Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egészség - Betegség ellen 21

2018.03.15

,,A bölcs ember tudja, miképpen élhet békében és boldogan.”

 

 

 

A gondolat ereje avagy a tudatosság szerepe

 

Ha elkezdesz önismerettel vagy bármilyen ezoterikus dologgal foglalkozni, viszonylag hamar találkozni fogsz azzal az állítással, hogy a gondolatnak teremtő ereje van. Ha picit is belegondolsz, a gondolat, elme működése az, ami mozgásban tartja a világot, ami egyszerre képes teremteni és rombolni.

Ezért nem mindegy hogyan gondolkodsz, milyen érzelmi állapotban töltöd a napjaid, mert végső soron ez az, ami meghatározza életed minőségét és az elért eredményeket.

 

 

Ez az írás ennek a kifejtésével foglalkozik és hogy mit tudsz tenni a reiki segítségével, hogy legyenek rendezettek a gondolataid és miként élj sikeres és boldog életet.

 

 

A legtöbb ember tudatosság nélkül éli a mindennapjait,

így gyakran nem is látja az összefüggéseket gondolatai, érzései és a külvilágtól jövő visszajelzések között.

 

Ha odafigyelünk a külső és belső kommunikációnkra (amit gyakorlatilag kisugárzunk a környezetünk számára), könnyen megláthatjuk azt az összefüggést, hogy jelentős hatással vagyunk életünk eseményeire.

 

A világon minden rezgésből áll, így amikor gondolsz valamire, különösen, ha az erős érzelmi töltettel teszed vagy fizikailag kimondasz egy szót (különösen, ha azt sokszor teszed), teremtesz. Ugyan nem azonnal, de elvetsz egy magot, mely előbb-utóbb megvalósul, függetlenül, hogy az pozitív vagy negatív.

 

 

A gondolat és az érzelem egy finom rezgés, míg az fizikai anyag ennek egyfajta sűrített, durva formája.

Egy szó mint száz: minden rezgésből áll és gondolataiddal, szavaiddal, tetteiddel egyaránt hatsz önmagadra és környezetedre egyformán.

 

 

Azt is biztosan észrevetted, hogy vannak emberek, akik pozitívan befolyásolják a közérzeted:

élvezed a társaságukat, inspirálnak a gondolataik, szinte feltöltődsz a velük töltött idő során.

Az ilyen emberekkel együtt végzett munka is kreatív, termékeny és pozitív. Sajnos igaz ennek ellenkezője is.

 

Bizonyos emberekkel nem szívesen találkozol mert úgy érzed, hogy leszívnak negatív megnyilvánulásaikkal. Ilyen emberek társaságában a munka nehézkes, kimerítő.

 

De azt is megtapasztalhatod, hogy bizonyos helyeknek is van különféle rezgése: míg valahol jó a közérzeted, addig máshol nem szívesen tartózkodsz, noha racionális magyarázat nem mindig van. Ezt csak egyféleképpen lehet megindokolni, ha elfogadod, hogy minden rezgésből áll.

 

 

A gondolat ereje és a tudatosságod szerepe a mindennapokban:

 

Gondolataid magjainak valósággá válása annál gyorsabb minél magasabb a tudatosságod.

Ezért elengedhetetlen, ha spirituális úton jársz, vagy energiával dolgozol, még jobban odafigyelj erre. Az Univerzum ugyanis nem válogat: épp ugyanúgy eléd hozza a pozitív és a negatív gondolataid, kívánságaid eredményét egyformán.

 

Ez egyre nagyobb önismeretet kíván, hogy valóban felismerd milyen gondolatok, érzelmek lapulnak benned.

 

Minél jobban képes vagy a múlt sérüléseiből meggyógyulni,

minél inkább képes vagy meggyógyítani kapcsolataid,

annál jobban összhangba kerülsz önmagaddal és az Univerzummal.

Ez azt jelenti, hogy boldogabb és sikeresebb élet felé kormányozod a sorsod, melyet egyre jobban képes vagy irányítani.

 

Ezért nem véletlen, hogy a reiki megalapítója, Mikao Usui is kiemelten foglalkozott a gondolatok hatásával. Ezt tanította: “Amikor az ember mentálisan meggyógyul és spirituálisan egészséges, a fizikai egészség természetesen következik be.”

 

Ez a fajta szemléletmód ma is visszaköszön a holisztikus gyógyászatban, ahol minden fizikai betegség lelki okát is megvizsgálják és kezelik. Ebben a témában érdemes elolvasni Kurt Tepperwein: Mit árul el a betegséged? illetve Ruediger Dahlke: A betegség, mint szimbólum c. könyveket. Ne várd meg tehát, hogy kontrollálatlan gondolataid, érzelmeid rossz irányba vigyenek, légy jelen és a tudatosságod segítségével fordítsd pozitív irányba, ha elő is jönne egy negatív érzés vagy gondolat. Ez a fajta útmutatás jelen van a reikiben is, amikor Usui mester öt életszabályáról írtam, nincs tehát új a nap alatt.

Mit tehetsz reikivel, hogy a gondolat erejét pozitív dologra irányítsd?

 

A reikiben számomra az egyik legcsodálatosabb dolog a belső csönd spontán megtapasztalása.

Amikor elkezdesz önmagadnak vagy másnak reikit adni

önkéntelenül belecsúszol ebbe a nagyon kellemes üres, harmonikus állapotba. Úgy képzeld ezt el, hogy nincs belső fecsegés, csak a belső béke.

Ha megtapasztalod, vágyakozni fogsz arra, hogy minél többet ebben az állapotban maradj.

 

Erre kiváló eszköz éppúgy a kezelés, mint a meditáció, ahogy a Gokai – öt életszabály – követése is ugyanahhoz a célhoz vezet el.

 

 

Az elméd mennél inkább felszabadul az érzelmi feszültségek, a folyamatos belső fecsegés,

annál jobban képes leszel a belső harmóniát megtapasztalni.

Egyszer azt veszed észre, hogy hétköznap is ebben a nyugodt tudatállapotban vagy.

 

 

Ezt a felszabadult mentális energiát és a tudatosságod felhasználhatod arra is,

hogy teremtsél.

 A reiki tehát egyaránt képes segíteni az elméd lecsendesítésében és pihentetésében.

Nem véletlen, hogy egy kiadós reikizést követőn kreatív gondolataid támadnak ebben az ellazult állapotban.

A reiki energia tehát képes táplálni az elmét, melyet megtehetsz ugyanúgy aktív pihenéssel, új élmények gyűjtésével…

 

 

Amikor elképzelsz egy számodra pozitív, vágyott célt és ebbe minél részletesebben bele is helyezed magad,

mintha épp most történne veled, annál közelebb kerülsz a célodhoz.

 

Energetikailag megteremted azokat a “véletlen helyzeteket”, melyek a sorsod pozitív fordulatához szükségesek.

Természetesen nem elég álmodozni, tenni is kell, hogy a kívánt cél megvalósuljon.

Így például, ha egy tervezőnek remek tervei vannak,

amiket szinte lát és beleéli magát a megvalósulásba, csak abban az esetben valósul meg, ha a elméletet gyakorlat is követi.

 

 

Meg kell említeni a “pozitív gondolkodás” jelenségét, amiről sokszor hallani a gondolat ereje kapcsán.

Vannak, akik esküsznek a pozitív mondatok mantrázására, de ha ezek csak a tudatos elméből jönnek, olyan, mintha csak a felszínt kapargatnák. Nem lesz mélysége.

 

Véleményem szerint pozitívan gondolkodni elsősorban nem egy cselekvés,

hanem egyfajta utólagos hatása az elme harmonikus állapotának.

Egy ideig tudatos kontroll szükséges, hogy mit sugárzol ki a szavaidon, gondolataidon keresztül,

majd ez természetessé válik a belső átalakulásod révén.

 

 

Mérhető a tudatosság és a spiritualitás?

