Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


111 dolog mely boldoggá, még boldogabbá tesz 8

 

44. Coué-módszer

Emil Coué francia gyógyszerész fedezte fel a szavak gyógyító erejét, az elme gyógyító hatalmát.

Az elsők között volt, aki felhívta rá a figyelmet, hogy betegségek esetén nemcsak a testet kell ápolni, hanem pozitív gondolatokkal hatni a testi állapotunkra.

A Coué-módszer alapfilozófiája szerint a szellem az, ami a létező, és valóságos princípium, az anyag, a fizikai test pedig a szellem megjelenési formája.

Coué úgy tekintette, hogy van az embernek egy szellemi és egy anyagi része, és a kettő között a gondolat közvetít.

A módszer, melyet kidolgozott, minden nehézség nélkül néhány perc alatt elsajátítható.

Hatásában csodákat művel, és gyors felépülést eredményez egy sor olyan kisebb-nagyobb betegségből, mint reuma, asztma, bénulás, dadogás, fekélyek, daganatok, bőrelváltozások, lelki problémák.

Coué Elméd gyógyító hatalma című könyve mentes a "bestseller szövegrészektől" és megalapozatlan elméletektől. Stílusában a tudományos igényesség a jó közérthetőséggel párosul.

Ezért az értékes szakmai anyag közvetlenül felhasználható gyógyításhoz, neveléshez, önbizalom fejlesztéshez, stresszcsökkentéshez.

Teljesen természetes oka van még a számodra csodásnak tetsző dolgoknak is; ezek csak azért tűnnek rendkívülinek, mert nem ismered a kiváltó okaikat. Amint megismered ezeket, abban a pillanatban rádöbbensz, hogy mi sem természetesebb ennél.
Az ember legfontosabb képessége nem az akaraterő, hanem a képzelet.

 

Émile Coué észrevette, hogy azok a betegek, akikhez „volt néhány jó szava”, gyorsabban gyógyultak, mint akikhez éppen nem volt ideje szólni. Felfedezte a szavak erejét. Hamarosan már pirulákat sem kellett árulnia. Csak szavakat. Gyógyító szavakat.

Ő lett a világ első autogén trénere. Előbb Franciaországban, Európában, majd a tengerentúlon alakultak Émile Coué-iskolák. Persze nem lett próféta a saját hazájában. Támadások, gúnyolódások állandó célpontjává vált. Amerika viszont hamar felismerte Coué zsenialitását és igazát:

az agy nem tud különbséget tenni a valós és a képzelőerővel mélyen átélt események között. A különféle pozitívgondolkodás-iskolák máig erre a felismerésre alapoznak.

Alapmondat: "Minden nappal, minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok." A minden szempontból segít, hogy az élet minden területén pozitív változás következhessen be. Ezt a híres mondatot, ami sok rendszerben megtalálható Coué fogalmazta meg.

Miért fontosak a gyógyító mondatok?

"Minden, ami lelkileg befolyásol minket, az szuggesztió, mert abban a pillanatban, amelyikben lelki befolyásolás alatt állunk, egy annak megfelelő hit is létrejön bennünk." (Coué - Elméd gyógyító hatalma) Ezt pedig használjuk ki a számunkra legkedvezőbb módon.:)

  • A gyógyító mondatokat reggel, ébredés után és este lefekvés előtt a legjobb ismételgetni, ezek az időpontok a leghasznosabbak az önbefolyásolás számára.
  • Hússzor egymás után kell ismételni egy-egy mondatot. Hogy ne kavarodjak bele a számolásba, és ne is koncentráljak rá, a kezeimet a combomra teszem, és automatikusan az ujjaimmal követem hol tartok.
  • A mondatokat fennhangon kell ismételgetni, monotonon, mint a litániát, inkább énekelve. Lassan monoton hangon hangosan beszéljünk. Ez rendkívül fontos, ha eredményeket kívánunk elérni.

A minden szempontból segít, hogy az élet minden területén pozitív változás következhessen be. Coué-nak van két fontos törvénye: 1. „minden elképzelés, minden gondolat, ami betölt minket, meg fog valósulni, amennyiben ennek az elképzelésnek a megvalósulása emberileg lehetséges”. 2. „ha az akarat és a hit szemben állnak egymással, akkor mindig és kivétel nélkül az akarat marad alul, és mindig a hit győz”. Erre olyan példát mond, hogy ha egy beteg folyamatosan mondogatja, hogy ő meg akar gyógyulni, de nem hisz benne, hogy meggyógyulhat, akkor beteg marad. Ezt a híres mondatot, ami sok rendszerben megtalálható, hogy „minden nappal minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok”,

Coué fogalmazta meg.

