Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Boldogság és Siker

 

 

,,A boldogság alapja, a rendíthetetlen nyugalom."

 

,,Kösd gondolataidat a békesség, kiegyensúlyozottság, nyugalom, biztonság, szeretet eszméihez, és elméd boldogságot terem."

 

 

http://joportal.hu/jotippek.php?readmore=3770 Egy elmetrükk, hogy minden sikerüljön

 

 

A tudatosságban rejlő ,,aranybánya"

Napjainkban kezdték el kutatni, kutatgatni a levegőben, éterben, illetve ismeretlen dimenziókban lévő információs mezőket.
Ma már tudjuk, ha egy csoport jó kedvű, vidám ember egy légtérben örül egymásnak, ezután pedig elhagyva a helyiséget, egy ismeretlen lép be ugyanide, ennek az embernek is megváltozik az érzelmi mutatója. Jobb kedve lesz, pedig nem is hallotta, nem is látta azokat, akik előtte bent voltak a teremben.

 

…rájöttek mi a módja annak, hogy egy ember kiteljesedett boldog életet élhessen. Kiteljesedhessen a kreativitása, elérhesse céljait, és kihozhasson magából mindent, ami fontos számára.


De a legfontosabb amit felfedeztek:
ha egy ember növeli személyes tudatosságát, az hatással van más, távolban lévő emberek tudatosságára is.
Ez pedig nagyon veszélyezteti mindenféle hatalom fennmaradását. Magas tudatosságú, boldog, kiteljesedett életet élő embereket nem lehet irányítani, médiával, reklámokkal manipulálni. Nem lehet rajtuk élősködni, nem lehet rájuk értelmetlen adókat kivetni és legfőképp nem lehet rájuk parancsolni, hogy énekelve-dalolva, menetelve, mások zsoldos katonájaként embereket megöljenek.

Az a lelkiállapot, ami ahhoz kell, hogy valaki az életét úgy irányíthassa, ahogyan szeretné, kizárólag a Szeretet, Hit, Hála, Ítélkezés mentesség állapotában tartható fenn.

Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatna elő, ha tudjuk, hogy a Hit, Szeretet, Hála, és Ítélkezés mentesség, mint lelkiállapot, olyan kémiai folyamatokat képes elindítani az emberi agyakban és kvantum szinten a világban, amelyek nagyban befolyásolják az életben való boldogulásunkat, hogy ne ez legyen a legfontosabb elsajátítandó tantárgy az iskolában. 
És ez teljesen független a vallásoktól is.

Indiában, amikor egy gyógyító mesterré válik, két utat választhat. Vagy elmegy az emberek közé és fizikailag gyógyítja őket, vagy felmegy a Himalájába egy barlangba és onnan gyógyítja a világot meditáción keresztül kvantum szinten.

A világ megváltoztatásával kapcsolatban egyetlen üzenetünk van:
Mindenki dolgozzon saját magán!
Soha ne hibáztassunk senkit. Még a politikusokat és a papokat se. (Sokan dolgoznak közülük is egy jobb világon)

Induljunk el befelé, és rövid időn belül, ha nem is a helyes válaszok, de a helyes kérdések elő fognak bukkanni. 
A legfontosabb kérdésekre pedig több ezer éve megvannak a helyes válaszok. Csak élni kell velük.

Tudom, hogy a villanyszámla meg a lakástörlesztő előteremtése teljesen eltereli az ember figyelmét a nemesebb gondolatokról, és azok sokkal nagyobb gondnak tűnnek pillanatnyilag, de az anyagi világban való boldogulás is a magasabb tudatosságban keresendő.

Ha van egy nagy álmod, higgy benne, higgy a Létezés bölcsességében a megvalósulás fontosságát illetően, kerülj a Szeretet, Hit, Hála állapotába, ne ítélkezz mások felett és az álmod a létező legnagyobb sebességgel indul el a megvalósulás útján.

Einsteintől átvéve: fogalmam sincs hogy ez az egész hogyan működik, csak azt tudom, hogy igaz.

Tarnóczy Vilmos (kvantumklub.hu) http://www.kvantumklub.hu/blog/albert_einstein.php

 

 

Vamos! Come on! You can do it!

 

Az ember nem más, mint amit egésznap gondolt. (Ralph Waldo Emerson)

 

,,Ha az ember tiszta elmével szól vagy cselekszik, az öröm úgy követi, mint saját árnyéka."

 

Abraham Hicks - Magas rezgés lemezen maradni, egy fontos gyakorlat.

Ébredéskor, reggel pozitív gondolatokkal, érzelmekkel tölteni a tudatot. Ébredés után találj olyan gondolatot, mely jó érzéssel tölt el. Gyakorolni, gyakorolni, szokássá válik, csodás hatásokat hozz az életedbe.

https://www.youtube.com/watch?v=Y07-ctimpm4&list=PLD4970748C58F6B7D&index=111

 

 

A pozitív érzelmek kitágítják a határaidat

Te is tapasz­tal­tad már, ha folya­ma­to­san pozi­tív érzel­me­ket élsz át, való­ság­gal szár­nya­kat kapsz és egyre több ötle­ted van, egyre több jó tör­té­nik veled? Ez azért van, mert a nega­tív érzel­mek inkább beszű­kí­tik gon­dol­ko­dá­sun­kat és cse­le­ke­de­te­in­ket, addig a pozi­tí­vak kitá­gít­ják meg­szo­kott gon­do­lat­vi­lá­gun­kat és kre­a­ti­vi­tásra, újdon­sá­gok kere­sé­sére és a töb­bi­ek­kel való kap­cso­la­tokra ser­ken­te­nek. (Heute Psy­cho­lo­gie) http://lelkizona.hu/a-pozitiv-erzelmek-kitagitjak-a-hataraidat/

 

 

 

Mitől, hogyan lehetsz milliárdos? Végül is eladás… akarat és kérés kérdése. Akarod… és vagy egy árut, vagy a képességedet (írás, ének, sport, feltalálás, vezetés-irányítás stb.) adod el....vagy kéred az élettől az 1 milliárdot, s tiszta, nyugodt körülményt-lelkiállapotot, és helyet, energiát, teremtesz neki az életedben, s engeded jönni. S jönni fog!!! (Joseph Miller)

 

,,A megengedés állapota az, amikor megérted, hogy össze vagy kapcsolva a forrásenergiával és bármi, amit akarsz, hozzád áramolhat. Ha a megengedés állapotában vagyunk, akkor a jólét szabadon áramlik hozzánk. Ha azonban beteg vagy, ideges vagy, azok annak a jelei, hogy gátolod a természetes áramlást.
Tehát a jólét egy természetes áramlat és ez a nagy felismerés, amikor rájössz, hogy csak követned kell boldogságodat. Ezáltal megengeded, hogy a belső irányítódra figyelj, vagyis bízol benne, hogy az Univerzum megadja neked azt, amit kérsz, de csak akkor, ha rezgésszinted megfelel gondolataid szintjének.”
http://inspiralo-uzenet.blogspot.hu/2010/06/titok-csak-jeghegy-csucsa.html

 

 

 

Dr. Robert Anthony üzenete:

Tudjuk, hogy a Vonzás Törvénye egyszerűen azt mondja ki, hogy hasonló rezgések vonzzák egymást és különböző rezgések pedig taszítják egymást. Más szavakkal soha nem fogsz gazdagságot bevonzani az életedbe, ha folyamatosan ellentétes vagy annak ellentmondó rezgést bocsátasz ki. Semmi esély nincs rá. Ebből az is következik, hogy sosem fogsz magas energiájú eredményre jutni alacsony energiájú rezgésszintről. …

 

Lehet tökéletes társad vagy egy működésképtelen kapcsolatod. Te vagy az, aki választ (vagy nem választ) a FIGYELMED és a FÓKUSZOD által. És mivel az energia oda áramlik, amire a figyelmed irányul, azt fogod megtapasztalni életedben.

Forrás és a Teljes cikk: http://inspiralo-uzenet.blogspot.hu/2011/09/vonzas-torvenye-haladoknak.html

 

 

 

Mindennapi jóllétünk jelentős forrásai a hétköznapokban átélt pozitív élmények.

Fredrickson szerint a pozitív érzelmek, mint pl. az öröm, az érdeklődés, az elégedettség, a büszkeség, a szeretet és a szerelem, közös jellemzői abban látja, hogy egyrészt kiszélesítik a személy gondolati-viselkedési repertoárját, másrészt arra késztetik a személyt, hogy belső erőforrásaira alapozzon, ideértve fizikai, intellektuális, társas és pszichológiai erőforrásait egyaránt.

A negatív érzelmek támadásra, védekezésre, menekülésre szűkíti a cselekedeteinket.

Pozitív érzelmek és affektusok pl. befolyásolják a kreatív tevékenységeket is. Isen és munkatársai kísérletében egyszerű érzelmi indukcióval (pl. vidám film, apró ajándék, cukor) kiváltott pozitív affektusok megnövelik a kreatív feladatokban a teljesítményt.

Pozitív érzelmi állapotban a gondolkodás szokatlanabb utakat jár be, kreatív, integratív, nyitottabb az információkra és hatékonyabb. Forrás: Pszichológia pedagógusoknak (szerk. N. Kollár Katalin, Szabó Éva)

 

 

Életed körülményei csupán rezgésbeli állapotjelzők

https://www.youtube.com/watch?v=XtQctsIm1nU

 

Meghökkentő változások pozitív megerősítésekkel

https://www.youtube.com/watch?v=lvP6fF-qu1g

 

https://www.youtube.com/watch?v=jadBqicePKc&list=PLD4970748C58F6B7D&index=13 Prof. Dr. Bagdy Emőke: Miért fontosak a pozitív megerősítések az életünkben?

 

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/erd-el-az-almodat---.html

 

https://www.youtube.com/watch?v=jdjugFAjGpM&index=180&list=PLD4970748C58F6B7D Prof. Dr. Bagdy Emőke: Miért vésődnek be agyunkba a megerősítések?

 

 

Vizsgáljuk meg, mik azok a dolgok, amik elégedettséget nyújtanak nekünk! Igyekezzünk elérni, hogy ezekből minél gazdagabban részesüljünk! Kerüljük azokat a dolgokat, amik bosszantanak minket! (David Seaburty)

 

 

Van, hogy napi többször - 4-5 ször legalább - , s van hogy órákon át csináld, érezd, halld, lásd tudatosan (odafigyelve) vagy épp tudattalanul, azokat a dolgokat, amelyeket szeretnél, ha szokássá válna, s tegyél így azokkal a dolgokkal is, melyekről tudod, hogy pozitív hatással vannak rád. (Molnár József)

 

Amit órákon, napokon, hónapokon át hall, lát, olvas, gondol, érez az ember – ezzel úgymond átszuggerálja, áthipnotizálja magát. (Molnár József)

 

 

Minden körülmények között nyugodt légy, akár eszel, akár iszol, akár beszélsz, lélegzel, gondolkozol, vagy bármi mást csinálsz, s akkor a siker nem marad el. (Molnár József)

 

 

A boldogság nyugodt elme gyümölcse

Kösd gondolataidat a békesség, kiegyensúlyozottság, nyugalom, szeretet, biztonság, isteni útmutatás eszméihez és elméd boldogságot teremt. (Joseph Murphy)

 

 

,,Az ok és okozat törvénye szerint az életben tapasztalt okozatok oka az, amit a testünkbe meg az amit a tudatunkba befektettünk. S persze a megszokás törvénye… aki sikeres az azért sikeres, mert sikeres szokásaik vannak. Fel kell venni azokat a szokásokat, melyek hozzá segítenek a sikerekhez."

 

 

Ugyanúgy, ahogy annak alaptörvénye, hogy önmagunk maradjunk meghatározza, mennyire sikeres a magatartásunk általában, a VARÁZSLATOS KÉPLET megadja a kulcsot a tartalmas és sikeres emberi kapcsolatokhoz.

Ne engedjük sohasem, hogy figyelmünket mellékvágányokra tereljék az érzelmeink, vagy neurotikusan leragadjon kicsinyes dolgoknál. Problémáinkra mindig igyekezzünk tárgyilagosan nézni.

Ne azonosuljunk velük! Ne merüljünk el bennük, ne engedjük, hogy átjárják személyiségünket. Kezeljük őket úgy, mint lehetőségegeket, hogy bemérjük és fejlesszük képességeinket, mint kísérleteket, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt egy-egy kihívással találkozva. (David Seaburty)

 

 

a-sikeresek.jpg

 

,,A siker energiájának létrehozása azon a tényen alapul, hogy a gondolatok energiát hoznak létre. A siker felidézése újabb sikerekhez vezet.”

 

 

Amit az ember rendszeresen ,,lát” a tudata ,,képernyőjén” akár órákon át, s naponta, az elindul a bevonzás, a megvalósulás útján. (Joseph Miller)

 

 

Ahhoz, hogy bajnok legyél, úgy kell viselkedned, mint egy bajnok. Viselkedj úgy, mint egy bajnok. (Lou Ferrigno)

 

,,Amin a siker múlik, az valójában az a képesség, hogyan használjuk fel a jelent, hogy előkészítsük a jövőt.”

 

A siker kellékei: türelem, nyugalom és minőségi munka. (Molnár József)

 

Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében. (Kurt Dimberger)

 

„Ahhoz, hogy meccsben maradj, bizony a meccsben kell maradnod.” (Michael Owen)

 

 

A vonzás törvénye.

A vonzás törvénye kimondja, hogy minden ember egy élő mágnes, amely
ellenállhatatlanul magához vonzza azokat az embereket és körülményeket,
amelyek összhangban vannak uralkodó gondolatainkkal. Tudjuk, hogy a
világegyetemben minden energia, a vibrálás állapotából származik. Minden
vibrál. Aztán létezik egy kisugárzási törvény, hogy minden vibrálás és kisugárzik belőlünk. Mindig magunkhoz vonzzunk pozitív, vagy negatív embereket, körülményeket, olyanokat amelyek összhangban vannak uralkodó gondolatainkkal. Ezért rendkívül fontos, hogy arra gondoljunk, amit el akarunk érni, amire vágyunk, nem pedig arra amit nem akarunk.

 

Megfelelés törvénye.

Amilyen belül, olyan kívül! Ez azt jelenti, hogy a külvilág egy tükör.
Ami vissza tükrözi mindazt ami belül van. A belső történések külső
történésekben tükröződnek. Ha változtatni akarunk külső világunkon,
előbb belső világunkat kell megváltoztatni. Ha belül jól érezzük
magunkat, kapcsolataink zökkenőmentesek. Kapcsolataink minősége
megbízhatóan tükrözi belső személyiségünk minőségét. Ha sikeresebbek
akarunk lenni a külvilágban, sikeresnek kell lennünk belső világunkban
is. A külső világot, sosem tudjuk kívülről megváltoztatni, nekünk kell
megváltozni belülről. Máshogy kell gondolkozni, csak akkor indul meg a
külső változás.
Azzá leszel amire gondolsz! Változtasd meg a gondolataidat és
megváltozik az életed.

Forrás kivonat: http://szeretetmhely.blogspot.hu/2011/03/het-lelki-torveny.html#axzz4KnyJHeXg

http://lelek-feny.blogspot.hu/2013/08/a-lelek-torvenyei-7.html

 

 

 

Öntevékeny vagy – képes arra, hogy önmagad motiváld
Olyan gyerek voltál, aki mindig szorgalmas, ambiciózus, még akkor is, ha nem jutalmaznak érte? Amikor valaki képes önmagát motiválni, nem függ mások szándékától, akaratától. Képes saját céljait követni – s valószínűleg magas érzelmi intelligenciával bír.

A magas EQ-jú emberek rendszerint bíznak a világban és bíznak önmagukban. Goleman szerint, ha tudsz bízni a világban és az érzelmeidben, nincs okod nem hallgatni a megérzéseidre is, egy csendes belső hangra – vagy egy érzésre a gyomorban – és mindig tudod, merre kell menned, hol, mikor vagy biztonságban.

http://nlp-coach.tumblr.com

 

 

Keress okot arra, hogy szeress! Minden napszakban keress valamit, ami a szeretet érzését hozza elő belőled!

