Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


150 inspiráló, példamutató Nő 6

2018.03.22

 

Manzolini Anna, Morandi

Bolognában született, az ottani egyetemen tanult anatómiát Manzolini professzornál, akinek a felesége lett 1736-ban.

Tőle megismert, megtanult sok mindent. Sőt… Ő készítette az első szemléltető viaszpreparátumokat, amelyek megkönnyítették az oktatást.

Munkái olyan anatómiai ismereteket árulnak el, melyekkel korának legnagyobb anatómusai sem dicsekedhettek.

Manzolini Anna a bolognai egyetemen előbb tanársegéd volt, majd az anatómia professzora lett 1760-ban.

Híre egész Európát bejárta, Milano, London, Pétervár meghívták őt egyetemeikre;

de ő mind visszautasította e meghívásokat, mert csak hazájáért kívánt dolgozni.

 

1754-ben történt az első igazi áttörés a női orvostörténetben, amikor is a hallei egyetem hallgatói között egy nő is sikeresen végzett, igaz, tanulmányai során hosszabb megszakításokat volt kénytelen beiktatni. Dorothea Christiane Erxlebent 39 éves korában, II. Frigyes külön engedélyével avatták doktorrá. Ő volt az első egyetemet végzett orvosnő egész Európában. 1900 Steinberger Sarolta az első magyar egyetemen végzett orvosnő.

 

 

Suzanne Curchod, Jacques Necker felesége (Jacques Necker bankár, politikus, pénzügyi szakember. XVI. Lajos király három alkalommal bízta meg a Francia Királyság pénzügyeinek vezetésével a XVIII. sz..)

Az ő könyve mutatott rá először amaz akkor dívó borzalmas állapotokra, hogy több beteg felhalmozása egy közös ágyban, elhanyagoltan, rossz levegőben mily káros és ő követelte először a tisztaságot, jó levegőt és gondos ápolást a kórházaktól.

Suzanne Curchod szalont nyitott Párizsban, amely minden pénteken nagy összejöveteleknek adott helyet, amelyeken megjelent Párizs felsőbb rétegeinek színe java, köztük jelentős számú enciklopédistával és állami tisztségviselővel, báróval. Lányuk Germaine Necker - Madame de Staël a korának egyik leghíresebb írónője.

 

 

Germaine Necker, Madame de Staël, Germaine von Staël-Holstein bárónő.

A korának egyik leghíresebb írónője, - XVI. Lajos pénzügyminiszterének, Jacques Neckernek és Suzanne Curchodnak, a lánya.

Már fiatal korában történelem-, irodalom- és filozófiaoktatásban részesül. Hamarosan lehetővé válik számára, hogy anyja szalonjában művészek, politikusok és tudósok rendszeres találkozóin vegyen részt, melyeken szellemes megjegyzései általános elismerést keltenek.

1786. június 14-én házasságot köt a svéd követtel, Magnus Staël von Holstein báróval. Átköltözik a svéd követségre, a párizsi Rue du Bacra és szalont nyit. Korai periódusában támogatja a francia forradalom eszméit, de az alkotmányos monarchián belül a kétkamarás rendszer mellett érvel, s a forradalmi fejlődés későbbi fázisában teljes befolyásával a jakobinusok mérséklésére törekszik. 1792-ben menekülni kényszerül Párizsból, de Maximilien Robespierre bukása után visszatér Franciaországba, ahol hamarosan ismét népszerű szalont nyit.

1796. decemberében Madame de Staël először találkozik Napóleonnal. Személyéért lelkesedik, nem a konzuli kormányzásért, így az utóbbit csak fokozatosan kezdte bírálni. Napóleon elutasító magatartása és hatalmi törekvései hamarosan ellenállást váltanak ki belőle, s politikájának elszánt ellenfelévé válik.

1803-1815 között száműzetésben, folyamatosan külföldön él, leginkább a Genfi-tó melletti Coppet-ban, amely ezáltal európai szellemi óriások találkozóhelyévé válik.

Madame de Staël korának egyik legnagyobb írónőjeként aratott megérdemelt elismerést. Már nagy munkája "Az irodalomról" megjelenése előtt (1800) összesen 15 kötetet publikált.

1803-ban kiadják "Delphine" című regényét, 1807-ben pedig a "Corinne"-t, s mindkettő bejárja egész Európát.

Egy németországi utazása során a berlini udvarban megismerte August Wilhelm Schlegelt, aki a későbbiekben éveken át kísérőjéül szegődött. Többek között az ő ösztönzésére írta meg hatkötetes művét "Németországról" címmel.

Forrás: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=6066

 

 

Lachapelle Lujza Mária

Parisban a „Hotel Dieu” szülészeti osztályának volt vezetője. 1795-ben a hatóság az ő tanácsai szerint építtetett kórházat, amely egyszersmind bábaképző intézet is volt. Az oktatás praktikus részét Mme Lachapelle vezette.

Hosszú tapasztalata képessé tette a leghíresebb theoretikus professzorokkal való vitatkozásra. Bandeloque professzor, ő jó ítélő, bámulta, hogy mily nagy lélekjelenléttel bíró kitűnő operatőr volt Mme Lachapelle. 1819-ben a kórházak orvosi és sebészi évkönyvében közölte megfigyeléseit.

Két évvel később adta ki legkiválóbb munkáját: „Szülészek gyakorlása, memoirok és válogatott megfigyelések” címen. . Tapasztalatait összegzô munkája a XIX. század szülészetének meghatározó kézikönyvévé vált.

Könyve nagy befolyást gyakorolt.

Forrás: http://orvostortenet.hu/tankonyvek/tk-05/pdf/2.15/kolnei_orvosnok_az_europai_medicina.pdf.

 

 

Marie Gillain Boivin

Marie Anne Victoire Boivin (1773–1841) nevét is népszerűvé vált könyve tette ismertté.

Fejlesztette a nôgyógyászati eszközöket, és elsôként alkalmazta a sztetoszkópot a magzat szívhangjainak meghallgatására. Lachapelle volt a mestere és munkatársa.

Tudományos munkái közül: „A szülészeti művészet memorialja” című több kiadást ért meg.

1818-ban a párisi orvosi társulat egyik tudományos kérdését Mme Borvin oldotta meg sikeresen.

Forrás: http://orvostortenet.hu/tankonyvek/tk-05/pdf/2.15/kolnei_orvosnok_az_europai_medicina.pdf.

 

 

Colomb Mária

Kinek nagy érdeme, hogy a hídrotherapia, a vízgyógyászat tudományos időszakát megnyitotta.

1850-ben Görbersdorfban hidrotherapiai intézetet nyitott és könyvet írt Priessnitz Vincéről, kinek asszisztense volt Gráfenbergben.

„A vízgyógykúra jogosultsága” című brosúrájában bebizonyította, hogy a hidrotherapia jogosan szerepel a gyógyító eljárások között

Forrás: http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:gKKT_AoIcqUJ:mtdaportal.extra.hu/ADATTAR/cikktar/s_cikk/steinberger_sarolta_az_orvosnok_tortenetebol_2.pdf+&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

 

 

SZENT BERNADETTE

Szent Bernadette 1844. január 7-én született Lourdes városában, a francia Pireneusok szépséges hegyei közt. A keresztségben a Marie-Bernard nevet kapta, de már kiskorától „Bernadette”-nek becézték.

Mélyen vallásos volt, az alázat, áldozatkészség és az Istenhit mintaképe.

A gyötrelmes, szomorú időkben, Bernadette azt mondogatta: „Amikor túlárad az érzelem, megemlékezem a mi Urunk szavairól: »én vagyok, ne féljetek«. Akkor azon nyomban köszönetet mondok az Elöljáróimtól és rendtársaimtól kapott visszautasítások és megaláztatás formájában kapott nagy kegyelemért. A mi Jó Mesterünk iránti Szeretet fogja kitépni mérges gyökereiből a belénk nőtt gőgösség fáját. Amennyivel kisebbé válok, annyit növök Isten szívében”.

 

 

HELENA PETROVNA BLAVATSKY

Az orosz származású Mesternő, akinek küldetése volt keletről elhozni a nyugati világba az ezoterizmust, amit intellektuálisabban, a nyugat ízlésének megfelelőbben magyarázott el.

Neki köszönhetően ismerkedett meg a nyugati világ a keleti bölcsek tanításaival. Rengeteget utazott, írt, tanított. Fő küldetésének tartotta, hogy a filozófia segítségével szintézist teremtsen a vallások és a tudományok között. Henry Steel Olcott-tal 1875. New York-ban megalapították a Teozófiai Társulatot.

Források: http://magyarkereszteny.network.hu/blog/egyetemes-magyar-kereszteny-ertekeket-kovetok-kozossege-hirei/beavatottnok-a-multban

http://www.teozofia.hu/index.php?fent=HPB

Ajánlott: http://regi.ujakropolisz.hu/helena-petrovna-blavatsky-titkos-tanitas

 

 

Maria Lacerda de Moura

A Monte Alverne nevű farmon született 1887-ben, szabadgondolkodó, szülei alapos, széleskörű nevelést biztosítottak neki.

16 éves korában kezdett tanítani, alapítója volt az analfabetizmus felszámolásáért küzdő egyesületnek.

Pár évvel később Sao Paulo-ba költözött, anarchista és munkás lapokban publikált.

Munkásegyletekben, kultúrházakban, anarchista gyüléseken tartott előadásokat a tanulásról, a női egyenjogúságról, a szabad szerelemről, 1918-ban publikálta első könyvét. Alapító tagja volt a Liga para a Emancipação Intelectual da Mulher feminista egyesületnek. 1924-ben jelent meg leghíresebb könyve, A mulher é uma degenerada? (Degeneráltak a nők?) címmel. 

Forrás: https://nokert.hu/v-20170409-2316/1871/8/degeneraltak-e-nok-maria-lacerda-de-moura-brazil-anarchista-feminista

 

 

Inessa Armand

Párizsban született, Moszkvában nevelkedett. 1903-ban belépett az illegális szociáldemokrata munkáspártba, később a bolsevikokhoz csatlakozott.

1914-ben a Rabotnyica (Munkásnő) című folyóirat szerkesztője volt, cikkeiben gyakran foglalkozott a nők emancipációjával. A forradalom győzelme után fontos munkát kapott, a párt nőtagozatának, a Zsenotgyel-nek a főnöke lett.

Jelentős szerepe volt a válás és az abortusz legalizálásában.

Népkonyhákat, mosodákat, üzemi bölcsődéket, anya-gyerek központokat, óvodákat, orvosi rendelőket létesített, hogy a nők így lehetőséget kapjanak művelődésre, tanulásra, közéleti szereplésre.

Forrás: https://nokert.hu/v-20170409-2309/1870/8/inessa-armand-francia-forradalmar-feminista-1874-1920

 

 

Irene Silva de Santolalla

Az első nő, akit a perui szenátusba beválasztottak.

Tevékeny nőjogi aktivista, komoly része volt abban, hogy 1955-ben Peruban a nők végre kiharcolták választójogukat.

1956-ban megkapta a Woman of the Americas címet. Tevékenységét hazájában az Order of the Sun kitüntetéssel ismerték el. 

Forrás: https://nokert.hu/v-20170409-2253/1868/8/irene-silva-de-santolalla-perui-politikus-es-tanar-1904-1994

 

 

Ruth Cardoso

Antropológiát hallgatott a São Paulo-i egyetemen, itt ismerkedett meg Fernando Henrique Cardoso szociológussal. Az egyetem elvégzése után 1953-ban házasságot kötöttek, 55 évig éltek együtt, két lányuk és egy fiuk született. Az 1964-es katonai puccs után el kellett hagyniuk az országot, a házaspár Chilében, Franciaországban, az Egyesült Államokban és Angliában élt, és az ottani egyetemeken tanítottak. 

1972-ben tértek vissza Brazíliába, Ruth ugyanebben az évben nyújtotta be és védte meg sikeresen doktori értekezését.

Az első tudósok között volt, akik az ország nyomornegyedeiben élőkkel foglalkoztak.

Munkatársa és később vezetője lett a Centro Brasileiro de Análise e Planejamento (CEBRAP) nonprofit intézetnek, ahol a szociológia, politikatudomány, filozófia, antropológia, demográfia területén dolgozó tudósok a brazil társadalom problémáival és a lehetséges megoldásokkal foglalkoztak.

Az 1980-as évek elején Brazíliában megélénkült a nőmozgalom, feminista egyesületek alakultak. A Frente de Mulheres Feminista (Feminista Nőfront) tagjai jórészt az értelmiségi nők közül kerültek ki, ennek a tagja lett Ruth Cardoso is. A feminista nézőpontot népszerüsítették az egyetemeken, a kultúrában, a médiában. Vitaesteket szerveztek a Ruth Excobar szinházban, például olyan kényes témáról, mint az abortusz.

Míg felesége a tudományos életet, Fernando Cardoso a politikát választotta, előbb a külügyminiszteri, majd a pénzügyminiszteri posztot töltötte be, majd 1995-ben az ország elnökévé választották.

Dona Ruth, ahogyan szólították, nem a szokványos ’first lady” volt, a saját jogán lett jelentős közéleti szereplő.

Létrehozta a Comunidade Solidaria-t (szolidarista közösség), amely a legkülönbözőbb egyéni és társadalmi kezdeményezéseket - mint például az írástudatlanság és az éhezés felszámolása, ifjúsági tréningek - fogta össze, célja a szegények és a kiváltságosok közötti szakadék felszámolása volt.

Sokat publikált az antropológia, társadalmi mozgások, emigráció, erőszak témájában.

Részt vett a United Nations Foundation és több más nemzetközi szervezet munkájában, tudományos folyóiratok szerkesztőbizottsági tagja, a National Council of Women's Rights tanácsadója volt. 

Forrás: https://nokert.hu/wed-20121010-1832/986/8/ruth-cardoso-brazil-antropologus-feminista-1930-2008

 

 

Delia Steinberg Guzmán

Delia Steinberg Guzmán 1943-ban született Argentínában, Buenos Airesben. 1972-től Spanyolországban él.

Hatéves korában kezdte meg zenei tanulmányait, 17 évesen a Buenos Airesi Nemzeti Konzervatóriumban zongoratanári végzettséget szerzett.

Több éven át Flora Nudelman argentin zongoristától, később pedig Hubert Brandenburg orosz zongoraművésztől tanult.

Tízéves korában szerepelt először nyilvánosság előtt. Ettől kezdve számos alkalommal hívták fellépni állami és civil szervezetek, például a Keresztény Fiatalok Egyesülete, az Argentin Fiatal Művészek, a Kulturális és Művészeti Athenaeum, az Új Zenei Értékek, a Harmonicus Egyesület, az Argentin Köztársaság Oktatási Minisztériumának kulturális főosztálya, a Zenei Rendezvényiroda és más nyilvános- vagy magánintézmények.

Számos koncertet adott különféle hangversenytermekben, valamint a rádióban és a televízióban Argentínában és más dél-amerikai országokban. Fellépéseinek kitűnő sajtóvisszhangja volt.

