Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Betegségek ellen 6

Mindent ésszel, óvatosan saját magadért saját magad vagy a felelős.

Nagy dózisban, sokáig semmit sem ajánlott szedni, és mindent amit be szed, arról tájékoztassa orvosát.

Sohase próbáljon ki semmilyen természetes gyógymódot, vagy növényt, orvosságot anélkül, hogy tudná, hogyan hat, hogyan kell elkészíteni, és bevenni, milyen lehetséges mellékhatási vannak!

Érdemes dietetikai beállítottságú orvossal konzultálni, aki ismeri a gyógynövények és orvosságok közötti kölcsönhatásokat.

 

A pszichológiában csak nemrég ismerték fel, milyen hatalmas erő az az érzés, hogy szeretnek, elősegíti a test és a lélek növekedését, és talán a leghatékonyabb gyógyító erő a testi-lelki sérülések behegedéséhez.

Thomas Gordon: P.E.T. – A szülői eredményesség tanulása

 

Minél több pozitív hatás ér (ez az egyik legfontosabb dolog a boldogsághoz) annál boldogabb lesz az életed. Ezért növeld a kedves szavak, jó cselekedetek és kellemes benyomások mennyiségét. Minden nap kellemes benyomások sokaságát szerezd magadnak. Tehát SOKASÁGÁT!

De soha ne feledkezz el az elegendő pihenésről, mert ez minden kulcsa.!

 

Az Alvás fontossága

Ma már azt is tudjuk, miért van szükségünk alvásra: éjjel zajlanak testünk növekedési és újjáépítő folyamatai. Ilyenkor - különösen gyermekeknél, kisebb mértékben azonban felnőtteknél is - ún. növekedési hormon szabadul fel a szervezetünkben, mely gondoskodik a testsejtek újratermelődéséről, fokozza a vérképződést és a sebgyógyulást. Az éjszaka fontos feladata az immunrendszer regenerálása is. Ekkor tölti fel raktárait a szervezetünk az emberi test védekezési mechanizmusát szolgáló anyagokkal.

Bölcs testi reakció a hűléses megbetegedéskor észlelt fáradékonyság: egy fertőzés kezdetén az ún. mély alvás támogatja legjobban az immunrendszert.

A délutáni alvás alatt a szervezet stresszhormonjai megnyugodnak, a sejtek megújulnak. A jó alvás erősíti az immunrendszert.

Forrás közt: Reader’s Digest és Kiskegyed

 

Regenerálódás 2 hét, ha az ember nem pihente ki magát.

Nem győzik az orvosok hangoztatni, hogy a jó egészség szempontjából mennyire fontos az alvás és a nyugodt pihenés. Kiderült, hogy a kialvatlanság valóban jelentős elváltozásokat okoz. Ha valaki tartósan több órát elspórol alvási idejéből, olyan hormonális változások is felléphetnek, amelyek felboríthatják szervezetének normális működését. Kimutatták azt is, hogy a szervezet képes a regenerálódásra, de ehhez nem elég egy nap (mint gondolnánk: jól kialszom magam, és kész!) - legalább két hét rendszeres és megfelelő mennyiségű, mindennapos alvásra van szükség.

 

Kialvatlanság - nappali álmosság, fáradtság, didergés, fejfájás, koncentrációszavarok, figyelmetlenség, romló itéletképesség, csökkenő motiváció, hangulat zavarok, ingerlékenység, érzékenység. Romlik a fizikai teljesítmény.

 

Álmatlanság ellen

Megnyugtató látványt pl. vízesést elképzelni.

Napfény. Az öregek a sötét szobában vannak, ezért átállítódik a belső órájuk.

Bio-melatonin 3 - természetes alvás hormon (lehet kapni gyógyszertárban)

Melatonin termelődik álmosak, fáradtak leszünk. A napfény lassítja a melatonin termelődést.

Testmozgás - Napi 3x10 perc mozgás annyira javítja a hangulatot és serkenti a vérkeringést, mint egy félórás edzés. Bármi megfelel, ami növeli a pulzus számot.

Triptofán tabletta, kalcium-magnézium-kelát tabletta, B6-vitamin és nikotinsav együttesen a szerotonin képződését segítik elő az agyban, ami nélkülözhetetlen a nyugodt, úgynevezett REM-alváshoz. Tej a kalcium jó forrása, a triptofán pedig a pulykahúsban található jelentős mennyiségben. Egy szimpla pulykahúsos szendvics és egy pohár meleg tej lefekvés előtt, egy életre elaltató házi orvossággá válhat. Ha ennek ellenére felkel éjszaka, lefekvés előtt másfél órával vegyen be triptofán tablettát.

Források közt:

Kiskegyed

Reader’s Digest

Patika magazin

 

Banánturmix lefekvés előtt elősegíti a pihenést és a jó alvást.

 

Álmatlanság ellen langyos mézes tej, egy csésze kellemesen elbágyaszt vagy citromfűtea.

 

Melatonin hormon - Nagy szerepet játszik a békés, nyugodt alvásban.

Napközben alig lehet kimutatni, de mikor a nap lemegy a tobozmirigy termeli reggelig.

 

Zene - Alvási nehézség ellen

60 alvási nehézséggel küzdő 60 és 83 éves személynél, esti lágy zene hallgatás után már az első héten 26%-kal jobb volt az alvás minőség, később még jobb.

 

Autogén tréning

Vegetatív idegrendszerre hat a Napfonat-csakra, színe a sárga.

Többek között mire jó: Puffadás, gyomorégés, verejtékezés, ingadozó vérnyomás, hideg végtagok, elpirulás, mellkasi fájdalom, feldolgozottlanság.

Gyakorlat fázisai:

1. Elnehezedés (Ellazulás, mondani hagyom, hogy ellazul)

2. Melegérzés.

3. Szívdobogás.

4. Légzés akaratlan.

5. Napfonat ellazítsa

6. Homlok hűvösség érzet (Ha hideg a fej, meleg a végtag)

 

Az autogén tréning keletkezése és története
A módszer kezdetei az 1909-es évbe nyúlnak vissza. Ekkor tűnt fel J.H. Schultznak önkísérletben és hipnotizált kísérleti személyeken, hogy sajátságos testi megjelenési formák léteznek. Egyhangúan nyilatkoztak a kísérleti személyek elnehezedés- és melegérzésről, kellemes, jóleső élménnyel kísérve.

A kísérlet után testileg frissnek és kipihentnek érezték magukat.
A szakszerűen végzett orvosi hipnózis célja a lazítás, mélyreható nyugalom elérése, és ezáltal a belső nyugtalanságok, félelmek leépítése.

Ettől a ponttól J. H. Schultz zseniálisan folytatta: ha az embernél az autohipnotikus átkapcsolás a hipnotizőr szavai által elérhető, és ezáltal a különleges hipnoid állapot, akkor ezt az állapotot magának az embernek is el lehet érnie gondolatai, elképzelése útján.

Ez volt a kiindulása az "önellazítás" történetének. 1926. március 3-án a Berlini Orvosi Társaságban tartott előadásában hozta először nyilvánosságra új módszerét, amit ő akkor "autogén szervgyakorlatok"-nak nevezett el. 1927-ben adta a "racionalizált autoszuggesztív tréning" nevet, míg 1928 januárjában ezt az "autogén tréning" elnevezéssel cserélte fel.

Forrás: http://www.vitalitas.hu/konyvek//autogen/autogen3.htm Bevezetés, Gyakorlat

 

Az "autogén" szó görög eredetű; az "autos" jelentése "ön", a "genos"-é pedig "származik". Tehát valami saját magunkból származik. A "tréning" eredete a trenírozni = gyakorolni, tehát a gyakorlónak mindennap tennie kell valamit, gyakorolnia kell.

