időjárás megterhelheti ezeket a szerveket, ezért ilyenkor különösen fontos gondoskodni a vesénkről és a hólyagról: kívül és belül is állandóan melegen kell tartanunk, hogy elkerüljük a felfázást, vagy a komolyabb problémákat, illetve, hogy megőrizzük értékes életenergiánkat - ezzel az öregedési folyamatokat is lassíthatjuk.

 

A legfontosabb: a pihenés! A nyári, őszi és tavaszi hónapokhoz képest több pihenésre van szükségünk, tehát aludjunk, meditáljunk többet! Ez nem azt jelenti, hogy egész télen hanyagoljuk a mozgást, de nem most van itt a kiemelkedő sportteljesítmények ideje! A visszavonulás, ha tudatosan távol tartjuk magunkat a zajtól (tv, hírek, felesleges szórakozások stb.), a megterhelő környezettől (pl. plázák), emberektől és helyzetektől, most sokat segít. A látszólagos passzivitás most aranyat ér!

Téli sportok: a mozgás mindig áldásos, ilyenkor is, hiszen méregtelenít és karbantartja az immunrendszerünket. Ám legyünk visszafogottabbak, mint máskor, figyeljünk oda arra, mennyit bír a testünk. Az egyik legjobb sport, ami testre-lélekre egyaránt gyógyír: a túrázás, az erdei séta.

Befelé fordulás, önismeret: végezz szellemi gyakorlatokat, meditálj, relaxálj, vess számot az előző évvel, készülj fel az újra. Mindez hozzájárul energiád táplálásához, feltöltéséhez.

► A pihentető relaxációs vagy más kifinomult, valóban művészi zene hallgatása, vagy a hangtálakkal végzett meditáció is jó hatású a fülön keresztül a vesére.

► Fogyassz ilyenkor többet a vesét tápláló ételekből: halak és a tenger gyümölcsei, zeller, káposzta, szójabab és csírája, alga, szezámmag, tökmag - mindezek kiválóan erősítik a vesét és a hólyagot. Melegítő, a vesét tápláló ételek bővebben >>>

Melegítő hatású ételek és italok: hagymafélék, gyökérzöldségek, úgymint répa, krumpli, cékla, fekete retek, csicsóka, halak és húsok, kávé, tea, alkoholok, valamint számos fűszer: gyömbér, kardamom, fahéj, szerecsendió, szegfűszeg, mustár, chili, curry, fokhagyma, paprika, torma, oregano, kakukkfű, bazsalikom, kömény.

A hideg évszak a raktározás, pihenés, erőgyűjtés időszaka, a szervezetünk is elsősorban erre koncentrál, mi pedig jól tesszük, ha támogatjuk ebben a folyamatban. A téli hidegben emellett különösen fontos a testhőmérséklet megfelelő szinten tartása, ezért kell több meleg levest és melegítő típusú ételeket fogyasztani: több teljes őrlésű gabonát, kicsivel több fehérjét, tehát húsféléket, vegetáriánusok szójából, búzahúsból készült ételeket, tofut, hüvelyeseket.

Hűtő hatású ételek és italok: salátafélék, banán, spárga, citrusfélék, alma, gomba, paprika, spenót, rák, tejtermékek: joghurt, túró, tejföl, zöldséglevek, szójaszósz, víz - ezeket érdemes mértékkel fogyasztani, illetve a lentebb olvasható melegítő hatású fűszerekkel elkészíteni.

► A meleg alsónemű, a derékmelegítő és az időjárásnak megfelelő öltözködés alapvető fontosságú. Ha érzékenynek érzed a vesetájékot, használj melegítőpalackot.

► A Vese energiamaximuma délután 5 és 7 óra között van a kínai szervóra szerint - ha észreveszed, hogy ilyenkor fáradtabb vagy szorongóbb vagy az átlagnál, az utalhat a vese energia gyengeségére is. Ebben az esetben ezt az időt lehetőleg töltsd pihenéssel, meditálással vagy a vesét tápláló gyógymódok igénybevételével.

► A minőségi szex szintén segít megőrizni az életenergiát és a nemi szervek aktivitását, különösen, ha nem visszük túlzásba és szeretetteljes kapcsolatban műveljük. Mivel a férfiak életerőt veszítenek az ejakuláció révén, érdemes megtanulni a tantrikus szeretkezés vagy a taoista szex művészetét.

► A serkentőszerek, mint például az alkohol, a cigaretta vagy a kábítószerek, főleg nagy dózisban kimerítik a szervezet, azon belül is kiemelten a Vese energiáját, ezektől érdemes tartózkodni ilyenkor. A kávéfogyasztás csökkentése is ajánlatos.

Melegen ajánlott viszont a növényi főzetek és gyógyteák fogyasztása, akár nagyobb mennyiségben is, ezek segítségével ugyanis finoman, kíméletesen átmossuk a vesét és melegen tartjuk az egész szervezetet. Különösen jó hatású a jógitea (fahéj, kardamom, szegfűszeg, bors a fő összetevői), a gyömbérből, csalánból, ginzengből készült gyógyteák.

► VÍZ, VÍZ, VÍZ!

- Ilyenkor is ugyanolyan fontos naponta 2-3 liter vizet meginni. Csakhogy a víz önmagában is hűtő hatású, ezért ilyenkor nem igazán kívánjuk. Ha viszont nem iszunk eleget, az megintcsak a vesét gyengíti. A kínaiak pofonegyszerű megoldása: forrald fel és idd melegen. Elsőre talán furcsán hangzik, de próbáld ki, nekem bevált! 

- A rendszeres szaunázás, infraszaunázás a legerősebb immunerősítő módszerek egyike, havonta, kéthetente kifejezetten ajánlott beiktatni, amennyiben nem áll fenn kizáró egészségügyi probléma. Remekül edzi a szívet, felpörgeti a keringést, eltávolítja a salakanyagokat, tisztítja a keringést, a tüdőt és a bőrt. A bőr szintén nagyon fontos immunszervünk, hiszen ez a test első védelmi vonala. A kínai hagyomány a Tüdő irányítása alá rendeli a bőrt, ami azért is érdekes, mert tulajdonképpen a bőrünkön keresztül is „lélegzünk”, vagyis információt cserélünk a külvilággal, a verejtékezéssel pedig méreganyagokat adunk le, akárcsak a kilégzéssel. Így logikus, ha a bőrünket alaposan és mélyen megtisztítjuk, azzal szinte az egész testünk fellélegzik.

- A forró, majd hideg vizes váltófürdővel otthon is hasonló hatást érhetsz el. Reggel és este zuhanyozz le rendszeresen olyan hideg vízzel, amilyennel csak bírsz. Lefekvés előtt remekül kitisztítja a napközben elhasználódott energiákat, reggel pedig nemcsak az éjszaka felhalmozódott méreganyagokat távolítja el, hanem új erővel is feltölt. A hatást tovább fokozhatod, ha fürdés után erős frottírtörölközővel végigdörzsölöd a teljes bőrfelületet: eltávolítja az elhalt hámsejteket, kinyitja a pórusokat, beindítja a vérkeringést.  

Forrás: http://hazateres.net/index.php?option=com_k2&view=item&id=86:%C3%BAtmutat%C3%A1s-a-k%C3%ADnai-orvosl%C3%A1s-szerint-t%C3%A9lre&Itemid=4

http://masszormester.hu Masszázs az érintés szelíd művészete
A masszázs mestere az, aki nemcsak a tudását, hanem a másik ember iránti alázatát is beleteszi minden mozdulatába Az elmúlt tizenhat évben kellő tudást és tapasztalatot szereztem gyógymasszőrként. Ennek bizonyítéka a többféle masszázstechnika ismerete és a kezelések utáni elégedett mosoly a vendégeim arcán. - Vargyas Katalin

Felszabadító, hosszú távú hatás: spirituális választerápia
Ha igazán mély és átfogó változást szeretnél az életedben, vagy végleg megoldani egy régóta húzódó problémát, sokat segíthet a spirituális választerápia (svt). Ez a módszer egy-egy életterületen belül a probléma gyökeréig hatol, és a tudatalattiból tisztítja ki a gátló hatásokat, rejtett akadályainkat. Egy kezelés olyan, mint egy energetikai nagytakarítás, melynek során lépésről lépésre megszabadulsz a terheidtől, és a végeredmény: letisztult gondolkodás, nyugodt elme, kiegyensúlyozottság, békés, harmonikus közérzet, boldogság.

Forrás: http://alternativegeszseg.hu/index.php/2016/12/02/7-legerosebb-stresszoldo-modszer/

Ami valójában, láthatatlanul irányítja az életedet

Megfigyeléseink alapján a tudatos elménk hitrendszereket alkot, amelyek hiedelmekké, rögeszmékké, berögzült elképzelésekké válhatnak. Mi történik akkor, amikor olyan dolgokban hiszünk, ami nem a mi javunkat szolgálja? 

Ezek közül a hitrendszerek közül jó néhányat persze otthonról hozunk, hiszen kezdetben a szüleink, nagyszüleink, később pedig a társadalom, az iskola, a munkahelyek hitrendszereit kapjuk készen. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen így tartható fenn az emberi élet folyamatossága, az előző generációk által felhalmozott tudás, továbbá  az egyszerűsítés, kategorizálás nélkül rendkívül bonyolulttá válna akár egy szem almát is megvásárolni.

A probléma ott kezdődik, amikor olyan dolgokban kezdünk el hinni, ami nem a mi javunkat szolgálja, például, ha a szüleink belénk sulykolják, hogy „a mi családunkban mindenkit a daganat visz el” vagy „kislányom, a férfiak mind csak azt akarják”, vagy „a gazdagok mind tisztességtelenül szerezték a vagyonukat”. A példákat a végtelenségig lehetne sorolni, biztosan mindannyian vissza tudunk emlékezni olyasmire, amit unásig ismételt valaki a környezetünkben.  A fogékony éveinkben másoktól hallott elképzelések különösen jó eséllyel válnak sajátunkká, még akkor is, ha egy-egy ilyen romboló kijelentés csak egyszer hangzott el, de érzelmileg túlfűtött helyzetben, amikor sérülékeny állapotban voltunk (például vita hevében: „Te mindent elrontasz!”) És hogy még tovább bonyolítsuk a helyzetet, sok hiedelmünk még ennél is trükkösebben úgy alakul ki, hogy észlelünk egy viselkedésmintát, amit valamilyen oknál fogva követendőnek könyvelünk el tudat alatt. Például akarva-akaratlanul is másolhatjuk a saját szüleink személyiségét, viselkedését felnőttkorban, holott talán már tudatosan törekszünk arra, hogy „mi márpedig másként csináljuk”.

 

Tehát egyáltalán nem mindegy, mit hallottunk, tanultunk másoktól, mit fogadunk el a minket érő számtalan impulzus közül, ezek épülnek be ugyanis a tudatalattinkba. 

 

A tudatos elménk pedig pontról pontra végrehajtja a tudatalattiban tárolt programokat, vagyis a gyakorlatban – a saját életünk révén – valósítja meg azokat.

 

Így a tudattalan programjaink a sikeres élet érdekében tett erőfeszítéseink gátjaivá válhatnak: legtisztább szándékaink  és legjobb tetteink ellenére is maradhatunk ugyanolyan szegények, magányosak, sikertelenek, boldogtalanok.

Természetesen arra nincs lehetőség, hogy megváltoztassuk a múltunkat és kitöröljük a bántó, sértő, mondatokat, korlátozó emlékeket, de arra igen, hogy a hozzájuk társított érzelmeket meggyógyítsuk, tiszta szívből megbocsássunk és a negatív hiedelmet pozitívval helyettesítsük - MOST.

 

Ahhoz tehát, hogy igazán azt az életet élhessük, amire a szívünk mélyén vágyunk, először is célszerű feltérképezni, tetten érni ezeket a programokat. Ehhez elég tüzetesen végignézni a saját életünket: hol tartunk most, kik vagyunk, szeretjük-e az életünket, elégedettek és boldogok vagyunk-e, milyen a munkánk, a párkapcsolatunk, a családi, közösségi életünk, a pénzhez való viszonyunk. Az az élet, amit jelenleg élünk, pontos tükörképe annak, mit hiszünk el önmagunkról és a világunkról.

 

A következő lépés pedig az, hogy kitakarítjuk a tudatalattiból a korlátozó, esetleg romboló hiedelmeinket valamilyen módszerrel. Erre számos jó megoldás létezik, használhatunk különféle meditációs anyagokat, tisztító eljárásokat, elengedő szertartásokat stb. Az egyik leghatékonyabb módszer a spirituális választerápia, amely pontos és összehangolt kutatás révén képes feltárni és kitisztítani a negatív energiák és programok bármely fajtáját egészen a probléma gyökeréig.

 

Tartsd szem előtt, hogy a tartós eredményhez nemcsak a tisztításra van szükség, hanem teljes körű változtatásra és a tudatos erőfeszítésekre – a siker, a változások mindig rajtunk múlnak, mi magunk vagyunk érte felelősek!

 

A korlátozó hiedelmek helyébe fontos új, pozitív életszemléleten alapuló hiteket ültetni és a célunkhoz közelebb vivő elképzeléseket, szokásokat kialakítani. Emellett szükség lehet az érzelmeink meggyógyítására, különösen, ha bármilyen traumatikus, megrázó élményben volt részünk, hiszen az érzelmi egyensúly nélkül nehéz a vágyott életet a fizikai síkon megvalósítani.

Az svt komplex rendszerével ez utóbbiakra is lehetőség nyílik, így egy-egy tisztítás alkalmával teljes megújulásban, újjászületésben, gyógyulásban lehet részünk.

Forrás: http://hazateres.net/index.php?option=com_k2&view=item&id=23:ami-val%C3%B3j%C3%A1ban-l%C3%A1thatatlanul-ir%C3%A1ny%C3%ADtja-az-%C3%A9letedet&Itemid=4

 

A túlhajtott életmód egyik jellemzője a gyors, kapkodó életritmus, ezen belül is a rendszertelen, esetleg rossz minőségű ételek (gyorsételek, kész- vagy műételek) fogyasztása, a kevés alvás és mozgás, és a valódi pihenés szinte teljes hiánya. 

A túlpörgetett test és lélek rövidesen kimerül és képtelen a feladatait rendesen ellátni: méregteleníteni, feldolgozni a táplálékot és pszichés élményeket egyaránt, megfelelően működtetni az immunrendszert stb. Ilyenkor jelennek meg a különféle allergiák, az elhúzódó vagy gyakran kiújuló betegségek, a túlsúly, a fáradékonyság és lelki szinten az apátia, közöny, ami váltakozhat az ideges, feszült szakaszokkal.

 

Felborult egyensúly
A hagyományos kínai orvoslás szemlélete szerint a mai életforma túlzottan „jang”: túl aktív, túl sok benne a cselekvés, a tevékenység, a stimuláció, túl sok inger ér bennünket nap mint nap vizuális, érzéki , és az információk, érzelmek szintjén egyaránt, ráadásul a táplálkozásunk is inkább jang irányba tolódott el (túl sok hús, cukor, alkohol, stimulánsok, kávé, drogok, dohányzás).  Egyensúly a természetben és az emberi testben, de a szűkebb-tágabb környezetünkben is csak akkor állhat be, ha egyforma mértékben szerepel benne a jin és a jang.

