Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A negatív érzelmek kiiktatása 3

boldogsag-es-sikerbe-18.jpg

 

Hogyan őrizd meg a nyugalmad és találj vissza hamar a kiegyensúlyozott állapotba?

A legegyszerűbb módja, hogy újra nyugodt légy az,

ha nyugodtan lélegzel.  

Stressz hatására kapkodva veszünk levegőt, ami nem segíti a gondolkozást sem.

Tehát, végy mély levegőt úgy, hogy:

a hasadba szívod be a levegőt, úgy, hogy megemelkedjen a hasad,

majd pedig a tüdődbe engedd át, és fújd ki.

Ha ezt jó párszor megismétledaz egész szervezeted – és az agyad is – friss oxigénhez jut,

ami azonnal lenyugtat minden helyzetben.

Sosem a helyzeteink okozzák a gondot, hanem az, hogy hogyan állunk a helyzethez. Ha képesek lennénk mindig nyugodtan szemlélni az eseményeket az életünkben, akkor stresszt sem élnénk meg. Persze ezt nem érezzük könnyűnek, és ne is erre törekedj, hanem arra, hogy ha észrevetted magadban a feszültséget,

akkor vezesd vissza magad a nyugalomba a fenti lélegzéssel.

Ezzel segítesz magadon,

nem teremtesz további negativitást a helyzetbe,

oldódik azonnal a harag,

és nem lesz mit elraktározni.

Forrás és a teljes cikk: https://www.laszloerika.hu/hu/blog/hogy-orizd-meg-a-nyugalmad-ha-valami-varatlan-kibillent-az-egyensulybol-/

 

 

boldogsag-es-sikerbe-9a.jpg

boldogsag-es-sikerbe-9b.jpg

boldogsag-es-sikerbe---legzeshez-es-egyeb.jpg

boldogsag-es-sikerbe---legzeshez.jpg

 

boldogsag-es-sikerbe-8.jpg

boldogsag-es-sikerbe-11.jpg

 

boldogsag-es-siker---alapokhoz.jpg

 

,,Az erős akarat és

a pozitív gondolatok, cselekedetek,

és a pozitív előrevetítések, bevonzzák majd a kívánt hatásokat, eredményeket a külvilágból.”

 

Az elme működésének,

a belső megélésnek erős hatása van

a cselekvésre és a döntésekre, a megküzdési képességekre, az vitathatatlan –dr. Kőrösi Beáta.

 

,,A mosolygás az egyik legjobb trükk,

ami semmibe sem kerül.

Tudod, mennyire nehéz mérgesnek maradni,

amikor mosolyogsz.

Mindaz a szerotonin és endorfin ami az agyadba árad ki fog gyógyítani a levertségből.

A mosolygás bizonyítottan csökkenti a stresszt, szinten tartja a vérnyomást és erősíti az immunrendszert, ami még egy ok arra, hogy gyakoroljuk ébredés után.”

A nevetés hatására felszabadul az endorfin, az úgynevezett „boldogsághormon”.

 

,,Bocsásd meg magadnak a múltban elkövetett hibákat

Mondhatja bárki, hogy tökéletes az élete? Nem hinném. Mindannyian követünk el hibákat…Akció és reakció: később talán megbánunk dolgokat, amikről úgy érezzük nem lett volna szabad megtennünk.”

A megbocsátás erősebbé tesz,

segítségével elengedjük a szenvedést. 

 

Nos, a boldog-sikeres emberek - felkelnek, és nem visszafele néznek,

hanem szigorúan, csak és kizárólag előre!

 

,,Minél inkább képes vagy valódi önmagaddá válni,

annál nagyobb belső erőre teszel szert,

annál pozitívabban fogod tudni az életed szemlélni, ezáltal pedig egyre teljesebb életet fogsz élni.  

Azt tartsd szem előtt, ami neked fontos.”

