Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egészség - Betegség ellen 33

2018.04.06

,,A megoldás: TUDATOSÍTSD, HOGY EZ EGY ÜRES, SZENT, SZŰZ PILLANAT!

Amivel kitöltöd, azzal fogsz szembesülni.

Ehhez csak éberség kell,

felismerni a negatív gondolatokat és nemet mondani rájuk.

Amikor már eltűnt a hiány érzete és csak az egység boldog tudata marad - akkor megjelenik az egység a fizikai síkon is.

 

Megdöbbentő kísérlet – Így viselkedik a vízkristály a Szeretlek, Köszönöm szavakra!

by Neptunusz in Lélektár

Hogyan hat a rezgési energia az anyagokra? Nézd meg, milyen alakot ölt a víz, ha Mozart műve csendül fel!

http://filantropikum.com/wp-content/uploads/2016/02/vizkristalyok.jpg

Dr. Masaru Emoto bebizonyította, hogy az emberi érzelmek által okozott rezgéshullámok, amelyek például a beszéden, az érzéseken, gondolatokon keresztül keletkeznek, képesek befolyásolni a víz molekuláit. Az 1990-es években Dr. Emoto által végzett kísérletek során lett figyelmes arra, hogy például a kimondott szavak, hangok, imák, a zene, a környezet rezgései képesek megváltoztatni a víz kristályos szerkezetét. És ezt Emotonak sikerült is lefényképeznie, amint a víz a különböző típusú rezgéseket kibocsátó tényezők hatására más-más alakot ölt.

A kísérletekkel bebizonyosodott az is, hogy a pozitív tartalmú szavak kimondása után a víz szerkezete sokkal szimmetrikusabb, ha úgy tetszik harmonikusabb, míg a negatív töltetű szavak, hangok hatása diszharmóniát okoz.

Minden embernek saját rezgésszáma van, amit képes kibocsátani az érzelmei, beszéde, viselkedése révén. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy az emberi test több mint 70 százaléka vízből áll, a kapcsolat a rezgési frekvencia és szervezet között még hangsúlyosabb. És itt jön képbe a zene is, amely szintén hat a vízkristályokra.

Ezért ezentúl figyeljünk arra, és emlékeztessük magunkat a tényre, hogy az környezetből áramló energiák, emlékek, hangok, zenék, szavak, mind hatással vannak ránk. Hogy önmagunkkal harmóniába kerüljünk, igyekezzünk mindenben a pozitívat meglátni, meghallani, megtapasztalni, mert ezek összhangot teremtenek nemcsak a lelkünkben, hanem a testünkben is.

Szeretetet adni a legjobb, hiszen azt rendszerint vissza is kapjuk az életben!

A képen láthatóvá is válik, ahogy a vízkristályok viselkednek, ha Mozart műve, John Lenon Imagine című dala csendül fel, vagy amint elhangzik a “Köszönöm”, vagy “Béke” szavunk. Azonban a teljesen összezavarodnak a kristályok, ha valaki kiejti: “Megöllek!”

https://www.youtube.com/watch?v=4kwSO0NmtoM

 

http://filantropikum.com/megdobbento-kiserlet-igy-viselkedik-a-vizkristaly-a-szeretlek-koszonom-szavakra

 

 

Szlávik Krisztina

,,Szlávik Krisztina vagyok, coach, tréner, tanár és emberi erőforrás szakember. Feladatom, hogy értékek felismerését, kiaknázását és teremtését segítsem elő egyének és szervezetek életében, és megkönnyítsem a változást, változtatást, és valami új megteremtését számukra.”

http://teremtobeszelgetesek.hu/magamrol

 

Magánéleti, üzleti és karrier coach

Megnézek még több bejegyzést

 

Önbizalom, motiváció és támogatás a változni és változtatni akaróknak

SZERETNÉL EGY SZEBB JÖVŐT MAGADNAK?

De mi a valódi és tartós változás receptje?

Valamit már régóta szeretnél, vagy valami már régóta nyomaszt, és – bár tudod mit kellene tenned – mégsem teszed?

Már többször nekifutottál, de mindig visszakerülsz oda ahonnan indultál (vagy mélyebbre)?

Még nem léptél, mert azt sem tudod hol kezd, és csak a nagy homályt látod? Utadban áll egy dilemma? Félsz? Esetleg túl nagy falatnak érzed a helyzetet?

  • Ha tényleg szeretnél változtatni, vagyis újat alkotni az életedben, munkádban vagy vállalkozásodban, és komolyan is gondolod azt, tudd meg, hogy minden elismerésem a tiéd, mert nagy fába vágtad a fejszédet! A változás és változtatás a legnehezebben kivitelezhető dolog, és bár nagyon akarjuk, mégsem történik meg, amit szeretnénk, ami pedig jó lenne nekünk és másoknak is. Sokszor érezzük, hogy valami az utunkban áll, valami látható vagy láthatatlan erő, amely hosszú és magas akadályként tornyosodik előttünk, mint maga a Berlini Fal, amely elzár minket egy szebb, sikeresebb élettől.

Vagy ott van a környezetünk, az országunk,  a családunk, a kollégáink, a főnökünk, az alkalmazottaink, akik – bár éppen arra hivatottak, hogy segítsenek és támogassanak –  de akarva-akaratlanul, valahogy épp ellenkezőjét teszik, és egyántalán nem értékelik és értik, hogy mit is szeretnél, vagy, hogy te nekik is jót akarsz, és ezzel aztán végképp visszahúznak, a reménytelenségbe és az egyedüllétbe és tehetetlenségbe taszítanak.

Te pedig érzed, hogy ’benned van’, képes lennél rá, próbálkozol is, de az eredmények mégsem mérhetőek, látványosak  érezhetőek vagy tartósak. Az is lehet, hogy addig jutottál, hogy gyötör a lelkiismeret, hogy veled valami nincs rendben vagy te nem tettél meg minden tőled telhetőt… Lehet, hogy az is frusztrál, hogy mások mintha boldogabbak, könnyedebbek lennének, vagy egyenesen elhúznak melletted?

Egy napon aztán kapod magad, hogy, beálltál a sorba, feladtad a harcot, elengedted a vágyaidat és az álmaidat, elfogadtad, amit ’a sors’ rád szabott, hogy ez ’Nekem nem megy…’, ‘Egyedül vagyok…, ’Magyarországon ez így van…’, hogy ’Nekem ennyi jutott..’, hogy ’A helyzet úgy sem fog változni, sőt egyre rosszabb lesz…’, hogy ’Én már tényleg mindent megpróbáltam…’, ’Én már nem kellek senkinek…’, ’Nincs más választásom…’, és éled tovább az életedet, ahogy eddig?

De egészen biztos, hogy ezt akarod? Ha mégsem, és ha maradt még benned egy kis ’kakaó’, akkor alkossuk meg és keverjük ki számodra a valódi és tartós változás recepjét!

Nem kell mást tenned, egyszerűen csak…

BESZÉLGESS VELEM, ÉS…

TEREMTS EGY SZEBB JÖVŐT MAGADNAK!

Mikor való Neked ez a szolgáltatás?

  • Ha már nem jó neked, ami van, szeretnél változtatni, de nem tudod hol kezd el.
  • Ha már többször nekifutottál, de nem sikerült.
  • Ha nincsenek céljaid, de szeretnéd, hogy legyen.
  • Ha szeretnél  valamit  létrehozni, megalkotni.
  • Ha már régóta foglalkoztat valami, de még mindig nem tudtál továbblépni benne vagy rajta.
  • Ha berögződött szokásaidon akarsz túllépni vagy szeretnéd magad átalakítani.
  • Ha dilemmád van vagy döntéshelyzet előtt állsz.
  • Ha szeretnél egy fontos eseményre felkészülni.
  • Ha valódi, mérhető és látványos sikereket szeretnél, és szeretnéd megtervezni és végigjárni az odavezető utat.
  • Ha szeretnél valamit egy külső, pártatlan féllel őszintén átbeszélni, mert az segítene az előre lépésben.
  • Ha bizalmas jellegű gondod van, amit olyasvalakivel tudnál csak megbeszélni, akit titoktartás kötelez.
  • Ha érzed, hogy jó lenne neked egy ilyen ’beszélgetés’, de még félsz is egy kicsit.

Mikor nem való Neked ez a szolgáltatás?

  • Ha épp minden tökéletes, és most nem akarsz semmit.
  • Ha 100%-ban tudod mit akarsz, és ennek minden egyes lépését látod magad előtt, és gond nélkül meg is teszed ezeket a lépéseket.
  • Ha nem érdekel, hogy valójában mit is akasz, és hogy hogyan tudnád azt megvalósítani.
  • Ha nem tudsz elfogadni ’segítséget’ mástól (bár itt te fogsz dolgozni :-).
  • Ha soha, de soha nem hinnéd el, hogy Te is képes vagy rá…

Mivel fordultak hozzám mostanában?

  • Üzleti célkitűzés, akcióterv, és mi legyen az az azonnali fókusz?
  • Hogyan tegyek szert nagyobb bevételre?
  • Párkapcsolati elengedés
  • Mi legyen a weboldalam címe?
  • Milyen életet szeretnék valójában?
  • Ki vagyok én, és mit akarok?
  • Hogyan érvényesítsem hatékonyabban az érdekeimet a családon belül?
  • Önéletrajz elkészítése, amely egyedi és önbizalmat ad az álláskereséshez

http://teremtobeszelgetesek.hu/

 

 

Életóra - Integrál szemléletű asztrológia iskola Lehet csatlakozni

Előadó: Gosztonyi Tímea

A Huber módszerben használt Életóra-Karmaóra technika,

egy egyedülálló prognózisrendszer, amely sokkal egyszerűbb, kevesebb idő alatt elsajátítható, mint az általam ismert eddigi prognózismódszerek (szolár, lunár, direkciók, fokszám szerinti aktiválódás, stb

A svájci Huber módszer, az asztrológiai pszichológia oktatója vagyok. Korlátozott létszámban oktatok. Erre azért van szükség, mert egy-egy előadás elméletét a jelenlévők horoszkópján a gyakorlatban is bemutatom. Első alkalomtól kezdve, saját képletünk elemzésén is dolgozunk csoportosan! A képleteket projektorral kivetítem, s a tanultakat mintaképleteken, csoporttársaink képletein és saját radixunkon (saját képlettel dolgozni nem kötelező, ha valaki nem szeretné, kérem szóljon előre!) is végignézzük. A kiscsoportos oktatás előnye, mindenkinek egyénileg is alkalma nyílik a gyakorlásra minden órán. Az órák interaktívak.