A jin pólust kell tehát erősítenünk, így például:

  • többet pihenni (tudatosan beiktatni a pihenőidőt is a napunkba)
  • hamarabb lefeküdni (pl. elalvás előtt meditálni egy rövidet vagy egyszerűen csak átgondolni a napunkat)
  • tudatosan kizárni a felesleges ingereket (pl. tv, erőszakos műsorok, folyamatos hangos zene hallgatása stb.)
  • tudatosan lelassulni és elegendő időt hagyni minden tevékenységre (különösen az evésre!)
  • felhagyni az esetleges maximalizmussal és elhagyni a felesleges, időrabló tevékenységeket
  • erősíteni a jint a táplálkozás révén is: gumós és gyökeres zöldségek, tengeri alga, gomba, finoman fűszerezett levesek, ginzeng, datolya, méz, gyógyteák
  • gyakran járni a természetben, erdőben
  • relaxációs, stresszoldó módszereket használni rendszeresen.

Forrás és a teljes cikk: http://www.harmonet.hu/szepseg-egeszseg/62081-a-7-legerosebb-stresszoldo-modszer.html

 

A természet stresszoldó ereje

Szinte még hallod a fák lombja mögül a város zaját, és máris relaxálódtál. Nem, nem varázslat történt, pusztán távol kerültünk a rengeteg ingertől, mely cselekvésre ösztönöz minket és közelebb kerültünk a természeteshez. A jóga hatásmechanizmusa is hasonló.

Urald a tested, lélegezz mélyen és hosszan, csendesítsd el elméd, hagyd a gondolatokat, figyelmed koncentráld egy dologra.

Ha testünk megtanul helyesen működni, izmaink már nem lesznek annyira görcsösek, a test lazasága, rugalmassága a gondolatokban és a viselkedésben is megmutatkozik…

http://inboundjoga.hu/joga-gyakorlatok/stressz-es-feszultsegoldas

 

Jógalégzés, a feszültségoldás királya

A mentális problémáknál is alkalmazhatjuk a jóga stresszoldó tanításait. A stressz- és feszültségoldás palettáján a jógalégzés kétségkívül előkelő helyet foglal el.

A légzés és az elme között szoros az összefüggés.

A legjobb, amit tehetünk, hogy minden pillanatban, helyzetben figyeljük a légzésünket.

Ezzel a technikával kiegyensúlyozottá és tudatossá válunk, figyelmünk nem szétszórt és elkalandozó lesz, hanem összpontosított. A külvilágból érkező rengeteg inger nem kapkodásra késztet, hanem nyugodtak, békések és derűsek maradhatunk.

A jóga technikái közül a legjobb stressz- és feszültségoldó gyakorlatok a jógalégzés, relaxáció és meditáció. Ezeket kell elsősorban gyakorolni, ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt életünk legyen. Segítségükkel a nap kezdetén megőrizhetjük a reggel nyugalmát, békéjét, a nap folyamán könnyebben úrrá lehetünk bosszúságainkon, a nap végén pedig megszabadulhatunk az egész napi feszültségtől. Megtanuljuk elviselni a gondolatokat, ahelyett, hogy harcolnánk velük. Megismerjük magunkat és testünk működését, így békésebben viszonyulunk környezetünkhöz. Mosolyogj és a külvilág visszamosolyog rád – ez  a jóga üzenete.

·         Teljes jógalégzés

Helyezkedjünk el kényelmesen a hátunkon fekve, vagy egyenes hátú ülőhelyzetben. Maximum tízszer egymás után lélegezzünk jó mélyeket. Kilégzéssel ürítsük jól ki a tüdőt, figyeljük, ahogy először a hasfal, majd a mellkas, végül a kulcscsonti rész is kiürül, majd belégzéssel töltsük fel teljesen, figyeljük a has, mellkas, és kulcscsonti rész emelkedését.

Forrás: http://inboundjoga.hu/joga-gyakorlatok/stressz-es-feszultsegoldas

 

 

A túlhajtott életmód egyik jellemzője a gyors, kapkodó életritmus, ezen belül is a rendszertelen, esetleg rossz minőségű ételek (gyorsételek, kész- vagy műételek) fogyasztása, a kevés alvás és mozgás, és a valódi pihenés szinte teljes hiánya. 

A túlpörgetett test és lélek rövidesen kimerül és képtelen a feladatait rendesen ellátni: méregteleníteni, feldolgozni a táplálékot és pszichés élményeket egyaránt, megfelelően működtetni az immunrendszert stb. Ilyenkor jelennek meg a különféle allergiák, az elhúzódó vagy gyakran kiújuló betegségek, a túlsúly, a fáradékonyság és lelki szinten az apátia, közöny, ami váltakozhat az ideges, feszült szakaszokkal.

 

Felborult egyensúly
A hagyományos kínai orvoslás szemlélete szerint a mai életforma túlzottan „jang”: túl aktív, túl sok benne a cselekvés, a tevékenység, a stimuláció, túl sok inger ér bennünket nap mint nap vizuális, érzéki , és az információk, érzelmek szintjén egyaránt, ráadásul a táplálkozásunk is inkább jang irányba tolódott el (túl sok hús, cukor, alkohol, stimulánsok, kávé, drogok, dohányzás).  Egyensúly a természetben és az emberi testben, de a szűkebb-tágabb környezetünkben is csak akkor állhat be, ha egyforma mértékben szerepel benne a jin és a jang.

A jin pólust kell tehát erősítenünk, így például:

  • többet pihenni (tudatosan beiktatni a pihenőidőt is a napunkba)
  • hamarabb lefeküdni (pl. elalvás előtt meditálni egy rövidet vagy egyszerűen csak átgondolni a napunkat)
  • tudatosan kizárni a felesleges ingereket (pl. tv, erőszakos műsorok, folyamatos hangos zene hallgatása stb.)
  • tudatosan lelassulni és elegendő időt hagyni minden tevékenységre (különösen az evésre!)
  • felhagyni az esetleges maximalizmussal és elhagyni a felesleges, időrabló tevékenységeket
  • erősíteni a jint a táplálkozás révén is: gumós és gyökeres zöldségek, tengeri alga, gomba, finoman fűszerezett levesek, ginzeng, datolya, méz, gyógyteák
  • gyakran járni a természetben, erdőben
  • relaxációs, stresszoldó módszereket használni rendszeresen.

Forrás és a teljes cikk: http://www.harmonet.hu/szepseg-egeszseg/62081-a-7-legerosebb-stresszoldo-modszer.html

 

Kell a finom tápláló reggeli ebéd, uzsonna, vacsora – (fehérje, szénhidrát, olajok, friss zöldségek, gyümölcsök – vitaminok, ásványi anyagok, flavonoidok, omega zsírsavak stb.) fött ételek. A kiegyensúlyozott érkezés, a lelki szellemi és testi erőnek, a test jó működésnek kell. Kell a gondolkodáshoz, s az erőhöz a jó minőségi, gazdag, bőséges táplálkozás.  (mj)

 

Belső Mosoly Alapítvány

Alapítványunk elsődleges célja, hogy különböző eszközökkel és módszerekkel segítse az egyéneket és a kisebb-nagyobb társadalmi  csoportokat abban, hogy a teljes egészség állapotát elérjék, illetve fenntartsák.

Magánszemélyek, non profit szervezetek és cégek számára egyaránt kínálunk egészségfejlesztő és egészségmegőrző programokat.

Tudta Ön, hogy a vállalatok profit termelő tevékenységének növeléséhez a motivált kiegyensúlyozott munkaerő nagyobb mértékben járul hozzá, mint a kiégett, feszült?

http://www.tegyazegeszsegert.hu

Életerő-turbó: friss levek  - 6 életerő-elixír - ha több energia kell!

Napi egy pohár frissen préselt zöldség- vagy gyümölcslével akár egész napra elláthatod magad éltető erővel, vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Próbáld ki, nagyon finomak! 

A frissen préselt zöldség- és gyümölcslevekkel egész napra elláthatod magad éltető erővel, vitaminokkal és ásványi anyagokkal.

A friss gyümölcsök és zöldségek leve koncentráltan tartalmazza azokat a létfontosságú enzimeket, vitaminokat és ásványi anyagokat, amelyekre a szervezetünknek szüksége van az optimális működéséhez. A mai szennyezett környezetben eleve többre van szükségünk ezekből az anyagokból ahhoz, hogy tényleg a legjobb formánkat tudjuk hozni testi és szellemi szinten egyaránt. Kivitelezhetetlennek tűnik azonban annyi nyers zöldséget és gyümölcsöt enni, amennyi a vitamin- és ásványianyag-szükségletünket fedezné.

Erre egy jó megoldás a nyerskoszt fogyasztása, vagyis a többé-kevésbé nyers, élő ételekből álló étrend.

Az egyik legjobb megoldás, ha a nyers konyha egyik legfontosabb elemét, a nyers levek fogyasztását építjük be a mindennapi rutinba, két okból:

1. ezeket a legkönnyebb elkészíteni a nyers fogások közül

2. koncentráltan és nagy mennyiségben tartalmazzák a szervezet számára éltető hozzávalókat, amelyek a lé állag miatt nagyon könnyen fel is szívódnak.

Ráadásul ha rendszeresen fogyasztasz nyers leveket, akkor nem szorulsz táplálékkiegészítőkre, vitamintablettákra, amelyek az esetek többségében viszonylag kis százalékban beépülő szintetikus készítmények. A nyers leveket szigorúan éhgyomorra fogyaszd, ha éppen nem böjtölsz, hanem normál táplálkozást folytatsz, mert más táplálékkal összeerjednek a gyomorban és kárba vesznek az értékes összetevőik. Ez azt is jelenti, hogy egy jó nagy pohár nyers lé a tökéletes reggeli :) Egyrészt finoman beindítja az anyagcserét a benne található gyümölcssavak miatt, másrészt kora reggel azonnal feltölt energiával.

Elkészítése pofonegyszerű, ha van otthon gyümölcscentrifugád vagy -présed. Hámozás után először a keményebb hozzávalókat daráld le, majd a puhábbak kerüljenek a gépbe. Ha ízesítésként fűszert is használsz, azt soha ne a végén add hozzá, hogy kellően elkeveredjenek az ízek. Ez különösen igaz például a nyers gyömbérre, amit ugyanúgy le kell darálni, hogy kijöjjön az íze.

A centrifuga és a prés a legalkalmasabb eszközök az értékes lé kinyerésére. A hagyományos turmixgéppel inkább turmixot, smoothie-t készíthetsz, hiszen az nem a lét választja szét a szárazanyagtól, rostoktól, hanem a teljes gyümölcsöt, zöldséget pépesíti. Ha tartalmasabb "reggelire" vágysz, akkor remek választás egy smoothie.

Ha a mennyiség miatt aggódnál, ne tedd, inkább készíts egy legalább fél literes adagot, azzal egészen biztosan "jóllaksz". Nemcsak a mennyiség, hanem ugye a koncentrált tápanyagtartalom miatt is. Ne tévesszen meg a lé forma - nyugodtan szánj rá annyi időt, mint egy "normális" reggelire, kortyolgasd, "rágd" meg a kortyokat, így még teljesebb a felszívódás és az ízélmény. És most jöjjenek a legjobb receptek, amik nekem beváltak:

- Hagyományos narancslé - ezt sima citruspréssel is elkészítheted 5-6 narancsból, ízlés szerint belekeverve akár a szűrőn maradt rostokat. Extra adag C-vitamint tartalmaz, ami a sejtműködéshez, sejtregenerációhoz és az agyműködéshez is kulcsfontosságú.

- Almalé - 6-8 db almából készítem (attól függően, mennyire lédús vagy inkább kásás az alma) és szoktam hozzá darálni egy fél citromot is. Ha nem szereted "dúsan", rostosan, egy teaszűrőn még leszűrheted, de nem szükséges.

- Isteni sütőtökös nyers lé - 2-3 db alma vagy körte, 1 kisebb sütőtök fele, 1 répa, diónyi gyömbér, fél citrom - Ez egy isteni ízű lé lesz, ami tökéletes a kettes csakra energiáinak felturbózásához, a kreativitás, nemiség, életöröm minőségeinek erősítéséhez is :)

- Céklalé - 1 nagy cékla, 2-3 db alma vagy körte, fél citrom, 1 répa - Remek az ízületeknek, a májnak és nem mellesleg rengeteg vasat, C-vitamint tartalmaz, ráadásul nagyon finom!

- Zöld lé - Ezt akkor szoktam készíteni, ha hozzájutok búzafűhöz, ami egy igazi elixír a testnek. Egy-két maréknyi búzafüvet, salátaleveleket, káposzta, kelkáposzta, spenót és ízesítésnek pici fokhagyma, petrezselyem, esetleg lestyán leveleit, szárát préselem le. Ehhez kézi búzafűprést szoktam használni, mert az kíméletesebben választja szét a lét a rosttól.

- Spenótos banánturmix - Sokkal finomabb annál, mint első hallásra tűnik, úgyhogy feltétlenül próbáld ki! A recept Lénárt Gittától származik, kell bele egy-két marék spenót, 1 banán, 1-2 alma és egy kis víz, ha túl sűrű lenne. Egyáltalán nem dominál benne a spenót íze, inkább édeskés a gyümölcsöktől, viszont így nyersen viszed be a spenótot, ami tele van kalciummal és más fontos anyagokkal.

A hozzávalókkal és az arányokkal természetesen lehet ízlés szerint kísérletezni. A gyökérzöldségek erőteljesebb földízét mindig feldobja, ha teszel hozzá egy kis citromot, ettől frissebb és élénkebb ízvilágot kapsz. A gyömbért különösen ajánlom a hűvösebb időszakban, mert nagyon jól erősíti a tüdő energiáját, tisztítja a légutakat, belülről melegít és az anyagcserét is támogatja.

 

Ha egy ilyen egészséges reggelivel indítod a napodat, már sokat tettél azért, hogy a tested és az elméd optimális szinten tudjon működni!

 

Egészségedre :)

 

Kolontár Elvira

Természetgyógyász, Spirituális tanácsadó.

Forrás: http://www.hazateres.net/index.php?option=com_k2&view=item&id=108:%C3%A9leter%C5%91-turb%C3%B3-friss-levek&Itemid=5&tmpl=component&print=1

http://www.harmonet.hu/asztalra/66880-6-eletero-elixir-ha-tobb-energia-kell!.html

 

http://gyogyitokezekhaza.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1189675

 

http://ezoterika12.blog.hu/Szyelo Prána és Kristály Terapeuta, Energiagyógyász, Spiritiszta Tarotmester

 

http://www.csakra-kerek.hu

 

http://www.thetakonzulens.hu/2015/11/03/a-gyokercsakra

 

http://www.semiramis.info.hu/index.htm

Arc- talp, test -Masszázsok

Holisztikus kezelések

Energetikai kezelések

 

https://www.facebook.com/pg/azutaboldogsaghoz/about
Az Út a Boldogsághoz Magyarország küldetése elérni, hogy Magyarország és térségének lakói boldogabb életet éljenek vagy legalább elinduljanak a boldogság felé, azzal együtt, hogy mindenki saját maga tudja csak, hogy mi számára a boldogság.

 
Bízunk abban, hogy az ember boldog életre született, és ha valami miatt jelenleg boldogtalan is, elérheti a boldogságot. A "rossz hír" az, hogy neki magának is tennie kell ezért valamit. Nem várhatja saját boldogságát csak másoktól, viszont maga is hozzájárulhat mások boldogságához.