A Buenos Airesi Egyetemen filozófiadiplomát szerzett, de számos más területen is továbbképezte magát. A kultúra és a nevelés, mint az emberi fejlődés eszközei iránti érdeklődésből részt vett régészeti, történelmi, zenetörténeti, valamint bioenergetikai gyógyászati és más természetes gyógymódokról szóló szakképzéseken.

 

A zenetanulás elősegítésére 1988-ban megalapította a nemzetközivé fejlődött Trisztán Zenei Intézetet, ahol zongorázni tanít. Az intézet jelenleg Spanyolországban, Brazíliában, Franciaországban, Izraelben és Németországban tevékenykedik.

Spanyolországban emellett előadásokat is tart a zenéről, többek között J. S. Bach, W. A. Mozart, R. Wagner, F. Chopin és R. Schumann életművéről.

Az új zenei értékek támogatásának jegyében 1975-ben megalapította a róla elnevezett nemzetközi zongoraversenyt - ahol mindmáig a zsűri tagja -, hogy felkarolja a fiatal hivatásos zenészeket művészi pályájuk egyengetésében. A Delia Steinberg Nemzetközi Zongoraversenyt évenként rendezik meg Madridban, és a világ minden tájáról odasereglenek az ifjú zongoristák.

 

Oktatási és kutatási tevékenysége

1966-tól tanulmányozza az Új Akropolisz Filozófiai Iskola teljes tananyagát az alapító, Jorge Angel Livraga professzor haláláig az ő vezetésével.

Miután oktatóvá vált az intézményben, filozófiatörténetet, erkölcsfilozófiát, szimbolizmust, vallástörténetet, keleti filozófiát, pszichológiát, metafizikai esztétikát, szónoklattant tanít, valamint a szervezet többi kurzusát is, és folyamatosan jegyzeteket készít ezekhez a kurzusokhoz. Emellett rendszeresen továbbképzéseket tart az Új Akropolisz többi oktatójának.

Az elmúlt évtizedekben előadásokat és szemináriumokat tartott több európai, amerikai és ázsiai országban a következő témákban: „Az ókori civilizációk közös jellemzői", „A szenvedésről és okairól", „Az ember és a világegyetem eredete az ezoterikus hagyományok alapján", „Az asztrológia értelmezési kulcsai", „Életre való filozófia", „Fiatalok szorongása", „Asztrológia és pszichológia", „Világnézet, életmód és vallás az ókori Egyiptomban", „Santiago beavatási útja", „A templomosok öröksége", „A nő metafizikai szépsége", „Hagyomány és idő", „Zeneterápia", „Színterápia" stb.

1977 óta történetpályázatot szervez Spanyolországban, ahol az irodalmi élet kiemelkedő személyiségeivel együtt maga is tagja a zsűrinek.

1972-től 1991-ig az intézmény spanyolországi elnöke volt, ezidő alatt a szervezet kulturális tevékenysége az országnak több mint 30 városára terjedt ki.

Ezekben az években fellendítette az egyesület tevékenységét az oktatás-kutatás számos területén:

  • Gyerekeknek és kamaszoknak szervezett programok: táborok, kirándulások, meseelőadások, a filozófiába bevezető nevelési tanműhelyek.
  • Az orvoslás és természetgyógyászat terén megvalósuló képzések: folyamatos képzési és kutatási program orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak és terapeutáknak, amelyen a résztvevőknek az akupunktúra, a lézerterápia, a homeopátia, a magnetoterápia és a bioenergia neves szakemberei tartanak foglalkozásokat.
  • Szociális tevékenységek szervezése: ide tartoznak az önkénteseknek szóló képzések és foglalkozások, amelyek elvégzésekor részt vállalhatnak a környezetvédelem, a társadalmi segítségnyújtás, a baleset, katasztrófa- és állatvédelem munkájában együttműködve az adott szakterület hivatásos dolgozóival.

A programok országos és nemzetközi szinten egyaránt jelentős visszhangot keltettek.

1975 és 1991 között az Új Akropolisz európai tevékenységeinek koordinátora volt.

1991-ben, Jorge Angel Livraga Rizzi, az Új Akropolisz alapítójának halála után megválasztották a szervezet nemzetközi elnökének. Ettől kezdve koordinálja az Új Akropolisz kulturális és oktató tevékenységét világszerte minden olyan országban, ahol a szervezet létezik.

 

Megjelent írásai

Számos cikke jelent és jelenik meg folyóiratokban és újságokban filozófiai, zenei, történelmi és széles körű kulturális témákban.

1972-ben elindította és azóta is szerkeszti a Kulturális füzetek című spanyol folyóiratot, amelyben sok cikke és cikksorozata jelent meg, többek között a Magunk közt, A nap végén, a Mesélnék egyet vagy a Felmerül a kérdés, azzal a céllal, hogy a filozófia gyakorlati alkalmazását elősegítse a hétköznapi életben.

2000-től a Szfinx című kulturális folyóirat főszerkesztője, amelynek nagy olvasótábora van Spanyolországban és Latin-Amerikában.

Könyvei és kézikönyvei

Több mint harminc könyve és kézikönyve jelent már meg a gyakorlati filozófia, az ókori civilizációk, az asztrológia stb. témakörben. Néhány ezek közül ízelítőül:

    Mája játékai (Madrid, 1. kiadás: 1980, 2. kiadás:1982)

    Ma láttam (Madrid, 1983)

    Azt mondták nekem (Madrid, 1984)

    A mindennapok hőse (Madrid, 1. kiadás: 1996, 2. kiadás: 2002)

    Platói szerelem, testi szerelem (Lima, 1998)

    Hinni kell a reinkarnációban? (Lima, 1999)

    Miért kell optimistának lenni? (Lima, 1999)

    Választani tudni (Lima, 2002)

    A nő metafizikai szépsége (Lima, 2002)

    A nő lelke (Madrid, 2002)

    Szabadság és kötöttség (Madrid, 2002)

    A jellem és a csillagok (Madrid, 2002)

    Gyakorlati ezotéria (Madrid, 2002)

    Az élet a halál után (Madrid, 2002)

    Az önismeret iránytűje (Madrid, 2004)

    Életre való filozófia (Madrid, 2005)

    Gondolkodjunk és érezzünk... de hogyan? (Madrid, 2005)

    Tényleg szabadok vagyunk? (Lima, 2005)

    Füveskönyv (Lima, 2007)

 

Spanyolul írott műveit lefordították francia, angol, német, török, orosz, cseh, portugál, görög, magyar és más nyelvekre.

Magyarra fordított cikkeit lásd itt: Delia Steinberg Guzmán írásai

 

Delia Steinberg Guzmán 1995 óta felelős kiadója az Évkönyvnek, amely bemutatja az Új Akropolisz tevékenységeit mind a 48 országban, ahol a szervezet jelenleg képviselteti magát. Ebben az olvasó elé tárja a szervezet tevékenységeit és az általa szervezett programokat a kultúra, a természetvédelem, a zene, a gyógyászat, a harcművészetek valamint a szociális kérdések terén, a rá oly jellemző egység és sokszínűség szellemében, és azzal a lendülettel és elhivatottsággal, amely negyvenéves munkásságát jellemzi.

Az Évkönyv spanyol és angol nyelven jelenik meg, és a szervezet világszerte terjeszti magán és intézményi úton egyaránt.

 

Elismerések

Az Új Akropoliszban végzett munkásságáért 1980-ban megkapta a Francia Tudományos Akadémia, Oktatási és Művelődési Akadémiai Társaságának Művészeti, Tudományos és Irodalmi Ezüstkeresztjét.

Forrás: https://ujakropolisz.hu/nemzetkozi-elnok

 

Mentális lakberendezés

Ahogy megtanultuk kellemesebbé tenni életterünket, tudnunk kell azt is, hogy a gondolkodás és a belőle származó gondolatok is fontos és meghatározó környezetet alakíthatnak ki, hasonlóan ahhoz, amikor egy napfényes és tiszta szobát szép bútorokkal és ízléses dísztárgyakkal rendezünk be.

Ha egyetértünk abban, hogy a szép tárgyak szebbé és harmonikusabbá teszik a környezetet, akkor azt is tudnunk kell, hogy a harmonikus gondolatok is kedvező és kellemes környezetet alakítanak ki. Ez egyetlen emberre éppúgy igaz, mint egész közösségekre, akik együtt élnek, és megosztják egymással közös és hasznos javaikat. Ezek olyan helyek, ahol jól érzi magát az ember, amikor belép, bár maga sem tudja pontosan megmagyarázni, hogy miért. Az ártó gondolatok tömkelege viszont visszatetsző benyomást kelt, ami menekülési vágyat idéz elő bennünk. Ilyenkor sem tudjuk megmagyarázni, hogy mi az, ami nem tetszik, de érezzük, hogy van valami a levegőben, valami negatív, valami rossz, ami akár ártalmas is lehet…

Ma, amikor a világ igyekszik megerősíteni az ökológiai szemléletmódot, és a természet tisztaságának megőrzésére törekszik, el kellene sajátítani ezt a másik törekvést is, amely nemcsak a fizikai szintre vonatkozik, hanem az anyaginál jóval fontosabb mentális szintet is meg tudja tisztítani. Megfelelően kell táplálni testünket és gondolatainkat is, mert ebből a kettőből születik az egészséges ember.

Hogyan tápláljuk jól az elmét? Hogyan őrizzük meg egészségét? Úgy, hogy követünk egy régi tanácsot, amely egy olyan embertől származik, aki megszabadult Mája hálóinak többségéből: gondolkodjunk mindig úgy, hogy gondolatainkat szégyenkezés nélkül elmondhassuk, ha rákérdeznek.
(Delia Steinberg Guzmán - Mája játékai  - A gondolkodás)

https://www.ujakropolisz.hu/cikk/mentalis-lakberendezes

 

,,Mint filozófusok és a helyes nézetek keresői, biztosan tudjuk, hogy a jó, a szép, az igaz és az igazságos ma is a boldogság elérésének nélkülözhetetlen feltételei.”

 

Mabel Katz

Szónok, író, tréner, békenagykövet, a Ho'oponopono ősi hawaii problémamegoldó módszer szakértője.

Ez az ősi művészet a megbocsátáson és a múlt emlékeinek, programjainak elengedésén alapul. Százszázalékos felelősséget vállalva az életünkért, felismerve, hogy bennünk van valami, ami az életünkbe vonzza az embereket és helyzeteket, átadjuk magunkat a felsőbb, bölcsebb énünk irányításának.

Célja a belső béke megteremtése, minden körülmények között.

Mabel Argentínában született, 1983-ban költözött Los Angelesbe, ahol sikeres könyvelő, tanácsadó és adóügyi szakértő lett. 1977-ben saját céget alapított, a Your Business Inc.-t, ezzel nem csak saját sikerét sokszorozta meg, de kapacitása is bővült, hogy még közvetlenebbül tudjon dolgozni az emberekkel. Cége azzal ért el sikert, hogy a vállalatok terjeszkedését és növekedését segítette elő.

Útkeresése során találkozott a Ho'oponoponoval, melyben megtalálta a személyes boldogsága megteremtésének eszközét. A módszer hatékonysága és egyszerűsége magával ragadta. Több, mint egy évtizeden keresztül tanult és utazott mesterével, Dr. Ihaleakalá Hew Lennel. Így jutott el Észak- és Dél-Amerika, Európa és Ázsia számos országába.

Mabel nemzetközileg elismert szaktekintélye az ősi hawaii problémamegoldó művészetnek, a Ho’oponopononak. E művészet lényege egyszerű: békében lehetsz, mindegy, hogy mi történik körülötted.

Mabel egyszerű és bájos stílusát már sok nyelvre átültették. Könyveit közel húsz nyelvre, köztük angolra, spanyolra, koreaira, portugálra, svédre, németre, franciára, oroszra, kínaira, olaszra, csehre, héberre, japánra,, horvátra, magyarra, szerbre, lengyelre, románra és finnre fordították le.

Kaliforniában, Los Angelesben a latin közösség egyik sztárja lévén, ahol házigazdája volt saját népszerű rádió- és televízió-műsorának, a „Despertar”-nak (Ébredés) és a Mabel Katz Show-nak, Mabel azzal segített a spanyol ajkúaknak, hogy olyan eszközökkel látta el őket, amelyek a cégalapításhoz, a megfelelő kapcsolatok kialakításához és az anyagi sikerek eléréséhez szükségesek.

Személyes sikereinek és spirituális nagylelkűségének köszönhetően Mabel számos helyi és nemzeti díjban részesült.

Ezek között van a Business Woman of the Year 2005 (Az Év Üzletasszonya 2005),

a Los Angeles Fővárosi Kereskedelmi Kamara díja.

2006-ban megkapta a Sol Azteca (Azték Nap) és a rangos Members Choice Award (Tagok Által Odaítélt Díj), amely a Latin Kereskedelmi Szövetség díja.

Ugyancsak 2006-ban egy volt a kilenc hölgy közül, akik az országban megkapták az Anna Maria Arias Memorial Business Fund Award (Anna Maria Arias Emlék Alap Üzleti Díj) díjat.

Békenagykövet

A világbékéért folytatott munkájáért és kampányáért - melynek jelmondata: A béke velem kezdődik. A belső béke maga a világbéke - 2012-ben a Mil Milenios tekintélyes béke-zaszlajával tüntették ki, ezzel hivatalosan békenagykövetté nevezték ki.

2013-ban a hawaii Order of the Orthodox Knights Hospitaller of St. John Orosz Nagykeresztjét és a Dame címet adományozták neki.

2015 januárjában elnyerte a Közönség Béke Díját (Public Peace Prize), amely nemzetközi, internetes szavazás alapján jutalmazta a legeredményesebb béke-aktivistákat.

Mabel ma már nemzetközileg elismert.

Tíz évvel saját cégének alapítása után döntött úgy, hogy sikeres könyvelő- és adószakértői irodáját bezárja, rádió- és televízió-műsorait megszakítja, hogy a szenvedélyének élhessen, - kizárólag küldetésének, a Ho'oponpononak szenteli az életét.

Most, mint szerző, inspirációs tréner, szónok és előadó utazza körbe a világot, inspirációt nyújtva a különböző kultúrából származó és eltérő nyelveken beszélő embereknek.

Mabel szívesen vállal interjút, beszélgetést és tart tanfolyamokat magánszemélyeknek és cégeknek.

Ho'oponopono Magyarországon

Magyarországon 2012 óta tanítja a Ho'oponopono, illetve az általa jegyzett Zero Frequency® módszerét, amely az ősi problémamegoldás gyakorlatiassá és mindenki számára könnyen érthetővé kidolgozott változata. Mabel számára különösen fontos, hogy a gyermekek számára mihamarabb megmutassuk az utat a boldogsághoz. 3 - 100 éves gyermekek számára írt könyve több nyelven olvasható.

