Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Boldogság és Siker 34

2018.03.15

 

Imádok kapni

Ha megtanulod, hogyan fogadj el másoktól ajándékokat, dicséretet,

az sokat fog lendíteni az önbizalmadon is. Észrevetted már, néhányunknak milyen nehéz elfogadni a dicséretet? Lehet, hogy Neked is?

Pedig sokkal kiegyensúlyozottabbá válhatsz tőle. És a kritikus belső hangjaid is könnyebb elcsendesíteni, amelyek gyakran válnak a belső feszültség forrásaivá.

Fogadd el, hogy Te is elég jó és értékes vagy, hogy megérdemled az ajándékokat, és dicséretet.

Imádok másoknak adni

Másoknak adni: hasznos, és fontos része az energia áramlásnak.

Ha másoknak adunk (vagy visszaadunk abból az energiából, amit tőlük kaptunk), sokkal nyugodtabbnak, és kiegyensúlyozottabbnak fogjuk magunkat érezni.

Jó érzéssel fog eltölteni, hogy tehettünk másokért valamit.

Ha meg tudod osztani másokkal mindazt, amid van, akkor sokkal kevésbé fogod érezni, hogy a saját határaid, a saját energiáid ténylegesen behatárolnának.

Mindaz, amit másoknak adsz: többszörösen fog visszatérni hozzád.

 

Keress olyan megoldásokat ebben az évben, amellyel saját magadba fektethetsz be, és ezt a befektetésed tovább adhatod másoknak is.

Keress olyan megoldásokat ebben az évben,

amellyel saját magadba fektethetsz be, és ezt a befektetésed tovább adhatod másoknak is.  

Ez a legnagyobb áldások egyike.

Forrás és a teljes cuikk. https://anyamento.hu/eletcel/6_mantra_hogy_kiegyensulyozott_es_stressz_mentes_legyel/

 

 

 

A bölcsességhez vezető öt lépcső

gurnam

Saram Pad - A kezdő
A “mézes hetek időszaka” amikor tudatosan kapcsolatba lépünk a szellemünkkel és a szellemi utunkkal. Boldogok vagyunk. Elhagytuk a múlt fájdalmát és egy új élet frissességét érezzük a spirituális utunkon. Találtunk egy spirituális tanárt és egy utat, és érezzük ezeknek az ajándékoknak az áldását.

Karam Pad - A tanuló
Ezen a lépcsőfokon elkezdjük a személyes munkát magunkon. Tudatosul bennünk a munka, a növekedés és az egyéb olyan dolgok, melyek ahhoz szükségesek, hogy mélyebb kapcsolatot építsünk ki spiritualitásunkkal.

Shakti Pad - A gyakorló
Az egyes lépcsőfokok közül ez a legfontosabb átmeneti és kihívást jelentő lépcsőfok. Az itt meghozott döntések és a folyamatban levő átalakulás meghatározza, hogy a gyakorló tovább halad-e a mesteri szintig, tanulói szinten marad-e, vagy teljesen feladja-e a tanulást. Könnyen megfeledkezünk magunkról ebben a szakaszban, és hipnotizáló hatással lehet ránk a megszerzett képességeink által nyert elégedettség és erő. Ha megadjuk magunkat a tanulmányaink kezdetén kitűzött út és a cél teljesítésének, erőt, hatalmat és megingathatatlan útirányt kapunk.

Sahej Pad - A szakértő
A könnyedség, kiegyensúlyozottság és méltóság lépcsőfoka, amikor minden összeáll. Elhatározunk valamit, és az megvalósul. A kreatív erő spontánul szolgálja a szükségleteinket, mivel párhuzamban állunk a sorsunkkal. Érzékeljük, hogy mi szolgálja az adott pillanatot és fenntartjuk a teret, hagyjuk, hogy az eszközök és a bőség minden pillanatban a maga helyén nyilvánuljon meg. Élvezzük az élet játékát, ahogy a Guru a tudat megmozgatásán dolgozik.

Sat Pad - A mester
Harmóniában vagyunk az univerzummal, nagy békében élünk, méltósággal és boldogságban a Szent Akarat szolgálójaként. Nincs elkülönülés a világ iránti kötelezettségünk és saját akaratunk között. Egyensúlyt és transzcendenciát érzünk.

Forrás: http://gurnam.blog.hu/2017/10/04/a_bolcsesseghez_vezeto_ot_lepcso

 

 

A négy életcél          

Írta: Horváth-Kovács Diána   

 

Egy ember életútját megfigyelve a régi védikus iratok megfogalmazzák azt a 4 hajtóerőt, törekvést, melyek betöltése mentén az emberek e négy életcél irányába terelik életüket. Van, aki egy, van, aki több irányt is magáénak érez.

A védák megnevezik az emberi élet 4 célját.

Minden ember egyéni törekvését átfogja e négy életcél, s az egyéni ember szabad akaratán múlik, mely célt választja. A történelem során azonban ismerünk olyan egyéni dharmát, mely Isten által elrendelt célok voltak, pl. Mózes dharmája, aki kivezette a népet az egyiptomi fogságból, vagy Jézus Krisztus dharmája, hogy megváltsa az embert bűneitől.

 

A négy életcél:

 

1.       Artha, az anyagi javak szerzése, felhalmozása, a nyereség, a gyarapodás

2.       Káma, az egyéni vágyak beteljesítése, melyek elégedettséget, jóleső örömet, jólétet ad

3.       Dharma, a magasabb rendű célok követése, az igazság, a szeretet, a kötelességek betöltése

4.       Móksa, a felszabadulás az anyagi világ kötelékei alól, a lélek uralkodása a fizikai test felett

 

ARTHA

Valamennyien, amikor életet kapunk, az Artha céllal ismerkedünk meg elsőként.

Az ember gyarapodás, anyagi javaink megszerzése mind biztonságérzetet adnak, látszólag bár, hiszen az anyag múlandó, a lélek ami örökkévaló. Az ember ezen életcél teljesítése közben fontosnak tartja, hogy ösztönös szükségletei az életbenmaradása miatt kielégüljenek, pl. legyen mindig mit ennie, legyen hol álomra hajtania a fejét (ezért fontos számára az otthon, a birtok), legyen mindig elég pénze igényeinek kielégítésére.

A hindu szemlélet szerint az anyagi gazdagság nem arra való, hogy fényűző életmódot folytassunk, kivívva mások irigységét, hanem arra, hogy segítségükkel betöltsük dharmánkat, kötelességeinket, s ebben támogassuk a körülöttünk élő embereket is.

 

KÁMA

Az emberi vágyak forrása kiapadhatatlan. Vágyunk családra, vágyunk társra, gyermekre, szexualitsára stb. A Káma és az Artha életcélok anyagi természetűek. Az ősi szent könyvek, a védák, a Biblia, a Korán szerint is az ember vágyai azok, melyek szenvedést hoznak az emberre. Gondoljunk csak bele, mennyire igaz ez.

Ugyanis amíg az ember vágyakozik, addig nem teljes, hiszen vágyának a célja valamilyen hiányosság betöltése. Az ember szenved, amíg vágyát be nem tölti.

 

" A vágynélküliség nagy kísértésektől óvhatja meg az embert. A sóvárgás felkavarja a tudat nyugodt áramlását. Hitvánnyá és aljassá tesz, s megnyomorítja az embert. "

 

DHARMA

Dharma, a szó ismerősen cseng. Megannyi jelentés megannyi kultúrában.

A dharma szó szankszkrit eredetű, jelentése „Nagy Rend”.

A világegyetemet éppúgy, mint az emberi életet vezérlő és fenntartó elv, kötelesség, mely egyénenként eltérő, de célja mindenki számára a boldogság elérése. Hiszen az embert kötelességének teljesítése mindig boldogsággal tölti el. Amikor a dharma követése az ember fontos életcéljává válik, megjelenik benne az egyetemes illetve önmaga igazságának követése, a szeretet tudatállapotának kiterjesztése minden élőre, az életének erkölcsök szerint való vezetése.

 

MOKSHA

A Moksha a fizikai világ illúzióinak (maja) meglátása által elvezeti követőjét saját korlátainak, s a világ törvényszerűségeinek szellemi meglátásán át az ember anyagi mozgatórugóinak levetéséhez. Amikor az ember ráeszmél arra, hogy lénye szellemi, örökkévaló és végnélküli, akkor lehull a megannyi fátyol látása elől, s képessé válik az életet szabadon megélni, elfogadni a benne ható erők egymásra hatását (tamasz és radzsasz).

Törekvése már nem a múlandó dolgok gyarapítása, hanem életében a szellemi elvek megélése. A moksha állapota a totális szabadság állapota, valójában minden ember vágya.

 

Minden ember megtalálja életének vezérelveit a négy életcél között.

A régi Indiában egy férfi, aki elért életének késői szakaszába (már megvalósította vágyait, felnevelte gyermekeit), hátralévő földi éveit az utolsó két életcél betöltésének szentelte. Igazából nem szükséges elvonulnunk a világ és az emberek elől, hogy gyakorolni tudjuk a Dharma és a Moksha életcél elveit. Az ember más emberek között tud igazán kiteljesedni a feltétel nélküliségben, békében, saját igazságának megélésében és felvállalásában. A legfőbb kérdés, hogy ki melyik életcélban tudja megtalálni úgy önmagát, hogy nem árt, hanem képes szolgálni másokat, s melyik az az állapot, amely nem fejvesztettségbe viszi hordozóját, hanem képes megnyugvást adni követőjének.

 

Forrás: http://ayurvedika.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=788%3Aa-negy-eletcel&catid=49%3Aayurveda-altalaban&Itemid=166&lang=hu

 

 

 

 

 

Csaraka, az Ayurvéda ősatyja        

Írta: Horváth-Kovács Diána

Csaraka, az ayurvédikus tudás összegyűjtője és egyesítője.

Személye meghatározó az ayurvédikus bölcselet és gyógyítás fennmaradásában, terjedésében. 

Csaraka hívta fel a figyelmet a megelőzés fontosságára.

Arra, hogy a betegségek kezelése során felállított kezelési tervnél sokkal fontosabb az egészség állapotának konzerválása egy egészséges emberi szervezetben.

Csaraka volt az első, aki leírta, hogy az emberi szervezet működését 3 hatóerő, 3 dosha hatja át (a Vata, mint mozgató – a Pitta, mint átalakító – a Kapha, mint a kenő, stabilizáló erő). Ezen 3 hatóerő felborulása (túl- vagy alulműködése) minden betegség forrása.

Csaraka nevéhez fűződik a Csaraka Szamhita nevű tudásgyűjtemény, mely lefektette az Ayurvéda alapjait. A Csaraka szamhita jelentése: Csaraka: a mű írójának neve,  Szamhita: enciklopédia, szöveg.