 

Elsőre hihetetlennek tűnhet, de aki látja az aurát / vagy lefényképezik azt, láthatóvá válnak ezek a lenyomatok: milyen az érzelmi állapotod, gondolkodásod, hol tartasz a spiritualitásban, milyen a világnézeted. Mindazonáltal a legjobb mérőeszköz az, ahogyan reagálsz a mindennapokban a váratlan helyzetekre. Képes vagy-e kezelni az érzelmi konfliktusokat, vagy elkap a különféle érzelmek és gondolatok mókuskereke… Tudod-e látni önmagad kívülről, vagy csak a saját elképzelésed tudod elfogadni. Mindezek együttesen jelzik számodra hol tartasz a spiritualitásban, mely nem egy álarc a külvilág felé, hanem az, ahogyan éled a saját életed. Mit látsz a világból, azt hogyan szemléled, hogyan tapasztalod a mindennapokban, mennyire vagy azt képes irányítani az életed, milyenek a kapcsolataid a többi emberrel, mennyire vagy boldog és elégedett. Ezek az igazi spiritualitás lépcsőfokai.

 

 

Reikit tanulnál? Vedd fel velem a kapcsolatot! Kérdésed van? Írj bátran!

Jelentkezés: http://jikidenreiki.hu/tanfolyam-jelentkezes/ Szabó Gábor jikiden reiki

Forrás: http://jikidenreiki.hu/gondolat-ereje/

 

 

 

Energetikai kineziológia

Élj a mában

Stressz és feszültégek csökkentése

Modern életstílusunk hatalmas terheket róhat ránk.

Sokan vannak, akik az elvárhatónál

jóval többet vállalnak, mint amivel fizikailag, érzelmileg, mentálisan vagy érzelmileg kezelni tudnak. 

Különösen jók vagyunk teljesen felesleges, vagy egyszerűen csak félreértelmezett dolgok miatt aggodalmaskodni.

Szinte már elfelejtettük,

hogyan legyünk önmagunkkal is gyengédek és kedvesek, ráadásul a körülöttünk lévő világ sem igazán bátorít erre. 

A kiegyensúlyozások segítik a testet, hogy megmutathassa és elengedhesse a benne lévő feszültség forrásait, megtalálni a helyes viselkedési mintázatokat,

azáltal pedig jelentősen csökkenteni a stresszes, "modern" élettel együtt járó feszültségeket és annak tüneteit.  

Az energetikai kineziológia rendszere hatalmas segítség a stressz és a feszültség leküzdésében.

Nem csak egyszerűen feloldom a benned kialakult energiablokkokat, hanem meg is tanítom azokat az egyszerű módszereket, amikkel magadnak is kezelni tudod majd a stresszes helyzeteket. 

Éld a saját életed, legyen valós képed önmagadról és a világodról!

A stressz és feszültség leggyakoribb oka az élet történéseire adott automatikus érzelmi reakció.

Az érzelmi reakcióink pedig általában a múltban rögzült érzelmi reakció-mintázatok ismétlései.  

A stressz okai egyénenként eltérőek. Ami az egyiket frusztrálja, a másikat teljesen hidegen hagyhatja. Függetlenül attól, hogy a stresszokozód egy adott személy, egy jelenlegi vagy múltbéli esemény, vagy akár mindezek kombinációja, az egészségedre gyakorolt hatása mindenki előtt jól ismert.  

A nehéz helyzetekre vagy emberekre adott reakcióink nagy része a múltunkban alakult ki.

Az energetikai kineziológia rendszerének jelentős része abban nyújt segítséget, hogy a jelenben élj, hogy megszabadulva a múltban rögzült "gomboktól", minden helyzetre a helyzetnek legmegfelelőbb, egyedi módon, ne pedig régi tapasztalatok alapján reagálj.

Minél inkább képes vagy valódi önmagaddá válni,

annál nagyobb belső erőre teszel szert,

annál pozitívabban fogod tudni az életed szemlélni, ezáltal pedig egyre teljesebb életet fogsz élni.  

Azt tartsd szem előtt, ami neked fontos.

Kihívással teli időszakok

A komolyabb változásokkal járó érzelmi-mentális teher még a legerősebbeket is megingathatja.

Az Energetikai kineziológia technikái átsegítenek a nehezebb élethelyzeteken vagy változásokon.

Talán csak annyi kell, hogy kicsit kitisztuljon a gondolkodásod,

erősödjön az érzelmi stabilitásod,

vagy hogy jobban tudj fókuszálni a kitűzött célodra.

Teljesen egyedi vagy, és ez a fajta segítség figyelembe is veszi ezt az egyediséget. Nincs két ember, aki ugyan arra a szituációra azonos módon reagálna, így két egyforma energetikai kiegyensúlyozás sem lesz soha.

Az Energetikai kineziológiával a számodra legfontosabb szempontokkal fogunk dolgozni, mert a tested visszajelzései pontosan oda fognak vezetni, ahol korrekcióra van szükséged ahhoz, hogy elérd a céljaid, vagy hogy könnyebben vészeld át a változással járó nehézségeket.

A nehéz időszakokban, vagy komoly változások idején kapott támogatás és kiegyensúlyozás segít, hogy a továbbhaladás a lehető legkönnyedebb legyen.

Segít levonni a megfelelő következtetéseket, felismerni a tanulságokat,

és nem engedi az átélt traumákat gyökeret ereszteni a testedben vagy az energetikai rendszeredben.

A kellemetlen események elraktározott blokkjai gyakran megbetegedésként, fájdalomként vagy túlterheltségként jelennek meg, ha hosszabb időn át feldolgozatlanul maradnak.

Ezért fontos, hogy a megterhelő időszakokban elsősorban saját szükségleteidről gondoskodj,

hogy a továbblépés valóban továbblépés legyen, elfojtott érzések, feldolgozatlan indulatok és sérülések nélkül, egy új, egy jobb életbe.

Minden egyes alkalommal azzal a megközelítéssel és azon a szinten dolgozunk,

ami téged az adott pillanatban a legjobban támogatni fog.

Ahol lehetséges, útmutatást is kapsz arra vonatkozóan, hogy milyen területre érdemes jobban odafigyelned, és hogy hol szükséges esetleg változtatnod.

Így egyre jobban fogod tudni kezelni fizikailag, mentálisan és érzelmileg a téged érő változásokat. Röviden: jelentősen nőni fog a stressztűrő képességed!

Lépj magasabb szintre

Személyiségfejlődés

Az energetikai kineziológia egy olyan komplex rendszer, ami gyengéden,

de hatékonyan segíti a személyiség fejlődését.

Tudatalattink olyan, mint egy hatalmas számítógép, ami az idő nagy részében mindent az irányítása alatt tart.

Ez azt jelenti, hogy mindegy, mivel próbálkozol tudatos szinten

a jólléted vagy érzelmi felszabadulásod érdekében,

ha a háttérben valamilyen önszabotázs program vagy rögzült negatív energia mozgat: bármelyik alááshatja az igyekezeteid.

Ezek a mintázatok, mint minden, ami az Univerzumban létezik, egyfajta "energiaként" nyilvánulnak meg, és mint ilyenek, fellelhetők, beazonosíthatók és kiegyensúlyozhatók.

A módszer segítséget nyújt, hogy Lényünk bármely szintjén hatni tudjunk a bennünk keletkezett blokkokra.

A technikái által megszerezhető önismeret és könnyedség láttatni engedi valós, kiteljesedett önmagunkat.

Ezáltal nő a tudatosságunk, a szeretet-teljességünk, és előtérbe kerülnek velünk született lehetőségeink, képességeink is

"Bevallom, először nagyon szkeptikus voltam, de rá kellett jönnöm, hogy ez működik, akkor is, ha nem tudom, mitől.

Elkezdtem azon gondolkodni, hogy miért csinálok vagy nem csinálok dolgokat. Elkezdtem mögé látni saját magamnak, a motivációmnak, kicsit tudatosabbnak lenni.

Végül is, tényleg nem számít, hogy mitől működik...de működik!" Zsolt

Energetikai kineziológiával a mélyen elrejtett fájdalmak és emlékek lágyan megszólíthatók, hatásaik finoman eltávolíthatók.

Jól tudom, hogy bizonyos témák vagy események számodra nem csak nagyon személyes jellegűek, hanem akár félelmetesek vagy kellemetlenek is lehetnek. A kineziológia szépsége többek között abban van, hogy nem szükséges minden probléma vagy esemény minden egyes részletét ismernem,

ami nyomot hagyott benned, és ami miatt nem tudsz továbblépni.