Bibliográfia

A legkönnyebb út - Oldd meg a problémáidat, és térj arra az útra, amely elhozza neked a szeretetet, a boldogságot, a gazdagságot és álmaid életét - című könyv szerzője. Nemrégiben publikált egy bővített kiadást, amely egy különleges ajándékot is tartalmaz „El Camino más Fácil para Entender Ho’oponopono. Las respuestas Más Claras a Tus Preguntas Más Frecuentes” (A legkönnyebb út a Ho’oponopono megértéséhez. A Legvilágosabb válaszok a leggyakoribb kérdéseidre). Ez a kiadás választ ad a hogyan, a mikor és a hol kérdésére ezzel az ősi módszerrel kapcsolatban. A tisztítás egyszerűen az emlékeid törlése és Zéró frekvenciára érkezés. Ugyancsak társszerzője az „Inspiration to Realization”, a „Thank God I…” és a “Más Allá del Psicoanálisis” című könyveknek.

Mabel második könyve, „Az élet legkönnyebb útja” Engedd el a múltat, élj a jelenben, és változtasd meg az életed mindörökre, tömören és konkrét témákról szól, ilyenek többek között: az intellektus, elengedés és áramlás, emlékek, megbocsátás, elvárások, értékítéletek, érzelmek, függőségek, boldogság, siker és pénz. A könyv értelmezést és gyakorlati modellt ad a könnyebb élethez a Ho’oponopono művészetén keresztül. A megértés teljes mértékben új szintjére visz bennünket, azzal, hogy hogyan engedjük el a múltat, hogy éljünk a jelenben és hogyan nyíljon meg a jövő minden lehetősége.

Mabel tanfolyamai egyre több szülőt vonzanak, akik elhozzák gyermekeiket, hogy megtanulják a Ho’oponopono művészetét. Ez annyira elbűvölte Mabelt, hogy ma már imád gyermekekkel dolgozni. Ennek köszönhetően jött rá, hogy nem áll rendelkezésre gyermekek számára megfelelő Ho’oponopono irodalom. Mabel büszke első,”El Camino Más Fácil para Crecer” (Felnőni a legkönnyebb úton) című gyermekkönyvére. Ez a könyv tele van szebbnél szebb illusztrációkkal, amelyek tündérmese módjára tanítják meg a Ho’oponopono alapelveit 3-100 éves gyermekeknek.

2014 őszén jelent meg első, nem saját kiadásban publikált műve, az Elmélkedéseim a Ho'oponoponoról, amelyet a spanyol Editorial Sirio válogatott korábban megjelent cikkeiből és tanulmányaiból, és rendezett egy kötetbe, témakörök szerint. Ez a könyv is olvasható ma már magyar nyelven.

Mabel Katz olyan inspirációt kínál nekünk, amely egy életen át kitart. Inspirációs módszere olyan eszközökkel szolgál, amelyekre szükséged van ahhoz, hogy megváltoztathasd életed és tartós eredményeket érhess el. Módszere a lényeghez, a lélekhez ér el, és nagyon sokan mondják, hogy Mabel örökre megváltoztatta az életüket.

Kapcsolattartó: Móra Klára, email: hawaii@hooponoponoway.hu

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mabel_Katz

http://hooponoponoway.hu/mabel_katz

 

 

Geeta Iyengar

Geeta Iyengar a legendás Yogacharya, B. K. S. Iyengar legidősebb lánya és napjaink egyik legnagyobb tudású jógaoktatója. (1944 Pune, Maharashtra, India)

Geetaji 1962-ben, édesapja felügyeletével kezdett gyakorolni Iyengar jógát, és azóta folyamatosan tanít.

Rendkívüli megfigyelő készsége mellett ismert arról is, hogy különlegesen összetett tanításokat is könnyedén tud átadni tanítványainak, legyen szó filozófiáról, ászana gyakorlásról vagy pránajámáról (légzőgyakorlatok).

A jóga terápiás felhasználásában szerzett tapasztalata, gyakorlata az egész világon egyedülálló, a mai napig minden évben jógaoktatók százai látogatnak el hozzá, hogy tudásából meríthessenek. Emellett nagyszabású képzéseket is tart világszerte, jógaoktatók generációi tanultak a keze alatt.

Életműve legismertebb része a női gyakorlás módszertanáról és annak jótékony hatásairól írt könyvei és cikkei. Művei felbecsülhetetlen értékű eszközt adnak minden nő számára a rendszeres menzesz, a szülés előtti és az azt követő időszak és a menopauza megkönnyítésére és megélésére. Geeta részletesen kifejti, melyik életszakaszban milyen gyakorlatokra érdemes fókuszálni női gyakorlóknak. Emellett ismerteti az egyes időszakokra jellemző fizikai és szellemi kihívásokat, és megoldási javaslatokat is ad azokra a problémákra, amelyekkel a legtöbb nő szembesül egy-egy életszakaszban.

Mióta B. K. S. Iyengar elhagyta fizikai testét, Geeta Iyengar az Iyengar metódus vezető instruktora és az indiai központ, a Ramamani Iyengar Memorial Yoga Institute igazgatója testvérével, Prashant Iyengar-ral.

Magyar nyelven elérhető könyve:

  • Clennell, Bobby; Iyengar, Geeta: “Nők jógakönyve: Ászana és Pránájáma a menstruációs ciklus minden szakaszára’ ‘The Women’s Yoga Book: Asana and Pranayama for All Phases of the Menstrual Cycle’

Forrás: http://iyengar.hu/geeta-iyengar/

 

 

Bobby Clennell

Nemzetközi ismertségű szenior Iyengar-tanító, akinek az egyik fő szakterülete a női jóga, és a nők komplex testi-lelki egészsége. Londonban született és nőtt fel, ahol divat (1961-ben végzett) és művészeti iskolába járt.

Bobby Clennell több mint 30 éve tanít Iyengar-jógát.

A New York-i Iyengar Intézet alapító tagja, ahol öt órája van hetente, ezekből az egyik női óra, ahol női jógát tanít, egy másik pedig kismama óra.

Műhelyeket is tart szerte az Egyesült Államokban és Európában, valamint férjével, Lindsey Clennell jógaoktatóval közösen elvonulásokat vezetnek az Egyesült Királyságban, Tobago-ban és Mexikóban.

Bobby Londonban kezdett el jógázni a hetvenes évek elején, miközben jelmeztervezőként és animátorként dolgozott.

Férjével Lindsey-vel és fiaival Miles (10)-szal és (5) Jake-kel 1976-ban utaztak először Punéba, Indiába, hogy B. K. S. Iyengartól tanuljanak. Azóta minden második évben visszatér, hogy tovább tanuljon.

1977 óta okleveles Iyengar jóga oktató.

Női jóga

A nyolcvanas években a B. K. S. Iyengar lányával, Geetával való tanulás hatására Bobby elkezdett érdeklődni a női jóga témái iránt. Mialatt B. K. S. Iyengar órát tartott, a menstruáló nők a terem hátsó részében egy csendesebb gyakorlást tartottak. Geeta tanította ezeket a nőket. Ez a tapasztalat felébresztette Bobby-ban a női gyakorlás szükségét, és azóta is ez áll a tanítása középpontjában.

Egy ”Yantra” című rövidfilmet is készített, ami B. K. S. Iyengar ászanagyakorlásának mozdulatain alapul.

Bobby Clennell New Yorkban él. További információk a tanítási órarendjéről és a filmről a www. bobbyclennell.com weboldalon találhatóak.

Kapcsolódó könyvek

  • B. K. S. Iyengar: Light on Life: The Yoga Journey to Wholeness, Inner Peace, and Ultimate Freedom.
  • Emmaus, PA: Rodale, 2005 (Élet új megvilágításban: A jóga útja a teljesség, belső béke és végső szabadság felé. Magyar kiadása előkészületben.)
  • Jóga új megvilágításban. Budapest, 2010, Saxum.
  • Pránájáma új megvilágításban. Átfogó útmutatás a jógalégzéshez. Budapest, 2009, Filosz.
  • A jóga-szútrák szíve. A jóga filozófiájának végső vezérfonala. Budapest, 2014, Saxum.
  • A jóga fája. Budapest, 2009, Filosz.
  • Jóga: A holisztikus egészséghez vezető út. Budapest, 2009, Gabo Kiadó.
  • Geeta S. Iyengar: Yoga: A Gem for Women (Jóga: drágakő nőknek.) Toronto, 2002, Timeless Books.

A szerző könyvei

A szerzőhöz kapcsolódó írások

Forrás: http://filosz.hu/bobby-clennell

 

 

Ganga – Geneviève Decoux

Filozófus, ismert spirituális tanító, az advaita egyik jeles képviselője, Pápádzsí tanítványa-felesége.

Ganga – eredeti nevén Geneviève Decoux – a gyermekéveit Belga-Kongóban, Afrikában töltötte. (1947-ben Namurban született).

Az ország függetlenségének kikiáltása után szüleivel Belgiumba költözött, hogy ott fejezze be a középiskolát és az egyetemet.

Itt mély elégedetlenség kezdett eluralkodni rajta az élettel kapcsolatban, és kétségbeesetten kereste az élet értelmét. „Mi az élet? Mi az élet célja?” Állandóan ezek a kérdések gyötörték, s mivel nem talált rájuk kielégítő választ, boldogtalansága egyre nőtt. Végül amikor filozófiavizsgájára készült, találkozott Szókratész híres kijelentésével. Ez akkora hatással volt rá, hogy tudta: megtalálta a kérdést, amelyet érdemes megválaszolni. A saját elmondása szerint:

„Éppen a filozófiavizsgámra tanultam, amikor olvastam Szókratész szavait: »Ismerd meg önmagad!« A szavak szinte tigrisként vetették rám magukat, és közvetlenül a szívemhez szóltak. Ráébredtem, hogy nem ismerem magam, és hogy ezt a tudást kell keresnem. Azonnal Görögországba indultam. Elmentem, hogy találjak egy élő Szókratészt, egy mestert, aki meg tudja mutatni nekem, hogy ki vagyok. Még a vizsgáimat sem fejeztem be. Nem tudtam várni. Még aznap abbahagytam az egyetemet, ahogy Szókratész szavait olvastam. Három nappal később már úton voltam autóstoppal Görögország felé. A táskámban egy üveg bor volt, némi kenyér és hagyma, meg hatvan dollár. Ez volt minden, amit az útra vittem. Így mentek a dolgok a hatvanas években. Elindultam, de igen türelmetlen voltam, mert már megkérdeztem a filozófiatanáraimat, és egyikőjük sem tudott kielégítő válasszal szolgálni. Görögországban sem találtam senkit, aki segíteni tudott volna. Mindenütt csak filozófiát találtam, vagy valami vallásos miszticizmust, de valahogy tudtam, hogy nem azt keresem. Azt éreztem: »Tehát nincs élő Szókratész. Akkor élő Buddha van, és Indiában találom meg őt.« Továbbutaztam hát Indiába, és azonnal a Gangeszhez mentem.”

Ez 1968 nyarán történt, amikor Ganga még csak huszonegy éves volt.

Tucatnyi különböző guru címét adták neki, de ő egyikőjüket sem kereste fel, mert ösztönösen érezte, hogy a felismerésnek a mester és a tanítvány között kell megtörténnie.

Ezért hát a Gangesz Himalájánál lévő szakaszához ment, mert tudta, hogy arrafelé élnek jógik.

Miután három hónapig különböző jógikkal és szentekkel élt és tanulta a technikáikat, tanácstalan lett, hogy vajon melyik módszer az igazi: a bhakti vagy a dnyána ösvénye, vagy valamelyik másik? Ezért úgy határozott, hogy egy darabig egy barlangba költözik, és maga vizsgálja meg a kérdést. Vízuma időközben lejárt, és a pénze is szinte teljesen elfogyott. Egyetlen rúpiája maradt, és egy könyve Kabírtól. De semmi sem oldódott még meg, és a keresése nem ért véget.

Utolsó rúpiájával egy teaárushoz ment, ahol egy férfi megkérdezte tőle, segítségére lehet-e valamiben. Ganga udvariasan visszautasította. Erre a férfi így szólt: „Ha szükséged van rám, minden reggel öt órakor megtalálsz a Gangesz partján.” Két éjszakára rá álmában megjelent előtte a férfi arca, és azt mondta: „Talán én vagyok az, akit keresel.”
Másnap reggel Ganga elment arra a helyre, amelyet a férfi meghagyott. Az azutáni eseményekről így számol be:

„Reggel ötkor elmentem hát a Gangeszhez, hogy felkeresem. Ő ott is volt, és amikor meglátott, nevetve kérdezte:
– Mit szeretnél?
– Kozmikus tudatosságot! És ha ismersz annál is többet, akkor azt!
– Mit teszel mindezért? – érdeklődött.
– Meditálok.
– Mutasd meg, hogyan! – kérte tőlem.
Erre lehunytam a szemem, nem tudom, milyen hosszú ideig, majd kinyitottam, és a Gangeszre néztem, az égre, a madarakra és őrá… Minden nagyon egyszerű lett. A dolgok csak azok, amik. Minden megállt. Nem valamiféle drámai robbanás történt. Inkább valami elképesztő tény. 
Tudtam, hogy megtaláltam a mesteremet. Határozottan azt éreztem, hogy már nagyon régóta ismerem. Következő szavai ezért szíven ütöttek:
– Most elmehetsz. Megkaptad, amiért jöttél, elmehetsz.
Tudtam, hogy végre megtaláltam a mestert, akit kerestem, de ő azt mondta: »Nem, most menj! Ha szükséged lesz rám, ott leszek.« Mennem kellett. Nem tudtam a nevét, és ő sem tudta az enyémet – semmit sem tudtunk egymásról. De elmentem, mennem kellett. A tökéletes elragadtatottság állapotában voltam…”

Később kétségbeesetten próbálta újra megtalálni őt. Az egyetlen közös pont, amelyet ismertek, az a bizonyos hely volt a Gangesz partján. Ganga ezért nyolc hónapig itt élt egy fa alatt, miközben meditált és várt. Egyik este aztán a mester visszaérkezett, és ezután egyre több időt töltöttek együtt.
A mestert Pápádzsínak hívták, teljes nevén H. V. L. Púndzsának, és a XX. század második felének egyik legnagyobb dnyáníja (bölcse) volt. Pápádzsí és Ganga (vagy Mírá, ahogy akkoriban ismerték) 1977-ig szinte folyamatosan együtt volt. Ganga elkísérte mesterét első nyugati útjára 1971-ben, és számos más utazására is vele tartott.

Időközben indiai szertartás szerint házasságot kötöttek, és 1972-ben megszületett lányuk, Mukti.
1976-ban Muktit be kellett íratni az iskolába, és úgy döntöttek, hogy Nyugaton kezdje meg a tanulmányait. De ez egyben azt is jelentette, hogy fizikailag el kell válniuk egymástól.
Ganga visszatért Nyugatra, de végül Venezuelában kötött ki, ahol három évig élt Pápádzsí egyik tanítványával. Ezután Belgiumba ment dolgozni, és Mukti ott járt iskolába.

Az évek során, egészen Pápádzsí 1997-ben bekövetkezett haláláig, Ganga és Mukti rendszeresen felkereste őt, és sűrűn leveleztek. Soha nem érezték, hogy valóban elváltak volna egymástól.