Míg korábban a tudás szájhagyomány útján adományozódott apáról-fiúra,

Csaraka összeírta a szútrákban fennmaradt tudást. A Csaraka Szamhita mintegy 8400 versből áll. A verses formában összeállított mű segíti olvasóját, tanulóját az egyes betegségekre összeállított versecskék könnyed megértésére.

A Csaraka Szamhitában szó van az emberi életet érintő legfontosabb kérdésekről: életmódról, táplálkozásról, az emberi kapcsolatok szabályairól (pl. erkölcs), napi és szezonális egészségmegőrzésről, a betegségeket gyógyító kezelésekről.

Csaraka idejében az emberek nem pénzért akartak gyógyítók lenni,

hanem attól a nemes céltudattal átitatódva akarták szolgálni az emberek egészségét, mely önzetlen és nem kér viszonzást.

Csaraka személyéről nem sokat tudunk, csupán annyit, hogy fia volt egy bölcs gyógyítónak, aki maga is az emberek közt járva gyógyította a nép szenvedéseit. 

Forrás: yurvedika.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=792%3Acsaraka-az-ayurveda-satyja&catid=49%3Aayurveda-altalaban&Itemid=166&lang=hu

 

 

A félelem dilemmája

Minden nap eldöntheted, hogy gonosz tanácsadódra, a félelemre hallgatsz-e, aki eddig soha semmiben nem segített,

vagy igaz prófétákra, akik már legyőzték őt, és hitre és bizalomra tanítanak.

http://ayurvedika.hu/

 

 

 

 

5 dolog, amit az ébredés utáni első órában meg kell tenned, ha egészségesebb szeretnél lenni

Írta: Zabolai Margit, 2009 óta dolgozik újságíróként, különösen a társadalmi témák és a populáris kultúra érdeklik, de a spenótfőzelék receptjének megfogalmazása is képes örömet okozni neki. Jelenleg nyelvészeti tanulmányokat folytat, szabadidejében pedig amatőr stand uposként adja elő történeteit, amihez imádott, de nem problémamentes macskája szolgáltat állandó alapokat.

Frissen és fitten pattansz ki az ágyból, vagy úgy kell rólad lehúzni a takarót?

Ezekkel a szokásokkal nem csak a reggeled lesz jobb, de az egész napod is, ráadásul hosszú távon az egészségednek is jót tehetsz az apró változtatásokkal.

1/5 Igyál egy pohár vizet!

Egy felnőtt ember teste optimális esetben körülbelül 55-60%-ban vízből áll.

Könnyen belátható, hogy a szervezet minden működési folyamatához szükség van vízre, márpedig, miután az éjszaka során órákon keresztül nem pótoltuk a folyadékot, reggelre a testünk alaposan kiszáradhat.

Ha rögtön ébredés után elkortyolsz egy pohár vizet, még a kávé vagy a reggeli előtt, sőt akár az előtt, hogy kikelnél az ágyból, a tested sokkal „olajozottabban” indítja a napot, könnyebben indul el az emésztés, frissebbnek, éberebbnek érzed magadat.

A dietetikusok szerint a legjobb, ha még este az ágyad mellé készíted a vizet, és a szobahőmérsékletű folyadékot rögtön ébredés után meg is iszod, mielőtt bármi máshoz fognál.

2/5 Mozogj!

Nem mindenkinek van túl sok szabadideje reggelente, az ébredés utáni órája pedig mindenkinek csak 60 percből áll, szóval nem biztos, hogy ez az ideális alkalom arra, hogy letudd a heti edzésedet, de egy kevés testmozgás, ha belefér, nagyon sokat tesz az egészségedért.

Nem kell feltétlenül rögtön edzőcipőt húznod, 10-15 percnyi napindító jóga akár még pizsamában tökéletes módja annak, hogy egészségesebben kezdd a napodat.

A könnyed ászanák segítenek kinyújtani, bemelegíteni az alvás közben elgémberedett izmaidat, így elkerülhetőek a görcsök, húzódások, bemerevedések, miközben a könnyed mozgás a keringésednek is jót tesz, így csökkenthető vele a szív- és vérnyomásbetegségek kialakulásának kockázata.

3/5 Meditálj!

Ha a testmozgást befejezted, szánj néhány percet a befelé figyelésre is.

A legtöbben kapkodva, sietve, feszülten indítjuk a reggeleinket, pedig a meditáció csak néhány percet vesz igénybe, ennyi tényleg belefér, és cserébe sokkal kiegyensúlyozottabb leszel egész nap.

Vannak, akiket a reggeli meditálás annyira „összerak”, hogy a kávéról is le tudtak szokni, mert nem volt már rá szükségük, míg más tanulmányok a reggeli jóga férfiak libidójára kifejtett jótékony hatását igazolta.

A napindító meditáció emellett segít csökkenteni a fejfájást, javítja a keringést és jót tesz a szív működésének is.

4/5 Reggelizz!

Ha a tested egy motor, ami reggel az ébredés után beindul, akkor élelem nélkül üzemeltetni olyan, mintha benzin vagy kenőanyag nélkül járatnád a motort. Semmiképpen sem tesz jót.

A kihagyott vagy túlságosan elodázott reggeli szerepet játszhat az elhízásban, a cukorbetegség kialakulásában, de az általános gyengeségben, gyakori fejfájás megjelenésében is.

A legideálisabb, ha összetett szénhidrátokban és rostban gazdag, de könnyen emészthető fogásokat választasz.

A teljes kiőrlésű zabpehely, a tejtermékek és a friss zöldségek és gyümölcsök is egészséges reggelik lehetnek. Ha szűk a gyomrod, és nem tudsz ilyenkor sokat enni, egyél egy kis poharas joghurtot, amibe egy kanál teljes kiőrlésű zab- vagy búzakorpát keversz.

Szinte észre sem veszed, hogy ott van, mégis sokáig erőt és energiát ad.

5/5 Moss fogat!

A reggeli fogmosással bizony nem csak a kellemetlen lehelet előzhető (vagy szüntethető) meg, de a szájhigiénia fenntartása szempontjából is nagyon fontos szerepe van ennek a lépésnek. A fogak és a szájüreg épsége pedig nagyon is hozzátartozik az egészséged megőrzéséhez, hiszen a szájban kialakult gyulladások önmagukban is kellemetlenek, de akár súlyosabb szövődményekhez is vezethetnek.

Míg vannak, akik közvetlenül az ébredés utáni fogmosásban hisznek, a dentálhigiénikusok inkább azt javasolják, hogy a reggeli étkezést követő 30 percen belül mosd meg a fogadat, így elkerülheted, hogy a reggeliből származó lepedék egész nap a fogaid zománcát roncsolja.

Természetesen, ha zavar a reggeli szájízed, akkor moshatsz rögtön ekkor is fogat, és moshatsz fogat az étkezés után is – a finoman, de alaposan kivitelezett kétszeri reggeli fogmosásnak semmiféle hátránya nincs.

Forrás: https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/testi-egeszseg/5-dolog-amit-az-ebredes-utani-elso-oraban-meg-kell-tenned-ha-egeszsegesebb-szeretnel-lenni/128255

 

 

 

 

  1. Fitnesz és alakformálás

 

30 napos fitnesskihívás: popsierősítés felsőfokon!

 

 

Bombabiztos edzésterv: napi 15 perc a feszes, kerek popsiért

 

 

Egy mérettel kisebb leszek! 30 napos edzésterv hasra

 

5 konditermi trükk, amivel meglepően sok kalóriát égethetsz el

Írta: Stumpf Bea Kiskorom óta szeretek írni, bár akkor még csak napló formájában vetettem papírra a mindennapjaimat. Valahol itt kezdődhetett minden. Ha épp nem dolgozom, imádok utazni, világot látni. A hétköznapokban a jóga és a futás frissít fel, ilyenkor teljesen feltöltődök, mind testileg, mind szellemileg.

Csak egy szűk órád van a konditeremben, de szeretnéd kihozni magadból a maximumot? Most ajánlunk néhány olyan gyakorlat, amikkel nem csak izgalmasabbá és változatosabbá teheted az edzésedet, de meglepően sok kalóriát is elégethetsz! 

1/5 Homokzsák

A homokzsák a súlyzók mellett egy szuper eszköz arra, hogy rövid idő alatt sok kalóriát égess el.

A homokzsákokban az a jó, hogy nincs rajtuk fogás, így a karokban még több izomcsoportot megmozgatnak.

Jó, ha a szokásos gyakorlatokat néha homokzsákkal dobod fel, hiszen a guggolás, a kitörés vagy a törzsdöntés súly nélkül is hatékony, de súllyal megtöbbszörözöd a gyakorlatok hatékonyságát.

2/5 Ugrókötél

Az ugrókötelezés az egyik legegyszerűbb mozgásforma – még otthon is könnyen bevethető, és nem is gondolnád, mennyire hatékony!

Nagyjából 100-120 percenkénti ugrálással körülbelül 13 kalóriát égetsz el, így ha nincs sok időd, akár ezzel is indíthatod az edzést.

Az ugrókötelezés ráadásul azért is nagyon hasznos, mert a kalóriaégetés mellett az egyensúlyérzéked is javul, több izomcsoportot aktivizálsz, mint a kocogás során, és a végtagok összhangja is fejlődik!

3/5 TRX

A TRX edzések sem maradhatnak ki ebből a listából, hiszen minimális eszköz- és helyigényük van, szuperül variálható kalóriaégető gyakorlatokat végezhetsz rajta, de a kezdésnél nem árt egy-két alapot edző segítségével elsajátítani.

A TRX-ben az a jó, hogy nem terheli az ízületeket, de az erőközpontot és a gerinc környékét nagyon jól fejleszti. Ha már gyakorlott vagy, akkor végezheted egyedül, kiscsoportokban személyi edzővel, de akár csoportos órán is.

Tipp: Ha egyik nap egy kevésbé pörgős órára vágysz, akkor próbáld ki a TRX jógát is!

4/5 Kettlebell

Ma már szinte minden konditeremben van kettlebell, amivel nagyon változatos gyakorlatokat végezhetsz.

Nem árt azonban, ha az elején kikéred egy edző tanácsát, hogy milyen gyakorlatokat végezz, hiszen, mert ha rosszul csinálod, könnyen meg is húzhatod magad.

A legjobb kalóriaégető gyakorlatok a swing, a deadlift vagy a guggolás.

Ha kifogytál az ötletekből, akkor plusz gyakorlatokért kattints IDE.

