Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


+ 99 dolog mely boldoggá, még boldogabbá tesz 5

2015.09.30

 

Negyedik út

George Ivanovich Gurdjieff a huszadik század egyik legbefolyásosabb spirituális tanítója volt. Fiatalkori éveiben olyan expedíciókon vett részt, amelyek ősi tanítások felkutatására indultak. Ezekről részben beszámolt a Találkozások rendkívüli emberekkel című könyvében. A keresés elvezette egy titkos testvériséghez, akiktől úgy tűnik, egy egyedülálló szisztéma ismeretével felvértezve tért vissza. Bár a Sarmoun Testvériség eredete az idő homályába veszett, a Sarmoun-nak vannak nyomai Babilonban, Hammurabi idejéből. A Sarmoun szó maga azt jelenti “méh”. A Sarmouni (a méhek) arról voltak híresek, hogy tanításuk a Nagy Özönvíz előtti időből származott. Azt tanították, hogy az objektív tudás egy olyan anyagi szubsztancia, amelyet a mézhez hasonlóan össze lehet gyűjteni és tárolni.

Gurdjieff alapgondolata szerint a szokásos emberi élet az alváshoz hasonló. Ezt az állapotot tudatos munkával lehet meghaladni, s akinek ez sikerül, az a vitalitás és a tudatosság magasabb szintjére kerül.

Keletről származó tudását és tapasztalatát a huszadik századi nyugati ember ízlésének megfelelő nyelvezetre fordította le. Tanítását “a Negyedik Út“-nak nevezte el, megkülönböztetve a három hagyományos úttól ami a Fakír, a Szerzetes és a Jógi útjai (lásd bővebben: a Negyedik Út.) Azonban a bolsevik forradalom és az első világháború elől Gurdjieff kénytelen volt elmenekülni. Végül Franciaországban kötött ki, ahol megnyitotta intézetét az “Intézet az Ember Harmonikus Fejlődéséért” néven. Gurdjieff befolyása kiterjedt egész Európára és Amerikába is eljutott.

“Mikor világossá vált számomra, hogy az ősi bölcsességet évezredeken keresztül hagyományozták generációról generációra, és így gyakorlatilag változatlan formában ért el napjainkig, sajnálat fogott el, amiért túl későn kezdtem el az ókori legendáknak azt a rendkívüli fontosságot tulajdonítani, amivel ma már tudom hogy rendelkeznek.” – George Gurdjieff

Források:http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/gurdjieff.html

http://ggurdjieff.hu/

 

 

 

Ho’oponopono

A ho'oponopono egy lehetséges kulcs a boldogságodhoz, egy Hawaiiról származó ősi módszer, aminek alkalmazásával "tiszta Hawaii" lesz az életed. A ho'oponopono hawaii nyelven azt jelenti: jobbá tenni valamit, tökéletesíteni, egy hibát kijavítani. Ez a spirituális technika egy globális tapasztalatból indul ki: a minket körülvevő világ minősége attól függ, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz és milyen, személyiségünkből fakadó elvárásaink vannak. A külvilág eszerint nem más, mint az ember benyomásainak és érzelmeinek kivetülése: ennél fogva minősége javítható pusztán azáltal, hogy az ember önmagában megteremti a vágyott békét és a harmóniát.

A ho'oponoponot dr. Ihaleakala Hew Len tette ismertté, aki egy hawaii kórház pszichiátriai részlegén dolgozott. Betegei úgy lettek egyre jobban, hogy közben nem is találkozott velük - helyette önmagát gyógyította, tisztította a hawaii őslakosok által is használt szellemi módszerrel.

A ho'oponopono azáltal teremt harmóniát, hogy a gyakorlójában megszünteti a jó befogadását megnehezítő gátakat és beidegződéseket, felülírja a rossz programokat és megtisztítja a tapasztalatot az előítéletektől. A ho'oponopono a bennünk élő isteni lényeg megszólításával önmagunk feltétlen szeretetére és elfogadására tanít, és ez a tisztulási folyamat érezteti jótékony hatását a környezeten is.

Ami különösen vonzóvá teheti a modern életvitelt folytató, nagyvárosi emberek számára, hogy elsajátításához nem szükséges semmiféle előképzettség, meditációs múlt vagy lelkigyakorlatokban szerzett tapasztalat, ez a boldogságnak ajtót nyitó technika életkortól és társadalmi helyzettől függetlenül művelhető.

A ho'oponopono valójában arról szól, hogy 100%-os felelősséget vállalunk az életünkért. Ezt úgy érjük el, hogy folyamatosan tisztítunk (mantrázunk), emlékeket, programokat, ítéleteket és véleményeket törlünk, amelyek családunktól, őseinktől, előző életeinkből rakódtak ránk. Ily módon elfelejtettük, hogy kik vagyunk valójában, nem tudjuk, mi a küldetésünk ebben az életben, ezért nem is tudjuk teljesíteni - magyarázza Móra Klára, az autentikus ho'oponopono módszer hazai terjesztője, a www.hooponoponoway.hu weboldal és a magyar ho'oponopono Facebook-közösség fenntartója. Végső soron az a cél, hogy megtaláljuk önmagunkat, az életfeladatunkat, így teremtve meg a saját boldogságunkat. Ha szeretjük és elfogadjuk saját magunkat, az maga a boldogság forrása.

Ha még csak kokettálsz a ho'oponoponóval, érdemes a négyből csak két állítás mantraszerű ismételgetésével kezdeni a gyakorlást, melyek közül az egyik lehetőleg a "Szeretlek" legyen. A béke veled kezdődik: segíts a létrejöttében azzal, hogy harmóniát teremtesz a belsődben! A belső béke pedig maga a világbéke.

Móra Klára ho'oponopono-szakértő, "Az élet legkönnyebb útja" című könyv fordítója:

"Jómagam nem tudok elfogultság nélkül beszélni erről a módszerről, mert olyan gyökeresen átalakította az életemet, hogy ha nekem ezt valaki meséli egy évvel ezelőtt, talán el sem hiszem (pedig huszonkét év agykontrollozással a hátam mögött jó barátságban vagyok a szokatlannak mondott megoldásokkal). A dr. Hew Lenről és a módszerről szóló könyv elolvasásakor azonnal tudtam, hogy ez az én utam. Két hónap múlva már Madridban ültem Mabel Katz tanfolyamán, de már úgy, hogy hónom alatt vittem az általa írt, Az élet legkönnyebb útja című könyvét, amit villámgyorsan lefordítottam spanyolról magyarra. Innentől kezdve nem volt megállás. Az elmúlt másfél év alatt ötször végeztem el a tanfolyamát, és további két könyvét is lefordítottam magyarra, majd adtam ki őket magánkiadásban. Hihetetlen igény és információéhség van a módszer iránt, rengetegen keresik az útjukat hazánkban is. Mabelt az első találkozást követően meghívtam Magyarországra, és 2013. április 3-án már harmadszor tartott nekünk ho'oponopono előadást Budapesten.

A legfontosabb dolog, amit Mabeltől tanultam: mindig hallgass a szívedre. Találd meg a szenvedélyed, és csinálj olyasmit, igaz szeretettel, amit akkor is csinálnál, ha nem fizetnének érte. Meglátod, minden áramlani fog az életedbe. Megléptem. Azt csinálom, és olyan igaz szeretettel és szenvedéllyel, amit szavakkal leírni nehéz lenne. Ennél nagyobb boldogságforrást nehéz lenne elképzelni!"

http://www.life.hu/horoszkop/20130409-problemamegoldas-spiritualitas-mantra-boldog-es-kiegyensulyozott-eletet-elhetsz-a-hooponopono.html

 

Ho’oponopono - A titkos hawaii módszer, amivel boldogságot, egészséget és békét teremthetsz

A ho’oponoponó segít azoknak a rejtett programoknak a semlegesítésében, amelyek megakadályoznak céljaid elérésében.

Amikor azt mondod:
„Sajnálom”, ezzel a mondattal vállalod a felelősséget a dolgok létrejöttéért.

Amikor azt mondod:
„Kérlek, bocsáss meg”, megtisztítod magad egy konkrét helyzetben megjelenő negatív programodtól.

Amikor azt mondod:
„Köszönöm”, a háládat fejezed ki és a hitedet, hogy a dolgok mindenki számára a legjobb módon alakulnak.

Amikor azt mondod:
„Szeretlek”, meggyógyítod magadban azt a korlátozó programot, amivel előidéztél egy békétlen helyzetet. Átalakítja a megrekedt energiát, hogy ismét szabadon áramolhasson.

http://bagdibella.hu/cikkek/hooponopono

 

Ho'oponopono: "egy ősi hawaii gyógymód, a megbocsátás művészete, terápia a negatív gondolatok, érzelmek semlegesítésére. Hagyományosan gyógyító papok végezték a beteg személy családtagjai között." Ezt a módszert lehet alkalmazni testi vagy akár lelki, mentális, érzelmi, szellemi, problémák, családi, párkapcsolati vagy közösségi konfliktusok esetén stb. is. Lényege, hogy a résztvevő közelebb kerül az isteni ősforráshoz.

A magyar énekesnő, Bagdi Bella is feldolgozta a Ho'oponopono mantrát, amely a Joe Vitale-féle értelmezésen alapul.

Az autentikus hawaii Ho'oponopono mára világszerte elterjedt és százezrek által alkalmazott problémamegoldó módszerként ismert.