„Az első hatás akkor ért, amikor először találkoztam vele – mondta Ganga –, de az is nagyon megérintett, amikor elhagyta a testét. A kettő közötti időszakban csak különböző szintű tapasztalatokban volt részem, és elégett minden, amiről azt gondoltam, hogy én vagyok.”
Pápádzsí szintén észrevette benne ezt a lángolást: „Felismertem benne a tüzet, a szabadságért lobogó tüzet. Ez a tűz nagyon ritka, nem sok arcon látom, de egy pillantás elég volt, hogy felismerjem: ő az egész életét annak szentelte, hogy megtalálja a szabadságot.”
Pápádzsí halála után Ganga három hónapig meg sem tudott szólalni, de még azután sem tért vissza korábban ismert életéhez, hogy újra beszélni kezdett. „Az élet teljesen megváltozott, és gondomat viseli. A kereső nyomtalanul eltűnt. Távozása pillanatában rettenetes sürgetést éreztem, hogy hallgassak arra, amire mindig is utalt. Egy mondat jelent meg előttem: „Szánj negyed másodpercet önmagadra!”, amit meg is fogadtam, és a teljes struktúrám megváltozott… Valóban, valóban felismertem, mit jelent az, hogy »Ismerd meg önmagad!«”
Pápádzsí halála után Gangát megkérték, hogy tartson szatszangokat, és ő igent mondott a felkérésre. Akkoriban Brüsszelben élt, de később a Francia-Pireneusokba, majd Dél-Portugáliába költözött, ahol jelenleg is él édesanyjával, Durga Mával, Muktival és unokáival, Arunnal és Satyával, és szatszangokat tart az Atlanti-óceán partján.

 

Életrajzi források:

  • Lynn Marie Lumiere, John Lumiere-Wins: The Awakening West. Conversations with Today’s New Western Spiritual Leaders. Fair Winds Press, Berkeley, 2003.
  • David Godman: Nothing Ever Happened. (Vol. II.) Avadhuta Foundation, Boulder, 1998.
  • Malik Tóth István (szerk.): India misztikája. Az egység tanítói. Filosz, Budapest, 2002.
  • Személyes beszámoló, Franciaország, 2002.
  • Ganga: Ki vagy valójában? Kérdések és válaszok a megfogalmazhatatlanról. Filosz, Budapest, 2010.

A szerző könyve

advaita

Forrás: http://filosz.hu/ganga-genevieve-decoux/

 

 

Gangaji - Antoinette Roberson Varner

A nem-kettős (advaita) szemlélet alapján álló spirituális tanító, Srí H. V. L. Púndzsá (Papaji, Pápádzsi) tanítványa.

Gangaji 1942-ben született Texasban Antoinette Roberson Varner néven. Családi problémák miatt gyermekkora nem nevezhető felhőtlennek. Délen még azok után sem érezte otthon magát, hogy férjhez ment és kislánya született.

Spirituális keresés

1972-ben San Franciscóba költözött, és spirituális keresésbe kezdett. Nem sokkal ezután elvált, és egy politikai aktivistaként eltöltött időszak után letette a buddhista fogadalmakat, zen és vipasszaná meditációt gyakorolt, és egy tibeti buddhista központ vezetésében segédkezett.

Élettársával (a későbbiekben férjével), Eli-jal öt éven keresztül vezettek egy gyógyító központot San Franciscóban. Az anyagi siker és a hatalmas jelzálogkölcsön azonban inkább teherré, mint áldássá vált számukra. Egy szép napon komolyan átgondolták életüket, és eltűnődtek rajta, mi történt velük. Mivel egyszerűbb életre vágytak, eladták házukat, és Hawaiira költöztek.

Gangaji továbbra is állhatatosan vágyott az igazságra és a beteljesedésre, és azért imádkozott, hogy megtalálja tanítóját.

A felismerés

Imái 1990-ben meghallgatásra találtak, amikor Indiában találkozott Srí Ramana Maharsi egyik tanítványával, Srí H. V. L. Púndzsával (Pápádzsíval).

E találkozás alkalmával Gangaji mélységes megkönnyebbülést élt át, és megérezte, hogy végre rátalált arra, amit keresett. Púndzsadzsí egyszerűen és közvetlenül mutatott rá: „Te a szabadság vagy. Az Igazság vagy.” Ez a felismerés Gangaji lelke legmélyéig hatolt, és teljesen megváltoztatta az életét.

Annak titka, hogy mélyebbre hatoljunk – magyarázza Gangaji –, éppen abban rejlik, hogy sehová se menjünk, mivel nincs semmi megvalósítani- avagy elérni való. Mindössze annyi szükséges részünkről, hogy legyünk, s ebben semmi rejtélyes nincs.

Gangaji azt tanácsolja, hogy adjuk fel személyes történeteinket, melyek elkerülhetetlenül magukkal hozzák a vég nélküli kötődéseket s az elkülönülés fájdalmát és szenvedését. Ahhoz, hogy belemerüljünk saját magunk határtalan mélységébe, szembe kell néznünk legmélyebb félelmeinkkel, s engednünk kell, hogy a világ – ahogy mi ismerjük – eltűnjön. Az igazság egyszerűsége és közvetlensége, amelyet Gangaji megoszt mindenkivel, különböző hátterű, foglalkozású és nemzetiségű emberek ezreit vonzza hozzá, akik összejöveteleit (szatszangjait) és elvonulásait világszerte látogatják.

A szerző könyve

A szerzőhöz kapcsolódó írások

Forrás: http://filosz.hu/gangaji/

 

 

Amy Morin

Bestsellerek szerzője és híres életügyi előadó, aki rendszeresen publikál a Forbes-ban és a Psychology Todayben. Pszichoterapeutaként, főiskolai előadóként, íróként, valamint az About.com tanácsadójaként is dolgozó Amy Morin cikke - 13 DOLOG, AMIT A MENTÁLISAN ERŐS EMBEREK ELKERÜLNEK  - 2013 őszén jelent meg weboldalán, majd miután szinte vírusként kezdett a világhálón terjedni, a Forbes is megjelentette. A nagy siker hatására a cikkből könyvet írt.

 

 

Sonia Choquette

Író, előadó, rezgés-gyógyító, a hatodik érzék spirituális oktatója. Világszerte keresettek tanácsai, bölcsessége és lélekgyógyító képességei.

Könyvei, köztük a New York Times bestsellere, A válasz egyszerű… eddig több mint egymillió példányban jelentek meg. Legismertebb képessége a hozzá fordulók emberi rezgéseinek állandó megváltoztatása, a depressziók oldása valamint a megérzések feltárásnak sikeres segítése. Segítséget nyújt a lélek mélységeinek és terveinek megismerésében, tanácsaival a boldog, megelégedett és békés élet esélyét kínálja.

Arra született, hogy felszabadítsa az embereket önnön korlátaiktól és arra ösztönözze őket, hogy használják fel a bennük rejlő összes erőt. Általános probléma, hogy az emberek öt érzékkel érzékelik a világot, miközben mindannyian rendelkezünk a hatodik érzékkel is. Sonia Choquette megnyitja az emberek előtt az utat egy örömtelibb élet, a gyógyító és erőteljes hatodik-érzékkel megáldott élet előtt.

Tehetséges, sokszor szenvedélyes oktató és előadó, kíméletlen őszinteséggel mutatja meg közönségének, hogyan lehet gyorsan és könnyen átalakítani az általános életérzést félelemből örömmé, a hallgatósága megérzéseihez szól, felébreszti szunnyadó szellemüket, hogy úgy éljék életüket, ahogyan valójában szeretnék.

Rengeteg helyen megfordult a médiában. Szerepelt az ABC, az NBC és a CNN csatornák műsoraiban csakúgy mint olyan lapokban, mint a New Woman Magazine, a USA Today, a The Chicago Tribune vagy a The London Times. Házigazdája állandó rádióműsorának, a Hay House Radio csatornáján hetente jelentkező Bízz a rezgéseidben című adásnak.

Diplomáját a University of Denveren és Párizsban, a Sorbonne-on szerezte, metafizikai doktorátusát az American Institute of Holistic Theology-n védte meg, tagja a Transzformációs Vezetés Tanácsának. További információkkal workshopjairól és előadásairól a www.soniachoquette.com oldal nyújt.

Forrás: http://reiki.timba.biz/sonia-choquette/

Sonia Choquette: Bizz belső rezgeseidben!

Sonia Choquette világszerte rengeteg embernek adott tanácsot és választ elsősorban a munkájukkal, de az élet egyéb területeivel kapcsolatban. A hozzá fordulók, akik gyakran diákok, elsősorban attól tartanak, hogy a munka elborítja őket. Életük csupa stresszhelyzetből, aggodalomból és frusztrációból áll ezekben a gazdaságilag vészterhes időkben.

De nem mindenki érez így a Soniához fordulók közül. Egyesek otthon érzik magukat munkájukban és különböző védekezésmódokkal szerelkeztek fel a hivatással járó kellemetlenségek ellen. Kik ők? Különleges képességekkel születtek? Harvardi diplomával rendelkezők? Lottónyertes szerencselovagok? Nem.

Csupán egyetlen egyszerű dolgot tudnak: elhatározták, hogy hatodik érzéküket követik minden olyan esetben, amikor karrierjükben döntéshelyzetbe kerülnek.

Sonia Choquette szerint mindenki szerencsésnek mondhatja magát, mert mindannyian rendelkezünk a hatodik érzékkel. És mindannyiunk számára azonnal segíthet munkánkban, vagy az élet más területén. Ez az előadás pedig megmutatja, hogyan kezdjünk hozzá a lehető legegyszerűbb módon.

A “Bizz belső rezgeseidben!” cimű – élő chates internetes előadásában – Sonia Choquette bestsellerszerző a hatodik érzékről beszél és arról, hogyan segítheti egy kevésbé stresszes, boldogabb élet megteremtésében.

Csütörtök, Jún. 09, 19:30

Élő adás

Augusztus 23, kedd 19:30

Ismétlés

Augusztus 24, szerda 1:00

Ismétlés

Augusztus 24, szerda 4:00

Ismétlés

Augusztus 24, szerda 9:00

Ismétlés

A fenti linkekre katinva kiválaszthatod a Neked leginkább megfelelő kezdési időpontot. Ha lemaradsz az előadásról nem veszíted el érvényes jegyed! Az előadást megtekintheted egy későbbi időpontban, akár az ismétlések egyikét vagy a rögzített adás felvételét.

Forrás: www.esoguru.com http://reiki.timba.biz/sonia-choquette-bizz-belso-rezgeseidben/

 

 

Dr. Judith Orloff

Dr. Judith Orloff Philadelphiában született, gyermekéveit pedig már az Egyesült Államok nyugati partján, Beverly Hillsben töltötte. Visszaemlékezései szerint már gyermekkorában történtek vele megmagyarázhatatlan események, melyek során előre látott betegségeket, halált és földrengést.

Tanulmányait a Los Angeles-i USC School of Medicine-n végezte, majd négy éven át pszichiátriai rezidens volt az ugyanebben a városban található Kalifornia Egyetemen.

Az orvosi vizsgák mellett azonban korábbi képességét is megőrizte, mára pedig tisztánlátónak is vallja magát.

A szerző saját bevallása szerint orvos, spirituális tanító, az energiagyógyítás és az intuíció nagymestere.

Az amerikai Orloff családban nem kevesebb, mint 25 orvos van. A legismertebb közülük Judith, aki a gyógyítást egészen újszerű, és rendkívül hatékony módon közelíti meg. A „gyógyítás demokráciájának” szószólója – ahol minden testrészünknek van egy „voksa” a teljes test egészségét illetően.

Rendszeresen tart előadásokat orvosi iskolákban, korházakban, egyetemeken, alternatív és tradicionális egészség fórumokon, ahol elméleti „segédeszközökkel” szolgál orvosoknak, betegeknek és mindennapi embereknek egyaránt.

Első könyvében, a Második szempontban saját munkásságát „tisztánlátó pszichiátriaként” írja le, melynek lényege, hogy az intuíciót használja a mentális betegségek diagnosztizálására.

Kötetéből az energia felszabadításának egyedülálló módjaira derül fény, melyek birtokában enyhíthetünk nyomasztó feszültségeinken, s olyan életet teremthetünk magunknak, amely táplál és támogat bennünket. Energiaprogramjával kirobbanóan energikus életvitelre leszünk képesek, jóra fordíthatjuk kapcsolatainkat, és sikeresen védekezhetünk az „energiavámpírok” támadásaival szemben.

 

Érzelmi szabadság.

Hogyan lehet megkülönböztetni az intuíciót a rettegéstől?

Az intuíció általában érzelmek nélkül jelentkezik. Amikor először érezzük, akkor semleges, egy információ csupán, mint például egy egyszerű IGEN. Információ, ami erős érzelmi töltés nélkül jelenik meg. Ha az embernek olyan érzése van, hogy valahol valami szörnyű dolog történik, a beérkezés pillanatában az információ akkor is semleges. Csak épp az emberi válaszreakció lehet rettegés erre – vallja Judith Orloff, aki nem kevesebbre vállalkozik, mint a pszichiátria tudományának gyökeres megváltoztatására.

A Los Angeles-i UCLA egyetem professzora ugyanis vegyíti a tradicionális orvoslást az intuícióval, az energiával és a spiritualitással kapcsolatos legújabb ismeretekkel.

Szerinte mára minden eszköz rendelkezésre áll a negatív érzelmek átfordítására, valamint belső békénk megtalálására.

Előadásain praktikus módszereket kínál a frusztráción, a stresszen és a túlzott aggodalmon való túllendülésre. Megtanítja az embereket, hogyan csendesítsék le túlzottan aktív elméjüket.

Dr. Orloff előadása az Érzelmi szabadságról

Dr. Orloff előadása Érzelmi szabadság című New York Times bestsellerén alapul, amely megteremti a hagyományos és a nem hagyományos értelemben vett orvoslás szintézisét. Meghatározza leghatalmasabb negatív érzelmeinket, a depressziót, a haragot, a szorongást és a félelmet, majd megmutatja, hogyan alakíthatjuk át ezeket pozitív emóciókká: reménnyé, együttérzéssé és bátorsággá.

Orloff hangsúlyozza, hogy csak az érzelmeink útján érhetjük el a spirituális ébredés állapotát, és hogy a teljes emocionális szabadság közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Az érzelmek ugródeszkaként szolgálnak: mindegyik egy-egy lépcsőfok, amely a magasabb tudatosság felé vezet bennünket.

Dr. Orloff rámutat, hogy a saját életünkben nap mint nap hősök lehetünk. Ehhez viszont meg kell szabadulnunk negatív érzelmeinktől, és minden helyzetben arra kell törekednünk, hogy konstruktív, átgondolt megoldásokat találjunk. Egyszóval arra tanít meg, hogyan vezethetjük életünket vidáman, ugyanakkor felelősségteljesen.