5/5 Tabata

A tabata szuper hatásairól már egy korábbi cikkünkben írtunk, de ha kalóriaégetésről van szó, ebből a listából sem maradhat ki.

Tabatázáskor a 20 másodperc munka, 10 másodperc pihenést váltogathatod különböző gyakorlatokkal, például burpee-vel (négyütemű fekvőtámasz), guggolásból felugrással vagy sprinttel – így eszközök nélkül akár otthon is kezdheted ezzel a napod!

Tipp: Persze az edzésformák variálásán kívül az étkezésre is kiemelten figyelned kell, ha gyorsan le szeretnél dobni pár kilót. Például ha egy kis édességre vágysz, csoki helyett inkább dobj be egy kalóriaégető smoothie-t almából, sárgabarackból és grapefruitból!

Forrás. https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/fitnesz-alakformalas/5-konditermi-trukk-amivel-meglepoen-sok-kaloriat-egethetsz-el/123944

 

 

 

4 intenzív mozgásforma, ami gyors eredményt nyújt

Írta: Horváth Petra  A kreativitás a mindennapjaim része, mióta az eszemet tudom. Nem szeretem a tétlenséget, mindig késztetést érzek az alkotásra, legyen szó írásról, rajzolásról vagy éppen a grafikai tervezésről. Úgy gondolom, hogy a kreatív folyamatok kiváló teret engednek az önkifejezéshez és a véleménykinyilvánításhoz. Szeretek felfedezni új dolgokat, tanulni és fejlődni, akár a munkámról van szó, akár a szabadidőmről. Az igazi kikapcsolódást számomra a sport és a mozgás jelenti, éppen ezért imádok kirándulni, utazni és edzeni is.

Év elején sokan tesznek újévi fogadalmat a mozgással kapcsolatosan, úgymint: rendszeresen fognak mozogni, új sportot fognak kipróbálni, ezentúl egészségesen fognak élni, vagy éppen adott kilótól megszabadulnak.

A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ha mozgásról van szó, hogy nem hagyunk magunknak reális időt az eredmények elérésére, gyorsan akarjuk a fogyást, az izmok kialakulását, a fejlődést.

A legtöbb edzésforma azonban nem így működik, emiatt sokan hamar feladják a fogadalmaikat, és csalódottan nyugtázzák, hogy ők mindent megtettek.

Most azonban bemutatunk négy olyan mozgásformát, amik viszonylag rövid időn belül, látványos eredményekkel kecsegtethetnek, ha valóban rendszeresen végezzük – tehát heti 1-2 alkalommal minimum –, és betartjuk mellette az étkezésre vonatkozó szabályokat is!

1/4 Zumba

A zumba először az 1990-es években robbant be a köztudatba, bár hazánkba csak a 2000-es éves végén lett igazán közismert. Ugyan voltak kevésbé népszerű időszakai is, az elmúlt évek során újra felkapott lett, ami nem véletlen!

Egyfelől egy roppant intenzív mozgásforma, ami rövid időn belül kínál hihetetlen fejlődést, másrészről a felépítése miatt könnyen formálható, így mindig képes a megújulásra. Számtalan mozgás típust ötvöz magában, a hastánctól kezdve, az aerobikon át, egészen bizonyos önvédelmi sportokig.

A legújabb irányzata, amikor egy adott hőmérsékletre fűtött szobában végezzük az adott mozdulatsorokat, így fokozva a zsírégetést! Szinte bárkinek ideális mozgást nyújthat, de egy kis ritmusérzék azért nem árt hozzá!

2/4 Rúdtánc

Ugyan egyre többen kezdenek képben lenni, hogy valójában mit is takar ez a sportág, még mindig sokakban téves képzetek társulnak a rúdtánc fogalmához! Nem összekeverendő az erotikus tánccal vagy a sztriptízzel!

A rúdtánc ugyanis egy akrobatikus elemekkel megspékelt táncos előadóművészet, amiben vannak talajgyakorlatok, és a rúdon kivitelezett gyakorlatok is. Hihetetlen koncentrációt igénylő sport, ami elképesztően szép és kidolgozott izomzatot képes kialakítani.

A rúdtánc segítségével hajlékonyabbá, erősebbé, izmosabbá, ugyanakkor kecsesebbé is válhatunk, miközben látványos eredményeket érhetünk el, rövid időn belül! Kortól és nemtől függetlenül, bárki lehet rúdtáncos, sőt, manapság egyre több férfi képviselője is akad ennek a gyönyörű mozgásformának!

3/4 Stretching

Ez egy viszonylag újszerű mozgásforma, már ami a konkrét nyújtás órákat illeti. Ugyanis nyújtani szinte minden mozgás után érdemes, azonban a stretching egy olyan mozgásforma, ami ötvözi a nyújtógyakorlatokat, bizonyos jóga elemekkel és légzési gyakorlatokkal. Ne tévesszen meg az elnevezés, és a rövid ismertetés!

Ezek az órák bizony intenzíven átmozgatják az egész testet, a kislábujjtól egészen a fejünk búbjáig!

A végeredmény? Kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb életforma, hajlékonyság, tónusos test, gyors formálódás és mínusz centik! A legjobb benne pedig az, hogy a megtanult gyakorlatokat akár minden nap alkalmazhatjuk az otthonunkban, így még gyorsabb és látványosabb eredményeket produkálva!

4/4 Boksz

Az ökölvívás nem újkeletű találmány, sőt, ami azt illeti a legrégebbi olimpiai sportágak egyike. Manapság azonban egyre több korszerű változata lát napvilágot, amik között található olyan is, amit kifejezetten nők számára fejlesztettek ki, vagy amik nem feltétlenül az önvédelemről szólnak, sokkal inkább az izomtónusok finomítására szolgálnak.

Bármelyik típust is válasszuk, abban biztosak lehetünk, hogy a boksz rövidtávon képes látványos eredményeket nyújtani, hiszen minden izomcsoportot átmozgat.

Csakúgy, mint a súlyzós edzések esetében, a boksznál sem kell megijednie a női érdeklődőknek, nem lesz senki izomkolosszus a boksztól, viszont gyönyörű, kidolgozott, tónusos izomzat érhető el a segítségével!

OLVASD EL EZEKET IS!

Ezek a legjobb újrakezdő sportok, ha egy ideje már nem edzettél

 

https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/fitnesz-alakformalas/otthoni-edzes-katus-attilaval-1-gyakorlatok-labra-es-fenekre/121206

 

https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/fitnesz-alakformalas/5-keleti-mozgasforma-a-tokeletesebb-eletert/113926

 

 

Forrás. https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod/fitnesz-alakformalas/4-intenziv-mozgasforma-ami-gyors-eredmenyt-nyujt/128112

 

 

 

 

 

Ez már a tavasz első hónapja: a fák rügyezni kezdenek, a tavaszi virágok sorra kibújnak a földből, és a madárdal is egyre intenzívebbé válik reggelenként.

Mindez minket is arra hív, hogy fokozatosan bújjunk elő meleg kuckóinkból, és újjászületőben lévő énünket mutassuk meg a világnak.


A sok belső munka után most ténylegesen olyan vagy, mint egy újszülött:

fontos, hogy finoman, gyengéden bánj magaddal, és mások is ezt tegyék.

Ezért először csak olyanokkal találkozz, és olyanoknak mesélj belső élményeidről,

akik valóban közel állnak hozzád, ítéletek nélkül fogadnak,

és minden álmod megvalósításában támogatnak.

Márciusban fokozatosan elkezdődik az új élet, amit januárban megálmodtál magadnak, így légy kíváncsi és nyitott mindarra, ami átalakulni és kialakulni kíván az életedben.

Ez az a hónap, amikor már valóban érdemes új szokásokat beépítened az életedbe (január 1. sokkal kevésbé alkalmas erre).

Amit most elkezdesz, az tartós is lesz.

Vedd hát elő, amit januárban leírtál az álmaidról, és olvasd el újra.

Majd tedd fel magadnak a kérdést:
 

Milyen új szokás(ok) kialakítása támogathatna abban,

hogy ezeket az érzéseket már most megtapasztaljam?
 
Gondold végig, hogy mi az, amit minden nap, minden héten és minden hónapban
meg szeretnél tenni annak érdekében,

hogy mindaz, amit megálmodtál, megvalósuljon.

Mutatok neked egy példát:

Lehet, hogy szeretnél a pároddal sokat utazni, ami most még azért nem történik, mert

  • nincs melletted a párod, vagy
  • melletted van, de nincs rá pénzetek, vagy
  • túlságosan elfoglaltak vagytok, és nem szánjátok rá az időt.

Ahhoz, hogy az utazás megjelenjen az életedben,

először olyan szokásokra kell szert tenned,

amelyek már most felidézik benned azt az örömet, amit maga az utazás is jelent.

Tehát nem azzal kell törődnöd, hogy

  • megérkezzen a párod, vagy
  • meglegyen az utazásra a pénz, vagy
  • több időt teremts valahonnan,

hanem azzal, hogy átéld az örömöt, amit az együtt utazás jelent.

A hozzávalók pedig majd megérkeznek maguktól.

Hogyan teheted ezt?

  • Nézz utazásról szóló filmeket, és olvass ilyen témájú könyveket.
  • Szerezd be az útikönyveket, amik oda szólnak, ahová menni szeretnél, és lapozd fel őket gyakran, akár tervezd meg majdani utadat.
  • Utazz országon belül, és fedezd fel azokat a vidékeket, ahol még sohasem jártál.

 

Márciusi mantrád legyen ez:

Örömteli szokásaimmal boldog, izgalmas, szerelmes életet teremtek magamnak.


Szeretettel,

Sarkadi Kriszta
szeretetterapeuta,
a Szerelmeskönyv írója

 


PROGRAMAJÁNLÓ

Szerelmes Zarándoklat: május 24-27 >>>

A Szerelmes Zarándoklat neked szól, ha

  • örömmel eltöltesz négy napot a természetben; 
  • szívesen kipróbálod magad e 110 km gyalogos végigjárásában;
  • szeretnél mélyen megmerítkezni a Szerelmes útravalók tanításaiban
  • szívesen vagy olyan emberek között, akik szinte csak a szerelemről és a párkapcsolati boldogságról beszélgetnek
  • valódi kikapcsolódásra vágysz;
  • szeretnél néhány aktuális kérdésedre belső bölcsességedtől választ kapni.

Neked szól, ha már régóta foglalkoztat a párkapcsolati boldogság témája, és neked szól akkor is, ha még csak most kezdtek az első kérdések felmerülni benned.