,,A lelkünk fölötti uralom megteremtésé azonban fejleszthető képesség. Mély elkötelezettséggel, gyengeségeink iránti kíméletlen őszinteséggel, napról-napra tökéletesebbé tehetjük a helyzetünket. Az ,,engem minden erősít” szuggesztiós mondat csodálatos partner ebben a törekvésben.

A szuggesztiók problémájának lényege abban áll: kiváltani autoszuggesztiókat, képzetek felidézése és rögzítése által egyénekben, még pedig teljesen függetlenül azok akaratától, szándékától. Állítás és ismétlés! E két tényező egymagában máris megmozgatja akár a legbárgyúbb ideák útjain is a tömegeket.

Az életben nem is az a fontos, hogy mit mondunk, mert egyszerűen ,,az állítás és ismétlés” önmagában is elég, hogy megvalósuljanak a szuggesztió csodái.

Ha eltökéltük magunkat, hogy külső körülményeinket is megváltoztatva jobban és boldogabban akarunk élni, szuggeráljunk elkötelezetten pozitív feladatokat.

…gondolatok, illetve a gyakorolt autoszuggesztiók az emberi mélytudatban, csodálatos módon megszilárdulnak, megerősödnek, hitté, meggyőződéssé kövülnek. Majd ezt követően folyamatosan visszahatnak tudatunkra és döntő befolyást gyakorolnak életünkre.

Az elfoglalt, manuális tevékenységet végző ember jól szuggerálható például munkája alatt miközben velünk beszélget.

Ha magunkhoz beszélünk, mindig hangsúlyozzuk ki az ,,én” fogalmát! Az ,,én” varázsigeként nyit utat a tudatalattiban az őt követő minden szó és gondolat számára. (Idézetek Emil Coué – A gyógyító erő könyvéből)

Lassan monoton hangon hangosan beszéljünk. Ez rendkívül fontos, ha eredményeket kívánunk elérni. (Szuggesztiónál)

A megfelelő technikai szabályok betartása esetén tudatalattink néhány hét múlva elfogadja, befogadja magáévá teszi azt a hitet, amely tulajdonképpen nem úgy van….Ha a tudatalatti befogadja gondolatainkat, nincs szükség a hitre.

A gyógyító mondatokat reggel, ébredés után és este lefekvés előtt a legjobb ismételgetni, ezek az időpontok a leghasznosabbak az önbefolyásolás számára.

Hússzor egymás után kell ismételni egy-egy mondatot.

Hogy ne kavarodjak bele a számolásba, és ne is koncentráljak rá, a kezeimet a combomra teszem, és automatikusan az ujjaimmal követem hol tartok.

A mondatokat fennhangon kell ismételgetni, monotonon, mint a litániát, inkább énekelve.

Coué felfedezései az egyén életének boldogságában és hatékonyságában olyan jelentőségűek, hogy az ezeket megismerő embereknek feladata, hogy továbbadják őket társaiknak.

Források: http://www.napfenyesgyogykozpont.hu/ongyogyitas-abeceje/c/coue-modszer

http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Emil_Coue_Elmed_gyogyito_hatalma&id=99251&type=22

http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Emil_Coue_A_belso_csoda&id=104976&type=22

http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Emil_Coue_Az_ongyogyito_ero&id=96708&type=22

http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Emil_Coue_A_gyogyitas_legnagyobb_titka&id=119117&type=22

http://www.metropol.hu/itthon/cikk/1098877

http://meggyogyulok.blogspot.hu/2009/10/gyogyito-mondatok-onszuggesztio.html

http://www.napfenyesgyogykozpont.hu/ongyogyitas-abeceje/c/coue-modszer

 

 

45. Agykontroll

A Stanfordi Egyetem kutatói szerint elménk képességeinek csupán mintegy 2%-át használjuk ki.

A Silva-féle agykontroll egy tudományosan megalapozott, egyszerű, praktikus, könnyen elsajátítható önfejlesztő módszer, ami lehetővé teszi, hogy ennél lényegesen nagyobb mértékben használjuk ki istenadta lehetőségeinket, s így sikeresebben oldjunk meg mindenfajta problémát.

Egyik fontos eszköze a RELAXÁCIÓ avagy lazítás, ami egyúttal a bizonyítottan megbetegítő hatású STRESSZT is levezeti.

A módszer alkalmas:

• a stressz levezetésére,

• alvászavar megszüntetésére,

• ébresztőóra nélküli, időzített ébredésre,

• élénkítőszer nélküli felfrissítésre (például autóvezetéskor),

• a fejfájások 90%-ának és a migrénnek gyógyszer nélküli elmulasztására,

• a minket foglalkoztató kérdések, bölcsebb tudatalattink és az úgynevezett kollektív tudattalan elvonásával történő megválaszolására,

• a memória fejlesztésére,

• gyorsabb és hatékonyabb tanulásra,

• a jó döntéshozatal megkönnyítésére,

• céljaink elérésére (magunk és szeretteink gyógyulását is beleértve),

• szokásaink (pl. dohányzás, alkoholizálás, túlzott evés, lustaság, rendetlenség) akaraterő és kínlódás nélküli megváltoztatására,

• gyerekeink és felnőtt szeretteink szavak nélküli megsegítésére,

• intuíció avagy megérzőképesség rendkívüli fokozására.