A kineziológia az ügyek összefüggéseivel, hatásaival foglalkozik, nem a részleteivel. Így akkor is komoly eredmények érhetők el vele, ha egyes részleteket inkább megtartasz magadnak.

Képzett Energetikai kineziológusként minden eszközöm megvan ahhoz, hogy gyengéden, de hatékonyan

megszüntessem azokat az energetikai blokkokat és kiegyensúlyozatlanságokat, amik nem a javadat szolgálják.

Az ilyen ismétlődő viselkedési mintázatok vagy feldolgozatlan események, érzelmek eltávolításával

képes leszel tovább haladni az utadon,

egy békésebb, kezelhetőbb, és teljesebb élet felé.

Azoknak, akik valóban hajlandóak önmagukba nézni, és ha kell, változtatni magukon, hihetetlen eredményeket tartogat magában az Energetikai kineziológiábal való munka. Hívj, ha úgy érzed, belevágnál!

https://www.kineziologust.hu/stresszoldas/

 

 

Elhivatottság, tapasztalat ❈

❈ Magamról ❈

Tanulmányaim az Európa Akadémia Professzionális Kineziológus képzésén kezdtem, majd ennek sikeres elvégzése közben-után bővítettem tudásom több, az Európa Akadémiában oktatottaknál magasabb szintű kineziológiai ág elsajátításával.

Elsősorban energetikai kineziológiával dolgozom,

mert tapasztalataim szerint ez a módszer éri el legmélyebben azokat a rétegeket, ahol a minket érő stresszek lerakódhatnak. 

Eredeti végzettségem és a Külkereskedelmi Főiskola szerint Public Relations szakember vagyok, angol és olasz nyelven.

Nyelvtudásomnak köszönhetően angol és olasz nyelvből fordítok kineziológiai szakkönyveket, illetve több tanfolyam jegyzet fordításával és tolmácsolásával is engem tiszteltek meg.

Két tinédzser gyermekem van. Ismerek és tapasztaltam sok fentet és lentet is,

életemben legfontosabbnak az egymáshoz és önmagunkhoz való szeretetteljes és megértő kapcsolódást tartom.  

Te most segítőt keresel magadnak, ezért nézz meg jól. Az utad egy részén, ha engem választasz, én fogom majd a kezed. Boldog leszek, ha megtisztelsz a bizalmaddal. Nálam egyszerre fogod megtalálni a magas szakmai színvonalat és az emberséges hozzáállást. Keress bátran!

Végzettségeim

Fontos tudni, hogy az itt felsorolt minden módszer azokra az energiarendszerekre hat, amik aztán fizikai szinten is képesek változásokat kiváltani. NEM nyúlunk közvetlenül sem az idegrendszerhez, sem a szervekhez, hanem energetikai kiegyensúlyozással hatunk rájuk. Energetikai kineziológusként a működésre ható energetikai struktúrákat egyensúlyozom ki, egészségügyi és természetgyógyászati tevékenységet nem végzek.

Energetikai kineziológia:

2017 - Az immunrendszer kiegyensúlyozása, allergiák, toxicitás

2017 - Energetic Structures of Man and the Universe - 1-2

2017 - Optimális Agyi Rendezettség

2017 -  Primitív reflexek és az agytörzs 1-2.

2016 - Neuroemocionális pályák 2-3.

2016 - BAP: Testtartás, testtartási hibából eredő fizikai fájdalmak oldása

2016 - SIPS/Glia: A Stressz Indikátor Pontok Rendszere, és a gliasejtek működésének blokktalanítása. Dinamikus érzelmi balansz, izmok, inak, szalagok tárolt stresszének kivezetése.

2015 - LEAP IV.: a rövid- és hosszútávú memória, jutalom és büntetés idegrendszeri pályái

2015 - Neuroemocionális pályák: a harag, félelem, pánik, motiváció és gondoskodás érzelmeinek kiegyensúlyozása

2014 - LEAP I - II - III.: alap agyi funkciók, hallás, látás, érzelmi és logikai pályák idegrendszeri kiegyensúlyozása

2013 - Agyformatálás: az alapvető idegrendszeri pályák blokktalanítása

2010- 2013 - Wellness kineziológia I-V:

Győzelem a stressz felett;

Rögzült érzelmek oldása;

Munka az érzelmekkel;

Negatív személyiségjegyek oldása;

Urald a testsúlyod.

2009-2012 - One Brain kineziológia I-IX:

A szakma eszközei;

Tanulási képességek fejlesztése;

Testkód;

Az Egy Agy haladóknak;

Szavaknál is hangosabban;

Szerkezeti idegtan;

Viszonyok veszélyben;

Testáramkörök, fájdalom és megértés;

Gyermekkor, szexualitás, öregedés.

2010 -2012 - Touch for Health - Gyógyító Érintés I-IV.

One Brain speciális tanfolyamok:

Allergia

Bőség blokkjai

Féltékenység

Testi fájdalmaink érzelmi háttere (a Viselkedési Barométer a testen)

Visszaélés, erőszak

Nincs kifogás - szembesülés saját kifogásainkkal

Speciális One Brain Okleveleim:

Edukineziológia:

2017 - Optimális Agyi rendezettség 

2016 - Brain Gym 101

Craniosacralis Terápia:

2017 - CranioSacralis Terápia (CST) 1. 

Kérdésed van? Tedd fel itt! https://www.kineziologust.hu/magamrol/ Pisták Dóra

Forrás: https://www.kineziologust.hu/magamrol

 

 

 

„Az eredendő fény, ami mindannyiunkban ott van” – Interjú a világhírű mantraénekessel, Snatam Kaurral

 

Liane Buck: Mi az Original Light és ezen belül is, mit jelent neked ez a kifejezés?

 

Snatam Kaur:

A könyv címének azért éreztem tökéletesnek az Original Light kifejezést,

mert ez nagyon jól leírja, hogy mi történik minden reggel, amikor elvégzem a meditációs gyakorlatomat: ilyenkor mindig behívom és összegyűjtöm a fényt, ami különféle forrásokból érkezik.

 

Néha a meditációim során úgy érzem, hogy szükségem van arra, hogy ez a fény átöleljen.

Máskor arra van szükségem, hogy felemeljen, és tisztábban, magasabb perspektívából lássam az életemet.

Mindig ezen a két módon érzékelem a fényt: vagy átölel vagy felemel, kiemel a problémáimból.

 

Azt gondolom, könnyen elfeledkezünk a lelkünk természetéről, a szellemünk természetéről és arról is, hogy ebben az értelemben mindannyian összekapcsolódunk. 

 

A címben az „eredeti” szó erre az eredendő fényre utal, az én legbelső lényegére,

ami mindannyiunkban ott van, és amelynek rezgése szerint valóban élhetjük, élhetnénk az életünket. Ez egyfajta emlékeztető önmagunkra. A kifejezés nekem is egy emlékeztető, ami erre a belső lényegre, a valódi énre emlékeztet, amihez minden nap hozzáférhetek.

 

Liane Buck: A gyakorlást ajánlott reggel elvégezni, vagy lehet bármikor a nap folyamán? Ha mondjuk valaki nagyon elfoglalt reggelente vagy nem tudja beiktatni a nap kezdetén a gyakorlást, megcsinálhatja délután is?

 

Snatam Kaur: Igen. A könyvben van egy olyan fejezet, hogy „Az Én jelenléte”. Ebben beszélek arról, amit én „minimum szintnek” nevezek.

 

Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy legyél tisztában azzal,

neked mire van szükséged az életedben, a mindennapjaidban ahhoz,

hogy egyensúlyban legyél, hogy a középpontodban legyél. Ezt hívom a minimum szintnek.

Számomra a minimum szint napi 30 perc jóga, minden áldott nap, ami tényleg segít kiegyensúlyozottnak maradnom, és innen építkeznem. Ezért  ösztönzöm az embereket is erre.

 

….

De visszatérve az eredeti kérdésedre,

a reggel azért nagyon jó a gyakorláshoz,

mert így úgyszólván beállíthatod az egész napod rezgésszintjét.

A reggeli gyakorlás lehetővé teszi, hogy az egész napodat a fény és az öröm frekvenciáján éld meg.