Kattints ide a részletekért: Szerelmes Zarándoklat: május 24-27 >>>


HA KÉRDÉSED VAN ... Sarkadi Kriszta ugyfelszolgalat@igazabolszerelem.hu

www.igazabolszerelem.hu

 

 

 

Azt csináld, amit lázba hoz sztori


George Vlagos nevezetű úriember, az Oak Street Bootmakers tulajdonosa, egy görög származású bevándorló családban született. Apja cipész volt és el akarta bátortalanítani fiát a szakmától, mert nem akarta, hogy kétkezével keresse kenyerét. Azt akarta, hogy az eszével keressen pénzt. Éppenezért minden szombaton dolgoztatta fiát a cipészetben. Ez mégis visszafelé sült el. George rájött, hogy nagyon nehéz minőségi cipőt találni, ezért visszatért apjához és tervezett egyet. Mára már 6 hetes várakozási lista egy új pár, pompás cipőre és George nemcsak anyagi jólétben él, hanem vállalkozása sikeres, mert azt csinálja, amit igazán szeret.

Köszönöm, hogy végigolvastad. Remélem tetszett. Jöjjön a heti újdonság:

HETI ÚJ UPDATE!

VADONATÚJ RÉSZEKÉRT klikk: Podcast - Videó - Blog

 

 

031 – SIKER GONDOLKODÁSMÓDBELI KÜLÖNBSÉGEK

 

Tovább a PODCASTRA

 


Vállalkozó Képző Mini Tanfolyam - NEKEM VALÓ A VÁLLALKOZÁS? - 5/5 FEJEZET
 

Az 5 fejezetből álló vállalkozóképző minikurzus UTOLSÓ fejezete - remélem tetszett az ingyenes online kurzus :)


Tovább a VIDEÓHOZ


 

ÖNBIZALOM NÖVELŐ TIPPEK - BLOGBEJEGYZÉS
 

Bizony ebből a témából sose lehet elég nekem. Te hogy vagy ezzel?

Tovább a BLOGHOZ

Szépséges vasárnapot és sikerekben gazdag, forgalmas hetet kívánok!


Andrade G. Anita

Önfejlesztő tréner és online üzlet mentor

https://siker.guru

 

 

 

,,Engedjük, sőt segítsük egymást ragyogni, felszabadultnak, boldognak lenni. A hűség nem azon múlik, hogy mások hogyan reagálnak a ragyogásunkra, hanem egy belső, lélekszintű döntésen.”

 

KAPCSOLATI HATÁROK * kundalini jóga workshop

Már érezhetővé is vált. Itt vannak 2018. első érzelmi próbatételei.

Lehet, hogy magaddal harcolsz,

mert nem tudod magadnak megbocsátani, hogy nem jelölted ki egyértelműen a határaidat.

Lehet, hogy emberi konfliktusok találnak meg, ahol veszélyben érzed a határaidat. Lehet, hogy mindkettő egyszerre.

 

Saját érdekünkben, hogy megelőzzük a csalódásokat, fájdalmakat,

érdemes kijelölni a határainkat, és azt őszintén kommunikálni.

Érdemes folyamatosan ébernek lenni arra, hogy mások mennyire veszik komolyan a határainkat, és ha nem, akkor miért nem.

Érdemes folyamatosan ébernek lenni önmagunkra,

hogy ami most körülvesz, abban mennyire érezzük jól magunkat, hogy nem veszítjük-e el mi magunk a határainkat a történések közepette.

 

Határokra szükség van, hogy a lehető legönazonosabb életet élhessük.

És mivel az ember társas lény, ezekről a határokról időről időre egyeztetnünk kell,

hiszen társainkkal együtt megyünk az úton, másokra is odafigyelünk, és másokat is boldognak szeretnénk látni.

A workshop során:

  • Megbeszéljük, hogy milyen kihívások jelentenek nehézséget.
  • Tanulunk arról, hogy hogyan jelölhetjük ki,

                kommunikálhatjuk, és tarthatjuk meg a határainkat.

  • Kundalini jóga gyakorlatokat és meditációkat végzünk,

               melyek segítségével megszabadulunk a félelmeinktől, megerősítjük a középpontunkat, és rugalmasabbakká, mégis erősebekké válhatunk.

              Jobban szerethetjük magunkat, és tisztelhetjük az életünket.

              Eredményesebben kommunikálhatunk, ha a humanológiai tanításokból megértjük, hogy határkijelölés kérdéseit milyen pszichológiai tényezők befolyásolják.

  • Önbizalmat és tudást gyűjtünk,

              amelyek segítenek a határaink őszinte és tiszta kijelölésében, és megtartásában.

A workshop helyszíne: Életfa Spirituális Központ

A workshopról itt olvashatsz bővebben. Ha hív a program, jelentkezz most! http://www.simratyogaworld.com/workshopok/kapcsolati-hatarok-kundalini-joga-workshop/

Szeretettel,

Arató Mónika/ Simrat Kaur

http://www.simratyogaworld.com/blog/nikab-vagy-ragyogas/

 

 

„Ó én Önvalóm, ó én Létezésem, ó én Fényem, ó én Isteniségem! Add meg nekem az egységet mindazzal a tettel és reakcióval, amin keresztül megyek.
Add meg nekem a ma bánatától felszabadult holnapot.
Add meg a tudatosságot, amely vezet az életem ösvényén a Te céljaid beteljesítéséért.
Hadd kapjam meg az életet úgy, mint egy isteni ajándékot.
Hadd legyen meg a tudatosságom, hogy az ajándékot vissza tudjam adni a Teremtő minden teremtménye felé, minden teremtő cél érdekében.
Hadd uralkodjon az elmémen béke. Hadd tapasztaljuk, ahogyan a Fölbolygó kedvét leli a békében.
Az emberiség hadd éljen szeretetben a jövőben, mindörökké.
Hadd emelkedjünk a szeretetünkben, és az odaadásunkban, hogy megtaláljuk a szépséget, a nagylelkűséget és a boldogságot a saját kegyelmünkben.
Sat Nam.” 
Yogi Bhajan 1992. június 22.

 

A jóga egységet, egyesülést jelent.

Ez a végtelen megtapasztalása a véges formánkban.

A kundalini jóga egy tudomány, amely segítségével a valónk megtapasztalhatja az Önvalót.

Ez egy ösvény, amely befelé vezet, hogy megtaláljuk azt az áldást, a saját életünk megtapasztalásán keresztül, amely az emberi létezés lényege.

A lélek vágyódik a teremtés tapasztalására az emberi életen keresztül, és az ember vágyik arra, hogy eggyé váljon a Végtelennel.

Ez a való és az Önvaló egyesülése, amelyet keresünk, és érdekes módon ez tesz minket valóban emberré.

http://www.simratyogaworld.com/aktualis-programok/aldas-majusi-kundalini-joga-elvonulas-a-szent-andras-kastelyban/


 

 

 

Küldetésünk és céljaink

Az Integrál Akadémián az elsődleges célunk az integrál szemlélet szakmai szintű képviselete, tanítása, kutatása és fejlesztése.

A háttérfilozófiánkban úgy gondoljuk, hogy a Föld és társadalmunk egy globális változáson megy keresztül, ahol a jövő megteremtése a mi kezünkben (vagyis minden ember kezében) van.

A különféle ősi kultúrák és a modern tudományok tanulmányozása, továbbá személyes belső élmények alapján úgy látjuk, hogy az evolúció jelenleg az emberközpontúság, az emberek és a különféle nézőpontok és nemzetek békés, globális integrációja és a szellemiség irányába halad, amellyel párhuzamosan a külvilágban várhatóan változás áll be a környezeti-ökológiai és technológiai világunkban is.

Ezt “5-ről a 6-ra” lépésnek nevezzük, az integrál fejlődési modell 5. és 6. szintjére utalva, ahol az 5. a tudományos-racionális-kapitalista világot jelenti, a 6. pedig a holisztikus, rendszerszemléletű, integratív, empatikus megközelítéseket, melyek hidat képeznek a transzperszonális (spirituális) lélektani stációk felé.

Ennek a jövőképnek a megvalósításán dolgozunk lokálisan Magyarországon az integrál szemlélet terjesztésével.

Úgy véljük, hogy a XX. századot jellemző tudományos-materializmus, és a XX. század második felére jellemző (hazánkban a ’90-es évek óta tapasztalható) spirituális ébredés, és a new ages - ezoterikus törekvéseink gyermekhibáit megtapasztalva, egyrészt ezeket meghaladva,

másrészt az erősségeiket megőrizve, egy érettebb, szakértői megközelítést képviselünk.

Olyan komplex problémákra, és kihívásokra válaszul, mint a helyi és globális ökológiai, gazdasági, lélektani és társadalmi válság, kevés a tudomány, a lélektan, az ökológia, vagy a spiritualitás önmagában való művelése, ezek intelligens szintézisére és együtt kezelésére van szükségünk. Ehhez ad szemléleti keretet a XXI. századi integrál szemlélete.

A képzés mellett célunk a hazánkban kreatívan továbbfejlesztett integrált tudás és alkalmazások megosztása egymással.

Meghívunk mindenkit, hogy ha alkalmazza az integrált szemléletet a maga területén, vagy újítást hoz bele, akkor azt ossza meg velünk és a világközösséggel.

Ha szükséges, segítünk az alkalmazás kidolgozásában és illesztésében a közöshöz.

Ügyelünk a minőségre és a szemlélet szakmai tisztaságára. Eddig tapasztalatunk szerint, amíg az adott résztémákba való bepillantásra és ízeltőre elegendőek a rövidebb kurzusok, addig az integrál szemlélet igényes alkalmazásához a három éves képzés elvégzése szükséges, hiszen a megközelítés a jellegéből fakadóan széles ismeretkörre és szakértői tudásra alapoz, melynek megszerzése befektetett időt és energiát igényel.
 

Céljaink röviden:

  • Az integrál szemlélet hazai terjesztése, tanítása és minőségi tisztaságának képviselete
  • Integrál alkalmazások fejelsztésének támogatása
  • Híradás a nemzetközi integrál életről és fejlesztésekről
  • A hazai integrál fejlesztések támogatása és megismertetése a nemzetközi integrál közösséggel

Képzéseinkre azokat a személyeket várjuk, akik úgy érzik hasonlóan gondolkodnak, és emellett széles látókörű, igényes tudást és praktikus készségeket szeretnének, továbbá rezonálnak az alábbi értékeinkre:
 

Integrál szemlélet


Az Integrál Akadémia képzéseit működtető további célokról, elvekről, a négy kvadráns szerinti elrendezésben.

A képzéseinket úgy szervezzük, hogy többféle cél integrált megvalósításán dolgozunk.

A tanulás élményének, az embernek, s a szervezetnek különféle oldalait tekintetbe vesszük.
 