Dr. Orloff előadásán megtanulhatod

  • Hogyan vedd fel a küzdelmet az „energiavámpírokkal”, akik kiszívják az életerőd
  • Hogyan kerülheted el, hogy mások negatív érzelmei átragadjanak Rád?
  • Hogyan értelmezd az emberek érzelmeit, indulatait?
  • Hogyan azonosíthatod be, hogy Te melyik „emocionális típusba” tartozol?
  • Hogyan tökéletesítheted az „emocionális típusodnak” megfelelően az életed?
  • Hogyan használhatod fel az intuíciót és az álmokat arra, hogy jobban megérts az érzelmeket?

Ismerd meg az érzelmek, az energia és a gyógyítás titkát!

Tanuld meg, hogyan ébresztheted fel a belső hangot, ami a pozitív érzelmeket felerősíti, a negatívakat pedig megszünteti. Szerezd meg a képességet arra, hogy igazán szabad legyél!

Fogaddd el a segítséget, hogy értelemmel megtelve szemlélhesd önmagát és másokat a szív lencséjén keresztül!

Dr. Judith Orloff előadásainak kezdési időpontjai

A fenti linkekre katinva kiválaszthatod a Neked leginkább megfelelő kezdési időpontot. Ha lemaradsz az előadásról nem veszíted el érvényes jegyed! Az előadást megtekintheted egy későbbi időpontban, akár az ismétlések egyikét vagy a rögzített adás felvételét. Az élő adások nézői chatelhetnek egymással, valamint kérdéseket tehetnek fel az előadónak is, így válnak a nagyszerű tanítások közös spirituális és közösségi élménnyé!

Források: www.esoguru.com

http://reiki.timba.biz/dr-judith-orloff-erzelmi-szabadsag/

 

 

Gabrielle Bernstein

Életmód-tanácsadó, tréner, előadó, sikerkönyvek szerzője.

Huszonnyolc évesen kommunikációs szakemberként saját PR-céget vezetett New Yorkban, de a nagyvárosi, sikerközpontú életmód felőrölte: ekkor kidolgozta saját módszerét a harmónia és az önszeretet eléréséhez. Módszere egy csapásra Amerika első számú spirituális tanácsadójává, a sikeres, fiatal nők példaképévé tette.

Rendszeres szakértője az NBC Today Show-jának, szerepelt Oprah „Super Soul Sunday” műsorában, mint újgenerációs szellemi vezető, új new york-i példakép.

Ő alapította a HerFuture.com nevű női közösségi oldalt, amelynek a célja kapcsolatteremtés, és ezen keresztül a nők ösztönzése és erősítése. A közösséghez bárki csatlakozhat.

Előadásokat tartott a Google, a TEDxWomen, a L'Oreal, az Avon Agape Spirituális Központ, az Integral Yoga, a Kripalu, a Junior League rendezvényein, továbbá az Egyesült Államokban országszerte, egyetemeken.

Gabrielle heti rádió műsora minden szerdán hallható az amerikai Hay House rádió csatornán.

A YouTube Gabrielle-t a legfontosabb 16 YouTube videó blogger egyikének választotta. Rövid videóüzeneteiben – melyekből már magyar felirattal is kaphatunk ízelítőt – pár perces életvezetési tanácsokat ad (például a Történhetnek csodák című nagy sikerű könyvéből), meditálni tanít teljesen kezdőket és haladókat egyaránt, de hosszabb, ingyenesen letölthető kurzusai is fellelhetők a neten.

A Mashable listán a 11 „követni kell” inspiráló twitterezők egyike.

A Forbes magazin Gabrielle Bernsteint a 20 legjobb személyes márka közé sorolta.

Gabrielle okleveles Kundalini jóga és meditációs tanító.

"Zen bombázó” —Huffington Post

"Viszlát, Carrie Bradshaw, itt új példakép! A belső béke és az önsegítés spiritualitás tanítója.” - Elle magazin

Forrás: http://webaruhaz.edesviz.hu/szerzo/Gabrielle_Bernstein

http://edesvizkiado.hu/index.php/gabrielle-bernstein/

 

Gabrielle már közel 10 éve tanít, előadásokat tart, életvezetési tanácsokat ad embereknek a világ minden tájáról. Ami kiscsoportos foglalkozásként indult a saját lakásán, mára komoly mozgalommá nőtte ki magát.

Személyes filozófiája A csodák tanításából vett tanítások, a kundalini jóga és a saját életéből vett tapasztalatok erőteljes kombinációja.

Első három könyve, az Add More ~Ing To Your Life, a Spirit Junkie, és a Történhetnek csodák a világ minden táján élő nőket ösztönöz váltásra, olyanokat is, akiknek eddig közük nem volt a spirituális élethez.

Közösségi oldala teret biztosít csoportok kialakítására és egymás támogatására. A Herfuture.com erőteljes támogató és inspiráló hálózattá lett – kötél, amibe kapaszkodhatunk, és felhúzhatjuk magunkat rajta.

Forrás:http://blog.bookandwalk.hu/2014/09/11/gabrielle-bernstein-egy-guru-aki-moged-all/

 

Könyvei:

TÖRTÉNHETNEK CSODÁK
ÉDESÍTSD MEG AZ ÉLETED
AZ UNIVERZUM MINDENBEN TÁMOGAT

 

Gabrielle Bernstein - Édesítsd meg az életed! - Megerősítésekkel könnyedén

Sokan árulnak boldogságot manapság, az Édesítsd meg az életed! című önátalakító öröm-könyvében azonban Gabrielle Bernstein előadó és életvezetési tréner megmutatja, hogyan teheted egyenesen az életmódoddá a boldogságot azáltal, hogy megismered az ÉN-edet a saját Belső Vezetődet.

Harmincnapos ÉN-egyenletében Gabrielle megtanít eltörölni a negatív gondolatmintákat, és megmutatja, hogyan érhetsz el személyes változást pozitív megerősítésekkel, testmozgással és vizualizációs meditációkkal. Az ÉN-egyenlet szépsége az, hogy az élet végtelen számú területén bevetheted a pozitív változás elérése érdekében.

Mi az ÉN-egyenlet? Egy nagyon hatékony és könnyen alkalmazható módszer arra, hogy visszaszerezzük életünk vágyott egyensúlyát és elégedettek legyünk magunkkal. A recept mindenkinél működik, hiszen azon az elven alapul, hogy a boldogság bennünk rejlik – nekünk kell hát előhívnunk egónk és félelmeink takarásából. Gabrielle ehhez olyan, bárki számára könnyedén elérhető eszközöket használ, mint a tánc, az ugrálás, a meditáció, az ima vagy a naplóírás. „Harmincnapos kaland, melynek során fizikai mozgásformákat, átgondolt pozitív megerősítéseket és kreatív vizualizációkat ismételgetsz.”

Készülj fel rá, hogy amint belépsz az ÉN-eddel való kapcsolódást elősegítő áramlás állapotába, megváltozik az életed. Elengeded a negativitást, és a boldogságot választod helyette!

Ha tetszik, dolgozz vele ha nem, vedd ki, amire szükséged van, és hagyd ott a többit. Ez a te utad.

 

„Gabrielle Bernstein egyszerre tanító és mesemondó, aki a mindennapi tapasztalásai során felfedezett igazságokból mossa ki az aranyat, hogy aztán megajándékozhasson vele másokat.” - Marianne Williamson, a Visszatérés a szeretethez és A változás hatalma című sikerkönyvek szerzője.

„Bernstein célja az, hogy példával szolgáljon azok számára, akik, ugyanúgy, mint ő, a túlzott felesleg kultúrájába születve egy belső űrt szeretnének kitölteni.” - Elle magazin

Forrás: http://webaruhaz.edesviz.hu/ezoterikus-konyvek/edesitsd-meg-az-eleted.html

http://edesvizkiado.hu/index.php/gabrielle-bernstein/

 

 

Gabrielle Bernstein a csodák tanításának elkötelezett híve.

Hisz abban, hogy gondolkodásunk és tetteink egyszerű, következetes megváltoztatása csodálatossá varázsolja egész életünket.

 

Gabrielle Bernstein: TÖRTÉNHETNEK CSODÁK - 42 lépés a csodák útján a boldogság eléréséhez

Inspiráló „útikönyve” segít elengedni félelmeinket, és olyan hozzáállást kialakítani, amelynek köszönhetően a hála, a megbocsátás és a szeretet akadálytalanul áramlik keresztül rajtunk. Mindez végül lélegzetelállítóan bőséges, elfogadó és boldog élethez vezet.

 

A könyv egy hathetes programot ad a kezedbe. Minden héten más-más területre összpontosít: a félelmek felismerésére, önmagad szeretetére, testedre és étkezési szokásaidra, emberi kapcsolataidra, pénzügyi helyzetedre és a mások szolgálatában végzett tevékenységeidre.

Minden gyakorlat apró változásokat hoz létre benned. Ezek a változások a csodák. Minél több csodával találkozol, annál csodálatosabb lesz az életed. Az apró, finom változtatások végül egész életed átalakulását eredményezik.

Készen állsz? Engedd hát be életedbe a csodákat!

"A könyvben mindenütt erősíteni fogom azt az üzenetet, hogy a félelemminták melletti tanúságtétel az első lépés afelé, hogy leváljunk róluk. Támogatást és iránymutatást fogsz kapni tőlem, miközben életed minden területén szembenézel félelmeiddel.

Ekkor lép be a képbe a hajlandóság. Csak akkor változtathatsz egy mintán, ha a hajlandóságod is megvan a változtatáshoz."

Forrás: http://webaruhaz.edesviz.hu/tortenhetnek-csodak.html

            https://www.youtube.com/watch?v=h6UVgg3tmL0

 

Gabrielle Bernstein: Az univerzum mindenben támogat

Használd az univerzum energiáinak áramlását arra, hogy erőre kapj és támogatást találj, ha elveszett vagy, hogy biztonságra lelj, szemben a bizonytalansággal.

Hogyan érezzük magunkat biztonságban, és bízzunk az életben, bármi történik is?

A The New York Times bestsellerszerzőnek és nemzetközi tanítónak, Gabrielle Bernsteinnek sikerült. Ezt az egyensúlyi állapotot önmaga átadása és az átszellemülés spirituális ösvénye mentén érte el. Az elénk tárt történetek és egyetemes tanulságok megadják a keretet az akadályok elengedéséhez, melyek blokkolják a mindannyiunk által vágyott boldogságot és biztonságot. A könyvben található gyakorlatok segítenek elhagyni a kontrollkényszert, hogy végre megnyugodhassunk a bizonyosság és a szabadság könnyed érzésében – és ne csak hajszoljuk, hanem valóban megéljük az életet.

Használd az univerzum energiáinak áramlását arra, hogy erőre kapj, hogy szinkronba kerülj és támogatást találj, ha elveszett vagy, hogy biztonságra lelj, szemben a bizonytalansággal. Az írónő fontos életvezetési titkokat fed fel előttünk, hogy felszabadítsa azt a megnyugtató meggyőződésünket, hogy az Univerzum figyel ránk és mindenben törekvésünkben támogat, csak rá kell tudni hangolódnunk.

„Ezzel a könyvvel elköteleztem magam amellett, hogy a lehető legtöbb embert ébresztek rá hitével és örömével való kapcsolatára. Hiszen ebben a kapcsolatban útmutatást kapunk a valódi célunkhoz: szeretetté válni és a szeretetet sugározni. Ezek a szavak nem maradhatnak meg a szimpla trendszavak szintjén, melyeket kiposztolunk a közösségi média felületeire. Ezeknek a szavaknak küldetésünkké kell válniuk. A boldogság, a biztonság és a védettség, amire vágyunk, a saját szeretet iránti elkötelezettségünkön múlik.”

Forrás: http://webaruhaz.edesviz.hu/az-univerzum-mindenben-tamogat.html

 

 

Molnár Anna

Nyitottnak lenni, kíváncsivá tenni

Az ELTE TTK biológus szakának hallgatója. Tudományos kutatásokat végez, előad, motivál.

Amikor pályaválasztásra került a sor, számára szóba sem jöhetett más, mint a biológia. Az általános iskola óta sikert-sikerre halmoz, rendkívüli eredményeit azonban elsősorban hozzáállásának tulajdonítja. Most ezt szeretné másoknak is átadni.

Tudományos kutatásokat végez, előad, motivál, mellette pedig, amikor ideje engedi, énekléssel, komolyzenével foglalkozik, és jógázik. A természettudományos pálya akkor kezdte el komolyabban érdekelni Molnár Annát, amikor általános iskolai tanárai ötödik osztályban elküldték egy környezetismereti versenyre. „Miután továbbjutottam a következő fordulókba, a későbbi biológiatanárom mérhetetlen időt és energiát fektetett a felkészítésembe, és ez alatt olyan különleges dolgokat mesélt a természet működéséről, amelyek teljesen elvarázsoltak. Azóta hajt a kíváncsiság, hogy minél többet megérthessek a minket körülvevő világból.”

Akkoriban persze még elsősorban a madár- és növényvilág érdekelte. Molnár Anna mindössze 12 éves volt, mikor madárvédelmi programot dolgozott ki óvódásoknak, majd a foglalkozások sikerén felbuzdulva egyre több interaktív bemutatót és ismeretterjesztő programot szervezett. Vezetői tapasztalatokat is szerzett a Kutató Diákok Országos Szövetségének alelnökeként és a XXI. és XXII. Bolyai Konferencia főszervezőjeként.

Érdeklődése később a gimnázium alatt a molekuláris biológia felé fordult, ezért miután felvételt nyert az ELTE Biológia alapszakára, első útja a Semmelweis Egyetem kutatólaborjába vezetett, ahol öt éven át vastagbéltumorok vizsgálatával foglalkozott. Az egyetem alatt is sorra halmozta az elismeréseket. 2014-ben a MATEHETSZ Felfedezettjeink Fődíjasa volt, elnyerte az S. W. Kuffler Kutatási Ösztöndíjat, kiemelkedő kutatói és hallgatói munkája elismeréseképpen pedig Pro Scientia Aranyéremben részesült.

Hamarosan befejezi a mesterképzést a molekuláris genetika, sejt- és fejlődéstudomány szakirányon, később pedig elvégezi a PhD képzést is. Epigenetikával fog foglalkozni, ez a tudományterület azt kutatja, hogy a környezeti, életmódbeli hatások milyen átörökíthető változásokat okozhatnak DNS szerkezetében.

A Magyar Templeton tehetséggondozási program alatt fogalmazódott meg benne társadalmi felelősségvállalási küldetése. Eddigi eredményeit erős belső motivációjának, nyitottságának, kitartásának és szorgalmának tulajdonítja, és úgy gondolja, a megfelelő hozzáállással és gondolkodásmóddal bárki elérheti a saját boldogulásához szükséges céljait. Ezért tudatos szemléletformálással szeretne segíteni az embereknek, hogy megtalálhassák valódi útjukat.