Emellett tisztítja az elmúlt életek karmáját, a negatív cselekedetek hatását is.

Liane Buck: A napi két és fél óra gyakorlással nemcsak magadat változtatod meg.

Azzal, hogy magadon dolgozol, közvetett módon elősegíted azt is, hogy mindannyian jobb életet élhessünk itt a Föld bolygón, hiszen egyfajta példaképpé, fénysugárrá válsz a többiek számára. A Vízöntő Sadhanát elvégezni tulajdonképpen önmagában egy Seva (széva, vagyis „önzetlen szolgálat”).

Snatam Kaur: Igen, de én szeretem ezt.

Jó dolog, hogy szentséges környezetet tudunk teremteni az otthonunkban, a közösségeinkben,

ennek pedig valóban a napi spirituális gyakorlás a kulcsa.

A mi hagyományunkban, a kundalini tradícióban a „dasvandh” eszményéhez tartjuk magunkat: ez azt jelenti, hogy az időd, energiád és pénzed 10%-át a közösség javára fordítod.

 

Snatam Kaur: Úgy érzem, ha valakiben megvan a tiszta szándék, valóban az a legfontosabb aspektus, és a legfontosabb energia, ami gyógyulást, fényt és szeretetet hoz az illető életébe.

 

Forrás és a teljes cikk: http://www.namaste-elmeny.hu/az-eredendo-feny-ami-mindannyiunkban-ott-van-interju-a-mantraenekes-snatam-kaurral/

 

 

 

Japji Sahib

gurnam

Hogyan hatnak rád a Paurik:

Guru Nanak: Pauri recitálása naponta 11x aktiválja  lelked,

válassz ki egy fejezetet amivel dolgozni akarsz magadon,

vagy lehet választani a teljes japji recitálását és ez mérlegeli a teljes lelked és ezirányba hat a teljes önvalódra.

Japji Sahib recitálás Japji Sahib letöltés

Mool mantra eltávolítja a sorsot, a végzetet és megváltoztatja jólétre
01. Pauri tartalmazza a teljes tudás anyagot és isten extázisát, második fele a depresszió ellenszere felemel a depresszióból a bizonytalanságból a rémálmokból és a veszteségből
02. Pauri nyugodtságot és a stabilitást adja át
03. Pauri átalakítja az elégtelenséget elégedettséggé a depressziót átalakítja felemelkedéssé és az alacsony önértékelést teljes önbizalomba fordítja át
04. Pauri megáldja azokat akik beleragadtak a szegénység érzésébe és erre nincs eszköz a kezükben, és felrobbantja ezeket az érzelmi csapdákat mint egy villámcsapás
05. Pauri akkor kell recitálni mikor úgy érzed sikertelen vagy és amikor nem tudod elvégezni a munkád, mikor nem vagy képes valamire, ez sikert garantál neked
06. Pauri eloszlatja a határokat mikor úgy érzed korlátozott vagy, sarokba vagy szorítva, csapdában vagy kényszerítve,mikor kapzsi vagy, mikor hatalmi vágyat akarsz, mikor kontrolálni akarsz, amikor csapdába esel a saját területeden belül
07. Pauri Meg fog gyógyítani
08. Pauri Tökéletes bölcsesség erejet adja neked
09. Pauri Kiterjedést ad
10. Pauri Kecsességet, kegyelmet ad
11. Pauri Erényt ad
12. Pauri Szolidaritást ad az énnek, elismerést és Öntiszteletet ad amikor kicsinek érzed magad
13. Pauri Végtelenség okkult tudományát adja és mély intuíciót
14. Pauri Megmutatja neked az utad, amikor nem találod az a saját utad az életben mikor nem latod irányítani a sorsod, és amikor nem tudsz teljességet elérni
15. Pauri Felszabadulást hoz
16. Pauri Az univerzum struktúrájának tudását adja át
17. Pauri Szabadságot hoz és feltámadást
18. Pauri Az őrültség, a kishitűség mely érzései és az Önromboló magatartás ellen harcol
19. Pauri Elhozza az univerzális tudást, inspirációt és felismerest ad
20. Pauri Minden rossz tettedet elmossa, amikor a szörnyek a sarkadat szorítják
21. Pauri Fent tartja a státuszodat, a pozíciódat és a kegyelmedet
22. Pauri Győzelmet hoz a jogi vitákban, stratégiát ad neked
23. Pauri Eloszlatja a sötétséget és felemeli ez ént
24. Pauri Áttör minden határt a villámcsapás erejével, annyira erőteljesen, hogy ez meg a generációkat is érinti és megvan az ereje ahhoz, hogy legyőzze a szerencsétlenséget
25. Pauri Kielégíti az összes igényedet, bőség vagyon gazdagság minden a tied
26. Pauri A semmit mindenné teszi és az üzletben megszünteti a szerencsétlenséget a szenvedést és a veszteséget
27. Pauri Megmutatja az irányt mikor bele vagy ragadva egy helyzetbe, és nem látod az új lehetőséget magad elött, megszünteti az akadályokat, hogy átugord a gátakat
28. Pauri Ez a legerősebb felcserélése vagy kombinációja a szavaknak a világban, egyesít Istennel
29. Pauri Védelmező pajzs az ellenségektől és megszűnteti az ellenségeskedést az irányodba
30. Pauri Ráhelyez az Isteni trónra, szentté és bölccsé tesz
31. Pauri Az összes erényt lehozza a mennyországból
32. Pauri Megfizeti az adósságaidat és teljessé teszi a karmádat
33. Pauri Elpusztítja az egodat és előtérbe helyezi isteni mivoltodat, eltávolítja a negativitást semlegesíti a romboló természetedet, és megakadájozza, hogy másokat bántsál
34. Pauri Stabilitást hoz
35. Pauri Arra ad kapacitást, hogy teljesítsd a feladatod és beteljesíteni a felelősségi köreidet
36. Pauri Isteni felismerést adja és teljes megértését a teljes mennyországnak és a földnek
37. Pauri Kivágja a karmát és megszűnteti az összes rossz karmának a hatását
38. Pauri Arra ad lehetőséget, hogy újra írd a sorsodat
Salok Önelégedettséget okoz felemelkedést megértést és tiszteletet

Japji Sahib recitálás

Japji Sahib letöltés

 

https://www.youtube.com/watch?v=K1hbCVA8f9o

 

Forrás: http://gurnam.blog.hu/2015/07/28/japji_sahib

 

 

A lélek ragyogása

gurnam

A lélek ragyogása az elégedettség megnyilvánulása.

A kundalini segít a megnyílvánulatlant megnyílvánulássá tenni.

A kundalinit a lélek idegszálaként ismerjük. Ezt kell felébresztenünk, vagyis a lelket kell felébreszteni. A lélek maga az Univerzális létezés. A lelken keresztül tud megnyilvánulni maga a tapasztalás.

A meditáció az a folyamat, melynek során irányítjuk és meghaladjuk az elme hullámait, s ezáltal szabad utat nyitunk a lélek ragyogásának.

Te maga a tudatosság vagy, nem pedig a gondolatok. Ennek eredményeképpen valójában nem te vagy az, aki gondolkodik. Az elméd gondolkodik, nem te. Kívánatos és nemkívánatos gondolatokkal áraszt el téged. Nem minden gondolat támogatja azt, aki vagy. Te valójában a lélek által jelensz meg. Forrás: http://gurnam.blog.hu/2016/11/22/a_lelek_ragyogasa

 

 

 

,,Kundalíni jóga, meditáció és életmód az egyensúly és a harmónia megteremtésére.”

 

 

 

Amit a sadhana gyakorlása nyújthat az a tudatosság a félelem mentesség, az együttérzés, kedvesség és az egymás iránti szolgálatkészség szelleme. Megtanít boldogulni bármilyen változást is hoz elénk az élet!

http://gurnam.blog.hu/2017/02/07/vizonto_sadhana_mantrak

 

 

 

,,A Vízöntő  korra jellemző  kulcsfontosságú fogalmak a globalizáció, az egyetemesség és az emberi lény méltósága. A sokféle világkultúra történelmi és törzsi alapú hagyományai egymással szembesülnek majd.