Keresd azt, ami lelkileg fölemelő!

Azt keresd, ami a boldogság, békesség, szabadság, lelki tisztaság, szeretet, áhítat, tiszta tudás, tisztelet, megbecsülés, hála, öröm, lelkesedés, magabiztosság, derű érzését, magasszintű rezgését ébreszti benned.

És kerüld, ami a bosszankodás, türelmetlenség, aggodalom, stressz, szemrehányás, harag, bosszúvágy, gyűlölet, irigység, bűntudat, kisebbrendűségi érzés, félelem, fájdalom, kétségbeesés érzését, alacsonyszintű rezgését kelti benned.

(Tormási Kati)

http://www.bosegmindenteren.hu/cikkek/az-oromteli-elet-receptje/ még több…is jó itt

 

 

barmivel-foglalkozz-is.jpg

 

A reziliens ember

A reziliens ember és szervezet pozitívan gondolkodik, és az erőforrásokat keresi a hiányosságok helyett. Ismerd meg a módszert.

A reziliencia azt a tulajdonságunkat jelöli, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a terhelő, nehéz élethelyzetekben is képesek legyünk megőrizni belső egyensúlyunkat, és krízis helyzetben is fel tudjunk állni. A reziliens ember pozitívan gondolkodik és erőforrásokat keres a hiányosságok helyett.

Szervezeti értelemben a reziliencia a gyors és sikeres alkalmazkodási képességet jelöli egy folyamatosan változó belső és külső környezethez.

 

Reziliencia tréning

A tréning során a résztvevők megtanulják

- felmérni a szervezet ellenállóképességét, rugalmasságát, terhelhetőségét

- épségben tartani személyes és szervezeti energiaháztartásuk szintjét

- Reziliencia fejlesztő gyakorlatokat

http://fmd.hu/treningek/konfliktuskezeles-stressz-es-reziliencia-treningek

 

igy-kell-igen2.jpg

 

A cselekedet mindig abból születik, amit erőteljesen kívánunk. (Harry A. Overstreet)

 

Aki a célt akarja, annak az eszközöket is akarnia kell. (Stendhal)

 

 

tudatanak-megnyitasaval-es-iranyitasaval-mindenki-maga-hatarozza-meg-azt-a-szintet.jpg

 

 

 

Ha pozitívan kezdünk gondolkodni és sikeresnek látjuk magunkat, akkor sikeressé is kezdünk válni.

Ha egy sikeres élet gyümölcsét szeretnénk learatni, akkor úgy kell dolgoznunk, mint egy farmernek. Nem vethetünk el csak úgy egyszerűen néhány pozitív magvat azt várva, hogy a továbbiakban törődjön saját magával.

Folyamatosan öntöznünk kell a magvakat, és gondoznunk a növekvő növényeket. Ha elhanyagoljuk őket, akkor a negatív gondolatok gyomjai biztosan megerednek, elszívják a talajból a tápanyagot, és addig fojtogatják pozitív növényeinket, amíg azok meg nem halnak. Arra gondoljunk, ami pozitív és sikeres! Ne tápláljuk a gyomot!

Ahogy a biblia szerint Pál apostol mondta a filippiek-nek: "Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos." (Jim Dornan – A siker tízparancsolata)

 

 

,,A pozitív gondolkodás boldoggá tesz! Boldoggá, mert úgy nézhetsz majd magadra mindig, ahogy csodára nézni illik. A pozitív gondolkodás a boldogság mágnese. Ha valamire gondolsz, azt vonzani kezded. Ha gondolataid szépek, akkor szép dolgokat vonzol, míg ha pesszimistán látod a világot, akkor rossz lesz maga az életed. Változtasd meg, és boldog leszel!"

 

 

,,El kell jutni oda, hogy feladod a harcokat. Másokkal és saját magaddal szemben is. Van egy mondás, hogy ha bizonytalan vagy egy döntésben, kérdezd meg magadtól, mit tenne most a szeretet. Aztán hallgass befelé, és tedd azt, amit a szíved súg. Ezért néha hátrébb kell lépni, és átgondolni, mielőtt túl mély sebeket ejtünk a másikon. Ez az egyetlen út a boldogsághoz. Ha megtanulsz szeretni.”

 

 

Akarni, akarni, csinálni, csinálni – szívből akarni.

 

Maradj a jelenben.

 

 

Magas rezgés lemezen maradni reggeltől.

Ébredéskor, reggel pozitív gondolatokkal, érzelmekkel tölteni a tudatot. Ébredés után találj olyan gondolatot, mely jó érzéssel tölt el. Gyakorolni, gyakorolni, szokássá válik, csodás hatásokat hozz az életedbe.

 

Meghökkentő változások pozitív megerősítésekkel.

 

Bízz a meditáció csodájában!

 

 

Ha hiszed, hogy többre születtél, figyelj befelé, csöndesedj el, ne hallgasd okos bolondok fecsegését. - Kurt Tepperwein -

 

 

,,Gondolataiddal és ezáltal az érzéseiddel átírhatod a jövődet. Sokkal nagyobb ereje van a gondolatoknak, mint ahogyan azt sokan gondolják! Tudatosan oda kell rájuk figyelni.”

,,Ha az ember tiszta elmével szól vagy cselekszik, az öröm úgy követi, mint saját árnyéka.

,,A jóindulatú gondolatok, szavak és cselekedetek lenyugtatják a tudatot, megszabadító felismeréseket hoznak, és az ilyen kellemes visszajelzések még több jó cselekedetre motiválnak. Az út tehát a bölcsességhez vezető pozitív benyomások felhalmozása, mely egyre több jót termel. Végül minden egyezni fog; bárhová is nézünk, csak tisztaságot találunk. S ekkor belül csak boldogság lesz, kívül pedig beteljesülés.”

,,Aki jót tesz, ismételje újra és újra. Találjon örömet a jó cselekedetben. A jó tettek felhalmozódnak és örömet adnak.”

 

 

Minden reggel nagy elszántsággal, bizonyossággal, tisztasággal kelj, azzal az önmagadnak tett ígérettel, hogy a mai nap mérhetetlenül csodálatos lesz, és te mérhetetlenül át fogod élni. És minden éjszaka, amikor lefekszel az ágyadba, emlékezz újra arra, mennyi csodálatos dolog történt veled a nap folyamán. Maga az emlékezés is segít, hogy a másnap újra áldott legyen. Csak emlékezz, azután merülj álomba, azokra a csodálatos dolgokra emlékezve, amelyek aznap történtek. Az álmaid még csodálatosabbak lesznek. Magukban hordják a lelkesedésedet, és az álmaidban is új energiával kezdesz élni. Tégy szentté minden pillanatot. (Osho)

 

 

HÜGE = A NAP ÖRÖME

"Jó, ha életünk nehéz periódusaiban is gondoskodunk örömökről. Tanultam egy szót, amikor Dániában voltam: hüge. Ez azt jelenti, hogy a nap öröme. A dánok úgy tartják, hogy nem múlhat el úgy nap, hogy ne legyen meg a nap öröme. Ha például tavasszal megyek haza a munkahelyemről, leülök egy padra, és süttetem az arcom a nappal. Vagy iszom egy kávét egy barátommal. A lényeg a tudatosság, hogy átadjam magam az örömnek. Hogy tudjam: most ez az öröm. Minél szomorúbb helyzetben van valaki, annál inkább szüksége van a nap örömére." (Singer Magdolna)

 

 

"Reggel, mielőtt kinyitjuk a szemünket, állítsuk be az agyunkat arra, hogy ma egész nap jó dolgok történnek majd velünk. Mondjuk végig magunkban ezt a rövid szöveget: 'Jó reggelt kívánok magamnak és mindazoknak, akiket szeretek, és akikkel ma csak találkozni fogok. Odavezetek egy fénysugarat a lábujjaimhoz, végigvezetem az egész testemen, és mosolyog minden pici sejtem, örül a mai napnak. Ma valami jó történik!' Próbáljuk ki – és tényleg valami jó fog történni!... Ezt mindenki kipróbálhatja saját kísérlet keretében is. Egy hétig minden reggel tegyük be a teremtő tudatunkba, hogy ma valami jó történik, közben figyeljük a közérzetünket, a lelkiállapotunkat, a velünk történt eseményekről pedig írjunk naplót - és rá fogunk jönni, hogy ez így igaz. Ha nem hiszünk másnak, higgyünk önmagunknak, a saját tapasztalatainknak!"

Prof. Dr. Bagdy Emőke
https://www.facebook.com/281095648709327/photos/a.281152208703671.1073741827.281095648709327/455139061304984/?type=1

 

Légy tudatos, légy nyugodt, meditatív, boldog, jóságos, együttérző, megértő, támogató, kedves, sugárzó. Légy ajándék, légy áldás és bőség magadnak és másoknak. (Molnár József)

 

14184492_689033791235228_4928755402122536730_n.jpg

 

Az igazi tudás egy lelkiállapot. (Tigris és Sárkány film)

 

Aki igazán tud, nem erőlködik. (Tigris és Sárkány film)

 

Tudd mennyit érsz. (Tigris és Sárkány film)

 

Egy elmetrükk, hogy minden sikerüljön    

*A lényeg, hogy megértsd "belső identitásodat"*.

Mindannyiunkban él belül egy személy. Egy kisfiú vagy kislány, akit az formált, amit a számunkra fontos személyek fiatal korunkban mondtak.

Meg kell értened, hogy "belső identitásod" határozza meg elégedettségi szintedet, munkahelyi sikereidet, intelligenciádat, élettel kapcsolatos hiedelmeidet, gazdagságodat, egészségedet, kapcsolataidat és szinte

minden mást azzal kapcsolatosan, ahogy a világot megtapasztalod.

Mi köze hát a belső identitásnak céljaidhoz?

Az, hogy általában tudatos szinten tűzünk ki célokat. Sok esetben, azonban ezek a *fogadalmak nincsenek összhangban* a belső identitással.

Mégha azt is hiszed, hogy túljutottál ezen a régi programozáson, ezek az elképzelések annyira mélyen gyökereznek, hogy észre sem veszed, miként szabotálják céljaidat.

Ez az egyik oka, amiért apám, Jose Silva szerint a pozitív állítások nem működnek. És ezért nem teljesül sok újévi fogadalom.

Van viszont egy kerülőút. Meg tudod változtatni belső identitásodat. Az egyik módja, ha első kézből szerzünk tapasztalatokat (vagyis "hiszem, ha látom").

Ez kétféleképpen történhet:

-*Külső tapasztalatok útján:* amikor megfigyeled, hogy valaki olyasmit tesz, ami ámulatba ejt téged.

-*Belső tapasztalatok útján:* amikor te magad teszel valamit, amit addig még soha. Egy kihívás az önmagadról alkotott képed ellen.

A külső tapasztalatszerzésre példa, hogy 22-éves hallgatóknak bemutattak egy 21-éves bloggert, aki napi 1000 Dollárt keresett blogolással. Ez a találkozás eloszlatta bennük azt a régi hiedelmet, hogy a pénz = fájdalmas küzdelem, hosszú órák és kemény munka. Ha 22-éves lennél és lenne egy olyan barátod, aki heti 1000 $-t keres, ragaszkodnál továbbra is ahhoz a hiedelemhez, hogy nehéz pénzhez jutni?

 

*A tapasztalatok megváltoztatják hiedelmeinket. Hiedelmeink megváltozása pedig megváltoztatja belső identitásunkat.*

 

*Fontos megérteni, hogy a tudatalattid, összes hiedelmed tárháza, bármilyen hatalmas is, NEM TUD különbséget tenni az elképzelt és a valós élmény között.*

 

Ez azt jelenti, hogy *te magad alkothatsz olyan tapasztalatokat* elmédben, ami tudatalattidat arra kényszeríti, hogy valósnak fogja fel.

Amikor pedig ezt teszed, azáltal *újrakábelezed* belső identitásodat.

És itt jön a képbe a kreatív vizualizálás.

A kreatív vizualizálást gazdagságért, sikeres munkáért, jobb párkapcsolatért használják és még a fájdalmak kezelésében is segít.

Így használd a kreatív vizualizálást belső identitásod megváltoztatására:

 

*1. lépés:* Csillapítsd le elméd! Meditálj vagy feküdj az ágyban (de ne aludj el)! Cél, hogy lelassítsd agyhullámaidat az alfa szintre, ami a mentális programozásra alkalmas. Apám, Jose Silva, a Silva módszer feltalálója már a 60´-as, 70´-es években kimutatta, hogy mindenki képes megtanulni az alfa szint elérését. Ez az alfa a legalkalmasabb a hatékony kreatív vizualizálásra. Ha ismered a Silva módszert (Mo.-on Agykontroll), akkor használd a 3-ról 1-re technikát, hogy alfába juss!

 

*2. lépés:* Képzelj el magad előtt egy képernyőt! Gondolj egy mozivászonra! Lásd legalább másfél méterrel magad előtt, nagynak, szélesnek, mintha moziban lennél! Képzeld el magad jelenlegi helyzetedben! Lásd a fájdalmat, érezd a kellemetlenséget, lásd amint helyzeted boldogtalanná teszi életed! A legfontosabb, hogy érezd a helyzet kellemetlenségét! Mondd el magadban, hogy ez nem ideális állapot és többé nem akarod ezt a valóságban!

 

*3. lépés*: Most képzeld el, hogy tisztára törlöd a képernyőt! Told el a képernyőt 15 fokkal balra! Most képzeld el az ideális helyzetet! Gazdag, egészséges életet, gyönyörű párkapcsolatot! Érezd át a képhez kapcsolódó érzelmeket! Érezd át, milyen az, amikor megkapod azt, amire vágysz!

Boldogság, teljesség ... merülj el benne!

*Az érzelmek nélküli gondolat mögött nincs energia.* Azért kértük, hogy balra told el a képet, mert tudatalattid a bal oldalt a jövővel párosítja.

*Vidd bele a többi érzékszerved is! *Érezd, amint a szél fújja az arcodat! Képzeld el a tapintást, hőmérsékletet! Minél több érzékszerved bevonod, annál valósabb lesz a kép tudatalattid számára.

*Tölts el 10-15 percet a pozitív jelenettel!

*(Ha agykontrollos vagy, akkor tudod, hogy ez az elmetükre technika rövidített változata).

*Nem fogsz azonnal eredményt látni. Idővel azonban kezdenek megváltozni hiedelemmintáid. Mi már sok olyan embert láttunk, akiknek drámai változások történtek személyiségükben, karrierjükben, párkapcsolataikban és egészségükben ezen technika használatával*.

*Laura Silva üzenete*

Forrás: http://inspiralo-uzenet.blogspot.hu/2011/01/egy-elmetrukk-hogy-az-iden-minden.html

 

 

 

Egy átlagember valójában átlagon felülivé, sőt kiválóvá is válhat. Hogyan? Úgy, hogy igen pontosan meghatározza azt, hogy mit akar elérni, majd pedig következetesen azon dolgozik minden nap. (Brian Tracy)

 

A sikerben nincs semmi misztikus, vagy varázslatos dolog. A siker természetes következménye a sikerelvek következetes alkalmazásának. (Jim Rohn)

 

Van egy tulajdonság, amivel az embernek feltétlen rendelkeznie kell, ha nyerni akar. Ez pedig nem más, mint az a képesség, hogy célunkat pontosan meg tudjuk határozni, hogy tudjuk, mit akarunk, és égető vágyat érezzünk a megvalósítására. (Napoleon Hill)

 

,,A sikeres ember pontosan tudja, mire vágyik, van terve a célja elérésére, hisz abban, hogy meg tudja valósítani a szándékát, és ideje nagy részét a megvalósításnak szenteli.”