Az autogén tréning segítségével a gyakorló nagyobb belső nyugalmat és higgadtságot ér el. Ezáltal kipiheni magát. A nyugalomból következően önmagával is jobban tud bánni: "barátságosabb lett önmagához", s ez jelentős feltétele a más emberekkel való érintkezésnek. Ezen túlmenően az autogén tréningnek kifejezett "fáradtságmegszüntető" hatása van, tehát: a gyakorlatot végző néhány perces gyakorlás után frissebbnek és kipihentebbnek érzi magát. Jobban tud koncentrálni is. Alvászavarokra is jó.

Forrás: http://www.vitalitas.hu/konyvek//autogen/autogen3.htm

 

Meditáció

Módosítja az agy limbikus részét (anyagcsere, szív, légzés, vérnyomás)

USA-ban 1,5 millió ember meditál.

Odafigyelő meditáció: avval foglalkozunk, amit éppen csinálunk. Összpontosítani a légzésre vagy egy szóra. 1-től-5-ig belégzés - 1-től 5-ig kilégzés.

·        Csökkenti a stresszt és a szorongást.

·        Erősíti az egészséget.

·        Általa nagyobb önfegyelemre teszünk szert és energikusabbá válunk.

·        Fejleszti az önbecsülésünket.

·        Fejleszti kapcsolatainkat.

·        Segít megismerni sajátmagunkat.

·        Új dimenziót nyit bennünk, amit önmegvalósulásnak nevezünk.

·        Dinamikusabbá válunk személyes céljaink megvalósításában.

·        Tudatosabbá válunk lehetőségeink és értékeink tekintetében.

·        Segíti a tanulást a memória javulásának köszönhetően.

·        Látens művészi képességek könnyen kifejlődnek.

·        Kedvező hatással van családi életünkre és a társadalommal való
   harmonikus kapcsolatunkra.

Forrás közt: Reader’s Digest

http://www.sahajajoga.hu

 

AZ ÖNGYÓGYÍTÓ ERŐ - ZI ZHU (Segíts magadon)

Ez a találó neve egy új kínai eljárásnak, ami ragyogóan beválik az egészség megőrzésére és az akut, illetve krónikus panaszok otthoni kezelésére. Ez a módszer az akupunktúra és a moxibusztió évezredes hagyományaira épül.

Egy az íróasztali lámpához hasonló berendezés különleges energiahullámokat bocsát ki, amelyek harmonizálják az emberi energiamezőt és a ,,chi-t” , illetve helyreállítják az életerő-áramlást az akupunktúrás meridiánokban.

Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/ongyogyitas/?article_hid=22160-2

 

Ayurveda

Az ayurveda egy ókori indiai elnevezés és két szóból tevődik össze: Ayus (élet) és Veda (tudomány). Egy régi meghatározás szerint ezen tudomány célja „az egészséges egészségének megőrzése és a beteg kezelése”.

Az ayurveda egy összefoglaló egészségtan.

Az ayurveda, amit „a hosszú élet tudományának” is neveznek, része a hinduizmus négy szent írásának (védák) és azon elképzelésen alapul, hogy a világegyetem öt elemével (tűz, víz, föld, levegő és éter) az emberi szervezetben visszatükröződik. Az ember ezért a világegyetem tükörképének tekinthető. Az öt elem közül háromnak egymást helyettesítő szabályozási rendszerben (doshák) kell az emberi szervezetet meghatározni és valamennyi fizikai és pszichés folyamatot az emberben szabályozni.
A három dosha a következő:
• Vata (levegő/éter): szabályozza a mozgást, lélegzést és az idegműködést
• Pitta (tűz/víz): szabályozza a hőháztartást, az anyagcserét és az emésztést
• Kapha (víz/föld): szabályozza a vízháztartást és az immunrendszert
Minden ember eltérő súllyal viseli magában ezeket a doshákat. Ezeknek egyéni megoszlása határozza meg az ember személyiségét és egészségét. A kezelés célja a doshák közötti egyensúly létrehozása. A három dosha zavara vezet a betegségek kialakulásához, valamint a mérgező salakanyagok lerakódásához a szervezetben.

Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/wellness-abc?article_hid=68245

 

BACH-FÉLE VIRÁGTERÁPIA

Az angol dr. Edward Bach hajdani elmélete – miszerint a betegségek a szellem és a lélek konfliktusai miatt alakulnak ki – tökéletes összhangban áll a mai modern pszichoszomatikus orvoslás ismereteivel. Míg harmóniában élünk önmagunkkal, egészségesek maradunk. Konfliktus akkor keletkezik, ha – saját világi szükségleteink vagy idegen benyomások hatására – letérünk arról az ösvényről, ahová lelkünk vezérel(ne) bennünket. Bach szerint a rossz kedélyállapot alapvető oka minden betegségnek!

A nevével fémjelzett virágterápiája a lelkiállapoton változtat, s a benne gyökerező testi-lelki betegségek okait igyekszik orvosolni. Univerzális gyógyítási eljárás, nemcsak pszichés tünetek kezelésére.

Bach doktor hét fő csoportra osztotta a betegségeket okozó, rossz lelkiállapotok jellemzőit és virágokat társított hozzájuk. Forrás: http://www.informed.hu/eletmod/psych?article_hid=56291  

 

Kinezológia - görög szó kiness=mozgás, logos=tudomány. Izomtesztet végeznek mert az izom stresszre rövid ellazulással válaszol. Kérdéseket tesznek fel és az izom így igennel és nemmel válaszol. Kezelés vagy szerintük oldáskor a probléma valódi okát tárják fel és a kialakult energia blokkokat. 1 kezelés kb. 1-1,5 óra. Használ Bach-virágcseppeket. Hatás pár hét.

kineziológia megalkotója az 1960-as években egy csontkovács, dr. George Goodheart volt. Feltűnt neki, hogy páciensei a kezelés után is ugyanazzal a problémával jelentkeznek nála. Kidolgozott egy módszert, amellyel a panasz okát kezdte el keresni. Módszerének lényege, hogy feltárja azt az életeseményt, ahonnan a probléma ered. Ehhez kidolgozta az izomtesztelést, amely biztos és egyértelmű válaszokat ad a gyógyító számára. Ezt használja a kineziológia is, Az eljárás arra épül, hogy minden, ami fogantatásunktól történik velünk, hatással van további életünkre. Agyunk mindezen hatásokat tárolja, és egy-egy kezelés során ezeket az adatokat „kérdezik le”. E módszer segítségével feltárhatjuk problémáink valódi okát, felszabadulhatunk a múlt nyomasztó hatásai alól, majd felismerhetjük jelen gondjaink megoldásának lehetőségét.

Zsófi házi feladatot is kap: három hétig reggel-este egy pohár vizet kell innia, amelybe beleképzeli az önbizalom, a szeretet, az ösztönzés pozitív információit.

,, Tudnod kell: minden, amit szeretnél az életben, a gondolataid által a tied lehet. Mindenkinek annyija van, amennyit el tud képzelni magának. Azt kapod a sorstól, amit magadból kisugárzol.”

Forrás: Kiskegyed

 

A budapesti Vargha Intézet, hivatalosan: Vargha Gyógymód Intézet, - Valamennyi vegetatív és hormonális zavar gyógyítható! - mondja az általa kidolgozott módszerről Vargha Zoltán.

- Garanciával dolgozunk - állítja Varga Zoltán. – Ha a beteg betartja a gyógyítási feltételeinket és a kívánt eredményt mégse érjük el, visszatérítjük a kezelési költséget.

