Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


150 inspiráló, példamutató Nő 1

2015.03.26

 

150 inspiráló, példamutató NŐ

 

„Felette nevetséges dolog az sok Férfijakban, hogy ők az Aszszonyokat örökös tudatlanságra büntetik, és nehezen szenvedik, mikor ők a tudományok által ékesítik elméjeket. Minthogy az Aszszonyok az ő kellemetes szépségekkel feljül-múlnak bennünket, attól félünk, hogy majd elméjekkel is meghaladnak.” (Mindenes Gyűjtemény)

„Higgy az álmaidban, a vágyaidban és vidd véghez őket, légy eltökélt. Mindig találj arra időt, hogy tehess valamit másokért. Nincs annál nagyobb jutalom, mint másokat boldoggá tenni” (Fabiola Gianotti fizikus)

 

 

Rosa Parks

Afro-amerikai polgárjogi aktivista.

1955-ben nem volt hajlandó átadnia az ülőhelyét egy fehér férfinak a buszon, emiatt letartoztatták.

„Mikor látta, hogy még mindig ülök, megkérdezte, felállok-e, én pedig nemmel feleltem. Ekkor azt mondta, 'Ha nem áll fel, hívom a rendőrséget és letartóztattatom.' Mire én: 'Rendben, tegye.'”

Letartóztatása váltotta ki a montgomery-i buszbojkottot, a történelem egyik legsikeresebb, faji megkülönböztetés elleni megmozdulását, ami a polgárjogi mozgalom vezetőjévé emelte Martin Luther Kinget. Parks az amerikai kultúra és a polgárjogi küzdelmek egyik legjelentősebb alakjává vált.

1956-ban egy Sydney Rogers készítette rádióinterjúban West Oaklandben, hónapokkal letartóztatása után Parks, mikor megkérdezték, miért döntött úgy, hogy nem adja át a helyét, azt mondta: „Egyszer s mindenkorra tudni akartam, mik a jogaim mint emberi lénynek és mint az Alabama állambeli Montgomery polgárának.”

Az alabamai város fekete bőrű lakossága 381 napos buszbojkottal válaszolt az eseményre. A 40 000 ingázó fekete nagy része gyalogolt, egyesek akár 20 mérföldnyire is. Több tucat busz állt tétlenül hónapokon át, a busztársaság nagy pénzügyi veszteséget szenvedett, míg végül eltörölték a faji elkülönítésről szóló törvényt.

Rosa Parks nemcsak a bojkott kiváltásában játszott fontos szerepet, hanem felhívta a figyelmet az afroamerikaiak egyenlőségért való küzdelmére és a polgárjogi harcokra. King 1958-ban megjelent Lépések a szabadság felé című könyvében azt írta, hogy Parks letartóztatása nem kiváltotta, csak felgyorsította a tiltakozást. „Az ok mélyen rejlett, a hasonló igazságtalanságok sorában. (…) Senki nem értheti meg Mrs. Parks tettét anélkül, hogy megértené: a türelem pohara végül betelik, és felkiált az emberi lélek: 'Nem bírom tovább!'”

Forrás. http://hu.wikipedia.org/wiki/Rosa_Parks

 

 

Teréz Anya

Az elmúlt száz év egyik legnagyobb példaképe, akit a nyilvánosság szinte mindig csendes imába merülve, mosolyogva látott.

Ágnes 1928-ban, áldozócsütörtökön határozta el, hogy szerzetesként Istennek szenteli életét.

Iskolatársnőjével együtt felvételét kérte az angolkisasszonyok írországi anyaházába, amely a Loretói Miasszonyunk nevét viselte. Innen hamarosan Indiába küldték, hogy megkezdje noviciátusát Darjeelingben. Itt tett szerzetesi fogadalmat 1931. május 25-én.

A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott Lisieux-i Kis Szent Teréz iránt érzett tiszteletből választotta. Döntését így indokolta meg: „Ha keresztényi életet él az ember, akkor az biztosítja hitének növekedését. Sok szent járt előttünk, hogy vezessen minket. De én azokat szeretem, akik egyszerűek, mint Lisieux-i Szent Teréz, Jézus kis virága. Őt választottam névadómnak, mert hétköznapi dolgokat tett nem hétköznapi szeretettel.”

 

12 éven át tanított egy indiai katolikus zárdában, amikor 1948-ban isteni megnyilatkozás szólította a nyomorban élők szolgálatára.

A kasztrendszer teljes, tragikus valójában mutatkozott meg előtte, és e szegények tülekedő, nyomorúságos tömegét látva hirtelen kezdte úgy érezni, hogy nincs joga ahhoz a kényelemhez és békességhez, amit megkap a kolostorban, és érez a kedves és jómódú lányok tanítása és nevelése közben. Tisztán észlelte Jézus hívását, hogy hagyja el a zárdát, és éljen a legszegényebbek között. Ez volt Teréz anya életében a „sugallat napja”.

Még ugyanebben az évben engedélyt kapott első nyomornegyedi iskolájának megnyitására.

1950 októberében jóváhagyták az új szerzetestársulatot, a Szeretet Misszionáriusait, amely Kalkuttában alakult meg, és innen terjedt el egész Indiában, majd világszerte.

 

Teréz anya tevékenységét az egész világon elismerték, a rengeteg kitüntetés mellett 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Kérésére nem tartották meg az ilyenkor szokásos bankettet, az erre szánt összeget az éhezők kapták. Teréz anya ugyanis elveihez hűen visszautasította, hogy a ceremóniát záró bankett finomabbnál finomabb ételeiből fogyasszon: „Nem tudnék venni belőle, és nyugodt lelkiismerettel megenni, amikor testvéreim közül annyian halnak éhen. Nekem egy darabka kenyér és egy pohár víz elegendő.”