 

Hihetetlen szabadság, ha elengeded a vágyat, hogy mindenki szeressen! Azt hiszed, egyfajta beletörődés, vagy kudarc ez, pedig nem - éppen az ellenkezője. Addig arról szólt az életed, hogy méltatlan helyzetekre pazaroltad magad, olyan emberek visszaigazolására törekedtél, akik nem akartak feléd fordulni. Miért lenne veszteség ezt elhagyni, elengedni?
Belül kell meghozni a döntést, hogy csak abban vegyél részt, ami méltó, amiben jól szeretnek, és megbecsülnek.
A kevesebb több...  (Dr. Almási Kitti)

 

Kizárólag hatékony, eredményes, megtérülő munkafolyamatra törekszem.
 

Megtedd, amit muszáj megtenned, a sikered érdekében,

de semmit ne tegyél meg, ami nem ad hozzá az optimális eredményhez.

 

Az általad megfogalmazott célok érdekében, az általad elvárt eredményeket tudd megvalósítani. Ami ezt hátráltatja, azt tudd elhagyni, ami ezt erősíti, azt hozd elő magadból. 

 

 

Eláruljuk neked a rosszkedv elűzésének leggyorsabb módját: állj egyenesen, lélegezz mélyeket, és közben mosolyogj!

Amikor legközelebb hatalmába kerítene a mélabús hangulat, próbáld ki a következő trükköt: szoríts egy ceruzát a fogaid közé, maradj így legalább egy percig, hogy az izmok jelzéseket adhassanak az agyadnak – rögtön vidámabb leszel, és mosolyra húzódik a szád.

 

Blokkold a negatív hullámokat!

Mihelyt felbukkannak a rossz érzések,

figyelmeztesd magad, hogy ebből már elég. Ha egyedül vagy, csapd össze a tenyered, és kiáltsd hangosan: „Stop!”

Lazítsd el a vállad, az állkapcsod és a nyakad, rázd meg a tested egy kicsit.

Sóhajts mélyeket, húzd ki magad – ez elűzi a negatív energiákat.

Fontos, hogy miután megálljt parancsoltál,

valamilyen pozitív dologra tereld a figyelmed.

Olyasmire, ami örömet szerez.

Segíteni fognak a „Sikerülni fog!” vagy az „Úgy vagyok jó, ahogy vagyok!” típusú önbizalom-növelő mondatok.

 

Lásd be hibáidat!

Sokan hajlamosak vagyunk arra, hogy ha valami nem sikerül, rögtön másokban keressük a hibát, ahelyett hogy magunkba néznénk és mi próbálnánk meg változtatni vagy javítani a kialakult helyzeten.

A jövőben légy erősebb és vállalj felelősséget a tetteidért.

Minden akadály előtt kérdezd meg magadtól,

  • mit tanulhatsz ebből,
  • hogyan fordíthatod hasznodra a történteket.

 

boldogsag-es-sikerbe-17.jpg

 

Ami jó, azt kétszer is szívesen hallja az ember. (Seume)

 

Szeretetből cselekedj, és beszélj. (Molnár József)

 

,,Annyi mindent tehetünk egy ember boldogságáért. Megdicsérhetjük, megkérdezhetjük, hogy érzi magát, írhatunk neki valami szépet, megölelhetjük…Csak úgy általában törődnünk kéne egymással. Az apróságok is sokat jelentenek."

 

boldogsag-es-sikerbe-19.jpg

 

boldogsag-es-sikerbe-23.jpg

 

Képzeld el öregként őt.
A baj megint az akarás – nem akarás. Kell a jó tulajdonságai, fiatalsága, szépsége - de nem kell a rossz tulajdonsága, - Akarod, de nem úgy, nem azt, ,,megakad az energia”-fal, csalódás, kudarc, a változáshoz, a továbbhaladáshoz energia kell, de most még nincs - s ez diszharmónia, disszonancia.

 

Ha fáradt vagy, megszaporodnak benned a rossz gondolatok, ha kipihent vagy, megszaporodnak benned a jó gondolatok.