 „Elsősorban gyerekkel szeretnék foglalkozni – mondja –, mivel úgy vélem, minél fiatalabb korban kell az akkor még természetes motivációt, kíváncsiságot megfogni és kialakítani a jó hozzáállást, szokásokat és értékrendet.” Célja, hogy a Covey-féle 7 szokáson alapuló Életrevaló program minden iskolába eljuthasson. Ehhez keres most szponzorokat a Kiváló Nevelési Kultúráért Alapítvány számára és a La femme 50 tehetséges magyar fiatal programtól is elsősorban ennek megvalósításához vár segítséget.

Források: https://www.elte.hu/content/tehetseges-elte-s-fiatalok.t.14189

http://www.lafemme.hu/tehetseg/profil/Molnar_Anna

 

 

Gazdag Orsolya

Közelebb a világszínvonalhoz

Kevésen múlt, hogy nem külföldön eresztett gyökeret. Végül egy nemrég indult üzleti iskola, a SEED talált rá, s innen ívelt fel a pályája. Olyan célokat tűzött maga elé, hogy bármilyen nemzetközi karrierre diszponálhatja magát.

Kivételes tehetség, akit maximalizmus, kitartás, kreativitás és környezetének jobbá tétele vezérel. Így méltatják ajánlói Gazdag Orsolyát. A célja mindig az volt, hogy eredményesen felkészüljön egy olyan lehetőségre, mellyel a legtöbbet teheti. Így jött életébe a SEED, mely arra aspirál, hogy első nappali tagozatos képzésének indulása után 10 évvel Európa top 30 Business Schoolja közé kerüljön. Orsolya egy év után szakmai munkatársból tehetségének elismeréséül akadémiai igazgató pozícióba lépett elő. Ma az intézmény összes képzésének kialakításáért, tartalmáért felel. Összességében ő az iskola mozgatórugója.

„Eddig életemben, korosztályomat megelőzve végig arra készültem, hogy valami olyanon dolgozhassak, amivel a környezetemet jobbá tehetem – meséli magáról. – A School for Executive Education and Development (SEED) akadémiai igazgató pozíciójában ez maximálisan sikerült: azért tehetek, hogy a régió üzleti oktatását közelebb vigyük a világszínvonalhoz.”

Az előzmények, iskolai lépcsői mind erre készítették fel. A középiskola után először az egyetemi alapképzésén bizonyított. „Amikor mesterképzést kellett választanom, láttam, hogy nehéz olyat találni, ami a valós életre készítene fel, ehhez Nyugat-Európába vagy Észak-Amerikába kell mennem.” Végül Nyugat-Európát választotta (a nemzetközi menedzserszakot az Erasmus Egyetemen, Rotterdamban) és nem is jött volna vissza, ha nem találnak rá a SEED alapítói. „Ez számos más tehetséges honfitársunkkal, régiótársunkkal is megesik, ami nem tesz jót a versenyképességünknek. Ezt a tendenciát szeretném megfordítani.” Ez a néhány éve indult üzleti iskola a régió mesterfokú üzleti képzésben (MBA) törekszik rangos helyre.

Gazdag Orsolyának alapos indoka van arra is, amit a La femme 50 tehetséges magyar fiatal programtól vár. „Nagyon fiatalon jutottam felelősségteljes pozícióba, melyben napi szinten kell a régió vezető vállalatainak top menedzsmentjével egyeztetnem. Ebben a közegben szeretnék sokkal otthonosabban, természetesebben mozogni; megszabadulni attól a percepciómtól, hogy fiatalon vagyok itt és nőként. Eredményesebben szeretnék kommunikálni és tárgyalni.” Emellett még abban is támogatást vár, hogyan tudná közép-európai szinten is hatékonyan építeni az üzleti iskola kapcsolatait. „Mert jelenleg a diákjaink 75 százaléka magyar, ezt szeretnénk régiós szinten megfordítani.”

Tehetségének köszönhetően nagyon gyorsan ívelt magasra a pályája. Pozíciójában való kiteljesedéshez szüksége van olyan környezetre, ahol több évtizedes gyakorlatot szerzett menedzserektől vehet át tapasztalatokat, főleg tárgyalások vezetésében, csapatvezetés és self-branding területén.

Forrás: http://www.lafemme.hu/tehetseg/profil/Gazdag_Orsolya

 

 

Bálint Karola

Robotikából a telemedicinába: újra tervezés?

Már fiatalon alkalma nyílt nemzetközi megmérettetésekre is. Nyilván rajtelőny volt ehhez, hogy kiskamaszként kezdett programozni… Azután a tehetségkutató versenyeken már nemzetközi tapasztalatokat szerezhetett.

Általánosságban megfogalmazva informatikával foglalkozik Bálint Karola. „Még a csongrádi gimnáziumban az informatikatanáraimnak köszönhettem nagyon sokat, ők motiváltak és tanítottak, e nélkül talán most valami más területtel foglalkoznék.” Tizenkét évesen kezdett a programozásba, egy ideig robotikával próbálkozott, majd már alkalmazásfejlesztéssel is. Csapattal többször indult különböző országos robotikaversenyeken, illetve a First Lego League közép-európai versenyén, valamint a RoboCup nemzetközi megméretésén is.

A robotika mellett elkezdett egy egyéni projekten dolgozni, a ShopMap alkalmazáson. Elnyerte vele a Magyar Ifjúsági Innovációs és Tehetségkutató Verseny harmadik díját, illetve bemutathatta egy nemzetközi fórumon Londonban és az Intel innovációs versenyén, Phoenixben. 2016-ban ugyanis a Magyar Innovációs Szövetség két magyart is kijutatott az Intel International Science and Engineering Fair (ISEF) világversenyére, az egyik Bálint Karola volt. A bevásárló mobilalkalmazással, amelyen azóta már nem dolgozik, elhozta a versenyről az Oracle Academy 5000 dolláros különdíját. „Maga a verseny és a projekten való munka mindenképpen nagy mérföldkő volt a szakmai életemben” – értékeli karrierjének ezt az eseményét.

2015-ben kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem programtervező informatikus szakán. Felvételt nyert az Eötvös Loránd szakkollégiumba is, ahol csatlakozott az informatikai műhelyhez. Jelenleg a digitális egészségügy, a telemedicina az, ami a leginkább foglalkoztatja. „Gyerekként orvos szerettem volna lenni, de azután elbűvölt a hatalmas lehetőség az informatika világában.” Szerencsére rájött, hogy a kettőnek elég sok köze van egymáshoz, hiszen a technológiai újítások nagyon is befolyásolni tudják az egészségügy hatékonyságát – állítja határozottan.

Ezt szem előtt tartva mostanában egy olyan csoport szervezésén dolgozik, amely olyan fiatal, innovatív szemléletű emberekből állna össze, akik képesek lehetnek a magyar digitális egészségügy fejlődését felgyorsítani. A csoport tevékenységi köre magában foglalja az ötletelést és az alkotást, a kutatást, valamint az ismeretterjesztést is. „Emellett célom természetesen az egyetem befejezése, és fontos számomra az ottani kutatásomból a lehető legtöbbet kihozni, illetve folyamatosan tanulni, minél több ismeretet összegyűjteni.”

A mentorprogramban sokat segítene neki egy olyan mentor támogatása, aki ösztönzi és biztatja a tanulmányai, kutatása, projektje folytatásában, illetve szakmai tanácsokkal látja el. „Szeretnék minél több új embert megismerni, hasznos kapcsolatokat szerezni. Hiszek a közös munka, az összefogás erejében.”

Forrás: http://www.lafemme.hu/tehetseg/profil/Balint_Karola

 

 

Tóth Fedóra

Féltve őrzött titok

Már fiatalon eldöntötte, hogy a textilszobrászat lesz az élete. Gyerekként az édesanyjától leste el, hogyan lehet életet lehelni a vattába, harisnyába. Saját hitvallása szerint szenvedélyes alkotó, aki hisz abban, hogy erre a feladatra született.

A 25 éves művész több alkalommal volt már nemzetközi babakiállítások győztese munkáival. Tóth Fedóra tavaly elnyerte az év iparművésze díjat is. Ugyancsak a múlt év eseménye volt, hogy egy rangos világversenyen ért el első helyezést. Határkőnek tartja a versenyre készített munkáját, amelyet Mága Zoltán hegedűművészről mintázott. Úgy véli, ezzel sikerült belépnie a nemzetközileg elismert művészek táborába.

Azt mondja, hogy a szobrok készítésének technikája teszi őt különlegessé. Úgy tudja, hogy kikísérletezett eljárása egyedülálló a világon, ezért féltve őrzi is a titkát. „Hosszú-hosszú alkotói folyamat eredményeként született meg végül ez a technika, amelyet ma könnyedén használok. Olyasmi ez most már, mint egy régi recept, amelyet a család generációkon át féltve őriz. Amihez aztán mindenki hozzáadja a magáét.” Merthogy édesanyja, a nívódíjas textilszobrász szobrai és az ő technikája jelentették a kiindulást.

Tóth Fedóra szobrai figuratívak, híres embereket ábrázolnak. „Egy szobrot két-három hónapig készítek. Nagy gondot fordítok a karakter, az arc részletes kidolgozására, az érzelmek kifejezésére” – avat be az alkotói folyamat titkaiba. A szoborkészítés nem csak a műhelyében folyik. Fedóra a könyvtárban kutatja a korabeli viseletek jellegzetességeit. De anatómiai ismeretekre is szüksége van a munkájához, mivel a textilszobrokat szereti kiszabadítani a mozdulatlanságból.

Váltásnak tartja művészetében, hogy Liszt Ferenc, Ludwig van Beethoven, William Shakespeare, Ady Endre, Charles Baudelaire alakja után most már a mai kor művészeinek képmását formálja szoborba. Így például Rúzsa Magdolna vagy Presser Gábor örömmel konstatálta, hogy róla is készített kicsiny textil képmást.

Tóth Fedóra szerint a szellemisége, a szenvedélye, az alkotáshoz és a művészethez való viszonyulása követendő példa lehet a fiatal alkotók számára. „Amit én képviselek a világban, az nem termelésre szánt ipari termék, hanem olyan szellemi érték, amit csak a beavatottak érthetnek – vallja. – Nem szeretnék azok közé a művészek közé tartozni, akik alkotásaikat tömegcikként árulják.” A szépirodalom olvasásából töltekezik, rengeteg Shakespeare-szonettet tud kívülről. De ő maga is ír verseket, prózát.

Nagy vágya egy magánmúzeum létrehozása, ahol otthonra találnának szobrai. „A tárlat  koncepciója, hogy a jelen és letűnt korok olyan művészeit jelenítsem meg, akiket mindenki szellemi nagyságoknak tart.” Azt szeretné, hogy eljusson a köztudatba, mindenki számára ismerőssé válna a textilszobrászat fogalma. Úgy véli, sok embert bevonzana ez a művészeti ág.

Forrás: http://www.lafemme.hu/tehetseg/profil/Toth_Fedora

 

 

Detrik Szimonetta

Az első az ember

A Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának Kiváló Hallgatójaként szerzett diplomát. A legfontosabb eredménye viszont, hogy közel másfél évvel ezelőtt megalapította az ország első HR és munkapszichológia fókuszú diákszervezetét.

Egy többlépcsős tanulási folyamatot építettek fel a maga nemében első, Human Behaviour Association (HBA) nevű diákszervezetben Detrik Szimonetta és társai. Egyrészt munkacsoportokban, interaktív keretek között mélyülnek el a HR szakma témaköreiben. Másrészt kéthetente HR- és pszichológiai készségfejlesztő tréningjeik vannak, és elindították business projekt rendszerüket. A szervezetben 22 tagjuk interaktív módon, az egyetemi tanulmányait kiegészítve, minőségben fejlődhet a szakterületén.

Szimonetta ambiciózusan, lendületesen vetette bele magát minden feladatba: jelenleg Vezetés és szervezés mesterszakot végez. Emellett egy éve a Jövőt Építők Generációja Egyesület HR-vezetője. „Nagyon fontosnak tartom az emberi erőforrásokkal és munkapszichológiával foglalkozó szakemberek minőségi képzését – vallja. – Diákszervezetünkben az egyetemi tanulmányokat kiegészítve olyan készségeket sajátíthatnak el a tagok, amelyek később előnyösek a munkaerőpiacon. Célom az is, hogy átadjam nekik hangsúlyozott humán érdeklődésemet.”

Nem véletlen, hogy Lee Iacocca, az amerikai autóipar nagymenője, a Ford egykori vezérigazgatója és a Chrysler megmentője, jelenlegi elnöke szavait választotta mottójául: „Végső fokon minden gazdasági tevékenység három szóba sűríthető: ember, termék és profit. Az első az ember. Ha nincs jó csapatunk, a másik kettővel se megyünk sokra.” Detrik Szimonetta harcos erénnyel foglalkozik a fiatalok fejlesztésével, az a szlogenje: „Aktiváld magad!” Az életében ennek nagy jelentősége van: „Mindig azon szeretnék dolgozni, hogy átadjam nekik: bármit elérhetnek, csak a saját döntésükön múlik.”

„Saját vállalkozást szeretnék majd indítani, körülbelül fél év múlva, ahol a fiatalok kompetenciaalapú fejlesztésével fogunk foglalkozni – beszél terveiről. – Előtte szeretném a cég kompetencia részét egy alapos kutatással alátámasztani, felkeresni a trénereket, akik tanítanak majd nálunk, és felkészülni az indulásra. Nagyon kevés ilyen vállalkozás van most a piacon, nem tudok olyanról, amelyik ilyen tudatosan készült volna.” Szeretné, ha az elkövetkező 2-3 évben az ő vállalkozása válhatna Magyarország első számú, egyetemistákat fejlesztő tréningcégévé.

Alaposan átgondolta az is, hogy mit vár a La femme 50 tehetséges fiatal  mentorprogramjától: „Azt, hogy tovább építhessem a kapcsolatrendszeremet. Új, inspiráló embereket ismerhessek meg. Szeretném, ha a mentorommal megismernénk egymást, egymás motivációit, és amellett, hogy tartalmas beszélgetéseken keresztül terelget engem azon az úton, amin szeretnék továbbhaladni, én is adhassak számára inspirációt.”

Forrás. http://www.lafemme.hu/tehetseg/profil/Detrik_Szimonetta

 

 

 

Prokop Susanne

Pszichiátria és diszkrimináció

Agykutatóként dolgozik az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében, emellett pedig a Semmelweis Egyetem Közösségi Pszichiátriai Központjának önkéntes orvosa. Célja, hogy sajátos szemléletet alakítson ki a mentális betegségek kezelését illetően.

Félig német, félig magyar Prokop Susanne, de az anyanyelve magyar, ahogy ő maga is. Summa cum laude minősítéssel szerzett általános orvosi diplomát, emellett kvantitatív modellezőként is végzett. Gimnazistaként Kínában és Horvátországban képviselte hazánkat fizikaversenyeken, azután ezüstérmet is szerzett az Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciáján Indonéziában. „Az eredményeimet az engem körülvevő fantasztikus tanároknak köszönhetem, akik megszerettették velem a matematikát, a fizikát és a kémiát. A pályaválasztás sokáig nehéz kérdés is volt számomra, hogy merre tovább, de végül családi javaslatra az orvosi egyetem mellett döntöttem.”