A Szeretet Misszionáriusai egész szívükből, szabad elhatározással a szegényeket szolgálják, és munkájukért semmi pénzt nem fogadhatnak el.

A Szeretet Misszionáriusainak rendjéhez ma már négyezer apáca és négyszáz szerzetes tartozik, gyógyító-gondozó tevékenységüket hárommillió önkéntes segíti. Öt földrész csaknem százötven országában – köztük Magyarországon – vannak jelen, gondoskodnak a szegényekről, ápolják a betegeket, a legsúlyosabbakat, így a leprásokat is. Az alapítás óta eltelt ötven esztendő alatt Teréz anya és rendje kiterjesztette tevékenységét a világ minden országára és az „élet minden sebesültjére.”

Források: http://www.magyarkurir.hu/hirek/kalkuttai-boldog-terez-anya

http://kmfap.hu/index.php?article_id=688

 

 

Slachta Margit

Magyar szerzetes, feminista politikus, az első magyar női országgyűlési képviselő.

Tiltakozott deportálások ellen, Rómába utazott, hogy személyesen sürgesse XII. Pius pápát a cselekvésre.

Ő maga, mint egy ezer embert mentett meg.

Lengyel származású felvidéki nemesi családba született. Apja, Slachta Kálmán a Kassai Takarékpénztár vezérigazgatója volt, mikor az meggondolatlan üzletpolitikájának köszönhetően válságba került. Ekkor, 1908-ban apja több gyermekével együtt kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba; Margit itthon maradt.

A felső leányiskolát szülővárosában, a tanítónőképzőt Kalocsán végezte. Németországi tanulmányútja után a győri polgári leányiskolában tanított 1906-1907 között, majd Budapesten a II. kerületi tanítónőképzőben. 1908-ban abbahagyta a tanítást, hogy a szociális munkának éljen.

1908 elején az Országos Katolikus Nővédő Egyesület Berlinbe küldte „munkásnőtitkári” tanfolyamra, ahonnan visszatérve már maga is egy nővédő szociális tanfolyam előadója lett.

1908. november 19-én az elsők között lépett be a Farkas Edith által alapított Szociális Missziótársulatba.

 

1915-ben szociális iskolát nyitott, majd 1915. március 25-től A Keresztény Nő című katolikus egyesületi lapot szerkesztette. 1918 márciusában a lap neve Magyar Nő-re változott, ami alcíme szerint A keresztény feminizmus lapja volt. Maga is cikkek sorozatát publikálta az újságban.

 

A Keresztényszocialista Párt tagja volt, mikor az a Katolikus Néppárttal egyesülve 1918 februárjában létrehozta a Keresztényszociális Néppártot; az új pártnak szintén tagja lett, de 1918. október 28-tól már az általa szervezett Keresztény Női Tábor élén állt.

 

1920. február 26-án a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) vezetése a kiírt időközi választásra abszolút többséggel elfogadta a párt hivatalos jelöltjének, aminek tagja is lett. 1920. március 25-én a főváros I. kerületében nemzetgyűlési képviselővé választották. Ő lett az első női képviselő Magyarország történetében. 1922. február 16-án véget ért a parlamenti ülésszak, s ezzel egyelőre az ő képviselői pályafutása is abbamaradt. A KNEP és az Országos Kisgazdapárt egyesüléséből ekkor létrejött Egységes Pártba már nem lépett be, inkább nőmozgalmával foglalkozott a továbbiakban.

 

1923-ban néhány társával együtt elhagyta a Szociális Missziotársulatot; és megalapították saját társulatukat, a Szociális Testvérek Társaságát.

 

1931-től a munkásnők szervezésén fáradozott. 1933-ban megalakította a Szentlélek Szövetséget.

 

1932-ben lapot is indított A Lélek Szava címmel, amelyben több írása is megjelent.

 

1937. november 3-án megnyitotta a Katolikus Női Szociális képző nevű szociális munkás-oktató intézetet.

 

1940. november 8-án a Keresztény Női Tábor nevében beadványt írt a munkaszolgálatosok érdekében.

1941 telén tiltakozott a kőrösmezei deportálás ellen.

 

1942-től az egész országban ún. világnézeti kurzusokat szervezett, hogy a keresztény értékrend közvetítésével ellensúlyozza a hitleri propagandát.

 

Miután 1943. február 8-án Szlovákia bejelentette a „teljes zsidótlanítást”, Rómába utazott, hogy személyesen sürgesse XII. Pius pápát a cselekvésre.

 

A testvérek Thököly úti rendházába bújtatta az üldözötteket, köztük Heltai Jenőt, Radnóti Miklós feleségét valamint Rusznyák Istvánt is.

 

Mozgalmát, a Keresztény Női Tábort 1944 júliusában a Sztójay-kormány betiltotta, ami az év végétől a Demokrata Néppárton (DNP) belül működött azonos néven tovább.

 

A második világháborút követően a DNP-vel és a Polgári Demokrata Párttal (PDP) kötött hármas választási szövetség révén pártonkívüli jelöltként Slachta ismét nemzetgyűlési képviselő lett 1945-ben, ahol a parlament alakulásakor még csak ő és a választási szövetség listáján bejutott másik politikus, Szent-Iványi Sándor (a PDP elnöke) vagyis a 409 képviselőből mindössze ketten voltak csupán hivatalosan ellenzékiek, a kommunisták ténykedéseinek köszönhetően azonban az ellenzékiek száma hamar gyors növekedésnek indult.

Nőmozgalmát az 1947-es választásokra azonos néven önálló politikai párttá szervezte, melynek első (és egyetlen) elnöke lett. A nagymértékű csalások ellenére is a Keresztény Női Tábor négy mandátumot nyert.

 

Kommunista nyomásra 1947. október 28-án elhangzott parlamenti felszólalását a külpolitikai érdekeket sértőnek minősítették és ezért hatvan napra kizárták az Országgyűlésből.