A tananyagba, a Huber módszeren túl beépítettem a klasszikus és a modern asztrológiának azon elemeit is, amelyek hasznos pluszt nyújtanak az elemzések kapcsán.

Az iskolába minden előképzettség nélkül is lehet jelentkezni. Az asztrológiai pszichológia gyakorlásának előfeltétele, hogy a tanítvány érett és kereső személyiség legyen, aki nyitott a befogadásra és változásra.

Olyan jelentkezőket is szívesen látok, akiknek jelenleg nincsenek még tervei arról, hogy asztrológusok legyenek, de szeretnék önmagukat, saját képességeiket és a környezetükben lévőket jobban megismerni, megérteni.

Talán szokatlan, de kijelenthetem, hogy aki elvégzi az egy éves tanfolyamot, az képes lesz mélyebb személyiségelemzésre, valamint meg tudja látni a horoszkópból az életnehézségek okait. A hatodik órától, minden órát horoszkópelemzéssel kezdünk (mintaképletek), ahol gyakorlatban is kifejtjük az addig tanultakat, s mindeközben tanácsadói gyakorlatra is szert teszünk.

Ha valamilyen oknál fogva nem tud eljönni valaki az órára, a tananyagot és a hanganyagot e-mailben megkaphatja. Ha hosszabb időre marad ki valaki, jelenléti könyve segítségével folytatni tudja az iskolát, egy következő csoportban (nem kell elölről kezdeni).

A tanfolyam témái röviden, az előadások sorrendjében:

1. Az aspektusok
Az aspektuskép. Teljesen új technika. A fényszögeken kívül a tudattalan életmotiváció megfejtése az aspektusok első látásra kuszának tűnő vonalaiból. Az egyes aspektusfigurák értelmezése a motiváció és külvilág viszonylatában.

2. A horoszkóp térszerkezete
Szubjektív mérő- és kapcsolatrendszer, a horoszkóp felosztása. Hemiszféra egyensúly, orientáció. A négy kardinális pont. A tengely-elmélet.

3. Az asztrológiai házak
Az asztrológiai házak, mint életterületek pszichológiai ismertetése. Az egyéni temperamentum és motiváció az életterületeken. Egy házon belüli dinamikus energia. A közbezárt jegyek jelentősége.

4. Az asztrológiai jegyek
A zodiákus jegyek értelmezésének hétköznapi kulcsai, a megélések, szintjei, pszichológiai értelmezésük. A temperamentum és motiváció az egyes jegyekben. A Napút, mint fejlődésünk útja.

5. Az égitestek
A planéták jelentéstartalma, méltósága, lokális determináció, a születési uralkodó és szerepe.

6. Temperamentum és motiváció.
A 4 elem, energia központú asztrológia a gyakorlatban. A hiányok megállapítása. A horoszkóp értelmezésének energia-alapú megközelítése.

7. A holdcsomók
A karmikus feladat a jelen életben. A karmikus feladat teljesítésének elősegítői és gátlói.

8. Az életünk célja, jövőképünk
Az életünk "választható" célja, jövő, hivatás. MC, MC urának kozmikus helyzete és a legmagasabb égitest a születési képletben, mint a kiteljesedés eszközei. A hozzá vezető út - tengelyelmélet.

9. Érzelem, szerelem és partnerség
Egyéni szerelmi és szeretetképesség. A saját és a másik nemhez való viszony. A szexualitás. Szülői hatások, mint az ismétlődő partnerkapcsolati problémák gyökere. Miért vonzunk bizonyos embereket? Mit is keresünk a másikban?

10. Az Életóra - Prognózis 1.
Életünk ciklusai. Egyes életfeladatok és kihívások időben való behatárolása. A múlt és jelen megértése, valamint tudatos felkészülés a jövőre. Sorsirányítás.

11. Személyiség és külalak
Személyiségünk kiteljesítése. A külalak a horoszkópban. Az aszcendens felismerése pontosításkor.

12. Fejlődési folyamat a horoszkópban - Életkönyv
Ciklikus ismétlődések az életben születéstől a halálig a személyiség fejlődése érdekében. Bizonyos élettémák és problémák visszatérésének okai és azok orvoslása. Az Életkönyv megírása, jövőnk megtervezése a múlt tükrében. Ez az előadás megmutatja, hogyan készítsünk a múltunkról asztrológiai biográfiát, amelynek ismeretében megtervezhetjük a jövőnket.

13. A holdcsomó horoszkóp. Sorsforduló
Előző életek tapasztalatainak összessége = karma horoszkóp. Életeken keresztül vonszolt témák. A tudattalanban lerakódott passzív komponensek tudatba hozása, a gátlások és komplexusok oldása.

14. Holdcsomó horoszkóp 2. A Holdcsomó horoszkóp prognózisjelölője: Karmaóra - Prognózis 2.
Karmikus élethelyzeteink, s annak kimenetele.

15. Holdfázisok
A születéskori holdfázis felismerése, értelmezése. 8 holdfázist különböztetünk meg, melyek megmutatják, hogy az inkarnálódott lélek hol jár a nagy inkarnációs cikluson belül. Megismerkedünk egy születéskori holdfázis alapú fogamzási módszerrel is, a Jónás módszerrel!

16. Ívdirekciók - Prognózis 3.
Az Ívdirekció progressziós módszer segítségével, bepontosítjuk a születési időt.

17. A születési idő pontosítása - Életóra-Karmaóra
Az Életóra progressziós módszer segítségével, a múltban megélt fontos események alapján beállítjuk a születési időt és megállapítjuk, hogy milyen planéta analógiák megélése fejlesztendő a személyiségben.

18. Partnerhoroszkóp - Klikkhoroszkóp
A partnerség erősségei és gyengeségei. Szerelmi, házas, szülői, testvéri, rokoni, munka és minden más társas kapcsolat elemzésének új technikái.

19. A bolygók "haladása" - Tranzitok - Prognózis 4.
A bolygók „átvonulása”, sebessége s ezek jelentősége a Radix planétákra. A tranzitok, mint a komplexusok aktiválói. A retrográd bolygók szerepe és megélése.

20. Generációs csoportfeladatok - Transzcendens bolygók a jegyekben
A generációkat érintő transzcendens bolygók szerepe az egyén és a társadalmi megélés szempontjából.

21. A Családi konstellációk és kapcsolataink a horoszkópban
Az asztrológiai pszichológia és a családállítás ötvözésének lehetősége a Radix horoszkóp segítségével. Hol látszanak a horoszkópban a többgenerációs elakadások, jóvátételi életek...

22. Egészségünk a horoszkópban. Az egészségügyi asztrológia alapjai.

23. A Chiron szerepe a horoszkópban, egészségünkben. A gyógyulás útja.

24. A Solar horoszkóp - - Prognózis 5.

25. Radix szintézis - Prognózistechnikák által az életút lekövetése, jövőbeli tendenciák - Elemzés menete

Kérdések és megoldások, a személyes szerep felismerése és a sorsjavító megoldások lehetőségei. Az elemzés menetének végigkövetése. Az elemzés körülményei. Miért vagyok felelős és miért nem?

A Huber módszer szerinti Életóra és Karmaóra fényszögek értelmezése és az aktuális tranzitok, együttes alkalmazása. A két progressziós módszer még pontosabban megmutatja, hogy mikor minek jön el az ideje.

Kérdések és megoldások betegséggel, anyagi, pályaválasztási, párkapcsolati stb. problémákkal összefüggésben. Férfi-női, szülő-gyermek, testvérek, stb. kapcsolatokban a személyes szerep felismerése és a sorsjavító megoldások lehetégeősi.

Az iskola elvégzése után a sikeresen vizsgázók emléklapot kapnak.

http://www.soterklub.hu/program/eletora_integral_szemleletu_asztrologia_iskola_lehet_csatlakozni

 

Gosztonyi Tímea

1990 óta foglalkozom asztrológiával. A klasszikus változattal kezdtem. Tanultam Kalo Jenőnél, Gonda Istvánnál, Gál Juditnál, majd életutam külföldre vezetett, s ott ismerkedtem meg a Huber módszerrel, hazatérésem után Bertalan Évánál végeztem el

az asztrológiai pszichológia iskolát.

Foglalkozom még Bach-virágterápiával,

kristálygyógyászattal,

reinkarnációs terápiával, a magyar hagyaték szerinti virágelixír és rügyelixír készítéssel, szakrális geometriával.

Szeretek rajzolni, festeni, alkotni.

A Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetemen tanultam természetgyógyászatot,

Indiában pedig behatóan tanulmányoztam a védikus gyógyászat művészetét, az ajurvédát.

Életóra - Integrál szemléletű asztrológia iskola Lehet csatlakozni Előadó: Gosztonyi Tímea

Http://www.soterklub.hu/eloado/gosztonyi_timea

 

 

Szabó Ilona - Ica

SZI Kommunikációs fejlesztő és motivációs tréner, SZI Kommunikációs tréner, hormonegyensúly tanácsadó

Megalapítója vagyok a SZI Akadémiának, mely oktatja az általam kifejlesztett SZI Kommunikációs módszert, ami számos érzelmi blokk feloldó / felszabadító módszert tartalmaz.

A SZI Kommunikáció  

egy letisztult módszer azoknak, akik stabilitást szeretnének az életükben.

A Lélek és az Élet KÖZÖS nyelve. 
A SZI Kommunikációval, mely figyelembe veszi az érzelmi szinteket,  

a napi konfliktusok által kialakult negatív érzésekből származó energia blokkok

oldhatók fel, tisztázhatóak ki, AZONNAL.

-   Miben tudok Neked segíteni? Nézd meg a videóban! https://www.youtube.com/watch?v=jEtrp6ruWtk

www.sziakademia.hu

Örülök, hogy gondolkodsz az egyéni találkozáson.
Amellett, hogy a célom elsősorban az, hogy az érdeklődők számára tömegesen juttassam el a konfliktus kitisztázó és feloldó megoldásokat, emellett, ha úgy döntesz, hogy ütemesebben szeretnél haladni egy egyéni tréningen vagy konzultáción, akkor van lehetőség, hogy személyesen találkozzunk Budapesten és Debrecenben, vagy Skype-on  konzultáljunk. http://www.sziakademia.hu/cikkek/talalkozas-velem.html

Az alábbi „>>>Lelki életmentő gyakorlatokat” - dolgoztam ki, mely felsorolás nem teljes, csak jelzés értékű:

Az eddigi kiadványaim: 

A CSODA NEM CSAK 3 NAPIG TART c. köny (Soter Tea Házban kapható).