Eredete

A Dr. Diethard Stelzl: Ho'oponopono - Gyógyítás szeretettel: A zavarlehetőségek megszüntetésének hatékony hawaii módszere. könyv alapján: A ho'o jelentése: "csinálni, végezni, kezdeményezni", pono pedig : "tökéletesen rendben lenni, eggyé válni az egyetemes renddel és az ősforrással" (akua).

A Hooponopono tehát magába foglalja az alábbiakat:

  • valamit újra rendbe hozni
  • kijavítani egy tévedést
  • helyreállítani az isteni rendet
  • a dolgokat egyesíteni isteni mivoltukkal
  • az ártalmas erőktől megszabadulni, hogy az isteni gondolatok, tettek és szavak szétáradhassanak bennünk

http://hu.wikipedia.org/wiki/Hooponopono

 

,,A hoponoponó azt jelenti: „jól tenni”, ill. „hibát kijavítani”. Segít megtisztítani a tudattalant. Segít azoknak a rejtett programoknak a semlegesítésében, amelyek megakadályoznak céljaid elérésében."

 

"Ha javítani akarsz az életeden, meg kell gyógyítani azt. Ha meg szeretnél valakit gyógyítani, akár egy közveszélyes őrültet is, saját magad gyógyításával tudsz segíteni rajta."

Megkérdeztem Dr. Len-t, hogy van ez, mit csinált egészen pontosan, amikor azokat a kórlapokat tanulmányozta. "Nem tettem mást, csak folyamatosan ismételtem, hogy "Bocsáss meg!" és "Szeretlek!" - újra és újra."

"Ennyi?"

,,Ennyi."

Úgy tűnik, hogy szeretni önmagunkat a legerősebb módja saját fejlődésünknek, és ahogy mi fejlődünk, úgy javul a világunk is.

Elég az hozzá, hogy ha bármit is javítani akarsz az életedben, csupán egyetlen hely létezik, amit meg kell, hogy vizsgálj: saját magad. És amikor befelé figyelsz, figyelj szeretettel!

http://gyogyitoharcos.hu/?modul=oldal&tartalom=1071940

 

 

L-Taurine

Az energiatovábbító aminosav, azaz a taurin.

L-Taurine: csökkenti az izomszövetek lebomlását, valamint növeli az izomerőt és -tömeget.

Alkalmas az állóképességi edzés során bekövetkező fizikai fáradtság és izom sérülésének mérséklésére, segít eljuttatni az aminosavakat és a glükózt az izomsejtekbe, ezáltal a sejtek volumenét növeli, gyorsabb fehérjeszintézist és csökkenő proteinlebomlást eredményez, mely erő-és izomtömeg növekedéshez vezet,

Az agy taurin koncentrációja igen magas: segít agyi impulzusokat létrehozni azzal, hogy a kálium, a nátrium, a kalcium és a magnézium sejtekből történő ki-és beáramlását segíti,

kulcsfontosságú szerepet játszik az idegi funkciókban és a vérnyomás szabályozásában.

Lenyugtatja az agyat és az idegrendszert, és segít leküzdeni a szorongást, az epilepsziát és további agyi eredetű problémákat, így egyfajta gyenge nyugtatóként hat

Javítja a szem vérellátását is.

Egy teljesítményfokozó antioxidáns: főképpen az agyban található meg a legnagyobb mennyiségben és a memóriádat tartja karban, fokozza a tanulási képességeid és azonnali hatásként hangulatjavító hatással rendelkezik!

A taurin a kálium, a nátrium, a kalcium és a magnézium sejtekből történő ki- és beáramlását is segíti.

Így kulcsfontosságú szerepet játszik az idegi funkciókban és a vérnyomás szabályozásában.

Ezenfelül gátló neurotranszmitter (vagy nyugtató kémiai jel), valamint sejtmembrán-stabilizáló szerepet is betölthet.

Segíti a szív összehúzódó képességét, így az erősebben tudja a vért pumpálni.

Létfontosságú a zsírok elégséges megemésztéséhez, a zsírban oldódó vitaminok felszívódásához, és a koleszterinszint kontrollálásához.

Valamint fontos szerepet játszik az agyi és idegi funkciók optimális működésében, az elektrolitok sejtmembránon keresztül történő transzportjában is.

Csökkenti a máj koleszterinszintjét, valamint hígítja az epét így megelőzheti az epekő képződését.

A fehérvérsejtek alkotóelemeként a taurin összefügg a megfelelően működő immunrendszerrel, és a szabadgyökök okozta károsodások csökkentésével is.

Továbbá:
Apátia
Ödéma
Alacsony testhőmérséklet
Máj rendellenességek
Katabolizmus (izomvesztés)
Fáradtság/gyengeség
Látáskárosodás
Kutatások alapján a taurin nyugtató hatással van az agyra és segít leküzdeni a szorongást, fejfájás, epilepszia, epekő tünetek kezelésekor is lehet hasznos.

Serkentő és antioxidáns tulajdonsága is van.

Esszenciális, azaz szervezeted számára nélkülözhetetlen.

A taurin tehát esszenciális – különösen akkor, ha aktív, stresszes életmódot élsz vagy hajlamos vagy a szorongásra. Mindent összevetve, a taurin szükséges a tested optimális működéséhez. Hiányában kialakulhatnak a szem betegségei, a folyadékháztartásod egyensúlyának felbomlása, májrendellenességek, izomvesztés, látáskárosodás, ödéma, szívizom gond, fáradtság, és gyengeség.

A taurin természetes úton termelődik testedben. Előfordul a tojásban, a halban, a húsban és a tejben, az anyatejben, a növényi fehérjék viszont nem tartalmazzák, így vegetáriánus étrend hatására kevesebb a szervezeted taurin koncentrációja.
Forrás: http://naturist.boltaneten.hu/kinalat/22_vernyomas_hipertensiune-8/1392_taurine_1000mg_100_cps/
http://peakshop.hu/girl/energiatovabbito-taurin/

 

 

Aranygyökér

Rhodiola rosea (aranygyökér): a hosszú, boldog élet ősi titka Tibetből.

Hatóanyagai erősítik a szervezet ellenálló-képességét, a stressz-reakciókat kiváltó fizikai, kémiai, biológiai hatásokkal szemben.

Roboráló, antidepresszáns, szívet védő, keringést javító daganatellenes és adaptogén hatású. Javítja a központi idegrendszeri funkciókat is.

Fitovegyület tartalma magas.

A közhiedelem szerint, teájának napi fogyasztása 100 éves életkor elérését teszi lehetővé.

Alkalmazták

  • rossz hangulat,
  • krónikus fáradtság,
  • a nagy magasságokban jelentkező hegyi betegség ellenszereként, és mint
  • serkentőszert, a munkateljesítmény javítására is.
  • Jótékony az idegpályák ingerület átviteli képességére,
  • a központi idegrendszerre és
  • a keringési rendszerre is.
  • Idegkimerültség, pánikbetegség - ez a gyógynövénykészítmény segít Önnek a hétköznapok rohanó forgatagában nyugodt perceket találni, hosszú ideig megőrizni egészségét.
  • Adaptogén hatásának köszönhetően fogyasztója másképp értékeli az élethelyzeteket.
  • Legjelentősebb szerepe a homeosztázis fenntartásában van.
  • Elősegíti az immuntoleranciát (felismeri az ,,;önmaga”; és ,,nem önmaga”; közti különbséget) és egy mindig éber immunfelügyeletet hoz létre.

Forrás: http://www.vitalland.hu/rhodiolin

 

 

Maca

A Maca a Lepidium Meyenii növény összemorzsolt gyökere. Az indiánok régóta használt energiát adó, vitalizáló növénye, amely hitük szerint felfrissíti, életerővel tölti fel a szervezetet.

Köztudottan segíti az egészséges energiaszint megtartását, és évezredeken át az inkák szuperétele volt.

Javítja a szellemi teljesítményt, ezért ,,perui ginzengnek” is szokás nevezni.

A maca növeli a vér oxigéntartalmát, miáltal fokozza a vitalitást és erőnlétet, ennek köszönhetően a növényből készült termékeket ma

a világon mindenütt vitalizáló, szellemi teljesítményt fokozó, erőnlétjavító szerként használják.
Ezen kívül az agyban javítja a neurotranszmitterek  működését, elősegíti az emberek lábadozását is.

Immunerősítő, teljesítményfokozó.

A testi és lelki egyensúly megőrzésére, a szellemi és fizikai frissesség fokozására.

Potenciafokozó, libidó növelő hatásáról is ismert.

A benne található számtalan ásványi anyag, vitamin és a magas energiatartalmú szénhidrátok megújítják, felfrissítik, új életerővel töltik fel a szervezetet.

A növényben különösen sok foszfor, vitamin (béta-karotin, tiamin, riboflavin, niacin, B6-vitamin, C-vitamin és D-vitamin), vas, jód, szénhidrát, fehérje, esszenciális zsírsav található.

Fő hatóanyagai azonban az alkaloidok, flavonoidok, glikozidok és fitoszteroidok csoportjába tartoznak.

  • Növeli/javítja a szervezet energiaellátását, a kitartást, a teljesítőképességet.
  • Szabályozza az endokrin rendszert,
  • Segít megoldani a hormonális kilengések okozta gondokat.
  • Erősíti az immunrendszert,
  • fokozza az életerőt és
  • fiatalító hatása is van.
  • Teljesítményfokozó.
  • Afrodiziákum,
  • férfiaknál és nőknél egyaránt erősíti a nemi vágyat.
  • Javítja a férfiak nemzőképességét. Javítja a spermák mozgékonyságát és mennyiségét az ondóban, emeli a tesztoszteronnak a szintjét.
  • Növeli a test ellenálló képességét.
  • Támogatja az izomtömegnek,
  • valamint a fizikai és szellemi teljesítőképesség növekedését.