 

Utolsó felszólalását 1948. június 16-án tartotta az egyházi iskolák államosítása ellen. Mikor ez megtörtént (a törvényt elfogadták) a kormánypárti képviselők elénekelték a Himnuszt, amit ő ülve hallgatott végig. Ezért a mentelmi bizottság kétszer hat hónapra kitiltotta és mentelmi jogát is felfüggesztette, ami magyarországi politikusi pályája végét is jelentette.

 

Indulni akart az 1949-es választásokon is, de a letartóztatástól való félelmében végül csak a május 15-ei szavazáson vett részt. 1949. június 22-én éjjel húgával együtt Ausztriába szökött, majd 1949. szeptember 16-án Tóth Etelka álnéven az Amerikai Egyesült Államokba távozott.

1951-ben a hazatérés reményében Bécsbe költözött, ahonnét 1953. május 5-én már igazi nevén az USA-ba utazott és végleg ott telepedett le.

Az emigrációban is megpróbált aktív maradni, próbált segíteni az 56-os menekülteknek is. A Szociális Testvérek Társaságának egyik rendházában hunyt el, Buffalóban.

 

Halála után 11 évvel, 1985-ben Izrael Állam a Világ Igaza kitüntetésben részesítette, és fát ültettek emlékére a Yad Vashem kertjében. 1995. március 15-én ő és a Szociális Testvérek Társasága emlékérmet kapott a magyar kormánytól; május 7-én a Magyar Köztársaság Bátorság érdemjelében részesült.

Források: http://hu.wikipedia.org/wiki/Slachta_Margit

http://barankovics.hu/keresztenydemokracia-adatbazis/ki-kicsoda/slachta-margit

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=480&Itemid=58

 

 

Joséphine Baker, született Freda Josephine McDonald

Afroamerikai származású francia énekesnő, táncosnő, előadóművész, emberjogi aktivista.

Baker volt az első afroamerikai nő, aki egy jelentős filmben játszott főszerepet.

Édesanyját, Carrie-t 1886-ban fogadta örökbe Richard és Elvira McDonald, Little Rock-ban, Arkansas államban. Ők mindketten afrikaiaknak és bennszülött amerikaiaknak a leszármazottai voltak.

A szegénysors miatt már 8 évesen különböző családoknál takarított vagy bébiszitterkedett, ahol rosszul bántak vele, ha hibázott Josephine 12 évesen kimaradt az iskolából, úgy döntött, hogy nem lesz mások rabszolgája többé.

13 éves koráig elindította a pályafutását táncosként és utcai előadóművészként. 15 évesen csatlakozott a St. Louis-i kórushoz. Később New Yorkban egy revü-csapatban kezdett táncolni. Ez a csapat "Revue Negre" néven lépett fel Párizsban, ahol Josephine hamar kitűnt az együttesből és hatalmas szólókarriert futott be.

1928-ban kétszer is járt Budapesten, harmadszor 1957-ben.

Élete nagy döntése volt, mikor elhatározta, elhagyja Amerikát és szerencsét próbál Európában. Párizsba utazott 1925 októberében, ahol egyből a híres Champs-Élysée-n debütált a La Revue Negre-ben. Josephine elképesztő sikert aratott a már sokat látott franciák között azzal, hogy erotikus táncát csipetnyi meztelenséggel fűszerezte. Vevők erre mondjuk mindenfelé a műértők, de akkor és ott kivételesen nagyot szólt a merészség és az egzotikum. Egy csapásra ő lett a legkeresettebb táncosnő, köszönhetően formás alakjának, színes bőrének és az erőnek, ami belőle áradt.

Hatalmas utat tett meg Josephine, mire elérte, amit akart: sikert, elismerést és vagyont. 1927-re a világ legjobban fizetett és legtöbbször fényképezett szupersztárja volt, akiért bolondultak a férfiak. Drágábbnál drágább ajándékokkal kedveskedtek neki és könyörögtek, hogy legyen a feleségük, ő azonban nemet mondott mind a több száz kérőnek. Az ajándékokat mondjuk elfogadta. Ahogy a kedves bókokat is, például azoktól a Párizsban élő zseniális művészektől, akiknek egy csapásra a múzsája lett: Picasso, Christian Dior, F. Scott Fitzgerald is bolondult érte. Hemingway azt mondta róla, hogy "a legszenzációsabb nő, akit valaha is látott".

 

Gyermeke nem lehetett, többször elvetélt, ezért 1947-ben elhatározta, hogy gyermekeket fogad örökbe a világ minden részéről, feketét, fehéret, sárgát, rézbőrűt, arabot, zsidót Családját "Szivárvány Törzsnek" nevezte, mivel nagyon sokszínűek voltak, kulturális gyökereiket tekintve és bőrszínük alapján is: 10 fiút és két kislányt fogadott örökbe Japánból, Kolumbiából, Marokkóból, Franciaországból, Finnországból, Venezuelából, Koreából és így tovább. A gyerekeket szeretettel, tisztességgel, figyelemmel nevelte. Mindegyik gyermekét eredeti hite, vallása alapján nevelte, bebizonyítandó, hogy szeretetben élhet együtt minden ember, fajtól függetlenül: a rasszizmus nem velünk születik hanem tanuljuk.

 

Franciaországot hazájaként imádta, olyannyira, hogy a II. világháború idején önként adta a fejét kémkedésre, információkat és üzeneteket szállított a Francia Ellenállási Mozgalom hírvivőjeként kottái közé csempészve, nem kis kockázatot vállalva ezzel. A francia ellenállás segítéséért a második világháború alatt kitüntetést kapott, így ő volt az első amerikai születésű nő, aki megkapta a legmagasabb francia katonai érdemrendet, a Croix de Guerre háborús keresztet. Segítette a Vöröskereszt munkáját.