 

,,A látásod kitisztul, ha figyelmed befelé irányítod.”

,,Érdemes arra fókuszálni, amit szeretnél.”

 

Hogyan segíthet önnek az Agykontroll?

Ma már bizonyított tény, hogy - főleg ellazult állapotban - képzeletünkkel hatni tudunk testünkre, s azon belül főleg az immunrendszerünkre. Gondolataink erejét, energiáját felhasználva megteremthetjük a gyógyulás lehetőségét. Ha nem tudod, hogy milyen érzelmi gyökere lehet testi betegségednek, kérd meg elmédet, hogy üzenjen éjjel, álmodban! Előbb-utóbb megkapod a választ, s azt követően elvégezheted az érzelmi rendrakást.

Agykontroll Silva -módszerével -  A könyvből bárki könnyen megtanulhatja José Silva világszerte elterjedt módszerét, amit többek közt a következőket ígéri:

  • önbizalma szárnyakat kap;
  • memóriája hihetetlen mértékben javul;
  • tanulásának gyorsasága és hatékonysága megsokszorozódik;
  • kiegyensúlyozottabb,
  • optimistább
  • és energikusabb lesz;
  • elsajátíthatja az öngyógyítást és a pszichikus gyógyítást;
  • könnyen lefogyhat,
  • leszokhat a dohányzásról;
  • kreativitása fokozódik;
  • jobbá teheti házasságát;
  • kifejlesztheti hatodik érzékét.

Források: http://www.agykontroll.hu/beteg-vagyok-gyogyulni-akarok

http://www.agykontroll.hu/mi-az-agykontroll-es-mire-jo

http://www.esettanulmanyok.hu/

http://www.animakonyv.hu/index.php?BODY=Bookinfo&OP=details&ID=22938&VISIT=1&sz=philip-miele-jose-silva&t=agykontroll-silva-modszerevel

 

 

,,Agykontroll, hogy valamit tehetek azért, hogy én alakítsam az életem.”

 

Életem meghatározó élménye volt a négy napos Agykontroll tanfolyam, ami megnyitotta számomra az utat önmagam megismerése felé.

Azon túl, hogy maradandó élménnyel ajándékozott meg, számos kiváló technikát is megtanultam, amit a hétköznapokban a mai napig használni tudok.

Úgy gondolom, ezt a módszert mindenkinek ismerni kellene,

- ezért boldogan tettem fel kérdéseimet dr.Domján Lászlónak az Agykontroll titkairól, lelki fejlődésről és teremtő erőink hatékonyabb használatáról.

Kedves Laci! 24 éve tartasz Agykontroll tanfolyamokat. Gondoltad volna az első után, hogy ennyire népszerű lesz az országban?

Bíztam benne, hogy nagyon népszerű lesz. Főleg az egészségügyi vonatkozásai miatt. Hiszen legfőbb értékünk az egészség. Engem orvosként főleg az lelkesített fel, és tart lelkesedésben mind a mai napig, hogy betegként nem vagyunk tehetetlen, kiszolgáltatott bábok, hanem aktívan /hozzájárulhatunk/ gyógyulásunkhoz. Elménk erejével.

 

Véleményed szerint mi az Agykontroll sikerének titka? Hányan végezték már el eddig az alaptanfolyamot?

Az a titka, hogy valóban működik. S ennek híre megy.

A másik titka, hogy logikus, átlátható.

A harmadik titka pedig a problémamegoldó mentális technikák egyszerűsége.

Ami egyszerű, az nagyszerű, tartja a mondás.

A Silva-féle agykontroll olyan, mint a svájci bicska. Könnyebbé teszi az életet.

Négynapos tanfolyamunkat eddig 220 ezer felnőtt végezte el. A gyerektanfolyamot sok ezer gyerek.

Utóbbi időben sok pedagógus és egészségügyi szakember is jelentkezik, mert számukra a kurzusunk akkreditált.

Felmérünk szerint a tanfolyamot elvégzettek 62%-kal kevesebb gyógyszerre szorulnak és 40%-kal jobb a hangulatuk.

 

Orvos vagy, tapasztalatod szerint hogy viszonyulnak az elmúlt év Agykontrollos sikereinek köszönhetően a „hagyományos” orvoslás hívei az Agykontrollhoz? Változott-e hozzáállásuk az évek alatt?