 

"Az igazság az, hogy mindaz a boldogság, amit ön valaha is el fog érni, önben rejlik." L. Ron Hubbard

 

Az Út a Boldogsághoz Magyarország Facebook oldala. Tudjuk, hogy tehetünk valamit a boldogságért. Ezzel a Facebook oldallal az a célunk, hogy rövid képes üzenetekkel és jegyzetekkel minél több Facebook-on kommunikáló személynek növeljük az esélyeit a boldogságra.

A mi munkánknak csak kis része az, hogy a Facebook-on terjesztjük, hogy van esély és vannak eszközök a boldogsághoz.

Megosztjuk itt élő szemináriumaink eseményeit, könyveket, videókat és hasznos újságcikkeket is.

Tarts velünk, mert a világ nem olyan savanyú, ahogyan a televíziók és a sajtó nagy része tálalja. A boldogság tanulható és neked is van erőd elérni és fenntartani. Mi segítünk.

 

Az Út a boldogsághoz egy nonprofit szervezet, melynek célja az, hogy felébressze az emberekben a boldogság iránti vágyat és segítsen a boldogságot elérhető közelségbe hozni főként.

Termékek: Az Út a Boldogsághoz Könyv, Kulcs a boldogsághoz tanfolyam, Boldogság-tanácsadás, Gyerek nevelési szeminárium, Párkapcsolati szeminárium, Boldogság-konzultáció, Életviteli tanácsadás · Művészet és szórakozás · .

http://www.azutaboldogsaghoz.hu

 

https://www.facebook.com/orszagosmentok/videos/1264331186911264/?pnref=story Jakupcsek megmondja! Botrányos statisztika! ,,Mind ez azért van többnyire mert az emberek nincsenek megfelelően felvilágosítva arról, hogy ilyen esetekben mit is kell csinálni! Napi szinten kéne ezeket oktatni iskolákban, munkahelyemen egyaránt!”

http://www.egeszsegvar.hu/index.php/xvi-fesztival-2012/46-tanacsadok

Az önvizsgálat nélküli élet értéktelen létezés. (Szókratész)

,,A karmát testünk, beszédünk és tudatunk által teremtjük.

Az ok és okozat törvénye szerint a helyes, pozitív és jó gondolatok javára válnak a tudatnak és a léleknek, a helytelen, negatív és rossz gondolatok, pedig ártalmasak. Így a pozitív gondolkodás fejlesztésével boldog, nyugodt és békés lelkiállapotot idézünk elő.”

Forrás: http://elozoeletek.blogspot.hu/2016/12/hogyan-lehet-karmat-megvaltoztatni.html

https://www.youtube.com/watch?v=NfdU9dljCGA Gyógyító meditáció

https://www.youtube.com/watch?v=vVMISBmEnwo Önbizalom növelő meditáció jóga

A szívközpontra hat, ami egyet jelent a belső, végtelen forrással való összekapcsolódással, másrészt pedig a gyomor területre hat. Ha a gyomor terület blokkolva van, akkor előfordulhat, hogy az élet energiánk nagy részét elvesztjük. Ezzel a meditációval segítünk a blokkok feloldásában, hogy összekapcsolódjunk a végtelen, belső erőforrásunkkal.

https://www.youtube.com/watch?v=rfzlXfwF3Cs Nyugodt szív meditáció

                          

 

,,Mintát vettem és megmutattam betegeimnek saját vérképüket, ezután arra kértem például a dohányosokat, hogy menjenek ki és szívjanak el egy cigarettát. Néhány perc múlva újabb mintát vettünk, és a betegek láthatták, milyen hatást vált ki egyetlen cigaretta. A módszer igen hatékonynak bizonyult a közvélemény formálásában, az emberek nevelésében, sokat segített abban, hogy mindenki felelősséget érezzen egészségi állapotáért. Az orvos bármely célból élhet a műszer adta lehetőséggel, megmutathatja a betegnek a vér zsírszintjét, vagy az immunreakciók lassulását, majd együtt megvitathatják, hogy mit tehet a beteg saját gyógyulása érdekében." (Marlo Morgan - Vidd hírét az igazaknak)

 

http://rejtelyekszigete.com/c-vitamin-es-nehany-tevhit

 

Enzimtáplálkozás nyers ételekkel

Nagyon fontos az, hogy mit eszünk, tehát a táplálkozás, ezt gondolom, nem kell mondani. Hiszen, nem azért táplálkozunk, hogy ne legyünk éhesek, illetve nem csak azért.

Hiszen a táplálkozás, amit megeszünk, az kihat szinte mindenre, - a gondolatainkra, hangulatunkra, a kreativitásunkra, dinamikánkra, és ezáltal az egész sorsunkra. Ugyanis, ha megfelelő a táplálkozásunk, akkor optimalizálhatjuk a teljesítményünket, képesek vagyunk előállítani saját boldogsághormonjainkat, szárnyat adhatunk a hangulatunknak.

 

Lénárt Gitta: Enzimtáplálkozás nyers ételekkel

https://www.youtube.com/watch?v=icTqqotWFqE

 

,,Élőnek nevezzük azokat az ételeket, italokat, amik nincsenek megfőzve vagy megsütve, azaz amit olyan formában fogyasztunk el, ahogy azt a természet megalkotta. Ha megeszem egy almát, vagy egy banánt, már az is élő étel... A testünk, a sejtjeink ezekre vágynak. Ettől tudunk többet nyerni a nyers ételekből – tápegészen fogyasztjuk őket.”

 

 

http://www.lelekfeny.eoldal.hu/cikkek/testterkepek.html

https://www.pinterest.se/pin/529735974904124153 Medicinák

http://ayurvedika.hu

 

http://masszormester.hu Masszázs az érintés szelíd művészete
A masszázs mestere az, aki nemcsak a tudását, hanem a másik ember iránti alázatát is beleteszi minden mozdulatába Az elmúlt tizenhat évben kellő tudást és tapasztalatot szereztem gyógymasszőrként. Ennek bizonyítéka a többféle masszázstechnika ismerete és a kezelések utáni elégedett mosoly a vendégeim arcán. - Vargyas Katalin

 

,,Az új tudatosság azt jelenti, hogy megváltozott bennünk, emberekben valami. Közelebb kerültünk a Teremtő észleléséhez önmagunkban, így lehetőségünk van kevesebb erőfeszítéssel, könnyedebben helyreigazítani olyan energiákat, amelyek gátolnak, és azt az életet teremteni, amit valóban szeretnénk.”

Forrás és a teljes cikk: http://www.teljessegviraga.hu/aktualis-programok/kiteljesedes-2-0-webkurzus/

Belső Mosoly Alapítvány

Alapítványunk elsődleges célja, hogy különböző eszközökkel és módszerekkel segítse az egyéneket és a kisebb-nagyobb társadalmi  csoportokat abban, hogy  a teljes egészség állapotát elérjék, illetve fenntartsák.

Magánszemélyek, non profit szervezetek és cégek számára egyaránt kínálunk egészségfejlesztő és egészségmegőrző programokat.

Tudta Ön, hogy a vállalatok profit termelő tevékenységének növeléséhez a motivált kiegyensúlyozott munkaerő nagyobb mértékben járul hozzá mint a kiégett, feszült?

http://www.tegyazegeszsegert.hu

 

http://www.egeszsegvar.hu/index.php/xvi-fesztival-2012/46-tanacsadok

Kolontár Elvira

Író, természetgyógyász, a Harmonet vezető szerkesztője - életmód és spirituális tanácsadás.
A hazatérés. hu  oldalén érdekes cikkeket, gyakorlati tanácsokat olvashatsz a legkülönfélébb témákban, amelyek segítségül szolgálhatnak, ha szeretnél egészségesebben és boldogabban élni!  
Mindenki arra vágyik, hogy testileg-lelkileg egészséges és boldog életet éljen, ám a megvalósítás nem mindig könnyű.
Ha lépésről lépésre haladsz, valódi eredményt érhetsz el és megalkothatod azt az életet, amire mindig is vágytál, ami neked éppen a legjobb!
A tanácsadás keretében választ kaphatsz az alábbi kérdésekre:

- Hogyan válj testileg és lelkileg egészségessé, kiegyensúlyozottá?

- Hogyan fordíthatod a saját javadra a betegségeket, a stresszt, a problémákat?

- Hogyan alakítsd át az életmódodat lemondások és szenvedés nélkül?

- Hogyan élheted azt az életet, amit igazán szeretnél?

- Hogyan találhatd meg a számodra leghitelesebb belső útmutatást?

http://www.egeszsegvar.hu/index.php/xvi-fesztival-2012/46-tanacsadok/674-kolontar-elvira

 

 

 

 

 

 

http://www.fenyorveny.hu/2016/09/gyogynovenyekkel-depresszio-ellen.html

 

10 meglepő tevékenység, amely elűzi a stresszt

A stressz sokunk életét megnehezíti, ám szerencsére számtalan módszer létezik a feszültség levezetésére. Cikkünkben 10 olyan meglepő tevékenységet mutatunk, amelyek segítségünkre lehetnek a nehéz pillanatokban.

1. Mossuk meg a kezünket meleg vízben!

A meleg víz nyugtatóan hat az idegrendszerünkre. Természetesen egy kellemes fürdő az ideális, de ha erre nincs lehetőségünk, egy meleg vizes kézmosás is megteszi.

2. Kezdjünk el dúdolni!

Már bizonyára észrevettük, hogy a boldogabb emberek sokkal gyakrabban dúdolnak, nem véletlenül, ugyanis ez a tevékenység kedvezőn hat a vérnyomásunkra és elűzi a stresszt.

3. Grimaszoljunk!

A stressz többnyire együtt jár a megfeszített állkapoccsal, gyakran a fejfájással és a fogcsikorgatással is. Ám egy arcmasszázzsal, az izmok ellazításával és grimaszolással mindezt könnyen elűzhetjük.

4. Rágcsáljunk zellerszárat!

A rágás kifejezetten hatásos a stressz levezetésére, és ha már valamit rágcsálni szeretnénk, miért ne tennénk ezt egy egészséges nasival?

Egészséges és a stresszt is oldja

5. Firkálgassunk!

Ha stresszes munkánk van, tartsunk néha egy kis szünetet, tegyünk magunk elé egy papírlapot és rajzoljunk, firkálgassunk bármit, amit kedvünk tart! Garantáltan ellazít majd ez a tevékenység.

6. Masszírozzuk meg a szemöldökünk közötti részt!

Tartsunk egy mini arcmasszázst: óvatosan csípjük össze két ujjunkkal a szemöldökünk közötti részt és kezdjük el finom mozdulatokkal masszírozni.

7. Használjunk ajakbalzsamot!

Talán kissé furcsán hangzik, de ha elkezdjük ajakbalzsammal kenegetni a szánkat, az nyugtatóan hat az idegrendszerünkre.

8. Együnk salátát!

Stresszes pillanataink során a csokoládé és az egyéb édességek mellett nem tűnik vonzó alternatívának egy-egy saláta elfogyasztása, pedig a zöldségek rágcsálása nyugtatóan hat az idegrendszerünkre.

9. Vegyük le a cipőnket!

A szoros cipő megakadályozza a tökéletes vérkeringést, amely akár feszültséget is előidézhet. Érdemes tehát a lábbelitől munka közben megszabadulni és gyakran megmozgatni a lábujjainkat - természetesen csak akkor, ha tehetjük és irodában dolgozunk.

10. Öleljünk meg valakit!

Az ölelés boldoggá és stresszmentessé tesz, feszült helyzetben tehát keressünk valakit a közelünkben, akit átkarolhatunk pár másodpercre!

Forrás: https://www.femcafe.hu/cikkek/egeszseg/10-meglepo-tevekenyseg-stressz-ellen-feszultseg-levezetes?page=2 Írta: Balatoni Dóra

 

 

 

Serkenti az anyagcserét és tisztítja a szerveket - Minden egyes nap innod kellene

Miért igyunk rendszeresen zöldségleveket és melyek a legjobbak? Szakértőnk, Czanik Balázs capoeira aerobik edző, életmód tanácsadó minden tudnivalót elmond.

Friss zöldségekből készült levek

A kitűnő egészségi állapot megszerzésében és megtartásában fontos szerepet játszanak a csírákból, hajtásokból, búzafűből, friss zöldségekből készült levek. Ezek az italok védik a szervezetet a különböző betegségekkel szemben, illetve erősítik az immunrendszert.

Serkentik az anyagcserét, tisztítják a szerveket, egyensúlyban tartják a belső folyamatokat, mozgósítják a szervezet védekező rendszerét az életünkben manapság egyre gyakrabban felbukkanó káros környezeti stresszhatásokkal szemben.

Lúgosítanak, nem okoznak túlsúlyt, jó hatással vannak a vérkeringésre, valamint a szív- és érrendszeri betegségekre, építik a csontokat, hozzájárulnak a megfelelő hormonműködéshez és még sorolhatnám.

Igazi vitaminbomba érzése: zöldség koktélok

Statisztikai adatok szerint zöldségfogyasztásunk jelentős részét, a paradicsom, paprika, fejes káposzta és vöröshagyma teszi ki.

Természetesen nemcsak az a fontos, hogy sokat, hanem, hogy változatosan is fogyasszuk a zöldségeket.

Legalább naponta háromszor. Ha lehet, nyersen, hiszen frissen mindegyik valóságos vitaminbomba.

De hogyan készítsük el? Mihez tálaljuk? Hogyan ízesítsük, hogy kellemes élmény legyen a fogyasztása? Ezekre a kérdésekre a válasz a zöldség koktél, némi gyümölccsel, kevés fűszerrel (gyömbér, menta, petrezselyem): nem tart soká egy-egy pohár zöldséglevet, smoothie-t, egy mixet, egy turmixot összedobni és már meg is oldottuk a fenti problémákat.

„Szuper zöldség”

Minden zöldség másra „orvosság”. Íme néhány a teljesség igénye nélkül:

a frissen préselt paradicsomlé nagyon jót tesz a szívnek és vérnek, emellett sejtöregedés gátló hatású.

A répából készült koktél erősíti a szemet és sok béta-karotint tartalmaz.

A „szuper zöldség”, azaz a cékla erősíti az immunrendszert, javítja az állóképességet, segít a rák megelőzésében és „kezeli” a magas vérnyomást.

A karalábéval készített zöldséglé légúti és bőrbetegségekre ajánlott. Ezenkívül antibakteriális hatású.

A karfiolos juice ásványi sókban gazdag, C-vitamin tartalma pedig kifejezetten magas. Magnéziumban, kalciumban, káliumban, foszforban, nátriumban és vasban gazdag a smoothie. Emellett vízhajtó hatású, és a reumatikus fájdalmakra ajánlott.

A zöld salátákban többek között rengeteg C- és B-vitamin, (B1-, B2-, B6-vitamin) mész, fehérje, kalcium, kálium, foszfor, és vas van.

A búzafű az egyik legjobb méregtelenítő, és a benne található B17-vitamin bizonyítottan gátolja a rákos sejtek szaporodását.

Ízesítésre

Ízesítéshez ajánlott a zeller, mely kiváló idegerősítő és nemi hormonképző hatással bír. Emellett jelentős a mész, és a foszfor tartalma.