SZI KOMMUNIKÁCIÓS BEMUTATÓ ELŐADÁS  melyről az Erőszakmentes Kommunikáció is elsajátítható többe között (Soter Tea Házban kapható)

Kidolgoztam a bűntudat kitisztázásának tökéletes módját, melyből 5 félét tudtam eddig elkülöníteni, beazonosítani.

Kutatásaim során, azt tapasztaltam, hogy ezt még más nem dolgozta ki avilágon.

Számos érzelmi blokk felszabadító technika fűződik a nevemhez, mint például a CSALÓDÁS kitisztázás, KRITIKA kitisztázás, DÜH feloldás, stb, és folyamatosan fejlesztek:)

 

Remélem, hamarosan találkozunk valamelyik tréningemen

budapesten.jpgdebrecenben.jpgspanyolorszagban.jpg

a SZI Akadémia táborban!

 http://soterklub.hu/eloado/szabo_ilona

 

Szabó Ilona - A CSODA nem csak 3 napig tart - Konfliktus kitisztázó kézikönyv I.

Tartalom, szakmai, hallgatói és szerzői előszó, köszönetnyilvánítás, majd három megtörtént történeten keresztül bemutatom,

hogyan működik a konfliktus kitisztázó gyakorlat és milyen pozitív eredménye lett a külvilágban.

Ezután lépésről lépésre bemutatom a kitisztázó gyakorlatot, így az olvasó ott érezheti magát a tréningen, mint aki teljesen részese, hisz a benne felmerülő kérdésre azonnal választ kap, mivel azt a hallgatóim is feltették.

Ezek után, a tréningen egy önként jelentkezőt végig kísérek a gyakorlatokon és az olvasó elmerülve a történetben, vele együtt haladva emelkedik a tudatossági szinteken.

A függelékben helyeztem el az ÉRZELMI létrát, értékrendi fontosságok és érzelmek gyűjteményét, az olvasó széleskörű érzelmi intelligencia fejlesztésére.

A "Hogyan tovább?"-ra is kínálok lehetőséget az olvasónak, így azt érezheti, hogy valaki "fogja a kezét" és biztatja az önismereti úton. https://www.libri.hu/konyv/szabo_ilona.a-csoda-nem-csak-3-napig-tart.html

 

 

Teremtő / Motivációs gyakorlat:

 

Mikor használjam?

Napi rutinra. A gyakorlat nem kér többet, mint mikor amúgy is összeszeded a gondolataid.

Célja:

Hogy kidolgozzam magamból, ami megállít, bizonytalansággal, tölt el a célom fele vezető úton.

Hol állok az ÉRZELMI LÉTRÁN?  

………………………………………………………………………………………

 1

Boldogság, tudás, magabiztosság, szabadság, szeretet, nagyrabecsülés

 2

Szenvedély

 3

Lelkesedés, öröm, elragadtatás

 4

Örömteli várakozás, hit

 5

Derűlátás

 6

Remény

 7

Belenyugvás

 8

Unalom

 9

Borúlátás

10

Türelmetlenség, kielégületlenség, bosszankodás

11

Legyőzöttség érzete

12

Csalódottság

13

Kétség

14

Aggodalom

15

Mások hibáztatása

16

Elbizonytalanodás

17

Harag

18

Bosszúvágy

19

Düh, gyűlölet

20

Irigység

21

Bűntudat, önbecsülés hiánya, fenyegetettség érzete

22

Tehetetlenség, elkeseredettség, fájdalom, kétségbeesés, szorongás

 

   Mivel van konkrétan bajom? (Szeretném, ha.. / meg kellene csinálnom… / be kellene fejeznem…. / találnom kellene… DE)   

…………………………….....................................................................................

   Mi az, ami konkrétan megállít? (ez az ami „de” szócskával kezdődik)

…………………………….....................................................................................

    Mit szeretnék helyette elérni? (a „ne/nem” szócska nem szerepelhet.)

…………………………….....................................................................................

   Hogyan érhetném ezt el? Milyen ötletem van rá, hogy ez megvalósuljon?
(Csinálj rá ötletbörzét! Ha nincs ötleted, akkor kérdezd meg magadtól és válaszolj nagyon őszintén! Milyen csodának kellene megvalósulnia hozzá? Az nem érdekes, hogy van-e realitása vagy nincs! Egy a lényeg, TETSZENE az Neked?

 ……………………………..................................................................................

4   ……………………………..................................................................................

4   ……………………………..................................................................................

  Ha ezek így történnének illetve így tennék, akkor milyen  pozitív érzéseim lennének konkrétan?  Egyesével ismételd vissza, hogy újra ebbe a rezgésbe kerülj!

5   ……………………………..................................................................................

5  ……………………………..................................................................................

5   ………………………….......................................................................................

   Hol szeretnéd magad látni, fél, 1-2-5 év múlva? // És ez milyen érzés lenne?

 ITT mondunk köszönetet: ami hangozhat így is: „Köszönöm Atyám, hogy mind ez…. már GONDOLATI SÍKON MEGVALÓSULT. (Tehát ezzel még egyszer tudatosítjuk magunkban, hogy a valóságban nem, de gondolati szinten már megvalósult. Ilyenkor a belső hangunk, amelyik igyekszik szabotálni bennünket, még az sem talál olyat, amibe beleköthet. Nyugodtan felteheti a kérdést magában: tényleg megvalósult gondolati szinten? - IGEN - "Rendben,  akkor mehet tovább az egész!") Addig mondd, amíg meg nem érzed a HÁLÁT!

  Hol állok az érzelmi létrán? Hányat léptem fentebb? (nagyon fontos újra meghatározni és észrevenni a változást) 

…………………………….....................................................................................

  Mi az, amivel MOST kezdem azonnal, hogy elérjem a CÉL-om?
Itt használd ki, hogy fentebb mentél az érzelmi létrán, feljutottál a kreatív zónába és motiváltabb lettél.

…………………………….....................................................................................

…………………………….....................................................................................

…………………………….....................................................................................

 

http://www.sziakademia.hu/cikkek/teremto-gyakorlat-letoltese.html

 

 

 

Takács Tibor

1959 Szeptember 5.-dikén a Szűz jegyében és órájában születtem Budapesten. 1970 - Ekkor vetődtek fel bennem először kérdőjelek az élet folyamatairól. Elég nehezen viseltem a tudatot, hogy az ember ki van szolgáltatva a sorsának.

1981-ben Németországba mentem dolgozni, és itt találkoztam először az asztrológiával, ami mára az életem része lett.

Ennek köszönhetően gondolkodásom folyamatosan átalakult, és kezdtem észrevenni a világ problémáit.

Én ekkor már szinte biztos voltam benne, a világnak valamilyen rendező elv alapján kell működnie.

Nem tudtam elfogadni a véletlenek lehetőségét.

Kerestem az utat, hogy megértsem, mi mozgatja a világot.

Erre tettem fel az életemet.

Utána még többször jártam Németországban, itt tanultam az asztrológiát, és szereztem képesítést. Ekkor még ennek Magyarországon nem volt elfogadottsága. 1987-ben kezdtem első vállalkozásomat a vendéglátásban. Szakmailag úgy éreztem, amit lehetett azt megkaptam, de nem elégített ki. A „sors” segített.

Egyre többen és többen kerestek az asztrológia kapcsán és

1995-ben megalapítottam a Metamorfózis asztrológiai iskolát.

Ma az ország különböző pontján 9 városban tanítok.

1998-ban megjelent „A fejlődés iskolája” című asztrológiai könyvem, melyet további írások követtek.

Úgy éreztem, az életem egyre jobban kiteljesedik.

Barátaimmal, tanítványaimmal megalapítottuk a Chaldaeus asztrológiai alapítványt, melynek célja az emberek szellemi és anyagi összetartozásának tanítása.

Megfigyeltem magam körül az emberek egyre inkább magukra maradtak. A régi eszmények összeomlóban vannak, és nem találnak megoldást. Én is folyamatosan kerestem, és ma is keresem milyen lehetőségek vannak. Felismertem, hogy az egyik kulcs a közösség lehet, aki képes az önös érdekeken felül emelkedni.

Azonban mindig az volt a véleményem, hogy ennek szellemi alapokon kell állni, amit a beavatások jelezhetnek. Megismertem a Kelta mondakört, Arthur király és a Szent Grál tanításait. Ennek is köszönhetően, a tanításaim alapja, a szimbólumok rendszere, az analógiák kapcsolata. A régmúltban megvoltak azok a közösségek, akik próbáltak valamilyen formában az emberek segítségére lenni, és a gyökereket a szellemi összetartozás jelentette. Kötelességemnek éreztem, hogy megértessem az emberekkel az egymásért való felelősség fontosságát. Akár mennyit tanultam is, érzem kevés.

Szeretnék minél többet megismerni, megérteni a világból, és egyszer talán segíteni abban, hogy boldogabbak lehessünk.

Mindenkit várok szeretettel az úton, aki a sorsához szeretne közelebb kerülni. Takács Tibor asztrológus szívesen segít a Születési idő pontosításában.

http://soterklub.hu/eloado/takacs_tibor

Bemutatkozó videó

 

 

AZ ÉLETFA KÖZÖSSÉG - INDITTATÁS, LELKI MOTIVÁCIÓ

Az Életfa Spirituális Közösség·

Az Életfa Mantra kör 2011 óta működik, először a fészek klubban gyűltünk össze kedd esténként, az arany kupola teremben, világzenei spirituálékat, mantrákat, rainbows dalokat énekelni, hangszeresen feldolgozni.Hamar kinőttük a helyet, és átköltöztünk a Magnet közösségi házba, a nagy terembe (juhar)Itt már a táncnak is nagyobb szerep jutott, a lélek és a test fel, megszabadulása volt a cél, a zenét a mantrákon a táncon keresztül. Ez sokszor sikerült sokunknak, a képeken talán érzékelhető. Idén két és fél év szünet után-mikor is megszülettek ikerlánykáink- úgy döntöttünk újraélesztjük ezt a közösséget, mégpedig egy új saját helyen, a belvárosban, a salétrom utca 10 -ben,

ahol sok barátot, gyógyítót, táncművészeket, táncterapeutákat, jóga tanárokat, énekeseket, zenészeket, dalszerzőket és még sokfélék a szellem és lélekszivárvány palettáit megelevenítő számunkra nagyon kedves embert ismerhettek meg, ha eljöttök hozzánk. február 9-én 18.00 órakkor az Életfa spirituális központ megnyitó mantra estjére. -Salétrom utca 10, 32 es kapucsengő

Természetesen élő zenés mantrázás, illetve koncert is lesz, ahogy szokott. lehet sokáig maradni, jókat enni, a vegán konyhánkban, különleges teákból választani a teakonyhában, jókat beszélgetni, új mantrákat tanulni, és ismerkedni a programjainkkal.