Amikor 1990 októberében elkezdtem tanítani az agykontrollt, sok, kórházi orvoskollégám azt mondta: „Mekkora csibész ez a Domján Laci! Hogy becsapja az embereket!” Közülük ma már sokan lelkes agykontrollosok. A tudomány idővel ugyanis alátámasztotta mindazt, amit tanítunk.

Például a világ talán legrangosabb orvosi egyetemén,

a Harvardon, néhány éve már működik komplementer medicina fakultás, magyarul kiegészítő orvoslás

tanszék, ahol tanítják szinte mindazt, amit mi Magyarországon agykontroll néven tanítunk.

Számos magyar orvos már tanácsolja pácienseinek az agykontroll-tanfolyam elvégzését.

 

Tapasztalataid szerint mi a kulcs a hatékony programozáshoz?

  • Részben a forró vágy, részben az erős hit. Az elme erejébe vetett hit erősítése érdekében adtuk ki a Hétköznapi csodák agykontrollal könyvsorozatot. Mert ha abban látod a tengernyi sikert, amit ugyanolyan magyar emberek értek el, mint amilyen te vagy, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy neked is működni fog a módszer, csak használni kell.
  • Az is fontos, hogy /örömmel/ éld bele magad célod elérésének elképzelésébe, mert a tudatalatti nyelve az érzelem.
  • Lényeges továbbá, hogy napközbeni gondolataid támogassák, s ne rombolják a folyamatot. Ha tehát eszedbe jut a célod, mondd azt: „úton vagyok felé”!

 

Létünk a sorsszerűség és a szabad akarat furcsa keveréke.

Megjegyzem egyébként, hogy az agykontroll nem foglakozik világnézeti kérdésekkel, az „csupán” a hatékonyabb agyhasználatra, s így az eredményesebb problémamegoldásra tanít meg.

 

Hozzám hasonlóan nagyon sok embert az Agykontroll indít el a spirituális úton. Mit javasolsz azoknak, akik az Agykontroll után további lehetőségeket, módszereket keresnek fejlődésük előmozdítása érdekében?

Programozzák, hogy értékes, számukra megfelelő módszereket és könyveket vonzzanak be életükbe!

Bizonytalanság esetén kérdezzék meg bölcsebb tudatalattijukat pohárvíztechnika vagy álomkontroll technika segítségével! Én főként az utóbbit használom, és – szimbolikus álom formájában – reggelre rendre meg is érkezik a válasz. Ha nincs idő aludni egyet a kérdésre, akkor a háromujj-technikát javaslom.

Könyvesboltban pl. praktikus a háromujj-technika használata, hogy intuíciónk megsúghassa, melyik mű fog valóban segíteni nekünk.

 

Egyik kedvenc könyvem, a Lelkünk útja.

Eckhart Tolle, Dr.Michael Newton, Dr. David R. Hawkins kiváló könyveit mind a Te ajánlásodra olvastam. Van-e jelenleg olyan kevésbé ismert, új könyv, amit különösen ajánlasz azoknak, akiknek fontos a spirituális fejlődés?

Igen, van. Yogananda /Egy jógi önéletrajza/ című műve. Annyira meghökkentő könyv, hogy csak ülve ajánlott olvasni… Hatására idén nyáron Svédországba utaztam, hogy ott megtanulhassam a kriya jógát, amit azóta is naponta gyakorlok. Itthon is el lehet sajátítani.

 

Már több embertől hallottam, hogy az Agykontroll technikákat az iskolában is tanítani kellene. Tudom, hogy a gyermek Agykontroll tanfolyamok is nagyon népszerűek, milyen tapasztalatok vannak ezen a téren? Miben segíti a gyerekek életét az Agykontroll?

Gyerekoktató kollégáim országszerte – szórakoztatóan, játékos formában – tanítják a gyerekeknek az agykontroll egyes elemeit.

A legfrissebb sikertörténetet idézem, amit egy apuka írt meg: „Bálint a hétfői magyar dolgozatot már a háromujj-technikával írta meg, 83%-os eredménnyel.

Tehát jobban megy a gyerekeknek a tanulás, el tudnak mulasztani maguknak fejfájást, hasfájást. Le tudnak szokni pl. körömrágásról, és minden vonatkozásban sikeresebbé, kiegyensúlyozottabbá válnak.

 

Eddig kb. 220 ezer magyar felnőtt végezte el négynapos kurzusunkat, s tanult meg magán segíteni. Remélem, hogy 24 év múlva, 85 évesen, már egymilliót meghaladó létszámról beszélhetek.