Már az első évben tudományos diákköri munkába kezdett. Először egy genetikai kutatáshoz csatlakozott, majd az Élettani Intézetben folytatta. Ott szerencsésen olyan témavezetőt kapott, aki rendkívül motiváló személyiség volt. „Rengeteg technikát sajátíthattam el tőle, és ő győzött meg arról, hogy a matematikai és fizikai alapok is elengedhetetlenek ma már az orvosi kutatásban.” Így a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kezdett órákat hallgatni, ahol ily módon kvantitatív modellezői képesítést szerzett.

A tudományos diákköri munkájáért számos konferencián első díjban részesítették. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián pedig az első helyezés mellett megkapta a legjobb előadói díjat. Azután egy nagy amerikai egyetem nemzetközi díjával három hónapot töltött a Vanderbilt Egyetem Biológiai Intézetében. Ott is felfigyeltek a munkájára, és a következő évben már egy kísérleti technika szakértőjeként kapott meghívást ugyanazon egyetem Farmakológiai Intézetébe.

Ahogyan csak ideje engedi, a kutatás mellett aktívan részt vesz a mentális betegeket sújtó stigma elleni küzdelemben is. „A La femme 50 tehetséges magyar fiatal programhoz azért akartam csatlakozni, mert szeretném tágítani a látókörömet, és teljesen más területekről ismerhetek meg fiatal tehetségeket. A munkahelyemen minden kollégám lenyűgözően nagy tudású, így szakmai segítséget mindig kapok. A mentorprogramtól éppen azt várom, hogy olyan kérdésekre is kapjak választ, amelyek foglalkoztatnak, de nem szigorúan a szakterületemhez tartoznak.”

Sokat gondolkozott azon, hogy a program lehetőségeit hogyan használhatná a lehető legjobb célra. Úgy véli, a közösségi pszichiátria nagyobb támogatottságának elérése, illetve a betegekkel szembeni diszkrimináció csökkentése lenne az egyik ilyen célkitűzése. „A mentorom segíthetne abban, hogyan lehetne ezt a célt megfogni, majd véghezvinni.”

Forrás: http://www.lafemme.hu/tehetseg/profil/Prokop_Susanne

 

 

Dr. Kóspál Ágnes - Magyar csillagásznő a l'oréal-unesco díjazottja

A L’Oréal-UNESCO "A nőkért és a tudományért" programban – Dr. Kóspál Ágnes csillagász az International Rising Talents kategória egyik díjazottja.
Márciusban rendezték meg a L’Oréal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért programjának idei, 19. díjátadó ünnepségét, ahol a nemzetközi feltörekvő tehetségek (International Rising Talents) kategória egyik díjazottja Dr. Kóspál Ágnes csillagász volt.
1998 óta a L’Oréal és az UNESCO által közösen szervezett - A Nőkért és a Tudományért (For Women in Science) – nemzetközi programjának célja, hogy támogassa a különböző tudományok területén tevékenykedő kiváló kutatónőket és az ígéretes fiatal tehetségeket, elismerve az előttük álló kihívások legyőzése érdekében végzett tudományos tevékenységüket. A díjban a világ különböző részein tevékenykedő, kiemelkedő tudományos munkásságot folytató kutatónők részesülnek. A korábbi ösztöndíj programban 2014-ben először részesült magyar kutatónő – Czöndör Katalin neurobiológus – ilyen rangos elismerésben. Tavaly 2016-ban pedig Dr. Farkas Eszter agyi keringést kutató idegtudós, biológus második magyarként lett díjazott.
2017 L’Oréal-UNESCO For Women in Science Award egyik díjazottja Dr. Kóspál Ágnes csillagász a napjainkban születő csillagok és bolygók keletkezési folyamatának részleteit kutatja, és tudományos megállapításaival nemcsak a csillagkeletkezés sok nyitott kérdésére adott magyarázatot, hanem arra is következtetni enged, hogy mi zajlott le 4,6 milliárd évvel ezelőtt, Napunk, Naprendszerünk és bolygónk keletkezésekor.
Kutatásai segítik és formálhatják a tudományág jövőbeni fejlődését is, hiszen olyan új műszerek és távcsövek létrejöttét ihletik, melyek akár a csillagkeletkezésről alkotott egész elképzelésünket átírhatják.

Forrás: https://www.facebook.com/magyarsikerek/photos/a.629931643743063.1073741828.629739010428993/1259818440754377/?type=3&theater

 

 

Schrenk Judit Sattwa

"Judit már egészen fiatalon, 2 éves korában is egyfolytában énekelt, így édesanyja beíratta zenei általános iskolába. Onnantól az élete a folyamatos zenélésről szólt, műhelyek, kórusok, énekes iskola tagja lett, ami az iskolai élet mellett rengeteg fellépéssel járt. Énekelt gyermekoperában a Zeneakadémián, gregorián zenét templomokban és különböző klasszikus műveket számos fellépésen. Még gonosz boszorkányként is kipróbálhatta magát a Holle anyóban! Már 6 évesen eljutott Írországba kórusversenyre és Párizsban is énekelt a híres Notre Dame-ban. Ez a pezsgő zenei élet áthatotta egész gyermekkorát, és a zene szeretete mélyen a személyiségébe ivódott.

Gimnáziumi évei elején került ki ebből a zenei burokból, s a zene, az éneklés hiánya miatt 14 évesen beiratkozott Holczer Irma magánének tanárhoz, aki akkoriban sokat nyitott a személyiségén és az énekhangján is.

20 éves kora körül egy fotós ismerőse javaslatára portfoliót készíttetett és modellkedni kezdett. Már az első válogatásokon is beválasztották reklámfilm szerepekbe és innentől egy igen hosszú reklámfilmes, és modell karrier vette kezdetét az életében. Judit magát csak hobby színészként emlegeti, mert bár színi iskolában sosem tanult, mégis rendszeresen kiválasztották reklámfilmes főszerepekre és kisebb filmszerepekre is. Játszott a Valami Amerikában, az Állítsátok meg Terézanyut-ban és a Megdönteni Hajnal Tímeát-ban is.

A rendszeres válogatásokon és forgatásokon, fotózásokon való részvétel miatt egyre ritkábban jutott el szeretett énekóráira és egyszer csak azt vette észre, hogy rettenetesen hiányzik neki az éneklés. Sokat gondolkodott, vajon mi lehetne az a zenei stílus, amiben újra megtalálhatná magát? Az opera? A jazz? Merre induljon? Egyiket sem érezte igazán magáénak.

Közben az egyik ügynöksége kiküldte Athénba modellkedni, majd innen egyenes út vezetett Thaiföldre, ahol fél évet töltött, aztán pedig Dél-Koreába, ahol 1 évig élt. Dolgozott többek között Japánnak, Hong-Kongnak, Taiwannak, és szinte az összes európai országnak. Közel 80 reklámfilmben volt főszereplő és emellett ott voltak az óriásplakát és egyéb fotózások is.

Ezután úgy döntött, itt az ideje elkezdeni "rendes" munkahelyen is dolgozni és kamatoztatni a PR-os főiskolai végzettségét. Megfordult néhány komolyabb cégnél (Multireklám Zrt, Logitech Hungary, Erste Bank stb), ahol rengeteg értékes tapasztalatot szerzett, de rendszeresen azon kapta magát, hogy munkaidőben az ablakon kibámulva azon töpreng, hogy nem ez az ő útja, és mindenképp a saját lábára szeretne állni.

Mivel Judit már 11 éves kora óta rendszeresen jógázott, hamar megismerkedett a spiritualitással. Még Koreában is járt egy holland tanárhoz, majd mikor hazajött, egy kedves hölgy lakására járt heti 2-3x órákra. Ez a tanár meglátta Juditban a leendő jógaoktatót és rábeszélte, hogy menjen el jógaoktatói tanfolyamra. Mikor elvégezte a Sivananda hatha jóga oktatóit, először bátortalanul állt az emberek elé, de nagyon hamar ráérzett a tanítás ízére, és munka mellett az esti órákban 20 fős csoportoknak tartott órát. Olyannyira kedvet kapott, hogy röviddel ezután elvégezte a kismama, baba-mama, gyerek oktatóit is, valamint Amerikában a Satyananda jóga oktatói képzéseket. Három alkalommal járta be Indiát, ismerkedett az ashram-élettel, jóga mesterekkel, mely nagy hatást gyakorolt rá. Kint ismerte meg guruját, Swami Niranjananda Saraswati-t, akitől a Sattwa spirituális nevet kapta. 2010-ben felmondott a munkahelyén és megnyitotta saját jógaközpontját Százhalombattán, Sattwa Jógastúdió néven és 5 éven át jógáztatott több száz gyereket és felnőttet. Ezt ma is aktívan folytatja - azóta már Budakeszin.

A zenei szál is a jóga kapcsán tért vissza életébe: az egyik jóga akadémián 2006 körül ismerkedett meg a klasszikus kirtannal, minden este nagy közös zenélések voltak harmoniummal, dobokkal, amibe teljesen beleszeretett és hamar jött a felismerése: „Igen! Ez az én stílusom! Ezt kell énekelnem! A bhakti jóga ezen ága az én utam!” Judit meggyőződése, hogy valamelyik előző életében indiaiként élt, mert a mantrák szinte „ragadnak rá”, villámgyorsan tanulja meg a hosszú szanszkrit szövegeket, és nagyon mélyen érzi, hogy mennyire segítik életét ezek a szent, gyógyító rezgésű ősi szövegek. Összefogott néhány hasonló gondolkodású jógás zenésszel és megalakult első 6 tagú mantra zenekara, a Sattwa Sound Band. Sok saját dalt írtak, emellett előadtak klasszikus indiai kirtanokat is, felléptek különböző jógás és spirituális rendezvényeken, fesztiválokon. 6 évig muzsikáltak együtt, aztán megszületett Judit kislánya, és azóta aktívan már nem zenélnek együtt, elfogadták, hogy más utakon járnak tovább. Néha kisebb, 3 fős formációban vállalnak még fellépéseket Sattwa Sound Mini néven.

Judit 2012 körül ismerkedett meg Török-Virág Andrea Hangterapeutával, akivel egy intuitív ötlettől vezérelve elkezdtek "Sattwandi Hangfürdő - Mantrákkal" elnevezéssel olyan speciális hangfürdőket tartani, ahol Judit a hangtálak, gong és egyéb autentikus hangszerek mellett különböző ősi, szanszkrit mantrákat énekel. A nagy sikerre való tekintettel ezt a mai napig örömmel csinálják, sőt gyerekeknek is tartanak havi rendszerességgel játékos Mantra- Hangfürdőket. Judit közben kifejlesztett egy saját, úgynevezett Mantrababa programot is, amit babáknak-anyáknak tart heti rendszerességgel.

Ennél a pontnál érkeztünk el a Samsara Boulevard zenekarhoz. 2015 őszén Judit Budakeszin ismerkedett meg LEMangURIA Lélektáncon Mihók Anitával gitár művésszel, énekessel, aki ebben az időben költözött Budakeszire. Találkozásuk másnapján teljesen véletlenül összefutottak egy hangtál-kiállító teremben és elképedve néztek egymásra, mert ennek szinte semmi esélye nem volt. Judit tréfásan megjegyezte: biztosan van valami dolguk együtt, és ez egy jel! Néhány beszélgetés után kiderült, hogy mindkettőjükben tátong egy űr és szeretnének egy olyan zenekart, aminek alapja a spirituális mantrazene, de színesítve, kiegészítve azt saját lelkivilágukkal. Olyan zene, ami belőlük születik. Judit ekkorra már tele volt rengeteg saját dal ötlettel, amelyek nagy részét nem asztalnál ülve komponálta, hanem "meghallotta" és telefonjára énekelte őket, séta, kirándulás, fürdés stb. közben. Kipróbálták Anitával, hogyan tudnak együtt, egymásra hangolódva zenélni és már az első alkalom is bíztató volt. Ekkor Anita felvette a kapcsolatot Ölvedi Gáborral, aki szintén az élete egy olyan szakaszához érkezett, ami pont megérett egy lelki spirituális zenekarhoz való csatlakozásra. Az első próba után rögtön érezték, hogy csodásan egymásra tudnak hangolódni, és mindhármukban megvan a lelkesedés, az alázat és a közös zene professzionális szintre emelésének igénye! Egy emberként hisznek a mantrák segítő erejében, mivel azt már a saját életük több területén is megtapasztalták.

2016 januárja óta zenélnek együtt, ez alatt rengeteget nyitottak egymáson és önmagukon. Az elejétől kezdve érzik, a zenekar szerencsés csillagzat alatt született és az univerzum által segítve szárnyalnak fölfelé. Mivel Judit már évek óta tart Hangfürdőket, adott volt, hogy a hangtálaival, gongokkal és egyéb autentikus hangszerekkel, valamint afrikai nyelves dobbal és sámándobbal színesíti közös zenéjüket.  Judit nagy örömére szolgál, hogy sok saját számát is bevették a repertoárba. Hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy két ilyen csodás és tehetséges zenésszel és emberrel zenélhet együtt, akikkel mára barátok és lelki társak is lettek. Határ a csillagos ég.

​Judit életcéljának tartja a "Segíteni a HANG által" jelmondatot, és ez mindhármuknál nagyon erősen jelen van. Valószínűleg ez is a sikerük titka."

Forrás: https://www.samsaraboulevard.com/schrenk-judit-sattwa

 

Kovács Sára Dizna

"Sára már születésétől kezdve zenével és zenészekkel volt körülvéve édesapja Kovács Ferenc “Öcsi” révén, aki nagyszerű trombitás, hegedűs, zeneszerző és énekes. Családja rendkívül sokszínű a művészetek terén. Felmenői között voltak/vannak zenészek, festők, szobrászok, ötvösiparművészek. Ezek a művészeti irányzatok mind hatással vannak Sára életére.

Iskolakezdéskor szinte kötelező volt valamilyen hangszer tanulása a családban. Sára a fuvolát választotta. Magyarország egyik legkíválóbb zeneiskolai tanáránál - Herczegh Máriánál - tanulhatott. Tehetsége és muzikalitása hamar megmutatkozott, így több zeneiskolai budapesti és országos fuvolaverseny díjazottja lett. Később nem volt kérdés, hogy zenei pályán folytatja tanulmányait, így felvételizett a Bartók Béla Konzervatóriumba. Itt öt évig tanult, három fantasztikus fuvolaművésznél, Szimicsevics Juditnál, Fábián Tímeánál és Illés Eszternél. Tanulmányait a Miskolci Egyetem Zeneművészeti karán folytatta, olyan fuvolaművészek tanítványaként, akik Magyarország legjobb szimfonikus zenekarainál játszottak első fuvola posztot. Ők Oross Veronika és Móré Irén. Miskolcon új emberekkel és ezáltal új ismeretekkel, zenei irányzatokkal és stílusokkal is megismerkedett. Érdeklődése az improvizáció iránt rohamosan nőtt. A zenének és zenélésnek eme felfogása teljesen megváltoztatta Sára addig kialakult képét a közös zenélésről és alkotásról, számára az improvizáció egy éppen abban a pillanatban létrejövő alkotás, zeneírás lett.