Az Életfa közösséget azért hoztam létre társaimmal, mert nagyon fontosnak érezzük a mai korban a közösségi élet visszaélesztését, a szociális és spirituális élet fejlesztését, a szeretet minél mélyebb és széleskörű megélését, a tudat tágulását, a kollektív ébredést és összefogást, egy jobb, élhetőbb jövő reményében és megalkotásában.

I z e l í t ő a z é v e s p r o g r a m f ü z e t b ő l : mantrakörök, élő zenés kundalini és női jóga, világzenei koncertek, Női körök- Szertartás, beszélgetés, éneklés, gyógyítás, közös zenélés közös vacsorák saját szakáccsal, társasjátékok, filmvetítések,- közös filmnézés projektoron, beszélgetés, közös vacsora gyógynövény tanfolyamok, aura szoma-, llatfürdő gyerekeknek szinterápiás előadás és tanfolyam, hennafestés, amulettkészités selyem-mandala tanfolyam üvegfestés rajzmeditáció, hangterápia hangmeditáció tarot sorselemzés, és előadás masszázsok integrál táncjóga kézműves fogalakozások gyógynövényes kozmetikumok, illóolajok alaptanfolyam integrál családállitás-théta healing párterápia, párkereső este

Részletes tájékoztatóval meg fognak jelenni oldalunkon az aktuális programok.

SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!

https://www.facebook.com/Az-%C3%89letfa-Spiritu%C3%A1lis-K%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g-717714061759768/

 

 

Belső Út Spirituális Központ

Bemutatkozás

2001-es megalakulásunk óta Fényt, Szeretetet és Szellemi táplálékot nyújtunk minden útkeresőnek, és fejlődési lehetőséget a már úton járóknak. Szolgáltatásaink a Test és a Lélek gyógyulását, tanfolyamaink és előadásaink a Szellemi ébredést segítik.

Energetikai gyógykezeléseink között megtalálható a Reiki, a Szellemgyógyászat, a Pszi-sebészet, a Kvantumgyógyászat, a Kristálygyógyászat, a Talpmasszázs, a Fül- és Testgyertyázás valamint a Tibeti hangtálas kezelés.

Angyali tanácsadásunkkal személyes kérdésekben fordulhattok hozzánk, melyben Uriel Arkangyal segítségével egy magasabb nézőpontból tekinthetsz rá saját életedre, problémáidra és azok megoldására.

Tanfolyamaink széles körben,  a legkülönbözőbb utakon segítik spirituális fejlődésedet. Legnépszerűbb tanfolyamunk, a Spirituális Önfejlesztő Tréning sokak életében jelentett pozitív áttörést. Az elméleti oktatáson túl érdekes gyakorlatokon és meditációkon keresztül tárjuk fel legbelsőbb énünket, megszabadulunk a régi rossz berögződéseinktől, melyek akadályozzák a fejlődésünket.

Két hetente szombaton, nyitott klubunkon az érdeklődők előadásokat hallhatnak különböző spirituális témákban, és lehetőség adódik a kötetlen beszélgetésekre, közös meditációkra, mantrázásokra.

 

Klubunkról

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt két hetente szombatonként 15 - 19 óráig tartó nyitott klubunkra!

Klubunkban a szeretet közelségét érezhetjük, ahol kellemes füstölőillat, megnyugtató relaxációs zene, és egy ízletes tea mellett kapcsolódhatunk ki, és töltődhetünk fel.

Szeretettel várjuk mindazokat, akik gyógyulni vágynak, akik keresik az utat belső fejlődésük felé, vagy akik szeretnének kicsit megpihenni, és megosztani gondolataikat, tapasztalataikat, spirituális élményeiket.

16:00 órától előadást hallgatthatunk a meghirdetett, aktuális témában. Az előadás után lehetőség van közös meditációra, gyógyító mantrázásra, bajanok éneklésére, valamint kötetlen beszélgetésekre.

Nincs belépő, csupán egy hozzájárulási díj mely nagylelkűséged kifejeződése, 1 000 Ft, (klubtagoknak 500 Ft). Egyéb adományaidat szívesen fogadjuk, így ingyen tudjuk kezelni azokat, akik a gyógyuláshoz szükséges eszközöket nem tudják megfizetni.

A klub mindenki számára nyitott, bármilyen vallási vagy egyéb hovatartozás nélkül.

Klubunkban mindig vidám a hangulat, és mindenki tegeződik, függetlenül kortól és nemtől, így megkönnyítve ezzel a kötetlen beszélgetések kialakulását, és felvállalván azt a meggyőződésünket, hogy minden ember egyenlő.

Igazi, mély barátságok alakulnak ki a rendszeresen idelátogató tagok között, és mindig szívesen látjuk az új érdeklődőket is.

Nyitottságunk lehetővé teszi, hogy klubunkban összetalálkozzon több vallási irányzat, alternatív gyógymód és meditációs technika, melyek ma is jól megférnek egymással, elég csak megnéznünk a mosolygó arcokat egy szombati klubnapon. Nem kívánjuk egymásra erőltetni saját hitvilágunkat, nem szándékozni meggyőzni senkit egyéni álláspontunk helyességéről, hiszen tudjuk, hogy minden út, melyen szeretettel haladunk, csak jó irányba mehet.

http://www.belsout.hu/naptar-esemeny

 

Belső Út Spirituális Központ és Egészséges Életmód Bolt

Fényt, Szeretetet és Szellemi táplálékot nyújtani minden útkeresőnek, és fejlődési lehetőséget a már úton járóknak.

Alternatív és holisztikus gyógyászati szolgáltatás · Mentálhigiénés szolgáltatás · Oktatás

·  Megnyitottuk webáruházunkat

·  Megnyitottuk Egészséges Életmód Boltunkat

http://www.belsout.hu

 

Boldogságklubok az országban

2014. szeptember 1. fontos dátum a Jobb Veled a Világ Alapítvány életében. Ekkor indultunk el az országos 10 hónapos Boldogság-kampányunkkal Bagdi Bella életmódfejlesztő énekesnő vezetésével, arra a csodálatos útra, amelyiken eljuttatjuk az emberek számára az ingyenes Boldogságprogramunkat. Célul tűztük ki, hogy több ezer embert megmozgatunk, és invitálunk arra, hogy keressék velünk együtt a boldogság kulcsát. A legfrissebb adataink szerint 7399 ember regisztrált programunkba, és megkezdték szeptemberben a boldogságfokozó gyakorlatokkal a pozitív gondolkodásra való hangolódást.

116 Klub helyszínen biztosítunk élő gyakorlási lehetőséget az országban, és külföldön is számos európai országban élő magyar társaink jóvoltából. A Klubtalálkozókon kívül minden nap lehetőségük van a Boldogságprogram oldalán >> az embereknek napi gyakorlási lehetőséggel tovább mélyíteni az pozitív megerősítéseket. A 116 Klubunk nagy sikerrel és nagy elszántsággal működik, önkéntes Klubvezetőink jóvoltából, akik áldozatos munkáját ezúton is köszönjük szépen!

Van az országban egy olyan Klubunk, ahol az emberek oly módon kapcsolódtak egymással, hogy nem csak a havi összejövetelek alkalmával találkoznak egymással. A miskolci Boldogságklub nagyon aktív Klubéletet folytat. Olyan csodálatos csapat jött össze náluk, hogy a havi találkozón kívül is találkoznak és Boldogságtúrákat tesznek a Bükkben. Nagyon nagyon büszkék vagyunk rájuk. Soltész Mónikát a miskolci Boldogságklub vezetőjét kérdeztem a csapatról.

Csete Nia: Mesélj nekünk a Klubotokról Mónika. Hányan vagytok, milyen összetételű a csapat, és merre vannak a városban a találkozók?

Soltész Mónika: A belvárosban tartjuk a Klubtalálkozóinkat egy olyan házban, ahol más alkalmak során is töltődnek, tanulnak, fejlődnek az emberek. 10-20 perc alatt a város bármely pontjáról ide érnek a tanulótársaim. Hivatalosan 49 fő regisztrált, akik online gyakorolják a boldogságfokozó technikákat, s közülük 27-37 fő jön el egy-egy Klubra. A Boldogságprogram oldalán, a neten viszont mindannyian szoktunk csevegni. Nagyon változatos összetételű a társaság. 3 évestől 57 évesig mindkét nem képviselteti magát, s erre nagyon büszkék vagyunk. Túrázásaink alkalmával pedig szeretnénk bejárni a Bükk minden zegét és zugát.

CsN: Milyen hangulatúak a Klubtalálkozók? Hogy érzik magukat az emberek, milyen visszajelzéseket kapsz?

SM: Nagyon építő jellegű, csodás hangulatú egy-egy Klubtalálkozó. Pozitív visszajelzéseket kapok. Szeretnek járni és feltöltődnek. Barátságok is szövődnek.

CsN: Végzik a napi feladatokat is a résztvevők? Aktív az online-élet a Boldogságprogram felületén, Miskolcon? Vagy inkább a havi találkozókat kedvelik?

SM: 20-22 fő végzi rendszeresen a napi feladatokat, ők visszajeleznek, a többi tagunk pedig alkalmanként végzik a feladatokat, ahogy idejük engedi. Eddig az eredeti közösségi portálon tartottuk a kapcsolatot online csoportban, most költözünk át a Boldogságprogram felületére, barátkozunk vele. Sajnos még nem jöttem rá, hogyan tudok képeket feltenni, de épp tegnap olvastam, hogy már ez a funkciótok is működik, és folyamatosak a fejlesztések. A személyes találkozók népszerűbbek a résztvevők között.

CsN: Hogy alakult ki, hogy összejöttök a csoportoddal, a havi Klubtalálkozókon kívül is?

SM: Az igény szülte. Szeretünk egymás társaságában lenni, sokat nevetünk, mert nagyon kedveljük egymást, és szeretünk vidámak lenni. Ezért ahogy időnk engedi megyünk és találkozunk, pl. 25-én lovagolást szerveztünk. November 9-én szalonnát fogunk sütni. S természetesen izgatottan várjuk a most pénteki Klubtalálkozót.

CsN: Mesélj róla, milyen volt a kirándulás a Bükkben, s merre jártatok?