Forrás és a teljes cikk: http://lelekmozaikok.cafeblog.hu/2014/10/01/hogyan-teremts-elmed-erejevel-interju-dr-domjan-laszloval/ *Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok *

 

 

 

46. ACT - Mely megváltoztatja és jobbá teszi az életedet.

Az ACT segít, hogy gazdag, teljes és értelmes életet teremts magadnak, és megtanít kezelni azt a sok gondot és fájdalmat, ami óhatatlanul felmerülhet utad során.

Az ACT rendkívül hatékonynak bizonyult az olyan kevésbé drámai, de több millió embert érintő problémák kezelésében is, mint a munkahelyi stressz csökkentése vagy a dohányzásról való leszokás.

A terápiák túlnyomó többségével ellentétben az ACT komoly tudományos kutatásokra épül, és egyre népszerűbbé válik a pszichiáterek és pszichológusok körében a világ minden táján.

Az Elfogadás és Elkötelezettség Terápiája – Acceptance and Commitment Therapy (az ACT) hat fő elvre épül, melyek együttesen segítenek létrehozni azt a szemléletváltást, amely gyökeresen megváltoztatja életedet: Hatástalanítás – Kiterjesztés (elfogadás) – Kapcsolódás a jelenhez – A szemlélődő én – Értékek – Elkötelezett tettek.

Az ACT hat alapelvének segítségével elsajátíthatsz egy fontos készséget, amely megváltoztatja és jobbá teszi az életedet: ez a „pszichológiai rugalmasság”.

Tudatosság + értékek + tettek = pszichológiai rugalmasság.

A pszichológiai rugalmasság az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy értékeid által vezérelve, tudatosan és nyitottan alkalmazkodj egy helyzethez, és adott esetben hatékonyan cselekedj.

Minél nagyobb fokú a pszichológiai rugalmasságod, annál jobban tudod kezelni a fájdalmas gondolatokat és érzéseket, és annál hatékonyabban tudsz munkálkodni a gazdag és értelmes élet kialakításában.

 

Az ACT egyetlen gondolat esetében sem kutatja, hogy igaz vagy hamis; sokkal inkább azt vizsgálja, jó hatású-e.

Azaz: ha odafigyelünk erre a gondolatra, hozzásegít-e minket egy jobb élet megteremtéséhez?

 

Elfogadás és Elkötelezettség Terápiája

A könyv a humán pszichológia forradalmian új felfedezésére, az Elfogadás és Elkötelezettség Terápiájának (Acceptance and Commitment Therapy, azaz ACT) életvezetési modelljére épül.

Az ACT ráadásul szerencsés rövidítés, mert a kezdőbetűket így, egybeírva magyarul TETT-et jelent. Az ACT-et az Amerikai Egyesült Államokban fejlesztette ki Steven Hayes pszichológus és két munkatársa, Kelly Wilson és Kirk Strosahl.

Az ACT megdöbbentően hatékonynak bizonyult a legkülönbözőbb pszichés problémákkal küzdőknél, a depressziótól és a beteges szorongástól a krónikus fájdalomig, sőt a drogfüggőségig.

Sőt, egy jelentős kutatás során Patty Bach és Steven Hayes pszichológusok az ACT alapelveit alkalmazták krónikus szkizofréniában szenvedőknél, és megfigyelték, hogy már négy óra terápia is felére csökkentette a kórházi beutalások számát!

Az Elfogadás és Elkötelezettség Terápiája – Acceptance and Commitment Therapy (az ACT) hat fő elvre épül, melyek együttesen segítenek létrehozni azt a szemléletváltást, amely gyökeresen megváltoztatja életedet.

 

Viszonyulj másképpen a gondolataidhoz, így kivonhatod magad hatásuk alól.

Ahogy megtanulod hatástalanítani a fájdalmas és kellemetlen gondolatokat, azok már nem tudnak megrémíteni, zavarni, stresszelni, elszomorítani vagy aggodalmat okozni.

Ha hatástalanítod zavaró gondolataidat, köztük az önkorlátozó meggyőződéseket és a túl kemény önkritikát, azok jóval kevésbé befolyásolják a viselkedésedet.

 

Az ACT módszer lényege a cselekvés! Ha a jelenlegi viselkedés mintádat követed, ahogyan most élsz, vajon megvalósul-e a gazdagabb, teljesebb életed?

A szerző kérdéseire adott válaszok és egyszerű koncentrációs gyakorlatok segítségével mindenki végigjárhatja a maga útját, ami egy saját értékrenden alapuló, tudatos és teljes élet kialakításához vezet.

 

Gazdag, teljes élet csak tettek révén érhető el.

Nem mindegy az sem, hogy milyen tettekről van szó. Csak az értékeid által vezérelt és motivált tettek vezetnek eredményhez.

És ami a legfontosabb, az elkötelezettség: hogy újra és újra megteszed, amit fontosnak tartasz, és nem számít, hányszor vallasz kudarcot.