 

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/az-elet-25-fontos-szabalya.html

 

 

Azokat az embereket, akiknek nyitott a szív-csakrájuk áthatja a szeretet. Az ilyen emberek melegszívűek, együttérzőek, és intenzíven ki is sugározzák. (Helene Walterskirchen)

 

 

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/legzes.html

 

 

dhnvakpn1gf.jpg

 

tudatos-legzes.jpg

 

http://www.sikerkozosseg.hu/sites/default/files/styles/cikk_teljes/public/field/image/marcus_aurelius_tanulj_meg_mosolyogni_2013.04.19.jpg?itok=XqYyfikp

,,A mosolygáskor termelődő endorfinok (hangulatjavító hormonok) erősítik az immunrendszert is. Sőt egy széles mosoly még vonzóbbá, sugárzóbbá teszi az arcot...

A kutatások ezrei mutatják, hogy a lelkivilágunk hatással van testünk fizikai állapotára.

Pusztán egy mosoly számos olyan folyamatot indít el szervezetünkben, amitől jobban érezzük magunkat.

Akár hangulatjavító terápiaként is alkalmazható. Ráadásul egyik mosoly szüli a másikat, ugyanis ha rámosolyogsz valakire, ösztönösen viszonozza. Szívünkből jövő őszinte, tiszta mosoly és nevetés testet-lelket gyógyító, felemelő érzés."

 

 

A hasi légzés nyugtat, erősít, több oxigén áramlik be, jót tesz a testünknek, s módosítja pozitívan az érzelmi világunkat is.

 

 

,,A megfelelő vitaminok és ásványi anyagok nélkülözhetetlenek. Az egészség megőrzésében, az aktív és teljes élet megvalósításában az egészséges táplálkozás sokat segíthetnek.” http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/stressz-ellen-11.html

 

 

,,Az East London Egyetemen nemrég 447 tanulóval készítettek egy felmérést, amiből a vízivás egyik újabb előnye derült ki: akik fogyasztottak a vizsgájukon jó minőségű ásványvizet, sokkal jobban teljesítettek, ráadásul az ő eredményeik 10%-kal javultak a korábbiakhoz képest! Ez azért van, mert a víz a rengeteg hasznos tulajdonsága mellett a szorongást is csökkenti. Az nem elég, ha sok jó minőségű vizet iszol, az is fontos, hogy ezt rendszeresen tedd!"

Jó az agynak, szemnek, a szerveinknek, a vér- és nyirokkeringésnek és az erőnlétnek, beindulnak a szerveink a jó kis ,,öntözésektől".

 

 

 

Aki közvetlenül vagy közvetve túlnyomórészt növényeken él, fontos fényenergiát visz be a szervezetébe. A növények közvetlenül a napból szerzik energiájukat. (Helene Walterskirchen)

 

 

A régi tanok szerint az ember mai nehéz fizikai teste még mindig „potenciális fénytest”, mert az anyag nem más, mint összesűrűsödött fény.

Meditatív gyakorlatok, légzőgyakorlatok és fénytáplálék segítségével visszavezethetjük a testet fénylő és könnyű állapotba. Tudósok időközben felfedeztek bizonyos módszereket, amelyek lehetővé teszik, hogy nagy adag fényből álló táplálékkal feltöltsük a fizikai és közvetve a finomanyagú testet is. (Helene Walterskirchen)

 

 

A táplálék, amelyet a legtöbb ember nap mint nap magához vesz, szinte kizáróan ahhoz igazodik, hogy az embernek mire van étvágya vagy hogy mit kívánt meg éppen. Nem minden táplálék egyforma. Van úgynevezett energiában gazdag és energiában szegény táplálék, sőt van ,,halott” táplálék is, amely sok kalóriát és zsírt tartalmaz ugyan, életünk fényénel és energiájának készletét azonban csak csekély mértékben vagy egyáltalán nem tölti fel friss energiákkal.

A gyümölcsöt és a zöldséget — amennyiben a szabad természetben nőtt és érett meg — annyira áthatja a fény, hogy olyan, mint ha sűrített fény volna. Ha nap érlelte gyümölcsöt vagy zöldséget eszünk, közvetlenül napfényt veszünk magunkhoz, amely nagyon kevés salakanyagot hagy maga után. A hús viszont csak kevés napfényt tartalmaz, és hamar megromlik.

A táplálék, amelyet magunkhoz veszünk, nem csak arra hivatott, hogy gyomrunk töltőanya és testünk üzemanyaga legyen: a lehető legtöbb fényt is kell szállítania nekünk, hogy erősödjenek az életenergiáink és az életünk fénye.

Testünk annak függvényében mutat magas vagy alacsony teljesítmény szintet és attól függ az egészségi állapota, hogy milyen minőségű az a táplálék, amelyet magunkhoz veszünk. (Helene Walterskirchen)

 

 

,,Csak akkor áramlik belénk bőséges mennyiségű kozmikus energia, ha tudatosabban és mélyebben lélegzünk, és nemcsak a felsőtestünkbe áramlik be a levegő, hanem a hasüregünkbe is, lehetőleg megtöltve az egész tüdőnket. Innen az erekbe kerülnek a ,,tápanyagok", ahonnan továbbjutnak fizikai testünk minden egyes szervébe. Ezáltal nemcsak a testünket tartjuk életben, de gazdagítjuk életenergia-tartalékainkat is…. Egyébként nem véletlenül szokták azt mondani valakinek, aki nagyon felindult vagy dühös, hogy „Most vegyél jó mély levegőt" Mindig meg is nyugszik néhány tudatos és intenzív lélegzetvétel után.

A megrekedt életenergia megint mozgásba jön, és harmonizálja az embert.

A stressz, a sok információ, a teljesítmény kényszer energiablokkot hoz létre. Heves izgalom vagy bosszúság esetén megreked az energia.

Hozza megint mozgásba az energiát, hogy az ne károsítsa, illetve gyengítse a szervezetét.

- Szívja be a levegőt erőteljesen az orrán, azután préselje ki nagy erővel a száján, amíg azt nem érzi, hogy nincs több levegő a testében. Azután megint.

- Alapszabály, hogy legalább tízszer meg kell is­mételni a gyakorlatot.

Fokozhatja a hatást, ha azt képzeli, hogy kozmikus energiát lélegzik be, amely harmonizálja önt, és megint mozgásba hozza az életenergiáját. …

 

Hogy „fel tudjuk-e tölteni magunkat ezzel az energiával, és ha igen, hogyan, az tőlünk és a mindenkori állapotunktól függ…

 

 

A szellem az egyetlen olyan fórum az emberben, amely fel tudja tartóztatni az érzelmek sodrását, és krea­tívan alakítani képes a belső történést.

Ezért az az egyik legfontosabb feladata az embernek, hogy iskolázza a szel­lemét, megtanulja kezelni és irányítani a szellemi erőit.

Csak így nyújthat csúcsteljesítményt, így lehet hosszú távon is megfelelő a teljesítőképessége, ő maga pedig objektív, higgadt és sikeres az életben.

Az iskolázatlan szellem olyan, mint egy forgalmas tér egy nagyvárosban: A legkülönfélébb gondolatok, ötletek, kepék, gondok, emlékek és elvárások zavaros elegye tölti be. A fejben ide-oda cikáznak a gondolatok, az ember nehezen tud koncentrálni, igazán odafigyelni arra, ami­vel foglalkozik…

 

Az iskolázott szellem viszont, amely kristálytiszta, éber és összeszedett, segít abban, hogy megalapoz­zuk belső nyugalmunkat, és fokozzuk az erőnket.

Nemcsak a dolgok lényegét fogjuk fel gyorsabban, nemcsak rugalmasabbak leszünk, de javul az ér­zelmi és a szociális kompetenciánk is. Ezenkívül az iskolázott szellem megteremti a konstruktív és kreatív cselekvés feltételeit is…

 

Ha a nyugalomba vezetjük szellemünket és értelmünket, amelyek folyton azon fáradoznak, hogy mindent érthető formába öntsenek, egység lép a szétforgácsoltság helyébe.

Így megtakarítjuk azokat az energiákat, amelyeket egyébként minden irányba szétszórnánk. Igazi nyugalom esetén a nagyon intenzív, ugyanakkor nagyon oldott éberség állapotában vagyunk.

Belső nyugalom csak akkor jön létre, ha gyakoroljuk, miként irá­ni hatjuk a figyelmünket egy bizonyos tárgyra.” (Helene Walterskirchen - Az energiaelv - Koncentrációs gyakorlatok a munkahelyen)

Gyakorolj! Tárgy, majd érzések, meleg, illat stb.

 

 

,,Aki többé nem hajlandó elárulni önmagát, többé kimeríteni sem hajlandó önmagát. Távozik onnan, ahol a rá nehezedő nyomás elviselhetetlen.

Aki becsüli a higgadtságot, tiszteli az idegeit is.

Ne feledjük: ahhoz, hogy jól tudjunk aludni, a nap folyamán nem szabad több energiát elfogyasztanunk, mint amennyi a szervezetünkben újraképződik. Maradjunk mindig a teljesítőképességünk határain belül!"

 

 

Kövesd a boldogságodat, és az Univerzum ajtókat nyit meg előtted ott, ahol eddig csak falak voltak. (Joseph Campbell)

 

 

,,Szeretet energia és a mosoly energia nagyon hatásos.”

 

 

ha-a-tapasztalo--lenyugtatjuk-tudatunkat-es-legzesunket--a-pozitiv--jo-gondolatok--szavak-fehalmozasa--az-ut-tehat.jpg

 

 

Koncentrálj oda. Odafigyelés a pozitív dolgokra, így ez marad benned. (mj)

 

 

Az eredményesség kulcsa abban rejlik, hogy a napjaid túlnyomó részében mi az, mi magasabb szerepet játszik. (Boros Bea)

 

 

Nem az a lényeg, amit néhanapján megteszel, hanem amit nap mint nap elvégzel. (Jenny Craig)

 

 

,,Minden nap végezve a feladatokat átlagosnak tűnhet, pedig az igazi erő ebben van. Ezek azok a dolgok, amik szokásoddá válnak. A szokásaid határozzák meg, hogyan működik az életed. Milyen egyszerű, könnyű dolgok kellenek az Élethez!!! Legyenek jó szokásaid és jó életed lesz!!! :-) Neked milyen szokásaid vannak, amelyek széppé teszik az életed?”

 

a-sikeres-emberek-szokasai.jpg

 

 

Ha sikerül megszerveznünk gondolkozásunkat, képesek leszünk megszervezni és irányítani az életünket. (Harry Lorayne)

 

 

Ha jól szervezett elmével vesszük szemügyre az életet, vitathatatlanul tárgyilagosabban tudjuk megítélni, mi vezet el minket a sikerhez és a boldogsághoz. (Harry Lorayne)

 

 

"Tudjátok, az egyetlen oka annak, hogy én állok itt a pódiumon, Ti pedig a nézőtéren ültök az, hogy én megvalósítottam azokat a gondolatokat, amelyeket Ti elvetettetek." (Les Brown)

 

 

 

Munka nélkül lehetetlen a siker. Sajnos éppen azok, akik sikertelenek, akiket kínoz az unalom, a tunyaság, a magány, és még mi minden, pontosan ők azok, akik nem próbálkoznak azt egyetlen dologgal, ami segíthetne rajtuk – a kemény állhatatos munkával. (Harry Lorayne)

 

…hogy mindent megtegyünk, ami erőnkből telik, türelemre és önuralomra, szorgalomra és akaraterőre, vidámságra és elégedettségre teszünk szert, és számtalan olyan erényre, amelyet a tunyák és lusták sosem ismerhetnek meg. (Charles Kingsley)

 

…ha valaki nincs megelégedve a sorsával, az elégedettebb élethez csak egy út vezet: ha elgondolkozik a gondolatain, elgondolkozik a módszerein, és változtat – vagyis cselekszik, méghozzá az eddigieknél hatékonyabban és eredményesebben. (Harry Lorayne)

 

 

A karma nem sorsot, hanem ok-okozatot jelent. Mindenki felelős a saját életéért. Ennek megértésével tudatosan szerzünk olyan benyomásokat, melyek tartós boldogsághoz és a szenvedés elkerüléséhez vezetnek. (Ole Nydahl)

 

 

Sikereid kilencvenöt százalékban attól függnek, hogy milyen szokásokat alakítasz ki magadban. (Brian Tracy – Önerőből milliomos)

 

 

A jövő mindig attól függ, hogy mit teszünk meg a jelenben. (Mahatma Gandhi)

 

 

A sikertelenek kilencvenkilenc százalékát azok teszik ki, akiknek már szokásukká vált, hogy mentségeket keressenek. (George Washington Carver)

 

 

,,Ahol van akarat, találnak lehetőséget."

 

 

,,Szép dolgok akkor történnek, amikor távol tartjuk magunkat a negatív érzésektől.”

 

 

,,A pozitív gondolatok pozitív érzéseket hoznak létre, amelyek pozitív eseményeket vonzanak magukhoz.”

 

 

,,Az ember nem menekülhet a cselekvéstől. Életfeltételei a tetteitől függnek; szokásait tettei határozzák meg. A szokások meghatározzák a magatartását, magatartása pedig a jövőjét formálja. Ezért nagyon fontos, hogyan cselekszik.”

 

,,A még meg nem született rosszat megakadályozni, a még meg nem született jót elősegíteni …a már meglévő jót ápolni és megtartani.”  - Buddha tanítása.

 

Tudatosan használd a pozitív szavak, mondatok, gondolatok erejét perceken, félórákon, napokon, hónapokon át. (Molnár József)

 

 

,,Holnap minden ember azzá válik, amit ma megtesz, amit gondol, mond, cselekszik." (Böjte Csaba)

 

,,Ami most vagy, a múltbéli tetteid következménye. Amit most teszel, az lesz a jövőd.”

 

,,A karma nem más, mint egy egyszerű tény kinyilatkozása: Ha almafákat ültetünk, almát fognak teremni, nem citromot.” (Szvámi Ráma)

 

,,Amin a siker múlik, az valójában az a képesség, hogyan használjuk fel a jelent, hogy előkészítsük a jövőt."

 

annyit-kapsz-vissza--amenyit-belefektettel.jpg

 

,,Az életed pontosan annyira vagy képes irányítani, amennyire a gondolataidat uralod.”

 

 

Amire most gondolsz, az teremti meg a jövődet. Elméd által te magad alakítod az életedet. És mivel folyamatosan gondolkozol, folyamatosan teremtesz. Amire összpontosítasz, amin a legtöbbet járatod az agyadat, az fog bekövetkezni az életedben. Ahogy minden természeti törvény, ez is tökéletes. Magad teremted meg az életedet. Amint vetsz, úgy aratsz! Gondolataid elvetett magvak, és hogy mit aratsz, az csakis ezeken múlik. (The Secret)

 

Az érzelem az az erő, ami vonz. …Az érzelem a mozgásban lévő energia. Ha energiát mozgatsz, azzal hatást hozol létre. Ha elegendő energiát mozgatsz, akkor anyagot teremtesz. Az anyag végső soron afféle energiasűrítmény. Ha elég hosszú ideig kezeled bizonyos meghatározott módon az energiát, akkor anyaghoz jutsz. Minden Mester tisztában van ezzel a törvénnyel. ….A gondolat a színtiszta energia. Minden valaha volt és valaha lesz gondolatod teremt. A gondolatod energiája soha nem enyészik el. Soha. Elhagyja a lényedet, és örökké terjedve kifelé tart a mindenségbe. A gondolat örökkévaló. (N. D. Walsch )

 

 

,,Ha befelé harmóniában és szeretetben élsz önmagaddal és másokkal, minden ellenséges és negatív ideát elutasítasz, akkor ennek a szeretetnek és harmóniának kifelé, környezetedben is meg kell nyilvánulnia."

 

 

Koncentrálj arra, amit el akarsz érni! (Andrew Matthews)

 

 

,,Szeretettel teli gondolatok, szeretettel teli tetteket hoznak létre.”

 

 

,,A bölcs megválogatja, hogy milyen tapasztalatokra akar szert tenni."