SM: A Forrásvölgy tanösvényt jártuk végig, a Kecskelyuk barlangnál kissé elidőzve. Ez viszonylag rövid túra volt 11-14 óráig tartott. Ismerkedtünk, hangolódtunk egymásra. Támogatjuk a csapatot a gondolatainkkal, érzéseinkkel, jelenlétünkkel, így fokozva a pozitív gondolkodás kialakítását. Nekünk kiemelten fontos és várt téma lesz a novemberi Társas kapcsolatok ápolása - témakör.

Forrás és a teljescikk:http://jobbveledavilag.hu/boldogsagklubok-az-orszagban-1

Gyere, tegyük szebbé a világot!

Ha szeretnéd kipróbálni a felnőttek számára készített boldogságfokozó technikákat is, akkor csatlakozz a 10 hónapos Boldogságprogramhoz >>

Keresd fel a hozzád legközelebb eső csapatot, országszerte már 116 helyen elérhetőek a Boldogságklubok >>

Ha pedagógus vagy, akkor csatlakozz csoportoddal, osztályoddal, hogy ők is megtapasztalhassák a pozitív pszichológia gyerekeknek készített boldogság fokozó gyakorlatait >>

http://boldogsagprogram.hu/klubok

 

 

Varázslatos Élet

Egy varázslatos élet kialakításában szeretnélek segíteni.

Vedd kezedbe az irányítást és valósítsd meg szívből jövő álmaid, vágyaid!

varazslatoselet.hu/sorosfordito-varazslatok

https://www.instagram.com/varazslatos.elet

 

 

A 64 DEEKSHA

"Indiai energiákkal feltöltődve várlak szeretettel egy szentséges és erőteljes tudatszint-emelő programra, melynek során 64 deekshát adunk és 64 áldást fogadunk."
Szeretettel várlak!
Kriszti
***
Bretán Krisztina - egység tréner
www.egysegdeeksha.hu

A 64 DEEKSHA ÁLTAL TÖBBEK KÖZÖTT MEGTAPASZTALHATOD...

* a tudatszinted emelkedését
* önmagad mélyebb megismerését, elfogadását és szeretetét
* az Isteni Jelenléttel való kapcsolat elmélyülését
* kapcsolataid kivirágzását
* blokkjaid oldódását
* a bőség beáramlását életedbe anyagi téren, élethelyzetek, lehetőségek, kapcsolatok formájában
* korlátozó hiedelmeid feloldódását, új nézőpontok megszületését
* szíved ébredését

... és még számtalan csodát!

https://www.facebook.com/events/152603878714553/

 

 

https://hu-hu.facebook.com/thetakert/

A ThetaHealing módszerét oktatjuk és alkalmazzuk kezeléseink során, igénybe véve a life-coaching és kineziológia eszköztárát is.

A Thétakert a hely ahol megpihenhetsz, ahol megújulhatsz, ahol kibonthatod rejtett álmaid, vágyaid, hogy segítségünkkel megvalósíthasd azokat. Szeretettel üdvözlünk oldalunkon!

Életviteli tanácsadás · Alternatív és holisztikus gyógyászati szolgáltatás · Oktatás

 

 

 

Ezt mondanám a fiatalabb énemnek, miután összetört a szíve

Utólag mindig okosabbak vagyunk. Főleg, akkor, ha nem csak egy csalódáson esünk át életünk során, hanem több akadályt is az utunkba gördített az élet. De vajon ki, mivel vigasztalná fiatalabb énjét így évekkel később?A szívtörés sajnos elkerülhetetlen része az életnek, de akárhogy is történik, fel kell állnunk és mennünk kell tovább.

Nem szabad benne ragadni az önsajnálatban, mert akkor sosem leszünk képesek értékelni az élet szépségeit, amikben annak ellenére is dúskálunk, hogy ezzel nem mindig vagyunk tisztában.

Nekem a legjobb barátnőm például a következőt mondta egy szakításom után:

 „Most komolyan mi történik, ha nem működik köztetek? Semmi, így vagy nagyszerű, ahogy vagy, és találsz valakit, aki tetőtől talpig szeret, hidd el. Mert ezt keresed, és ha ezzel nem találkozik ő, vagy bármelyik pasi, akkor el kell engedni. Lehet szeretni, szerelmesnek lenni, de hogy olyannal legyél együtt, aki nem becsül meg, az olyan luxus, amit egy ilyen kis csoda, mint te nem engedhet meg magának.”

Ezt a pár mondatot mindig felidézem, ha rosszul érzem magam. És hihetetlenül hálás vagyok, hogy ilyen barátaim vannak. Na és, hogy mit mondanánk még a pár évvel ezelőtti énemnek?

Azt, hogy nem mindig fog így fájni. Hogy gondolj bele, hogy hol látod magad öt év múlva. Látod magad mellett a fájdalmat? Nem ugye? Lehet, hogy nem fogsz felejteni, lehet, hogy még mindig megdobban a szíved, ha rágondolsz, de fel fogod ismerni, hogy nem is ér ez az egész annyit, mint gondoltad.

Hogy gondold végig, ki voltál azelőtt, hogy találkoztál vele. Hogy ki szeretnél lenni most. Fejlődni fogsz, változni, képes leszel újrakezdeni, és meg fogod érteni, hogy lehet, hogy részben definiált a másik ember elvesztése, de ez nem marad mindig így.

Fájni fog, és ezt nem tudod kikerülni. De ha valamit köszönhetsz ennek az egésznek, akkor az az, hogy jobban megismered majd önmagad, mint azt valaha is képzelted.

Még az is lehet, hogy a szívfájdalom kétszer annyi ideig tart, mint a kapcsolatotok, de ígérem, hogy ez el fog múlni. Hogy nem fogod elfelejteni, hogy milyen boldognak lenni.

Hogy évekkel később vissza fogsz nézni, és már nem leszel szomorú.

A legfontosabb dolog, amit megmondanék a fiatalabb énemnek az az, hogy mindig lesz valahogy. És hogy mindig lesz oka boldognak lenni.

http://www.stylemagazin.hu/hir/ezt-mondanam-a-fiatalabb-enemnek-miutan-osszetort-a-szive/18587/keresd-a-not/lelekhangok/

 

 

 

 

Hidd el, az idő a legértékesebb kincsed.

Ha rájössz, mekkora csoda vagy, és micsoda erő rejlik Benned,

nem fogod az idődet pazarolni méltatlan emberekre és helyzetekre.

Amikor tudod, hogy a legjobbat érdemled mindenből, meg is fogod kapni.
Nem arra születtél, hogy mások életét éld. Nem azért születtél, hogy megmentsd őket. Senki feladatát és megtapasztalását nem vállalhatod át. Ez mind-mind erő- és időpocsékolás.
Te egy különleges, egyedi tapasztalásokkal rendelkező lélek vagy.

Aki nem látja Benned a csodát, és a pótolhatatlanságot, azt engedd tovább sétálni.

Annál az embernél állj meg, aki tudja, hogy mindig melletted akar lenni, mert Téged senkivel és semmivel pótolni nem lehet.

Akinek már az is maga a csoda, hogy létezel. Neki adj az értékes idődből!

-Mohácsi Viktória-

 

 

 

4 esszenciális olaj, ami jó, ha van otthon

Az illóolajok olyan természetes olajok, amelyeket egy virágból, növényből vagy gyógynövényből desztillálnak.

Az illóolajok terápiás tulajdonságokkal rendelkeznek, és rendkívül magas rezgéseket is hordoznak.

Nemcsak illatosak, hanem különféle célokra is használhatóak. Segíthetnek testileg, érzelmileg és lelki szinten is meggyógyulni.

A parfümöktől eltérően az illóolajok nem mérgezőek és sokkal jobbak a környezet számára, ezért például kiváló választás lehet az otthonodban a mesterségesen illatosított gyertyák használata és még hangulatos is. Ezek a gyertyák szintén esszenciális olajokkal vannak

illatosítva, az ő segítségükkel is megteremthetjük a test, lélek, szellem egységét.

Párologtatóba cseppentve, aromaterápiás hatást, kellemes, nyugtató légkört teremthetünk velük otthonunkban, minden fajta kellemetlen hatás nélkül.

Levendula

A levendula illóolajnak nagyon sok terápiás előnye van, de ami a leghíresebb, hogy segít a szorongás csökkentésében és a nyugalom elősegítésében.

A levendula a tökéletes olaj, ha pihenni és lazítani szeretnél a nap folyamán. Abban is segíthet, hogy kikapcsolja az elmédet, mielőtt lefekszel.

A legjobb hatás érdekében keverj össze néhány csepp levendulaolajat vízzel egy tiszta spray palackban. Rázd fel, majd óvatosan permetezd be vele a párnádat és az ágyneműdet. Ha nem szeretnéd az ágyneműdet bepermetezni vele, akkor tedd ugyan ezt, egy kis törülközővel és éjszakára helyezd a párnádra.

Borsmenta

A borsmenta illóolaj rendkívül élénkítő hat testünkre és lelkünkre, emellett fokozza mind az öt érzékszervünk működését.

A borsmentaolaj energizáló, ami azt jelenti, hogy a nap bármely szakában nagyszerű „ébresztő” lehet. A borsmenta illóolajat igazán azért is imádjuk, mert segít a fejfájás és a migrén csökkentésében. Hogy hogyan?Egy kis szövet darabra vagy vatta korongra cseppents pár csepp borsmenta illóolajat és tedd az orrodhoz jó közel körülbelül öt percig.

Teafa

Az igazi csodaszer. A teafa illóolaj antibakteriális, tehát fertőtlenítő hatású. Vírusellenes és gombaellenes, így kiválóan alkalmas az otthoni használatra. Gyulladáscsökkentő, tehát nagyszerű lehet például egy pattanás helyi kezelésére, sebek gyógyítására (és egyben fertőtlenítésére). Csökkenti a bőrpírt és a hegek gyógyulását. Otthoni fertőtlenítéshez egyszerűen keverj össze néhány csepp teafa illóolajat vízzel, öntsd bele a keveréket egy spray palackba és máris használhatod a lakás bútorainak, helységeinek a fertőtlenítésére.

Szantálfa

A szantálfa rendkívül ritka és költséges, így gyakran keverik más illóolajokkal.

Érdemes körül tekintően vadászni rá és tiszta szantálfa illóolajat beszerezni, mert a szantálfa illóolajnak nagyon magas rezgése van.

Gyakran használják spirituális gyógyításra és a negatív energiák tisztítására.