Források: http://www.kulturbutik.hu/elfogadas-es-elkotelezettseg-modszer.html

http://www.harmonet.hu/kultura/56652-dr.-russ-harris-m.d.-boldogsagcsapda-lovagold-meg-eleted-hullamait.html?page=2

https://bookline.hu/product/home.action?_v=_&id=11658&type=250

https://books.google.hu/books?id=ueeuAQAAQBAJ&pg=PT63&lpg=PT63&dq=Gazdag,+teljes+%C3%A9let+csak+tettek+r%C3%A9v%C3%A9n+%C3%A9rhet%C5%91+el&source=bl&ots=BH1uYHqPa5&sig=4KzTAA0iAUIaCW3WcIxtBmODU6k&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwi-sb2d55fTAhWDIJoKHZuKBMIQ6AEIKDAB#v=onepage&q=Gazdag%2C%20teljes%20%C3%A9let%20csak%20tettek%20r%C3%A9v%C3%A9n%20%C3%A9rhet%C5%91%20el&f=false

Dr. Russ Harris - A boldogság lépcsõin: Hogyan engedjük el a félelmeinket és kezdjünk el élni 

 

,,Nagyon fontos a hatékony cselekvés, az, hogy az ember aktívan munkálkodjon életminősége javításán."

 

Az ACT-ban nem tulajdonítunk jelentőséget annak,

hogy egy gondolat igaz-e vagy sem.

Sokkal fontosabb, hogy hasznos-e.

 

Igazak vagy sem, a gondolatok is csak egyszerű szavak.

 

Ha hasznos szavak, érdemes odafigyelni rájuk.

De ha nem: minek aggódni miattuk?

Tegyük fel, hogy komoly hibákat követek el a munkámban, és a tudatom azt hajtogatja: „Alkalmatlan vagy!".

Ez nem egy hasznos gondolat.

Nem segít, hogy megoldjam a helyzetet, sokkal inkább demoralizáló.

Nincs sok értelme, hogy még jobban elkedvetlenítsem magam.

Inkább cselekedni kell: vagy összeszedni magam és legjobb tudásom szerint orvosolni a helyzetet, vagy segítséget kérni.

 

Sokkal célravezetőbb, ha azt kérdezed:

„Hasznos ez a gondolat?

Segíthet-e egy olyan élet megteremtésében, amilyenről álmodtam?"

Ha igen, figyelj oda rá. Ha nem, hatástalanítsd.

 

Az ACT nagyon fontosnak tartja a hatékony cselekvést,

azt, hogy az ember aktívan munkálkodjon életminősége javításán.

A következő fejezetekben megmutatjuk, hogyan.

Egyelőre csak ennyit: ha egy gondolat kritizál, bírál, elszomorít, vagy hibáztat - akkor az valószínűleg csökkenti motivációdat, nem növeli.

Ha tehát ilyen zavaró gondolatok merülnek fel benned,

érdemes lehet feltenni pár kérdést:

- Ez egy régi gondolat? Korábban is találkoztam már vele? Van-e valami értelme, hogy újra meghallgassam?

- Segíthet-e ez a gondolat abban, hogy javítsak az életemen?

- Mit nyerek vele, ha elhiszem?

Persze felmerülhet benned a kérdés: honnan tudjam, hogy egy gondolat hasznos-e vagy sem?

Ha nem vagy benne biztos, tedd fel magadban a következő kérdéseket:

- Segít-e abban, hogy olyan ember legyek, amilyen lenni szeretnék?

- Segít-e abban, hogy olyan kapcsolatot alakítsak ki, amilyet szeretnék?

- Segít-e abban, hogy rájöjjek, milyen értékeket tartok igazán fontosnak?

- Segít-e hosszú távon abban, hogy gazdag, teljes életet teremtsek?

A gondolatok csak történetek.

A negyedik fejezetben azt az elgondolást tárgyaltuk, miszerint a gondolatok csak „történetek" - jelentést közvetítő szavak láncolatai.

De ha a gondolat csak történet - honnan tudjuk, hogy melyik igaz?

A válasz két részből áll.

Először is figyelj, ne kapaszkodj túl erősen egy elképzelésedbe.

Míndenkinek vannak elképzelései,

de minél erősebben ragaszkodunk hozzájuk,

annál rugalmatlanabb lesz az életszemléletünk és a viselkedésünk.

Ha próbáltál már vitázni valakivel, aki abszolút meg volt győződve róla, hogy neki van igaza - akkor tudod, hogy milyen értelmetlen - az ilyen ember soha nem fogadna el semmilyen nézőpontot, ami a sajátjától különbözik. Az ilyen embereket szűklátókörűnek, rugalmatlannak, begyöpösödöttnek vagy „szemellenzősnek" szoktuk titulálni.