 

 

Gondolj arra, hogy nem kell feltétlenül azzá lenned, akinek mások akarnak. (Muhammad Ali)

 

 

Szereted az életet? Akkor ne tékozold az idődet, mert ez az, amiből életed szövete összeáll. (Benjamin Franklin)

 

 

Életünkben leginkább arra van szükségünk, hogy legyen valaki, aki rábír, hogy megtegyük, amire képesek vagyunk. (Ralph Waldo Emerson)

 

 

Ha értékes dolgokat akarsz elérni a munkádban és a magánéletedben, akkor értékes emberré kell fejlesztened magad. (Brian Tracy)

 

 

Édesanya, emlékszel, hogy mit mondogatott apám: Hogy minden egy álommal kezdődik. És én álmodtam. (Keleti nyugalom - Marigold Hotel)

 

A pozitív gondolkodás segít hozzá legjobban a sikeres és boldog élethez.

Dunai Amina

A pozitív gondolkodás rendkívül fontos. Talán semmi se hat ki úgy az életminőségünkre, és arra, hogy elérjük-e a céljainkat. Ha pozitív gondolatokkal táplálod a tudatod, és optimista emberekkel beszélgetsz, a személyiséged is derűsebbé és pozitívabbá válik. Többen megkedvelnek, ezáltal pedig nő a magabiztosságod, javul az önbecsülésed.

 

Csakhogy a pozitív gondolkodás nem mindenkinek megy magától. Hacsak nincs olyan szerencsés természeted, hogy mindenben meglátod a jót, akkor tudatosan kell törekedni rá. Ha elhatároztad, hogy legyőzöd a pesszimizmust, itt van néhány tipp, ami segíthet.

 

1. Beszélj magadhoz kedvesen, használj pozitív kifejezéseket!

Belső dialógust minden ember folytat magával. Arra viszont kevesen figyelünk oda, hogy mit és milyen hangnemben mondunk. Pedig 90%-ban ezen múlik, milyen hangulatban fog eltelni a napunk!

 

Sokszor észre se veszed, milyen keményen kritizálod, szidod és bünteted magadat. Például folyton a kudarcaidra emlékezel. Vagy azt mondod magadnak, „jaj, de béna vagyok!” Ezzel még akkor is ártasz az önbecsülésednek, ha nem gondolod komolyan.

Neveld rá magad, hogy amikor egy feladat előtt állsz, azt mondd: „meg tudom csinálni!” Idézd fel gyakrabban a sikereidet! Amikor rossz a kedved, próbálj elmosolyodni, és gondold azt: „csodásan érzem magam!” Emlékeztesd magad rendszeresen, hogy ügyes és szeretetre méltó vagy.

 

Az agyad soha nem marad üresen, mindig támad benne valamilyen gondolat. Ha nem törekszel rá, hogy pozitív gondolatokkal töltsd meg, akkor automatikusan megtelik negatív gondolatokkal. Akár egy kert, amit ellep a gaz, ha nem ülteted tele virágokkal.

 

2. Vesd be a képzelőerőd!

Belső mozink az egyik leghatékonyabb fegyverünk a pozitív gondolkodásért vívott harcban. Vizualizáld a jó dolgokat! Képzeld el azt az életet, amit élni akarsz! Újra és újra jelenítsd meg agyad vetítővásznán azt, amit el akarsz érni!

 

Mert minden pozitív változás, ami az életedben történik, a fejedben kezdődik el. Előbb-utóbb hasonlítani fogsz arra, amilyennek belül látod magadat. Mint amikor az igazi arcunkká válik egy álarc.

 

3. Keresd pozitív gondolkodású emberek társaságát!

Nem is hiszed, milyen sokat számít, hogy kikkel töltöd az idődet. Miért? Azért, mert ők fogják befolyásolni a belső dialógusodat és a belső mozidat. Ha szorongóak és mindent negatívan látnak, azzal megölik az összes jó ötletedet és pozitív gondolatodat. Ám ha derűsek, optimisták, vannak céljaik, és tudják, merre tartanak, akkor rád is jó hatással lesznek. Mint amikor a jó tanuló felhúzza a gyengébbet a suliban.

 

4. Pozitív szellemi termékeket fogyassz!

Az is sokat számít, hogy mit olvasol, mit nézel a tévében, mit hallgatsz! Olyan könyveket, magazinokat, zenéket, filmeket, tévéműsorokat válassz, amik feltöltenek, motiválnak, megnevettetnek, növelik az önbizalmad, értéket adnak!

Lehetőleg minden nap tanulj valami újat, bármilyen kis dolog legyen is az! Ugyanis amikor új dolgokat tanulunk, az agyunk endorfint termel, amit boldogsághormonnak is neveznek. Utána jóleső elégedettséget érzel majd.

 

5. Alakíts ki pozitív szokásokat!

Ez a felgyorsult, stresszes világ, amiben élünk, nem kedvez a lelki egészségnek. Ezért nagyon fontos olyan életstílust kialakítani, ami ellensúlyozza a negatív külső hatásokat. A legtöbb gondot két dolog okozza: a mozgáshiány és a fáradtság.

5.1. Lelkileg se lehetsz jól, ha a tested beteg. Ezért ügyelj a rendszeres mozgásra! Nemcsak egészségesebb és vidámabb leszel tőle (az agy edzés közben is termel endorfint), de a feszültséget is le tudod vezetni. Kocogj, vagy járj el úszni, biciklizni, esetleg tornázz otthon egy fitness videóra!

5.2. A szakadatlan munka többet árt, mint bármi más! A legtöbb negatív gondolatunk akkor támad, amikor fáradtak vagyunk. Ha hirtelen nagyon elszomorodsz, lehet, hogy csak egy kiadós alvásra van szükséged. Tehát fordíts annyi időt a pihenésre, amennyit csak tudsz! Az emberi test olyan, mint az akkumulátor: újra és újra fel kell tölteni.

 

6. Mindig jót várj!

Biztos hallottad már az önbeteljesítő jóslat kifejezést. Ha számítunk egy rossz eseményre, az jó eséllyel be is következik. Fontos, hogy jót várj az élettől! 

Aki magabiztosan áll egy kihívás elé és hisz a sikerben, az nagyobb eséllyel eléri a célját, mint az, aki kételkedik magában és kudarcra számít. Ezért állj úgy hozzá minden feladathoz, hogy sikerülni fog! Gondold azt minden új ismerősről, hogy meg fog kedvelni! Legyél bizakodó, várj jót, mert a hit, a pozitív energia kisugárzik, megérzik mások, és nagyobb az esély, hogy a jó, amit vártál, megvalósul.

Forrás:  http://onmagad.blog.hu/2016/05/29/6_tipp_hogy_pozitivan_gondolkodj?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

 

 

"Gondolkodj cselekvő emberként, és cselekedj gondolkodó emberként."

,,Legyenek pozitív gondolataink, hiszen a gondolatainkból lesznek a szavaink. Legyenek pozitív szavaink, hiszen szavainkból lesznek cselekedeteink. Legyenek pozitív cselekedeteink, hiszen cselekedeteinkből lesznek szokásaink. Legyenek pozitív szokásaink, hiszen szokásainkból lesz életstílusunk. Legyen pozitív életstílusunk, hiszen életstílusunk lesz a végzetünk.”

 

 

,,A vonzás törvénye kimondja, hogy minden ember egy élő mágnes, amely ellenállhatatlanul magához vonzza azokat az embereket és körülményeket, amelyek összhangban vannak uralkodó gondolatainkkal. Tudjuk, hogy a világegyetemben minden energia, a vibrálás állapotából származik.”

 

 

 

A célod felé tett út minősége (az öröm, a lelkesedés, a stresszmentesség) nagyban meghatározzák a célod végső minőségét. (Eckhart Tolle)

 

 

A jó dolgok mint pl. a meditáció, a pihenés, nyugalom, a nyugodt cselekedetek minden egyes és a sok, változást hoznak, megváltoztatnak. (Molnár József)

 

 

Amivel az ember hosszú időn át - órákon, napokon, heteken, hónapokon át foglalkozik, hall, lát, érez tudatosan vagy akár tudattalanul, azzá válik, azzá ,,rezeg”. (Molnár József)     

 

 

Amit beteszel a napjaidba, az jön ki -  gondolat, tettek, pl, meditáció, nyugalom, kipihentség, akarat, szeretet. (Molnár József).

 

Amit ma teszel, az meghatározza a holnapi napodat, amit a héten teszel, az meghatározza a jövő hetedet, amit ebben a hónapban teszel, az meghatározza a jövő hónapodat. (Molnár József)

 

 

A kudarcok egyik fő oka az idegesség
Nyugodtnak lenni és megoldódik, bármit is akarsz, légy nyugodt és megoldódik.
Mikor nehéz helyzetben vagy és nem tudsz dönteni, légy nyugodt és megjön a válasz. Azért vannak, maradnak mégis az emberek néha rossz helyzetben, kapcsolatban, mert nem tudnak megnyugodni. (Molnár József)

 

 

Ha mindent megteszel a sikerért, a szerencse is melléd áll. (Kemény Dénes)

 

,,Amin a siker múlik, az valójában az a képesség, hogyan használjuk fel a jelent, hogy előkészítsük a jövőt.”

 

A munkát nem lehet megspórolni, ha átlagon felüli eredményt akarsz, átlagon felüli munkát kell végezned. (Kormos Zoltán)

 

 

osszpontositas-2.jpg

 

 

Te szerencsés ember vagy Eric, számos adottsággal áldott meg az Isten, és ezeket kötelességed hasznosítani. (Tűzszekerek)

 

Egy tehetséges keresztényre van szükségünk, aki magával ragadja az embereket, akire fel kell figyelni. (Tűzszekerek)

 

Eric, krumplihámozással is szolgálhatod az Urat, ha abban a tökéletességre törekszel, ne érd be kevesebbel. … És késztesd ámulatra a világot. (Tűzszekerek)

 

 

-         Miért fut?
-         Miért énekel?
-         Ebből élek. Nem ez az igazi ok, azért, mert szeretek énekelni. (Tűzszekerek)

 

A lelkesedés viszi, és elszánt. (Tűzszekerek)

 

 

Eljárunk vacsorázni, üzletről dumálunk meg politikáról, ami tök jól működik. De ott a különbség, hogy jónak látszik, vagy tényleg jó. (Testvérek)

 

 

Köszönöm uraim a kedves vendéglátást. Az este rendkívül tanulságos volt a számomra.  Jó éjszakát uraim.  Önök, uraim! Pontosan ugyanúgy vágynak a győzelemre, mint én, de könnyen, izzadság nélkül elérni, ahogy az Istenük, az önök értékei idejét múlt iskolás, cserkészfiús eszmények, de ezzel csak saját magukat csapják be. Én a tökéletesség ostromlásában hiszek, és a jövő mindenképp az enyém. (Tűzszekerek)

 

 

 

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/erzelmi-intelligencia.html

Érzelmi intelligencia - Olvasd el!! :)

Nagyon pozitív, nagyon jó, érdekes, felettébb klassz nagyon! Érdemes elolvasni!!

 

 

 

Minden idők legnagyobb felfedezése, hogy az ember meg tudja változtatni a jövőjét pusztán azáltal, hogy megváltoztatja a hozzáállását. (Oprah Winfrey)

 

Az élet nagy titka az, hogy nincs nagy titok. Bármi legyen is a célod, elérheted, ha hajlandó vagy érte tenni. (Oprah Winfrey)

 

Kövesd a boldogságodat, és az Univerzum ajtókat nyit meg előtted ott, ahol eddig csak falak voltak. (Joseph Campbell)

 

CSINÁLD, AMIT SZERETSZ — ÉS A PÉNZ KÖVETNI FOG! (MARSHA SINETAR)

,,Szóval keresd a boldogságot magadban, azaz csináld amit szeretsz csinálni, érezd jól magad önmagad miatt és akkor boldog leszel…” ,,…és meg fog találni az a fiú/lány aki szeret téged úgy ahogy van, feltétel nélkül…”

 

 

 

,,Az ember ne akadjon fenn apróságokon, ha nagy dolgok miatt vágott neki az útnak.” (Friedrich Schiller)

 

 

Megkaphatsz bármit, ha eléggé akarod. Csak olyan túláradó lelkesedéssel kell akarnod, amely kitör a tested fogságából és eggyé válik a mindenséget teremtő erőkkel. (Sheila Graham)

 

 

Az igazság az, hogy amire összpontosítasz, afelé haladsz. Ne nézz a falra, összpontosíts oda, ahová el akarsz jutni. (Anthony Robbins)

 

 

 

"Az okos emberek maguk válogatják meg, milyen tapasztalatokra kívánnak szert tenni." (Aldous Huxley)

 

 

 

Egy életre megtanultam, hogy a sikereim záloga abban a csapatban rejlik, amellyel együtt dolgozom. Tudom, hogy két ,,koponya” jobb mint egy, tudom hogy öt ,,koponya” jobb mint kettő, és tudom, ha fejünket összedugva szívvel-lélekkel dolgozunk, annak meglesz az eredménye. (Mi kell a nőnek?)

 

Én szeretem a kihívásokat, élvezem a sok munkát, s örömmel várom az ötletbörzéket itt e nagy asztal körül, ahol még sok vérpezsdítő éjszakát töltünk el együtt. (Mi kell a nőnek?)

 

De legfőképp azt szeretném, ha a munkánk elárulna valamit arról, hogy kik vagyunk, hogyan gondolkozunk, s mit érzünk. (Mi kell a nőnek?)

 

 

 

,,Jó úton haladsz, mert van célod és szorgalmas vagy."

 

 

,,Láss hozzá. Tedd, amiben jó vagy!"

 

 

,,Ha gyakorlunk és koncentrálunk, van esély hazahozni a trófeát."

 

 

A reménynél többet tehetünk, változtathatunk a jövőn. (Don Matteo)

 

 

Hozd ki magadból, s másokból is a legtöbbet, a legjobbat!! (Molnár József)

 

 

 

 A POZITÍV DOLGOK AKKOR TÖRTÉNNEK, AMIKOR...
"Annak, hogy az életünket jobbá változtatjuk egy nagy része abból áll, hogy kidobáljuk azokat a dolgokat, amik többé nem szolgálnak minket, vagy nem képviselnek értéket az életünkben.
A pozitív dolgok akkor történnek, amikor eltávolítjuk magunkat a negatívaktól!" (Yehuda Berg)

 

 

,,A pozitív, kreatív, szerető gondolataid hatalmas erőt képviselnek, sokkal-sokkal nagyobbat, mint amit el tudsz képzelni, mert a gondolatok erőt jelentenek. Ezért száműzzél magadból minden negatív gondolatot! Mindig nézd az élet napos oldalát, mert minél több örömet és szeretetet sugárzol ki magadból, annál több örömet és szeretetet fogsz magadhoz vonzani." (Eileen Caddy)

 

 

,,Jó gondolat helyébe jót várj.” ,,Sokkal nagyobb ereje van a gondolatoknak, mint ahogyan azt sokan gondolják! Tudatosan oda kell rájuk figyelni.” ,,Ha az ember tiszta elmével szól vagy cselekszik, az öröm úgy követi, mint saját árnyéka.”

 

 

,,A cél: uraljuk gondolatainkat és a gondolatokon keresztül az érzelmeket. Ezzel egyensúlyt teremtünk és életpályánk szépen ívelő szakaszba jut, egészségünk stabil nyugvóponton állapodik majd meg.  Gondolataiddal és ezáltal az érzéseiddel átírhatod a jövődet.”

 

 

Ha a tudatunkban felmerülő gondolat - legyen az akár kívánság, elképzelés vagy cél - rögzül a tudatban, és újra meg újra aktiválódik, hasonló vagy azonos erőket fog magához vonzani, és gondolatkomplexummá sűrűsödik. (Kurt Tepperwein - Szellemi törvények)

 

 

A férjem nem szereti pazarolni az idejét. (Szirének)

 

Higgyen abban, amiben tényleg jó és feljuthat a csúcsra. (A romantika hullámhosszán - Szerenád)

 

,,Az önkritika, az út felfelé.”