A közös együttlét élményei (BA-célok)

Fontos számunkra, hogy résztvevőink örömmel tanuljanak.

Úgy tapasztaltuk, a résztvevő fejlődést él át, s örül annak, amikor kíváncsiak vagyunk a véleményére, teret adunk a visszajelzéseknek, egyéni megnyilvánulásnak, párbeszédnek és az egyéniség kibontakozásának.

Ezért olyan emberi közösséget alkotunk, ahol személyes kapcsolatban vagyunk egymással, és figyelünk egymásra.

A tanulásba sok sajátélményt is beleviszünk, amely sejtszintre hozza le a tudást a fejből.
 

Az egyéni, belső élmények és fejlődés (BF-célok)

Képzésünk egy személyiségfejlesztő folyamat egyben.

Az előadások mellett számos sajátélményű önismereti terápiás gyakorlat és izgalmas együttlét az, ami megérleli a résztvevő személyiségét.

A résztvevők számára olyan helyzeteket teremtünk, ahol visszajelzéseket is adhatnak egymásra, s lehetőségük van olyan önmagukkal kapcsolatos felismerésekre, amelyet a hétköznapi emberi közegben nem tudnak meglépni.

Támogatjuk a résztvevőink önmegvalósítását is.

Arra biztatjuk őket, hogy találják meg a tananyagban a nekik megfelelő részeket, ami lelkesedésre, szárnyalásra, újító felfedezésre ösztönzi őket.

A szakmai dolgozatot elérve pedig arra ösztönözzük őket, hogy kezdjenek önálló alkotásba, valósítsák meg képességeiket és  küldetésüket, felhasználva az itt tanultakat.

Emellett többen már a képzés alatt átélik tehetségük szárnybontását, amikor felajánlják segítő munkájukat az akadémia számára abban a témában, amit a legjobban szeretnek csinálni.
 

A tudás, a tananyag (JF-célok)

A tananyagot és a tanulást változatossá tesszük.

A leírt mondatok mellett audiovizuális, multimédiás eszközöket – színes ábrák, fotók, videók, zenék – használunk, és a tananyagot demonstráló sajátélmény gyakorlatokat.

Nemegyszer együtt átéljük az anyag egy-egy vonatkozását, megosztjuk egymással átéléseinket, mely a tananyag belső integrálást eredményezi. 

A tanított tudás élvonalbeli Magyarországon és nemzetközileg is.

A kulturális kreatívok közé tartozunk, akik kilépnek a megszokott sémákból, és újító szemléletet adnak a tanítványaiknak, abba integrálva a hagyományos nézeteket és az ősi bölcseleteket is.
 

Szervezet és társadalmi illeszkedés (JA-célok)

Szervezeti célok

Szervezetünk fejlődése

Szervezetünket folyamatosan fejlesztjük.

Élethosszig tartó tanulásra és fejlődésre rendezkedünk be, ahol szervezetünk pozitív alapelveinek megtartása mellett folyamatosan fejlesztjük az élő valóság követésével a működést.

Ehhez monitorozzuk a képzéseinket, visszajelzéseket kérünk résztvevőinktől szóban, s kérdőívekkel, és a véleményeiket figyelembe véve formáljuk tovább az iskolát.

Az élő történésekből magunk is tanulunk, s ezt beforgatjuk a tananyagba, így a tanulás egyben közös alkotás, és a nagy-közös gyarapítása.

Együttműködünk a résztvevőkkel

Az elszánt, lelkes, fejlődő, és kapcsolódni vágyó résztvevőket később képességeik s belső indíttatásuk szerint meghívjuk közös projectekbe, tanításra, az Akadémia életének szervezésébe és önálló szolgáltatások kialakításába.
 

Társadalmi célok

A háttérfilozófiánkban úgy gondoljuk, hogy a Föld és társadalmunk egy globális változáson megy keresztül,

ahol a jövő megteremtése a mi kezünkben (vagyis minden ember kezében) van.

A különféle ősi kultúrák és a modern tudományok tanulmányozása, továbbá személyes belső élmények alapján úgy látjuk, hogy az evolúció jelenleg az emberközpontúság, az emberek és a különféle nézőpontok és nemzetek békés, globális integrációja és a szellemiség irányába halad, amellyel párhuzamosan a külvilágban várhatóan változás áll be a környezeti-ökológiai és technológiai világunkban is.

Ezt “5-ről a 6-ra” lépésnek nevezzük, az integrál fejlődési modell 5. és 6. szintjére utalva,

ahol az 5. a tudományos-racionális-kapitalista világot jelenti,

a 6. pedig a holisztikus, rendszerszemléletű, integratív, empatikus megközelítéseket, melyek hidat képeznek a transzperszonális (spirituális) lélektani stációk felé.

Ennek a jövőképnek a megvalósításán dolgozunk lokálisan Magyarországon az integrál szemlélet terjesztésével.

Úgy véljük, hogy a XX. századot jellemző tudományos-materializmus,

és a XX. század második felére jellemző (hazánkban a ’90-es évek óta tapasztalható) spirituális ébredés,

és a new age-s - ezoterikus törekvéseink gyermekhibáit megtapasztalva, egyrészt ezeket meghaladva, másrészt az erősségeiket megőrizve, egy érettebb, szakértői megközelítést képviselünk.

Olyan komplex problémákra, és kihívásokra válaszul, mint a helyi és globális ökológiai, gazdasági, lélektani és társadalmi válság, kevés a tudomány, a lélektan, az ökológia, vagy a spiritualitás önmagában való művelése, ezek intelligens szintézisére és együtt kezelésére van szükségünk. Ehhez ad szemléleti keretet a XXI. századi integrál szemlélete.

http://www.integralakademia.hu/rolunk/kuldetesunk-es-celjaink


 

 

 

Kik vagyunk?

Gánti Bence

Az Integrál Akadémia alapító elnöke vagyok. Integrál szemléletű pszichológus, klinikai szakpszichológus.

1999-ben végeztem el az ELTE pszichológia szakát, szakdolgozatomat a Wilber-féle transzperszonális és integrál pszichológiából írtam, amellyel 1997-ben kezdtem el foglalkozni. Ekkor tűztem ki célomul a szemlélet hazai elterjesztését, felismerve annak evolúciós jelentőségét és szükségességét. E törekvésének  fejleménye ma az Integrál Akadémia, amely módszeresen és rendszerezetten képzi az érdeklődőket a témában.

A pszichológusi alapdiploma megszerzése mellett és után a hazai pszichoterápiás tanulmányaimat a következő helyeken végeztem: integratív hipnoterápiás képzés dr. Daubner Bélánál; NLP képzés dr. Bíró Gyulával; Katathym Imaginációs Pszichoterápia tanfolyam (KIP, Leuner) Kácsándi Elvírával; Tündérhegyi Pszichoterápiás képzés (pszichoanalitikus irányultság); pszichodráma; klinikai szakpszichológus képzés - Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi kara; hat év magántanítványság Honti Lászlónál (humanisztikus és transzperszonális pszichológia, jóga, meditáció, transzlégzés). Emellett 1997 óta sokat utaztam a világban, melynek részei voltak a meditációs és gyógyászati tanulmányok távol-keleten - Burmában, Indiában, és Thaiföldön, továbbá az Amerikai Egyesült Államokban, ahol Ken Wilbernél, az integrál pszichológia megalkotójánál, és Stanislav Grofnál, a transzlégzés megalkotójánál tanultam. Nagy hatással voltak rám ezentúl Fatima Wingelmayr osztrák szúfi gyógyító és Frank Cardell amerikai gestalt terapeuta csoportjai.

A képzés szervezése és az előadások tartása mellett tanárokat képzek, személyiségfejlesztő-, terápiás-, és transzlégzés csoportokat tartok, továbbá magánpraxisban  és videós skypon át pszichoterápiás konzultációt és coachingot folytatok Magyarországon és Amerikában. Az évek során kialakult a saját csoportozási módszerem, az Integrál Flow Terápia, mely egyesíti a spirituális teret és a pszichoterápiás teret. Tréningeket és csoportokat tartok Európa más országaiban (Németország, Oroszország, Bulgária) és az Egyesült Államokban. 

E-mail: info@integralakademia.hu

Ha személyesen nekem kíván emailt írni, kérem, tüntesse fel a tárgy mezőben!

http://www.integralakademia.hu/rolunk/kik-vagyunk/ganti-bence

http://www.integralakademia.hu/rolunk/kik-vagyunk/

 

 

 

Az integrál szemlélet lényege

Az integrál szemléletről röviden

Az integrál szemlélet egy szintetizáló szakmai irányzat, amelyet a világhírű amerikai filozófus, író, Ken Wilber alkotott meg és mára több millió képviselője van szerte a világon. A rendkívül izgalmas elmélet- és gyakorlatrendszer szakértői módon szintetizálja a nyugati pszichoterápiás, pszichológiai ismereteket, valamint a spirituális bölcseleti hagyományok tudatról szóló tanításait. Az így kapott teljes spektrumú emberképet alkalmazza az élet minden területére, úgymint a gyógyítás, az orvoslás, a pszichoterápia, a coaching, a közgazdaságtan, az üzleti élet, a jog, az ökológia, a politika és a művészet területeire.

Az integrál szemlélet egyszerre kelet és nyugat szintézise, tudomány és spiritualitás (vallás és misztika) szintézise, test és elme szintézise, egyén és társadalom szintézise. Az ember lelki és szellemi ismeretei mellett kitér az evolúció, a társadalom, a kultúra és az ökológia kérdéseire. Integrálja az ősi évezredes bölcseleti tudást a modern tudomány ismereteivel. Az integrált rendszer hátterében több száz - az előbb említett - rendszer és sok ezer szakirodalom módszeres és szisztematikus összevetése áll.
 


Az emberismereti rendszer alatt itt minden fő - az emberiség által eddig alkotott - az emberi létről szóló területet értjük: a nyugati pszichológiai, pszichoterápiás és filozófiai irányzatokat, más (pl. keleti) kultúrák spirituális (meditatív, misztikus, ezoterikus, vallási) rendszereit, a természettudományokat (biológia, fizika, orvostudomány, pszichiátria stb.), társadalomtudományokat (szociológia, kultúrantropológia stb.), továbbá rendszerelméletet, gazdaságtant, ökológiát stb. Ezek eddig külön vizsgált és tárgyalt témák voltak, melyek mind az emberi lét egy-egy fontos aspektusát tárgyalják. Az Integrál Elmélettel (Integral Theory) egy rendszerbe állíthatók.
 