Megszüntethető a túlzott orvosságfogyasztás, feleslegessé tehetők a hormonpótló anyagok. Gyógyítható a stressz, a meddőség, a depresszió, a daganat, a ciszta, a mióma, a szív- és érrendszeri rendellenességek mindegyike.

Agysejtek egy része rendszerint 3- 6 hónap alatt képes regenerálódni, ez az idő azonban az én módszeremmel két hétre, egy hónapra csökkenthető. A lassan már népbetegségnek számító alapanyagcserezavar vagyis a fölszívódási zavarok megszüntetésén is segítünk a speciális inger-immunterápiával.

Hogyan gyógyítunk?

- Már az első találkozáskor igyekszünk kiegyensúlyozott lelkiállapotba hozni a gyógyulni vágyát, föltárva betegségének okát. Megmagyarázzuk, hogy mi miért történt vele, és mit lehet tenni ellene.

Mivel hivatásunknál fogva az eredményeinkből élünk, azt valljuk, hegy a gyógyászat művészet. A gyógyítónak kötelező elérni, hogy a túlterhelt, gyenge állapotból erősebb, egészségesebb szervezet jöjjön létre. Ha ezt elértük, semmivel nem pótolható érzés az, hogy boldog, élettel és szeretettel teli arcok köszönnek vissza ránk.

Forrás: Kiskegyed

 

,,A szintén népbetegségnek számító allergiát úgynevezett biorezonancia terápiával, körülbelül nyolcvanszázalékos hatékonysággal gyógyítjuk. Készülékünk azon a felismerésen alapul, mely szerint a biológiai egyensúly fontos alkotóeleme az elektromágneses környezettel való összhang. A szerkezet az ember elektromágneses rezgéseiből kiszűri a kórosakat, és a "jókat" adja vissza.” - Medi-Nett centrum, melynek vezetője dr. Kóczán István belgyógyász-kardiológus.

 

A kézrátétel gyógyító – a test, az elme és az érzelmek egy energia mezőt alkotnak a rendezettség felbomlik betegség lesz. Forrás: Reader’s Digest

 

Cérnabeültetéses akupunktúra – Fejfájás és más betegségekre is kiváló nagyon érdemes utána nézni.

Forrás: Kiskegyed

 

Reiki - Rengeteg felnőttnek és gyermeknek segített különböző problémákon, bajokon, betegségeken.

 

A sókamra segít a súlyos légúti és bőrbetegségektől szenvedőknek.

Allergiánál is.- a sókezelés nem gyógyítja meg az asztmát de enyhíti. Náthára is jó. 3 éves gyerek hörghurutján, gyakori nátháján és ekcémáján segített.

Állítólag európai szerzetesek a barlangokból származó sóval dörzsölték be kezeiket, ez enyhítette a betegek panaszait ha belélegezték. 1800-as években lengyel sóbányászoknál tűnt fel hogy ritkábban tüdőbetegek.

Lehet, hogy az antibakteriális és antiallergén környezetnek van nagy szerepe és emiatt jó. Tele van a levegő negatív ionokkal melyek gyulladáscsökkentő hatásúak. Egyes kutatók szerint a nátrium-klorid por egészségesebbé teszi a tüdő nyálkahártyáját és elősegíti a sejtek megújulását. A só emellett segít elpusztítani a baktériumokat és fokozza az immunglobulin-termelést is. Penészes falaktól légzési nehézség, kiütések. Magyarországon Somadrin oldat www.somadrin.hu

Forrás: Reader’s Digest

 

A folyékony fényenergia - A sóoldat egy folyékony nap, ill. fényenergia

A természetes forrás só nem gyógyszer, hanem a szó igazi értelmében élelmiszer. Különleges képességein keresztül energiát adó, kiegyenlítő, semlegesítő és salaktalanító hatású. Támogatja a szervezet öngyógyító erejét a homeosztázist. Ezért a természetes forrás só mindennemű betegségre pozitív hatással van. A sóoldat ivókúra segítségével MINDENKINEK lehetősége nyílik egészségessé válni, vagy annak maradni, közérzetét jobbá tenni. A testi és lelki egyensúlyát újra megtalálni és energiával eltölteni.

Az ivókúra során nem a mennyiség, hanem a rendszeresség és a forrás só minősége a fontos, a pozitív hatás eléréséhez. A sóoldat képes a szervezetben 24 órán keresztül a kristálysó rezgésmintáját fenntartani. A sóoldatnak nincs szüksége különös tárolásra, mivel határtalan ideig eltartható. A sóoldat egy teljesen steril oldat sem gombák, sem csirák, sem baktériumok nem élnek meg benne. Az így kapott sóoldat a kiindulópontja sokféle kezelési formának

A megelőzésre és a különböző betegségek kezlésére kérje információs anyagunkat. Forrás:

http://www.fenyterapia.hu/hu/termékeink/a+folyékony+fényenergia+1/a+sooldat+egy+folyekony+nap+ill+fenyenergia.html

 

A teljes spektrumú fényt évek óta alkalmazzák terápiás céllal

Jelentős sikerekről számolnak be a magas vérnyomás, a megemelkedett koleszterinszint, a cukorbetegség és az ún. téli depresszió kezelésében.
Évente kb. 200 millióan élik át az úgynevezett „téli depressziót”. Ez azonban gyógyítható illetve megelőzhető a teljes spektrumú fény segítségével.
Ha kihasználjuk a fény idegrendszerre gyakorolt jótékony hatását, javíthatunk az alvás és az ébrenlét ritmusán is.
Több vizsgálatban kimutatták, hogy a teljes fényspektrum használata a napfényhez hasonló módon javítja a szervezet kalciumfelvételét, kevesebb volt a fogszuvasodás, jobban tanultak, jobban tudtak feladataikra összpontosítani. Ezeket a fényforrásokat a világ több országában hivatalos formában elismerték gyógyhatású termékként.
Az UV-fény ugyanakkor segít leküzdeni a baktériumokat és a gombákat, enyhíti a köszvényt, az akne-t és a pikkelysömört, erősíti immunrendszerünket. Forrás:

http://www.fenyterapia.hu/hu/erdekes+es+hasznos/fenyforras+hatasa+a+gyogyaszatban/a+teljes+spektrumu+fenyt+evek+ota+alkalmazzak+terapias+cellal.html

 

Az első TDP készüléket 1978-ban készítették el, CS R Intézményben, Kínában.

Tudósok csapata Dr. Wenbin Guoa vezetése alatt, a kínai államtól kapott megrendelést, hogy vizsgálják ki az addig nem megmagyarázható jelenséget a dél Kínai téglagyárban: a nagyon kemény munkaviszonyok ellenére a munkások kiváló egészségnek örvendtek ebben a gyárban. Artrózis, artritida, reuma és más ezzel a munkával kapcsolatos feltételezett betegség nem volt jelen ezen a munkahelyen. Forrás: http://www.fenyterapia.hu/hu/erdekes+es+hasznos

 

Teremtő energiák
"A színeknek a terápiás kezelésekben egyre nagyobb a jelentősége, ahogy a gyógyítás egyre inkább az energiagyógyászat felé tolódik el…- magyarázza Békefi Mária.
Az Aura-Soma színterápiája nem tartozik egyetlen hagyományos természetgyógyászati módszer közé sem. Az Aura-Soma lélekgyógyászat. Megalkotója Vicky Wall kiropraktőr, aki ima és meditáció útján kapott sugallatok hatására alkotta meg a jelenleg 103 üvegcséből álló egyensúlyolaj-készletet. Ezekkel dolgozik Békefi Mária, mint konzulens.