Források. http://www.biocity.hu/blog/maca-a-perui-ginzeng/

http://antalvali.com/maca-gyoker-az-inkak-ginzengje.html

http://www.biocity.hu/blog/maca-a-perui-ginzeng/

 

 

Amarán és Hajdina

Az amaránt egy úgynevezett pszeudogabona, melyet sokan olyan ételnek tartanak, mely csodálatos tulajdonságaival sokféle betegséget gyógyít. Bár Turcsák Katalin dietetikus szerint csodaszernek ugyan nem tekinthető, mégis számos jótékony hatása van, és érdemes beiktatunk az étrendünkbe ezt a különleges gabonafélét. A növény neve a görög amarantos szóból származik, amelynek jelentése: ami sose hervad, vagy a nem hervadó (virág).

Ez az "álgabona" számos értékes összetevőt hordoz, a hagyományos gabonafélékkel összehasonlítva kitűnik, hogy szénhidráttartalma kisebb, a fehérje-, zsír-, rost- és ásványianyag-tartalma azonban jóval gazdagabb amazokénál. Táplálkozási értékét növeli, hogy jelentős mennyiségű lizin található benne (ez egy esszenciális aminosav, amely az izomépítésben és regenerációban fontos szerepet játszik, jó hatású érelmeszesedés ellen, és gátolja a rákos sejtek kialakulását).

Biológiailag jól hasznosuló vasból, kalciumból, cinkből és magnéziumból is a búzalisztnek a többszörösét tartalmazza. Bőségesen találhatunk benne vitaminokat is: riboflavin-, niacin- és tokoferol is van benne, sőt, a többi gabonától eltérően a B1 és az E vitaminon kívül aszkorbinsavat (C-vitamint) is tartalmaz. A mag telítetlen zsírsavakban is gazdag, és hasznos, hogy élelmi rostanyaga is jelentős, 7-15 százalékos.

Jótékony hatású például a csontritkulás megelőzésében, illetve fehérje-, aminosav-, vastartalma révén a vegetáriánusok menüjének tökéletes alkotóelemévé válhat, segítve az esetleges hiányállapotok elkerülését. Élelmirost-tartalma a székrekedés megelőzését szolgálja.

Szerencsés körülmény, hogy az amarántot lisztérzékenyek is fogyaszthatják, mert fehérjéje gluténmentes, nem tartalmaz gliadint.

Források:http://www.hazipatika.com/taplalkozas/zoldseg_gyumolcs/cikkek/amarant_az_aztek_ritualek_novenye/20100223132818

http://www.hazipatika.com/taplalkozas/zoldseg_gyumolcs/cikkek/mi_az_amarant_es_mire_jo/20130220152341

http://divany.hu/eletmod/2011/02/06/amarant_es_hajdina_-_alternativ_koretek_3._resz/

 

A hajdina, Fagopyrum esculentum, más néven pohánka, tatárka a keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozik, a hétköznapi életben mégis a gabonafélékhez sorolják, mert lisztes szilikát tartalmú magját a búzához hasonlóan fogyasztják. Görög nevét a bükkéhez hasonló, barnás-feketés terméshéjjal borított, háromélű, legömbölyített gúla (vagy piramis) alakú szemterméséről és nyílhegyet formázó leveleiről kapta.

Hazánkban a XV. század óta termesztik, főként a nagy magvú, fekete héjú Fagopyrum esculentum fajt, míg Japánban és Kínában a kis magvú, kesernyés ízű, több antioxidánst tartalmazó Fagopyrum tataricumfaj termesztése és fogyasztása elterjedtebb. Termesztése és fogyasztása a kenyérgabonák, a burgonya megjelenésekor visszaszorult, az 1980-as évektől kezdve azonban az egészséges táplálkozás hívei, kedvező beltartalmi értékei miatt - az amaránthoz hasonlóan - újra felfedezték.

  • Vitamintartalmát tekintve elmondható, hogy a hajdina igen értékes vitaminforrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza.
  • Tokoferol (E-vitamin), riboflavin (B2-vitamin) és tiamintartalma (B1-vitamin) jelentős. Ezen tápanyagokon kívül kedvező élettani hatással rendelkező biológiai anyagokat is tartalmaz. Ilyenek pl. egyes antioxidáns hatású flavonoidok és a rutin (P-vitamin vagy antipermeabilitási faktor), amely kiváló gyógyszere a kapilláris vérzéseknek és a sugárterápia okozta egészségkárosodásoknak.
  • Magas rutintartalma miatt őseink a hajdinát a magas vérnyomás kezelésére gyógynövényként használták. Rutin hatóanyagának köszönhetően erősíti a kötőszöveteket és az érrendszert - az erek kötőszövetes állományát - azáltal, hogy részt vesz a sejtfal regenerálódási folyamataiban. A rutin fő felhasználási területe a vénás betegségek kezelése.
  • Kiemelkedően magas élelmirost-tartalma miatt, a bélperisztaltika növelésén és a tranzitidő lerövidítésén keresztül, jól alkalmazható a népbetegségnek tekinthető székrekedés (obstipatio) étrendi kezelésében és egyes daganatos megbetegedések (pl. vastag- és végbéldaganat) megelőzésében.
  • Antioxidáns hatású flavonoid és rutin is megtalálható benne - utóbbi hatóanyagával erősíti a kötőszöveteket és az érrendszert, mivel részt vesz a sejtfal regenerálódási folyamataiban. A rutin a vénás betegségek kezelésében, a kapilláris vérzések és a sugárterápia okozta egészségkárosodások esetén igen hasznos. A nyomelem szükséglet is pótolható vele.
  • Kásának, például mogyoróval
  • Ragunak, tetszőlegesen felzöldségelve, amit tálalhatunk köretnek vagy önálló vegetáriánus fogásnak, de akár tölteléknek is belekerülhet valamibe, például patiszonba
  • Egytálételek alapjának, például káposztával, pataki tálban sütve
  • Krémnek: nyers, áztatott hajdina adja az alapját ennek a kenyérkencének, amit némi kötőanyaggal kiegészítve fasírtnak is meg lehet sütni.
  • Levesbetétnek, illetve kevesebb lével készítve egytálételek kiegészítőjének: itt van például ez a sörös zöldségegytál, vagy ez a patiszonos krumplis egytál (mindkettő elkészíthető levesként is)
  • Hajdina palacsinta

Források: http://www.joegeszseget.hu/hajdina-receptek

http://www.edenkert.hu/konyhakert/zoldsegek/hajdina-gyogyhatasai-felhasznalasa/3211/

http://divany.hu/eletmod/2011/02/06/amarant_es_hajdina_-_alternativ_koretek_3._resz/

 

 

Zöld kávé

A zöld kávé  a természet ajándéka. A zöld kávé kivonata teljes egészében eltér az általunk ismert fekete kávétól, noha az alapanyag természetesen ugyanaz.

A zöld kávét a hagyományos eljárással szemben nem pörkölik meg, ezért tartalmazza a szervezet számára fontos polifenolokat is.  A zöld kávét csupán előkezelik, és máris zsákokba csomagolják. Instant változatát megőrlik, vízzel felfőzik, végül fagyasztás útján kivonják belőle a vizet, miközben megmarad a benne levő koffein.

A zöld kávé klorogénsavat is tartalmaz.

A vizsgálatok és a klinikai kísérletek alapján a zöld kávé klorogénsav tartalmának köszönhetően csökkenti a bevitt szénhidrátok zsírrá alakulását, és  kiváló antioxidánsként tartják számon.

A klorogénsav, ami a ma  nyilvántartott legerősebb antioxidáns.  Javítja a sejtek mikro keringését, felgyorsítva ezzel az  anyagcsere folyamatot, ami ugyancsak hozzájárul a felesleges kilók elhagyásához.

Főként azoknak jelenthet nagy segítséget a klorogénsav tartalom miatt, akik keveset esznek mégis híznak.

A kávébab a lassú anyagcsere ellen hat, javítja a sejtek mikro-keringését. A zöld kávé csökkenti a táplálékunkkal bevitt szénhidrátok szervezetünkben történő zsírrá alakulását, ez azért fontos tény, mert a túlsúly egyik legfőbb felelősei a szénhidrátok, nem csak a zsírok. Amennyiben a szénhidrátok egy része nem tud zsírrá alakulni, akkor a szervezet hozzányúl a tartalékainkhoz, ami nekünk sikerélményt fog adni, ugyanis a hatás mérhető lesz.

A zöld kávé koffein tartalmának köszönhetően felfrissít, élénkít, aktivizál, de ez nem ugyanaz a koffein, mint amit a fekete kávéban találunk.

A fekete kávéban található koffein csak rövid távra aktivizálja a szervezetet és hirtelen, a zöld kávéban található koffein pedig lassan és hosszabb időre éri el ugyanezt a hatást.

A zöld kávé koffeintartalmától energikusabbnak érzi majd magát, a termék antioxidáns tartalma pedig elindítja szervezetének méregtelenítését.

Forrás. http://www.egeszsegbolt.hu/termekek/15519/vitanorma_zold_kave_kapszula/

 

Rapamycin

Amerikai kutatók a Nature legújabb számában jelentették be, hogy a Csendes-óceán déli részén fekvő sziget talajában egy különleges vegyület található, amely jelentősen meghosszabbítja a kísérleti egerek élettartamát.