 

,,Hogy villanhatna be a nagy ötlet, amikor állandóan feszült vagy.”

 

 

,,Hiszek a tehetségében. Ön is bízzon magában.”

 

Az ember nem más, mint amit egész nap gondolt. (Ralph Waldo Emerson)

 

 

,,Mindent elérhetünk, amit csak akarunk, de az érzelmeinket szedjük rendbe előbb. Álljunk ki magunkért, a céljainkért, és kitartóan, türelmesen vegyünk minden akadályt. Ne feledd: kedvességgel, tiszta szívvel...erősebb vagy bárkinél!”

 

 

A jó dolgok mint pl. a meditáció, a pihenés, a nyugalom, a nyugodt cselekedetek minden egyes és a sok, változást hoznak, megváltoztatnak. (Molnár József)

 

 

Sokat TETTÉL azért, hogy elérd az álmod?
Sokat TETTÉL azért, hogy ne érd el az álmod? (Molnár József)

 

 

Először helyet kell csinálni a vágyadnak, álmodnak az életedben. (Van hogy az embernek ,,ezer” dolga van, s az álmainak, vágyainak már csupán néha a gondolataiban van helye, s az elfoglalt életében már nincs akkora hely, idő, űr, mint ami kellene, hogy beengedje oda az álmait, céljait, elképzeléseit)… Ha van hely, jön minden, amire vágyunk…Persze, ha nincs ellenállás - amit meditációval megszüntethetünk…minden akadályt, akadályozót, falat eltüntethetünk meditációval önmagunkban,…s olyan elengedettnek, olyan..tisztának érezzük a lelkünket, hogy az akaratunk és a vágyunk most már egyszerűen, akadályok nélkül ,,elhozza” mindazt az életünkbe, amit igazán akarunk. (Molnár József)

 

Meditálj, meditálj, meditálj. Ez az én üzenetem neked. (Szvámi Ráma)

 

 

,,A pozitív kijelentések pozitív energiatartalommal telítettek, így ezek rendszeres ismétlése esetén a pozitív energia megtöbbszörözését érhetjük el. Kellő mennyiségű gondolati energia megfelelő telítettsége esetén materializálódhat (valóra válhat) az adott gondolat,”

 

 

amilyen-a-gondolatunk--olyan-a-tudatossagunk-.jpg

 

 

fejleszd-kepessegeidet-es-caljaid-irant-elszant-legy--s-jonnek-az-almok.jpg

 

 

Amire hosszú időn keresztül figyelsz, azt kezded beépíteni a rezgésedbe, és fokozatosan kezd megvalósulni az életedben. Zseninek lenni csupán annyit jelent, hogy osztatlan figyelmet szentelsz valaminek, a többit a Vonzás Törvénye elintézi. (Abraham-Hicks)

 

,,Tudnod kell, hogy ezek a teremtő energiák folyamatosan működnek. Amikor nem a vágyaidra összpontosítasz, akkor ezek az energiák, szertefolynak és azokat a koncentrálatlan gondolataidat valósítják meg, amelyek éppen a fejedben vannak… Amire fókuszálod a tudatodat abból kapsz újra és újra egyre többet és többet. Épp ezért fontos mindennap megtisztítani a szándékaidat, és pozitívan tartani a gondolataidat. Érdemes reggelente végiggondolnod, hogy mi az, amit ma el akarsz érni. És érdemes a nap minden pillanatában figyelni a szándékaidra, és feltenni magadnak a kérdést: mit vonzok magamhoz ezzel a gondolattal?”

 

 

,,A gondolat a vonzás kozmikus törvényének engedelmeskedve működik, így az általuk keltett rezgések hatással vannak a környezetünk rezgéseire is. Ha tehát valamit elég erősen vizualizálunk, az megjelenik a térben is, először csak az asztrális síkon, majd előbb-utóbb a fizikai síkon is, ha nagy erőt adtunk neki.”

 

vizualizacio---gyozott.jpg

 

,,Ha benne vagy valamiben, abba add bele a szíved... különben mi értelme?"

 

 

Minden hosszú távú jó eredmény a jó okok felhalmozódásának köszönhető. Ugyanígy igaz az is, hogy ha hathatós eredményekre kívánunk jutni, hathatós okokra van szükségünk. (Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma)

 

 

Nagyon fontos, hogy amennyire lehetséges, jó hozzáállást és jó szívet építsünk ki magunkban. Ezáltal megszületik a boldogság mind rövid, mind hosszú távon, mind számodra és mind mások számára. (Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma)

 

 

,,Az ember adaptív élőlény. Alkalmazkodik a környezetéhez, ezért feltétlenül fontos, hogy pozitív emberek, pozitív szavak, pozitív cselekedetek vegyék körül. Sőt, fontos még, hogy ő maga is pozitív legyen, tetteivel, szavaival.” (Molnár József)

 

 

Ha szeretetre van szükséged, próbáld megérteni: az egyetlen út, hogy szeretetet kapj, ha magad is adsz, és minél többet adsz, annál többet kapsz. Az egyetlen mód, hogy szeretetet adj, ha feltöltekezel vele, egészen addig, míg mágnessé nem válsz. (Charles Haanel)

 

 

Buddha tanítása teljes mértékben az élet tisztaságát hangsúlyozta az élet minden területén – a látás, a gondolatok, a beszéd és a tettek tisztaságát. (Sri Sathya Sai Baba)

 

 

,,Ha nyugodt vagy, sikeres leszel, s ha sikeres vagy, megnyugszol.” (Molnár József)

 

 

A cél: uraljuk gondolatainkat és a gondolatokon keresztül az érzelmeket. Ezzel egyensúlyt teremtünk és életpályánk szépen ívelő szakaszba jut, egészségünk stabil nyugvóponton állapodik majd meg. (Coué – A gyógyító erő)

 

Az érzelemvilág uralásának a kulcsa életünk sikerének és egészségünk töretlenségének kulcsa is egyben. (Coué – A gyógyító erő)

 

 

Ha magunkhoz beszélünk, mindig hangsúlyozzuk ki az ,,én” fogalmát! Az ,,én” varázsigeként nyit utat a tudatalattiban az őt követő minden szó és gondolat számára. (Emil Coué – A gyógyító erő)

 

szuggesztio---vizualizacio.jpg

 

 

,,Megvizsgálták, hogyan válhatnak az emberek sikeressé pusztán az által, hogy sikeresnek könyvelik el őket. Diákokat két csoportba osztottak: ,,nagyon ígéretesek” és ,,kevésbé ígéretesek”. Akik a sikeresebbek közé kerültek azok is lettek. Akár egy apró dicséret vagy szidás is befolyásolhatja a teljesítményt.”

 

 

,,Kerülje azokat az embereket, akik elszívják az energiáját, és tépázzák az önbizalmát. Olyanokat keressen, akik az ön pozitív oldalát is lássák és ennek hangot is adnak.”

 

 

 

Olyanná válsz, mint amit magadról gondolsz. …A kép, amit magadról elképzelsz, tett azzá, aki ma vagy. Ha megváltoztatod ezt a képet, akkor a képpel együtt te is megváltozol. (Andrew Matthews)

 

 

A boldogságért olykor keményen meg kell dolgozni. Olyan ez, mint otthon rendben tartása – meg kell őrizni az értékeket, és a szemetet ki kell dobni. Az egyik ember a szép kilátást veszi észre, a másik a koszos ablakot. Te választod meg, hogy mit látsz és mit gondolsz. (Andrew Matthews)

 

 

Ráfordított energia + Türelem = Eredmények

Az emberek gyakran figyelmen kívül hagyják ezt az elvet. Azt kérdezik: “Mit kaphatok holnap, ha ma elvetem a babszemeimet?” A válasz: “Nedves babszemecskéket” A mag törvénye így szól: “Ma ültetsz, és KÉSŐBB aratsz!” Ma ültess babszemeket, és szedd le négy hónap múlva a termést. Amikor még mindenki magának termelt, valószínűleg ezt az elvet jobban értették. De manapság az instant levesek korát éljük. (Andrew Matthews – Hallgass a szívedre)

 

Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is. (Andrew Matthews)

 

 

A pozitív és negatív érzések nem képesek egyidejűleg jelen lenni a gondolkozásban. Vagy az egyik, vagy másik uralkodik. Neked kell gondoskodnod arról, hogy gondolkodásodra a pozitív gondolatok hassanak! Ebben a szokás törvénye van segítségedre. Alakítsd ki magadban a pozitív gondolatok szokását! Így a negatív érzelmek egyszerűen képtelenek lesznek behatolni. (Napoleon Hill)

 

 

Amire most gondolsz, az teremti meg a jövődet. Elméd által te magad alakítod az életedet. És mivel folyamatosan gondolkozol, folyamatosan teremtesz. Amire összpontosítasz, amin a legtöbbet járatod az agyadat, az fog bekövetkezni az életedben. Ahogy minden természeti törvény, ez is tökéletes. Magad teremted meg az életedet. Amint vetsz, úgy aratsz! Gondolataid elvetett magvak, és hogy mit aratsz, az csakis ezeken múlik." (The Secret)

 

Jó gondolataid hatására az érzéseid is változnak benned. Ha ezt az állapotot fenntartod, és pozitív energiával látod el, pusztán csak azzal, hogy nem billented ki magad ebből az állapotból.... és hagyod,hogy ezek a jó energiák érvényesüljenek benned. Akkor csak is olyan pozitív dolgokat fogsz magadhoz vonzani, amit te teremtettél meg magadban, és ezt úgy éred el, hogy magasabb hullámhosszon vagy! (Timy)

 

 

Egy élő mágnes vagy

Olyan embereket, helyzeteket és körülményeket vonzol be életedbe, melyek összhangban állnak domináns gondolataiddal.
A vonzás törvénye azzal reagál bármely általad kibocsátott rezgésre, hogy még többet ad belőle. Legyen szó pozitív vagy negatív rezgésről. Egyszerűen a rezgésedre reagál!
Ha tetszik neked amit észlelsz, akkor ünnepeld meg, s ezzel még többet kapsz belőle!
http://ahogyelnikell.blogspot.hu/2010/11/egy-elo-magnes-vagy.html

 

 

Az alaptörvény kimondja, hogy a hasonló, hasonlót vonz. A negatív gondolkodás biztosan negatív eredményt hoz. Ennek megfelelően ha valaki rendszeresen optimistán és pozitívan gondolkozik, akkor ezen gondolatai kreatív erőket hoznak mozgásba – és a siker, ahelyett, hogy elkerülné, elkezd felé áramlani. (Norman Vincent Peale)

 

 

 ,,A pozitív érzések, például a szeretet, az öröm, a biza­lom vagy a bátorság a bennük lévő erő révén derűssé tesznek, motiválnak, pozitívan stimulálnak minket. Kedvezően befolyásolják eszmevilágunkat és intuíciónkat, és bizonyos színt kölcsönöznek cselekedeteinknek és életünknek. Emellett a pozitív érzések megkönnyí­tik a másokkal folytatott kommunikációt és interakciót. Azok az emberek, akik pozitív érzelemvilágban élnek, rendszerint kellemes, megértő, objektív, kiegyensúlyo­zott és derűs emberek.”

  

 

,,A legtöbb ember nem tud uralkodni a kívánságain, mert nem ura a gondolatainak. Mindenfélén töprengenek, szétszórják alkotó gondolataik csodálatos potenciálját, pedig azt koncentráltan egy célra kellene irányítani, mert ily módon bármit elérhetünk, amit csak el tudunk képzelni.
Nagyon kevés ember van tudatában annak, hogy a gondolatai milyen nagy mértékben alakítják a valóságát. Alig akadnak olyanok, akik önállóan gondolkodnak. A legtöbben - anélkül, hogy tudnának róla - mentális lemezeket tesznek fel, vagy a számukra felkínált gondolatokon kérődznek ahelyett, hogy a saját gondolataik erejével szembeszállnának ezekkel és önmaguk alakítanák az életüket.” http://www.thesecret.hu/node/10342?page=13

 

 

 

TANULJUK MEG IRÁNYÍTANI GONDOLATAINKAT,

ÉRZÉSEINKET, ENERGIÁNKAT!

Csodák akkor következnek be az életünkben, ha a megfelelő pozitív gondolatok megfelelő pozitív érzéseket váltanak ki, melyek megfelelő magas rezgéseket hoznak létre, és így vonzzák az életünkbe a megfelelő pozitív eseményeket.

Minél többet gondolunk valamire, annál nagyobb energiaörvényt hozunk létre, ami magához vonz más dolgokat is, amik ugyanazon a frekvencián vannak.

Tehát, ha állandóan magas frekvenciájú energiát bocsátanánk ki,

akkor bőségben, boldogságban, egészségben élhetnénk.

Az Univerzum nem azt adja, amit (szerintünk) megérdemlünk, hanem amit az érzéseinkkel vonzunk.

http://buildingabrandonline.com/tudatoseletepites/a-vonzas-torvenye/

 

 

 

Mindenki javíthat az életminőségén, ha gyakorolja az önmagáról gondoskodás művészetét, és olyan gondolatokra tanítja az elméjét, amelyektől jól érzi magát. Ha így teszel, örömteli élményeket vonzol, amelyek gazdagítják az életedet. (Louise L. Hay: Kiemelkedő életet teremthetsz) 

,,Gondolj olyan gondolatokat, amelyektől jól érzed magad, hozz olyan döntéseket, amelyektől jól érzed magad, és tégy olyan lépéseket, amelyektől jól érzed magad!”

 

 

 

Őrizd meg a fókuszod. ,,Ha a napod minden percében kristálytisztán a szándékaidra koncentrálsz azzal erős teremtő energiákat mozgatsz meg." "Ha egy gondolat folyamatosan jelen van az elmében, vagy koncentráltan foglalkozunk vele, gyakran bevonzza a hozzá tartozó tulajdonságokat is. (...) Egy gondolat olyan, akár a földbe vetett mag." (Napoleon Hill)

 

 

Életed tényeit te teremted szabadon; mert figyelmed irányát csak te irányíthatod – ez a te felelősséged. Amire hosszú időn keresztül figyelsz, azt kezded beépíteni a rezgésedbe, és fokozatosan kezd megvalósulni az életedben. Zseninek lenni csupán annyit jelent, hogy osztatlan figyelmet szentelsz valaminek, a többit a Vonzás Törvénye elintézi. (Abraham-Hicks)

 

"Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe. Ahhoz, hogy boldogok legyünk,
a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét!
És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket,
viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk!
Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emlékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat.
A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre.
Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket. " (Andrew Matthews)

 

 

a-teremtes-folyamata.jpg

 

 

lelki-egyensulyunk-nagy-mertekben-az-elmenyvalasztastol-fugg.jpg

 

 

,,Ahol van akarat, találnak lehetőséget."

http://teremtesmisztikaja.blogspot.hu/2012/03/titok-vonzas-torvenye.html

 

,,Jó gondolat helyébe. jót várj." (Joseph Murohy)

 

 

„Amire az ember gyakran gondol, az meghatározza a gondolkodásmódját, mert a képzetek mintegy áthatják a lelket. Tehát itasd át lelkedet szüntelen ilyen gondolatokkal.” (Marcus Aurelius)

 

 

A siker nagysága egyedül annak a vágynak az intenzitásától függ, amellyel célja elérését kívánja. (Erhard F. Freitag - Az erő benned van)

 

 

A megfelelő irányú és erejű vágy, akarat csodákra képes. (Molnár József)

 

 

,,Egyszerre csak egy gondolatot tarthatunk az elménkben. Vigyázzunk hát rá, hogy az az egy pozitív legyen."