 

Ismert volt még a Civil Rights Movement (emberjogi mozgalom) támogatásáért az Egyesült Államokban. Habár Franciaország mindig is az elsőszámú otthona maradt, egy időre visszatért Amerikába, hogy harcoljon a rasszizmus ellen, támogassa a Polgárjogi Mozgalmat.

Élharcosa volt a faji egyenlőségnek, emiatt - különösen az USA-ban - rengeteg támadás érte és volt, hogy több százezer dolláros szerződési mentek füstbe politikai meggyőződése miatt.

Temetésén 21 ágyúlövéssel, francia katonai tiszteletadással búcsúztak tőle.

Források: http://hu.wikipedia.org/wiki/Josephine_Baker

http://www.life.hu/sztarszerzok/takacs-nora/20121121-takacs-nora-josephine-baker-a-fekete-gyemant.html

 

 

Sacagawea

Lemhi soson törzsbeli indián nő, aki tolmácsként és úti vezetőként elkísérte a Lewis és Clark expedíciót az Amerikai Egyesült Államok mai területének nyugati részére. 1804 és 1806 közt megtette velük az Észak-Dakota és a Csendes-óceán közti távolságot. Bátorságával, lelkierejével nemcsak az indiánok, hanem minden amerikai számára példa lett.

Több szobrot emeltek a tiszteletére Amerikában, mint bárki más nőnek az amerikai történelemben.

1800-ban, amikor körülbelül tizenkét éves volt, több más lánnyal együtt elrabolták a hidatsza (más néven minnetaree) indiánok egy csatában, Körülbelül tizenhárom éves korában Sacagaweát feleségül vette Toussaint Charbonneau, egy quebeci trapper (állatcsapdák állításával foglalkozó), aki a faluban élt.

Sacagaweáról kevés információ maradt fenn, de az expedícióhoz kötődő legendakör fontos részévé vált. A 20. század elején a nők szavazati jogáért küzdő National American Woman Suffrage Association őt választotta a nők értéke és függetlensége jelképéül, szobrokat emeltek tiszteletére és sokat tettek története ismertté válásáért.

Amikor a hidatsza falvak közelébe érkezett egy felfedezőcsapat, hogy ott töltse 1804-05 telét.Meriwether Lewis és William Clark századosok felépítették a Fort Mandan erődöt. Körbekérdezősködtek a trapperek közt, ki tudná elvezetni tavasszal az expedíciót a Missouri folyóig és ki tudna tolmácsolni nekik. Charbonneau-t választották, mikor megtudták, hogy a felesége beszél soson nyelven, mert tudták, hogy szükségük lesz a soson törzsek segítségére, amikor elérnek a Missouri forrásvidékére.

Áprilisban az expedíció elhagyta Fort Mandant és kis, lapos fenekű csónakokban elindultak felfelé a Missouri folyón. Erős volt az ár, gyakran póznák segítségével kellett haladniuk, néha pedig a partról kellett húzni a csónakokat. Május 14-én Sacagawea megmentett pár tárgyat, ami egy felborult csónakról a vízbe esett, közte Lewis és Clark naplóit és feljegyzéseit. A parancsnokok dicsérték gyorsaságáért és május 20-án róla nevezték el a Sacagawea folyót.

Augusztusban találkoztak egy soson törzzsel, és megpróbáltak lovakat cserélni más áruért, hogy átkelhessenek a Sziklás-hegységen. Sacagawea tolmácsolt; kiderült, hogy a törzs főnöke az ő fivére, Cameahwait.

Amikor elértek a Csendes-óceánig, november 24-én az expedíció összes tagja (beleértve Sacagaweát és Clark fekete szolgáját, Yorkot is) szavazhatott, hogy hol építsék fel téli erődjüket. Januárban, amikor a Clatsop-erődtől délre egy bálnatetem a partra mosódott, Sacagawea is ragaszkodott hozzá, hogy megnézze.

A visszaúton 1806 júliusában közelítették meg a Sziklás-hegységet. Július 6-án Clark feljegyezte, hogy "Az indián asszony közölte velem, hogy gyakran járt ezen a síkságon és jól ismeri... Azt mondta, találunk majd egy átjárót a hegyek közt, ahol átmehetünk." Ez volt a mai Gibbons-szoros. Július 13-án Sacagawea javasolta Clarknak, hogy a ma Bozeman-szorosként ismert helyen haladjon át a Yellowstone folyó medencéjébe. Később ezt választották a legmegfelelőbb útvonalnak az északi-csendes-óceáni vasútvonal számára.

Sacagaweát gyakran ábrázolják úgy, mint aki útbaigazította az expedíciót, a feljegyzések alapján azonban erre csak pár esetben került sor. Tolmácsként minden bizonnyal nagyban segítette az expedíciót, ezenkívül jelenléte biztosította az expedíció békés szándékáról az indiánokat, akikkel találkoztak. Miközben a mai Washington állambeli Franklin megyén haladtak át, Clark feljegyezte, hogy "az indián asszony szavatolta békés szándékainkat azok felé az emberek felé, mert errefelé asszonyok sosem utaznak olyan indiánokkal, akik háborúba készülnek" és "tolmácsunk, Shabono felesége megbékíti az indiánokat, a férfiakkal utazó asszony a békés szándék jele.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sacagawea

 

 

Harriett Tubman

"Népe Mózesének", "Fekete Mózesnek" is nevezték, az amerikai polgárháború előtt sok rabszolgának segített a szökésben, a Földalatti Vasút egyik leghíresebb kalauza volt. A polgárháborúban kémként, szakácsnőként és ápolónőként szolgált. Alakja mindmáig a szabadság jelképe az amerikai történelemben.