A Húsvét-sziget eddig leginkább rejtélyes óriási monolitjairól volt nevezetes. Ezután azonban a talajában található vegyület is bevonulhat a köztudatba. A Texasi Egyetem San Antonió-i Egészségtudományi Központja, valamint a kutatásban részt vevő két társintézet most hozta nyilvánosságra, hogy a "rapamycin" elnevezésű vegyület (amely a sziget polinéz neve - Rapa Nui - után kapta a nevét) a középkorú egerek várható hátralévő élettartamát a teljes életkor 28 százalékáról 38 százalékra növelte. Emberi léptékkel mérve az egerek kora 60 évesnek felelt meg.

A kutatás annak az amerikai programnak (National Institute on Aging Interventions Testing Program) volt a része, amelyben olyan vegyületeket keresnek, amelyek segíthetnek az embereknek, hogy egész életük folyamán aktívak és egészségesek maradhassanak.

A rapamycint az 1970-es években fedezték föl. Eleinte a gombaölő tulajdonságaira figyeltek fel, később a szervátültetésen átesett betegeknél használták a szervkilökődés megakadályozására. Olyan klinikai vizsgálatok is folynak vele, ahol a daganatos betegségek kezelésére használják.

A mostani, öregedéssel kapcsolatos kísérletekben azt tapasztalták, hogy ha rapamycinnel egészítették ki az idősebb egerek étrendjét, akkor megnőtt az élettartamuk. A kutatásban részt vevő mindhárom központ azonos eredményre jutott.

"Úgy véljük, hogy ez az első meggyőző bizonyíték arra, hogy előrehaladott korban kezdett gyógyszeres terápiával az öregedési folyamat lelassítható és az élettartam megnövelhető" - jelentette ki az egyik texasi kutató, Randy Strong. Egy másik kutató, Z. Dave Sharp azt emelte ki, hogy az eredmények szinte azonnal átültethetők a megelőző és egészségmegőrző orvosi gyakorlatba, mivel a rapamycin már engedélyezett, klinikai használatban lévő szer.

Az öregedéskutatók jelenleg csupán két élettartam-hosszabbító eljárást ismernek el emlősöknél: a kalóriabevitel korlátozását és a génmódosító eljárásokat. A rapamycin a jelek szerint ugyanazt a molekuláris útvonalat zárja le, mint a táplálékbevitel korlátozása vagy a növekedési faktorok csökkentése. Ezt az mTOR (mammalian target of rapamycin = a rapamycin célpontja emlősökben) nevű sejtfehérjén keresztül hajtja végre. Ez a fehérje egyébként számos folyamatot szabályoz a sejt anyagcseréjében és a stresszre adott válaszreakcióiban.

2004-ben (egy évvel a NIA Interventions Testing Program indulása után) dr. Sharp javasolta, hogy vizsgálják meg a rapamycin öregedésgátló hatását. A javaslatot jóváhagyták, és a San Antonió-i, valamint más amerikai kutatóközpontok elkezdték beépíteni a vegyületet a kísérleti egerek étrendjébe.

Dr. Strong azonban hamarosan fölismert egy problémát. A rapamycin nem elég stabil a táplálékban, illetve az emésztőrendszerben ahhoz, hogy bekerüljön az állatok vérébe. Több kutatóval közösen kidolgozták, hogy a szer úgynevezett mikrokapszulázással jobban hozzáférhető legyen. Ily módon a vegyület stabil maradt az egerek ennivalójában, és csak a bélben szabadult fel, ahonnan jobban fölszívódott a véráramba.

Forrás: Nature

http://www.origo.hu/tudomany/20090709-a-husvetsziget-talajaban-talalhato-rapamycin-elettartamhosszabbito-hatasu.html

 

Resveratrol

A resveratrol növényekben előforduló, nem flavonoid típusú, a polifenolok közé tartozó vegyület. Főleg a gyümölcsök, termések héjában, a héj második, harmadik sorában fordul elő. Elsősorban a vörös szőlőben, kékszőlő héjában, az áfonyában és az ezekből készült italokban, elsősorban a vörösborban található meg. Jelen van a gyökérben, a magokban és az indákban is, de legnagyobb mennyiségben a szőlőszemek héjában található meg, mely 50-100 µg-ot tartalmaz grammonként. Továbbá a fekete szőlő, málna, fán termő eper, szilva, kökény héjában
A kutatások kiderítették, hogy a rezveratrol egy nagyon erős antioxidáns, mely öregedésgátló, gombaölő és gyulladáscsökkentő hatású is lehet egyben. A közelmúltban végzett kutatások előrevetítik, hogy a rezveratrol képes lehet gátolni a rák kialakulását, valamint növelheti a sejtek élettartamát.

Humánbiológiai vizsgálatok során szignifikánsan csökkent a 2-es típusú cukorbetegek inzulinrezisztenciája, javította a vizsgálatban résztvevők anyagcseréjének hatékonyságát, és az általános egészségi állapotukra is előnyös hatással volt: csökkentette többek között a máj zsírszintjét, a vérnyomást és a vércukor szintet is.

A Pécsi Egyetem Orvosi Karának Nephrológiai Központjának kutatói egy humán kísérlet során megvizsgálták a resveratrol hatását a 2-es típusú cukorbetegekben. A vizsgálat során a szénhidrát- és lipidanyagcserét figyelték. A resveratrolt kapó betegeknél a vércukor szint látványosan csökkent. Ennek fő oka, hogy az inzulin rezisztenciában fontos szerepet játszó oxidatív stressz folyamatát antioxidánssal meg lehet szakítani, és így csökkenteni a szervezet inzulin iránti érzéketlenségét. A másik mechanizmus pedig a resveratrol azon hatása, mely során lehetővé teszi a sejtek számára a hatékonyabb glükóz felhasználást. Mindezek kellemes mellékhatása, hogy a cukorbetegség szövődményei is kisebb mértékben fordulhatnak elő. Így a vércukorszint optimalizálásához érdemes resveratrolt szedni.

"A Resveratrol termék egyszerűen tüneményes. Két év elhasználtság- és fáradtságérzet után végre visszanyertem az energiámat. Megerősödött a hajam és a körmöm, és elmúltak az izomfájdalmaim." -Irma Hogers. Oslo, Norvégia.
A fekete áfonyából illetve szőlőmagból - melyek Igen gazdag resveratrol források - kivont anthocianidin és procianidin igen erélyes  antioxidánsok. Ezen hatásuknak köszönhetően segítenek megőrizni vagy javíthatják az erek rugalmasságát, tágulási képességét, így csökkenthetik a vérnyomást, megelőzhetik az érelmeszesedést, érszűkületet, keringési betegségek következményeit. A vérlemezkék összetapadásának gátlásával akadályozhatják a trombózis kialakulását. Az érrendszer karbantartásával pedig javul az egész szervezet vérkeringése, ami az egészségi állapot általános javulásához vezethet, más szóval fokozódhat a testi és szellemi erőnlét, erősödhet az immunrendszer.

Valóban elegendő naponta egy pohár bort fogyasztani?
Nem elegendő, ugyanis kutatások kimutatták, hogy naponta több száz pohár bort kellene fogyasztani ahhoz, hogy a benne található rezveratrol kifejthesse a neki tulajdonított elképesztően pozitív hatásait, azonban ez nem ajánlott a bor alkohol és kalória tartalma miatt.

Az EzMelts® szájban felszívódó tablettáival, mely egy napi adagja 500 pohár borban található rezveratrol mennyiségnek felel meg és 250-szer jobb felszívódást biztosíthat az emésztőrendszerben felszívódó kapszulákkal és tablettákkal szemben.

A tudósok először arra lettek figyelmesek, hogy ha élesztőgombához adtak resveratrolt, az élesztőgomba élettartama 70 százalékkal megnövekedett. Amint kísérleteikben a táplálékláncon belül egyre feljebb haladtak, ugyanazt találják: a resveratrol növeli az élettartamot.

2006 novemberében a Harvard Orvosi Egyetem publikálta a régen várt tanulmányt a David Sinclair vezette egérkísérlet eredményéről. Az egerek átlagos élettartama 30 százalékkal megnövekedett. Mindez méghozzá annak ellenére, hogy a resveratrol-fogyasztás közép korban kezdődött. Különösen a túletetett egereket tanulmányozták, és ugyanolyan meglepő volt a tény, hogy a resveratrol gyakorlatilag kiiktatta a másfajta betegségek nagy részét, amik egyébként kizárólagosan jellemzőek voltak a túlsúlyos egerek kontrollcsoportjára.

Sinclair kimutatta hogy a SIRT1 nevezetű gén aktiválódik a kalória-szigorított étrend által, és a Resveratrol által is.  Semmilyen más molekuláról nem tudjuk, hogy erre képes lenne. Sinclair kimutatta, hogy ha a SIRT 1 gént aktiválják, megnövekszik az élettartam, de a kalória-szigorítás nem növeli tovább

Mindez méghozzá annak ellenére, hogy a resveratrol-fogyasztás közép korban kezdődött. Különösen a túletetett egereket tanulmányozták, és ugyanolyan meglepő volt a tény, hogy a resveratrol gyakorlatilag kiiktatta a másfajta betegségek nagy részét, amik egyébként kizárólagosan jellemzőek voltak a túlsúlyos egerek kontrollcsoportjára.

Források: http://www.biotechusashop.hu/enciklopedia/Resveratrol/

http://www.berthamedical.hu/cikk.php?ID_cikk=48

http://www.biotechusashop.hu/enciklopedia/Resveratrol/

https://internetpatika.hu/ezmelts-resveratrol-150-60db?gclid=COqQ8q_Wk8QCFcvpwgodCVMABA

 

 

Perui kovaföld

Tisztító és méregtelenítő hatékonyságával egyedülálló termék a piacon.