Például egy csepp szantálfa olaj a nyak hátsó részere cseppentve, megóv a rossz energiáktól és segít feloldani a mérgező blokkokat.

A szantálfa olaj erősíti az aurát és segít a harmadik szem aktiválásában. Szantálfa gyöngyöket is jó használni meditáció alatt, de a fa ritkasága miatt nehéz ezeket beszerezni. Ha bármilyen sima fagyöngyöt találsz (például karkötő, nyaklánc), akkor a hasonló hatás érdekében dörzsöld be őket szantálfa illóolajjal.

Forrás: http://www.stylemagazin.hu/hir/4-esszencialis-olaj-ami-jo-ha-van-otthon/18557/stylelife/?utm_source=stylehu&utm_medium=referral&utm_campaign=article-content-slider

 

 

 

 

 

Ő a hibás, nem én, én jó vagyok.

 

AZ ROSSZ, HA VALAKI TÁMAD, ,,BÁNT”, VÁDASKODIK, ÍTÉLKEZIK FELETTÜNK, úgymond NEM SZERET, NEM FOGAD EL ANNAK, AKIK VAGYUNK --- ÚGY ÉREZZÜK, HOGY VÉDEKEZNÜNK KELL.

Védnünk önmagunkat, hogy mi igenis jók vagyok, értékesek, és szeretetreméltóak . – Ne higgy neki, ,,Ő a hibás, nem én. Én jó vagyok.” Igen is vannak, akik szeretnek téged, Jó vagy - Te jó vagy. Jó vagyok –

Én jó vagyok. SZERETHETŐ, ÉRTÉKES ÉS ÉRDEMES VAGY(OK). 

Erős vagyok. Egyre jobb vagyok.

Mosoly és Szeretet energia magadnak bőséggel. Színek vizualizálása, csakrákra is.

Pozitív szavak - mondatok sokasága, bősége: Kellemes, Bőség, Szeretet, Bizalom, Erő, Energia, Boldogság, Nyugalom, Béke, Elégedettség, Siker.

Szeretlek önmagam. Önölelés. Önmagunk iránti együttérzés.

De te se vádaskodj, ne ítélkezz, ne bántsd, mert az negatív energia.

Képzeld, érezd, hogy szeretve, megbecsülve, nagyrabecsülve, fontos vagy.

El kell fogadni, hogy most ez van. Pozitív-sikeres jövőkép.

Az az ő véleménye, ő azon a szinten van. Nincs dolgod a véleményével.

Szeretettel gondolj rá. Tisztítsd meg, old fel az érzést a Szeretetben.

Szeretlek, Szeretettel gondolok rád. Nem bántalak.

Ha akarod a jót, s teszel érte sok jót, pozitívat, akkor megjön, mert átszellemülsz, átalakulsz általuk.

A fáradság leggyakoribb oka a stressz és a boldogtalanság. Ezért tudnunk kell, honnan szerezhetünk energiát, és kerülnünk kell a negatív energia forrásait.

Tényleg jobban érzed magad, ha energikus(abb) vagy, ezért Energetizáló ételek-italok (energiaital, tea, kávé, méz, szőlőcukor, chips stb.) ilyenkor nagyon szükségesek, és bőséges folyadékpótlás is, mert a stressz vizet von el.

lllóolajok,

Színek,

Lazítás,

Masszírozás,

Pozitív-kedvenc zenék, videók.

Ginzeng, gulan, maca, rózsagyökér, teák, omega 3-zsírsav (hekk), túró,

idegi fehérjék (fenilanilin, tirozin, triptofán és metionin). Forró csoki.

20 perc célzott kellemes napfény a homlokra növeli a szerotonin szintet.

Színesíts meg a gondolataidat.

Jobb lesz minden.

Légy hálás, és köszönd meg, amid van, s amid lesz.

Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod.

T edd fel a kérdést: Hogyan tudom megoldani ezt a problémát?

Ahelyett, hogy rágódnál a gondokon,

fogd fel ezeket kihívásként, és keress megoldási lehetőségeket!

Amire a figyelmünket irányítjuk, az fogja meghatározni az életünket.

Ami foglalkoztatja a gondolatainkat, az meghatározza a viselkedésünket.

Mutasd a barátaidat, és megmondom ki vagy – tartja a mondás, nem véletlenül!

Ha körülötted savanyú emberek és energiavámpírok nyüzsögnek, hamarosan te is egy leszel közülük.

A boldog emberek tudatosan optimista és boldog emberekkel veszik körül magukat.

A pozitív gondolkodás a boldogság mágnese. Ha valamire gondolsz, azt vonzani kezded. Ha gondolataid szépek, akkor szép dolgokat vonzol, míg ha pesszimistán látod a világot, akkor a tragédia lesz maga az életed. Változtasd meg, és boldog leszel! 

„Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: Két lehetőséged van. Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni.

Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle.

Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire.

,,Ez a pont elment, koncentrálj a következőre, s végül nyerj.”

Belső erőd tovább visz. Óráról-órára, Napról-napra egyre könnyebb lesz.

Ne azonosulj vele, ne ítéld meg, ne adj neki energiát. A jónak adj energiát.

Emelkedj felül rajta térben-időben, pl. világűr, 2 év múlva, milliárdosként.

Van, hogy csak a hormonok, agyi anyagok, vitaminhiány ,,beszél belőled”.

Nem kell elfogadni, sőt pozitív gondolattal, érzelemmel kell felcserélni.

A belső mentális képeket leállítani, ne mozogjanak gyorsan, érzelemmel.

Tartsd csak visszaesésnek, ne ragadj bele. Engedd el.

Mint ha filmet láttál volna. Nincs utána dolgod vele. S jót láss,nézz inkább.

,,Minden lény boldogságra vágyik, az ártó cselekedetek és azok következményei pedig butaságból és az érettség hiányából, nem pedig rosszakaratból származnak. Ez a felismerés eltünteti emberi kapcsolatainkból az erkölcsi nyomást és túlvisz minket a személyes szinten.”

A probléma felett állj, kicsinyítsd le, vagy magad nagyíts, erősíts fel.

Az baj, ha akadálynak látod, s nem fejlődési lehetőségnek. Hogy válhat az előnyödre? Miben lehetsz jobb általa, tőle?

Az érett felnőtt leteszi a negatív érzéseit az ,,útszélére”, nem viszi magával.

Próbáld meg uralni az érzést, ha elveszíted az irányítást, azzal károsítod energiáidat.

Gondolj valami jóra 15 mp. – 5 perc    Szép emlék vagy amitől pozitívnak látod önmagad és a világot.

Ha egy rossz emlékre vagy emberre gondol máris stresszhormon kerül a vérbe, ezt kell kiküszöbölni.

Mosoly-Jókedv - Az helyzet az, hogy nincs is szükség tényleges mosolyra. Elég csak gondolnod rá, és attól máris kedvesebb lesz a hangod, a hangulatod.

Ölelés vizualizálása - A szorongás oldásához és a jó közérzet eléréséhez az abszolút legjobbnak tartott módszer az oxitocin nevű hormon vérszintjének növelése.

  Ez a bizalom neuropeptidjének is nevezett vegyület egy pillanat alatt elfújja a stresszreakció feszültségét. Egy 20 másodperces öleléstől már elegendő oxitocin termelődik, sőt az is elég, ha csak elképzeled ezt az ölelést. Amikor legközelebb ideges leszel, képzeld el, hogy megöleled a gyermekedet, a házastársadat vagy a szeretett személyt!

Válasz szándékosan jobb érzést keltő gondolatot, melynek segítségével jobb érzéshelyre mozdíthatód magad.

,,Minden tagadás, szakítás negatív érzéseket hoz magával.

A pozitív szeretetteljes igenlés ezzel szemben olyan energiahullámokat vált ki,

amelyekben a negatív érzések feloldódnak. (kipróbált dolog és ön is próbálja sokszor, hiszen beválik.)”

Dühöngés – Irányítás hiánya. Én vagyok a felelős az érzelmi életemért.

Te irányíts. ,,Én irányítok.” Vállalom a felelősséget.

Ha mosollyal, szeretettel és lassabban beszélsz, akkor mást mondasz.

Sikerélmények.

Aludd ki - pihend ki magad teljesen, s másként látod.

A helyettesítés törvénye szerint nem nyomaszthat, nem kínozhat stressz, ha pozitív gondolatokkal foglalkozunk. 

S mi a pozitív gondolat? Gondoljunk valami szépre, kellemesre, sőt a legjobb, ha célunkra gondolunk ilyenkor egyfolytában.

Szívből akarni – energiát adni neki, s tenni, tenni.

Képzeld el a benned élő Buddhát, Jézust, pozitív, klassz nőt-férfit, személyt.

Nem erőszakkal KELL BEVONZANI, HANEM BEFOGADÁSSAL, SZERETETTEL, HOZZÁÉRÉSSEL A JÓT.

Bízz a minőségi meditációk csodájában! J

Pozitív boldog gondolatok-szavak bősége, cél vizualizáció-érzés – egy más jó, amibe kapaszkodsz, s annak adj rengeteg, bőséges energiát.

Szokás törvénye, az újat-jót is megszokod majd egy idő után.

,,Amit minden győztes tud: Gyerünk tovább!”

 

Van, hogy egy ember a másikba annyi időt, energiát fektetett már bele, hogy nehéz ott hagyni a befektetett ,,sok munkát”, - pedig van, hogy ott kell hagyni, mert tönkre tesz, lehúz, kihasznál, ha maradsz.

 

Amire gondolsz, azt vonzod, amire a figyelmed irányul.

Ami magasabb szerepet játszik a napodban az a lényeges.

Vonzás törvénye – Lásd, érezd, telítődj vele – bevonzod.

Én vagyok a felelős, vállalom a felelősséget. Én irányítok.

Ez a gondolat hozzásegít a jobb élethez?

Önmagunk dicsérete, biztatása fontos.

Kedvesség önmagunk és más felé.

- Lazítás szokásának kialakítása:

Túl sokat van feszülten a felnőtt,..sorban el kell lazítani napjában többször a testrészeinket.

Pl. karunkat, vállunkat,

- szemünket (A szem pl. azért olyan fontos az ideges feszültség enyhítésében, mert a test által felhasznált idegi energiák negyedét fogyassza. Ezért szenved olyan sok egészséges szemű ember attól, hogy ,,megerőlteti a szemét”. A szeme feszült. Ezért is fontos, hogy a szem ne legyen fáradt, feszült, mert sok energiát von el, ha fáradt, feszült.)..mert a feszültség akadályozza a helyes energia-áramlást a testben..s nem ekkor teljesítünk igazán jól, …ezért lazíts, lazíts, lazíts el magad!..