Ha visszatekintesz saját tapasztalataidra, rá fogsz jönni, hogy az idők során az elképzeléseid változnak; amihez régen erősen ragaszkodtál, azt ma már talán nevetségesnek tartod. Valószínű, hogy egykor te is hittél a Mikulásban, az angyalokban, a fogtündérben vagy manókban, lidércekben, vámpírokban. Majdnem minden embernek megváltoznak az elképzelései a világról, a vallásról, a politikáról, a családról vagy a társadalomról, ahogy öregszik. Lényeg, hogy legyenek elképzeléseid és hited, de ne ragaszkodj hozzá foggal-körömmel. de ne kapaszkodj bele.

 

Másodszor: ha egy gondolat segíthet gazdag, értelmes és teljes életet élni, akkor használd ki.

 

Mennyi időt, figyelmet és energiát emésztenek fel gondolataink.

Rendszerint túl komolyan vesszük őket, és túl sok figyelmet szentelünk nekik.

A következő feladat bemutatja,

milyen az, ha fontosságot tulajdonítunk a gondolatainknak,

és milyen az, ha nem vesszük őket túlságosan komolyan.

 

Amikor nem veszel komolyan egy gondolatot

Idézz fel magadban egy gondolatot, amely általában elszomorít,

és amely egyfajta negatív értékítéletet hordoz: Ilyen vagy olyan vagyok (pl. „Fölösleges vagyok"). Tartsd észben, és figyeld meg, hogyan hat rád.

Most gondolj arra: „Banán vagyok!". Tartsd észben, és figyeld meg, hogyan hat rád.

Mit figyeltél meg?

Az emberek zömét az első gondolat zavarja, a második viszont mulattatja.

Hogy miért?

Mert a másodikat senki nem veszi komolyan.

De ha a „vagyok" igét olyan szavak előzik meg, mint „kövér", vagy „lúzer", vagy „szerencsétlen", akkor hajlamosak vagyunk rögtön jelentőséget tulajdonítani nekik.

És mégis: ezek csak szavak.

 

Következzen két egyszerű módszer arra,

hogyan vehetnéd kevésbé komolyan a gondolataidat.

 

Köszönd meg az agyadnak

Íme egy egyszerű és nagyszerű hatástalanító technika.

Ha a tudatod már megint a régi negatív történeteket kezdi ismételgetni,

egyszerűen köszönd meg neki!

Mondd például azt (persze csak halkan, magadnak): „Köszönöm, Tudat! Végre megtudtam ezt is!", vagy: „Köszönöm, hogy megosztottad velem!" Esetleg: „Tényleg? Hát ez döbbenetes!". Vagy csak egyszerűen: „Köszönöm, Tudat!".

Ha köszönetet mondasz az agyadnak, ne tedd gúnyosan vagy agresszívan.

Adj hálát sok melegséggel, humorral a rengeteg jó történetért, amellyel így elszórakoztat.

(A módszert kombinálhatod a „Nevet adok a történetemnek" technikával is: „Ó igen, ez a lúzer vagyok - SZTORI. Köszönöm, hogy újra megemlíted!")

 

A következő feladat szintén segít abban,

hogy ne vedd olyan komolyan a gondolataidat.

Olvasd végig az utasításokat, majd vágj bele.

 

A vicces hangok technikája

A módszer különösen hatásos a vissza-visszatérő, negatív önértékelést sugalló gondolatok ellen.

Találj egy gondolatot, amely zavar vagy bánt.

Összpontosíts rá tíz másodpercen keresztül, próbáld meg elhinni, amennyire csak lehetséges. Figyeld meg, hogyan hat rád.

Aztán tetszés szerint válassz ki egy vicces hangú mesefigurát, lehet az Mickey egér, Menő manó, vagy mondjuk Sebaj Tóbiás.

Idézd fel a zavaró gondolatot, de úgy, mintha kiválasztott rajzfilmfigura hangján „„hallanád"", mintha a figura egyenesen hozzád beszélne. Figyeld meg, mi történik.

Most összpontosíts újra a negatív gondolatra, eredeti formájában. Megint próbáld meg elhinni, amennyire csak tudod. Figyeld meg, hogy hat rád ezúttal.

Most válassz egy másik mesehőst vagy filmszereplőt.

Gondolj például olyan fantasy-alakokra, mint Darth Vader, Yoda, Gollum, vagy kedvenc sorozatod főszereplőjére, lényeg, hogy minél jellegzetesebb hangja legyen.

Idézd fel újra a kellemetlen gondolatot, most már úgy, mintha a kiválasztott szereplő hangján mondaná valaki. Figyeld meg, mi történik.

Miután kipróbáltad és elismételted ezt a gyakorlatot, talán te is úgy érzed, hogy már nem veszed olyan véresen komolyan a negatív gondolataidat. Még az is előfordulhat, hogy jól elszórakozol rajtuk.