Forrás és ajánlott: www.shape.hu http://www.rajzstudio.hu/include/2/sz_nresz_ntcikkek.doc

 

Aura-soma: kulcs önmagadhoz
Az aura-soma rendszerének szíve a 107 különböző színkombinációjú gyógynövény és kristályenergiákat tartalmazó üvegsorozat. A bennük lévő folyadék középen kettéválik.
Az üvegek alsó részében a növények vízben oldható alkotóelemei, míg a felsőrészben a növények olajalapú részei találhatók. Mindkét rész tartalmaz ásvány- és kristályenergiákat is, amelyek egy különleges eljárás révén kerültek a palackba. Ezek az összetevők adják az üvegek színét. Az így megjelenő „folyékony fény” olyan energiakombinációt tartalmaz, amely beindítja tested-lelked öngyógyító folyamatait. Hogy miként? A két folyadék összerázásával olyan emulziót kapsz, amelyet a bőrre kenve javíthatsz energia-háztartásodon. A növények és a színek rezgése a véráramba kerülve eljut a szervekhez, orvosolva ezzel energetikai, lelki és testi problémáidat. Ha egészségi állapotod megfelelő, az összerázott üvegben keletkezett buborékok leülepednek, ha nem, homályossá válik az oldat. Honlapajánló: www.aura-soma.hu

Forrás: http://www.shape.hu/eletmod/3978_aura-soma_kulcs_onmagadhoz.html

 

A reflexzóna elmélet szerint a test valamennyi szerve idegvégződési ponttal rendelkezik a talpon, ezek az úgynevezett reflexzónák. Állandó masszírozásukkal fellazítja a megkeményedett helyeket és ezáltal pozitívan befolyásolja az érintett szervek működését.

 

Gyógyító hatású a kínai akupunktúra és akupresszúra. Ahol a testen lévő meghatározott pontok stimulálásával betegségek tucatjaitól szabadulhatunk meg, életünk boldogabb és energikusabb lehet. Még a fogyásban is segíthet.

 

Érintés - lassítja a szívritmust, csökkenti a vérnyomást, növeli a jó közérzetért felelős szerotonin szintet, immunrendszert segíti, mivel csökkenti a stressz hormon hidrokortizol szintjét. Gyakran felvett koraszülött gyorsan fejlődik. Csecsemők kevesebbet sírnak, többet alszanak, ha felveszik őket.

Forrás: Reader’s Digest

 

Masszírozás - idegnyugtató, fájdalomcsillapító, szorongásoldó, enyhíti a depressziót, gyógyulást fokozó, cigarettázók kevesebbet használnak.

Forrás: Reader’s Digest

 

Masszázs - Jótékony, ellazító, fájdalom ellen, fáradtságűző, megőrzi az egészséget.

Rohanó életmódunk a növekvő stressz, a mozgásszegény életmód, a helytelen testtartás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy izmaink aszimmetrikussá, túlfeszítetté váljanak. A masszázs az egyik legősibb és legkellemesebb természetes módszer a betegségek megelőzésére és gyógyítására, az egészség megőrzésére. Nemcsak az izmokat, a bőrt, és a vérkeringést frissíti fel hanem csodálatos hatást fejt ki az idegrendszerre. Aktiválja a paraszimoatikus igerendszert, ezzel ellensúlyozza a test stresszre adott negatív válaszreakcióit, feloldja az izmok akaratlan feszülését, lehetővé teszi a normális szívritmus, vérnyomás és keringés helyreállását. A masszázsterápia során alapvető a vérkeringés fokozása. Felgyorsul a különféle lerakódások felszívódása, csökken a szövetekben a zsírmennyisége. Megszűnnek a bőr alatti kötőszövetben lévő feszülések letapadások. Fokozódik a nyirokkeringés, az anyagcsere, a testhőmérséklet, a méregtelenítés.

La stone - A test reflexzónáinak izgatása relaxációt, lazítást, megnyugvást, regenerálódást eredményez - kövek melege erősíti a hatást- a kövek gyógyító ősenergiája miatt. Források: Sárga RTV, Kiskegyed, Reader’s Digest

Ajánlott: http://www.planetharmony.hu/szolg.php

 

Mágnes - Állítólag Kleopátra és I. Erzsébet is mágneses karkötővel javította az egészségét. Az 50-es években japán és orosz tudósok elevenítették fel az ősi gyógymódot, a magnoterápiát, az űrkatatás ,,melléktermékeként”.

Sejtjeinket és szerveinket bio-mágnesesburok veszi körül, amely megvédi a szervezetet a környezetben fellelhető káros sugárzásoktól. Megbetegedések (gyulladások) esetén a sejtek ill. a szervezet mágneses tere megsérül, melynek következtében a szervezet öngyógyító mechanizmusa lelassul.

A mágnesek gyógyító ereje abban rejlik, hogy helyreállítják a sérült mágneses teret illetve a gyógyulás ideje alatt fenntartják azt. A vér egyik fő alkotóeleme a magas vastartalmú hemoglobin, amely az oxigént juttatja el a sejtekhez.

A mágnesek hatására a véráramlása felgyorsul, kimossa sejtekben felgyülemlett káros lerakódásokat. A mágnesterápia csökkenti a fájdalmakat. A mágneses erőtér hatása gyorsítja a véráramot és az anyagcserét. A mágneses gyógyászati segédeszközöket a keleti gyógyászatban főleg teljesítmény növelésére, és a szervezet öngyógyító mechanizmusának aktivizálására és fejlesztésére használják. (Hát én nem tudom, nem-e rosszul állít át valamit bennünk).

Kozmikus utazáskor hosszabb idő után depresszió és csontritkulás alakul ki. Mindkettőt a Föld mágneses terének hosszabb elhagyásával magyarázták. Ma gyengébb a Föld mágneses tere mint régen. Egy japán tudós szerint ezért vannak különféle fájdalmak, alvászavar, emésztési és keringési rendellenesség illetve általános fáradtság a mágneses tér gyengülésére érzékeny betegeknél. Az oka lehet, hogy a sejtjeinket, szerveinket körülvevő mágneses tér sérül és ezért a szervezet öngyógyító mechanizmusa lelassul. De a természettudományi bizonyítékok hiányoznak.. Forrás: Egészségplusz hálózat újságja - www.wellmed.hu   

és Kiskegyed

 

Fényterápia - Már az ókori Egyiptomban is ismerték fény előnyeit, tudták, hogy nem csak a fájdalmat csillapítja. A kutatások során bebizonyosodott, hogy a sejtek reagálnak a fényre, serkenti a növekedésüket. Biostimuláló, fájdalomcsillapító hatása miatt a gyógyító sugarakat széles körben lehet alkalmazni. Forrás: www.gyogybolt.hu újság   

 

Vigyen színt életébe! Kényeztesse testét, lelkét színterápiával

A színek gyógyító energiáját hosszú ideje használják különböző terápiákban. Minden színnek van sajátos biológiai hatása. Ezáltal használhatók a színek gyógyításra, harmonizáláshoz, vagy stimuláláshoz.

,,Prizma” színterápiás szemüvegkészlet - Egész testünk reagál a szemünkön keresztül érkező ingerekre. A színterápia legegyszerűbb módja a megfelelő színű szemüveg használata. A választott szín „elárasztja” belsőnket.

Forrás: Egészségplusz hálózat újságja - www.wellmed.hu   

 

A tiszta beltéri levegő befolyásolja a komfortérzetet és a munkateljesítményt.