 

- Napjában többször ellenőrizd, hogy  használod e azokat az izmaidat is, amiknek semmi közük, az adott munkához.

- ,,Mi az orvosság az ideges fáradtságra? Lazíts! Lazíts! Lazíts! 

Ellenőrizd magad napjában négyszer-ötször, és kérdezd meg: ,,Nehezebbé teszem a munkámat, mint amilyen?

Használom azokat az izmaimat is, amelyeknek semmi közük a munkához, amit most végzek?”

Ez segít a lazítás szokását kialakítani. A feszültség szokás dolga. A lazítás is. A rossz szokásoktól meglehet szabadulni, a jókat ki lehet alakítani.

 

Friss levegő.

 

Jól fújd ki magad – Könnyebbülj meg

Mély-nagy mellkasi- és hasi légzések.

Ha percenkénti légzésszámunkat sikerül 8-ra mérsékelni, szó szerint azt érezzük, hogy fellélegzünk a stresszből, ráadásul közben a hangulatunk, mentális állapotunk is megváltozik.

A hatás még erősebb, ha percenként csak 4-et lélegzünk (ezt a legegyszerűbb úgy elérni, hogy 5 másodpercig belélegzünk, 5 másodpercig bent tartjuk, 5 másodpercig pedig kilégzünk).

A fájdalom automatikusan a légzést is befolyásolja.

  • A fájdalominger miatt a légzés reflexesen visszatartódik.
  • Ez sajnos nem helyes mivel

-a visszatartott légzés hozzájárul a gyulladás további fenntartásához a stressz hormonok szintjének emelése által.

 - Próbáld ki: csukd le a szemed és folyamatos izomlazítás mellett képzeld el hogy a tested egyre relaxáltabb. A légzés legyen kiegyensúlyozott, mély hasi légzés.

Amikor a hasizmok elernyednek, a levegő mélyebbre jut a tüdőben megnövelve az oxigéncsere felületét. 

Belégzésnél képzeld el, ahogyan az oxigén dús levegő a fájdalom helyére megy és kioltja az ott lévő nyomást. Amikor kilélegzel akkor meg képzeld el, hogy minden egyes kilégzés által megszabadulsz egy újabb adag fájdalomtól.

Bármilyen ideges vagy túlfűtött érzelmi állapot ,,megszűnik a tökéletes ellazulás idején. Ez más szóval annyit jelent: Nem tudsz tovább idegeskedni, ha ellazulsz, megnyugszol.

Az idegesség egyik legfőbb jele, hogy a légzésünk átevődik a mellkas felső részébe, s ez nem jó, vissza kell térni a hasi légzéshez.

Légzéstechnikák – mély, lassú, hosszú, teljes.

5-5, 9-9, 5-5-5, 4-4-4, 4-2-8, 4-7-8 – as légzések.

Ha az ember belső ritmusa a félelem miatt felborul, annak két oka lehet.

Az egyik, hogy a légzés felszínes lesz, és felgyorsul -ez a fizikai reakció-

a másik pedig az, hogy az ideges, céltalan gondolatok mennyisége megnő.

Hosszú, lassú, mély légzés, legalább 2 percen keresztül. Ha nem jól -túl gyorsan, nem elég mélyen, vagy nem elég hosszú ideig- csináljuk, nem működik!

Az idegek megnyugtatásának másik módja, a korábbi sikerek újrajátszása.

Ha légzésedet

naponta legalább 15 percen keresztül lelassítod annyira,

hogy a belégzés és kilégzés körülbelül 3-3 másodperc legyen,

csökken a vérnyomásod, ellazulsz és megnyugszol.

 

A vizsgálatok szerint már napi 10 perc tudatos légzés markánsan csökkenti a feszültségszintet, valamint energikusabbá tesz.

,,Ha a lélegzet nyugtalan és izgatott, akkor a tudat is nyugtalan és izgatott. Ha a légzés uralt, akkor a jógi tudata szilárd és kiegyensúlyozott.

 Csillapítsd idegeid mély ütemes légzéssel.

 A gyomrodból kezdj lélegezni. Az indiai jógiknak igazuk van: az ütemes lélegzés az egyik legjobb módszer az idegek megnyugtatására.

- Sziszegő légzés: hirtelen támadt harag esetén javasolt ez a gyakorlat, mely azonnal oldja a stresszt. Veszünk egy nagy levegőt, és lassan engedjük ki úgy, hogy közben hosszasan "sssszzzzzz" hangot hallatunk. Háromszor megismételve a gyakorlatot, kiengedjük a "gőzt", és oldódik a harag…, újra tisztán tudunk gondolkozni.

 

Minél inkább megnyújtod a kilégzést, annál inkább stimulálod a “vagus” ideget. Az idegrendszer ezáltal megnyugszik és azt az érzés keltődik, hogy nyugalomban és biztonságban vagy.

Az elnyújtott kilégzés fokozza az ellazulást, ami a szorongás ellen dolgozik.

A legegyszerűbb módja, hogy újra nyugodt légy az, ha nyugodtan lélegzel.  

végy mély levegőt úgy, hogy: a hasadba szívod be a levegőt, úgy, hogy megemelkedjen a hasad, majd pedig a tüdődbe engedd át, és fújd ki.

Ha ezt jó párszor megismétled, az egész szervezeted – és az agyad isfriss oxigénhez jut, ami azonnal lenyugtat minden helyzetben.

Ha észrevetted magadban a feszültséget, akkor vezesd vissza magad a nyugalomba a fenti lélegzéssel.

Ezzel segítesz magadon, nem teremtesz további negativitást a helyzetbe,

oldódik azonnal a harag, és nem lesz mit elraktározni.

LÉGZÉSSEL TISZTITÁS, Érzelem nemesítése – TÜKRŐZÉS.

…MÁS, Jobb, kellemes, BEFEJEZÉST találj ki. :)

 

 

https://www.babanet.hu/gyerek/szulok-es-gyerek/miert-nem-mindegy-nekem-az-ahogy-mas-banik-a-gyermekevel

Miért nem mindegy nekem az, ahogy más bánik a gyermekével?

Tényleg magánügy lenne a gyereknevelés? Mindenki neveljen úgy, ahogy jónak látja? Mindegy lenne, hogy anyatejet kap-e, vagy tápszert? Hogy felkelek-e hozzá éjszaka, vagy hagyom sírni? Hogy megválogatom-e,  mit és mikor vezetek be az étkezésébe? Hogy a gerincének, csípőjének, mozgásfejlődésének optimális hordozót, matracot, cipőt és játékokat veszek-e, vagy csak a saját kényelmemet és pénztárcámat veszem figyelembe? Hogy utána olvasok-e a kisgyermek fejlődésének, tisztában vagyok-e azzal, mire képes, mire van szüksége testileg és lelkileg, mi az elvárható viselkedés tőle, és mi az, ami túlzott elvárás, vagy "érzésből nevelek"? 

 

Persze, ez mind addig magánügy, amíg hajótöröttként Apa, Anya és Baba éldegélnek egy szigeten, ahol se másik ember, se óvoda, iskola, munkahely nincsenek.

 

Viszont mivel egy adott társadalomban élünk, óhatatlanul találkozunk egymással és függünk is egymástól.

 

Nem csupán egy gyermeket nevelünk, hanem egy leendő felnőttet.

 

Nem mindegy, hogy az a majdani felnőtt hogyan indul neki a kihívásainak mind lelkileg, mind testileg.

Egy lelkileg egészséges, boldog, saját magát helyesen értékelő, egészségesen élő fiatal könnyebben talál társat, felelőssen alapít családot, betartja a szabályokat, így többek között nem fog meglopni, kirabolni, átvágni, megbízható, munkájára igényes munkaerő lesz, aki odafigyel másokra is.

Egy ilyen ember elégedett az életével, tesz azért, ha változást szeretne és nem mások energiáját szívja el.

Tisztel másokat, de kiáll önmagáért, belátja, ha hibázik, képes változni, változtatni, megjavítani egy kapcsolatot, nem pedig eldobni. 

 

Nézz körbe a családodban, a munkatársaid között, nézd meg a szomszédaidat, a pénztárnál várakozókat!

Sok olyat látsz, akiről el tudod mondani a fentieket?

Vagy inkább olyanokat, akik fáradtak, idegesek, nem érzik jól magukat, bizalmatlanok, türelmetlenek, őszintétlenek? Bizonyára ismersz olyat, aki állandóan panaszkodik, de a megoldási javaslatokat hárítja, aki folyton úgy érzi, hogy mindenki róla beszél a háta mögött, vagy biztosan ismered azt, aki mindig a körülmények áldozata, olyat, akinek sorra mennek tönkre a kapcsolatai, de egyikből sem tanul igazán, olyat, aki azonnal ráakaszkodik bárkire, aki csak egy picit is figyel rá, vagy aki bármit képes feláldozni egy kis sikerért?

Ismersz olyat, aki állandóan fogyózik, vagy aki nem tud leszokni a cigiről, alkoholról? Hogy lehet, hogy ennyi cukorbeteg, szívbeteg, vérnyomás problémás, hormonzavaros fiatal felnőtt van, és, hogy talán nem is ismersz olyan embert, akinek ne fájna a háta, deraka vagy feje rendszeresen? Van még olyan ismerősöd, akinek ne lett volna lyukas foga 20 éves korára? 

 

Mondják, hogy mi is felnőttünk valahogy, meg, hogy semmi bajunk nem lett ettől-meg attól, de ha szétnézel a világban, valóban azt látod, hogy senkinek semmi baja nem lett? Ha most ránézel a gömbölyödő pocidra, vagy a szuszugó babádra, mégis milyen felnőtt kort szánsz neki? 

 

Hogy jut el egy tágra nyílt szemű anyjához simuló kisbaba odáig, hogy "csak olyan ne legyek, mint az anyám"?!

Hogy lehet az, hogy egyes emberek apró dolgoknak is képesek örülni, tartós és minőségi emberi kapcsolatokat ápolnak, sikeresek, kiteljesítik önmagukat, de ha kell, képesek háttérbe vonulni, meghallgatni, másokat bíztatni, míg másokat senki nem ért meg, szenvedésként élik meg a világot, nyűgként a munkát, családot? Miért van az, hogy valaki akkor lyukaszt a buszon, amikor fölszáll, míg más megvárja, hogy arra járjon egy ellenőr? Miért tanul valaki rendesen a vizsgára, míg más puskát ír, vagy súgást vár másoktól?