 

Kapuőr – Zárd le magad.

https://www.youtube.com/watch?v=OOE2w3ec7jM&index=18&list=PLD4970748C58F6B7D

 

Megfigyelhető, hogy a nagy emberek, mindig jól bánnak a kisebbekkel. (Thomas Carlyne)

 

Aki fölfelé él, azt a bajok, nehézségek, küzdelmek erősítik. Aki lefelé él, azt ugyanezek gyengítik, és előbb-utóbb szétmorzsolják. (Müller Péter)

segito--jo-otletek-47-es-boldogsag-es-sikerek-30.jpg

 Az ember az, amit egésznap gondolt, gondol.

 

eleted-tenyeit-te-teremted--amire-hosszu-idon-keresztul-figyelsz--azt-kezded-beepiteni-a-rezgesedbe--es-kezd-megvalosulni.jpg

boldogsag-es-sikerbe.jpg

 

boldogsag-es-sikerbe-6.jpg

 

 

boldogsag-es-sikerbe-5.jpg

 

boldogsag-es-sikerbe-2.jpg

 

boldogsag-es-sikerbe-3.jpg

 

boldogsag-es-sikerbe-13.jpg

segito--jo-otletek-41-es-boldogsag-es-sikerek-25.jpg

boldogsag-es-sikerbe-14a.jpg

segito--jo-otletek-39-es-boldogsag-es-sikerek-21.jpg

 

11536120_1053364204676797_7201090055250285599_n.jpg

 

boldogsag-es-sikerbe-24.jpg

 

segito--jo-otletek-43-es-boldogsag-es-sikerek-27.jpg

 

boldogsag-es-sikerbe-14b.jpg

jo-szerek---gyumolcsok-zoldsegek---jo-modszerek.jpg

 

boldogsag-es-sikerbe-15.jpg

,,Az életed pontosan annyira vagy képes irányítani, amennyire a gondolataidat uralod."

 

Fontos szerepe van önmagunk buzdításának és annak, hogy pozitív ,,párbeszédet” folytassunk magunkkal. 

 

Minden ami a gondolataidban, tetteidben, érzéseidben, szavaidban megnyilvánul, azokat a dolgokat fogod bevonzani az életedben. Egy embert azt határoz meg, amiről gondolkodik.  

 

Töltsd az idődet hasznos dolgokkal.

Ha törekszel arra, hogy olyan dolgot végezz, ami pozitív érzésekkel tölt el, akkor rezgésedet is magasabb szinten tudod tartani.

A pozitív érzések pozitív élethelyzeteket vonnak maguk után, ami megerősít és kiegyensúlyozottabbá tesz.

 

Tekints úgy magadra,

mintha már az lennél, akivé válni szeretnél.

 

„Életünk legnagyobb ajándéka a képzeletünk. Mindent, amit a jövőben el szeretnél érni, először el kell képzelned..

 

Azon semmiképp se stresszelj, hogy néha stresszelsz. A stressz kis mennyiségben még hasznos is: felkészít a leküzdendő problémákra. Ha már jelen van, próbálj meg a stresszre úgy tekinteni, mint üzemanyagra. Aki aggódik, kétszer szenved – tartja a mondás. Minden nap, egy új kezdet!

Kilégzés-Belégzés.

A mentálisan erős emberek egyik legfőbb tulajdonsága,

hogy rugalmasak, és könnyedén alkalmazkodnak a változó körülményekhez.

A mentálisan erős emberek megoldásközpontú szemlélettel rendelkeznek,

vagyis nem hajlandóak időt pazarolni az olyan felesleges dolgokra, mint például az önsajnálat, vagy az aggodalmaskodás.

Ezzel ugyanis mindössze azt érhetjük el, hogy kevesebb energiánk és lehetőségünk marad a hasznos megoldások kidolgozására.

,,Kezdj el dolgozni magadon, és törekedj a tudatszinted növelésére.

Akkor fogod elérni álmaidat, ha a saját rezgésszintedet felhozod álmaid, vágyaid rezgésszintjére.”

Önmagunk szeretete, - mondatokkal, szavakkal…beszélj önmagadhoz, kapd azt, amit szeretnél…akár, amit mástól szeretnél hallani.