Sókristály lámpák– Alkotórésze a több millió évvel ezelőtt, a tengerek kiszáradása következtében létre-jött kősó. A cigarettafüst, elektromos berendezések, az elégtelen szellőzés növelik a levegőben lévő pozitív ionok koncentrációját. Semlegesíti a káros sugarakat, elektromágneses teret és így elmélyíti az alvást. Forrás: Egészségplusz hálozat újságja - www.wellmed.hu   

 

Feng-Shui (szél és víz) - A feng shui tanácsai segítik az egészséges és harmonikus élettér kialakítását. Néhány alapszabály:

- Élő dísznövény, friss virág javítja a hangulatot. Friss virág első 3 napban 150-200% chi-t vonz. Művirág is lehet 100%. Szép virág fotó 80-100% chi.

- Szobanövények megnyugtatnak oldják a feszültséget, élet energiát vonz, növelik az energiaáramlást, kerülendő az éles hegyes levelűek. Csak egészségest.

- Bejárati ajtónál ne álljanak növények, fák, mert megakasztják a chi-t (életenergiát)

- Vízesés poszter bejárat közelében.

- Akvárium pezsgő vízzel, színes halakkal csít vonz emeli a helyiség energiaszintjét. Hasonló hatású a szobai szökőkút. Víz a kínaiaknál a gazdagság, szerencse szimbóluma. Folyó, mozgásban lévő víz jó chi-t és oxigént vonz, a fiatalság forrása, chi-t és életenergiát növeli.

- Aranyhalak jólétet, gazdagságot, örömet sugároznak. (Fekete és csíkos halat inkább ne.)

- Széljáték chi-t vonz lés oszt szét a helyiségben.

- Tükör ne irányuljon az ágyra, mert visszaveri az aurát és ez zavaróan hat.

- Ágy, Íróasztal ne legyen háttal az ajtónak, ha a bejárat felé néz, csökken a feszültség és felkészül a jövőre.

- Az ágy a bejárattal szemben nem lehet, hogy a fej vagy a láb a bejárat felé néz, nem tudja magát kipihenni. Az ajtó nem vághat bele az ágyba, ha kettő még rosszabb a hatás. Az ágy feje ne legyen az ajtó mellett, a pár elveszti a stabilitását. Az ágy ne legyen egy vonalban az ajtóval, idegesség, szívpanasz.

- Ablak ajtóval szemben kereszthuzat, a chi eltűnik, ezért hegyikristály az ablakra, a chi visszairányul és kering a helységben.

- Ne legyen televízió a hálószobában!

- Ágyneműt kis időre kint hagyni, hogy jól átjárja a szél és a nap.

- Legalább húsz percig szellőztessünk! Naponta többször pár perc, mint egyszer hosszabb idő. Hideg időben hosszú ideig, résre nyitott” ablak jelentős hőmennyiség távozik, de a levegő alig cserélődik. A szervezet legyengül a zárt rosszul szellőztetett, elhasznált levegőjű lakásban.

- Ne használjunk piros a lakásunk berendezéséhez, ez a szín ugyanis tűz szimbóluma, nem pihentet, hanem inkább a bennünk lévő feszültséget.

Az otthonunk nemcsak az időjárástól véd meg, hanem képes kizárni a stresszt és a negatív energiákat.

Legyen a lakásban erőgyűjtő zóna, naponta itt legalább negyedórát töltsön pihenéssel és relaxációval-ezt lassú zene vagy csörgedező szobaforrás megkönnyíti. Források közt: Sárga RTV, Kiskegyed

 

Források közt:

Kiskegyed

Reader’s Digest

Természetgyógyászat Magazin

 

Energia

Minden alapja az energia

Ha beteg vagy – pihenned kell.

Nyugalom – hogy nem mozgósítasz energiákat.

Meditáció – hogy ne csinálj semmit, lenyugtatjuk tudatunkat és légzésünket, és most már érted miért fontos, hogy azzal foglalkozz amit csinálsz.

Tehát legfontosabb, hogy ne adj energiát a nem kívánt dolgoknak. Ezért van az hogy a meditációnál a gondolatokat hagyni kell jönni-menni, anélkül, hogy foglalkoznánk velük, vagyis ne ítéljük meg a hangokat, gondolatokat.

Ezért az egyre nyugodtabb ember egyre energikusabb és egyre több kihívást akar megvalósítani, ezért lehetet Einsten is zseni.

Ezért károsak a negatív emlékek, dolgok, mert túl sok energiát igényel az elhárításuk.

 

A szabadban töltött idő okozta öröm, az emberi boldogság és egészség elengedhetetlen feltétele.

 

Azokban a korházakban, ahol nagy számban gyógyítanak szívinfarktusos betegeket, akár kétszer nagyobb a túlélési arány mint, ahol ilyet ritkán végeznek.

 

Az emberek egészséges természetes reakciója, hogy az egészséges emberek társaságát keresik. Ha tényleg meg akar gyógyulni győzze meg a tudatalattiját, hogy akkor is szeretik ha nem beteg. Ez, és a pozitív önértékelés többet ér mindenféle gyógyszernél.

 

Pár érdekesség:

Pszichoszomatikus betegség

Egyes betegeknél szervi elváltozás nélkül is jelentkeznek bizonyos betegségek tünetei. Ők azok, akik ún. pszichoszomatikus betegségben szenvednek. Kiderült, hogy nemcsak a leggyakoribb izom- és gyomorfájdalmak eredeztethetőek lelki bajokból. Egy Németországban elvégzett kutatás szerint az összes fogászati probléma kb. 20 %-ának lehet lelki eredetű oka. De erre hivatkozva senki ne kerülje el a fogászati kezelést – előbb a fogorvos zárja ki a lyukas fog lehetőségét. Csak utána lehet a pszichés okok nyomába eredni.

 

Zene a gyógyításban

A zenét már sok kórházban használják a holisztikus gyógymód részeként. Nem csak olcsó, és könnyen alkalmazható, a zene észrevehető fizikai hatással van a testre és a kedélyállapotra.

A gyorsabb tempójú zene növeli a levegővételek számát, a vérnyomást, gyorsítja a szívritmust, a lassú zene pedig éppen ellenkezőleg, nyugtat - írták a szakemberek a Circulation című orvosi szaklapban közzétett tanulmányukban.  

A Padovai Egyetem orvosa, Luciano Bernardi és munkatársai 24 egészséges embert arra kértek, hallgassanak meg öt találomra kiválasztott klasszikus zenei részletet, és közben mérték reakcióikat. A kísérlet résztvevői Beethoven IX. szimfóniáját, Puccini Turandot című operájának egyik áriáját, Bach 169. kantátáját, Verdi Nabucco című operájának nyitányát és a Traviatából egy áriát hallgattak meg.

Minden fokozatos hangerő-növekedés "felizgatta" a testet, összehúzta a bőr alatti ereket, növelte a vérnyomást és a szív- és a légzés ritmusát. A fokozatosan csökkenő hangerő ezzel ellentétesen, pihentetően hatott, csökkent a szívritmus és a vérnyomás. A kutatók a zene és a csend többféle változatát tesztelték az önkénteseken, és úgy találták, a gyors és lassú ritmus váltakozásában gazdag operazene használ a leginkább a vérkeringésnek és a szívnek, Verdi áriái pedig tökéletes szinkronban vannak a természetes szív- és érrendszeri ritmussal

Bernardi szerint a zene folyamatos, dinamikus - és valamilyen mértékben előre jelezhető - változást okoz a szív- és érrendszerben.

A Zene a kórházakban brit jótékonysági szervezet élő zenét szolgáltat kórházakban, hospice házakban és idősotthonokban országszerte. A második világháború után jött létre a sérült veteránok megsegítésére. 