Megtisztítja a beleket, az ereket, a nyirokkeringést, a bőrt és minden egyes sejtünket. Mindemellett, koncentrált mennyiségben tartalmazza szervezetünk egyik legfontosabb tápanyagát, a szilícium-dioxidot és 15 féle természetes ásványi anyagot tartalmaz, többek között magnézium, kalcium, szilícium-dioxid, nátrium, vas és sok nyomelemet is. Pl. titán, bór, mangán, réz. A Perui kovaföld a legtisztább (91.6%) minőségű és a leghatékonyabb étkezési kovaföld a világon.

Valójában nem föld, hanem ősi kovamoszatok megkövesedett váza. A Perui kovaföld gazdag-, természetes forrása a szervezetünk számára hasznosítható szilícium-dioxidnak (SiO2), mely sejtjeink legfontosabb alkotóeleme. 1939-ben Adolf Butenandt Nobel-díjas professzor bebizonyította, hogy az élet nem létezhet szilícium-dioxod nélkül. Más kovaföldekkel ellentétben, egyedül a Perui kovaföld képes hatékonyan kivezetni a baktériumokat, vírusokat és nehézfémeket a szervezetből, pusztán a szerkezetéből adódóan.

A szilícium-dioxid megtalálható a vérben is és fontos az olyan szerveknek, mint a máj, szív és a tüdő. Az átlagos emberi test, kb. 7 gr-ot tartalmaz és ez messze meghaladja más fontos ásványi anyagok és nyomelemek mennyiségét. Ezért is annyira fontos a szervezet ellátása vele, az élet korai szakaszában, mert később az öregedés folyamán a szövetekben lévő mennyisége meredeken zuhanni kezd. A szilícium-dioxidnak fontos hatása van az összes ásványi anyag teljesebb felszívódására. Így egész más minőséget ad az életünknek! Nem halmozódik fel a szervezetben, vízben oldódó, ezáltal könnyen felszívódik a bélfalon, de gyorsan kiürül, ezért fontos a napi fogyasztása.

Nincs az a kórokozó vagy a szervezetbe nem odaillő anyag, organizmus, amely megmaradna a kovaföld jelenlétében. Nincs az a terület, amelyet ne tisztítana meg. Kitisztítja a beleket, a nyirokkeringést, az ereket, a bőrt, minden egyes sejtünket. Gyorsan és erősen méregtelenít a vírusokon, gombákon, parazitákon, baktériumokon át a férgekig, - sejtszintig és mindenhol tisztít, a lerakódott vegyi anyagokon át a nehéz fémekig. Mivel elpusztítja a kórokozókat erős gyulladásgátló is, és leküzdi a fertőzéseket.

Kétféleképpen is működik - A nyirokrendszerben: A szilícium hatására növekszik a nyiroksejtek száma, és fokozódik a fagocitózis: a nagy falósejtek és fehérvérsejtek a kórokozókat bekebelezik - fagocitálják- és ezzel a kórokozók döntő többségének a pusztulását okozzák. A bélrendszerben: 1gramm szilícium felülete 300 négyzetméternyi gyulladásos folyadékot, gázt, toxint képes felszívni, és kipucolni a szervezetből, miközben a természetes bélflórát tovább erősíti.

A szervezet szinte összes funkcióját javítja, - mivel az összes sejtünk anyagcseréjét optimalizálja azáltal hogy újjáépíti a sejtmembránt, és rendbe rakja a szöveteket, a csontoktól, az ereken át, a kötőszövetig, a szív- és érrendszertől kezdve az idegrendszerig. Szervezetünkben egy olyan sejt sem található, amelyre ne lenne pozitív hatással a kovaföld.

Tápanyagok teljes felszívódása, antioxidáns védelem - Mivel a beleket teljes mértékben megtisztítja az évek során lerakodott nyáktól, parazitáktól, férgektől és minden kórokozótól, békén hagyva a normális bélflórát, az immunrendszer megerősödik és nincs az az értékes tápanyag amely ne szívódna fel teljes mértékben.
Mindezek eredménye egy sokkal egészségesebb test lehet.
A termék felhasználói gyakran jelzik: ”jobban érzem magam”, "könnyedebb vagyok". Ez a jobb érzés abból származik, hogy minden szemét eltávolításra kerül és az immunrendszer végre igazán beindul, amire alapvető szüksége van.

Sok felhasználó számol be megnövekedett energiáról és kisebb alvásigényről. Ez annak az eredménye, hogy a tápanyagok sokkal jobb hatásfokkal szívódnak fel a vérkeringésbe. Bevont vastagbéllel sok tápanyag nem tud felszívódni.

Az egyik nagy előnye, hogy segíthet elpusztítani a rossz zsírokat, így nagy mértékben csökkentheti a koleszterin-szintet. Sokan csodálkoznak, hogyan ment le a magas vérnyomásuk.
További előnyei lehetnek:

  • Az ízületek és szalagok fájdalmai enyhülnek
  • A bőr kitisztul (akne, öregségi foltok, pikkelysömör)
  • A haj és a körmök erősebbek lesznek és gyorsabban nőnek
  • Erősebb fogak és íny
  • Egészségesebb légút, kevesebb köhögés
  • Menopauza kevesebb tünetekkel
  • Egészségesebb kiválasztás

Források:http://www.tenmag.hu/kosarba/perui-kovafold-5?gclid=CJaqkvyqh8QCFSX3wgod2KkArw#

http://www.indiatitkoskincse.hu/products_details.php?name=KOVAFOLD

https://sites.google.com/site/balazsrozalia/home/gygymdok-terpik/tkezsi-minsg-kovafld

 

 

A reishi gyógygomba

A reishi gyógygombában található fitotápanyagok számos betegség megelőzésében tűnnek rendkívül hatékonynak.

A reishi gyógygomba adaptogén tulajdonsággal bír, vagyis olyan organikus táplálék, amely természetes úton csökkenti a fizikai, szellemi és érzelmi stressz testre gyakorolt káros hatásait.

A keleti uralkodók a halhatatlanság elixírjeként tekintettek rá.

Pozitív egészségügyi hatásainak köszönhetően a reishi gomba nagyon közkedveltté vált világszerte. Általános egészségi állapotot fokozó, vírusölő, fájdalomcsillapító, cukorbetegséget megelőző, keringést segítő, parazita ellenes, és gombaölő hatása teszik oly vonzóvá.

A gombában található fitokemikáliák nemcsak rengeteg betegség megelőzésében segítenek, hanem fizikai, érzelmi és mentális stressz ellenszereként is hatékonyak. 

A reishi gyógygombát (Ganoderma lucidum) már régóta alkalmazzák sikeresen a kínai és japán gyógyítók

Habár a nyugati világ épphogy csak elkezdte megérteni valódi gyógyító erejét, a kutatók nagyszámú adatot gyűjtöttek össze arra vonatkozóan, hogy a reishinek milyen egészség javító és élettartam növelő tulajdonságai lehetnek.

A reishi gyógygomba nem véletlenül az egyik legnépszerűbb gyógygomba fajta, hiszen számos gyógyító tulajdonsággal rendelkezik.

Több tucatnyi természetes bioaktív összetevőt tartalmaz, amelyek képesek sokféle súlyos betegség és probléma természetes kezelésére, mint pl. a különféle allergiák, autoimmun betegségek, az asztma, a cukorbetegség, az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, és a májbetegségek, csak hogy egy párat említsünk. A laboratóriumi egereken végzett kísérlet kimutatta, hogy a reishi felelős az állatok élettartamának 9-20%-os meghosszabbításáért, amely 7-16 emberi évnek felel meg.

 

A reishi hatásai széles spektrumon érvényesülnek. Tudjuk, hogy az öregedésnek és a betegségeknek nem egy-egy specifikus oka van.  Sok tényező járul hozzá a rossz egészségi állapothoz, hogy ezeket visszafordíthassuk, az egészség elérésére tett erőfeszítéseknek összehangoltnak kell lenniük, egy egyszerre több mindent célzó megközelítés lesz csak célravezető. Pontosan ezért működik olyan jól a reishi gomba több száz biológiailag aktív molekulájával, amelyek szinergikusan működnek együtt.

 

A kutatók ma már tudják, hogy három fő komponense okozza öregedés ellen ható tulajdonságait. A benne található poliszacharidok segítik elkerülni a rákos megbetegedéseket az immunrendszer erősítésével. A triterpének megóvják a májat, csökkentik a koleszterin szintet és stabilizálják a vérnyomást. A ganoderma lucidum peptid pedig fontos antioxidáns szerepet tölt be. Ezek a kulcsösszetevők a lehető legjobb védelmet biztosítják sejt és DNS szinten.

 

Egy embereken végzett kísérletben 1100 mg dózisú reishi gombát adtak az egészséges résztvevőknek. Azt figyelték meg, hogy a plazma antioxidáns szintek gyorsan megemelkedtek és csúcsértéküket körülbelül 90 perc után érték el.

 

Ez alatt a vizelet antioxidáns kapacitás 29%-kal nőtt már 3 óra után. Még fontosabb az, hogy mérgezésnek semmilyen jele nem jelentkezett és mellékhatásokról sem számoltak be a kísérlet után.

 

A reishi, vagy más néven a ganoderma lucidum szájon át, főként étrend-kiegészítőként szedhető, emellett kereskedelmi forgalomban kávéba keverve is kapható. Fontos ellenőrizni a termék minőségét és tisztaságát, mielőtt az élet ezen különleges ajándékát megvennénk.