A petrezselyem zöldje és gyökere egyaránt gyomorerősítő, vesetisztító, étvágygerjesztő hatású. Flavonoidokat is tartalmazó illóolaja gyulladáscsökkentő.

A mentát gyomor- és epebántalmak ellen használják. Külsőleg reumára használják borogatásként.

Forrás: https://www.femcafe.hu/cikkek/egeszseg/zoldsegle-dieta-egeszseges-eletmod-betegseg-czanik-balazs?page=1

 

Naponta két banán egy hónapig - Ezt teszi a szervezeteddel

 

https://www.femcafe.hu/cikkek/egeszseg/fokhagyma-jotekony-hatas-vernyomas-koleszterin-immunrendszer

 

Jólét és bőségteremtő 1.0 online kurzus

„Két módja van a létezésnek: az egyik az, hogy mész a dolgok után. A másik, hogy ülsz, létezel, és engeded, hogy a dolgok eljöjjenek hozzád. Eldöntheted, hogy melyik módon szeretnél élni.” (Yogi Bhajan)

Minden embernek megvan a joga, hogy előre haladjon, létrehozzon egy létezési frekvenciát és a szándékainak a kivetítését. Ha energikusak vagyunk, vibrálók, aggódásmentesek, nyugodtak és boldogok, az magát Istent jelenti bennünk.

Ez az erő bennünk van. Az idő eljött, hogy önmagunk mesterei legyünk, ehhez a tudás már adott és elérhető. Jógikus nézőpontból ebben az évben érdemes eggyé válnunk az év ajándék számával, ami a 8-as (1+ 7=8). A nyolcas szám a Pránatest, és a lélegzet száma, a lélegzetünk használata pranayama gyakorláson keresztül, és annak gyakorlása, hogy hogyan maradjunk energizáltak, fókuszáltak és kiegyensúlyozottak.

Élj jólétben a saját belső békédben, a belső erődben, és amikor gyengének érzed magad, hívd be a lelked és a prána energiát. Kevesebbe kerül, mint egy telefonhívás. A Pránatest hozzákapcsol a végtelen életenergiához, és eljuttatja ezt az energiát a véges részeinkbe. Egész életünkben lélegzünk, az első és az utolsó tett az életünkben a belégzés. Átlagban tizenötször lélegzünk egy perc alatt. Az oxigén az üzemanyag, amelyet a sejtek égetnek el, a prána pedig azaz üzemanyag, amelyből az Életenergia felépíti a sejteket.

A prána forrása a Végtelen, de a kapacitásunk, hogy hozzáférjünk, véges. Ahogyan megtanuljuk a hozzáértést a prána energiához, és növeljük a kapacitásunkat, hogy magunkba fogadjuk azt, úgy kezdjük el mesterien vezetni az életünket. A prána segít hozzá, hogy jólétet és bőséget teremtsünk az életünkben, különösen a 2017-es évben.

Prána energiával, légzéssel, hangokkal és a felső szájpadlásunkon található 84 meridiánpont fejlesztésével fogunk tanulni és fejlődni a jólét és bőség megteremtésében.

Forrás és a teljes cikk: http://www.teljessegviraga.hu/aktualis-programok/jolet-es-bosegteremto-1-0-online-kurzuson/

 

 

40 nap gyakorlás

Miért pont 40 nap?

A tartós változás érdekében. Ennyi nap szükséges ahhoz, hogy elkezdjük leoldani, a gyógyuláson lévő blokkjainkat. Ha igazán, mély hosszantartó változást szeretnél elérni, gyakorolj 40 napig. Kötelezd el magad, és tarts ki 40 napig.

 

https://www.youtube.com/watch?v=NfdU9dljCGA Gyógyító meditáció

https://www.youtube.com/watch?v=vVMISBmEnwo Önbizalom növelő meditáció jóga

A szívközpontra hat, ami egyet jelent a belső, végtelen forrással való összekapcsolódással, másrészt pedig a gyomor területre hat. Ha a gyomor terület blokkolva van, akkor előfordulhat, hogy az élet energiánk nagy részét elvesztjük. Ezzel a meditációval segítünk a blokkok feloldásában, hogy összekapcsolódjunk a végtelen, belső erőforrásunkkal.

https://www.youtube.com/watch?v=rfzlXfwF3Cs Nyugodt szív meditáció

Vízterápia: Mi történik, ha elég vizet iszunk éhgyomorra közvetlenül ébredés után?

A japán vízterápia hihetetlenül népszerű a felkelő nap országában - a japán emberek évszázadok (ha nem több ezer éve) óta ismerik ezt az egyszerű gyakorlatot, és használják számos egészségügyi probléma gyógyítására, kezdve a fejfájástól egészen a rákos megbetegedésekig.

 

Mi történik, ha elég pohár vizet iszunk éhgyomorra közvetlenül ébredés után? Mindannyian tudjuk, hogy a víz nélkülözhetetlen az élethez és annak előnyei tagadhatatlanok az egészségünkre, mivel minden szervünknek vízre van szüksége a zavartalan működéshez. Miért nem használjuk ki ezt a fontos, hatékony és egészséges elemet, amit a természet kínál nekünk, és ami szinte mindenkinek a rendelkezésére áll?

 

Hajlamosak vagyunk arra, hogy túlbonyolítsuk a dolgokat, amikor arra kerül sor, hogy gondoskodjunk a testünkről, miközben néhány egyszerű lépéssel hosszú távon karbantarthatjuk az egészségünket. Ennek legegyszerűbb módja az, ha elég vizet iszunk reggel éhgyomorra.

 

A vízzel történő kezelést egy japán orvosi társaság 100 százalékban sikeresnek találta számos betegség gyógyításában. A japán hagyomány szerint az éhgyomorra történő vízivás gyakorlatát rendszeresen kell végezni, és különböző időkeretet ír elő az eltérő állapotok kezelésére, javítására vagy megőrzésére.

Fejfájás, izomfájdalmak, szívrendszeri problémák, ízületi gyulladás, gyors szívverés, epilepszia, felesleges kövérség, bronchitis asztma, tuberkulózis, agyhártyagyulladás, vese és a vizelet betegségei, hányás, gyomorhurut, hasmenés, aranyér, cukorbetegség, székrekedés, mindenféle szembetegség, méhrák és menstruációs zavarok; fül-orr-gégészeti megbetegedések ... minden gyógyítható vízzel a japánok szerint.

Hogy hány napig szükséges a vízkezelés, az egészségügyi problémától függően különböző - egyes esetekben hosszabb ideig tart, mint máskor, de ha csak vízzel tudjuk gyógyítani a komoly problémákat, akkor meg kell értenünk, hogy nem működik egyik napról a másikra!

 

Néhány példa a különböző betegségek vízzel történő kezelési hosszára:

Magas vérnyomás - 30 nap

Gyomor - 10 nap

Cukorbetegség - 30 nap

Székrekedés - 10 nap

Rák - 180 nap

Tuberkulózis - 90 nap

 

A víz alapvetően kimossa az összes méreganyagot a szervezetből, és megtisztítja a veséket és a többi szervet.

Minél gyakrabban megyünk a mosdóba annál jobb, mivel így ürül ki az összes hulladék a testünkből. Minél több vizet iszunk, annál tisztább lesz a szervezetünk.

A sok víz ivása volt mindig is az egyik titka a ragyogó bőrnek.

Az ivóvíz szintén javítja az új vérsejtek, valamint az izomsejtek termelését, és segít a fogyásban is.

A víz tisztítja a vastagbelet, és javítja a gyomor esélyeit, hogy felszívja a megfelelő tápanyagokat.

Egy jobb emésztési rendszer automatikusan gondoskodik sok más dologról. Ha sok vizet iszunk, az mozgásra készteti a beleket, ezért egy pohár víz éhgyomorra segít szabályozni a tápcsatornát, és megtisztítja a szervezetet bármilyen hulladéktól.

A kiszáradás az egyik fő oka a fejfájásnak és egyéb kellemetlen élménynek, így a sok vízivás segít megelőzni a kiszáradást, ezért a fejfájást is.

 

A kiszáradás tünetei közé tartozik:

Fokozott szomjúság

Szájszárazság és duzzadt nyelv

Gyengeség

Szédülés

Heves szívdobogás (érzés, hogy a szív ugrál, vagy lüktet)

Lomhaság

Ájulás

Képtelenség az izzadásra

Csökkent vizeletmennyiség

"Szóval, mi ez a mágikus kezelés, és hogyan kezdjem?"

Ahogy reggel felébredsz, még a fogmosás előtt igyál 4-szer 160 ml (4 pohár) vizet.

Mosd meg a fogadat, de utána 45 percig nem szabad enni vagy inni semmit

45 perc múlva normálisan ehetsz és ihatsz

15 perccel a reggeli, az ebéd és vacsora után ne igyál vagy egyél semmit 2 órán keresztül (Vagyis reggeli, ebéd, vacsora után 2 óra 15 percig ne igyál/egyél semmit.)

Azok, akik idősek vagy betegek, és nem tudnak meginni 4 pohár vizet, az elején kezdhetik egy kevés vízzel, és fokozatosan növelhetik 4 pohárra reggelente

Egy hasonló hagyomány Indiában is ismert. Szanszkritül a gyakorlatot "Usha Paana Chikitsa"-nak nevezik, melynek durva fordítása: "Kora reggeli vízkezelés". A különbség az, hogy az indiai (ajurvédikus) változat 1,5 liter víz ivását ajánlja éhgyomorra.

Szóval, igyál sok vizet, és maradj egészséges!

 

Forrás: http://www.fenyorveny.hu/2016/06/vizterapia-mi-tortenik-ha-eleg-vizet-iszunk-ehgyomorra.html

 

 

 

Egy csésze fokhagyma port szór a kádba. Ha megtudod miért teszi, te is kipróbálod majd!

 

Nagyon fura ötletnek tűnhet a fokhagymás fürdő, de mivel nagyon pozitív hatással van az egészségünkre, éppen ezért ajánlatos kipróbálni.

Nyugtató, méregtelenítő, stresszoldó, immunerősítő hatással rendelkezik.

A fokhagyma segítségével számos betegséget előzhetünk meg, főleg, ha egész évben teszünk valamit az egészségünkért, nem csak olyankor, amikor baj van. Lalitha Thomas 10 nélkülözhetetlen gyógynövény című könyvében arról ír, hogy a fokhagymás fürdő csodákat tehet a szervezetünkkel.

Ha valaki azért aggódna, hogy az egész teste fokhagyma szagú lesz, nem kell pánikolni-mondja a szerző.

A fokhagymás fürdő után a tusfürdő, sampon, vagy szappan hatására teljesen elmúlik a fokhagyma jellegzetes szaga.

Mit kell tenni?

Öntsünk egy kád forró vízbe egy fél vagy egy egész csésze fokhagyma port. A mennyiség attól is függ, hogy mennyire erős fokhagyma port sikerült beszereznünk. Keverjük jól el a kádban, majd élvezzük húsz percen keresztül a méregtelenítő fürdő hatását. Nyugodtan a fejünket is belelógathatjuk a vízbe, hiszen nagyon jót tesz a haj egészségének is. Vigyázzunk, a szemünkbe ne kerüljön, mert csípni fog.

A fokhagymás fürdő megszabadít a méreganyagoktól, serkenti a vérkeringést, ellazít egy fáradt munkanap után, oldja a szorongást, de ajánlott izomláz, vagy izomfájdalom esetén is.

Szerző: tudasfaja.com Forrás: http://www.tudasfaja.com/egy-csesze-fokhagyma-port-szor-a-kadba-ha-megtudod-miert-teszi-te-is-kiprobalod-majd/

 

 

 

 

4 öngyógyító légzésgyakorlat, amit te is kipróbálhatsz otthon!

 

A 4-7-8 légzés a könnyed elalvásért

Dr. Andrew Weil az University of Arizona Integratív Medicinai központ orvosa szerint egy jó alvásra tudatosan felkészíthetjük a testünk a megfelelő légzéssel.

Egy olyan légzésmódot ajánl, amely következtében az idegrendszer megnyugszik.

Próbáld ki: A nyelved hegyét helyezd a felső fogsorod mögé és tartsd ott az egész gyakorlat ideje alatt. Első lépésként lélegezz teljes mértékben a szájadon át, és bátran hagyd, hogy hallhatóvá váljon a kilégzéshez társuló tipikus „shshshs” halk süvítés. Az előbb említett előkészület után aztán csukd be a szád és lélegezz az orrodon át, lassan amíg négyig számolsz. Tartsd a légzésed addig bent, amíg hétig számolsz, aztán ezt kövesse egy hosszú lassú kilégzés a szádon, miközben a számolással nyolcig érsz. Ismételd meg a módszert öt percenként mindaddig, míg el nem alszol.

 

Légzés a melléküregek tisztítására

Egy kiesebb tanulmány bizonyítja azt is, hogy az asztmával küszködő betegek esetében a gyógyszeres kezelés mellett a rendszeres légzésen alapuló jógagyakorlatok jelentős mértékben javították a tüdő légző funkcióit.

Larry Payne, Terapie Yoga Rx kutatási csoport alapítója és igazgatója szerint a légzésgyakorlatok kitűnő hatással vannak az orr és arc melléküregek egészségére is.

Próbáld ki: Kezdj el egy mély légzést az orron keresztül, majd ezt kövesse gyors hirtelen kilégzés. A gyakorlatot végezd egy másodpercenkénti gyors kilégzéssel tíz másodperc időtartamig. Ez egy ciklus. Folytasd három ciklus gyakorisággal, mindaddig, amíg szükségét érzed. Payne arra figyelmeztet, hogy ez a gyakorlat növelheti a szívritmust így nem ajánlott csak orvosi felügyelet mellett azon személyek számára, akik szívérrendszeri problémákkal küszködnek, különös tekintettel a magas vérnyomásos betegekre.

 

A fájdalom automatikusan a légzést is befolyásolja.

A fájdalominger miatt a légzés reflexesen visszatartódik. Ez sajnos nem helyes mivel a visszatartott légzés hozzájárul a gyulladás további fenntartásához a stressz hormonok szintjének emelése által – közli Pernotto Ehram.

Próbáld ki: csukd le a szemed és folyamatos izomlazítás mellett képzeld el hogy a tested egyre relaxáltabb.

A légzés legyen kiegyensúlyozott, mély hasi légzés.

Amikor a hasizmok elernyednek, a levegő mélyebbre jut a tüdőben megnövelve az oxigéncsere felületét. Belégzésnél képzeld el, ahogyan az oxigén dús levegő a fájdalom helyére megy és kioltja az ott lévő nyomást. Amikor kilélegzel akkor meg képzeld el, hogy minden egyes kilégzés által megszabadulsz egy újabb adag fájdalomtól.

 

Minél inkább megnyújtod a kilégzést, annál inkább stimulálod a “vagus” ideget. Az idegrendszer ezáltal megnyugszik és azt az érzés keltődik, hogy nyugalomban és biztonságban vagy – mondja Michael Merill Chicagoi pszichológus.

 

 

“A tudatos légzés csökkenti a gyomor-nyelőcső refluxát és segíti hogy a gyomortartalom a megfelelő irányba mozogjon.“ Pernotto Ehrman.