 

"Mindig megkapod azt, amire tartósan összpontosítasz. Ha a bőségre, akkor azt; ha a hiányra, akkor azt. Az Univerzum mindig igazságos, következetes, törvényei megkerülhetetlenek, a kifogások senkit nem érdekelnek. Próbálj meg vitatkozni a gravitációval... legalább olyan értelmetlen, mint a Vonzás Törvényével vitába szállni." - Abraham-Hicks

 

 

"Nem a szavaitok vagy a tetteitek számítanak a teremtésben, hanem a mindenkori érzelmi állapototok. Így már érthetővé válhat számotokra, az emberek közötti fő különbség a teremtések tekintetében. Az egyik ember reggeltől estig dolgozik, nem eszik, nem alszik, keményen hajt, de valahogy mégsem halad előre. Míg a másik ember ugyanolyan körülmények között, ugyanabban a városban, a töredékét teszi, és mégis sokkal nagyobb sikere van mint az előző emberünknek. És ekkor a bámészkodók mit mondanak? 'Szerencse', 'Neki könnyű', 'Az élet igazságtalan', stb. De nem! Az élet nagyon is igazságos csak ismerni kell az azt működtető Törvényeket. Mindig az érzelmi állapotodnak megfelelő megvalósulásokat kapsz - függetlenül a szavaidtól és a tetteidtől. Az érzelmi/tudati állapot jelent mindent." - Abraham-Hicks –

 

 

Aki szeret, megváltoztatja a világot. Aki jóakaratú, egy segítő és gyógyító mezőt teremt. Ezek a mezők távolságokon is túl hatni tudnak a társadalom kollektív tudatára. Ebben rejlik számomra a spirituális utak jelentősége: pozitív energiát teremtenek és megváltoztatják a világot. (Willigis Jäger)

 

 

Tenni és szívből akarni. Tartsd a szemed a célon. (Pe-chi-ce)

 

 

„Meg kell tanulnunk tudatosan feltöltődni energiával,
mert ez az energia hozza létre a véletleneket,
vagyis azokat a helyzeteket és dolgokat,
amire szükségünk van a fejlődésünk érdekében.”

http://buildingabrandonline.com/tudatoseletepites/mennyei-profecia-otodik-felismeres/

 

 

,,A győztes lehetőségeket keres, a vesztes kifogást.”

 

,,Aki megdolgozik érte, annak lesz szerencséje.”

 

 „A sikert nem hajszolni kell, hanem vonzani, azáltal, hogy vonzó személyiségekké fejlesztjük magunkat.” (Jim Rohn)

 

 

Az aktív ritmusos mozgás magabiztossá tesz. Agyunk különösen a fel-le mozgást értelmezi úgy, mint afféle szökelléseket, azaz a sikerélmény miatti örömöt.

 

Aki egyenes testtartást vesz fel, jobban hisz magában, nem bízza a sikert a vak szerencsére, sokkal inkább saját tehetségében bízik. Hasznos ez a póz vizsga vagy megmérettetés előtt.

 

 

Wellness - Önbizalom

Mivel óriási hatással vannak lelkivilágunkra a kimondott szavak, pozitívan fogalmazzunk.

Aki naponta tudatosan szuggerálja a sikert, az hosszú távon sikeres is lesz.

 

a)     Gondoljunk példaképünkre. Idézzük lelki szemeink elé őt, miközben olyat tesz, amit mi is szeretnénk megtenni. Figyeljük meg, mit csinál, hogyan fog hozzá, stb.

     Ezután képzeletben bújjunk a bőrébe, és próbáljuk ki, milyen érzéseket vált ki belőlünk, ha úgy cselekszünk, mint ő. Majd bújjunk vissza saját bőrünkbe, és próbáljuk ki, hogy úgy cselekszünk, ahogy ő.

b)      Önbizalmunkat relaxált állapotban tudatosan is edzhetjük. Íme egy gyakorlat: Gondoljunk valami olyasmire, amit szeretnénk megtenni, amiről eddig úgy éreztük, nem tudjuk megtenni, mert nincs elég önbizalmunk. (De véletlenül se megvalósíthatatlan célt válasszunk.)
Amint kigondoltuk célunkat, egy időre tegyük félre, és idézzünk fel valami olyasmit, ami igazán jól megy nekünk.

 

     Képzeletben fejezzük be a dolgunkat, és éljük át a jól végzett munka után érzett elégedettséget.
Ezek után ismét gondoljunk újonnan kitűzött célunkra, és képzeljük el, hogy ezt is ugyanolyan könnyedén, sikeresen megvalósítjuk, mint az előbbit. Minden görcs és erőfeszítés nélkül, nyugodtan, higgadtan, magabiztosan. Jól véssük emlékezetünkbe ezt a képet.
Mondjuk el magunkban a következőket: így fogom csinálni, képes vagyok rá, bízom önmagamban, sikerülni fog. Ne sajnáljuk az időt erre, hosszan éljük át a sikerélmény lelket emelő, újabb erőt adó érzését.

            Forrás: http://elsato.hu/teafilter/teazo/wellness.html

 

 

 

tudatos-eletvitel--selfness-.jpg

 

 

 

Ami ma vagy, tegnapi gondolataidból ered, és amit most gondolsz, holnapi életedet formálja. Életünk az elménk teremtménye.

Ha az ember tiszta elmével szól vagy cselekszik, az öröm úgy követi, mint saját árnyéka. És azok, akik emelkedett gondolatokkal és elmélyült figyelemmel, örökké tartó erővel haladnak az úton, végül elérik a Nirvánát, a legfőbb békét és múlhatatlan örömöt. (DHAMMAPADA - A törvény útja)

 

 

Légy annyira boldog, amennyire csak tudsz.
Ha te boldog vagy, boldogságod segíteni fog másoknak..
A boldogságnak megvannak a maga munkamódszerei – nagyon közvetettek, nagyon kifinomultak...
Egyszerűen légy boldog, és a boldogságod bátorságot ad másoknak.
Boldogságod révén lesz némi fogalmuk arról, milyen is igent mondani. Ennyi az egész… (Osho)

 

Ha képes vagy úgy működni, mintha nem lennének gondjaid, akkor rá fogsz döbbenni, hogy nincsenek gondjaid! Minden gond csupán látszat; hiszel bennük, ezért vannak ott. Ez önhipnózis: azt ismételgeted magadnak, hogy ilyen meg olyan vagy, hogy alkalmatlan vagy, ismételgeted, mantrává válik; lesüllyed a szívedbe, és valósággá válik. Nagyon könnyen eldobhatod gondjaid, ha megérted, hogy te vagy az, aki ragaszkodik a gondhoz, nem az ragaszkodik hozzád. Nagyon rátermett akarsz lenni; de miért? Miért nem tudsz elégedett lenni minden alkalmatlanságoddal és korlátoddal együtt? Amint elfogadod ezeket, látni fogod, hogy kezdesz sokkal könnyebben áramlani. (OSHO)

 

 

Az érett emberek azok, akik megfigyelték és felfedezték maguknak, mi helyes és mi helytelen, mi jó és mi rossz. És azáltal, hogy ezt felfedezték a maguk számára, mérhetetlen belső tartásra tettek szert. Ha az egész világ mást gondolna, számukra az is közömbös. Megvan a saját tapasztalatuk, ami vezeti őket, és ez elég. (Osho)

 

 

 

"Ha belső világodat rendbe teszed, a külső is egyenesbe kerül." (Eckhart Tolle)

 

 

,,Az érzelem az az erő, ami vonz."

 

 

Ne feledjük: ahhoz, hogy jól tudjunk aludni, a nap folyamán nem szabad több energiát elfogyasztanunk, mint amennyi a szervezetünkben újraképződik.

Maradjunk mindig a teljesítőképességünk határain belül! ,,Nyugalom – hogy nem mozgósítasz energiákat.

Ezért az egyre nyugodtabb ember egyre energikusabb és egyre több kihívást akar megvalósítani, ezért lehetett Einsten is zseni.

Ezért károsak a negatív emlékek, dolgok, mert túl sok energiát igényel az elhárításuk. Ne adj energiát a nem kívánt dolgoknak.” Minden körülmények között nyugodt legyél, akár eszel, akár iszol, akár beszélsz, lélegzel, gondolkozol vagy bármi mást csinálsz, s akkor a siker nem marad el. A zavaró dolgok, ahogy jönnek úgy el is mennek, nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani nekik.

 

 

„Amikor úgy érezzük, hogy elakadtunk és zűrzavar uralkodik körülöttünk, a legjobb háttérbe lépni egy kicsit, időt szánni a gondolkodásra, és emlékezetünkbe idézni a végcélt: Valójában mitől leszünk boldogok?
Aztán ezek alapján fogjuk újrafogalmazni, mi a legfontosabb számunkra.” (Buddha)

„Ne utasíts el könnyelműen jó cselekedeteket, csak mert azt hiszed, kevéssé segítenek. Idővel a vízcseppek egy óriási edényt is megtelítenek.” (Buddha)

„Csakis folyamatos gyakorlással szilárdulnak meg szokásaink, és csakis így tudunk elszántan ellenállni negatív hajlamainknak." (Buddha)

 

 

,,Az ember mindenért felelős, ami vele történik. A bölcs ennek tudatában van, és nem veti el többé a szenvedés magvait. Inkább az öröm magvait veti el. Előbb-utóbb mindent le kell aratnod, amit elvetettél. Ezt jelenti a menny fogalma: a bölcs elveti az üdvösség, a szeretet, a könyörületesség magvait, melyek egy napon kertté fejlődnek. (...) Ha egyre csak az öröm, a szépség, a tánc, a dal, a meditáció, az ima magjait hinted szét, akkor hamarosan létrehozol egy várkertet az igazság virágaiból - létrehozod a Paradicsomot.” (Osho)

 

 

Fontos szerepe van önmagunk buzdításának és annak, hogy pozitív ,,párbeszédet” folytassunk magunkkal. A legsikeresebb sportolóknál mindvégig szól a fejükben az a bizonyos buzdító hang. Az olimpiai bajnokok, világhírű zenészek, sikeres emberek mindig tudják magukat ösztönözni.

 

A bátorító önszuggesztió (például: tudom, hogy képes vagyok rá vagy örömmel és higgadtan teszek eleget a felada­tomnak) az első és döntő lépés afelé, hogy építsük az önbizalmunkat, fokozzuk a teljesítménymotivációt, és jelentős mértékben javítsuk az összpontosítási képességünket.

Ahhoz, hogy intenzíven összpontosítsunk valamire, a belső nyugalom és összeszedettség állapotára van szükségünk. Senki sem tud például koncentrálni, ha rohanás és zűrzavar veszi körül, vagy ide-oda cikáznak a fejében a gondolatok. (Helene Walterskirchen)

 

 

 

Az elménk egyensúlyi állapota főszerepet játszik hétköznapi életünkben, szellemi és fizikai közérzetünkben. Ha elménk nyugodt és stabil, ez kihat a cselekvésünkre, másokkal való kapcsolatunkra, viselkedésünkre. Másképpen szólva, ha valaki képes megőrizni az elméje egyensúlyát, békéjét, nyugalmát, akkor a külső körülmények is csak korlátozottan zavarhatják. (Dalai Láma - Út a nyugalomhoz)

 

 

 

Először az akarat dönt, aztán az energia/fáradtság/rezgés. - (vice versa). (Molnár József)

 

 

Fanatizmus, alázat, sok-sok munka és szerencse, de ha az előző három meg van jön a szerencse is. (Oliver Kahn)

 

 

Mikor újra éled a dolgokat nyugodtan tedd, mintha újra megtörténne csak nyugodtan, így fel tudod dolgozni.

 

Csak a sikerélmény visz ,,fel”, a kudarcélmények ,,lehúznak”, ezért gondolatban alakítsd át, simán megteheted.

 

Aki sikert ér el, hisz magában, és még több sikert ért el.

 

Ha valamit elkezdesz egyre jobb leszel benne, és a sikerek is megérkeznek. Csak kezd el és folytasd.

 

A sikerhez csinálni, csinálni, csinálni, viszont ez csak akkor megy, ha van energiánk, különben szinte teljesen fölösleges.

 

Legfontosabb a sikerélmény: energiát és önbizalmat ad.

 

A sikeresek – pl. a sikeres művészek, vállalatvezetők, előadók, milliárdosok, szakmai kiválóságok, boldog emberek - tele vannak energiával.

 

Akarni, Akarni - Csinálni, csinálni, csinálni - Akarni - ez a siker…ez a megvalósulás útja. (Molnár József)

 

 

 

Szüntesd meg az ellenállást. Nyílj meg a boldogságnak! (Joseph Miller)

 

 

 

A megfelelő alvás az alapja, a kiváló teljesítménynek. (Kanyó Dénes)

 

A tehetség és a munka ötvözete az, ami sikert eredményez. (Tiszaker Ágnes)

 

 

,,Gondoljunk példaképünkre. Idézzük lelki szemeink elé őt, miközben olyat tesz, amit mi is szeretnénk megtenni.”

 

 

Mindig azért játszottam, mert imádtam ezt a játékot. A többi pedig jött magától. (Marozsán Dzsenifer, olimpia bajnok, Európa-bajnok, Bajnokok Ligája győztes, német válogatott magyar származású labdarúgó)

 

Most értettem meg igazán, hogy micsoda különbséget jelent, amikor az ember igazán akarja a sikert. (Csipes Tamara, olimpiai bajnok)

 

Mindig fejlődni, egyre jobbnak lenni, magamat adni a pályán, engem ilyen dolgok foglalkoztatnak. (Odion Ighalo, watfordi csatár)

 

A szünetben elmondtam a lányoknak, hogy nyugodjanak meg, nem játszunk jól, ám ha kicsit jobbak leszünk, nyerni fogunk. Csak ennyit kértem, és teljesítették. – Ambros Martin, a Győri női kézilabdacsapat edzője

 

„Fontos három pontot szereztünk, ez önbizalommal töltheti el a játékosokat. Jól futballoztunk, de aztán kaptunk egy gólt, és leálltunk, mintha megriadtunk volna. Aztán megléptük a szükséges változtatásokat, és ismét rátaláltunk a helyes útra. De ezen mindenképpen dolgoznunk kell. A fejlődés így is látható, játékban nagyon sokat léptünk előre” Walter Mazzarri, a Watford szakvezetője.

 

A jó játékhoz jó játékosok kellenek. (Unai Emery)

 

 

„Zlatan példaértékű személyiség. Bámulatos, amit a mérkőzéseken, edzéseken mutat. Csak tanulni tudunk tőle, és követendő az eddig elért sikeressége is” – áradozott csapattársáról Anthony Martial.

 

Alex Morgan-nak a csínos és nagyon tehetséges női labdarúgónak a klubváltással az a célja, hogy a játékát új szintre emelje és a világ legjobbjai között tartsák számon, nem mellesleg szeretné címvédéshez segíteni a csapatát a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában.

 

 

Nagyszerű győzelmet arattunk. A kupának csak egy elhódítási módja van: ha megnyered a mérkőzéseidet, és ma ennek megfelelően teljesítettünk. (Petr Cech)

 

Olyan mentalitással kell játszanunk, hogy érződjék, mi bizony ezt a meccset is meg akarjuk nyerni, és nekünk nem számít, mi volt az első mérkőzés eredménye. (Pep Guardiola)

 

Mindvégig keménynek, elszántnak és motiváltnak kell maradnunk, hogy begyűjtsük a pontokat. (Antonio Conte)

 

Ha jól teljesítünk, elérjük a célunkat, azonban, ha nem így teszünk, teljesen normális, hogy másvalaki végez majd az élen helyettünk. Ezért kell szerénynek maradnunk. (Antonio Conte)

 

A győzelmek hozzásegítenek az újabb győzelmekhez. (Gianluigi Buffon)

 

Az elvégzett mennyiségi és minőségi munka ki fog jönni - fog kijönni. (Molnár József)

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/idezetek---fantasztikusan-jok--inspiralok-2.html

 

 

Ha nagyon jó teljesítményt nyújtasz, nagyon jó lesz az eredmény. (Molnár József)

 

                                                                                                                                      

Akarni, akarni, akarni…Csinálni, csinálni, csinálni.