A belülről jövő ragyogás.

,,Minden körülmény között meg kell őrizned a középpontodat, és megtanulni megáldani a jelenléteddel bárkit.” 

Tartsd távol magadtól azokat az embereket, akik negatívan hatnak a törekvéseidre, ambícióidra.

Engedd el minél előbb rossz érzéseidet és a lehúzó gondolatokat .

Akik rosszul kezelik a konfliktusaikat, azok mindig meg akarják nyerni az aktuális vitát, minthogy megoldást találjanak a problémára.

Vagy olyan jó, mint mások. Sőt jobb is. Értékes és érdemes vagyok.

 

5:1 szabály:

Valaki gyengeségeit felismerni nagyon könnyű, míg ahhoz, hogy észre vedd és értékelni tudd valakinek az erősségeit. Miért koncentráljunk tehát a gyengeségei(n)kre az erősségei(n)k helyett?

 

a-gyermek--felnott-es-a-szulo-enedet-szeretni--biztatni--dicserni--kedvesnek--gyengednek-lenni-vele--ne-menj-bele--peldakep.jpg

 

Az alvásmegvonást a központi idegrendszer fenyegetésként értékeli, melynek hatására romlik az ítélőképességünk, és megsokszorozódnak a negatív gondolataink.

Ahhoz, hogy megőrizd optimizmusodat, és megfelelő döntéseket hozhass mindennapjaid során, elengedhetetlen a napi legalább nyolc óra alvás, és a rendszeres, kiegyensúlyozott étkezés!

 

Mivel testünknek szüksége van a reggeli órákban elraktározni a vitaminokat és az ásványi anyagokat a nap hátralevő részére, a reggeli a nap legfontosabb étkezése kellene legyen.

Egy reggel se múljon el finom és egészséges ételek nélkül. ,,Nem mindegy, hogy valaki milyen mentális, fizikai és szellemi állapotban él és dolgozik.”

 

Mozdulataink megváltoztatásával belső érzelmi állapotunk is átalakulhat, közérzetünk javulhat, erősebbnek és sikeresebbnek érezhetjük magunkat.

Azzal, hogy kihúzod magad, és hátraengeded a válladat, nem csupán mások szemében tűnhetsz határozottabbnak illetve összeszedettebbek, de a saját önbizalmadat is növelheted általa!

A helyes testtartás, a mosoly, a szemkontaktus mindig is a magabiztosság szimbóluma volt.

 ,,Győztes póz”, ,,Erő póz”.

 

,,Az ember azt sugározza ki, amit belül érez.”

A feszültség könnyen észrevehető azokon az embereken, akik karba font kézzel vagy előregörbülő vállal állnak. Ha introvertált vagy és nem akarsz a figyelem középpontjába kerülni, akkor önkéntelenül még össze is húzod magad, hogy kisebbnek tűnj. Ennek viszont az lesz az eredménye, hogy még feszültebbnek érzed magad. Miért?

Zárt testtartásban a szervezetedben kortizol termelődik, amit a stressz hormonjaként is ismerünk.

A vállad előregörbül, a fejed lelóg, a karjaidat a törzsedhez szorítod. Ebben a tartásban pedig felszabadul a stresszhormonja, a kortizol.

A zárkózott emberekre jellemző, hogy keveset gesztikulálnak. Használd a kezeidet beszéd közben, mert ez is magabiztosságot és nyíltságot sugall!

Széles, oldal váll-testtartás. A váll maradjon oldalt, ne menjen, ne görbüljön előre a mellkas részbe.

Szélesebb testtartás jobb a fehérje szintézishez?, növekedéshez? Jobb légzés, erőteljesebb életenergia, erő befogadása.

Ráadásul nyitott testtartásban a szervezeted tesztoszteront termel, ami az erő hormonja. Ennek eredményeként pedig belül is magabiztosabbnak érzed magad.

 

boldogsag-es-siker---alapokhoz---energia.jpg

 

Beszívom az Univerzum energiáját.