Valószínűleg 1822 tavaszán született (a pontos dátum ismeretlen) Edward Brodess rabszolgájaként, Araminta Ross néven. Hatéves korától különböző gazdáknak adták bérbe, ahol rendkívül durva és embertelen bánásmódban volt része. A Harriet nevet csak felnőttkorában vette fel, valószínűleg édesanyja iránti tiszteletből. 1844-ben feleségül megy John Tubmanhez, egy szabad feketéhez.

1849-ben meghalt a gazdája, annak felesége pedig, aki nyolc gyermekkel maradt egyedül, férje adósságainak kifizetéséhez úgy döntött, hogy eladja a család néhány rabszolgáját. Harriet Tubman – attól való félelmében, hogy eladják Alsó-Délre – 1849 őszén megszökött és északra ment, férje nem ment vele. Útközben jószándékú fehérek és feketék, valamint a Földalatti Vasút (Underground Railway) nevű szervezet más tagjai segítették. Philadelhiába érkezve, ahol már felszámolták akkor a rabszolgaságot szakácsnőként, háztartási alkalmazottként élt, de családja sorsa nem hagyta nyugodni. Egy évvel később visszatért Marylandba, hogy szeretteit kiszabadítsa -terve sikerült. Majd újra és újra visszatért Marylandbe, hogy másokat is kimenekítsen a szabad földre. Hol álcázta magát, hol titkos jeleket használt, de sikerrel járt.

A polgárháborúban naphosszat ruhát osztott, istápolta a sebesülteket, rabszolgasorból felszabadított nőket tanított be. Aztán elérte, hogy felderítőként is alkalmazzák, eközben is segített rabszolgának.

Eleinte nem hitt a polgárháborúban ügyében, de az események meggyőzték, sőt azt mondta: ,,Lincoln úr nagyon nagy ember, én meg csak egy szegény fekete asszony vagyok. De a szegény fekete asszony meg tudja mondani Lincoln úrnak, hogyan takarékoskodhat a pénzével, meg az ifjú férfiak életével: úgy hogy felszabadítja a rabszolgaság alól a feketéket!”

Miután 1862-ban Lincoln elnök közzétette az Emancipációs kiáltványát, melyben az északiak által elfoglalt déli területeken élő rabszolgákat szabad emberré nyilvánítottak, pár hónap múlva Henriett volt az első nő a polgárháborúban, aki támadást vezetett. Később hadihajókat is kalauzolt, melyeken több mint 700 embert menekített ki.

1865. december 6-án az Egyesült Államok alkotmányának 13. kiegészítésének elfogadásával a rabszolgaságot az USA-ban törvényen kívülre helyezték.

A polgárháború után, hogy megéljen gyümölcsöst, veteményes telepített, állatot tartott, húst árult, takarítani járt, és új férjével kis téglaégetőjük is volt. Mindamellett tovább harcolt a nők egyenjogúságáért, a feketék iskolázottságáért, a betegek, rászorulók megsegítéséért. Auburnben szeretetotthont alapított. Sokan keresték fel tanácsért.

Az egykori rabszolga minden tettével a szabadságot, az egyenlőséget és a társadalmi igazságosságot szolgálta, és élete végéig rendíthetetlen szószólója maradt az emberi szabadságjogoknak. Viktória angol királynőtől ezüst érdemrendet kapott.

Miközben rendkívüli tetteket hajtott végre, mindvégig meg tudott maradni egyszerű embernek.

Források:http://hu.wikipedia.org/wiki/Harriet_Tubman

Karen Kostyal

 

 

 

Maria Skłodowska-Curie

Lengyel származású francia fizikus és kémikus, a radioaktivitás úttörő kutatója.

Nobel- díjas, az első nő, aki Franciaországban doktori címet kapott.

Ő volt a párizsi egyetem első női professzora, azonkívül elsőnek kapott kétszer Nobel-díjat, a fizika, illetve a kémia területein végzett munkájáért, a másik az amerikai kémikus, Linus Pauling volt kémia- és békedíjával.

1883. június 12-én, 15 éves korában érettségizett a varsói lánygimnáziumban, kiváló eredménnyel. Az egyetemre nem vették fel, mert egyrészt nő volt, másrészt mert lengyel. Az 1863-as lengyel felkelést az oroszok ellen cári megtorlás követte; a felkelés következtében a Skłodowski család jelentős anyagi veszteségeket szenvedett, ami aztán kihatott Maria és testvérei jövőjére is, nehézségeket okozva előrehaladásukban. Az érettségi utáni évet Maria vidéken töltötte apja rokonainál, azután apjával élt Varsóban. Sokáig magántanítóként működött, és segítette testvérét, Bronisławát, aki orvostanhallgató volt a párizsi egyetemen.

1891-ben egy szerelmi csalódás után Franciaországba utazott, s menedékre talált nővérénél és sógoránál, majd november 23-án megkezdte tanulmányait a párizsi természettudományi karon (gyakorlatilag az 1793-ban széttagolt és újra csak 1896-ban egyesített Sorbonne megfelelő karán), ahol matematikát, fizikát és kémiát tanult. 1892-ben kibérelt egy egyszerű padlásszobát a quartier latinban, Párizs diáknegyedében. Nappal órákra járt, esténként magánórákat adott.

1893 júliusában fizikából, majd 1894 júliusában matematikából szerzett diplomát (licenciátust). Munkát kapott professzora, a később (1908-ban) fizikai Nobel-díjban részesült Gabriel Lippmann kutatólaboratóriumában. Ekkoriban találkozott össze egy társasági összejövetelen Pierre Curie-vel, aki a Párizs Városi Alkalmazott Fizikai és Kémiai Főiskola oktatója volt. Tulajdonképpen közös érdeklődésük a mágnesesség iránt hozta őket össze; ezekben az időkben Maria a különböző acélok mágneses tulajdonságait is vizsgálta.