 

A reishi képes megfiatalítani az agyi idegsejteket és becserkészni, majd eltávolítani a rákos sejteket. Emellett meggátolja az új zsírsejtek kialakulását túlsúlyosak esetében.

 

A reishi gyógygomba jótékony hatással van szervezetünk működésére.

 

1, Javítja az immunrendszert.

A reishi gomba nagyon hatékony immunrendszer erősítő. Kutatások bizonyítják, hogy az előrehaladott daganatos betegek állapotát nagymértékben javítja, immunrendszer erősítő hatásai miatt, amennyiben a betegek minimum 30 napig szedik. A reishi gomba a sugár- és a kemoterápia mellékhatásait is hatékonyan csökkenti, valamint gyorsítja az operáció utáni felépülést. Mindezek mellett reishi gomba fogyasztásával növelhető a szervezet antioxidáns szintje, így az immunrendszer még tovább erősíthető. De természetesen nemcsak a súlyos betegségek számára lehet hasznos a reishi, hiszen természetes immunerősítőként alkalmazva kitűnő antioxidáns forrás.

 

2, Rákmegelőzés.

A rákkal diagnosztizált betegeknek hatékony immunrendszer stimuláns tulajdonsága miatt gyakran reishi gomba fogyasztását ajánlják az alternatív gyógyítók. Különböző tanulmányok szerint a reishi gomba megelőzi a tumor kialakulását és növekedését, emellett a vérplazma antioxidáns szintjét is növeli, tehát előrehaladott rákos betegek immunitását is növeli. A benne található bőséges antioxidáns közömbösíti a szabad gyökök káros hatásait, erősíti a szervezet védekezőképességét és megelőzi a ráksejtek terjedését, illetve növekedését. A rákos páciensek számára azonban csak orvosi irányítás mellett és egyénre szabott kúra révén szabad alkalmazni a reishi gombát.

 

3, Elősegíti a szív- és érrendszer egészségét, javítja a keringési rendszert. 

A legfrissebb, reishi gyógygomba hatásait vizsgáló kutatások azt is felfedezték, hogy a ganoderma gomba tágítja a koszorúsereket, javítja a szívizom és a teljes test keringését, serkenti a szívizom kapilláris vérkeringését és növeli a szívizom energia- és oxigénellátását, ezáltal rendkívül pozitív hatással van az egész szív- és érrendszerre. 

 

- Szintén hatékony az idegek megnyugtatásában,

- a vér koleszterinszintjének csökkentésében,

- az agyvérzés megelőzésében, a vérrögök kialakulásának megakadályozásában és a vér trigliceridszintjének csökkentésében, vérlemezke aggregáció gátló, és triglicerid szint csökkentő tulajdonságai is bizonyítottak. Ez rengeteg előnyös hatás szívünk egészségének megőrzése érdekében.

 

A reishi gomba további előnyeihez tartozik, hogy azonnali, közvetlen segítségként alkalmazható gyulladás, allergia, alvászavar, szorongás esetén, illetve a máj egészségének helyreállításához és a vércukor szabályozásához is. 

 

Ha azt mondjuk, hogy a reishi javítja az immunrendszer működését akkor ez hatás, a májvédő, keringési rendszerre való hatásai pedig a „mellékhatások”. A mellékhatások hiányát kérik számon a gyógygombák ellenzői.

Ezt a szemléletet már rég meghaladta az idő. Ma már egy gyógyszertől adott esetben nem egy hatást várunk. Pl. a Liraglutid nevű hormon analóg, csökkenti a vércukrot, csökkenti az étvágyat, csökkenti a glukagon hormon szintjét, javítja az sejtek inzulin érzékenységét, mégis elősegíti a fogyást. Nem egy hatás, mégis gyógyszer?! Milyen alapon? Pedig ma a 2-es típusú cukorbetegség egyik leghatékonyabb gyógyszere, amit hatalmas gyógyszergyár állít elő és forgalmaz az egész világon. S az ráadásul szigorúan vényköteles!

Források: https://drtihanyi.com/kategoria/ganoderma-gyogygomba/fokozza-egeszsegi-allapotat-reishi-gomba-fogyasztassal

https://drtihanyi.com/etrendkiegeszitok/gyogygombak-2/fokozzuk-egeszsegunket-reishi-gyogygombaval

 

 

Ganodermás kávé

Az elmúlt években igen nagy számban jelentek meg a piacon az ún. egészséges kávék. Ezek a termékek igen jó minőségű, brazil arabika kávéból és hozzákevert gyógygombákból, pl. ganoderma lucidum kivonatból (pecsétviaszgomba vagy reishi) állnak. Az egészséges kávék jótékony hatásukat tehát elsősorban nem a kávénak, hanem a hozzáadott gyógygombáknak köszönhetik.

Az "egészséges kávék" a jó minőségű arabika kávén felül bizonyos gyógygombákat tartalmaznak, pl. ganodermát.

A kávé és a gyógygombák szimbiózisának egyik legkézenfekvőbb eredménye, hogy a gomba képes ellensúlyozni a kávé erősen savas kémhatását.

A normál kávé pH-ja 5-5,1 körül van, tehát kevésbé savas, mint pl. egyes gyümölcslevek, vagy a sör, pH-ja nagyjából a szénsavas vízével azonos (az arabika kávé 0,8-1,4% koffeint tartalmaz, s ez az érték további 97,5%-kal csökkenthető, így készül a koffeinmentes kávé).

A piacon ma már fellelhetők olyan kávék, melyek pH-ja 6,2 körül van, tehát még mindig savasak, azonban már sokkal kevésbé, mint a hagyományos kávék (a pH-skála logaritmikus skála, tehát 5,2-es és 6,2-es pH között óriási-tizszeres- különbség van). Sőt, az USA-ban több olyan speciális termék is kapható, melyek kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy a kávéhoz adva csökkentsék annak savasságát. Ehhez hasonló módszerekkel akár a normál kávé pH-ja is 7 fölé tornászható, így kémhatása enyhén lúgossá válik.

A gyógygombákkal dúsított kávék kémhatása is 7 fölött van, mivel a benne lévő gombák közömbösítik a kávé savas pH-ját. Az egészséges kávéban található gyógygombák azonban nem csak a kávé kémhatását változtatják meg, hanem olyan értékes tápanyagokkal látják el szervezetünket, amik hozzájárulhatnak egészségünk fenntartásához.

 

Az egészséges kávék alapötlete abból az egyszerű tényből származik, hogy a világon több száz millióan fogyasztanak rendszeresen kávét. Ha pedig ez így van, akkor miért ne fogyaszthatnák a kávé egy egészséges alternatíváját?

 

A gyógygombák kávéval történő „házasítása” ebből a szempontból kiváló ötlet, hiszen az egy csésze kávéhoz hozzáadott 100-1000 mg gyógygomba kivonat érdemben nem változtat a kávé ízén, ugyanakkor értékes vegyületekkel látja el azt. A keverék nagyon kézenfekvő, mivel a gyógygombák többsége is keserű ízű.

 

Természetesen az egészséges kávék esetében ügyelnünk kell arra, hogy az instant port ne lobogó vízzel forrázzuk le, hiszen akkor a gomba elveszítheti minden pozitív hatását. 80-85 C fokos víz alkalmazásával azonban a benne lévő tápanyagok többsége megőrizhető.

 

A kávénak nagy rajongója volt Johann Sebastian Bach. Meg is komponálta a híres kávé kantátáját.

 

A boltokban vásárolható kávék többnyire keverékek: a robusta és az arabika kávék különböző arányaiban.

 

A világon a legfinomabb kávénak az arabika fajtát tartják, majd ezt követi a liberica és az excelsa. Nagyon kevés terem utóbbi kettőből, de az igazi ínyencek számon tartják. A robusta kávéfajta a legolcsóbb és ennek az íze a leggyengébb. Mégis a világ kávé termésének a 40%-át a robusta adja.

 

Ezt a kávét egy nap alatt szállítják Brazíliából, nincs csírátlanítva, nincs benne aroma.
A hagyományos kávét fél évig szállítják, teli tartósítóval, ammóniával. Csupán az aromát adják el!


Ma kb. 25-30 millió ember él közvetlenül a kávétermesztésből. 25 éve dolgozták ki azt a programot, ami azt célozta, hogy a kávét tisztességes áron, közvetlenül a termelőtől vegyék meg (fair-trade mozgalom). A Starbucks akkoriban egy kis cég volt és fair-trade kávé felvásárlással foglalkozott. Mára a világ legnagyobb fair-trade kávé felvásárlójává vált. Ezért is olyan népszerűek a Starbucks kávéházak szerte a világon.

 

A modern kutatások alapján a Ganoderma gomba (a kifejlett termőtest és a micélium) közel 200 biológiailag aktív összetevőjének köszönhetően aspecifikus immunstimuláns, roboráns és májvédő hatású “gyógynövény”, mely megoldást jelenthet a magas vérnyomás és a magas vércukorszint elleni küzdelemben is.

Egy csésze DXN ganoderma kávé naponta jótékony hatással van a szervezetre.

A DXN ganodermás kávéfajták minden egészségtudatos ember és minden korosztály számára a legjobb választás. Érezze és tapasztalja meg a különbséget!