 

Képzeld el - gyökér vizualizáció változás, a gyökeret változtasd meg.       

 

Lásd időben és térben távolról. (pl. évek, világűr)

 

Mintha csak a rádió szólna. – Halkítsd le, vagy kapcsold ki, vagy vicces hang.

 

„Mi lenne, ha a SZERETET szót egyszerűen mindenre használnánk, ami éppen itt van?”

 

Mit tenne most a szeretet?

 

Old fel a szeretetben?

 

Jó cselekedetek. Önmagad és mások felé.

           

Szállj le a ,,horogról”.

 

Teák (zöld, ginzeng, pu-erh, rooibos, gyömbér és narancs, citromfűtea, kamilla)

 

Zöldségek-Gyümölcsök (vitaminok, ásványi anyagok, enzimek)

 

C-vitamin, B-vitaminok, Folsav, (Folsav és B12), E-vitamin, Szelén, Lecitin.

 

Kalcium és Magnézium.

 

Aki levegővel táplálkozik, világít, mint egy isten és sokáig él. (Konfuciusz)

 

Vagyok olyan jó, mint mások. Sőt, van, amiben jobb.

 

EGYENRANGÚ VAGY A MÁSIKKAL, vagy akár jobb.

 

Ebben az évben magamat teszem előre, senkit nem teszek magam elé. Én vagyok a fontos.

 

Klassz és határozott nő / férfi vagyok!

 

Szeretem magam!

 

Nem teszek senkit magam elé. Kiállok magamért. Szeretem és tisztelem magam. Fontos vagy.

 

Jogom van haragudni. Jogom van a saját véleményemhez, tapasztalataimhoz. Jogom van, azt érezni, amit érzek. Jogom van úgy érezni, ahogy érzek. Jogom van ezt érezni. Jogos, hogy ezt, így érzem, ez teljesen természetes.

 

Megengedem magamnak, hogy boldog legyek. Megengedem magamnak a boldogságot.

 

Megérdemlem az álmaimat.

 

Egyre sikeresebb, és sikeresebb férfi vagyok. Sikeres férfi vagyok.

 

Egyre több és jobb vagyok.

 

Egyre jobb és jobb vagyok.

 

Én jó vagyok.

 

Értékes vagy. Értékes vagy. Szeretlek. Szeretlek.

 

Szeretlek (önmagam).

 

Bármi is történik, én SZERETLEK. Szeretlek, szeretettel vagyok irántad.

 

ÉN VAGYOK A FELELŐS AZ ÉRZELMI ÉLETEMÉRT.

 

Értékes és jó vagy, Értékes és jó vagyok.

 

Szeretve vagy, Szeretetre méltó vagy.

 

Szeretlek. Szeretlek.

 

Szeretettel vagyok irántad.. (szerelem)…. (tested pl. szíved)…

 

Szeretettel gondolok rád.

 

Ügyes vagyok, jó apa vagyok, szerelmes vagyok, jó vagyok, tudom kezelni a helyzeteket, mert meg van a tudásom hozzá, ügyes vagy …, jó vagy ….

 

Egyre jobb és jobb vagyok.

 

Jó vagyok, jó apa vagyok, szerelmes vagyok, sikeres vagyok.

 

Én értékes és érdemes ember vagyok! Erős vagyok, Gazdag vagyok, Jó férfi / nő vagyok.

 

Büszke vagyok magamra, Szeretlek, Egyre nagyobb az önbizalmam, Egyre erősebb vagyok.

 

Értékes, erős és szerethető vagy. Értékes, erős és szerethető vagyok.

 

Egyre több, és egyre értékesebb vagyok.

 

Elköteleződöm a saját ragyogásom mellett.

 

Megőrzőm a belső békémet, belső erőmet, a belső stabilitásomat. Stabilitás megőrzése, a stabil állapot megőrzése.

 

Erő, energia, feltöltődés.

 

Gazdagság, Bőség, Tágasság. Kiteljesedés, Növekedés, Teljesség.