Próbáld ki: Képzeld el, hogy mezítláb sétálsz egy kövekkel borított hűvös lépcsőn. Lélegezz nyugodtan mélyen az orrodon, miközben négyig számolsz és elképzeled, hogy milyen kellemesen hűsítő érzést adnak a talpad alatt lévő kövek. Aztán miközben nyolcig számolsz csücsörített szájjal lélegezz ki és képzeld el, hogy haladsz minden egyes kilégzéssel lefele a lépcsőn. Folytasd egészen a tünetek megszűnéséig.

Mind a négy módszer könnyen elsajátítható és itt is érvényes az aranyszabály, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Sok sikert kívánunk hozzá és jó egészséget.

Forrás és a teljes cikk:: http://filantropikum.com/4-ongyogyito-legzesgyakorlat-amit-te-is-kiprobalhatsz-otthon/

 

 

 

 

 

 

Felelősség és tükröződések

 

Minden, ami a világodban megjelenik, azt te hoztad létre. Minden, kivétel nélkül, téged tükröz.

 

Ha az önismeret útjára lépsz, mert szeretnéd mélyebben megérteni és átalakítani a világodat, van néhány alapelv, amelyek nélkül nem érdemes útra kelni.

 

Talán az egyik legfontosabb a felelősség kérdése: minden, ami a világodban megjelenik, azt te hoztad létre. Minden, amivel találkozol, ami megmutatkozik, az azért nyilváníthatja meg magát, mert te megengedted, engedélyt adtál ahhoz, hogy ott legyen. Ahogy az ősi igazság is tanítja: ahogy fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent. A külvilágunk minden esetben minket – a belvilágunkat - tükrözi: minden esemény, ami ott megjelenik, még azok is, amikkel egyáltalán nem értesz egyet.

Kivétel nélkül minden azért tud számodra megmutatkozni, mert benned – belül, rezgésként, érzelemként, mintaként – ott rejlik. A külvilág a belvilágunk tükörképe. Ez akkor is így van, ha nem tetszik, amit a tükörben látsz vagy derült égből villámcsapásként ér a látvány – tehát, ha nem vagy tudatos arra , mi van benned és meglepetésként érzékeled mint külső eseményt. 

 

Vannak tehát olyan „teremtéseink”, amelyeket szintén mi hoztunk létre, de nem igazán szeretnénk ezt elfogadni, ezért inkább másra hárítjuk. Mást teszünk felelőssé azért, amit mi tapasztalunk, ami a mi világunkban megjelenik: a gyerekkorunkat, a főnökünket, a céget, a kormányt, az anyósunkat, a párunkat, a pénzügyi helyzetet, a szerencsét, az öröklődő géneket, az influenzavírust, az orvost, azokat, akik a színfalak mögött irányítják a dolgokat stb. Mindig találunk valakit, akire lehet mutogatni, akinek így vagy úgy kellett volna viselkednie ahhoz, hogy az a dolog, ami nekünk aktuálisan nem tetszik, másként alakuljon. 

Azt még könnyen elhisszük, hogy pozitívra kell hangolni a rezgésünket ahhoz, hogy a vágyott állást/partnert stb. bevonzhassuk. Viszonylag könnyen megy annak a megértése, hogy önmagunknak kell megfogalmazni, milyen partnert szeretnénk, és önmagunknak kell méltóvá válnunk ahhoz, hogy az illető meg is jelenhessen az életünkben.

A párkapcsolat, de tágabb értelemben véve minden kapcsolatunk csodálatos lehetőséget ad arra, hogy a másik reakcióiban, viselkedéseiben önmagunkkal, a saját árnyékos részeinkkel találkozzunk. Egészen biztos ugyanis, hogy a téged mélyen érintő dolgok – minden, ami másokban idegesít -, az benned is ott van valahol, arra várva, hogy szeretettel elfogadd.

 

Érdemes a viszonyainkra így tekinteni és végignézni, hogy mit tükröznek belőlünk – hiszen alkalmat adnak arra, hogy ami „odakint” nem tetszik, azt „idebent” meggyógyítsuk, elfogadjuk, szeretetet adjunk neki.

 

A felelősségvállalás tehát azt is jelenti, hogy tudatosan figyelsz arra, ami veled történik, amit mások közvetítenek számodra – hiszen önmagadról üzennek. Aztán pedig veszed a fáradságot, hogy megvizsgáld, az adott dolog, tulajdonság hogyan jelenik meg a te életedben, személyiségedben. Csakis önmagadért vállalhatsz felelősséget, a saját jól-létedért, a saját életedért, a saját teremtéseidért – mások életéért nem. De a sajátodért 100 %-os felelősséggel tartozol. Csak figyeld meg a változást, amelyet ennek az egyszerű alapelvnek a betartása hoz az életedbe :)   A felelősséget persze nagyon szívesen hárítjuk néhány esetben, jelesül, amikor nagyon kényelmetlen, kellemetlen, csúnya, amit a tükörben látunk. Ilyenkor szoktunk ragaszkodni a  tükörtől való elkülönülésünkhöz – kötjük az ebet a karóhoz, hogy de márpedig a másik a hibás, az ilyen-olyan, bezzeg én, mindent jól csináltam, éreztem, viselkedtem stb.

 

Az árnyékos részeinkkel való szembesülés persze nem egy láblógatós tengerparti vakáció, hanem húsba vágó élmények, találkozások, ráeszmélések és érzelmi drámák sorozata. Ezen azonban célszerű átküzdeni magadat, ha valódi eredményekre – igazi önismeretre, valódi kapcsolatokra, valódi énre, valódi boldogságra – pályázol, vagy ha ezt még nem igazán érted, de jelenleg igazán rosszul érzed magad a bőrödben, és nagyon utálod, amit az életednek nevezel. Ebben az esetben ugyanis az árnyék-részeid megértése és szeretettel történő elfogadása kulcsfontosságú.   

 

Amiért felelősséggel tartozol, arról neked kell gondoskodni, neked kell gondozni, a vadhajtásokat lenyesegetni, táplálni és törődni vele. Te teremted meg, te hozod létre és tartod életben – az ember tudatos teremtőnek született, a saját világát, életét, személyiségét teremti meg minden egyes napon. Rajtad múlik, milyen világot, életet teremtesz magadnak – 100 %-ban a saját felelősséged, ugyanakkor egy elképesztő lehetőség, amit kár lenne veszni hagyni és elpazarolni...  

 

Forrás és a teljes cikk: http://www.hazateres.net/index.php?option=com_k2&view=item&id=129:spiritu%C3%A1lis-t%C3%A9vhitek-ii-a-felel%C5%91ss%C3%A9g&Itemid=4

 

 

 

Azt kérdezték tőlem, hogy mit lehet tenni, egy 24 éves fiatalember ,,jobbá tételéhez."....mondtam a testi-lelki-szellemi pozitív környezet kialakítását...vagyis részletesen...

 

A 24 éves fiatalember,,jobbá tételéhez”

4 alap dolog, amiből nem tudok, nem lehet engedni.

 

  1. Napi Centrum –multivitamin készítmény beszedése… Ebben benne van az összes vitamin és ásványi anyag egy alapszintű mértékben. Ezt vagy ehhez hasonló készítményt muszáj szedni, mert feltétlenül kellenek a szervezet, a testi – lelki – szellemi jó működéséhez a vitaminok és az ásványi anyagok.
  2. Napi smoothie— Mert kell az ,,élő” táplálék, gyümölcsök-zöldségek, ami friss fényt, és életenergiát tartalmaznak. Továbbá olyan hasznos növényi anyagokat és enzimeket is tartalmaznak, ami pl. a Centrumban nincs, de fontosak a helyes, a jó közérzethez, a szervezet, a testi – lelki – szellemi jó működéséhez.
  3. Napi két és fél liter folyadék minimum. Egyszerűen Lételem a bőséges folyadék napi fogyasztása, …mert az agy, a szem, a szerveink, az izmaink, idegrendszerünknek KELL…kell a szervezet, a testi – lelki – szellemi jó működéséhez.
  4. Napi fél – 1 – 2 óra biciklizés vagy futás, egyszerűen, ha valakinek nincs meg a jó állóképessége, akkor nem tud igazán kreatív lenni, kibontakozni, fejlődni, kiteljesedni.. s a napi stresszel szemben ellenálló lenni. Minél jobb az állóképesség, annál több mindent képes csinálni az ember, s annál több öröm éri, …s minél jobb az állóképesség, annál jobban működnek és egészségesebbek, ellenállóbbak, erősebbek a szervei, a szervezete. Egyszerűen, kell a szervezet, a test – lélek–szellem jó működéséhez.

+

  1. Én szerintem muszáj továbbá a napi Pl. ginzeng, maca, gulan vagy valami hasonló ilyen hatásos gyógynövény szedése..mert ezek is óriási mértékben, nagyon tapasztalható mértékben javítják a testi – lelki – szellemi képességeinket és optimalizálását is elősegítik, sőt minden téren a teljesítmény, és a jó közérzet növelését is megadják.
  2. Továbbá szerintem az Omega-3 zsírsav kihagyhatatlan. Egyszerűen kell a szervezet, a jó testi – lelki – szellemi állapot jó működéséhez.

++

1. A megfelelő testi, fizikai környezet kialakítása. Pl kék, zöld, narancssárga fal, mert ezek nyugtató színek és jókedvet is adnak…tehát a színes környezet…vagy pl. nyugtató, pozitív zenék pl. relax, meditatív, bagdi bella, …sok sok lehetőség van ezen a téren is még, amit lehet használni..többek között pl több, oxigéndús, friss levegőn való tartózkodás, ami létfontosságú a szerveinknek, idegeinknek, …vagy éppen a jóközérzetet és melegséget adó fény, kint napfényen való tartózkodás  stb..…nyújtás, nyújtózkodás, masszázs, masszírozás, …..érintések, simogatás, ölelés…s ezzel a következő

2. A megfelelő lelki környezet kialakítása. Pl. erőszakmentes módszer, beszélgetések, a gyermek megnyitása, én üzenetek, értő figyelem, szeretet, közös megbeszélések, …megérteni, meghallgatni, figyelni rá, figyelembe venni, hogy ő is mit akar, hogy neki is mi a jó. Pl. Neked is jó ez így? Neked jó ez így? Te hogy szeretnéd?  Találjunk ki valamit, ami neked is jó,… te szerinted?….s a dirigálás, kritizálás, cikizés, kioktatás stb kerülése…vagyis egyenrangú partnerként való kezelés. Szeretet, mosoly, dicséretek adása. – érintése testi és lelki szinten. Pozitív, emelő, segítő, támogató, elfogadó, szerető lelki környezet biztosítása.

 

3. Az önismeret kialakítása, hogy tudja, hogy ő kicsoda, hogy ő mit szeret….mert pl. egyes szülők is olyat erőszakolnak rá a gyermekre, amit a gyermek nem szeret ,,az nem ő”…vagy éppen az iskolában a osztálytársak csinálnak valami ,,menőt”..s akkor a gyerek utánozza őket..s teljesen elveszti önmagát..elveszti, hogy ő mit akar..mit szeret  ,,ki ő”…mert 1. ahhoz van hozzá szokva, hogy mások mondják meg neki, hogy mi a jó, és milyen legyen…2. senki nem kíváncsi rá..nincs, aki meghallgatná, ha más.. Fontos, hogy meg kell találni a tehetségét, azt aki,.. olyan pozitív tevékenységeket, amiben örömét és önmagát leli.

 

 

Valójában az agy-testi- lelki ,,átmosása”, és blokkoldás kell. Ergo---A rezgés szintjét feljebb vinni. S azt , csak is pozitív, magasabb rezgésű szavakkal, cselekedetekkel, érzésekkel, érzelmekkel lehet. S A SZOKÁS a lényeges, hogy mi játszik nagyobb szerepet a napjaiban, s ez egyrészt rövidtávon, másrészt hosszútávon is meghatározza az életét. Vagyis pozitív, magas rezgésű érzelmek, élmények átélése és megszokása, szokássá válása a FONTOS.  (mj)

 

A csakra szó szanszkrit eredetű, jelentése: kerék, energiaörvény, láthatatlan energiaközpont, amelyen keresztül az emberi szervezet több szinten kapcsolódik a környezetéhez, információkat és energiát vesz fel és ad le. Az aurát érzékelni képes látók tölcsérhez hasonló, forgó energiaáramlásként írják le. A különféle gyógyító irányzatok többsége hét fő csakrát különböztet meg a gerinc, illetve az itt húzódó függőleges energiavezeték (szusumná) mentén, a legfontosabb szervek, belső elválasztású mirigyek közelében.

A legalsó és a legfelső csakrát lefelé, illetve felfelé táguló, az óramutató járásával megegyező irányban forgó energiatölcsérként képzelhetjük el. A köztük lévő öt másik csakrát a test előtt és mögött elhelyezkedő, a testtől távolodva táguló energiatölcsérekként vizualizálhatjuk, melyek a testünkön keresztül találkoznak egymással, miközben (ha egészségesek vagyunk) az óramutató járásával megegyező irányban forognak – mindegyik csakra más-más sebességgel.

Amikor a tökéletes egészség és teljes egyensúly állapotában vagyunk, energiánk akadálytalanul áramlik az alsó csakrától a felső csakráig és vissza, fenntartva az élet folyamatát.

Ám az érzelmi, lelki, mentális vagy akár fizikai sérülések energetikai blokkokat hozhatnak létre ebben a finom hálózatban, lelassítva és megtörve ezáltal az energia szabad áramlását.

Amikor egy-egy csakrán nem áramlik keresztül a megfelelő mennyiségű és minőségű finomenergia, a csakra működése megakad, ez pedig a csakra uralma alatt álló szervek alul- vagy túlműködését, megbetegedését idézheti elő.

Mivel a csakrák egymással szoros kapcsolatban álló energiaközpontok, az egyik csakra blokkja a többire is negatív hatással van, általános energiahiányt, gyengeséget, az egyensúly megbomlását okozhatja. Ezért  fontos a csakrákat összefüggő rendszerként szemlélni, és a gyógyítás során a szervezet (test-lélek-szellem) egészét szem előtt tartva összahangban alkalmazni a különféle gyógymódokat.

Az összetett működésű csakráknak azonban nemcsak testi, szervi vetületük létezik, hanem kifejeznek lelki, szellemi tartalmakat, sőt tanulási fázisokat, megoldandó feladatokat az emberi életcikluson és azon túl. Így egy csakra környékén beállt energiablokk bár szervi tünetet is okozhat a fizikai testben, sokszor még alapvetően ki nem élt vagy meg nem valósított lelki tartalmat, megoldandó feladatot is jelez.

Forrás: http://www.hazateres.net/index.php?option=com_k2&view=item&id=36:csakr%C3%A1k-%C3%A9s-feladatok&Itemid=5

 

 

,,Csak akkor egészséges az ember és érzi jól magát, ha minden csakrája kiegyensúlyozottan és optimálisan működik.

A csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban. Az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ez által információkkal a szerveket, végtagokat és a sejteket.

Ha a test egy területén – például egy szerv aktivitása által – energiatöbblet keletkezik, akkor a megfelelő csakra a környezetbe vezeti el a fölösleges energiát.

Ezért nagyon fontos, hogy a csakrák jól működjenek - az adott csakrához tartozó szervek  megfelelő energiát kapjanak.

A csakrák elhelyezkedésüknek megfelelően áthatják a testet: befolyásolják nemcsak a szervek működését, de az érzelmeket és a gondolatokat is.