Ezt a teljesség igényével fellépő integrációt globálisan integrált rendszernek nevezzük, az egy-egy területet integráló tevékenységeket pedig rész-integrációnak. Rész-integráció például a neuro-pszicho-immunológia (a neurológia, a lélektan és az immunológia szintézise), vagy például egy pszichoterápiás módszer ötvözése egy meditációs módszerrel (pl. a Kabat-Zinn-féle éberség alapú kognitív terápia, melyben a buddhista éberségmeditációt ötvözi a nyugati kognitív pszichoterápia módszerével). Rész-integráció például a kínai gyógyászat, a nyugati orvoslás és a stressz-oldó lelki gyakorlatok együttes kezelési tervbe rendezése is. Úgy látjuk, hogy ma a világ az integráció felé tart, és sok haladó szakember vagy laikus személy integrációt igényel, és végez. A globálisan integrált rendszer a rész-integrációk mögötti “ernyő”, egy mindent átfogó térkép. Ezen globálisan integrál szemlélet lényege egy teljes-körű orientáció, tájékozódás, egy térkép, egy modell, melyben minden eddigi nézőpontot, emberismereti modellt szintézisbe hozunk. A jó úton járáshoz jó eligazodás, térkép szükséges. Az orvosnak térképe van a testről (élettan-anatómia), a lélekgyógyásznak a lélekről (freudi vagy jungi tudatmodell, maslowi piramis, a meditáció szintjei, az asztrológia jegyei stb.) Az integrál rendszer ezeket rendezi össze, az általános tájékozódás szintjén.

Az integrál rendszer sajátossága, hogy elismer minden területet, és a versengést együttműködéssé fordítja át. Az ismeretterületek között bevett a versengés: „ez igaz, vagy az?”. Az integrál szemlélet szerint ez is és az is, minden kutatás egy másik nézőpontot mutat be, mely önmagában érvényes, és megfelelő módon összerendezhető.

Az integrál rendszer nem fogad el mindent, pl. ha valaki kijelenti, hogy „Anglia Ázsiában található”, azt elvetjük. Szemléletünk a szakértelemre épül, pontos, szakértői tisztaságú adatokra és megállapításokra van szükségünk, mely vagy objektív kutatáson (empiricizmus), vagy szubjektív élménybeszámolón alapul (fenomenológia). Mindkettőt érvényesnek tartjuk. Az integrál szemlélet pontos adatot vagy hiteles élménybeszámolót igényel a részterületektől, melyeket integrál. Ezen megfontolásokkal tiszteletben tartjuk, és igényeljük azon specifizálódott személyeket is, akik egy témában mélyülnek el szakértői szinten, még ha nem is érdeklődnek egy ilyen szintetizáló szemlélet iránt, a mi rendszerünk is rájuk épül. A mi dolgunk, hogy összekössük a különféle szakterületeket, és kapcsolódási pontokat teremtsünk egy összerendező keretrendszerrel, melyben minden hiteles tannak helye van.

Az integrál szóról

Az integrál szó egy szójáték. Az angolban léteznek az “integral” és az “integrated” szavak – az előbbi sugallja a jelenidejűséget és folyamatosságot, az utóbbi a befejezettséget, a lezártságot. A magyarban az "integrál" szó "megalkotásával", "-t" nélkül, mint egy megkülönböztető jelzéssel jelölni kívánjuk speciálisan a wilberi / AQAL elméletrendszert (az egyéb integrált elméletek világában), másrészt ki szeretnénk fejezni a folyamatosságot is. Ez nem egy végleges, lezárt rendszer, hanem egy élő és fejlődő szemlélet.

Az integrál pszichológia 5 ága

 

http://www.integralakademia.hu/rolunk/az-integral-szemlelet-lenyege/az-integral-szemleletrol-roviden

http://integralakademia.hu/rolunk/az-integral-szemlelet-lenyege/a-xxi-szazad-mindent-felolelo-keretrendszere

http://integralakademia.hu/rolunk/az-integral-szemlelet-lenyege/az-osszes-kvadrans-az-alapveto-dimenzio-perspektivak

http://integralakademia.hu/rolunk/az-integral-szemlelet-lenyege/minden-szint-melyseg-es-komplexitas

http://integralakademia.hu/rolunk/az-integral-szemlelet-lenyege/minden-vonal-a-kulonbozo-fejlodesi-kepessegek

http://integralakademia.hu/rolunk/az-integral-szemlelet-lenyege/minden-allapot-idobeli-kifejezodesek

http://integralakademia.hu/rolunk/az-integral-szemlelet-lenyege/minden-zona-az-ismeretszerzes-kulonbozo-modjai

http://www.integralakademia.hu/rolunk/az-integral-szemlelet-lenyege/integral-elmelet-a-gyakorlatban

http://www.integralakademia.hu/rolunk/az-integral-szemlelet-lenyege/osszefoglalas

 


 

Minden kérdésedre megvan a válasz! - Ingyenes, interaktív nyílt nap

Valósítsd meg a benned rejlő magasabb képességeket!

 „Mi lenne, ha lenne egy átfogó térképünk önmagunkról és erről a szép új világról,
amelyben találjuk magunkat?”- Ken Wilber

Kezdenek elcsendesedni benned a gondolatok és vágysz a lélektől lélekig való igaz kapcsolódásokra?

Más szemmel nézed a világot és olyan társakat keresel, akik hozzád hasonlóan gondolkodnak?

Szeretnéd, ha végre válaszokat kapnál az önmagaddal és a világgal kapcsolatos nyugtalanító kérdésekre?

Mi azon dolgozunk, hogy a hozzád hasonló, a racionálitásból éppen az érző szívbe lépő keresőknek segítsünk megtalálni a saját útjukat, ahol kibontakozhatnak és megvalósíthatják önmagukat.

Az önfejlesztő módszerek átláthatatlan, kaotikus özöne kínálja magát nekünk folyamatosan. Bármely nyüzsgő hétköznapon elmehetünk jógázni vagy meditálni, kérhetünk shiatzu masszázst vagy reiki kezelést, önsegítő és önfejlesztő csoportokban próbálhatjuk meg elérni az áhított belső békét és harmóniát. Minden egyes módszernek meg van a maga helye és ideje az ember életében, ezért ha nem ennek megfelelően alkalmazzuk őket, még jobban elmélyíthetik a bennünk levő zűrzavart.

Az integrál személet rendet teremt ebben a – jellemzően pszicho-spirituális – káoszban.

Amikor a tudatosság hulláma eléri a szívünket és elkezdenek nyílni bennünk az érzelmek, hajlamosak vagyunk sutba vágni az addigra már agyonhasznált racionalitást és egy időre csak a módosult tudatállapotoknak, sajátélményeknek és spirituális megtapasztalásoknak szavazunk létjogosultságot.

Az integrál oly módon teremt ekkor rendet benned, hogy az elméleti tudást és a saját élményként átélt belső lelki élményt összehangolja.

A racionális bal agyféltekéd és a spirituális, érző jobb agyféltekéd ekkor szinkronba kerül egymással.

Az objektív tudomány és a szubjektív sajátélmény integrálódik, majd mindkettő elfoglalja benned központi helyét.

Ettől kezdve racionális és érző részed nem egymással szemben álló idegenek többé, hanem együttműködő jó barátok, akik nem elnyomják, hanem támogatják egymás szabad kibontakozását.

Ekkor érkezel meg az igazi önmegvalósítás küszöbéhez és eddig tud elkísérni téged az Integrál Akadémia.

Benned úgy, mint bárki másban ott a potenciál, hogy a létezés magasabb síkjaira emelkedhess és megvalósíthasd az emberben rejlő magasabb képességeket. Tudj meg erről többet végzett és jelenlegi hallgatóinktól, valamint Gánti Bencétől, az iskola alapítójától márciusi nyílt napunkon!

A spirituális bölcseletek legjavát és a modern tudományos lélektan kincseit az integrál pszichológia ötvözi.

Ez a képzés megsegíti ezt az átalakulást és kiképez az új tudatosság látására, értésére és másokban való támogatására.

Tanuld meg nálunk ezeket az ismereteket, légy tudatában mi zajlik benned és más emberekben – akár mint útkereső, önfejlesztő, kibontakozó, ébredő személy, akár mint lelki szakember, segítő, terapeuta!

 
 

Mi történik az Integrál Pszichológia képzésen?

A képzés végére átfogó elméleti tudásod lesz az integrál szemléletről, a pszichológia és a spiritualitás gyakorlatban is alkalmazható tanításairól, továbbá gyakorlati technikai kiképzettséged és tudásod lesz az integrál szemléletű tanácsadói szintű terápiás munkára. Ehhez egy két éves, beszélgetési technikákat és módszereket tanító, gyakorlati tréninget építettünk be a képzésbe. A képzés része továbbá a sajátélményű terápiás folyamat és a spirituális gyakorlás megtapasztalása is, amely egy tetszőlegesen választható meditációs elvonulást jelent a három év alatt.

A hagyományos főiskolákhoz és egyetemekhez képest itt az évfolyam egyben egy különleges közösséggé is válik a személyiségfejlesztő, terápiás, szép és bemélyült együttléteknek köszönhetően, amely az integrált személyiséggé válásnak az egyik kulcsa. Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy az előadók és csoportvezetők terápiás és gyakorlati alkalmakkor visszautaljanak az elméletre és viszont. Egy integrál tanácsadó akkor hiteles, ha bizonyos személyiségfejlődésen is keresztülmegy, és a személyisége és képességei sugározzák azt, amit az elméletben vall.

Forrás: http://www.integralakademia.hu/aktualis/aktualis-programok-az-integral-akademian/599-minden-kerdesedre-megvan-a-valasz-ingyenes-interaktiv-nyilt-nap-2018-marcius-23-an

 

Kircsi Kata (Micsoda Nő klub), http://lelekmentor.hu

https://www.facebook.com/pg/MicsodaNoKlub/about/?ref=page_internal Ez az oldal a Micsoda Nő Klub folytatása. A Lélekmentor oldalt azért hoztam létre, hogy segítsek helyreállítani a nők önbecsülését. Az a célom, hogy ezt a tudást minden magyar nőhöz eljuttassam, akinek szüksége van rá!

Nagyon örülök, hogy csatlakoztál hozzám,

és őszintén remélem, hogy ezzel a három részes videóval hozzájárulhatok ahhoz,

hogy újra boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élj,

és megkapd azt a figyelmet és szeretet a párodtól, amit megérdemelsz.