1894 nyarán Maria Varsóba látogatott. Reményét, hogy majd hazájában folytathatja karrierjét, még mindig nem tudta feladni, egészen addig, míg a krakkói egyetem női mivolta miatt megtagadta alkalmazását. Ekkor visszatért Párizsba. Távolléte egymás iránti vonzódásukat Pierre-rel csak erősebbé tette; 1895 júliusában összeházasodtak. Ettől kezdve a két fizikus alig hagyta el a közösen használt laboratóriumot. Kedvtelésük a biciklizés volt, és a hosszú túrák még közelebb hozták őket egymáshoz. Maria megtalálta azt az élettársat, akire támaszkodni lehetett személyes és tudományos szempontból egyaránt.

1897-ben megszületett Irene lányuk, majd 1904-ben Eve. Hogy megtanulják anyjuk nyelvét, Marie lengyel nevelőnőt hozott a háztartásba és lányait gyakran elkísérte vagy elküldte lengyelországi látogatásokra.

Az elektrométer használata közben Marie felfedezte, hogy az uránsugárzás az urán kísérleti mintadarabját körülvevő légtérben elektromos áramvezetést okoz. Felfedezésének első eredménye az volt, hogy az urán aktivitása a jelenlévő urán mennyiségétől függ. Kimutatta, hogy a sugárzás nem a molekulák egymásra hatásának eredménye, hanem inkább magukból az atomokból erednek. Tudományos szempontból ítélve, ez volt Curie legfontosabb egyéni munkája.

Szisztematikus kutatásai magukban foglaltak két uránásványt: az uránszurokércet és a kalkolitot. Elektrométere kimutatta, hogy az uránszurokérc négyszeresen aktívabb magánál az uránnál, míg a kalkolit kétszeresen. Így arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben korábbi feltevése (mely szerint az urán aktivitása a mennyiségtől függ) helyes volt, akkor a két ásvány, tehát az uránszurokérc és a kalkolit valamiféle más, sokkal aktívabb anyagot is kell hogy tartalmazzon, mint csak magát az uránt.

1898 júliusában Pierre és Marie együtt adtak ki egy tanulmányt egy általuk újonnan felfedezett elemről, amit Marie hazája tiszteletére polóniumnak nevezett el. 1898 decemberében egy másik elem, a rádium felfedezését is publikálták, amely nevét erős radioaktivitása miatt kapta.

1903-ban professzora, Henri Becquerel felügyelete alatt Marie megkapta doktori címét, Franciaországban elsőként, mint nő. Ugyanebben az évben Pierre Curie, Marie Curie, és Henri Becquerel együttesen megkapták a fizikai Nobel-díjat.

A Nobel-díj hirtelen híressé tette a Curie házaspárt. A svéd akadémia történetében Marie Curie volt az első nő, akit a díjjal megtiszteltek. A Sorbonne-on Pierre professzori beosztást kapott, azonkívül engedélyt saját laboratóriuma felállítására; a laboratórium kutatási igazgatójaként az egyetem Marie-t nevezte ki.

A munkája iránti elismerés növekedésével 1911-ben a svéd királyi Tudományos Akadémia neki ítélte az 1911-es Kémiai Nobel-díjat, "elismerésképpen a rádium és polónium felfedezésért, a rádium sikeres izolálásáért, és ennek a figyelemreméltó elemnek további tanulmányozásáért".

Második Nobel-díja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Curie-nek sikerült meggyőznie a francia kormányt a Rádium Intézet megalapításának szükségességéről (Institut du radium, ma Institut Curie). Miután az intézetet 1914-ben megépítették, megkezdődött a kutatás a kémia, fizika, és az orvostudomány terén. A hely még négy Nobel-díj nyertesnek lett a bölcsője; ezek között volt Marie lánya, Irene Joliot-Curie, és veje, Frédéric Joliot-Curie.

Az első világháború alatt Curie szorgalmazta a mozgatható radiografikus egységek (vagyis mobil röntgengépek), népszerű nevükön a petites Curies ("kis Curie-k") használatát, a katonák sebesüléseinek jobb kivizsgálásáért. Felfedezéseivel világhírt szerzett, de elsősorban életeket szeretett volna menteni.

1921-ben az Egyesült Államokba utazott, hogy anyagi alapot gyűjtsön a rádiummal kapcsolatos további kutatásokhoz. Amerikában szívesen fogadták. Ugyan a nyilvános szereplés kimerítette, célját elérte. Második amerikai útja 1929-ben elég gyümölcsöző volt ahhoz, hogy sikerüljön felszerelnie az 1925-ben megalakult varsói Rádium Intézetet, ahol orvos nővére, Bronisława volt az igazgató.

Mivel abban az időben még nem tudtak a radioaktív sugárzás veszélyes hatásairól, a Curie házaspárnak fogalma sem volt arról, milyen árat követelt kutatói munkájuk. Marie 1934 tavaszán Lengyelországba utazott. Ez volt utolsó látogatása; 1934. július 4-én aplasztikus anémiában a kelet-franciaországi Passy-ban, a Sancellemoz nevű szanatóriumban meghalt. Halálát majdnem biztosan a káros hatású, ionizáló sugárzás okozta. Marie a legkisebb elővigyázat nélkül dolgozott a radioaktív anyagokkal. Kezén rádium okozta égésnyomok voltak láthatóak.

A sceaux-i temetőben temették el férje mellé. Hatvan évvel később, 1995-ben maradványaikat a párizsi Panthéonban helyezték el, munkájuk iránti tiszteletből. Marie ebben a megtiszteltetésben megint első volt, mint nő, akit saját érdemei miatt helyeztek a Panthéonba.