Testünk csakrái közül azok a csakrák, melyek energia felvétele és leadása nem megfelelő, a többi „egészségesen” működő csakrát késztetik többletmunkára. Ilyen esetekben az egészséges csakrák energia felvétele és leadása megnő, hogy a test energiaháztartása helyreálljon. Ez azonban hosszútávon nem hoz megfelelő egyensúlyt, melyet a test fizikai megbetegedései illetve a lelki problémák jeleznek.

A csakrák által felvett energiák bizonyos szerves és finomanyagú folyamatok, valamint gondolatok és érzések létrejöttéhez szüksége­sek.

Nagyon fontos tehát, hogy csakráinkat mindig tisztán és egyensúlyban tartsuk.

A csakrák körülbelül megfelelnek a belső elválasztású mirigyeknek. Jelentős szerepet játszanak az indiai áyurvédikus orvostudományban, ahogy a jógában is."

                              Mindent a csakrákról + csakratisztítás

https://sites.google.com/site/balazsrozalia/home/energia-aura-csakra-1/csakraismeret

 

,,A csakrák közötti energiaáramlás, - egyfajta kommunikáció. A csakrák finom energiáinak egyensúlya hatással van mindarra, amit gondolunk, mondunk vagy teszünk, ami pedig befolyásolja az auránk állapotát.

A csakrák finomítják a személyiséget, határozottan befolyásolják a fizikai megjelenést és a jellemből adódó hajlamokat, valamint életerőt biztosítanak a fizikai testnek.

A csakrák kiegyensúlyozásával elérhető a teljes testi és lelki egyensúly és egészség. Ha kellemetlen dolgok történnek velünk, melyek befolyással hatnak ránk és hangulatunkra, az az auránk színén is meglátszik."

 

A keletkezett energiablokkokat több fajta módon oldhatjuk fel és hozhatjuk egyensúlyba a test energiaáramlását. Egy energetikai probléma megoldása mindenképpen a csakrák tisztításával, a csakrákban folyó energiaáramlás helyreállításával kezdődik.

Amint a sérült csakra működése helyreáll, kialakul a megfelelő áramlás (csakrán belül az óramutató járásával megegyező irányban), energiaátvitel és a test energetikai rendszere optimálisan működhet tovább.

A negatív irányú hangulatváltozások, minden esetben energiavesztéshez vezetnek, míg a pozitív irányú hangulatváltozások a csakrát energiafelvételre késztetik.

 

Minden csakra rezonál bizonyos lelki problémákra, amelyek hatást gyakorolnak nemcsak érzelmi életünkre, de kihathatnak a fizikai testünkre is. A lelki és szellemi terhek hatására a csakrák elzáródnak vagy lassabban forognak illetve túl pörögnek így kevesebb energiát képesek felvenni . Ahhoz, hogy képesek legyünk mind fizikai mind lelki és szellemi jólétben élni, minden csakráknak kiegyensúlyozott módon kell működnie. Ezáltal leszünk képesek kapcsolódni a Felsőbb Énünkhöz és megvalósítani spirituális feladatainkat.


Meditáció során, bárki könnyen megtanulhatja hatékonyan irányítani a saját tudatalattijának működési folyamatát, mindeközben pedig könnyen rájöhetsz, hogyan tudod te magad a leghatékonyabban működésbe hozni csakráidat, hogy boldog, egészséges és kiegyensúlyozott életet élhess.

 

,,A csakra terápia segít a test, a szellem, és a lélek harmóniáját a fizikai síkon megvalósítani.

Abban az esetben, ha a csakra kiegyensúlyozottan működik, akkor a többi csakrának nem kell túlműködnie, hogy az egyensúly fennmaradhasson, és ezáltal a test fizikai tünetei is megszűnnek, az egészségi állapot pedig helyreáll.
A csakra terápia lehetőséget nyújt abban is, hogy az öngyógyító folyamatok beindítása után a kezelt személy önmaga tudja sorsát kezébe venni, azt a számára legmegfelelőbb módon irányítani.
A rendszeres csakratisztítás következtében a csakrák sérülései gyorsabban "helyrejönnek", mert biztosítottá válik a lelki fejlődés, a lélek gyógyulása."

 

Minden csakrához tartozik egy szín, mely felerősíti annak működését. A testünkben akadálytalanul áramló energia biztosítja egészségünket. Az energia zavartalan áramlását a lelkünkben tudatosan vagy tudattalanul zajló folyamatok befolyásolják. Minden színhez tartozik egy rezgésszint, mely hatással van ránk, üzenetet hordoznak. Mindig olyan színeket választunk például az öltözködésünkben is, amelyik szín rezgéseire leginkább szükségünk van. Ily módon ki tudjuk választani azokat a pozitív megerősítéseket és színeket, melyek a leghasznosabb számunkra.

 

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/a-csakrak-es-szinek-jotekony-hatasai.html

 

Zsálya: legjobb orvosság a hangulatváltozások és a memóriavesztés ellen. A Northumbira University kutatói által végzett kísérlet egészséges önkéntesei zsályaolajt tartalmazó kapszulákat kaptak, és jelentős hangulatjavulásról számoltak be. Ausztrál kutatók pedig idősek esetén vizsgálták a zsálya hatásait, és arra jutottak, hogy a kivonat jelentős mértékben javította az idősek figyelmét és memóriáját. A növény elősegíti az acetilkolin termelődését az agyban, ami serkenti a memória és a figyelem kapacitását.

http://filantropikum.com/7-gyogyito-erovel-rendelkezo-noveny/

 

A tejsavó fehérjék:

  • Enyhítik a szorongást és a feszültséget
  • Javítják az emlékezőképességet és a szellemi frissességet
  • Segítik a koncentrálóképességet
  • Mérsékelik a depressziót
  • Elősegítik a zsírok elégését és így az energia felszabadulását
  • Erősítik az immunrendszert
  • Serkentik az agyműködését (pl. a glutaminsav, nagy mennyiségű ammóniát képes megkötni, ami azért fontos, mert az ammónia gátolja az agyműködését)
  • Triptofán tartalom.
  • Növeli a szerotonin szintet, javítja az emberek stressztűrő képességét, csökkenti a kortizolt.

Forrás, a teljes cikk: http://panikbetegseg.eu/cikkek/mi-az-a-feherjeital-2

http://panikbetegseg.eu/termek/tejsavo-feherje-koncentratum/


 

 

Tribulus Terrestris (Királydinnye)

Manapság a teljesítménynövelő kiegészítők táborához csatlakozott, mivel a tribulus  növeli az agyalapi mirigy luteinizáló hormon szintjét (LH), amely képes fokozni a tesztoszteron termélését. (Közvetve növeli a tesztoszteronszintet, ami az izomtömeg növekedését eredményezi.) A hormonszintnek e két különböző módon történő befolyásolása anabolikus, vagyis izom építő hatású, valamint növeli a nemi vágyat, a szexuális teljesítőképességet, az erőt és az izomtömeget, az állóképességet,  fokozza a szellemi és fizikai regenerációt. 

Potenciális "proszexuális" hatásának köszönheti népszerűségét - ez a szexuális teljesítőképesség fokozását jelenti a férfiak esetében és a libidó stimulálását mindkét nemnél.

A tribulus terrestris azért is nagyon kedvelt kiegészítő, mivel a tesztoszteron szint emelésen túl az anyagcserét is gyorsítja.

Kutatások alapján a tribulus terrestris a következő tünetek. kezelésekor lehet hasznos:

  • Erekciós problémák
  • Alacsony libidó
  • Spermiumokra jó hatással van
  • Termékenység.
  • Csökkenti a testzsír százalékot és a koleszterin szintet,
  • méregteleníti a májat, segíti a máj működését.
  • Kiválóan alkalmazható szív- és érrendszeri betegségek,
  • magas vérnyomás,
  • vesebaj és húgyhólyagproblémák kezelésére,
  • segít megoldani a vizelési problémákat is, a vizeletkiválasztást.
  • Jótékonyan hat az emésztésre és a szervezet vízháztartására. Sserkenti a gyomornedvek kiválasztását, a bélmozgást (perisztaltikát), és vizelethajtó hatású.
  • A nyirokrendszerre is jó hatással bír.
  • A tea, segít eltávolítani a lerakódásokat, káros anyagokat,
  • kíméletes vízhajtó hatású,
  • a dugulásokat test szerte szünteti, a gátoltságot minden szinten csökkenti, ezért közvetetten nyugtató hatással bír,
  • a vese és húgyhólyag szerveinek és az idegrendszernek fiatalító, erősítő szere.
  • A vízháztartás, illetve a víz energiapálya szerveinek és az idegrendszernek fiatalító, erősítő szere.
  • A reproduktív szövetekre illetve szervekre nézve energetizáló és harmonizáló hatású afrodiziákum.
  • Növeli a szervezet energiáját, csökkenti a fáradtság érzetet és javítja az állóképessége,
  • javítja a regenerációt, elősegíti a zsírégetést és az izom növekedést,
  • sőt, még a hangulatot is fokozza.

Hangulatjavító - A legújabb kutatások egyike, melyet indiai kutatók végeztek 1993-ban, 45%-os általános hangulatjavulást mutatott ki azoknál, akik elveszítették az általános érdeklődésüket az élet dolgai iránt, és fáradtságot éreznek.

Vízhajtó - Egy másik lehetséges előnye az, hogy gyenge vízhajtóként segít abban, hogy a víz távozzon a testünkből. Erre a célra már évszázadok óta használják, mivel képes "kitisztítani" vagy megfiatalítani testünket, valamint biztonságos és hatásos is egyben.

A várandósság és a szoptatás időszaka alatt, valamint 14 éves kor alattiak ne fogyasszák.

Források: https://shop.builder.hu/tribulus-terrestris-a3059

https://biotechusa.hu/enciklopedia/tribulus-terrestris-/

 

 

,,Ha nem vagy tudatos, nem ismered a működésed, akkor jogosan állíthatod, hogy “nem rajtad

múlik”, “nem tehetsz arról ami történik veled”, mert csak résztvevője vagy, de nem az alkotója az életednek!
Rajtad múlik: tovább lépsz vagy nyavalyogsz.”

http://tudatosan.hu/alap-szeminarium/

Gyógyító szavak

Grazyna Fosar és Franz Bludorf rámutatott arra, hogy a DNS-t, bizonyos frekvenciájú szavak befolyásolják és újra-programozhatják.

Ezek a felfedezések egy új típusú orvostudománynak nyitják meg kapuit, melyben a DNS-t bizonyos kulcs-szavakkal és frekvenciákkal újra lehet programozni, vagyis feldarabolás vagy bizonyos gének helyettesítése nélkül. A genetikai sebészetnek, méltó konkurenciája jelent meg tehát! Az emberi DNS, csupán 10%-át használja fehérje előállításra. Csupán e kis része képezi a nyugaton ismert és népszerűsített kutatások tárgyát. A fennmaradt 90%, ballaszt-anyagnak van nyilvánítva, melynek semmilyen jelentősége nincsen. Ennek ellenére, az orosz kutatók meg vannak győződve arról, hogy a természet egyáltalán nem pazarló, ezért nyelvészekkel és genetikusokkal karöltve elhatározták, hogy felfedezik az emberi DNS fennmaradt részének valódi szerepét. E kutatások eredményeinek következtetései forradalmiak!

Ennek megfelelően, az emberi DNS, nemcsak testünk felépítéséért felelős, hanem információ raktárként és kommunikációs csatornaként is szolgál. Vagyis egyféle Internet.

Az orosz nyelvészek felfedezték, hogy az egész genetikai kód, főképp a nyugaton fölöslegesnek ítélt 90%, az emberi nyelvek szabályai szerint működik. Ily módon, összehasonlították a nyelvtani szabályokat (a szavak és mondatok képzési módját), ezek sémáit (egy bizonyos nyelvben használt értelmezés tanulmányozása) és az alapvető nyelvtani szabályokat. Felfedezték, hogy a DNS alkaloid/alkáli molekuláira, az emberi nyelvekben használt nyelvtani szabályok érvényesek. Más szóval, az emberi nyelvek, nem véletlenszerűen, hanem a DNS eredményeként jelentek meg.

Piotr Gariaev, orosz biofizikus és biológus és kollégái tanulmányozták a DNS vibrációs viselkedését is, vagyis bizonyos frekvenciák hatását erre. Következtetésük elképesztő: az élő kromoszómák, pontosan holografikus számítógépekként működnek, a DNS belsejében létrehozott endogén lézer- sugárzás hatására! Vagyis sikerült nekik, bizonyos vibrációs modellt előállítaniuk a DNS-t és a genetikai információt befolyásoló lézer sugár segítségével. És, akkor, amikor a DNS szerkezete az emberi nyelv szerkezetével azonos, direkt szavakat és mondatokat is lehet használni a DNS módosításához, melyhez semmilyen kódfejtés nem szükséges. E dolgot kísérletileg bebizonyították!

Az élő DNS (a szövetekben nem pedig “in vitro”), határozottan reagál a szavak és mondatok által gerjesztett lézer sugarakra, a rádióhullámokra is, ha megfelelő frekvenciát használunk.

Ezzel tudományosan magyarázható a kijelentések, autogén tréning, hipnózis és pozitív gondolkodás erős hatása az emberre. Tehát természetes és normális az, hogy a DNS reagál a nyelvezetre.

Mialatt a nyugati kutatók sebészeti eljárásokkal bizonyos géneket vonnak ki a DNS láncból más helyekre beműtve ezeket kísérletezés céljából, addig az oroszok lelkesen dolgoznak azon berendezéseken, melyek lehetővé teszik a sejt anyagcsere befolyásolását rádió és ennek megfelelő fény frekvenciákkal, bizonyos genetikai bántalmak kijavításáért.

Gariaev tudósainak csoportja sikerült bebizonyítsa, hogy ezzel a módszerrel megjavíthatók, az X sugarak által károsított kromoszómák. Mi több, felfogtak bizonyos információs modelleket az egyik DNS-ből és ezt továbbították egy másiknak, ekképpen sikerült átprogramozniuk ennek sejtjeit, egy másik genommá. Ily módon átalakítottak béka embriókat – szalamandra embriókká, csupán a megfelelő információs modell átadásával! Ily módon, az egész információ átadódott, semmilyen mellékhatás nélkül, amilyenek a nyugati gyakorlat során gyakran előfordulnak. Ez nyilvánvaló módon az orvostudomány egyik legnagyobb forradalmi ugrása, mely minden bizonnyal meglepő változásokkal fog járni. Látványos eredményeket értek el egyszerűen vibrációkkal és nyelvezettel, a bizonyos módon barbárnak számító molekuláris sebészeti beavatkozási technikák alkalmazása helyett. Ezek a kísérletek rámutatnak a vibrációs genetika végtelen potenciáljára, melynek nyilvánvalóan nagyobb hatása van a szervezet működésére, mint amit a DNS biokémiai folyamatainak alkáli részlegének (az egész 10%-nak) tulajdonítanak.

,,A DNS…információkat vonz a makrokozmoszból, átadva azokat tudatunknak. Olyan, mint egy sokrétű rezonátor, mint egy több különböző állomást fogó rádió-készülék, a kibocsátó frekvenciájának függvényében.

Ez a hiperkommunikációs folyamat, rendkívül hatékony egy mély relaxációs állapotban. A stressz, gondok vagy egy hiperaktiv mentál megnehezíti ezt a folyamatot és a kapott információk elferdülnek vagy haszontalanná válnak.”