Ha azonnal látni szeretnéd az első videót, - ami a kommunikációról szól, -  ide kattintva elérheted,

De ha kíváncsi vagy rám, hogy mi motivált arra, hogy elkészítsem Neked, akkor elmesélem. Hosszú évekig anya és feleség voltam egy  domináns férj mögött. Mindent megtettem, hogy megfeleljek az elvárásainak, hogy "jó feleség, jó anya és jó szerető" legyek, miközben belülről egyre rosszabbul éreztem magam. A gyermekünk kirepülése után kezdtem el keresgélni a helyemet a világban, az élet értelmét és egyáltalán azt, ki vagyok, ott legbelül. Az anya és feleség szerepek tökéletes megélése után, nem igazán tudtam, mit kezdjek az életemmel, mert kiüresedett a fészek, a kapcsolat. Mindketten igyekeztünk különböző pótszerekkel azt a tátongó űrt, ami keletkezett, betölteni, örömforrásokat szerezni, de ez csak ideig-óráig sikerült.

Egy nap arra eszméltem, hogy hárman vagyunk a házasságunkban és ezt nem is titkolta a férjem, sőt próbálta elfogadtatni velem ezt a helyzetet. Én vagyok az első, a  feleség, bizonyos napokon pedig a szerető. Még ebben a helyzetben is igyekeztem megérteni őt, hogy megmentsem a kapcsolatunkat, azonban fizikálisan és mentálisan is egyre rosszabb állapotba kerültem.
A rákszűrésem eredménye rádöbbentett, hogy ez így nem mehet tovább, saját magamért én vagyok a felelős, és lesz ami lesz, a jólét és a kényelem ellenére én kilépek ebből a csapdából. Nagyon nehéz, fájdalmas és félelmekkel teli évek következtek, amiből sokat tanultam. Felszámoltam az addigi életemet, a közös "barátokat", házat, autót és várost váltottam, ahol teljesen új alapokra építkeztem.

Folyamatos önfeltárás, önmegismerés és tanulás során

felfedeztem a bennem lévő hitet, erőt és nyitottságot arra, hogy mindig lehet változtatni, újra kezdeni.

Néhány évvel később már rá sem ismertem önmagamra,

helyre billent az önbizalmam és az önbecsülésem, egy teljesen új életet sikerült megteremteni magamnak,

sugárzott belőlem a boldogság és a harmónia, amire mások is felfigyeltek.

Egyre többen érdekelődtek, hogy mi történt velem, hogy csináltam és én csak meséltem, meséltem…így alakult meg a Micsoda Nő Klub, ahol ma már nők százait inspirálom a történetemmel.
Lélek mentorként és Life coachként ötvözni tudom a tanult módszereket és a saját tapasztalatomat, hogy Te is változást tudj elérni  az életedben, és a kapcsolatodban.

Erről szól ez a három részes ingyenes videó sorozat, aminek az első része azt feszegeti, miért és hogyan beszélünk el egymás mellett. Első videó: Sokszor miért nem értitek meg egymást a pároddal.

 

Kattints ide az első videó megtekintéséhez
(1. rész: Hol siklik el a kommunikáció?)
https://micsodanoklub.wistia.com/medias/mxegpnfgcc

 

Szép napot, 
Kata


https://www.youtube.com/watch?v=lST_sfY9dvs Micsoda Nő Klub bemutatkozás

Egy olyan közösség létrehozása, ahol olyan NŐk találkoznak, akik már többször felálltak és megfogalmazódott bennük az igény az önmagukra találásra.

Ötletekkel, saját megélésekkel, tapasztalatokkal, az általunk kipróbált működő módszerek bemutatásával segítjük és bátorítjuk egymást.

- Önbizalom, önbecsülés
- Párválasztás, párkapcsolat
- Smink és öltözködési tippek
- Mire vágyunk valójában mi nők?
- Mi mozgatja a férfiakat?
- Félelem, szorongás témákban.

Az interaktív találkozókon túl kirándulunk, meditálunk és vendég előadókkal színesítjük a programokat hétről hétre.

Célunk a női öntudatra ébredés támogatása, az önbizalom, önbecsülés erősítése. Ahol módszereket, ötleteket és szakmai segítséget kaphatsz.

Forrás: https://www.facebook.com/pg/MicsodaNoKlub/about/?ref=page_internal

 

 

"...Egy kapcsolatban két ember van.

Két emberen múlik, ha szép és virágzó, ha könnyed és mosolygós és két ember teszi azt reménytelenné, pengeszájúvá, búskomorrá, veszekedőssé.
Én hibám és Te hibád nincs, MI hibánk van.

Sokszor teszünk vesszőt oda, ahová pontot kellene.
Mert a pont nehéz.
A pont elfogadás, belenyugvás, a pont veszteség
A pont vége egy olyan életnek, ami nem lehet a Tiéd, hiába vágytál rá.
A pont az álmok és ideák vége, terveké, amiket már nem fogsz megvalósítani.
A pont kicsit a hiábavalóság érzése.
A hiábavaló küzdéseké, az eddigi melóé, az éveké, amiket belefektettél valamibe, ami most elsétál. ...
...
A pont félelmetes ennek ellenére néha a legjobb, ami történhet Veled.
Tedd ki, és nézz a tükörbe.

Gyönyörű vagy és bátor.

Megtalálod majd, aki nem ismer Veled pontot, csak ezer vesszőt, mert egy pillanatig sem leszel neki sok, vagy kevés. Csak Te leszel, és ez PONT elég lesz hozzá."

http://madartelevizio.hu/kozma-zsofia-az-elkurt-kapcsolatok-margojara-avagy-a-pont-ereje/

 

Kozma Zsófia AZ ELKÚRT KAPCSOLATOK MARGÓJÁRA, AVAGY A PONT EREJE

A remény nagy kurva

Sokszor visz olyan helyekre, ahol nincs keresnivalód és sokszor késztet olyan dolgok megtételére, amit nem kellene megtenned. A szerelem is tud ilyen kurva lenni, együtt meg aztán végképp borítékolhatják, hogy idióta legyél. Van, hogy valaminek vége, olyan is van, hogy el sem kezdődött igazán, de ez a kettő elhiteti Veled, hogy van keresnivalód kapcsolatokban és helyzetekben, mert az, hiába minden kézzel és szívvel fogható bizonyíték az ellenkezőjére, lehet még jó. Lehetsz Te még ott boldog. Ha nem is most, majd holnap, holnapután, ha a csillagok állása kedvező lesz, ha okosabb, megértőbb kedvesebb, vékonyabb leszel. Ha többet mosolyogsz. Olyankor is, mikor semmi kedved. De csak nem jön az a melengető és biztonságos érzés, hogy Te itt fontos vagy, hogy szerethető vagy.

A Te hibád, – gondolod. Te nem tettél meg mindent, Te vagy hitvány, Te vagy csúnya, Te vagy az, aki kerékkötője a dolognak, miattad nem működik, miattad bántanak, miattad kerülsz méltatlan helyzetbe, miattad vagy egyedül, miattad hagynak el. Hazugság.

Egy kapcsolatban két ember van. Két emberen múlik, ha szép és virágzó, ha könnyed és mosolygós és két ember teszi azt reménytelenné, pengeszájúvá, búskomorrá, veszekedőssé. Én hibám és Te hibád nincs, Mi hibánk van. Ha a Tiéd annyi, hogy olyan helyen kerestél szeretetet, ahol nem volt, és mégis megmagyaráztad magadnak, hogy lesz, akkor az a Te részed belőle. Ha kényelemből, reménykedésből, félelemből maradtál ott, ahol Neked nem terem babér, akkor meg az.

Sokszor teszünk vesszőt oda, ahová pontot kellene

Mert a pont nehéz. A pont elfogadás, belenyugvás, a pont veszteség. A pont vége egy olyan életnek, ami nem lehet a Tiéd, hiába vágytál rá. A pont az álmok és ideák vége, terveké, amiket már nem fogsz megvalósítani. A pont kicsit a hiábavalóság érzése. A hiábavaló küzdéseké, az eddigi melóé, az éveké, amiket belefektettél valamibe, ami most elsétál. A pont magányos. A pont félelmetes, mert bizonytalan, hogy hogyan tovább. A pont épp ezért veszélyes is. A pont előtt volt valamid. Reményeid, valami kis szar a kezedben, ami még ha tényleg szar is, de legalább tele volt a kezed vele, lehetett kapaszkodni bele, lehetett markolni. Levegőt markolni ellenben iszonyatosan félelmetes. Pontot tenni kicsit halál. A pontot meg kell gyászolni, a pont rohadék és rohadtul fáj. A pont (Buddhista barátaim figyelmébe) az ego elengedése.

Szembenézés azzal a ténnyel, hogy nem voltál elég jó és bizony nem szerettek, nem szeretnek. Elengedése annak a nevetséges gondolatnak, hogy majd egyszer mégis.

A pont a remény elengedése, hogy bizonyítékot kapj arra, hogy elég vagy, szerethető vagy és nincs Veled baj

Félsz a ponttól, mert kudarcot vallottál. Nem feleltél meg.
És ez valóban így van. DE!

Mikor pontot kell tenned, hajlamos vagy elfelejteni, hogy előtte hányszor fájt. Hogy hányszor égett, hányszor szúrtak beléd kést, hogy hányszor voltál hibbant, hányszor voltál egyedül. Nem fizikailag, úgy ketten voltatok. De ez máz, külcsín. Társas magány.

Elfelejted, hogy a pont előtt is féltél, hogy a pont előtt sem voltál önmagad, hogy a pont előtt is levegőt markoltál, hogy a pont előtt sem voltál egész. És ettől, pusztán ettől az egy értelmes gondolattól a pontnak máris megváltozik az értéke. Helye lesz.

Mert a pont fájhat, most kurvára fájnia is kell, ha volt jelentősége a kapcsolatnak, ha szerettél, ha terveztél vele, ha komolyan gondoltad és akartad, de gondolj arra, hogy ez most csak egyszer fáj ennyire, viszont soha a büdös életben nem fog többet. Nincsenek kis fájások, se nagy fájások, nincs megalázás, nincsenek méltatlan helyzetek, nincs félelem, nincs bizonytalanság, nincs színjáték, nincs maszk, nincs már semmi, amitől eddig nem érezted magad egésznek és boldognak.

Ha kiteszed azt a pontot, elfogadod, hogy kudarcot vallottál, elfogadod, hogy nem szerettek, hogy nem voltál fontos. Neki. Vesztettél. És közben hatalmasat nyertél.

Visszanyerted önmagad. Kicsit megtépázottan ugyan, de most szabad vagy és ha tükörbe nézel, a saját arcod látod.

Nem játszmázol, nem akarsz már megfelelni, nem akarod a szeretet látszatát és nem akarsz érte koldulni.

Igazit akarsz. És meg fogod kapni. Mert értékes, erős és szerethető vagy. És fontos.