 

Emlékezz vissza: nem próbáltad megváltoztatni a gondolatot, nem akartál megszabadulni tőle, eltaszítani, érvelni ellene, eldönteni, hogy igaz-e vagy sem, pozitívabb gondolattal helyettesíteni, egyszóval semmi olyat, amivel elterelted volna róla a figyelmet.

 

Csak annyi történt, hogy annak tekintetted, ami: a nyelv egy eleme.

Ha ezt az elemet kiragadod a kontextusából azáltal, hogy más hangon hallod,

rádöbbensz, hogy nem más, mint szavak láncolata - és máris elveszíti hatását.

 

Egyik depresszióban szenvedő páciensem - nevezzük Janának - rendkívül hatékonynak találta ezt a módszert.

Gorombáskodó, verbálisan agresszív anya mellett nőtt fel, aki állandóan kritizálta és bántotta.

Az anyjától elszenvedett bántások alakultak át később visszatérő negatív gondolatokká: „Dagadt vagy", „Csúnya vagy.", „Hülye vagy.", „Semmire se vagy jó.", „Senki nem szeret".

A terápia folyamán, amint ezek a gondolatok a felszínre törtek, Jana rendszerint elsírta magát. Éveket (és dollárezreket) áldozott különféle terápiákra, hogy megszabaduljon kínzó gondolataitól, de mindhiába.

 

Jana nagy Monty Python-rajongó volt, és a „Brian élete" című filmből választott magának egy fura hangú alakot is. A filmben Brian anyja, akit Terty jones alakított, folyamatosan szapulta fiát nevetségesen magas, sipítozó, eltorzított férfihangon. Amikor Jana ezeket a gondolatokat Brian anyjának hangján „hallotta" újra, már képtelen volt komolyan venni őket. A gondolatok nem tűntek el azonnal, de gyorsan elveszítették hatalmukat fölötte, ami nagymértékben hozzájárult depressziójának gyógyulásához is.

 

Van azonban egy alternatív megközelítés is.

Volt már olyan, hogy egy rádió zenélt a háttérben, de te annyira elmerültél abban, amit éppen csináltál, hogy szinte észre se vetted? Hallottad, hogy szól, de egyáltalán nem figyeltél rá.

A hárítási módszerek gyakorlásával pontosan ezt tesszük a gondolatainkkal.

Ha tudjuk, hogy gondolataink csak szavak, egy nyelv elemei- akkor akár háttérzajnak is tekinthetjük őket; kedvük szerint jöhetnek-mehetnek, és rájuk sem hederítünk. Erre a legjobb példa a „Köszönd meg az agyadnak" technika (lásd az 5. fejezet).

Megjelenik egy kellemetlen gondolat, de ahelyett, hogy figyelnél rá,

egyszerűen csak nyugtázod a jelenlétét, megköszönöd az agyadnak,

és ismét arra koncentrálsz, amit egyébként csináltál.

 

Tehát a hatástalanítási módszerek lényege a következőkben foglalható össze:

Ha a gondolkodó én valami haszontalant „közvetítő", a megfigyelő én nem figyel oda túlságosan.

Elég, ha csak nyugtázza a gondolat megjelenését, majd ismét az éppen aktuális teendőknek szenteli figyelmét.

Ha a gondolkodó én valami hasznosat és értelmeset közvetít a megfigyelő én is becsatlakozhat, és figyelmet szentelhet neki.

 

Az ACT szemszögéből nézve sokkal fontosabb az,

hogy egy gondolat hasznos-e vagy sem,

mint az, hogy igaz vagy hamis, komoly vagy nevetséges, negatív vagy pozitív, optimista vagy pesszimista.

A lényeg mindig ugyanaz: segít-e abban, hogy jobb, teljesebb életet teremts magadnak?

 

https://books.google.hu/books?id=ueeuAQAAQBAJ&pg=PT63&lpg=PT63&dq=Gazdag,+teljes+%C3%A9let+csak+tettek+r%C3%A9v%C3%A9n+%C3%A9rhet%C5%91+el&source=bl&ots=BH1uYHqPa5&sig=4KzTAA0iAUIaCW3WcIxtBmODU6k&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwi-sb2d55fTAhWDIJoKHZuKBMIQ6AEIKDAB#v=onepage&q=Gazdag%2C%20teljes%20%C3%A9let%20csak%20tettek%20r%C3%A9v%C3%A9n%20%C3%A9rhet%C5%91%20el&f=false

Dr. Russ Harris - A boldogság lépcsõin: Hogyan engedjük el a félelmeinket és kezdjünk el élni 

 

https://data.hu/get/11419811/111_dolog_mely_boldogga_meg_boldogabba_tesz.doc