 

 

szokasaink--programozottsagunk-megvaltoztathato.jpg

 

 

Az ember legyen ura szavainak és gondolatainak, és tetteivel se sértsen mást. Ha ezek tiszták, akkor haladhat a bölcsek útján. (Buddha)

 

 

,,A Buddhák az utat tanították. Kerülni az erkölcsi sértéseket, jót tenni, és megtisztítani a saját szívünket: ez minden Buddha tanítása.”

 

 

,,Tudod, hogy mikor hozol jó döntést? Amikor a szívedben béke van.”

 

 

gondolataid-olyan-magneses-jeleket-bocsatanak-ki.jpg

 

 

,,Az ellazult szellem és a kiegyensúlyozott energia állapot optimális táptalajt biztosít a vizualizációs gyakorlatokhoz. A vizualizált képek, gondolatok és érzések energetikailag gazdag talajra hullanak, és azonnal ki tudnak csírázni.”

 

 

Az életben nincsenek megoldások, csak mozgásban lévő erők, ezeket kell előidéznünk, s a megoldások követni fogják őket. (Antoine De Saint-Exupéry)

 

 

          AZ EMBER AZ, AMIT TESZ, AZ EMBER NEM MÁS MINT TETTEINEK ÖSSZEGZÉSE. (HEGEL)

 

 

 ,,Ha az ember kipihent, nem tud mást tenni, mint tanulni, fejlődni.” (Molnár József)

 

 

 

,,A gazdagok a pozitív beállítottságú, sikeres emberek társaságát keresik.
A szegények a negatív beállítottságú vagy sikertelen emberek társaságát keresik.

 

A gazdagok készek menedzselni magukat és az értékeiket. A szegények rossz véleménnyel vannak az eladásról és az önmenedzselésről.

 

A gazdagok nagyobbak, mint a problémáik. A szegények kisebbek, mint a problémáik.

 

A gazdagok a lehetőségekre koncentrálnak. A szegények az akadályokra koncentrálnak … Ahová figyelem irányul, ott energia áramlik, és eredmények mutatkoznak.

 

A gazdagok az eredményeik alapján várnak javadalmazást. A szegények az idejük alapján várnak javadalmazást.

 

Amíg meg nem mutatjuk, hogy kezelni tudjuk, amink van, nem kapunk többet.

 

A gazdagok a pénzüket dolgoztatják. A szegények a pénzért dolgoznak.

 

A gazdagok minden dollárt "magnak" tekintenek, amelyet el lehet ültetni, és száz másikat terem, azokat azután újra el lehet ültetni, és még ezret teremnek.”

 

Jövedelmünk csak olyan mértékben nő, amilyen mértékben mi magunk fejlődünk.

 

Ha meg akarjuk változtatni a gyümölcsöt, a gyökereket kell megváltoztatnunk.

 

A gondolatok érzésekhez vezetnek.
Az érzések tettekhez vezetnek.
A tettek eredményekhez vezetnek.

 

Ha tudatalattinknak választania kell a mélyen gyökerező érzelmek és a logika között, szinte mindig az érzelmek javára dől el a választás.

 

A tudatosság azt jelenti, hogy megfigyeljük a gondolatainkat és cselekedeteinket, hogy igazi döntések szerint éljük az életünket, melyeket az adott pillanatban hozunk, ne múltbeli programjaink érvényesüljenek.

 

Te döntöd el, úgy gondolkozol-e, hogy segítsd önmagadat a boldogulásban és a sikerességben, vagy ezzel ellentétesen.

 

A vezetők sokkal több pénzt keresnek, mint a követőik.

 

Elménk oktatása és irányítása a leglényegesebb készség a boldogság és a siker eléréséhez.

 

Még ma határozd el, hogy jobb lesz az életed, ha az itt leírtak szerint gondolkozol, és felhagysz a múltbeli, önromboló szellemi szokásokkal! Döntsd el, hogy mostantól fogva nem a gondolataid irányítanak, hanem te irányítod a gondolataidat! Mától kezdve nem az elméd a hajó kapitánya, hanem te, és az elméd neked dolgozik. Megválaszthatod a gondolataidat. Velünk született képesség, hogy bármikor törölhetünk minden olyan gondolatot, amely nem támogat minket. Ugyanakkor bármikor előtérbe helyezhetünk erőt adó gondolatokat is, egyszerűen azáltal, hogy koncentrálunk rájuk. Irányíthatjuk az elménket.

- T. Harv Eker - A milliomos elme titkai -

Forrás: http://egeszsegtudatos.blogspot.hu/2012/02/milliomos-elme-titka.html

https://www.youtube.com/watch?v=ArGPmdWWSVM

 

 

,,Ha nagy az akarás és a hit, akkor a cél is elérhető.”

 

 

A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztráltság, a csalódottság, a depresszió, a bűntudat és a meg nem felelés érzéseit kiűzze az életedből. Azon a napon éred el a vidámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülötted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvű.

,,Légy pozitív, ha negatív ember vesz körül, mosolyogj, ha megbántanak. Ez az egyszerű módja annak, hogy ne bújjunk a rosszindulatú emberek cipőjébe, mert ha ugyanazt tesszük velük, semmiben sem vagyunk különbek, mint ők. Soha ne hagyjuk, hogy valaki gondja a mi gondunkká váljon. A keserű emberek általában irigyek, egyetlen céljuk pedig az, hogy elvonják a pozitív energiáidat, és ugyanolyan boldogtalannak lássanak téged is, mint ők maguk.”

http://lelek-enterier.blogger.hu/2014/07/08/epp-jokor

http://www.tudasfaja.com/8-igazsag-amit-ne-felejts-el-ha-minden-osszeomlik-korulotted/

 

 

Igenis van olyan helyzet, amikor ki kell állnunk maguk mellett és döntésünk meghozatalakor nem állíthatunk mást a középpontba, nem szabad mások érdekeit előrébb helyezni saját igényeinknél. Természetesen fontos, hogy másokra is tekintettel legyünk, de ne a saját boldogulásunk kárára. (Nagy Ágota)

 

 

Ha a lelked szabadon szárnyal, képes leszel jól teljesíteni. - Kjetil Kristoffersen

 

 

,,Szüntelenül törekedjetek." - Buddha

 

 

,,Az erős önkontrollal rendelkező emberek
sokkal elégedettebbek, sikeresebbek és boldogabbak. A gondolatainkkal
irányítunk, amelyeket ha egyszer elraktároztuk őket érzésekké válnak.
Érzéseinket mindig a gondolataink határozzák meg. Cselekvéseinket pedig
az érzéseink határozzák meg. Tehát életünk irányítása a mi kezünkben van
azáltal, hogy tökéletesen irányítjuk a gondolatainkat."

 

Ha rosszul tervezünk a bukást tervezzük meg. A lakosság 80% – a így él.

Ők azok az emberek akik úgy érzik életüket rajtuk kívül lévő erők
irányítják. Nem rendelkeznek világos tervekkel, célokkal. Életük sodródik."

http://szeretetmhely.blogspot.hu/2011/03/het-lelki-torveny.html#axzz4KnyJHeXg

http://alternativegeszseg.hu/…/varazsold-jobba-az-eleted-7…/

.

 

 

Most is teremtesz – a megerősítések helyes használata    

Gyakran kérdezik tőlem, mik azok a megerősítések és hogyan lehet
használni őket?

Egy megerősítés lehet bármilyen megállapítás - akár
pozitív, akár negatív.

Ha folyamatosan használjuk őket, hiedelemmé
válnak, és mindig eredményt hoznak,
néha olyan utakon, amit el sem
tudunk képzelni.

 

Én mindig azt mondtam: Az élet egyszerű. Amit kibocsátunk, azt kapjuk
vissza.


A megerősítést egész nap mondogathatjuk hangosan vagy csak magunknak
gondolatban, mint pl. hogy "minden rendben van".

Vagy lehet egy listánk
20 megerősítésről és minden nap leírhatunk vagy mondogathatunk egyet.
Hogy hányszor mondogatjuk vagy írjuk le, az egyéntől függő.

Ha ezekre a megerősítésekre koncentrálunk és fokozatosan
*megváltoztatjuk gondolkodásmódunkat*,

belső hangunk azonnal reagál
ezekre az új gondolatokra, 2 lehetséges módon: félelemmel vagy szeretettel.
Ha félelmet érzünk, azt kell mondanunk magunknak: "Köszönöm, hogy
megosztod velem! Ez egy olyan gondolat, melyet sokszor fogok neked
küldeni, ezért szokj hozzá!"
Ez olyan, mintha elménk egy tárhely lenne és ezek a gondolatok új
mappák, miket elhelyezünk benne.

Ez az a pillanat, amikor vagy élvezed az életed vagy nem. Amit most
érzel, az teremti meg a holnapod. Nem csodálatos tudni ezt? Te vagy
felelős életedért!

 

Nincs időd negatívan gondolkodni, mert azzal csak több olyat teremtesz,
amire azt mondod, nem akarod. *Ha pozitív megerősítéseket használsz, és
még sincs eredménye, akkor gondolj vissza, milyen gyakran engeded meg
magadnak a nap folyamán, hogy rosszul érezd magad vagy csalódott
vagy!* Pontosan ezek az érzések azok, melyek eltolják pozitív
megerősítéseid manifesztálódását és blokkolják a jó áramlását.

 

Gondolataink különlegesek. Minden egyes kigondolt gondolat
alakítja jövőnket. Minden gondolat!

*Minden egyes gondolat, amitől rosszul érezzük magunkat, elpazarolt
gondolat.* Nem csak a pozitív gondolkodás és egy nagyszerű élet
megteremtésének lehetőségét veszítjük el általa, hanem még hozzá is
adunk a negatívokhoz, ami kellemetlen élményeket hoz nekünk.

 

*Minden gondolat különleges*. Megtanulhatunk pozitív megerősítésekben
gondolkodni. Igen, egy kis munkával jár irányításunk alá vonni
gondolatainkat, de a jutalom óriási. A múltnak nincs hatalma
felettünk. *Még a problémáknak sem lesz hatalmuk felettünk*. Az erőnk
azokban a gondolatokban rejlik, amelyeket ma választunk. Emlékezz rá,
végtelen lehetőségek állnak előttünk!

 

*Gondolhatunk boldogságra. Gondolhatunk pozitív gondolatokat.
Mondhatjuk: Igen, meg tudom csinálni!* Gondolhatunk olyan dolgokra,
melyek boldoggá tesznek. Megtanulhatunk csak a jó dolgokra gondolni a
világban. Egy mosollyal köszönthetjük a napot.
Tudtára adhatjuk a
világnak, hogy boldogok vagyunk, mert élünk. Kifejezhetjük hálánkat
minden fordulatnál. Szerethetjük testünket. Lehetünk önmagunk legjobb
barátai.
Tetteinkkel példát mutatunk gyermekeinknek. Csak azáltal, hogy
figyelnek bennünket, megtanulják, hogy teremtsenek boldog, teljes életet.

*A jutalmunk pedig az lesz*, hogy megfigyelhetjük, amint életünk napról
napra a legboldogabb, legszeretetteljesebb, leggazdagabb élménnyé válik.
És ez ki fog tartani maradék földi napjainkra. Ezért gyakorolj úgy
gondolkodni, amitől jól érzed magad. Ezen a módon mindig az örömből
teremted életed az örömbe. *Az öröm mindig több olyat hoz, aminek örülni
tudsz.*

*Megerősítés: Én vagyok elmém egyedüli gondolkodója - és én örömteli,
boldog, szeretetteljes, pozitív gondolatokat választok. Szeretem az
Életet és az Élet sze
ret engem.*

*Louise L. Hay*

Forrás: healyourlife.com

Forrás: http://inspiralo-uzenet.blogspot.hu/
Forrás: http://joportal.hu/johirek.php?readmore=2470

 

 

.. érzem, mennyi jó dolog vár rám. Tudom, hogy a körülményeim csupán régebbi gondolataim és érzéseim kivetülései, bármikor változtathatok ezeken.

http://elozoeletek.blogspot.hu/2016/03/mennyi-jo-dolog-var-ram.html

 

 

,,Egy igazi férfi kényes a becsületére."

 

,,Ti is megcsinálhatjátok, nagy ez az ország. Ez a megoldás, hidd el. Nagy az ország és nagy a város. Dolgozz és ne jajgass, - Nem tudom, Nem tudom. Kezd el azzal, hogy mit akarsz. Teremtsd meg a lehetőséget!"

 

,,Mi értelme fontolgatni, ha az ember nem váltja valóra."

 

 

A sportban és az életben is arra kell összpontosítanod, amit akarsz! (Andrew Matthews)

 

 

,,Amire figyelmed irányul, azzá leszel."

 

,,A cél olyan, mint a Sarkcsillag. Ráállítod az iránytűdet, és amikor letérsz az utadról, segít visszatalálni.”

 

A változás irányából, ne pedig a pillanatnyi állapotból induljunk ki! (David Seaburty)

 

Ismét csak: ha valaki tudja, hogy mit akar, van reménye, hogy megtalálja a módokat, ahogy része lehet benne. Ha valaki nem tudja mit akar, nem teheti fel a kérdést sem magának, hogyan érheti el. (David Seabury)

 

,,Amire, ahová irányítod a figyelmedet - az a fontos."

 

 

Amekkora mennyiségű és minőségi munkát, energiát teszel bele a terveidbe, tevékenységeidbe, az meghatározza, hogy mit érsz el. (Molnár József)

 

 

,,Ha akarsz valamit, tegyél érte! Ennyi!"

 

,,Éjszaka álmodozz, ha jelen vagy, légy jelen. Koncentrálj!"

 

 

minden-energia.jpg

 

 

,,A célod elérése arról szól, hogy mindig összhangban maradj azzal, amire vágysz."

 

a-vagyad-azert-nem-teljesult-meg.jpg

 

 

Ha azt veszed észre, hogy az emberek együttműködőek a vágyaid megvalósításával kapcsolatban, az egy jelzés a számodra, hogy Te is együttműködsz a vágyaiddal. Ha viszont úgy tapasztalod, mintha az emberek nem segítenének, sőt még talán hátráltatnak is, akkor tud, hogy ez megint csak egy jelzés számodra, hogy Te nem vagy abban a pillanatban érzelmileg összhangban a vágyad megvalósulásával. A külvilág és a külső történések minden esetben csak a belső világodat tükrözik. (Abraham Hicks)

 

 

,,Nem a szavaiddal, nem a tetteiddel, hanem az Érzéseiddel vonzol. Ha egy szót nem szólnál és semmi különösebbet nem csinálnál, akkor is olyan embereket, eseményeket vonzanál be, amilyen Te vagy. Minden esemény, minden életedben felbukkanó Személy egy-egy ajándék, akik mértani pontossággal megmutatják, mi zajlik a Lelkedben. Hatalmas előnyre teszel szert, ha életed minden mozzanatát így szemléled..." (Osho)

 

"Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: Apróhirdetés: Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik! Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz."

 

 

,,… előbb vagy utóbb rájön az ember, hogy ő maga saját lelkének főkertésze, életének irányítója. Felfedezi a gondolkodás törvényszerűségeit magában, és egyre pontosabban megérti, hogyan alakítják gondolatai jellemét, körülményeit és sorsát.” (James Allan)

 

 

 

A koncentráció, a saját képességekbe vetett hit, a belülről fakadó motiváció és a sport élvezete mind hozzájárul az összeszedett, egyenletes teljesítményhez.

Az önmagunkkal kapcsolatos jóérzés, megelégedettség, az értékes és jelentőségteljes tapasztalatok a sportban, csakúgy, mint az élet egyéb területein is kiemelt fontosságúak. (Bóna Krisztina)

 

 

,,Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül." (Gandhi)

 

 

 http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/az-en-buddhizmusom---a-buddhizmus-csodaja.html

 

 

A rendezett harmonikus életvitel, rendezett harmonikus gondolkodást takar. (Abraham Hicks)

 

 

,,Nem szabad hanyagnak lenned egyetlen pillanatra sem.”