Olyan irányú elkötelezettségre van szükség, melynek célja minden egyes személy számára a hiteles, átalakító tapasztalat biztosítása. A tudat, és annak számos szintje lesz a téma a következő korban.

Az olyan tradíciók, melyek félelemre és tudatlanságra épülnek, elfognak tűnni.  Nem lesz többé sem Nyugat, sem Kelet,

csak fejlett és fejletlen tudat létezik majd.

A filozófiát és a spiritualitást annak alapján éljük majd meg,

hogy milyen mértékű  tudatébredést és annak milyen megnyilvánulásait érheti el általa az egyén, n

em pedig egy adott csoporthoz való kapcsolódása alapján. …Ez a hosszú korszak történelmileg egyedül álló lesz, ez lesz az első eset, amikor az egész föld egyesül.

A stabilitás és virágzás kora jöhet el a szívünkben és a térben.

A belső és külső tér egymást kiegészíti, és ez erő teljes spiritualitáshoz és filozófiához vezet, mely tapasztalaton, elkötelezettségen és egyetemességen alapul.” http://gurnam.blog.hu/2017/02/07/vizonto_sadhana_mantrak

 

 

 

Domján Mia

Jógaoktató, cikkíró, segítő, inspiráló.

Test – szellem – lélek.

Rengeteg hasznos, inspiráló, érdekes, fejlesztő, és segítő cikke van.  Sok-sok témakörben ad hasznos ,,eszközöket”, a boldogabb, az egészségesebb, és az elégedettebb életre vágyóknak. Én mondhatom, hogy ő egy, igazi guru.

A Sat Nam Jóga oldalion meditációról, jógáról és tudatos életmódról ír.

Youtube-on található meditációi is szenzációsan értékesek, érdekesek, segítőek, hatásosak a mindennapi életben, a bőség, a szeretet, az egészség, a jobb, a boldogabb, és a gazdagabb életért.

 

,,Célom, hogy megmutassam, a jóga és a meditáció egy hatékony eszköz az átalakulásra, és az egészségnek, nyugalomnak és harmóniának helye van mindennapjainkban. Szeretnék minél több embert arra inspirálni, hogy merjenek változtatni, mert igenis lehet jobb, boldogabb, teljesebb életet teremteni.” – Domján Mia

http://satnamjoga.hu/rolam

 

Satnam blog

A Satnam életmód és jóga blogot olvasod,

aminek fókuszában az egészség, táplálkozás, jóga, meditáció, a harmónia és egyensúly megteremtése áll.

Olyan életmódbeli tippeket, trükköket, tapasztalásokat, szellemi tanításokat osztok meg, amiket én is kipróbáltam, csinálok vagy jelentős mértékben hatottak rám.

Szeretnéd megváltoztatni az életedet, inspirációt, esetleg ötleteket keresel a mindennapokhoz? Akkor itt a helyed! Szólj hozzá a témákhoz bátran és oszd meg a tapasztalásaidat!

A jóga, a meditáció, az egészség, a személyes kiteljesedés nem egymástól távol eső témák, hanem

mind egy olyan életmód(rendszer) része, amivel jobbá tehetjük életünket.

Ezen a területen mindig találhatunk inspirációkat, fejleszteni, mélyülni valót. Ezek a tanítások ma már mindenki számára elérhetőek, nem kell sehová sem mennünk, vagy mássá válnunk ahhoz, hogy felfedezzük legjobb Önmagunkat, és hogy megteremtsük az egyensúlyt bennünk.

Szeretnél ezekről a témákról még többet megtudni? Böngéssz a blogon és iratkozz fel a hírlevélre, hogy még több tippet, tanácsot és inspirációt kapj hétről-hétre.

Ha kérdésed, tapasztalatod, megosztani valód van, írj nekem, facebookon pedig csatlakozhatsz zárt csoportunkhoz is: Sat Nam Jóga

Kellemes időtöltést kívánok! Domján Mia

http://satnamjoga.hu/satnamblog/

 

Mia 25 évesen találkozott először a kundalíni jógával. Addig az állandó változás és az örök útkeresés jellemezte. Élt Londonban, Svájcban, Szlovéniában, és már fiatalon megtanulta, hogy a stressz és a túlfeszített életmód mit eredményez.

Mia a KRI (Kundalini Research Institute) által minősített kundalíni jóga és meditációs tanár, jelenleg a Level 2-es tanárképzést és a Leadership & Success programot végzi amellett, hogy rendszeres órákat és workshopokat tart országszerte.

Célja, hogy saját tapasztalatán keresztül megmutassa: egészség, boldogság, teljesség mind bennünk van, csak ki kell nyitnunk a kapukat hozzá.

Mia cikkek

http://satnamjoga.hu/vedelmi-mantrak/

http://satnamjoga.hu/10-dolog-amiert-erdemes-minden-reggelt-mezes-citromos-vizzel-kezdened/

 

 

 

 

"Egészségesnek lenni nemcsak annyit jelent, hogy egészségesen táplálkozol. Arról is szól, hogy mit gondolsz, és mit mondasz ki.”

https://www.facebook.com/satnamjoga.hu/photos/a.524494111030498.1073741828.516984138448162/1094299214049982/?type=3&theater

 

 

 

Shannon Kaiser - Kalandok a léleknek - 21 lépés, hogy megteremtsd az életet, amire mindig is vágytál

Érezted valaha úgy, hogy valami akadályoz a boldogulásban? Néha ez az akadály akár te magad is lehetsz… Shannon Kaiser olyan kalandra hív, melybe ha belevágsz, felfedezheted lelked rejtett zugait. Olyan megvalósításokra tehetsz szert, amitől elégedetté, szenvedélyessé és örömtelivé válik életed.

Ez az útikalauz rávilágít a boldogságunkat gátló szokásainkra, és feltárja az érzelmi fejlődés huszonegy forradalmian új útját, amely hozzásegít minket, hogy félelem nélkül fogadhassuk el legbensőbb vágyainkat. A változáshoz néha az is elegendő, ha egy kicsit más szemszögből nézzük a dolgokat. Shannon Kaiser saját átalakulásának tapasztalataiból alkotta meg nem mindennapi kalandokra invitáló programját.

Ha követed a szerző tanácsait:

  • elérheted a céljaidat;
  • megszabadulhatsz a korlátozó meggyőződésektől és a negatív mintáktól;
  • levetkőzheted a félelmet, és céllal, szenvedéllyel élheted az életed;
  • a mindennapjaid részévé teheted a boldogságot.

Ha nem arra figyelsz, milyennek látják mások az életedet, hanem arra, hogy te milyennek érzed, akár kalandnak is felfoghatod. Ha elkezdesz másként tekinteni önmagadra, képes leszel a maga teljességében megélni az életet.

https://edesviz.hu/shop/product/kalandok-a-leleknek-577

 

Arra nevelnek minket, hogy visszariadjunk a vágyainktól, és ilyen esetekben úgy döntünk, hogy a szeretet és az elfogadás fontosabb, mint az, hogy kövessük a szívünket.

De aztán látjuk, hogy ez nem működik. Állandó belső küzdelemhez vezet, nálam egyenesen érzelmi bántalmazást, gyógyszerfüggőséget, klinikai depressziót, túlsúlyt, önutálatot és súlyos önbizalomhiányt váltott ki. És a dolgok nem is változtak. amíz merr nem enzedtem magamnak, hogy a szívem őszinte vágyait kövessem.

Élhetsz olyan életet, amelyben száz százalékban jól érzed magad.

Képzeld el, hogy a kapcsolataid őszinték, tiszták, sérthetetlenek, olyan helyen élsz, amelyet imádsz, mindennap olyasmit csinálsz, amiért odavagy, és annyi pénzed van, hogy azt sem tudod, mit kezdj vele. Igazából kényelemben élni azt jelenti, hogy körömszakadtáig kitartasz önmagad mellett. De ahhoz, hogy ezt az utat választhassuk, először is tudatosságra van szükségünk.

A BOLDOGSÁG ÚTJA

Légy tudatos!