“A ganoderma kávé finom és frissít”

Tudományos kutatások és kísérletek minden szempontból megerősítették a ganoderma pozitív hatásait, különös tekintettel vértisztító hatására:javítja a vérkeringést és a sejtek minőségét. Lehetővé teszi, hogy belsőszerveink rendeltetésszerűen működjenek, javítja a gyenge fizikai állapotot és erősíti az immunrendszert. Bizonyítottan hatékony olyan betegségek kezelésében, melyeknek kiváltó oka a rossz vérkeringés. Segít az egészség és az egészséges megjelenés megőrzésében. Különösen hangozhat, hogy a ganoderma kétirányú hatással rendelkezik, azaz emelheti és csökkentheti is a vérnyomást. Mivel a ganoderma harmonizálja a szervezet funkcióit, fokozza annak természetes öngyógyító képességét, erősítheti az immunrendszert.

Források:

https://drtihanyi.com/egeszseges-eletmod/egeszseges-taplalkozas/ganodermas-kave-egeszseges-kave

http://www.coffeeman.hupont.hu/10/miert-ajanlom-a-ganodermas-kavet#ixzz3VDNCZuyH

http://www.ganodermaskave.info/

http://www.coffeeman.dxn.hu/

http://matuzalem.me/cikk/a-tea-es-a-matuzalem

 
 
 
Ganoderma lucidum gyógygomba

A gyógygombákkal történő gyógyításnak Japánban, Kínában és Ázsia más részein nagyon komoly hagyománya van. Egyes feljegyzések már 4-5000 éve említik a gyógygombákat.

A gyógygombák különlegessége abban áll, hogy számos olyan hatóanyagot tartalmaznak, melyre az emberi szervezetnek szüksége van. Az elmúlt évtizedekben tudományos kutatások ezrei vizsgálták a gyógygombákat, számos jótékony tulajdonságukra fény derült ez által. 

A ganoderma lucidum gyógygombát eltérő néven ismerik a Távol-Kelet egyes országaiban. Japánban reishi, Kínában lingzhi, Koreában jongji a neve. Magyarul pecsétviaszgombának hívjuk.

Az egyes nevek a ganoderma különböző jótékony hatásaira utalnak: „halhatatlanok füve”, az „örök élet” biztosítója, stb.

A pecsétviaszgomba világszerte az egyik legismertebb gyógygomba, melyet előszeretettel alkalmaznak különböző betegségek gyógyítására. A pecsétviaszgomba májvédő hatással is rendelkező adaptogén növény. Használata étrend-kiegészítőként széles körben elterjedt. Nyugtató hatása mellett csökkenti a magas vérnyomást és a koleszterinszintet.

A ganoderma lucidum gyógygomba legismertebb tulajdonságai:

-    immunrendszer erősítés

-    rákos daganatok megelőzése, gyógyítása

-    kemoterápia és sugárkezelés mellékhatásainak csökkentése

-    vérnyomáscsökkentés

-    koleszterincsökkentés

-    vércukorszint csökkentés

-    májerősítés

-    energizálás

-    általános roborálás

 

A ganoderma lucidum gyógygombában található legfontosabb összetevők:

1, Germánium: a legtöbb szerves germánium a ganoderma gyógygombában található, mely javítja az emésztést, növeli a sejtek oxigénellátását, segíti a méregtelenítést.

2, Béta-glükánok: immunrendszer erősítő és anti-tumor hatású vegyületek

3, Poliszacharidok: immunrendszer erősítő hatásúak, egyes poliszacharidok gátolhatják a rákos sejtek növekedését

4, Adenozin: koleszterincsökkentő, gátolja a vérrögök kialakulását

5, Terpének: koleszterincsökkentő, allergia ellenes hatás

6, Ganoderán savak: csökkenti a magas vérnyomást 

A ganoderic esszencia megfiatalítja a szöveteket, optimalizálja a test funkcióit és fiatalságát. Legyőzi a bőrbetegségeket, megszépíti és megfiatalítja a bőrt.

Forrás: https://drtihanyi.com/immunrendszer/ganoderma-lucidum-gyogygomba

http://www.patikamagazin.hu/mobil/cikk/index/19642

 

A szibériai Chaga gyógygomba

A világ különböző részein más és más néven illetik ezt a különleges gombát.

-    Szibéria: „Isten ajándéka”, „Halhatatlanság gombája”

-    Japán: „Az erdők gyémántja”

-    Kína: „Növények királya”

Az orosz sportolók, atléták is előszeretettel használták a chaga gombát, sokak szerint ennek köszönhetik kiemelkedő fizikai kondíciójukat.

Az orosz kutatók felfedezték, hogy bizonyos növények, gyógynövények segítik a szervezetet a stressz és betegségek elleni küzdelemben. Az ilyen növényeket (vagy élőlényeket) adaptogén tulajdonságúnak nevezzük.

A chaga gyógygomba a világon az egyik legerősebb adaptogén élőlény.

A Szovjetunió 1950-től komoly erőfeszítéseket tett az adaptogén élőlények tanulmányozására, kb. 1200 kutató, 3000 kísérletben, 500 000 fő bevonásával végzett kutatásokat. A tanulmányok fókuszában többek a chaga gomba állt.   

Amikor a természetben található gyógyító összetevőkről beszélünk, akkor általában zöldségekre, gyümölcsökre és gyógynövényekre gondolunk. Pedig a világ legerősebb élőlényei a fák, melyek akár 10 000 évig vagy még tovább is elélhetnek (jelenleg a legidősebb ismert fa a 9 550 éves norvég lucfenyő, de kutatók szerint Tasmánia szigetén akár 10 000 évesnél idősebb fákat is találhatnak a közeljövőben egy új módszer segítségével). A fák és gombák szimbiózisának egyik különleges példája a chaga gyógygomba.

 

1579-ben Jermák Tyimofejevics atamán és nyolcszáz kozák harcosa elindult meghódítani Szibériát. A vállalkozás éppen olyan reménytelennek tűnt, mint Kolumbusz Kristófé, de éppen olyan sikeres is lett.

Az újszülöttet ebben mossák le először.

Sebfertőtlenítésre kitűnő hatású, míg belsőleg jó féreghajtó, de alkalmazzák gyomorfájdalmakban, gyomorfekély gyógyítására is.

Oroszországban 1955-óta engedélyezik rákbetegségben való alkalmazását. Öt évvel később Ausztrália is hasonló engedélyt adott ki a Chaga gomba gyógyászati felhasználása céljából. Ma már nem csak tea, hanem tabletta formájában is hozzáférhető.

Nem csodaszer, de csodálatos szer. Korábban úgy hittük, hogy a sámánok (a lélekkultusz megtestesítői) csak dobbal, tánccal, mondókákkal, röviden pszichés ráhatással voltak képesek csak gyógyítani. Mára már világossá vált, hogy nagyon jelentős ismeretekkel rendelkeztek az őket körülvevő flóráról, a gombákról és ezeket az ismereteiket a gyógyításaik során gyakran alkalmazták.

Tudásuk, kultúrájuk eltűntével csaknem elveszett, de az utolsó pillanatban lelkes néprajzkutatók egy részét megmentették. Ez a hatalmas, még ma is ritkán lakott terület, legalább akkora gyógyszerkincset rejteget még számunkra, mint Amazónia őserdői. Ez a kincs értékesebb az ott található aranynál és „egyéb” kincseknél.

A legtöbb ehető gomba és gyógygomba puha tapintású, kézzel könnyen szétmorzsolható, azonban a Chaga gyógygomba majdnem olyan kemény, mint a fa.

A chaga gyógygombában nagy koncentrációban találhatunk értékes tápanyagokat, melyek azt a célt szolgálják, hogy a gomba a rendkívül szélsőséges időjárást is túlélje. Különböző fitokemikáliákat, szterolokat, fenolokat és enzimeket tartalmaz. Ezek az összetevők annyira hatékonyak, hogy kutatók pl. beteg fákat oltottak be chaga gyógygombával, hogy megerősítsék azokat és vizsgálták hatásmechanizmusukat.

A chaga gyógygomba legfontosabb összetevői:

-    B-vitaminok

-    flavonoidok

-    fenolok (pigment-szerű fenolos vegyületek)

-    ásványi anyagok (réz, kálium, kalcium, magnézium, cink, vas)

-    enzimek (SOD – szuperoxid-dizmutáz)

-    vitaminok

 

A chaga gyógygomba nagy mennyiségben tartalmaz pantoténsavat, riboflavint és niacint.

 

A szuperoxid-dizmutáz (SOD) enzimnek fontos szerepe van a szabad gyökök (szabad oxigén atomok) semlegesítésében, melyek károsítják a szöveteket. Egyes vizsgálatok szerint a chaga gyógygomba grammonként 10-20 000 egység aktív SOD enzimet tartalmaz. Ez az érték rendkívül magas, ráadásul a chaga gomba könnyen hasznosuló formában tartalmazza az enzimet.

 

A chaga vagy hamvaskéreg gomba egy kiváló természetes antioxidáns, a természet egyik legősibb gyógyító gombája. A chaga gomba Oroszország északi részén, a Baltikum, illetve Finnország, Lengyelország területén őshonos. Általában vadon termesztik, a legjobb minőségű akkor lesz, ha a hőmérséklet tartósan 40 celsius fok alá esik.

A chaga gyógygomba 215 különböző fitonutriens vegyületet tartalmaz, SOD aktivitása 25-50-szerese a C-vitaminnak, Q10-nek, vad kékáfonyának, ezzel az antioxidáns skála egyik legmagasabb fokán foglal helyet.