 

Egyre értékesebb vagyok, Csodás vagyok, Gyógyulás, Egyre energikusabb vagyok, Egyre EGÉSZ-ségesebb vagyok, Fejlődés, Kiteljesedés, Ánanda, Buddha.

 

Szeretem, hogy segíthetek ennyi embernek. Szeretem, hogy milliárdos vagyok.

 

Andalúzia (fény, tágasság, kék és narancssárga, kedves-jó, laza, nyitott szeretetteljes emberek), Olaszország (lazábbak, kommunikatívabbak, szerelem, szépség, színek)

 

Nekem a legjobb kell. (Nekem a legjobb - Szerelem, ..ház, állás kell).

 

Nyílj meg az álmaidnak.

 

 

Lásd magad buddhaként vissza, abból a buddha állapotból.

 

Emelkedj felül rajta. Emelkedj túl rajta.

 

Írd felül.

 

Tápláld, erősítsd a jót, magadban. Tápláld és erősítsd.

 

Nőj túl rajta.

 

,,Aki teljesen ellazult, az nem tud idegeskedni.” LAZÍTÁS SZOKÁSA.

- Lazítás szokásának kialakítása:

Túl sokat van feszülten a felnőtt,..sorban el kell lazítani napjában többször a testrészeinket.

Pl. karunkat, vállunkat,

- szemünket (A szem pl. azért olyan fontos az ideges feszültség enyhítésében, mert a test által felhasznált idegi energiák negyedét fogyassza. Ezért szenved olyan sok egészséges szemű ember attól, hogy ,,megerőlteti a szemét”. A szeme feszült. Ezért is fontos, hogy a szem ne legyen fáradt, feszült, mert sok energiát von el, ha fáradt, feszült.)..mert a feszültség akadályozza a helyes energia-áramlást a testben..s nem ekkor teljesítünk igazán jól, …ezért lazíts, lazíts, lazíts el magad!..

 

- Napjában többször ellenőrizd, hogy  használod e azokat az izmaidat is, amiknek semmi közük, az adott munkához.

- ,,Mi az orvosság az ideges fáradtságra? Lazíts! Lazíts! Lazíts! 

Ellenőrizd magad napjában négyszer-ötször, és kérdezd meg: ,,Nehezebbé teszem a munkámat, mint amilyen?

Használom azokat az izmaimat is, amelyeknek semmi közük a munkához, amit most végzek?”

Ez segít a lazítás szokását kialakítani. A feszültség szokás dolga. A lazítás is. A rossz szokásoktól meglehet szabadulni, a jókat ki lehet alakítani.

 

Friss levegő.

 

Jól fújd ki magad – Könnyebbülj meg

Mély-nagy mellkasi- és hasi légzések.

Ha percenkénti légzésszámunkat sikerül 8-ra mérsékelni, szó szerint azt érezzük, hogy fellélegzünk a stresszből, ráadásul közben a hangulatunk, mentális állapotunk is megváltozik.

A hatás még erősebb, ha percenként csak 4-et lélegzünk (ezt a legegyszerűbb úgy elérni, hogy 5 másodpercig belélegzünk, 5 másodpercig bent tartjuk, 5 másodpercig pedig kilégzünk).

A fájdalom automatikusan a légzést is befolyásolja.

  • A fájdalominger miatt a légzés reflexesen visszatartódik.
  • Ez sajnos nem helyes mivel
  • a visszatartott légzés hozzájárul a gyulladás további fenntartásához a stressz hormonok szintjének emelése által.

 - Próbáld kicsukd le a szemed és folyamatos izomlazítás mellett képzeld el hogy a tested egyre relaxáltabb. A légzés legyen kiegyensúlyozott, mély hasi légzés.

Amikor a hasizmok elernyednek, a levegő mélyebbre jut a tüdőben megnövelve az oxigéncsere felületét. 

Belégzésnél képzeld el, ahogyan az oxigén dús levegő a fájdalom helyére megy és kioltja az ott lévő nyomást. Amikor kilélegzel akkor meg képzeld el, hogy minden egyes kilégzés által megszabadulsz egy újabb adag fájdalomtól.