Mindig van választásunk az életben, az is egy választás, hogy magadat helyezed az első helyre. Ez annyit jelent, hogy kapcsolatba lépsz az éned egy darabkájával, amely mélyen benned él, és meg akarja mutatni a világnak, ki is vagy igazából. És pont ez ennek az érzelmi szokásnak a nyitja: az igazi énednek, akit azért rejtegetsz, mert félsz, hogy nem fognak szeretni és elfogadni, van helye a világban. Ez jár az igazi énednek. Az igazi énednek itt kell lennie, és meg kell mutatnia a színeidet.

Minél inkább feltárod az igazi énedet, annál jobban lehántod magadról a szorongás burkait, annál jobban észreveszi a világ az igazi lényegedet. Saját tapasztalatból tudom. Amint elkezdtem kiállni az őszinte vágyaim mellett, és tisztelettel bántam a testemmel, rájöttem, hogy amit az emberek gondolnak rólam, annak nem igazán van köze hozzám. Megalkuvás nélkül elkezdtem tisztelni magamat. Ez azt jelenti, hogy bíztam a szívem iránymutatásában, és megengedtem magamnak, hogy az legyek, aki vagyok. Amint ezt megtettem, a gyógyszerfüggőségem elmúlt, a testi és lelki többletterheim egyensúlyba kerültek, és a kapcsolat, amely nem igazán volt jó nekem, eltűnt az életemből. Minél inkább feltártam az igazi énemet, annál több szeretet áradt felém a világból. És ami még fontosabb: rájöttem, hogy az őszinte szeretet és elfogadás nem másokról szól, csak belülről jöhet.

Amint elmozdulsz az igazi lényeged felé, nagyszerű jutalomban lesz részed. Minél inkább megengeded magadnak, hogy kifejezésre juttasd az igazi énedet, annál jobban érzed magad. Bármi is a szíved igazi vágya, tartozol annyival magadnak és a világnak, hogy önmagad légy. A világnak nincs szüksége arra, hogy rejtegesd az igazi énedet, azért, hogy beilleszkedj. Tudod, mit? Már be is illeszkedtél. A világ úgy szeret, ahogy vagy. És amint megengeded magadnak, hogy megmutasd az igazi színeidet, biztonságos helynek fogod látni a világot, látni fogod, hogy kellemes és sokkal szeretetteljesebb hely, mint ahogy valaha is lehetségesnek tartottad.

Az igazi varázslat akkor történik meg, amikor bízni kezdesz abban, hogy a szíved a legfontosabb útmutatód, és az érzés, amely már oly rég ott van benned, az igazi éned. És ez elvezet az igazi, hosszan tartó boldogsághoz. A kényelmetlen állapot, amelyet életnek hívtál, amely bűntudattal töltött el, lehet a kapu az igazi éned felé.

Minél inkább az igazi önmagammá váltam, annál jobban éreztem magam, és az emberek, akik már nem illettek bele az új életembe, eltűntek. Amint az igazi önmagammá váltam, jobb lett az életem. A jelenlegi kapcsolataim sokkal kielégítőbbek, felemelő emberek vesznek körül, akik támogatják a szívem céljait. Képessé váltam arra, hogy bízzak a jövendőbeli énemben, és hagytam, hogy a szívem legyen a legjobb barátom. Ez oda vezetett, hogy sikeres író, szónok, bestsellerszerző és életvezetési tanácsadó lettem, és szeretem az életet. Ha a szíved a legjobb barátod, már nincs szükséged arra, hogy a körülötted lévők elfogadjanak, mert rájössz, hogy már rég elfogadtak. Ha szereted magad, már be is illeszkedtél. Hogy igazán különleges életet élj, hinned kell abban, hogy elég vagy úgy, ahogy vagy. Nem kell azzal kísérletezned, hogy az légy, aki nem vagy, lépj ki a kényelmetlenségből, és állj ki magadért! Te számítasz, és ez megillet téged. Hogy megtörd ezt az érzelmi mintát, először is tudatosnak kell lenned.

A boldogságnak ez az útja kaland az aktuális valóságodban. Ahogy a jövőbeli énemnek írt levelemben állítottam, őszintén el kell fogadnom azt, ahol vagyok, ahhoz, hogy eljussak oda, ahová akarok.

A tudatosság részvét önmagunk iránt.

Azért, hogy át tudjunk törni ezen az érzelmi mintán, és egyszer s mindenkorra el tudjuk engedni, meg kell fogadnunk, hogy kedvesek, szeretetteljesek, gyengédek leszünk magunkkal a változás során.

A változás ijesztő lehet, és látni fogod, hogy minél inkább ellenállsz neki, annál zűrzavarosabbnak fog tűnni. Ez olyan érzés, mintha valaki a feje tetejére állítaná a hétköznapi életünket, és ez zavaró lehet. Valójában ..határozottan rémisztő, ahogy az agyad forgatókönyvet gyárt az új jelenethez, amely telis-tele van veszéllyel. Olyan, mint a turbulencia a repülőgépen.

Pilótákkal való beszélgetésekből tudom, hogy ezek a turbulenciák semmiségek.

A pilóták egyáltalán nem aggódnak miattuk. Az egyikük azt mondta, olyan, mint amikor autóval áthajtunk egy fekvőrendőrön. Történt már olyan, hogy áthajtottál egy fekvőrendőrön, és kiborultál rajta, hogy meg fogsz halni? Nyilván nem, mert tudjuk, hogy a fekvőrendőr előtt egyszerűen csak le kell lassítanunk. …

https://books.google.hu/books?id=txOBDAAAQBAJ&pg=PT111&lpg=PT111&dq=Tartozol+magadnak+annyival,+hogy+%C3%B6nmagad+l%C3%A9gy&source=bl&ots=kAi6CbEvsz&sig=wy_j_lSzy4zNBLBNIiDxzOCd6NI&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwi8r87dpfbSAhXEBiwKHennCf4Q6AEIKTAD#v=onepage&q=Tartozol%20magadnak%20annyival%2C%20hogy%20%C3%B6nmagad%20l%C3%A9gy&f=false

 

 

 

Amiért érdemes minden reggelt mézes-citromos vizzel kezdened

Kitűnő méregtelenítő ital a citromos-mézes víz!

Ezt a tippet először egy ájurvédikus orvostól hallottam, és az egyik hírlevélben már ajánlottam is a méregtelenítő program kapcsán. De miért olyan hatásos és hogyan csináld? Olvasd el az alábbi írást!

Az éhgyomorra ivott mézes-citromos meleg vizet régóta

jó fogyókúrás eszközként tartják számon,

de e mellett nemcsak kitűnő szomjoltó

és energiát adó ital,

hanem ellátja a szervezetet vitaminokkal, ásványi anyagokkal, nyomelemekkel is.

Ébredés után hidratálásra van szükségünk, hogy a szervezetünk gyorsan ki tudja üríteni a méreganyagokat.

Az ájurvéda szerint a bennünk felhalmozódó rosszul megemésztett méreganyag vagyis  „ama” a gyomor belső falán és a belekben raktározódik el, és ez tehető felelőssé számos betegség kialakulásában.

A meleg mézes-citromos víz segíti ezeket a lerakódásokat kimosni, különösen ösztönözve a beleket arra, hogy kiürítsék az “ama”-t.  Sőt, e mellette támogatja az egész szervezet méregtelenítő funkcióját is. Mi mindenre jó még? Álljon itt 10 pont:

  1. Mivel energiát ad, előfordulhat, hogy kávéra már nem is lesz szükséged a nap folyamán.
  2. Segít az epekő, a vesekő és a kálcium lerakódások feloldásában.

3.A citromos víz nélkülözhetetlen a normális anyagcseréhez. Elősegíti a természetes bélmozgást. Segíti az emésztési folyamatot: a citrom segít a májnak a több epe termelésében, míg a méz antibakteriális, véd a fertőzések ellen.

4.Tisztítja a májat. A máj több enzimet állít elő a citromos víz fogyasztása esetén, mint a sima víz fogyasztásánál, így segít megszabadulni a toxinoktól.

5. A citrom erőteljes antioxidáns, így védi a szervezetet a szabad gyökök ellen.

6.Erősíti az immunrendszert, véd a betegségekkel szemben. Különösen segít a felső-légúti betegségek leküzdésében, torokgyulladás illetve mandulagyulladás esetén gyulladáscsökkentő hatással bír.