Diana Greenman, a szervezet ügyvezetője a BBC hírszolgálatának elmondta: látjuk, hogy mekkora előnyökkel jár a zene a stroke-on vagy szívinfarktuson átesett emberek esetében. A zene ereje egyszerűen hihetetlen. A zene az egész emberre hat, nem egyszer hallottam már olyan stroke-os betegről, aki egyszer csak mozogni tudott a zene ütemére, holott előzőleg le volt bénulva. Hozzátette, nagyon fontos, hogy az előadást az egyénhez szabják, mert nem mindenki ugyanazt a zenét szereti.

Forrás: MTI

 

Fák

Min. 10 percig csukott szemmel nyugodt légzés, a rossz gondolatokat kiengedni a fáét be.

Tiszafa – Köszvény, Reuma, májbetegségek ellenfája, erősíti az immunrendszert, fogása után kezet mosni mert a levelei mérgezőek.

Hársfa – fiatalít, szerelmet gerjeszt, csillapítja a lázat.

Fekete bodza – frissít, gyorsítja a sebgyógyulást, vizelethajtó.

Nyírfa – Depresszió, szorongás, kedvetlenség ellen. Jókedvre derít. Vese, hólyag, bőrbetegségekre.

Kőrisfa – Akaraterőt acélozza.

Fügefa – Reuma, végtagfájdalmakra, erősíti a szívet, tisztítja az elmét és az aurát.

Bükkfa – Serkenti a koncentrációt és a szellemi munkát, kiegyensúlyozza az érzelmeket, lendületbe hozza az életerőt.

Tölgyfa – Javítja a vér és nyirokkeringést. Energizál élesíti az elmét. Segít a helyes döntések meghozatalában. Méregtelenít.

Gesztenyefa – Enyhíti a reumát, tüdőgyulladást. Stimulálja a vérkeringést.

Fenyők – Mérsékli a reumát, idegnyugtató, tisztítja a felső légutakat.

 

Barry Marshall baktériumai

Egy fiatal ausztrál orvos, Barry Marshall annyira biztos volt abban, hogy az orvostársadalom rosszul ítéli meg a gyomorfekély okát, hogy lenyelte azokat a baktériumokat, amelyekről úgy vélte, a baj okozói. Még évekbe telt, amíg sikerült mindenkit meggyőzni az igazáról, de végül megkapta a Nobel-díjat 2005-ben.
Barry Marshall nem véletlenül nyelte le azokat a baktériumokat. Amikor az ausztráliai Royal Perth kórházban dolgozott, annyira elkeserítő volt látnia, hogy gyomorfekélyes betegek műtőasztalra kerülnek, Sőt meg is halnak, pedig ő tudta, hogy egyszerű antibiotikus kezeléssel meg lehetne őket gyógyítani. 1984-ben a hagyományos Orvosi gondolkodás még azt tartotta, hogy a fekélyt a stressz, a rossz táplálkozás, a dohányzás, az alkohol és az érzékeny gének okozzák, hiszen baktériumok nem is tudnak életben maradni a gyomorsavban. Robin Warrennel, a kórház kórtani szakértőjével azonban minden nyombélfekélyes betegben és a gyomorfekélyesek 77 százalékában találtak egy baktériumfajt, a Helicobacter pylorit.
Ezután megpróbáltak kísérleti állatokat megfertőzni, hogy bebizonyítsák, ez a baktérium a bűnös. De nem sikerült nekik. Nem maradt más hátra, találniuk kellett egy önkéntes beteget. Végül egyetlen személy akadt, aki eléggé tájékozott volt ahhoz, hogy beleegyezését adja a kísérlethez. Ez volt Barry Marshall személyesen. Elhatározta, hogy eljátssza a kísérleti nyúl szerepét. Nem fordult a kórház etikai bizottságához, mert nem akarta megkockáztatni, hogy elutasítják, sőt még a feleségének sem árult el semmit, amíg le nem nyelte a baktériumokat. Akkorra persze már sikeresen kezelt több beteget is, akik a Helicobacter pylori-fertőzéstől szenvedtek. A baktériumölő (antbiotikus) kezelés, úgy látszott, hogy elmulasztja a bajt.
Miután Marshall lenyelte a baktériumokat, három napig jól érezte magát, utána azonban émelyegni kezdett, és hamarosan hányt is. A felesége azt is szóvá tette, hogy „büdös a lehelete”. Tíz nap után egy szövetvizsgálat (biopszia) igazolta, hogy a baktériumok megfertőzték a bátor Orvos gyomrát gyomorfala gyulladásba jött, ami fekélyhez vezethet. Ezzel a kísérlettel a fekélyekről kialakult százéves tudást állította a feje tetejére Marshall. A két orvos a híres és tekintélyes Orvosi folyóiratban, a The Lancetben tette közzé eredményeit. Ha nem is hozsannát vártak, de legalább arra számítottak, hogy az orvosok kitörő örömmel fogadják a felfedezést. Ám egyikük sem volt gyomor-bél- rendszerrel foglalkozó szakember, tehát nem volt szakmai tapasztalatuk ezen a területen.
Amikor a The Lancet 1989-ben először használta a „kezelés” szót a gyomorfekélyes betegekkel kapcsolatban, Marchallék azt gondolták, most már mindenki elfogadja felismerésüket. De még nyolc évnek kellett eltelnie, mire a nyugati országok orvosainak többsége belátta, hogy a Helicobacter pylori is okozza a gyomorfekélyt. Forrás: Sárga RTV

 

Antibiotikum rezisztencia ellen illóolajok.

Az antibiotikumok elvesztik hatásukat, a korokozók rezisztensé válnak tőlük. A jelenség egyik oka, hogy a baktériumokban rezisztenciáért felelős DNS-szakaszok úgynevezett plazmidok jelennek meg. A rezisztencia ellen hatásos eszközt jelenthet a mentol.

Az illóolajok közvetlenül elpusztították a mikrobákat. (narancs, grénium, boróka, édeskömény, menta, rozmaring, kakukkfűolaj).

A borsmentaolaj különösen hatékonynak bizonyult a rezisztenciagént hordozó baktériumokkal szemben: hatására a baktériumok elvesztették plazmidjukat. Megnőtt az antibiotikum hatékonysága. Borsmentaolaj fogkrém, rágógumi, ízesítő. Antibiotikumok borsmentaolajjal vagy mentollal kombinálva.

 

Már a XIX. század végén felismerték, hogy az elnyomott-elfojtott érzések ún. gócokat képeznek a test meghatározott területein, megbetegítve azt.

Minden betegség a tudatszintről kiindulva, az asztráltesten és az éterikus testen keresztül realizálódik az emberi testben úgy, hogy a meridiánrendszerben blokádok keletkeznek. Ezek feloldásával hatnak és tesznek egészségessé az erőközpontok. Az egy-egy alkalommal 1-3 órás "kezelés" hatása már nagy biztonsággal kimutatható. (Csakrák)

Forrás: http://www.medbox.hu/index.php?lang=1&module=hirek&id=48

 

Energiavámpírnak nevezzük azt az embert, ki "elszívja" a másik (élet)energiáját. Mi is ilyenek vagyunk növényektől, álatoktól, emberektől kapunk. Abban az esetben, amikor az energia elszívása nem zavar másokat, lényegében természetes energiacsere történik, mivel az elszívó fél nem csak elveszi a másét, hanem sajátjából is ad egy részt. Végeredményben, amikor dolgozni megyünk a munkaadó vagy az állam részéről megnyilvánuló energia-vámpírizmus hivatalos formájáról van szó. Ugyanis a munkahelyen nem egészen azt tesszük, amire nekünk, hanem amire valaki másnak van szüksége.