,,Ebben a pillanatban, az emberiség szintjén, az individualizált tudat viszonylag stabil és létrehozható egy új, valóban felsőbbrendű csoport tudati forma, melyben hozzáférhetünk a teljes információhoz, a testünk minden sejtjében - DNS-ünkben jelen lévő biológiai rezonátor segítségével - erőfeszítés nélkül vagy anélkül, hogy távolról manipulálnának minket, az információt illetően. Akárcsak az Internet, DNS-ünk is továbbíthatja saját információit ebbe a széles hálózatba, mely maga az Élet, információkat is kaphat ebből a hálózatból és valószínűleg direkt kapcsolatot is teremthet e hálózat többi tagjaival. A csodálatos távolsági gyógyítások, telepátia, ily módon könnyedén és természetesen megmagyarázható. Például, bizonyos állatok már távolról észlelik gazdáik hazatérését.”

Az ember ugyanezt a típusú hiperkommunikációt tapasztalja meg akkor amikor van egy intuíciója vagy ihlete. Több hónapon keresztül, egy 42 éves férfi éjjelente azt álmodta, hogy egy CD-Rom típusú információs rendszerrel áll kapcsolatban. Ilymódon igazi tudást szerzett meg, különböző szakterületekről, melyeket ő reggelente ellenőrzött. Egy igazi információáradat érte - mint egy enciklopédia! Ezek nagy többsége kívül esett saját személyi tudáskörén és olyan technikai részleteket tartalmaztak, melyekről halvány fogalma sem volt.

,,A DNS-t most egy szerves vezetőnek tekintik, mely normális testhőmérsékleten működik, a mesterséges szuper-vezetékektől eltérően, melyek nagyon alacsony hőmérsékleten képesek működni: -200 és -400 Celsius fokok között. Minden szupervezető képes tárolni a fényt, tehát az információt is. Ezzel magyarázható, hogyan képes a DNS olyan jól tárolni és közvetíteni az információt.”

A spirituális és ezoterikus mesterek, már évezredekkel ezelőtt tudták azt, hogy az emberi test beszéddel: szóval és gondolattal programozható. Most tudományosan is megmagyarázták és bebizonyították ezt a dolgot.

Természetesen, a megfelelő frekvenciát kell alkalmazni.

Éppen ezért nem mindenki sikeres, sem ugyanolyan mértékű sikereket nem tud elérni minden egyes alkalommal.

Az embernek dolgoznia kell belső folyamataival, hogy bizonyos spirituális érettséget érhessen el ahhoz, hogy direkt és tudatos kommunikációt hozhasson létre a DNS-el. Az orosz kutatók egy olyan berendezés kidolgozásán dolgoznak, mely biztosítja a sikert, megfelelő frekvencia használatánál.

Azonban, egy magas spirituális tudattal rendelkező személynek nincs szüksége semmilyen berendezésre! Ő nem függ semmilyen gépezettől, DNS-ének átprogramozásában. Mindannyiunk megtehetjük ezt, amit a tudomány igazol!

Forrás és a teljes cikk: http://angyalforras.hu/Tudasforras/A-DNS-t-a-szavak-befolyasoljak-

Az alábbi videóban a rák gyógyítását láthatjuk három perc alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=-LYDbmdXC9Q

Gregg Braden előadása arról, hogy a gondolatainkkal, a szívünkben keltett érzelmekkel mennyire befolyásoljuk saját testünket és környezetünket. Akár rákbetegséget is pillanatok alatt meg lehet gyógyítani, amit egy kínai klinikán készült filmmel bizonyít az ismert író.

 

,,Mindennek a hajtóereje a gondolat, vagy a szándék.

Annak ismerete, hogy valójában ez, hogyan hat a molekulákra, ismeretlen. Kivéve persze a víz molekulák számára. És mindez lenyűgöző, ha belegondolunk, hogy testünk 90%-át- víz alkotja. Ugye elgondolkodtató: ha a gondolatok ezt tehetik a vízzel, vajon mit tehetnek velünk.”

https://www.youtube.com/watch?v=w6_05oywFx0&list=PLD4970748C58F6B7D&index=7

 

,,A legígéretesebb az „alvó” állapotban lévő őssejtek felfedezése, amelyeket „fel lehet ébreszteni”, aktiválni lehet, hogy újra működjenek. Ezek a sejtek elképesztően hatékony regeneráló sejtekként szolgálhatnak számunkra, amelyek képesek regenerálni szöveteket, és visszafordítani az időt, méghozzá olyan mértékben, amire nem volt még példa a modern tudományban. Az az álom, hogy nagyon hosszú ideig éljünk egy fiatalosan megőrzött testben, valósággá válhat ennek a felfedezésnek a továbbfejlesztésével."

Forrás: https://www.facebook.com/lelektv.hu/photos/a.116077495128205.17058.106621422740479/1298786463523963/?type=3

 

 

 

1907 (Vitamin) - "kiegészítő táplálkozási tényezőknek" Frederick Gowland Hopkins nevezte el, ugyanis arra következtetett, hogy a táplálékban lévő bizonyos anyagok "bár meghökkentően kis mennyiségben", de feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a szervezet a bevitt fehérjét és energiát növekedésre fel tudja használni. Ezeket az anyagokat "kiegészítő táplálkozási tényezőknek" nevezte el.

vitaminokhoz.jpg

 

Nemzetközi kutatás a balkáni országok testi-lelki jóllétéről - Boldogság, gyere haza!

Szerző: Németh Andrea

Szeretnének boldogabbak és egészségesebbek lenni a magyarok, de sokkal kevesebbet tesznek érte, mint a balkáni országok lakosai – derült ki a Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus, Szabadidő és Szálloda Intézetének kutatásából. Az eredmények sokoldalúan hasznosíthatók és szabadon hozzáférhetők.

Azt vizsgálták, hogyan látják a különböző nemzetek saját testi-lelki jóllétüket, és mit tesznek ennek javításáért.

A felmérés szerint a család, a szeretet, az egészség és az anyagiak jelentik a jóllétet a vizsgált országok lakosainak, a boldogságért viszont többet tesznek nálunk a balkáni nemzetek – összegzi az eredményeket Puczkó László, a Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus és Szabadidő Tudásközpontjának igazgatója.

Különbség az is, hogy míg sok országban tánccal, énekkel és zenével vidítják fel magukat az emberek, nálunk ez kevésbé jellemző. A természetben is kevesebb időt töltünk el, az utazás élményét viszont többre értékeljük a többieknél, akárcsak a bolgárok, törökök, románok.

Még elszomorítóbb, hogy a magyarok egy része teljesen kilátástalannak tartja helyzetét, nem lát semmi lehetőséget arra, hogy jobbra forduljon az élete, boldogabb legyen.

A balkániaknál ez a negatív szemlétet hiányzik, sőt, a megkérdezett országok lakosai mindig találnak kiutat a nehéz helyzetekből, nagyrészt a közvetlen közösségükből, a közös időtöltésből merítenek energiát, több időt töltenek a természetben és spirituális tevékenységekkel, meditációval is gyakrabban foglalkoznak.

Bár lelki jóllétüket ugyanolyan fontosnak tartják a magyarok is, mint a balkáni országokban élők, sokkal kevesebbet tesznek érte, mint a többiek. Ha mégis tesznek valamit, honfitársaink harmada a családdal és a barátokkal kapcsolódik ki, vízpartra utazik, vagy a főzésben és evésben leli örömét. Emellett sokkal pénzorientáltabbak vagyunk a többieknél, és kevésbé tartjuk fontosnak, hogy egészségesen táplálkozzunk.

A fizikai jóllét vizsgálatánál még a balkáni régióban saját magukat legkevésbé egészségesnek tartó bolgárok is megelőznek minket. A Balkánon az albánok és a görögök érzik magukat legegészségesebbnek, a macedónok dolgoznak legtöbbet azon, hogy fizikailag rendben legyenek, mi, magyarok pedig a legkevesebbet.

Forrás és a teljes cikk: https://turizmus.com/turizmus-panorama/nemzetkozi-kutatas-a-balkani-orszagok-testi-lelki-jolleterol-boldogsag-gyere-haza-1137499

http://szatmarinora.hu/bemutatkozas Szatmári Nóra, Asztro-Coach, Life-Coach.

Életöröm aktivista vagyok. Szeretek élni, létezni, felfedezni, adni .

1999 óta foglalkozom tanácsadással privát praxisban, céges rendezvényeken, különféle társadalmi eseményeken.

Erős, megbízható, gyakorlatias és a kihívásokat kedvelő tanácsadó vagyok, és

kizárólag hatékony, eredményes, megtérülő munkafolyamatokra törekszem.

Jelentős szakmai tapasztalattal bírok: egyéni és csoportos formában, magánszemélyek köréből és céges területről összegyűjtve.

Elsősorban az egyéni kibontakozást tartom kiemelten fontosnak. A stratégiai tervezést, a tudatos fejlődésre való ösztönzést minden esetben beépítem a tanácsadásaimba.

Lendületem, lelkesedésem és egyedi, kreatív ötleteim juttattak el a célszalagig. Mindig van új kihívás az életemben, és erre ösztönzöm az ügyfeleimet is.

Ma már a coaching stílusú tanácsadást részesítem előnyben, tudatosan építem a hozzám fordulók személyiségét és önbizalmát, biztatom őket a tanulásra, fejlődésre, okos konfliktuskezelésre, a motivációt tartom az eredményesség zálogának.

http://szatmarinora.hu/szolgaltatasok/asztro-coach/

http://szatmarinora.hu/szolgaltatasok/life-coach/

 

 

Gondolatainknak sokkal nagyobb ereje van, mint hinnénk. Képesek vagyunk vele saját életünkre kihatna, sőt, meg is változtatni azt.

Talán már te is tapasztaltad, hogyha egy adott dologra koncentráltál, akkor az a dolog valahogyan belépett életedbe, vagy megvalósult.

A vonzás törvényének szoros kapcsolata van a gondolatok erejével. A fejünkben kigondolunk dolgokat, és a gondolatok ruházódnak fel teremtő energiával. Így tudunk hatni a körülöttünk lévő világra pusztán azzal, hogy érzünk és gondolkodunk.

Egyes tibeti szerzetesek olyan dolgokra képesek a gondolat erejével, amikre egy átlagember nem lenne képes.

Vannak, akik képesek a földtől elemelkedve levitálni, míg mások apró köveket és egyéb anyagokat manifesztálnak a semmiből tenyerükben

Éppen ezért - mert a tudatnak és a gondolkodásnak ereje van - érdemes tudatosan gondolkodnunk. Ugyanis optimista életfelfogással segíthetünk saját életünk alakulásán.

Egy férfi Amerikában úgy nyerte meg álmai autóját, hogy minden nap a kezébe és zsebébe képzelte a slusszkulcsot. Azt állította, hogy ez az egyszerű gyakorlat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy teljesüljön az álma.

És a te álmod, vágyad is teljesülni fog? Csak rajtad áll, és azon, hogy milyen erősek a gondolataid!

Forrás és a teljes cikk: http://avilagtitkai.com/articles/view/mi-a-titka-a-vonzas-torvenyenek-megmutatjuk

 

 

,,Sokan mondják, hogy aki a karma (ok-okozat) szerint él, az teljes, és boldog életet él, mert tisztában van a karma törvényei által önmagával, és a világgal.”

 

 

,,Az ősi időkben az emberek egy sokkal magasabb tudati szinten léteztek.

Képesek voltak bármiből energiát nyerni. Gyakorlatilag eggyé tudtak volna válni a minket körülvevő végtelen energiamezővel.”

 

,,Ha megfelelő önismereted van, képes leszel az önmegvalósításra is.”

 

A meditáció képes újrarendezni az agyat és megváltoztatni a szerkezetét!

A meditációs folyamat során bámulatos módon új idegsejtek jönnek létre, a tudomány korábbi álláspontját meghazudtolva.

A meditációról eddig is sokan tartották, hogy képes olyan folyamatokat elindítani az agyban, amire a tudomány jelenleg még nem áll készen, és nem tudja megmagyarázni, de mégis működik, és szemmel látható, érzékelhető az eredmény.

Forrás és a teljes cikk: http://avilagtitkai.com/articles/view/elkepeszto-a-meditacio-kepes-ujrarendezni-az-agyat-es-megvaltoztatni-a-szerkezetet

 


Megtanultam, hogy a harmonikus élet rengeteg olyan lehetőséget tartogat számomra, melyek megerősítik bennem a szeretetet és az életkedvet. (Victoria Moran)

Az Eleki Életmódközpont 2010 szeptemberében nyitotta meg kapuit. Tevékenységét hazai és külföldi orvosok közreműködésével kezdte.
Intézményünkben a testi és lelki egészség egységét hatékony terápiákkal, kezelésekkel végezzük el. Célunk az egészséges életmód alapelveinek tanítása és begyakoroltatása 2015-től 10 napos programok formájában.

http://www.elekieletmodkozpont.hu/

 

Szeretet Kulcs

Alternatív és holisztikus gyógyászati szolgáltatás itt: Budapest

http://szeretetkulcs.hu/szolgaltatasok

http://szeretetkulcs.hu/

https://www.facebook.com/pg/szeretetkulcs/about/?ref=page_internal

Szolgáltatásainkat ajánljuk mindazoknak, akik elakadtak életútjukon.
 

Alternatív és holisztikus gyógyászati szolgáltatás

 

  • Vannak hiányok az életedben?
  • Boldognak érzed magad?
  • Hiszel magadban?
  • Szeretet vesz körül?
  • Bőségben élsz?

 

A felsorolt kérdések tükrében változtatnál az életeden?

A fentieken kívül, még számtalan dologban tudunk Neked segíteni. Legyen szó akár testi, akár lelki folyamatról ("betegségről").

Például:

-     lélek terápiával

  • életvezetési tanácsadással
  • szivárvány terápiával
  • csakraharmonizációval
  • pár-, és családterápiával
  • tibeti és kristály hangtálakkal
  • gyógyászati hangvillákkal
      Az országban egyedülálló (120 darabos!) gyógyászati hangvilla készlettel rendelkezünk, melyek segítségével vissza tudjuk állítani a különböző szervek, funkciók és csakrák működését harmonikus állapotba.

    Gyógyító központunkban az emberi lélek harmóniáját tartjuk szem előtt.

Az alternatív, közérzet javító módszerek pozitívan hatnak a test és lélek sérüléseire, továbbá hatásukra fejlődésnek indulnak a sérült érzelmek, a testi elváltozások.

Egyénre szabottan állítjuk össze terápiás csomagjainkat, s a kezelés kúra végére a résztvevő élete 180 fokos fordulatot vesz.

Kimozdítjuk a mélypontról és elindítjuk a pozitív változás és fejlődés útján.

Szolgáltatásainkat azoknak ajánljuk, akik szeretnének változtatni eddigi életvitelükön.