7.A citromos víz kitűnő a rákos betegségek megelőzésében. Ez annak a ténynek köszönhető, hogy a citrom erősen lúgos élelmiszer. Több vizsgálat is megállapította, hogy a rák nem képes fejlődni a lúgos környezetben.

8.Jót tesz az ízületeknek, csökkenti az izomfájdalmat, segíti a húgysav feloldását és kitűnő köszvény ellen is, így a rendszeres húsfogyasztóknak különösen ajánlott.

  1. Az idegrendszerre is jótékony hatással van: a citrom nagy mennyiségben tartalmaz káliumot.

      A depressziót és a szorongást gyakran a vérben lévő alacsony káliumszint okozza. Az idegrendszer megfelelő működéséhez szükségünk van a káliumra.

10.Magas C vitamin tartalma segít a bőr fiatalságának megőrzésében.

Hogyan csináld:

Kúraként (6 hétig):

  •  Igyál meg minden nap éhgyomorra 1-másfél liter meleg citromos-mézes vizet, viszonylag rövid idő alatt (negyed óra): fél citrom leve, egy evőkanál jó minőségű termelői méz (érdemes mindig közvetlen a termelőtől beszerezni a mézet). Figyelj arra, hogy a mézet soha ne a forró, hanem a már ihatóan meleg vízben oldd fel!

Naponta fogyasztva:

  •  Igyál naponta éhgyomorra 1 nagy pohár meleg citromos-mézes vizet: kezdésnek negyed, később akár fél citrom levét is felhasználhatod egy teáskanál  jó minőségű mézzel vegyítve. 

                             Figyelj arra, hogy a mézet soha ne a forró, hanem a már ihatóan meleg vízben oldd fel!

Egészségedre!

Forrás: http://satnamjoga.hu/10-dolog-amiert-erdemes-minden-reggelt-mezes-citromos-vizzel-kezdened/

 

 

 

Pozitivitással, bőséggel, gazdagsággal, szeretettel, harmóniával, nyugalommal, békével összefüggő szavak-mondatok használata.

 

 

Ulrich Dehner - Renate Dehner - Tranzakcióanalízis a coachingban

A tranzakcióanalízis (TA) mint coaching technika
A tranzakcióanalízis több szempontból is kivételesen hatékony eszköz a coach kezében, mert:

  • Segítségével gyors és pontos diagnózis állítható fel a kliens problémájával kapcsolatban - nincs időt rabló "vaktában lövöldözés", míg feltárul a lényeg
  • Az életrajzi összefüggések megkeresésével, vagyis a sorskönyv és az adott egyénre jellemző játszmák feltárásával párhuzamba állítja a jelen és a múlt eseményeit, majd rávilágít az esetlegesen ismétlődő események, illetve viselkedés formák eredetére és magyarázatára
  • Rövid idő alatt jelentős felismerésekhez (AHA-élmény) segíti hozzá az ügyfelet - amely viselkedésforma régen (gyermekkorban vagy fiatalabb életszakaszban) adekvát, sőt akár létfontosságú volt, mára akár kifejezetten negatív, teljesítményromboló lehet...
  • Hozzásegíti az ügyfelet, hogy régi, rögzült, sok esetben tudattalan alapokon nyugvó viselkedési formáit, játszmáit tudatosítsa, majd abban is utat mutat, hogyan hagyja el ezeket
  • Kifejezetten RÖVID COACHINGFOLYAMATOKhoz is sikerrel adaptálható - akár 5-6 ülésben is valódi eredmények érhetők el
  • A könyv leírja a TA főbb elméleteit: énállapotok, referenciakeret, sorskönyv, játszmák - ezekhez rendeli hozzá, hogyan használhatók fel a coaching gyakorlatában

A tranzakcióanalízis (TA) a humanisztikus pszichológia egyik jelentős irányzata, amelynek alapjait Eric Berne (1910–1970) tette le. A TA gondolkodási és cselekvési modellekkel dolgozik, méghozzá közérthető módon. Ezek alkalmasak a személyiség, az emberi kapcsolatok, csoportok és szociális rendszerek megfigyelésére, leírására, megértésére és a velük történő munkára.

A TA kiinduló tézise, hogy az egyének eredendően egyensúlyi állapotba vannak (OK állapot), ebből különböző külső és belső hatások által már gyermekkorban kimozdulnak és "játszmázni kezdenek", ám képesek a tanulásra, fejlődésre, van lehetőségük döntéseket hozni, valamint autonóm módon saját sorsukat alakítani... Mára a TA az üzleti világban is széles körben elterjedt és jelentős fejlődésen ment keresztül. Főként a szervezetfejlesztés, tanácsadás, coaching, oktatás és pszichoterápia területein alkalmazzák nagy arányban. Az elmúlt években egyre nagyobb teret nyer a szervezeti alkalmazásokban, mert világosan átlátható modelljei ötvözik a rendszerelvű és kapcsolatorientált megközelítéseket. Ez lehetővé teszi, hogy a TA segítségével a szervezet minden jelenségét figyelembe vegyük, feltárjuk és eredményesen dolgozzunk ezekkel.

A szerzőkről
Ulrich Dehner, pszichológus, a Konstanzer Seminare (1986) és a Dehner Academy (2015) megalapítója, mindkettő elismert coach- és trénerképző intézmény Németországban. A képzés mellett saját tréningeket és coaching szolgáltatásokat is nyújtanak cégvezetők és szervezetek számára. Dehner 25 éves szakmai múlttal rendelkezik a business coach szakmában, emellett 20 éve oktatja is azt. Németországban és Svájcban 10 évig oktatta a TA módszerét szervezetfejlesztőknek, coachoknak, trénereknek és PR szakembereknek. Felesége és szerzőtársa Renate Dehner korábban személyiségfejlesztő tréner volt, mára az írás lett a fő tevékenysége. Kezdetektől a Konstanzer Seminare aktív tagja, írói munkásságán túl a szervezet PR specialistája is egyben. 

https://www.z-press.hu/coaching-konyvek/tranzakcioanalizis-coaching-konyv?gclid=CPKrqNCugNMCFcluGwodC28AOA

 

 

Tudatosság, tudatos gondolkodás, tudatos életmód…

Manapság egyre többször találkozunk ezekkel a kifejezésekkel, de vajon tudjuk-e, hogy valójában mit is jelent tudatosan élni?

Az emberek nagy része próbálja felvenni a XXI. század diktálta őrült, gyors tempót anélkül, hogy tudná, merre tart, és ki is valójában. Így akarunk élni? Nem hiszem.

Mindig van lehetőség arra, hogy a tudatosság útjára lépjünk és egy teljesebb életet válasszunk.

Ezen az úton a korlátaidat felismerve képessé válsz a fájdalmak, szenvedések fölé emelni magad.

Felismered, hogy életed megteremtője te magad vagy, minden, ami van és veled vagy környezetedben történik, az téged szolgál, még akkor is, ha ez kifejezetten kellemetlen vagy fájdalmas.

A tudatosságod emelésével eléred, hogy tudásod és éberséged növekszik, teljes mértékben tudatában vagy döntéseid helyességében, gondolataid tisztaságában. Gondolataidat nem ellenőrzöd már többé, meglátod és megérted a történések valódi okait.

Felismered, hogy olyan világot teremthetsz magadnak, amit mindig is akartál, korlátok nélkül több örömöt, több szépséget, jóságot, boldogságot.

De hogyan induljunk el és mi vár majd ránk ezen a hosszú úton? Az út sokféle lehet. Az én utam az ősi kínai filozófia felé vezetett.

http://eljunktudatosan.hu Egészség – Táplálkozás – Életmód – Lélek

Tudatos táplálkozás, tudatos gyógyulás, tudatos gondolkodás.

Minden a tudatosságról, az egészség megőrzéséről, természetes gyógymódokról és táplálkozásról.

 

 

http://altkompmed.ws/hu Sok sok jó Alternatív gyógymód, gyógyászat

 

 

https://sites.google.com/site/balazsrozalia/home/gygymdok-terpik

 

 

 

Rosta Erzsébet

Könyvek- , cikkek írója.

Az oldalán sok hasznos cikk van az egészség, pozitivitás, tudatos életmód, s egyéb témában. Nagyon hasznos dolgok, értékek, érdekességek találhatóak, olvashatóak az oldalán.