Bármilyen ideges vagy túlfűtött érzelmi állapot ,,megszűnik a tökéletes ellazulás idején. Ez más szóval annyit jelent: Nem tudsz tovább idegeskedni, ha ellazulsz, megnyugszol.

Az idegesség egyik legfőbb jele, hogy a légzésünk átevődik a mellkas felső részébe, s ez nem jó, vissza kell térni a hasi légzéshez.

Légzéstechnikák – mély, lassú, hosszú, teljes.

5-5, 9-9, 5-5-5, 4-4-4, 4-2-8, 4-7-8 – as légzések.

Ha az ember belső ritmusa a félelem miatt felborul, annak két oka lehet.

Az egyik, hogy a légzés felszínes lesz, és felgyorsul -ez a fizikai reakció-

a másik pedig az, hogy az ideges, céltalan gondolatok mennyisége megnő.

Hosszú, lassú, mély légzés, legalább 2 percen keresztül. Ha nem jól -túl gyorsan, nem elég mélyen, vagy nem elég hosszú ideig- csináljuk, nem működik!

Az idegek megnyugtatásának másik módja, a korábbi sikerek újrajátszása.

Ha légzésedet

naponta legalább 15 percen keresztül lelassítod annyira,

hogy a belégzés és kilégzés körülbelül 3-3 másodperc legyen,

csökken a vérnyomásod, ellazulsz és megnyugszol.

A vizsgálatok szerint már napi 10 perc tudatos légzés markánsan csökkenti a feszültségszintet, valamint energikusabbá tesz.

,,Ha a lélegzet nyugtalan és izgatott, akkor a tudat is nyugtalan és izgatott. Ha a légzés uralt, akkor a jógi tudata szilárd és kiegyensúlyozott.

 Csillapítsd idegeid mély ütemes légzéssel.

 A gyomrodból kezdj lélegezni. Az indiai jógiknak igazuk van: az ütemes lélegzés az egyik legjobb módszer az idegek megnyugtatására.

Sziszegő légzés: hirtelen támadt harag esetén javasolt ez a gyakorlat, mely azonnal oldja a stresszt. Veszünk egy nagy levegőt, és lassan engedjük ki úgy, hogy közben hosszasan "sssszzzzzz" hangot hallatunk. Háromszor megismételve a gyakorlatot, kiengedjük a "gőzt", és oldódik a harag…, újra tisztán tudunk gondolkozni.

Minél inkább megnyújtod a kilégzést, annál inkább stimulálod a “vagus” ideget. Az idegrendszer ezáltal megnyugszik és azt az érzés keltődik, hogy nyugalomban és biztonságban vagy.

Az elnyújtott kilégzés fokozza az ellazulást, ami a szorongás ellen dolgozik.

A legegyszerűbb módja, hogy újra nyugodt légy azha nyugodtan lélegzel. 

végy mély levegőt úgy, hogya hasadba szívod be a levegőt, úgy, hogy megemelkedjen a hasad, majd pedig a tüdődbe engedd át, és fújd ki.

Ha ezt jó párszor megismétledaz egész szervezeted – és az agyad is – friss oxigénhez jut, ami azonnal lenyugtat minden helyzetben.

Ha észrevetted magadban a feszültséget, akkor vezesd vissza magad a nyugalomba a fenti lélegzéssel.

Ezzel segítesz magadon, nem teremtesz további negativitást a helyzetbe,

oldódik azonnal a harag, és nem lesz mit elraktározni.

LÉGZÉSSEL TISZTÍTÁS, Érzelem nemesítése – TÜKRŐZÉS.

…MÁS, Jobb, kellemes, BEFEJEZÉST találj ki. :)

 

http://www...hu/cikkek/stressz-ellen/

https://data.hu/get/11491899/A_negativ_erzelmek_kiiktatasa.doc

http://www...hu/cikkek/az-en-buddhizmusom---a-buddhizmus-csodaja.html

(Molnár József - Pe-chi-ce mj)