Idősebb lánya, Irène 1935-ben kémiai Nobel-díjat kapott azért a felfedezéséért, hogy ha az alumíniumot alfa sugarakkal bombázzák, az neutronokat bocsát ki magából és radioaktívvá válik. Irène húga, Ève Curie, anyja halála után megírta Marie Curie életrajzát. 1962-ben tanítványa, Marguerite Perey volt az első nő, akit az akadémia tagjai közé választott. Lublinban az ő nevét viseli a Maria Curie-Skłodowska Egyetem

A Curie házaspár munkája lényegesen hozzájárult a 20. és 21. század világának alakulásához, fizikai és társadalmi vonatkozásban egyaránt. L. Pearce Williams amerikai tudománytörténész így ír erről:

„Curie-ék munkájának eredménye korszakalkotó volt. A rádium radioaktivitása annyira rendkívüli jelenség volt, hogy nem lehetett nem figyelembe venni. Úgy tűnt, hogy ellentmond az energiamegmaradás törvényének, tehát szükségessé tette az addig megalapozott fizikai törvények újravizsgálatát. A rádium felfedezése új kísérletekre késztette a kutatókat; ilyen volt Ernest Rutherford új-zélandi fizikus, aki az atom struktúráját kezdte vizsgálni, és ennek eredményeképpen az alfa-sugárzás megfigyelésén keresztül először jutott közel a nukleáris atomelmélethez. Továbbá úgy nézett ki, hogy az orvostudomány sikeresen fel tudja majd használni a rádium radioaktivitását a rák gyógyításában is.”

Maria Skłodowska–Curie munkája nemcsak a fizika és kémia bevett elméleteit változtatta meg, de a társadalmi konvenciókra is hatással volt. Hogy tudományos pályafutásában, mint nő előre tudjon jutni, sok akadályt kellett legyőznie nemcsak a saját, de befogadó hazájában is.

Marie a jövő előfutára volt: felszabadultnak, függetlennek, és megvesztegethetetlennek ismerték. Albert Einstein állítólag azt mondta róla, hogy körülbelül ő volt az egyetlen, akit a hírnév nem rontott meg. Madame Curie-t kitüntették a francia Becsületrenddel, azonkívül több lengyel egyetemtől kapott tiszteletbeli doktorátust. (Lwów-i Politechnikum, 1912, Poznáni Egyetem, 1922, Krakkói Egyetem, 1924, Varsói Politechnikum, 1926.).

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Marie_Curie

 

 

Getrude Ederle

Az első nő, aki átúszta a La-Manche csatornát (1926). ,,Tudtam, hogy sikerülhet, hogy muszáj megpróbálnom, és sikerült is.”

Ráadásul két órával kevesebb idő alatt sikerült neki, mint az addigi férfi rekordernek. Ezzel megcáfolta, hogy a nők a gyengébbik nem.

Otthon Amerikában diadalmenettel fogadták. Calvine Coolidge amerikai elnök, a legremekebb amerikai lánynak nevezte.

Olimpiai bajnok is volt, s rengeteg bajnoki cím, rekord fűződött a nevéhez.

 

 

Laura Bassi

Az első professzor asszony. Legfőbb feladatának a fizika tanítását tekintete. Már alig 20 évesen 1731-ben 49 tételt vitatott meg az otthona Bologna város tudós főivel sikerrel. 1732-ben doktori címet kapott, majd a bolognai egyetemen tanított. Nagyon elismerték tudományos munkáját, melynek eredményeként rengetegen jöttek hozzá érdeklődők, tanítványok. Newtoni-fizika elveit vizsgáló kísérletei világhíresek voltak. Otthoni laboratóriuma valóságos tudományos szalon lett.

1776-ban a Bologna Tudományos Akadémia kísérleti fizika professzorává nevezte ki.

 

 

Gertrude Bell

Fehér nőként csupán kalazuai segítségével tevekaravánnal beutazta a Közel-Kelet akkor még ismeretlen térségeit. A sejkek tiszteletét és kivívta, s úgy emlegették – katún (nagy hatalmú asszony).

Segített a briteknek az első világháborúban, valamint Churchill kérésére Irak megalapításában is. Ő választott királyt (1921), s a határok kijelölésében is nagy szerepe volt.

 

 

Szent Klára

Édesanya Hortulana asszony őszinte jámborságra nevelte gyermekeit és megtanította őket mindarra, amit akkoriban egy előkelő leánynak későbbi házassága érdekében tudnia kellett. Klára későbbi írásaiból kitűnik, hogy választékos latinsággal tudott fogalmazni, de a háztartással kapcsolatos munkák és a hímzés is ismerős volt számára. Így nőtt fel, mit sem sejtve abból, hogy Isten milyen életet szánt neki.

A maga idejében ifjak tűntek fel Klára életében, köztük Bernardo di Ranieri, aki nagyon komolyan pályázott Klára kezére. Nem is csoda, hiszen Klára egész lénye megnyerően bájos volt, jóságot és kedvességet sugárzott.

 

1210-ben Klára meghallotta Ferencet, amint a dóm mellett prédikált. Szavai, melyekkel a megfeszített Krisztus radikális követéséről beszélt, megindították Klárát. Csak éppen az nem volt világos Klára számára, hogy mit tehet? Ekkor Ferenchez fordult tanácsért, aki által Isten hívő szava eljutott hozzá. A régebbi legenda elmondja: ,,Szent Ferenc atyánk a világ elhagyására buzdította. Élénk érveléssel mutatta meg neki, hogy milyen ostoba a világ reménysége, milyen álnok a világi dicsőség...''