,,Önéletrajz helyett

Sokáig törtem a fejem, a bemutatkozó szöveg milyen legyen, rövid, csak annyi, hogy élek, vagy hosszú és részletes, de egyik megoldás sem nyerte el tetszésemet.

Ha rövid, nem derül ki, miért érdemes a honlapomon maradni, míg a hosszú bevezetőtől elmegy a kedve az olvasónak. Jó néhány bemutatkozó feltárulkozást elolvastam, de nem találtam egyetlen frappánsat sem, többnyire végtelen unalmasak voltak, mintha álláspályázathoz készültek volna.

Végül úgy döntöttem, beszéljenek helyettem inkább az írásaim, itt csupán néhány információt közlök magamról.

Egy időben orvos-pszichológus teamben vizsgáltam és véleményeztem balesetes gépkocsivezetőket, majd egy közlekedési információs társaságnál tudósítottam a forgalomról, közlekedési akadályokról,

aztán rádiós újságíróként jártam a vidéket, hogy riportjaimmal segítsek sok-sok rászoruló hallgatónak,

közben számos újságban jelentek meg cikkeim,

s az elmúlt húsz év alatt megírtam tíz könyvet.

Közülük hat kötet a kezekről szól: például “A kezed nem hazudik”, a “Kínai kézdiagnosztika”, vagy a "Hindu tenyérjóslás",

de írtam egy szakácskönyvet “Vegetáriánus konyha Indiában”,

egy másikban - „Titokzatos számok” címmel - a numerológia módszereinek ismertetése mellett, elsősorban a számokhoz kapcsolódó mítoszokat, hiedelmeket gyűjtöttem össze,

és megjelent egy útikönyvem is, a “Csalo! Csalo!”. Ez utóbbi - melyet a Fotók oldalamon számtalan fényképpel illusztrálok - egy meglehetősen veszélyes és kalandos útról számol be, ugyanis férjemmel, Rábai Attilával, egy kölcsönkapott gépkocsival mentünk el Indiába. Ha elolvassák, nemcsak élményeinkben osztoznak, hanem a cím jelentését is megtudják. A legutolsó - 2007. október végén megjelent - könyv címe “Hiedelmek, hagyományok, babonák a világ minden tájáról”. Ezt és az indiai útikönyvet a párommal közösen készítettük.

Eredetileg arra gondoltam, sorba veszem könyveim, az ötlettől a megjelenésükig, megmutatva, milyen fogadtatásban részesültek, milyen visszhangot keltettek, és - a belőlük vett rövid szemelvények, részletek bemutatása mellett - egyidejűleg közreadom néhány érdekesnek tartott riportomat, cikkemet, a legutolsó könyvemből pedig a részletes címlistát. Az érdeklődést látva azonban úgy döntöttem, rugalmas leszek, és

a látogatottsági statisztikák, valamint az olvasóim visszajelzéseinek figyelembevételével - akár új témákkal is - folyamatosan frissítem, bővítem honlapomat, és lesz meglepetés is. Ez nemcsak új tartalmak közlését jelenti, hanem a korábban megírt cikkeimre is érvényes, ugyanis, ha - akár Önöktől, akár máshonnan - új információkhoz jutok, vagy az olvasóim úgy kívánják, írásaimat kibővítem, átdolgozom.

Éppen ezért arra buzdítom minden kedves látogatómat, ha az oldalaimon található témák bármelyikével kapcsolatban kérdése vagy javaslata van, tegye fel, vagy írja meg. Amire csak tudok, és időm is engedi, válaszolni fogok. De szívesen veszem a honlapom tartalmával, megjelenésével kapcsolatos egyéb észrevételeiket, javaslataikat is.”

http://www.rostae-books.com

https://erzsebetrosta.hu

 

 

,,Mindennapi cselekvéseink egyszerű szokásoknak tűnhetnek, de ha elkezdünk a Fényre figyelni, akkor motivációval, pozitivitással és olyan cselekedetekkel akarjuk majd körülvenni magunkat, amelyek által többek lehetünk és fejlődhetünk. Ekkor fog vonzani a meditáció, az imádkozás, a jóga, a személyiségfejlesztő könyvek, hogy spiritualitásról szóló előadásokon és kurzusokon vegyünk részt, vagy, hogy templomba járjunk.”

 

,,Minden történéssel és élethelyzettel, tudják, hogy azok helyesek és előző gondolatok vagy tettek eredményei.”

 

Bizony ;) <3

Türelem

Talán megfigyelted, hogy van, amikor azonnal megkapod, amit szeretnél, vagyis rögtön teljesülnek a vágyaid. Ezek olyan dolgok, melyek megszerzésében nem rejlenek karmikus feladatok

s talán nem kötődnek hozzá a múltból önkorlátozások.

Bizonyos dolgokhoz pedig idő kell. Van, amihez sok idő. Nem azért, mert a sors büntetni akar, de feladatok, leckék rejlenek benne.

Meg kell tanulnod dolgokat, hogy eljuss odáig, hogy befogadd a vágyott jót. A kívánságaid nem az Univerzumban formálódnak, hanem Benned.

Az idő ahhoz kell, hogy megszűnjenek a Benned lévő akadályok. Légy türelmes, ne siettesd a dolgokat. Tanulj meg elengedni!

Mindent megkapsz a legelső alkalmas pillanatban! Csak magadban juss el odáig... - Mohácsi Viktória

 

 

Bűntudatról:

„Tudják, rengeteg bűnt követünk el önmagunkkal szemben.

És ez komoly bűntudatot gerjeszt bennünk, lelkiismeret-furdalást. Nem merünk belenézni a saját türkünkbe nyugodtan.

Megbocsátás, ez az egyik legnehezebb folyamat egyébként, hogy megbocsátani saját magamnak mindazért, amit elkövettem önmagam ellen. Fájdalommal fog járni. Nagyon komoly fájdalommal.

Az elengedés a maga nemében irtózatosan megmozgat mindenkit, mert aki nem mer elengedni, az nem mer felelősséget vállalni az érzéseiért és annak a kimondásáért, hogy ő valójában, és mindannyian, mindenben egyedül vagyunk ezen a földön.”

-Dr Csernus-

 

 

 

,,Élj úgy, ahogy szeretnél, ahogy jól érzed magad, és ahogy a saját értékrended diktálja!

Hagyd, hogy átjárjon téged a jó kis belső érzés!

És legyen persze emellett egészség, szeretet! A többi meg majd úgyis kialakul.”

 

 

,,A megfelelő önismerettel rendelkező ember teljesen másként gondolkodik egy adott konfliktusban, mint az, aki nem rendelkezik ezzel a látásmóddal.” - Csernus Imre

 

 

 

,,Amikor erősen akarunk valamit és vágyunk rá, akkor a gondolat energiája megvalósítja azt.”

 

 

,,Amikor könnyen lélegzünk, nyugodt az elménk, testmozgásunk pedig harmonikus és kiegyensúlyozott.”

 

 

,,A meditáció segít a belső egyensúly és a semlegesség kiépítésében és megtartásában, miközben ráállít a sorsod útjára, hogy ki tudd teljesíteni önmagad. Ha rendszeresen gyakorlod, tudatossá válsz a gondolataidra és cselekedeteidre egyaránt. A szavaid az igazságot képviselik majd, mélyre hatolnak és ösztönözni fognak másokat.”

 

 

 

Gyakorold akár alkalomadtán, ha pedig tartós változást szeretnél elérni, minimum 40 napig!

 

 

 

Wellness kineziológia

Győzelem a stressz felett;

Rögzült érzelmek oldása;

Munka az érzelmekkel;

Negatív személyiségjegyek oldása;

Urald a testsúlyod.

https://www.kineziologust.hu/magamrol/

 

 

,,Menj haza és törődj a családoddal, szeresd őket.”

 

 

 

,,Becsüld meg azokat, akik körülvesznek, és boldogabbá teszik a hétköznapjaidat.”

 

 

Boldognak, motiváltnak, harmonikusnak érzed magad. Boldognak, motiváltnak, harmonikusnak érzem magam.

 

 

Értékes, erős és szerethető vagy. Értékes, erős és szerethető vagyok.