 

 

magas-rezgeslemezen-maradni.jpg

 

 

Az élet mindig fájdalommal büntet minket, amíg nem szakítunk a káros haszonleséssel és a hamis önzetlenséggel, értelmes önzéssel és együttműködéssel helyettesítve ezeket. (David Seabury)

 

Ha igazán akarsz valamit, akkor nem ragadhatsz le a sérelmes, negatív dolgoknál, ki kell lépned belőle, tovább kell lépned, - a célod, a tiszta, boldog energiák felé. (Molnár József)

 

a-stressz-egy-ebresztoora---nyugalom.jpg

 

Minden kép belülről érkezik - a (kreatív) erő a nyugalomban rejlik. (Rüdiger Dahlke)

 

 

koncentracio--tudat-es-eletminoseg.jpg

 

 

,,Az érzelmek nélküli gondolat mögött nincs energia.”

 

,,Az ember azt sugározza ki, amit belül érez.”

 

,,Olyan az életed, amilyen tudatszinten vagy.”

 

 

a-siker-kulcsa-ez---eletunket-pozitiv-es-negativ-hatas-szempontbol-megvizsgalni.jpg

 

 

mindenki-csak-azt-tudja-magahoz-vonzani.jpg

 

 

Minél többet panaszkodsz a bajaidról, annál tovább maradnak veled. (Szepes Mária)

 

,,Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról."

 

a-nem-eppen-eszmenyi-kornyezettel---orizd-meg-a-fokuszt---gyerunk-tovabb.jpg

 

 

Az a gondolati impulzus, ami ismét és ismét behatol a tudatalattiba, a tudatalatti nekilát, hogy ezt a gondolatot átváltoztassa annak fizikai megfelelőjévé.

 

 

Megkaphatsz bármit, ha hajlandó vagy megfizetni az árát. Az ár lehet: idő, energia, pénz, akarat, tett, szeretet, koncentráció. (Joseph Miller)

Ok és okozat egyszerű összefüggése az egész. Az ár az ok, a kívánság az okozat. Add meg az árát, és a kívánságod teljesül. (Keith Ellis: Csodalámpa)

 

Hozd ki a jelenből a legtöbbet, és a jövőd jobb lesz. (Szepes Mária)

 

„Azon a napon indulsz fel a csúcsra, amelyen teljes felelősséget vállalsz és felhagysz minden mentegetőzéssel.”

 

jo-par-klassz--inspiralo--pozitiv-idezet.jpg

 

 

ami-a-lelkedben-van-az-kifele-is-tukrozodik.jpg

 

 

iuoolkkd.jpg

 

 

jo-par-sajat-idezet.jpg

 

 

ne-pazarold-az-idod-folosleges-emberi-kapcsolatokra---ne-hagyd--hogy-masok-az-o-szintjukkel-befolyasoljanak.jpg

 

 

,,A tisztaság egy pozitív látásmódot jelent. Látod a negativitásokat, de vagy figyelmen kívül hagyod őket, vagy képes vagy arra, hogy semlegesítsd azokat. A tisztaság nem áll meg kritizálni, panaszkodni, önmagát nem igazolja, nincs szüksége arra, hogy védekezzen. A tisztaság könyörületet, elfogadást és szeretetet alakít ki ott ahol éppen van. A tisztaság azt jelenti, hogy nincsenek rossz érzéseid, ha kritika, vagy bántás ér. A tisztaság átadja neked a függetlenség lehetőségét. Ha tiszta vagy, akkor boldog és szabad vagy." - (Anthony Strano - A szellemiség felfedezése)

 

 

,,Amilyen szinten vagy, azt vonzod.” (Pe-chi-ce)

 

 

Törekedjetek teljes lényetekkel a beteljesedés elérésére! (Buddha)

 

 

A pszichológiában csak nemrég ismerték fel, milyen hatalmas erő az az érzés, hogy szeretnek. Elősegíti a test és a lélek növekedését, és talán a leghatékonyabb gyógyító erő a testi-lelki sérülések behegedéséhez. (Thomas Gordon)

 

 

Az élet igazi művészete a meditációval kezdődik. És meditáció alatt az elme csöndjét, a szív csöndjét értem; azt, hogy eljutsz lényed legbensőbb középpontjába és megtalálod a kincset: saját vajóságodat. És ha megtaláltad, akkor sugárzik belőled a szeretet, sugárzik belőled az élet, a kreativitás. (Osho)

 

 

A szeretet irdatlan erő, amely mindent képes átváltoztatni, amit megérint. Úgy tudjuk edzeni a szeretetre való képességünket, hogy gyakoroljuk, miként tudunk a lehető leginkább megmaradni a szeretetben minden élethelyzetben, amelyben részünk van. A toleranciától az elfogadáson át eljutunk a szeretet átváltoztató erejéhez. (Kurt Tepperwein)

 

 

Szilárdan hiszem, hogy életünk célja a boldogság meglelése. (Tendzin Gyaco, XIV. dalai láma)

 

Az alkotáshoz elengedhetetlen a nyugalom, a biztonságos háttér. (Illényi Katica)

 

A szeretetteljes légkör az otthonodban, megalapozza az életedet! (Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma)

 

Az emberek rengeteg időt töltenek azzal, hogy mindenféle megoldásokat keresnek. Elköltöznek, állást váltanak, és új barátokat szereznek, játékokkal, sporttal és filmekkel űzik el a gondjaikat. A szeretet azonban nem jut az eszükbe: elsiklanak az univerzum legfőbb ereje felett. Baba elsősorban azt akarta a tudomásomra hozni, hogy a szeretet felett soha többé nem szabad elsiklanom. (Deepak Chopra)

  

 

Az általam ismert legnagyszerűbb emberek nagyságának és jellemének alapja a kedvességben rejlik. A kedvesség egy olyan útlevél, mely ajtókat nyit meg és barátokat formál. Szíveket lágyít meg és életre szóló kapcsolatokat kovácsol. (Joseph B. Wirthlin)

 

 

Ha sikerül előnyös szokásokat kialakítanunk az egészséges életmódra, a pihenésre, a helyes döntésekre, a hatékony tanulási és munkamódszerekre vonatkozóan, szinte bizonyosra vehető, hogy mindez együtt a siker és a boldogság szokásának elsajátítását jelenti. (Harry Lorayne)

 

 

A meditáció az energia megnyil­vánulása. (Osho)

 

A „meditáció" azt jelenti: csönd, passzi­vitás, nulla erőfeszítés. Ha egyszer az energiád megmozdult, elkezd áramolni benned. Engedj az energia-áramlásnak, és használd arra, hogy még több energia aktivizálódjon. (Osho)

 

A tudatos energia-felvétellel stabilizálhatjuk energetikai egyensúlyunkat, erősíthetjük életenergiánkat, és harmonizálhatjuk a testet, a lelket és a szellemet. Hibás energiagazdálkodás következményei: csökkenő teljesítmény, motivációhiány, kedvetlenség, diszharmónia, gyengeség, korlátozott alkotóképesség, kimerültség, gátoltság, ingerültség, betegség. (Helene Walterskirchen)

Meg kell értened, az energiától függ az életed, a sikereid, a boldogságod - szóval a boldog élet. (Molnár József)

,,Az vagy, amennyi energiád van."

Rendszeres 10-30 percnyi ejtőzés akár 1200 % energia... Pihenés által új energiával feltöltődik. ,,A test egyszerűen nincs felkészülve arra, hogy hosszabb ideig jang állapotban maradjon. Szüksége van jinre. Szüksége van tétlenséggel, pihenéssel töltött időre, esetleg álmodásra. De a nyugati kultúrában a semmittevés lustaságnak tűnik. Mégis, néha ez a legbölcsebb dolog, amit tehetünk. Ha jang akarsz lenni, akkor a legjobban teszed, ha némi időt azzal töltesz, hogy jin vagy” PIHENTETŐ SZÜNETEK BEIKTATÁSA A MINDENNAPI TEVÉKENYSÉGEKBEN 30- 40 PERCENKÉNT EGY KIS SZÜNET, PÁR PERC SEMMITEVÉS, PIHI. Nézd meg, hogy tele vagy e energiával. Ha igen, az jó nagyon. Ha nem, akkor tegyél róla, hogy legyél! Előre legyen energiád, napokra, hetekre, hónapokra – elérheted. Addig pihenj, feküdj, amíg jólesik, amíg bírsz. Csodákat fogsz bevonni evvel a módszerrel az életedbe.

 

Pihentető napok beiktatása is. 1-3 PIHENTETŐ NAP BEIKTATÁSA. Amikor ,,csak” töltődsz, nem kell gondolkodni, tenni.

Mielőtt elfáradnál hagyd abba és pihenj. Rengeteg plussz, hasznos energiát ad ez a módszer.

Napi többszöri több percnyi semmittevés, ,,ücsörgés” - plussz energia.

Bármit alkottok, mindenen legyen rajta a nyugalom és a pihenés bélyege. (Bengt Danielsson)

Engedd termelődni az energiát magadban. Figyelj rá.

 

ha-a-tapasztalo-a-sajat-tereben-van---miutan-lenyugtatjuk.jpg

 

Csak egy dologgal foglalkozz egyszerre, ne csinálj mást, s még máson se járjon a gondolatod - ez energia és nyugalom.

Csak arra energia, amire tényleg éppen kell, csak egyet akarni.

 

,,A megfelelő erőkifejtést használd, a megfelelő helyen és időben."

 

energia-2.jpg

 

 

NAPI TÖBBSZÖRI, SOK LAZÍTÁS, - MASSZÁZS, MASSZÍROZÁS.

CSAKRÁKRA A MEGFELELŐ SZÍN ELKÉPZELÉSE (és megfelelő színű ruha rátevése), CSAKRA-LÉGZÉSEK (lassú-nyugodt, erőteljes).

 

 

pihenes---lazitas.jpg

 

 

energiahoz.jpg

 

 

,,Energiánk megőrzése és hatékony felhasználása olyan feladat, amelyet mindannyiunknak komolyan kell vennünk. Az energiahiányos állapot agresszivitáshoz, durvasághoz, önvédelemből adott túlzott reakciókhoz vezet, nem is beszélve a rossz kedélyállapotról, a betegségről vagy a nyomasztó fáradtságról. Ha fáradtak vagyunk, az első dolgunk az legyen, hogy amint lehet, kipihenjük magunkat.

Az energikusság megőrzésének módja a rekreáció - ez azt jelenti, hogy azt a tetterőt, életvágyat és életörömöt regeneráljuk, feltöltjük, amely mozgásban tart minket.”

 

 

Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk. (J. Krishnamurti)

 

 

a-meditacio-az-egyik-legrendkivulibb-dolog.jpg

 

A meditáció a megértés kivirágzása. (Jiddu Krishnamurti)

 

A meditáció az energia totális felszabadítása. (Jiddu Krishnamurti)

 

A meditáció pótolhatatlan energiát ad. (Osho)

 

 

,,A mindennapi, rendszeres és helyesen végzett meditáció egy plusz energialöketet ad a szervezetnek."

 

https://www.youtube.com/watch?v=ae1NA1M1bEY Meditáció hatásai

 

 

A meditáció azt jelenti, hogy önmagad vagy, a szeretet pedig azt jelenti, hogy megosztod magadat valaki mással. A meditáció adja a kincset, amelyet a szeretet segítségével osztasz meg másokkal. Ez a két legalapvetőbb dolog, minden más lényegtelen. (Osho)

 

,,…a meditáló ember társaságában, ha vele vagy, úgy érzed, hogy erőt merítesz belőle. Szívesen találkozol vele csupán azért, hogy a társaságában légy.” (Osho)

 

,,Azt is észre fogod venni, hogy amint egyre meditatívabb leszel, minden gesztusod, lágyabbá és békésebbé válik, finomság költözik beléjük. És ezt nemcsak te fogod észre venni, hanem mások is kezdenek majd felfigyelni rá. …A járásmódod, a beszédmódodat és egész lényedet bizonyos kellem, csend, békesség lengi körül. Az emberek szívesen lesznek veled, mert erőt meríthetnek belőled.” (Osho)

 

 

Gondolatok megtisztítása ...

 

Tanulj meg pozitívan gondolkodni, használd hozzá a képzelőerőd! ...

 

Miért fontos a szeretetre gondolni és koncentrálni? ...


Tapasztalataim szerint nem csak egy boldogabb, letisztultabb és erősebb Én-t kapunk, hanem egy megújult testet is, akivel egyre jobban tudunk kommunikálni a szeretet nyelvén. Megújuló DNS-ünk felszínre hozza rejtett ősi erőnket és képességeinket, miközben az EGÉSZségünkre is kedvező hatással van. Testi energiánk, életörömünk, frekvenciánk, rezgésünk folyamatosan emelkedik, tudatunk tágul.

Legfőbb és legfontosabb elősegítője a szeretet érzése és fenntartása magunkban.
Talán annyira nehéz, amennyire annak hangzik, vagy esetleg annyira könnyű…akarni kell…nagyon…és kitartóan.


 

Pont úgy kell magunkban felhergelni a szeretetet, mint ahogy korábban idegből, indulatból, dühből hergeltük magunkat. Mi történt eközben? Pörgettük magunkban sérelmeinket, negatív gondolatainkat hagytuk cikázni, amelyeknek a képzelet szabott csak határt. Jelen esetben a negatív gondolatokat pozitívakra cseréljük, ezért nem feldühítjük magunkat, hanem felboldogítjuk.

Talán eleinte furcsának és erőltetettnek tűnhet, hogy pozitív gondolatokkal tuningoljuk magunkat, de tényleg hatásos.

Forrás. https://www.facebook.com/Dr.DaisySi.Coach/posts/1793503837531821

Szeretetre hergelés gyakorlata…

Forrás és a Teljes cikk: 

http://daisyaranykapu.blogspot.hu/2014/09/a-rezgesemeles-tudatos-modszerei-i.html?spref=fb

Szeretni tudásunk növekedésével rezgésszintünk is arányosan növekszik.

A feltétel nélküli szeretet birodalmában a szeretet annyira erős, hogy az inkább már szerelem, ami mindig is bennünk volt, mert egyek vagyunk vele. Néha érkeznek az életünkbe lelkek, akik erre emlékeztetnek azzal, hogy kitükrözik belőlünk, ilyenkor mondjuk: szerelmes vagyok.
(Dr. Daisy Si)

 

 

Az a legfontosabb, hogy mélyen szálljunk magunkba és felfedezzük a bennünk rejlő buddha szerető kedvességét és együttérzését – a felébredt természetet, mellyel mindannyian rendelkezünk. (Shinjō Itō)

 

 

Legyél ajándék annak, akinek az életedbe lépsz. Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte. Tégy valami jót ma valakiért.

 

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/boldogsag.html

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/boldogsag-2.html

 

Őrizd meg a fókuszt. (Joseph Miller)

 

 

Akarni, Akarni - Csinálni, csinálni, csinálni - Akarni - ez a siker…ez a megvalósulás útja. (Molnár József)

 

 

Tessék keményen odatenni magad. (Joseph Miller)

 

 

Önmagunk biztatása és dicsérete is fontos dolog. (Joseph Miller)

 

 

Bízz a meditáció, és a teljes kipihentség csodájában. (Joseph Miller)

 

 

Aki boldog akar lenni nagyon, annak jó út a buddhizmus! Aki szeret, annak jó út! (Molnár József)

 

 

Élj helyesen, gondolkodj helyesen, beszélj helyesen, cselekedj helyesen, meditálj helyesen. Légy jó, szeretetteljes, ne árts se magadnak, se másoknak - engedd a jó energiákat magadban, és másokban. S nem menj bele semmi rosszba....hagyd el az okoskodókat!!!.. Buddhát kövesd...világosodj meg... A megvilágosodás a legcsodásabb boldogság állapota!! (Molnár József)

 

(mj)