Az "igazi" energiavámpír eredendően lényegesen gyengébb nálunk, mivel energiahiányban szenved, s reményei szerint, a velünk való energia-kapcsolat oldja meg energiahiányát. Az energiavámpírok az esetek túlnyomó többségében boldogtalanok. Ezen túl energetikailag "fogyatékos" emberek ők.

Forrás: http://szivarvanysziv.freeblog.hu/categories/energia

 

RADIESZTÉZIA

A rezgések óceánja

A föld alatti törésvonalak által kisugárzott energiát, a vízereket, a Hartmann és a Curry-hálót, vagy a pozitív energiákat sugárzó helyeket. A kutatóknak sikerült bebizonyítani létezésüket, valamint az emberi szervezetre gyakorolt hatásaikat. Ezeket közvetett úton mérni is tudják.

A grazi Biorezonanciás és Bioenergetikai Intézetben Dr. Noemi Kempe, fizikus, mérnök tízévi intenzív kutatómunka után kijelentette, ezek az erők, ill. erővonalak speciális térbeli mágneses mezők, ill. azok bonyolult struktúrái, pontosabban a Föld egészét felölelő mágnesesség lokális változása, amelyeket geológiai folyamatok, ill. vízerek idéznek elő. Noha ezek az eltérések, ill. változások igen csekély mértékűek, az élőlények szervezete érzékenyen reagál rájuk.

Templomok, fák, kövek - gyakran pozitív energiájú helyek

Amikor az ember belép egy ilyen helyre, azonnal jó érzése támad. A mérésekkel sikerült megállapítani, hogy a helyi mágneses mezők és a szervezet között aktív kölcsönhatás jön létre. Ha egy élőlény egy ilyen helyen tartózkodik, a helyben mérhető mágneses térerők és a homeosztázis lassan, de észrevehetően - egyes esetekben radikálisan - megváltozik, majd miután az élőlény távozik, minden visszatér az eredeti értékekre.

Sok keresztény templom a korábbi pogány - különösen kelta - kegyhelyeken épült. Úgy tűnik, hogy a kelták nagyon sokat tudhattak a föld energiáiról. Természetesen találunk ilyen kedvező energiájú helyeket a szabadban is, messze minden ember által készített épülettől.

Például a tápiószentmártoni Attila-dombon a legkülönbözőbb betegségekből történtek spontán gyógyulások. Az eset súlyosságától függően 10-20 alkalommal 1-3 órás ott-tartózkodás eredményt hozhat. A pilisszentiváni Ördögszikla alaphelyzetben 3 m szélességű sávjai is alkalmasak gyógyításra, harmonizálásra. A mindszentkállói Kőtenger hatágú virágszirma annyira szabályos, hogy nehéz elképzelni: ezt a csodát a természet alkotta a puhább anyag eróziójával.

Feltehetően volt már mindenkinek része tartózkodni, pl. a történelmi egyházak templomainak padsoraiban. Ha az ember egy ilyen pozitív sugárzási területen tartózkodik, hangulata, közérzete feltűnően jó, szellemileg friss és aktív. Ezért nem érdemtelen ezeket a pozitív sugárzást kibocsátó helyeket sem bemérni, és ha ez lehetséges, a fekvőhelyet rajtuk elhelyezni.

Az emberi szervezetre közismerten káros sugárzások

Végeredményben körülöttünk minden tárgy sugárzást bocsát ki magából, ám nem minden sugárzás ártalmas az emberi szervezetre. Az emberi szervezetre károsan ható sugárzás eredetét tekintve kétféle lehet. Az egyik az úgynevezett természetes sugárzás mely a föld mélyéből (pl. töréspont, ásványok, vízér, stb.), illetve a világűrből (pl. Hartmann, Curry, bolygók sugárzása, stb.) érkezik, a másik pedig az ún. technikai sugárzás, melyet az emberi tevékenység (pl. mikrosütő, röntgengép, mobiltelefon, elektroszmog, stb.) hoz létre.

Az emberi test nagy része vízből áll. A víz rendkívül jó információtároló és közvetítő, így szabad gyökei révén bármilyen (akár pozitív, akár negatív) információt könnyedén be lehet vinni a szervezetbe. A különféle káros sugárzások állandó jelleggel ezt a vizet bombázzák negatív információkkal. A baj akkor kezdődik, ha folyamatos munkájuk eredményeként képesek félreinformálni a sejteket, azokban ez a téves információ rögződik, és a sejtek e téves információnak megfelelően kezdenek el működni.

Pálcával (innen a varázspálca) és ingával lehet mérni.

A radio (latin) szó jelentése sugárzás, még az esztéza (görög) szó jelentése érzés-érzékelés. Tehát végeredményben a radiesztéza szó jelentése = sugárzásérzékelő. Egyes tapasztalatok szerint az emberiség mintegy 80-90%-nál kimutatható kisebb-nagyobb radiológiai érzékenység, Forrás: http://osero.hu/radio.htm

 

Amikor öregszünk, az immunrendszerünk – a fehérvérsejtek mindig harcra kész serege (T-sejtnek hívják őket, mert a thymus parancsnoksága alatt állnak), amelyeknek megmondják, hogy mikor és hol kell támadnia és milyen ellenanyagokat termeljenek a harcostársaik (amerlyeket B-sejteknek neveznek, mert ezek a csontvelőben képződnek) – lassan gyengülni kezd a thymus csökkenő nagysága és hatóereje következtében.

Ennek következményei hatástalan védekező rendszer, valamint a T-sejtek összetévesztik a barátaikat az ellenséggel, és megtámadják az embert, aminek úgynevezett autoimmun betegségek a következményei pl. feltételezik, hogy ilyenek a sclerosis multiplex, myasthemia gravis és az arthritis.

Valószínűleg a növekedési hormon csökkenése okozza, az immunrendszernek ezt a fajta gyengülését. A növekedési hormont az agyalapi mirigy állítja elő, és szükségszerűen a thymus, tehét az immunrendszer függvénye.

Forrás: A csodálatos emberi test – Reader’s Digest

Kimutatták, hogy aminosav készítmények (arginin, ornitin és cisztein) valamint A-, C- és E-vitamin, a cink, a szelén, és az enzimek, mint a papain csodákat tehetnek ennek a degeneratív tünetcsoportnak a visszafordítása érdekében.

 

Fehér hunok szerint a hosszú élet titka a barackban rejlik

A tudomány mai ismeretei szerint csupán egyetlenegy embercsoport mentes a ráktól. Ez a teljes immunitást élvező kis közösség a hunza törzs Kasmír északnyugati hegyvidékén, s tagjai híresen hosszú életűek. Legfontosabb táplálékuk a kajszibarack.
Természetgyógyászat, egészséges életmód, hagyományos és alternatív daganatterápia határvidékén szerkesztett internetes oldalakon gyakran olvasható, hogy a hunza népcsoport tagjait nem sújtják az úgynevezett civilizációs ártalmak: szívbetegségek, vérnyomás problémák, daganatos megbetegedések.

A nőknél ismeretlen a klimax, a férfiak még 90 éves korukban is nemzőképesek.

Kik azok a hunzák?
A fehér hunokat, Attila hunjainak rokonait nevezik így. A mindössze 14 ezer főt számláló nép a Himalája hegyei között, zárt völgyekben él, melyeket csak igen magas hágókon át, nehezen lehet megközelíteni.