Egyik kedves tanítványunk (tanítványnak hívjuk azokat az embereket, akik segítségért fordulnak hozzánk) írta a munkánkról:

"Kedves Iza! Szeretném megosztani a saját tapasztalataimat. Első alkalommal meglepően fogadtam a kezelést. Nem csak mert váratlan volt az érzés, hanem, mert utána valami megváltozott bennem. Különös volt, amiket közben megéltem. Mintha minden alkalommal egy másik álomvilágba csöppennék. A legelső kezelésnél azt éreztem, mintha valaki fogná a kezemet. Nem tudtam ki, de éreztem, hogy velem van és szükségem van rá. Minden egyes kezelés során új és egyre mélyebb dolgok jöttek elő. A vágyaim, az álmaim, hogy milyen szeretnék lenni, mit nem akarok megtartani az életemben. Hagytam, hogy az elmém magától szárnyaljon. Képes voltam úgy ellazulni, mint még soha. Az említett kézfogáson kívül, volt még egy, amit minden alkalommal tapasztaltam: mintha valaki egy aprócska tollpihével csiklandozná az orromat, hogy mosolyra bírjon. Ez volt a legfőbb vágyam. Olyan önfeledten mosolyogni, mint ahogy arra pár évvel ezelőtt voltam képes. A legutolsó kezelést áttörésként éltem meg. Egy újabb és erősebb fokozata volt a kezelésnek. Azt kérted tőlem, hogy mindent szedjek össze, ami bánt, ássak mélyre és engedjem el. Hihetetlen volt. Az elejétől egyre fokozódtak az érzések, törtek a felszínre és tettek egyre nyugtalanabbá. Mintha egy üres szobában ültem volna egy kanapén és az összes gondom a falra lett volna felírva, amiket egyre hevesebben és dühödtebben olvasott fel egy hang. Majd egy pillanatban azt mondtam elég, nekem ez nem kell, elég volt. És egy pillanat alatt megnyugodtam. Máig nem felejtem el az érzést. Olyant volt, mintha ezer kicsi, de annál súlyosabb kövecskét zúzhattam volna porrá. Felszabadult a lelkem. Azt hittem nem fog menni, de tévedtem. Hálás vagyok neked ezekért a pillanatokért és a segítségedért!"
Szeretettel várunk mindenkit, aki elakadt életútján.

Forrás: https://hu-hu.facebook.com/pg/szeretetkulcs/about/

 

Megtanultam, hogy a harmonikus élet rengeteg olyan lehetőséget tartogat számomra, melyek megerősítik bennem a szeretetet és az életkedvet. (Victoria Moran)

 

 

 

Boldogságot teremt, ahogy a másik emberre nézel, mosolyogsz, és másokról gondoskodsz. (Nhat Hanh Thich)

 

 

Minden virág elmond valamit a földről, mely őt növekedéshez segítette,

s a fényről, mit beleszőtt önmagába.

Ugyanígy vallanak tetteink is magunkról. (Szent-Gály Kata)

 

 

Engedd el, lépj tovább, zárd le, felejtsd el.... Hány és hány alkalommal hallottad már ezeket a "jó" tanácsokat, amikor beleragadtál egy fájdalmas, múltbéli eseménybe.

De mégis hogyan engedd el?

Addig, amíg negatív vagy pozitív érzelmi töltet van benned egy személlyel, helyzettel, történéssel kapcsolatban, ez nem fog menni. Meg kell látnod, mivel és miért kötődsz még mindig az adott emlékhez, miért táplálod és éled át újra és újra?
Amint ez az érzelem - legyen az harag, fájdalom, bűntudat, csalódás stb. - kioldódik, és meg tudsz a másiknak és/vagy magadnak is bocsátani, akkor tud a lelkedben minden a helyére kerülni és tudsz valóban továbblépni.

https://www.facebook.com/events/1873361582939662/?notif_t=event_calendar_create&notif_id=1493654476167253

 

 

Légy tudatos, - a gondolataiddal is.

Gondolataidat tudatosan irányítva képes vagy megváltoztatni agyad működését.

Az egykor túlélésre berendezkedett alsóbbrendű tudatosság pusztán a külső impulzusokra reagált, így nem maradt hely a magasabb tudatosság kiszélesítésére. Abban a pillanatban, amikor képessé válsz felülemelkedni azon az aggodalmon és félelmen, hogy „mi lesz ha...?”, megteremted a lehetőségét, hogy agyad ráhangolódjon a magasabb tudatosságra. A félelem ősi ösztön, egykor a túlélést szolgálta. Ma már nincsen rá szükség.

- Gabriel Norman -

 

 

A gondolatok a tudatosság hatására képesek felépülni és leomlani.

A tudatos gondolkodás művészetének az elsajátítása korunk egyik legfontosabb feladata, ha meg akarjuk változtatni életformánkat egy jobb és teljesebb életéért.

Vajon tényleg a munkáról kell szóljon az élet? Vagy életünk kiteljesedhet egy másik formában, ami segít kilépni a mókuskerék okozta fásultságból és depresszióból. A társadalmi berendezkedés a látszólagos szabadságról szól, de mélyen a felszín alatt ott maradt az emberi rabszolgaság és kiszolgáltatottság, ami évezredek óta kíséri az életünket. Az érzelmek harca ez, ahol a vágy rabságba ejti a tudatot! - Gabriel Norman

 

 

A modern kvantumfizika kimondja, hogy minden energia. Az egész valóság egy nagy energiaóceán.

Az idő nem lineáris, és az anyag nem szilárd. A tér pedig, amelyben a dolgok megjelennek, tartalmazza a végtelenséget. A magyar származású amerikai elméleti fizikus, László Ervin megalkotta a tudatos tér elméletét, amelyben minden benne van. 

Ez az elképzelés áll legközelebb a buddhista életfilozófiához, ahol is minden a tudatban keletkezik és múlik el. A tudat pedig nem más, mint a tér.

Az ősök tudták, hogy a tér nem üres, hanem tartalmaz minden információt, ami valaha volt, van és lesz.” A gondolat nem más, mint energia ebben a kvantumtérben.

 

Ezt az energiát felhasználva tudatosan alakíthatod át életedet és építheted újjá saját valóságodat.

Az első lépés, hogy megvizsgálod, mennyire is vagy tudatos? Mennyit vagy képes felfogni tested rezdüléseiből, és hogyan érzékeled a környezetedben megjelenő dolgokat? Miként érzékeled magad körül a teret? Fontos, hogy tisztában légy önmagaddal és képességeiddel, mert viselkedésed, magatartásod és érzelmeid sikerességed minden aspektusát meghatározzák. Ez megmutatkozhat a magánéletben és a munkahelyeden egyaránt. A fókuszáltság hiánya kibillenthet az irányból és befolyásolja döntéseidet. Fontos, hogy a tudatosság útjára lépve mindig minden pillanatban megtartsd a figyelmedet.

 

 

 

Fontos megemlíteni, hogy a gondolatokat felépítő érzelmek, benyomások, amelyeket gyakran nem is tudsz megfogalmazni, erősen befolyásolják életed minden pillanatát. Érzelmi beállítottságod szabja meg, hogy reggel, ha esik az eső, az ablakon kinézve szitkozódsz, hogy már megint esik, és ez mennyire rossz! Ezzel az egész napot megbélyegzed, pedig a nap, amely felvirrad, ugyanaz. A város, ahol élsz, szintén nem változott, de az esőhöz kapcsolódó negatív érzelmek mintegy magukkal sodornak és mágnesként fogva tartanak. Ezután mindegy, mennyire szép dolgok történnek körülötted – amiknek máskor mindig örülsz, ez alkalommal nem érik el a hatásukat. A tudat számára meghatározó lesz az eső ereje. A külső impulzushoz társított érzelem mindent elnyom.

A tudatban rejlő érzelmi töltés ereje láthatatlanul telepszik rá mindenre, te pedig elfogadod az érzelmek alapján megélt valóságod kézzelfoghatóságát. Ott van előtted, hiszen az eső tartalmazza mindazt, amit érzel.

Ezzel meg is teremtetted a gondolatok mentán a saját valóságodat.

A tudat fókuszáltsága az, ami meghatározza, hogy az adott térből mit veszel észre, és azt hogyan éled meg. Ha első gyermeki éveidben az eső élménye kellemes volt, akkor az emlékek hatására újból vidámság tölt el. Ebből is látszik, mennyire meghatározó erejük van a gondolatoknak és az érzelmeknek együttesen. Ezek a valóság apró kis építőkövei. Amennyiben megtanulod ezeket tudatosan használni, úgy képes leszel irányítani életed minden részletét. - Gabriel Norman

 

„Gondolat értékességét a felismerés adja meg.”

 

 

Gondolatod olyan, akár a nyílhegy. Célra tartva fókuszáltan képes elérni a legtávolabbi célpontot is. Ehhez gyakorlásra és kitartásra van szükség. - Gabriel Norman

 

 

A gondolati energia nagysága a cselekvésben teljesedik ki. Ezt úgy hívjuk: manifesztáció: Első lépésként tehát érdemes felhangolni a tudatot, és ezzel megteremteni a motiváltságot. - Gabriel Norman

 

 

Ne felejtsd el, hogy minden csak tapasztalat! Ha nem sikerült az első kísérlet, akkor nézd meg, miként lehetne másképpen. Siker magától sohasem adódik! - Gabriel Norman

Forrás: http://www.gabrielnorman.org/a-gondolkodas-muveszete/

 

 

A Buddha keresztülment egy falun, az emberek pedig körülvették és sértegették. Nem fukarkodtak a trágár szavakkal. A Buddha megállt, csendben hallgatta őket nagy figyelemmel, majd így szólt:

-Köszönöm, hogy idejöttetek hozzám, de most nagyon sietek. Oda kell érnem a következő faluba, ahol az emberek várnak rám. Ma nem szentelhetek nektek több időt, de holnap visszatérőben rá fogok érni. Holnap újra összegyűlhetek, és ha maradt valami, amit el akartatok mondani, de belétek szorult, elmondhatjátok. Ma azonban kérlek, bocsássatok meg!

Az emberek nem hittek a fülüknek: ez a férfi tökéletesen higgadt és zavartalan maradt. Az egyikük megkérdezte:

-Nem hallottál bennünket? Úgy ócsároltunk, mint a vízfolyás, és te még csak nem is válaszoltál rá!

A Buddha így szólt:

-Ha választ akartok, túl későn jöttetek. Tíz esztendeje kellett volna jönnötök, akkor megfeleltem volna nektek. De te tíz esztendő során véget vetettem annak, hogy mások befolyásolhassanak. Többé nem vagyok szolga, a magam ura vagyok. Önmagam szerint cselekszem, nem mások szerint. A belső szükségletem szerint cselekszem. Nem kényszeríthettek rá, hogy bármit is megtegyek. Tökéletesen rendben van a dolog: ócsárolni akartatok, hát ócsároltatok! Érjétek be ennyivel! Tökéletesen tettétek a dolgotokat. De ami engem illet, nem veszem magamra a sértéseiteket, márpedig ha nem veszem magamra, semmit sem jelentenek.

Ahhoz, hogy reagálj valaki sértésére, fogékonynak kell lenned rá, el kell fogadnod, amit a másik mond. Ám ha nem fogadod el, ha egyszerűen közönyös maradsz, ha távolságot tartasz, és megőrzöd higgadtságodat…

Buddha azt mondta:

-Beledobhat valaki egy lángoló fáklyát a folyóba. A fáklya mindaddig égni fog, míg el nem éri a vizet. Abban a pillanatban, amikor beleseik a folyóba, a tűz teljesen kihuny; a folyó hidege kioltja. Én folyóvá lettem. Sértéseket szórtok rám, melyek tüzesek, amikor a fejemhez vágjátok, de abban a pillanatban, amikor elérnek, a hidegvérem kioltja a tüzüket.

Ha valaki megsért téged, ezzel megnyom egy gombot, és te reagálsz.

Megdühödsz, nekiesel az illetőnek-és ezt cselekvésnek nevezed?

Ez nem cselekvés, hanem reakció. A másik személy manipulál téged, és te hagyod. A másik megnyomott egy gombot, és te működésbe léptél, mint egy gép. …Jön valaki, aki dicsér, hogy az egód felfuvalkodjon, és ettől remekül érzed magad; aztán jön ezután jön másvalaki, aki kipukkasztja az egódat, és te egyszerűen a padlóra kerülsz, leeresztve. Nem vagy magad ura. Bárki képes megsérteni, és ezzel elkeseríteni. (Osho – A megértés könyve)

 

Gyönyörű szó a megértés. Meditáció közben mindent mintegy felülről, a magasból szemlélsz; ebben rejlik a megértés lényege. …A megértés csak akkor következik be, ha te magad a probléma síkja felett helyezkedsz el. Ha ugyanazon a síkon működsz, amelyen a probléma van, nincs lehetőség a megértésre.(Osho)

 

 

Maradj csak szemlélődő. Csak távoli szemlélődő, megfigyelő legyél! Ne ítéld meg. Ne adj neki energiát. Ne menj bele.

 

 

Egyszer, a Mester így szólt tanítványaihoz:

Harc dúl bennem. Egy szörnyű háborúskodás két farkas között.

Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót.

A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.

Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.

A tanítványok pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte:

Melyik farkas fog győzni?

A bölcs Mester egyszerűen ezt felelte: Az, amelyiket tápláljuk. (Osho)

 

 

 

,,Azonban ha egy órán át meditálsz, huszonhárom órán át pedig nem, akkor nem juthatsz el a meditatív tudatosságig. …Szerintem tehát a meditációnak olyannak kell lennie, mint a légzésnek.

 

 

A meditáló ember társaságában… ha vele vagy, úgy érzed, hogy erőt merítesz belőle. Szívesen találkozol vele csupán azért, hogy a társaságában légy. (Osho)

 

 

Azt is észre fogod venni, hogy amint egyre meditatívabb leszel, minden gesztusod, lágyabbá és békésebbé válik, finomság költözik beléjük. És ezt nemcsak te fogod észre venni, hanem mások is kezdenek majd felfigyelni rá. …A járásmódod, a beszédmódodat és egész lényedet bizonyos kellem, csend, békesség lengi körül. Az emberek szívesen lesznek veled, mert erőt meríthetnek belőled.” (Osho)

 

 

 

A gyerekek megértőbbek…mint az öregek….bizalommal teltek, közelebb állnak a buddhákhoz. Hogy miért? Mert az energiáik túláradnak. A kisgyermekek gyorsan tanulnak. Miért? Mert tele vannak energiával, s ebből felfogóképesség fakad. (Osho)

 

 

,,A szeretet tesz téged egésszé. Olyan, mint a ragasztó - egyben tartja az embert.” (Osho)

 

Még a növények is gyorsabban nőnek, ha törődsz velük, ha csupán szeretettel nézel rájuk. (Osho)

 

A szeretet olyannyira nélkülözhetetlen szükséglet-pontosan a lélek tápláléka. (Osho)

 

 

Ha az ember szeret, még több értelme van mindennek. (Paulo Cuelho)

 

 

Minél több embert tudsz boldoggá tenni, annál boldogabbnak fogod érezni magad. (Osho)

 

 

Szeretettel gondolni másokra? ah...kimondottan..ténylegesen tudatosan szeretettel gondolni rájuk?!..ah..ez...húúú elkezdtem..:) libabőr...:köszi..igyekszem, így , ezt tenni.!!

Szeretettel gondolok rád....ah..ez klassz..ez csodás..woww..:)

 

,,Ha elkezded másnak képzelni magad, akkor öntudatlanul az új énedhez igazítod a viselkedésedet. Egész másfajta non-verbális jeleket küldesz a világba, ezért az emberek jobban fognak bánni veled, és ez pozitívan hat rád vissza.”