Nem kell tökéletesnek lenned hozzá, hogy szeressenek. Azt mondják, a tiszteletet ki kell érdemelni. A szeretet viszont vagy van, vagy nincs. Ahol pedig van, ott soha nem lesz pont. Ha pontot tettél, vagy Rád tettek pontot, akkor az a pont megmentett attól, hogy olyan helyen keresd, ahol soha nem találtál volna rá.

A pont félelmetes ennek ellenére néha a legjobb, ami történhet Veled.

Tedd ki, és nézz a tükörbe. Gyönyörű vagy és bátor. Megtalálod majd, aki nem ismer Veled pontot, csak ezer vesszőt, mert egy pillanatig sem leszel neki sok, vagy kevés. Csak Te leszel, és ez PONT elég lesz hozzá.

 

Szer vagy Elem?

Úgy gondolom, a "szerelmünket" mi választjuk meg, tudatosan.

Régebben mindig abban a kis naív burokban lebegtem, hogy a szerelem csak jön, a szánkat kitátjuk, szemünk fennakad, nyálunk kifolyik, elsöpör és nem tehetünk ellene semmit. Leigáz, majd romba dönt. Mert csak úgy. Mert van és kész. Mert elvakít és kész. Mert anya és apa ezt mondta. Mert a könyvekben ezt olvastam. Mert a filmekben ezt láttam. Mert a szomszéd kutya gazdájának a nagyanyjának az élettársának az unokahúga ezt mondta. Nem.

Ez túl kényelmes és hanyag hozzáállás és ha ilyen labilis alapokra helyezzük a számunkra oly' becses kapcsolatot, a talaj könnyen kicsúszhat a lábunk alól. Vegyi koktélokra bízni, vagy alapozni egy párkapcsolatot? Ugyan...ennél már csak az orosz rulett lehetne rosszabb. 

Szentimentálisan, ugyanakkor olyan szépen hangzana, de mégsem...

egy társas kapcsolat, egy közös nevezőn álló érzelmi egyesülés bizony semmivel sem másabb, mint egy közös vállalkozás és minél tisztább fejjel lépnek be a felek,

minél gördülékenyebb a kommunikáció, minél konkrétabb a folyamat, a cél - és nincs emocionális sikkasztás -, annál produktívabb és erősebb lesz az a bizonyos láthatatlan kötél, ami egybefog Vele.

A párkapcsolat egy közösen vállalt feladat, amiben jogunk és lehetőségünk van eldönteni, milyen formában és keretek között vagyunk hajlandóak részt venni annak érdekében, hogy két ember a legmagasabb szinteken legyen képes támogatni és emelni egymást.

A párunk szexuális kiegyensúlyozottsága, általános érzelmi élete nagyban függ tőlünk és részben felelősek vagyunk azért, hogy Ő örömét lelje bennünk és a kapcsolatunkban, vagyis feladatunknak kell tartsuk, hogy jól érezze magát velünk, hogy töltsük egymást és egymás vágyainak elérésében is segíteni, támogatni kell választottunkat és persze magunkat is.

Két ember csak úgy tud fejlődni egymás mellett, ha mindketten, önszántukból nyomják bele az energiát abba a "közösülésbe", amit ők elhatározással, akarattal és nem utolsó sorban masszív kiállással véghez visznek. Ehhez racionálisnak kell lenni, ami azonban nem zárja ki a játékosságot, a dinamikát, vagy akár a kedves szeleburdiságot. 

Mióta megtanultam kontrollálni az érzelmeimet és nem utolsó sorban megtanultam értelmezni azokat, rájöttem, hogy a másikban való feloldódás igenis választás, döntés és közös, kemény munka eredménye. A fentebb említett, idealizált érzelmi fellángolást azonban sokan összekeverik a fizikai vonzalommal, hiszen rettentő gyorsan tudnak ezek a  - többnyire külső - ingerek az agyban érzelmekként adaptálódni és aki nem elég éber, szemfüles, vagy "szilárd", az könnyen egy kémiai csapdában - mondhatnám akár azt is, hogy pöcegödörben - találja magát. Ugyanakkor ez a fajta célzottság nem zárja ki azt a megfoghatatlanságot, azt ameghatározhatatlanságot, amit akkor érzünk, mikor azt mondjuk : szeretjük. Mert nem tudjuk, miért szeretjük, csak szeretjük. Tudatosan felépített körülmények között is lehetünk spontán cselekvők és érzők. Ezt hívom érzéknek.

Az persze más kérdés, hogy ahhoz, hogy ez a stabil és szép áramlat megtelepedjen és gyökeret verjen, annak bizony feltételei vannak, amiket bármikor, bárkivel személyre szabhatunk. Ha akarunk. Erről szól a döntésünk. Teret adunk-e annak, hogy ez az ember belépjen az én életembe?

Bár meg kell valljam, nagyon nem szeretem azt a szót használni, hogy "szerelem". Ebben a szóban benne van a "lebegés", a "párolgás", a "köd", " a bódultság" , a "linkség", a " 15 perc hírnév", tehát minden, ami instabil és igen, igen, finom, krémes, selymes, lágy, meleg, csábító, de mégis...csak lebeg...csak párolog...csak elbódít. Ennek  a szónak nincs súlya, nincs benne az az édes teher, amit azzal vállalok, hogy egy emberrel közös utat választok. Szóljon ez bármennyi időre is. Nincs benne az én választásom. Amíg "szerelmes" vagyok, addig a természet választ helyettem. Ez az ő trükkje, de onnantól kezdve, hogy én ezt a kotyvaszt milyen hévvel hörpintem fel, vagy egyáltalán : belenyúlok-e a pohárkába vékony ujjacskáimmal, hogy kihalásszam a csalit, az teljességgel meghatározza a potenciális kapcsolat sorsát és az már bizony az én választásom lesz. Tehát nincs benne a tudatosság, a felvállalás, az elköteleződés, a kizárólagosság, nincsen benne Ő meg Én. 

A szerelem elbagatelizáló és kezdetleges. Igen, kell a vonzalom, kell a kémia - persze hogy kell, ez mindennek a motorja -, de a szerelem pontosan csak ennyi : attrakció. Hormonális reakció. Úgyhogy, ha ebből a gondolatmenetből indulok ki, akkor lehet, hogy szerelmes vagyok, de ez semmit nem jelent. A cipőimbe is szerelmes vagyok, de ez bármikor elmúlhat és felgyújthatom őket. Ennél mélyebb alapokra kell helyeznem a Jimmy Choo tűsarkúival való kapcsolatomat. Alattomos a  természet, mert aljas módszerekkel - mint például a szerelem - próbálja rávenni az embert a szaporodásra. Mert nem önzetlen, csak egy ámítás azzal a hátsó szándékkal, hogy rávegye szerencsétlen áldozatokat arra, hogy olyanra adják a fejüket, melyre józan ésszel elég kevés ember lenne hajlandó.

Egy párkapcsolat komoly elköteleződés és az ebben való részvételt - ha törvényhozó lennék - bizony pszichológiai alkalmassági tesztekhez kötném. Csakúgy, mint a gyermekvállalás kérdéskörét. … 

Én elsődlegesen nem szerelmes akartam lenni, mikor őt VÁLASZTOTTAM és szerelmemmé TETTEM, hanem egy hosszan ívelő, betonbiztos alapokon nyugvó barátságot gondoltam kialakítani, aminek aztán meglesznek a sajátos mélységei és magasságai. Érzelmekkel. Szexszel. Sokkal. Keményekkel és lágyabbakkal. …

Vészesen veszélyesnek tartom azt a kijelentést, hogy egy jó kapcsolat alapja a szex. Rendkívül romboló szemléletmód és ennél már csak a hangulatom lehetne változékonyabb. Az emberek a lehető legrosszabb - és legegyszerűbb - oldaláról ragadják meg a párkapcsolat természetét. Mindenki a testiséget hajszolja, a kielégülést és ezektől tesz függővé ennél sokkal értékesebb dolgokat, amik valóban összekovácsolhatnák őket.

Ugyanakkor azt is látom, hogy azokat az izgalmas elme-játszmákat, amiknek csakis férfi és nő között lehet meg a bája, a vadsága, az ereje, az összeolvasztó képessége, azokat egyszerűen ignorálják.

Miért adjuk ilyen könnyen a személyünket? Mélységes tisztelet természetesen a kivételeknek.

Miért akarjuk könnyen és gyorsan kikaparni a földet, ha finomsággal, kifinomultsággal, belső igénnyel a még jobb iránt még mélyebbre és még alaposabban áshatunk? Miért akarunk mindent egyszerre? Miért akarjuk könnyen és bérmentve? Miért nem akarjuk bepiszkolni a kezünket? Miért nem kell a bonyolultság, ami tulajdonképpen maga a feladat? Miért nem küzdünk eleget a másikért és miért akarjuk magunkat feljogosítva érezni arra, hogy ő jár nekünk? Vagy hogy nekünk ez jár?

Többek között azért is Ő az első komoly párkapcsolatom, mert nem csak én válogattam, magamnak, hanem én is segítettem a másik választását azzal, hogy nem létesítettünk kapcsolatot egymással. Hisz ő egy ember, egy érző, lélegző, dobogó szívű, élő test és általában pontosan tudom, hogy mi az, amit én tudnék neki adni, anélkül hogy túl sokat elvennék belőle. Egyszerűen nem tudom megtenni azt egy érző lénnyel, hogy rajta gyakoroljak, rajta kísérletezzem, tehát én - egyoldalúan - sosem lennék képes eldönteni, hogy nekem ez az ember „ kell”. Kell a másik elvadultsága is, kell, hogy érezzem rajta, hogy ő ezt alám rakja, engedélyt ad arra, hogy szeressem és megtépázzam. Ennek a „felajánlásnak” azonban kölcsönösnek kell lennie, tehát bennem is meg kell születnie annak az elhatározásnak, hogy engem is szerethet és nyúzhat és csűrhet-csavarhat. Egy pillanatig nem érzem magam feljogosítva arra, hogy egy emberrel akár fizikálisan, akár mentálisan, vagy érzelmileg bármit megtegyek. Nem bírja el a tudatom. Én ehhez porszem vagyok. Egy senki.

És amilyen erős a „SZER-elő” energia, pont olyan gyenge is.Én már kiismertem a „logikáját”, így addig már sikerült eljutnom, hogy csak akkor hat rám, ha én azt akarom.

És most akarom. Életem jelen fázisában akarom. Az én olvasatomban tehát a szerelem józan, alapos és mélyen gyökeredző. És talán nem is szerelemnek hívják. Hanem többnek.

Nóra

http://ujegyensuly.hu/onkifejezes/szer-vagy-elem