A fehér hunokat, Attila hunjainak rokonait nevezik így. A mindössze 14 ezer főt számláló nép a Himalája hegyei között, zárt völgyekben él, melyeket csak igen magas hágókon át, nehezen lehet megközelíteni. A Hunza-völgy Kína, Tadzsikföld és Pakisztán határán húzódik.

dr. Robert McCarrison ezt írta az amerikai orvosszövetség újságjának 1922. január 7-i számában: "A hunzáknál nincs ismert rákos eset. Ennél a népnél hatalmas sárgabarack-ligetek vannak. A sárgabarackot a napon szárítják meg, és igen bőséges mennyiségben fogyasztják." Attila hunjainak rokonai megtanulták értékelni és szerteágazóan felhasználni egyetlen gyümölcsüket: édesítésre is aszalt kajszit használnak.
McCarrisont Nagy-Britannia kormánya nevezte ki a múlt század elején, a brit megszállás ideje alatt, India táplálkozásának megfigyelésére. A brit orvos főleg a Gilgit zóna szokásait írta le Észak-India egyik tartományában, Észak-Kasmírban. Híressé azonban az tette, hogy fölfedezett egy népet - a hunzákat -, melynek nem voltak orvosaik és kórházaik, fiai mégis 100 éves átlagéletkort értek el, tökéletes életerőben és jó egészségi állapotnak örvendve. Hét évig tanulmányozta őket, s az akkori világ egyetlen népbetegségét sem fedezte fel náluk.

A 90-110 év közötti lakosok vizsgálata során kiderült, hogy vérnyomásuk, koleszterinszintjük és szívműködésük normális.

Életerejük titkát egyedül táplálkozási szokásaikban találta meg.
- A hunzák a zöldségeket és gyümölcsöket, gabonaféléket, a tejet és tejtermékeket főzés nélkül fogyasztják,

- húst pedig csak igen ritkán esznek.

- Egyáltalán nem használnak hántolt (fehér) rizst, cukrot és sót, a szintetikus táplálékokról még csak nem is hallottak.

A nálunk is termő gyümölcsöt ők az év minden szakában fogyasztják, amikor friss a termés, azt, de a magját nem dobják el, hanem a napon megszárítják, s elteszik télire. Naponta 30-50 barackmagot esznek meg. Ebből préselnek olajat, amellyel sütnek-főznek, s még kozmetikumként is használják.

- Asszonyaik arca a préselt barackmag-olajnak köszönhetően még élemedett korban is ránctalan, bársonyos. A fehér hun nők egyik jellegzetessége - és büszkesége - a ténylegesnél 15-20 évvel kevesebbnek látszó életkor.

Dr. Allen E. Banik szemorvos is felkerekedett, s kutatóútjáról A hunzák földje (Hunza Land - Whitehorn Publishing Co., 1960) címmel írt könyvet. Részletes beszámolókat ad benne a hunzák életmódjáról. Feljegyezte, hogy a hunza felnőttek 50 gramm protein, 36 gramm növényi zsiradék és 354 gramm szénhidrát elfogyasztásával valamivel több, mint 1900 kalóriát vesznek magukhoz naponta. (Az összehasonlítás kedvéért: egy átlag amerikai napi energia-bevitele 3300 kalória, 100 gramm fehérje, 150 gramm zsír.)

- A kutatók megfigyelték azt is, hogy a hagyományos hunza étrend az átlagos amerikai étrendnél kétszázszor több nitrilozidot tartalmaz. A gabonafélékben és a csonthájasok gyümölcsében is előforduló nitrilozidok - dr. Ládi Szabolcs orvos meghatározásával - "olyan hatást fejtenek ki a szervezetben, hogy a daganatosan osztódó, illetve már daganatossá átalakult sejteket szelektíven, belülről úgymond megmérgezik és blokkolják a daganatsejtnek a további fejlődését".
- A hosszú életű fehér hunok ivóvize hegyi gleccserek olvadásából keletkező patakokból származik. Ez a víz tele van a kőzetekből kioldott ásványi anyagokkal, szinte fehér tőlük, ezért a hunzák a hegyek tejének is nevezik. Az ásványi anyagokban dús vizet a növények is felveszik és a leveleikben a felszínre hozzák. A hunzák sok ilyen növényt (hajdina, köles, lucerna - olyan gabonafélék, amelyek B17-vitaminban rendkívül gazdagok, akárcsak a sárgabarack magja) fogyasztanak. Az általuk naponta elfogyasztott ásványi anyag mennyisége a százszorosa annak, amit a nyugati civilizációkban javasolnak az orvosok.
A Földön élő hat leghosszabb életű népcsoport egyikének fiai, a hunzák napi 7-10 órát töltenek a tűző napon. Bőrükön mégsem jelennek meg káros elváltozások, mert - így egy magyar családorvos - "a napsugárzás akkor lehet rákkeltő, ha az ásványi anyagok és vitaminok hiányától legyengült szervezetet éri az ultraibolya sugárzás".

Forrás: Stop.hu/MTI

 

Van olyan elmélet, hogy a betegségek árulkodó jelzések. És hogy mit jeleznek?

Pl.

• Emésztési probléma: Valamilyen lelki dolgot, problémát nem tudsz megemészteni, lenyeled a mérged.

• Fogfájás: Valamit nem teszel meg, pedig szeretnéd.

• Gyulladás: Nem tudsz feldolgozni egy problémát, mert félsz tőle.                     Latin megnevezése: -itis. Aki konfliktusait nem hajlandó a tudat szintjén kihordani, feldolgozni s végül valamiféle megoldást találni rájuk, annál a konfliktusok a testiség szintjére csúsznak, s gyulladások formájában hívják fel magukra a figyelmet. Minden fertőzés anyagivá vált konfliktus. Az az összeütközés, amelyet (minden fájdalmával s veszélyével) a psziché szintjén elkerülünk, kényszerűen megjelenik a testben, s elégtételt kér: ez a gyulladás. A gyulladás konfliktus az anyag szintjén.

• Magas vérnyomás: Túl merev vagy, görcsölsz egy problémán, de nem tudod megoldani.

• Sérv: Túlterheled magad.

• Szívpanaszok: Nem a szíved szerint élsz.

• Tériszony: Félsz a bukástól és a sikertelenségtől.

• Vállpanaszok: Túl sok lelki terhet cipelsz.

Forrás: Internet Forrása: Egy jó könyv ebben a témában: Thorwald Dethlefsen – Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez –  Betegségek jelentése és jelentősége. Magyar Könyvklub 2000

 

Pozitív érzelmek-jó egészség?

Négy év alatt több mint 1000 embert vizsgáló kutatók megállapították, hogy a magasabb negatív érzelmi szintet mutató alanyok hajlamosabbak voltak a túlsúlyra, ezáltal a magas vérnyomásra és a cukorbetegségekre. Különösen a has és a felsőtest tájékán jelennek meg zsírpárnák, a magas vérnyomás és az inzulin rezisztencia - azaz mindkét esetben a nehezebb kezelhetőség- is gyakrabban fordul elő.
A szív és érrendszeri panaszokon kívül gyakran fordulnak elő gyomor és bélrendszeri panaszok is (a népiesen gyomorideg néven összefoglalt betegségcsoport), amely fokozott savtermelésben vagy ellenkezőleg, csökkent savellenes védekező képességben nyilvánulhat meg.
A harmadik komoly fizikális tünetcsoport a bőrgyógyászat tárgykörébe utalható, a jelek ráncos arcbőr és homlok, valamint hajhullás.

Forrás: http://www.sulinet.hu/tart/fncikk/Kiee/0/7253/pszichom.html

 

Pozitív gondolkodó: jobban irányítja az életét, immunrendszerét erősíti, mivel a gondolatok erősen befolyásolják a hangulatot, aki optimista: hatékonyabb tervei megvalósításában és stressz hormon szintje is alacsonyabb.