 

A Klarissza Rend ("Szegény Nővérek Rendje", ahogyan maga szent Klára nevezi az általa alapított rendet) a Ferences Család szemlélődő ága. Klárának meg kellett szereznie a pápai jóváhagyást. Ezért harcolt a szó szoros értelmében mindhalálig. Nem türelmetlenkedett, nem lázadozott, de harcolt, nagyon következetesen. 1215-ben aztán az Assisi közelében lévő San Damiano kolostorban külön szerzetesrendet alapított, ezért őt és követőit eleinte damjanitáknak nevezték, s csak Klára halála után terjedt el a klarissza elnevezés. Ő volt az első nő, aki szabályzatot (Regula) állított össze nők számára, ezt megelőzően kizárólag férfiak szabályozták a női szerzetesközösségek életét.

 

,,…kötelességemnek érzem, hogy Krisztus szerelmére tőlem telhetőleg teljes alázattal kérjem az Ön méltóságát és szentségét, hogy igyekezzék minél jobban megerősödni az ő szent szolgálatában, iparkodjék a jóról jobbra s az erényről a tökéletesebb erényre jutni, hogy végül méltónak találja az áhított jutalom elnyerésére Az, akinek szíve minden dobbanásával szolgált.” (Szent Klára)

 

Források: http://www.katolikus.hu/szentek/szent124.html

http://www.magyarkurir.hu/hirek/assisi-szent-klara-szuz

http://lelki-zarandoklat-assisi.blogspot.hu/2013/10/8-uton-assisi-szent-klarahoz-nem-eleg.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/Klarissz%C3%A1k

https://obudaiseta.wordpress.com/2011/05/22/obudai-klarissza-templom/

 

 

Szent Genovéva

Genovéva hatéves kislányként találkozott az útban Anglia felé Nanterre-ben éjszakázó Szent Germanusszal és Szent Lupusszal, Germanus felismerte benne a jövendő szentet és kereszt vésettel díszített bronzérmet ajándékozott neki. Az életrajz szerint anyja megvakult, amikor megfenyítette a gyermeket, de visszanyerte a látást, amikor Genovéva vizet mert egy kútból, és megnedvesítette vele anyja szemeit. Ekkor vált először hatékonnyá az a csodás erő, amelyet Isten kölcsönzött Genovéva kezének.

 

Szülei halála után Párizsban élt, keresztanyjánál. Sokat imádkozott, böjtölt, és egy ízben majdnem belehalt egy betegségbe. Amikor felgyógyult, arról számolt be, hogy egy angyal felvitte az égbe. Az életrajz szerint olvasni tudott az emberek szívében. Párizsi házában lánytanítványok vették körül.

 

451 tavaszán Attila hun uralkodó seregeivel átkelt a Rajnán, elfoglalta Metzet és Párizs felé haladt tovább a Szajna völgyében. Párizsban pánik tört ki., mindenki fejvesztetten menekült kifelé a városból. Genovéva szembeszegült a zűrzavarral: éjszakai imádságra gyűjtötte össze a nőket, erőteljes prédikációt tartott a férfiaknak, és Istenbe vetett bizalmat kívánt tőlük. A Szajna partjára vonszolták, hogy ott megkövezzék, de a haldokló Germanus fődiakónusa a segítségére sietett és megmentette. Attila Párizs helyett Orléans felé fordult.

 

Még egyszer megmentette a várost, amikor a Kilderik és Syagrius (a római hatalom utolsó galliai védelmezője) közti háborúskodás során bekerítették Párizst, és minden utat elzártak az élelmiszerszállítás elől. Genovéva néhány hajónyi legénységet toborzott össze, és felhajózott velük Champagne-ba. Itt kenyérgabonát vásárolt, és vízi úton szerencsésen levitte az ostromlott városba.

 

Kezének érintésével gyógyította meg a szenvedőket. Laonban visszaadta egy már kilenc év óta béna, fiatal lány egészségét. Hosszasan imádkozott, majd kezével megmelengette a merev tagokat, mire a béna felkelt és járt.

Legrégibb életrajza megörökít egy jelenetet, amely egy képben sűríti szentségének kisugárzó erejét. Egy viharos éjszakán Genovéva néhány társnőjével együtt Szent Dénes (lásd: A szentek élete, 580. o.) sírtemplomához zarándokolt. A szél eloltotta a többi nő fáklyáit és gyertyáit, Genovéva gyertyája viszont zavartalanul világított a sötétben. A művészek is fénnyel a kezében ábrázolják, egyik oldalán egy ördöggel, aki a lángra tör, másik oldalán pedig egy angyallal, aki megóvja azt.

Azt mondták róla, hogy mindig tizenkettedmagával van, s a tizenkét erényt értették ezen, amely szüntelenül megmutatkozott tetteiben: a hitet, a böjtölést, a türelmet, a nagylelkűséget, az egyszerűséget, az ártatlanságot, az egyetértést, a szeretetet, a fegyelmezettséget, a tisztaságot, az igazságosságot és az okosságot.

Források: http://turul.info/napok/genoveva

http://www.katolikus.hu/szentek/szent253.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Genov%C3%A9va

 

 

Szent Katalin

Katalin, a szép királylány az egyiptomi Alexandriában élt, és műveltségével kitűnt kortársai közül.

Amikor Maxentius császár (305-- 312) Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és a keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát.

A császárnak tetszett Katalin okos beszéde, de kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét. A tudományukra hiú bölcselők azonban egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt.

A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt. Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal megostoroztatta. Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl: amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy esetleges ellenfelét megnézze, a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett.

Ekkor a császár halállal kezdte fenyegetni Katalint. Készíttetett egy késekkel fölszerelt kerekekből álló kínzószerkezetet, ami félelmetes zajt keltett. Katalin azonban nem rémült meg. Amikor meg akarták ölni, angyalok mentették meg, és a széttört kerekek darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól megrémült tömeg tiszteletet adott ,,a keresztények hatalmas Istenének'', s a császárné kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban.

A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek róla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára.

Forrás: http://www.katolikus.hu/szentek/szent231.html

 

https://data.hu/get/11590150/150_inspiralo_peldamutato_NO.doc