Miskolcon megszerezte Alapképzésen a diplomáját, majd sikeres felvételit tett Mesterképzésre a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, Budapestre. Tanárai Oross Veronika és Sebők Erika voltak. Ez alatt a két éves képzés alatt - a miskolci tapasztalatok hatására-  egy úgymond “szakmai válságon” esett át. Rájött, hogy jóval többféle zenei irányzattal szeretne foglalkozni, mint amit az iskolákban tanítanak. Eljárt a jazz tanszakosok improvizációs óráira, valamint ismerősei hatására közös sámándobolásokon és spirituális összejöveteleken is részt vett (gőzkunyhó, asszonyképző, transztánc, transzlégzés, sámándob készítés, stb.), ahol még újabb és újabb inspirációk érték. 2015-ben, Mester diplomakoncertjén a szokásos klasszikus művek mellett Ravi Shankar egyik rágáját is előadta.

Diplomaszerzése után kapott kisegítői lehetőségeket klasszikus zenekarokban (pl: MÁV szimfonikusok, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Miskolci Szimfonikusok), turnékon, valamint a mai napig rendszeres kisegítője a Budapesti Operettszínháznak. 2017 szeptemberéig zeneiskolában tanított klasszikus fuvolát. Egyre többet foglalkozott más hangszerekkel (didgeridoo, dobok, indiai fuvolák, kínai fuvolák, kalimba, melodika) és az énekléssel. Barátaival alapította meg az Anahata Soundhealing projekt-et, mellyel havi rendszerességgel hét csakra tisztító meditációt tartottak egy éven át. 2016 tavaszától a Napoleon Boulevard tagja fuvolásként és vokálosként. 2016 őszétől a Magyar Vista Social Klub énekesnője, ahol magyar népdalokat dolgoznak fel különböző stílusokkal ötvözve. Sárát a magyar népdalfeldolgozás Édesapja népies stílusú játéka és népdalszeretete miatt már kiskora óta érdekli.

Számos más együttesben játszik különböző posztokon, pl: Tompox (fuvola), All out (énekes), DaWhy (ének, fuvola, didgeridoo, melodika), Dóka Attila Akusztik (fuvola, vokál). Barátaival alkalmanként táncmeditációt tartottak Tenalach Táncutazás néven. Több, mint öt éven át volt a Willany Leó Improvizációs Táncszínház zenészeinek oszlopos tagja. Gyakran zenél Földvári Eszter kontakt táncimprovizációján. Négy éven át havi renszerességgel tagja volt a Felhőcirkusz nevű interaktiv gyermekprodukciót működtető Juhász Kata Társulatnak. Itt ismerkedett meg Ölvedi Gáborral, akivel az első alkalommal kialakult a rokonszenv, a barátság, a közös játékban fellelhető színtiszta harmónia, ennek köszönhetően a DaWhy zenekarba Gábor hívta maga mellé énekelni, ahol fantasztikus kilenc tagú csapatban együtt alkotnak korszakalkotó feldolgozásokat és medley-ket egymástól abszolút különböző stílusú ismert zenékből, valamint magyar és szláv-balkán népdalokból.

A hosszútávú reményekkel teli közös zenélést már csak azzal lehetett fokozni, hogy 2017 augusztusában Gábor a Samsara Boulevard zenekarba is meginvitálta. Sára így szeptemberben csatlakozott a mantrazenekarhoz. Már az első zenés összejövetel nagyon jól sikerült. Judittal és Anitával is rendkívül szeret együtt alkotni, teremteni, gyógyulni, gyógyítani. A zenekar eddigi zenéjét több, mint tíz féle fúvóshangszerrel színesíti az éneklés és dobolás mellett, illetve saját ötletei is közös feldolgozásra kerülnek.

Mindig álma volt, hogy gyógyítson, tisztítson és teremtsen a zenéjével. E szándéka végre teljesülhetett ebben a varázslatos közösségben, páratlanul tehetséges zenészekkel a Samsara Boulevard zenekarban."

Forrás: https://www.samsaraboulevard.com/kovacs-sara-dizna

 

Gesztelyi Nagy Judit zenész, tradicionális Reiki mester és zen buddhista tanító gyermekkora óta játszik fuvolán. Később Európa-szerte, Afrikában, Indiában és Tibetben tanulmányozta a meditációs zenét. Utazásai során sokféle egzotikus hangszerrel megismerkedett, amelyek közül néhányat, például a szívéhez közelálló shakuhachit ezen a koncerten is láthatunk, hallhatunk. https://www.koncert.hu/eloado/gesztelyi-nagy-judit

Gesztelyi Nagy Judit - A felébredés éneke (The Song of Awakening) Vol 1. CD

Az ősi japán Zen kolostorok élő meditációs zenéje. A shakuhachi muzsikája tudatunk mélységeit szólaltatja meg. Hallgatása közben önkéntelen megérintjük tudatunk tiszta természetét. A lélek valódi belső útja válik hallhatóvá és megtapasztalhatjuk, hogyan születik és múlik el pillanatról pillanatra minden érzés és gondolat.

A Zen hagyományok szerint játszott shakuhachi fuvola és a taiko dob olyan tiszta zene, melynek hatására könnyen megérinthetjük az élet mély szentségét. A felébredésben minden emberi szenvedés és szenvedély, bánat és öröm megnyugvásra talál. Mély meditációban átélhetjük, hogyan válik eggyé a legmagasabb rendű bölcsesség és együttérzés sorsunk belső ellentmondásaival.

A japán, ezer évre visszatekintő Zen buddhista kolostorok szerzetesei és mesterei őszintén fejezték ki útjuk nehézségeit és örömeit ezeken a hangszereken keresztül és így felismerhetővé tették a megvilágosodás útját.

Gesztelyi-Nagy Judit szerzetes nevén Kannon, 1987 óta foglalkozik mélyrehatóan a lélek megszabadulásával, választva a Zen buddhizmus világi szerzetesi útját. Az eredetileg pályáján fuvolaművészként és operarendezőként induló művésznő gyermekkora óta elhivatottságot érzett a tudat valódi rejtelmeinek megtalálására, az igaz tiszta út felfedezésére. Miközben spirituális útját járta, a világ számos helyén tett utazása közben, Magyarországon találkozott Yvon Myoken Bec francia származású Zen mesterrel, akinek közösségében 12 éven át gyakorolta Buddha felébredésének útját, a Zazent.

Európa majd minden országában, Afrikában, Indiában, és Tibetben adott komolyzenei és spirituális koncerteket nagy sikerrel. A shakuhachi zenéje a művésznő kontemplatív szellemi útja által telítődik azzal az egyetemes szellemi töltéssel, amely képes megszüntetni a külső és belső ellentmondásokat és feszültségeket. A teljesség felé vezető úton a Buddhista hagyományok szerint haladó szerzetesnő zenéjében és tanításában a világ vallásainak és szellemi útjainak közös forrását fedezhetjük fel.

Testünk, lelkünk, szellemünk szenvedésétől útmutató, bölcs és együtt érző tanító nélkül nehéz megszabadulni. A nagy tanítók mind azért éltek közöttünk, hogy megmutassák valódi lényünket mely mentes minden félelemtől, szenvedéstől, örök idők óta él, soha nem született, soha nem hal meg, lényege a szabad állandó változás. Személyes történetünkben elkerülhetetlenül szenvedünk, mert látszólag elszakadunk igazi, tiszta és teljes tudatunktól. Ragaszkodunk egy részhez, a világot felosztjuk jóra és rossza, hol menekülünk, hol vágyaink után szaladunk, rengeteg fájdalmat és szenvedést élve át és okozva másoknak.Ez a zene újra és újra meghallgatva egy segítő kezet nyújt, hogy bátran ismét átélhessük, ami fáj és szenved bennünk, és egyben ez a kéz el is enged, hogy élni tudjunk újonnan felfedezett szabadságunkkal.

A valódi meditáció teljes csend.
Ez a zene a csendből született és oda tér vissza.
Ez a zene a boldogságból született és oda vezet vissza.
Ez a zene a szabadságból született és a szabadságot adja vissza.

Élő koncertfelvétel
1. Tudattér - shakuhachi fuvola
2. Időtér - taiko dob
3. A felébredés éneke - shakuhachi fuvola, taiko dob, “OM” kórus 

https://rockdiszkont.hu/cd-magyar/g-gy/gesztelyi-nagy-judit-a-felebredes-eneke-(the-song-of-awakening)-vol-1-cd

 

Maja

Tai Ji, Qi Gong, masszőr és jóga oktató, miközben a Három Kincs Völgy életét szervezi

Majával már találkozhattál, ha voltál ősszel a Kerek Egész jógahétvégénken. Illetve a képen a Spirális Áramlások Workshopon a stúdióban. Magával ragadó, nagyon pozitív személyiség, aki mindenkivel megtalálja a hangot pillanatok alatt. http://www.forrojoga.hu/rolunk/oktatoi-csapat?lang=hu&start=12

 

Tóth Andi

Andi több mint 10 éve világutazó és világtanító, szó szerint: tanított jógát Ázsiában, Amerikában, és Európában. Az utazása első állomása a jóga volt, és azóta maga a jóga az utazása. Fiatal korában folyamatosan kínozta a hátfájás, annyira, hogy folyamatosan kezelések alatt állt. A tartós változáshoz azonban egy felismerés kellett, az, hogy rájöjjön, hogy az életminőségének a javításához alapvető dolgokon kell változtatnia. A felismerést tett követte: számtalan jógaórán vett részt, és többféle stílust is kipróbált, mígnem maga is tanítani kezdett.

A jóga szenvedéllyé vált, az életévé. Az óráin a mozgás tudatosságát élheted meg, a mozdulatok pontosításával és személyes igazításokkal. Érti és érzi a szükségleteidet, hogy milyen állapotban vagy aznap, a matracon vagy az életedben, és annak megfelelően segít.

„A jóga nagyon sok mindenre megtanított magammal kapcsolatban: testileg és lelkileg egyaránt. Egy életre szóló utazás ami minden nap valami új dolgot mutat. Az egészséges gerinc valóban a boldog élet titka, amelyhez mindenkinek joga van!” Képesítések: - Bikram Yoga, - Power Yoga, - Synergy Partner Yoga, - Acro Yoga, - Rainbow Kids&Family Yoga http://www.forrojoga.hu/rolunk/oktatoi-csapat?lang=hu&start=12

 

Besnyi Erika

Senior Tréner, Life és Business Coach ACC, Action Learning Facilitator, Mediátor

Dolgozott értékesítőként, több ezer fős pénzügyi multiknál képzési- és fejlesztési vezetőként, volt cégvezető és nyelvtanár. Nyitott, kreatív, optimista és pörgős személyiség, aki jó kommunikációs készséggel, nagyfokú empátiával és értő figyelemmel is rendelkezik. Lételeme, hogy emberekkel foglalkozzon és támogassa őket abban, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból az élet minden területén. Jelenleg 17 féle tréninget tart magyar és angol nyelven egyaránt, business coach-ként nagy multik vezetőit coach-olja, life coach-ként pedig főleg pro bono (ingyenesen) működik.

http://lifecoach.vintageakademia.hu/

 

Pál Adrienn

Senior Tréner, Coach, NLP Master Practitioner, Access Bars Facilitátor, K

észségfejlesztő tréner

Képzéseit magyar és angol nyelven is profi szinten valósítja meg. 20 éve dolgozik a felnőttképzésben, zászlóvivője a coaching-szemléletű nyelvoktatásnak. Harmonikus, derűs személyisége, fantasztikus felkészültsége és a tudást-átadó képessége méltán teszi az egyik legnépszerűbb coach-trénerré. Testreszabott, egyéni és csoportos fejlesztésekben vesz részt. Egyik szakterülete az NLP (neurolingvisztikus programozás).

http://lifecoach.vintageakademia.hu/

Szeretettel ajánlom figyelmedbe oldalamat.

Készséggel állok rendelkezésedre akár saját, akár vállalkozásod életében szeretnél pozitív változást elérni!

Mit szeretnél?

  • Hatékony kommunikációt ügyfeleiddel, munkatársaiddal, 
    családtagjaiddal?

  • Vitális hétköznapokat? Lelki békét? 

  • ​Több lelkesedést, motiváltságot?

  • Kifinomult üzleti készségeket? 

  • Magasabb csapatszellemet? Jobb együttműködést?  

  • Harmonikus kapcsolatokat? Érzelmi kiegyensúlyozottságot?

  • Nagyobb önbizalmat? Magabiztosságot? 

  • Profi angol nyelvtudást?

  • Nagyobb tudatosságot? Több nevetést? Szabadabb életet?

 

Csoportos képzések

magyar és angol nyelven

Itt az idő a változásra?

Egyéni szolgáltatások

magyar és angol nyelven

 

·  Access Bars tanfolyam

·  Asszertív kommunikáció​

https://www.adriennpal.com/

Pál Adrienn vagyok. Tréner. Life coach. Szélnővér. „Egy tréner nemcsak a megváltozás varázslója, hanem szabadságharcos is.”  Ez a mondat hívta életre bennem 2006-ban hivatásom melletti elköteleződésemet. Hiszem, hogy képesek vagyunk a változásra, hogy jobbá, szebbé tegyük az életünket és hiszem, hogy a „harcot” nőként női módon "vívhatjuk", hogy elérjük a magunk szabadságát. Hogy mitől? Félelmeinktől, megkövült, rossz beidegződéseinktől, méltatlan élethelyzetektől. Hétköznap vállalati közegben igyekszem változásra, készségeik fejlesztéseire ösztökélni a résztvevőket, hétvégenként női körben igyekszem a változás varázslója lenni. Hivatásom végzésében segítségemre vannak tanulmányaim, többek között tréner, NLP Master Practitioner, Access Bars facilitátor, life coach végzettségem, az a 16 év, amit a felnőttképzésben eddig eltöltöttem, valamint az a hosszú út, amit önismereti kalandorként bejártam számtalan módszert kipróbálva és elsajátítva.

https://szelnoverek.blog.hu/2011/02/05/kik_vagyunk_21

 

Hevesi Lia

Munka – és szervezetpszichológus

A saját szemszögemből nézve junior trénerként érkeztem, izgalmas tapasztalatokkal a hátam mögött.

Azóta sem állt meg velem a világ, mert együtt, egy erős csapatként építjük a Vista „fellegvárát”, amiben gazdag tudásvilág, emberi értékek, színes személyiségek, soha nem lankadó dinamizmus, kiváló trénerek, ötletek tengere, izgalmas programok/képzések és nem utolsó sorban igazi barátok laknak.

“Liát egy nagyon értékes kurkumához tudnám hasonlítani, melyből elég egy aprócska darabka és rögtön megízesíti és megszínesíti a teljes ételt”

http://www.vistaverde.hu/bemutatkozas/#03