 

Persze minden pici baba más, már 5 percesen is különbözünk társainktól.

Azonban ekkor még nagyon hasonlítunk egymáshoz. Minden újszülött ragaszkodik az édesanyjához, bízik benne feltétel nélkül, állandóan a közelében lenne. Vágyaink, mozgásfejlődésünk és személyiség fejlődésünk is hasonló fázisokon megy át. Minden pici baba előbb tartja a fejét, aztán forog, utána kúszik-mászik, feláll, és csak azután indul el. Előbb gügyög, játszik a hangjával, és csak aztán beszél. Minden pici baba átmegy a szeparációs szorongáson és a dackorszakon. Mindenkinél van egy "mi ez korszak" és egy "miért korszak" is. Minden kisgyerek törekszik arra, hogy kapcsolódjon a felnőttekhez, utánzással, tapasztalatokból tanul. Minden kisgyerek felnőtt akar lenni. 

 

Azonban mi az, ami kölönbözik? Mi formálja igazán a személyiséget?

A megélt tapasztalatok.

Az, hogy hogyan reagálnak rám. Bízhatok az emberekben? Fontosak a vágyaim? Ha nevetek, visszanevetnek? Ha félek, megvigasztalnak? Fáj valamim, segítenek? Hiányzik anya, jön, és megölel, időt tölt velem, vagy nyűgnek tart? Szabad felfedeznem, vizsgálódnom, megfogni, számba venni, eldobni, vagy minden tilos, mert kicsi vagyok, és veszélyes a világ?

Szabad nekem kifejeznem és megélni az érzelmeimet? Reakcióikkal megtanítják, hogyan kezeljem a dühöt, csalódottságot, de vajon az hasznos technika számomra? Azt tapasztalom, hogy a világ érdekes, felfedezésre váró, törvényszerűségekkel rendelkező valami, amiben nekem helyem és értékem van, vagy egy veszélyes hely, amihez kicsi vagyok?

Fontos vagyok, értékes vagyok, szeretnek velem időt tölteni, vagy jobb, ha meghúzom magam és nem zavarok nagyon? Vannak határok, szabályok, ezek kiszámíthatóak számomra? Mindezen tapasztalatok alapján alakul ki alapvető személyiségünk már három éves korunkra. 

 

A ma még anyjukon csüngő kisbabákból lesznek a kisfiam csoporttársai az óvodában, osztálytársai az iskolában, kollégái, főnökei,  barátai, szerelmei. 

 

Számomra nem mindegy, hogy boldog, egészséges emberek veszik majd körül, akikkel jó játszani, dolgozni, élni, vagy egy megkeseredett, lehúzó, önértékelési problémákkal küzdő erőszakos tömeg, aki nem kapott kellő figyelmet és törődést abban a korban, amikor szüksége lett volna rá.

 

A jövőt mi alakítjuk most, mégpedig a gyermekeink nevelésével.

Ha azt szeretnénk, hogy jobb világba nőljenek fel, mint amit most látunk, akkor tegyünk érte. Gondolkozzunk előre!

Ahogyan most reagálok, abból mit tanul, hogy hat rá? Amit most enni adok neki, az jót tesz, vagy egészségtelen életmódhoz vezet?

Nem kell mindent magunktól tudni. Szabad , sőt, feladatunk utána olvasni.

Számos kutatáson alapuló pszichológiai tanulmány, pedagógiai szaklapok, fejlődéslélektani könyv áll rendelkezésünkre nevelés, személyiségfejlődés témakörben. Mozgásfejlődéssel, helyes táplálkozással kapcsolatban is találhatunk megbízható forrásokat.

Nyilván nevelési stílusok, családi értékek, határok eltérhetnek, de az nem szubjektív, hogy milyen ételek ártanak az egészségnek, mivel ártunk a mozgásfejlődésnek, mivel segítünk az agy és idegrendszer fejlődésének? 

Amikor sütit sütsz, elolvasod a receptet, ha idegen helyre mész, segítségül hívod  térképet, akkor friss anyaként annál inkább tájékozódj, és nevelj tudatosan, hogy boldog, önmagára és környezetére igényes, érett felnőtt legyen gyermekedből. 

 

Csercsa-Kincses Anita

 

 

 

!!! :) BOLDOG GYERMEK = BOLDOG FELNŐTT :), ezt vallom már régóta, s ezért nagy élmény az ilyen felszólalást olvasnom, amit Emőke írt. Mert tudom hogy általa is egyre többen vagyunk, s még még többen leszünk. ....Egyre többen vagyunk, akik felemeljük a hangunkat, mert kiállunk a gyermekek lelki-testi-szellemi egészségéért, s teszünk a jobb, még jobb, még szebb jövőért!!! :) Örülök, hogy egyre többen csatlakoznak, szót emelnek, hogy boldog, lelkileg-szellemileg és testileg egészséges, megbecsült, szeretetben gazdag, energikus gyermekeket neveljünk, növeljünk, s legyen részük a gyermekeknek az igazán jóban, boldogságban, értékekben, életre tanulásban, pozitív-kellemes élményekben, pozitív példákban, s ezáltal boldog, lelkileg-szellemileg és testileg egészséges, megbecsült, szeretetben gazdag, energikus felnőttek lesznek, akik magasabb tudatszinten lesznek, ami kell, a jobb, még jobb, még szebb belső és külső világhoz.!!! :) Újabb kis földi mennyország ez nekem...a csodás jövőkép miatt WOWW

https://www.facebook.com/molnar.jozsef.3557/posts/1569826489749978

https://www.facebook.com/katalin.hegedus.35/posts/1403980526337447

Egy középiskolás lány jól kiosztotta az Oktatási Hivatalt!
Emőke keményen beolvasott a kormánynak!

Egy középiskolás lány úgy kiosztotta az Oktatási Hivatalt, hogy Balog Zoltánnak torkán akadt a kaviár

Finszter Emőke eléggé berágott az Oktatási Hivatalra – tegyük hozzá, teljes joggal.

Gondolatait a Facebookon tette közzé: a kedd esti posztnak már több mint 8000 lájkolója van.

Kedves Oktatási Hivatal!

Írását változtatás nélkül közöljük:

Kedves Oktatási Hivatal!

Utálom az egészet amit maguk művelnek! Gyerek vagyok, fél 6-kor kelek napi 8 órám van, vidéken élek, a legkorábbi időpont mikor 8 órával hazaérek a fél 5, ahogy sok más ezer társamnak akiknek elegük van szintén!

Szóval fél 5kor hazaérek, mire “ebédelek” 5 óra. A tanáraimtól folyton azt hallom : csak 1 órát kell szánnod a tantárgyamra.

Ó, hát az remek ! 1 óra az nem sok.NEM LENNE SOK.Nem lenne sok, ha nem napi 8 órám lenne, azaz tanuljak napi 8 órát mert minden tantárgyra elég 1 óra.

Én a tanárokat nem hibáztatom, sőt sajnálom Önöket amiatt amit velünk és Önökkel tesznek.

Na vegyük hogy kene tortennie a napomnak hogy az elvarasokat teljesitsem:

Szóval neki állok ötkor tanulni, lassan már este van és én csak most értem haza..tanulok 8 órát, azt jelenti végzek hajnali 1 körül..na jó, vegyük azt hogy nem kell minden órára készülni mert lesz tesi is, lesz valami könnyebb óra amin most nem várható számonkérés.

Szóval tanulok 5 és fél órát például. Már fél 10 van. Mit tudok csinálni fél tízkor? Semmit. Sportolhatok? Találkozhatom a barátaimmal? Játszhatok a házi állatommal,akiért felelősséggel tartozom? Nem. A napom ugyanaz minden egyes nap. Minden egyes nap egy borzasztó körforgás. Maximum 5-6 óra alvás, majd az egésznapos robot érzet.

Mert robot vagyok. Mert azt akarnak belőlem csinálni. Mert nincs gyerekkorom…mert nem tudok szórakozni. Mert ezer millió dolgot megtanulok amire sosem lesz szükségem, ami hazugság! A honfoglalás? Egy kitaláció. Alig vannak kézzel fogható források.

Homály az egész és egy képzelet szülte mese. A kovalens kötés, ó mily szép dolog meg mellette 100 haszontalan nehéz tananyaggal, amelyekre az életben nem lesz szükségem, de ha rossz jegyet kapok az egész életem befolyásolja.

Egy dologban biztos vagyok, az én gyerekeim messziről elfogják kerülni a magyar oktatást! Az én gyermekeim tanulni fognak, tanulni fognak embernek lenni, őszintének, szeretetteljesnek és BOLDOGNAK!

Az én gyermekem ha hazaér majd az iskolából legkésőbb fél 2kor akkor játszani fog, majd az összes tantárgyra összesen tanulunk másfél órát, majd játszhat vagy pihenhet megint! Az én gyermekem olyan országba fog felnőtté válni, ahol megtanul BOLDOG lenni és lesz gyerekkora!

Sajnálom a pedagógusokat, rengeteg velünk a probléma, kialvatlanok, leterheltek vagyunk, Maguk is fáradtak, Maguknak is elegük van. Nem normális, hogy egy tanárnak több időt kell tölteni mások gyerekeivel mint a sajátjaikkal, és nem normális hogy több időt töltünk tanárainkkal,mint a szüleinkkel tudunk.

Én szeretnék sportolni..szeretnék..szeretnék boldog lenni . És akkor lehet hisztizni,az országok közötti felméréseken kicsi országunk miért az utolsó helyeken szerepel tanulmányi átlagunkkal.VALAKI ÉBRESSZE FEL AZ ODAFENT ALVÓ EMBEREKET,MERT RÉMÁLMUK VAN,AMI VELÜNK TÖRTÉNIK.

Finszter Emőke

https://www.facebook.com/antal.seres/posts/1655750544455452

 

https://www.facebook.com/diakparlament/videos/vb.342091599274517/732325756917764/?type=2&theater Vádat emelek az iskolarendszer ellen - Zseniális videó az oktatásról

 

 

https://www.facebook.com/BudapestiBoldogsagHet

 

 

Életerő csoport – Paul Pahil

 

 

Feel Good Party

,,Elkezdtünk “Feel Good Party-kat” szervezni, azért hogy az emberek tudjanak találkozni egymással és kapcsolatot építeni egymással ahelyett, hogy szomorúnak és elszigeteltnek érezzék magukat.”

 

 

http://www.eleterocsoport.shp.hu/hpc/web.php?a=eleterocsoport