A chaga gomba legfontosabb vegyületei:

-    béta-glükánok
-    szaponinok
-    aminosavak
-    ásványi anyagok

Az elmúlt években több száz kutatást végeztek a chaga gyógygombával, feltételezett jótékony tulajdonságai a következők:
-    vírusölő hatás
-    gombaölő hatás
-    a központi idegrendszer stimulálása
-    anti-tumor hatás
-    vérnyomáscsökkentés
-    vércukorcsökkentés
-    máj, vese, lép méregtelenítés


Mellékhatásairól nem tudunk.

Világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend a chaga gyógygomba, elsősorban immunrendszer erősítésre és a vércukorszint csökkentésére használják.
 

Szibériában sokan előszeretettel fogyasztják a chaga gombából készült italokat, ennek tulajdonítják azt, hogy egészségesen élnek 85-100 éves korukig. Japánban és Koreában is közkedvelt étrend-kiegészítőnek számít a chaga gyógygomba.

 

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz író (Ivan Gyenyiszovics egy napja) Rákosztály című önéletrajzi művében ír a chaga gyógygomba egészségre gyakorolt pozitív hatásairól.

Szolzsenyicin 1953-ban szabadult a lágerbõl, s utána Kazahsztánban jelöltek ki neki kényszerlakhelyet. Két év múlva a taskenti kórházban rákos daganatot diagnosztizáltak szervezetében. Élet és halál között lebegett, de legyőzte a betegséget, s úgy érezte, azért maradt életben, hogy beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedéséről (a pontosság kedvéért ő maga azonban kombuchát fogyasztott - abból kéchaga.jpgszült teát - a betegsége alatt).

 

A chaga gyógygomba pozitív tulajdonságait 1955-től ismerik el hivatalosan, Oroszországban ezen időpont óta engedélyezik rák elleni használatát (Medical Academy of Science, Moszkva), megfigyelések szerint csökkenti az étvágytalanságot és fájdalomcsillapító hatással is bír. 

1960-ban a National Cancer Institute feljegyzéseket kapott arról, hogy Ausztráliában sikeresen alkalmazták rákos betegek gyógyítására. Kiváló kiegészítője lehet főleg a biológiai terápiákon alapuló tumor ellenes gyógyszerek mellett. A hagyományos alkilezők, melyek  kifejezetten oxidáns hatással bírnak, nem képeznek jó kombinációt a Chaga gombával.

 

A Mushroom Wisdom Inc. Super Chaga terméke nagy koncentrációban tartalmaz chaga gombát, emellett pedig Maitake D-frakciót. Ez az egyedi gyógygomba keverék teszi különlegessé a terméket.

Források: http://gyogygombak.drtihanyi.hu/cikk/a-sziberiai-chaga-gyogygomba

http://gyogygombak.drtihanyi.hu/cikk/sziberiai-chaga-gomba

http://gyogygombak.drtihanyi.hu/cikk/chaga-gyogygomba

 

 

Zen Shiatsu

A Zen Shiatsu egy teljes körű ősi Japán kezelési rendszer, ami az emberi szervezetet teljes egészében, holisztikusan kezeli. A Zen Shiatsu alap filozófiája az, hogy csak akkor áll vissza az egészséget biztosító harmónia a szervezetben, ha a test minden területén és síkján helyre áll a tökéletes működés. Ezért is alkalmazz a Zen Shiatsu egy több rétű megközelítést a harmónia helyreállításához, így a Zen Shiatsu magába foglalja a Kappo-jitsu (izületi korrekciók), a Tsubo-jitsu (akupresszúra) és a Jhin-shin-jitsu (energetikai kezelés) művészeteit is.

A Zen Shiatsu nemcsak tehermentesíti ideiglenesen, de maradandóan javít tartásunkon azáltal, hogy kezeli ízületeinket, izmainkat és a Do-In gyakorlatokkal abban is segít, hogy a terapeuta által beállított korrigált tartás a szervezetünk maradandóra tudja rögzíteni.

Honnan ered a Zen Shiatsu? - Mire a Zen Shiatsu elérte mai formáját, több mint 1000 éven át fejlődött, szó szerint vérben és izzadtságban edződve a Japán történelem csatáiban.

Japán 56. császára Seiwa, 858-ban került trónra és az ő 6. fia, Teijun herceg volt az, aki elkezdte összegyűjteni a puszta kezes harci technikákat egy rendszerbe. Ő volt az első, aki a puszta kezes harci technikákat külön saját harcművészetként kezdte el fejleszteni, és ezt tai jitsunak nevezte el, azaz test művészetnek.

A Zen Shiatsu kezelés fájdalom mentes, és valójában olyannyira lágy módszer, hogy a Tokugawa Shogunátus korszakában (1602-1868) a Shiatsu azért indult „hanyatlásnak” mint gyógyítási folyamat, mert a kezelések annyira kellemesek, hogy az emberek a Shiatsut egyfajta relaxációs, kényeztető folyamatként kezdték számon tartani, nem pedig gyógykezelésként.  Egyébként a tradicionális Zen Shiatsu mesterei azt mondják, hogy a kezelés akkor válik gyógyítóvá, amikor a kezelés hatékony, kellemes és külsőleg szépen van kivitelezve. Az ízületi korrekciós technikák is súlypont áthelyezésen alapulnak és nem pedig erőkifejtésen.

Milyen egy Zen Shiatsu kezelés? - A kezelés mindig beszélgetéssel és diagnózis felállítással kezdődik. Ezek után az elmozdult ízületeket korrigálják a terapeuták, és a lágyszövetek átmozgatásával rögzítik a korrekciót. Célzott akupresszúrás pontkezelésekkel harmonizálják szervezetünk funkcióit, legyenek azok alul vagy túl működések.

Forrás: http://bhaktikutir.hu/zen-shiatsu/

 

 

Csicseriborsós lisztes fürdő

Egy rendkívül egyszerű, de hihetetlenül hatékony energetikai tisztítás…

Természetesen az Ájurvéda tudományában is vannak finomfizikai, kézzel nem fogható területei a betegségeknek és problémáknak.

Ide kapcsolódóan azt a régi-régi kísérletet mesélném el nektek, amikor Kirlián azzal próbálkozott, hogy lefotózott egymással veszekedő embereket. A fényképeken az látszott, hogy a szitkok vörös golyókként mentek a szidalmazott irányába, és aztán fekete lyukakat égetett az illető aurájába.

De ott van az érdekes kutatás arról is, hogy miért van az, hogy minden kultúrában, minden kontinensen, minden népcsoportnál délután 5 és este 8 között figyelhető meg a kicsi babáknál a kólikás hasfájás.  A megoldás az lett, hogy akkor érkeznek haza az apukák, és persze nem ők a rosszak, de az a dzsudzsu, amit magukon haza hoznak, az már a kicsiknél kiveri a biztosítékot.

És miként lehet megszabadulni az ilyen kellemetlen rezgésektől és hatásoktól, legyen az egy durva légkörű munkahely, egy nap vagy holdfogyatkozás, egy peres helyzet, vagy szimpla gyűlölködés, amit saját bőrünkön tapasztalunk?

A válasz egyszerű. A Tantrikus gyógyászat szerint, fürödjünk meg csicseriborsó liszttel. Mintha az lenne a szappan. Tehát levizezzük magunkat, majd átdörzsöljük, magunkat a lisztel és lezuhanyozzuk magunkról az anyagot.

Vigyázat a csicseriborsó liszt meleg vízre köt, szóval inkább használjunk hideg vizet magunkon, nehogy óriási bundás kenyérként végezzük az estét saját kádunkban.

Forrás: http://bhaktikutir.hu/a-het-ajurvedikus-receptje-egy-rendkivul-egyszeru-de-hihetetlenul-hatekony-energetikai-tisztitas/

 

 

Chin-mudra

Egyesíti a kozmikus tudatot az egyéni tudattal. Ez a bölcsesség elérésének kéztartása.

Úgy képezzük, hogy a mutató és a hüvelyk ujj egy kört alkot. A másik három ujj nyújtva, a tenyér felfelé néz. A mutatóujj az egyéni tudatot jelképezi, a hüvelykujj a egyetemes tudatot.

A leghíresebb buddhista szobrok klasszikus kéztartása ez a mudra. Szimbolikája szerint az emberi és az isteni egyesülést jelképezi.

Két csuklódat tedd a térdedre, tenyérrel felfelé. Érintsd össze a hüvelyk- és mutatóujjaidat, a többit kinyújtva, de ne mereven tartsd.

Hatása:

  • Ez a mudra egyrészt segítséget nyújt álmatlanság ellen,
  • fő funkciója szerint pedig megteremti az egyensúlyt testünk energiaáramlása között.
  • Amikor fáradt vagy, esetleg túl stresszes a napod, ennek a mudrának a segítségével feltöltheted az akkumulátoraidat.
  • Növeli a koncentrációt,
  • javítja a memóriát
  • hatásos fejfájás esetén
  • segít érzelmi instabilitás esetén
  • csökkenti a negatív gondolatokat
  • feszültségoldó hatású
  • Álmatlanság, stressz oldására   

A mudrák kapcsolatot teremtenek az ember fizikai teste, az energiaréteg, az érzelmi-mentális réteg és a kozmikus erők között.

A mudrákkal a testből kifelé áramló energiákat visszafordítjuk, így növelni tudjuk vitalitásunkat. Az elme is befelé fordul, ezáltal megvalósíthatjuk az érzékszervek visszavonását, mely segíti a koncentrációt, a meditációt, ezáltal a magasabb tudatállapotok elérését.

Források: http://www.anandijoga.hu/mudrak

http://dszilvia.blogspot.hu/2015/03/chin-mudra-erveles.html